2016. április 238. szám
Szakmai nap Szaporcán A Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség szakmai konzultációs napot szervezett 2016. március 5-én, szombaton. A találkozó célja az volt, hogy a Somogy, Tolna, Baranya megyei természetbarát egyesületek vezetőinek találkozási, konzultációs lehetőséget biztosítsunk, s ezzel a civil munkánk során jelentkező feladatainkban útmutatót, irányadóként szolgáló ismereteket adjunk, tapasztalatot cseréljünk feladataink, gondjaink megoldásában. A szakmai napot kiemeltük a hétköznapi munkánk színteréről. A NEA 2015-ös szakmai pályázatán elnyert összeg segítségével a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság legutóbbi beruházásának helyszínén, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban tarthattuk összejövetelünket, amelyen a három megyéből 48-an, s az MTSZ részéről négyen vettek részt. A nap első felében az erdőtörvény (2009. évi XXXVII. törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról), valamint a természetvédelmi törvény (1996. évi LIII. törvény – a természet védelméről) egyesületi tevékenységünket érintő para¬g-rafusait idéztük fel Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese segítségével. Ripszám István felvázolta a tervezett együttműködési megál-lapodást is, amelyet egyesületeink és az erdészet – az erdő védelmében – fognak kötni, s amely érinti teljesítménytúráink, rendezvényeink engedélyeztetési folyamatait. Előadásából megismerhettük a jelenleg domináns erdőkezelési módokat, példákkal szemléltette az erdőben található jelek, táblák, jelzések ideális elhelyezését, s vetített képeiből a rossz megoldásokra is láttunk példát. A délelőtt második felében az MTSZ munkatársai: Tassy Márk, Szőke Viktor, Stramszky Judit és Széles Csongor voltak segítségünkre abban, hogy megismerjük a jelen vezetőséget. A fórumon kölcsönösen elmondtuk problémáinkat, gondjainkat, javaslatainkat, kéréseinket. Mindezt a munka jobbítása, a kommunikáció javítása, a szervezet működésének hatékonyabbá tétele érdekében. A hozzászólásokban szó esett a kommunikációs problémákról, a pénzhiányról, a pályázatokról, az évek óta meg nem oldott feladatokról (oktatási tananyag, jelvények hiánya, vándortábori mozgalmak újraélesztése, turistaházak helyzete stb.). A délelőtti tanácskozás után a szaporcai tájház lelkes munkatársai finom ormánsági ételekkel kínáltak bennünket. Így: a kőtött leves, töltött káposzta (amit itt szármátnak mondanak és nem rizzsel, hanem kukoricakásával készül), langalló és túrós béles. A finom ételeket aztán felfedeztük a kiállításon is, a lapozható szakácskönyvben, úgyhogy fotóinkon magunkkal is hozhattuk a recepteket. A látogatóközpont munkatársai Wágner László vezetésével biztosították, hogy megismerjük az igényesen kialakított házat, az érdekes megoldásokkal, interaktív feladatokkal is gazdagított kiállítóteret, s hogy sétát tehessünk az Ős-Dráva tanösvényen. Sétánkon a tavasz jeleivel (fűzfa-barka, ibolya, duzzadó rügyek a fákon, cserjéken) is találkoztunk. Wágner Laci nagy tudásról, elkötelezettségről árulkodó, érdekes részletekkel is tarkított hiteles vezetése igazi természetjáró élményt biztosított. A tanösvényről a majornál értünk vissza, s megismerkedtünk a major állataival, a lovakkal, szamarakkal, mangalica sertésekkel, juhokkal, majd – egy csoportkép elkészülte után – buszra szálltunk, s még kitérőt tettünk Kórós felé. Az Ormánság festett kazettás templomai közül a kórósi az egyik legértékesebb, legszebb, a 18. század végi hangulatával, növényi motívumokkal díszített festett kazettáival. Bár egész napot töltöttünk e szép helyeken, mégis hazafelé buszozva, miközben a lemenő nap sugaraitól vörösre festett égboltban gyönyörködtünk, arra gondoltunk, hogy igazán érdemes visszatérni, s még több időt eltölteni e – valóban természetes – környezetben. Talán így lesz. Az elköszönő somogyi, tolnai, baranyai résztvevők búcsúszavaiból erre következtethetünk. Mi, baranyai természetjárók biztosan visszatérünk, már ezen a tavaszon. A fontos dolgokkal való foglalkozásunk, munkánk törvényi megalapozottságának megismerése, a Magyar Természetjáró Szövetség további munkájához való kritikus, de segítőkész hozzáállásunk, s a jelenlévő MTSZ munkatársak nyitottsága, fogadókészsége optimizmusra ad okot. Szép napunk volt, köszönet érte minden segítőtársnak, minden érdeklődő résztvevőnek! Tóth Klára Erdőtakarító túra Március 12-én, szombaton a hagyományos erdőtakarító túrán 50 fő vett részt (ebből 30-an a Mediterrán Gyaloglóklub tagjai, 9-en a Bártfa utcai iskola kisdiákjai és szüle-ik, 7-en a PTTE-ből érkeztek, a többiek négyen a BMTSZ természetjárói voltak). A Teca Mama kisvendéglőtől Szentkúton át a Remeterétig, majd visszafelé a kerékpárút mellett, és Éger-völgyben takarítottunk. Az önkéntesek a 10 km-es túra útvonalán mindig két csoportra oszlottak, így több területet sikerült megtisztítani az eldobált hulladéktól. A Biokom Kft. csapata gondoskodott a kesztyűkről, zsákokról, valamint terepjáró autóikkal a kijelölt helyekre összegyűjtött szemetes zsákokat azonnal elszállították. A tavalyi évhez képest sokkal több hulladékot találtunk: a legszennyezettebb terület Mecsekszentkút környéke volt, ahol egy illegális szemétlerakót is felfedeztünk. Ennek felszámolása meghaladta volna kapacitásainkat, ezért jelzést tettünk róla a Biokomnak. A szokásos aludobozok, pet palackok, csomagolóanyagok mellett rengeteg nagyméretű fóliát, fémlemezeket, kidobott szanitereket szedtünk össze. Összességében mintegy 150 zsák került fel a kocsikra a jó hangulatú túra végére, s szerencsére a természetben nemcsak szemetet találtunk, hanem szép tavaszi virágok-ban is gyönyörködhettünk a kirándulás során. Befejezésül a Teca Mama vendéglő frissen sütött medvehagymás pogácsáit fogyaszthattuk el jutalomképpen. Köszönjük szépen minden vállalkozó kedvű erdőtakarító jó szándékát, segítő munkáját! Pál Krisztina DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 2016. május 6-8. A találkozóra ebben az évben Tolna megyében kerül sor, rendező a Demeter Egyesü-let. Helyszín: Paks, Cseresznyési Erdei Iskola. A tervezett programból: „Demeter 30, 15” teljesítménytúrák (a 15 km-es vezetővel is), kerékpározás Paks környékén, látogatás autóbusszal vagy kerékpárral az Atom-energetikai Múzeumba, fürdőprogram a Paksi Gyógyfürdőben, „Bagolyos” – játékos, rövid éjszakai tájékozódási túraverseny, „Ürgemese” – esti vetítéses kultúrprogram, városnézés Pakson (Lussonium, városközpont, Deák-ház (kiállítás), kilátó, Duna-part, képtár, Makovecz-templom), tábortűz, természetjáró buli. Szálláslehetőségek: „C” (az erdei iskolában, 8 ágyas szobákban, ágynemű biztosí-tott); „B” (matracláger – az erdei iskola egyik külső épületében, saját hálózsák és derékalj szükséges); „A” (sátrazás az erdei iskola udvarán). Jelentkezési határidő: 2016. április 18, hétfő éjfél. A részletes kiírás szövetségünk honlapján (www.baranyatermeszetbarat.hu) olvasható, ill. a nevezési lap is onnan letölthető. További információ: Jakab Éva, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ( 20/31-44-650). HÍREK Gyalogtúrázók XXIII. Országos Találkozója: ez évben a Heves Megyei Termé-szetbarát Szövetség rendezi a találkozót a Bükk hegységben, az Egerhez közeli Felsőtárkányban. Időpont: 2016. július 7-10. Jelentkezési határidő: 2016. április 15. A részletes kiírás és a találkozó programfüzete letölthető a találkozó honlapjáról: http://termeszetjarotalalkozo2016.hevesmtsz.hu Szent Apollónia-képoszlop: megújult egy sok évtizeden át használaton kívül lévő képoszlop Kisnyárád határában. A képkő, melyen a fogorvosok és fogfájósok vé-dőszentje látható, Kisnyárádtól nyugatra, a régi pincesor felett a dombtetőn áll a Keresztelő Szent János-kápolnához vezető úton. A sárga sáv jelzésű turistaúton ér-hető el. A képkő 1901-ben készült és állításának 115. évfordulójára készült el a felújítása. A képoszlopot a bokrok és a fák már teljesen benőtték, így az önkormányzat munkatársai megtisztították a környezetét. A Mecsek Egyesület tagjai (Biki Endre Gábor, Rácz Józsefné és Szilasi Pál) a képoszlopot újrafestették és felhelyezték a szentképet, a tetejére pedig egy kis vaskereszt készült. A képoszlop felújítása 15.000 Ft-ba került, melynek 2/3-át, a Kisnyárádi Önkormányzat, a másik részét a Mecsek Egyesület finanszírozta. Rendezvények • április 9, szombat: „Mecseki Zsíros Deszka 11” éjszakai teljesítménytúra. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Táv: 11 km. Rajt: Pécs, Kardos úti kul-csosház, 20.30-21.30. Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000 Ft/fő (diákoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Bota János ( 30/993-8595). • április 15, péntek: „Örökségünk” – délutáni diskurzus. Barangolás a Pilisben –Müller Nándor előadása. Helyszín: Komló, Kö¬zösségek Háza (48-as tér 1.). Idő-pont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • április 16, szombat: „Mecseki Mátrix 130” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 135 km. Rajt: Bükkösd, sportpálya, 5.30-7.30. Cél: Abaliget, autós kemping. Előzetes nevezés kötelező! Nevezési díj: 4000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 400 Ft kedvezmény). Nevezési határidő: április 11. Információ: Kö-vecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Morpheus 100” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 99 km. Rajt: Bükkösd, sportpálya, 5.30-7.30. Cél: Abaliget, autós kemping. Előzetes nevezés kötelező! Nezési díj 3500 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 400 Ft kedvezmény). Nevezési határidő: április 11. Információ: Kö-vecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Piros Bogyó 70” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 69 km. Rajt: Bükkösd, sportpálya, 5.30-7.30. Cél: Mecseknádasd, Kredenc Galéria (Szabadság tér 3.) Előzetes nevezés kötelező! Nevezési díj: 2000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 300 Ft kedvezmény). Nevezési határidő: április 11. Információ: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Kék Bogyó 60” éjszakai teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 66 km. Rajt: Mecseknádasd, Kredenc Galéria (Sza-badság tér 3.) 20.00-23.00. Cél: Abaliget, autós kemping. Előzetes nevezés kötele-ző! Nevezési díj: 2000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 400 Ft kedvezmény). Nevezési határidő: április 11. Információ: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Orákulum 65” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 65 km. Rajt: Pécs-Dömörkapu, Menedékház, 8.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: helyszíni nevezéssel 2500 Ft/fő, előzetes nevezéssel 2000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 300 Ft kedvezmény). Előnevezési határidő: április 11. Információ: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Pirula 50” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 51 km. Rajt: Bükkösd, sportpálya, 5.30-7.30. Cél: Magyaregregy, Máré-vár kemping. Előzetes nevezés kötelező! Nevezési díj: 2000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 200 Ft kedvezmény). Nevezési határidő: április 11. Infor-máció: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Hajnalpír 30” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mát-rix Csoport. Táv: 27 km. Rajt: Bükkösd, sportpálya, 5.30-7.30. Cél: Pécs-Dömörkapu, Menedékház. Előzetes nevezés kötelező! Nevezési díj: 1000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 200 Ft kedvezmény). Nevezési határidő: április 11. Információ: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 16, szombat: „Mecseki Fehér Nyúl 15” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 15 km. Rajt: Pécs-Dömörkapu, Menedékház, 8.00-14.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 800 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény). Információ: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 17, vasárnap: „Mecseki Déjà Vu 10” teljesítménytúra. R.: Mecseki Mátrix Csoport. Táv: 12 km. Rajt: Abaliget, autós kemping, 8.00-12.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 700 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény). In-formáció: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). • április 23, szombat: „Mecsek 50, 30, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya tanya, 6.00-8.00 (50 km), 7.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00 (15, 10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 900, 800, ill. 700 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak, illetve Mecseki Turista Kártyával a nevezési díjból 100 Ft/fő kedvezmény. A kedvezmények nem vonhatók össze). Információ: Szabó-Dalecker Ibolya ( 30/846-0285). • április 24, vasárnap: „Kovács Béla emlék- és teljesítménytúra” (42, 31, 18, 11 km). R.: Dombóvári Hangulat Szabadidő Sportegyesület. Rajt: Pécs-Misina tető, TV torony, 6.00-8.00 (42, 31 km), 6.00-9.30 (18, 11 km). Cél: Dombóvár (42 km), Vásárosdombó (31 km), Mecsekpölöske (18 km), Sikonda (11 km). Nevezési díj: 1000, 900, 800, ill. 700 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény). Előne-vezés! A távnak megfelelő nevezési díjat a DHSE egyesületi bankszámlájára (10401086-50515454-56551001), 2016. április 14-ig átutalva, a közlemény mező-ben: név, születési dátum, nevezett táv megjelölésével fogadják el! A túrán maxi-mum 300 főnek tudnak ellátmányt és díjazást biztosítani, a nevezési sorrendet fi-gyelembe véve. Információ: Horváth Csaba ( 20/470-9514). • május 3, kedd: Természetbarátok Klubja. Az Év Madara – a haris. Előadó: Wágner László (DDNPI, tájegységvezető). Helyszín: Helyszín: Pécs, Tettye Okta-tási Központ (Tettye tér 8.); időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► április 9, szombat: „Patak mentén, források érintésével”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Pusztabánya – Zobákpuszta (10 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 11-es kocsiállásnál. Túravezető Szücs Istvánné, Olgi ( 20/278-5872). ► április 16, szombat: „Rejtett kincsek a Zselic keleti csücskében”. Útvonal: Kis-hajmás – Kálvária – Vas-megye – Tóth-forrás – Bajom-mező – Kán – Káni-tető – Hetvehely (23 km, szintemelkedés: 295 m). Találkozás: 9.30-kor Szatina-Kishajmás vasúti megállóban. (A találkozási hely elérhető a Pécsről Dombóvárra 8.47-kor induló vonattal). Túravezető: Schóber József ( 20/437-8314). ► április 23, szombat: „Bazsarózsa túra”. Útvonal: Dombay-tó – Bazsarózsa-tanösvény – Dömös-alja – Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 230 m). Talál-kozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 9-es kocsiállásnál. Túrave-zető Szücs Istvánné, Olgi (Pécs Városi Természetbarát Bizottság). ( 30/266-4648). ► április 24, vasárnap: „Ébredező tavak mentén”. Útvonal: Pécs – Nagyárpád – Pogány – Szőkéd (15 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 8.30-kor a Pécsi Húsipari Üzem parkolójában, a Bőrgyárral szemben. Túravezető Várnainé Meng Hajnalka (Dráva TSE) ( 30/322-0432). ► április 30, szombat: „Gyöngyvirágot az Édesanyáknak!” Útvonal: Éger-völgy – Jakab-hegy – Éger-völgy (12 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozás 9 órakor Éger-völgyben, a Teca Mama kisvendéglőnél. Túravezető: Marton József (PTTE Vámos Mihály Szakosztály) ( 20/297-7788). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► április 9, szombat: „Odvas keltikék mezején” + medvehagymás pogácsakóstoló. Útvonal: Erdősmároki elágazás – Szabari-erdő – Szabari-erdészház – Székely-szabar – Alsó-erdő – egykori templom helye – Molnárhegyi-vadászház – Kép-oszlop – Lánycsóki-halastó – Lánycsók (táv: Székelyszabarig 6 km, végig 16 km, szintemelkedés: 120 m). Részvételi díj: 200 Ft/fő, mely tartalmazza a pogácsakós-tolót. Találkozás: 8.45-kor az Erdősmároki elágazásnál. (Pécsről a távolsági autó-busz-állomás 8-as kocsiállásáról 7.00 órakor indul a busz Pécsváradra, onnan 7.50-kor indul a himesházi busz. Hazatérés: Lánycsókról 15.10 vagy 16.55-kor indul Pécsre busz. Aki Székelyszabaron abbahagyja a túrát, annak 12.37-kor indul a busz Pécsváradra, onnan Pécsre 13.40-kor.) Túravezető: Markesz István. ► április 17, vasárnap: Túra a Kelet-Mecsek vulkanikus kőzeteinek és egykori mészkemencéinek felfedezésére. Útvonal: Komló, Mecsekjánosi – Kisbattyán – Hamvas-völgy – Kiskút-forrás – egykori mészkemencék – Köves-tető – Vár-völgy (táv: Kisbattyánig 7 km, végig 15 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: 8.10-kor Komlón a Mecsekjánosi autóbusz-megállóban. (Pécsről a távolsági autó-busz-állomás 7-es kocsiállásáról 7.00 órakor indul a busz Komlóra, onnan 8 órakor indul a 2/A helyi járat Mecsekjánosi felé. Hazatérés: a Várvölgy autóbusz-megállóból 14.37-kor indul vissza a busz, mely Pécsre 15.20-kor érkezik.) Túrave-zető: Biki Endre Gábor. ► április 20, szerda: Falujáró túra Andocsra. Látnivalók: kegytemplom, Mária múzeum, kálvária, séta a faluban (Szentháromság szobor, Hősök emlékműve). In-dulás: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 14-es kocsiállásáról 8.00 órakor indul a busz Kaposvárra, onnan Andocsra 9.15-kor. A visszautazásra több lehetőség is van. Túravezető: Dr. Lakatosné Novotny Sarolta. ► április 30, szombat: „125 éves a Mecsek Egyesület”. Útvonal: Gyükés – Szent Bertalan-kápolna – Szent Bertalan-forrás – Lámpás-völgy – Kanta-vár romjai – Kantavári-forrás – Rábay-fa – Kánya-forrás – Nagy-Mély-völgy – Sziklás-forrás – Kőlyuk, Cserkész-forrás – Mánfai-horgásztó – Cifra-malom (12 km, szintemelkedés: 350 m). Részvételi díj: 125 Ft/fő. Találkozás: 9.05-kor Gyükésben a buszfordulóban (a pécsi főpályaudvarról 8.45-kor indul a 39-es helyi járat. Hazatérés: Kőlyuktól 14.44-kor indul vissza busz, mely Pécsre 15.10-kor érkezik). Túravezető: Gál Péter. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► április 14, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Pásztortáska, szamócalevél, Nagymező virágai”. Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► április 24, vasárnap: „Bazsarózsanéző túra”. Útvonal: Pécsvárad – Csiger-gödör – Bazsarózsa tanösvény – Nádasdi-hegy – Hosszúhetény (13 km, szint-emelkedés: 300 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► április 28, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Cickafark, gyermekláncfű, Me-csekpölöskei-tó”. Indulás a 8.50-es körtvélyesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsu-zsanna ( 20/376-6437). ► április 30, szombat: Túra a Hármas-hegyre. Útvonal: Köves-tető – Köves-tetői ki¬látó – Hármas-hegy – Pap-rét – Pusztabánya – Üvegesek útja – Kis-tóti-völgy – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (12 km, szintemelkedés: 260 m). Indu¬lás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Nagy István ( 30/256-0007).
2016. december 244. szám
Természetjáró Túravezetők és Jelzésfestők III. Országos Találkozója A Magyar Természetjáró Szövetség november 12–13-án harmadik alkalommal rendezte meg a Természetjáró Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozóját. A helyszín – a tavalyi évhez hasonlóan – Galyatetőn, a turistacentrumban volt. A tanácskozás első részében az útjelzés-festéssel kapcsolatos témákat vitattuk meg. Felmerült az erdészetekkel való együttműködés kérdése (kapcsolati rendszer kialakítása az erdészetek és a jelzésfestők között; vannak már létező pozitív példák). Az MTSZ a turistautak teljes körű felmérését követően kezdeményezi a turistautak nyilvántartását, engedélyeztetését (jelenleg „turistaút”, mint hivatalos kategória nem létezik). Az erdőgazdaságokkal való együttműködés területei lehetnek: útjelző oszlopok kihelyezése (ahol nincs mire festeni), patakátkelések, hidak építése (pontos helymeghatározással), turistautak tisztítása, erdei létesítmények stb. Következő téma a 2016. évi jelzésfestési pályázatok alapján elvégzett munkák értékelése volt. A készre jelentett és ellenőrzött munkák három kategóriába kerültek besorolásra: 1. megfelelő – kifizethető; 2. javítás után megfelelő – dokumentáció megküldésével kifizethető (amelyik egyesület elvégzi az utómunkát és megfelelő dokumentációt is küld, indulhat a következő évi pályázaton); 3. nem felel meg – nem fizethető ki. Az ellenőrök jelentései alapján viszonylag nagy volt a nem megfelelő minőségű munkák száma. A 2017-es évre is kiírja az MTSZ a jelzésfestési pályázatot, az ígéret szerint még tavasszal, hogy időben el lehessen kezdeni a munkákat. Javaslat volt arra vonatkozóan, hogy a jelzésfestésben részt vevő egyesületek elérhetőségeit az MTSZ internetes honlapján tegyék közzé, ezzel is növelve a külsős aktivisták csatlakozási lehetőségeit. További javaslat volt, hogy az MTSZ honlapján térképen is tegyék közzé az adott évben felújított útvonalakat. A megyei szövetségek 2016. november 30-ig elkészítették és elküldték az MTSZ-be a területükön lévő turistautak jegyzékét, és az útjelzések felújításának tervezését az elkövetkezendő öt évre. Ez képezi a következő évek útjelzés-felújítási pályázatainak alapját. Felmerült még az útjelzésfestő tanfolyamok kérdése: a tervek szerint a tagszervezetek (egyesületek, megyei szövetségek) szervezhetnek tanfolyamokat, a vizsgáztatás pedig központilag, évente kétszer történne egy-egy kelet-, ill. nyugat-magyarországi helyszínen. A továbbiakban szóba került a természetjáró minősítési szabályzat módosítása: az új szabályzat kidolgozás alatt áll, a minősítésben helyet kapnának ismét az ún. „munkatúrák” (pl. a jelzésfestő túrák) is. A tanácskozás második felében a túravezetők képzésének kérdése volt a fő téma. Napirenden volt a képzési rendszer átgondolása: a túravezető oktatás maradjon-e belső – csak az MTSZ keretein belül elfogadott – képzés, vagy kerüljön akkreditálásra, esetleg a felnőttképzésbe is kerüljön be (jogi háttér, kialakítás feltételei, ez esetben nem csak az MTSZ keretein belül fogadják el)? Időszerű az MTSZ oktatási bizottságának újraszervezése: jelenlegi és korábbi tananyagok felkutatása, tanulmány készítése az eddigi tananyagokról (tervezett friss tananyagvázlatról is) és rendszerről, ennek körbeküldése a tagszervezeteknek. Az MTSZ önkéntes jelentkezőket vár a bizottságba. Az aktív vizsgabiztosok száma a jelenlegi 2016-os tagnyilvántartás szerint 20 fő, akik közül 7-en útjelző vezetők is. A tanácskozáson sok aktuális kérdés vetődött fel (pl. a túravezető képzés megújítása már hosszú évek óta napirenden szereplő kérdés). A szándék jó, csak remélni tudjuk, hogy a következő években tényleges előrelépés történik ez ügyekben. Strasser Péter Rockenbauer Pál Emléktúra Nagy létszámmal vettek részt a baranyai természetjárók azon a megemlékezésen, amelyet november 26-án tartottunk Zengővárkonyban, Rockenbauer Pál sírjánál. A Dombay-tónál, az indulásnál 62 főt számoltunk, a sírnál pedig – kiegészülve a Komlóról túrázó barátainkkal, illetve a Budapestről és más helyekről érkező természetbarátokkal – száznál is többen álltuk körül a vörös márvány kőtömböt. Az idei szándékunk az volt, hogy a „csapatot” köszöntjük, még élő tagjaival emlékezünk abból az alkalomból, hogy 30 éve fejezték be az „ ...és még egy millió lépés Magyarországon” című filmsorozatot. Sokan nincsenek már köztünk, akik akkor a filmben is szerepeltek, s nincs köztünk már a csapat lelke, motorja, Rockenbauer Pál sem. De csak testi valójában, mert a lelke köztünk volt, s bizonyára örült, hogy még mindig ennyi embert össze tud hozni, meg tud szólaltatni. Gyenes Károly emlékező szavai, Szabados Tamás gondolatai, Őri Zsuzsanna tisztelgő versmondása, a közös énekek hallatán ez jut az ember eszébe. A megemlékezés után a legfiatalabb résztvevők, egy Zengővárkonyban pihenő, budaörsi, a túrára idelátogató család gyermekei helyezték el a koszorút a sírnál. Ezután – a filmsorozat szellemiségének is megfelelni akarva – felkerestük a zengő¬vár-konyi „helyi értékek” közül a Szalmamúzeumot és a Tájházat. Megcsodáltuk a természetes anyagokkal való munkálkodás gyönyörű eredményeit, a szalmából készült csodálatos dísz- és használati tárgyakat, illetve a szép, rozmaringos motívumokkal díszített szőtteseket és a sokat látott szövőszéket. Ilyenféle értékeket mutatott be a filmsorozat, amelynek darabjait jó ma is megnézni. Jövőre, Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján talán erre is sort kerítünk majd közösen a megemlékezések sorában. Köszönet mindenkinek, aki részt vett ezen az emléktúrán, a megemlékezésen. Tóth Klára Forrástisztítás a Zengő körül November 10-e. A 6-os útról befordulva még elég bánatosnak tűnt a Hármas-hegy –Zengő vonulata, de Püspökszentlászlóra érve már erőlködött a nap a Zengő fölött. Az utcaképet nézve rögtön eszembe jutott, hogy itt csak az egyik oldalon sütik a palacsintát. A templomhoz érve először megkerestem Gőbölös Pista sírját, aztán Győrfy Misi megrogyott síremlékénél is megálltam. Az arborétum őszi színekbe öltözött, mint ahogy a domboldal is a Zarándok-kút felé. A forrásnál mindig rend van, apácák látogatnak ide mostanában – valamikor a háborúból hazatért szentlászlói férfiak zarándokoltak hálából minden évben a Mária-kápolnához. Meredek az út a Zengőre, jó volt megállni egy-egy képet csinálni. A kilátó oldalán tábla emlékeztet a tervezett lokátor elleni összefogásra. Győrfy Misi itt feküdt a markoló elé (végül aztán az életét is itt végezte be, de az már egy másik történet). Sokon aludtak akkor télen is az esőházban, ami most már düledezik, kiírták rá, hogy életveszélyes. A Réka kunyhó felé végig lejt az út, gyorsan lehet haladni. Útba esik a Gizella-forrás, a felújítás óta mindig folyik víz a csövön. Az Etelka-forrás a szokásos képét mutatta, a környék sem (nagyon) szemetes. Gyorsan ment az idő, a gerincen visszafordultam a Miske-tető felé, nem mentem le Kisújbányára. Inkább a legelőn bóklásztam gombát keresve, nem sok sikerrel, virágot többet találtam. Már amit nem legeltek le a tehenek. Ők is a turistaúton szeretnek lenni, nem könnyű közlekedni tőlük. Szerencsére már csak két hétig lesznek kint (ezt nem ők mondták, hanem a pásztor). A Diós-kút közel van Püspökszentlászlóhoz, lassan körbeér a túra. Itt is rend van, bővizűen folyik a forrás, csak a leveleket kellett félrehúzni. Valaki egy üvegtartó fát rakott a medence fölé, azt meghagytam. Még egy kis kitérőt tettem a Csendes-kúthoz. Van egy érzésem, hogy csak én járok ide, de most megérte, mert találtam egy nagy adag gyűrűs tuskógombát. A forrás a kidőlt fáktól egyre hangulatosabb lesz. Csak az elszökő vizet kellett megfogni egy kis agyagtapasztással, hogy a kifolyócső felé vegye az irányt. A Ferenc kápolna felől értem vissza a faluba. Szép idő volt ma, kár hogy egyedül voltam (de legalább jó volt a társaság). Jónás István Ősz-búcsúztató túra (Abaliget – Nyáras-völgy – Jakab-hegy – Patacs) Ragyogó időt jósoltak mára (november 22-re) a meteorológusok, a legjobbat egy ősz-búcsúztató túrára. Élve a lehetőséggel, a fél nyolcas busszal elutaztunk Abaligetre. Kerek egy óra alatt értünk a barlanghoz. A tavak mellett elkészítettük a túraindító fotókat, majd a kék jelzésről lekanyarodva elindultunk fölfelé a domboldalon. Ideális volt a komfortérzetünk, a reggeli hideget kompenzálta az emelkedő. Egyre magasabbról néztünk vissza a falura, a napsütötte gerincen csodás körpanoráma fogadott bennünket. A túloldalon a Vacak-forrás érintésével leereszkedtünk a Nyáras-völgybe. A kék háromszög jelzésen a volt Petőcz-akna felé folytattuk az utat. Mentünk, mendegéltünk, minden „lukba” belenéztünk, legalábbis azokba, ami barlangnak vagy víznyelőnek tűnt. Aztán a völgy forrásainál Baumann Józsitól meghallgattuk a névadókról szóló hiteles történeteket. A frissen átépített Kiss Lajos-forrástól felmentünk a Balog fájához. A hatalmas csertölgyet csak négyen értük körül. Innen kis kerülővel átmentünk az Ordas tanyához. Amíg éhünket-szomjunkat oltottuk, előkerültek az Ordas tanya naplói. Minden évről egy-egy vaskos kötet, rengeteg információval, csodálatos képekkel. Napokig lapozhatnánk őket élvezettel. Most erre nem volt elég idő, továbbindultunk a Jakab-hegy felé. Talán a nyugati oldalról legkönnyebb felmenni a Nyugat-Mecsek legmagasabb csúcsára, de így is sorra lekerültek rólunk a felesleges ruhadarabok. A halomsírok előtt tettünk egy kis kitérőt a paplanernyős ugróhelyhez, aztán átmentünk napozni a Zsongor-kőre. Avar-gyűrű, Pálos kolostor romjai, templomnak épült kilátó – csodás kultúrtörténeti emlékek az idővonalon. A fára épült ház és a Steinman-torony a zöld sáv mellett már a közelmúlt terméke. Egy jelzetlen úton botorkáltunk le az Árnyas-forráshoz. Ezért nem kaptam piros pontot, állítólag nemcsak jelzés nem volt, de út se. A forrástól lefele azért már volt, ha nem is piros pont, de piros kör jelzés. 19,4 km-nél tartottunk, amikor leértünk a Benczúr Gyula utcába. A buszmegállóban minden ülőhelynek gazdája akadt. Jónás István Túra Püspökszentlászlóra November 26-án reggel Köves-tetőn gyülekeztünk. Ripszám István vezetésével 49-en indultunk el a Kelet-Mecsek szép útjain. A Vasas-forrás érintésével értünk Zobákpusz-tára, majd a Gyopár-kulcsosháznál kis pihenőt tartottunk. A Cigány-forrás, majd a Szőke-forrás következett, de utóbbit nem mindenki nézte meg. A Pap-réten István az erdőkezelésről és a közeli üveghutáról mesélt. Az egykor itt lakóknak az erdő adta a megélhetést, sok kis „irtástelepülés” jött létre az évszázadok során, majd sorra szűntek meg a huták, ahogy felélték az erdőt. Szép bükkösben haladtunk Püspökszentlászló felé. A kis üdülőfaluban betértünk az Életrendezés házának udvarába, mely a jezsuiták birtoka és a pécsi püspökség a kezelője. Szép, üvegből készült meditációs sétautat láthattunk itt, mely tulajdonképpen egy modern kálvária állomásainak felel meg. A nap fénypontja a püspökszentlászlói kastély és parkja volt. Mivel sokan voltunk, így a belépőjegyek megváltása után két csoportban mehettünk csak be. Nagyon tartalmas idegenvezetést kaptunk Herczeg Tibortól, aki bemutatta a kastélyt és a templomot. Időben kicsit meg is csúsztunk, emiatt a Mária-kápolnára és a Zarándok-kútra már nem maradt időnk. Visszafelé az aszfaltos úton indultunk el és a Hármas-hegy oldalában vezető Z+ jelzésű úton értünk vissza Köves-tetőre, ahol pár perc várakozás után indult is Pécsre a busz. Egy szép őszi túrát tettünk a Kelet-Mecsek egyik legszebb részén. Köszönjük Ripszám Istvánnak a túravezetést és erdészeti ismertetést. Biki Endre Gábor Festettük a Mária Utat „A Mária Út Közép-Európa zarándokútja, amely a Kárpát-medence Mária-kegyhelyeit köti össze. Két fő ága keresztet formáz, ami jelképezi alapvető üzenetét: a keresztény értékek megőrzését, az emberi találkozások megélését. A kelet-nyugati tengelye Mariazell-től (A) Csíksomlyóig (RO) vezet, míg az észak-déli Czestochowa-tól (PL) Međugorje-ig (BiH.) Mindkét főág kb. 1400 km hosszú. Az úton járóknak számos alternatívát kínálnak a leágazások, melyek különféle zarándokhelyeket, természeti, épített, és kulturális értékeket kapcsolnak be a látnivalók sorába. Az út világnézeti, nemzetiségi, kulturális hovatartozástól függetlenül hívja mindazokat, akik meg akarják ismerni a Kárpát-medence népeit, azok keresztény hagyományait, fel akarják fedezni csodaszép tájait és kíváncsiak az itt élők kultúrájára, vendégszeretetére.” – olvasható a Mária Út Egyesület honlapján. Ahhoz, hogy az úton járók biztonsággal haladjanak, eltaláljanak céljukhoz, jelekre van szükség. A Mária Út Egyesület a Magyar Természetjáró Szövetség szabványában megfogalmazottak szerint szándékozik jelölni az utat, ezért több megyében, így Baranyában is a természetjárókhoz fordult segítségért. Jelzésfestőink több egyesületünkből vállalták a Baranyára eső szakaszok festését, ill. a „jó szomszédság jegyében” dombóvári turistatársak is társultak a baranyai szakaszok felfestéséhez. Így november 20-ára közel 160 km-en festettük fel kék, illetve lila színnel az útvonal jelzését. Az észak-dél irányú, kék színnel jelölt szakaszt (Mecseknádasd, 6-os főút – Óbánya – Kisújbánya – Püspökszentlászló – Zobákpuszta – volt Béta akna – Koszonyatető – Árpádtető – Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Kisrét – Dömörkapu – Pécs, Tettye tér) 35,1 km hosszan a Dráva TSE tagjai (Jancsi Ibolya, Kati Ildikó, Kolin Edit, Kulcsár Gábor, Kulcsár Gáborné, Romvári Tiborné, Soós Zoltán, Várnainé Meng Hajnalka) festették Jancsi Attila és Romvári Tibor jelzésfestők irányítása mellett. A Pogány – Máriagyűd szakaszt (39,7 km) a Tenkes TE tagjai (Pálinkás István, Bosnyák Gabi, Juhász László, Juhász Lászlóné, Hargitai László, Hodics Mária, Andrasekné Dávid Erika, Balassa Gyula, Balassáné Csetényi Éva, Balassa Péter, Balassa Bálint) festették Andrasek Csaba, Balog Árpád és Ujságh Zsolt jelzésfestő vezetők irányításával. A kelet-nyugati irányú, lilával jelölt utat (Mozsgó, turbéki templom – Nyugotszenterzsébet – Nagyváty – Boda – Bakonya – Kővágótöttös – Kővágószőlős – Cserkút – Pécs, 6-os út – Kodó dűlő nyomvonalon) 42,3 km távolságban a dombóvári Delta Turista Egyesület tagjai (Magda Erika, Mátrai Ella, Molnárné Doszpod Zsuzsanna, Balogh Tibor, Villás Csaba, Müller Norbert, Endi István festették fel) Orbán Károly jelzésfestő irányításával. A BMTSZ képviseletében a Pécs, Mohácsi út – Máriakéménd szakaszt Biki Endre Gábor (Mecsek Egyesület) festette 23,2 km hosszan, a Pécs városon áthaladó útszakaszon Szabó-Dalecker Ibolya, Szabó Sándor (Mecseki Kóborlók) és Tóth Klára dolgoztak. Összegzésként elmondhatjuk, hogy izgalmas, olykor nehézségekben sem szűkölködő feladatot teljesítettünk. Néha a terep adta a nehézséget (bozótos szakasz is volt, vagy egyhangú, nyílt terep, jellegtelen szántóföldi szakaszokkal), máskor (ez főként Pécs területére jellemző) a műemlékek védettsége, a fátlan terület és az egyezkedés a hivatalokkal a jelzések elhelyezéséről (önkormányzat, Biokom, örökségvédelmi hivatal stb.) lassította kicsit a munkát. Szakaszainkon több helyen (Nagykozár, Magyarsarlós, Túrony stb.) érintettünk Mária-kerteket, amelyek nem csak pihenőhelyként, de lelki és fizikai feltöltődés helyszíneként is szolgálnak. Az út nagy részén az MTSZ szabványban megjelölt vízbázisú festékekkel dolgoztunk, de használhattunk előre gyártott matricákat és szögelhető műanyag lapokat is. Természetesen ezeket csak akkor vettük elő, amikor a felület nem volt alkalmas festésre. A jel hajlított vonalait nem volt könnyű festeni, többször tartottunk tapasztalatcserét is. A Mária Út Egyesület a festéket biztosította, s a költségekhez is hozzájárult. Ez a tereptől, távolságoktól függően elegendő volt, vagy nem a – főként utazási – költségek ellentételezésére. A munkát megbízási szerződés keretében végeztük, a Mária Út Egyesület regionális kapcsolattartójával, Kovács Ferenccel egyeztetve. Munkánk során az emberek érdeklődőek, nyitottak voltak, többségében örültek, hogy lakóhelyükön át vezet az út. Ellenőrzésekben is volt részünk, de mindig nálunk voltak a szükséges engedélyek. Így azt is megúsztuk, amikor Pécsett, a Búza téren a közterület-felügyelet autója és két rendőrautó állított meg bennünket. Ekkor az is bizonyítottá vált számunkra, hogy jól működnek a térfigyelő kamerák a belvárosban, hisz – mint megtudtuk - a Széchenyi tértől figyelték „mozgásunkat”. Természetesen az engedélyek megtekintése után jó munkát kívánva búcsúztak tőlünk a rend őrei, de azért kicsit megizzadt a hátunk a no-vemberi hűvös ellenére. Reméljük, munkánkkal gyarapítottuk a baranyai turistajelzésekről kialakult jó vélemények számát, s új jelzéseink örömet okoznak az embereknek. Tóth Klára Szösszenetek a Kelet-Mecsekről Máré-vár Hagyományos Mikulás túránkra készülve akaratlanul is eszembe jut, hogy immár két éve bezárt a Máré-vár. Lassan egy évtizede, hogy a rendezvényünk Mikulása hagyományosan a várban fogadta a gyermekeket, alkalmat nyújtva a „várkapitány” ismertetőjének meghallgatására, a vártörténeti kiállítás megtekintésére és a várfalak megmászására. Pár ezerre tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akiknek lehetőségük volt ezen a rendezvényen megismerkedni a várral, hallani történetét és csodálatos legendáját. Emlékszem, még Rockenbauer Pál is szívesen hallgatta a volt „várkapitány” szavait, immár 30 éve, 1986-ban. Napjainkban hiába szeretnénk meglátogatni a várat, nem lehet. 2014. december 3-án bezárt. Akkor nagy nehezen sikerült elérni, hogy pár nappal később a Mikulás túrára, azaz december 6-ára kinyíljon fél napra. Igaz, történet és legenda mesélése nélkül, de a kiállítást megnézhették és a falakat megmászhatták az érdeklődők, zömmel gyermekek. Azóta sem voltam a várban, mert zárva találtam minden alkalommal. Pedig nagyon sok túrát vezettem, illetve tettem környékén és érintettem a várat. Volt olyan hónap, amikor háromszor is túráztam mellette. Nem egyszer tőlem érdeklődtek a kirándulók, hogy miért van zárva és mikor nyitják ki az érdeklődő közönségnek. Nem tudtam válaszolni, mert semmilyen információval nem rendelkeztem róla. Sajnos a kirándulók is csak a bezárt várkaput látják és rajta semmilyen információ. Arról nem is beszélve, hogy a várvölgyi parkolóba is elfelejtettek információt kitenni az autós kirándulóknak a vár zárva tartásáról. A komoly emelkedő megmászása után szembesülnek csak a valósággal, a vár nem látogatható! Azóta próbáltam információt gyűjteni. A magyaregregyi polgármesteri hivatalban és a kárászi turisztikai információs irodában sem tudtak információval szolgálni a megnyitásról és a látogathatóságról. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek írt e-mailemre választ sem kaptam. Véletlenül 2016. július 6-án a bama.hu internetes oldalt olvasva, Katus Eszter írásából tudtam meg, hogy az MNV Zrt. „kezelői megállapodás hiánya miatt” tartja zárva, illetve egy többlépcsős rekonstrukciót terveznek a várban. Ennek első lépcsője a régészeti elemek megvalósulása a tervek szerint még ebben az évben. A tervek megvannak, de erről és megvalósításáról érdemes volna tájékoztatni a Máré-várat felkereső kirándulókat és természetjárókat a helyszínen információs táblákkal, esetleg elektronikus formában „talán” az interneten, hogy már a kirándulások és túrák tervezése folyamán figyelembe tudják venni. „Esetleg” a környék érdekelt önkormányzatait, turisztikai információs központjait és turisztikai vállalkozóit is lehetne informálni a tervekről? Hárshegy (egy névváltozás nyomában) Igen így, régi helyesírással, ahogy a régi térképeken és útikalauzokban található. Azért érdekes, mert napjainkban már nem használják nevét, mai neve Dögkút-tető. A Kisújbányától északra a piros jelzés közelében fekvő hegy 556 méter magas, Tolna megye harmadik legmagasabb csúcsa. Az „angyalos” Mecsek turistatérképeken még Hárshegyként jelzik, és az 1959-ben kiadott, Oppe Sándor dr. által szerkesztett Mecsek útikalauzban is ezt a nevet használja Angyal Tamás dr. és Csokonay Sándor a túraleírásaiknál. A hegy Tolna megyében található. Az 1981-ben az Akadémia Kiadó által kiadott „Tolna megye földrajzi nevei” c. kötet nem tartalmazza már a nevet. Mi lehet a névváltozás oka? Szerintem egy egyszerű térképészeti tévedés. A hegy délnyugati lábánál fekvő tisztás – ma turistajelzések találkozásának csomópontja – a valamikori kisújbányai dögkút helye. Az ezerkilencszázhetvenes évek elején esőház és információs tábla került elhelyezésre a tisztáson a valamikori – már régóta nem használt – dögkút közelében. Napjainkban már nincs meg az esőház és az információs tábla sem. Ezeknek ábrázolása megtörtént a turistatérképen. A nevek elhelyezése nehéz volt. A Dögkút-tető név a térképen jobbra, vagyis északkeletre csúszott. Így változott szép lassan az ezután kiadott turistatérképeken és útikalauzokon a Hárshegy név Dögkút-tetővé. Török mészégető Óbányától nyugatra, a Csalán-hegy lábánál a piros turistaúttól pár méterre alig észrevehetően található egy mészégető romja. Két megye, Baranya és Tolna határán bújik el a kíváncsi szemek elől. A Mecsek turistatérkép vagy a www.openstreetmap.turistautak.hu digitális térkép segítségével legegyszerűbb megtalálni. Térképi ábrázolása alig több mint tíz éves. A néphagyomány alapján törökkori, de valószínű későbbi korban épült. Török korbeli származását a közeli Harács-mező elnevezés erősíti a névhagyományokban. Térképészeti érdekesség a közelében található, az újra alakult járások közül három (a bonyhádi, a mohácsi és a pécsváradi) közigazgatási határának találkozási pontja. Az idő vasfoga lassan elfogyasztja ezt a múltban jellegzetes, de már napjainkban a Mecsekben nem folytatott foglalkozás maradványát. Érdemes volna konzerválni és bemutatni az érdeklődőknek. Dománszky Zoltán Tolna Megyei Természetbarát Szövetség Feketefenyő elegyes állomány a Misina-tetőn A Mecsekerdő Zrt. novemberben erdőkezelési munkálatokat végzett a Misina-tetőn található feketefenyő elegyes állományokban. A Mecseki parkerdőnek a Társaság által kezelt területein szükségessé vált az utat szegélyező, turistaúton haladókat veszélyeztető, száraz fák eltávolítása. A fakitermelési munkák során az elszáradt, beteg, korhadt tövű, esetenként félig kidőlt feketefenyők kerülnek kivágásra. Pécsett nemzedékek nőttek fel úgy, hogy szemük megszokta a fenyvesek látványát, amelyet az eredeti molyhos tölgyes fog felváltani. A Mecseki parkerdő nagyobb részét kezelő BIOKOM Nkft. már 2010-ben megkezdte a fertőzött egyedek kijelölését, majd a kíméletes fakitermelési technológiával végzett mintaszerű kárfelszámolási munkálatokat. A feketefenyő hazánkban nem őshonos, a 19. sz. végén telepítették a kopár, köves, száraz területek eróziójának megakadályozására. A török hódoltság idején a törökök hagyományaik szerint a juh és kecskenyájakat az erdőkben legeltették, ennek hatására a hódoltság végére a Misina déli oldala kopár lett. A feketefenyő alkalmasnak bizonyult a kopárok terméketlen területének beerdősítésére, alattuk megindult a humusz- és talajképződés, amin már meg tudott jelenni az eredeti növénytársulás, a molyhos tölgyes – virágos kőrises karsztbokorerdő. Napjainkra ezek a fenyők elérték az idős kort, betegségek gyengítik őket, megkezdődött lassú pusztulásuk. Megjelentek a gombák és a rovarok is, mint másodlagos károsítók. A fákat gyógyítani, megmenteni nem lehet, funkciójukat betöltötték, környezetükben visszatelepült az eredeti molyhos tölgyes állomány. A területen ideiglenes információs táblák is kihelyezésre kerültek, ezzel is segítve az arra járók tájékoztatását a munkálatok hátteréről és szükségességéről. (Forrás: mecsekerdo.hu) A Hegyek Napja Az ENSZ 2003-tól – a 2002-es Hegyek Nemzetközi Éve után – december 11-ét a Hegyek Nemzetközi Napjának nyilvánította azzal a céllal, hogy felhívja tagországainak figyelmét a hegyvidékek, magasföldek jelentőségére, és hangsúlyozza a megkerülhetetlenségét annak a feladatnak, hogy felmérjük országainkban a hegyvidékek adta lehetőségeket és korlátokat, és hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség ez évben csatlakozik a Hegyek Napja programhoz. 2016. december 11-én, vasárnap 11 és 13 óra között a Jakab-hegyen, a kolostorromok melletti esőháznál várjuk azokat a természetjárókat, akik ez alkalomból megtisztelik a Mecsek egyik legszebb hegycsúcsát (a Jakab-hegyre tetszőlegesen, ki-ki a maga választotta útvonalon jöhet fel). A résztvevők a helyszínen egy TOTÓ-t is kitölthetnek szeretett hegységünkről, a Mecsekről. A legjobb megfejtőket szövetségünk februári közgyűlésén jutalmazzuk. Valamennyi túrázó, aki a Hegyek Napja alkalmából felkeresi a Jakab-hegyet, egy – erre az alkalomra készítetett – kitűzőt kap ajándékba. Szeretettel várunk minden természetbarátot a Jakab-hegyen december 11-én! Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége HÍREK Változás a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán: Mecseknádasd fölött, a 6-s főút és a régi út között a friss telepítésű facsemeték miatt villanypásztort tettek a területre, ami várhatóan 2-3 évig ott lesz. A kis terület miatt nem tettek kiakasztós kaput. Az útvonal így kb. száz méterrel rövidebb lett. A terelő úton laminált jelzéseket raktak ki. Mária Út: elkészült a zarándokút Baranya megyei szakaszainak jelzésfestése. A munkákban a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagjai is részt vettek. (Lásd külön írásunkat!) Társas vadászatok: a novembertől január végéig tartó időszakban zajló hajtó- és terelővadászatok időtartamára, egyes napokra a Mecsekerdő Zrt. a kezelésében lévő vadászterületeken (Kárász, Kisvaszar, Mészkemence, Hetvehely, Nagymáté, Sasrét) átmeneti erdőlátogatási korlátozásokat rendelt el. A területekről és az időpontokról a Mecsekerdő Zrt. internetes honlapján (www.mecsekerdo.hu) lehet tájékozódni. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • december 7, szerda: „Zrínyi és Szulejmán nyomában” – várak, kastélyok, legendák és a török kor történelmi eseményei a Duna, a Dráva és a Mura mentén. Varga Szabolcs és Müller Nándor könyvbemutatója. Helyszín: Magyaregregy, Arnold-ház; időpont: 18 óra. Rendező: A 21. Századi Magyaregregyért Egyesület. • december 11, vasárnap: „A Hegyek Napja”. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Jakab-hegy, 11-13 óra között (a részletekről lásd külön írásunkat). Információ: Strasser Péter ( 20/522-2953). • december 13, kedd: Örökségünk – délutáni diskurzus. A „Hétdombosok” 2016. évi élményeiről. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17.30. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • december 30, péntek: „Zengő túra” – óévbúcsúztató a Zengőn. R.: Tolna Megyei Természetbarát Szövetség, Pécsváradi Várbaráti Kör. Útvonal: Pécsvárad – Zengő – Mecseknádasd. Találkozás: 10.00 órakor Pécsváradon, a temető előtti parkolóban (Kossuth tér). Információ: Dománszky Zoltán ( 20/365-9550, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • január 3, kedd: Természetbarátok Klubja. Országos Kéktúra a Balaton-felvidéken – Nagy Balázs előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► december 17, szombat: „Sétáljunk a Malomvölgyi-tó körül!”. Útvonal: Péterpuszta – Bagolyvári-kilátó – Kökény – Zsírosdombi-kilátó – Malomvölgyi-tó (12 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás: 9.00 órakor a pécsi főpályaudvar előtti buszmegállóban, a 8-as kocsiállásánál (indulás a 9.05-kor induló 73-as jelzésű autóbusszal (Fagyöngy utca felé) a Tildy Zoltán utca megállóig. 9.25-kor van az érkezési ideje (ez a TAPÉTA szaküzlet előtti megálló), itt is van lehetőség csatlakozni. Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). ► december 28, szerda: „Téli Tenkes”. Útvonal: Máriagyűd, templomtér – Siklós (14 km, szintemelkedés: 213 m). Találkozás 10.00 órakor Máriagyűdön a templomtéren (a találkozási helyre Pécsről a 8.30-kor induló harkányi busszal a máriagyűdi elágazásig utazva, majd onnét 3,5 km-t gyalogolva lehet eljutni. (A Volán menetrend dec. 12-i változása miatt ajánlott az indulási időt ellenőrizni!) Túravezető: Tollas Tibor ( 30/956-1695). ► december 31, szombat: „Koccintó túra”. Útvonal: Árpádtető – Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Tubes – Misina – Tettye (12,4 km, szintemelkedés: 296 m). Találkozás: 9.45-kor Árpádtetőn, a buszfordulónál (a 4-es autóbusz 9.05-kor indul Uránvárosból Árpádtetőre). Túravezető: Nagy Balázs ( 20/976-5582). ► január 1, vasárnap: „Pezsgőbontás a Jakab-hegyen”. Útvonal: Patacs – Jakab-hegy – Zsongor-kő – Jakab-hegy – Éger-völgy – Lajkó (Ürög felső a.m.) (10 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: 9.15-kor Pécsett az uránvárosi autóbusz-állomáson, a 25-ös autóbusz megállójában. Túravezető: Becze László ( 72/259-940). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► december 10, szombat: Túra a Nyugat-Mecsek egyik vörös homokkővel borított völgyében. Útvonal: Boda – Bodai-völgy – Botos-kút – volt Szentdomjánpuszta – Szentdomján – Jeszenszky-kastély – Megyefa – Bükkösd (10 km, szintemelkedés: 160 m). Találkozás: Bodán a buszfordulóban 9.00 órakor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 5-ös kocsiállásáról 8.30-kor indul a busz). Hazatérés: Bükkösdről 14.38-kor indul a vonat és Pécsre 15.07-kor érkezik. (Természetjáró Kártya felmutatásával a vonatjegy váltásakor 20% kedvezmény jár, ezért akinek van ilyen, az hozza magával.) Túravezető: Bíró Gábor. ► december 17, szombat: Évzáró túra a Geresdi-dombságban + házi készítésű sós kifli kóstoló, forralt borral. Útvonal: Erdősmecske, volt vasútállomás – gránitbánya – Kisgeresdi-erdő – Kisgeresd – Geresdlaki-kilátó – Geresdlak (12 km, szintemelkedés: 230 m). A sós kifli és forralt bor ára 500 Ft/fő, a Mecsek Egyesület tagjainak 100 Ft kedvezmény. Találkozás: „Erdősmecske, kültelek” buszmegállóban 8.05-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 7.00 órakor indul a busz Pécsváradra, onnan a „Kollégium” megállóból Erdősmecskére 7.45-kor). Pécsre érkezés 17.05-kor. Túravezető: Baumgärtner Norbert. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► december 10, szombat: „Találkozás a Mikulással”. Útvonal: Kárász – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás – Vörösfenyő kulcsosház – Kárász (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260-1947). ► december 18, vasárnap: „Advent” a pölöskei tónál. Útvonal: Körtvélyes – Új-hegy – Mecsekpölöskei-tó és környéke – Mecsekfalu – Körtvélyes (9 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás a 8.50-es körtvélyesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► december 10, szombat: Karácsonyváró kézműves program a Fehér Gólya Múzeumban. A vidám, alkotó délelőtt a karácsonyi készülődés jegyében telik. Természetes anyagokból alkothatnak szebbnél szebb karácsonyfadíszeket, hűtőmágnest, mécsestartót a gyermekek. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 3 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/846-6020). ► december 10, szombat: Karácsonyváró kézműves foglalkozás Drávaszentesen. A kézműves program a karácsonyi készülődés jegyében telik, saját készítésű ajándékok megalkotásához nyújt hasznos segítséget. Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes; időpont: 9.30 óra. A program időtartama: 3 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. A programon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges! ( 30/377-3393, 82/461-285). ► december 16, péntek: Karácsonyváró szöszmötölés az Ős-Dráva Látogatóközpontban. A karácsonyváró foglalkozás során a gyerekek természetes anyagokból készítenek karácsonyfadíszeket és apró ajándékokat. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és szép túrákban, élményekben gazdag új esztendőt kívánunk valamennyi természetbarát társunknak! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2016. február 236. szám
MECSEK HÍRADÓ 236. szám 2016. február Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Beszámoló a 2015-ös évről Szövetségünk működése Szövetségünk tagszervezeteinek száma az előző évihez képest kettővel nőtt. Örömmel vettük a törvényi változásokat, melyek során ismét lehetővé vált nem jogi személyiségű szervezetek csatlakozása is, így a Nyugdíjas Szakosztály ismét tagszervezetünk lehetett, valamint tagjaink között tudhattuk – két év után ismét – a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesületet is. Így 2015-ben szövetségünknek 13 tagszervezete volt: Dél-Zselic Természetbarát Klub (Pécs), Dráva Természetbarát Sport Egyesület (Pécs), Hétdomb Természetbarát Egyesület (Komló), Mecsek Egyesület (Pécs), Nyugdíjas Szakosztály (Pécs), Pécsi Ifjúsági Unió, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE), Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor, PTTE Vámos Mihály Szakosztály, Szent Imre Iskolai SK (Siklós), Tenkes Természetbarát Egyesület (Siklós) . Szövetségünk 2015. február 15-én tartotta éves közgyűlését, az előző évekhez képest új helyszínen, a Balokány-ligetben, a PEPITA Kultúrtérben. 11 tagszervezetünk képviseletében 15 mandátummal rendelkező képviselő, e mellett egyesületeink tagsága és vendégek még 41-en voltak jelen. A küldöttek elfogadták a 2014. évi beszámolót, pénzügyi beszámolót és közhasznúsági mellékletet, valamint a 2015. évi programtervet. A közgyűlésen – a hagyományoknak megfelelően – elismerések átadására is sor került. Aranybakancs-díjat kapott dr. Tihanyi László, szövetségünk Ellenőrző Bizottságának elnöke, aki korrekt, segítő, ellenőrző munkája nyomán érdemelte ki az elismerést. Aranybakancs-díjat adományozott továbbá az elnökség Mezei Attilának, a kárászi regionális természetbarát találkozó szervezésében nagy segítséget nyújtó, amúgy a természetjárást évtizedek óta pártoló, támogató civil vezetőnek (Kárászi Faluszépítő Egyesület). Kimagasló természetjáró, ill. közösségi munkájáért elismerésben részesül-tek az egyesületek és az elnökség javaslatai alapján: Csoknyay Istvánné (Hétdomb TE), Feketéné Czifra Éva (Mecseki Kóborlók), Kántor János (PTTE Vámos Mi-hály Szakosztály), Nagy Istvánné (Hétdomb TE), Romvári Tiborné (Dráva TSE). A közgyűlésen új vezetőség választására is sor került. Az új vezetőség a következő négy évre: Tóth Klára elnök, Strasser Péter alelnök, Nagy Balázs elnökségi tag. Az ellenőrző bizottságot dr. Tihanyi László vezeti. Szövetségünk működésének feltételei 2015-ben – alapszinten – biztosítva voltak: Pécsett, a Tímár u. 21. számú épületben, a megszokott helyen vártuk az érdeklődőket keddenként. Tátrai Bea (a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége főtitkára) az év folyamán is készségesen intézte gazdasági ügyeinket, pályázataink gazdasági szempontú gondozását, a Mecsek Híradó sokszorosítását. A Tímár utcai emeleti kis tanácskozóban tartottuk havonta a Természetbarátok Klubját is. Ugyan ez a szint már az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága használatában van, de ez nem okozott gondot a működésünkben. 2015-ben nem volt sikeres pályázatunk, amely a működést támogatta volna. Az MTSZ-től kapott támogatás az MTSZ tagszervezetek által megvásárolt Természetjáró Kártyák arányában (kártyánként 500 Ft) érkezett szövetségünkhöz. (Ezúton is köszönjük azon tagszervezeteinknek az MTSZ-hez csatlakozást, amelyek 2015-re érvényesítették az MTSZ tagságot, illetve, hogy tagjaik számára kiváltották a Természetjáró Kártyákat, ezzel is támogatást szerezve megyei szövetségünknek). Ebből – részben – fedeztük a sportszövetségi tagdíjunkat (60.000 Ft), másrészt az országos tanácskozásokon való részvétel költségeit fizettük. Ez évben teljesítettük a 2014-ben kiírt „Lépj, …légy Pécs jövője!” című, (Pécs Város Önkormányzata által meghirdetett) pályázaton vállalt kötelezettségeinket. A három pécsi séta a pécsi forrásainkat bemutató élménydús program volt, amit Baumann József és Baranyai Pál igényes szakmai felkészültséggel tervezett, s valósított meg. A városlakók számára is élvezetes séták célja az volt, hogy meglévő értékeink megőrzését, karbantartását a figyelem középpontjába állítsuk. A „Pécsi séták – pécsi források” című kis füzetben az ismeretanyagot, s a forrásokról készült fotókat közkinccsé is tettük, Müller Nándor fotós és szerkesztői munkájával gazdagítva. A 2015-ben meghirdetett pécsi pályázat keretében szintén sikeres programot fogalmaztunk, s valósítottunk meg. Négy pécsi sétánk a pécsi parkerdőben arra buzdítja a városlakókat, hogy fedezzék fel a kéznyújtásnyira lévő természetes környezetet, a mecseki és malomvölgyi sétautakat. E séták színfoltja volt a Tubesen vezetett „holdvilágtúra” és a kisvasúton való utazással gazdagított, kulcsosházi vendégeskedéssel záruló Mikulás-túra. E túraajánlatainkat is közreadtuk ismertető füzet formájában. E túrákat Ignátkó Imre, Nagy Balázs és Tóth Klára vezette, a füzet Müller Nándor munkája. Összességében megállapítható, hogy anyagi lehetőségeink nem javultak az év során számottevő mértékben. A 2015. évi, februári közgyűlésen megválasztott elnökség kitartó lendülettel, összefo-gással végezte munkáját. Elnökségünk tagjai mellett Scheitler Adrienn, Jancsi Attila, Rónaky Gizella és Szücs Istvánné segítette folyamatosan az operatív munkát. Az év során munkánkat több szervezet, intézmény is támogatta, illetve együttműködött velünk a programok propagálásában, szervezésében. Kapcsolataink sokszínűsége, gazdagsága nélkül szövetségi szinten és egyesületi, szakosztályi szinten is jóval nehezebben tudnánk megvalósítani elképzeléseinket. Esetenként konkrét segítséget, anyagi támogatást, szakmai együttműködést könyvelhettünk el. Kapcsolatainkat továbbra is fenntartottuk azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyek eddig is segítették munkánkat: Magyar Természetjáró Szövetség, Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Várhalmi Zsolt, Tátrai Bea), Duna-Dráva Nem-zeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igazgató, Kulcsár Péter tájegységvezető, Nagy Gábor, Wágner László), Mecsekerdő Zrt. (Keszi László vezérigazgató, Ripszám István, Szőnyi János, Sajgó Ferenc, Pintér Ottó erdészeti igazgatók, illetve Hohn Mik-lós,), Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Orfű Község Önkormányzata (Füzyné Kajdi Zita polgármester), Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Turizmus ZRt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóság (Hegyi Zsuzsanna igazgató), Dunántúli Napló (Horváth László), Pécs TV, Kossuth Rádió (Zsoldos László), Lánchíd Rádió, Baranya Megyei Múzeumok Igazga-tósága (Dénes Andrea, Pásztor Andrea, Burián István), Dél-dunántúli Környezetvédel-mi és Természetvédelmi Felügyelőség, Baranya Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság és még mások. A szomszéd megyék természetbarát szövetségeivel, azok vezetőivel való kapcsolataink főként a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretein belül élnek, bár tagságunk alkalmanként részt vesz egymás rendezvényein, túráin, ünnepségein is. A 2015-ös évben a Somogy megyei szövetség volt a soros a regionális turisztikai találkozó megszervezésében. A Koppány völgyében, Koppányszántó központtal rendezett találkozón igazi természetjáró programok, hangulatos baráti beszélgetések segítették a közös munkát. Szövetségünk a Balokány-ligetért Összefogás tagjaként továbbra is a legaktívabb tagja az összefogásnak, a város e megújulásra szoruló területén végzett munkákban élen jár. Ebben nagy része van Baumann Józsefnek, aki folyamatos ellenőrző tevékenységével, kritikus jelenlétével, kétkezi munkájával segíti az együttműködést. Tóth Klára az egyesület vezetőségének munkájában is részt vesz. Tagszervezetünk, a Pécsi Ifjúsági Unió vezetője, Háber János egy ideig a Pepita Kultúrtér gondnoki teendőit is ellátta, képviselve a természetbarát értékrendet is. A Balokány-ligetben végzett munkánkat – a közösségi szolgálat lehetőségeit kihasz-nálva – több alkalommal is segítették középiskolás fiatalok. A Leőwey Kára Gimnázi-um és a Zipernowszky Károly Műszaki Szakközépiskola (mindkettővel együttműködési megállapodásunk van a közösségi szolgálat teljesítése terén) diákjai lelkesen vettek részt a ligetbeli munkákban, szemétszedésben, faültetésben stb. Az év során két alkalommal is támogatói voltunk a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya és Természettudományi Osztálya programjainak. Tóth Klára a „Múzeumok éjszakájának” programjában tartott előadást és rendhagyó tárlatvezetést a „Páratlan élvezet járni a Mecseket” c. kiállításon, azután pedig novemberben túravezetéssel (szintén Tóth Klára) segítettük a nagyszámú érdeklődőt eljutni Zengővárkonyból Kisújbányára, a Szent Márton tiszteletére szervezett ottani programra. Kapcsolataink között számon tarthatjuk a Kisújbányai Baráti Kör Alapítványt (Derksen Gyöngyi). Az idei nyílt túra programunkban – 7 túra során – bemutattuk az érdeklődőknek a jelzett, közel 100 km-es utat, amely a VIA DIVIDENDAE CARITATIS – Szent Márton Út Baranyában nevet viseli. A túrasorozaton közel háromszázan vettek részt, a teljes utat Bodnár Katalin, Mátyás Gabriella, Szőke Lászlóné és Siposné Mester Erzsébet járta végig. A túrákat Szücs Istvánné, Siposné Mester Erzsébet és Tóth Klára vezette. Szövetségünk képviseletében Tóth Klára elnök több tanácskozáson képviselte a megyei természetbarát közösségeket, nyilatkozott természetbarát ügyekben a Kossuth Rádióban, a Pannon TV-ben, a Hír TV-ben és a helyi sajtóban. Az év során több országos természetjáró tanácskozáson, eseményen vettünk részt (Budapest: január 17., március 28., május 16., Galyatető: november 14.), személy szerint Baumann József, Jancsi Attila, Nagy Balázs, Strasser Péter, Tóth Klára. A Gyalogtúrázók Országos Találkozóján – melyet ez évben Miskolc térségében rendeztek meg – a Baranya megyei természetjárók közül Biros Béláné (Hétdomb TE) vett részt. Augusztusban a Nyugat-magyarországi Természetbarát Vezetők Találkozóján, Kősze-gen Tóth Klára találkozott a dunántúli megyék vezetőivel. Szervezetünk sokrétűségét bizonyítják még az egyesületek, szakosztályok egymással, ill. más csoportokkal való kapcsolatai is. Tagszervezeteink majd mindegyike rendelke-zik e-mail címmel, így ez is segítette a kapcsolattartást. Jeles évfordulót ünnepelt komlói tagszervezetünk, a Hétdomb TE. Igényesen összeállí-tott, rendkívül gazdag kiállítással, bensőséges baráti találkozóval, ünnepi esttel emlé-kezett meg arról az egyesület jelenlegi tagsága, vezetősége, hogy Komlón 65 éve van szervezett természetjárás. Szövetségünk elismerő oklevéllel köszöntötte az évforduló alkalmából az egyesületet. Az év során három alkalommal tartottunk elnökségi ülést. Ezeken értékeltük az előző időszak eseményeit, megterveztük, szerveztük a következő időszak feladatait, aktuális problémákat oldottunk meg. Média megjelenés A Dunántúli Napló rendszeresen közli túrafelhívásainkat, Horváth László gondozza beküldött anyagainkat. A Pécsi Hírek sajnos évek óta nem vállalja túraajánlataink megjelentetését, talán a „Baranya Megyei” elnevezés riasztja őket. A 2013. év elején megújított honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.hu) folyama-tosan frissül, az év végén Facebook oldalt is létrehozott Nagy Balázs. Néhány érdekes adat honlapunk látogatottságával kapcsolatban: honlapunkat a 2015-ös évben 46748-szor nyitották meg. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos napon 128-an gondolják úgy, hogy érdemes a honlapra látogatni. A megnyitott honlapon átlagosan 3,32 oldalt néztek meg, ez összesen 155097 oldalmegnézést jelent! Országonként: természetesen elsősorban Magyarországon nézik (93,83%), de érdekes módon a második a sorban az USA (1,13%), a harmadik Németország (1,04%). A magyarországi városokból – a honlap jellegéből adódóan – a legtöbben Pécsett nyitják meg (47,74%), az már érdekesebb, hogy a második helyezett város miért Budapest (20,28%). A harmadik és negyedik helyen Komló (2.86%) és Bonyhád (1,84%) szerepelnek. A Mecsek Híradó – Strasser Péter szerkesztésében – júliust és augusztust kivéve min-den hónap első keddjén megjelent nyomtatott formában, és olvasható a honlapunkon is, ill. letölthető onnan. A Mecsek Híradóban megjelentettünk túraleírásokat, élménybeszámolókat, „múltidéző” írásokat, valamint hírt adtunk az aktuális programokról, eseményekről. Több cikket vettünk át az MTSZ honlapjáról is, valamint más hírportálokról (pl. bama.hu, pecsma.hu, ddnp.hu stb.), és ismertettük a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, illetve a Mecsekerdő Zrt. természetjáró programjait is. Arra törekszünk, hogy a Mecsek Híradó egyfajta történeti összefoglalását is adja a Baranya megyei természetjáró eseményeknek és természetjáró mozgalomnak, és az utókor számára is használható forrás legyen. A Mecsek Híradó 2015. évi számaiba írtak: Balog Árpád, Baumann József, Biki Endre Gábor, Biros Béláné, Géber Sándor, Háber János, Hegyi József, Hevesi Zoltán, Jancsi Attila, Jónás István, dr. Koncz Eszter, Kurilla Annamária, Marton József, dr. Németh Gézáné, Scheitler Adrienn, Romvári Tibor, Rónaky Gizella, Sipos Imréné, Strasser Péter, Tóth Klára. Köszönjük írásaikat! A Mecsek Híradóban, ill. honlapunkon rendszeresen megjelentettük a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által a Mecsek területén szervezett rendezvények kiírásait is. Nyílt túráink kiírása rendszeresen megjelent a Dunántúli Naplóban, és az ÉLMÉNY-MAGAZIN is számot adott rendezvényeinkről. Kiadványok 2015-ben megjelent a „Pécsi séták – pécsi források” c. kalauz, amely a város területén működő forrásokat mutatja be három séta és a források pontos leírásával. Az ismertető füzet Baumann József, Baranyai Pál és Müller Nándor munkája. Év végére jelent meg a „Pécsi séták a pécsi parkerdőben” című füzet, amely négy túraajánlatot tartalmaz a városból elérhető közelségű turista-és sétautakra (Tóth Klára és Müller Nándor munkája). Ugyancsak az év során jelent meg Biki Endre Gábor szerkesztésében – saját finanszírozásában – a „Máriakéménd története” című könyv, mely a teljes falutörténetet feldolgozza a kezdetektől napjainkig. 2015-ben megjelent a Mecsek turistatérkép új kiadása is, mely tartalmazza a Villányi-hegység és a Baranyai-dombság térképét is. Események, rendezvények Nyílt túrák A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2015-ös nyílt túra programjában az 54 tervezett túrából sajnos három elmaradt a rendkívüli időjárás miatt. A gondosan meg-tervezett, megszervezett túrákat 25 túravezető vezette. A túrák útvonalait a túravezetők tervezték meg, kivéve a Baranyai Szent Márton Gyalogos Zarándokút bejárására tervezett 7 túrát, amelyek beosztását, szakaszolását Rónaky Gizella tervezte. A túrákon átlagosan 30-40 fő vett részt. Honlapunkon sok nyílt túráról jelent meg képes beszámoló, de ennél jóval több volt a Facebook-on felfedezhető képek sokasága. A nagyszámú részvétel azt igazolja, hogy a nyílt túrák meghirdetésére, megszervezésére a továbbiakban is szükség van. Kiemelkedő jelentőségű volt a – hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnep előtti szombaton megrendezett – erdőtakarító nyílt túra, amelyet Pál Krisztina és Marton József a szokásos lendülettel szervezett, és sajnos most is bebizonyosodott, hogy szükség van rá. A nyílt túrákat a következő túravezetők vezették, kiknek munkáját ezúton is megkö-szönjük: Baumann József, Becze László, Benczes Gábor, dr. Németh Gézáné, Feketéné Móró Erzsébet, Gargya Lajos, Ignátkó Imre, Gelencsér Gábor, Jancsi Attila, Kis Olga, Marton József, Müller Nándor, Müller Norbert, dr. Németh Gézáné, Nagy Balázs, dr Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Ritzné Gresák Gabriella, Romvári Tibor, Scheitler Adrienn, Schóber József, Sipos Imréné, Strasser Péter, Szücs Istvánné, Tóth Klára, Tollas Tibor, Ujságh Zsolt, Várnainé Meng Hajnalka. Tagszervezeteink közül a Mecsek Egyesület és a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület hirdette meg túráit nyílt túraként, melyek kiírásait a Mecsek Híradóban közzétettük. Ezek a túrák színesítették, kiegészítették a szövetség programját. Teljesítménytúrák A teljesítménytúrák 2015-ben is igen kedvelt rendezvények voltak, Baranyában bősé-ges választék várta a természetjárás ezen ágát kedvelőket. Valamennyi teljesítménytúránál rövidebb és hosszabb távok között lehetett választani, így mindenki megtalálhatta a kedvére való nehézségű túrát. A szövetségünk, ill. tagszervezeteink (Dráva TSE, Dél-Zselic TK, Hétdomb Termé-szetbarát Egyesület, Mecsek Egyesület, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor SK Természetjáró Szak-osztály, Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Tenkes TE.) által megrendezett teljesít-ménytúrák mellett több más baranyai és megyén kívüli szervezet is rendezett teljesít-ménytúrákat a Mecsekben. Valamennyi teljesítménytúra kiírását megjelentettük a Baranya megyei rendezvénynaptárban, a Mecsek Híradóban, és a honlapunkon is. Köszönjük a rendezők áldozatos munkáját! Jelvényszerző túramozgalmak 2015-ben Nagy Balázs irányította, nagymértékben gondozta is a túrmozgalmak bélyegzőhelyeit. A feltöltések az év során folyamatosan megtörténtek, de továbbra is többször előfordult, hogy néhány nap alatt kiürültek a dobozok (pl. rendszeresen Pusztabányán, vagy a volt Szentkúti Erdészháznál). Két helyen: a pécsi állatkertnél, illetve az ibafai pipamúzeumnál – felújítási, átépítési munkák miatt – a Dél-dunántúli Piros Túra bélyegzője egész évben hiányzott. A munkák befejeztével ezeken a helyeken ismét lesz bélyegzési lehetőség. Újdonság, hogy az Országos Kék Kör túraútvonalon a Magyar Természetjáró Szövet-ség az összes bélyegződobozt lecserélte, és egységes, új dobozokat helyezett el, ame-lyekben nem „matricák”, hanem láncra erősített bélyegzők találhatók, melyek egyedi-leg ábrázolják az adott bélyegzőpontot. Ezek használatához a túrázóknak bélyegzőpárnát kell magukkal vinni. Valamennyi kéktúra bélyegzőhelyen QR kód is leolvasható. A bélyegződobozok feltöltésében rendszeresen közreműködtek: Baumann József, Futó László, Jancsi Attila, Lovas Ágnes, Nagy Balázs, Strasser Péter, illetve alkalmanként más túrázók is vittek ki lenyomatokat. Köszönjük munkájukat! A jelvényszerző túramozgalmak teljesítőinek száma továbbra is elég alacsony. A baranyai jelvényszerző túramozgalmak teljesítőinek száma 2015-ben: Túramozgalom Teljesítők száma Mecsek turistája 6 Baranyai várak 4 Kincses Baranya – Mecseki barangolások háztól házig 5 Baranyai kerékpáros körtúra – Dél-Zselic turistája 2 Baranya legszebb templomai – Mecseki Zöld Túra 7 Mecsek forrásai 5 Baranya kilátói 6 Régi Dél-dunántúli Piros Túra – Baranyai-dombság turistája – Dél-Baranya turistája – ÖSSZESEN 35 A túramozgalmak igazoló füzeteit nagyrészt már az internetről letöltik a túrákra indu-lók, kivéve az országos nagy útvonalak bejárásához szükséges füzeteket, amelyekre az alábbiak szerint volt igény szövetségünknél: Túramozgalom Igényelt igazoló füzetek száma Országos Kéktúra 8 Rockenbauer Pál DDK 10 Alföldi Kéktúra 4 Közép-dunántúli Piros Túra 3 Dél-dunántúli Piros Túra 5 Túramozgalmak Baranya megyében 2 ÖSSZESEN 32 Arról, hogy az országos túramozgalmakat hányan teljesítették a baranyai természetjárók közül, nincsenek adataink. Ezúton is kérjük az egyesületeket, hogy ha van ilyen teljesítés, értesítsék szövetségünket is! Természetjáró minősítések A természetjáró minősítések adminisztrálását, értékelését ez év során is Jancsi Attila végezte. 2015-ben ugyan kétszer annyi minősítés történt, mint az előző évben, ezek száma így sem túl nagy, látszik, hogy csak néhány egyesület foglalkozik vele. Az elért minősítések: 6 bronz (Dél-Zselic TK: 3, Tenkes TE, POEÜ, Mecsek Egyesület: 1-1), 4 ezüst (Dél-Zselic TK: 2, POEÜ, Fekete Bárány TE: 1-1), és 5 arany: Odor Erzsébet (Hétdomb TE), Várnainé Meng Hajnalka (Dráva TSE), Hajdú György (Fekete Bárány TE), Hofmann Ákos (POEÜ), Nagy Balázs (POEÜ). Egy, az országos szövetség által elbírált „Érdemes Természetjáró” fokozat eléréséről van tudomásunk: Balog Árpád, a Tenkes TE túrázója érte el. Továbbra is kérjük a szakosztályok/egyesületek vezetőit, hogy amennyiben tagjaik közül valaki elér „Érdemes” vagy „Kiváló” minősítési foko-zatot – melyeket az MTSZ bírál el –, azt jelezzék szövetségünk felé is! Gratulálunk valamennyi, minősítést elért természetjáró társunknak! Kerékpáros szakág A kerékpáros programokat a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub szervezte. Valamennyi kerékpáros rendezvény nyílt volt, azokon bárki részt vehetett. A rendezvények kiírásai az egyesület internetes honlapján (http://ptkk.blogspot.hu) olvashatók. Sikeresen rendezték meg a két hagyományos kerékpáros teljesítménytúrát, a „2x100 km Baranyában”, illetve a „Mecseki Hegyikerék” MTB túrát, illetve bekapcsolódtak a „Skóciai Szent Margit Emléktúra” rendezésébe. A komlói DÖKE nem tagszervezetünk ugyan, de kerékpáros programjai színesítették a megyei pogramkínálatot. Természetbarátok Klubja A Természetbarátok Klubja 2015-ben is Scheitler Adrienn vezetésével működött. E fórum működtetését igen fontosnak tartja szövetségünk elnöksége. A 2009 őszén „újjáélesztett” klub neve 2013 januárjától változott meg, s azóta – már harmadik éve –Természetbarátok Klubja néven várja havi rendszerességgel az érdeklődőket. A névváltoztatás célja az volt, hogy a túravezető végzettséggel nem rendelkező, de a természet és a természetjárás iránt érdeklődőket a klub neve ne bátortalanítsa el, ne tartsa vissza attól, hogy eljöjjenek az előadásokra és a hagyományos év végi záró túrára. Az évet januárban Vincze Gábor „Vértelen vadászat” című előadásával kezdtük, majd februárban Jónás István vitt minket képei segítségével „viráglesre”. Márciusban BioBia, vagyis Németh Ibolya mutatta be a Mecsek Zöldút Egyesületet, az Ökocsali Egyesületet és mesélt a kertben és erdőben élő és ehető, sokszor „valami gaz” néven aposztrofált növényekről. S nem csak mesélt, hanem Éva kolléganőjével közösen kóstolót is hoztak nekünk, melyet nagy rácsodálkozások közepette, jó étvággyal fogyasztottunk. Erről a kedd estéről mindenki tele hassal indult haza. Áprilisban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság egyik természetvédelmi őre, Völgyi Sándor mesélt és vetített képeket a Mecsek madarairól, kiemelve az év madarát, a búbos bankát. Májusban úgy gondoltuk, hogy a jó időben legjobb lesz nekünk is a friss levegőn, így a Pintér-kertbe látogattunk el, ahol Rózsa Anita vezetett minket körbe és mesélt számos érdekességet az ott élő növényekről. Júniusban – bár csak képzeletben – Nagy Gábor képeinek és meséjének segítségével a varázslatos Bédába kirándultunk. A nyári szünet után szeptemberben ismét találkoztunk Rózsa Anitával, aki a tavaly átadott szaporcai Ős-Dráva Ökoturisztikai Látogatóközpontot mutatta be nekünk, sajnos nem élőben. Viszont nagyon nagy kedvet csinált mindnyájunknak, hogy személyesen is felkeressük őket. Októberben Nagy Balázs mutatta be, hogy hogyan lehet meghódítani a Júliai-Alpok 2864 méter magas hegycsúcsát, a Triglavot. Novemberben Kis Olga mesélt saját képei segítségével az arborétumok varázslatos világáról. Az évet – hagyományainkhoz hűen – túrával zártuk. Patacsról indulva a Jakab-hegy déli oldalán kapaszkodtunk fel a hegytetőre. Onnan tovább bandukoltunk a IV. üzemi házhoz – mely jelenleg a Mecsekerdő Zrt. által működtetett bivakszállás –, ahol Bognár Richárd erdész néhány korábban érkező túratársunk segítségével takaros „terülj, terülj asztalkámat” varázsolt az erdei asztalokra. Természetesen az asztalok kínálata közel sem lett volna olyan színes, ha a résztvevők nem járulnak hozzá finom süteményeikkel és batyujukban cipelt „hamuban sült” pogácsájukkal. A jó hangulatról a résztvevők színes egyénisége és némi forralt bor – pálinkával megfűszerezve – gondoskodott. A 2015-ös évben összesen 120-an vettek részt a klubfoglalkozásokon és 46-an az év végi túrán. Köszönjük valamennyi előadónak a közreműködését! Képzések Képzések területén 2015-ben újra aktív tevékenység zajlott szövetségünkben. Szep-temberben elkezdtünk egy bronzjelvényes túravezető-képző tanfolyamot. Nem vártunk tovább az MTSZ megújuló oktatási szabályaira. 17 lelkes hallgató kéthetente gyűlik össze, s sajátítja el az előírt tananyagot. 2016 tavaszán még néhány elméleti foglalkozás, két gyakorlati túra és egy kétnapos program vár a hallgatókra a vizsga előtt. „Te szedd a Kéken” akció A Magyar Természetjáró Szövetség 2015-ben két alkalommal szervezett országos erdőtakarítási akciót az Országos Kék Kör túraútvonalon, melyekbe szövetségünk is bekapcsolódott. A tavaszi akcióra áprilisban, az őszire októberben került sor. Április 16-án a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya megyei szakaszát tisztították meg teljes hosszban az arra vállalkozók. Ezen 11 csoport (egyesület, cég, baráti társaság) vett részt, 128 fővel. A turista egyesületeknél sajnos nem volt meg a kellő segítő szán-dék. A megye turista egyesületeit, túrázóit a Dráva TSE, a Tenkes TE, és baráti társa-ságként a „városiakként” ismert társaság (Pécs Városi Természetbarát Bizottság), valamint a Baumann család képviselte. Rajtuk kívül az iskolák közül a Budai Városkapu, a Nagy Lajos Gimnázium és a Zipernowsky Károly Szakközépiskola diákjai, az erdészetek közül a Szigetvári és a Pécsváradi erdészetek, a TDM Orfűi szervezete küldött takarítani „vágyó” embereket. Jelentkező más is volt, de az időpont változtatás miatt már nem tudtak részt venni… Ezen a napon 75 zsák szemét gyűlt össze! A második, őszi akcióban október 9-10-én már csak természetjáró szervezetek és a valamilyen szinten rendszeresen túrázók voltak a mozgalom segítői! A Dél-Zselic TK, a Dráva TSE, a Tenkes TE, a PTTE Vámos Mihály Szakosztály, ismét a „városiak” és a POEÜ küldött túrázókat. Itt már a 33 fő „csak” 11 zsák szemetet tudott összeszedni, fél év alatt ennyi termelődött a „kék sáv” mentén megyénkben! A tavaszi akciót Baumann József, Jancsi Attila és Nagy Balázs, míg az őszit Jancsi Attila és Nagy Balázs koordinálta. Köszönjük a résztvevők a munkáját, és mellettük várjuk más egyesületek jelentkezését is a 2016-s tavaszi és őszi akciókra! Technikai munkák Turista útjelzések felújítása 2015 igen eredményes év volt az útjelzések felújítása terén, mintegy 180 km hosszú-ságban újultak meg a turistautak jelzései megyénkben. Legnagyobb munka a Magyar Természetjáró Szövetség által irányított, az Országos Kék Kör teljes megújításával kapcsolatos jelzésfestés volt. Ennek keretében 2015 tavaszán a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalának baranyai szakaszán is teljes útjelzés-felújítás történt. Ezt a munkát a Dél-Zselic TK, a Dráva TSE, illetve a Tenkes TE útjelzésfestői végezték. A kéktúra felújításához kapcsolódott a Dél-dunántúli Piros Túra egy szakaszának a felújítása is. Nyáron ismét lehetőség volt pályázni útjelzés-felújításra, az MTSZ „Útalap”-ból. Ezzel a támogatással sikerült felújítani a Kelet-Mecsek, illetve a Villányi-hegység turistaútja-iból kisebb-nagyobb szakaszokon az útjelzéseket. Természetesen a szerződés alapján (kéktúra), ill. a pályázati támogatással végzett munkák mellett voltak még más útjelzés-felújítások is. Ezek közül a Mecsekben kettőt érdemes kiemelni: új útjelzés készült Kövestetőről, a kék sáv jelzésről leágazva az új Kövestető kilátóhoz, illetve felújítottuk – a Mecsekerdő Zrt. Árpádtetői Erdészete kérésére – a „Mókus” tanösvény jelzéseit, melynek során a jelzések két irányba lettek felfestve (eddig csak egyirányú útvonal volt a tanösvény), így a tanösvény turistaútként bekerült a megyei útnyilvántartásba is. Ezen kívül néhány rövidebb új bekötő út létesült a Baranyai-dombságban (a Liptódi-szegélyen lévő képoszlophoz, illetve a Margaréta szoborhoz „emlékmű” jelzések, a Héhwald-kereszthez „kápolna” jelzés). Ugyancsak új összekötő útjelzés (+) készült a Geresdi-dombságban az István kunyhóhoz. A Geresdi-dombságban a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Harsányi-kereszt – 6-os főút közötti szakaszán, valamint a piros sáv és a zöld sáv jelzésű utakon a jelzéseket a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség újította fel. Az útjelzés felújítások részletezve: ROCKENBAUER PÁL DÉL-DUNÁNTÚLI KÉKTÚRA BARANYAI SZAKASZ K sáv: Harsányi-kereszt – Abaliget vasútállomás – Nagytótváros (88,5 km) NYUGAT- ÉS KÖZÉP-MECSEK P sáv: Kantavári-forrás – Ciframalom (5,8 km) P sáv: Mecsekjánosi – Mecsekfalu (3,1 km) Z sáv: Vasas – Koszonya-tető (5,5 km) Z sáv: Nagy-Mély-völgy, Petnyák elágazás – Kőlyuk (0,6 km) P +: Kantavári-forrás – Rábay-fa (0,8 km) K ▲: Kövestető, K sáv elágazás – Kövestető kilátó (0,5 km) P ▲: Mandulás – Misina (1,5 km) „Mókus” tanösvény: Árpád-tető (3,7 km) KELET-MECSEK S sáv: Kárász autóbusz megálló – Vörösfenyő kulcsosház (4,2 km) P+: Pap-erdő (P sáv elágazás) – Magyaregregy – Vörösfenyő kulcsosház – Szászvár, autóbusz megálló (12,3 km) Z +: Vékény autóbusz megálló – Csepegő-árok – Vörösfenyő kulcsosház (5,2 km) S : Kárász, S sáv elágazás – Derzsó-forrás (0,2 km) Z ▲: Szászvár autóbusz megálló – Kantár-hegy – S sáv elágazás (Dobogótól É-ra) (6,0 km) BARANYAI-DOMBSÁG S „emlékmű”: Kéméndi-tető, sárga háromszög elágazás – Liptódi-szegély, képoszlop (0,2 km) K „emlékmű”: Nagy-pincesor, kék négyzet elágazás – Margaréta szobor (0,3 km) K „kápolna”: a K ■ jelzésről a Héhwald-kereszthez (0,1 km) GERESDI-DOMBSÁG P sáv: Mecseknádasd, 6-os főút – Vár-hegy (Sloszberg) – Hosszú-tető – Borovicska-hegy – Ófalu – Cikó, kültelek (11,6 km) Z sáv: Harsányi-kereszt – Ófalu – Hesz-kereszt (7,8 km) S+: István-kunyhó – S kör elágazás (5,4 km) VILLÁNYI-HEGYSÉG P sáv: Harkány, autóbusz-állomás – Vokány vasútállomás (10,8 km) Z sáv: Bisse, temető, sárga kereszt elágazás – P sáv elágazás (5,5 km) Z sáv: Túrony, 58-as főút – Csarnóta (2 km) K+: Tenkes, gerinc – Kistótfalu, pincesor /Z sáv elág./ (1,9 km) P+: Siklós, autóbusz-állomás – piros sáv elágazás (2 km) P ■: Siklós, autóbusz-állomás – Máriagyűd (3 km) Az útjelzések felújítását, festését a Dél-Zselic Természetbarát Klub, a Dráva Termé-szetbarát Sport Egyesület, a Mecsek Egyesület, a POEÜ és a Tenkes Természetbarát Egyesület tagjai és segítőik végezték: Andrasek Csaba, Andrasekné Dávid Erika, Angster Gábor, Balassa Gyula, Balassáné Csetényi Éva, Balassa Péter, Balázs Katalin, Balog Árpád, Baumann József, Baumann Józsefné, Baumgärtner Margaréta, Baumgärtner Norbert, Biki Endre Gábor, Csabáné Rigler Éva, Drozgyik Györgyné, Hargitai László, Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Juhász Lászlóné, Juszkó Sándor, Komá-romi István, Kolin Edit, Kulcsár Gábor, Mott Alexandra, Nagy Balázs, Németh Erika, Németh Kitti, Ott Orsolya, Ottné Andrasek Györgyi, Rácz Eszter, Rácz Róbert, Rom-vári Tibor, Romvári Tiborné, Simara Gyula, Soós Zoltán, Strasser Éva, Strasser Péter, Szücs Istvánné, Tóth Zsolt, Ujságh Zsolt. Valamennyiük munkáját köszönjük! Források építése, karbantartása 2015-ben is elsősorban a Mecsek Egyesület Munka Osztálya végezte a források kar-bantartásával, felújításával kapcsolatos munkákat. Az év során három forrásra kértük meg a felújítási engedélyeket: Négy barát-forrás, Kiss Lajos-forrás, Farkas-forrás. A források állapota az évtizedek alatt megromlott, ami indokolttá tette azok felújítását. Több forrás tábláját tisztítottuk meg, és szükség szerint újrafestettük. Készíttettünk a Kancsal-forráshoz egy új forrástáblát, mivel a vörös rézből készült táblát lefeszítették és ellopták a fémtolvajok. Felújítottuk a Kantavári-forrás falazatát, mert rádőlt egy fa és a fagyok erősen megrongálták. A Farkas-forrásnál hasonló okok miatt kellett egy jelentős felújítást végeznünk, és az elfolyást biztosító medret is újraépítettük. A forrás hátfalánál jelentős mennyiségű felhalmozódott földet kellett elhordanunk, amit a csapadék az oldalból összehordott. Kijavítottuk a Bodzás-forrás beszakadt kupoláját, lépcsőket és átjárót építettünk. A Hársas-forrásnál kitisztítottuk az ülepítő medencét és védőköveket raktunk a forrás falazatához, hogy ne az előtérbe folyjék az iszap a partoldalból. Az év folyamán több forrás kifolyócsövéből kellett a „játékos” kíváncsi emberek által bedugott fadarabokat, műanyag flakonokat eltávolítani. Készítettünk egy működő forrásmakettet a pécsi, Király utcában lévő Természetjárók Múzeumába, az Azurit-forrást. Tartottuk a kapcsolatot a Mecseki forrásvédnökökkel, akik takarították a forrásokat és azok környezetét. Szóltak, ha hiányosságokat észleltek, melyeket ők nem tudtak megjavítani. Az év második felében két új forrásvédnök jelentkezett, Bánvölgyi Vilmos és Hofmann Ákos. Sokat segítettek a források újjáépítésében és a Mecseki forrásvédnök rendszer modernizálásában. Forrásvédnök honlapot és facebook-oldalt hoztunk létre. Emlékhelyek gondozása A Magyarok kunyhójánál megjavítottuk a régi házalapot, az emlékoszlop védelme érdekében kisméretű kő előteret alakítottunk ki, hogy a sár felverődését megakadályozzuk. A „Vadásztacskó sírja” emlékhelyet kitisztítottuk a felnövekvő cserjéktől. Havi rendszerességgel takarítjuk a petőcpusztai Mária kápolnát. Büdös-kútnál, a Természetjárók Panteonjánál elhunyt túratársunk (Keczeli Vilmosné) emléktábláját helyeztük el a sziklafalba. Fontos feladatunknak tartjuk a múlt emlékeinek megóvását, és a megemlékezéseket elődeink munkásságáról. A Magyarok kunyhójánál lévő emlékoszlopnál minden év augusztusában megemlékezünk turista elődeinkről, valamint október végén a Természetjárók panteonjánál elhunyt turista társainkról. Munkáinkat segítették: Baumann József, Baumann Józsefné, Bánvölgyi Vilmos, Feketéné Czifra Éva, Földesiné Kövi Ildikó, Golubics István, Hastó Attila, Hágendor Norbert, Hofmann Ákos, Jancsi Attila, Jónás István, Kassai József, Kámi Róbert, Kriston Barnabás, Kriston István, Kincses Miklós, Krisztián László, Kőnig Ferenc, Kovács József, Kovács Szabó János, Kulcsár Péter, Mucsi Gabriella, Müller Norbert, Nagy Balázs, Ripszám István, Rónaky Gizella, Sajgó Ferenc, Stalenberger Tibor, Strasser Péter, Szabó Dalecker Ibolya, Tóth Klára, Tóth Péter. Munkálatok a Baranyai-dombságban és a Geresdi-dombságban A Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya számos túrát szervezett az év során Baranya ezen részein. Ezek mellett a Természetjáró Osztály közreműködésével számos építmény, létesítmény felújítására is sor került. Megújult Máriakéménden a Szent Flórán szobor. Felújítottuk a sok évtizede ledőlve fekvő Katolebergi-képoszlopot a Kéméndi-tetőn. Lefestettük a homokkő oszlopot, és felhelyeztük a szentképeket. Több új asztalt és padot helyeztünk el Kisnyárádon a Keresztelő Szent János-kápolnánál, melyet az egyesület tagjai állítottak össze és helyeztek ki. Így újabb erdei pihenőhely létesült a Baranyai-dombságban. Új útjelzőtáblákat állítottunk fel a Margaréta-szoborhoz, a Templom-forráshoz és az újraállított képoszlophoz. Új tablót helyeztünk el a képkőnél, a Törökvári-pihenőhelyen és a Vár-hegyen is, mely ismerteti a Török-vár építésének és pusztulásának körülményeit. Új padok teszik kellemessé a pihenést a Geresdi-dombságban a Schleicher-sírnál is, meléyekhez a faanyagot a Mecsekerdő Zrt. biztosította. A Mecsek Egyesület tagjai – Kisnyárád közmunkásaival – újra kiásták és felépítették a betemetődött kisnyárádi Keresztelő Szt. János kápolnánál a Csoda-kutat, mely a sárga túra útvonalán található. A kút 2 méter mély lett, és körkörösen, szárazon rakott téglával béleltük ki. A kút mögé mecseki mészkőből egy íves kis védfalat építettünk, melybe elhelyezésre került a gránitlapba vésett kút névtáblája. A munkákban, és a Baranyai-dombságba szervezett túrák lebonyolításában részt vettek: Baráth András, Baráth Andrásné, Barta András, Baumgärtner Norbert, Baumgärtner Margaréta, Becze László, Biki Endre Gábor, Biros Márta, Drozgyik Éva, Éger Zoltán, Feketéné Móró Erzsébet, Földesiné Kövi Ildikó, Fledrich Gabriella, Gál László, Gál Péter, Gargya Lajos, Gayer Éva, Hauck Nándor, Dr. Hochmann Andrásné, Horváth Sándor, Jónás István, Kalangya Attila, Kállai János, Kállainé Fischer Mária, Kállai Csilla, Kertai Attila, Kis Olga, Klingler Lajos, Korcsmárné Ica, Krámos Csaba, Krámos László, Kontár Zoltán, Dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Markesz István, Markesz Dávid, Markesz Gergely, Németh Gézáné, Nyáry Attiláné, Petrovics Ottó, Ripszám István, Sashalmi Lajos, Seregélyesi Ildikó, Simonné Döme Ildikó, Somfai Magdolna, Szabó Irén, Szabó József, Szabó Józsefné, Szentes Károly, Szűcs Istvánné Olga, Őri Zsuzsanna, Tóth Klára és Zöld Sándor. Köszönjük valamennyiük munkáját! Erdei létesítmények Bár közvetlenül nem szövetségünk tevékenységéhez kapcsolódik, de meg kell említe-nünk, hogy 2015-ben az MTSZ Országos Kék Kört megújító projektjének keretében számos erdei létesítmény – padok, asztalok, esőbeállók – készült a kéktúra útvonalán, illetve annak közelében. Ugyancsak új útjelző táblák kerültek kihelyezésre, melyek a kéktúra útvonalának adatait, illetve a kéktúráról letérve elérhető közelebbi túracélpon-tokat ismertetik. Ezek a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra baranyai szakaszán is megtalálhatók. A megyénket érintő legnagyobb ilyen jellegű beruházás a Köves-tetőn felépült új kilátó volt, melyhez egy kék háromszög jelzésű turistaút vezet fel, a kék sávról leágazva. Végezetül megköszönjük mindazok közreműködését, segítségét, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy szövetségünk 2015-ben eredményesen működhessen. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége Tagszervezetink életéből Dráva TSE Az évet a hagyományos évköszöntő pezsgős túránkkal kezdtük. Barátok és túratár-sak koccintottak az év elején egyesületünk tagjaival a Tubesen. Közgyűlésünket 34 fős taglétszámmal kezdtük. Egy fő állandó, míg egy fő pártoló tagsági felvételét kérte. Így taglétszámunk 36 főre gyarapodott. Két fő kérte pártoló tagból rendes taggá való minősítését, így létszámunk megoszlása: 31 fő rendes, és 5 fő pártoló tag. Saját szervezésű túráinkon kívül részt vettünk teljesítménytúrákon, nyílt túrákon, más szakosztályok túráin, tájékozódási túraversenyeken és rendezvényeken is. Túravezetőink nyílt túrák vezetését is vállalták az Ormánságban, a Villányi-hegységben, a Baranyai dombságban és a Mecsekben. A tájékozódási túraverseny országos rendezvényein csapatunk, a „Dráva Talpasok” az „A50”-es kategóriában indult, összesen öt bajnoki futamon. Másik csapatunk, a „Dráva Folyamat” az idén meghirdetett „B” kategória országos versenyén indult. Mindkét csapatunk szerzett érmeket az idei év versenyein. Idén egyesületünk hosszú túrája egy tizenegy napos túra volt Erdélybe. Tizenhatodik alkalommal rendeztük meg a Tenkes TE-vel közösen a Tenkes Teljesítménytúrát, a szokásos öt távon, melyen őszesen 620 fő vett részt. A rendezésében 40 fő vett részt, munkájukat ezúton is köszönjük. Szponzorainknak is nagyon köszönjük a támogatásukat, melyek fénymásolás, ajándékok, pólók, bor, csokoládé, eszközök, felszerelések formájában segítették munkánkat és emelték a rendezés színvonalát. A túra jó hangulata köszönhető volt a jó szervezés mellett a meglepetésként kínált tájjellegű boroknak is. A Tenkes TE részéről megrendezésre került második alkalommal augusztusban a Tenkes éjszakai teljesítménytúra, ahol társrendezőként vettünk részt. A két távon – a 10 és a 20 km-en – 208 fő vett részt. A Dél-Baranya Turistája jelvényszerző túramozgalomban a 2007. évi meghirdetése óta fokozatosan vannak jelentkezők és teljesítők. Sajnos a pecsételő helyek karbantartása egyre nehezebb. A pecsétlenyomatok a falvak kocsmáiban voltak a legnagyobb biztonságban, melyek azonban a válság hatására sorra bezártak. A kihelyezett pecsételő dobozainkat pedig megrongálják, leszaggatják. Túravezetőink a túramozgalom útvonalán vezetett nyílt túrákkal segítik a teljesítést. 2015-ben túrázói minősítések terén Várnainé Meng Hajnalka érte el az arany fokozatot. Kitüntetések terén a természetjárásért végzett munkájáért Romvári Tiborné a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elismerését kapta. Idén is sokat túráztunk. Túratervünkben 13, egyesületünk túravezetői által vezetett, saját szervezésű túra, 7 más szakosztályok szervezésében vezetett túra, vagy nyílt túra szerepelt. Ezen kívül még 20 teljesítménytúra, 5 túraverseny, és 7 egyéb rendez-vény, köztük a Tenkes nappali és éjszakai teljesítménytúrák, a mailáthi turistabál, és a regionális találkozó. Akinek ez még nem volt elég, azok spontán is összeszerveződtek, csak egy hirtelen kitalált jó kis túra erejéig. Egy fő járja tagjaink közülünk az Országos Kéktúrát, Kolin Edit, aki nem csak az OKT-n túrázik, hanem egy újabb szakaszt teljesített az El Caminóból is! A 121 db leadott túrajelentővel igazolt összteljesítményünk: 114 túranapon 4155,5 túrapont. Munkatúráinkon már hagyományosan a Tenkes Természetbarát Egyesülettel összefogva tartjuk karban a Villányi-hegység és az Ormánság turistaútjait. 2015-ben a Tenkesen a piros sáv és a zöld sáv egyes szakaszai, a kék kereszt, piros négyzet és a piros kereszt került felújításra. Valamint a turistautakon a nagyon benőtt részeket kitisztítottuk. Részt vettünk útvonalfestő brigádunkkal a kék kör felújításában is: a Mecsekben Árpád-tetőtől az abaligeti vasútállomásig festettük újra a kék sávot. A festési munkákat a Pilisi Parkerdő Zrt. és az MTSZ Útalapjának pályázataiból készítettük el! Részt vettünk a „Te szedd a Kéken” tavaszi és őszi akciójában is! Jó kapcsolatot tartunk fönn a más túraszakosztályokkal is. Sokat túráztunk együtt a „Tenkes”-esekkel, „Vándor”-osokkal, „POEÜ”-sökkel, Mediterránosokkal, de a méltán jó hírnevű hagyományos mailáthi turistabálon is jól éreztük magunkat és egymást. Itt 34-en voltunk turisták, és a környező önkormányzatok képviselői. Mailáthpusztai kulcsosházunkat munkatúráinkon anyagi lehetőségeinkhez mérten csinosítgattuk: festés-mázolás (villanyóraszekrény, lépcsőkorlát stb.). Eredményeinkről, gondjainkról, túráinkról időnként a Mecsek Híradóban és szövetsé-günk honlapján is hírt adtunk. A 2016-os túratervünkből felhívjuk figyelmet az április 2-án tartandó 17. Tenkes Teljesítménytúrára, valamint az augusztus 6-án éjszaka megrendezésre kerülő Tenkes 20-10 teljesítménytúrára. A kulcsosház karbantartásán és a jelzésrendszerek felújításán anyagi lehetőségeinkhez mérten fogunk dolgozni. Továbbra is jó kapcsolatot szeretnénk fenntartani a többi túraszakosztállyal, ezért sokat túrázunk együtt, látogatjuk egymás rendezvényeit, közgyűléseit. Valamint az ormánsági és a Tenkes körüli önkormányzatokkal is ápoljuk a kapcsolatainkat. Külön köszönöm még egyszer minden segítő kéznek és támogatóinknak a Tenkes Teljesítménytúra megrendezésében nyújtott segítséget, valamint tagságunknak a munkatúráinkon, jelzésfestéseinken végzett munkáját, és úgy összességében az egész évben végzett munkát. Romvári Tibor szakosztályvezető Ifjúsági Unió Pécs Szűkebb régiónk civil szervezeteként arra törekszünk, hogy a fiatal korosztály tagjai-nak lehetőséget teremtsünk egy minőségibb életmód megismerésére, melyben a közös-séghez tartozás, a természettel, a környezettel való összhangban élés és tenni akarás, a diszkrimináció- és előítélet-mentesség értéknek számít. A természetjárással kapcsolatos tevékenységeink: a Kardos úti kulcsosházban ifjúsági szálláshelyet üzemeltetünk, azt önkéntes munkában felújítjuk, akciókat és közösségi eseményeket szervezünk a területére. A szállásdíjat az épület és a berendezés folyamatos karbantartására, komfortosabbá tételére fordítjuk. Rengeteg önkéntes munkával olyan értéket hozunk létre, melyet széles körben használhatnak, élvezhetnek a pécsi kirándulni, túrázni szeretők. Megerősítettük a ház nyugati oldalán a kő támasztó pilléreket. Lefestettük kívülről az épületet és belülről is komfortosabbá tettük. A természetjárás, a szabadidősport tevékenység nagyban segíti a fiatalok egészséges életmódjának, a természet szeretetének, védelmének kialakulását. A Kardos úti kulcsosháznál végzett munka a közösségformálásban és felelősség válla-lásban, az értékek megőrzésében tölt be komoly szerepet. A kulcsosház működtetésével lehetőséget biztosítunk a fiataloknak, a város lakóinak, a hozzánk látogatóknak az olcsó szálláslehetőségre, a természetközeli, nomád életkörülmények megtapasztalására, társasági szabadidő eltöltésére. Egészséges életmód, testi egészség fejlesztése, természetjárás számokban: a Pécs Váro-si Természetbarát Szövetséggel közös túraprogramokon (Nőnapi túra, Mikulás túra) több mint 400 fő résztvevő. Természetjáró infrastruktúra: Kardos úti kulcsosházban 341 fő vendég, a kulcsosháznál 8 fő önkéntes, 350 óra önkéntes munkával. Háber János elnök Nyugdíjas Szakosztály Az 1974-ben megalakult Nyugdíjas Szakosztály működése 2015-ben majdnem véget ért. 2014 végén Raub Bálintné Terike, aki évekig vezette a túraszakosztályt tudása minden erejével, betegsége miatt sajnos lemondott. Új vezetőt nem jelölt, a helyiség is megszűnt, ahol havonta egy alkalommal lehetőségünk volt összejönni a túrákat megvitatni, a következő havi túraprogramot összeállítani. Ekkor úgy nézett ki, hogy megszűnik a régóta jól működő turistacsoport. Jankai István túravezetőnknek – aki vállalta két hónapon keresztül a csütörtöki túrák vezetését – és Mérő Andorné Pannikának – aki a vasárnapi túrákat vállalta – köszönhetően azonban tovább működtünk, így meg lett mentve a nyugdíjas szakosztály. Mi túravezetők egymás között beszéltük meg, hogyan tovább. Termünk ugyan nincs, de van számítógép, aminek segítségével közölni tudjuk a havi túrákat azokkal a túratársakkal, akik rendelkeznek géppel, akiknek pedig nincs számítógépük, ők nyomtatva kapják kézhez a programot. Létszámunk 50 fő. Májusban majálist szerveztünk a Kardos úti kulcsosházban. Akinek akkor ideje engedte és el tudott jönni egy hétfői napon, igazán kellemesen érezhette magát: Hegyi Feri vidám előadása, a finom virsli és a sok sütemény, meg némi itóka igazán jó hangulatot teremtett. Köszönjük Háber Jánosnak, a Pécsi Ifjúsági Unió elnökének, a kulcsosház kezelőjének, hogy részünkre mindenkor rendelkezésünkre bocsátja ezt a szép környezetben lévő épületet. Decembereben a Balokány-ligetben a Pepita Kultúrtérben tartottuk az év végi beszámolót, megvitattuk a „próbaévet” és megbeszéltük a 2016-os év teendőit. Túravezetőink (Jankai István, dr. Németh Gézáné Ani, Mérő Andorné Pannika, Szente Jánosné Rózsi, Stefanovits Istvánné Évi, Szücs Istvánné Olga) legjobb tudásával tovább működik a nyugdíjas túraszakosztály. Szücs Istvánné Fény derült a 70 éve állított emlékmű történetére 2015. márciusában a Mecsek Egyesület nyílt túrát szervezett Bólyból Pócsára. A túrát Éger Zoltán vezette. Az eredeti bejáráshoz képest néhányan rövidítést javasoltak, így nem a belső erdészeti úton mentünk a Pócsai-erdőben, hanem kívül, közel a szántáshoz. Pócsapusztához közeledve, de még a Pócsai-erdőben Markesz Pisti valami érdekes dolgot fedezett fel, és kiabált, hogy menjünk oda, nézzük meg. Az úttól mintegy 20 m-re egy emlékművet találtunk. Nem tudtunk az emlékmű létezéséről, de a felirat alapján kiderült, hogy egy vadászbaleset történt itt. Az emlékműn a következő felirat olvasható: MAMMEL JÁNOS FELEJTHETETLEN VADÁSZTÁRSUNK KINEK ÉLETÉT E HELYEN ONTOTTA KI EGY KEGYETLEN ORVVADÁSZ GOLYÓJA 1946 Fénykép is volt egykor az emlékművön, de az már hiányzik. Akkor a túrázók érdeklődve szemlélték, vajon ki lehetett az áldozat, és hogyan történhetett a baleset. Ez már soha nem derül ki, ennyi év távlatából – mondták többen is, és folytattuk utunkat Pócsa felé. Azóta eltelt majdnem egy év. A minap levelet kaptam Dr. Neuheiser Romualdtól, hogy az interneten böngészve bukkant rá a túrabeszámolónkra és a fotókon meglátta ezt az érdekes emlékművet. Elmondta, hogy neki távoli rokona volt az 1946-ban itt elhunyt Mammel János, aki egyébként a pócsai temetőben nyugszik. Így fény derült az egykori történetre és egy korabeli fotót is küldött nekem. Az alábbiakban engedélyével közlöm az általa ismert történetet: „Úgy tudjuk, hogy a hátrahagyott szovjet fegyverekkel ketten, vagy hárman mentek vadászni bólyi férfiak. Mammel János rajtakapott a tiltott vadászaton. Azok mellbe lőtték ún. dum-dum lövedékkel, ami a becsapódás után is robban, ezért a golyó a háton hatalmas lyukat tépve távozott. Ő önkívületben hosszú métereket futott, míg egy fa nem állta az útját, ahol összeesett. Az elkövetők kilétére fény derült, azonban mielőtt megbüntethették volna őket, Németországba disszidáltak. Nem volt gyermekük, egy felesége maradt hátra. A polgári életben azon kívül, hogy vadászott, szabó volt.” Biki Endre Gábor SZJA 1% Kedves Természetbarátok! Kérjük, támogassák adójuk 1%-ával szövetségünket, és ajánl¬ják ismerőseik körében is adószámunkat! A befolyt összegből a turistautak útjelzéseinek felújításához, és természetjáró rendezvényekhez járulunk hozzá. Adószámunk: 18312928-1-02 HÍREK Kitüntetés: a városért, a pécsi polgárokért kiemelkedő tevékenységet végzők Tüke-elismerését („Tüke-díj”) – melyet eddig csak személyeknek ítéltek oda – 2016-ban első ízben vehette át civil szervezet is. A kitüntetést a 125 éves Mecsek Egyesület kapta. A kitüntetéshez ezúton is gratulálunk! Konzultációs nap az Ős-Dráva Látogatóközpontban: március 5-én, szombaton (áthelyezett munkanap!) a tagszervezeteink vezetősége, tagsága részére szakmai konzultációs napot rendezünk. Ezen a programon szakemberek segítségével tájéko-zódunk azokról a jogszabályokról, rendeletekről, előírásokról, melyeket természet-védelmi tevékenységünk során be kell tartanunk. Ehhez előadóként a tevékenységi területünkön működő erdészet, nemzeti park, és természetvédelmi felügyelet képvi-selői lesznek segítségünkre. A meghívott vendégek a tevékenységgel kapcsolatos, bennünk felmerült kérdésekre is válaszolnának. A Dél-dunántúli Regionális Termé-szetbarát Szövetség sikeres NEA pályázatának köszönhetően a rendezvényt a Duna Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontjában tartjuk Szaporcán. Terveink szerint a délelőtti előadások után megismerkedünk a látogatóközponttal. Részletes tájékoztatást a programról a közgyűlésen adunk. 2016. évi Természetjáró Kártyák: a 2015. évi Természetjáró Kártyák 2016. március 31-ig érvényesek. Az MTSZ tagszervezeteinek egyéni tagjai – miután egyesületük befizette a 2016. évi tagsági díjat – az előző évihez hasonlóan igényelhetik az MTSZ honlapján megnyíló online felületen az ez évi Természetjáró Kártyát. Az alapkártya ez évben is ingyenes, de már a bővebb kedvezményekre jogosító Természetjáró Kártyát is lehet majd igényelni. Rendezvények • február 12, péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. „Együtt távolabbi vidéke-ken” – Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437) • február 13, szombat: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Hely¬szín: Pepita Kultúrtér, Pécs–Balokányliget. Időpont: 9 óra. A közgyűlés nyilvá-nos, arra minden érdeklődőt szeretettel várunk! Információ: Tóth Klára ( 20/527-8913). • február 20, szombat: „PITE 30, 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Ter-mé¬szetjáró Egyesület. Rajt: Abaliget, Hotel Barlang, 7.00–9.00 (30 km), 7.00–10.00 (20 km), 7.00-10.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1200 Ft/fő (30 km), 1000 Ft/fő (20 km), 800 Ft/fő (10 km). Diákoknak 100 Ft kedvezmény. Információ: Bota János ( 30/993-8595). • február 20, szombat: „Dr. Pataki József” emléktúra. R.: Tolna Megyei Természet-barát Szövetség, Szekszárdi Kórház Sportkör Természetbarát Szakosztálya. Hely-szín: Óbányai-völgy, Dr. Pataki József kulcsosház. A kulcsosház előtti kopjafánál 13 órakor tartanak megemlékezést. A helyszín megkö¬zelítése tetszőleges útvonalon történhet. A résztvevőket 11 és 14 óra között meleg teával és forró lángossal vendégelik meg (a teához poharat mindenki vigyen magá¬val!). Csoportok (5 fő felett) részvételét kérjük telefonon előre jelezni Kövesdi Má¬riának ( 30/973–0809). • március 1, kedd: Természetbarátok Klubja. „Madarak és madárhangok” –Völgyi Sándor (DDNPI természetvédelmi őr) előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► február 6, szombat: „Balázs-napi kanyargások”. Útvonal: Köves-tető – Fonolit¬bánya – Petőfi akna – Vasasi árok – Somogy-horgásztó – Pécs-Somogy (13 km, szint¬emelkedés: 130 m). Találkozás 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 11-es kocsiállásnál. Tú-ravezető: Nagy Balázs ( 20/976-5582). ► február 20, szombat: „Tetőről tetőre”. Útvonal: Köves-tető-kilátó – Koszonya-tető – Ár-pád-tető (11 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás: 9.35-kor a Kövestető buszmegállóban (elérhető a Pécsről 9.00-kor induló szekszárdi busszal, Komlóról pedig a 9.20-kor induló hosszúhetényi busszal). Túravezető Feketéné Móró Erzsébet /Hétdomb TE/. ( 20/260-1947). ► február 27. szombat: „Tenkes bolyongás”. Útvonal: Csarnótai elágazó – Siklós (14 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás: 9.00 órakor a csarnótai elágazóban (elérhető Pécsről a 8.15-kor induló siklósi busszal, Siklósról a 8.30-kor induló pécsi busszal). Túravezető: Balog Árpád /Tenkes TE/. (30/316-1891). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► február 7, vasárnap: Túra a Zengőre + erdei magvak kóstolója. Útvonal: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Zengő – Bazsarózsa tanösvény – Ruzsama – Pécsvárad (12 km, szintemelkedés: 400 m). Az erdei magvak kóstolója: 300 Ft/fő. Találkozás: Hosszúhetény, kultúrház megállóban 9.30-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00 órakor indul a busz). Hazatérés: Pécsváradról óránként indulnak vissza a buszok, minden óra 40-kor. Túravezető: Becze László ► február 9, kedd: Busótúra Mohács értékeinek felfedezésével. Látnivalók: 18. századi barokk stílusú Kisfaludy Károly Gimnázium (volt püspöki rezidencia), Püspök templom, Lakatos László fazekas népi iparművész műhelye, Kanizsai Dorottya Múzeum kiállítás és látványtár, Fogadalmi templom, busóudvar, a busó felvonulás megtekintése, köztéri szobrok: Kisfaludy Károly, Szent Flórián, Nepomuki Szent János, Szentháromság, II. Lajos, A három leány, A városkapitány, Busók, Kodály. A múzeumokba a belépő fakultatív, a Kanizsai Dorottya Mú-zeumba diák/nyugdíjas: 600 Ft, felnőtt: 1000 Ft. Találkozás: Mohácson a Kórház megállóban 10.10-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul a busz). Mohácsról visszafelé 12 órától folyamatosan – 30-40 percenként – indulnak buszok). Táv: 6-7 km. Túravezető: Gayer Éva ► február 20, szombat: Túra a Villányi-hegység előterében, a Baranyai-dombság ismeretlen tájain + mézkóstoló. Útvonal: Villány – Kisjakabfalvai-erdő (egykori kisvasút nyomvo-nala) – Kisjakabfalva – Ivánbattyáni-horgásztó – Ivánbattyán – Ivánbattyáni-erdő – Palkonyai-halastó – Palkonya (13 km, szintemelkedés: 160 m). Mézkóstoló: 300 Ft/fő. Ta-lálkozás: Villányban a vasútállomáson 9.50-kor. Pécsről a főpályaudvarról a vonat 9.10-kor indul. Hazatérés: Palkonyáról 16.08-kor indul a vonat, mely Pécsre 16.42-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor A PTTE Vámos Mihály Szakosztály nyílt túrái ■ február 14, vasárnap: Téli túra a Csepegő-árokban. Útvonal: Vékény – Csepegő-árok – Vörösfenyő kulcsosház – Magyaregregy (Kárász). Táv: 10 km szint, szintemelkedés: 320 m. Találkozás 8.45-kor a pécsi autóbusz-állomáson, a 11-es kocsiállásánál. Túravezető: Romvári Tibor ( 20/387-2552) ■ február 21, vasárnap: „Ellátunk a Papukig”. Útvonal: Éger-völgy – Szuadó-nyereg – Pálos kolostor romok – Zsongorkő – Farkas-forrás – Régi-lőtér – Éger-völgy (12 km, szint-emelkedés: 400 m). Találkozó: Pécs – Éger-völgyben, a „Teca-mama vendéglője” előtt 9 órakor. Túravezető: Ignátkó Imre ( 30/270-2670) A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► február 7, vasárnap: „Barangolás a szendergő Püspökszentlászlón”. Útvonal: Hosszúhe-tény – Püspökszentlászló – Zobákpuszta (9 km, szintemelkedés: 150 m). Indulás: a 8.00-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit ( 20/516-6425). ► február 14, vasárnap: „Hétdombos” Tesz-vesz túra. Útvonal: Kárász – Vörösfenyő kulcsosház – Kárász (10 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjá-rattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). ► február 25, csütörtök: „Túra az egészségünkért”. A medvehagyma; Cserma-aljai fák. Indulás: a 8 órai sikondai buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna: ( 20/376-6437). ► február 28, vasárnap: „Tél távolabbi vidéken”. Útvonal: Vásárosdombó – Tarrós – Tékes – Mecsekpölöske (16 km, szintemelkedés: 380 m). Indulás: a 7.04-es vonattal, majd to-vább Godisáról a 7.34-es pusztaszabolcsi vonattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► február 14, vasárnap: Manótúra az Abaligeti-barlangban. Az óvodás, kisiskolás gyermekek a mesés elemekkel átszőtt barlangtúrán Moszanka és Pipisztrella segítségével ismerhetik meg a barlangok keletkezését, a földalatti rejtett élővilágot, megtudhatják, mi mindenre érdemes odafigyelni, amikor barlangokban járunk. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! ( 72/498-766). Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. ► február 26, péntek: Tavaszi ébredés a Dráva mentén. Mi történik tavasszal a természetben? Hogyan ébrednek az állatok és növények a Dráva mentén? Helyszín: Ős-Dráva Látogatóköz-pont, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 1, kedd: DDNP Klub. Az éjszaka árnyai – a denevérek rejtelmes világa. Dobi Imre diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2016. január 235. szám
MECSEK HÍRADÓ 235. szám 2016. január Mecseki forrásvédnökök Örvendetesen növekszik napjainkban az erdőt járó emberek száma. Egy részük sporto- lásra, mások hosszabb kirándulásra használják a zöld természetet. A többség kikapcso- lódásból, a természet szeretetéért vagy a túratársakkal való közös kirándulásért szeret az erdőbe járni. A Mecsek völgyeit számos forrás teszi széppé, változatossá: jelenleg 250 kiépített for- rást tartunk nyilván. Ehhez a számhoz az erdei forrásokon kívül hozzátartoznak a Me- csek földrajzi egységéhez tartozó, de már lakott területre eső források is. Az összeírás- kor nem számoltunk a használaton kívüli forrásokkal. A Mecsek hegység területén a lakott területeken kívüli forrásokat a Mecsekerdő Zrt. – illetve annak jogelődjei –, va- lamint a természetjárók építették és tartották karban évtizedeken keresztül, ahogy ez napjainkban is munkáik közé tartozik. Húsz éve egy új generáció vette át ezt a nemes feladatot és takarítja, óvja az épített forrásokat, méri a források vízhozamát és hőmér- sékletét. Szükség szerint megerősítik, újjáépítik azokat az engedélyek beszerzése után. Az említett 250 forrásnak a karbantartása hatalmas munka, néhány ember képtelen szakszerűen elvégezni, és ezért a munkáért jó esetben „csak” elismerés jár. Ezért 2012- ben a pécsi Mecsek Egyesület Munka Osztályának elnöke, Baumann József – több mint 18 éves forrásépítési-karbantartási tapasztalattal a háta mögött – elhatározta, hogy ön- kéntesek bevonásával segíti a mecseki források tisztaságának megőrzését. 2012 márciu- sában felhívást tett közzé – többek között az MTSZ honlapján is. Az elmúlt néhány évben több mint 60 lelkes önkéntes forrásvédnök segítette a munkát, tisztította és rakta rendbe a forrásokat. Az évek során több önkéntes időhiány miatt nem tudta vállalni a munkát, így a többiekre nagyobb feladat hárult. Ezért 2015-ben Bau- mann József újjászervezte a Mecseki forrásvédnököket a RadírPók Túra Club (RPTC) két új lelkes forrásvédnökével. A Mecsek Egyesület támogatásáról biztosította a forrás- védnökök munkáját, mivel résztvevőinek jelentős része egyesületi tag. Az újjászervezés részeként közösen létrehoztak egy facebook oldalt: https://www.facebook.com/mecsekiforrasvednok, valamint egy honlapot is: https://sites.google.com/site/forrasvednok/home. 1 SzH Vilmos segítségével, saját tervezésű fémjelvényt is készítettek, mely részét képezi az általuk kidolgozott forrásvédnök minősítő rendszernek. Lényege, hogy a rendszere- sen, lelkiismeretesen dolgozó védnököknek bronz, ezüst és arany fokozatú fémjelvényt adományoznak, az elvégzett éves munka végén, annak fejében. Az újjászervezés során a források egy részére forrásvédnök táblák kerületek (kihelyezésük folyamatban), rajta a védnök e-mail címével, hogy aki arra jár és hibát talál, mielőbb értesíthesse a védnö- köt az elküldött fotóval. A fotók érkezése folyamatos, és nem csak a hibát jelzik, hanem tetszésnyilvánítást is. A közeljövőben tervezik egységes védnöktáblák kihelyezését is. A folyamat további részeként, decemberben meghirdetik a „Mecseki Forrásvédnök” jelvényszerző túramozgalmat a Teljesítménytúrázók Társaságának honlapján, hogy további lelkes önkéntesek segítsék a munkát (a túra részletes kiírása a honlapon ezen a címen található: https://sites.google.com/site/forrasvednok/teljesitmenytura). A „Mecseki Forrásvédnök” jelvényszerző túra célja, hogy az arra vállalkozó 1 év alatt 3-szor (tavasszal, nyáron, ősszel) felkeressen 3 forrást a Mecsekben és kitakarítsa. Az általuk elkészített turistatérkép segítséget nyújt az adott források megtalálásában (a térkép letölthető a honlapról), ha pedig szükség van nyomtatott térképre, azt is adnak. Aki GPS-t használ, annak lehetősége van a koordinátákat letölteni gpx formátumban a honlapról. A forrásvédnöki munka idézett, vázlatos menete a következő: „ …Az első alkalommal segítségedre lesz egyik forrásvédnök (egy előre megbeszélt időpontban), és megmutatja: mit, hogyan kell tenned ahhoz, hogy szép és hasznos le- gyen a munkád. Ez abból áll, hogy évente három alkalommal keresd fel kiválasztott forrásaidat. A következőkre légy tekintettel: – mielőtt nekiállsz, készíts fotót a forrásról, hogy lássuk, milyen volt az állapota; – takarítsd ki a környezetét, tisztítsd meg a forrásra került ágaktól, törmelékektől (úgy, ahogy azt a forrásvédnökkel tetted). Vízelvezető árkát, csorgó medencéjét tisztítsd ki; – jelezd felénk észrevételeidet, ha valamit magad nem tudsz megoldani (eldugult vagy nem folyik a forrás, ledőlt a falazata, lekopott a tábla festése, rádőlt egy vastag fa) a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. Ezzel nagy segítségünkre leszel, mert így mielőbb orvosolni tudjuk a felmerült problémákat.” A forrásvédnökök számára fontos az utánpótlás nevelés is, ezért a Pécsi Kulturális Köz- pont és a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya által hirdetett diák- túrák alkalmával Varga Ágnes múzeumpedagógussal együttműködve, általános iskolás gyerekeket visznek kirándulni. Ezeken a jól szervezett túrákon a gyerekek játszva isme- rik meg a természetet, és a nyári túrák alkalmával megtanulják becsülni és szeretni a Mecsek forrásait, így hamarosan talán közülük kerülhetnek ki a jövő forrásvédnökei. Partnereink: Mecsek Egyesület, Mecsekerdő Zrt., Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya, RadírPók Túra Club. Baumann József forrásépítő, forrásvédnök 2 Természetbarátok Klubja év végi záró túrája Borús, ködös, mégis enyhe reggelre ébredtünk december 19-én, és ez nagy örömömre sok túratársat is lelkes készülődésre és túrázásra sarkallt. S bár az autóbusz-indulás körül többekben kétség merült fel, hogy időben az indulás helyére érnek-e, szerencsére mindenki – aki ma meg akarta hódítani a Jakab-hegyet – pontosan érkezett. Nagy meg- lepetésemre egy egész busznyian voltunk. Mivel friss és mozgékony volt a csapat, így – bár a túra során többször próbálkoztam a pontos létszám megállapításával – csak a IV. üzemi háznál derült ki pontosan, hogy hányan is töltöttük ma együtt – rövidebb, hosz- szabb időre – a napot. A szummázott számolás eredménye szerint 46-an voltunk. Patacsról indulva a piros háromszög, majd a zöld sáv jelzésen haladva kapaszkodtunk fel a Jakab-hegyre. Volt, akit sikerült már az első csoportkép után „elveszítenünk”, de nagy örömünkre Emese – ugyan más úton járva, de mégis az első nagyobb pihenőhely- hez megérkezve – a Pálos kolostor romjainál várt minket. A kolostor udvarában a pálos rend történetének hallgatása közben jól esett elfogyasztani szendvicseink egy részét. S bár a köd ránk ereszkedett, kedvünk egy cseppet sem lett borús. Igaz, a Zsongor-kő felé így nem tettünk kitérőt, hanem egyenesen a IV. üzemi házhoz mentünk, ahol Bognár Richárd kollégám és néhány más útvonalról érkező társunk várt bennünket. Segítsé- gükkel Ricsi már kész szendvicsekkel – jóféle fehér kenyérből készült zsíros deszka lila hagymával –, teával és forralt borral várt minket. Az enyhe idő lehetővé tette, hogy kint a szabadban piknikezzünk és erdei svédasztalt készítsünk az otthonról hozott finom sütikből és pogácsákból. A piknik végén Ricsivel egy kis karácsonyi aprósággal is megleptük a résztvevőket, melyeket Adorján Rita és Nagy Gábor kollégámmal közösen készítettünk. Egy óra felé elindultunk haza a hegyről a piros sáv jelzésen. Ezúton is köszönöm Baumann Józsinak, hogy elkísért minket a Magyarok kunyhójáig, ahol sok érdekességet mesélt nekünk erről az emlékhelyről. Mire ideértünk, csapatunk már több részre szakadt. Ki sietősen vágott neki a hazaútnak, ki egy kicsit elnézve az utat fizikai- lag és földrajzilag is külön úton járva talált haza, a „kemény mag” pedig együtt, Éger- völgyön keresztül jutott le a buszmegállóba. A visszajelzések szerint mindenki – bele- értve jómagamat is – nagyon jól érezte magát a túrán. Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek. És ne felejtsétek, hogy 2016-ban is lesz Természetbarátok Klubja minden hónap első keddjén, ahova az előadókkal együtt sok szeretettel várlak Benneteket. Az első féléves programról bővebben a honlapon olvashattok. Scheitler Adrienn Segítséget kérünk a máriakéméndi angyalszobrok felújításához A máriakéméndi kegytemplom előtt két igen értékes pirogránit angyalszobor áll, me- lyek 1890 körül készültek a pécsi Zsolnay gyárban. 1987 óta a szobrok törötten és eg y- re rosszabb állapotban dacolnak az időjárással, felújításuk 4 millió Ft-ba kerülne. A máriakéméndi székhelyű Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület várja a támogatásokat az 50100026-12002762 számlaszámára. További részletek a szövetség honlapján (www.branyatermeszetbarat.hu) olvashatók. 3 A máriakéméndi pirogránit angyalszobrok rejtélyes története… A szobrok anyaga a pirogránit egy mesterségesen készített, a gránithoz hasonló kő. Könnyen olvadó agyagból készül. Az agyagot égetik, porrá őrlik, nyers, nehezen olvadó agyaggal keverik, vízgőzzel gyengén megnedvesítik és nagy nyomás mellett préselik, azután újra égetik. Mai ismereteink szerint az 1890-es években 5 db 2,5 m magas angyalszobor készült az akkor világhírű pécsi Zsolnay gyárban. Budapesti megrendelésre alkották a kőbányai Szent László templomhoz, melyek azóta is ott állnak. További 3 társuk Kishajmáson, kettő pedig Máriakéménden áll. A szobrokat Lechner Ödön tervezte, a szobrász pedig a szászvári születésű Kiss György (1852-1919) volt. Az alkotások a szecesszió kedvelte géniuszok heroikusságát előlegezik meg, magyaros jelleggel és erővel. Plasztikájuk eltér a korabeli épületszobrok akadémikus sablonjaitól. Érdekes, hogy a kőbányai an- gyalok feje körül glória látható, de a máriakéméndi és kishajmási szobrokon ilyen nincs vagy hiányozik. A nagyméretű, honalapítás kori domborműves magyaros öltözetű, varkocsos (fejtetőn vagy tarkón szorosan összekötött, ezen túl lazán lógó hajfonatú) angyalszobrok a hitet és szeretetet szimbolizálják. Az egyik szobor a keresztet tartó hit, a másik a szívet tartó keresztet ábrázolja. Kishajmáson 3 szobor áll: a horgonyt tartó remény és a 2 db imára összetett kéz ábrázolású. Budapesten a kőbányai templomnál látható mind az öt figura: hit, remény, szeretet + a két imádkozó szobor. A szobrokat általában két példányban készítik, hogy amennyiben megsérülne, pótolni lehessen. Ezért mindegyikből kettőt készítettek, így 5 féle típust 2-2 példányban. A másodpéldányok, melyek értéke az eredetivel megegyezik, közel 70 évig (a Zsolnay gyár raktárában?) rejtve voltak, és csak 1958-ban lettek felállítva. Három Kishajmásra a kálváriához, kettő pedig Máriakéméndre a Nagyboldogasszony kegytemplom főbejára- tához került. (A máriakéméndi két példány eredetileg Bátaszékre került volna, de ott nem találtak nekik megfelelő helyet. Az 1950-es években talán eleve egy eldugottabb helyet kerestek, ahol biztonságban lehettek.) Eredetileg állt még egy keresztet tartó angyalszobor Pécsett a Zsolnay mauzóleum tetején is, melyet korabeli fotók bizonyíta- nak. Egyes vélekedések szerint az 1950-es években, amikor is a mauzóleumot teljesen kifosztották, munkásőrökkel lövették le ezt az angyalt. Hiteles történetet erről az an- gyalról sem tudunk, de minden bizonnyal tönkrement, elkallódott az évtizedek során. Sajnos a máriakéméndi angyalszobrok felett sem múlt el nyomtalanul az idő. A helyiek szerint 1987 táján egy nagy vihar megrongálta azokat, és később további darabok törtek le, így ma már szárnyaik teljesen hiányoznak és több helyen töröttek. 2006-ban az egy- ház pályázatot nyújtott be az NKA-hoz az angyalszobrok felújítására. Sajnos a pályázat nem nyert, így a szobrok továbbra is dacolnak az idők viharaival. Reméljük, adomány- gyűjtésűnk mielőbb lehetővé teszi a restaurálást, és egy letűnt kor igényes alkotása ismét teljes pompájában állhat a máriakéméndi kegyhely előtt. Kívánjuk, hogy az angyalok vigyázzák Máriakéméndet! (Gyűjtötte: Biki Endre Gábor) 4 HÍREK Nyílt túrák: elkészült a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016. évi nyílt túráit tartalmazó programfüzete, melyet a januári nyílt túrákon, ill. keddenként dél- után a szövetségben (Pécs, Tímár u. 21). lehet megkapni. Természetjárók elismerése: szövetségünk elnöksége a 2016. február 13-án tartandó közgyűlésen ismét szeretné megköszönni az aktív természetjárók – egyesületüket, vagy a szövetséget segítő – munkáját. Kérjük tagszervezeteinket, hogy az elismeré- sekre a javaslataikat – rövid indoklással – 2016. január 19-ig juttassák el Tóth Klára elnöknek e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), vagy adják le személyesen a szövetség- ben. Egyéni túrapontverseny: kérjük a tagszervezeteket, hogy azon tagjaik névsorát, akik 2015-ben 1000 túrapont felett teljesítettek, és a túrapontversenybe szeretnének benevezni, január 26-ig juttassák el Jancsi Attilának (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), az életko- ri kategória (50 év fölötti, ill. alatti férfi, ill. női) megjelölésével. A kategóriák első három helyezettjeit oklevelet kapnak, melyeket a februári közgyűlésen adunk át. Beszámolók: azon tagszervezeteink beszámolóit a 2015-ös évről, amelyek ezt kérik, illetve eljuttatják a februári lapzártáig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, ismét megjelentet- jük a Mecsek Híradóban. Rendezvények január 9, szombat: „Télies Mecsek 35, 16; Hó-PITE 10” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs – Éger-völgy, Teca mama kisven- déglő, 6.30-8.00 (35 km), 8.00-10.00 (16 km), 8.00-11.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1300, 1200, ill. 900 Ft/fő (diákoknak, ill. Mecseki Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény). Információ: Bota János ( 30/993-8595). február 2, kedd: Természetbarátok Klubja. Történeti kincsek az Ordas-tanya 100 éves múltjából – Baumann József előadása. Helyszín: Pepita Kultúrtér (Pécs, Balokány-liget), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► január 9, szombat: „Baranyai Aurél emléktúra”. Útvonal: Szentkút, autóbusz- forduló – Vörös-hegy – Cinke-tanya emlékkő – Laci-forrás – Tixi-forrás – Négy barát-forrás – Éger-tető – Éger-völgy (12 km, szintemelkedés: 300 m). Találko- zás: 9.10-kor a mecsekszentkúti buszfordulóban (a 24-es autóbusz Kertvárosból 8.30-kor indul, az Árkádnál 8.45-kor, az uránvárosi végállomáson 8.58-kor lehet fel- szállni rá). Túravezető: Tóth Klára ( 20/527-8913). 5 ► január 16, szombat: „Orfűi desztinációs túra”. Útvonal: Abaliget, barlang – abaligeti templom – Korzák-tető – Kovácsszénájai-tó – Tekeres (10 km, szint- emelkedés: 100 m). Találkozás: 9.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, az abaligeti busznál. Túravezető: Baumann József ( 20/474-7151). ► január 24, vasárnap: „Túra a vadregényes Keleti-Mecsekbe”. Útvonal: Vár-völgy – Máré-forrás – Iharos-kút – Szederindás-kút – Hidasi-hát – Baglyas-hegy – Zobákpuszta (12 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás 9.45-kor a „Várvölgy” autóbusz-megállóban (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9 órakor indul a szászvár-bonyhádi buszjárat). Hazatérés: Zobákpusztáról 15.11-kor indul Pécsre a busz, mely 15.45-kor érkezik. Túravezető: Kis Olga /Mecsek Egyesü- let/ ( 30/238-8229). ► január 30, szombat: „Téli barangolás Sásd környékén”. Útvonal: Sásd – Hörnyék – Nagy-hegy – Zöld-hegy – Kálvária – Palé – Öreg-hegy – Baranyajenő – Vár- hegy – Hármas-határ – Baranyajenő (15 km, szintemelkedés: 305 m). Találkozás 8.15-kor Sásdon, az autóbusz-állomáson a Dombóvár irányába tartó autóbusz megál- lójában. (Pécsről a 7.30-kor induló veszprémi buszjárattal lehet eljutni). Túravezető: Schóber József ( 20/437-8314). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► január 10, vasárnap: Túra a Geresdi-dombságban + müzlikóstoló. Útvonal: Me- cseknádasd (felújított tájház, templom) – Schlossbergi romok – Várhegyi-kilátó – Török-kút – Juhosok – Nyári-oldal – Csattogó-hegy – Ófalu (10 km, szintemel- kedés: 200 m). Részvételi díj: 300 Ft/fő. Találkozás: Mecseknádasdon a központi megállóban 9.05-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 8.30- órakor indul a busz). Hazatérés: Ófaluból 15.50-kor indul járat mecseknádasdi át- szállással. Pécsre érkezés 17.10-kor. Túravezető: Markesz István ( 20/772-0330). ► január 20, szerda: Falujáró túra Magyaregregyre. Látnivalók: séta a faluban, Arnold-féle mészárszék, honismereti és néprajzi kiállítás, Mária kegytemplom, Szent-kút. Találkozás: Magyaregregyen a középső megállóban 9.50-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00 órakor indul a busz). Hazatérés: 14.34-kor indul Pécsre a busz, mely 15.20-kor érkezik. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260-1947). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással január 10, vasárnap: „Jégcsap”- túra. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Takanyó-hát – Zobákpuszta (12 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). január 17, vasárnap: „Tél a nagy fák között”. Útvonal: Körtvélyes – Laura- forrás – Sikonda – Cserma-alja – Sikonda (9 km, szintemelkedés: 160 m). Indu- lás: a 8.50-es körtvélyesi busszal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). 6 január 24, vasárnap: „Túra az alvó tavakhoz”. Útvonal: Zobákpuszta – Zobák akna – Gadányi tavak – Szilvás (12 km, szintemelkedés: 260 m). Indulás: a 8.00-ás hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (20/260-1947). január 31, vasárnap: „Barangolás a szendergő Püspökszentlászlón”. Útvonal: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Zobákpuszta (9 km, szintemelkedés: 150 m). Indulás: a 8.00-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit ( 30/ 508-4419) DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► január 5, kedd: DDNP Klub. Lepketérképezés a Dél-Dunántúlon – Laczik Dénes diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► január 12, kedd: Az élő természetvédelem – Rózsa Anita előadássorozata. A magyar puszta nyomában – a Hortobágyi és a Kiskunsági Nemzeti Park. Az elő- adássorozat hazánk legszebb és leginkább védelemre szoruló tájait, a nemzeti parko- kat mutatja be. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A prog- ram ingyenes. ► január 17, vasárnap: Manótúra az Abaligeti-barlangban. Az óvodás, kisiskolás gyermekek a mesés elemekkel átszőtt barlangtúrán Moszanka és Pipisztrella segítsé- gével ismerhetik meg a barlangok keletkezését, a földalatti rejtett élővilágot, meg- tudhatják, mi mindenre érdemes odafigyelni, amikor barlangokban járunk. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szük- séges! ( 72/498-766). Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 10.00 és 12.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. ► január 22, péntek: A nagy téli szunyókálás avagy mely állatok alszanak téli álmot és miért? A foglalkozáson a gyerekek megtanulhatják, mely állatok alszanak téli álmot vagy kényszerülnek hibernációra a hosszú téli hónapokban. Helyszín: Szapor- ca, Ős-Dráva Látogatóközpont, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► február 2, kedd: DDNP Klub. Kirándulások a Dél-baranyai-dombságban – Gregorits János diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, idő- pont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szö- vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522–2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu 7
2016. június-augusztus 240. szám
240. szám 2016. június–augusztus Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Paks, Cseresznyési erdei iskola Szép létszámú csapat képviselte Baranya megyét a május 6-8-a között megrendezett paksi regionális természetbarát találkozón. A megyei szövetségünk, a POEÜ, a Hét-domb TE és a Dráva TSE – Tenkes TE vegyes is megtöltött egy-egy nyolcágyas szo-bát. Kiváló programokból sikerült a rendezőknek összerakni a három napot. Pénteken a szállás elfoglalása után megnéztük a Paksi Atomerőmű látogató központ-ját. A rendezők gondoltak azokra is, akik egy kis mozgásra vágytak. Ők Decsi Béla vezetésével, bringával jöttek-mentek a tábor és az erőmű között. Jakab Albi paksi túratársunk ismertetett meg bennünket az erőmű múltjával és mai működésével. Szakszerű és kellően érdekes volt vezetése a látogató központban. Ő jelenleg is az erőműben dolgozik mérnökként. Ezután Varga József volt a vezetőnk az erőmű múzeumában. Itt is sok érdekeset láttunk, hallottunk. Mindkét helyen a „megfogható” dolgok jelentették a legnagyobb érdeklődést a mindig kíváncsi turisták számára. A délutáni, esti programot az „Ürge mese” című előadás nyitotta. A könyv szerzője, Vincze Bálint egy szép fotókkal illusztrált előadást tartott. Nem véletlen a fotó szó használata, hiszen olyan profi képeket láthattunk elsősorban az ürgékről, hogy mindenki csak pislogott! Előadónk mesélt a képek keletkezéséről és a technikáról is. Ezek olyan profi holmik, amire mi halandó fényképezgetők még csak nem is álmodhatunk. A fotókon verekedő, nézelődő, játszó ürgék sokszor váltottak ki derültséget a nézőkből. A meghirdetett program utolsó előadója Weiszné Tóth Erika volt, aki az egészséges táplálkozásról tartott előadást. Az elkészített ételek, a paksi csárdából érkezett sült és töltött húsokkal nagyon jól fogytak. Ezután kisebb-nagyobb beszélgető csoportok alakultak, ahol régi ismerősökkel és itt megismert túratársakkal folytak a diskurzusok. Majd ahogy lenni szokott, tábortűz és nótázgatás zárta a napot. Jól fogytak az üdítők, alkoholos italok és az ásványvíz is. Na, ez utóbbi azért legtöbbször a borral került egy pohárba. Volt itt minden „pálinka szerelmem...” meg „csípőjének a ringása”, de azért a „tábortüzes” nóták voltak többségben. Második nap volt az igazi túrázós. A rendezők a „Demeter 30-15” teljesítménytúrákat ajánlották a délelőtti, kora délutáni programnak. A 30-s táv indulói már hét órakor elkezdték róni a kilométereket. Mi, a rövidebb távon indulók a fél kilenckor induló busszal jutottunk el a 6-os főközlekedési út 99 km szelvényéhez. A buszon a Dráva-Tenkes vegyesnek a „VIP részt” sikerült elfoglalnia, ami a jármű végén elhelyezkedő asztalt és a körülötte, körben elhelyezett üléseket jelentette. A főúttól indulva kellett teljesítenünk a 15 km-s távunkat, ezt a túra közben 20 km fölé tornáztunk. Ennek az oka Fodor Péter kaposvári túratársunk volt, mivel felkínálta a lehetőséget, hogy egy fokozottan védett növényt, a tátorjánt megnézzük. Menet közben mi, tudatlan turisták érdeklődtünk, hogy mi is ez a növény. A válaszok az „olyan kicsi lapos” és a „szép kerek nagy” közé tették a formáját! Ez még jobban felcsigázta az érdeklődőket... Utólag belegondolva, szerintem ez a kitérő volt a legszebb része a túrának! Na szóval, a tátorján bizony lehet kicsi lapos, meg szép kövér kerek is, mint egy jól lakott turista! Láttunk „ifjú” korban lévő és öregedő, virágba boruló, bogyót érlelő példányokat is. Ezen a kitérőn szerencsénk is volt, mivel találtunk gombát is. A köszönő sms-ekből kiderült, hogy ehető... Amit teljesítménytúra-rendezőként hiányoltunk, az az ivóvíz volt, úgy fél táv körül. A túra végére jutott az árvalányhajas terület, aminek a látványa feledtetett szomjúságot, fáradtságot. Az útvonal szalagozása kiválóan sikerült, gratula érte! Bakancsszaggató egy túra volt... A gyorsabb lábúak, és akik nem tettek kitérőt, a kétórás busszal már mentek a paksi gyógyfürdőbe egy kis strandolásra. A táborban sem állt meg az élet, mert tovább zajlottak a beszélgetések, ismerkedések. Vacsora előtt volt még egy programunk, a borkóstoló. A Kovács Misi által összeállított paksi borok sora kiváló alapot nyújtott a vacsorához. Megállapítottuk, hogy az itt termett szőlőkből is lehet jó bort csinálni. A hangsúly a szőlőn van! A vacsora után a rendezők születésnapi köszöntőn emlékeztek meg Jakab Albi nemrég volt jeles eseményéről. Természetesen mi is csatlakoztunk, fogyott a torta rendesen. A torták is stílszerűek voltak, mert az egyik egy tájékozódási bóját ábrázolt laptájolóval, míg a másiknak a tetején a Jakab-hegyi térképszelvény volt ábrázolva. Ezután a szellemi vetélkedő kérdései is kiosztásra kerültek. Török Erzsi volt a kérdéssor összeállítója. Majd kezdődött a turista bál, amit a bátrabbak megszakítottak egy mini éjszakai túraversennyel, amit Jakab Albi állított össze. Egy kicsit más volt ez a verseny, mint a hagyományos, mivel a megtalált bójáknál nem csak jelölni kellett, hanem a bóján lévő kérdésekre is válaszolni. A lappantyú bizony sokunkon kifogott... A verseny után újra tánc, zene, derű! Az utolsó reggel mindig a legrosszabb, mert az emberekben benne van a tudat, hogy valami jó véget ér! Meg az, hogy az esti italok is mély nyomot hagynak a testben és a lélekben... Reggeli előtt, után ki-ki kedvére kezdett összepakolni. Az utolsó napi prog-ram egy paksi városnézés volt Jakab Évi vezetésével. Először busszal tekeregtünk a lakótelep környékén, majd séta a belvárosban, a Duna-parton. Rövid pihenő és limo-nádé kóstolgatás a kézműves termékek boltjánál, majd ezután egy modern galériát néztünk meg, ahol megmozgathattuk az agytekervényeinket is. Az alkotó, Bak Imre „Aktuális időtlen” címet viselő kiállításán lehetett gondolkodni, hogy mit is ábrázol-nak a képek... Tárlatvezetőink hamar belátták, hogy lanyhul a figyelem. A „csinálj Te is egy alkotást” már azok is élvezték, akiknek ehhez kevés volt a kreativitása, kézügyessége. Itt meg is csúsztunk egy kicsit az időben, így mindjárt a méltán híres paksi halászcsárdába mentünk, hogy elfogyasszuk ebédünket. Remek volt a hallé és az elmondások szerint a túrós csusza is. Fodor Petinek a békacombok is ízlettek. Ezek után teli hassal irány Dunakömlőd, a Lussonium. Az egykori római helyőrség helyén, a löszfal tetején sétálgatva a tablókról tanulmányozhattuk a római tábor mindennapjait. Innen irány a tábor, mármint a mienk. A találkozó helyszínéül szolgáló Cseresznyési erdei iskola kiváló választás volt. Köszönjük a rendezést és a törődést a paksi túratársaknak, a Demeter egyesületnek és barátaiknak! atiKA Április 30-án a „TeSzedd” akció keretében a Dráva TSE csapata Éger-völgyből indul-va a Mohosi-kis-kút – Jakab-hegy (zöld körön) – Patacsi-mező – Éger-völgy útvonalat járta be. A 9 fő meglepően kevés, fél zsák szemetet tudott összeszedni. Egyesületünk másik két tagja a PTTE elnökének, Ignátkó Imrének a vezetésével a Tettye, Havi-hegyi templom – Dömörkapu – Remete-rét – Patacsi-mező útvonalon gyűjtötték a szemetet. Ők is fél zsákkal tudtak megszedni. Reméljük, ez az irány marad és a kirándulók egyre kevesebb szemetet hagynak a turistautak mentén! A „TeSzedd” akció folytatódik ősszel is. Reméljük, akkor még több egyesület, szak-osztály, munkahelyi csoport és baráti társaság tesz egy kicsit a turistautak tisztaságá-ért! Köszönjük minden résztvevőnek a munkáját! Jancsi Attila, Nagy Balázs baranyai koordinátorok HÍREK Útjelzés-felújítások a Baranyai-dombságban: a közelgő Törökvári teljesítmény-túra miatt felújították a zöld sáv jelzésű turistaút jelzéseit a Törökvári-pihenőhely és Váralja között mintegy 2 km-en, a kék rom jelzést a Törökvári-pihenőhely – Kéméndi-tető (sárga háromszög elágazás) között 1,5 km-en, valamint a Vályús-forráshoz a leágazást a kék rom jelzésű úton egy új kék kör jelzés mutatja. Napszentély-kilátó: a Magyarhertelend fölötti kilátó lépcsői megrongálódtak, a kilátó látogatása veszélyes! Mecsek Híradó: a következő szám 2016. szeptember 1-jén jelenik meg. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • június 11, szombat: „Hattorony” túra (31, 25, 17, 13, 8 km). R.: Vásárosdombóért Egyesület. Rajt: Vásárosdombó, Szent Imre liget, 7.00-9.00. Cél: Vásárosdombó (31 km), Gerényes (25 km), Ág (17 km), Kisvaszar (13 km), Tékes (8 km). Nevezési díj valamennyi távon: 400 Ft/fő. Információ: Ács Imre János (30/212-3181). • június 11, szombat: „Mecseki Hegyikerék 50, 30” MTB kerékpáros teljesít-ménytúrák. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Tettye Vendéglő, 8.30-9.30. Cél: Pécs, Éger-völgy, Teca mama vendéglője. Nevezési díj: mindkét távon 1000 Ft/fő (MTSZ tagoknak és diákoknak 300 Ft kedvezmény). Információ: Poór Balázs ( 20/952-1143). • június 18, szombat: „Sasrét kincsei” – túra a sasréti Biedermann pincéhez. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra a Sasrét Vendégháztól a Csodaszarvas tanösvényen, a monumentális, és különleges építészeti és gépészeti „csemegéket” kínáló pincéhez vezet, majd vissza a vendégházhoz. Indulás 10.00-kor kisvonattal Almamellékről Sasrétre, visszautazás Almamellékre 16.00-kor. Ebéd és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) A programra előzetes bejelentkezés szüksé-ges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 23, csütörtök: „Szent Iván éji vonatozás – szentjánosbogár rajzás túra” Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. Éjszakai túra, a csodálatos kis lámpások erdejébe. Június közepén kezdődik a nagy szentjánosbogár rajzása, amely felejthetetlen lát-ványt ígér a különleges esti erdőben. Indulás 17.30-kor Almamellékről kisvonattal Sasrétre, várható visszaindulás Almamellékre 23.00-kor. Vacsora és szállás lehető-ség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 24-25, péntek-szombat: Kuglóffesztivál túrahétvége. Helyszín: Váralja. R.: Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület, Bonyhád. Valamennyi ren-dezvény rajt- és célhelye: Váraljai Parkerdő bejárata. Információ és nevezés: Butschli Péter ( 30/695-1271, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), Péter Anna ( 30/450-2439, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). Részletesen a programok: – június 24, péntek: „Váralja fényei” – vezetett nyílt túra a Váralját övező gerin-ceken (6 km). Nevezési díj nincs. Elemlámpáról mindenki maga gondoskodik. Rajt: 20.30-kor. – június 25, szombat: „Magyar királyok nyomában 50, Kuglófkereső 25, 10, Erzsi néni túrája 5” teljesítménytúrák. Rajt: 7.00-8.00 (50 km), 7.00-9.00 (25, 10 km), 9.00-14.00 (5 km). Nevezési díj: 1200, 1000, 800, ill. 500 Ft/fő. (A nevezési díjból MTSZ, TFSZ tagoknak és Mecseki Turista Kártyával 200 Ft; TTT, MSTSZ tagoknak és Magyar Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény. 10 éven aluliaknak a nevezés ingyenes.) • július 2, szombat: „Fekedi Keresztutak 35, 25, 10” teljesítménytúrák. R.: Szi-gethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete. Rajt: Fekedi turistaház (Feked, Fő u. 6.), 8.00-10.00 (35, 25 km), 9.30-12.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 900, ill. 800 Ft/fő. Információ: Kontha Gabriella ( 70/382-7873). • július 9, szombat: „Csillagos égbolt túra” Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra során lehetőség nyílik távcsővel a csillagos égbolt, az állatövi jegyek megfigyelésé-re, Európa egyik legkisebb fényszennyezettségű területén. Éjszakai szakvezetés csillagász kíséretével. Indulás 17.00 órakor Almamellékről kisvonattal Sasrétre, várható visszaindulás Almamellékre 23.30-kor. Vacsora és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 800 Ft/felnőtt, 600 Ft/gyermek (18 éves korig), ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • július 20, szerda: „Holdtölte túra” – két hegy között Püspökszentlászlóra (Mecsek Zöldúttal közös túra). R.: Mecsekerdő Zrt. Útvonal: Hosszúhetény – Völgyi rétek – Püspökszentlászló – Püspöki kastély – vissza ugyanazon az úton Hosszúheténybe. Találkozó: 21.00 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal (Kultúrház buszmegálló). Táv: kb. 8 km, időtartam: kb. 3 óra. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: július 19. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház – Hosszúhetény ( 30/663-0923, 72/481-058, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • július 30, szombat: „Vándortáborozók nyomában a Nyugat-Mecsekben 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Zobákpuszta, Gyopár kulcsosház, 7.00-9.00 (30 km), 8.00-11.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 800, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal: 100 Ft kedvezmény). Információ: Tóth Klára ( 20/527-8913), Strasser Péter ( 20/522-2953). • július 31, vasárnap: „Kelet-Mecseki barangolások – Csanádi Imre emlékére” kreatív teljesítménytúra (6, 5, 3 ház). R.: Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztály. Távok: 30, 26, ill. 15 km. Rajt: Komló-Zobákpuszta, Gyopár kulcsosház, 6.00-9.00 (30 km), 6.00-10.00 (26, 15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő. Információ: Kazal Márton ( 20/979-7254). A Vándortáborozók nyo-mában és a Kelet-Mecseki barangolások együttes teljesítőinek meglepetés! • augusztus 6, szombat: „Tenkes éjszakai 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Tenkes Természetbarát Egyesület; Dráva Természetbarát Sport Egyesület; Siklós-Máriagyűd Közösségi Ház. Rajt: Máriagyűd, Közösségi Ház, 19.00-21.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 800, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak, Magyar Turista Kártyával, ill. diák, nyugdíjas kedvezmény: 100 Ft, csak egy jogcímen vehető igénybe). Információ: Balog Árpád ( 30/316-1891), Andrasek Csaba ( 70/375-4872). • augusztus 6, szombat: „Éjszakai rovarok” – rovargyűjtés esti fénycsapdázással Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. Indulás 17.00 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrét¬re, várható visszautazás Almamellékre 22.00 órakor. Vacsora és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) Túravezető: Szőcs Levente, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének segédmunkatársa. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • augusztus 6-21: Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlás. R.: Somogy Megyei Termé-szetbarát Szövetség. A részletes programot lásd a Dél-dunántúli Pirostúra honlap-ján (http://deldunantulipiros.hu). Információ: Tóth Klára ( 20/527-8913). • augusztus, 20, szombat: „Mecsek 600-as csúcsai” (54 km), „Mecsek 35”, Tubes 20” teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs, Cser-kúti Csárda autóbusz megállóhely, 5.00-8.00 (54 km, 20 km), Pécs, Dömörkapu, 7.00-12.00 (35 km). Cél: Dombay-tó (54 km, 35 km), Dömörkapu (20 km). Neve-zési díjak: 1000, 900, ill. 700 Ft/fő. Információ: Kirch Szilárd ( 30/302-4971), Gruber Mihály ( 31/781-8803). • augusztus 20, szombat: „Csillagos égbolt túra” Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra részleteit lásd a július 9-i programnál. • szeptember 3, szombat:”DÖKE – Jó szerencsét! 100, 75, 50, 25” kerékpáros teljesítménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), 8.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 900, 800, ill. 700 Ft/fő (MTSZ, Magyar Turista Kártya, családi kedvezmény: 100 Ft). Információ: Balogh Zoltán ( 380-0777). • szeptember 3, szombat: „Az Üveghegyen túl” – túra a Kelet-Mecsekben. R.: Mecsekerdő Zrt. Útvonal: Kövestető Vendégház – Hegyköze – Pap rét – Csengő hegy – Pusztabánya – pihenő (ebéd) – Üvegesek útján vissza – Kis Tóti völgy – Völgyi rétek – Hosszúhetény (10 km, időtartam: kb. 5 óra). Hosszúhetényben az Üveges Múzeum megtekintése. Találkozó: 9.30 órakor a Kövestető Vendégház-ban. Részvételi díj: 1.000 Ft/fő, amely tartalmazza az ebéd és az Üveges Múzeum belépőjének díját. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: szeptember 1. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház – Hosszúhetény ( 30/663-0923, 72/481-058, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • szeptember 6, kedd: Természetbarátok Klubja. „Meglepetés-előadás”. Előadó: Nagy Balázs (POEÜ). Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK • június 11, szombat: „Körtúra Komlóról Komlóra”. Útvonal: Komló, autóbusz-pályaudvar – Szilvás – Szöge-hegy – Leánykő – Kisbattyán – Szilvás – Komló, autóbusz-pályaudvar (21 km, szintemelkedés: 450 m). Indulás: 8.15-kor a komlói buszpályaudvarról (Pécsről 7.30-kor indul autóbusz Komlóra). Túravezető: Hor-váth Attila /Hétdomb TE/ ( 30/371-4545). • június 18, szombat: „Túra a 125 éves Mecsek Egyesület emlékhelyeihez” + a felújított állatkert meglátogatása. Útvonal: Gyükés – Szent Bertalan-kápolna – Flóra-pihenő – Hamedli-pihenő – Lenkei-pihenő – Ilonka-pihenő – Szaniszló-pihenő – Emil-pihenő – Roboz-pihenő – Állatkert (6 km, szintemelkedés: 260 m). A túra végén fakultatív programként meglátogatható az állatkert. Találkozás: 8.35-kor a pécsi főpályudvar előtt, a 39-es autóbusz megállójában (az autóbusz 8.45-kor indul). Túravezető: Szűcs Istvánné Olga /Mecsek Egyesület/ ( 20/278-5872) • június 19, vasárnap: „Pécsbányáról Pécsbányára”. Útvonal: Ezeréves – Tripammer-fa – Kőlyuk – Rábay-fa – Lámpásvölgy (13 km, szintemelkedés: 400 m). Találkozás: 8.40-kor a pécsi főpályaudvar előtt, a 40-es autóbusz megállójában (a busz 8.47-kor indul). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432). • június 24, péntek: „Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben”. Útvonal: Tettye – Dömörkapu – Misina tető – Rotary körsétány északi oldala – Bányász út – Mandulás – Hunyadi út – Széchenyi tér (12 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás: 19 órakor a Tettye Vendéglő előtt (a 33-as autóbusz 18.32-kor indul a főpályaudvarról). Túravezető: Ignátkó Imre /PTTE/ ( 30/270-2670) • június 25, szombat: „Átáról Siklósra”. Útvonal: Áta – Bisse – Máriagyűd – Sik-lós (15 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi vasútállomás vá-rótermében (a villányi vonat: 9.10- kor indul), vagy Átán 9.55-kor a buszforduló-ban. Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). • július 2, szombat: „A Kelet-Mecsek csúcsain”. Útvonal: Magyaregregy, Vár-völgy – Vörösfenyő kulcsosház – Dobogó – Cigány-hegy – Miske-tető – Püspökszentlászló – Zengő – Hosszúhetény (16 km, szintemelkedés több mint 1000 m, a túra nehéznek mondható). Találkozás: 9.45-kor a Várvölgy autóbusz megállóban (a pécsi távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9 órakor indul az autóbusz). Túravezető: Müller Nándor ( 20/957-5775). • július 9, szombat: „Közép-mecseki kilátós túra". Útvonal: Remete-rét – Sós-hegyi kilátó – János-kilátó – Kis-Tubes-kilátó – Misina tető – Dömörkapu – Flóra-pihenő – Ilonka-pihenő – Balázs-kilátó – Tettye (10 km, szintemelkedés: 220 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, a 22-es kocsiállásnál (orfűi buszjárat, a busz 8.30-kor indul). Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). • július 16, szombat: „Szépséges patakvölgyek”. Útvonal: Mecseknádasd – Óbá-nya – Kisújbánya – Hidasi-völgy – Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 350 m). Indulás Komlóról a 8.30-as pécsi buszjárattal, majd átszállás a Budai vámnál a 9.00-kor Pécsről Mecseknádasdra induló buszra (a Pécsről jövő turisták erre a buszra szálljanak fel a pécsi távolsági autóbusz-állomáson). Túravezető: Őri Zsu-zsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437, 70/260-7059). • július 23, szombat: „Kalandozás a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Szilvás – Barna-kő – Sín-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Máré-vár – Máré csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Szilvás – Komló, autóbusz-pályaudvar (26 km, szint-emelkedés: 550 m). A túrát a Máré csárdánál abba lehet hagyni (18 km, szintemel-kedés: 395 m). Indulás 8.00-kor Komló – Szilvás, Spar elől. A találkozási hely Pécsről a 7.00-kor induló komlói autóbusszal érhető el. Túravezető: Horváth Attila /Hétdomb TE/ ( 30/371-4545). • augusztus 6, szombat: „Uránbányász Emléktúra”. Útvonal: Cserkúti csárda – Cserkút – Kővágószőlős – Tótvár – Kővágótöttös – Bakonya (12 km, szintemel-kedés: 250 m). Találkozás: a pécsi 26-os autóbuszjárat Cserkúti csárda megállójá-ban 9.10-kor (a 26-os járat a Budai állomásról 8.33-kor indul, a Konzumhoz 8.47-kor, Uránvárosba 9.00-kor érkezik). Túravezető: Rónaky Gizella ( 30/266-4648). • augusztus 14, vasárnap: „Orfűről Pécsre”. Útvonal: Mecsekszakál – Bános – Lóri-völgy – Büdös-kút – Szentkút (14 km, szintemelkedés: 440 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, a 22-es kocsiállásnál (orfűi buszjá-rat, a busz 8.30-kor indul). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432). • augusztus 20, szombat: „Szederérés idején”. Útvonal: Bükkösd – Szentdomjánpuszta – Boda – Bakonya (15 km, szintemelkedés: 300 m). Találko-zás a pécsi főpályaudvaron 8.30-kor (Bükkösdre 8.47-kor indul a vonat). Délután Bakonyáról Pécsre 15.30-kor indul a busz, érkezik 16.12-kor. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet /Hétdomb TE/ ( 20/260-1947). • augusztus 27, szombat: „Múltidéző túra a Magyarok kunyhójához”. Útvonal: Patacs – Avar-kút – Jakab-hegy – Magyarok kunyhója – Éger-völgy (14 km, szintemelkedés: 380 méter). Találkozás: Patacs autóbusz végállomáson 8.50-kor (a 25-ös busz 8.00-kor indul a Budai állomásról, 8.30-kor Uránvárosból). Túravezető: Baumann József ( 20/474-7151). • augusztus 28, vasárnap: "Szőlők mellett – pincék között a Villányi hegységben”. Útvonal: Palkonya – Szent Bertalan kápolna – Vylyan palackozó – Balassa-barlang – Bocor-tető – Palkonya vasútállomás (14 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás Palkonya vasútállomáson 7.30-kor (a vonat Pécsről 6.55-kor indul). Visszafelé 14.08-kor, 16.08-kor indul vonat. A túra végén a Takács pincénél borkóstoló és borvásárlási lehetőség lesz. Túravezető: Pál Krisztina /Mediterrán Gyaloglóklub/ ( 20/296-0601). • szeptember 3, szombat: „Szénbányász Emléktúra”. Útvonal: Somogy bányatelep – Vasas – Flórián telep – Petőfi-akna – Hosszúhetény (11,5 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 7.15-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 15-ös autóbusz megállójában. Túravezető: Rónaky Gizella ( 30/266-4648). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► június 12. vasárnap: Az újjáépített Szentkúti kápolnafülke szentelése Mária-kéménden + vendégfogadás. Útvonal: Máriakéménd – Emlék-kápolnafülke (Héhwald-kereszt, egykori Szent-kút) – Margaréta – Nagy-pincesor – Schleicher-kereszt – Katolebergi-képoszlop – Lankás-dűlő – Máriakéménd (8 km, szintemelkedés: 210 m). Találkozás: Máriakéménden a buszmegállóban 13.50-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz). Hazatérés: Máriakéméndről 18.52-kor indul vissza a busz és Pécsre 19.31-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► június 15, szerda: Falujáró túra Szaporcáról Kémesre. Látnivalók: kazettás református templomok, Szaporcán Ős-Dráva ökoturisztikai bemutatóközpont és a tájház. Táv: 2-6 km. Találkozás: Kémesen a buszmegállóban 10.00 órakor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásáról 8.30-kor indul a busz Harkányba, onnan Kémesre 9.40-kor). A hazatérésre több lehetőség van. Túravezető: Nyáry Attiláné. ► június 25, szombat: Iván napi körmenet a kisnyárádi Keresztelő Szent János-kápolnához + vendégfogadás. Útvonal: Liptód – Barics-rét – Mitár – Erdősmá-roki-halastavak – Keresztelő Szt. János-kápolna – Kisnyárád vagy Babarc. Táv: Babarcig 10 km, Kisnyárádig 6,5 km. Szintemelkedés: Kisnyárádig 110 m, Babarcig 145 m. Részvételi díj: 350 Ft/fő, melyet a kápolna karbantartására fordítunk. Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 8.30-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 2-es kocsiállásáról 7.30-kor indul a busz). Hazatérés: Babarcról 14.22-kor indul vissza a busz, mely Pécsre 15.15-kor érkezik. Kisnyárádról 12.45-kor indul vissza a busz, Lánycsókról 13.55-kor, Pécsre 14.45-kor érkezik. Túrave-zető: Gayer Éva. ► július 2, szombat: Zarándoktúra a máriakéméndi Sarlós Boldogasszony napi búcsúra. Útvonal: Véménd – Szebény – Szűr – Himesháza – Erdősmárok – Liptód – Máriakéménd (az egyes településeken is lehet csatlakozni a templomok-nál). Teljes táv: 28 km, Szebénytől 23 km, Szűrtől 19 km, Himesházától 16 km, Erdősmároktól 12 km, Liptódtól 10 km. Véméndről a templomtól 7 órakor, Sze-bényből a templomtól 8.30-kor, Szűrből a templomtól 10 órakor, Himesházáról a templomtól 11 órakor, Erdősmároktól a templomtól 12.30-kor, Liptódról a temp-lomtól 14.10-kor indul a zarándokmenet. Közlekedési lehetőségek: Szebénybe: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 7.00 órakor indul a busz Pécsvárad, kollégium megállóhoz. Itt átszállás 7.45-kor, Szebénybe a járat 8.27-kor érkezik; Himesházára: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul a busz Mohácsra, onnan Himesházára 10.30-kor és érkezik 10.59-kor; Liptódra: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz, a Babarci elágazásnál átszállás 13.57-kor, és Liptódra 14.10-kor érkezik; Máriakéméndre (gyalogos zarándoklat nélkül): Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 16.00-kor indul a busz Pécsvárad kollégium megállóhoz, itt átszállás a szemközti oldalon a 17.04-kor induló szederkényi járatra, mely a máriakéméndi kegytemplomhoz 17.33-kor érkezik. Hazatérés: a kegytemplomtól a csoport 19.15-kor indul a Szent Márton úton 6 km-es gyaloglással Szederkénybe, ahol felszállhatnak a 21.04-kor induló buszra, mely Pécsre 21.35-kor érkezik. A zarándoktúra vezetője: Baumgärtner Norbert. ► július 8, péntek: Éjszakai túra szalonnasütéssel egybekötve. Útvonal: Petőfi-akna – Hársas-tető – felhagyott fonolitbánya – Vasas-forrás – Köves-tetői tan-ösvény – Kövestető-kilátó – Zobákpuszta (6 km, szintemelkedés: 250 m). A sza-lonnasütéshez alapanyagot mindenki hozzon magával! Találkozás: Petőfi-aknán a buszfordulóban 17.30-kor (a 14-es helyi buszjárat a főpályaudvarról 16.50-kor indul). Hazatérés: Köves-tetőről 22.03-kor indul a busz, és Pécsre 22.35-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► július 16, szombat: Kisgyermekes családok túrája a Mecsekben (3-14 éves kor-osztálynak ajánlott szülőkkel, nagyszülőkkel). Útvonal: Misina-tető, TV torony – Északi Rotary körsétány – Tubes, János-kilátó – Tubicai-oldal – Bálics (6 km, szintemelkedés: 80 m). Találkozás: 9.30-kor a Misina tetőn a TV-toronynál a buszfordulóban (A 35Y jelzésű buszjárat 9.05-kor indul a főpályaudvarról). Hazatérés: Bálicsból 13.45-kor indul a 36-os busz. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► augusztus 3, szerda: Falujáró túra Lakócsáról Drávafokra. Látnivalók: Lakó-csán az r.k. templom, horvát templom, Drávafokon a Bittó-kastély, a Fodor-kúria, ref. templom, r.k. templom, népi építészet emlékei, a plébánia, hősi emlékmű és egy védett parasztház. Találkozás: Lakócsán a buszmegállóban 10.15-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 4-es kocsiállásáról 8.15-kor indul a busz Szigetvárra, onnan Lakócsára 9.20-kor). Pécsre érkezés: 16.07 vagy 17.40-re. Túravezető: Gayer Éva. ► augusztus 6, szombat: „A Kelet-Mecsek erdői az ébredő napfelkelte idején”. Útvonal: Zobákpuszta – Takanyó-völgy – Takanyó-forrás – Pusztabánya (Be-tyár-tanya, Kiss Lajos emlékház) – Szürke-rét – Pásztor-forrás – Szószék – Lencse-kút – Lapát-vár – Vadvirág-forrás – Harács-mező – Óbánya (táv: 14 km, szintemelkedés: 470 m). Találkozás: Zobákpusztán a buszmegállóban 5.10-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 4.35-kor indul a busz). Hazatérés: Óbányáról 12.35-kor indul a busz Mecseknádasdra, onnan Pécsre 12.57-kor, mely Pécsre érkezik 13.30-kor. Túravezető: Kalangya Attila. ► augusztus 15, hétfő: Történelmi túra a máriakéméndi Nagyboldogasszony bú-csúra. Útvonal: Máriakéménd – Törökvári-pihenőhely – Vár-hegy, Török-vár romjai és a déli földvár, valamint a sáncok megtekintése – Lankás-dűlő – Nagyboldogasszony kegytemplom (búcsú és szentmise) – Nyomjai-kereszt – Szederkény (13 km, szintemelkedés: 160 m). A kegyhelyen 17.00 órától kirakodó-vásár lesz és 18.00 órakor kezdődik szentmise, ezt követően a csoport továbbindul Szederkénybe. Találkozás: Máriakéménden a buszmegállóban 13.50-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz). Hazatérés: Szederkényből 21.04-kor indul a busz, Pécsre 21.35-kor érkezik. (Aki a kegytemplomtól hazamenne, annak 17.33-kor és 18.10-kor indul járat szederkényi, illetve pécsváradi átszállással Pécsre.) Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet. ► augusztus 27, szombat: Pálinkakóstolós túra. Útvonal: Egerág – Egerági-erdő – Tölgyes – Herendi-erdő – Kisherendi-vadászház – Kisherend (helytörténeti gyűjtemény). Táv: 15 km, szintemelkedés: 240 m. Részvételi díj: 300 Ft/fő (gyer-mekeknek ingyenes). Találkozás: Egerágon a templom melletti buszfordulóban 7.20-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 6.40-kor indul a busz). Hazatérés: Kisherendről 14.55-kor indul a busz, mely Pécsre 15.27-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► június 12, vasárnap: „2=1-ben: Juniális a Vörösfenyő kulcsosháznál + Tesz-vesz túra” Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-kút – Vörös-fenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). ► június 23, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Menta és citromfű, Herman Ottó-tó”. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► június 25, szombat: Kalandozás a Vágyom-völgyben. Útvonal: Magyaregregy – Leánykő – Vágyom-völgy – Magyaregregy (11 km, szintemelkedés: 200 m). In-dulás: a 7.40-es buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► július 3, vasárnap: Hegyről – hegyre. Útvonal: Pécs, 48-as tér – Havi-hegy – Dömörkapu – Mandulás – Tubes – Büdös-kút – Orfű, Malommúzeum – Mecsekrákos – Napszentély-kilátó – Magyarhertelend (26 km, szintemelkedés: 650 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► július 14, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Izsóp és orvosi zsálya, Vízfő-forrás”. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► július 16, szombat: Körtúra az Óbányai-völgyön át. Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Réka-völgy – Stein-malom – Óbánya – Kisújbánya – Hi-dasi-völgy – Zobákpuszta (27 km, szintemelkedés: 460 m). Indulás: 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► július 23, szombat: Nyársalás a Pásztor-forrásnál. Útvonal: Máré csárda – Pász-tor-forrás – Vár-völgyi tanösvény – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 160 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► július 30, szombat: Túra kedvenc gyöngyszemeim között. Útvonal: Sikonda – Vágotpuszta – Bános – Mecsekrákos – Malom múzeum – Vízfő-forrás – Or-fű, szabadstrand – Tekeres (16 km, szintemelkedés: 280 m). Indulás: a 8.00-ás sikondai buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 7, vasárnap: Tavak varázslatos világa. Útvonal: Magyarhertelend – (kitérő) Napszentély-kilátó – Horgász-forrás – Kovácsszénájai-tó – Herman Ottó-tó – Tekeres – Pécsi-tó (10 km, szintemelkedés: 250 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 7, vasárnap: Kalandtúra elszántaknak! Útvonal: Orfű – Sárkány-szakadék – Szuadó-völgy – Remete-rét – Büdös-kút – Zsidó-völgy – Kőlyuk – Sikonda (20 km, szintemelkedés: 510 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárat-tal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► augusztus 11, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Mecsekfű és orbáncfű, De-nevér tanösvény”. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 13, szombat: Kellemes úton. Útvonal: Pécs, Hősök tere – Rigó-kút – Andor-forrás – Tölgyes-út – Kantavári-forrás – Hideg-kút – Francia-emlékmű (rövidebb útvonal vége) – Pécs, Belváros (15/11 km, szintemelkedés: 200 m). In-dulás a 7.30-as pécsi járattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260-1947). ► augusztus 27, szombat: Nyár végi túra a Csurgónál. Útvonal: Zobákpuszta – Csurgó – Pusztabánya – Csengő-hegy – Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 340 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Németh Katalin ( 20/507-0776). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► június 8, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megismerhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kerti fajok segítségé-vel. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum, időpont: 10.00 óra. A program időtar-tama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► június 15, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A részleteket lásd a június 8-i programnál. ► június 18, szombat: „A nyári éjszaka titokzatos hangjai” – túra a Barcsi Boró-kásban „20 év, 20 túra” programsorozat. Hangulatos sétát tehetünk a telihold fé-nyénél az éjszakai erdőben. Megismerhetjük a Barcsi Borókásban élő, csak éjszaka látható-hallható állatokat. Kis szerencsével hallhatunk lappantyút, aranysakált, macskabaglyot, békákat. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges ( 30/474-3591, 82/461-285). Találkozás: Barcsi Borókás parkolója (6-os sz. főút 253 km-szelvény), 18.30 órakor. A túra hossza: 2-3 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 24, péntek: Szent Iván-éj a Tettyei Mésztufa-barlangban. Helyszín: Pécs, Tettyei Mésztufa-barlang, időpont: 20.00 óra. Részvételi díj a belépőjegy ára. ► június 25, szombat: „Hódító hód kenutúra”. A túra során kenuinkkal bejárjuk a Vén-Dunát, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna főága volt. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges ( 30/377-3388, 30/326-9459). Helyszín: Baja – Vén-Duna, időpont: 9.30 óra. A túra hossza: 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. ► június 25, szombat: „Kolokán túra az Ős-Dráva Látogatóközpontban”. „20 év, 20 túra” programsorozat A túrán az ártéri növényvilág jeles képviselőit ismerhetik meg a résztvevők. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 4-5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► július 2, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mel-lékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/846-6020). Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 9.00 óra. A túra időtartama: 4 óra. Részvételi díj 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 4, hétfő: Óvodás nap a Pintér-kertben. Szimatoljunk! Tapogassunk! Ismer-jük meg a Pintér-kert élővilágát! A program keretében az óvodások megismerhetik a Pintér-kert illatösvényét, különleges tapintású növényeit és a tavakban élő aranyhalakat. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum, időpont: 9.00 óra. A program időtartama 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► július 9, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a június 25-i programnál. ► július 9, szombat: „Hódító hód kenutúra”. A részleteket lásd a június 25-i prog-ramnál. ► július 10, vasárnap: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► július 11, hétfő: Óvodás nap a Pintér-kertben. A részleteket lásd a július 4-i prog-ramnál. ► július 16, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► július 16, szombat: „Az ormánsági rétek nappali lepkéi”. „20 év, 20 túra” prog-ramsorozat. Jelvénygyűjtő túra A résztvevők a Drávaiványi mellett elterülő legelőn ismerhetik meg e táj különleges lepkefaunáját. Helyszín: Drávaiványi legelő (falu-tól délre), időpont: 8.00 óra. A túra hossza: 1-2 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► július 23, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► július 23, szombat: „Hódító hód kenutúra”. A részleteket lásd a június 25-i prog-ramnál. ► július 23, szombat: Madármegfigyelés a pellérdi halastavaknál. „20 év, 20 túra” programsorozat. Helyszín: Pellérd, halastavak keleti kapuja, időpont: 5.30 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► július 24, vasárnap: „Hódító hód kenutúra”. A részleteket lásd a június 25-i prog-ramnál. ► július 30, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 6, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 6, szombat: Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye az Ős-Dráva Látogatóközpontban. Az egész napos program során a pásztorkutyák terelőverse-nye változatos kiegészítő programokkal várja a közönséget. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. ► augusztus 8-12: Napközis Tábor a Tettye Oktatási Központban. Az általános iskolás gyermekek terepi és foglalkoztató terembe tervezett foglalkozásokon, tematikus napok keretében ismerhetik meg a gyógynövényeket, a vizek apró lakóit, a madarak életét, az erdők titokzatos világát. Játékos feladatok, izgalmas vetélkedők is várják a gyerekeket. Időpont: hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óráig, helyszín: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Tettye Oktatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. ► augusztus 13, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a június 25-i programnál. ► augusztus 13, szombat: „Dzsungeltúra” a Dráva-parton. „20 év, 20 túra” prog-ramsorozat. Jelvénygyűjtő túra. A Dráva mellékágai mellett úttalan utakon haladva olyan varázslatos ártéri helyeket ismerhetnek meg a résztvevők, ahol akár hónapokon át nem jár ember. A résztvevők megismerhetik az egyetlen, a Dráva töltésén belül elhelyezkedő települést, Révfalut is. Helyszín: Drávasztára, kikötő, időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 12 km, időtartama: 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► augusztus 13, szombat: Éjszakai túra a 40 éves Zselici Tájvédelmi Körzet hulló-csillagai alatt. „20 év, 20 túra” programsorozat. Napnyugta után, a zselici dombok között sétálva csillagok ezrei tűnnek elő felettünk. A kellemes séta után egy dombtetőn csillagász vezetésével, távcsővel figyelhetjük meg a távoli objektumokat, miközben akár a fűbe heveredve várhatjuk a csillagok hullását Európa egyik legszebb égboltja alatt. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/405-4571). Helyszín: Bánya, Panoráma panzió parkolója, időpont: 19.30 óra (gyülekező: 19.00 óra). A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. ► augusztus 15, hétfő: Óvodás nap a Pintér-kertben. A részleteket lásd a július 4-i programnál. ► augusztus 17, szerda: Óvodás nap a Pintér-kertben. A részleteket lásd a július 4-i programnál. ► augusztus 20, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 26-27-28: Rendezvénysorozat a mohácsi csata 490. évfordulóján. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, Sátorhely határában elterülő em-lékhely több mint 1500 katona végső nyughelye. A programsorozaton a csatában elesett hősökre emlékezünk. Főrendezvény: Mohácsi Nemzeti Emlékhely, augusz-tus 27-én 10.00 órakor. ► augusztus 27, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 27, szombat: Denevérest Abaligeten. Az esti program során a denevérek különleges és titkokkal körüllengett világát ismerhetik meg a látogatók szakavatott denevérkutató segítségével. Az Abaligeti-barlangnál hálóval befogott denevéreket lehet közelről megnézni, ismerkedve a fajok egyedi jellemzőivel. Helyszín: Abali-geti-barlang, időpont: 20.00 óra. A program ingyenes. ► szeptember 3, szombat: „Velünk élő hagyományok” – túra. „20 év, 20 túra” prog-ramsorozat. Jelvénygyűjtő túra. A túrán a 250 éves Kisújbánya történetével, ha-gyományaival, a régi és újra velünk élő hagyományokkal ismerkedhetnek a részt-vevők. Találkozás: Zobákpuszta-Kisújbánya, Cigány-hegyi feljáró, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► szeptember 6, kedd: DDNP Klub. Természeti értékek és látnivalók Szentmihály-hegytől a Lankóczi-erdőig, avagy a Duna-Dráva Nemzeti Park nyugati kapuja. Zöldvári Ákos diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, idő-pont: 17.00 óra. A program ingyenes.
2016. május 239. szám
125 éve alakult meg a Mecsek Egyesület „1891. április 30-án a pécsi Nemzeti Casinóban Bánffay Simon városi közjegyző, ideiglenes elnök vezetésével megtartotta alakuló közgyűlését a Mecsek Egyesület.” (B. Horváth Csilla: A Mecsek Egyesület története 1891-2002). 1948-ban központi intézkedéssel megszüntették az egyesületet. „1993. április 30-án tíz pécsi polgár alapító közgyűlésre gyűlt össze a József Attila u.10-ben, a Baranya Megyei Bíróság kis tanácstermében.” (u.o.) Most, 2016 áprilisában az alapítás 125. évfordulóját ünnepli a Mecsek Egyesület. 80 – tevékenységben gazdag – év, egyedülálló, semmihez nem mérhető nagyságú értékte- remtés, korhű dokumentáció, emberi nagyságok sora, amit e jeles évfordulón számba vehet az országosan is ismert, elismert egyesület Az egyesület mai vezetése méltó programmal ünnepelte az évfordulót: április 26-án vetített képes megemlékezés volt a Széchenyi István Gimnáziumában a tudós tanár elődökről, akik a Mecsek Egyesület jeles tagjai, vezetői is voltak. Kiss Józsefre, Hor- vát Adolf Olivérre és Dischka Győzőre emlékeztek az iskola mai diákjai – rendkívüli tanóra keretein belül. Április 27-én az „Ötórai beszélgetés” keretében, a Bakancsos Élménytárban emlékeztek az elődökre. A számtalan tárgyi emléket, írott és képes dokumentumot tartalmazó múzeumban Ripszám István ügyvezető elnök köszöntőjé- ben idézte az alapító okiratból az 1891-ben megfogalmazott célokat. Mind vállalható ma is, talán ebben rejlik az egyesület időtállósága, mai időszerűsége is. A gazdag kiállítási anyag (Baronek Jenő gyűjteménye) színes tárháza a baranyai természetjárás és a Mecsek Egyesület történetének. Április 29-én a pécsi köztemetőben – Thuróczy Lajos, az MTSZ örökös tiszteletbeli elnöke és Szőke Viktor, az MTSZ munkatársa jelenlétében – koszorút helyeztünk el a Mecsek Egyesület hajdani vezetősége, jeles alakjai sírhelyén: Vaszary Gyula, Rauch János, Reeh György, Nendtvich Andor, Kiss József, Entz Béla, Bánffay Simon és Dischka Győző sírjánál. Délután 15 órakor ünnepi közgyűlés kezdődött a Városházán. A Bakancsos Óvodások vidám műsora után Dienes Gábor (Széchenyi Gimnázium) Márai Sándor – az utakról szóló – magvas gondolatait tolmácsolta. Ezután Kiss Tibor, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Polgárdy Géza turista szak- író idézte fel az egyesület 80 aktív évének (1891–1948, 1993–2016) jeles eseményeit, nagyjait, épített értékeit. Ezután az egyesület vezetősége emléklapot adott át az egye- sületet az újjáalakulás óta támogató, ill. az egyesületben aktívan tevékenykedő szemé- lyeknek: Thuróczy Lajosnak, Somosi Lászlónak, Rudolf Péternek, Péterffy Attilának, Gasz Zoltánnak, Kovács Szabó Jánosnak, Vida Jánosnak, Keszi Lászlónak, Baumann Józsefnek, Földesiné Kövi Ildikónak, Biki Endre Gábornak és Tóth Klárának. A Bara- nya Megyei Természetbarát Szövetség emlékplakettjét – az elismerés és a köszöntés jegyében – Kiss Tibor, az egyesület elnöke vette át. A Magyar Természetjáró Szövet- ség nevében Thuróczy Lajos köszöntötte az ünnepi közgyűlést, felidézte pécsi emlé- keit, majd az MTSZ elismerő oklevelét adta át Kiss Tibor elnök úrnak. A közgyűlésen jelenlévők megkapták az újonnan elkészített egyesületi jelvényt, s belelapozhattak abba a kiadványba, amelyben Baronek Jenő összegyűjtötte a Mecsek Egyesület első 57 évének dokumentumait (közgyűlési jegyzőkönyvek, levelek, fotók az épített forrásokról, kilátókról stb.) A közgyűlést követően még jó ideig baráti be- szélgetés zajlott a városháza folyosóján. Április 30-án emléktúrával folytatódott az egyesület jubileumi rendezvénysorozata. A túrát az egyesület fiatal túravezetője, Gál Péter vezette Gyükésből indulva, a Kőlyukig gyalogolva. E napon délután 17-kor hálaadó szentmise kezdődött a Lyceum templom- ban. Az egyesület múltjához méltó programsorozat alkalmat adott arra, hogy elődeink értékteremtő munkáját felidézzük, tevékenységük előtt fejet hajtsunk, s erőt merítsünk mai feladatainkhoz. A feladatok teljesítéséhez ezúton is jó egészséget, erőt, lelkes tagságot kívánunk, s még legalább 125 eredményes évet! Tóth Klára elnök Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Megyei természetbarát vezetők tanácskozása A Magyar Természetjáró Szövetség április 1-jére és 2-ára Szendehely-Katalinpusztára hívta a megyei természetbarát szövetségek vezetőit. A Naszály-hegy lábánál lévő Kirándulóközpont és Erdei Iskola csodálatos környezetében a 19-ből 16 megye, vala- mint a Budapesti Természetbarát Sportszövetség képviseltette magát. Somogy és Tolna megyei elnök kollégáimmal, Balázs Lacival és Dománszky Zolival elég korán megérkeztünk, s első utunkon felsétáltunk a kopjafához, amely Rockenbauer Pál emlékét őrzi, aki 1987. november 26-án itt halt meg. Megrendítő volt a gyönyörű erdőben, a délutáni napsütésben, a nyíló tavaszi virágok között a korán elhunyt filmrendezőre, a csodálatos „Másfél millió lépés Magyarországon” és a „Még egy millió lépés” című (és sok más természetfilm) film rendezőjére, az általunk nagyon tisztelt természetjáróra emlékezni. Visszatérve a táborba, elfoglaltuk helyünket a tanácskozóban. Először Tassy Márk igazgató arra kérte a megyei szövetségek vezetőit, illetve az MTSZ jelenlévő munkatársait, hogy mutatkozzanak be és ismertessék a tevékenységüket. Az MTSZ részéről Márkon kívül jelen volt Thuróczy Lajos, Stramszky Judit, Szőke Viktor, Németh Csaba, Széles Csongor (azóta már nem dolgozik az MTSZ-nél), Kunos Gábor és Pálmai Vencel (aki bejelentette, hogy ez a találkozó talán az utolsó hivatalos ki- mozdulása, mert ápr. 22-én nyugdíjba megy). A megyék helyzetét illetően nagyon változatos, sokszínű a kép, de egyáltalán nem rózsás. Az általános, hogy a megyei sportszövetségek szövetsége nincs sehol virágzásban, több megyében meg is szűnt, s ezzel „otthontalanná váltak” a természetbarátok is. Változó, hogyan oldják meg a megyék ezt a problémát. Több megyében a szövetség egyesületté alakult, hogy a pá- lyázati lehetőségek terén ne kerüljön hátrányos helyzetbe (ugyanis a NEA pályázaton a 19 megyei szövetségből mindössze 4 nyert). Irodát bérelnek, saját lakásban tartanak fogadóórát, s egyéb szükségmegoldásokban próbálnak megfelelni vállalt feladataik- nak. Tanulságos beszélgetés volt, délután 4-től (egy kis vacsoraszünetet leszámítva) kb. éjfélig hallgattuk egymást, mégse értünk a végére a bemutatkozásnak, helyzetünk vázolásának. Másnap reggel folytattuk, majd a szóba került problémák súlyozása, csoportosítása következett. Ezekről az MTSZ vezetői feljegyzéseket készítettek, amelyek a jövőbeli közös munka alapjául szolgálhatnak. A legfontosabb témák a következők voltak: a szervezeti kultúra fejlesztése, a tagság létszámának növelése, fiatalítása, a természetjá- rás infrastrukturális feltételeinek javítása és fenntartása. A szombati nap szakmai programja – és Malárik Attila finom paprikás krumplijának elfogyasztása – után sétát tettünk a kirándulóközpont megismerésére. A Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola bemutatását Dobó István, az Ipolyerdő Zrt. Váci Erdészetének vezetője szervezte. Megismerkedhettünk Hangya Danival és Mézivel, a központ „házigazdái- val”, a Hangyavasúttal, az erdei játszótérrel, az erdei bolt kínálatával és a kiránduló- hely többi szolgáltatásával. A kirándulóközpont nemrég átadott szálláshelyeit egyesü- letek, csoportok is igénybe vehetik. A hely kiindulópontja lehet a Börzsöny, Cserhát, Naszály csodálatos helyszíneire tervezett túráknak, kirándulásoknak. A találkozó befejezéseképpen megfogalmaztuk a további közös munka alapjait, külde- tésünket, céljainkat és feladatainkat. Ezek között fontos elhatározás, hogy gyakrabban találkozzunk, legalább negyedévente egyszer. A találkozón történtekről emlékeztető is készült, amely az MTSZ honlapjára is felkerült. A legközelebbi találkozás júniusban lesz. Az előző évek információszegény időszakához képest fejlődést látok a tájékoztatás- ban, a közös munka terén és a tudatosabb, tervezhetőbb munkálkodásban. Tóth Klára „Mecsek 50” Április 23-án 347 fő túrázó és 36 fő rendező részvételével rendeztük meg a 33. Me- csek teljesítménytúrákat. Az 50 km-es távon 44-en, a 30 km-esen 90-en, a 15 km-esen 157-en, a 10 km-esen 56 fő indult. Az idei évben új útvonalakon vezettük a hosszú távokat, melyek érintették többek között a Mária kápolnát, a Zengőt, Zengővárkonyt, a Réka-kunyhót, a Réka-völgyet és a Réka-várat, Óbányát, az Óbányai-völgyet, a Pásztor-forrást, a Vörösfenyő kulcsosházat. A két rövidebb távú túra a néhány éve bejáratott útvonalon haladt, Pusz- tabánya, Réka-kunyhó és Püspökszentlászló érintésével. Öröm volt látni, hogy csalá- dok jöttek apró gyerekekkel is, akik háti-hordózóban élvezték a kirándulást. Képvisel- tették magukat a legkisebbek mellett a szép korúak is. Érkeztek turisták a helyiek mellett az ország minden részéből. Az időjárás, mint legfőbb támogatónk, lehetővé tette, hogy csodás napsütésben, nyári melegben tölthessük el a napot, nagymértékben hozzájárulva minden résztvevő jóked- véhez. Köszönetet mondunk a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy lehetővé teszi a túra megrendezését szakosztályunk számára, a komlói Hétdomb Ter- mészetbarát Egyesület tagjainak, akik a Vörösfenyő kulcsosháznál várják frissítőkkel minden évben a túrázókat, a Pécsi Vörös Meteor Sportkörnek a püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosház rendelkezésre bocsátásáért, a Mecsekerdő Zrt.-nek a zobákpusztai Vargánya tanya használatáért. Külön köszönet a Mecseki Kóborlóknak és barátaiknak, családtagjaiknak a rendezésben való közreműködéséért, a finom süte- mények, szörpök, lekvárok elkészítéséért, és a töretlen kitartásért, amivel évek óta a túra fenntartásán dolgoznak. Szabó-Dalecker Ibolya főrendező Mecseki Kóborlók Szakosztály Tavaszi hírek a Baranyai-dombságból Istvánkúti-pihenő: a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai Liptódon, a Jómadár Ifjúsági Szállóban töltöttek egy hétvégét. Szombati nap a Szabari-erdőben túráztak, vasárnap pedig munkatúrára indultak. A kis csapat Markesz István vezetésé- vel megtisztította a Liptódpusztai-völgyben az István-kút környezetét és újrafestették a forrásház deszkáit és az ott található asztalt és a két padot. Munkájukat ezúton is köszönjük. Sokkal szebb lett így ez a kis erdei pihenőhely, mely a Törökvár 30 telje- sítménytúrának is az egyik állomáspontja lesz. Lókúti-pihenőhely: újabb pihenőhely újult meg a Baranyai-dombságban. A Liptódtól északra a Baranyai Zöldtúra (zöld sáv jelzés) mentén található erdei pihenőhelyen elbontották a régi korhadt asztalokat és padokat. A Mecsekerdő Zrt.-nek köszönhetően új erdei bútorok kerültek ki, melynek munkálatait Markesz István koordinálta. A meg- újításban a Mecsek Egyesület és a Liptódi Önkormányzat is tevékenyen részt vett. A pihenőhely előnye, hogy fedett esőbeálló, tűzrakóhely és vezetékes víz is van, így akár egyszeri túrán is igénybe vehető, de kitűnő a hely táborozásra is. Az elmúlt években a pihenőhelyet már több cserkészcsapat is igénybe vette. Törökvári-kút: jó hír a túrázóknak, hogy újra van vízvételi lehetőség a Máriakéménd közelében található népszerű kirándulóhelyen, a Törökvári-pihenőhelyen. Valamikor a közeli Várhegyi-forrás látta el ivóvízzel az erre kirándulókat, de sajnos ez a téglából kiépített merítős forrás az 1980-as évek végére elapadt. Ezután fúrt kút létesült a pihe- nőhelyen, de eltört, így két éve nem volt itt vízvételi lehetőség. A Mecsek Egyesület most új kutat vásárolt és a régi helyén elkészült az új karos, kék színű norton kút. Az erdei pihenőhelyen így ismét rendelkezésre áll a víz a főzéshez, vagy akár egy szalon- nasütés utáni tűzoltáshoz. A kútépítés munkálatait Biber József, Kállai János, Krámos László és Markesz István végezte. Munkájukat megköszönjük a természetjárók nevé- ben. Vigyázzunk együtt a kútra, hogy sokáig kiszolgálhassa az erdőt járókat. Jelzésfestés: több turistaútvonalon is megújultak a jelzések a Baranyai-dombságban a tavasszal. A felújított útvonalak (sárga sáv, sárga háromszög, zöld sáv, kék irányított kör és a Szent Márton út egy szakasza) főképp a Törökvár 30, 20, 10 teljesítménytúra útvonalát érintik. Összesen 9,4 km hosszan kerültek felújításra a jelzések, melyeket Biki Endre Gábor festett fel. Szentkúti-kápolnafülke: a Mecsek Egyesület 160.000 Ft-ból (nagyobbrészt adomá- nyokból és egyházi támogatással, kisebb részben önerőből) újjáépítette az egykori Szentkúti-kápolnafülkét, a máriakéméndi Héhwald-keresztnél. Ezúton is köszönjük mindenkinek az adományát, aki hozzájárult ennek az ősi szent helynek a megújításá- hoz. Valamikor ez is egy kis kegyhely volt itt a gyógyító vizű forrásnál. Sajnos a for- rás mára már elapadt, de a környezet most is gyönyörű és szép kis emlékhely válhat belőle ismét, ahol a helyiek, zarándokok, turisták megpihenhetnek, elmélkedhetnek. A kápolnafülkét, melyben egy Mária szobor van elhelyezve, Vágó Bertold kőművesmes- ter építette fel. Facebook oldal: 2016 márciusában elindult a Baranyai-dombság facebook közössé- gének oldala (https://www.facebook.com/baranyaidombsag/). Egy hónap alatt több százan lettek tagjai a csoportnak és a létszám folyamatosan nő. Reméljük egy hasznos és minden igényt kielégítő oldalt sikerül létrehoznunk, mellyel hozzájárulhatunk a Baranyai-dombság népszerűsítéséhez és bemutatásához. Heti rovatokkal és különféle geológiai, növénytani, gasztronómiai és egyéb ismertetőkkel jelentkezünk majd, de ezek mellett a túraajánlókat, túrabeszámolókat is igyekszünk feltölteni. Megosztások- kal és „Like”-okkal segítségünkre lehet mindenki. Az oldalt Markesz Gergely szer- keszti. Biki Endre Gábor Mecsek Egyesület Természetjáró Osztály elnöke IN MEMORIAM Dr. Novotny Iván (1936 – 2016) Iván bá’ Nem halljuk többé hívó hangját, elment közülünk. Erősebb volt a betegség, mint a testi ereje. Dr. Novotny Iván – sokunknak Iván bá’ – befejezte földi pályafutását. A jó Isten megadta nekünk azt a kegyelmet, hogy eddig velünk lehetett. Karizmatikus egyéniségével a természetbarátok, túrázók százainak szerzett felejthetetlen élménye- ket, teremtett maradandó emberi kapcsolatokat. Megismertette velünk a szűkebb, valamint tágabb hazánk gyöngyszemeit. Tevékenysége során sokak számára átadta szemléletmódját. Jellemző volt, hogy túráiba mindig belecsempészte a kultúrát. Felké- szült volt, és magával ragadta a köréje sereglett embereket. Tevékenységének kiemelkedő eleme, hogy Hirth Istvánnal közösen megalapították a Pécsi Túrakerékpáros Klubot, melynek több, mint húsz évig elnöke és mozgatója volt. Az egyesületben kialakította azt a magot, mely örökségként az Ő munkáját hivatott tovább vinni. Egy rövid történelmi áttekintés: 1991 júniusában elindította az úgynevezett „Péntek esti teker(g)és”-t, mely rövid ke- rekezést, találkozót jelentett a város kerekeseinek. Az első kerékpártúrát 1991. au- gusztus 31-re hirdette meg, melyen már akkor 27 fő vett részt. Ezt a túrát számtalan további esemény követte. 1992. február 18-án formálisan megalakult a Pécsi Túrakerékpáros Klub, mint a Bara- nya Megyei Természetbarát Szövetség egyik szakosztálya. 1992. június 6-án rajtolt el Iván bá’ ötletére és szervezésében az első „2x100 km Baranyában” országúti kerékpá- ros teljesítménytúra, mely azóta is, minden évben megrendezésre került. Idén rendez- zük meg a 25. alkalommal. 1992 nyarán pécsi kerékpáros csoport látogatott Padovába, ugyanezen a nyáron Iván bá’ az észak-olaszországi Dolomitokba szervezett kéthetes kerékpártúrát. 1994 júliusában – mikor még „divatban” sem volt – megszervezte, és csapatával vé- gigkerékpározta a spanyolországi Szent Jakab zarándokutat, a Camino-t Saint-Jean- Pied-de-Port-tól Santiago de Compostela-ig. 1995 decemberében irányításával a Pécsi Túrakerékpáros Klub önálló egyesületté alakult. Évről évre tartalmas, egy- és többnapos, valamint nyári külföldi túrák követ- keztek. Iván bá’ ezekről színvonalas diavetítéses élménybeszámolókat tartott. Jelentős mértékben részt vett a kerékpározás érdekérvényesítő munkájában. Minden lehetséges fórumon képviselte a kerékpárosok érdekeit, kezdeményezője, fáradhatat- lan mozgatórugója volt több kerékpáros fejlesztésnek. Ezek közül a legfontosabbak: a pécsi Kertváros–Belváros kerékpárút, a mecseki erdei kerékpározásra kijelölt túraút- vonalak és talán a legfontosabb: a Mura–Dráva–Duna mentén húzódó, négy országot összekötő „Három Folyó” nemzetközi kerékpáros túraútvonal. Ezek a fejlesztések nélküle nem jöttek volna létre! Több nemzetközi kapcsolatot is ápolt: az osztrák ARGUS, az ADFC német országos kerékpáros szervezettel és a horvát partnerekkel is eredményes kapcsolat alakult ki az évek során. Az egyik legnagyobb hatású szervező munkája a 2005-ben Pécsváradon megrendezett XXXV. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó volt. Részt vett a magyarországi turisztikai kiadványok készítésében. Évről évre vezette és szervezte a Skóciai Szent Margit emléktúrát, a várban mindig élvezettel hallgattuk az árpádházi királylány (fejből!) elmondott élettörténetét. Emlék- követ avatott Margit szülőhelyén a Réka-várban. Betegségével küzdve még a legutób- bi emléktúrán is részt vett, köszöntötte Mecseknádasdon a templomban az egybegyűl- teket – ekkor már felkészülhettünk arra, ami most végérvényesen bekövetkezett. Hadd szúrjak be ide egy kedves, számomra utolsó emléket: mikor a legutóbbi Skóciai Szt. Margit túrán Iván bá’-t fia a kerekesszékben tolta, beszélgettünk kicsit. Megemlí- tettem neki, hogy társaimmal legutóbb merre jártunk. A következőt válaszolta: „Saj- nos MÉG nem jártam ott.” Aranyos volt. Mi viszont még nem jártunk ott, ahol most Ő jár. Iván bá’, most elköszönünk Tőled. Nekünk az a dolgunk, hogy az örökségedet tovább adjuk. Volt rá jó pár évünk, hogy tanuljunk tőled, most ezt nekünk kell hasznosíta- nunk mások javára. Köszönjük Teri néninek is az általa nyújtott áldozatos munkát. Köszönjük neked Iván bá’! Ég veled! Keményfi Balázs HÍREK Mecsek turistatérkép: megjelent a Mecsek turistatérkép új, 2016-os kiadása (Cartographia). A térkép Pécsett az alkotmány utcai térképboltban MTSZ kártyával 20% kedvezménnyel kapható. A bátaszéki molyhos tölgy lett az „Európai Év Fája”. A címért 15 ország egy- egy fája versengett egymással, mindannyian az emberek és a növényvilág kapcsola- tának jelképei. A bátaszéki öreg tölgy az internetes szavazáson 72 653 szavazatot kapott. A 300-400 éves tölgyet a Rákóczi-szabadságharc utáni szerb-horvát betele- pítések idejében ültették. Az „Európai Év Fája” díjat idén május 25-én, Orbán na- pon ünneplik meg Bátaszéken, amikor egy molyhostölgy-csemetét is ültetnek az öreg tölgy mellé, jelezve az utókornak, hogy van folytatása a hagyományoknak. „Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden év- ben május 25-én, Orbán napján a környék lakosai szívesen elevenítik fel a hagyo- mányt, amely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a kö- vetkező évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken” – olvasható a verseny magyar nyelvű honlapján. A fa egy állapotfelmérést és kezelést kap, amely magá- ban foglalja környezetének rendbetételét is, amennyiben arra szükség van. (Máso- dik helyen végzett a csehországi ezeréves hárs 43 451 szavazattal, harmadik helye- zett pedig a szlovákiai Bosác körtefája lett 29 114 vokssal.) Köszönjük a bátaszéki öreg tölgyre adott baranyai szavazatokat is! Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • május 6-8: Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó. R.: Demeter Egyesület; Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Paks, Cseresznyési Erdei Iskola. Információ: Jakab Éva ( 20/314-4650). • május 6, péntek: „Darázscsípte katonai emlékmű” avató ünnepsége. R.: Mecsek Egyesület. Az újjáépített emlékmű avatása 17 órakor lesz. Helyszín: Pécs, Éger- völgy, Teca mama vendéglőjétől 300 m-re a kerékpárút mellett. • május 7, szombat: „DÖKE nyár csalogató 100-75-50-25” kerékpáros teljesít- ménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek háza (48-as tér 1.), 8.00- 9.00 (100, 75 km), 8.00-10.00 (50, 25 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 900, 800, 700 Ft/fő (MTSZ, Magyar Turista Kártya: 100 Ft kedvezmény). Informá- ció: Balogh Bettina ( 20/777-4006), Balogh Zoltán ( 20/380-0777). • május 14, szombat: Almamelléki Kisvasút Napja – 115 éves a „Zselici Csühögő”. R.: Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete. A matuzsálem korú kisvasút 9-től 18 óráig folyamatosan szállítja az utasokat Almamellék és Sasrét között. Egész napos családi programok: tanösvényi szakvezetések, solymász bemutató, íjá- szat, kézműves játszóház, bábszínház, tombolasorsolás várja a kisvasút szerelmese- it. Helyszín: Almamellék–Sasrét. Információ: 30/663-0997, 73/354-251, 73/514-102, 70/296-7477; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . • május 14, szombat: „Almamellék 25, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Zöldgömb Sport Klub. Rajt: Almamellék, kisvasút végállomás, 8.00-9.30. Cél ugyanott. Ne- vezési díj valamennyi távon: 200 Ft/fő, gyermekeknek ingyenes. A 10 km-es távon utazás Almamellékről Sasrétre kisvasúttal, menetjegy: 700 Ft/fő, gyermekeknek 400 Ft/fő. Információ: Fehérvári Máté, Mészáros Gabriella ( 30/284-2730, 70/380-6365). • május 21, szombat: „Baranya-Tolna Nosztalgia 60, 30, 15, 8” teljesítménytúrák. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya- tanya, 5.30-7.00 („Nosztalgia 60”, csak előzetes jelentkezéssel május 10-ig!), 7.00- 8.30 (30 km), 8.30-10.00 (15 km), 10.00-12.00 (8 km). Cél ugyanott. Nevezési dí- jak: 1000, 850, 700, 500 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, cso- portos, diák, nyugdíjas, családi kedvezmény: 50 Ft/fő, Mecseki Turista Kártya: 100 Ft/fő. Csak 2 kedvezmény vonható össze!). Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376- 6437). • május 21, szombat: Holdtölte túra – a két hegy között Püspökszentlászlóra. R.: Mecsekerdő Zrt. (Mecsek Zöldúttal közös túra). Útvonal: Hosszúhetény – Völgyi rétek – Püspökszentlászló – Püspöki kastély – Hosszúhetény. Találkozó: 21 óra- kor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal /Kultúrház buszmegálló/. Táv: 8 km, idő- tartam: kb. 3 óra. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes beje- lentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: május 20. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház ( 30/663-0923, 72/481-058; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 28, szombat: Gaz- és gyomnövénytúra – ehető növények és virágok a réten, az erdőben. Útvonal: Hosszúhetény faluközpont – Püspökszentlászló – Völgyi rétek – Hosszúhetény faluközpont. Találkozó: 9.30 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal /Kultúrház buszmegálló/. Táv: 8 km, időtartam: kb. 3 óra. Gazgyűjtésre kis kosarat, metszőollót kell hozni. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: május 27. Ma- ximális létszám: 12 fő. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház ( 30/663- 0923, 72/481-058; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 30, hétfő: Gyermeknapi kisvasutazás. Séta Sasréten a tanösvényen, madár- fészek anyag kihelyezése. Szelíd vaddisznók, szarvasok és őzek megfigyelé- se. Indulás 10 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre, visszaindulás 16 órakor. Ebéd- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret- vendeghaz-2). A program ára: gyermekeknek ingyenes, felnőtteknek 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szüksé- ges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 3-5: Ormánsági kerékpártúra. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szö- vetség. Indulás: június 3-án 14 órakor Pécsről, a Pécs Pláza északi bejáratától. Szál- lás: Mailáthpuszta, kulcsosház. Információ, jelentkezés: Nagy Balázs ( 20/976- 5582). • június 4, szombat: „2x100 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítmény- túra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Ferencesek u. – Szent István tér sarok, 7.00-8.00 (200 km), 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny Székely B. út 23. (autósbolt). Nevezési díj: 900 Ft/fő (diákoknak, MTSZ, MKTSZ, TTT tagoknak, MT kártyával a nevezési díjból 300 Ft/fõ kedvezmény). Információ: Keményfi Balázs ( 20/269-7134). • június 4, szombat: Gaz- és gyomnövénytúra – ehető növények és virágok a ré- ten, az erdőben. Útvonal: Hosszúhetény faluközpont – Püspökszentlászló – Völgyi rétek – Hosszúhetény faluközpont. Találkozó: 9.30 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal /Kultúrház buszmegálló/. Táv: 8 km, időtartam: kb. 3 óra, Gazgyűjtésre kis kosarat, metszőollót kell hozni. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: május 27. Ma- ximális létszám: 12 fő. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház ( 30/663- 0923, 72/481-058; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 5, vasárnap: „Törökvár 30, 20, 15” teljesítménytúrák. R.: Mecsek Egye- sület. Rajt: Kátoly, Polgármesteri Hivatal (Szabadság u. 26.), 7.00-9.00 (30 km), 7.00-9.30 (20, 15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 800, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak, Magyar Turista Kártyával, diákoknak, nyugdíjasoknak 100 Ft ked- vezmény. A kedvezmények nem vonhatók össze!). Információ: Biki Endre Gábor ( 30/452-4579). • június 7, kedd: Természetbarátok Klubja. Történelmi barangolások a Mecsek- ben – várak, romok, legendák nyomában. Lebedy János előadása. Helyszín: Ba- ranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. In- formáció: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► május 14, szombat: „Átáról Siklósra”. Útvonal: Áta – Bisse – Máriagyűd – Siklós (15 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi vasútállomás várótermében (a villányi vonat 9.10-kor indul). Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). ► május 21, szombat: „Szomszédolás Tolnában”. Útvonal: Tolnanémedi – Hideg-völgy – Kisszékely – Simontornya (20 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás 7.50-kor Dombóvá- ron, a vasútállomáson (Pécsről 6.46-kor indul a vonat). Innen utazás a 8.10-kor induló vonat- tal Tolnanémedibe. Túravezető: Müller Norbert /Delta Turista Egyesület, Dombóvár/ ( 30/395-7092). ► május 22, vasárnap: „Dél-Baranya turistája nyomában”. Útvonal: Baranyahidvég – Kisszentmárton – Mailáthpuszta – horgásztó – Szaporca – Kémes (20 km, szintemelke- dés: elhanyagolható). Találkozás: 9 órakor Baranyahidvégen, az autóbusz-megállóban (Pécs- ről a távolsági autóbusz-végállomásról a 15-ös kocsiállásról 7.30-kor indul autóbusz Har- kányba, majd onnan 8.30-kor Baranyahidvégre. Gépkocsival érkezők Kémesen parkoljanak le, és ott szálljanak fel a buszra 8.49-kor). Túravezető: Romvári Tibor /Dráva TSE/ ( 30/335-1702). ► május 28, szombat: „Irisz túra”. Útvonal: Túrony – Tenkes-hegy – Siklós (14 km, szint- emelkedés: 280 m). Találkozás: 9 órakor Túronyban, az autóbusz-megállóban (autóbusz Pécsről 8.15-kor, Siklósról 8.30-kor indul). Túravezető: Tollas Tibor ( 30/956-1695). ► június 4, szombat: „Ismeretlen tájakon, a délvidéken”. Túraútvonal: Drávaszabolcs – Dráva-part – Drávaszabolcs (16 km, szintemelkedés: elhanyagolható). Találkozás 6.45-kor a pécsi autóbusz-pályaudvaron. Átszállás Harkányban 7.48-kor a Drávaszabolcs felé induló buszra. Túravezető: Ujságh Zsolt /Tenkes TE/ ( 70/319-1090). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► május 7, szombat: Túra a Geresdi-dombságban. Útvonal: Grábóc, szerb ortodox kolos- tor – Grábóci-kilátó – Ladomány – Haramia-forrás – Kakasd (15 km, Szintemelkedés: 390 m). Részvételi díj: 500 Ft/fő, mely tartalmazza a belépést a kolostorba. Találkozás: Grá- bócon a buszmegállóban 10.45-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9.30-kor indul a busz Bonyhádra, onnan Grábócra 10.30-kor. Hazatérés: Kakasdról 17.18- kor indul vissza a busz, Pécsre érkezés 18.30-kor.) Túravezető: Baumgärtner Norbert. ► május 14, szombat: Bakancsos Óvodások túrája a Mecsekben. Útvonal: Bálics – Tubicai- oldal – Tubes, János-kilátó – Északi Rotary körsétány – Misina-tető, TV torony (5 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a pécsi főpályaudvarról 9.30-kor induló 36-os busszal. Ha- zatérés: a Misina-tetőről 13.34 vagy 14.34-kor indul a 35-ös busz. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► május 15, vasárnap: Pünkösdi túra. Útvonal: Liptód, r.k. templom – pincesor (borkósto- lás) – Lókúti-pihenő – Maráza – Mária-kápolna – Régi csárda – Szerb temető – képosz- lop – Kálvária domb – Liptód r.k. templom (11 km, szintemelkedés: 140 m). Visszaérke- zés után csatlakozni lehet a Liptódi Pünkösdi Fesztivál programjaihoz. Találkozás: Liptódon a templomnál a buszfordulóban 10.30-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul busz, mely 9.56-kor érkezik a Babarci elágazáshoz. Innen 10.12-kor indul a busz Liptódra. Hazatérés: Liptódról 18.09-kor indul a busz a Babarci el- ágazáshoz, onnan Pécsre 19.02-kor. Pécsre érkezés 19.45-kor.) Túravezető: Gál Péter. ► május 18, szerda: Falujáró túra Hetvehelyre. Látnivalók: árpád-kori templom, rk. temp- lom, emlékművek, halastó. Találkozás: Hetvehelyen a vasúti megállóban 9.20-kor (Pécsről 8.47-kor indul a vonat). Túravezető: Dr. Lakatosné Novotny Sarolta. ► június 4, szombat: Bakancsos Óvodások túrája a Nyugat-Mecsekben. Útvonal: volt Petőcz-akna – Halomsírok – Zsongor-kő – Pálos kolostor – volt Petőcz-akna (6 km, szintemelkedés: 180 m). Találkozás: 9.30-kor autókkal a Kővágószőlősi elágazásnál. Túra- vezető: Földesiné Kövi Ildikó. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► május 5, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Dió, fekete ribiszke, szeder, Püspökszent- lászló”. Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376- 6437). ► május 26, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Lándzsás útifű és szamóca, Napszentély kilátó”. Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► május 28, szombat: „Nyíló íriszek nyomában”. Útvonal: Túrony – Csodabogyó tanös- vény – Máriagyűd – Emlékkereszt – Akasztó-domb – Siklós (14 km, szintemelkedés: 350 m). Indulás: a 7.30-as siklósi járattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► május 29, vasárnap: Séta a Dombay-tóhoz. Útvonal: Hosszúhetény – Dombay-tó – Hosz- szúhetény (12 km, szintemelkedés: 120 m). Indulás: a 8 órai hosszúhe- tényi buszjárattal. Túravezető: Zana Szilvia ( 70/775-9857). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► május 7, szombat: „Csicsergő erdő” túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Jelvénygyűjtő túra. A túrán az erdőlakó madarak rejtett életébe pillanthatnak be a résztvevők. Helyszín: Magyaregregy, Máré-vár parkolója, időpont: 8.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 9, hétfő: Madarak és Fák Napja. A jeles nap alkalmából egy rendhagyó madárfelismerési és madárgyűrűzési programra várjuk az iskolásokat. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 10, kedd: Az élő természetvédelem – Rózsa Anita előadássorozata. A vizek világa – a Duna–Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park. Az előadássorozat hazánk legszebb és leginkább védelemre szoruló tájait, a nemzeti parkokat mutatja be. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. ► május 11, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megis- merhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kertben található növényfajok segít- ségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► május 14, szombat: „Cikta” túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Madárgyűrűzési bemu- tatóval egybekötött séta a nagydorogi Szenes-legelőn, amelynek végén a „gyepkezelő” álla- tokkal lehet megismerkedni. Helyszín: Nagydorog, Cikta major; időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 14, szombat: Nemzeti Emlékhelyek Napja. Az egész napos program keretében az emlékhely megismerésén kívül számos program – előadások, rendhagyó történelemóra, csa- ládi játszóház, kézműves foglalkozás – várja az érdeklődőket. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 5 óra. ► május 18, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megis- merhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kertben található növényfajok segít- ségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► május 21, szombat: „Királyharaszt” túra a Barcsi Borókásban („20 év, 20 túra” program- sorozat). Jelvénygyűjtő túra. A túrán megismerkedhetünk a Barcsi Borókás élővilágával, és a területen található láptóhoz is ellátogatunk. Megismerhetjük a fokozottan védett királyha- rasztot is, mely hazánkban kizárólag ezen a területen él. A programon való részvételhez elő- zetes bejelentkezés szükséges! ( 30/474-3591, 82/461-285). Találkozás: Barcsi Borókás parkolója (6-os út 253 km-szelvény); időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 28, szombat: Gemenc féltett titkai – „extrém” túra („20 év, 20 túra” programsoro- zat). A gumicsizmás, nehezebb terepen haladó túrán a résztvevők a gemenci ártér rejtett zu- gait és élővilágát ismerhetik meg. Találkozás: Baja-Dunafürdő, Bárka pihenőház: 14.00 óra. A túra hossza: 9 km, időtartama: 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 3, péntek: Környezetvédelmi Világnap. A környezetünk védelme a jövő legfonto- sabb kihívása, ezért ezen a napon az érdeklődő gyerekek és felnőttek gyakorlati példákon ke- resztül ismerkedhetnek meg a hulladék újrafelhasználási technikákkal. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 4, szombat: „Csele-forrás” túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Jelvénygyűjtő túra. A változatos programon a mohácsi csata kapcsán ismert Csele-patak forrásán kívül a környék természeti értékeit és egy különleges, freskókkal díszített szobát is megismerhetnek az érdeklődők Kisgeresden. Találkozás: Kisgeresd, harangláb, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 8, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megis- merhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kertben található növényfajok segít- ségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: egy óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő.
2016. március 237. szám
Közgyűlés Február 13-án esős, borongós időben gyülekeztünk a Pepita Kultúrtérben, hogy értékeljük, összefoglaljuk a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2015-ben végzett munkáját. A meghirdetett időpontban (9 órakor) határozatképes volt a közgyűlés, minden tagszervezetünk jelen volt, vagy képviseltette magát. 13 tagszervezetünk vezetői (20 mandátummal), s 50 vendég töltötte meg a barátságos környezetben lévő, üvegfalú földszinti helyiséget. Vendégeink között a tagszervezetek tagjait, túravezetőket, a szomszéd megyék természetbarát szövetségeinek vezetőit (Somogy megyéből Balázs Lászlót, Tolna megyéből Dománszky Zoltánt, Jakab Albertet és Bischof Tamást), a Pécs Városi Természetbarát Szövetség elnökét (Bota János), a Pécs Városi Természetbarát Bizottság képviselőjét (Földes Béla), a túravezetőképző tanfolyamunk hallgatóit, és a munkánkat segítő barátainkat üdvözölhettük. Az idő, amit át kellett fognunk: 365 nap, és számtalan természetközeli élménnyel telt óra. Rendezvényeink, nyílt túráink, átfestett turistaútjaink, karbantartott jelzéseink terén igen pozitív a mérleg, anyagi forrásaink, bevételeink terén igen szegényes. Csak a lelkes, munkaerejét, idejét és sokszor anyagi forrásait is feláldozó önzetlen tagságnak köszönhető, hogy az egyre csökkenő támogatások, pályázati források mellett ennyi értékes, közhasznú munkát tudunk eredményeink között felmutatni. Szöveges beszámolónkat és a gazdasági eredményeket mutató táblázatunk ismert volt a tagság számára, így a napirendi pontokkal elég gyorsan haladtunk. Az alapszabály módosításában a bírósági hiánypótló végzés volt iránymutató, mégis meg-megálltunk egy-egy módosításnál, megütközve azon, hogy mennyire bonyolulttá vált korunk e tekintetben is. Többek között az a paragrafus igényel még mindig komoly figyelmet, hogy a szövetség, mint civil szervezeti forma nem engedi meg, hogy természetes személyek csatlakozhassanak hozzá. Így még jobban kell támaszkodnunk a hozzánk csatlakozó egyesületek, civil csoportok tagságára, ha feladataink ellátásához keresünk segítőtársakat. Izgalmas hozzászólásokat hallottunk az „Egyebek” címszó alatt elhangzottak között. Az MTSZ legutóbbi választmányi ülésén közreadtak néhány grafikont, mutatót az elmúlt 4 év statisztikai adattárából. Ezeket levetítve tekintettük meg a baranyai szervezettség mutatóit, a korfát, amely ábrázolja a szövetségben az MTSZ Természetjáró Kártyával rendelkezők életkori eloszlását (az idősebb korosztály képviseli magát nagyobb számban), a növekvő kéktúrás érdeklődést, a Turista Magazin kedveltségét stb. Az adatok láttán megfogalmazódott bennünk, hogy az MTSZ minden statisztikáját a Természetjáró Kártyát kiváltó természetjárók adatai alapján készítették. Ezért javasoltuk tagszervezeteinknek azt, hogy próbáljuk meg növelni a kiváltott kártyák számát, nem utolsó sorban azért is, mert a megyei szövetség az elvégzett éves munka részletezését tartalmazó beszámoló után, a kártyák száma alapján kap támogatást (500 Ft/fő) az MTSZ-től. Őri Zsuzsanna szóvá tette az MTSZ tagkártyák létesítésével, érvényesítésével kapcsolatos – még mindig aktuális – nehézségeket. Megfogalmaztuk, hogy a részvétel az MTSZ rendezvényein lehetővé teszi a problémák ottani, közvetlen felvetését. Ehhez felajánlottuk a tagszervezeteknek a segítséget (költségtérítést) az utazáshoz. Helyi problémáink sorában a teljesítménytúrák engedélyeztetési eljárása és a felelősség vállalása témában tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. képviseletében. Bejelentette azt, hogy a március 5-ére tervezett konzultációs napra kialakítja az erdészet a megállapodást. Arról is szólt, hogy a Mecsekerdő Zrt.-nek hamarosan újból lesz lehetősége a helyi turisztikai fejlesztést célzó pályázatban közreműködni, ezért kérte a jelenlévőket, hogy ötleteiket, javaslataikat küldjék el neki. Március 5-ére szakmai konzultációs napot szervezünk azért, hogy a munkánkat meghatározó aktuális törvényekkel, szabályzókkal tisztában legyünk, s egységesen járjunk el teljesítménytúráink rendezésekor. A tanácskozásra a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség sikeres pályázatának köszönhetően Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban kerül sor, s Somogy, Tolna, Baranya megye egyesületvezetői vesznek részt rajta. Balázs László, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit a Dél-dunántúli Piros Túra igazoló füzetének megújulásáról, a tervezett közös vándorlásról (auguszut 6–21-ig). Ígérte, hogy hamarosan a végleges kiírást is elküldi. Jakab Albert, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnökségi tagja, a Demeter Egyesület, mint rendező szervezet elnöke szólt a május 6-7-8-ára tervezett regionális turisztikai találkozó programjáról, s egyben meghívta a Baranya megyeieket a találkozóra, amelyen túrák, buszos program, és baráti találkozó várja a cseresznyéspusztai erdei iskolába érkezőket. Bischof Tamás, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnökségi tagja hozzászólásában elmondta, hogy sajnálattal tapasztalja, hogy csökken a tájékozódási túraversenyek száma, pedig ez a természetjáró tevékenység mindig vonó a fiatalok számára. Eszköz lehetne ez a fiatalok arányának növelésére a szövetségben. Bota János, a PITE és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség elnöke szintén a fiatalokat hiányolta a szövetségi tagságból, s egyben bemutatta a Mecseki Turista Kártyát, amelyet pályázati forrás segítségével állítottak elő, s abból 500 db-ot adnak a megye teljesítménytúrázói számára. A kártya egyszerűsíti a teljesítménytúrák adminisztrációs feladatait. Kártyaleolvasót is a rendezők rendelkezésére bocsátanak. Ezután az elismerések átadására került sor. Jancsi Attila, szövetségünk Minősítési Bizottságának elnöke ismertette a 2015-ös év pontszámait, s okleveleket adtunk át a kategóriák első 3 helyezettjeinek. A továbbiakban az egyesületek és elnökségünk javaslatai alapján odaítélt elismeréseket adtuk át azoknak, akik egyesületük életében, szövetségi szintű tevékenységben, pályázataink megvalósításában, közös feladatainkban rövidebb-hosszabb ideig a segítségünkre voltak, együtt dolgoztak velünk, példát mutattak a közösség hasznára végzett természetbarát, természet- és környezetvédelmi munkában. A Pécsi séták – pécsi források c. pályázat két túravezetőjének, Baranyai Pálnak és Baumann Józsefnek a sétákról készült fotók zenével kísért sorozatát tartalmazó CD-t adtuk át emlékül és köszönetünk jeléül. Az összeállítást Nagy Balázs készítette. A turistabakancsot ábrázoló, köszönetünket megfogalmazó emlékplakettet a következő turistatársainknak adtuk át: Appelshoffer Józsefné (Hétdomb TE), Balassáné Csetényi Éva (Tenkes TE), Baranyai Pál, Háber Jánosné (Ifjúsági Unió Pécs), Jankai István (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály), Kovács István (Szent Imre Iskolai Sportkör Természetjáró Szakosztály), Kovács Viktória (Ifjúsági Unió Pécs), Légrádi Kitti (Ifjúsági Unió Pécs), Mérő Andorné (BMTSZ Nyugdíjas Szakosztály), Soós Zoltán (Dráva TSE, Stranszky Istvánné (Hétdomb TE). Az idei ARANYBAKANCS-DÍJ-at Biki Endre Gábor (Mecsek Egyesület) és TECA MAMA (Martonné Horváth Teréz) vehette át. Biki Endre a Baranyai-dombságban és a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályában végzett több éves lelkes fejlesztő és szervező munkájáért, Teca Mama pedig a több évtizedes, a természetjáró rendezvényeket, és a természetbarátokat támogató tevékenységéért érdemelte ki szövetségünk legmagasabb elismerését. Ezután még Strasser Péter bejelentette, hogy 6-8 fős csoportunkkal dolgozunk a Mecsek természetjáró kalauza című, 2002-ben megjelent könyv újabb kiadásán, melynek megjelenése május végére várható. A közgyűlés végén köszönetet mondtunk minden résztvevőnek, minden munkálkodó természetjárónak, megjelent vendégeinknek, majd a Szabó-Dalecker Ibolya és a Mecseki Kóborlók által készített szendvicsekkel és a kedves turistatársaink által hozott finomságokkal (ideértve a süteményeket és Balog Árpiék Siklósi-hegyi nedűit is) teli asztalokhoz invitáltuk őket, s baráti beszélgetéssel folytatódott a találkozó. Tóth Klára A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2015. évi túrapontverseny végeredménye A túrapontversenybe hat tagszervezet: a Dráva Természetbarát Sport Egyesület, a Hétdomb Természetbarát Egyesület, a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, a Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör, a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub és a Tenkes Természetbarát Egyesület adott le túrapontszámokat. Eredmények: Név Pont Egyesület 50 év feletti nők Simon Attiláné 4380 PTKK Feketéné Móró Erzsébet 2939 Hétdomb TE Biros Béláné 2840 Hétdomb TE Müller Éva 2028 PTKK Kolin Edit 1956 Dráva TSE Odor Erzsébet 1836 Hétdomb TE Sisák Tiborné 1732 Hétdomb TE Takácsné Jakabos Laura 1636 Hétdomb TE Várnainé Meng Hajnalka 1255 Dráva TSE 50 év feletti férfiak Kapitány Albert 1864 Hétdomb TE Nagy Balázs 1807 POEÜ Jancsi Attila 1506 Dráva TSE Miklovich József 1060 PTKK 50 év alatti nők Kovács Beáta 7587 PITE Mayer Krisztina 3920 Tenkes TE Kühár Zsuzsanna 2716 Hétdomb TE Miklovich Csilla 2225 PTKK Simon Szilvia 1284 PTKK 50 év alatti férfiak Pető Sándor 8606 PITE Hofmann Ákos 2069 PITE Szutor András 1154 PTKK atiKA Közgyűlések időszaka: február „Mindennek rendelt ideje van”. A február a közgyűlések időszaka a civil szervezetek életében. Egy kicsit már eltávolodtunk az előző évtől, de még éppen hogy nekikezdtünk az újnak. Még emlékszünk a tavalyi év eseményeire, de figyelmünk már az új év feladataira irányul. Idén az is indokolta a februári közgyűléseket, hogy 2016. március 15-e komoly feladattal járó határidő a civil szervezetek életében. Eddig kell benyújtani a törvényszékre a szervezetek alapszabályát, amelyet módosítani kellett a Polgári törvénykönyv előírásainak megfelelően. Egyes egyesületek ezt már megoldották, hisz az új Ptk. 2014. március 15-én lépett hatályba, mások az idei közgyűlésen tárták a tagság elé a módosítási javaslatokat. A közgyűlések hatáskörébe tartozik a tisztújítás is, ezzel is találkoztunk az elmúlt időszakban. Vagy azért, mert az előző vezetésnek lejárt a mandátuma, vagy azért, mert az élet, a törvénymódosítások hoztak olyan változásokat, amelyek a vezetőségválasztást kikényszerítik. Február 13-án a megyei szövetségünk közgyűlését tartottuk, 20-án a Dráva TSE, 24-én a Mecsek Egyesület, 27-én pedig a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlésén jártam. A számadás, értékelés, jövőbe tekintés mellett az egyesületek alapszabályának módosítása és a vezetőségválasztás volt a fő feladat ebben az időszakban. A Dráva TSE közgyűlésén nem kellett az alapszabályt módosítani, mert ezt már megtették az előző, tavalyi közgyűlésen Jancsi Attila és Romvári Tibor munkája nyomán. Azóta már a bírósági végzés is megérkezett, a Pécsi Törvényszék elfogadta az új alapszabályt. A közgyűlésen megemlékeztek a nemrég elhunyt csapattársról, Krifka Lászlóról. Jubileumot is ünnepelnek ez évben. Gida Tibor, az egyesület Örökös Tiszteletbeli Elnöke felidézte az egyesületté alakulás óta eltelt 20 év eseményeit, sőt szólt az azt megelőző időszakról is. Ígéretet tett arra is, hogy közreadható formában is elkészül az egyesület története. A program közös ebéddel zárult. A házi készítésű ízes, finom töltött káposzta elfogyasztása közben is az az érzése volt az embernek, hogy egy összetartó nagycsalád ünnepi összejövetelén van. A Mecsek Egyesület közgyűlésén is peregtek a képek a sokszínű, változatos tavalyi programról, nyílt túrákról, forrásépítésről, pályázatokról, óvodásokról, nyugdíjasokról. Itt személyi változásokról is döntött a közgyűlés. Páva Zsolt, az egyesület elnöke lemondott tisztségéről. Közéleti szereplőként a közhasznú szervezeteket érintő összeférhetetlenségi szabályok miatt előnyösebb, ha nem vállal vezető tisztséget az egyesületben. Páva Zsolt tagként további támogatásáról biztosította a közgyűlés résztvevőit. A közgyűlés elnökké dr. Kiss Tibort választotta, s Szilasi Tamás is a választmány tagjai közé került. A lemondott titkár helyett is újat választott a tagság, akitől a pályázatokon való sikeres szereplést várja az egyesület. A tagok kézhez kapták az új évkönyvet is, amelyben az elmúlt év beszámolója mellett számtalan érdekes írás is olvasható. Az újraválasztott ügyvezető elnök, Ripszám István vezérletével készül az egyesület a megalakulás 125. évfordulójára tervezett programsorozatra, amely a Mecsek Egyesület Hete összefoglaló címet viseli. Csúcspontja az április 29-ére tervezett Ünnepi Emlékülés lesz. 27-én, szombaton Szekszárdon tartotta közgyűlését a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. A beszámoló itt is számtalan programról, teljesítménytúráról, jelzésfestésről, új kilátókról, sokrétű technikai munkáról szólt. Az egyre szűkülő anyagi források ellenére gazdag, sokszínű a program, értékes, közhasznú a tevékenység a megyében. Az alapszabály módosítását csak a törvényi változások miatt kellett napirendre venni. Itt a tisztújítást a mandátumok lejárta indokolta. A vezetőség összetételében nem volt változás, a régi az új. Dománszky Zoltán elnök vezeti ezután is a szövetséget eddigi segítőtársaival. Szó esett a közgyűlésen az MTSZ és a helyi szervezetek kapcsolatáról, a nehézségekről, kommunikációs problémákról is. Közeli eseményekre szóló meghívások is elhangzottak, így az Abaliget környékén rendezendő Bakancsos Atom Kupáról (március 19.), a szaporcai konzultációs szakmai napról (március 5.) és a regionális természetbarát találkozóról (május 6-8.) is hallottunk rövid tájékoztatást. A kötelező feladatok elvégzése mellett az egyesületek, szövetségek közgyűlései arra is alkalmat adnak, hogy tudjunk egymásról, tanuljunk egymástól, s megbecsüljük mások teljesítményét is. Hogy tudatosuljon bennünk munkánk értéke, önként vállalt feladataink súlya, s hogy erőfeszítéseink, nehézségeink, örömeink mellett ne menjünk el szó nélkül. Minderre példa, lehetőség volt minden alkalom, ahol vendégként, tagként, meghívottként jelen lehettem az elmúlt időszakban. Tóth Klára Erdőtakarítás a nemzeti ünnep tiszteletére A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület, valamint a Mediterrán Gyalogló Klub a BIOKOM Nonprofit Kft. támogatásával 2016. március 12-ére (szombatra) hagyományos tavaszi erdőtakarítási túrát szervez, amelyre szeretettel vár minden természetbarátot, természetjárót, Mecseket szerető polgárt, aki önként cselekszik városunk ékessége, a Mecsek erdeinek tisztaságáért! Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is kell a megvalósulásért. Várjuk a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, "zöld" egyesületeket, alapítványokat és családokat, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában. Egyszóval szeretettel látunk mindenkit, akinek nem mindegy, hogy hogyan, milyen környezetben él, és ezt meg is meri mutatni! Az akció az éger-völgyi Teca Mama kisvendéglőtől indul 2016. március 12-én, szombaton, reggel 9 órakor. Útvonal: Éger-völgy – Rózsa-völgy – Remeterét és környéke – Kerékpárút – Éger-tető – Éger-völgyi parkerdő (kb. 10 km). A hulladékgyűjtő zsákokat, kesztyűket, láthatósági mellényeket a BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai biztosítják. A túra végén a kisvendéglő medvehagymás pogácsával kedveskedik a résztvevőknek. Túravezetők: Marton József ( 20/297-7788), Pál Krisztina ( 20/296-0601). Az önkéntesek segítő munkáját előre is köszönjük! Találkozzunk 2016. március 12-én, szombaton, délelőtt 9.00 órakor Éger-völgyben! „Az erdőben a lábnyomodat hagyd, és csak az emlékeidet vidd magaddal – no meg a szemetedet!” A rendezők IN MEMORIAM Krifka László 1955–2016 1955. október 9-én született Hajdúszoboszlón. Személyében a Dráva Természetbarát Sport Egyesület egyik alapító tagját, túratársunkat, barátunkat vesztettük el. Sokat munkálkodott az egyesületünk elődjénél, a PTTE Ifjúsági és Munkásklub természetbarát szakosztályában is. Ahogy a 70-80-as években Kisújbányán, úgy 1996-tól mailáthpusztai kulcsos turistaházunknál is meghatározó ember volt a munkák során. Meleg burkoló szakmáját nem csak a turistaházaknál hasznosíthatták a túratársak. Sokunknak segített otthonaink felújításánál, átalakításánál. Mindenkihez jó szívvel ment dolgozni. Aktív túrázó korában végigjárta az Országos Kéktúrát, ekkor szerezte meg a természetjáró minősítések „bronz” és „ezüst” fokozatát. Mint sokunknak, neki is Kisújbánya volt a szíve csücskében. Kedvenc helye a Cigány-hegy volt, még a régi kilátóval. Természetjáró munkássága elismeréseként 2013-ban „Czárán Gyula” emlékérmet vehetett át Dobogókőn. Egy szösszenet arról, hogy milyen volt a kapcsolata a túrák során a gyerekekkel: túra utáni, esti beszélgetésünk során véletlenül kiborult a söre az asztalra, a gyerekek nem kinevették, hanem kórusban mondták: „Jaj, jaj, szegény Laci bácsi, kiborult a söre!” Laci, emlékedet megőrizzük! atiKA HÍREK Medvehagyma gyűjtése: a Duna–Dráva Nemzeti park Igazgatóság tájékoztatása szerint ez évben – a területek „pihentetése” céljából – a medvehagyma gyűjtésének teljes tilalmát rendelték el a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területein, így a Remete-rét és az orfűi elágazás közötti, valamint a Remete-rétről Lapison át Árpád-tetőig vezető műút környezetében lévő területeken. A tilalmi terület határait pontosan jelölő térkép megtekinthető a Mecsekerdő Zrt. honlapján (www.mecsekerdo.hu). A további szabályok változatlanok, tehát védett területen gyűjtés csak a Természetvédelmi Hatóság engedélyével lehetséges, fokozottan védett területeken pedig tilos. Nem védett területeken engedély nélkül 2 kg/fő/nap mennyiség gyűjthető. Dél-dunántúli Piros Túra Vándorlás: a 2016. augusztus 8-21-e között tervezett vándortúra előzetes szakaszbeosztása megtekinthető szövetségünk honlapján (www.baranyatermeszetbarat.hu). Nyereményjáték az Ős-Dráva Látogatóközpont vendégei számára: a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság játékra invitál mindenkit, aki felkeresi az Ős-Dráva Látogatóközpontot (Szaporca). A játék során egy kérdőívet kell kitölteni és leadni. A kérdések a látogatóközpontra, a Dráva élővilágára és az őshonos magyar háziállatokra vonatkoznak. A helyesen válaszolók között egy értékes ajándékcsomagokat sorsolunk ki. A válaszlapokat az Ős-Dráva Látogatóközpont pénztárában kell leadni. A játék időtartama 2016. február 16-tól szeptember 30-ig tart. Sorsolás: 2016. október 3-án. A nyertesek értesítése és az ajándékcsomagok eljuttatása postai úton történik. Természetvédelmi alkotópályázat: a Pécsi Kulturális Központ és a Duna-Dáva Nemzeti park Igazgatóság alkotói-pályázatot hirdet gyermekek számára a Föld Napja (április 22.) alkalmából „Kirándulni csudajó, avagy kirándulás az erdőben” címmel. A beküldendő pályamunkák: technikai megkötés nélkül (pl. plasztika, grafika, textil, számítógépes grafika stb.). Díjazás három korcsoportban: óvodás, 1-4. osztály, 5–8. osztály. A beadott pályamunkák hátoldalán fel kell tüntetni a pályamű címét, a pályázó nevét és korcsoportját, a felkészítő intézmény nevét, a felkészítő pedagógus nevét és e-mail címét. A pályamunkák beadásának határideje: 2016. április 11, hétfő, 19.00 óra, helye: Pécsi Kulturális Központ (volt Szivárvány Gyermekház), Pécs, dr. Veress Endre u. 6. További információ: 72/253-477. A díjazott és kiállított munkák alkotóit e-mailben értesítik. Rendezvények • március 6, vasárnap: „Nőnapi túra, kirándulás, séta” teljesítménytúrák (20, 12, 6 km). R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Kardos úti kul¬csos¬ház, 7.30–9.00 (20 km), 7.30–10.00 (12 km), 7.30–11.00 (6 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 900, ill. 800 Ft/fő (diákoknak, ill. Mecseki Turista Kártyával 100 Ft, 6 év alatti gyerekeknek 50% kedvezmény). Információ: Bota János ( 30/993-8595). • március 12, szombat: „Perczel Mór Emléktúra”. R.: Dobogó Egyesület, Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Útvonal: Ófalu – Cikó – Bonyhád (16 km). Találkozás: 10.50-kor Ófalun, a Községháza előtt (Pécsről elérhető a 9.30-as budapesti buszjárattal Hidasig utazva, ott átszállás 10.31-kor a Bonyhád felől érkező autóbuszra). Információ: Bischof Tamás ( 30/450-2439). • március 18, péntek: „Örökségünk” – délutáni diskurzus. Színek – szavak – hangok I. – Szabó Józsefné és Őri Zsuzsanna előadása. Helyszín: Komló, Kö-zösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • március 19, szombat: „Szuadó 40, 25, 17” teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: Pécs-Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 7.00-8.00 (40, 25 km), 7.30-9.00 (17 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1400 Ft/fő (40 km), ill. 1000 Ft/fő (25, 17 km). Információ: dr. Szabó Péter ( 70/609-8744). • március 19, szombat: „XIX. Bakancsos Atom Kupa” tájékozódási túraverseny. R.: Atomerőmű SE Természetjáró Szakosztálya és DEMETER Egyesület, Paks. Kategóriák: A, B, C és családi, 2-5 fős csapatokkal. Rajt: Abaliget, Barlang Turistaház, 8.00-10.30. Cél ugyanott. Nevezési díjak: előzetes nevezéssel (március 14-ig) 700 Ft/fő, helyszíni nevezéssel 900 Ft/fő, 6 éves kor alatt ingyenes. Előzetes nevezés írásban: Jakab Albert, 7030 Paks, Újtemplom u. 20., e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; további információ a versenyről: 20/431-8112, 20/314-4650. • április 2, szombat: „Tenkes Maraton, Retro Maraton, 30, 20, 15, 10, Kálvária kör” teljesítménytúrák. R.: Dráva Természetbarát Sport Egyesület. Rajt: Villány, vasútállomás: 8.00 (Retro Maraton, tömegrajt); Máriagyűd, túraállomás: 7.00 (Maraton, tömegrajt), 8.30-11.00 (10 km); Túrony, Diósvölgyi ifjúsági tábor: 7.00-8.00 (30 km), 8.00-10.30 (20, 15 km). Cél minden túránál ugyanott, kivéve a Retro Maratont, melynek célja: Máriagyűd, túraállomás. Nevezési díjak: 1100 Ft/fő (Maraton, Retro Maraton), 900 Ft/fő (30 km), 700 Ft/fő (20, 15 km), 600 Ft/fő (10 km), 200 Ft/fő (Kálvária kör). A „Tenkes Maraton” és a „Retro Maraton” túrákon csak előzetes nevezéssel lehet indulni! Előnevezés: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. (név, szül. idő, kedvezmény megnevezése)! Előnevezési határidő: március 21. A „Kálvária kör” (Máriagyűd – Kálvária – Máriagyűd, 1,16 km) a Tenkes teljesítménytúrák résztávja, csak egy másik távval együtt teljesíthető! Csak 3 évente kerül megrendezésre! Jelentkezést csak korlátozott számban (érkezési sorrendben) tudunk elfogadni! Nevezési díj kedvezmények: MTSZ Természetbarát Turista Kártyával, Mecseki Turista Kártyával, illetve diák, nyugdíjas: 100 Ft. Diák csoportoknál 10 főként 1 fő kísérő ingyen indulhat a 20-15-10 km-es távokon. A kedvezmény csak egy címen vehető igénybe, bemutatott igazolványra. Információ valamennyi túráról: Jancsi Attila (20/580-6078), Romvári Tibor ( 72/739-854 (esti órákban)). • április 5, kedd: Természetbarátok Klubja. Dél-dunántúli Kéktúra – Nagy Balázs előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► március 12, szombat: „Tisztítsuk meg a Mecseket” – a PTTE Vámos Mihály Szakosztály, a Mediterrán Gyalogló Klub és a Biokom Kft. erdőtakarító túrája. A túrára való felhívást, és a túra részletes kiírását lásd a 6. oldalon. ► március 19, szombat: XXXIII. „Csokonay Sándor emléktúra”. Útvonal: Éger-völgy – Négy barát-forrás – Tixi-forrás – Mihály remete-forrás – Bagoly-forrás – Cinke-tanya-emlékkő – Éger-völgy (12 km, szintemelkedés: 290 méter). Találkozás: 9 óra 15 perckor Éger-völgyben a Teca Mama kisvendéglő előtt (autóbusz: a Kertvárosból 8.30 perckor induló 24-es autóbusz az Árkádnál 8.45-kor, Uránváros végállomásán 8.58-kor van, Égervölgy megállónál kell leszállni). Túravezető: Baumann József ( 20/474-7151). ► március 26, szombat: „Friss forrásvizet a húsvéti asztalra!" Útvonal: Hősök tere – Rigó-kút – Árpád-tető – Tripammer-fa – Fehér-kút – Andor-forrás – Zsolnay-kút – Bokor-forrás – Hősök tere (13 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás: 8.45-kor a Hősök terén (az Uránvárosból 8.07-kor induló 4-es busszal lehet elérni a találkozóhelyet). Túravezető: Pál Krisztina (Mediterrán Gyalogló Klub) ( 20/296-0601). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► március 12, szombat: „Horvát Adolf Olivér emléktúra”. Útvonal: Remete-rét – Róka út – Nagy-kaszáló – Cinke-tanya erdei pihenő – Vörös-hegy – Horvát Adolf Olivér emlékkő – Rózsa-hegy – Remete-rét (8 km, szintemelkedés: 240 m). Találkozás: 10 órakor Remete-réten (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 23-as kocsiállásáról 9.30-kor indul autóbusz). Hazatérés Remete-rétről: 13.05-kor vagy 16.05-kor indul autóbusz. Túravezető: Gayer Éva. ► március 19, szombat: Betekintés a házi szappankészítés világába. Útvonal: Erzsébet – Kremsberger-malom – Domonkos-kút – Balokány-dűlő – Törökvári-pihenő – Vár-hegy, Török-vár romjai – Vadászházi-pihenő, Vályús-forrás – Schleicher-kereszt – Máriakéménd (14 km, szintemelkedés: 210 m). Részvételi díj: felnőtt 500 Ft/fő, gyermek 300 Ft/fő, mely 2 db illatos, díszített házi szappant tartalmaz. A bemutatón vásárlási lehetőség is van. Találkozás: Erzsébeten a „Posta” autóbusz-megállóban 9.45-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9.00-kor indul a busz Pécsváradra, onnan Erzsébetre 9.35-kor. Hazatérés: Máriakéméndről 17.35-kor indul vissza a busz. Túravezető: Éger Zoltán. ► március 23, szerda: Falujáró túra Várdombra. Látnivalók: rk. templom, helytörténeti kiállítás, Rács Róbert keramikus műhelyének meglátogatása, római kő, 1956-os emlékmű, hősök emlékoszlopa, millenniumi emlékmű, Árpádházi Szent Erzsébet emlékmű. Utazás: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul a busz. Túravezető: Dr. Lakatosné Novotny Sarolta ► március 28, hétfő: Emmauszi pincelátogatás Máriakéménden. A nyitott pincék különféle borokkal, süteménnyel, szendviccsel és húsvéti tojással várják a túrázókat és a vendégeket. Táv: 5 km, szintemelkedés: 110 m. Részvételi díj: alap 600 Ft/fő + mindenki amennyit gondol. A pincegazdák a bevétel teljes egészét a máriakéméndi kegytemplom előtt található értékes Zsolnay angyalszobrok restaurálására ajánlják fel. Találkozás: „Máriakéménd, bolt” autóbusz-megállóban 13.50-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz). Hazatérés: Máriakéméndről 18.52-kor indul vissza az autóbusz, mely Pécsre 19.31-kor érkezik. Túravezetők: Biki Endre Gábor és Fábiánné Mester Rita. ► április 2, szombat: Bakancsos Óvodások túrája. Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Zsolnay-kút – Bokor-forrás – Rigó-kút – Hősök tere (4,5 km, szintemelkedés: 60 m). Találkozás: Árpádtetőn a 66-os úti buszmegállóban 9.50-kor. (A helyszín elérhető az Uránvárosból 9.07-kor induló 4-es járattal, vagy a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 9.30-kor induló komlói busszal.) Túravezető: Földesiné Kövi Ildikó. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► március 6, vasárnap: „3=1-ben: Horzsa Sándor emléktúra, Nőnapi és Tesz-vesz túra”. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi busszal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). ► március 10, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Martilapu és csalán, Köves-tető-kilátó”. Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► március 19, szombat: Nagytakarítás a Vörösfenyő kulcsosházban. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). ► március 24, csütörtök: Túra az egészségünkért. „A gyógyító ibolya. Mókus tanösvény”. Indulás a 8 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► március 28, hétfő: „Locsoló-túra források mentén”. Útvonal: Mánfa – Árpád-kori templom – Páfrányos – Melegmányi-forrás – Anyák-kútja – Mecsek-forrás – Sziklás-forrás – Cirkó-forrás – Cserkész-forrás – Bikfa-forrás –Dóczy (Cifra)-malom – Sikonda (10 km, szintemelkedés: 270 m). Indulás: a 8.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► április 1, péntek: „Bolondos bújócska a medvehagymák között”. Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Letics – Fehér-kúti kulcsosház – Tripammer-fa – Árpád-tető (8 km, szintemelkedés: 150 m). Indulás: a 8.00-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► március 8, kedd: Az élő természetvédelem – Rózsa Anita előadássorozata. A sziklák és a barlangok világa – a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► március 12, szombat: Húsvéti kézműveskedés Drávaszentesen. A vidám, alkotó délelőtt a húsvéti készülődéshez nyújt hasznos segítséget. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! ( 30/377-3393, 82/461-285.) Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes; időpont:10.00 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 12, szombat: Túra a 25 éves Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet vizei között keresztben-hosszában („20 év, 20 túra” programsorozat). Jelvénygyűjtő túra. A túrán a tavaszi virágok pompája között szeljük át a tocsogó, locsogó erdőt. Helyszín: Hosszúvíz, Fő u. északi vége, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 19, szombat: Húsvétváró kézműves program a Fehér Gólya Múzeumban. A kézműves foglalkozást tárlatvezetés egészíti ki a múzeumban. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! ( 30/846-6020). Helyszín: Fehér Gólya Múzeum, Kölked; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 19, szombat: „Ébred a természet Péterhidán” – túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Fedezzük fel közösen Péterhida rejtett szépségeit, közben pedig ismerkedjünk meg a helyi lakosok tájhasználatának múltjával és jelenével! A túra végeztével a nemrég felújított vízimalom melletti pihenőhelyen szalonnasütésre lesz lehetőség a helyi termelők termékeinek felhasználásával. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! ( 30/474-3591, 82/461-285). Helyszín: Péterhida, vízimalom; időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► március 20, vasárnap: Manótúra az Abaligeti-barlangban. Az óvodás, kisiskolás gyermekek a mesés elemekkel átszőtt barlangtúrán Moszanka és Pipisztrella segítségével ismerhetik meg a résztvevők a barlangok keletkezését, a föld alatti rejtett élővilágot, megtudhatják, mi mindenre érdemes odafigyelni, amikor barlangokban járunk. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! ( 72/498-766). Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont 10.00 és 12.00 óra. A program időtartama: 1 óra, részvételi díj: a barlangi belépő ára. ► március 22, kedd: Víz Világnapja – túra a Kisinci-tóhoz. A szakvezetéses sétán a Dráva legnagyobb érintetlen holtágrendszerével és az éltető víz szerepével ismerkedhetnek a résztvevő iskolások. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/402-7654, 72/223-015). Helyszín, időpont: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca), 10.00 óra. A program időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► április 2, szombat: Stara Drava. A túrán bepillantást nyerhetünk a Dráva leghosszabb hazai holtágának élővilágába, és megtudhatjuk, hogyan menthetjük meg a vizes élőhelyet horvát-magyar összefogással. Helyszín: Barcsi Ó-Dráva, gázfogadó állomás; időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 8 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► április 5, kedd: DDNP Klub. Kirándulás Berlinben és környékén – Havasi Ildikó diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2016. november 243. szám
243. szám & & 2016. november Papi pipa teljesítménytúra Ez évben új időpontban rendeztük meg a hagyományos, Ibafa környéki teljesítménytúrát. A szeptemberi vadászati idény miatt nem kaptunk engedélyt a szokásos időpontra, pedig a túra - és annak elődje, a „Zselic 30” teljesítménytúra, melyet még a szigetvári természetjárók rendeztek -már évtizedek óta mindig szeptember harmadik hétvégéjén került megrendezésre. Kénytelenek voltunk tehát új időpontot keresni. Így esett a választás - tiszteletben tartva az ezen a hétvégén már hagyományos „Zselic 50”, ill. „DÖKE” teljesítménytúrák szombati időpontjait - október 9-re, vasárnapra. A helyszín is új volt: bár az útvonalat évente változtatjuk, Bakócáról még soha nem indítottuk a túrát. A 30 és a 15 km-es távot végül is összesen 90-en teljesítették, ami nem túl magas létszám, de a Papi pipa túrákra amúgy sem a hatalmas tömeg, inkább a „családias hangulat” a jellemző. Bakócán Király Gábor polgármester úr támogatásáról biztosította rendezvényünket, melyet ezúton is köszönünk: az önkormányzat egész napra rendelkezésünkre bocsátotta a kultúrházat, a Bakócáért Egyesület tagjai pedig több tálca frissen sült pogácsával és sós süteménnyel várták reggel a túrázókat. Köszönjük a szíves fogadtatást! A túra útvonala a „Fekete István Emlékösvényre” épült. Fekete István író - 1926-ban, frissen végzett mezőgazdászként - Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kapott állást mint segédtiszt, ahol három évig dolgozott. Lóháton járta be az uradalmat, s az erdőről, mezőkről hazatérve gyakran ragadott tollat, hogy élményeit, megfigyeléseit följegyezze. Itt ismerkedett meg a bakócai belgyógyász főorvos lányával, aki később a felesége lett. Ezeknek az éveknek állít emléket a Fekete István Emlékösvény, melyet dr. Tóth Aladár erdész kezdeményezésére alakított ki 2006-ban a Mecseki Erdészeti Zrt. Az útvonalon elhelyezett táblákon idézetek olvashatók Fekete István műveiből. Az útvonal egyes szakaszait különböző turistajelzések jelölik. Az időjárás szerencsére kedvezett: reggel kisé felhős idő, majd napsütés. A terep jól járható volt, kevés sáros résszel. A 15 km-es táv gyakorlatilag a Fekete István Emlékösvényen vezetett végig, a 30-as táv is részben, de Felsőkövesd után tovább Szabáson és Horváthertelenden át Ibafára, ahol a túrázók belépődíj nélkül megtekinthették az ibafai pipamúzeumot (köszönjük Benes László polgármester úr és az Ibafai Önkormányzat támogatását), valamint felfrissülhettek a nevezetes ibafai „buszkocsmában”. Mindkét útvonal átvezetett Nagymátén, a Dél-Zselic egyik „gyöngyszemén”: a vadászház csodálatos környezetében, az arborétumban (Fekete István Füvészkert) volt az ellenőrző pont. A szerencsésebb túrázók a túra során még a kései szarvasbőgés hangulatát is évezhették. Bakócán, a célban a „klasszikus” turista eledel várta a teljesítőket: zsíros kenyér lilahagymával, amihez egy üveg sör vagy üdítő is járt. Köszönjük valamennyi résztvevőnek, hogy megtisztelték rendezvényünket! Strasser Péter főrendező Dél-Zselic TK „Vasfüggöny” túra IV. (Az előző három túráról szóló írás a Mecsek Híradó 2014. májusi (219.), a 2014. novemberi (223.) és a 2015. június-augusztusi (230.) számában olvasható.) Szeptemberben folytattuk a pár éve elkezdett „Vasfüggöny” túrát. Eddigi tapasztalataink alapján sűrű bozótra és egyéb megpróbáltatásokra számítottunk. A csalódás kellemes volt. Kevés kivétellel szinte végig jó, rendszeresen használt földutakon haladtunk. Jelzések tekintetében viszont nem voltunk nagyon elkényeztetve. A kereszteződésekben nem mindig sikerült eltalálni a megfelelő irányt, de GPS segítségével visszatértünk a helyes útra. Se magyar, se osztrák határőrrel nem találkoztunk. Sopronba érkezésünk napján városnéző sétára vittem a „lányokat” (Kati, Zsuzsi, Teri). Megmutattam nekik azokat az átjárókat, melyeket csak a helyiek ismernek, a várfalon belüli zegzugos ódon utcákat, a várfal-sétányt, a házat, ahol felnőttem, az ország első sportcsarnokát (1867), az Alsó-Lővérekben nemrég épült Szt. Margit templomot, valamint az Erzsébet kertben a 200 éves mamutfenyőt. (Az utazási irodák programjaiban ezek a látnivalók nem szerepelnek.) Katinak ez nem volt elég, minden nap, túra után még felfedező útra indult a városba. Az utat Harkán (nevét Tétény vezér Horka nevű fiáról kapta, első említése egy 1245-ben kelt adománylevélben fordult elő) kezdtük. Rövid betonút után elértük a határt, itt jobbra fordulva indult a túra. 4 km után szelídgesztenye ültetvényre bukkantunk. Természetesen szedtünk. (Ez a terület 45 évig el volt zárva a falusiak elől, talán már nem is tudnak róla.) Szendvicsünket a Büdös-kút melletti pihenőhelyen, osztrák területen fogyasztottuk el. A Muck-csúcson (Muck Frigyes soproni erdész volt) a Moha Erdei Panzió és Vendéglő bekerítve, zárva. Még az épületet sem tudtuk megnézni. Az erdőben az aljnövényzet vagy erika, vagy áfonya cserje volt. Első napi túránk Brennbergbányán ért véget. (A szenet 1753-ban fedezték fel itt, a bányát 1759-ben nyitották meg. A tulajdonos Sopron Szabad Királyi Város volt. A 19. sz. végére az ország legjelentősebb bányája volt. A bányászást 1953-ban szüntették meg, és 1959-ben végleg bezárták a bányát. A föld alatt jelentős mennyiségű szén maradt.) Másnap innen folytattuk. Az Urak asztala (egy hatalmas kő asztal), ahol ettünk, annyira a határon van, hogy nem tudni, melyik országé. Ezen a szakaszon találtunk egy nagyon szépen jelölt interaktív tanösvényt. Jót játszottunk, a feladatokat megoldottuk. Sok ciklámenlevelet láttunk, de akadt még egypár elkésett, hervadó félben lévő virág is. Ágfalvára érve (első említése 1194-ből való Dag néven, neve 1207-ben Dagendorfra, 1278-ban Agendofra változott) a Ház-hegyre már nem futotta az erőnkből. Busszal mentünk vissza Sopronba. Harmadik napunk innen indult. A zöld sáv jelzés megtalálása után közvetlenül a határ mentén (sok bimbós, vagy alig kinyílt őszi kikerics volt) mentünk a Páneurópai Piknik Emlékhelyig. Utolsó itt jártam óta nagyon sokat szépült. Ettünk, és egy nagyot pihentünk, tudtam, hogy Sopronkőhidáig (börtönéről lett híres, hírhedt) hosszú betonút vár még ránk. A soproni Szt. Mihály temetőnél leszálltunk a buszról, gyertyát gyújtottam őseim sírján, megmutattam a frissen felújított gótikus nagykeresztet. Átsétáltunk a Szt. Mihály templomhoz (ez is gótikus), majd gyalog a szállásunkra. Ez a nap volt a legnehezebb. Utolsó túranapunk Fertőrákosról indult. A település nevezetességei után a Kőfejtő következett. Utoljára 17 éve jártam itt, azóta hatalmas a fejlődés. Írni képtelenség róla, látni kell! Egy kis tévelygés után meglett a Szárhalmi erdőn keresztül Sopronba vezető turistaút. A pihenő keresztnél megpihentünk, a legközelebbi buszmegállóban mandulát szedtünk. Nehéz, de szép hét volt. Biros Márta „PÉCSI ERDEI KÖRTÚRA” A „Pécsi Erdei Körtúra” turistaútvonal a BIOKOM Nonprofit Kft. kezdeményezésére a Mecsekerdő Zrt.-vel közösen került kialakításra, melynek célja az volt, hogy a nagyobb távolságokat is megjáró turisták egy összefüggő, külön jelrendszerrel ellátott útvonalon túrázhassanak, és a valaha volt „városi erdő” egy részének bejárására invitálja a kirándulókat. A természetben fellelhető nyomvonalakat és régi turistautakat kötöttük össze, hogy a városból kiindulva akár 17,5 km-t megtéve visszajuthassunk a lakóövezetbe. Aki csak egy kisebb túrát szeretne megtenni, az választhat a túraúthálózat 3 db kisebb, egyenként kb. 7 km-es köre közül. A „Pécsi Erdei Körtúra” útvonala kibővíthető a Remete-rétről induló PRO SILVA tanösvénnyel, ami 2,5 km hosszú, így összesen közel 20 km egybefüggő „kiépített” útvonalon túrázhatunk Pécs város egykori és mai erdeiben. Az útvonal-hálózat jellemzője, hogy könnyen bejárhatók, nem tartalmaznak meredek kaptatókat, kisgyerekek és idősebbek is teljesíteni tudják a távokat. Az itt alkalmazott turistajel a város színeit (kék és sárga sáv) jeleníti meg, egyértelművé téve a nyomvonal irányát. A kialakításnál és a jelrendszer felfestésekor kiemelten fontos szempont volt, hogy térkép nélkül is biztonsággal végigjárható legyen a körtúra, a tájékozódásban kevésbé jártasak is magabiztosan, otthonosan közlekedhessenek a túrázás folyamán. A hosszú séta alkalmával egy-két pad és szalonnasütő hely biztosít majd pihenőhelyet a megfáradt túrázóknak. A séták során megismerkedhetünk a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet ritka természeti értékeivel. Tavasszal különféle orchideákban gyönyörködhetünk (pl. majomkosbor, szarvasbangó), de a nagyezerjófüvek bódító illatába is beleszagolhatunk, valamint a világon csak a Mecseken előforduló hibridfaj, a pécsi zergevirág töveivel is lehet találkozni. Télen, a BIOKOM NKft. által kihelyezett madáretetők környékén különféle cinkék, csuszkák, vörösbegyek láthatóak és szerencsés esetben akár egerésző róka is megfigyelhető. A turistajelzéseken és az útbaigazító táblákon kívül talán a legfontosabb a QR-kód jel, melynek letöltésével a BIOKOM NKft. honlapjára navigálva, túrázás közben is mindent megtudhatunk az útvonalról, a pihenőhelyekről, a látnivalókról, vízvételi lehetőségekről stb. Jelenleg a túraúthálózat kialakítása és a túraút jelzések felfestése történt meg. A BIOKOM Nonprofit Kft. munkatársai november első napjaiban kihelyezik a szükséges információs táblákat, erdei bútorokat, és folyamatosan töltik fel a honlapjukon QR kóddal elérhető információkat. Kellemes időtöltést kívánunk! BIOKOM Nonprofit Kft. Vágotpuszta: történelmi hely harcos múlttal A Baranya Megyei Értéktárba került Vágotpuszta, a néhány házból álló apró település a Mecsekben, mely turistaútvonalak metszéspontjában helyezkedik el. Közigazgatásilag Mánfához tartozik, a környezetében elérhető települések: Orfű, Bános, Magyarszék, Mánfa. 1790 körül keletkezett, amikor egy uradalmi csárda létesült az erre haladó út mellett, majd magyar és német családok telepedtek le itt. A kis falu a 20. században aztán elnéptelenedett. A terület igen elszigetelten fekszik az erdő ölelésében, rendkívül nyugodt és csendes hely. Az elhagyatott falu történelmi helyszíne és emléke az 1956-os forradalomnak, sok túra útvonala. Az 1956-os forradalom idején a „Mecseki láthatatlanok” felkelőcsoport egyik legfontosabb gyülekezőhelye Vágotpuszta volt. A forradalom leverése után spontán szerveződött partizáncsapatról van szó, akik a Mecsekben bujdokolva közel három hétig ellenálltak a szovjet túlerővel szemben. Körülbelül háromszázan lehettek, néhány golyószóróval, géppuskával, puskákkal és egy Csepel teherautóval. Megszervezték a biztosítást, figyelést, jelszót használtak, s úgynevezett vállalkozásokat indítottak innen. Részben az ellenség összeköttetési és utánpótlási vonalai ellen vezettek támadásokat, részben a felderítést szolgálták. Egyik fő feladatuknak tekintették a fegyverek és a lőszer felkutatását, élelem beszerzését és beszállítását. A később elfogott láthatatlanok periratainak visszatérő, emlékezetes momentuma a „Vágotpusztai eskü”: a „Gazda” (a választott vezetőjük) megeskette az ellenállókat, hogy utolsó csepp vérükig harcolnak a megszállók ellen. (Forrás: bama.hu) Honnan származik a Mecsek neve? Mit tudunk a Mecsek nevének eredetéről? Kutatják, de egyelőre rejtély, honnan származik a Mecsek neve. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a Mecsek egy török eredetű szó. Klemm Antal 1933-ban megjelent tanulmánya szerint a Mecsek név egyértelműen magyar eredetű, s feltehetőleg a „meszes” szóból, vagy a Meszes-hegy elnevezésből származhat. A magyar eredetre a baranyai Mecske (Magyarmecske) község neve is rámutat. A név eredetének magyarázata során felmerült az is, hogy a Mecsek egy Mihály nevű magyar emberről van elnevezve. Arra is lehet gondolni, hogy Szent Mihály után kapta a hegység a nevét, aki a hegyek, erődök és a várak védőszentje volt. Fazekas Imre biológus, aki a Mecsek növény- és állatvilágáról egy tucat könyvet írt és szerkesztett már, az alábbiakat írja: A baranyai növény- és állatföldrajzzal foglalkozó kutatókat már régóta érdekli, hogy a valóságos „ökológiai szigetként” kiemelkedő, s erősen szubmediterrán hatások alatt álló Mecsek hegység neve honnan ered, hol és mikor írták le először a nevét? Vajon vannak-e a régmúltból eredeti ábrázolások, hiteles feljegyzések? A 19. sz. végén, a 20. sz. első felében több kutató is vizsgálódott, hogy rábukkanjon a Mecsek név eredetére. Az írások közül kiemelkedik Klemm Antal 1933-ban megjelent tanulmánya: Pécs és a Mecsek neve (Pannonia - könyvtár 1: 3-20.). Munkájából megtudhatjuk, hogy Mecsek hegység nevét nem tartja török eredetűnek. Szerinte a Mecsek név egyértelműen magyar eredetű, s feltehetőleg a „meszes” szóból, vagy a Meszeshegy elnevezésből származhat. A magyar eredetre a baranyai Mecske (Magyarmecske) község neve is rámutat, melyet már a régi oklevelek is említenek, de a Mikcse, Mekcse személy- és helynevek másutt is felbukkannak. A Tolna megyei Tamási mellett is van egy Mecsek nevű domb, sőt a Bakonyban is találunk egy Mecsek elnevezésű kisebb hegyet. A név eredetének magyarázata során felmerült az is, hogy a Mecsek egy Mihály nevű magyar emberről van elnevezve. Klemm Antal szerint arra is lehet gondolni, hogy Szent Mihály után kapta a hegység a nevét, aki a hegyek, erődök és a várak védőszentje volt. Egykoron a Mecsek hegységnek nem volt az összes hegyláncot magában foglaló neve. 1015-ből származó egyházi iratok a Pécsvárad feletti hegyvonulatokat Mons ferrus -nak (Vas-hegy) hívták. A Pécs feletti részt Misinának, a nyugati részt Jakab-hegynek, a Hosszúhetény felett magasodó hegyet pedig Zengőnek nevezték. Amikor a római korral foglalkozó régészeknél érdeklődtem a Mecsek korabeli neve felől, azt a választ kaptam, hogy semmilyen hiteles bizonyíték ez idáig nem került elő arra vonatkozóan, hogy a rómaiak a hegyvonulatot egységesen elnevezték volna. Mersetum vagy Mecsetum? Kérdés, hogy kik nevezték először e hegységet Mecseknek, és miért? Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a Mecsek egy török eredetű szó, amely tornyot, erődöt, várat jelent. Klemm Antal szerint sehogy sem lehet török eredetű, hiszen már a hódoltság előtti időben is Mecseknek nevezték. Oláh Miklós egykori pécsi püspöki titkár 1536-ban így írt a „Hungaria et Atila” című munkájában: „Quinque Eccelsiae, quarum arx in radice Metsek montis ardui.” Később a hegység nevét többféleképpen is írták: Meczeky, Meghek, Mecechus, Mecekus majd Mersetum. Bél Mátyás Baranyáról szóló kéziratos művében azt írja, hogy a Mecsek a régi latin iratokban „Mersetum” alakban fordul elő. Klemm Antal ezt cáfolta, s egyszerűen hibás olvasásnak tekintette: a c-t tévesen r-nek olvasták. Szerinte a Mecsek eredeti latin neve nem „Mersetum” hanem „Mecsetum (ejtsd Mekszétum). Klemm Antal 1933-as néveredet vizsgálata óta újabb kutatásokra nem került sor. Nehéz elképzelni, hogy az évezredek óta lakott, majd a római korban hegyi utakkal, villagazdaságokkal birtokba vett hegységet ne illették volna megfelelő névvel már a magyar őslakosság letelepülése előtt. Pécs (Sopianae) a pannóniai városok közül avval emelkedett ki, hogy egyetlen más város körül sem találtak annyi római villát, mint éppen Pécs környékén. Miután a 3. sz. végén a római tartomány közigazgatási székhelyét Aquincumból Sopianaeba helyezték, a hegyvidék és térsége védelmi, közlekedési, gazdasági szempontból súlyponti területté vált. Ebből következően fontos lehetett a földrajzi név megadása is. Tehát nem kizárható, hogy a Mecsek név a régi latin név magyar átírása, amely történelmi koronként változatos hangalakban jelent meg. (Forrás: bama.hu) A Baranyai-dombság turistakalauza Turistakalauzt jelentetett meg a Mecsek Egyesület a Baranyai-dombságról, Dr. Lakatosné Novotny Sarolta lektori munkájával, Biki Endre Gábor szerkesztésében. A keménykötésű, cérnafűzött könyv nagyméretű (B5-ös), 160 oldalas és 186 db színes fotót tartalmaz. Fontosabb fejezetei a következők: vízrajz, földtani felépítés, településhálózat, jelzett turistautak a Baranyai-dombságban, hosszú távú túraútvonalak, gyalogos és kerékpáros túraajánlók, települések történelmi ismertetője, kislexikon, népmondák, valamint erdei szálláshelyek ajánlója. A könyv ára 2500 Ft, mely megvásárolható Biki Endre Gábornál (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , tel.: 30/452-4579). Új egyesület tagszervezeteink sorában 2015 októberében alakult meg a Hosszúhetényi Turista Egyesület. Céljaik között szerepel a szervezett természetjáró turisztikai tevékenység ápolása, fenntartása, a természetjárás ápolása, terjesztése, a természeti környezet szervezett védelme, természeti értékek fenntartása, őrzése, védelme, bemutatása, természeti környezetünk tisztántartása, a természet szeretetére, hazaszeretetre, sportbarátságra való nevelés, turistautak kiépítése és karbantartása, ill. részvétel ezekben, valamint több más, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség céljaival is harmonizáló törekvés. Az új szervezet kérte felvételét szövetségünkbe. Örömmel fogadtuk érdeklődésüket, jelentkezésüket, s elnökségünk egyhangú döntéssel felvette a Hosszúhetényi Turista Egyesületet a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tagjai közé. Eredményes működést, sok-sok szép, természetközeli élményt kívánunk az új egyesületnek, bízva abban is, hogy kölcsönösen egymás segítségére lehetünk önkéntes, a köz hasznára végzett munkánkban. Tóth Klára elnök, BMTSZ Meghívó: Természetbarátok Klubja A Természetbarátok Klubjának idei évzáró programjára 2016. december 3-án, szombaton a Nyugat-Mecsekbe egy kellemes túrára és a Nyáras-völgyi erdészházba (jelenleg bivakszállás), batyunkban hozott finomságok falatozásával egybekötött közös beszélgetésre hívlak Benneteket. A túra útvonala: Pécs, vasútállomás - vonattal Hetvehelyre - a sárga „körút” jelzésen Nyáras-völgy - onnan a piros „körút” jelzésen vissza Hetvehelyre (9 km, 220 m szintemelkedés) - vonattal Pécsre. Találkozás: 8.25-kor a pécsi főpályaudvar csarnokában (a vonat 8.47-kor indul Hetvehelyre). Várható visszaérkezés vonattal 15.07-kor. A Nyáras-völgyben Bognár Richárd erdész kollégám és túravezető társunk vár majd minket forró teával. Aki teheti, hozzon batyujában szendvicsei mellé pogácsát, sütit esetleg egyéb nyalánkságot, butykosában „hegylevét”. Kérlek, hozzátok magatokkal e napra kedvenc bögréteket is. Bízom benne, hogy a közösen eltöltött idő jó beszélgetéseket és sok ötletet szül majd a jövő évi közös programok összeállításához és megvalósításához. Amennyiben nem az utolsó pillanatban derül ki, hogy velünk tartasz a túrán, kérlek, november 25-ig jelezd felém (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; @ 20/340-4184). Scheitler Adrienn túravezető HÍREK ■ Szent Márton Napi Nyitott Pincék: november 12-én délután a Skóciai Szent Margit Emléktúra résztvevőinek - és másoknak is - lehetőségük van kapcsolódni a mecseknádasdi rendezvényhez. Borkóstolás 14.00 órától a Réka-völgyi Pincesoron, borjegy ellenében. 17.00 órakor Andalúz gitár és ének koncert a Hetényi Pince Borkápolnájában. 18.00-tól ludas vacsora lehetőség a Hetényi Pincében. Információ: facebook: Hetényi János Pincészete; @ Hetényi Emese (20/222-8481). ■ Új jelzett turistaút: a Nyugat-Mecsekben zöld kereszt jelzéssel új, 1,5 km hosszú turistaút létesült, mely a Farkas-forrástól Éger-tetőig vezet. A jelzés egy, már eddig is használt földúton vezet: a Farkas-forrásnál a piros sáv jelzésű útról ágazik le, és Éger-tető mellett a zöld sáv jelzésű útnál ér véget (közben keresztezi a Jakab-hegyre vezető zöld kör jelzést). Az utat a Mecsek turistatérkép 2016-os kiadása már ábrázolja ■ Pécsi Erdei Körtúra: a Biokom Nonprofit Kft és a Mecsekerdő Zrt. több szakaszból álló, nagyrészt a Pécsi Parkerdőben vezető túraútvonalat alakított ki. Részleteket lásd az erről szóló külön írásban. ■ Új útjelzés a Baranyai-dombságban: Kisgeresdről, a zöld sáv jelzésről déli irányba egy új zöld „emlékmű” jelzés vezet a „300 éves akácfához”, melynek tövében kereszt, képoszlop és padok vannak. A jelzés hossza 0,3 km. ■ Mázas Zsolnay dombormű: megújult a természetjárók adományából a máriaké-méndi Nagyboldogasszony kegytemplom homlokzatán található mázas Zsolnay dombormű, melynek hasonló példánya a budapesti Mátyás templom kapujának bejárata felett látható. Köszönjük mindenkinek, aki adományával segítette a restaurálást. ■ Ruzsek-kereszt: áll egy régi kereszt a Kátolyi elágazástól keletre, a Ruzsek-malom feletti domb tetején. Előtte halad el a Baranyai Sárgatúra útvonala. A feszületet az egykor itt élő Ruzsek család állíttatta, akiknek lent a Karasica völgyében volt a vízimalma. A keresztet az arra járók az utóbbi években nem láthatták, mert azt teljesen benőtte a bozót, csak az vette észre, aki tudta, hogy ott áll. A feszület környezetét a Kátolyi Önkormányzat munkatársai kitisztították, felújítását pedig a Mecsek Egyesület megbízásából Petrovics Ottó végezte el. ■ Társas vadászatok: a novembertől január végéig tartó időszakban zajló hajtó- és terelővadászatok időtartamára, egyes napokra a Mecsekerdő Zrt. a kezelésében lévő vadászterületeken (Kárász, Kisvaszar, Mészkemence, Hetvehely, Nagymáté, Sasrét) átmeneti erdőlátogatási korlátozásokat rendelt el. A területekről és az időpontokról a Mecsekerdő Zrt. internetes honlapján (www.mwcsekerdo.hu) lehet tájékozódni. ■ 2017. évi programok: kérjük a természetjáró rendezvények szervezőit, hogy a jövő évi programok adatait november 30-ig küldjék el Strasser Péternek, a 2017. évi rendezvénynaptár összeállításához (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: ■www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) ♦ november 8, kedd: Természetbarátok Klubja. A csillagos égbolt meséi - csillagképek és történeteik. Scheitler Adrienn előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (® 20/340-4184). ♦ november 18, péntek: Örökségünk - délutáni diskurzus. Szépségek és értékek világunkban. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (® 20/376-6437). ♦ december 3, szombat: Természetbarátok Klubja évzáró túra. Részleteket lásd fentebb, a meghívóban. Információ: Scheitler Adrienn (® 20/340-4184). ♦ december 3, szombat: „Mikulás túra”. R.: TanÖsvény Természetjárásért Egyesület, Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Kelet-Mecsek, Vár-völgy, Kadarka kulcsosház (megközelíthető tetszőleges útvonalon). Információ: Berlinger Anita (® 30/351-1961). ♦ december 4, vasárnap: „Mecseki Mikulás, Mecseki Krampusz” teljesítménytúrák (13; 7 km). R.: Pécsi Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 8.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000 Ft/fő (diákoknak, ill. Mecseki Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény). Információ: Bota János (® 30/993-8595). NYÍLT TÚRÁK ► november 12, szombat: „Skóciai Szent Margit Emléktúra”. Útvonal: Pécsvárad -Büdöskút - Antalkép - Réka-völgy - Langehöhe - Réka-vár (a Réka-vár falai között 13 órakor csendes megemlékezést tartunk Antal Géza pécsváradi apátplébános vezetésével Szt. Margit születése helyén, az emlékkőnél. Idén első alkalommal a túra során nemcsak Skóciai Szent Margitra gondolunk, hanem fejet hajtunk a szent emlékének hű ápolója, dr. Novotny Iván (1936-2016) emléke előtt is. Mindenkit kérünk, hozzon magával mécsest vagy egy szál virágot az emlékkőhöz! A túra résztvevői egyedi emléktárgyat kapnak.) - Stein malom (Szt. Margit emlékkereszt) - Aranypatkó lovastanya (Szent Margit zománckép) - Mecseknádasd plébániatemplom (Skóciai Szt. Margit ereklyéje, az őt ábrázoló festmény és szobor). A túra távja: 15 km, szintemelkedés: 400 m. Találkozás: Pécsvárad, Kossuth tér (a plébániatemplom mögött), 10 órakor. A találkozóhely megközelítése: menetrend szerinti autóbusz indul Pécsről, az autóbusz-állomásról 9.00-kor (8-as kocsiállás); Pécsvárad Vár utcáig kell utazni. Hazautazás: Mecseknádasdról a temetőtől Pécsre autóbusz indul: 15.27, 16.27, 17.27 és 18.27-kor. Rendező: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Elérhetőség: http://ptkk.blogspot.hu/ ► november 20, vasárnap: „Barangolás hulló levelek között”. Útvonal: Kémes -Hétöles-tó - Kerek-tó - Mailáthi horgásztó - Dráva-part - Kisinci-tó - Szapor-ca - Kémes (20 km, szintemelkedés: elhanyagolható - síkvidéki túra). Találkozás: 8.50-kor Kémesen a Szaporcai elágazónál (Laki vendéglőnél). Utazás: Pécs autóbusz-állomásról 7.30-kor indul autóbusz Harkányba, onnan tovább 8.30-kor. Várható hazaérkezés Pécsre 17.40-kor (Harkányba 16.56-kor). Túravezető: Jancsi Attila (Dráva TSE, @ 20/580-6078). Egyéb: mivel körtúráról van szó, személyautóval az utazási költségen lehet spórolni! ► november 26, szombat: „Rockenbauer Pálra emlékezünk” - a Még egy millió lépés Magyarországon c. sorozat befejezésének 30. évfordulója alkalmából. Útvonal: Dombay-tó - Pécsvárad - Zengővárkony - Pécsvárad (10 km, szintemelkedés: 120 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, a Bonyhád felé induló járatnál. A túra résztvevői találkoznak a neves televíziós szerkesztő, rendező barátaival, munkatársaival. Túravezető: Tóth Klára (® 20/527-8913). ► december 3, szombat: „Természetbarátok Klubja évzáró túrája” - beszélgetéssel a Nyáras-völgyi erdészházban. Részleteket lásd fentebb, a külön meghívóban. Információ: Scheitler Adrienn (® 20/340-4184). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► november 9. szerda: Falujáró túra Hegyszentmártonból Diósviszlóra a K+ jelzésen (9 km, szintemelkedés: 115 m). Látnivalók: Hegyszentmártonban 3 db harangtorony, Diósviszlón Ormánság-kapu (Szatyor Győző alkotása), református templom, világháborús emlékmű, közösségi ház, falutörténeti gyűjtemény, a 20. század elejéről származó kovácsoltvas kapuk, hagyásfás legelő. Találkozás: Hegyszentmártonban a buszmegállóban 10.35-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 17-es kocsiállásáról 9.45-kor indul a busz). Hazatérés: Diósviszlóról 14.57 és 16.52-kor indul Pécsre autóbusz. Túravezető: Seregélyes Ildikó. ► november 26, szombat: Püspökszentlászló értékei. Útvonal: Köves-tető - Vasasforrás - Zobákpuszta - Gyopár-kulcsosház - Cigány-forrás - Szőke-forrás -Pap-rét - Püspökszentlászló (kastély, arborétum, Hettyey-forrás) - Zarándok-kút - Mária-kápolna - Hármas-hegy (Hegyköze) - Köves-tető (14 km, szintemelkedés: 490 m). A kastélyba a csoport kedvezményes belépője egységesen 600 Ft/fő. Találkozás: Kövestetőn a buszmegállóban 7.50-kor (Pécsről a távolsági autóbuszállomás 11-es kocsiállásáról 7.15-kor indul a busz). Hazatérés: Köves-tetőről 15.13-kor indul a busz, mely Pécsre 15.45-kor érkezik. Túravezető: Ripszám István. ► november 30, szerda: Falujáró túra Pellérdre + kuglófkóstoló. Látnivalók: Brázay kastély, kastélypark, csónakázó-tó barlanggal, rk. templom, Szt. Kereszt-kápolna, védett népi lakóházak. Találkozás: Pellérden az „Italbolt” nevű autóbusz-megállóban 9.05-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 17-es kocsiállásáról 8.45-kor indul a busz). Hazatérés: Pellérdről 12.19, 12.48, 12.49, 12.50, 14.07, 14.50, 15.02, 15.17, 15.24-kor indulnak vissza a buszok. Részvételi díj: 600 Ft/fő, a Mecsek Egyesület tagjainak 400 Ft, mely tartalmazza a kuglófkóstolót. Túravezető: Németh Gézáné. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► november 13, vasárnap: „Barangolás hulló levelek között”. Útvonal: Magyareg-regy - Almás - Pap-erdő - Kis-kút-orma - Szöge-hegy - Komló, Szilvás - autóbusz-állomás (12 km, szintemelkedés: 260 m). Indulás: a 10.00-ás mázai busz-szal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (® 20/376-6437). ► november 20, vasárnap: „Komló körül”. Útvonal: Kisbattyán - Margit-forrás -P+ - K+ - Komló, Szilvás (10 km, szintemelkedés: 250 m). Indulás Komlóról a 8.00 órai kisbattyáni buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (® 30/371-4545). ► november 24, csütörtök: Túra az egészségünkért - A kökény, Mecsekpölöskei tó. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (® 20/376-6437). ► november 26, szombat: „Rockenbauer Pál Emléktúra”. Útvonal: Zobákpuszta -Püspökszentlászló - Komlós-kanyar - Zengővárkony, szelídgesztenyés -Ruzsama - Hosszúhetény (20 km, szintemelkedés: 360 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (® 30/371-4545). Rövidebb táv: Hosszúhetény - Ruzsama - Pécsvárad - Zengővárkony - Hosszúhetény (12 km, szintemelkedés: 130 m). Indulás: a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (® 20/376-6437). ► december 4, vasárnap: VI. Szent Borbála Emléktúra. Útvonal: Komló, Múzeumkert, Engel Adolf szobor - Altáró - Templom tér - Majális tér - Kossuth légakna - Kossuth I-II-es akna - Kossuth Szabadidő Park - III-as akna - Béta-akna - „Rálátás” Kőbányára - Diagonál-akna - Macskalikon át - Zobák-akna -Gesztenyési út - Kőbánya - Glanzer-táró - Szerencse-táró - Anna-akna -Adolf-táró - Ady E. u. - Kossuth L. utca - Bányászpark, emlékmű (17 km, szintemelkedés: 340 m). Találkozó: 8.45-kor a múzeum parkjában. Túravezető: Horváth Attila (S 30/371-4545). A Mecsekerdő Zrt. természetjáró programjai ♦ november 13, vasárnap: „A levegő urai” - rétisas figyelő túra Sasréten. Jelvény- gyűjtő túra. A szentmártom halastavaknál gyülekező ritka és védett rétisasok megfigyelése, fotózása. Madáretetés Sasréten. A résztvevők - a „Madárdalos kert” szakembere segítségével - megismerhetik, hogyan tehetik kertjüket, erkélyüket madárbarát hellyé, Indulás 10.00-kor kisvonattal Almamellékről Sasrétre. Visszautazás Almamellékre 16.00 órakor. Ebéd- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). A program ára: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit (® 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ december 3-6: Mikulásjárat az Almamelléki Kisvasúton. Program egy titokzatos mese keretében. Találkozás, és élménygyűjtés a Sasréti Mikulással és Manóival, állatok etetése, kézműves foglalkozás. Indulás 9.00-kor kisvonattal Almamellékről, visszautazás 12.00 órakor Almamellékre. Ebéd- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). A program ára: 600 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: november 28. Információ, jelentkezés: Pappné Németh Tünde (® 30/663-0997, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► november 8, kedd: DDNP Klub. Zergevirágok a Mecsekben - Nagy Gábor diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► november 15, kedd: Az élő természetvédelem - Rózsa Anita előadássorozata. A hegyvidéki erdők titkai - a Duna-Ipoly és az Őrségi Nemzeti Park. Az előadássorozat hazánk legszebb és leginkább védelemre szoruló tájait, a nemzeti parkokat mutatja be. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► december 6, kedd: DDNP Klub. Tutajos kalandok - a vízimadár-fotózás kulisz-szái. Völgyi Sándor diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2016. október 242. szám
Felújított turistaútjelzések A nyár folyamán folytatódott megyénk turistaútjain a jelzések felújítása. A Magyar Természetjáró Szövetség „MTSZ jelzésfestés 2016” pályázatán nyert támogatással mintegy 100 km hosszan újították fel tagszervezetink a turistautak jelzéseit. A Dél-Zselic Természetbarát Klub a Dél-Zselicben, valamint a Nyugat- és Közép-Mecsekben 51 km hosszan, a Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkör (POEÜ) a Közép-Mecsekben 11 km hosszan, a Mecsek Egyesület pedig a Baranyai-dombságban 40 km hosszan újított fel útjelzéseket, az alábbi utakon: Nyugat- és Közép-Mecsek: Hetvehely vasúti megálló – Hetvehely – Nyáras-völgy – Virágos-völgy – kék sáv elágazás (kék ▲); Petőcpuszta – Kővágószőlős – Cserkút (piros ■); Kantavár – Rábay-fa – Tripammer-fa (zöld ); Fehér-kúti kulcsosház – Hármas-forrás (kék ); Mánfa, Árpád-kori templom – Mánfa – Határtető – Komló, Kökönyös (piros ); Lapis – Deindol – Éger-völgy (zöld sáv); Dél-Zselic: Antalszállás (megyehatár) – Terecseny, volt vasúti megállóhely – Ibafa – Kis¬ibafa – Korpád – Dinnyeberki – Bükkösd (piros sáv); Terecseny – Sasrét (piros ■); Tere¬cseny – Aligvár-forrás (kék ); Baranyai-dombság: Kátolyi elágazás – Váralja – Liptódpusztai-völgy – Liptód (sárga sáv); Máriakéménd, Nagy-pincesor – Törökvári-pihenőhely – Vár-hegy, Török-vár romjai (kék L); Máriakéménd, Nagyboldogasszony kegy¬templom – Fűrész-kereszt – Lankás-dűlő – Nagy-pincesor – Kéméndi-csorgó – Mária¬kéménd – Máriakéménd, Nagyboldogasszony kegytemplom (kék ); Liptódpusztai-völgy – Kéméndi-tető (sárga ▲); Máriakéménd, autóbuszmegálló – Halastó – Törökvári-pihenőhely – Váralja – Liptód (zöld sáv); Maráza – Hidáki-völgy – Geresdlak – Geresdlaki-kilátó – Kisgeresd – Erdősmecske, volt vasútállomás, buszmegálló (zöld sáv); Máriakéméndi Nagy-pincesor – Új-hegy (Héhwald) – Máriakéménd, autóbuszmegálló (kék ■). A munkák során az érintett útszakaszokon a „fonódó” jelzések is felújításra kerültek. Megkezdődött a jelzések felfestése a Mária út baranyai szakaszán is, melyben szintén részt vesznek útjelzésfestőink. Erről később részletesen beszámolunk. Strasser Péter IN MEMORIAM Gőbölös István (1947–2016) Az utóbbi években már kevesebbet járt közöttünk, családi, később egészségügyi problémák miatt, mégis gyakran emlegettük sokrétű, gazdag tevékenységét. Halálával a megye természetjáró történetének jeles alakja távozott közülünk. 1987–1990-ig a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság alelnöke, majd 1990-92 között elnöke volt. 1990-1996-ig a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének tagjaként is szolgálta a természetjárás ügyét. Tagja volt annak a munkabizottságnak, amely a Baranya Megye Természetjárásának 100 éve című centenáriumi kiadványt, alapvető munkát készítette 1991-ben. Mérnöki precizitással, nagy természetismerettel, közigazgatási felkészültséggel tervezett és megvalósított túrái sajátosak, egyedülállók voltak a maguk idejében. Talán a mai „falujáró” túrák elődeinek is tekinthetők a szisztematikusan tervezett, egymásra épülő tájfeltáró túrái. E túrákra gyönyörűen kivitelezett, műszaki szabvány szerint írt felhívásokat készített, s mindent felderített, megmutatott, ami a tájban, egy-egy faluban értéket képviselt. Természetjáró tevékenysége révén több megyei egyesülethez is erős kötődése volt, így a Pécsi Vörös Meteor Természetjáró Szakosztályának, a Mecsek Egyesületnek és a Mecseki Kóborlóknak is tagja volt, a püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosház is őrzi támogató tevékenysége nyomát. A tájfutáshoz is erős szálakkal kapcsolódott. Túra- és tájékozódási versenyző, 1965-től utánpótlás válogatott kerettag, versenybíró is volt. Több mecseki tájfutó térkép helyesbítője és rajzolója. 1963-ban ifjúsági bajnokságot nyert a tájékozódási versenyzésben. A Magyar Természetjáró Szövetség 1993-ban a Természetjárás Fejlesztéséért Ezüst Fokozat kitüntetéssel, megyei szövetségünk 2007-ben elismerő plakettel, 2011-ben, a TTE Pécsi Csoportja megalakulásának 100. évfordulója tiszteletére rendezett emlékülésen díszoklevéllel köszönte meg a természetjárásért végzett értékes munkáját. Tisztelettel gondolunk rá, emlékét megőrizzük! BMTSZ elnöksége HÍREK OKK jelvény: a Magyar Természetjáró Szövetség központjában meg lehet vásárolni az Országos Kékkör jelvényét. Ez csak azok részére lehetőség, akik korábban az Országos Kéktúra (OKT), a Dél-dunántúli Kéktúra (DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) túramozgalmait már teljesítették, illetve a jövőben teljesíteni fogják. Várjuk a Kékkör teljesítőinek jelentkezését az OKT, a DDK és az AK teljesítések jelvényszámaival. A jelvényt ezek alapján – a nyilvántartásunkba történt felvétel és a jelvény 3810 Ft-os árának kifizetése után – adjuk át. MTSZ Országos Központ. (Forrás: termeszetjaro.hu) Új jelzett turistaút: a Közép-Mecsekben új kék kör útjelzés készült, mely a Vörös-hegyről, a kék sáv jelzésről a Laci-forráshoz vezető utat jelöli. Az út a Cinke-tanya emlékkőhöz vezető kék „rom” jelzésű út nyugati végétől nem messze ágazik le a kék sáv jelzésről, és vezet le a Szuadó-völgybe a Laci-forráshoz (a Szuadó-völgyből a Laci-forráshoz beágazó, már meglévő kék kör jelzésű út folytatásaként). Az új útjelzés hossza 850 m. Az utat a Mecsek turistatérkép 2016-os kiadása már ábrázolja. Természetjáró Kártya: akik 2016. szeptember 1. és november 30. között személyesen igénylik meg a Magyar Természetjáró Szövetség Természetjáró Kártyáját (TEKA), azok 6490 forintos akciós áron az év hátra lévő részére és 2017-re vásárolhatják meg a kedvezményadó kártyát. A kedvezménykártyát egy, az adatkezeléshez hozzájáruló nyilatkozat kitöltésével és a kártya díjának készpénzben történő megfizetésével az MTSZ központjában (1075 Budapest, Károly körút 11. 7. emelet, Európa Center irodaház) lehet intézni ügyfélfogadási időben, hétköznapokon 9-től 16 óráig. A TEKA-val 20% kedvezmény jár az alap menetjegyárakból a MÁV-START és a GYSEV Zrt. magyarországi szolgáltatási területén. Egységesen 20% kedvezmény érhető el az összes nemzeti park szolgáltatásaiból, 5, 10, 20% kedvezmény az állami erdőgazdaságok szolgáltatásaiból és szállásdíjaiból, 10, 20 vagy akár 50% kedvezmény a belépődíjakból és 100 kedvezményadó ponton ingyenesen használható vele a kerékpáros műszaki elsősegélycsomag. Előkészületben vannak még különféle kedvezmények a MOL töltőállomásain, és további partnerek csatlakozásával folyamatosan bővül az elérhető megtakarítások köre. A kedvezményt adó pontok aktuális listája az MTSZ honlapján (www.termeszetjaro.hu) tekinthetők meg. (Forrás: termeszetjaro.hu) A Mecseki Láthatatlanok nyomában: ismét megrendezik a – tavaly elmaradt – történelmi emlék- és teljesítménytúrát a Mecsekben. A túra időpontja: 2016. november 5, szombat. Részleteket lásd a „Rendezvények” címszó alatt. Mecsek Híradó: a következő szám november 8-án, kedden jelenik meg! Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • október 8, szombat: „DÖKE 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete (DÖKE). Rajt: Mánfa, Teleház és Könyvtár (Fábián Béla u. 58.), 8.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00. (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 900, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, PVTSZ, Magyar Turista Kártyával, ill. diák, nyugdíjas és családi kedvezmény: 100 Ft/fő. A kedvezmények nem vonhatók össze). Információ: Balogh Bettina ( 20/777-4006), Balogh Zoltán ( 20/380-0777). • október 9, vasárnap: „Papi pipa 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Dél-Zselic Természetbarát Klub. Rajt: Bakóca, Kultúrház (Rákóczi u. 59), 7.00-8.00 (30 km), 8.00-10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 800, ill. 600 Ft/fő (TTT, MTSZ, MSTSZ, TFSZ tagoknak a nevezési díjból 100 Ft/fő kedvezmény). Információ: Strasser Péter ( 20/522-2953). • október 9, vasárnap: „Eperjesi Ernő Emléktúra”. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. A részleteket lásd a Hétdomb TE nyílt túráinál. Információ: Őri Zsuzsanna (Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • október 16, vasárnap: „Mecsek Kapu 28, 14, Mecsek 1800 m” teljesítménytúrák. R. Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE). Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 6.30-8.00 (28, 14 km), 8.00-12.00 (1800 m). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1300, 1200, ill. 700 Ft/fő. Információ: Bota János ( 30/993-8595). • október 21, péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. Szépségek és értékek világunkban. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • október 22, szombat: „Mecsek 1800, 1500, 1000, 700, 400” teljesítménytúrák. R.: Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE). Rajt: Hosszúhetény, Nemes János ÁMK és Könyvtár (Iskola), Verseny utca 9., 6.30-7.00 (1800), 7.00-8.00 (1500), 7.00-9.00 (1000), 8.30-10.00 (700), 9.00-10.00 (400). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 2000, 1800, 1500, 1300, 1100 Ft/fő. Előnevezés kedvezménye (október 18-ig): 1800-1500-1000 távon 500 Ft/fő, 700-400 távokon 400 Ft/fő. Az előnevezés csak időben beérkezett nevezési díjjal érvényes. További feltételek és előnevezés: www.bthe.hu. Családi kedvezmény (1 vagy 2 szülő/nagyszülő és 1 vagy több gyerek: 300 Ft/fő, csoportos kedvezmény (10 fő vagy a fölötti létszám): 300 Ft/fő. Információ: Matécz Péter ( 30/711-1012). • október 23, vasárnap: „Éger-völgy 40, 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 6.00-8.00 (40 km), 8.00-10.00 (20 km), 8.00-12.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 2000 Ft/fő (40 km), 1300 Ft/fő (20, 10 km). Mecseki Turista Kártyával 100 Ft/fő, valamint előzetes nevezéssel (október 7-ig) a 40 km-es távon 500 Ft/fő, a 20 és 10 km-es távon 300 Ft/fő kedvezmény. Információ: Jávor Zoltán ( 30/241-8522). • október 28, péntek: Emlékezés régi túratársainkra. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Büdös-kút (Közép-Mecsek), Baranyai Természetjárók Panteonja. Időpont: 14 óra. Találkozás Remete-réten 13.15-kor (elérhető a pécsi a távolsági autóbusz-állomásról 12.45-kor induló orfűi autóbusszal), majd Remete-rétről gyalog Büdös-kútra (1,8 km). Információ Tóth Klára ( 20/527-8913). • október 29, szombat: „Elő a kerékpárral 93, 57; Esti Mecsek; Mecsek Éjszakai; Simics Tamás Emléktúra” teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 10.00-11.00 (93, 57 kerékpáros túrák), 18.00-19.00 (Esti Mecsek, Mecsek Éjszakai). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000 Ft/fő („93” kerékpáros), 800 Ft/fő („57” kerékpáros), 1000 Ft/fő (Esti Mecsek), 1400 Ft/fő (Mecsek Éjszakai). Mecseki Turista Kártyával 100 Ft/fő kedvezmény. Információ: Hajdu György ( 20/919-1340), Becze László ( 20/ 805-2015), dr. Szabó Péter ( 70/609-8744). • november 5, szombat: „A Mecseki Láthatatlanok nyomában” történelmi emlék- és teljesítménytúra. R.: Vargánya Tanya, Hétdomb TE. Távok: 7, 14, 28, 56, 100 km. (A 100 km-es es távon csak november 3-ig leadott előzetes jelentkezéssel lehet indulni!). Rajt: Pécs - Árpádtető, Mecsextrém Park, Tepsifüles Étterem, 5.30 – 7.00 (56 km), 7.00 – 8.30 (28 km), 8.30 – 9.30 (14 km), 9.30 – 14.00 (7 km), 10.00 – 11.00 (100 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 Ft/fő (7 km), 800 Ft/fő (14 km), 900 Ft/fő (28 km), 1000 Ft/fő (56 km), 2200 Ft/fő (100 km). Kedvezmények: MTSZ, MSTSZ, Magyar Turista Kártya, diák, nyugdíjas: 100 Ft/fő (a kedvezmények nem vonhatók össze). Információ és előzetes nevezés: Varga Jenő ( 30/475-5862, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • november 8, kedd: Természetbarátok Klubja. A csillagos égbolt meséi – csillagképek és történeteik. Scheitler Adrienn előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► október 8, szombat: „A Cserkúti csárdától Éger-völgyig”. Útvonal: Cserkúti csárda – Cserkút – Magyarok kunyhója – Szuadó-tető – Éger-völgy (14 km, szintemelkedés: 460 m). Találkozás: 8.30-kor az „Árkád” autóbuszmegállónál (Uránváros felé induló oldal), a 26-os busznál (autóbusz indul: Budai állomás 8.33, Árkád 8.47, Uránváros 9.01). Túravezető: Földes Béla (Pécs Városi Természetbarát Bizottság, 72/ 445-620). ► október 22, szombat: „Ősz a Tenkesen”. Útvonal: Túrony – Máriagyűd – Siklós (10 km, szintemelkedés: 210 m). Találkozás 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 15-ös kocsiállásánál. Túravezető: dr. Németh Gézáné, Ani (Pécs Városi Természetbarát Bizottság, 70/315-1518). ► október 23, vasárnap: „Takács Gyula Emléktúra”. Útvonal: Hősök tere – Tripammer-fa – Fehér-kút – Rábay-fa – Büdös-kút – Remete-rét – Szentkút – Lajkó (16,6 km, szintemelkedés: 400 m). Találkozás: 9.15-kor Hősök terén (a 4-es busz 8.37-kor indul Uránvárosból). Túravezető: Becze László ( 72/259-940). ► október 29, szombat: „Újra a kéken!”. Útvonal: Vokány, vasútállomás – Villány (16 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás a vokányi vasútállomáson 7.24-kor (a találkozási hely elérhető Pécsről a 6.55-kor Villányba induló vonattal). Túravezető: Andrasek Csaba (Tenkes TE, 70/375-4872). ► november 5, szombat: „A Jakab-hegy rejtett kincsei”. Útvonal: Éger-völgy – Jakab-hegy – Éger-völgy (14 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás Éger-völgyben 9 órakor Teca Mama Kisvendéglőjénél. Túravezető: Marton József (PTTE Vámos Mihály Szakosztály, 20/297-7788). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► október 9, vasárnap: Túra a Zselici Csillagparkba és a 25 m-es új fakilátóhoz. Útvonal: Kishárságy – Magdalaki-erdő – Magdalaki-erdészház – Csárdahely – Enyezdi-erdő – Zselici Csillagpark, 25 m-es kilátó – Vuncs-tető – Antalszállás (19 km, szintemelkedés: 300 m). A Zselici Csillagparkba a belépő 1600 Ft/fő, de a Mecsek Egyesület csoportját előzetes megbeszélés alapján kedvezményes áron – 960 Ft/fő – fogadják. (MTSZ kártyára ebből további kedvezményt tudnak adni.) Találkozás: Kishárságyon a buszfordulóban 8.10-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 2-es kocsiállásáról 6.30-kor indul a busz Szigetvárra, onnan Kishárságyra 7.30-kor). A hazatérésre két lehetőség van: Antalszállásról 15.25 és 17.47-kor indul vissza a busz. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► október 19, szerda: Falujáró túra Vajszlóra. Látnivalók: Kodolányi János emlékmúzeum, ref. templom, rk. templom, séta a faluban. Találkozás: Vajszlón az autóbusz-pályaudvaron 11.00 órakor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 17-es kocsiállásáról 9.45-kor indul a busz.) A hazatérésre 3 lehetőség van: 13.00, 14.40 és 16.29-kor indul vissza a busz. Túravezető: Dr. Lakatosné Novotny Sarolta. ► október 29, szombat: Bakancsos Óvodások túrája a Baranyai-dombságban. Útvonal: kalandtúra Liptód környékén (6 km, szintemelkedés: 60 m). Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 8.20-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 2-es kocsiállásáról 7.15-kor indul a busz). Hazatérés: Liptódról 14.22-kor indul a busz és Pécsre 15.25-kor érkezik. Túravezető: Markesz István. ► október 31, hétfő: Túra a Zsályaliget kalandparkhoz + házi sajtkóstoló. Útvonal: Szőkéd – Szőkédi-tó – Pogány – Pogányi-tó – Pogányi-erdő – Zsályaliget kalandpark – Pécsudvard – Nagyárpádi-rétek – Nagyárpád (táv: Pécsudvardig 10 km (itt kiszállási lehetőség), végig 15 km, szintemelkedés: Pécsudvardig 140 m, végig 180 m). Találkozás: Szőkéden a vasúti megállóban 9.30-kor (Pécsről a Főpályaudvarról 9.10-kor indul a villányi vonat). A természetjáró kártya a vasúti utazásnál 20%-os kedvezményre jogosít. Hazatérés: Pécsudvardról 12.29 és 14.29-kor indul vonat Pécsre. Nagyárpádról minden óra egészkor indul vissza a városba a 42-es helyi buszjárat. Részvételi díj: 600 Ft/fő, gyermekeknek 400 Ft/fő, mely 6 féle házi sajt kóstolóját tartalmazza. Túravezető: Biki Endre Gábor ► november 6. vasárnap: Birssajtok kóstolója. Útvonal: Sikondai elágazás – Sikonda, tavak – Laura-forrás – Sikondai-erdő – Új-hegy – Biki-szállás – Mecsekpölöske – Vágás-tető – Jószerencsét vadászház – Liget (16 km, szintemelkedés: 340 m). Találkozás: a Sikondai elágazás autóbusz megállónál (66-os út) 9.00 órakor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 14-es kocsiállásáról 8.30-kor indul a busz). Hazatérés: Ligetről 15.45-kor indul vissza a busz, Pécsre érkezés 16.53-kor. Részvételi díj: 450 Ft/fő, gyermekeknek 300 Ft/fő, mely tartalmazza a birssajt kóstolót. Túravezető: Gargya Lajos. ► november 9. szerda: Falujáró túra Hegyszentmártonból Diósviszlóra a K+ jelzésen (9 km, szintemelkedés: 115 m). Látnivalók: Hegyszentmártonban 3 db harangtorony, Diósviszlón Ormánság-kapu (Szatyor Győző alkotása), református templom, világháborús emlékmű, közösségi ház, falutörténeti gyűjtemény, a 20. század elejéről származó kovácsoltvas kapuk, hagyásfás legelő. Találkozás: Hegyszentmártonban a buszmegállóban 10.35-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 17-es kocsiállásáról 9.45-kor indul a busz. A hazatérésre két lehetőség van: Diósviszlóról 14.57 és 16.52-kor indul Pécsre a busz. Túravezető: Seregélyes Ildikó. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► október 9, vasárnap: „2=1-ben: Eperjesi Ernő Emléktúra és Tesz-vesz túra”. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás –Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733) ► október 13, csütörtök: Túra az egészségünkért – Csipkebogyó Magyaregregy körül. Indulás a 10 órai mázai buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► október 16, vasárnap: „Irány Liget!” Útvonal: Komló, Szilvás – Jánosipuszta – Vajda-hegy – Jószerencsét vadászház – Liget (14 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás: 8.00-kor a Spar áruház elől. Túravezető: Zana Szilvia ( 70/775-9857). ► október 22, szombat: „Emlékezzünk!”. Útvonal: Pécs, Hősök tere – Tripammer-fa – Rábay-fa – Lapis – Remete-rét – Éger-völgy (17 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► október 27, csütörtök: Túra az egészségünkért – Galagonya és Boróka Szászvár körül. Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► október 29, szombat: „Találkozás a Zsongor-kőnél I.” Útvonal: Kővágószőlős – Sasfészek – Zsongor-kő – Remete-rét – Sós-hegy – Tubes – Mandulás – Mecsek-kapu – Széchenyi-tér – Pécs, távolsági autóbusz állomás (18 km, szintemelkedés: 640 m). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal, majd Pécsről tovább a 8.30-as kővágószőlősi járattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► október 29, szombat: „Találkozás a Zsongor-kőnél II.” Útvonal: Pécs, Éger-völgy – Mohosi-kis-kút – Jakab-hegy – Zsongor-kő – Farkas-forrás – Éger-völgy (10 km, szintemelkedés: 260 m). Indulás a 7.00 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260-1947). ► november 6, vasárnap: „2=1-ben: Emlékezés a már »Végtelenben túrázók«-ra és Tesz-vesz túra”. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás –Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). A Mecsekerdő Zrt. természetjáró programjai • október 23, vasárnap: Fotótúra az őszi ősbükkösben – gombafotózás Pinczehelyi József fotóművésszel. Túra az sasréti ősbükkös tanösvényen; az őszi méret- és formagazdag gombavilág felfedezése, fotózása. Különleges fotózási megoldások profi fotóművésztől. Indulás 10.00 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre, visszautazás Almamellékre 16.00 órakor. Ebéd- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). A program ára: 600 Ft/fő, ami a kisva¬¬súti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • október 29, szombat: Halloween járat – éjszakai szellemvasút. Rémes és veszélyes jelmezes túra az éjszakai erdőben. Főzetek és kotyvalékok kóstolása a Sasrét Vendégházban. Indulás 16.00 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre. Visszautazás Almamellékre: 22.30-kor. Vacsora- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). A program ára: 600 Ft/fő, ami a kisva¬¬súti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • november 6, vasárnap: Márton napi vonatozás Sasréten. Márton napi túraprogram: madáretetők feltöltése, szarvasok, vaddisznók etetése. Indulás 10.00 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre. Visszautazás Almamellékre: 16.00 órakor. Ebéd- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). A program ára: 500 Ft/fő, ami a kisva¬¬súti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► . DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► október 8, szombat: „ÁLLATI” túra. Az állatok világnapja alkalmából színes programra invitáljuk a családokat. Megismerkedünk a fehér gólya életével, lovaskocsikázunk a Nagypartosi tanösvény mentén, és egy közeli lovas birtokra is ellátogatunk. A programon való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/846-6020). Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 9.00 óra. A program időtartama 3 óra. Részvételi díj: 900 Ft/fő. ► október 8, szombat: Túra a 40 éves Zselici Tájvédelmi Körzetben – jelvénygyűjtő túra („20 év, 20 túra” programsorozat). A túrán az őszi zselici erdőben meglátogatjuk Pali betyár temetőjét, és találkozunk az értékeket őrző, a tájban harmóniát teremtő lakosokkal. Találkozás: Dennai rakodó, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 7-8 km, időtartama: 4-5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 8, szombat: Őszi kézműves foglalkozás Drávaszentesen. Az ősz kínálja talán a legváltozatosabb alapanyagokat. A kézműves programon a természetben fellelhető kincsek felhasználásával készítünk szebbnél szebb díszeket, ajándéktárgyakat. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! ( 30/474-3591, 82/461-285). Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, időpont: 9.30 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 8, szombat: Geotóp nap – Ammonitesz túra. A jeles napon a Villányi Templom-hegy geológiai értékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Találkozás: Villány, Ammonitesz tanösvény kezdőpontja, időpont: 10.00 óra. A túra hossza kb. 1 km, időtartama: 1-2 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 15, szombat: „Őszülő Gemenc” – jelvénygyűjtő túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Az Alföldi Kéktúra útvonalán haladó túrán az őszi természetben gyönyörködhetnek a észtvevők. Találkozás: Pörböly, gátőrház, időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 15, szombat: Családi nap a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Az egész napos program keretében az emlékhely megismerésén kívül számos program – kézműves foglalkozás, íjászat – várja az érdeklődőket. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 5 óra. ► október 29, szombat: Töklámpás faragás Drávaszentesen. Szeretettel várunk kicsiket és nagyokat egyaránt egy jó hangulatú délelőttre. Amíg faragjuk a töklámpásokat, megsülnek a sütőtökök, amelyeket utána jóízűen el is fogyaszthatunk. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! ( 30/474-3591, 82/461-285). Helyszín: Dráva Kapu Bemutatóközpont, Barcs-Drávaszentes, időpont: 9.30 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► november 8, kedd: DDNP Klub. Zergevirágok a Mecsekben – Nagy Gábor diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2016. szeptember 241. szám
241. szám z- 2016. szeptember Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlás A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség 2016. augusztus 6-21-e között 16 napos vándortúrát szervezett a Dél-dunántúli Pirostúra útvonalán, Siófoktól Szekszárdig. Az útvonalon napi szakaszokban átlagosan 20 kilométert gyalogoltak a résztvevők (15-től 32 km-ig terjedtek a távok), a túrázók száma naponta 25 - 50 fő között változott. A vándorláson 15-en gyalogolták végig a teljes útvonalat, de voltak, akik előzőleg már egy-egy szakaszt teljesítettek, és a hiányzó útvonalakra kapcsolódtak csak be. A vándorlás végére összesen 24-en teljesítették a Dél-dunántúli Pirostúrát, de sokan vettek részt egy vagy több napon. A Baranya megyei útvonalon szövetségünk túravezetői kalauzolták a túrázókat: Bő-szénfától Bükkösdig Strasser Péter, Bükkösdtől Éger-völgyig Tóth Klára, Éger-völgytől Sikondáig Nagy Balázs, Sikondától Magyaregregyig Őri Zsuzsanna, Magyaregregytől Mecseknádasdig Müller Nándor. A Magyar Természetjáró Szövetség a túrázók csomagjainak szállítását biztosította egy kisbusszal, melyet a Baranya megyei szakaszon Gida Tibor vezetett, aki élelmiszer beszerzéssel és más szállításokkal is segítette a csapatot. A Baranya megyei szakaszról és a vándorlás zárásáról az alábbiakban Balázs Lászlónak, a Somogy Megyei Természetjáró Szövetség elnökének, a túra szervezőjének az írását közöljük. Strasser Péter A Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlás Baranya megyei szakasza, és zárása A 10. napon (augusztus 15, hétfő) hosszú táv várt ránk, Bőszénfáról indulva Bükkösdig kellett eljutnunk. A kb. 30 km-t mindenki sikeresen teljesítette. Túravezetőnk, Strasser Péter gondoskodott frissítőhelyekről, és az ibafai pipamúzeumot is meg tudtuk nézni. Szállásunk Hetvehelyen a Szolgáltató házban volt. A 11. napon, kedden (augusztus 16.) reggel Hetvehelyről indultunk vonattal. Bükkös-dön a vasútállomáson találkoztunk aznapi túravezetőnkkel, Tóth Klárával. Bélyegzést követően indulás ki a faluból. Közben egy lovastanya mellett haladtunk el. Errefelé népszerű a lovaglás, utak is ki vannak jelölve a lovasok számára. Hamarosan elhagytuk a Zselic lankáit, a talaj is jelezte, hogy már a Mecsek felé közeledünk, mert előjött a vörös homokkő. Az emelkedők is egyre meredekebbek és hosszabbak lettek. Néha-néha gyönyörű kilátást élvezhettünk minden irányba. Petőczpuszta előtt „meglepetés vendég” csatlakozott hozzánk Baumann József túravezető személyében, aki a következő kilométereken átvette az irányítást, mivel ezt a területet ő ismeri a legjobban a megyében. Nagyon sokat mesélt a korábbi bányaművelésről, mivel korábban ő is itt dolgozott. A Magyarok kunyhójáig kísért bennünket, közben megmutatta, melyek azok a látnivalók - kápolna, forrás, emlékhely - amelyeket ő hozott létre, illetve gondoz. Éger-völgybe leérve felmentünk még a volt szentkúti erdészházhoz, mivel itt van a bélyegzőhely. Innen Teca mama kisvendéglőjébe mentünk vacsorázni, majd lebuszoz-tunk a szállásunkra, az egyik egyetemi kollégiumba. 12. napra (aug. 17.) virradóan eső fogadott minket, de aztán látszólag kitisztult az ég. Felbuszoztunk a szentkúti fordulóig, ahol a szokásos csoportképet már esővédő felszerelésben készítettük el, mivel szemerkélő eső volt. Aztán eleredt az eső, és csak esett és esett. Nagy Balázs túravezető erőltetett tempót diktált, hátha megússzuk a nagyobb elázást. Szentkúton és a Remete-réten azonban meg-megálltunk, majd a Mandulás játszótéren meglepetés fogadott bennünket. Pécsi túratársaink süteménnyel, pogácsával, dinnyével vártak. Sokáig nem időzhettünk, mert vizes ruhában nem szívesen álldogál az ember. Az Állatkert mellett, a sípályákat keresztezve haladtunk tovább, és szinte meg se álltunk Sikondáig. A Mély-völgyben komoly vízfolyások fogadtak, néha nehéz volt a továbbhaladás. A Cifra-malomnál se álltunk meg hosszasan pihenni, mert már közel volt az aznapi végcél. Az utolsó másfél kilométeren egyik társunkat baleset érte, kifordult a bokája. A mentősök segítségével azonban sikerült az erdő közepéről kihoznunk egy tisztásra, ahonnan a mentőhelikopter már el tudta szállítani. Azóta már megműtötték és a gyógyulás útjára lépett. Gyors gyógyulást kívánunk neki! Sikondán a társaság egy része felkereste még a fürdőt is, közben megérkeztek a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai, akik forró teával, forralt borral, süteménnyel adták vissza a jó hangulatot az esős nap után. A 13. napon (augusztus 18.) újra napos időre ébredtünk. Őri Zsuzsanna túravezetőnkkel 8 óra után indultunk útnak, és nem siettünk annyira, mint előző nap. Köszönhető ez annak is, hogy szép volt az idő, több helyről is megcsodálhattuk Komló városát, valamint Zsuzsa minden látnivalót megmutatott a környéken, és mindenhez volt plusz információja. Egy erdei pihenőhelyen ebédeltünk, majd hamar odaértünk a Máré kempinghez, ahol ittunk egy frissítőt, és felkapaszkodtunk Máré várához. A vár sajnos tavaly óta nem látogatható, és nem sikerült elintézni, hogy kinyissák nekünk. A kapun keresztül bekukucskáltunk azért, és bélyegeztünk itt is egyet. A vártól a meredek aszfaltúton ereszkedtünk le a szállásunkra, a Kadarka kulcsosház -hoz. Mivel alig múlt el 4 óra, mindenki visszasétált a strandra, többen fürödtünk is a friss vízben. Vacsora a Máré csárdában várt bennünket, ahol még egy kicsit pluszban is fogyasztottunk. Visszatérve a szálláshelyre felszítottuk a tábortüzet, és a parazsán szalonnát sütöttünk, közben a Hold is feljött a fák között, mintha a völgyben folyó patakból kelt volna ki. A 14. napon (augusztus 19.), péntek reggel a Vár-völgyből indultunk, Müller Nándor vezetésével. A kulcsosháztól meredek emelkedő vezetett fel a Máré várhoz, ahol folytattuk a piros útvonal követését. Nagyon szép ösvényen, több forrás érintésével értünk fel a Pásztor-forráshoz. Bélyegzést követően kitérőt tettünk a Cigány-hegyi kilátóhoz. Továbbhaladva az úton az elhagyott mészégetőt is megkerestük, ahol néhányan megismerkedtek a geocaching-gel is. Az erdő közepén egy kidőlt fán ülve ebédeltünk, majd gyorsabbra vettük a tempót, mivel hátunk mögött vihar közeledett. Még az eső előtt megérkeztünk Mecseknádasdra a szálláshelyünkre. Vacsora után egyik helyi túratársunk pincéjébe voltunk hivatalosak, ahol a tervezettnél tovább maradtunk. Néhányunkat még egy másik késő esti helyi rendezvény is elcsábított. Az utolsó napon 46 túrázó indult el Szálka központjából a Szekszárdig tartó szakasz leküzdésére. Fényképezkedtünk a szarvassal, majd irány Szekszárd, a 16 napos vándorlás célpontja. A Bükkös-erdőig a csapat nagyon együtt haladt, új túratársakkal is ismerkedtünk közben. Féltávtól azonban Szekszárd felé haladva egyre inkább szétrázódott a társaság. A Kálvária dombon azonban mindenkit összevártunk. Itt történt meg az utolsó bélyegző elhelyezése is, amely a Szekszárd nevet viseli. A füzeteket ezek után Fodor Péter nézte át, és igazolta le a teljesítéseket. Közben elindultunk a Vármegyeháza mellett levő borkúthoz, a záróünnepség színhelyére. Máté István képviselő Szekszárd város nevében köszöntött bennünket, ő is alkalomhoz illően, bakancsot húzott. Dománszky Zoltán, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke megköszönte mindenkinek a szervezést és a részvételt, ugyanígy Strasser Péter, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség alelnöke is. A DDP-t 24 fő teljesítette a Vándorlás ideje alatt, azonban voltak akik már korábban megkezdték. 15 olyan túrázó volt, aki első naptól az utolsóig velünk tartottak. Matolcsi György, az állandó „söprű” az ünnepség keretében Szűcs Józseftől és Gida Tibortól egy igazi aranyseprűt kapott, amit ezentúl a hátizsákján hordhat. Az ünnepséget a borkútból való borfogyasztás, koccintás követte, majd állófogadás zárta, ahol szendvics, pogácsa, üdítő, bor, és torta is került az asztalra. Balázs László SMTSZ elnök Dunántúli természetbarát vezetők találkozója Ez évben Sümegen volt a dunántúli megyék természetbarát vezetőinek hagyományos tanácskozása augusztus 26-28-a között. A találkozót a Veszprém megyeiek rendezték. Hagyományaink szerint a dél-dunántúli régióból (Somogy, Tolna, Baranya) együtt utaztunk a találkozóra. Miután a sümegi program csak délután kezdődött, előtte egy kis kitérőt tettünk Somogyvárra. Megtekintettük az 1991-ben megnyitott, és tavaly látogatóközponttal, rekreációs parkkal kibővített Szent László Nemzeti Emlékhelyet. Az interaktív eszközöket is magában foglaló bemutató tér sok érdekes információval szolgált Szent László koráról. Az új épület köré ültetett több mint négyezer szőlőtőke, gyümölcsfa, ill. a levendulaültetvény szép környezetet biztosít majd pár év múlva az emlékhelynek. A fából épített lépcsősor, amelyen a látogatóközponttól az apátsági romokig feljutottunk, komoly fizikai erőpróba volt, de a hosszú autózás után jól megmozgatta tagjainkat. A péntek délutáni városnézésre pontosan érkeztünk Sümegre. Jákói Bernadett vezetésével tekintettük meg Sümeg belvárosát, a plébánia templomot a Maulbertsch-freskókkal, a ferences templomot, Kisfaludy Sándor szülőházát, a püspöki palotát, majd a püspöki pincét is meglátogattuk. A tanácskozás érdemi része az Öreghegyi Fogadóban volt. 17 órakor a település polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd a város turisztikai fejlesztési terveiről beszélt. Ezután Jákói Bernadett ezüstjelvényes túravezető, a veszprémiek lelkes önkéntese, turistatörténet kutató tartott tájékoztatót Veszprém megye turisztikai történetéről. Előadásából megismertük a „bakonyi csoport” ténykedését, a turistaság sokoldalúan értelmezett tevékenységét, múlt századi eseményeit. Az MTSZ részéről Szőke Viktor és Rigler Szilvia (a központ új munkatársa) vett részt az éjszakába nyúló beszélgetésen. Rigler Szilvia a valamikor oly népszerű vándortábori mozgalom újjászervezésén munkálkodik, e tárgyban mondta el elképzeléseit, s hallgatta meg a jelen lévők (köztük volt vándortábor-szervezők) észrevételeit, javaslatait. A tervek szerint jövőre 3 - különböző nehézségű - útvonalon indulhatnak vándorló csoportok, 20-25 fővel. Szőke Viktornak elsősorban a jelzésfestés, ill. a lejáró útjelzésfestő minősítések kérdését vetettük fel, jelezve, hogy méltatlannak tartjuk, hogy az első minősített festők minősítésének határideje dec. 31-én lejár. Viktor elmondta, hogy közülük azok, akik idén is pályáztak festésre, s az minőségi lesz, megkapják még két évre a lehetőséget. Később ez a rendszer finomodni fog. Területi képzések után központi vizsgához kötik a jelzésfestők minősítési rendszerét. A lassan már minden tanácskozáson szóba kerülő túravezető-képzésről, ill. az egész oktatási rendszer átdolgozásának szükségességéről is szó esett. Jeleztük, hogy a vizsgabiztosok képzésére is sort kell már keríteni, hisz számuk fogyatkozik, több mint tíz évvel ezelőtt volt az utolsó ilyen képzés. Felvetődtek a természetjáró minősítések terén észlelhető problémák (időbeli csúszások, ki nem adott jelvények stb.) is. Szőke Viktor elmondta, hogy a minősítésekkel kapcsolatos feladatokat Matolcsi György (aki szintén jelen volt a tanácskozáson a Budapesti Természetbarát Szövetséget képviselve) irányítja a jövőben. Nem sokkal éjfél előtt függesztettük fel a tanácskozást, részben fáradtságunk miatt, másrészt azért, mert az MTSZ munkatársai még aznap hazautaztak. Szombaton autóbuszos kiránduláson vettünk részt. Halimbán megtekintettük a Dr. Szalai Miklós Gyógynövény Tankertet, amely méltón őrizi a „halimbai esperes" hagyatékát. Szagolgattuk a gyógynövényeket, s hallgattuk a kertet kezelő nagy tudású szakember figyelemre méltó ismertetőjét a növények fejlődéséről, hasznáról, ápolásáról. Ezután Ajka közelében, a hegyen, a VERGA Zrt. erdei iskolájának minőségi bemutató termét, igényes szálláshelyeit jártuk végig, s itt költöttük el ebédünket is. Útközben elhaladtunk a szomorú emlékű vörösiszap-tároló mellett, mely gátjának átszakadása 2010 októberében több ember halálát, sérülését, több település (Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely) házainak pusztulását okozta. Megrendítő volt látni a lepusztult területet, a lebontott házak helyén létesült emlékparkot, lélekharangot. Megnyugvást Iszkázon leltünk, Nagy László szülőházánál. A ház működtetését irányíró alapítvány kedves munkatársa beszélt a család életéről, az emlékház fenntartásának nehézségeiről, a programokról, amelyen Nagy László testvére, Ágh István és Nagy László fia, András is gyakran részt vesz. A békességes kert, az irodalmi emlékeket is bemutató kiállítás, a „tisztaszoba”, a bolgár berendezéssel teli helyiség megtekintése után még a somlói bort is megkóstolhattuk egy irodalombarát helyi lakos jóvoltából. A napot Sümegen fejeztük be, ahol lovagi játékon vettünk részt, azután a vár pincéjében költöttük el „középkori” vacsoránkat, a kemencében sült finomságokat - középkori módon, evőeszköz nélkül. Visszatérve szálláshelyünkre a teraszról gyönyörködtünk a kivilágított várban, s ismét közös dolgainkról esett szó, most már magunk között. Vasárnap délelőtt folytattuk aktuális problémáink taglalását. Mag Éva, Veszprém megyei elnök a Karácson Sándor alelnök által jól irányított beszélgetésből leszűrhető javaslatokat papírra vetette azzal a céllal, hogy eljussanak az itt elhangzott ötletek, kérések az országos vezetőséghez. A kommunikációs problémák, az oktatási kérdések, a minősítések nehézségei, az aranyjelvényes túravezetők ügye (két éve nem fogadtak el javaslatot), az időben megkapott eseménynaptár igénye, a teljesítménytúrák kérdései, a jelzésfestéssel kapcsolatos kérdések mind-mind szóba kerültek. Az összességében sokszínű, gazdag programot a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség lelkes munkatársai hosszú, gondos előkészítő munka után sikeresen rendezték meg. A résztvevők (26-an voltunk) mind elismerő szavakkal búcsúztak a vendéglátóktól. Az ilyenkor szokásos stafétaátadás (most épp egy faragott vándorbot) elmaradt. A Zala megyeiek következnének a rendezők sorában, azonban a Zala Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése a megyei szövetség megszűnéséről döntött. Így pillanatnyilag nem tudjuk, lesz-e vállalkozó egyesület Zalában a jövő évi találkozó megszervezésére. Kiss László egykori elnök - aki Mag Éva meghívására jött el a tanácskozásra - megígérte, hogy szeptember 30-ig hírt ad arról, lehet-e Zalában a jövő évi találkozó. Ha nem, akkor nagy valószínűséggel Baranya lesz a rendező, hisz a „z” után a dunántúli megyék kezdőbetűjét illetően a „b” következik. Ha így lesz, állunk elébe! Tóth Klára Eredményes baranyai természetjárók A komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai részt vettek a július 7-12-e között a Bükk hegységben, Felsőtárkányban megrendezett XXIII. Gyalogtúrázók Országos Találkozója (GYOT) rendezvényen, ahol három természetjáró társunk vehetett át kitüntető címeket és a velük együtt járó jelvényeket. Biros Béláné, Márti és Feketéné Móró Erzsébet a - gyalogtúrázóként elérhető - legmagasabb minősítést, a „KIVÁLÓ TER- MÉSZETJÁRÓ” elismerést vehették át, Takácsné Jakabos Laura pedig az „ÉRDEMES TERMESZETJÁRÓ” minősítést kapta meg. Az elért minősítésekhez gratulálunk, és további szép túrákat kívánunk! HÍREK ■ Szászvári vár: 2016. június 14-én ünnepélyesen átadták a felújított szászvári várat. Az immár teljesen megújított várkastély egész évben fogadja majd a látogatókat. A szászvári várkastély Magyarországon egyedülálló középkori műemlékegyüttes. Használaton kívül, folyamatosan romló állapotban volt, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével a teljes ingatlan megújult. Helyreállították a főépületet, megtörtént a korábbi palotaszárny és a kaputorony részleges rekonstrukciója és lefedése, valamint a középkori falmaradványok konzerválása. A helyreállítás célja a 14. században épült középkori püspöki rezidencia történelmi, építészeti értékeinek megőrzése, turizmusba való bekapcsolása. (Forrás: hirado.hu) ■ Erdőlátogatási tilalom: a Mecsekerdő Zrt. egyes területein - a 2009. évi XXXVII. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény 94. § (1) bekezdés a) pontja értelmében - részleges erdőjárási tilalmat rendel el 2016. augusztus 31-től szeptember 30-ig minden nap 16.00 és másnap reggel 8.00 között a következő területeken: Szigetvári Erdészet sasréti és szentegáti vadászterületei, a Sásdi Erdészet nagymátéi és kisvaszari vadászterületei, az Árpádtetői Erdészet hetvehelyi vadászterülete, valamint a Pécsváradi Erdészet kárászi és mészkemencei vadászterületei. Kérjük, a fenti időszakokban csak 8.00 és 16.00 óra között tartózkodjanak az erdő területén! (Forrás: Mecsekerdő Zrt.) ■ Új honlapot kapott a Kéktúra: júniustól teljesen megújult, felhasználóbarát felületet kapott az Országos Kéktúra honlapja (www.kektura.hu). Megújult formában érhetők el a legfontosabb információk az útvonalról, a szakaszokról, a túramozgalom történetéről és a pecsételő helyekről. Az új, egységes arculat mellett a változásoknak köszönhetően átláthatóbbá váltak a kektura.hu aloldalai, továbbá egyszerűsödött a menüstruktúra, és könnyebb lett a navigáció is az oldalon. (Forrás: Turistamagazin) ■ Életveszélyes a Napszentély kilátó, egyelőre nem látogatható. Lezárták a Ma-gyarhertelend fölötti fából készült kilátót, és a körülötte lévő területet. Az építménybe ugyanis a nyáron villám csapott, ennek következményeként a szerkezetet olyan károsodás érte, hogy életveszélyessé vált. Mivel alapvető szerkezeti elemek mentek tönkre, így nem biztonságos a környezetében tartózkodni. A falu polgármestere minden túrázót arra figyelmemet, hogy ne menjen a kilátó közelébe. Emellett minden arra járót megkér, hogy a balesetek elkerülése érdekében a kirakott szalagokat, figyelmeztető táblákat ne vegyék le, ne vigyék el. (Forrás: Új Dunántúli Napló) ■ Teljesítménytúra időpont változás: az „Esti Mecsek”, a „Mecsek éjszakai”, az „Elő a kerékpárral!” és a „Simics Tamás Emléktúra” teljesítménytúrák időpontja az előzetesen meghirdetetthez képest megváltozott! Az új időpont: 2016. október 29. A túrákról az információkat a Mecsek Híradó októberi számában közöljük. ■ Felújított források: a Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület a nyár folyamán felújította a Nyugat-Mecsekben, a Virágos-völgyben található Kiss Lajos-forrást, illetve a Közép-Mecsekben a Lóri-forrást. ■ Új kilátó a Baranyai-dombságban: Babarc határában egy magánszemély három szintes fakilátót épített, amelyről kitűnő panoráma élvezhető Mohács, Lánycsók és Babarc térségére. A kilátó mellett szalonnasütő is épült, vízvételi lehetőség is van. A kilátót turistaút nem érinti, Lánycsók és Babarc között található kb. félúton, a legmagasabb domb tetején. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: ■www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) ♦ szeptember 11, vasárnap: „Jó szerencsét - Bányász emléktúra” (15, 7 km). R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló. Rajt: Komló, Muzeális Gyűjtemény (Városház tér 1.), 8.00-9.00 (15 km), 9.00-10.00 (7 km). Cél: ugyanott. A túra csak gyalogosan teljesíthető. A túra célja az emlékezés és tiszteletadás! Nevezési díjak: 700, ill. 500 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, szervezett turis-ta/csoportos, családi, diák, nyugdíjas kedvezmény: 50 Ft/fő, Mecseki Turista Kártya: 100 Ft/fő). A 15 km-es távon csak két kedvezmény igényelhető, a 7 km-es távon nem vonhatók össze!). Csoportoknak a 15 km-es távon 8 és 9 órai, a 7 km-es távon 9 és 10 órai indulással túravezetőt biztosítanak. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ♦ szeptember 17, szombat: Tolna 50, 25, 15, 5” teljesítménytúrák. R.: Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület. Rajt: Bonyhád, (TISZK) Perczel Mór Szakképző Iskola és Kollégium, 6.00-8.00 (50 km), 6.00-10.00 (25 km), 8.00-10.00 (15 km), 8.00-14.00 (5 km). Cél ugyanott. (Az 50 és a 25 km-s távon kerékpáros indulás (MTB) is van, 8.00-8.30-ig). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1200, 1000, 600, ill. 400 Ft (minden távon TFSZ tagsággal 200 Ft, MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya: 100 Ft/fő kedvezmény, 10 éven aluliaknak az indulás ingyenes). Információ: Butschli Péter (S 30/695-1271). ♦ október 1, szombat: „Szent Imre 30, 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Szent Imre Iskolai Sportkör, Siklós. Rajt: Máriagyűd, Közösségi Ház (buszforduló), 7.30-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 800 ill. 700 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal, Magyar Turista Kártyával, Mecseki Turista Kártyával, ill. diák, nyugdíjas: 100 Ft kedvezmény. A kedvezmények nem vonhatók össze). Információ: Pálinkás István (S 20/447-2141). ♦ október 4, kedd: Természetbarátok Klubja. Ég és Föld között - a sziklakolostorok titkai - Rózsa Anita (DDNPI) előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ►szeptember 10, szombat: „Üvegesek hétvégéje” - túra Kisújbányára a Baranyai Szent Márton Gyalogos Zarándokúton. Útvonal: Vár-völgyi am. - Máré vár -Pásztor-forrás - Kisújbánya - Óbánya (11 km). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, a 11-es kocsiállásnál. Túravezetők: Rónaky Gizella (S 30/266-4648) és Tóth Klára (S 20/527-8913). ► szeptember 17, szombat: „Szeptemberi séta”. Útvonal: Ezeréves - Gesztenyés -Fehér-kúti kulcsosház - Tripammer-fa - Árpádtető - Györgytelep - Hősök tere (9 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás: 8.40-kor a pécsi főpályaudvar előtt, a 40-es busz megállójában. Túravezető: Szücs Istvánné, Olgi (S 20/278-5872). ► szeptember 24, szombat: „A Zselic szépségei ősszel”. Útvonal: Teleki-hegyi megálló - Hajmás - Kaposgyarmat elágazó - Gálosfa - Kistótváros - Szágy (igény szerint a Csepegő-kő is megtekinthető). Táv: 18 km, szintemelkedés: 380 m. Találkozás: 8.20-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 14-es kocsiállásnál. Utazás: Pécs (8.30) - Sásd (9.21) - Teleki megálló (9.42); Komló (8.35) - Sásd (9.05), átszállás a kaposvári buszra: Sásd (9.21) - Teleki megálló (9:42). Visszaút: Szágy (16.46) -Sásd érk. (17.15), Sásd (Veszprém felől, 18.05) - Pécs (18.45); Sásd (18:20) - Komló (19.00). Túravezető: Schóber József (S 20/437-8314). ► október 1, szombat: „Liptódi rétes kóstoló”. Útvonal: Liptód - Szilvás - volt Liptódpuszta, István-kút - Péter-sarok - Kéméndi-tető - Katolebergi-képoszlop - Vályús-forrás - Törökvári-pihenő - Váralja - Liptódpusztai-völgy - Liptód (13 km, szintemelkedés: 310 m). Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 8.20 -kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 2-es kocsiállásáról 7.15-kor indul a busz). Hazatérés: Liptódról 14.22-kor indul a busz és Pécsre 15.25-kor érkezik. Részvételi díj: 450 Ft/fő, mely tartalmazza a rétes-kóstolót. Túravezető: dr. Héjjas Péter. A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► szeptember 8, csütörtök: Túra a marázai Mária napi körmenetre. Útvonal: Faze-kasboda - Laki-tető - Geresdlak - Hidáki-völgy - Maráza - Mária-kápolna, Szent-kút, Mária-forrás (szabadtéri mise az erdőben + vendégfogadás) - Maráza (táv: végig 13 km, de lehet csatlakozni Geresdlak, Püspöklak megállóban is, onnan 7 km). Találkozás: Fazekasbodán a buszmegállóban 8.45-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 8.00 órakor indul a busz Pécsváradra, onnan Fa-zekasbodára 8.30-kor.) A Geresdlakon csatlakozóknak találkozás a Geresdlakon az első megállóban (Püspöklak, felső nevű megálló) 11.10-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 4-es kocsiállásáról 10.15-kor indul a busz Geresdlakra.) Hazatérés: Marázáról 16.57-kor indul a busz Pécsváradra, onnan Pécsre 17.40-kor, érkezik 18.10-kor. Részvételi díj: 250 Ft/fő (melyet a kápolna és a forrás karbantartására fordítunk). Túravezető: Markesz István. ► szeptember 11, vasárnap: Túra a Nyugat-Mecsekben + gyógyteák kóstolója. Útvonal: Hetvehely - Sás-völgy - Cigány-forrás - Erdei iskola - volt Petőczpuszta - Pipás-forrás - Egészség-forrás - Jancsi-forrás - Fenyves-forrás - Négybarát-forrás - Farkas-forrás - Éger-forrás - Éger-völgy - Fecske-forrás - Delelő-kút - Égervölgyi-tó (17 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: Hetvehelyen a vasúti megállóban 9.20-kor (Pécsről a vonat 8.47-kor indul, a természetjáró kártya a vasúti utazásnál 20%-os kedvezményre jogosít). Hazatérés: Égervölgyből 15.57, 16.37, 17.17 és 17.57-kor indulnak a buszok. Részvételi díj: 300 Ft/fő, mely tartalmazza a gyógyteák kóstolóját. Túravezető: Éger Zoltán. ► szeptember 21, szerda: Városlátogató túra Szekszárdra. Látnivalók: római katolikus templom, bencés apátság romjai, régi megyeháza kiállításai, Babits Mihály emlékház és a mézeskalács múzeum. Találkozás: Szekszárdon az autóbusz-állomáson 10.40-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9.30-kor indul a busz). Visszafelé óránként indulnak a buszok. Túravezető: Dr. Lakatosné Novotny Sarolta. ► szeptember 24, szombat: Bakancsos Óvodások túrája. Útvonal: Misina tető -Dömörkapu - Tettye (3 km). Találkozás: a Misina tetőn a TV-toronynál a buszfordulóban 10.30-kor (a pécsi főpályaudvarról 10.05-kor indul a 35-ös járat). A Tettyéről 30 percenként indulnak vissza a buszok. Túravezető: Földesiné Kövi Ildikó. ► szeptember 30, péntek: Túra a Baranyai-dombság keleti felén. Útvonal: Mohácsi-szőlőhegy - Szent Jakab-kápolna - Vodica-kápolna (Szent-kút) -Bükkös-szurdok - Kőfejtő, vízesés - Vaskapucsárda - Lánycsóki szőlőhegy -Lánycsók - Babarci-kilátó (kereszt, erdei pihenő) - Babarc (táv: végig 17 km, Lánycsókig 11 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás: Mohácson a Szőlőhegyi buszmegállóban 9.10-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 7.15-kor indul a busz Mohácsra, onnan az autóbusz-állomásról a Szőlőhegyi iskolához 9.00 órakor indul a szekszárdi busz). Hazatérés: Lánycsókról 12.54, 13.56, 14.22, 14.24, 14.51 és 14.54-kor indulnak Pécsre a buszok. A hosszabb túrát választóknak Babarcról 15.47-kor indul a busz, a Babarci elágazásnál átszállás Pécs felé a 16.02- kor induló járatra, Pécsre érkezés 16.50-kor. Részvételi díj: 150 Ft/fő. Túravezető: Markesz István. ► október 2, vasárnap: „Házi szörpkóstoló”. Útvonal: Liptód - Erdősmároki-horgásztó - Erdősmárok - Huttner-kereszt - Himesi-erdő - Himesháza - Kereszt-forrás - Szűr - Himesháza (táv: Himesházáig 10 km, Szűrön át vissza Hi-mesházára 15 km. Szintemelkedés: a rövidebb távon 110 m, végig 160 m). Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 10.15-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul a busz a babarci elágazáshoz, ott átszállás a Liptódra 10.02- kor induló járatra). Hazatérési lehetőségek: a rövidebb távot választóknak Hi-mesházáról 14.11-kor indul a busz Mohácsra, onnan az autóbusz-állomásról 15.00 órakor indul a busz Pécsre, mely 15.55-kor érkezik. Hosszabb távúaknak: Himeshá-záról 17.35-kor indul a busz Pécsváradra, a Kollégium megállónál átszállás a Pécsre 18.03- kor induló járatra. Pécsre érkezés 18.34-kor. Részvételi díj: 300 Ft/fő, mely tartalmazza a szörpkóstolót. Túravezető: Treitz Károly. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► szeptember 8, csütörtök: Túra az egészségünkért - Maráza, Mária nap. Indulás: a 6.30-as pécsváradi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► szeptember 16, péntek: „Az éjszaka árnyai”. Útvonal: Pécs, Állatkert - Misina -Tubes - Melegmányi-völgy - Mánfa - Komló (17 km, szintemelkedés: 360 m). Indulás: a 18.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (S 30/371-4545). ► szeptember 18, vasárnap: „Fekete István útján”. Útvonal: Bakóca - Tatárugrató - Alsókövesd - Felsőkövesd - Nagymáté - Hollófészek - Tatárugrató - Bakóca (13 km, szintemelkedés: 300 m). Indulásról a túravezető ad tájékoztatást. Túravezető: Zana Szilvia (S 70/775-9857). ► szeptember 22, csütörtök: Túra az egészségünkért - A bodza, Malom-völgyi tó. Indulás a 8.00-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► szeptember 25, vasárnap: „Ősz az erdőben”. Útvonal: Árpád-tető -Tripammer-fa - Melegmányi-völgy - Mánfai Árpád-kori templom - Sikonda (10 km, szintemelkedés: 380 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin (S 20/507-0776). ► október 2, szombat: „Csúcsról csúcsra”. Útvonal: Zobákpuszta - Csengő-hegy -Pusztabánya - Hárs-tető - Miske-tető - Cigány-hegy - Hidasi-völgy -Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 340 m). Indulás: a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). A Mecsekerdő Zrt. természetjáró programjai ► szeptember 16, péntek: Holdtölte túra - a két hegy között Püspökszentlászlóra (Mecsek Zöldúttal közös túra). Útvonal: Hosszúhetény - Völgyi rétek -Püspökszentlászló - Püspöki kastély - vissza ugyanazon az úton Hosszúhetény-be (8 km, időtartam: 3 óra). Találkozó: 19.00-kor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal előtt (Kultúrház buszmegálló) Táv: 8 km, időtartam: kb. 3 óra. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: szeptember 15. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház (S 30/663-0923, 72/481-058), e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► szeptember 16, 17. (péntek, szombat): „A zselici erdő koronás királyai” - szarvas- bőgés túra Sasréten. Szeptember közepétől gímszarvas bikák vágyakozó, harci hangjától, a szarvasbőgéstől hangosak a Sasrét környéki erdők. Esti túra, szakvezetéssel. Indulás 16 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre. Visszautazás Almamellékre 22 órakor. Vacsora és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). A Program ára: 600 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit (S 70/296-7477, 30/459-9326), e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► szeptember 17, szombat: „Zengő-túra” - gyalogtúra a Mecsek legmagasabb csúcsára. Útvonal: Hosszúhetény - Völgyi rétek - Zengő - Csókakő - Hosszúhetény (10 km, időtartam: kb. 4 óra). Találkozó: 19.00 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal előtt (Kultúrház buszmegálló). Táv: 10 km, időtartam: kb. 4 óra. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: szeptember 16. Információ, jelentkezés: Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház(®30/663-0923,72/481-058),e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► október 1, szombat: „Várak, romok, kastélyok” - történelmi barangolás a Kelet- Mecsekben. Útvonal: Hosszúhetény - Zengő - Mária kápolna - Püspökszentlászló (ebéd) - Völgyi rétek - Hosszúhetény faluközpont (11 km, időtartam: 5 óra). Találkozó: 9.30 órakor Hosszúhetény Polgármesteri Hivatal előtt (Kultúrház buszmegálló). Részvételi díj: 1.000 Ft/fő, amely tartalmazza az ebéd költségét. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: szeptember 29. Maximális létszám: 20 fő. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház (® 30/663-0923, 72/481-058), e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ♦ október 3-7.: XX. Erdők Hete a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolában. R.: Mecsekerdő Zrt. Az országos rendezvénysorozat keretében játékos természetismereti és ügyességi vetélkedőkkel várjuk az általános iskolásokat a Kikerics Erdészeti Erdei Iskolában és a tanösvényen. Indulás 9 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre, visszautazás Almamellékre 13 órakor. A program ára: 600 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Kikerics Erdészeti Erdei Iskola, Pappné Németh Tünde (® 30/663-0997), e-mail: kike-rics@mecsekerdo. hu ♦ október 3-8.: XX. Erdők Hete a Mókus Suliban. R.: Mecsekerdő Zrt. Huszadik alakalommal rendezzük meg az Erdők Hete programot, melyre diák, és felnőtt - családi csapatokat várunk. A túrával egybekötött játékos vetélkedő pontos helyszíne augusztustól olvasható a Mecsekerdő Zrt. honlapján (www.mecsekerdo.hu). A program ára: 300 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza, Adorján Rita (® 30/663-0940); Scheitler Adrienn (® 30/663-0924), e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ► . DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► szeptember 10, szombat: Matula bácsi és Tutajos kalandjai a Boki-Dunánál. A bábos foglalkozás során Matula, az öreg halász bevezeti Tutajost a halászok mindennapi életébe. A gyerekek a Duna menti hagyományos halászati eszközökkel, módszerekkel ismerkedhetnek meg, valamint játékos feladatok is várják őket. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! (® 30/846-6020). Helyszín: Boki-Duna, Erdőfűn áthaladva 1,5 km-re. A program időtartama: 2 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. ► szeptember 13, kedd: Az élő természetvédelem - Rózsa Anita előadássorozata. A folyók ölelésében és a Balaton hullámain - A Körös-Maros és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. Az előadássorozat hazánk legszebb és leginkább védelemre szoruló tájait, a nemzeti parkokat mutatja be. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. ► szeptember 14, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megismerhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kerti fajok segítségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► szeptember 23, péntek: Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap. A jeles napon nemcsak korunk hulladékkezelési technikáit ismerhetik meg a gyerekek, hanem azt is megtudhatják, elődeink hogyan bántak a keletkező hulladékkal. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. Időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. ► szeptember 30, péntek: Gombák erdőn és mezőn. Az előadáson a gombák világával ismerkedhetnek a részvevők. A programot ehető és mérgező gombák bemutatása, gombahatározó készítése színesíti. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. Időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 1, szombat: Idősek Világnapja a Pintér-kert Arborétumban. A látogatók szakvezető kíséretével ismerhetik meg a kert életének sajátosságait, az ősz színeiben pompázó növényvilágot. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum, időpont: 10.00 és 14.00 óra. Részvételi díj: 400 Ft/fő, nyugdíjasoknak igazolvánnyal ingyenes. ► október 1, szombat: „Vén Fák ösvénye” - túra Bélaváron („20 év, 20 túra” programsorozat). Látogatás a tekintélyt parancsolóan, mégis végtelen szelídséggel magasodó bükkfáknál és az egykor fehér gólya fészkét tartó, matuzsálemi kort megért erdei fenyőnél. A túra során az ötvenes évek viszonyait tükröző futóárkokat is megtekintjük. Helyszín: Bélavár, templom, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 2, vasárnap: Európai Madármegfigyelő Nap az Ős-Dráva Látogatóközpontban. A jeles nap alkalmából távcsövekkel, spektívvel figyelhetik meg a résztvevők a térségben honos madarakat, és madárgyűrűzési bemutatóra is sor kerül. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 9.00 óra. A program időtartama: 3 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. ► október 4, kedd: DDNP Klub. Betyárvilág Magyarországon - Varga Zsolt diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu