7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

A JBaranya JMTe^yei Tei’iiieszeÉbai’áí Szövgík^ Jfözgyiiiése A Baranya Megyi Természetbarát Szövetség 1997. január 18-án tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés elfogadta az elnökség beszámolóját az 1990-os évről, valamint az 1997-es terveket. Ugyancsak elfogadta - az ellenőrző bizottság jelentése alapján - az 1996-os év gazdálkodásáról szóló beszámolót. A közgyűlésen részt vett és felszólalt Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegység vezetője, aki felajánlotta a nemzeti park igazgatóságának segítségét a Keleti-Mccsek turistaútjainak karbantartásában. Az elnökség az év során lemondás miatt megüresedett két helyre tagjai közé javasolta Böl csök Györgyöt, az oktatási bizottság vezetőjét, és Varga Ferencet, a Szivárvány Gyermekház igazgatóját, aki régi természetjáró, és elsősorban az erdélyi természetbarátokkal tervezett új kapcsolatok kialakításában vállalhat szerepet. Személyüket a közgyűlés elfogadta. A közgyűlésen Lakatosné Novotny Sarolta titkár ismertette az 1996-os évre kiirt egyéni túrapontverseny és szakosztályi pontverseny eredményeit, melyeket az alábbiakban adunk közre. Név ifjúsági Dolgozó Nyugdíjas összesen || II Í’TTH Nyugdíjas Szakosztály - 66 66 1 PI7P Mecsek Szakosztály 33 20 3 56 j! Pollack M. Szakközépiskola 50 5 - 55 I Pécsi Spartacus 23 I5 16 54 | Babits Gimnázium 49 I 50 BMTSZ Ifjúsági Szakosztály •14 I 1 46 || Pécsi Postás in 21 II 42 | Mecseki Erdészeti Rt. I'úraszakosztálya 29 9 38 1.őri Síi 24 10 34 ;i PTI i: Vándorsport Szakosztály •I 13 17 34 Pécsi Vörös Meteor 5 7 20 32 I Pécsi Túrakerékpáros Klub i 2 17 29 PCcsi Elektromos 5 10 10 25 A BARANYAI TERMÉSZETBARÁT MOZGALOM 1996-BAN, A SZÁMOK tCkRÉBKN A fíaranya Menyei Természetbarát Szövetség létszámadatai Név Ifjúsági Dolgozó Nyugdíjas Összesen || Ágoston téri Általános Iskola 20 2 - 22 || Dél-Zsc'ic Tcnr.cszctbar.it Klub 7 14 1 22 Belvárosi Általános Iskola 17 4 - 21 II Arany Horda TE 1 17 3 21 Bánfa utcai Általános Iskola 19 1 20 I’OEO 5 13 2 20 Istenkúti Általános Iskola 18 - - 18 Bánki Donát;. Általános Iskola 16 - - 16 Katolikus Általános Iskola 14 2 - 16 Ichérhcgyi Általános Iskola 11 4 - 15 PTTE Ifjúsági és Munkás Klub - 14 - 14 Jó Barátok" - 7 5 12 ANK 2 sz Általános Iskola 12 - - 12 II Hargita - 12 - 12 Fekete Bárány TE 4 5 2 11 PTTE Eszperantó Szakosztály - - 10 10 || Old Jumpers Túraszakosztály - 10 - 10 1 8 POTE DSK Természetjáró Szakosztály 8 - s Dolgozók Általános Iskolája 6 - - 6 1 "Felhőtlenek" - 4 2 6 PMSC - 4 - 1 Ráevátosi Általános Iskola 3 1 - 4 || HcvcsyGy. Szakközépiskola 2 1 - 3 Árpád Fejedelem Gimn. és Ált, Isk 1 1 Egyéni tagok 23 25 6 54 (Pécs I Ytrosi Természetbarát Szövetség összesen) (475) (269) 075) (9/9/ Kószálők, Borota 94 14 - 108 Illyés Gyula Gimn., Dombóvár 82 2 - 84 Komlói Hányás/. 10 13 43 66 Kazincy Szakközépiskola, Komló 45 1 - 46 Mindszenigodisai Általános Iskola 26 8 - 34 Lőrinci Barangolók, Szerrtlőrinc 30 3 33 Tenkes Turistabarál Egyesület, Siklós II 21 1 33 | Szászvári Sportcgycstllct 8 13 9 30 Újhelyi 1. Szakközépiskola. Szcntlőrinc 30 - - 30 | Szalántai Általárros Iskola 24 - - 24 Sellyéi Természetjárók 22 1 - 23 A KEL A TSE, Dicsérd 12 4 - 16 | Bodai Sportkör Természetbarát Szakosztály 10 6 16 || 501. sz. Szakmunkásképző, Komló 15 1 16 Mccscknádasdi Általános Iskola 15 1 - 16 1; "Mi a manó". Budapest - 13 - 13 || Kodolányi Általános Iskola, Pécsvárad 12 1 - 13 Baranya Megyei Természetbarát Szövetség összesen 921 37! 228 1520 Szakosztály Bronz K/.üsl Arany Érdemes Kiváló Összesen BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 8 6 2 - - 16 II Pécsi Túrakerékpáros Klub 6 -1 4 - 14 | fekete Bárány TE 1 1 1 4 - 7 P ITE Ny ugdíjas Szakosztály 2 4 - - - 6 POTE DSK 5 - - - 5 II l’ i'l E Mecsek Szakosztály 4 - - - - 4 PITE Vándor sport Szakosztály 3 - - - - 3 Arany 1 lorda TE - - - - 1 1 !| Újhelyi ODK. Szcntlörinc 1 - - - 1 egyéni tagok - 1 - - 1 | Összesen 30 IS 8 3 1 58 Kiváló minősítés: Lakatosné Novotny Sarolta (Arany Horda TE) Érdemes minősítés: Lovas Ágnes, Matécz Péter, WeisztniiUer István, Zsurek József (Fekete Bárány TE) Arany minősítés: Bota János, Márton Zoltán (13MISZ Ifjúsági Szakosztály), Eperjesi Balázs, Eperjesi József, Hurton Márta, Kemény fi Balázs (Pécsi Túrakerékpáros Klub). Sintics Tamás (Fekete Bárány TE), Egres Béla (egyéni tag). Baranyai Jelvényszerző túramozgalmak teljesítői 1996-ban Dél-Dunántúli Piros Túra: 24 fÖ, Kincses Baranya: 10 fö, Mecseki barangolások: 7 fö, Baranyai várak: 6 fö, Baranya legszebb templomai: 6 fo. Kerékpáros körtúra: 5 fő, Mecsek turistája: 5 fö. Az 1996. évi szakosztályi pontverseny végeredménye (Az adatokat beadta: 9 szakosztály) Sorrend Név Összes pont Egy aktív tagra Jutó pont j 1 BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 24S36 2258 2 Pécs: Túrakerékpáros Klub 36989 1761 3. PTTE Nyugdíjas Szakosztály 35256 979 4. P I TE Vándorsport Szakosztály 18972 730 11 5. Arany Borda TE 14566 694 6 Pécsi Vörös Meteor 8301 553 7 PTTE Mecsek Szakosztály 23531 480 8. Komlói Bányász 10988 356 9. PTTE Eszperantó Szakosztály 2333 233 Sorrend Név Szakosztály Túr apón (szám 1. Egres Béla egyéni tag 8691 2 Eperjesi József Pécsi Túrakerékpáros Klub 4003 3. Eperjesi Balázs Pécsi Túrakerékpáros Klub 3564 4. Kcményfi Balázs Pécsi Túrakerékpáros Klub 3070 5. Kürtőn Málta Pécsi Túrakerékpáros Klub 3007 L. Bota János BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 3002 7. Kovács István BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2598 8. Lakatos Péter BMTSZ iQúsági Szakosztály 2583 9. t)r N'ovotny Iván PTK. Arany Korda 2470 10. Tcrncsi Péter Pécsi Túrakerékpáros Klub 2458 II. Kovács János BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2447 12 Csoport András BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2246 13. Orbán Jutka Pécsi Túrakerékpáros Klub 2178 1-1 Máté Rita PTTE Vándorsport Szakosztály 2170 15. t.íixalosné Novotny Sarolta Arany Korda TE 2168 16. Rónoki Eszlci BMTSZ Ifjúsági Szakosztály 2052 17. Eperjesi András Pécsi Túrakerékpáros Klub 1908 18. Strasser Pétéi PITE Mecsek Szakosztály 1792 19-20. Gálosi Csaba Pécsi Túrakerékpáros Klub 1785 Gátosi Csabáné Pécsi Túrakerékpáros Klub 1785 21. Stiassci András PITE Mecsek Szakosztály 1769 22. Várhelyi Sándor Pécsi Túrakerékpáros Klub 1763 23. Rónaky Gizella Arany 1 forda TE 1705 24, Lévai Gábo; Pécsi Túrakerékpáros Klub 1687 25. Vaiga István Pécsi Vörös Meteor 1242 J A Túravezetök Klubja témái voltuk 1996-ban: Annak reményében, hogy minél több természetbarát támogatja az 1996-os személyi jövedelemadója 1%-ával a természetjáró mozgalmat, közreadjuk az MTSZ valamint a Természetbarát Házak Alapítvány, mint támogatható társadalmi szervezetek adószámait: MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG 19001511-1-42 TERMÉSZETBARÁT HÁZAK ALAPÍTVÁNY 13004975-2-42 január- Kazal György: Négy évszak diákon, február- Dr. Rác/. Gábor: A mecseki gyógynövények, március- Pálfai László: Az Ormánságról, április- Faltyszné Újvári Anna: Honfoglalás, május- Tóth Aladár: Faismertetés levelek alapján, szeptember-Szreda Géza: A mecseki rovarok, október- Alacsony-Tátra, útibeszámoló, november-Balogh András: Diafclvétclek a Dél-Dunántúli Kék Túráról, december- Kósa Pál: Kerámia (diavetítés). ATT Kulcsosház a Villányi-hegységben A siklósi Tenkes Turistabarát Egyesület túrát szervezett Siklósról a vokányi vasútállomáshoz közeli új kulcsosházhoz (a Bikarét mellett). A kemény téli időben húsz fő vágott neki a jeges, havas Tenkes-hegynek. A hideg, tiszta időben szép volt a hegy, a téli erdő és a környező települések látványa. Három órás séta után érkeztünk meg a kulcsosházhoz. Az edőben, kis tisztáson áll a ház, melyben két fűthető helyiség van, s tíz főnek ad szálláslehetőséget. Előtte tüzrakóhely. A főzéshez és étkezéshez edények, evőeszközök állnak rendelkezésre. Tavasszal az egyesület tagjai folytatják a ház komfortosabbá tételét, felújítását. Ismét egy újabb kulcsosház, melyet Kőhegyi László, Magyar László, Tollas Tibor és társaik munkájának eredményeként kapott a természetbarát mozgalom. Baronek Jenő 1996 utolsó nyílt túráján, az 1997-es túrákról December 7-én, ködös, párás időben 25 fő részvételével zárult a tavalyi év utolsó nyílt túrája. Az útvonal kezdete Szentkút volt. ahol értékes ismertetőt kaptunk a településről és a kis haranglábról is. Ezt követően a hóval borított Remete-rétre, majd a Vöröshegyre kapaszkodtunk fel. s onnan a Róka úton és az abaligeti műutat érintve a Büdös-kútra értünk, ahol már több túratársunk várt ránk. A kulcsosházban forró teát, forralíbort és finom palacsintát kaptunk. BÜdös-kúton megbeszéltük az 1996-os nyílt túrák tapasztalatait.Van, aki a 10-20 km-es távot tartja ideálisnak, s vannak, akik 25 km megtétele után érzik jól magukat. Megfontolandó a jövőre nézve az a javaslat is, hogy melegebb időben a túra felénél hosszabb tartózkodás, pihenő legyen az erdőben, esetleg szalonnasütéssel, napozással vagy egyéb programmal, vagy csak egyszerűen a természet szépségét élvezve, a fákat, növényzetet nézve. Az 1997-es nyílt túra program összeállításánál e javaslatokat figyelembe vették. Mivel a nyílt túrákhoz minden "műkedvelő" csatlakozhat, ezért a távok javarészt 10-15 km-esek. Akinek ennél hosszabb gyaloglásra van szüksége, az nyilvánvalóan valamelyik olyan szakosztály tagja, ahol az ilyen igényeit kielégítheti. A megbeszélésen hangzott el az is. hogy pályázatokkal esetleg a szövetség anyagi helyzetén is javítani lehetne, s a pályázatok elkészítésében való közreműködésre felajánlás is történt. (A szövetség minden évben pályázik, e mellett a pályázati lehetőségek figyelemmel kisérésében és a pályázatok elkészítésében minden segítséget köszönettel veszünk a szerk.) Az is el-, hangzott, hogy egy-egy túrán ismertető is legyen az útvonalról, az érintett látnivalókról, azok történetéről, ami szerintem szintén megszívlelendő a jövőre nézve. Összefoglalva a megbeszélésen elhangzottakat megállapítható, hogy a nyílt túrákra a jövőben is szükség van, mert egyre többen csatlakoznak hozzánk és válnak turistává. Utólag gondoltam rá: fel kellett volna vetni, hogy egy-egy nyílt túra alkalmával megtisztíthatnánk - nem túl nagy fáradtsággal - az utunkba cső néhány forrást, kilátót vagy pihenőhelyet az "erdei melléktermékektől". így is "meghálálhatnánk" a nyílt túrán kapott élményeket. Ez, hangsúlyozom, csak egyéni ötlet, s nem akarok az esetleges munkával bárkit is visszatartani a túrázástól. Hazafelé vezető utunkat részben a Remete-rét, részben a Lapis - Dömörkapu leié tette meg a társaság. Most írásban is meg szeretném köszönni a Baranya Megyei Természet-barát Szövetség vezetőinek a fáradtságos és önzetlen munkát. Ahogy ük teszik a munkájukat, az csak a természet iránti elhivatottságból eredhet, amit másokkal is szeretnének megosztani. Neveket szándékosan nem említek, mert senkit sem szeretnék megsérteni sem az esetleges kihagyás, sem a sorrend miatt. Nagyon sokan vannak a megyében, akik e mozgalomban részt vesznek, akár fizikai, akár szellemi munkáról legyen sző. Ők valamennyien a közért, a tagságért dolgoznak programok szervezésével, utak, szállások kialakításával és működtetésével. Kívánom, hogy valamennyien töretlen kedvvel és jó egészségben végezzék továbbra munkájukat. 1997-ben is! Dr. Koncz Eszter Bronzjelvényes túravezetői tanfolyam A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség kellő számú jelentkező esetén bronz jelvényes túravezetöi tanfolyamot szervez. A tanfolyam elméleti (21 óra) és gyakorlati (15 óra) foglalkozásokból áll. Az elméleti foglalkozásokat a természetbarát szövetségben tartjuk ( Baranya Megyei Sportigazgatóság, Pécs, Megye u. 21). A foglakozások február 18-án kezdődnek, és minden kedden du. 16-19 óráig tartanak. Vizsga: április 8-án. A gyakorlatok időpontja: március 1, 8 és 22, a gyakorlati vizsga április 12-én lesz. A tanfolyam feltételei: betöltött 25. életév, érvényes természetbarát tagság, jó fizikai állapot. A tanfolyam költsége: 1500 Et (mely magában foglalja a könyv árát is). Jelentkezés február 14-ig a következő címen: Bölcsök György, 7671 Bicsérd, Alkotmány u. 16, lel.: 73/476-012, vagy keddenként 16-19 óra között a szövetségben (Pécs, Megye u. 21, lel.: 72/312-433. HÍREK ♦ Kitüntetés: Baronck Jenő, szövetségünk elnöke a testnevelés és sport érdekében végzett kiemelkedő munkájáén a belügyminisztertől az Esterházy Miksa Emlékérem elismerésben részesült. A kitüntetéshez gratulálunk! ♦ Kiváló természetjáró: Jankovich Béla (Pécsi MATÁV SE) sporttals másodszor érte el a kiváló természetjáró minősítést. Az elismerő jelvényt május 18-19-én Esztergomban, a Gyalogtúrázók Országos Találkozóján adják át részére. Gratulálunk! ♦ Felhívjuk a szakosztályok, egyesületek figyelmét, hogy a természetbarát szövetségi tagság 1997-cs érvényesítéséhez a betétlapok a szövetségben már kaphatók. A tagsági díj változatlan: dolgozóknak 100 Ft. nyugdíjasoknak 60 Ft, diákoknak 40 Ft. ♦ Túravezetők Klubja: a márciusi összejövetelen (március 4-én, kedden 17 órakor) Hallos Nándor "Hosszúhetény és környékének földrajzi, népi nevei" c. előadását hallgathatják meg az érdeklődők ♦ Téli Mecsek 30 teljesítménytúra: a január II-én megrendezett túrán 137-cn indultak, s közülük 135-en teljesítették a távot szintidőn belül. Az útvonalat nehezítette a havas-jeges terep és az ónos eső következtében bedőlt rengeteg fa. ♦ Új Mecsek turistatérkép: ez évben várható a térkép újabb kiadása, az előkészületi munkák megkezdődtek. Kérjük az erdőt járókai, hogy a túrák során tapasztalt •változásokat, a térképtől való eltéréseket és egyéb észrevételeiket február folyamán írásban juttassák cl a szövetségbe, hogy a korrekciókat időben cl tudjuk küldeni a kiadónak. ♦ Dr. Pataki József cmléktúra: a Tolna Megyei Természetbarát Bizottság február 22-én rendezi meg a hagyományos emlektúrát, amely nyílt túra. s amelyre várják a baranyai természetjárókat is. A csoportok tetszőleges útvonalon, csillagtúra szerűen közelíthetik meg az Óbányai-völgybcn lévő dr. Pataki József kulcsosházat, ahol a résztvevőket 10-14 óra közölt meleg teával várják. ♦ Új nemzeti park: 1997. január 8-án megjelent a Körös-Maros Nemzeti Park alapítását kimondó (örvény. Ezzel a nemzeti parkok száma hazánkban hétre emelkedett. ♦ Az MTSZ elnökségi üléseinek írásos anyagai megtekinthetők keddenként a szövetségben. ♦ Ismét betörések: betörlek a fehérkúti és a Kardos-úti kulcsosházba. A betörők ez. utóbbi házban kisebb károkat okoztak, míg a fehérkúti házat csaknem teljesen kipakolták Rendezvények • február 22: Baranyai Popsi Ötpróba gyalogtúra. R.: Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség Távok: 10 és 25 km. Rajt és cél Istenkúti Művelődési Ház, Pécs. Fábián Béla u. 7. (Megközelíthető a 22-cs cs 23-as autóbuszokkal). Rajt: 8.00-9.30. Szintidő: 3, ill 7 óra. Részvételi díj: 150 Ft/IŐ, a BSzSz tagjainak és pártolótagjainak 80 Ft Ötpróba igazolvány: 100 Ft. • február 22: LEFAGYSZ 55 teljesítménytúra (Kclcti-Mccsck). R.: Fekete Bárány IE, Bakony Barátai Természetjáró Szakosztály, l áv: 54,5 km, szintcmclkedés: 2700 m (!). Szintidő: 14 óra. Nevezési dij nincs. Rajt: Pécsvárad. Általános Iskola, reggel 6-12 óráig. Információ: a 72/322-210 telefonszámon az esti órákban. • március 8: Vili. Sopianae Városismereti Verseny, Pécs. R.: Az Ifjúsági Turizmusért Alapítvány. Pécsi Városszépitö és Városvédő Egyesület Rajt Hunyadi Mátyás Fiúkollégium, Pécs, Széchenyi tér II. 9..30 órakor. Kategóriák: felnőtt, családi, ifjúsági, ált. iskola felső tagozat. ált iskola alsó tagozat. Nevezés: 2-4 fős csapatokkal február 28*ig a következő címen: Mátrai Gábor, 7633 Pécs, Építők u. 18/n. lel.: 72/252-390. Nevezési díj: 100 Ft/lö, családi kategóriában 200 Ft/csapat. Szállás a Hunyadi Mátyás Fiúkollégiumban rendelhető Nagy Fe-rencnénél, 350 Ft/ÍÖ áron. NYÍLT TÚRÁK • február