7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

.Baj’anya JMTcgyei yejpjmeezetbai’át Saröveteeg 1996. évi ^eycltcnViis^ge Szövetségünk taglétszáma az előző évihez képest valamelyest növekedett, s év végére elérte az 1520 főt. Összesen 54 szakosztály, egyesület működött szövetségünk keretében, valamint 54 egyéni tag. A növekedésben szerepet játszott az is, hogy 16 új szakosztály jött létre (ebből 7 általános iskolás, 1 középiskolás és 8 felnőtt). Örvendetes a Szászvári Sportkör Természetjáró Szakosztályának és a siklósi Tenkes Turistabarát Sportkörnek a megalakulása, ezeken a vidékeken már régóta nem működött természetbarát szervezet. Nagy mértékben, majdnem négyszeresére növelte létszámát az Ifjúsági Szakosztály, e mellett egyre több tevékenységben vettek részt. Sajnos, mindezek mellett néhány tagszervezetünk megszűnéséről is hírt kell adnunk, összességében azonban a létszámadatok - és a területi megoszlás bővülése - kedvezőnek értékelhetőek. A szövetség elnöksége a tervezett "menetrend" szerint dolgozott. Az év során személyi változások történtek az elnökségben: márciusban Hardi András, aki az oktatási bizottságot vezette, e feladatát - és ezzel együtt elnökségi tagságát is - más irányú elfoglaltságai miatt lemondta. Helyette az elnökség Börcsök Györgyöt bízta meg e feladat ellátásával. Ugyancsak lemondta az elnökségi tagságát októberben Balogh István, aki azonban a technikai bizottság vezetését továbbra is ellátja. Szövetségünk munkája során több szervezettel állt folyamatos kapcsolatban. A Baranya Megyei .Sportigazgatóság az eddigi hagyományoknak megfelelően hatékonyan segítette működésünket. Továbbra is ki kell emelni a Mecseki Erdészeti Rt.-vel való együttműködésünket, külön is említve az Árpádtetői Erdészetet és annak vezetőjét, Papp Kálmánt, valamint Kaldy Józsefet, a Mecseki Erdészeti Rt. vezérigazgatóját. Ugyancsak meg kell említenünk Könyves Kálmánt, a Szigetvári Erdészet vezetőjét, aki a Dél-Zselic turistaútjai felújításában segítette a Dél-Zselic Természetbarát Klubot. Az erdészet 1996-ban az eddigieknél is többet telt a természetjárás fejlesztéséért, és munkánk segítésében. Októberben felvettük a kapcsolatot az újonnan megalakult Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságával, személy szerint űr. Iványi Ildikó igazgatóhelyettessel, valamint a mecseki területekért felelős két természetvédelmi őrrel: Nagy Gáborral és Tóth István Zsolttal. A Mecsek Híradón keresztül a nemzeti park hírei valamennyi szervezett természetbaráthoz eljutnak. Több közös rendezvényt szerveztünk a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetséggel, hagyományosan jó kapcsolatok keretében. Kapcsolatban álltunk a Szivárvány Gyermekházzal, amellyel együtt rendeztük meg a "Mecseki túravezétő'1 gyermek tanfolyamot, 5 amely helyet adott a Pécs Városismereti Versenynek is. Hz utóbbi versenyt támogatta helybiztosítással a Vasutas Művelődési Ház is. A Pécs Városi Természetbarát Szövetség - előzetes egyeztetés alapján - több rendezvényéhez kapott támogatást a Pécs Városi Önkormányzat Sport Irodájától, s személy • r Kovács dánostól. A Mecsek Egyesülettel - Kovács Szabó János révén-napi taposok.;mm álltunk; kölcsönösen tájékoztattuk egymást programjainkról, s közös rendezvényeink is voltak. A Környezetünkért Alapítvány elsősorban a kerékpáros programokat , az Tstcnkúti Általános Művelődési Központ pedig a Mecsek Híradó előállítását támogatta. Valamennyi támogatónknak és a természetbarát mozgalom segítőinek ezúton is köszönetOnket fejezzük ki. rmgyományos.. • jó a kapcsolatunk a szomszéd megyék (Somogy, Tolna) természetbará- ; v, ! kö'csőnöscn tájékoztattuk egymást és összehangoltuk azokat, reszt vettünk egymás rendezvényein. Az MTSZ központjával napi munkakapcsolatban álltunk, s megyénknek közvetlen képviselete is van az országos természetbarát szervezetekben (kV"oitek Jenő révén az MTSZ, Strasser Péter révén pedig a Természetjáró Fiatalok Szövetsége elnökségében). Úgy véljük, rendezvényeinkről 1996-ban is megfelelően tudtuk tájékoztatni a íermé-sz.c’.h vá'oka és az érdeklődőket. Elsősorban kell itt említenünk a Mecsek Híradót, mól) et :v,őd : Fan állt havonta megjelentetni, s valamennyi szakosztályhoz, egyesülethez előfizetési díj nélkül eljuttatni. A Mecsek Híradót igyekszünk úgy szerkeszteni, hogy az valamennyi rendezvényünkről, lehetőleg időrendi sorrendben tudósítson, egyúttal folyamatos áttekintést is adva így a baranyai és pécsi természetbarát mozgalomról. Az újság tartalmában is színesedett, mivel a rendezvények "számadatai" mellett folyamatosan közöltünk beszámolókat, ismertetéseket és leírásokat a szakosztályok életéről, programjai^! stb. Ezekből a tudósításokból rendszeresen válogat a Termé-: :• rá: Ima ró. az M i'SZ szövetségi tájékoztatója is, amely a természetjárás országos eseményeiről tudósít. Ezúton is köszönjük a Mecsek Híradóba írt cikkek szerzőinek az írásokat, amelyekkel hozzájárultak az újság változatosabbá tételéhez, valamint rias/auer István sporttársunknak az ötletes grafikákat, a "természetjárók arcképcsarnokát". Reméljük, folytatódik! Az Új Dunántúli Nnptőhnn és a Pécsi Extrában rendszeresen jelentek meg a rendez-' ’ :ó" V ugyancsak a Pécsi Rádióban, a Városi és a Körzeti Te- levízióban. Köszönjük! R endei 1 ‘éityeht kró'l, ni un k ón k ró! Az 1996. évi eseménynaptárt a rendező szervezetekkel egyeztetve állítottuk össze, s az abban foglaltak nagyrészt meg is valósullak. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Baranya megyei természetbarát rendezvények köre 1996-ban bővült (s a "kínálat" 1997-ben még nng'-ob!' lesz). A üYaloL’os turisztika továbbra is "sikerágazat" megyénkben. Elsőként ismét a gazdag nyílt túra programot említjük. A nyílt túrák elsődleges célja, hogy Pécs város és megyénk lakói közül a nem szervezett természetbarátoknak is lehetőséget biztosítsunk túrázásra, a szabadidő hasznos és élményekben gazdag eltöltésére. Ennek megfelelően több túrát szerveztünk az év során a "Baranya legszebb templomai" jelvényszerző túramozgalom keretében. A nyílt túrák népszerűek voltak, s jó hangulatban zajlottak. Az emléktúrákat 1996-ban is megrendeztük. A hagyományos Csokonai-, Rockcnbauer Pál- és Skóciai Szent Margit emléktúrák mellett a Fekete Bárány Természetjáró Egyesület állal szervezett "Takács Gyula emléktúra" bővítette e túrák sorát. A jelvényszerző túramozgalmak körében ismét megindult - részben új érintési pontokkal, valamint új igazoló füzettel és jelvénnyel - a 80-as években népszerű, de azóta mcltántalanul feledésbe merült "Dél-Zsclic turistája" túramozgalom, a Dcl-Zselic TK szervezésében. Nem hirdettük meg viszont - terveinkkel ellentétben állandó túramozgalomnak a "Mecsek csúcsait" és a "Mecsek forrásait", technikai okok miatt. (A Mecsek csúcsairól" az ifjúsági turisztikáról szóló részben még írunk). 1996-ban összesen 63-an teljesítették a különböző megyei jelvényszerző túramozgalmakat (a "Mecsek csúcsai" né)klll);a teljesítők nagyobb részt nem pécsiek, vagy az új tagjaink közül kerültek ki (pl. az Ifjúsági Szakosztály, vagy a Pécsi Túrakerékpáros Klub új tagjai). A túraversenyek (tájékozódási túraversenyek, természetjáró akadályversenyek) közül valamennyi tervezett verseny megrendezésre került, sőt, az Old Jumpers szakosztály jóvoltából a "Júniusi csellengő", valamint Schóbcr József és a Mindszentgodisai Általános Iskola DSK jóvoltából a "Zselic csücskében" nevű versenyekkel bővült is a versenyek sora. Valamennyi verseny jól sikerült, azokon az ország valamennyi részéről voltak résztvevők, bár a számuk némileg csökkent. 1996-ban is népszerűek voltak a teljesítménytúrák, melyek terén megyénkben (is) elég széles a "kínálat". A hagyományosan, több mint tíz éve megrendezett "Tcnkes 40", "Mecsek 50-30" és "Papi pipa 30 (Óél-Zselic)" teljesítménytúrák mellett az újabbakon is szép számmal voltak résztvevők ("Téli Mecsek 30", "Mecsek 1800", "Mecsek éjszakai" teljesítménytúrák, valamennyi a Fekete Bárány TE rendezésében). A teljesítménytúrákról is általánosságban elmondható, hogy az ország nagyon sok részéről jöttek azokra résztvevők. Itt kell megemlíteni a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség "Baranyai Pepsi Ötpróba" teljesítménytúráit is, melyek rendezésébe szövetségünk részéről is bekapcsolódlak, s több természetbarát is indult azokon. A gyalogtúrázásnál kell még szólni - bár kissé sajátos ezen ágazaton belül • a Pécs Városismereti Versenyről, melyet egy év kihagyás után ismét megrendezett a Pécs Városi Természetbarát Szövetség. A Pécs belvárosából kivezető versenyútvonalat a résztvevők kedvezően fogadták, s valamennyien jó ötletnek tartották Pécs más városrészeinek a bemutatását. A városismereti versenyt a jövőben is ennek szellemében tervezzük. Túrakcréknározás: a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub számára mely e területen szervezte a programokat • az 1996-os esztendő sikeres év volt. A klub taglétszáma 29 főre gyarapodott. Az. év folyamán húsz kerékpártúrát és a (éli hónapokban 13 gyalogtúrát bonyolítottak le, előre kinyomtatott túraprogram szerint. A túrák nyitottak voltak, azokon bárki részt vehetett. Kiemelkedett a túrák sorából a kéthetes ausztriai s..irüs \úiiüor'.ábüj- v-1-’- km :ú.;-:ávvai), valamint a háromnapos "dámvadnéző" tábor a gyűl aj i erdőben. A klub sokai tett a kerékpározás népszerűsítése érdekében. 1996-ban újra megrendezték a "Kerékpárosok hete" programsorozatot (május 27. -június i). melyben a n hagyományos pécsvárad: bringás találkozó, a ''Suliba? Brin- gává!’" címmel iskolák között szervezett vetélkedő, családi kerékpáros kirándulás és a "2\i00 km Baranyában" országúti kerékpáros tcljesítmén>1úra szerepelt. A klub kez-v e-// 're és te’’.nv --’m lésévé! kerékpár tartó állványok kerültek iVk'di.tásra Pécset: a S• ■. ; Kosst!. téren c- a Rákóczi úton. A Környeze- tünkért Alapítvány támogatásával kéthavonta megjelenő újságot indítottak "Kerékváros" címmel. Az év munkájára a koronát a Kertváros - belváros kerékpárút november 17-i avatása "tette lei". Oktreveken-tés: az 1996-ra tervezett nyári túravezetőképző tanfolyam és tábor - \r.yye középiskolások részére szerveztünk volna - elmaradt. Ennek oka, hogy a - .. A ■■ ■ '• luya ' : -sop^', amely előzetesen jelentkezett, az utolsó héten visszamondta a részvéte.:, .g\ újabb résztvevők szervezésére - főleg nyáron -már nem nyílott lehetőség. Tekintettel arra, hogy az ilyen rendezvényeknek nem csekély anyagi vonzata A van, a következőkben a résztvevőktől a jelentkezéskor részbeni anyagi hozzájárulást előre kell kérni. Így elkerülhetőek az efféle problémák. Sikeres volt viszont az általános iskolások részére a Szivárvány Gyermekházzal közösen meg-rouTr/e-i "Mecseki tűr-'.vezető" három hónapos tanfolyam, melyen a húsz résztvevö-• ' , vérv-zmt vVerecen. Rer-TTk. ket-három év múlva találkozunk velük a bronz . .úr. .:s túravv/cö: ” w'-ivamvi'., és addig is - természetesen minél többször az erdőben! yT.ükósl !',vck\'t:\‘scz: az általános iskolások körében az 1996-os év eredményesnek mondható. Több iskolában szerveződött új természetbarát csoport, szakosztály. 5 sokan veitek reszt a "Mecsek csúcsai" turisztikai játékban. Októberben az új :., vrc új turisztikai játékot hirdettünk "Mecseki ösvényeken" címmel, melyre szintén '.VT Az áka'Vms iskolások rendszeres résztvevői a túraversenyeknek , valamint sokan jöttek közülük a Pécs Városismereti Versenyre is. Szövetségünk a tanév végén 1996-ban is megrendezte a Természetjáró Gyerekek Megyei Találkozóját, ezúttal a Kcleti-Mecsekben, Váralján, amely jól sikerült rendezvény volt. Sajnos a Természetjáró Gyerekek Országos Találkozóján baranyai résztvevő nem volt. Természetesen örülünk annak, hogy vannak iskolák, ahol foglalkoznak termószetjárás-; br?ov-d:-..:'. kövérségünk 'endezvényeibe is. bár számuk a megye iskoláihoz .i ' re '"nür'- ez évben sem a középiskolások turisztikai tevékenységének a területén. Továbbra sincs a szövetségben ennek a területnek felelőse. Érdeklődés hiányában elmaradt a Természetjáró Diákok Megyei Találkozója. A Természetjáró Diákok Országos Találkozóján (TEDOT) viszont az AKELA TSE képviseletében voltak baranyai résztvevők is. Rendezvényeinken - elsősorban a versenyeken és teljesítménytúrákon - azonban rendszeresen vesznek részt középiskolások, többnyire ö'áüónn. Ezúton is kifejezzük köszön etünket azoknak a tanároknak, akik időt áldoznak ö-r-AzeiPrás rcp'zcrüsíté: Ae tanítványaik körében. Marian#ász szakági tevékenység: e témáról a Mecsek Híradó novemberi számában részletesen tudósítottunk, Rónaki László írásával. Az év eseményeiből kiemelkedik az olasz barlangkutatók baranyai vendégeskedése, valamint az "év szenzációja", a Spirál víznyelő és barlang feltárása. A barlangászat - jellegénél fogva - továbbra sem mozgat meg nagy tömegeket, ürülünk barlangász társaink eredményes évének, és ezúton is gratulálunk nekik! 7ér inészeíiáró mInösüések; 1996-ban összesen 55-en éllek el a baranyai természetbarátok közül valamilyen fokozatú minősítést, többnyire gyalogos és kerékpáros ágazatban, összesen kilenc szakosztályból. Közülük 30 bronz, 15 ezüst, 8 arany, valamint 1-1 érdemes és kiváló teljesítés volt. A minősítést elért sporttársaknak ezúton is gratulálunk. A részletes adatok a februári- Mecsek Híradóban olvashatók lesznek. Technikai és térképészeti munkák A technikai munkák közül az 1996-os évben is az útfestés volt a legnagyobb "vállalkozás". A Mecsekben és a Dél-Zselicben összesen kb. 110 km turistautat láttunk cl jelzéssel. Ezek egy része javítás, illetve felújítás, kisebb része új útvonal kijelölése volt. A leglátványosabb munka a Dél-Zselic igen elhanyagolt úthálózatának felújítása volt. Örömünkre szolgál, hogy az illetékes erdészeti vezetők támogatólag veszik tudomásul munkánkat. Az alábbi útszakaszok kerüllek felújításra: Keleti-Mecsek Pécsvárad - Püspökszenífászló (S sáv; 6,5 km) Pécs-bonyhádi műül - Dögkút-tető (K +; 5,9 km) vörösfenyő kulcsosház - szászvári hánya (P »; 1,9 km) Móré-forrás Akai-tető (S +; i.S km) Iharos kút A kai-tető (Z +; 5.9 km) hosszúheiény Zengő (Sa; 3,7 km) Vörösfenyő kulcsoshoz - Nyomából kút <7. forrás Jelzés; 0,8 km) iözcp-Mecsek Tripammerfa - fehérkút (K sáv; 1.8 km) Kőlyuk - Sikonc/a - Jánosi puszta (P sáv; 10,9 km) Sikonda - Vágotpuszta (Z sáv; 3.8 km) ixipis - Vágotpuszta (S sáv; 4.3 km) Lámpásvölgy, külfejtés melletti útszakasz (Pa ; 1,0 km) Komló, Kakas telep - Magyaregregy (P-8.1 km) Vágotpuszta - llikfa-forrás (P+; 1.6 km) Lapis - Biulöskút (S u ; 2,1 km) Deindol - f.apis- Reme terét (Sa : 4,9 km) Istenkút - Lapis (Z 3.5 km) tyttgati-Mecsek Égertető Jakahhegy - orfű-abaligeti müúl (/ sáv; 7,1 km) Hetvehely v.m. - Sás-völgy - Petőczpuszta (Pa ; 6,3 km) Hetvehely v.m. - ffyáras völg)' - Petőczpuszta (Ka ; 10,7 km) DSl-'/seüc • .!/.'■••• í ;--v<í .?<»?, magasles (K«v; /./> Avjjy • Sasi'-:' — P.'Uri-/7.'i’V. sr.v: .? .5 .'ti/ . -.. „. v r- • . 5 a ír-.-. • Snsret - Terécseny - S:enílászló (P? 8,8 km) • Ihlkyfíy! vasútállomás - Koroád Rasztim (Sx ; 7,7 km) • - AlmameHál:. ibafai 0 ■ 4.0 km) A ■.••,!esí>s-i-á-'!• ''■orszakos változások nem történtek, az év munkás hétköznapokból állt. A következő házakra! törtért munkákról kaptunk értesítést: • 1 ' .V'-vJ .-.V?".-?: v; építéSC • ■' aj cserévé • fttssjiábibna: píneccp’tcs • Kosza nyolctól kulcsoshoz-, fenntartási munkák • Fehérkúr belső fű Vitás • Tettye. J k>t!csa"-':á:: be Ló felújítás, kcri'.csépités • /••••:;. í kt/ícwf’ár., Teirrscrv: belső felújítás, festés; ágyszánt bővítés • Az Őr ir ’rrytt ;i Vfecsíó Eeyesülct. illetve Uausran József vette át kezelésre. . •.•••,cso<5há?ar a '••mszúhetényt önkormányzat 1,997-ben \ sszísveszt. ív ...'k további? is kmcsosházként fogják üzemeltetni, és a bakancsosok" nem lesznek szegényebbek egy szálláshellyé!. Gida Tibor "csapatának" több éves komoly munkája fekszik a házban. Az Égcr-vö'gybcn a középső hidat és nz utána lévő lépcsői önumann József (Mecsek •TyesüleO és barátai az ősszel felújították; régóta szükséges, fontos munka volt. Az / .-ő: ,'--'-íszoi do! y»?Ai f.eiá .' öbői fclvijitoüák és szép foglalattal látták a Mecsek • ■ ■'••• • 1 •• '"■•••" i—;üé r-T ?»'.ő is tüzri'.kó is került. Szövetségünk dél-zselic Természetbarát Klub révén részt veti az i 996 tavaszán megjelent új Zsclic turistatérkép helyszinelési és helyesbítési munkálataiban. Ezek \ olt.- V. év legfontosabb eseményei a technikai munkák terén. Ezúton köszönjük meg mindazok közreműködését, akik a munkákban részt vállaltak, l-v-ró az év során ismét eredményesen működőit a Túravezetők klubul : \ovvny Sarolta vezetésével, melynek programjai elsősorban a gyalogos iúraviuw’-'. ' •v.f.ri '• VwnoVa: kivéve minden hónap első keddjén tartotta n klub az összejöveteleket. Augusztusban egy hetes utat szerveztek az Alacsony-Tátrába, Melynek során szép túrákat tettek a környéken. Ezúton is köszönjük Rónaky Gizella szervező munkáját. Októberben a klub a szokásos autóbuszos kirándulását az Ormánságba szervezte, ahol Pálfai László vezetésével tekintették meg e vidék érdekessé, eit. \ovcmbcr 23-ár, rendezte meg szövetségünk a Baranya megyei kulesos-u ' --: i_.'-k.-v/ásrv Toszonynretön. A megbeszélésen elhangzott, hogy a dcs-viu : Ti mc " verde .••kr-r-V csak mintegy 30%-a szervezett természetbarát. Említést kel: még tennünk külföldi kapcsolatainkról, ezen belül is a feilbachi természetbarátokról, akiket a több eve fennálló kölcsönös látogatások keretében fogadtunk Pécsett májusban. Augusztusban Erdélyből, Székely-udvarhelyről érkezett kerékpárosokat láttunk vendégül a Kardos-úti kulcsosházban. A grazi természetjárókkal viszont - tőlünk független okok miatt - 1996-ban nem tudtunk cserclátogatást szervezni. Vízi túra és sí szakágakban most sem tudunk - sajnos - különösebb eseményekről beszámolni. Összeseivé: az 1996-os évet a baranyai természetjárásban sikeresnek mondhatjuk. Tervezett rendezvényeink legnagyobb részét meg tudtuk rendezni, s ezeken több ezer résztvevő számára tudtunk szép élményeket adó túrákat, táborozásokat nyújtani, versenyzési lehetőséget adni. Rendezvényeink színvonala - véleményünk szerint - változatlanul jó. Külön öröm, hogy a mecseki turistautak jelzéseinek felújítása a néhány éve megkezdett ütemben folyik tovább, és az ország más részéről idelátogató természetjárók is többnyire elégedettek azokkal. Ehhez kapcsolódó másik örömünk, hogy megjelent az új Zselic turistatérkép, mely immár "összeér" a Mecsekkel, és újra járhatóak a Sasrét környéki turistautak is. Amivel továbbra is elégedetlenek vagyunk, az a középiskolás természetjárók alacsony száma és szervezettsége. Bár a versenyeken rendszeres résztvevők a középiskolások is, kevés az a csoport, ami a szó igazi értelmében vett "természetjáró életet él". Reméljük, sikerül megtalálni azt a személyt, aki c korosztályt képviselni tudja a szövetségben. Főbb célkitűzéseink az / 997-es évre Elsősorban a tervezett rendezvényeink maradéktalan és jó színvonalú megvalósítása. A Mecsek Híradó decemberi számában megjelent az 1997-es baranyai természetbarát eseménynaptár, amely - köszönhetőén a tervekkel egyre nagyobb számban előálló szakosztályoknak - immár négy oldalasra duzzadt. Ha ezeket mind meg tudjuk valósítani, az már önmagában is nagy eredmény lesz. Kiemelt feladatunk az iskolások között a természetjárás népszerűsítése, hogy egyre több fiatalt tudjunk bevonni magunk közé: nem csak szervezetileg (taglétszám), de tevékenyen a rendezvényekbe is, résztvevőként és rendezőként, aktív segítőként egyaránt. Szeretnénk a Mecsek Híradót 1997-ben is havonta megjelentetni, és valamennyi tagszervezetünk és a túravezetők számára ingyenesen eljuttatni. Ez takarékos gazdálkodással, reméljük, megvalósítható lesz. Fenntartjuk a jó kapcsolatot, és ha lehet, még fokozzuk az együttműködést az erdészettel annak érdekében, hogy a meglévő mecseki létesítmények állagát megőrizzük, illetve lehetőség szerint új létesítményekkel gyarapodjon hegységünk. Tovább folytatjuk a mecseki turistaút-hálózat jelzéseinek felújítását. Tervezzük a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kék Túra baranyai szakasza felújításának megkezdéséi szakaszonként, valamint a Dél-Dunántúli Piros Túra dél-zselici szakaszának jelzés-felújítását. Közreműködünk az újonnan megjelenő Villányi-hegység térképészeti munkáiban, és ehhez kapcsolódóan - a térképnek megfelelően - új jelzésekkel látjuk cl a hegység teljes turistaút-hálózatát. Ebbe a munkába tervezzük bevonni az újonnan megalakult siklósi Tcnkes Turistabarát Sportkört, munkájukat szakmailag segítjük. Tcr:r;őszeivédelmi Szolgálat országos átszervezésének megfelelően létrehozzuk a •r.'y'ci $/ rvezetet (ennek részleteire később visszatérünk), valamint kialakítjuk az együttműködés rendszerét a Duna-DnWa Nemzeti Park igazgatóságával. Végezetül megköszönjük valamennyi tagtársunk közreműködését cs segítő munkáját, mellyel 1996-ban hozzájárultak ahhoz, hogy Baranyában főként - és ismét - a természetbarát mozgalom eredményeiről, és ne kudarcairól számolhassunk be. ' HÍREK j ' IvözgyCics: a bárány: <1>. Megyei Természetbarát Szövetség az 1997. évi közgyűlését január 18-án tartja az ÁFÉSZ Szövetség székhazában ( KONZUM irodaház, Pécs, Irgalntasok ii 5). A S.30 órakor kezdődő közgyűlésre minden érdeklődő sporttársunkat ezúton meghívunk. <1> # | Mecsek Híradó, A Baranya Megyei c:5 a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szám anyagokai minden hónap 20 -ig kérjük a szövetséghez eljuttatni r:'’'' m 2!. hé ~2':J2- J35. iigvele/i idd: kedd 16-19 óra) • Kiegészítés az I997-cs rendezvénynaptárhoz: az alábbi teljesítménytúrákról ( január 11: Téli Mecsek 3ő; március 22: Szuadó '10, 17; szeptember 6: Mecsek 1800; november 8-9: Mécse-: éjszakai: valamennyi ;• Fekete Bárány TE rendezésében) információt atl Szabó : .V-iiilE .762-1 Pécs. ;>ársirta u. 8.. 72022-210-este, illetve Matccz Péter, 7300 Kom- ló, Vértanúk u. 2., 72.N85-665 - túrák előtti héten, este). f A postai költségek csökkentése érdekében kérjük a pécsi szakosztályokat, egyesületeket, hegy Mecsek Híradót minden hónap első keddjén - a megjelenés napján - személyesen vegyék át a szövetségben (Pécs. Megye u. 21.). Azon pécsi szakosztályok számára, akik a híradót nem veszik át, a hónapok második keddiéig fenntartjuk azt, s csak azután postázzuk. A nem pécsi szakosztályoknak továbbra is elküldjük a Mecsek Híradót a megjelenést követő napon. RjsndiízvSnyék • Január II: "Téli Mecsek 30" teljesítménytúra. R.: Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Ra:t: Kardos út <2> kulcsosház, 6.00-8.00. Táv: 31,8 km; szintcmelkcdés: 1180 m. Nevezési di|: 15 ?t Ft/Jo rrrr, CSBT, BÁBÁT, F13TE tagoknak 100 Ft). Szintidő: 9 óra. <2> # | Mecsek Híradó, A Baranya Megyei c:5 a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szám anyagokai minden hónap 20 -ig kérjük a szövetséghez eljuttatni r:'’'' m 2!. hé ~2':J2- J35. iigvele/i idd: kedd 16-19 óra) • Január IS: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Pécs, ÁFÉSZ Szövetség székház;1. (KONZUM irodaház), Irgalntasok u. 5.; 8.30 óra. NYÍLT TÚRÁK • ./ 12, vasárnap: ií :• s k tere -- Tiipammcrfa - Tölgyes út - Kantavár - Lámpás-völgy - Szám árkát (12 km). Találkozás: a pécsi főpályaudvar előtt, a 31 -cs busz megállójában 9.00 órakor. Túravezető: Lakatosné Novotny Sarolta. • Január 19, vasárnap: Ciframálcm - Nagy-Mély-völgy - Rábay-fa - Dömörkapu (12 kin). Találkozás: a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron, 9.45 órakor. Túrávezető: Szilágyi Ti- ‘ borné. • Január 25. szambái: Zcr.gövárkony - Palakos-gödör - Réka kunyhó - Püspökszcntlászló -i '.os '/.úl’Cit.hiy (M km). Ta'Tkiy/ás: a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron 8.45 órakor. Tú-i..vezet <3> : . ...etiosné Nov-muv Sarolta. <3> # | Mecsek Híradó, A Baranya Megyei c:5 a Pécs Városi Természetbarát Szövetség Információs kiadványa. Szerkeszti az elnökség. A közlésre szám anyagokai minden hónap 20 -ig kérjük a szövetséghez eljuttatni r:'’'' m 2!. hé ~2':J2- J35. iigvele/i idd: kedd 16-19 óra) • Február 2. vasárnap: Abalsgct - Virágos-völgy - PetÓczpuszla - Égervölgy (12 km). Találkozás: 9.15 órakor a pécsi távolsági autóbusz pályaudvaron. Túravezető: Kőmis Katalin.