1997. április 48. szám
Költözik a szövetség Értesítjük tagszervezeteinket, hogy a sportigazgatóság áthelyezésével egyidejűleg a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természet-barát Szövetség 1997. április 8-tól új helyen, a Baranya Megyei Közgyűlés épületében működik (7623 Pécs, Rákóczi út 34). Az ügyeleti idő változatlan: keddenként 16—19 óra között kereshető fel szövetségünk a 007. sz. szobában, a porta szintjén. A telefon és fax számok szintén változatlanok (telefon: 72/310-226, fax: 72/312-226). MMSZ/Jff/M M97 Március 22-én. a hidegre fordult időben az árpádtetöi rajtnál 119 csapat 372 versenyzője vágott neki a különböző pályáknak az idei Tavaszi Kupa tájékozódási uiravcrsc-nyen Pécsen kívül a kővetkező településekről érkeztek résztvevők: Baja, Bicsérd, Bvcla, Bonyhád, Budapest, Döbrököz. Dunakeszi, Dúsítok, Gyöngyös, Kaposvár, Kecskemét, Kiskunfélegyháza. Komló, Mindszentgodisa, Miskolc, Mórágy, Nagykörös, Paks, Szabadegyháza, Százhalombatta, Szeged, Szentes, Szekszárd, Székesfehérvár, Tisza új város. Zichyújfalu, Eredmények: „A" kategória (27 csapat, ól versenyző)- I- TROLI-, Pécs (Kelemen János. Kelemen Bernadett); 2. Kinizsi, Szabadegyháza (Horváth T. Róbert, Horváth f. Csaba). 3. Slinikék, Gyöngyös (Simon Péter. Dániel Andrea). „A 50" kategória (I csapat, I0 versenyző). I. Mátra Természetbarát Klub, Gyöngyös (dr. Pécsik József. Vörös Tamás): 2. Szentes I., Szentes Kórház (l'atkas Lajos. Molnár Imre, Kovács István): 3. Kinizsi Lucián II.. Budapest (Kovalik András, Kovalik Béla). „A 60" kategória (5 csapat. 8 versenyző). I. MVSE Kök , Miskolci Vasutas (Pásztor Istvánné, Uialkó (iyuláné): 2. Budapest II. Kér. Természet barát Szövetség (Asztalos György. Asztalos Károly); 3. Mátra Természetbarát Klub, Gyöngyös (Bácskai György). ,.B” kategória (39 csapat, 129 versenyző). 1. Epertea, Budapest (Barié Ádám. Szálai Gábor); 2. Vikórin DSK, Zicltyújfalu (Kardos Gábor. Kardos Gábomé); 3. Meteor SE I., Székesfehérvár (Nagy I ajp$. Németh Gergő. Sörös Csnba). „C" kategória (4 I csapat, ló i versenyző). I. Völgység! Vándor, Bonyhád (Chlcbovics Miklós. Költ Katalin, Kult Imre): 2. Tamások, Mindszentgodisa (Szabó Tamás, Varga Tamás); 3. Kószák; Erdei Iskola. Pécs (Hajnal András, Lábndi Árpád. Lábadi József) Vártunk, áztunk ás fáztunk az 1997. évi Tavaszi Kupán A hivatalos tavasz másnapján ismét beköszöntőit a tél, már az éjszaka hóeséssel, és reggel Árpádtetőn hólcpcl fogadott bennünket, úgy 6 óra tájban. A I I-cs állomáshelyünkre már 7 óra köríti érkeztünk. Itt majdnem három ói a hosszal kellett várakoznunk, míg az első versenyző csapat megérkezett, de ezt kővetően már folyamatosan érkeztek a túrázók. Panaszkodtak a terep miatt, sáros, csúszós volt, s legtöbbjük a talaj közelséget is megérintette, ami a ruhájukon nyomot hagyott. Az állomásunkon az „A", az „A 50", az „A 60“ és a „B” kategória versenyzői haladtak át, összetételük vegyes volt: a gyermekkorútól kezdve a korosabbak is képviseltették magukat. Találkoztunk ismerős arcokkal is, akik több versenyen részt settek inár a Mecseken. így váll ismerőssé az a miskolci csapat is. amelynek tagjai ismereteim szerint már harmadik alkalommal jöttek el a Tavaszi Kupára. Megható volt az. az esemény, amikor kél turista összetalálkozott, akik korábban Franciaországban voltak együtt a hegyekben. Míg a csapatokra vártunk, löbbszöt is eleredt a hó, alig tudtunk védekezni ellene. Iizéit kunyhói építettünk magunknak, s tüzet is akartunk rakni, de nem gyulladt meg a fa. Nem volt eseménytelen a várakozásunk, mert volt egy rádiónk, ami csak akkor szólalt meg. ha eseti a hó. Az I számú állomás nem tudott a központtal kapcsolatot létesíteni, czéii az. üzeneteket mi továbbítottuk odn-vissza. Közben „légi kalózok" is megszólaltak a rádiónkon, s kissé meg is ijedtünk, amikor azt közölték, hogy csak reggel fognak legközelebb jelentkezni, s mi azt hittük, nekünk szól, és az éjszakát a szabadban kell löltenllnk. Persze ez csak vicc, mert egyrészt kitaláltunk volna az erdőből - mint tettük is . másrészt úgy gondoltuk, a versenybizottságnak hátha a jövőben is szüksége lesz. a munkánkra, és nem hagynak cl. Több csapat spárgát hozott magával, hogy az állomásunktól a következő pontig lemérje a távolságot: volt aki visszajött, mert elfelejtett merni, s volt, aki ellenkező irányból jött, mint ahonnan a többség, és ahonnan vártuk. Mivel ismét elkezdett esni a hó, s nem volt rádióösszckötlctésüiik, ezért úgy 16 óra körül kiszedtük a sátorfánkat - de nem a kunyhónkat, mert azt a helyszínen hagytuk az. enyészetnek -. és elindultunk a versenyközpont felé. Félúton elállt a hó, a rádió működni kezdett, és kaptuk az értesítést, hogy jönnek értünk, aminek nagyon megörültünk. A mostoha időjárás ellenére is megállapítható, hogy erre a rendezvényre minden évben szükség van, figyelembe véve a csapatok összetételei, azok számát, s nem utolsósorban a távolság leküzdésének akadályát is. cir. Konc: Eszter Vízzel - lélekkel Pécsi Vízmű Rt. gyalogúira Március 22-én a Rácvárosi Általános Iskolából indított túrával folytatódott az e/.évi Baranyai Pepsi Ötpróba rendezvénysorozat, ezúttal „Vízzel lélekkel Pécsi Vízmű Rt. gyalogtúra” elnevezéssel, a Víz. Világnapja alkalmából. A főszerep valóban a vízé volt, csak hóesés formájában. A 8 km-és távon 231-en, a 15 km-es távon 95-en, míg a 30 km-cn 52-en vágtak neki a túrának. A legtöbb résztevővel az abaligcti , a kozármislenyi és a pécsi Bálifa utcai általános iskola indult. A résztvevők a Pécsi Vízmii Rt. ajándékait (kitűző, toll) kapták. Ezenkívül támogatóink jóvoltából egyéb ajándékokat (pólók, sapkák) is kisorsoltak, a „Víz Napja” totót helyesen kitöltők között pedig további ajándékok találtak gazdára. Papp Csaba IN MEMÓRIÁM Ih’Uényi Miksa (1917-1997) Szeretett hegységében, a Mecseken, a Rotnry-úton érte túra közben, váratlanul n halni 1997. március 20-án . Fájdalmas vesztesége ez n Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesületnek, melynek több mint 20 éve lelkes tagja, túravezetője és évekig a nyugdíjas szakosztály vezetője volt. Magánemberként a Sopmnn Gépgyárban, majd a Pécsi Gázmüveknél dolgozott mérnökként, s onnan is ment nyugdíjba. Elsőszámú kedvtelése volt a Mecsek, különösén a hegység forrásainak megismerése, megfigyelése, foglalása és ezek pontos és részletes nyilvántartása, amely hasznos segítője a Mecsek hegység turistatérkép készítőinek és útikönyv íróinak. Kiment kedves Miksa barátunk élete leghosszabb túrájára, ahonnan már nincs többé visszatérés. Nagyon fog hiányozni, emlékét megőrizzük Hutádi Károly n PTTE elnöke „CSAK TISZTA TOK RAS HÓT Vitéz Cső könny Sándor Tanár Ur -A.. MECSEKI FORRÁSOK AIYJA " - olvasható az 1997. március 16-án. vasárnap reggel kezünkbe adott „Emléklap" 3. oldalán egy fénykép fénymásolata alatt, mely 1977. május 29-én készült a Pécsi Pius Gimnázium 40 éves érettségi találkozóján, tovább böngészve az emléklapot, régi túratársak visszaemlékezéseit olvashattuk Talajgyakorlatok, kötélmászás, labdarúgás, kosárlabda. ...úszás, vívás,... tavaszi, nyári, őszi hétvégeken kirándulások a hon szeretet: Mecsekben...” Igen, a .,!4. vitéz Csokonay Sándor emléktúra" résztvevői vagyunk, 86-an, akik közül a legidősebb turista 85, a legfiatalabb 11 éves. Állunk a főpályaudvaron a 35-ös autóbusz megállójában, szemerkélő csőben, az „Emléklap’-okkal kezünkben, s megtudhatjuk, hogy a túraútvonal hossza 13 kilométer; a túra célja a Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Rt. által foglalt és felújított források bemutatása. Túravezető: Kiss Lajos, Pécsi Elektromos. - Mehetünk? -• kérdezi a sofőr Varga Istvánt. Mehetünk, Lajos bá’? hangzik tovább a kérdés. - Igen. Igen, Kiss Lajos bá’ „engedélyével” indult ez a járat - igaz, 8.25-kor. A Dömörkaputól bárom kisebb csoportra tagolódva indultunk tovább a Kisrét felé, majd Kantaváron keresztül a Rábay-fához, megtekintve a közelben lévő, újonnan kialakított Fekete-kő-for-rást. A Fehérkúti kulcsosháznál forró teát szűrésűivé melegedtünk. Tovább a K P jelzésen a Nagymélyvölgy Kánya-forrás, majd a kék körön a Mccsek-források útvonalat követtük. A most bővizű melegmányi patak mésztufalépcsöibcn gyönyörködtünk. A Tripammer-fától kis szusszanás után - vettük tovább utunkat a Bokor-forrást érintve Árpádtetőre, Az Erdei Iskola kellemes hangulatú légkörében, zsíros kenyér és bor fogyasztása közben vendégként érezhettük magunkat. Ez a túra valóban generációk találkozása volt. A ki-kibújó tavaszi napsütésben, a padokon ülve még órákat beszélgettünk. A bókoló fogasír zsenge hajtása, a szellörózsa „tenyere", a pettyegetett tüdöfü és az odvns keltike virágának lilája-rózsaszinjc, a salátaboglárka aranyló sárgája már visszavonhatatlanul a tavaszt idézték az ember szívében is. llelleborus odorus. Hepatica nobilis... hallom édesapám hangját magamban - pici gyerekkoromat felidézve - ahogy tanítja a virágok latin nevét... A hétfői hangverseny szünetében meghatódva beszélgetünk Várnagy Viktor bá’-val a régi időket idézve s általam biztos tovább őrizve... Szakács Istvánná ZAKATOLJ CSAK, KICSI VONAT...! 1996/97-es MÁV hivatalos menetrend, 318-as menetrendi mező: Állami Erdei Vasutak, Nagybürzsöny-tNagyirtás. Állomások: Nagybörzsöny-Kisirtás-Nagyirtás. A mentrendi mező üres, alatta egy megjegyzés: a forgalom átmenetileg szünetel. 1996. július: a Börzsönyben táboroztunk. Egyik túránk a nagybörzsönyi kisvasúihoz vezetett, melyen „átmenetileg” szünetel a forgalom. A végállomáson „ki tudja mikor közlekedett utoljára” kocsik állnak árván, rozsdásodva. A váltó „nekik áll”, úgy, ahogy az. utolsó útjukon betolták őket. Elindulunk a síneken: rozsdásak, a legtöbb helyen már felveri a gaz. a töltést, a talpfák is hiányosak. Nyugodtan lépkedhetünk, nem kell félni: nem jön szembe vonat. Sajnos. Elképzelem, milyen lehetett, amikor pöfögve-zötyögve cammogott a kicsi vonat, vitte a jókedvű embereket, ki a zajos világból, be az. erdőbe. Kezemben tartok egy kis füzetet, melyet az egyik árván álldogáló kocsiban találtam, a nagybörzsönyi végállomáson. Számomra különös énék, 1971 -cs menetrendi füzet a börzsönyi erdei vasmáktól. Hogy maradt meg 1996-ig, nem tudom. Koszos, sáros, kissé ázott, de olvasható. Fényképek is vannak benne, meg hirdetések: „Csendet, nyugalmat óhajt? Jöjjön a Börzsönybe erdei vasúton! Nyáron kellemesen szellös, (élen jól fűthető kocsikban. ... Az erdei vasút utasai a7. erdős hegyvidék festői tájaiban gyönyörködhetnek.”. Gondolatban felidézzük e letűnt világot, amely ma is ott él az erdőben a rozsdásan kanyargó sínekben, az árván álldogáló kocsikban, az utoljára átváltott váltókban. És felidézzük azt a sok-sok erdei kisvasutal, melyek valamikor át- meg átszőtték hegyeinket, szállították főleg a lát és mellette a turistákat, a hétvégi kirándulókat, s amelyek nyomát ma már leginkább csak a turistatérképek Őrzik: „volt erdei vasút”. A ..gazdaságilag haszontalanná váll" kisvasutak nagyreszt megszűntek, s velük együtt megszűnt az a különleges hangulat, látvány cs élmény, amit nekünk, túlcivilizált embereknek adlak. Az a néhány rövid vonal, ami még működik az országban, sokszor gigászi küzdelmet folytat a fennmaradásért. Ha nem sikerül, minden egyes kisvasút megszűnésével szegényebbek leszünk, nemcsak mi, de az ország is. 1997. március 19: kényelmesen hátradőlök a Pécs-Budapcsl InterCity járat ülésén (ez mar nem pölog, nem zötyög és zakatol, és nem lehet belőle az ablakot lehúzva bámészkodni, élvezni a meleg tavaszi levegő simogatását. Kulturált, kényelmes, tiszta és gyors, a modern kor vonata). Kezembe veszem a Magyar Hírlap aznapi, az utasok részére odakéSzitett számát, s belelapozok. Szemem megakad egy fényképen s a hozzá tartozó újságcikken. Olvasni kezdem: „Egyre vonzóbbak a kisvasutak: mind többen fedezik fel a környezetbarát utazási mád előnyeit és romantikáját. A fenntartás anyagi gondjai ellenére több helyen pályabővítést, -fejlesztést terveznek ” Hihetek a szememnek? Tovább olvasom az írást: ,,/í M/t I' által üzemeltetett vonalak rentábilisabbak, míg az önkormányzati és erdei vasutak jóval nehezebb helyzetben vannak, bár szép számmal születtek eredmények is. A pálhátzai kisvasút eredetileg bét kilométeres vonalát például mindkét irányba meghosszabbították egy. illetve másfél kilométerrel Az almame/léki kisvasúinak pedig Szentlászló irányába most tervezik a meghosszabbítását f f kilométerrel (itt nagyot dobban a szivem!). Zalában az egyébként igen jelentős hosszúságú csömörién' hálózatot tervezik néhány kilométernyi új vágánnyal összekapcsolni a Lentiben működő, de jelenleg személyszállításra nem alkalmas 27 kilométeres pályával.. Ősztől felújított apró gőzmozdonyon nosztalgiázhatnak a Szilvásváradra és Lillafüredre látogatók. És még nincs vége! „Tavaly nyáron a helyi lakosság az üzemszünetet tartó nagybörzsönyt erdei vasút újbóli működtetését kezdte sürgetni. A sokak által támogatott elképzelés azóta már az egykori teljes alapvonal, a:a. Szob- Márianosztra--Nagybörzsöny pálya visszaállításával bővült. Berki Zoltán {érképvállalkozó indítványára alapítvány jött létre az érintett önkormányzatok részvéteiével. Egy másik börzsönyi község, Kemence polgármestere a faluból a Fekete-völgybe vezető hét kilométeres pálya (tavaly ezt is végiggyalogoltuk) ismételt üzembe állítását és a személyszállítás bevezetését sürgeti. A továbbiakban a halyagosi felső végponttól, mintegy két kilométeres toldással, a Nagy-Hideg-begy sípályái alá közelítenék a vonatot. " Eddig az újságcikk. Igaz lehet ez? - kérdem magamban. Remélem. De ha így is van, sikerül-e mindezt megvalósítani? Mindenesetre nagy öröm fogott el. Közel harminc évi vasütmegszUntctősdi után végre felülkerekedhetnek a pusztán gazdasági érvelésekkel ellentmondó, értelmes álláspontok, amik felismerik: az értékeket nemcsak pénzzel, nemcsak gazdasági haszonnal lehet mérni! Szükségünk van mindarra, ami az ember életét az anyagi javakon túl teljesebbé teszi: lehetőség a kultúrára, a szórakozásra, a tartalmas és egészséges kikapcsolódásra, És ebben fontos szerepet kaphatnak az erdei kisvasutak. A zötyögő - csattogó - emelkedőn fújtató kisvasutak, a történelem eredeti formájukban ittrekedt cs nem átmodernizált túlélői és reményeink szerint újjászülető szereplői, az erdőségek környezetbarát fuvarosai. Zakatoljatok csak, kicsi vonatok! Vigyetek minél több embert ha csak rövid időre is ki ebből a bolond világból, adjatok nekik élményeket, nyugalmat, csendet, felfrissülést. Mi drukkolunk nektek! Induljatok minél többen, többfelé...! Slrasser Péter TERMÉSZETJÁRÓ GYEREKEK MEGYEI TALÁLKOZÓJA Általános iskolások találkozója, Sellye, 1997. június 16 18. TERMÉSZETJÁRÓ DIÁKOK MEGYEI TALÁLKOZÓJA Középiskolások találkozója, Sellye, 1997. június 19-21. Idén a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a Sellyéi Természetjárók közreműködésével rendezi meg a két találkozót, melyek résztvevői az c tanévben 4 8. osztályos tanulók (ált. iskolás találkozó), illetve a középiskolás 1-4. osztályosok (illetve a 6 és 8 osztályos gimnáziumok ezeknek megfelelő korú tanulói), tanári kísérettel, 2-4 fős csapatokkal. Szállás: a scll>ei strand területén lévő táborhelyen, saját sátrakkal, illetve korlátozott számban előre felállított 4-6 fős sáliakban (az erre vonatkozó igényeket a nevezések beérkezési sorrendjében tudjuk teljesíteni). Tervezett programok: tájékozódási (úraverseny. turisztikai cs természetvédelmi elméleti verseny, vetélkedő az Ormánságról, Sellye városismereti verseny, közös kirándulás a drávaiványi festett kazettás templomhoz vagy a Drávához. Díjazás: az 1-3. helyezett csapatok oklevél és tárgyjutalomban részesülnek Az 1. helyezett csapat útiköltséget - amennyiben jelentkeztek a sárospataki TEGYOT-ia vagy TEDOT-ra -jutalomként térítjük. Részvételi költség: 1900 Ft/fú, ami magában foglalja a táborhely használatát, az étkezési költségeket, a három napra szóló strandbelópöt és a rendezési költségeket. Nevezés és információ a következő címeken és tclcfons/.ámokon: • Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, 7623 Pécs. Rákóczi út. 34.; telefon keddenként 16 19 óta között: 72/310-226. • Slrasser Péter; Isicnkúii ÁMK, 7635 Pécs, Fábián Béla u. 7. Tel.: 72/311-387. Nevezési határidő: április 30. A részvételi költség befizetésének határideje: május 20. A nevezéskor kérjük feltüntetni a résztvevő csapatok számát és létszámát, a kísérő tanár nevét, az iskola vagy természetbarát szakosztály nevét és címét, valamint hogy igénylik-e (lehetőség szerint) az előre felállított sátrakat. A nevező csapatoknak elküldjük a visszaigazolást, a részvételi költség befizetésére a csekket, valamint a felkészüléshez ajánlott irodalomjegyzéket. Minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők. TERMÉSZETJÁRÓ GYEREKEK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA (TEGYOT) Sárospatak, 1997. június 23-27, TERMÉSZETJÁRÓ DIÁKOK ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA (TEDOT) Sárospatak, 1997. június 30 július 4. A találkozók programjából: teljesítménytúra, fakultatív túrák, természetjáró nappali akadályverseny, tájfutó verseny (TEDOT), fözőverseny, Sárospatak városismereti verseny, fakultatív programok (ásványkiállítás, diaképes előadás), szabadprogram, városnézés. Nevezés: 5 fos csapatokkal a kővetkező címen: 3950 Sárospatak. Kossuth u. 44. Részvételi díj: 600 Ft/fő. Jelentkezési határidő: május 30. Szállás: Sárospatak, Tengerszem Kemping, 6-8 fős faházakban (550 Ft/fö/éjszaka) vagy saját sátrakkal (250 Ft/fö/éjszaka). Étkezés: a tábor saját konyháján étkezés igényelhető, a következő árakon: TEGYOT reggeli: 180 Ft, ebéd: 250 Ft, vacsora: 200 Ft/fö. TEDOT- reggeli:200 Ft, ebéd: 280 Ft, vacsora: 240 Ft/fö. A táborban büfé is üzemel. A találkozóról információ kérhető munkaidőben Tóthné Veres Andrea felelős szervezőtől a 47/311-222 telefonszámon. A részletes kiírás és nevezési lap a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnél beszerezhető. Keczeli I'ihtiosn'• (PUiszautr István grafikái) HJRKK BARANYA! TERMÉSZET JÁRÓK „ARCKÉPCSARNOKA " VII. ♦ Túoivez 'ffík klubja. A május 6-i összejövetelen dr. Dénes György: A barlangok világa c. előadását hallgathatják meg az érdeklődők. ♦ S/uarió 40, !7 teljesítménytúrák. A március 22-i rendezvényen összesen 117-cn indultak, közülllk a 40 km-cs távot 59-en, a 17 km-es távot pedig 52-en teljesítették szintidőn bellii Pécsről 45 résztvevő volt. Budapestről 32. A többi túrázó Bajáról, Báboryinegyerről, Bátmonostorról. Csopakról, Dombóvárról, Erdőkertesről, Gödöllőről. Gyöngyösről, Győrből, Hódmezővásárhelyről, Kisnyórádról, Kozármislenyből, Mohácsról. Nyíregyházáról, Sülysápról. Szckszárdról, Székesfehérvárról, Sziget-szenlmiklósról és Visegrádról érkezett. •> l!j esőbeálló épült n Közép-Mecsekben, a Fchérkúti-kulcsosház közelében, a Kcrcsztkunyl'.ónál. A P+ - K sáv utak kereszteződésében, az erdei kőkereszt mellett épített létesítményt már használhatják az arra járók. ♦ ?•'.//; tón is felhívjuk a sporttársak figyelmét, hogy a Baranya Megyei és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség 1997. április S-tól a Baranya Megyei Közgyűlés épületében (Pécs, Rákóczi n. 34) található, a 007-es szobában. A telcfonszám és a/ ügyeleti idő változatlan. ,S - RENDEZVÉNYEK • április 5: Tcnkes 40 teljesítménytúra. R.: BMTSZ Ifjúsági Természetjáró Szakosztály. Rajt: Villány vasútállomás, 7.30-8.30-ig. Cél: Vokány vasútállomás. Nevezési díj: ISO Ft/fő; MTSZ tagoknak és 10 Ion felüli tanulócsoportok esetén 150 Ft/íö. Táv: 41.3 km; szintidő: 10 óra. Információ: Rónoki liszter, 7661 Kátoly. Szabadság u. 45, tel: 69/352-044; Kovács István, 7623 Pécs, Bolygó u. 18, tel.: 72/333-383. • április 12: Általános és középiskolás diákok kétfordulós (úraversenyc. 1. foruló. R.: AKLiLA Természetbarát Egyesület. Rajt: Dömörkapu, 9.ÜÜ-I0.00. Nevezési határidő: április 10. Nevezési cim: Bőrösök György, 7671 Bicsérd, Alkotmány u. 16. Tel.: 73/476-012, vagy: Börcsök György, Dolgozók Általános Iskolája, 7624 Pécs, Székely Bertalan u. 19. lel.: 72/315-953. Nevezési díj: 110 Ft/fö, MTSZ tagsággal 80 Ft/fö. (A második forduló október I l-én lesz). • április 13: Ifjúsági Kupa Természetjáró Akadályverseny, Kelcti-iMecsek. R.: Pécsi Vörös Meteor, BMTSZ Ifjúsági Természetjáró Szakosztály. Információ a rendezvényről: Rónoki liszter, 69/352 044. • április 19: Kovács Béla Emlék- és Teljesítménytúra (40 km: Misina -Dombóvár; 30 km: Misina - Vásárosdombó; 17 km: Misina Mecsekpölöske; 11 km: Misina Sikonda). R.: Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola. Indulás: Dombóvárról az ált. iskolától autóbusszal 6 órakor, ill. rajt a Misinán a különbuszok megérkezését követően (kb. 7.30), 8.30-ig. A teljesítők jelvényt (a 11 km-es távon kitűzöl) kapnak. Nevezési díj: 200 Ft/fö. További információ: űaáltié Szűcs Edit, 74/465-629 vagy Kerényi Zsolt. 74/465 276. • április 19: Városi Diáknapok - túraverseny, Komló. Információ a rendezvényről: Pál Géza, 72/483-804. • április 20: Imperátor Kupa Városi Kerékpáros Tájékozódási Verseny. R.: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány. Rajt: Hunyadi Mátyás Fiúkollégium, Pécs, Széchenyi tér 11; 9.00 óra. Kategóriák: általános iskolás (10 év felett); ifjúsági (14 18 év); felnőtt (18 év felett); családi (2 fő, egy 12 év alatti gyermek és egy 18 év feletti felnőtt). Versenyidő: 4 óra. Kötelező felszerelés: Pécs térkép, íróeszköz. Nevezés április 10-ig írásban vagy telefonon a következő címen: Mátrai Gábor, 7633 Pécs. Építők u. 18/a, tel.: 72/252-390. A maradék versenyanyag erejéig a helyszínen is lehel nevezni. Nevezési díj: 100 Ft/fö, ill. családi kategóriában 100 Ft/család. Díjazás: a kategóriák 1 3. helyezettjei oklevelet és a szponzorok által felajánlott dijakat kapnak. 3000-1000 Ft értékben. Különdíj: egy kerékpár kerül kisorsolásra az eredményhirdetéskor (a verseny után fél órával), amennyiben legalább 50 résztvevő van. • április 25 (péntek): Pollack Kupa tájékozódási túraverseny. R.: Pollack Mihály Szakközépiskola. Rajt: 9.00. Kategóriák: A, B. C. A versenyről további információt ad Uzsoki Csaba (tel'.: 72/310-957, 72/310-866.) • április 26: A KE LA-KUPA - tájékozódási túraverseny a Nyugati-Mécsekben. R.: AKELA Természetbarát Egyesület. Rajt: Gubacsos kulcsosház, 8.00-10.30. Eredményhirdetés: 14 órakor. Kategóriák: A, B, C. Nevezés és a versenyről felvilágosítás a kővetkező címen:Bőrcsök György, 7671 Dicsérd, Alkotmány u. 16: lel.: 71/476-012. vagy keddenként 16-19 óraközött a szövetségben. Előzetes nevezési határidő: április 15. Nevezési díjak: előzetes nevezés esetén 150 Ft, helyszíni nevezéskor 250 Fi, MTSZ tagsággal 100 Ft. A kategóriák első helyezettjei egy évig őrzik az AKFLA-kupát, az 1-3. helyezeti csapatok oklevélben részesülnek. « május 3: Mecsek 50, 30, 15 teljesítménytúrák. R.: Arany Horda Természetjáró Fgycsiilet. Rajt és cél: Pécsvárad, Kodolányi Ált. Iskola (Tavasz u. 12). Indítási idők: Mecsek 50, 30: 6.00-8.00: Mecsek 15: 8.00-10.00. Nevezési díjak: Mecsek 50, 30: 250Ft/IÖ (MTSZ igazolvánnyal 200 Ft), Mecsek 15: 150 Ft/fő (MTSZ igazolvánnyal 100 Ft). Túraadatok: Mecsek 50: 47 km. 1500 ni szintemelkedés, 12 óra szintidő, a díjazás kitűző: Mecsek 30: 29 km, 900 m szintemelkcdcs, S óra szintidő, a díjazás kitűző; Mecsek 15: 15 km, 400 m szintemelkedés, 5 óra szintidő, a díjazás matrica. Szálláslehetőség Pécsváradon a kollégiumban. 400 Ft/fö áron, szállásfoglalás a 72/465-039-cs telefonon. A túrákról információ kérhető a következő címeken: Lakntosné Novotny Sarolta, 7632 Pécs, Gyöngyös u. I; tel: 72/232-666/37 mellék (napközben), 72/412-796 vagy Bitesei Éva, tel.: 72/438-796. A túrára Pécsről, a Domus-paikólóból különbusz indul reggel 6.30-kor. NVlLT túrák Figyelem! Az eves nyílt túra programfüzethez képest változások vannak! • áprfíit 6, vasárnap: Hosszúhetény Püspökszenllászló Róka-hegy Réka-kunyhó-Hosszúhetény (15 km). Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz pályudvaron. 8.45 órakor. Túrnvezetö: I lamar Győző. • április 12, szombat: Komló-Pinló-lctö-Jáiiosipuszta-Pap-crdö-Komló (15 km). Találkozás: a komlói autóbusz pályaudvaron 8.50-kor. (Pécsről a 8.00 órakor induló komlói busszal lehel kiérni.) Túrnvezetö: Király László. • április IV. szombat: Abaüget vasútállomás Gubacsos kulcsosház Szuadó-völgy-Laei-forrás--Egér-völgy (15 km). Találkozás: a pécsi vasútállomás csarnokában 6.50 órakor. Túravezetö: Szabóné König Éva. • április 2~, vasárnap: Remete-rét Cigány-föld Lóri kulesosház-Zsidó-völgy-l.apis-Mnndulás (17 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron, 9.! 5-kor. Túravezetö: Daumann József. • május .?, szombat: „Mecsek 15" teljesítménytúra: Pécsvárad Püspökszentlász.ló-Réka-kunyhó-Pécsvárad. Találkozás a pécsi vasútállomás csarnokában 7.10 órakor. Túravezetö: Bölcsök György. Me sek Utói.IS. .1 Hamm a Megyei és a Pécs l'árosi Természetbarát Szőwtség információs kiadványa. Szét ■' esz/i a: elnökség A közlésre szánt anyagokat minden h-’nap 20- ig kérjük a szövetségbe: eljuttatni (~t.2J Pécs. Rákóczi i’i 31. 22 ~?'3f0 726 fav 72/312-019 í'gudstt idd- kedd /6-I9 óra)
1997. december 54. szám
MECSEK HÍRADÓ 54. szám 1997. december PÉCS VÁROSISMERETI VERSENY, 1997 A Pécs Városi Természetbarát Szövetség november 8-án második olyan városismere-ti versenyét rendezte meg, amelynek útvonala nem a történelmi belvárosban vezetett. Úgy gondoltuk, városunk – mint megyeszékhely és mint az ország egyik nagyvárosa – "megérdemli", hogy a belváros mellett más városrészeket is bemutassunk. Az 1997. évi verseny a pécsi parkerdőn és a Tettye környéki, középkori eredetű városrészen "kalauzolta végig" a résztvevőket. Szándékunk az volt, hogy a műemlékek mellett bemutassuk azokat a kilátókat, pihenőket és sétautakat is, melyek mellett és amelyeken sokszor sétálunk az erdőben, nem is gondolva arra, kik, mikor és miért építették azokat. Versenyünkkel egyúttal tisztelegni kívántunk elődeink, a múlt század végén alakult Mecsek Egyesület tagjai és a régi Pécs polgárai előtt, akik annak idején oly sokat tettek azért, hogy a Mecsek déli lejtőit - és később más részeit is - kellemes pihenő-hellyé alakítsák a város lakói számára. Munkájuk gyümölcsét élvezzük ma is. Hogy "mennyire" óvjuk és becsüljük, annak sajnos egyre több szomorú jelét láthatjuk az erdőben és a városban egyaránt. Kellemes meglepetésként a versenyen az eddigi 40-50 helyett ezúttal 75 csapat indult, 250 versenyzővel. A pécsiek mellett érkeztek Kaposvárról, Komlóról, Sellyéről és Székesfehérvárról is. A verseny során a Tettye fölötti "Vándor" kulcsosházban a résztvevőket meleg teával várták Vámos Mihály szakosztályának tagjai. Valameny-nyi kategória első helyezett csapatai serleget (nem vándorserleg), az első három he-lyezett csapat oklevelet, valamennyi tagjuk pedig értékes könyvutalványt kaptak díjazásul, valamint az összes résztvevő névre szóló emléklapot kapott. Eredmények: Általános iskola alsó tagozat (4 csapat): 1. Hebrencsek, Rácvárosi Ált. Isk., Pécs (Bakány Dénes–Horváth András–Horzsa Gergely); 2. TV torony, Mátyás király u. Ált. Isk., Pécs (Dávid András–Jurdik Dániel–Bede Lilla–Bede Noémi); 3. Herman Ottó utódai, Ágoston téri Ált. Isk., Pécs (Rab Kristóf–Pintér Gergő–Heindl Zsombor–Kovács Krisztián). Általános iskola felső tagozat (38 csapat): 1. Scarabeus, KTTE Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Kaposvár (Molnár Bence–Dávid András–Koltai Péter–Terlaky András); 2. Bánki Alattvalói, Bánki Donát u. Ált. Isk., Pécs (Horváth Éva–Lázár Veronika–Strasser Éva); 3. The 2nd twins, KTTE Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Kaposvár (Bur-pich Boglárka–Hollós Gabriella–Csernák Judit–Gyugyi Adrienn). Középiskolás-felnőtt kategória (26 csapat): 1. P.I.T.E., Pécs (Földesi Ágnes–Márton Zoltán–Csuport András–Jillek Rita); 2. Meteor SE II., Székesfehérvár (Nagy Lajos, Krisztián Gabriella, Gráczer Richárd); 3. Anyu és Társai, KTTE Gyakorló Ált. Isk. és Gimn., Kaposvár (Terlaky Edit-Kósa Eszter-Nagy Péter-Hollós Szilvia). Családi kategória (7 csapat): 1. Meteor SE I., Székesfehérvár (Babirák Balázs–Güray Erdal); 2. Teperünk a terepen, Pécs (Makk István–Makkné Takács Katalin–Jéki Mária–ifj. Makk István); 3. Cseppkő, Kaposvár (Fábián Enikő–Miklós Ákos–Miklós Mátyás–Szalai Csaba). A verseny megrendezésében nyújtott segítségért, támogatásért köszönetet mondunk az Ágoston téri Általános Iskolának, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak és személy szerint Nagy Gábornak, a Karmelita Szerzetesrendnek, Lőrincz Sándor atyá-nak, a havihegyi kápolna lelkészének, a mecseki kemping vezetőségének, a PTTE Vándorsport Szakosztálynak és személy szerint Vámos Mihálynak, valamint Zoltány Gábornénak, a Dömörkapu Büfé üzemeltetőjének. A Pécs Városi Természetbarát Szövetség szeretettel vár mindenkit az 1998. évi város-ismereti versenyén is. Strasser Péter rendező "Esti Mecsek", "Mecsek éjszakai" teljesítménytúrák A Nyugati- és Közép-Mecsek térségében november 8-9-én a "Fekete Bárány" Termé-szetjáró Egyesület rendezésében második alkalommal került lebonyolításra a "Me-csek éjszakai" teljesítménytúra (39 km, 1270 m szintemelkedés). Most először "Esti Mecsek" elnevezéssel rövidebb túrát is szerveztünk (17 km, 530 m szintemelkedés), így mindenki kedvére választhatott egy könnyebb és egy nehezebb útvonalból. A hosszú távra 107 fő nevezett, ebből 69 volt az eredményes teljesítő, míg 26-an szintidőn túl érkeztek a célba, 12-en pedig feladták a túrát. A rövidebb távon a 42 indulóból csupán 6 fő ért be időn túl. A két táv összes résztvevője közül 115 volt a férfiú, míg a hölgyek 34-en képviseltették magukat. A rajt és a cél a most már hagyományosnak mondható éger-völgyi Teca mama kis-vendéglője volt. A jól felfestett jelzéseket több helyütt szalagozással is megerősítet-tük. Ennek ellenére - általában figyelmetlenségből - jó néhány elkeverés is akadt, pl. volt, aki Abaligeten kötött ki Orfű helyett. A Sas-fészek meredélye, a Szuadó, a Nagy-kő-oldal és a Zsidó-völgy sziklái-patakátkelései alaposan megnehezítették a túrázók dolgát. A túra nehézségét bizonyítja, hogy a teljesítők aránya hajszálra megegyezett az előző évivel, azaz 65 %-os volt. Az időjárás most is kegyeibe fogadta a résztvevőket: kellemes, enyhe őszi időben, jó hangulatban túrázott idős és fiatal. A helyi erőkön kívül 9 megye 29 helységéből és Budapestről érkeztek túratársak. Az Esti Mecsek teljesítői kitűzőt, csokoládét, teát kaptak, míg a Mecsek éjszakai túra résztvevői Lórinál vajas kenyeret és almát fogyaszthattak, a célban pedig Teca ma-ma finom krumplilevesét ízlelhették, s természetesen ők is kaptak teát és kitűzőt. Ezenkívül minden célba érkezőt egy reklámtollal, a legidősebb és a legfiatalabb női és férfi indulót pedig mindkét távon baseball-sapkával jutalmaztunk a szponzorok jóvoltából. Egyesületünk legközelebbi teljesítménytúráját, a "Téli Mecsek 30"-at január 11-én, vasárnap (!) rendezzük, melyre ezúton is hívunk minden érdeklődőt! Szabó László Attila Fekete Bárány TE Nyílt túra a dencsházai erdőben November 9-én a nyílt túra Szigetvár-Dencsházára vezetett. A főpályaudvaron, a vonaton, majd a rövid buszozás alatt ismerős és új túrázó egyaránt találgatta, milyen lesz ez az erdei séta. Amikor a hamuházi elágazónál leszálltunk a buszról, a gondos szervezésnek köszönhetően már várt ránk az erdész testvérpár, akik vezetni fogják a túrát. Ugyanakkor érkezett terepjáróján a kerületvezető erdész is. Rövid bemutatkozás, eligazítás után elindultunk. A vezetőink a sok kérdésre vála-szolva (ilyenkor vannak!) elmondták az erdőgazdálkodással, a vadászattal kapcso-latos tudnivalókat, bemutatták az erdő növényzetét. Az erdő vadban gazdag, a faál-lomány szép. Ez látszott is, mert nem lehetett találni elhagyott, kidőlt fákat. Azok a szép, egyenes nyiladékok, utak...! Itt fiatal gyertyános, amott bükk, tölgy, kőris, és - rend! Egy szép kis vadászkastélynál – melyet a Biedermanok építettek – pihentünk; jóle-sett a magunkkal hozott elemózsia. Oldott hangulatú beszélgetés után folytattuk utunkat. Az alsóligeti erdőrésznél még kerítést is "bontottunk", hogy láthassuk a gyö-nyörű bükkfákat. Síkvidékencsoda, hogy ilyen szép szál, egészséges kérgű fák meg-maradnak. Szép tartásúak, magasságuk tekintélyt parancsoló. Tovább kellett mennünk. Nemsokára a szentegáti Biederman-kastélyt – s a közelé-ben lévő kápolnát – csodálhattuk meg. A sok szobát látva elgondolni sem lehet, mi-lyen pezsgő élet volt itt egykoron. A kirándulás további részén még lovakat is etet-tünk – igaz, szőlőcukor volt csak... megették. Azután a presszóban eltöltött rövid "erősítő" pihenés után a régi kisvasút nyomvonalán mentünk Szigetvárra. A túra résztvevőit – érthetően – nem sorolom fel, egy kivételt azonban mégis teszek (magam is "gyakorló nagyapa" lévén): GERGŐ, a hétéves kisfiú jó hangulatával, vidám természetével derítette jókedvre a csapatot. Összeszedett tücsköt-bogarat, s - a Nagyi örömére - végiggyalogolta a 21 km-es távot. A kellemes, jól szervezett túráért köszönet Tarnóczai Mária túravezetőnek. Baranyai Rudolf A Komlói Bányász SK természetjárói a Dél-dunántúli Piros Túrán 1997. július 19.: ma elindulunk, hogy folytassuk a Dél-dunántúli Piros Túra bejárá-sát. A résztvevők száma most csak 8 fő. Beérve Kaposvárra, a vasútállomáson bé-lyegeztettünk (elég körülményes volt), majd el9ndultunk Töröcske felé. Most az idő nem volt olyan kegyes hozzánk, borult volt. Amikor elértük a töröcskei bélyegzőhe-lyet, az eső már szemerkélt. Innen aztán elkezdődött a „kálváriánk”. A turistajelzés vagy nem volt egyértelmű, vagy egyáltalán nem is volt. A tájolóval bemért irányt követve, mint a sárdagasztás világbajnokai, teljesen kikészülve azért megérkeztünk első táborhelyünkre, Ropolypusztára. A véletlenül előbukkanó nap alatt sátrat ver-tünk, körülnéztünk, majd rövid beszélgetés után álomra hajtottuk fejünket. Július 20.: rekedt kakukk nélkül, de már fél 7-kor talpon voltunk. Indulni viszont csak 10-kor tudtunk, mert a sátraknak meg kellett száradni. Csodás időben közeled-tünk Bőszénfa felé. Fáradtan, de lelkesen értük el Kisbőszénfát. Megkerestük a bé-lyegzőhelyet, a tehenészeti telepet, ahol felvilágosítottak bennünket: tehén nincs, nemhogy még tehenészet! Nagy nehezen azért találtunk egy olyan italboltot, ahol le merték bélyegezni füzeteinket. Mivel az idő igazán szép volt, és kicsit meg is pihentünk, úgy döntöttünk, folytatjuk utunkat Terecseny felé. Pár kilométer után nagyon nehéznek éreztük zsákjainkat, de azért mentünk előre. Mikor a távolban feltűnt az első háztető, reménykedtünk: most már biztos vége lesz ennek a gyaloglásnak, levehetjük bakancsainkat. Ez felvillanyo-zott minket, Rácz Kata még éneklésre is bírta a társaságot. Beérkezve Terecsenyre, megkerestük a bélyegzőhelyet, ahol nagyon szívesen fogadott bennünket a gondnok. Sátorverés után ellátogattunk az „Aligvár” italboltba. Ott tudtuk meg, hogy a vidám „Aligvár” kulcsosházban pont komlóiak vannak. A kellemes éjszakában haza¬bandu-koltunk, s jóéjszakát kívánva egymásnak aludni tértünk. Július 21.: sajnos hajnalban esett az eső, így pakolásról szó sem lehetett. Míg a sát-rak száradtak, elmentünk a boltba. Fél tízkor végre elindultunk, földúton a tavak mellett. Csodás időben, egyenletes ütemben érkeztünk Ibafára. Itt megnéztük a pi-pamúzeumot (zárás után 1 perccel érkeztünk, de újra kinyitották). Bár lépten-nyomon ettünk, a zsákjaink súlya nem akart csökkenni, de egyszerre Bükkösd hatá-rában voltunk. Ez a szakasz valahogy nagyon kimerítő volt, így a hodály melletti réten vertünk sátrat. Mielőtt erre sort kerítettünk volna, kis zápor vert végig rajtunk. A fáradtságtól nem is törődtünk vele, főleg azután, hogy két csodálatos szivárványban gyönyörködhettünk. Akinél fényképezőgép volt, mind kattogtatta (a képek nagyon jól sikerültek!). Vacsora után nem sokat beszélgettünk, aludni tértünk. Persze ez sem ment simán, mert a juhász kutyája úgy döntött, hogy minket is terelnie kell, ezért elég sokáig ugatott bennünket. Ő unta meg hamarabb. Július 22.: borongós időre ébredtünk. Reggeli közben szemerkélt az eső, így csak 10-kor indultunk. (Bükkösdön csak két boltban tudtuk megvenni másfél kiló kenyerün-ket.) Az útjelzések csapnivalóak voltak, de azért tikkadtan elértük a bakonyai elága-zásnál található luxus házat. Kértünk vizet, nem kaptunk! A ház mögött volt jelzés két fán, aztán tovább sehol. Ez sem akadály – betonúton elértük Bakonya bányát. Itt az egyszerű portás már emberségesebb volt. Vizet tankoltunk, pihentünk, majd nekivágtunk a 28 kanyarral tarkított útnak Petőc felé. A petőci fehér épület olyan volt, mintha lába volna. Hiába faltuk a kilométereket, a távolság úgy tűnt, maradt a régi. Végre, teljesen kifáradva elértük a IV-es aknát. Itt kiderült, nyalóka van, de nem „piros”, hanem „kék”. Táborozásra alkalmas hely nem volt a közelben, így tartaléka-inkat összeszedve, most már jelzésen továbbindultunk. A Sötét-völgyben találtunk egy patak partján alkalmas helyet. Sátorverés után kis tábortüzet gyújtottunk, körül-ülve beszélgettünk. 21 óra körül elmentünk aludni. Az első éjszaka volt, ami „eső-mentesre” sikerült! Július 23.: ébredés után megrohantuk a patakot, csodás fürdés volt benne. Mivel vizünk elég szűkösen volt, nagyon örültünk, amikor elértük a Farkas-forrást, ami végre nemcsak a térképen létezett. Szép időben elértük a Szentkúti erdészházat, ami nem volt, de megtaláltuk a fára erősített dobozt, benne a nyalókát. A jelzések megint igen furcsák voltak. Volt egy rész, ahol utunkat csak úgy tudtuk folytatni, ha jól meg-rakott málháinkkal átléptük a szalagkorlátot. Ettől kezdve viszont szép és jelzett úton jutottunk el a szentkúti haranglábig. Csodás órát töltöttünk itt. Fájós lábunkat áztattuk, limonádét ittunk, beszélgettünk. Ezután ismét útra keltünk. Cél az állatkert. A jelzett és szép sétaúton hamar el is értük. Itt egy nagyon érdekes esemény történt: a pénztáros közölte, nem hivatali kötelessége bélyegezni, csak akkor, ha bemegyünk az állatkertbe! Viselkedését felháborítónak és minősíthetetlennek tartottuk; aránylag visszafogottan sikerült rávenni, hogy nyolc könyvet bélyegezzen le. E kis közjáték és kis pihenő után folytattuk utunkat, hajtott minket az a tudat, hogy nagyon közel vagyunk az otthonunkhoz. Nem is álltunk meg, csak a Kánya-forrásnál egy kicsit pihenni. Megszerezve az utolsó bélyegzést is, Sikondát és Mecsekfalut érintve leér-tünk Mecsekjánosiba, a Tacsi ételbárhoz. Most nem esett az eső, de nagyon fáradt-nak éreztük magukat, ezért a megbeszélt vacsora most is elmaradt. De mielőtt elkö-szöntünk és elszédelegtünk volna, megbeszéltük: július 26-án, szombaton találko-zunk Kovácsék kertjében egy pezsgőre! Összegzés: indulás előtt nem tudtuk, mit vállalunk, bírjuk-e a nehéz zsákokkal a kilométereket lépni? Így utólag leírhatjuk: nagyon szép tájakon, jól összekovácso-lódva, minden napot előző este közösen megbeszélve, remekül bírta a csapat. Örü-lünk, hogy részt vettünk ezen a csodás túrán, és igen büszkék voltunk a teljesítmé-nyünkre. Kovácsné, Magdi – Ráczné, Kata Rockenbauer Pálra emlékezve 10 évvel ezelőtt hunyt el Rockenbauer Pál, televíziós rendező, természetbarát, aki a "Másfél millió lépés Magyarországon" című, az Országos Kék Túrát bemutató film-jével sok-sok hívet szerzett a természetjáró mozgalomnak, és sok embert indított el a kék jelzésen és más útvonalakon. A film folytatása, az "Újabb egymillió lépés Ma-gyarországon" forgatása során Baranyába, a Mecsekbe is eljutott, ahol a baranyai természetjárók közül többel személyes barátságot is kötött. Váratlan halála fájdal-masan érintette a természetbarátokat; alakja azóta legendássá vált, sírja pedig a zengővárkonyi gesztenyésben – ahova akaratának megfelelően temették – a termé-szetjárók zarándokhelyévé. Halálának tízedik évfordulóján Plaszauer István bará-tunk róla készített grafikájának közreadásával emlékezünk rá. Strasser Péter Erdőfigyelő program A Világ Természetvédelmi Alap (WWF) Magyarországi Képviselete - több más prog-ramja mellett - elindít egy országos erdőfigyelő programot, melyhez a témában érin-tett társadalmi szervezetek, így a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Termé-szetvédelmi Szolgálata támogatását is kéri. Az együttműködés lehetséges területei: • adatgyűjtés, megfigyelés - az erdőkkel kapcsolatos beavatkozások feltárá-sa; • közreműködés a feltárt problémák megoldásában, szakemberek segítségé-vel; • előadások, tájékoztatók tartása az egyes kérdésekről; • az erdővel kapcsolatos publikációk összegyűjtése. Kérjük azon természetbarát társainkat, akik e programban szívesen közreműködné-nek, jelentkezzenek a szövetségben Andirkó Sándornál, aki a munkáról bővebb felvi-lágosítást is ad. HÍREK • Skóciai Szent Margit emléktúra: november 15-én tizedik alkalommal rendezte meg szövetségünk az emléktúrát, dr. Novotny Iván vezetésével. Idén a túrán ösz-szesen 92 fő vett részt, akik egy Skóciai Szent Margit-szobrot ábrázoló kulcstartót kaptak emlékül. • Márévár és környéke címen, Füzes Miklós szerkesztésében megjelent Magyareg-regy és környékének monográfiája. Kiadó: Magyaregregyi Baráti Kör. A könyv a Mecseket járó és szerető embereknek is érdekes és tartalmas olvasmány. • Kérjük a szakosztályokat, egyesületeket , hogy az év végi pontverseny összesíté-séhez a szakosztályi – és ezen belül az egyéni – pontszámokat, a túrajelentéseket, a szakosztályi névsorokat, ill. a természetbarát munkákról való leírásokat legké-sőbb 1998. január 10-ig adják le a szövetségben Lakatosné Novotny Saroltának NYÍLT TÚRÁK december 6. (szombat): túra a Villányi-hegységbe. Útvonal: Vokány – Csukma hegy – Mária-gyűd – Tenkes csárda – Csarnóta (16 km). Találkozás: 6.35-kor a pécsi vasútállomás csarno-kában. Túravezető: Jankovics Béla. december 13. (szombat): az év utolsó nyílt túrája. Útvonal: Hősök tere – Árpádtető – Ko-szonyatető – Hársas kh. – Vasas (12 km). A koszonyatetői kulcsosházban beszélgetés az idei nyílt túrákról és az 1998-as tervekről. (Egy kis süteményt, italt aki tud, hozzon magával!) Ta-lálkozás: 9.00 órakor a pécsi főpályaudvar előtt, a 31-es autóbusz megállójában. Túravezető: dr. Lakatosné Novotny Sarolta. A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának túrái, melyekre mindenkit szere-tettel várnak (komlói kiindulással): • január 5, szombat: Zobák – Hidasi-völgy – Pusztabánya – Zobák (9 km). Indulás 8.00 órakor a hosszúhetényi autóbusszal. Túravezető: Eperjesi Ernő. ! Békés ünnepeket és jövőre is szép túrákat kívánunk minden természetbarát társunknak! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szánt anyagokat minden hó-nap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7623 Pécs, Rákóczi u. 34. 72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra).
1997. február 46. szám
A JBaranya JMTe^yei Tei’iiieszeÉbai’áí Szövgík^ Jfözgyiiiése A Baranya Megyi Természetbarát Szövetség 1997. január 18-án tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés elfogadta az elnökség beszámolóját az 1990-os évről, valamint az 1997-es terveket. Ugyancsak elfogadta - az ellenőrző bizottság jelentése alapján - az 1996-os év gazdálkodásáról szóló beszámolót. A közgyűlésen részt vett és felszólalt Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegység vezetője, aki felajánlotta a nemzeti park igazgatóságának segítségét a Keleti-Mccsek turistaútjainak karbantartásában. Az elnökség az év során lemondás miatt megüresedett két helyre tagjai közé javasolta Böl csök Györgyöt, az oktatási bizottság vezetőjét, és Varga Ferencet, a Szivárvány Gyermekház igazgatóját, aki régi természetjáró, és elsősorban az erdélyi természetbarátokkal tervezett új kapcsolatok kialakításában vállalhat szerepet. Személyüket a közgyűlés elfogadta. A közgyűlésen Lakatosné Novotny Sarolta titkár ismertette az 1996-os évre kiirt egyéni túrapontverseny és szakosztályi pontverseny eredményeit, melyeket az alábbiakban adunk közre. Név ifjúsági Dolgozó Nyugdíjas összesen || II Í’TTH Nyugdíjas Szakosztály - 66 66 1 PI7P Mecsek Szakosztály 33 20 3 56 j! Pollack M. Szakközépiskola 50 5 - 55 I Pécsi Spartacus 23 I5 16 54 | Babits Gimnázium 49 I 50 BMTSZ Ifjúsági Szakosztály •14 I 1 46 || Pécsi Postás in 21 II 42 | Mecseki Erdészeti Rt. I'úraszakosztálya 29 9 38 1.őri Síi 24 10 34 ;i PTI i: Vándorsport Szakosztály •I 13 17 34 Pécsi Vörös Meteor 5 7 20 32 I Pécsi Túrakerékpáros Klub i 2 17 29 PCcsi Elektromos 5 10 10 25 A BARANYAI TERMÉSZETBARÁT MOZGALOM 1996-BAN, A SZÁMOK tCkRÉBKN A fíaranya Menyei Természetbarát Szövetség létszámadatai Név Ifjúsági Dolgozó Nyugdíjas Összesen || Ágoston téri Általános Iskola 20 2 - 22 || Dél-Zsc'ic Tcnr.cszctbar.it Klub 7 14 1 22 Belvárosi Általános Iskola 17 4 - 21 II Arany Horda TE 1 17 3 21 Bánfa utcai Általános Iskola 19 1 20 I’OEO 5 13 2 20 Istenkúti Általános Iskola 18 - - 18 Bánki Donát;. Általános Iskola 16 - - 16 Katolikus Általános Iskola 14 2 - 16 Ichérhcgyi Általános Iskola 11 4 - 15 PTTE Ifjúsági és Munkás Klub - 14 - 14 Jó Barátok" - 7 5 12 ANK 2 sz Általános Iskola 12 - - 12 II Hargita - 12 - 12 Fekete Bárány TE 4 5 2 11 PTTE Eszperantó Szakosztály - - 10 10 || Old Jumpers Túraszakosztály - 10 - 10 1 8 POTE DSK Természetjáró Szakosztály 8 - s Dolgozók Általános Iskolája 6 - - 6 1 "Felhőtlenek" - 4 2 6 PMSC - 4 - 1 Ráevátosi Általános Iskola 3 1 - 4 || HcvcsyGy. Szakközépiskola 2 1 - 3 Árpád Fejedelem Gimn. és Ált, Isk 1 1 Egyéni tagok 23 25 6 54 (Pécs I Ytrosi Természetbarát Szövetség összesen) (475) (269) 075) (9/9/ Kószálők, Borota 94 14 - 108 Illyés Gyula Gimn., Dombóvár 82 2 - 84 Komlói Hányás/. 10 13 43 66 Kazincy Szakközépiskola, Komló 45 1 - 46 Mindszenigodisai Általános Iskola 26 8 - 34 Lőrinci Barangolók, Szerrtlőrinc 30 3 33 Tenkes Turistabarál Egyesület, Siklós II 21 1 33 | Szászvári Sportcgycstllct 8 13 9 30 Újhelyi 1. Szakközépiskola. Szcntlőrinc 30 - - 30 | Szalántai Általárros Iskola 24 - - 24 Sellyéi Természetjárók 22 1 - 23 A KEL A TSE, Dicsérd 12 4 - 16 | Bodai Sportkör Természetbarát Szakosztály 10 6 16 || 501. sz. Szakmunkásképző, Komló 15 1 16 Mccscknádasdi Általános Iskola 15 1 - 16 1; "Mi a manó". Budapest - 13 - 13 || Kodolányi Általános Iskola, Pécsvárad 12 1 - 13 Baranya Megyei Természetbarát Szövetség összesen 921 37! 228 1520 Szakosztály Bronz K/.üsl Arany Érdemes Kiváló Összesen BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 8 6 2 - - 16 II Pécsi Túrakerékpáros Klub 6 -1 4 - 14 | fekete Bárány TE 1 1 1 4 - 7 P ITE Ny ugdíjas Szakosztály 2 4 - - - 6 POTE DSK 5 - - - 5 II l’ i'l E Mecsek Szakosztály 4 - - - - 4 PITE Vándor sport Szakosztály 3 - - - - 3 Arany 1 lorda TE - - - - 1 1 !| Újhelyi ODK. Szcntlörinc 1 - - - 1 egyéni tagok - 1 - - 1 | Összesen 30 IS 8 3 1 58 Kiváló minősítés: Lakatosné Novotny Sarolta (Arany Horda TE) Érdemes minősítés: Lovas Ágnes, Matécz Péter, WeisztniiUer István, Zsurek József (Fekete Bárány TE) Arany minősítés: Bota János, Márton Zoltán (13MISZ Ifjúsági Szakosztály), Eperjesi Balázs, Eperjesi József, Hurton Márta, Kemény fi Balázs (Pécsi Túrakerékpáros Klub). Sintics Tamás (Fekete Bárány TE), Egres Béla (egyéni tag). Baranyai Jelvényszerző túramozgalmak teljesítői 1996-ban Dél-Dunántúli Piros Túra: 24 fÖ, Kincses Baranya: 10 fö, Mecseki barangolások: 7 fö, Baranyai várak: 6 fö, Baranya legszebb templomai: 6 fo. Kerékpáros körtúra: 5 fő, Mecsek turistája: 5 fö. Az 1996. évi szakosztályi pontverseny végeredménye (Az adatokat beadta: 9 szakosztály) Sorrend Név Összes pont Egy aktív tagra Jutó pont j 1 BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 24S36 2258 2 Pécs: Túrakerékpáros Klub 36989 1761 3. PTTE Nyugdíjas Szakosztály 35256 979 4. P I TE Vándorsport Szakosztály 18972 730 11 5. Arany Borda TE 14566 694 6 Pécsi Vörös Meteor 8301 553 7 PTTE Mecsek Szakosztály 23531 480 8. Komlói Bányász 10988 356 9. PTTE Eszperantó Szakosztály 2333 233 Sorrend Név Szakosztály Túr apón (szám 1. Egres Béla egyéni tag 8691 2 Eperjesi József Pécsi Túrakerékpáros Klub 4003 3. Eperjesi Balázs Pécsi Túrakerékpáros Klub 3564 4. Kcményfi Balázs Pécsi Túrakerékpáros Klub 3070 5. Kürtőn Málta Pécsi Túrakerékpáros Klub 3007 L. Bota János BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 3002 7. Kovács István BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2598 8. Lakatos Péter BMTSZ iQúsági Szakosztály 2583 9. t)r N'ovotny Iván PTK. Arany Korda 2470 10. Tcrncsi Péter Pécsi Túrakerékpáros Klub 2458 II. Kovács János BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2447 12 Csoport András BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2246 13. Orbán Jutka Pécsi Túrakerékpáros Klub 2178 1-1 Máté Rita PTTE Vándorsport Szakosztály 2170 15. t.íixalosné Novotny Sarolta Arany Korda TE 2168 16. Rónoki Eszlci BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2052 17. Eperjesi András Pécsi Túrakerékpáros Klub 1908 18. Strasser Pétéi PITE Mecsek Szakosztály 1792 19-20. Gálosi Csaba Pécsi Túrakerékpáros Klub 1785 Gátosi Csabáné Pécsi Túrakerékpáros Klub 1785 21. Stiassci András PITE Mecsek Szakosztály 1769 22. Várhelyi Sándor Pécsi Túrakerékpáros Klub 1763 23. Rónaky Gizella Arany 1 forda TE 1705 24, Lévai Gábo; Pécsi Túrakerékpáros Klub 1687 25. Vaiga István Pécsi Vörös Meteor 1242 J A Túravezetök Klubja témái voltuk 1996-ban: Annak reményében, hogy minél több természetbarát támogatja az 1996-os személyi jövedelemadója 1%-ával a természetjáró mozgalmat, közreadjuk az MTSZ valamint a Természetbarát Házak Alapítvány, mint támogatható társadalmi szervezetek adószámait: MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG 19001511-1-42 TERMÉSZETBARÁT HÁZAK ALAPÍTVÁNY 13004975-2-42 január- Kazal György: Négy évszak diákon, február- Dr. Rác/. Gábor: A mecseki gyógynövények, március- Pálfai László: Az Ormánságról, április- Faltyszné Újvári Anna: Honfoglalás, május- Tóth Aladár: Faismertetés levelek alapján, szeptember-Szreda Géza: A mecseki rovarok, október- Alacsony-Tátra, útibeszámoló, november-Balogh András: Diafclvétclek a Dél-Dunántúli Kék Túráról, december- Kósa Pál: Kerámia (diavetítés). ATT Kulcsosház a Villányi-hegységben A siklósi Tenkes Turistabarát Egyesület túrát szervezett Siklósról a vokányi vasútállomáshoz közeli új kulcsosházhoz (a Bikarét mellett). A kemény téli időben húsz fő vágott neki a jeges, havas Tenkes-hegynek. A hideg, tiszta időben szép volt a hegy, a téli erdő és a környező települések látványa. Három órás séta után érkeztünk meg a kulcsosházhoz. Az edőben, kis tisztáson áll a ház, melyben két fűthető helyiség van, s tíz főnek ad szálláslehetőséget. Előtte tüzrakóhely. A főzéshez és étkezéshez edények, evőeszközök állnak rendelkezésre. Tavasszal az egyesület tagjai folytatják a ház komfortosabbá tételét, felújítását. Ismét egy újabb kulcsosház, melyet Kőhegyi László, Magyar László, Tollas Tibor és társaik munkájának eredményeként kapott a természetbarát mozgalom. Baronek Jenő 1996 utolsó nyílt túráján, az 1997-es túrákról December 7-én, ködös, párás időben 25 fő részvételével zárult a tavalyi év utolsó nyílt túrája. Az útvonal kezdete Szentkút volt. ahol értékes ismertetőt kaptunk a településről és a kis haranglábról is. Ezt követően a hóval borított Remete-rétre, majd a Vöröshegyre kapaszkodtunk fel. s onnan a Róka úton és az abaligeti műutat érintve a Büdös-kútra értünk, ahol már több túratársunk várt ránk. A kulcsosházban forró teát, forralíbort és finom palacsintát kaptunk. BÜdös-kúton megbeszéltük az 1996-os nyílt túrák tapasztalatait.Van, aki a 10-20 km-es távot tartja ideálisnak, s vannak, akik 25 km megtétele után érzik jól magukat. Megfontolandó a jövőre nézve az a javaslat is, hogy melegebb időben a túra felénél hosszabb tartózkodás, pihenő legyen az erdőben, esetleg szalonnasütéssel, napozással vagy egyéb programmal, vagy csak egyszerűen a természet szépségét élvezve, a fákat, növényzetet nézve. Az 1997-es nyílt túra program összeállításánál e javaslatokat figyelembe vették. Mivel a nyílt túrákhoz minden "műkedvelő" csatlakozhat, ezért a távok javarészt 10-15 km-esek. Akinek ennél hosszabb gyaloglásra van szüksége, az nyilvánvalóan valamelyik olyan szakosztály tagja, ahol az ilyen igényeit kielégítheti. A megbeszélésen hangzott el az is. hogy pályázatokkal esetleg a szövetség anyagi helyzetén is javítani lehetne, s a pályázatok elkészítésében való közreműködésre felajánlás is történt. (A szövetség minden évben pályázik, e mellett a pályázati lehetőségek figyelemmel kisérésében és a pályázatok elkészítésében minden segítséget köszönettel veszünk a szerk.) Az is el-, hangzott, hogy egy-egy túrán ismertető is legyen az útvonalról, az érintett látnivalókról, azok történetéről, ami szerintem szintén megszívlelendő a jövőre nézve. Összefoglalva a megbeszélésen elhangzottakat megállapítható, hogy a nyílt túrákra a jövőben is szükség van, mert egyre többen csatlakoznak hozzánk és válnak turistává. Utólag gondoltam rá: fel kellett volna vetni, hogy egy-egy nyílt túra alkalmával megtisztíthatnánk - nem túl nagy fáradtsággal - az utunkba cső néhány forrást, kilátót vagy pihenőhelyet az "erdei melléktermékektől". így is "meghálálhatnánk" a nyílt túrán kapott élményeket. Ez, hangsúlyozom, csak egyéni ötlet, s nem akarok az esetleges munkával bárkit is visszatartani a túrázástól. Hazafelé vezető utunkat részben a Remete-rét, részben a Lapis - Dömörkapu leié tette meg a társaság. Most írásban is meg szeretném köszönni a Baranya Megyei Természet-barát Szövetség vezetőinek a fáradtságos és önzetlen munkát. Ahogy ük teszik a munkájukat, az csak a természet iránti elhivatottságból eredhet, amit másokkal is szeretnének megosztani. Neveket szándékosan nem említek, mert senkit sem szeretnék megsérteni sem az esetleges kihagyás, sem a sorrend miatt. Nagyon sokan vannak a megyében, akik e mozgalomban részt vesznek, akár fizikai, akár szellemi munkáról legyen sző. Ők valamennyien a közért, a tagságért dolgoznak programok szervezésével, utak, szállások kialakításával és működtetésével. Kívánom, hogy valamennyien töretlen kedvvel és jó egészségben végezzék továbbra munkájukat. 1997-ben is! Dr. Koncz Eszter Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség kellő számú jelentkező esetén bronz jelvényes túravezetöi tanfolyamot szervez. A tanfolyam elméleti (21 óra) és gyakorlati (15 óra) foglalkozásokból áll. Az elméleti foglalkozásokat a természetbarát szövetségben tartjuk ( Baranya Megyei Sportigazgatóság, Pécs, Megye u. 21). A foglakozások február 18-án kezdődnek, és minden kedden du. 16-19 óráig tartanak. Vizsga: április 8-án. A gyakorlatok időpontja: március 1, 8 és 22, a gyakorlati vizsga április 12-én lesz. A tanfolyam feltételei: betöltött 25. életév, érvényes természetbarát tagság, jó fizikai állapot. A tanfolyam költsége: 1500 Et (mely magában foglalja a könyv árát is). Jelentkezés február 14-ig a következő címen: Bölcsök György, 7671 Bicsérd, Alkotmány u. 16, lel.: 73/476-012, vagy keddenként 16-19 óra között a szövetségben (Pécs, Megye u. 21, lel.: 72/312-433. HÍREK ♦ Kitüntetés: Baronck Jenő, szövetségünk elnöke a testnevelés és sport érdekében végzett kiemelkedő munkájáén a belügyminisztertől az Esterházy Miksa Emlékérem elismerésben részesült. A kitüntetéshez gratulálunk! ♦ Kiváló természetjáró: Jankovich Béla (Pécsi MATÁV SE) sporttals másodszor érte el a kiváló természetjáró minősítést. Az elismerő jelvényt május 18-19-én Esztergomban, a Gyalogtúrázók Országos Találkozóján adják át részére. Gratulálunk! ♦ Felhívjuk a szakosztályok, egyesületek figyelmét, hogy a természetbarát szövetségi tagság 1997-cs érvényesítéséhez a betétlapok a szövetségben már kaphatók. A tagsági díj változatlan: dolgozóknak 100 Ft. nyugdíjasoknak 60 Ft, diákoknak 40 Ft. ♦ Túravezetők Klubja: a márciusi összejövetelen (március 4-én, kedden 17 órakor) Hallos Nándor "Hosszúhetény és környékének földrajzi, népi nevei" c. előadását hallgathatják meg az érdeklődők ♦ Téli Mecsek 30 teljesítménytúra: a január II-én megrendezett túrán 137-cn indultak, s közülük 135-en teljesítették a távot szintidőn belül. Az útvonalat nehezítette a havas-jeges terep és az ónos eső következtében bedőlt rengeteg fa. ♦ Új Mecsek turistatérkép: ez évben várható a térkép újabb kiadása, az előkészületi munkák megkezdődtek. Kérjük az erdőt járókai, hogy a túrák során tapasztalt •változásokat, a térképtől való eltéréseket és egyéb észrevételeiket február folyamán írásban juttassák cl a szövetségbe, hogy a korrekciókat időben cl tudjuk küldeni a kiadónak. ♦ Dr. Pataki József cmléktúra: a Tolna Megyei Természetbarát Bizottság február 22-én rendezi meg a hagyományos emlektúrát, amely nyílt túra. s amelyre várják a baranyai természetjárókat is. A csoportok tetszőleges útvonalon, csillagtúra szerűen közelíthetik meg az Óbányai-völgybcn lévő dr. Pataki József kulcsosházat, ahol a résztvevőket 10-14 óra közölt meleg teával várják. ♦ Új nemzeti park: 1997. január 8-án megjelent a Körös-Maros Nemzeti Park alapítását kimondó (örvény. Ezzel a nemzeti parkok száma hazánkban hétre emelkedett. ♦ Az MTSZ elnökségi üléseinek írásos anyagai megtekinthetők keddenként a szövetségben. ♦ Ismét betörések: betörlek a fehérkúti és a Kardos-úti kulcsosházba. A betörők ez. utóbbi házban kisebb károkat okoztak, míg a fehérkúti házat csaknem teljesen kipakolták Rendezvények • február 22: Baranyai Popsi Ötpróba gyalogtúra. R.: Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség Távok: 10 és 25 km. Rajt és cél Istenkúti Művelődési Ház, Pécs. Fábián Béla u. 7. (Megközelíthető a 22-cs cs 23-as autóbuszokkal). Rajt: 8.00-9.30. Szintidő: 3, ill 7 óra. Részvételi díj: 150 Ft/IŐ, a BSzSz tagjainak és pártolótagjainak 80 Ft Ötpróba igazolvány: 100 Ft. • február 22: LEFAGYSZ 55 teljesítménytúra (Kclcti-Mccsck). R.: Fekete Bárány IE, Bakony Barátai Természetjáró Szakosztály, l áv: 54,5 km, szintcmclkedés: 2700 m (!). Szintidő: 14 óra. Nevezési dij nincs. Rajt: Pécsvárad. Általános Iskola, reggel 6-12 óráig. Információ: a 72/322-210 telefonszámon az esti órákban. • március 8: Vili. Sopianae Városismereti Verseny, Pécs. R.: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány. Pécsi Városszépitö és Városvédő Egyesület Rajt Hunyadi Mátyás Fiúkollégium, Pécs, Széchenyi tér II. 9..30 órakor. Kategóriák: felnőtt, családi, ifjúsági, ált. iskola felső tagozat. ált iskola alsó tagozat. Nevezés: 2-4 fős csapatokkal február 28*ig a következő címen: Mátrai Gábor, 7633 Pécs, Építők u. 18/n. lel.: 72/252-390. Nevezési díj: 100 Ft/lö, családi kategóriában 200 Ft/csapat. Szállás a Hunyadi Mátyás Fiúkollégiumban rendelhető Nagy Fe-rencnénél, 350 Ft/ÍÖ áron. NYÍLT TÚRÁK • február
1997. január 45. szám
.Baj’anya JMTcgyei yejpjmeezetbai’át Saröveteeg 1996. évi ^eycltcnViis^ge Szövetségünk taglétszáma az előző évihez képest valamelyest növekedett, s év végére elérte az 1520 főt. Összesen 54 szakosztály, egyesület működött szövetségünk keretében, valamint 54 egyéni tag. A növekedésben szerepet játszott az is, hogy 16 új szakosztály jött létre (ebből 7 általános iskolás, 1 középiskolás és 8 felnőtt). Örvendetes a Szászvári Sportkör Természetjáró Szakosztályának és a siklósi Tenkes Turistabarát Sportkörnek a megalakulása, ezeken a vidékeken már régóta nem működött természetbarát szervezet. Nagy mértékben, majdnem négyszeresére növelte létszámát az Ifjúsági Szakosztály, e mellett egyre több tevékenységben vettek részt. Sajnos, mindezek mellett néhány tagszervezetünk megszűnéséről is hírt kell adnunk, összességében azonban a létszámadatok - és a területi megoszlás bővülése - kedvezőnek értékelhetőek. A szövetség elnöksége a tervezett "menetrend" szerint dolgozott. Az év során személyi változások történtek az elnökségben: márciusban Hardi András, aki az oktatási bizottságot vezette, e feladatát - és ezzel együtt elnökségi tagságát is - más irányú elfoglaltságai miatt lemondta. Helyette az elnökség Börcsök Györgyöt bízta meg e feladat ellátásával. Ugyancsak lemondta az elnökségi tagságát októberben Balogh István, aki azonban a technikai bizottság vezetését továbbra is ellátja. Szövetségünk munkája során több szervezettel állt folyamatos kapcsolatban. A Baranya Megyei .Sportigazgatóság az eddigi hagyományoknak megfelelően hatékonyan segítette működésünket. Továbbra is ki kell emelni a Mecseki Erdészeti Rt.-vel való együttműködésünket, külön is említve az Árpádtetői Erdészetet és annak vezetőjét, Papp Kálmánt, valamint Kaldy Józsefet, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatóját. Ugyancsak meg kell említenünk Könyves Kálmánt, a Szigetvári Erdészet vezetőjét, aki a Dél-Zselic turistaútjai felújításában segítette a Dél-Zselic Természetbarát Klubot. Az erdészet 1996-ban az eddigieknél is többet telt a természetjárás fejlesztéséért, és munkánk segítésében. Októberben felvettük a kapcsolatot az újonnan megalakult Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságával, személy szerint űr. Iványi Ildikó igazgatóhelyettessel, valamint a mecseki területekért felelős két természetvédelmi őrrel: Nagy Gáborral és Tóth István Zsolttal. A Mecsek Híradón keresztül a nemzeti park hírei valamennyi szervezett természetbaráthoz eljutnak. Több közös rendezvényt szerveztünk a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetséggel, hagyományosan jó kapcsolatok keretében. Kapcsolatban álltunk a Szivárvány Gyermekházzal, amellyel együtt rendeztük meg a "Mecseki túravezétő'1 gyermek tanfolyamot, 5 amely helyet adott a Pécs Városismereti Versenynek is. Hz utóbbi versenyt támogatta helybiztosítással a Vasutas Művelődési Ház is. A Pécs Városi Természetbarát Szövetség - előzetes egyeztetés alapján - több rendezvényéhez kapott támogatást a Pécs Városi Önkormányzat Sport Irodájától, s személy • r Kovács dánostól. A Mecsek Egyesülettel - Kovács Szabó János révén-napi taposok.;mm álltunk; kölcsönösen tájékoztattuk egymást programjainkról, s közös rendezvényeink is voltak. A Környezetünkért Alapítvány elsősorban a kerékpáros programokat , az Tstcnkúti Általános Művelődési Központ pedig a Mecsek Híradó előállítását támogatta. Valamennyi támogatónknak és a természetbarát mozgalom segítőinek ezúton is köszönetOnket fejezzük ki. rmgyományos.. • jó a kapcsolatunk a szomszéd megyék (Somogy, Tolna) természetbará- ; v, ! kö'csőnöscn tájékoztattuk egymást és összehangoltuk azokat, reszt vettünk egymás rendezvényein. Az MTSZ központjával napi munkakapcsolatban álltunk, s megyénknek közvetlen képviselete is van az országos természetbarát szervezetekben (kV"oitek Jenő révén az MTSZ, Strasser Péter révén pedig a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében). Úgy véljük, rendezvényeinkről 1996-ban is megfelelően tudtuk tájékoztatni a íermé-sz.c’.h vá'oka és az érdeklődőket. Elsősorban kell itt említenünk a Mecsek Híradót, mól) et :v,őd : Fan állt havonta megjelentetni, s valamennyi szakosztályhoz, egyesülethez előfizetési díj nélkül eljuttatni. A Mecsek Híradót igyekszünk úgy szerkeszteni, hogy az valamennyi rendezvényünkről, lehetőleg időrendi sorrendben tudósítson, egyúttal folyamatos áttekintést is adva így a baranyai és pécsi természetbarát mozgalomról. Az újság tartalmában is színesedett, mivel a rendezvények "számadatai" mellett folyamatosan közöltünk beszámolókat, ismertetéseket és leírásokat a szakosztályok életéről, programjai^! stb. Ezekből a tudósításokból rendszeresen válogat a Termé-: :• rá: Ima ró. az M i'SZ szövetségi tájékoztatója is, amely a természetjárás országos eseményeiről tudósít. Ezúton is köszönjük a Mecsek Híradóba írt cikkek szerzőinek az írásokat, amelyekkel hozzájárultak az újság változatosabbá tételéhez, valamint rias/auer István sporttársunknak az ötletes grafikákat, a "természetjárók arcképcsarnokát". Reméljük, folytatódik! Az Új Dunántúli Nnptőhnn és a Pécsi Extrában rendszeresen jelentek meg a rendez-' ’ :ó" V ugyancsak a Pécsi Rádióban, a Városi és a Körzeti Te- levízióban. Köszönjük! R endei 1 ‘éityeht kró'l, ni un k ón k ró! Az 1996. évi eseménynaptárt a rendező szervezetekkel egyeztetve állítottuk össze, s az abban foglaltak nagyrészt meg is valósullak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Baranya megyei természetbarát rendezvények köre 1996-ban bővült (s a "kínálat" 1997-ben még nng'-ob!' lesz). A üYaloL’os turisztika továbbra is "sikerágazat" megyénkben. Elsőként ismét a gazdag nyílt túra programot említjük. A nyílt túrák elsődleges célja, hogy Pécs város és megyénk lakói közül a nem szervezett természetbarátoknak is lehetőséget biztosítsunk túrázásra, a szabadidő hasznos és élményekben gazdag eltöltésére. Ennek megfelelően több túrát szerveztünk az év során a "Baranya legszebb templomai" jelvényszerző túramozgalom keretében. A nyílt túrák népszerűek voltak, s jó hangulatban zajlottak. Az emléktúrákat 1996-ban is megrendeztük. A hagyományos Csokonai-, Rockcnbauer Pál- és Skóciai Szent Margit emléktúrák mellett a Fekete Bárány Természetjáró Egyesület állal szervezett "Takács Gyula emléktúra" bővítette e túrák sorát. A jelvényszerző túramozgalmak körében ismét megindult - részben új érintési pontokkal, valamint új igazoló füzettel és jelvénnyel - a 80-as években népszerű, de azóta mcltántalanul feledésbe merült "Dél-Zsclic turistája" túramozgalom, a Dcl-Zselic TK szervezésében. Nem hirdettük meg viszont - terveinkkel ellentétben állandó túramozgalomnak a "Mecsek csúcsait" és a "Mecsek forrásait", technikai okok miatt. (A Mecsek csúcsairól" az ifjúsági turisztikáról szóló részben még írunk). 1996-ban összesen 63-an teljesítették a különböző megyei jelvényszerző túramozgalmakat (a "Mecsek csúcsai" né)klll);a teljesítők nagyobb részt nem pécsiek, vagy az új tagjaink közül kerültek ki (pl. az Ifjúsági Szakosztály, vagy a Pécsi Túrakerékpáros Klub új tagjai). A túraversenyek (tájékozódási túraversenyek, természetjáró akadályversenyek) közül valamennyi tervezett verseny megrendezésre került, sőt, az Old Jumpers szakosztály jóvoltából a "Júniusi csellengő", valamint Schóbcr József és a Mindszentgodisai Általános Iskola DSK jóvoltából a "Zselic csücskében" nevű versenyekkel bővült is a versenyek sora. Valamennyi verseny jól sikerült, azokon az ország valamennyi részéről voltak résztvevők, bár a számuk némileg csökkent. 1996-ban is népszerűek voltak a teljesítménytúrák, melyek terén megyénkben (is) elég széles a "kínálat". A hagyományosan, több mint tíz éve megrendezett "Tcnkes 40", "Mecsek 50-30" és "Papi pipa 30 (Óél-Zselic)" teljesítménytúrák mellett az újabbakon is szép számmal voltak résztvevők ("Téli Mecsek 30", "Mecsek 1800", "Mecsek éjszakai" teljesítménytúrák, valamennyi a Fekete Bárány TE rendezésében). A teljesítménytúrákról is általánosságban elmondható, hogy az ország nagyon sok részéről jöttek azokra résztvevők. Itt kell megemlíteni a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség "Baranyai Pepsi Ötpróba" teljesítménytúráit is, melyek rendezésébe szövetségünk részéről is bekapcsolódlak, s több természetbarát is indult azokon. A gyalogtúrázásnál kell még szólni - bár kissé sajátos ezen ágazaton belül • a Pécs Városismereti Versenyről, melyet egy év kihagyás után ismét megrendezett a Pécs Városi Természetbarát Szövetség. A Pécs belvárosából kivezető versenyútvonalat a résztvevők kedvezően fogadták, s valamennyien jó ötletnek tartották Pécs más városrészeinek a bemutatását. A városismereti versenyt a jövőben is ennek szellemében tervezzük. Túrakcréknározás: a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub számára mely e területen szervezte a programokat • az 1996-os esztendő sikeres év volt. A klub taglétszáma 29 főre gyarapodott. Az. év folyamán húsz kerékpártúrát és a (éli hónapokban 13 gyalogtúrát bonyolítottak le, előre kinyomtatott túraprogram szerint. A túrák nyitottak voltak, azokon bárki részt vehetett. Kiemelkedett a túrák sorából a kéthetes ausztriai s..irüs \úiiüor'.ábüj- v-1-’- km :ú.;-:ávvai), valamint a háromnapos "dámvadnéző" tábor a gyűl aj i erdőben. A klub sokai tett a kerékpározás népszerűsítése érdekében. 1996-ban újra megrendezték a "Kerékpárosok hete" programsorozatot (május 27. -június i). melyben a n hagyományos pécsvárad: bringás találkozó, a ''Suliba? Brin- gává!’" címmel iskolák között szervezett vetélkedő, családi kerékpáros kirándulás és a "2\i00 km Baranyában" országúti kerékpáros tcljesítmén>1úra szerepelt. A klub kez-v e-// 're és te’’.nv --’m lésévé! kerékpár tartó állványok kerültek iVk'di.tásra Pécset: a S• ■. ; Kosst!. téren c- a Rákóczi úton. A Környeze- tünkért Alapítvány támogatásával kéthavonta megjelenő újságot indítottak "Kerékváros" címmel. Az év munkájára a koronát a Kertváros - belváros kerékpárút november 17-i avatása "tette lei". Oktreveken-tés: az 1996-ra tervezett nyári túravezetőképző tanfolyam és tábor - \r.yye középiskolások részére szerveztünk volna - elmaradt. Ennek oka, hogy a - .. A ■■ ■ '• luya ' : -sop^', amely előzetesen jelentkezett, az utolsó héten visszamondta a részvéte.:, .g\ újabb résztvevők szervezésére - főleg nyáron -már nem nyílott lehetőség. Tekintettel arra, hogy az ilyen rendezvényeknek nem csekély anyagi vonzata A van, a következőkben a résztvevőktől a jelentkezéskor részbeni anyagi hozzájárulást előre kell kérni. Így elkerülhetőek az efféle problémák. Sikeres volt viszont az általános iskolások részére a Szivárvány Gyermekházzal közösen meg-rouTr/e-i "Mecseki tűr-'.vezető" három hónapos tanfolyam, melyen a húsz résztvevö-• ' , vérv-zmt vVerecen. Rer-TTk. ket-három év múlva találkozunk velük a bronz . .úr. .:s túravv/cö: ” w'-ivamvi'., és addig is - természetesen minél többször az erdőben! yT.ükósl !',vck\'t:\‘scz: az általános iskolások körében az 1996-os év eredményesnek mondható. Több iskolában szerveződött új természetbarát csoport, szakosztály. 5 sokan veitek reszt a "Mecsek csúcsai" turisztikai játékban. Októberben az új :., vrc új turisztikai játékot hirdettünk "Mecseki ösvényeken" címmel, melyre szintén '.VT Az áka'Vms iskolások rendszeres résztvevői a túraversenyeknek , valamint sokan jöttek közülük a Pécs Városismereti Versenyre is. Szövetségünk a tanév végén 1996-ban is megrendezte a Természetjáró Gyerekek Megyei Találkozóját, ezúttal a Kcleti-Mecsekben, Váralján, amely jól sikerült rendezvény volt. Sajnos a Természetjáró Gyerekek Országos Találkozóján baranyai résztvevő nem volt. Természetesen örülünk annak, hogy vannak iskolák, ahol foglalkoznak termószetjárás-; br?ov-d:-..:'. kövérségünk 'endezvényeibe is. bár számuk a megye iskoláihoz .i ' re '"nür'- ez évben sem a középiskolások turisztikai tevékenységének a területén. Továbbra sincs a szövetségben ennek a területnek felelőse. Érdeklődés hiányában elmaradt a Természetjáró Diákok Megyei Találkozója. A Természetjáró Diákok Országos Találkozóján (TEDOT) viszont az AKELA TSE képviseletében voltak baranyai résztvevők is. Rendezvényeinken - elsősorban a versenyeken és teljesítménytúrákon - azonban rendszeresen vesznek részt középiskolások, többnyire ö'áüónn. Ezúton is kifejezzük köszön etünket azoknak a tanároknak, akik időt áldoznak ö-r-AzeiPrás rcp'zcrüsíté: Ae tanítványaik körében. Marian#ász szakági tevékenység: e témáról a Mecsek Híradó novemberi számában részletesen tudósítottunk, Rónaki László írásával. Az év eseményeiből kiemelkedik az olasz barlangkutatók baranyai vendégeskedése, valamint az "év szenzációja", a Spirál víznyelő és barlang feltárása. A barlangászat - jellegénél fogva - továbbra sem mozgat meg nagy tömegeket, ürülünk barlangász társaink eredményes évének, és ezúton is gratulálunk nekik! 7ér inészeíiáró mInösüések; 1996-ban összesen 55-en éllek el a baranyai természetbarátok közül valamilyen fokozatú minősítést, többnyire gyalogos és kerékpáros ágazatban, összesen kilenc szakosztályból. Közülük 30 bronz, 15 ezüst, 8 arany, valamint 1-1 érdemes és kiváló teljesítés volt. A minősítést elért sporttársaknak ezúton is gratulálunk. A részletes adatok a februári- Mecsek Híradóban olvashatók lesznek. Technikai és térképészeti munkák A technikai munkák közül az 1996-os évben is az útfestés volt a legnagyobb "vállalkozás". A Mecsekben és a Dél-Zselicben összesen kb. 110 km turistautat láttunk cl jelzéssel. Ezek egy része javítás, illetve felújítás, kisebb része új útvonal kijelölése volt. A leglátványosabb munka a Dél-Zselic igen elhanyagolt úthálózatának felújítása volt. Örömünkre szolgál, hogy az illetékes erdészeti vezetők támogatólag veszik tudomásul munkánkat. Az alábbi útszakaszok kerüllek felújításra: Keleti-Mecsek Pécsvárad - Püspökszenífászló (S sáv; 6,5 km) Pécs-bonyhádi műül - Dögkút-tető (K +; 5,9 km) vörösfenyő kulcsosház - szászvári hánya (P »; 1,9 km) Móré-forrás Akai-tető (S +; i.S km) Iharos kút A kai-tető (Z +; 5.9 km) hosszúheiény Zengő (Sa; 3,7 km) Vörösfenyő kulcsoshoz - Nyomából kút <7. forrás Jelzés; 0,8 km) iözcp-Mecsek Tripammerfa - fehérkút (K sáv; 1.8 km) Kőlyuk - Sikonc/a - Jánosi puszta (P sáv; 10,9 km) Sikonda - Vágotpuszta (Z sáv; 3.8 km) ixipis - Vágotpuszta (S sáv; 4.3 km) Lámpásvölgy, külfejtés melletti útszakasz (Pa ; 1,0 km) Komló, Kakas telep - Magyaregregy (P-8.1 km) Vágotpuszta - llikfa-forrás (P+; 1.6 km) Lapis - Biulöskút (S u ; 2,1 km) Deindol - f.apis- Reme terét (Sa : 4,9 km) Istenkút - Lapis (Z 3.5 km) tyttgati-Mecsek Égertető Jakahhegy - orfű-abaligeti müúl (/ sáv; 7,1 km) Hetvehely v.m. - Sás-völgy - Petőczpuszta (Pa ; 6,3 km) Hetvehely v.m. - ffyáras völg)' - Petőczpuszta (Ka ; 10,7 km) DSl-'/seüc • .!/.'■••• í ;--v<í .?<»?, magasles (K«v; /./> Avjjy • Sasi'-:' — P.'Uri-/7.'i’V. sr.v: .? .5 .'ti/ . -.. „. v r- • . 5 a ír-.-. • Snsret - Terécseny - S:enílászló (P? 8,8 km) • Ihlkyfíy! vasútállomás - Koroád Rasztim (Sx ; 7,7 km) • - AlmameHál:. ibafai 0 ■ 4.0 km) A ■.••,!esí>s-i-á-'!• ''■orszakos változások nem történtek, az év munkás hétköznapokból állt. A következő házakra! törtért munkákról kaptunk értesítést: • 1 ' .V'-vJ .-.V?".-?: v; építéSC • ■' aj cserévé • fttssjiábibna: píneccp’tcs • Kosza nyolctól kulcsoshoz-, fenntartási munkák • Fehérkúr belső fű Vitás • Tettye. J k>t!csa"-':á:: be Ló felújítás, kcri'.csépités • /••••:;. í kt/ícwf’ár., Teirrscrv: belső felújítás, festés; ágyszánt bővítés • Az Őr ir ’rrytt ;i Vfecsíó Eeyesülct. illetve Uausran József vette át kezelésre. . •.•••,cso<5há?ar a '••mszúhetényt önkormányzat 1,997-ben \ sszísveszt. ív ...'k további? is kmcsosházként fogják üzemeltetni, és a bakancsosok" nem lesznek szegényebbek egy szálláshellyé!. Gida Tibor "csapatának" több éves komoly munkája fekszik a házban. Az Égcr-vö'gybcn a középső hidat és nz utána lévő lépcsői önumann József (Mecsek •TyesüleO és barátai az ősszel felújították; régóta szükséges, fontos munka volt. Az / .-ő: ,'--'-íszoi do! y»?Ai f.eiá .' öbői fclvijitoüák és szép foglalattal látták a Mecsek • ■ ■'••• • 1 •• '"■•••" i—;üé r-T ?»'.ő is tüzri'.kó is került. Szövetségünk dél-zselic Természetbarát Klub révén részt veti az i 996 tavaszán megjelent új Zsclic turistatérkép helyszinelési és helyesbítési munkálataiban. Ezek \ olt.- V. év legfontosabb eseményei a technikai munkák terén. Ezúton köszönjük meg mindazok közreműködését, akik a munkákban részt vállaltak, l-v-ró az év során ismét eredményesen működőit a Túravezetők klubul : \ovvny Sarolta vezetésével, melynek programjai elsősorban a gyalogos iúraviuw’-'. ' •v.f.ri '• VwnoVa: kivéve minden hónap első keddjén tartotta n klub az összejöveteleket. Augusztusban egy hetes utat szerveztek az Alacsony-Tátrába, Melynek során szép túrákat tettek a környéken. Ezúton is köszönjük Rónaky Gizella szervező munkáját. Októberben a klub a szokásos autóbuszos kirándulását az Ormánságba szervezte, ahol Pálfai László vezetésével tekintették meg e vidék érdekessé, eit. \ovcmbcr 23-ár, rendezte meg szövetségünk a Baranya megyei kulesos-u ' --: i_.'-k.-v/ásrv Toszonynretön. A megbeszélésen elhangzott, hogy a dcs-viu : Ti mc " verde .••kr-r-V csak mintegy 30%-a szervezett természetbarát. Említést kel: még tennünk külföldi kapcsolatainkról, ezen belül is a feilbachi természetbarátokról, akiket a több eve fennálló kölcsönös látogatások keretében fogadtunk Pécsett májusban. Augusztusban Erdélyből, Székely-udvarhelyről érkezett kerékpárosokat láttunk vendégül a Kardos-úti kulcsosházban. A grazi természetjárókkal viszont - tőlünk független okok miatt - 1996-ban nem tudtunk cserclátogatást szervezni. Vízi túra és sí szakágakban most sem tudunk - sajnos - különösebb eseményekről beszámolni. Összeseivé: az 1996-os évet a baranyai természetjárásban sikeresnek mondhatjuk. Tervezett rendezvényeink legnagyobb részét meg tudtuk rendezni, s ezeken több ezer résztvevő számára tudtunk szép élményeket adó túrákat, táborozásokat nyújtani, versenyzési lehetőséget adni. Rendezvényeink színvonala - véleményünk szerint - változatlanul jó. Külön öröm, hogy a mecseki turistautak jelzéseinek felújítása a néhány éve megkezdett ütemben folyik tovább, és az ország más részéről idelátogató természetjárók is többnyire elégedettek azokkal. Ehhez kapcsolódó másik örömünk, hogy megjelent az új Zselic turistatérkép, mely immár "összeér" a Mecsekkel, és újra járhatóak a Sasrét környéki turistautak is. Amivel továbbra is elégedetlenek vagyunk, az a középiskolás természetjárók alacsony száma és szervezettsége. Bár a versenyeken rendszeres résztvevők a középiskolások is, kevés az a csoport, ami a szó igazi értelmében vett "természetjáró életet él". Reméljük, sikerül megtalálni azt a személyt, aki c korosztályt képviselni tudja a szövetségben. Főbb célkitűzéseink az / 997-es évre Elsősorban a tervezett rendezvényeink maradéktalan és jó színvonalú megvalósítása. A Mecsek Híradó decemberi számában megjelent az 1997-es baranyai természetbarát eseménynaptár, amely - köszönhetőén a tervekkel egyre nagyobb számban előálló szakosztályoknak - immár négy oldalasra duzzadt. Ha ezeket mind meg tudjuk valósítani, az már önmagában is nagy eredmény lesz. Kiemelt feladatunk az iskolások között a természetjárás népszerűsítése, hogy egyre több fiatalt tudjunk bevonni magunk közé: nem csak szervezetileg (taglétszám), de tevékenyen a rendezvényekbe is, résztvevőként és rendezőként, aktív segítőként egyaránt. Szeretnénk a Mecsek Híradót 1997-ben is havonta megjelentetni, és valamennyi tagszervezetünk és a túravezetők számára ingyenesen eljuttatni. Ez takarékos gazdálkodással, reméljük, megvalósítható lesz. Fenntartjuk a jó kapcsolatot, és ha lehet, még fokozzuk az együttműködést az erdészettel annak érdekében, hogy a meglévő mecseki létesítmények állagát megőrizzük, illetve lehetőség szerint új létesítményekkel gyarapodjon hegységünk. Tovább folytatjuk a mecseki turistaút-hálózat jelzéseinek felújítását. Tervezzük a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra baranyai szakasza felújításának megkezdéséi szakaszonként, valamint a Dél-Dunántúli Piros Túra dél-zselici szakaszának jelzés-felújítását. Közreműködünk az újonnan megjelenő Villányi-hegység térképészeti munkáiban, és ehhez kapcsolódóan - a térképnek megfelelően - új jelzésekkel látjuk cl a hegység teljes turistaút-hálózatát. Ebbe a munkába tervezzük bevonni az újonnan megalakult siklósi Tcnkes Turistabarát Sportkört, munkájukat szakmailag segítjük. Tcr:r;őszeivédelmi Szolgálat országos átszervezésének megfelelően létrehozzuk a •r.'y'ci $/ rvezetet (ennek részleteire később visszatérünk), valamint kialakítjuk az együttműködés rendszerét a Duna-DnWa Nemzeti Park igazgatóságával. Végezetül megköszönjük valamennyi tagtársunk közreműködését cs segítő munkáját, mellyel 1996-ban hozzájárultak ahhoz, hogy Baranyában főként - és ismét - a természetbarát mozgalom eredményeiről, és ne kudarcairól számolhassunk be. ' HÍREK j ' IvözgyCics: a bárány: <1>. Megyei Természetbarát Szövetség az 1997. évi közgyűlését január 18-án tartja az ÁFÉSZ Szövetség székhazában ( KONZUM irodaház, Pécs, Irgalntasok ii 5). A S.30 órakor kezdődő közgyűlésre minden érdeklődő sporttársunkat ezúton meghívunk. <1> # | Mecsek Híradó, A Baranya Megyei c:5 a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szám anyagokai minden hónap 20 -ig kérjük a szövetséghez eljuttatni r:'’'' m 2!. hé ~2':J2- J35. iigvele/i idd: kedd 16-19 óra) • Kiegészítés az I997-cs rendezvénynaptárhoz: az alábbi teljesítménytúrákról ( január 11: Téli Mecsek 3ő; március 22: Szuadó '10, 17; szeptember 6: Mecsek 1800; november 8-9: Mécse-: éjszakai: valamennyi ;• Fekete Bárány TE rendezésében) információt atl Szabó : .V-iiilE .762-1 Pécs. ;>ársirta u. 8.. 72022-210-este, illetve Matccz Péter, 7300 Kom- ló, Vértanúk u. 2., 72.N85-665 - túrák előtti héten, este). f A postai költségek csökkentése érdekében kérjük a pécsi szakosztályokat, egyesületeket, hegy Mecsek Híradót minden hónap első keddjén - a megjelenés napján - személyesen vegyék át a szövetségben (Pécs. Megye u. 21.). Azon pécsi szakosztályok számára, akik a híradót nem veszik át, a hónapok második keddiéig fenntartjuk azt, s csak azután postázzuk. A nem pécsi szakosztályoknak továbbra is elküldjük a Mecsek Híradót a megjelenést követő napon. RjsndiízvSnyék • Január II: "Téli Mecsek 30" teljesítménytúra. R.: Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Ra:t: Kardos út <2> kulcsosház, 6.00-8.00. Táv: 31,8 km; szintcmelkcdés: 1180 m. Nevezési di|: 15 ?t Ft/Jo rrrr, CSBT, BÁBÁT, F13TE tagoknak 100 Ft). Szintidő: 9 óra. <2> # | Mecsek Híradó, A Baranya Megyei c:5 a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szám anyagokai minden hónap 20 -ig kérjük a szövetséghez eljuttatni r:'’'' m 2!. hé ~2':J2- J35. iigvele/i idd: kedd 16-19 óra) • Január IS: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Pécs, ÁFÉSZ Szövetség székház;1. (KONZUM irodaház), Irgalntasok u. 5.; 8.30 óra. NYÍLT TÚRÁK • ./ 12, vasárnap: ií :• s k tere -- Tiipammcrfa - Tölgyes út - Kantavár - Lámpás-völgy - Szám árkát (12 km). Találkozás: a pécsi főpályaudvar előtt, a 31 -cs busz megállójában 9.00 órakor. Túravezető: Lakatosné Novotny Sarolta. • Január 19, vasárnap: Ciframálcm - Nagy-Mély-völgy - Rábay-fa - Dömörkapu (12 kin). Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron, 9.45 órakor. Túrávezető: Szilágyi Ti- ‘ borné. • Január 25. szambái: Zcr.gövárkony - Palakos-gödör - Réka kunyhó - Püspökszcntlászló -i '.os '/.úl’Cit.hiy (M km). Ta'Tkiy/ás: a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45 órakor. Tú-i..vezet <3> : . ...etiosné Nov-muv Sarolta. <3> # | Mecsek Híradó, A Baranya Megyei c:5 a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szám anyagokai minden hónap 20 -ig kérjük a szövetséghez eljuttatni r:'’'' m 2!. hé ~2':J2- J35. iigvele/i idd: kedd 16-19 óra) • Február 2. vasárnap: Abalsgct - Virágos-völgy - PetÓczpuszla - Égervölgy (12 km). Találkozás: 9.15 órakor a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron. Túravezető: Kőmis Katalin.
1997. június-augusztus 50. szám
A MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGÉNEK KIHELYEZETT ÜLÉSE PÉCSETT Az MTSZ elnöksége soron következő ülését Pécsett, a tettyei Vándorsport kulcsosházban tartja június 6-8. között. Örömünkre szolgál, hogy a Mecsekben üdvözölhetjük az elnökség tagjait. A kihelyezett elnökségi ülésről kővetkező számunkban tudósítunk. ÖcrV‘EOÍcErDlX--- ..Kis jubileumhoz” érkezett a Mecsek Híradó: elkészült az ötvenedik szám. Elődei: az 19S0-as évek elején megjelent „Mecseki Híradó" kiadvány és az azt követően éveken át „Mecsek Híradó” néven megjelenő tájékoztató (1-2 oldalas) lap voltak.- Mástél évi szünet után 1992 áprilisában jelent meg az első Mecsek Híradó, amely már több oldalas, nagy formátuméi újság volt, a kilencedik számtól kezdve pedig kisebb méretben jelent meg. s olvasható ma is. Ez a kisebb méret a gyakorlatban bevált, jól kezelhető és postázható. A Mecsek Híradóban igyekszünk friss információkat adni a természetbarát rendezvényekről, s egyúttal tudósítani, beszámolni a megtörtént eseményekről. így egyúttal a pécsi-baranyai természetjáró mozgalom „krónikáját" is próbáljuk összeállítani, nemcsak a mai természetbarátoknak, de az utókor számára is. Lehetőség szerint valamennyi, a szerkesztőséghez eljuttatott írást közreadjuk, s nagy örömünkre szolgál, hogy a híradót jelenleg is térítésmentesen tudjuk eljuttatni valamennyi szakosztályhoz, egvesülethez-bár ez egyre nehezebb feladat. Bízunk benne, hogy a Mecsek Híradó -amely most 150 példányban készül - szándékaink szerint szolgálja a baranyai természetbarátokat (erre az is reményi ad, hogy a hónapok első keddiéin már sokan várják a szövetségben személyesen a még „nyomdamclcg" újságot), és továbbra is eleget tud tenni c feladatának. Egyúttal köszönjük a beküldött írásokat, s továbbra is várjuk a beszámolókat a szakosztályok és természetbarát társaink programjairól, élményeiről, remélve, bogy a századik lapszámnak is együtt tudunk majd örülni. Sinisser Péter NL e esek 50 Az Arany Horda Természetjáró Egyesület május 3-án rendezte meg az idei "Mecsek 50" teljesítménytúrát a Keleti-Mecsckben. Újdonság volt, hogy az 50 és 30 km-es távok mellett ezúttal - vélhetően a kicsikre és az idősebb túrázókra gondolva - 15 km-es távon is lehetett indulni, mely lehetőséggel sokan éltek is. Ezúttal az időjárás is "teljes bevetéssel" a túrázók mellett volt, egész nap gyönyörű napsütésben járhattuk a Keleti-Mecsek völgyeit és hegyeit. A túra rendezése a már megszokott magas színvonalon történt: az utak végig kitisztítva, pontos útvonalleírás, a célban "terülj asztalkám". Külön említést érdemel, hogy a 30 és 15 km-es túrákra Kaposvárról Kosa Eszter tanárnő vezetésével kereken 100 tanuló érkezett! Az 50 km-es távon a legfiatalabb teljesítő Strasser Tamás (Pécs, 10 éves), a legidősebb pedig lévay Béla (Budapest, 63 éves) volt, míg a 15 km-es rövid távon két kisgyermek is részt vett, az 1993-ban született Marosa Péter és az 1995-ben született Feitschen Laura. A "Mecsek 50" ez évben is kellemes színfoltja volt a baranyai természetbarát rendezvényeknek, köszönet érte a rendezőknek. A túra részletes adatait a rendezők közlése alapján a HÍREK rovatban ismertetjük. Strasser Péter Baranyai Pepsi Ötpróba kerékpártúra Új helyszínről, a Kozármislenyi Általános Iskolától rajtolt a Baranyai Pepsi Ötpróba ez évi kerékpár rendezvénye. A 20, ill. 60 km-es távnak 121 -en vágtak neki, s értek célba. A kozármislenyi iskola nemcsak kiváló házigazdája volt a próbának, hanem a mozgósítás során is kitett magáért. A rendezésben, immár hagyományosan a Pécsi Túrakerékpáros Klub és a Lőrinci Barangolók Egyesülete segített a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetségnek. Természetesen a kerékpártúra során frissítővel és csokoládéval kedveskedtünk a résztvevőknek, s a szerencsések ezúttal is különféle sportszereket vihettek haza. A nyári szünet előtt még egy kis úszás vár az ötpróbázókra, június 7-én, az ANK uszodában. Papp Csaba Mecsek-Tikkurila Kupa A Fehér-kúti kulcsosház környékén rendeztük meg május 17-én a Mecsek-Tikkurila Kupa turisztikai akadályversenyt. A Lőrinci Barangolók Egyesülete hasonlót már évek óta rendez a Zsclicbcn, s ebben az évben támogatóink jóvoltából a Mecsekben is sikerült megrendezni. Bár eredetileg csak általános iskolás csapatoknak írtuk ki a versenyt, végül külön értékeltük a 15 év feletti korosztályt. Az elméleti és ügyességi feladatokat támogatóink segítségével állítottuk össze. Eredmények: lö-l-f éves korosztály: 1. Béke u. Ált. Iskola, Kaposvár (Véső Tamás csapata); 2. Abaligeti Alt. Iskola (Csesznek Mátyás csapata); 3. Béke ti. Ált. Iskola, Kaposvár (Molnár Bence csapata). 15 év feletti korosztály: 1. Söprügctők (Marosa Péter csapata); 2. Újhelyi SZKI, Szentlőrinc (Gergely Tünde csapata); 3. PITE, Pécs (Kovács János csapata). Reméljük, jövőre újból találkozunk! Papp Csaba Madarak ús Iák tMapja Május 10-én, n Madarak és Pák Napján a Pécs Városi Természetbarát Szövetség és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vetélkedővel egybekötött túrát szervezett a pécsi általános iskolások részére. A túra az Állatkáitól indult, cs a Misina Kistubes - Tubcs-Lapis-Sós-hcgyi kilátó útvonalon vezetett a Rcmetc-rétrc. A résztvevő csapatoknak öt állomáson a természetvédelemről, a magyarországi nemzeti parkokról, a mecseki természetvédelmi területekről, védett növényekről és a "madarakról és fákról” szóló TOTÓ-kal kellett kitölteniük, valamint a célban egy keresztrejtvényt megoldaniuk. A Remete-réten az eredményhirdetés előtt Nagy Gábor, a Dlina-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság mecseki lájcgységvczctöjc tartott ismertetőt a gyerekeknek a nemzeti parkról és az igazgatóság munkájáról. A vetélkedő győztesei könyvutalványt és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rcs/.cröl felajánlott könyveket; a túra valamennyi résztvevője pedig névre szóló, ez alkalomra készített emléklapot kapotl. amely Danka Kata. az Istenkúti Általános Iskola 5. osztályos tanulója rajza alapján készült. A túrán 17 csapat indult a következő iskolákból; Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, Bánki Dónál u. Általános Iskola. Belvárosi Általános Iskola, Istenkúti Általános Iskola, Kertváros u. Általános Iskola. Mátyás király u. Általános Iskola, Mezőszél u. Általános Iskola, Pécss/aholcsi Általános Iskola, Testvérvárosok terei Általános Iskola. Eredmények; 1. Bánki II. (Bánki Dónál u. Áll. Iskola); 2. Bánki I. (Bánki Don át u. Ált. Iskola) 3. "Kevesek" (Mátyás király u. Ált. Iskola). A túra lebonyolításában a PITE Mecsek Szakosztály tagjai vetlek részt, valamint Nagy Gábor (Duna-Práva Nemzeti Park Igazgatóság) és Balogh István (Dél-Zselic TK). akik a feladatlapok összeállításában és az értékelésben is közreműködtek. Valamennyink munkájáért ezúton is köszönetét mondok. Strasser Péter rendező "Ötórai beszélgetés" a Mecseki Erdészeti Rt.-röl A Mecsek Egyesület "Ötórai beszélgetésén" Kálcii József vezérigazgató érdekes előadást tartott , melyen elmondta: Magyarországon 1.700 ezer hektár erdő van, amiből 700 ezer hektár magántulajdonú. A Mecseki Erdészeti Rt. kezelésében 52 ezer hektár erdő van. Azt is elmondta, hogy ők nem irtják, hanem 10 éves ütemterv alapján művelik az erdőt. Előadásának további része az (ín. közjóléti tevékenységükről szólt. A lapisi erdész-emlékmű felépítése, madárctctő-itató építése, a Csörgei Titusz-emlék "helyretétele" 800 ezer forintjába került az erdészetnek, a kertvárosi emlékpark pedig 1 millió forintos beruházás volt. Esőbeállókat, erdei asztalokat, padokat helyeznek ki a közkedvelt kirándulóhelyekre. Üzemeltetik az almamelléki kisvasutak 8 km-es vonalon, sasréti végállomással. A Rotary-úton - Hermán Ottó és Csörgei Titusz útmutatásai alapján -70 db fészekodút helyeztek ki, melyekben 51 széncinke, csuszka és kékcinke talált menedéket. Ugyancsak fészekodúkat raktak ki - 30 db-ot - a Flóra pihenő környékén, a Dömörkapunál, melyek mindegyikét elfoglalták a széncinkék, kékcinkék és szürke légykapók. A Márévár "életben tartása" is a részvénytársaság önként vállalt feladata. Az erdei iskola - melynek már nemcsak hazánkban van jó híre - működtetési költségein kívül mintegy 6 millió forintot költöttek bölcsődék, óvodák fa játékainak készítésére. Évente 30 hektár erdőt telepítenek. Segítséget nyújtottak a tubesi kilátó építéséhez. Az erdei iskolába - melynek programját Adorján Rita dolgozta ki, és 1996. márciusában kezdte el működését - eddig 27 általános iskolából 2S00 gyermek jelentkezett. A vezérigazgató szólt a természetbarátokkal meglévő jó kapcsolatukról is. Az előadás végén egy, az erdőgazdálkodásról szóló videofilmét nézhettünk meg. Baronek Jenő Már sokan teljesítették az c tanévre kiírt " Mecseki ösvényeken" jelvényszerző túramozgalmat. A pécsi Fehérhegyi Általános Iskola természetjáró szakosztályának tagjai - akik Takácsné Hartmann Piroska tanárnő vezetésével járták az "ösvényeket" -nem csak az igazoló füzeteket adták le. de küldtek néhány Írást is túráikról. Az alábbiakban ezeket adjuk közre. Mecseki ösvényeken A szombati útvonalunk: Égcrvölgy-Mohosi-kiskúl-Négy barát-forrás -Tixi-forrás-Laci-forrás. Reggel, amikor elindultunk, még hűvös volt,
1997. május 49. szám
49. szám 1997. május TE9ÍJCES 40 A BMTSZ Ifjúsági Természetjáró Szakosztálya 1997. április 5-cn rendezte meg a Tenkcs 40 teljesítménytúrát. Mint a szakosztály új tagja szerelném megosztani tapasztalataimat az olvasóval. Elöljáróban néhány adat: 90 fó volt az indulók létszáma, ebből sajnos csak négy kerékpáros. A távot szintidőn belül 83-an teljesítették. Számomra örömteli felfedezés volt. hogy nemcsak pécsi, de orosházi, budapesti és nagykanizsai természetjárók is voltak az indulók között. A túra útvonala melyet Kovács István gondolt ki a kővetkező volt: Villány Szoborpark Teleki-présház -írisz kulcsosház - Vokány Hosszúrét Máriagyiid - Tenkes-hegy Bisse Csukma-teto - Vokány vasútállomás. Az útvonalat a szakosztály kijelölt tagjai István vezetésével többször bejárták és ellenőrizték, mégis előfordultak hiányosságok. Be kell ismernünk. helyenként eltűntek a jelzöszalagok. így fordulhatott elő. hogy néhányat! kisebb-nagyobb kerülőre kényszerültek. A résztvevőktől utólag is szeretnénk elnézést kérni az ebből adódó kellemetlenségekén. Szeretném, ha a dicséretes dolgokról is szó esne. Miután c cikk írójának van a legkevesebb érdeme a túra megszervezésében, mint újdonsült tag. talán megengedhetem magamnak. hogy köszönetét mondjak - a túrázók többsége nevében is - a Bota János vezette lelkes csapat munkájáért. Tanúsíthatom, hogy szivvel-lélekkel készültek erre az eseményre. A vokányi vasútállomáson szolgáltatással vártunk mindenkit. Volt zsiros kenyér, minden elképzelhető formájában (hagymával, paprikával, és önmagában), frissítőként almaitalt kínáltunk, ami bizony időnként találgatásokra adott okot (...tea? ...talán bor? ...üdítő!?!). Az állomásbélyegzök is nagyon ötletesek voltak, felvonultatva a "Vük nemzetség" számos tagját. Az esemény legszenzációsabb figurája Csupi. a söprögclö volt. Beleélő képességét s a seprű szakszerű használatát nemcsak néhány háziasszony, de még I lókuszpók is megirigyelhetné. félelmetes munkaeszközét (seprű) látva, keveseknek volt bátorsága a távot feladni, még a rendezőket is besöpörte a célba. Köszönjük, Csupi, őrizd a seprűt, számítunk még rád! Rám hárult az a tiszteletteljes feladat, hogy a képzeletbeli stafétabotot ünnepélyesen átnyújtsam a Siklósi Természetbarát SE-nek, mint a túra jövőbeni rendezőjének. Kívánok ehhez szakosztályunk vezetősége és teljes tagságunk nevében nagyon sok sikert. Befejezésül engedjetek meg nekem néhány gondolatot, érzést, amit szeretnék megosztani veletek, s mindenki mással: rég éreztem ilyen jól magam új közösségben. Azt érzem, mintha régcs-rég ismernénk egymást. A szeretet, barátság, odafigyelés, komolyság és komolytalanság mind érezhetőek ebben a társaságban. Köszönöm nektek! Hajdú Júlia Áprilisi rendezvények Általános és középiskolás diákok kétfordulós túxaversenye, I. forduló Április 12-én rendeztük meg első alkalommal a két fordulósnak induló túraversenyt. A dömörkapui rajtnál 11 általános iskolás és 10 középiskolás csapat jelent meg. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a pécsi iskolákat igen kevesen képviselték. Örültünk viszont, hogy a szomszéd megyéből, Barcsról 22 fiatal érkezett, valamint a Baranya megyei Bikáit is képviselték versenyünkön, amelyen az eredményt elért csapatok oklevelet kaptak. Minden csapatot várunk az októberben megrendezésre kerülő második fordulón! Eredmények: Általános iskolások: 1. "Négy csapás" (Sellyéi Természetjárók); 2. "Besenyő Pista bácsi" (Magyar-Német Iskolaközpont, Pécs); 3. "Uborkák" (Bikali Általános Iskola). Középiskolások: 1. "Kószálok’' (Mecseki Erdészeti Rt. Természetjáró Szakosztály, Pccs); 2. PITE, Pécs; 3. "GALLON PISI" (Barcsi Erdészeti Szakközépiskola). Bor csők György szervező, A KEL A TE Ifjúsági Kupa Április 13-án első alkalommal került megrendezésre Ifjúsági Kupa néven természetjáró akadályverseny, Püspökszentlászlón. Vasárnap összesen 4 (azaz négy!) csapat indult a három kategóriában, így mindhárom kategóriában gazdára találtak a kupák. Eredmények: Felnőttek: 1. "Moha és Páfrány" (Gcisz-Récz); Középiskolások: I. 501-es SzKI (Kovács-Dallos - Schalkhammcr - Vérleny); Általános iskolások: 1. "I93-as cella" (Katolikus Áll. Isk., Ágoston téri Ált. Isk.; Kiscnbcrg - Baranovics). AKELA KUPA Az AKELA TE április 27-én rendezte meg az idei AKELA KUPA tájékozódási túra-versenyt. A szép idő kicsalogatta a versenyzőket a Gubacsos kulcsosházhoz, ahol három kategóriában (A, B, C) összesen 35 csapat indult. Igen szoros volt a mezőny, a versenyzőknek a célban feladatlapot kellett kitölteniük. Eredmények: "A" kategória: 1. PITE/A (Pécs); 2. Nagyék; 3. BMAHAC. "B*' kategória: I. Római Katolikus Gimnázium II. (Kaposvár); 2. Római Katolikus Gimnázium I. (Kaposvár); 3. Pl TE/B (Pécs). "C" kategória: I. "Tüzrókák" (Kaposvári Gyakorló Alt Isk.); 2. Sclióber család (Mindszcnl-godisa); 3. (holtversenyben): IM I E/C (Pécs) és Komlói Akcla (501-es S/KI). Barcsuk György Túravezetői tanfolyam Befejeződön a február 28-án indított. 45 óiás bronz jelvényes túravezetőképzó tanfolyam. Az igazolványokat és jelvényeket május 5-én. ünnepélyes keretek között kapják meg a résztvevők. A tanfolyamon 21 óm elmélet és 23 óra gyakorlat szerepelt. Szeretnék köszönetét mondani a közreműködéséért dr. Novotny Ivánnak, aki a térképészetet és térképismeretet adta elő, dr. Novotny Saroltának a lúralcrv készítéséért. Andirkó Sándornak az erdészeti törvényről és I'rcv Istvánnak a csillagászatról tartott előadásaikért, illetve Márton Zoltánnak és Rónaki Eszternek, akik a terepi tájékozódásban segítették a hallgatókat. Bőrösök György MINI TELJESÍTMÉNYTÚRA A ZSELICMEZSGYÉJÉN Hagyományteremtő szándékkal mini teljesítménytúrát szervezett iskolánk, a Mindszcntgodisai Általános Iskola természetjáró csoportja április 26-án, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy "nem túrázó” tanulóinkkal, no meg a környező iskolák diákseregével megszerettessük a természetjárást, túrázást és tartalmas hétvégi programot biztosítsunk a résztvevőknek. Sajnos a környék iskoláit csak három gyermek képviselte (Sásdról), igy ötven induló vágott neki a túrának. Ujfcnt bebizonyosodott: ahol nincs szervezett természetjáró csoport, oda annyi versenykiírást küldhetsz, amennyit akarsz... Gyalogosan 10 és 15 km, kerékpárral ló kin volt a táv. Ezúttal az is világossá vált számomra (nem először), hogy szőkébb környezetünkben is találhatók "kisebb természeti csodák", gyönyörű vidékek. Mint pályakitűzőnek, kora reggel volt szerencsém egy ilyen "kisebb csodát" látni: a Zöld-hegyről leereszkedve a Livinca nevű völgybe, pazar kép tárult elém. Lent az előtérben két kis halastó vízfelülete, baloldalt erdők, a jobb oldalon pedig szőlők, présházak sora Ehhez járult hozzá, hogy az egész kis medencét a tengelye felöl, rövidülve láttam... de ez leírhatatlan1 Azonnal egy nyílt túra Ötlete villant az. eszembe: Bakóén Godisa vasútállomás között, mert ezt másnak is látni kell! Visszatérve a túrához: itt szeretnék köszönetéi mondani Link Józsefnek, aki nélkül ez a kirándulás nem valósulhatott volna meg. Schóber József (A szerkesztő megjegyzése: reméljük, o nyílt túró ötlete jövőre valósággá válik') MADARAK ÉS FÁK NAPJA Még a század első felében, 1906-ban két neves személyiség. Hermán Oltó és Máday Izidor javaslatára született a döntés erről a/, ünnepről. Az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter. Apponyi Albert 1906-ban elrendelte az ország iskoláiban a madarak és a fák megünneplését. Erre évenként került sor egy májusi vagy júniusi napon. A tanítóknak a rendelet szerint ekkor az ifjúsággal meg kellett ismertetniük a hasznos madarak és azok védelmének jelentőségét. Az iskolák ehhez segédanyagokat is kaptak. Minden iskolában fontos dolognak tartották ezt a napot, és a fészekodű készítés vagy a faültetés természetes velejárója volt ennek az ünnepnek. 1932-ben újabb miniszteri rendelettel erősítették meg a/, ünnepet a népszerűsége és hasznossága miatt. A megemlékezések legtöbbször egy erdei sétában, kirándulásban fejeződtek be. Környezetünk ipari szennyezése tovább tart. ezért is egyre fontosabb ennek ellensúlyként a megmaradt fák, erdők védelme. Madaraknak és más vadon élő állatoknak a legnagyobb pusztítója a számukra alkalmas élőhelyek megszűnése. Hazánkban egyre gyarapodnak a védett területek, megőrizve ott a néprajzi, geológiai, növényi és állattani értékeket. Önmagában a jogi védelem kevés, ehhez a védelemhez, járulhatunk hozzá mi. természetjárók is. Minél nagyobb a zöld felület, minél több a fa, annál nagyobb az. esély a levegő szennyezőinek megkötésére, és ezáltal tisztább levegő juthat mindannyiunknak. Gerg)>esi Tibor (Pinssauer István grafikái) Faló József Baronek Jenő HÍREK ♦ Kovács Bein Emlék- és Teljesítménytúra. Április 19-én rendezte meg a dombóvári Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola - fiatalon elhunyt tanára, Kovács Béla emlékére - a Misinától Dombóvárig vezető teljesítménytúrát, melynek fö szervezője volt még Ács Imre. A túrán pécsi természetjárók is részt vettek. A négy, különböző hosszúságú távon összesen 768 induló volt, akik közül a I I km-t 139-en, a 17 km-t 83-an, a 30 km-t 112-en, a 40 km-t pedig 419-en teljesítették. ♦ PITE. Új természetbarát egyesület alakult 1997. április 22-én Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) néven. RENDEZVÉNYEK • május 10: "Madarak és Fák Napja" - túra és vetélkedő Pécs általános iskolásainak. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága. Rajt: Pécs, Állatkert, 8.43. • május 10: "Tavaszi csellengő" tájékozódási verseny. R.: Old Jumpers Túraszakosztály. Rajt: Fehér-kúti kulcsosház, 8.30-10.00. Cél ugyanitt. Kategóriák: A. B. Nevezési díj: előzetes nevezés esetén 70 Ft/fó, a helyszínen 100 Ft/fö. Előzetes nevezés a következő címeken: Gcisz Ferenc, 7624 Pécs, Budai Nagy Antal u. 14, tel.: 72/315-329, 60/363-866 (napközben); Rácz Róbert, 7632 Pécs, Éva u. 9, tel.: 72/435-541. • május 17: Mecsek--Tikkurila Kupa turisztikai akadályverseny. R.: Lőrinci Barangolók Egyesülete, Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Fehér-kúti kulcsosház, 8.00-10.00. Résztvevők: általános iskolás, 10-14 éves tanulók, 4-6 fős csapatokkal. Részvételi díj: 600 Fl/csapat, ami a helyszínen fizetendő. Nevezés május 15-ig a következő címen: Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség, 7622 Pécs, Rákóczi u. 34; 405-ös szoba, tel.: 72/310-226, hétfö-kedd-szerda 15-18 óra között. • május 19: Pünkösdi túrakerékpáros találkozó. R : Pécsi Túrakerékpáros Klub. Helyszín: Pécsvárad. A találkozó programjáról felvilágosítást ad: dr. Novotny Iván, tel.: 72/466-326. • május 24: "Tavaszi hajtás" - Baranyai Ötpróba 20, 60 km kerékpártúra. R.: Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség. Helyszín: Kozármisleny. Információ: Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség, 7622 Pécs. Rákóczi u. 34; 405-ös szoba. Tel.: 72/310-226, hétfö-kedd-szerda 15-18 óráig. • június 6-8: Ripszánt Henrik Tájékozódási Hétvége. Közép-Mccsck, Lóri kulcsosház. R.: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány. Versenyek: Éjszakai Meteor Kupa Tájfutóverseny (június 6; 21.00); Mecseki Erdészeti Rt. Tájékozódási Túraverseny (június 7: 9.00); Küllő Kupa Tájékozódási Kerékpárverseny (június 7; 14.00); Angstcr Imre Éjszakai Tájékozódási Túraverseny (június 7; 21.00); Meteor Kupa Nappali Tájékozódási Futóverseny (június 8; 11.00). Nevezés előzetesen május 31-ig a következő címen: Mátrai Gábor, 7633 Pécs, Építők u. 18/a; tel.: 72/252-390. Nevezési díj: versenyszámonként és személyenként 100 Ft (helyszíni nevezés esetén 150 Ft). NYÍLT TÚRÁK • május 10. szombat: Abaliget-Virágos-völgy Hcrmn-hcgy-Petöcz-Égcr-völgy (14 km). Találkozás: a pécsi távolsági autóbuszpályaudvaron 9.15-kor. Túravezető: kengyel Zoltánné. • május 24, szombat: Apálvarasdi elágazás-1 lessz-kereszt Cigány-kút- Mecseknádasd (14 km). Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz pályudvaron 8.45 órakor. Túra vezető: Kazal György. • május 31. szombat: Komló Sikonda Mecsckfalu Pölöskei-tó Komló (16 km). Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz pályudvaron 7.45 órakor. Túravezetö: Szreda Géza. • június 7, szombat: Bilkkösd Dinnyeberki Gyurii fii Korpád Biikkösd (20 km). Találkozás: a pécsi vasútállomás csarnokában 7.00 órakor. Túravezető: Göbölős István. A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának tárái, melyekre mindenkit szeretetteI várnak: • május II. vasárnap: Zobák Püspökszentlászló Réka kunyhó-Somos-hcgy Hárs-tetö-Pusztabánya-Zobák (15 km). Találkozás a komlói buszpályaudvaron 7.45 órakor. Túravezető: Nagy Jánosné, • május 2i, szerda: Pécsvárad-Zengö Püspökszentlászló Zobák (15 km). Találkozás a komlói buszpályudvaron 6.15-kor. Túravezető: Kovács Árpád. Mecsek Híradó. A Kar anya Ktcgwi és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség A közlésre szánt anyagokat minden hónai) 2(1 ig kértük a szövetséghez eljuttatni. (-623 Pécs. fíólác, á 3 t.E,'2'3l<> 276, fax ~2‘312-01 <) Ügyeleti idő kedd 16 19 óra)
1997. március 47. szám
Elnök-főtitkári értekezlet Az MTSZ február !5-16-án Budapesten elnök-főtitkári értekezletet tartott, melyen a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség részéről részt vett Bnronek Jenő elnök és Lakatosnő Novotny Sarolta titkár. Néhány téma a találkozóról: 1. Cseprcgi István ismertette az erdőtörvényt és a természetvédelmi törvényt. Az erdőkben gyalogosan bárki mehet, de ha kárt csinál, annak megtérítésére kötelezhető. Az állami erdőkben saját szükségletre szedhető virág, gomba, erdei gyümölcs vagy gyógynövény. Egy napnál hosszabb sátra/.ásra az. erdőgazdálkodó engedélye kell. Sportversenyek rendezéséhez szintén az. erdőgazdálkodó hozzájárulása szükséges. Lovagolni, kerékpározni vagy autózni csak a kijelölt utakon lehet. A természetvédelmi törvényből: fokozottan védett területre csak engedéllyel lehet belépni, s ott csak a kijelölt utakon szabad haladni. Versenyrendezéshez az illetékes természetvédelmi hatóság engedélye, hozzájárulása szükséges. 2. Ismertették, hogy a N1SZA alapítvány megszűnt, helyette a Wesselényi Közalapítványtól lehet pályázni (melynek elnöke Szabó Imre. az MTSZ főtitkára lett). Az új pályázati űrlapokat május körül lógják kiküldeni a megyei természetbarát szövetségeknek és a szabadidősport szövetségnek. 3. Az értekezleten az egyes bizottságok (si. kerékpár, TeSz. ifjúsági és nemzetközi) beszámoltak a szakági munkáról. A TEGYOT és a TEDOT az idén Sárospatakon kerül megrendezésre. A. Nagy József, az APEI-Í munkatársa beszélt a közösség ápolásának fontosságáról, a támogató és a szponzor különbségéről, és az SZIA felajánlható 1%-ának sorsáról. 5. Pálmai Vencel, a gyalogtúra bizottság vezetője elmondta, hogy a minősítési szabályzat a magashegyi túrázásban változott. Más területeken változatlan. Lakcüosné Novotny Sorolta Baranyai Pepsi Öíprőha nyiíóíúra A Baranyai Pepsi Ötpróba 1997. évi nyitó rendezvénye a februári tavaszban került lebonyolításra. Immár hagyományosan az Istenkúti Művelődési Háznál volt a rajt és a cél. A vártnál lényegesen többen, 314-en vágtak neki a 10 és a 25 km-cs távoknak. A legtöbb résztvevőt mozgósító iskolák a következők voltak: az abaligeti, a kozármislenyi, a szalántai és a pécsi Bártfa utcai iskola. Rajtuk kívül családok, baráti társaságok is nekivágtak a Mecseknek. A Baranyai Popsi Ötpróba következő rendezvénye a "Vizzel-lélckkcl" Pécsi Vízmű Rt — gyalogtúra lesz, melyet a Víz Világnapja alkalmából rendezünk meg március 22-én. Helyszín: Pécs, Rácvárosi iskola. Papp Csaba Évforduló I.áriban Szakosztályunk, a BMTSZ Ifjúsági Szakosztálya 3 éves fennállása alkalmából közgyűléssel egybekötött születésnapi bulit tartott. Hagyományainkhoz hűen 1997. január 24-én nyakunkba vettük lábainkat, hátunkra zsákjainkat, s nekiindultunk meghódítani a Mecsek meredek lejtőit, hogy úti célunkat elérve méltóan megünnepeljük kisgyermekkorba lépésünket. A zsúrra a Lóri kulcsosházban került sor, ahová csodák csodája, mint a mesében, a torta is épségben megérkezett (ami nem kis érdeme e cikk írójának). Most következzék egy kis történelmi visszatekintés: Lakatosné Novotny Sarolta (Sáli néni) javaslatára 1994. január 25-én tartottuk meg első, alakuló közgyűlésünket. Az elmúlt három év mozgalmasan telt. Teljesítménytúrákat, túraversenyeket rendeztünk, nyílt túrákat szerveztünk és vezettünk. Fáradhatatlanul vettünk részt munkatúrákon, pl. forrásfelújításokon, vagy a "Mecsek csúcsai" túramozgalom igazolóponljai jelöléseinek felfestésében. Természetjáró minősítésekkel is büszkélkedhetünk: 1994-ben egy bronz, 1995-ben négy bronz, és egy arany, 1996-ban nyolc bronz, hat ezüst és két arany minősítést éltünk el. És most térjünk vissza a jelenhez, illetve a jövőbeni terveinkhez. Lóriba érkezésünk másnapján, vagyis január 25-én tartottuk idei soros közgyűlésünket. Első napirendi pontként az 1996-os év eredményeit értékeltük, majd lelkes tagjaink munkáját igyekeztünk elismerni oklevéllel és egy kis meglepetéssel. Ezután a 97-es terveinket pontosítot-tuk, melyekben a fö események: a Tavaszi Kupa, az Ifjúsági Kupa, a Tubes Juve Kupa és az Őszi Kupa rendezése, valamint a Tenkcs 40 teljesítménytúra megrendezése. A közgyűlést a tisztségviselők újraválasztásával zártuk. A titkos szavazás eredményeképpen a szakosztály vezetősége a következőképpen alakul: Bota János szakosztályvezető, Márton Zoltán szakosztályvezető helyettes, Rónoki Eszter titkár. Csapon András és Kovács István vezetőségi tagok. A szakosztály pénzügyeinek intézésére üllek Ritát kértük fel. Miuláii hivatalos teendőinkéi elvégeztük, komolyságunkat félretéve helyet adtunk az önfeledt ünneplésnek. Varázsütésre előkerült a szakosztály pecsétjét megformázó cso-dalorta, amely az erdő hangulatát idézve gesztenyekrémmel volt megtöltve és fedve. Az est csúcspontjaként előkerült az 1996-ban a szakosztályok közötti megyei pontversenyben elért I. helyezésünkért kapott serleg, csordultig telve pezsgővel, mely. mint népi hagyomány szájról szájra járt (megj.: egészségügyi alkalmasság vizsgálva). A mértékre és a tartózkodásra odafigyelve, emelkedett hangulatban telt el az este. Másnap kellő pihenés után haz.aindultunk. Remélem, mindenki olyan jól érezte magát, mint én. és sok év múltán is szívesen emlékszik vissza erre a hétvégére. Rónoki Eszter szakosztály i t tikár Tinák ti jég hátán Közel másfél hónapig az eddig megtett túrákat csak a hó és jég hálán tudtuk teljesíteni Ilyen volt 1997 első nyílt túrája is, januárban. A nyílt túrákon eddig szinte minden alkalommal mintegy 25 fő vett részt. Örvendetes, hogy sok új arcot is leltet látni, köztük férfiak és fiatalok is. Az eddigi tapasztalat az volt. hogy inkább a nők mozdulnak ki a túrákra, de most úgy látszik, hogy a férfiak is szép számmal és ismétlődően megjelennek. A terep nehézségei ellenére az. utakon nem történi baleset, pedig sokszor nemcsak a csúszós út. hanem a kidőlt fákon való átjutás is nehézségeket okozott. Ez volt. amikor Kölyukat elhagyva kapaszkodtunk felfelé a Nagy- Mély-völgyben. A nagyobb völgyeket szinte átjáróként hidalta át a sok kidőlt fa. Ez nemcsak az. erdőgazdaságot károsította. hanem magukat az utakat is tönkretette. Sokszor félő volt, hogy a jégtől megterhelt la, ág ledől, és balesetet okoz. Csodálatos volt a természet, amikor a fákra, bokrokra esett hó megfagyott állapotban tárult a szemünk elé. Megerőltető volt az út, amikor a Patakos-gödrön kapaszkodtunk fej, s közben a lábunk a hóba süllyedve maradásra készleten. Hz a táj gyönyörű lehet más évszakban is, érdemes lenne ide máskor is túrát szervezni. A Dóri-út elejétől Hamar Győző két társával együtt vezetett a jeltelen utakon Püspökszentlászlóra. ahol ismét forró tea. kávé vart bennünket. Félelmetesen síkos úton mentünk Püspökszentlászlóról Hosszúheténybe. de a lényeg, hogy ezen az. útszakaszon sem történt baleset. Szép hagyománya van a megyében annak, hogy az elhunyt túratársak emlékére túrát szerveznek a szakosztályok, volt barátok. Már múltja és hagyománya van minden tavasz-s/al a Csokonai emléktúrának, melyen már a Tolna megyei természetbarátok is tervezik részvételüket. Ugyancsak ismétlődik, nagy örömünkre a Virágos-völgyön át vezető, a virágokat bemutató túra is. Egy kicsit elkalandoztam, amikor a hagyományos túrákat említettem, de ebből is látszik, hogy a tél örömeit magunk után hagyva már inkább a tavaszt várja az ember. Szép volt a jég és hó hátán menni, de inkább a tavasz melegét várjuk, ami reméljük, már közel van. ilr. Koncz Eszter Tavasz, a télben Február 22-én a kora hajnali órákban több mini félszáz Un ázó szállt fel a villányi vonatra, s indult a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség idei második nyílt túrájára a Villányi-hegységbe. A túra útvonala olyan ritkán látogatott célpontot is felkeresett, mint a villányi vasútállomás feletti volt kőbánya, ahová már csak a hegytetőn elénk táruló panoráma miatt is érdemes volt felmenni. A Szársomlyó tövében lévő szoborparkig a szőlők között bandukolt a népes csapat. Igazi természetvédők lévén nem mentünk be a fokozottan védett területre, helyette egy fénykép járt körbe, mely a hely nevezetességét, a magyar kikericset ábrázolta. A Teleki-présháznál tartott pihenőre tavaszi napsütés várt bennünket. A múlt évi havas táj helyett a földre terített kabátokon elheverő turisták látványa virított. A Fekete-hegy északi oldalában a téli erdőpusztulás során kidőlt fákon kellett átverekedni magunkat. Végül a Siklósi-völgyön keresztül értünk he Falkonyára, ahol immár hagyományosan a falu polgármester asszonya és a jó palkonyai vörösbor várt ránk. Arató Csongor IJj Kulcsos tiirisfnház a Mecsekben Orftí határában, közvetlenül az erdő szélén, a mecseki vándortábomak is eddig helyet adó házban új kulcsosház nyílik 1997. május Möl. A kulcsosház augusztus 31-ig kucsos turistnházként Üzemel, szeptember 1-től november 15-ig 5 napos turnusokban erdei iskolai programok folynak, a szabad turnusokban, illetve a hétvégeken továbbra is kulcsosházi szálláshelyként igényelhető. A házban 38 fő részére van szálláshely (14* 16 8 ágyas szobák), fűtés cscrépkályhával, ill. vaskályhával. Villany, vezetékes víz, főzési lehetőség van. Ágyncmühuzatot vagy hálózsákot vinni kell. A ház üzemeltetője: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány. Információ és szállásrendelés: Mátrai Gábor, 7633 Pécs, Építők u. 18'a, Tel.: 72/252-390. //mW/jtí/os szc'/rw/u/íM A Pécsi Túrakerékpáros Klub a hagyományos '‘szezonnyiló szeansz"-ál március 21-én 17.30 órakor rendezi a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Program: a Pécs-Orfii kerékpárút tamilmánytervének ismertetése; "Kerékpárral Marokkóban" - úti beszámoló; az idei túraprogram ismertetése. Minden érdeklődőt .szeretettel válunk! dr. Novotny Iván ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK TÚRA VERSENYÉNEK KIÍRÁSA A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség megbízásából az AKI-'LA Sportegyesület kétfordulós túraversenyt rendez, melynek célja az ifjúság figyelmének felkeltése a természetjárás iránt, valamint a Közép-Mecsek természeti éltekéinek megismertetése. A verseny időpontja: április 12, szombat. Rajt: Dömörkapu, 9.00-10.00-ig . (Megközelíthető a 35-ös autóbusszal, a vasútállomástól indul: 7.40, 8.25, 9.05 órakor.) Kategóriák: általános iskolás (10-14 év), középiskolás (15-18 év). Díjazás: kategói iánkéul az 1-3. helyezett csapat oklevél jutalomban részesül, valamint két éjszakát nyer valamelyik kulcsosházban. Felszerelés: Mecsek turistatérkép, íróeszköz. Irodalom: A Mecsek természetjáró kalauza. Földrajz 8. oszt. tankönyv. Nevezési határidő: április 10. Nevezési cím: Bölcsök György, 7671 Bicscrd, Alkotmány u. 16. lel.: 73/476-012, vagy : Börcsök György. Dolgozók Általános Iskolája. 7624 Pécs, Székely Bertalan u. 19. Tel.: 72/315-953. Nevezési dij: 110 It/fö, MTSZ tagsággal: 80 Ft/fö. BARANYAI PEPSI ÖTPRÓBA helyszín Pécs, Istenkúti Müv. Máz Pécs, Rácvárosi Ált. Isk. Bicsérd Kozánnisleny, Ált. Isk. Pécs, ANK uszoda Bükkösd, Ált Isk. Szent lőrinc Pécs távok 10 km, 25 km 8 km, 15 km, 30 km 3 km, 10 km 20 km, 60 km 200 m,400 m, 600 m 12 km, 30 km 3 km, 12 km 10 km, 25 km / .gyalogtúra 2. gyalogtúra 3. futás 4. kerékpártúra 5. úszás 6 .gyalogtúra 7. futás ó‘. gyalogtúra időpont február 22. március 22. április 26. május 24. június 7. szeptember 20. október I I. november 22 1997. évi rendezvénysorozat programja kx vA. j%tjz Uj rovatunkban túratársaink kérésére köriünk információkat, Pécsről váltott mpnetjcf’vek 1907 januárjától érvényes árai afontasahh tárak!-indulási pontokra Vasúti menetjegyek nnkkősd 29 km 126 Ft Hctvchcly .14 km lóó Ft A hal igét 17 km lóó Ft Dombóvár ó t km 126 Ft Szigetvár 14 km 166 Ft 1 )
1997. november 53. szám
MECSEK HÍRADÓ 53. szám 1997. november 25 éves a püspökszentlászlói "Bazsarózsa" kulcsosház Október 24-én ünnepelte a Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztálya Püspökszentlászlón a Bazsarózsa kulcsosház fennállásának 25. évfordulóját. A megemlékezésre meghívtuk az egykori és a mai szakosztálytagokat. A régiek közül szép számmal személyesen jelentek meg, illetve írásban üdvözölték a résztvevőket. Örömmel fogadtuk, hogy más szakosztályok is képviseltették magukat. Összesen 36 fő vett részt a rendezvényen, melyen megjelent Baronek Jenő, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke és Fenyősi Gyula, a Pécsi Vörös Meteor SK ügyve-zető elnöke is. Dr. Gundrum Károly szakosztályvezető megemlékezésében visszatekintett a kulcsos-ház 1972. évi létrejöttére – melyben nagy szerepe volt Karádi Károlynak, a szövetség akkori főtitkárának –, valamint az évek folyamán elvégzett munkákra: padlózás, teraszépítés, vakolás, betonozások, tetőcserép átrakása stb., amit mind a szakosztály tagjai végeztek el. Egyedül a ház ez évi teljes elektromos felújítását végezte szakem-ber, de azt is társadalmi munkában. A kulcsosházban a vendégek évente átlagosan 1400 éjszakát töltenek el, ami 25%-os kihasználtságot jelent. A megemlékezés után Fenyősi Gyula jóvoltából finom ebédet költöttünk el, melyhez az innivalót a szakosztály szőlősgazdái biztosították. A délután baráti beszélgetéssel, az emlékek felelevenítésével és diavetítéssel telt. A következő 25 évnek azzal az elhatározással vágunk neki, hogy kulcsosházunk működtetésével még több barátot szerezzünk Mecsekünknek. dr. Gundrum Károly IN MEMORIAM Muskát Ede (1907-1997) Egész élete, munkássága Pécs városához és Baranya megyéhez kötődött. Aktív munkaéveit szabómestersége, szabadidejét az amatőr sport kötötte le. Szabómester-ségének kiválósága birtokában a pécsi Minőségi Szabó KTSZ vezetője lett nyugdíja-zásáig. Ifjú éveiben igazolt labdarúgó játékos volt, és szerepelt a megyei válogatottban. 1935-ben kapcsolódott be a megye természetjáró mozgalmába. Tagja volt a Mecsek Egyesületnek és a TTE Pécsi Csoportjának, később a Pécsi Spartacusnak, végül a PTTE Nyugdíjas Csoportjának. 1950-től 1974-ig a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöki tisztét töltötte be. Tiszteletre méltó egyéniség volt, a politikailag nehéz években is eredményesen képvi-selte a természetbarátok érdekeit. Nyugdíjas éveiben többször találkozhattunk vele sportrendezvényeinken, de az utóbbi években már egyre kevesebbszer láthattuk kedvenc Mecsekünkön, kisebb sétái keretében. Emlékét kegyelettel megőrzik a baranyai természetbarátok. Kiss Lajos, Molnár István Gadó József (1925-1997) Mecsekszabolcson született bányász családból. Szerette szülőfaluját, s nálánál a környéket jobban senki nem ismerte. Minden évben ő szervezte a csertetői bányász emléktúrát. 1984 óta volt tagja a Pécsi Spartacus természetjáró szakosztályának. Szeretett túrázni. Nem az a "vágtázó" jelvényszerző túrázó volt, nem ezért ment ki a természetbe. Minden évben részt vett a szakosztály vidéki nagy túráin, unokájával együtt. Büdös-kútra, a kulcsosházhoz vasárnaponként kijárt, legtöbbször egyedül jött. Szeretett, s jól tudott beszélni; mindenkivel megtalálta a megfelelő hangot, a legegyszerűbbtől a legiskolázottabb emberig. Személyében egy csendes, szorgalmas túratársat vesztettünk el: amilyen szerényen, csendben élt, úgy is ment el közülünk. Lafferton Henrik ÖRÖKSÉG Már egy éve, hogy a Nagy Öregek ránk hagyták az Ordastanyát. Azt kérték tőlünk, hogy őrizzük meg az utókornak fiatalságuk emlékét, a szép erdőben egy kis tisztáson gerendákból épült kis házikót. Amikor odamentünk, az erdő már kezdte visszakövetelni területét. Körbe bozótos, felnövekedett kis cserjék sorakoztak a ház körül. Az ajtót kinyitva évek nehéz szaga csapta meg orrunkat. Leszakadt mennyezet, fekete falak, riadtan szaladó bogarak csodálkoztak ránk. Pókhálók őrizték a közel évtizedes titkokat. Fogasok sokaságán munkában megfáradt ruhaneműk lógtak vigasztalanul. Valamikor régen források csobogása, madarak csiripelése vidította őket. A nagy szekrényben régi dolgos kezek munkáját őrzik a tárgyak még mindig fegyelmezett vigyázzállásban. Gondosan cím-kézett dobozok, precízen tárolt szerszámok, eszközök, mind a régmúltat idézik. A falakon petróleumlámpától megsárgult képek figyelik mozdulatainkat. Sanyi bácsi* és Lucu bácsi** néz le ránk egy fényképről megszakítva a szalonnasütést. Szigorú pillantásuk szinte a téglából rakott padlóhoz ragasztja lábainkat. Levéve az ablak spalettáját, a napfény kacéran kacsint szemünkbe, bíztatva: tegyük rendbe a dolgo-kat, legyen újra élet a falak között. S lám eltelt egy év, s a sebeket begyógyítva tisztaság öleli körbe a házat. Az öreg ablaküvegeken fénysugarak vidám táncot járnak. A mázolások festékillatától még fintorog az erdő, de a madarak és az állatok már rácsodálkoznak a megszépült kis tanyára. Tavasszal meglepődve dughatják ki fejüket a hóvirágok, héricsek, bazsaró-zsák és a többiek a szépen megtisztított sziklakertben. A padláson élő kígyók vissza-térő barátként tekeregnek a gerendák között, fogasra akasztva megunt bőreiket. Most már alszanak a szaladgáló gyíkok, a lódarázs sem rémisztgeti lépteinket. A madáretető még romosan, szomorúan vár a sorára, hogy ő is megújulva fogadhassa éhes barátait. A falon lógó képről Sanyi bácsi már megnyugvással tekint le ránk. Látja, a dolgos kezek miként állították vissza omladozó háza régi varázsát. Tárgyai, emlékei most is itt élnek velünk békességben. Szeretnénk megőrizni az utókornak a ház szellemét, azt a magatartást és becses példát, amit ők képviseltek. Baumann József és felesége (*Csokonay Sándor (1898-1983), a mecseki források "atyja" ** Gergyesi Tibor: a Pécsi Vörös Meteor nyugdíjas természetjárója – a szerk. megjegyzése.) A Komlói Bányász SK természetjárói a Dél-dunántúli Piros Túrán Hossza tervezés, átszervezés után 1997. június 27-én végre elindultunk a Dél-dunántúli Piros Túra 161 km-ének teljesítésére. Csapatunk 13 főből állt, a legidősebb 77, a legfiatalabb 10 éves volt. A vonaton Rácz János túravezető-helyettes mindenkinek adott egy általa készített stilizált fatörzset, amit a nyakba lehetett akasztani és amin rajta volt a Dél-dunántúli Piros jelzése és a 161 km. Utunk elején nagy lendülettel indultunk. Megérkezve a szálkai Horog-csárdához, ott megpihentünk és megebédeltünk. Kihasználva a jó időt, tovább indultunk és a mő-csényi halastavakig meg sem álltunk /Szálkán a tavaknál nem táborozhattunk/. Sátorverés után csapatunk lelkesebb tagjai elmentek a vasútállomásra bélyegezni. Ez alatt az idő alatt Kovács Árpád túravezető és helyettese a közeli kis erdőben gödröt ástak, ami az illemhelyet pótolta. Fél tíz körül takarodót fújtunk. Június 28. : reggel 6-kor rekedt kakukk hangjára ébredtünk /Rácz J. produkálta/. Mosakodás, reggeli, sátorbontás után folytattuk utunkat. Az idő ragyogó volt, a hő-mérséklet kb. 25 fok. Zsibrik után betértünk Ófaluba, ahol hosszabb pihenőt tartot-tunk a presszónál. Közben megnéztük a német tájházat s a templomot. Tovább in-dulva a Borovicska-hegy lábánál ebédszünetet tartottunk, amit frissen főzött kávé tett még csodálatosabbá. Ezután nekivágtunk a Borovicska húzós emelkedőjének. Az idő tovább melegedett, kb. 32 fok volt, de kárpótolt minket a csodálatos kilátás. Beérve Mecseknádasdra, lerogytunk az első árnyékot a dó fa alá. Két fiatal társunk friss vizet hozott a tikkadt vándoroknak. A csárdától nem messze, egy tisztáson letá-boroztunk. R.J. „szuperagya” kiötlötte és elintézte, hogy a csárda slagját „fürdőszo-baként” használhassuk. Isteni volt. Mivel a csárdában lagzi volt, reménykedve egy kis tortakóstolásban, kiültünk a teraszra és hallgattuk a zenét. Visszafelé nagy gond-ban voltunk, mert elemlámpa nélkül a sötétben nem láttunk, de nem estünk kétség-be: csatárláncot alkotva a szentjánosbogarak felvillanó lámpái mellett tértünk vissza sátrainkhoz. Elvackoltuk magunkat és már aludtunk is. Június 29.: újra szólt a rekedt kakukk: ébresztő, 6 óra! A szokásos reggeli készülődés után elindultunk, hogy fogyjanak a még hátralévő kilométerek. Mecseknádasdon bevásároltunk, mivel hátralevő utunk során bolttal legközelebb csak Komlón talál-kozunk. Zsákunk, amit házként cipeltünk magunkkal, így újra elérte az indulási súlyt. Megmásztuk a Kappenvasszer 364 méterrét, de ez nem volt elég, mert a csalán-hegyre is del kellett kapaszkodni, ami 536 méter magas. Onnan a Pásztor-forrásig lefele haladtunk. Itt vertük fel sátrunkat az utolsó éjszakához. A két hegy megmá-szása kimerített minket, mosakodás után eltettük magunkat másnapra. Június 30.: utolsó nap lévén nem szólt a kakukk, mégis mindenki időben ébredt. A szokásos reggeli készülődés után hátunkra vettük a „házunkat” és elindultunk. Na-gyon szép, de nehéz szakasz következett, mert az útra rádőlt, derékvastagságú fák miatt a magasan feltornyozott zsákokkal jól meg kellett fontolni, hogy felette vagy alatta másszunk-e át. Máré váránál hosszabb pihenőt tartottunk. Ebéd után Anci csomagjából előkerült a becsempészett, féltve őrzött pezsgő. Eleket ünnepeltük 77. születésnapján. Kipihenve indultunk neki az utolsó kilométereknek. Úgy terveztük, hogy a Tacsinál búcsúvacsorát tartunk, de közbeszóltak az égiek. Óriási eső zúdult ránk, örültünk az első Komlóra tartó busznak. Komlóra beérve elköszöntünk egy-mástól, és ezzel véget ért túránk első szakasza. (Az utunk során a jelzések végig jók voltak.) (folytatjuk) Kovácsné, Magdi – Ráczné, Kata Gemenci kirándulás Október 19-én rendezte meg a Túravezetők Klubja a szokásos őszi autóbuszos ki-rándulását. Tele autóbusszal indultunk reggel a Domus-parkolóból. Bonyhádon szállt fel a buszra túravezetőnk, Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Bi-zottság elnöke. Először Mórágyon álltunk meg, ahol megnéztük a felhagyott gránitbányát, majd a tájházat. Amint azt a tárlatvezető elmondta, egy régi malom épületében rendezték be - minden segítség nélkül - a faluban élő német nemzetiségűek lakásberendezéseit, régi szerszámait, iskolai eszközeit bemutató kiállítást. Tovább utazva Baja-fürdőn száll-tunk le. Végigmentünk a Gemenci-erdőben lévő kék jelzésű úton a vízügyi múzeu-mig. Gyönyörködtünk a holt Duna ágban, a nekünk szokatlan fákban, növényekben. Sajnos nagyvaddal nem találkoztunk, csak messziről láttunk három szarvastehenet. De unokáim rengeteg levelibékát, gyíkot találtak, meg egy szalamandrát. Érdekes volt a múzeum és a szivattyúház is. Még egyszer megálltunk a Gemenci-erdőben a Disznófoki-pihenőnél. A trófeakiállítást még nem nyitották meg, kívülről nézhettük csak meg a faépületet. Végül Decsen a faluháznál álltunk meg, itt egy kis múzeum is van. Csodálatos volt a faluház igazgatójának lelkesedése; furulyázott, énekelt ne-künk, s beszélt a falu múltjáról, jelenéről. Egyik társunkat, Szilágyi Ágit beöltöztette a népviseleti ruhába, így magyarázta a népi szokásokat, a ruhadarabok elnevezését. Úgy gondolom, mindenki sokat nyert ezzel a kirándulásunkkal is. Lakatosné Novotny Sarolta Nyílt túrán Szászvártól Zobákig Az október 11-iki nyílt túra során először Szászvárt tekintettük meg. Ezen a közel 3000 lelket számláló településen először a mai templom mellett található régészeti feltárásokat néztük meg. Nagy szerencsénk volt, mert épp a pécsi püspököt és kísére-tét várták az ásatások megtekintésére. Mivel mi hamarabb érkeztünk, nekünk is jutott az ismeretek átadásából. Valamikor itt püspöki rezidencia és vár volt, melynek maradványait most tárják fel. Elmentünk a Helytörténeti és Bányászati Múzeumba is, ahol a bánya bezárása után már csak itt láthatók azok az eszközök, tárgyak, amelyek a bánya műveléséhez használatosak voltak. Szászvár szülötte Kiss György szobrász, akinek alkotásait Pécsett, Szombathelyen és Esztergomban is megcsodálhatjuk. E település a környék közigazgatási, oktatási és egészségügyi központja is. Gyalogtúránkat ezután kezdtük. Felkapaszkodtunk a közel 600 méter magas Dobo-góra, ahonnan csodálatos kilátás nyílt északra, Kárász, Vékény, Szászvár, Máza, Váralja és Nagymányok településekre. Látható volt a szászvári horgásztó kék vize, és a települések magasba törő templomtornyai. Szerencsénkre napsütéses, tiszta időnk volt, így a panoráma kitárult előttünk. Túránk során érintettük a Szószéket, a Cigány-hegyet és Pusztabányát is. Pusztabá-nyán a "titkot" nem sikerült megfejtenünk, pedig nagyon vágytunk a "titok vizének" megkóstolására, hogy további erőt adjon az út folytatásához. Felmentünk a Csengő-hegyre, majd megnéztük a nemrég felavatott forrást, amely a Völgység kutatójának emlékére foglaltatott. Utunk végén Zobákpusztán szálltunk buszra. Nagy dicséret illeti túravezetőnket, Rónaky Gizellát, aki annyira feltérképezte a tere-pet, hogy már előre közölte velünk a kidőlt fák helyét és az így tönkretett utak álla-potát. Gyönyörű őszi időnk volt, sajnálhatják, akik nem vettek részt ezen a túrán, amelyen most is igazolódott a sokat hangoztatott jelmondat: "reggel el kell indulni és úgyis kiderül az idő". dr. Koncz Eszter NYUGDÍJAS TERMÉSZETJÁRÓK FIGYELMÉBE Szeptember utolsó csütörtökjének délutánján a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalat (BÁÉV) Nyugdíjas Klubja, Harka Jani bácsi PTTE nyugdíjas természetjáró-val az élen ellátogatott a Kardos úti turistaházba, ahol Exner Miklós és Pap József fogadta a több mint 30 fős társaságot. Mivel én is a BÁÉV-nél dolgoztam 23 évet, a buszon engem is odacsalogattak. Gyönyörű napsütéses időben a szabadtéri erdei asztalokra előkerültek a hazulról hozott hideg ételek, sütemények, s engem is - mint régi kollégát - több mint nyolc féle borral kínáltak meg. Természetesen ezután az éneklések következtek, és felfigyeltem a "Nyugdíjas ének"-re, amit a "Kis lak áll a nagy Duna mentében" dallamára énekeltek mindannyian. Elkértem a szövegét, amit nagy örömmel a nyugdíjas társaimra gondolva közreadok: Nyugdíjas ének Elszaladnak az évek felettünk, Csendes szívvel nyugdíjasok lettünk. Felnevelve gyermeket, családot, Nyugdíjasként éljük a világot. Nyugdíjasnak nincsen semmi vágya, Csak, hogy boldog legyen a családja. Szeretetben, békességben éljen Gyermekek és unokák körében. Nyugdíjas-klub, hova összejárunk, Benne szintén otthonra találunk. Legyen minden együtt töltött óra Békesség és öröm hordozója. Közöttünk már soknak nincsen párja, Sajnos nincsen, aki hazavárja. Ránk borul az éjszaka magánya, Ajkunk csendben nyílik az imára. Anyák, apák családot neveltünk, Jóban, rosszban együtt éldegéltünk. Imádkozzunk, kérjük Istenünket, Özvegyen is segítsen bennünket. Mi lehet a Nyugdíjas-dal vége? Legyen köztünk, s a világon is béke! Adjon Isten még sok boldog évet, Békességet, erőt, egészséget! Sáfár József HÍREK • "elSant Őszi Kupa" tájékozódási túraverseny Október 25-én rendezte meg az idei őszi túraversenyt a Pécs Városi Természetbarát Szövetség és a Pécsi Ifjúsági Természetbarát Egyesület, ezúttal az "elSant" támogatásával. A versenyen az "A" kategóriában 3, az "A 50"-ben 1, a "B"-ben 6, míg a "C" kategóriában 16 (összesen 26) csapat indult. Eredmények: "A" kategória: 1. Grisa Team, Pécs (Bötkös Tamás – Bötkös Szabolcs); 2. Almás Pi-te, Pécs (Bota János); 3. Gyalog-galopp, Pécs (Mázik Jenő – Iván László – Mázik Dávid); "A 50" kategória: 1. Tóth család (Tóth János - Tóth Jánosné - Tóth Ágnes); "B" kategória: 1. Katolikus Gimnázium DSK (Fodor Péter – Koch Eszter – Herner Ág-nes), 2. Viktória DSK (Kardos Gábor – Kardos Gáborné), 3. Bakancsos Ördögök /Viktória DSK/ (Schrek Ottó – Gandi Richárd); "C" kategória: 1. Mamodi poto papilio polivesar polito (Radó Ágnes – Radó Cecilia –Hildebrand Anikó); 3. Gyökér (Dávid András – Kósa Eszter – Miklós Ákos – Sobján Ba-lázs). • Újra éled" a Lobogós-kút. Újra foglalták és új táblával látták el a Keleti-Mecsekben lévő Lobogós-kutat a Tolna megyei természetbarátok. A márvány táblán dőlt betűkkel írva olvasha-tó a forrás neve. Az egyszerű forrásépítmény Tasnádi János (a Csengő-forrás építője) munká-ja. A forrás foglalásának "megálmodója" és a tábla készíttetője Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Bizottság elnöke; az ő segítségére is szükség volt a kétnapos forrásfog-lalásnál. • Új nyomvonalon a kék-túra: a volt Hársas-kulcsosháztól a Kövestető felé tartó kék jelzés nyomvonalát a vasasi külszíni szénfejtés mellett északabbra kellett helyezni, mivel a külszíni fejtés É-i irányba "terjeszkedett". A turistajelzés a Béta-aknától Vasasra (a külszíni fejtés mel-lett) vezető aszfaltúton az eddiginél kissé északabbra tér be az erdőbe Kövestető felé. A módo-sított nyomvonalon a jelzéseket Király László és sporttársai felfestették. • A Túravezetők Klubja decemberi összejövetelén (december 2-án) Kósa Pál mecseki diáit tekinthetik meg az érdeklődők. BARANYA MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓK ARCKÉPCSARNOKA XI. Buzás Endre Dr. Tihanyi László (Plaszauer István grafikái) RENDEZVÉNYEK • november 8: Pécs Városismereti Verseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szö-vetség. Rajt: Dömörkapu, 8.00-9.30. Cél: Ágoston téri Általános Iskola. Kategóri-ák: ált. isk. alsó tagozat; ált. isk. felső tagozat; középiskolás-felnőtt; családi (szülő + 14 év alatti gyermek). Nevezés 2-4 fős csapatokkal az alábbi címeken: Strasser Péter, Istenkúti Ált. Iskola, 7635 Pécs, Fábián Béla u. 7. tel.: 72/311-387; Strasser Péter, 7633 Pécs, Kőrösi Csoma S.u. 2/c., tel.: 72/256-508. Nevezési határidő: ok-tóber 31. (A helyszínen korlátozott számban, a rendelkezésre álló versenyanyag erejéig lehet nevezni). Nevezési díj csapatonként 300 Ft (MTSZ igazolvánnyal 200 Ft). • november 8-9: "Esti Mecsek" (17 km) és "Mecsek éjszakai" (39 km) teljesít-ménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: Égervölgy, Teca mama kisvendéglője, november 8-án este 18-19 óráig (Esti Mecsek), ill. 18-20 óráig (Mecsek éjszakai). Nevezési díjak: Mecsek éjszakai - 200 Ft (TTT tagoknak 150 Ft); Esti Mecsek - 120 Ft. Információ: Szabó László Attila, 7624 Pécs, Pacsirta u. 8. (tel: 72/322-210, este). • november 22.: "Baranyai Pepsi Ötpróba" gyalogtúra. R.: Lőrinci Barangolók Egyesülete; Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség. Rajt.: Pécs, Bártfa u. Általános Iskola, 8.00-9.30. Távok: 10 és 25 km. Részvételi díj: 180 Ft/fő (a BSZSZ tagjainak, pártoló tagjainak 100 Ft/fő). Információ: Papp Csaba, tel.: 73/370-394. NYÍLT TÚRÁK november 15. (szombat): "Skóciai Szent Margit" emléktúra. Útvonal: Mecseknádasd – Réka-vár – Réka-kunyhó – Pécsvárad (17 km). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron. Túravezető: dr. Novotny Iván. november 22. (szombat): Állatkert – Tubes – Lapis – Stiglicfogdosó – Rábay-fa – Tölgyes-út – Pécsbánya (14 km). Találkozás: 7.45-kor a pécsi főpályaudvar előtt, a 35-ös autóbusz megállójában. Túravezető: Korb György. november 29. (szombat): "Rockenbauer Pál" emléktúra. Útvonal: Hosszúhetény – Püspök-szentlászló – Réka-kunyhó – Gesztenyés – Pécsvárad (14 km). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbuszpályudvaron. Túravezető: Sáfár József. A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának túrái, melyekre mindenkit szere-tettel várnak (komlói kiindulással): • november 9: Komló – Kakastelep – Cseresznyeág – Zobák-akna – Pintó-tető – Szöge-hegy –Szilvás (9 km). Indulás: 8 órakor a komlói buszvégállomásról. Túravezető: Rácz János. • november 23: Szilvási ABC – Szöge-hegy – Pap-erdő – Jánosipuszta – Szilvás (10 km). Indulás: 8 órakor. Túravezető: Nagy János. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szánt anyagokat minden hó-nap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7623 Pécs, Rákóczi u. 34. 72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra).
1997. október 52. szám
MECSEK HÍRADÓ 52. szám 1997. október ZSOLNAY-TUBES KUPA Újabb támogatás érkezett a tubesi kilátótorony felépítésére. A Baranya Megyei és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség a Zsolnay gyárral közösen tájékozódási túra-versenyt rendezett 1997. szeptember 27-én. A rajt és a cél a Vándorsport kulcsos-háznál, csodálatos környezetben volt. 17 településről (Baja, Balatonalmádi, Beze-nye, Bicsérd, Borota, Budapest, Kátoly, Kecskemét, Kaposvár, Mindszentgodisa, Paks, Pécs, Sellye, Szabadegyháza, Szentes, Szentlőrinc és Zichyújfalu) 75 csapat 202 versenyzője indult. A nevezési díjakat a szervezők a Tubes Kilátó Alapítvány számlájára utalják át. A verseny "C" kategóriája érintette az épülő tornyot, melynek használata az első kilátószintig már engedélyezett. Délelőtt kellemes hűvös, majd déltől napsütés örvendeztette meg a szép számú versenyzőt. A versenyt fiatal termé-szetjáróink: Márton Zoltán, Rónoki Eszter és Kovács István szervezték tapasztalt idősebb tagtársainkkal. Eredmények: "A" kategória (13 csapat): 1. DÉMÁSZ REZÉT SE, Baja (Zengő Zoltán–Czikk József–Rigó Jánosné); 2. Grisa team, Pécs (Bötkös Tamás–Bötkös Szabolcs); 3. Moha és Páfrány /Old Jumpers, Pécs/ (Geisz Ferenc–Rácz Róbert), "A50" kategória: (3 csapat): 1. BXT SE I., Balatonalmádi (Knauer József–Balogh Iván); 2. Szentesi Turisták IV. (Badár Sándor–Kun Sándorné); 3. Szentesi Turisták III. (Farkas Lajos–ifj. Farkas Lajos–Farkas Ilona), "B" kategória (35 csapat): 1. Katolikus Gimnázium, Kaposvár (Fodor Péter–Herner Ágnes–Koch Eszter); 2. Viktória DSK, Zichyújfalu (Kardos Gáborné–Kardos Gábor–Császár József); 3. ELTE TTK, Budapest (Szalkai Gábor), "C" kategória (24 csapat): 1. Beschó-k, Mindszentgodisa (Benke Tamás–Schóber József); 2. Lendület XXIII. (Czinner Valéria–Póczek Éva–Nagy Márta–Orbán Péter–Kéki Antal); 3. Gyalog galopp, Pécs (Mázik Jenő–Iván László–Szvitán Gábor–Hoffmann Győző). A versenyzőknek köszönöm a nevezésből befolyt összeget, a szervezőknek pedig a kitűnő munkájukat. Kérem, hogy vállalják a verseny szervezését 1998-ban is. Kelle-mes erdei túrákat kívánok mindenkinek: Kovács Szabó János a Tubes Kilátó Alapítvány titkára "Papi pipa 30" teljesítménytúra a Dél-Zselicben Szeptember 20-án a beígért rossz idő helyett ragyogó, előbb kissé hűvös, szeles, majd napsütéses időben 140 induló vágott neki a 30 km-es távnak a bükkösdi általános iskolától. A túra útvonala a tavalyihoz képest kissé módosult, mivel a gyűrűfűi "öko-falu" építői nem szívesen látták a túrázókat, s előre jelezték, hogy nem szeretnék, ha a területükön – a jelenlegi piros túra útvonalán – áthaladna a teljesítménytúra mező-nye, s a sok ember zavarná őket. Ezért – a vitákat elkerülendő – Dinnyeberki után a gerincen vezettük a túrát, s a Kecske-háti-erdőn át Korpádot érintve jutottak el a résztvevők Kisibafára, ahonnan már a tavalyi útvonalon haladtak tovább. (A tervek szerint a Dél-dunántúli Piros Túra útvonala is erre fog majd vezetni, s elkerüli a gyűrű-fűi magánterületet). Így aztán az idei "Papi pipa" egy nagy 8-ashoz hasonló pályán vezetett. Ibafán ismét lehetőség volt a pipamúzeum ingyenes megtekintésére - köszönet érte a község polgármesterének. Eddig soha nem volt ilyen sok helyről érkezett résztvevő. Sokan indultak a pécsieken kívül Abonyból, Bükkösdről, Kaposvárról, és jöttek bar-csi, bicsérdi, bonyhádi, budapesti, ceglédi, csomai, hetesi, jutai, kadarkúti, kalocsai, kaposfői, kisnyárádi, kövesgyűrpusztai, mohácsi, nagykanizsai, nagykozári, nyírpa-lotai, sarkadi, szentlőrinci, szolnoki és veszprémi túrázók. A túrát mindenki teljesítet-te. Az idei volt a harmadik "Papi pipa" néven megrendezett dél-zselici teljesítménytúra. Az új jelvényen az előző gyökérpipát és tajtékpipát egy cseréppipa követte. Jövőre ismét új pipa következik, s – sokak kérésére – a túra célja ismét a szigetvári Szilvási-csárda lesz. Terveink szerint ezentúl évente váltakozó célállomással rendezzük meg a teljesítménytúrát. Strasser Péter rendező, Dél-Zselic TK Zselic-Triász Kupa Hagyományosan szeptember utolsó vasárnapján került megrendezésre a Zselic-Triász Kupa turisztikai akadályverseny általános iskolás csapatok részére. A helyszín ezúttal is a terecsenyi Aligvár kulcsosház volt. A kissé hideg reggel után szép őszi időben 8 iskola 29 csapata (plusz egy tanár csapat) vágott neki a versenynek. Ügyességi (gólyalábon járás, dárdahajítás, célbadobás) és elméleti feladatok (nyomolvasás, állatismeret, indiánjelek) vártak a résztvevőkre. A versenyen az alábbi eredmény született: 1. Kaposvár, Béke u. Ált. Isk. (csapatvezető: Molnár Bence) 2. Szentlászlói Általános Iskola (csapatvezető: Tófei János) 3. Drávafoki Általános Iskola (csapatvezető: Véber Evelin). A legtöbb tanulót a szentlászlói és a drávafoki iskola mozgósította. A beérkezés után, az eredményhirdetésig különféle ügyességi játékokon – facsigázás, jojózás, lengőte-ke, kosárlabdadobás, gólyalábon járás – lehetett részt venni, melyeket külön díjaz-tunk. Különdíjban részesült az a nyolc tanuló (mindannyian a drávafoki iskola tanu-lói), akik a Zselic-Triász Kupa "történetének" mind a négy versenyén részt vettek. A rendezvény támogatói: Dél-Zselici Települések Társulása, Horváth László játékké-szítő, Lőrintex Kft, Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet, Triász Impex Kft. Az eredményekhez gratulálunk! Reméljük, 1998. szeptember 27-én újból találko-zunk, s akkor már középiskolás csapatok is versenghetnek a Zselic-Triász Kupáért. Papp Csaba Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség Forrásavatás a Keleti-Mecsekben Szeptember 21-én délelőtt új, épített forrás avatására került sor a Pap-rét közelében. A forrást a Tolna megyei természetbarátok építették Dománszky Zoltán elnök úr vezetésével. A gyér vizű forrást szép, impozáns építmény foglalja magába. A forrás felirata: VÖLGYSÉGI-PATAK CSENGŐ-FORRÁSA SOLYMÁR IMRE 1947-1997 VÖLGYSÉG KUTATÓ EMLÉKÉRE 1997 Az avatáskor Bonyhád polgármestere emlékezett meg Solymár Imréről, aki a Nem-zeti Bank pécsi területi igazgatója volt, és hobbiként a Völgység múltját kutatta. Munkába menet szívinfarktus okozta halálát. Az avatásra kb. 100 fő tolnai természetjáró érkezett gyalogosan. Részt vett az avatá-son még Szőnyi János, a Kárászi Erdészet igazgatója, Molnár Pista bácsi és Kiss Lajos, akik a forrás közelében lévő rönkasztalokról és padokról gondoskodtak, vala-mint több baranyai természetjáró is, köztük az ifjúsági szakosztály tagjai, akik a forrás közelében lévő Csengő-lak "tulajdonosai" és a forrás elődjét használhatóvá tették. A forrás építését Tasnády János végezte. Baronek Jenő Helynévmutató a Mecsek hegység turistatérképeihez Ki ne kényszerült volna már aprólékos böngészésre sok időráfordítással, hogy a kör-nyék egy-egy magaslatát, terület nevét vagy források, netán emlékművek helyét a térképen megkeresse. Ez nem csak az idelátogatók, de a helyiek problémája is. Ezen segített Fekete László geológus, Mecsek egyesületi turista sporttársunk, amikor a helynévmutatót az 1992-es és az 1997-es turistatérképekhez elkészítette. Sajnos még nem sikerült nyomdai úton közkinccsé tenni, de talán – reméljük majd erre is sor kerül. Addig is az érdeklődők a lakástelefonján - (72) 336-231 - elérhetik. Na de lássuk, mit is ölel fel ez a '97-es keltezésű, 72 oldalas munka. Csupán a tarta-lomjegyzék 2 oldalt tesz ki, így ebből mindössze ízelítőt tudunk itt bemutatni, néhá-nyat a témakörökből: • a kutak, források, árkok, tavak, patakok, vízfolyások, majd • a hegyek, magassági pontok, barlangok, sziklaalakzatok, tájvédelmi körze-tek és védett területek, továbbá • építmények, emlékművek, várak és romok, majd • a vendéglátás és a közlekedés objektumai (autóbusz végállomások), vala-mint • a helységnévmutató a koordinátahálók szerint történő gyors visszakeresést teszik lehetővé. Végezetül még összesítő táblázatokat is közöl a Mecsek legmagasabb csúcsairól, a magassági pontokról, valamint a források, kutak és gémeskutak bejelölt számairól. Ez az önzetlen és igen alapos munka ráirányítja a figyelmet a számítógépes nyilván-tartással követhető változások térkép-szerkesztési és lektorálási lehetőségére, vala-mint a helynévkeresés megkönnyítésére. Rónaki László Kerékpárral a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kék Túra útvonalán Magasabb hegyeink mellett olykor méltánytalanul elhanyagoljuk dombvidékeinket. Ennek oka talán az, hogy egy dombvidéki túraútvonal – esetünkben a Dél-dunántúli Kék Túra – általában hosszú országúti szakaszokat is tartalmaz, melyeken nem iga-zán kellemes végiggyalogolni. Ugyanakkor a rejtett természeti szépségek miatt kár lenne ezeket a tájakat mellőzni. Erre az ellentmondásra kiváló megoldást ad a kerék-páros túrázás! Augusztus végén indultam Kaposvárról, s rövid kitérővel Zselickisfaludon át Bányára mentem, hogy a nemrég épített kerékpárutat kipróbáljam. Kiváló ötlettel, a régi kis-vasút töltésén alakítottak ki bicikliutat, melyen egész Kaposmérőig lehet kerekezni. Itt meglátogattam Kassai Lajos lovasíjász pályáját, ahol az ősmagyarok harcmodo-rát felelevenítő pompás haditorna bemutatót láttam. Innét a "Nagy kék ösvényen" indultam tovább Somogysárd, Mesztegnyő irányába. Különös élmény volt a hatalmas, ember nemjárta erdőségekben haladni, időnként betérni egy-egy faluba. Az éjszakákat sátorban (vagy anélkül) töltöttem, egy-egy szép helyen. Újvárfalva mellett a Mária kutat keresve egy gyönyörű tündérrózsás kis tavat találtam, majd a Noszlopy-kúria ódon épületénél pihentem meg. Kisvid előtt - s ez máshol is előfordult - a turistaút járhatatlanul sűrű bozóton vezetett keresztül. A jelzésekkel is elég gyakran hadilábon álltam, a térkép mellé néha még a tájolót is elő kellett venni - s már csak azt kellett megtanulni, hogy nem ajánlatos a bicikli kormá-nya fölött keresni az északi irányt... Utam során kevés emberrel találkoztam, de azokkal érdemes volt megismerkedni. Volt, hogy a hegyről érkező vándort behívta egy-egy szőlősgazda, s jó borral, szóval tartotta, így megismerkedhettem a vidék lakóinak az életével. Bizony mintha min-denütt Tiborc panaszát hallottam volna: a lehetetlen gazdasági körülményeket, a fiatalok elvándorlását, s a hihetetlen mértékben romló vagyonbiztonságot emlegetve. Ez utóbbi ugyancsak elgondolkoztató; szinte mindenütt pincefeltörésekről, egészen elképesztő lopásokról lehetett hallani: van olyan szőlődomb, ahol a vastagabb törzsű cseresznyefákat valaki éjszaka motoros fűrésszel kivágta és elvitte... Zalakaroson áthaladva Örömhegyen Rockenbauer Pál kopjafája előtt tisztelegtem. Valamikor több mint húsz család lakott ezen a hegyen, szőlőművelésből, gazdálko-dásból éltek. Ma már csak egy ház lakható - ahol éjszakára szállást is kaptam - s a tájház, melyet nemrég szintén feltörtek... Idős vendéglátóm este poharazgatás mellett a régi időkről beszélt, amikor még mindent maguk készítettek, mégis sokkal több idejük volt az embereknek. Nagykanizsa (Palin) érintésével Homokkomáromba érkeztem, ahol a Mária-kegyhely templomot látogattam meg. A görbe hátú zalai dombokon haladva estére a vadregényes Szuloki-forrás mellett vertem tábort. Hajnalban itt ért az augusztus végi hidegfront; esőben bontottam sátrat. A felázott földúton, esőben a Valkonyáig tartó 3 km-es szakasz volt a túra legnehezebb része. Itt azonban a fáradalmakért bőven kárpótolt a forró fürdő, amit a Rockenbauer Pál turistaházban vehettem. Követendő példaként a falu kezdeményezésére hozták létre a régi iskolaépületben ezt a minden igényt kielégítő turistaházat. A hol megeredő, hol elálló esőben még Bázakerettyéig folytattam utamat, s a Kistol-mácsi-tó mellett az erdei kisvasút füttyével búcsúztam ettől a szép vidéktől. Arató Csongor Jártunk a parlagfű-mezőn... Augusztus végén a nyílt túrán 17 személy 30 fokos melegben Abaliget és Tekeres között gyalogolt. Volt köztünk négy éves gyermek és olyan is, akinek már nem kellett viteldíjat fizetni a közlekedési eszközökön. A vonatról leszállva az abaligeti állomás közelében megtaláltuk a kék sáv jelzést. Kezdetben igen bozótos részen vezetett az utunk. Később egy nagy kiterjedésű par-lagfű mezőn találtuk magunkat. A parlagfű ekkor virágzott és sárgás nyomot hagyott ruhánkon, lábbelinken. Letértünk a jelzett útról, és immár jelzetlen úton - kukoricáson - mentünk Szentkata-linig. Itt meglátogattuk a kocsmahivatalt, majd átgyalogoltunk Karácodfára. Mind-két település kis létszámú helység. Elmentünk a kishajmási vasútállomásig, majd elhagyatott, de három kutya által őrzött tanyán áthaladva, az Orfűi-patak mellett gyalogoltunk egészen Kovácsszéná-jáig. Útközben sok-sok fekete szedret szedtünk, közben az indája a lábunkat véresre marta, de nem kíméltek bennünket a csalánok sem. A husztóti temető mellett lévő kis kútból igen jót ittunk. Felszántott földön, nehezen haladva értük el Kovácsszénáját, majd a gyönyörű kör-nyezetben lévő horgásztónál megpihentünk. Szép réten, ligetes erdőben mentünk tovább a Kovácsszénájai-tó, majd a Herman Ottó-tó mellett Tekeresig. Tekeresen nagy volt a turistaforgalom, mert egy nagy francia csapat tartózkodott itt. Volt köz-tünk előrelátó turista, aki hozott magával fürdőruhát és megmártózott a Pécsi-tó vizében. A többi elfáradt gyalogló az árokszélen ülve várta a pécsi buszt. A meleg és a terep miatt kissé fárasztó volt az út, de a Mecsekhez kapcsolódó Zselic látványosságainak a megismerése ezzel jár. Reméljük, hogy a táj további megisme-résére a jövőben lesz még lehetőségünk. dr. Koncz Eszter "CSAPATSZELLEM" Hetvennyolc kenu várakozik a tó partján. A parton hetvennyolc csapat. A nap most kel föl. Majd elszabadul a pokol, és a forgatagban az elsők már a nyílt vízen evez-nek. A tó tulsó végén a három tagú legénységből az egyik fölkapaszkodik a sziklás parton és térképpel, tájolóval elindul a hegygerincen át. A két másik csapattag a ke-nuval tovább megy és megérkezik egy öbölbe. Az öböl felett 75 m magasságban híd ível át. A társuk megérkezik a hídhoz, ahol segítők várják, hegymászókötelet erősí-tenek rá és leeresztik egy tutajra. Tovább, evezés vissza! Partra szállnak és egy mere-dek ösvényen nekiindulnak a hegyoldalnak. A csúcson kerékpárra ülnek és a gerin-cen haladnak tovább, végül leereszkednek egy faluba. Itt húsz percük van étkezésre, majd elindulnak egy 1600 m magas hágó meghódítására. Mindeközben tájékozód-niuk is kell. Végig az út során a tájékozódási futás szabályai szerint pontokat kell érinteni. Amelyik csapat eltéved, vagy túllépi a szintidőt, kiesik. Minden felszerelést (kötelező az életmentő fólia, elsősegély csomag, meleg ruha, kulacs) hátizsákban visznek magukkal. Mire felérnek a hágóra, elfogy az összes vizük. Egy órát mennek lefelé, mire forráshoz érnek. De ekkor már hallják a kísérők biztatását és az utolsó száz méteren összefogódzkodva, egymást támogatva futnak be a célba. Késő dél-után van. Megcsinálták! A kétnapos versenyen gyalog, vízen és kerékpáron összesen 83 km-t tettek meg 3400 m szintemelkedéssel, több sziklamászó gyakorlattal. A norvég, brit, német, belga, francia és más országbéli csapatok közül többnek kellett föladnia a versenyt sérülés, rosszullét vagy időtúllépés miatt. 1997. szeptember 19-20-án a franciaországi Vercors-hegységben a "Lyonnaise des Eaux" érdekeltségű vállalatok részére rendezett "Csapatszellem" nevű túlélőversenyt a magyar csapat szintidőn belül teljesítette. A csapat tagjai: Pápai Kornél (Kapos-vári Vízmű), Csörnyei Géza és Arató Csongor (Pécsi Vízmű Rt.). Arató Csongor A Havi-hegyi kápolna Ennek a rendkívül egyszerű templomnak városképi jelentősége van, nélkülözhetetle-nül hozzátartozik a pécsi panorámához. Gyakran esik tekintetünk a napfényben fürdő fehér falaira, ha a városból a Mecsek felé nézünk, de szemünkbe ötlik, ha a Mecsek sétaútjairól vagy kilátópontjairól a város panorámájában gyönyörködünk. Kevesen tudják, hogy honnan származik a Havi-hegy elnevezés. A törökellenes felszabadító harcok során a háborúk sújtotta vidéken gyakran ütötte fel járvány a fejét. Pécs lakói az 1691. évi pestisjárvány megszűnése után fogadal-mat tettek a katolikus hitre, 1697-ben pedig egy Havi Boldogasszony tiszteletét kife-jező kápolna építésére. Ennek különös oka pedig az volt, hogy a legendás hagyo-mány szerint a Havi Boldogasszonyról elnevezett kegykép Rómában lévő eredetijét a VI. század végén a Santa Maria Maggiore-templomból körülhordozták a városon, s ezzel megfékezték a dühöngő pestist. Emiatt ajánlotta magát a Havi Boldogasszony védelmébe a döghaláltól sokat szenvedett pécsi nép. A Maggiore-i kegykép a "Havi" nevet egy csodás eseményről kapta: a legenda szerint Mária nyáridőben hóesés-sel jelölte ki a tiszteletére építendő templom helyét. A fogadalmat megtartva épült fel a kápolna az akkor Kakas dombnak nevezett hegyen, ahova kézzel vitték fel az építőanyagot. Azóta nevezik a hegyet Havi-hegynek, s a kápolnát Havi Boldogasszony kápolnának. Nem hiteles forrás szerint a templom felszentelésekor is esett a hó. Rónaky Gizella BARANYA MEGYEI TERMÉSZETJÁRÓK ARCKÉPCSARNOKA X. Kremling Lajos Dr. Gundrum Károly Vámos Mihály Csanádi Imre (Plaszauer István grafikái) HÍREK • Érdemes természetjárók: Varga István (a BMTSZ egyéni tagja) elérte a termé-szetjáró minősítés "Érdemes" fokozatát, valamint teljesítette az Országos Kék Túrát is. Ugyancsak "Érdemes" minősítési fokozatot ért el Eperjesi József, a Pé-csi Túrakerékpáros Klub tagja is. Mindkettőjük teljesítményéhez gratulálunk! • Munkatúra a Hársas-kulcsosháznál: szeptember 21-én szövetségünk munkatúrát hirdetett a volt Hársas-kulcsosház környékének rendbetételére. 23 fő vett részt a takarításban. Összeszedték a területen elszórt cserepeket, kitakarították a veran-dát és a szobát, a ház előtti tisztáson összeszedték a szemetet, lenyírták a füvet, kivágták a bozótot. A munkában a következő természetbarátok vettek részt: Ba-ranyai László, Dalecker Ibolya, Klir Hajnalka, Lakatosné Novotny Sarolta, Len-gyel Zoltánné, Rónaky Gizella, Szreda Géza, Varga István, valamint a PTTE Nyugdíjas Szakosztály tagjai: Bajomi Lászlóné, Jakab Ferencné, Lang Antal, Lang Antalné, Mérő Andorné, Patak Józsefné, Petrovics Márta, Pintér Istvánné, Szabó Józsefné, Turcsi Lajos, Turcsi Lajosné, dr. Vidor György, Vidor Györgyné, Zöld László, Zöld Lászlóné. Köszönet valamennyiük munkájáért! • A Túravezetők Klubja október 19-én, vasárnap szervezi autóbuszos túráját a gyulaji vadrezervátumba. Találkozás: reggel 7.30-kor a Domus parkoló-ban. Részvétel csak az előzetes jelentkezés alapján! A létszám betelt! • Kiegészítés: a Mecsek Híradó előző számában számoltunk be az MTSZ pécsi kihelyezett elnökségi üléséről. A tudósításból kimaradt, hogy a Vándorsport kul-csosházban Kósa Pál tartott diavetítést a Mecsekről (virágok, állatok, műemlékek, érdekességek), mely nagy sikert aratott. • A Villányi-hegység turistaút-jelzései: nyár elején jelent meg az új Villányi-hegység turistatérkép. A térképen ábrázolt új jelzéseket a siklósi Tenkes Termé-szetbarát Egyesület tagjai elkezdték felfesteni. A Villányi-hegység teljes turistaút-hálózatának jelzései átfestésre kerülnek, ezért a munkák elvégzése hosszabb időbe telik. Addig az utak részben a régi - meglehetősen rossz állapotú - jelzések alapján járhatók. RENDEZVÉNYEK • október 11: Kétfordulós középiskolás tájékozódási túraverseny II. forduló. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Égervölgy, reggel 9 órakor. Ne-vezési díj: 110 Ft (MTSZ igazolvánnyal: 80 Ft). Információ: Börcsök György (72/315-953). • október 25: Elsant Őszi Kupa tájékozódási túraverseny. R.: Pécs Városi Termé-szetbarát Szövetség, PITE. Rajt: Fehérkúti kulcsosház, 7.30-9.30. Kategóriák: A, A50, B, C. Nevezési díj: 150 Ft (MTSZ igazolvánnyal 120 Ft). Információ: Rónoki Eszter (69/352-044). • november 8: Pécs Városismereti Verseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szö-vetség. Rajt: Dömörkapu, 8.00-9.30. Cél: Ágoston téri Általános Iskola. Kategóri-ák: ált. isk. alsó tagozat; ált. isk. felső tagozat; középiskolás-felnőtt; családi (szülő + 14 év alatti gyermek). Nevezés 2-4 fős csapatokkal az alábbi címeken: Strasser Péter, Istenkúti Ált. Iskola, 7635 Pécs, Fábián Béla u. 7. tel.: 72/311-387; Strasser Péter, 7633 Pécs, Kőrösi Csoma S.u. 2/c., tel.: 72/256-508. Nevezési határidő: ok-tóber 31. (A helyszínen korlátozott számban, a rendelkezésre álló versenyanyag erejéig lehet nevezni). Nevezési díj csapatonként 300 Ft (MTSZ igazolvánnyal 200 Ft). • november 8-9: "Esti Mecsek" (17 km) és "Mecsek éjszakai" (39 km) teljesít-ménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: Égervölgy, Teca mama kisvendéglője, november 8-án este 18-19 óráig (Esti Mecsek), ill. 18-20 óráig (Mecsek éjszakai). Nevezési díjak: Mecsek éjszakai - 200 Ft (TTT tagoknak 150 Ft); Esti Mecsek - 120 Ft. Információ: Szabó László Attila, 7624 Pécs, Pacsirta u. 8. (tel: 72/322-210, este). NYÍLT TÚRÁK • október 11, szombat: Szászvár – Dögkút-tető – Pusztabánya – Takanyó – Zobák (18 km). Találkozás a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45-kor. Túraveze-tő: Rónaky Gizella. • október 25, szombat: "Takács Gyula emléktúra". Útvonal: Hősök tere – Kánya-forrás – Büdös-kút –Éger-völgy (16 km). Találkozás: a pécsi vasútállomásnál a 31/A jelzésű autóbusz megállójában 8.00-kor. Túravezető: Becze László. • november 9, vasárnap: kirándulás a dencsházai erdőbe. Találkozás a pécsi vasút-állomás csarnokában 6.45 órakor. Túravezető: Tarnóczai Mária. A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának túrái, melyekre mindenkit szere-tettel várnak (komlói kiindulással): • október 19: Vékény – Vörösfenyő kulcsosház – Németdöglés – Várvölgyi út (10 km). Indulás: 6.50-es bonyhádi járattal. Túravezető: Rácz János • október 23: Sikonda – Kőlyuk – Zsidó-völgy – Darázs-kút – Vágot – Sikonda (15 km). Indulás: 8 órakor a sikondai busszal. Túravezető: Eperjesi Ernő. • október 26: Zobák – Püspökszentlászló – Réka-kunyhó – Kisújbánya – Máré-vár –Máré csárda (15 km). Indulás: 8 órakor a hosszúhetényi busszal. Túravezető: Kovács Árpád. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szánt anyagokat minden hó-nap 20-ig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7623 Pécs, Rákóczi u. 34. 72/310-226; fax: 72/312-019. Ügyeleti idő: kedd 16-19 óra).
1997. szeptember 51. szám
KITÜNTETÉSEK A TERMÉSZETJÁRÓK NAPJÁN A Magyar Természetbarát Szövetség elnöksége 1997-ben Baranyából a következő természetbarátokat részesítette kitüntetésben eddigi munkásságukért: Balogh István (Dél-Zselic TK): "Természetjárás fejlesztéséért'’ bronz fokozat Király László (Komlói Bányász): Gábor Ignác emlékérem Vámos Mihály (PTTE Vándorsport Szakosztály): Czárán Gyula emlékérem A kitüntetéseket 1997. szeptember 20-án Dobogókőn, a Természetjárók Napja ünnepségének keretében adják át Kitüntetett barátainknak gratulálunk, és további eredményes természetbarát tevékenységet kívánunk! MTSZ elnökségi ülés Pécseit 1997. június 6-8-ig a Vándorsport kulcsosházban töltöttek egy hétvégét az MTSZ elnökségének tagjai, akik az ország minden részéből jöttek a találkozásra. Az első nap az érkezés és az elhelyezkedés jegyében zajlott, este pedig Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájegységvezetője tartott vetített képes előadást a nemzeti parkról. Szombaton dr. Lakatosné Novotny Sarolta és Rúnaky Gizella túravezetők vezetésével az. llonka-pilienö—Állatkert- Misina Kis-Tubcs-Tubes-Stiglicfogdosó-Kánya-forrás- Petnváki-völgy-Melegmányi-völgy útvonalon jutottunk el a Kereszt-kunyhói erdész-házhoz, melyet Ambrus Sándor erdész, bocsátott rendelkezésünkre. Útközben a Tubesen. a háromnegyed készültség állapotában lévő kilátóban Kovács Szabó János, a Tubes Kilátó Alapítvány titkára fogadta az. elnökség tagjait. Az erdész.ház.hoz. érkezést megelőző negyed órában bőséges cső hülötte le a szép látnivalóktól "fclhcvült" csoport tagjait. Az erdészháznál a jó ebéd - vaddisznópörkölt mellett a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatója, Káldy József úr fogadta csoportunkat, aki rövid tájékoztatót tartott a részvénytársaság munkájáról, majd a Mecsek szépségeit bemutató albummal ajándékozta meg a résztvevőket. A szálláshelyre visszaérkezve, rövid pihenő és a vacsora után a tábortűznél Kutas László előadóművész és barátja szórakoztatott bennünket. Vasárnap délelőtt a hivatalos "Ülést" követően az ebéd következett, majd egy "kis ajándék" kézhezvétele lilán kellemes hangulatban, és - remélem - kellemes élményekkel indultak haza az elnökség tagjai. A kellemes itt tartózkodásról gondoskodtak a kulcsosliáz gazdái: a túra egy részének vezetője, Vámos Mihály és csapatának tagjai. A változatos étkezési Kiss Lajos és lánya biztosította. A találkozón meghívottként részt vett Vukov Péter Somogy megyei elnök (aki csak egy fél napig tudott velünk lenni), valamint Dománszky Zoltán Tolna megyei elnök, aki a szekszárdi vörös borokat is magával hozta. A kiránduláson kísérőnk volt Nagy Gábor, a DDN'P tájcgységvezetöjc, valamint Adorján Rita, az Árpádtetői Erdei Iskola vezetője, férjével. A táboriüzhöz fát adott Papp Kálmán erdészeti igazgató úr, az Árpádielüi Erdészet Vezetője, aki mindig segít, ha kérjük. Baronek Jenő "Mecseki túravezetö" tanfolyam 1997. januárjától május végéig tartott a gyermek turavezetöi tanfolyam, melyet második alkalommal rendezett meg a Pécs Városi Természetbarát Szövetség és a Szivárvány Gyermekház. A résztvevő általános iskolások megismerkedtek a turisztikai alapismeretékkel (térképolvasás, tájoló használata, túrák tervezése stb.), valamint a Mecsek hegység földrajzi jellemzőivel, élővilágával, kulturális és történelmi emlékeivel. 18-an kezdték el a tanfolyainot, közülük végül is nyolcán tettek eredményes vizsgát, és kapták meg a "Mecseki túravezető" igazolványt. Slrasser Péter »k T t >» u TERMÉSZETJÁRÓ GYEREKEK MEGYE! TALÁLKOZÓJA Ez évben Sellyén került megrendezésre a hagyományos turisztikai találkozó, melyen közel hetven általános iskolás gyermek vett részt A találkozó megrendezését a Sellyéi Természetjárók vállalták, Kábái Józsefné vezetésével, akik példa értékűen tettek eleget vállalásuknak. A táborhely gyönyörű környezetben, a sellyei strand területén volt, ahol a versenyek után a frissen feltöltött medence hideg vizében hűsölhetett az, akinek nagyon melege volt. Az étkezés az általános iskolában történt, ahol a konyha dolgozói szintén kitettek magukért, és igen finom falatokkal tömték meg a gyerekek (és a felnőttek) bendőjét. A háromnapos találkozón három versenyt rendeztünk, s az utolsó napon egy közös kirándulást Drávaiványiba, ahol a résztvevők a festett kazettás templomot tekinthették meg. A túraversenyre a csapatok vonattal utaztak el Vitézipusztára, ahol a Sellyei Erdészet területén volt kijelölve a versenypálya. A túraverseny előkészítésében és lebonyolításában nagy segítséget adott munkatársaival Bodor László úr, a Sellyei Erdészet vezetője. Közreműködésüket ezúton is köszönjük. A találkozó a-mondhatni-hagyemányos jó hangulatban, kellemes időben telt el, még a jégverést is sikerült ép bőrrel megúszni (igaz, csak éppen hogy). Köszönjük a rendező Sellyéi Természetjárók és Kábái Józsefné. Gyöngyi igazán lelkes és kifogástalan rendezését' Eredmények: "Sellye kincsei" városismereti verseny: 1. Bestiák (Királyegyháza): 2 Bilyohüjék (Bánki Donát u. Á!t. Isk., Pécs); 3. Busmanok (Mindszentgodisa) Ormánság elméleti verseny: 1. Isten csapásai (Sellye); 2. Győztes ötös (Sellye); 3. Busmanok (Mindszentgodisa) Turisztikai verseny: 1. Isten csapásai (Sellye): 2. Busmanok (Mindszentgodisa); 3. Üvegező diákok (Istenkúti Alt. Iskola, Pécs) Strasser Péter FELLBA Cl IBÁNJÁRTUNK A Pécs Városi Természetbarát Szövetség IS fős csoportja május 2431-ig csere-látogatást tett németországi testvérvárosunkban. Fellbaehban az ottani természetbarátok meghívására. Ez a partnerkapcsolat tíz éve áll lenn a lellbachi és a pécsi természetbarátok között. Tnristabarátaink a Fellbaeh melletti Kápolnahegyen lévő Naturl'reundhausban látlak vendégül bennünket. Ez alkalommal is nagyon gazdag programot állítottak össze számunkra. A polgármesterlielyettes fogadott bennünket a fellbaehi városházán. Egyik délután a közvetlen vendéglátókon kívül a környékbeli természetbarátokkal ismerkedtünk. A gyalogtúrák során megismerkedtünk a környék erdeivel, hegyeivel, a vidék jellegzetes szőlőtermesztési kultúrájával. Az ún. "borpróbáit" a környék jellegzetes. minőségi borait is megismerhettük és megkóstolhattuk. Mindemellett gasztronómiai élvezetekben is bőven volt részünk. A gyalogtúrák mellett városnéző sétákat is tettünk Fellbaehban, Stuttgartban és Esslingenben. Meglátogattuk az Esslinger Zeitung szerkesztőségét és nyomdáját. Búcsúzóul a Sváb-Alpokban tettünk egy rövid sétát. In köszöntünk el vendéglátóinktól, akik két év múlva tesznek viszontlátogatnst nálunk, ('(ázásunkat - ami oda-vissza kb. 2200 km volt két bérelt mikrobusszal oldottuk meg A résztvevők összetétele a következő volt: 2 gépkocsivezető, a német vendégek pécsi fogadásának szponzorálói közül 2 fő a Melitta SC-től, 2 fő a Vasutas Művelődési Máztól és .3 fő a Pécs Városi Önkormányzat Sport Irodájától; valamim 9 fő a természetbarát szövetségtől, akik tevékenyen részt vállalnak a természetbarát mozgalomban, és kettő kivételével még nem Jártak Fellbaehban. Kiss Anikó Újvidéki természetjárók a Mecseken Régebbi barátságunkat újítottuk fel az Újvidékről érkezett természetjárók fogadásával, ami a délszláv háborús események miatt szakadt meg. Barátaink 18-an érkeztek gépkocsikkal, s a Gubacsos kulcsosházban nyertek elhelyezést saját kívánságukra, augusztus 10-17-ig. Programjuk túrázásból és strandolásból állt. Jártunk Magyarhertelcnden, azorfüi tavaknál, túráztunk a Sárkány-szakadékba, Büdös-kútra, a Mély-völgybe és a Mclegmányi-vőlgybe, a Misinára és a Jakab-hegyre, valamint a Szuadó-völgybe. Vízfőn jártunkkor megtekintettük a malommúzeumot is. Sokan voltak, akik első alkalommal jártak Pécsett és a Mecseken, s elragadtatással beszéltek hegységünkről. Az esti tábortűznél megízlelték finom borainkat is. Úgy gondolom, kellemes emlékekkel mentek vissza hazájukba. A találkozást az újvidéki vasutas természetjárók kezdeményezték, és reménykedünk abban, hogy ismét lesz folytatása. Már jelezték, hogy részt vesznek az 1998-as Tavaszi Kupán, illetve meghívták a baranyai természetjárókat a jövő évi Fruska Gora Maratoni n (teljesítménytúra), melyen régebben mar jártak Pécsről. Kiss Lajos )()()()0000(H )OÜ(X A TIíDOT-oi járt mik Ez évben Sárospatak adott otthont a Természetjáró Diákok Országos Találkozójának. A helyszín a sárospataki Tengerszem Camping volt. A találkozón megyénket három csapat képviselte: • A Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE); • A bicsérdi AKELA Természetbarát Szakosztály; • A Lőrinci Barangolók Egyesület Eredményeink a következőképpen alakultak: -Városismeretei verseny II. helyezett PITE - Nappali túraverseny IV. helyezett AKELA -TESZ elméleti verseny VI. helyezett PITE Az összesített eredmény alapján V. helyezett a PITE. A tájfutáson a férfi 18-as kategóriában Bugyik Attila jó helyezést ért el. A rendezést nem sikerült igazán jól megvalósítani, sok volt a pontatlanság és kevés program állt a résztvevők rendelkezésére. A következő TEGYOT-ot és TEDOT-ot a Budapesti Természetbarát Szövetség rendezi, a helyszíne Esztergom lesz. Bőrösök György -A- ViWamo6fír\crqia-:! keltett hagynunk a Zempléni-hegységet. Sok szépet láttunk, de vannak még hiányosságok, amit nem sikerült megtekintenünk. Remélem a sors kegyes lesz hozzánk és még megengedi, hogy visszatérjünk e gyönyörű helyre, f/..mienk mek ajánlom e vadregényes hegyvidék - a partocskák, ahogy a helybeliek mondják - meglátogatáséi. Senkit ne tartson vissza az esetleges viperától való (ételem, mert utunk során sehol nem láttunk, pedig voltunk vadregényes, kővel borított utakon is. Persze nem árt a lábunk elé nézni, s mielőtt leülnénk, szemügyre venni e terepet. „Kras/nsihurkn büszke várn” dl Koncz Eszter A hegy szépségét, az abban való barangolás lehetőségét nagyban elősegítette, hogy nyolc napon ót igen jó volt az idő, amí a túrázás függvénye. A pécsi fehérhegy, iskolában működő hagyományőrző, várfelderitö csapatommal ismét országjáró, felfedező úton jártunk 1997. június 20-23-a között. Utunk első állomása Szabolcs vára a Tisza bal padján épült, területe 3,3 ha. Sáncainak magassága jelenleg 10 21.4 m közöli változik. Pusztulása elölt fnlai akár 25 m magasak is tehettek A szabolcsi földvár háromszög alakú sáncai óriási területei fognak közre. A földvár mellett építették fel a XI században az egykor háromhajós templomot, mélynek falai közöl' Széni László király részvételével 1092-bon törvényhozó országgyűlést, egyben zsinatot tartottak. Tokajban a Nagy-hegyi (Kopasz hegyi) kilátóból megnéztük a Tisza és a Bodrog összefolyását. Az éjszakát a Tokaji Kereskedelmi Iskola kollégiumában töltöttük. Másnap izgatottan indultunk Szlovákiába A határnál - Tornanádaskánál l-lutkay István már várta kis csapatomat. A szokásos, köfotezö formaságok után a határnál már láttuk Szlovák! gyönyörű hegyeit. Tornán megismerkedtünk a vár történelmével, legendájával és közben erőt gyűjtöttünk, hogy megmásszuk a 700 m magasan épült vár romjait. Gyönyörű kilátás nyílt lentről n hegyek között megbúvó falvakra. A vártúra után jól esett az ebéd a tornai Frika étteremben. Délután a Szádelői-völgybe kirándultunk. Szádelö kis falu a róla elnevezel! völgy tor kában A .szád'” vagy .szádn" ősi magyar szó. moly nyílást szájat, torkot jelent. A Száctelöi völgy a tornai gömőri karszlnak. Kö-zép-Furópa legnagyobb karsztvidékének legszebb képződménye A sziklák közölt lesiető hegyi patak, a szárpatak, szakadatlanul fut. cseveg. A völgy legszebb képződménye a 107 m magas cukorsüveg A szikla lábánál megismertük .A cukorsüveg regéjét" Fűiben a csodálatos környezetben még egy élmény várt ránk, kísérőnk, Hutkay Pisla megtanította a Krasznahorka büszke vára kezdetű dalt Ilyen élményekkel indultunk Krasznahorkaváralja felé. hogy megtekintsük az Andrássy-mauzóleumot. A ktasznahorkaváraljai mauzó'eum családi kripta. Szecessziós művészetnek legértékesebb emlékei közé tartozik III nyugszik Hahlavecz Franciska és Andrássy Dénes. Ezután utunk Rozsnyóra vezetett, ahol a kis bányászváros főterét csodáltuk meg. Az éjszakát a betléű kempingben töltöttük. Utunk harmadik napján az eddigieknél még több élmény, szépség várt. Délelőtt a Betléri-gyüjtemény lehetőséget nyújtott a nemesi család történetének, életének és lakáskultúrájának megismerésére A Szlovák-érchegység egyik völgyéből, festői környezetben, messzire láthatóan emelkedik a krasznahorkai vár. A vár építészeti állapotát a változó társadalmi rendszerek sem rongálták meg. A gótikus vár a XIII. század éveiben épülhetett. Megcsodáltuk a várban az eredeti kenyhaberendezéseket, fegyvergyűjteményt, a XVII és XVIII. század támadó és védőfegyvereit. A képgyűjtemény a középkori vár életét hűen képviseli. A középkori várat elhagyva egy egészen más természeti érdekesség tárult elénk Sllicében. ahol a jégkrátert néztük meg. Az ottani hotelben aludtunk. A csapat egy része óriásit focizott a somodi réten, a másik fe.’e a CSEMADOK ünnepségen vett részt: néptáncosok, énekesek és Kovács Kati koncertjét hallgatva. Túránk negyedik napján reggel még elköltöttük a maradék pénzünket és irány Magyar-ország, azon belül Jósvaíö. Tiz órára jött a barlangtúra vezető, előtte a tengerszemben gyönyörködtünk. Kis buszozás után értünk a barlang bejáratához, kétórás közepes barlangtúrán ámultunk-bámultunk a szebbnél szebb cseppkövekben. Mindennek a koronája volt a barlang zenetermében a zenés, fényeffektusokkal bemutatott terem legszívesebben tapsoltunk volna a bemutatás után, olyan óriási hatást gyakorolt mindenkire a terem hangulata, látványa. Ezek után egy finom ebéd várt a Cseppkő étteremben és indultunk haza. Ismét sok szép tájjal ismerkedtünk, élményekben gazdag volt utunk. Takácsnó Hailnmnn Piroska Gondolatoli az új Mecsek turistatérkép kapcsán 1987 óla tartozik hozzám a Mecsek, a Zsclie és a Villányi-hegység turistatérképek időközi javított kiadásainak előkészítése. Ez néhány napos helyszínelést, a rendelkezésre álló esetleges újabb alaptérképekből történő irodai (javítási) munkát, ill. lektorainkkal történő egyeztetést jelent. A Mecsek, mint a legfontosabb és leglátogatottabb hegyvidékeink egyike, sűrű útjelzéshálózattal rendelkezik. Ezek karbantartása, a turistatérképpel megegyező nyomvonala és jelzése a turistatérkép használhatóságának legfontosabb kritériuma. Ezt csakis attól a lektor-csapattól lehet megtudni, akik évek óla festési és térképi "szinkronmunkával" biztosítják a Mecsek, de a már említett két másik térkép használhatóságát. E csapat nélkül nincs lehetőség a turistautak többszáz kilométernyi futását ellenőrizni, helyesen ábrázolni-vagyis nélkülük nem sokat érnek a Cartographia Kft. turistatérkép-sorozatának e kiadványai. Nemcsak az utak helyes térképi bejelölésére gondolok hiszen a kirándulók többsége kifejezetten rossz térképolvasó hanem arra, hogy útjelzésfestő munkáik olyan szintű és esztétikailag is kifogástalan jelzésrendszert eredményeztek, mely (sajnos) ma már egyedülálló az országban. Ez az állapot kérdő-scssc teszi a inrislaIérképek turistaúthálózat-ábrázolásél hagyományosan n) c gcé i zó a 1 a p fi m k e i öj á I. Ezért különös jelen ínsége van Molnár István nyugdíjas erdőmérnök úr korábbi évekbeli lelkes és önzetlen munkájának, annak, hogy barátaival a régió legfontosabb és leghasználhatóbb kiadványává emelték a Mecsek turistatérképét. Molnár István és Bernnek Jenő, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke tevékenységét az is dicséri, hogy rugalmasan megtörtént a lektori, valamint a luristoútfestési-karbantai tási generációváltás is. Ma már Balogh István. Király László, Strasser Péter és barátaik teszik a dolgukat a Mecsek turistaútjain nem maguknak festve a jelzéseket, ellenőrizve a térkép helyes, gyűjtve annak helytelen adatait... Ma nem divat másokért, a társadalomért ingyen dolgozni; lehet, hogy sokan azt hitték ■ remélem, csak c sorok megjelenéséig hogy a fák a jelzésekkel magúktól nőnek... Köleg azokra gondolok, akik késüket szokták a turistajelzéseken kipróbálni... Jómagam néhány barátommal n Mátra középső részének turistaúthőlózaíát, turistajelzései! tartom karban, festem újra immár 13 éve. Sajnos arra nincs ilyen "mecseki" csapat... Mivel tehát kicsit én is szakmabeli vagyok, ezért (is) értékelem nagvra a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közcélú, mindenki számátn hasznos, a természetszeretetre serkentő, az egészséges életmódot propagáló munkáját. Az új Mecsek turistatérkép színes háfoldnlú ismertetőivel hiteles tájékoztatási nvűjt mindarról, amely r hegyvidékünk múltját, jelenét jelenti. Az ábrázolt turistaút hálózatra biztosan támaszkodhatunk » mecseki kirándulásaink során, meri van néhány ember, akinek e félmondat jelenti n sikert, a közirvékonység örömet okoz. Becsüljük meg őket! Berki Zoltán n Mecsek turistatérkép szerkesztője $ A7, OVTWAKI) UOl \:> MAGYAKOKSZÁO Úgy érzed, hogy minden akadályt képes vagy legyőzni, vagy még nem tettél meg mindent, amire képes vagy? Esetleg éppen ellenkezőig, az igazán komoly kihívások elrettentettek? Gyere velünk, ős mi felébresztjük a benned szunnyadó sárkányt! Egyesületünk egy a világ 40 országát - az 'JSA-tó! Hongkongig - átölelő szervezet magyarországi tagja. A kurzusainkon a résztvevők nagyszerű kalandokat élnek át, melyek célja a kreativitás és a vezetői képességek, valamint a szellemi és fizikai álló-képesség fejlesztése Megismerkedhetsz a hegymászással, barlangászattal, vadvízi evezéssel, sitúrázással, terep-kerékpározással és más extrém természeti sportokkal. Átélheted a elöntés izgalmát veszedelmes szituációkban - természetesen mindezt tapasztalt vezetők segítségével. Megismerheted olyan képességeidet, melyek létezéséről korábban nem is álmodtál. Felkészülhetsz az élet kihívásaira, a váratlan és leküzd-hetetlennek tűnő nehézségek legyőzésére. Őszi programjaink: • búvártanfolyam kezdőknek (2 hétvége, szept. 12-14 és szept. 19-21; 19900 Ft/íö); • hétvégi Outvvard Bound képzés a Börzsönyben (Kóspallagon, a Rablótanya kulcsosházban, október 10-11-12. Szállás: 800 Ft/fő); • barlangásztábor a Bükkben (Felsőtárkány. november 11-16; találkozás holland, belga, német és finn fiatalokkal. A résztvevőknek minden szükséges barlangászfelszerelést biztosítunk). Szervezett csoportoknak, osztályoknak (12 fő felett) az általuk kért időpontban is állunk rendelkezésére egy napos, hétvégés ill. egy hetes képzésekkel is. További felvilágosítás: Outward Bound Magyarország Egyesület, 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 31 Tel.: 1/111-2467. Információ: Csáki Roland, tel.: 27/333-632; Zámbori Zsolt, tel.: 1/295-4801, 295-4635. HÍREK ♦ Új turistatérképek: a nyár folyamán megjelent a Mecsek és a Villányi-hegység turistatérkép új kiadása. Mindkét térkép korlátozott számban - szövetségünknél kedvezményes, 250 Fl-os áron kapható. ♦ Pályázat: a Megyei Közgyűlés épületében (Pécs, Rákóczi u. 34) a 405-ös szobában árusítják a Wesselényi Miklós Nemzeti Ifjúsági- és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány ez évi pályázati adatlapjait. Ára: 300 Ft. A pályázat nevezési dija: 1000 Ft. ♦ A terecsenyi Zrínyi kulcsosházban új címen lehet szállási rendelni. Balogh István, a Dél-Zselic TK elnöke Miskolcra költözött. Az egyesület új elnöke Slrasser Péter lelt, nála lehet a Zrínyi kulcsosházban szállást rendelni. Cím: Dél-Zselic TK, Slrasser Péter, 7633 Pécs, Körösi Csorna S. u. 2/c. Tel.: 72/256-508; munkahelyi tel.: 72/311-387. ♦ Felújítási munkák a Mecseken: => Tovább épül az új Betyár-tanya. Kiss Lajos és barátai kimeszcllék az épületet, korlátot építettek, lekenték a fa részeket és elkezdték az előtér cementlapokkal való lerakását. Felkerült a régi házról megmentett "Betyár-tanya" felirat is. => A Mecseki Erdészeti Rt. Árpádtetői Erdészete felújította a Gyertyános-forrást, s egyúttal a forrás mellett rönkasztalt és padot helyeztek el. Az erdei pihenő Jerszi Lajos munkáját dicséri. => Az Abaliget közelben lévő "Diana” vadászit ázat Márton Zoltán, Csuz.i András, Kovács István 5s Rónoki Eszter flntn! természetjárók "élesztik újjá". -> Varga István sok mecseki forrás feliratát javította ki és festette újra. így a Csokonay Sándor ált::! vésett betűk ismét ivei fényűkben ragyognak. =■ Esb'ház épült a Szuaf/ó-viilpvbrn, n Bagoly-forrás közelében. A házat a Mecsek Egyesület Barlangkutató Osztályának Szegedi Egyetemi Csoportja épitette, melynek tagjai évente többszőr barlangásznak a Sznadó-völgyben. ~. A Vándorsport kulcsoshoz udvarán Andirkó Sándor, Vámos Mihály és Kovács János felújította az aszatlokat, padokat. A faanyagot Papp Kálmán, a Mecseki Erdészeti Rt. Árpádtetöi Erdészetének vezetője biztosította a munkákhoz. ^ folyamatosan felújításra kerülnek a mecseki túramozgalmak igazoldhelyein (bélyegzőbebeken) lévő dobozok. Róraky Gizella szervező munkája eredményét már a közeljövőben tapasztalhatják a jelvényszerző túramozgalmak teljesítői. A püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcs házon felújítást végeztek a ház kezelői. A munkában a "törzsvendégek" is segítettek, még otthonosabbá varázsolva ezzel a családias kulcsosházat. ♦ "Természetbarátok kulcso^ká/a" felirattá! az MTSZ emblémáját is ábrázoló táblákat készíttetett a Baranya Megyéi Természetbarát Szövetség. A bonyhádi zománcgyárban gyártott szép kivitelű táblákat már több kulcsosházra, így a Gubacsos, a Vándorsport, a Bazsarózsa, a BÜdös-kúti, a Kardos-úti és a terccscnyi Aligvár kulcsosházra, valamint a Betyár-tanyára kihelyezték. ♦ 2x100 km Baranyában: a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub július 7-én megrendezett teljesítménytúráján 52-en indultak, közülük a 100 km-cs távot 36-an, a 200 km-i 13-an teljesítették. A legidősebb résztvevő Kübli l.ajos (57), a legfiatalabb Jandó Balázs í 13) volt. ♦ Megjelent A Mecseki Knrszt.s utaló Csoport .Jubileumi Évkönyve 1972 1997 c, kiadvány a Mecsek Egyesület és a Duna-Drávn Nemzeti Park igazgatóság kiadásában, Rónaki I .ászlő szerkesztésében. A kiadvány többek között összefoglalja a dél-dunántúli karszt- és barlangkutatás történetét, valamint a Mecseki Knrszlkutató Csoport 25 éves működéséi. Az évkönyv beszerezhető a "Kaland" turisztikai boltban (Pécs, Ferencesek u. 23.) vagy Rónaki Lászlótól (tel.: 72/255-051). ♦ Segítséget kérünk: a volt Harsas kulcsosház környéke nagyon rendetlen, szemetes. Szeptember 21-én. vasárnap munkatúrát szervezünk a környék megtisztítására. A Budai állomásról 9.20-kor induló ! 5-ös autóbusznál várjuk mindazokat, akik segítenének a munkában! ♦ Gyulaji kirándulás: a Túra vezet ők Klubja az idei őszi autóbuszos kirándulását a gyuíaji vadrezervátmnba tervezi. A résztvevők rövid túrát tesznek a rezervátumban, cs megtekintik a környék néhány nevezetességéi. A részvételi költség 500 Et/IŐ. Jelentkezés szeptember 30-ig a részvételi költség befizetésével. Várunk minden érdeklődőt. • Természetvédelmi kiadványok: a Duna Dráva Nemzeti Park' Igazgatóságnál mintegy huszonöt féle könyv és több közöttük új kiadású természetvédelmi plakát kapható. A kiadványok listája szövetségünknél megtekinthető. • Kivésett jelzések: a Keleti-Mecsekben, a Réka-kunyhótól északra vandál kezek hosszú szakaszon kifaragták a fákon a Somos-hegytől a Réka-kunyhó felé vezető zöld háromszög jelzést, melyet a közelmúltban újítottak fel Király Lászlóik. Nemcsak a jelzéseket vakarták le, több helyen az élő fába is belevéslek. • Versenyrendezők figyelmébe! Felhívjuk valamennyi tagszervezetünk, ill. a felelős szervezők figyelmét, akik tájékozódási versenyt, túraversenyt, teljesítménytúrát stb. rendeznek, hogy az erdők területén sportesemény rendezését törvények szabályozzák. Az 1996. évi L1V. törvény (Az erdőről és az erdő védelméről) 82. § l/e pontja alapján az erdőgazdálkodó hozzájárulásával szabad az erdő területén sportversenyt rendezni, továbbá az 1996. évi Lili. törvény (A természet védelméről) 38. § 1/i pontja alapján a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett természeti területen közösségi és tömegsportesemények rendezéséhez, sportversenyhez. Kérjük a versenyek, teljesítménytúrák rendezőit, hogy a rendezvényeket a törvényben foglaltakinek megfelelően szervezzék meg RENDEZVÉNYEK • szeptember 6: "Mecsek 1800" cs "Mecsek IUUÜ" teljesítménytúrák. IC: Fekete Bárány TE. Rajt: Zobákpuszta. 6.00-7.30. Részvételi díj: 200 Ft/fö (CSBT. BÁBÁT, TTT és FBTE tagoknak 150 Ft; aki harmadszori induló, ingyen indulhat). Szálláslehetőség: Zobákpusztán. a Kárászi Erdészet táborozóhelyén saját sátorral 200 Ft/fö. előre felállított sátrakban 300 Ft/fö. Szállás ügyintéző: Leipold Dezső, tel.: 72/2-18-273. Információ: Matécz Péter (72/485-665). Szabó László Attila (72/322-210). • szeptember 20: "Papi pipa 30" teljesítménytúra. A túrán egyúttal a Baranyai Pepsi Ötpróba 30 és 12 km-es túrája is teljesíthető. R.: Dél-Zsclic TK; Lőrinci Barangolók Egyesülete, Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség. Rajt: Bükkösd, Általános Iskola 8.00-10.00. Részvételi díj: 150 Ft/fö (MTSZ. TTT tagsági igazolvánnyal 120 Ft) Információ: Strasscr Péter, tel.: 72/256-508. 311-387. • szeptember 21: "Solymár Imre" cmléktúra és forrásavatás. R.: Bonyhádi Polgármesteri Hivatal. Völgység TV, "Völgység" turista Egyesület. Rövid túra: Zobák Pap-rét-■ Csengft-foirás-Püspökszcntlászló-Hosszúhctény. Hosszú túra: Zobák- Pap-rét Csengő-forrás- Püspőkszcntlászló-Hárs-tctő-Cigány-hcgy-Kisújbánya-óbánya. A bonyhádi természetjárókhoz (akik 8.50-kor indulnak Bonyhádról autóbusszal) Zobákon lehet csatlakozni. Forrásavatás és megemlékezés a Csengő-forrásnál kb. 11,30-kor. <1> <1> szeptember 27: Zsoltiay-Tubcs Kupa tájékozódási tűraverseny. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség: Pécsi lljúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Vándorsport kulcsosház, 7.30-10.00. Kategóriák: A. A 50, B. C. Nevezési díj: 200 Ft/fö. Előzetes nevezés cs információ: Márton Zoltán. 7300 Komló. FUrst S. u. 17. Tel.: 72/482-966 (az. esti órákban). • szeptember 28: Zselic-Triász Kupa turisztika} akadályverseny általános iskolás. 10-14 éves tanulók számára R • I.őrimri Barangolók Egyesületet Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség Rajt: l'erecscny. Aligvár kulcsosbáz. 8.00-10.00. Turisztikai akadályverseny, elméleti és ügyességi feladatokkal. 1-0 RVs csapatokkal. Nevezés szeptember 19-ig a kővetkező címen: Papp Csaba. 7910 Szcntlörinc. Március 15. lér 3/d. 'l el.: 73/370-391. Nevezési díj: 80 r-t/Rv. • október 4: "Zsebe csücskében" természetjáró tájékozódási akadályverseny. R.: Mind-szentgodisai Természeti''ró DSK Információ; Schóber József, tel.: 72/378-045 NYÍLT TÚRÁK Az éves nyílt-túró programom a szeptember ~-re meghirdetett tűrő a deticsházai erdőben szarvosvadászat miatt elmarad A túra új időpontja- november 9, vasárnap. • szeptember 13 szombat túra Mecsek legmagasabb csúcsára. Nívónál Zobák-Ptlspök-s/cutlászlO-Zengő Pccsvárad (14 km). Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz, pályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Jakab Fercncné. • szeptember 20. szombat- “Papi pipa 30" teljesítménytúra a Dél-Zselicbcn. Útvonal: Bi'kkösd-lbafa Horvátbertclcnd Korpád-Bökkösd (30 km). Találkozás: a pécsi sasútállo-inás csarnokában 73)0 órakor, ’l úravezetó: l.akatosné Novotnv Sarolta. • szeptember 2$, vasárnap: túra a ilcgvhát szép fekvésű falvaiba Útvonal: Magyarcgicgv-Kisvaszar- Varga-1 igei Magyarszék (20 kim. Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron. 8.45-kor. Túravezctö: Márton Zoltán. • október A. szombat- KoinUV-Kaknstclcp Slog idur- I lidnsi-hnt Komló (15 km). Találkozás: a pécsi távolsági ouíóbuszpálynwdvnron 7.45-kor, ill. n komlói buszpályaudvaron 8.45-kor. Tú-ravezetó: Király f ászló. A Komlói Bányász Természetjáró Szakosztályának tárái, melyekre minden kit szeretettel várnak (komlói kiindulással): • szeptember 7: Pécsszabolcs Zsnlnny-kút Tripammcrfa-Páfrányós Kölyuk Sikonda (S0 km). Indulás: a 7 30-as pécsi busszal. Túravezctö: Nagy János. • szeptember !■' Kisbnttyán Mngyaregrcgy Pap-erdö-Szilvás (12 km). Indulás: 7.50-kor a kisbattyáni busszal. Túravezctö: Király László. • szeptember 17: Zengövárkony- Pécs várad Zengő Hosszúhctény (12 km). Indulás a 6.30-as pécsváradi busszal. I úravezető: Eperjesi Fmő. • szeptember 21: Hnsszúhetén;. POspökszenlLászló Hárs-tetö Pusztabánya-Zobák (12 km). Indulás: 8 órakora bosszúlietényi busszal. Túravezető: Nagy Jánosáé. • szeptember 2Ő: Zobák I Iá: sas kh. Pníöfi-akna Hegyküze-Cigány-forrás-Zobák (13 km). Indulás: 8 órakora hosszúhetényi busszal. Túravezctö: Nagy Jánosnc. • október 5: S/iMsi ABC Baglyas-kunyhó Hidasi-forrás Kiskaszáló Takanyó-Zobák (11 km). Indulás- 8 órakor. Túravezető: Király László. Mecsek Híradó. A I tar anya Megvet / . / vés I árast Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség A ka-lfsre. szánt anyagokat rundén hónap 2