2016. május 239. szám
125 éve alakult meg a Mecsek Egyesület „1891. április 30-án a pécsi Nemzeti Casinóban Bánffay Simon városi közjegyző, ideiglenes elnök vezetésével megtartotta alakuló közgyűlését a Mecsek Egyesület.” (B. Horváth Csilla: A Mecsek Egyesület története 1891-2002). 1948-ban központi intézkedéssel megszüntették az egyesületet. „1993. április 30-án tíz pécsi polgár alapító közgyűlésre gyűlt össze a József Attila u.10-ben, a Baranya Megyei Bíróság kis tanácstermében.” (u.o.) Most, 2016 áprilisában az alapítás 125. évfordulóját ünnepli a Mecsek Egyesület. 80 – tevékenységben gazdag – év, egyedülálló, semmihez nem mérhető nagyságú értékte- remtés, korhű dokumentáció, emberi nagyságok sora, amit e jeles évfordulón számba vehet az országosan is ismert, elismert egyesület Az egyesület mai vezetése méltó programmal ünnepelte az évfordulót: április 26-án vetített képes megemlékezés volt a Széchenyi István Gimnáziumában a tudós tanár elődökről, akik a Mecsek Egyesület jeles tagjai, vezetői is voltak. Kiss Józsefre, Hor- vát Adolf Olivérre és Dischka Győzőre emlékeztek az iskola mai diákjai – rendkívüli tanóra keretein belül. Április 27-én az „Ötórai beszélgetés” keretében, a Bakancsos Élménytárban emlékeztek az elődökre. A számtalan tárgyi emléket, írott és képes dokumentumot tartalmazó múzeumban Ripszám István ügyvezető elnök köszöntőjé- ben idézte az alapító okiratból az 1891-ben megfogalmazott célokat. Mind vállalható ma is, talán ebben rejlik az egyesület időtállósága, mai időszerűsége is. A gazdag kiállítási anyag (Baronek Jenő gyűjteménye) színes tárháza a baranyai természetjárás és a Mecsek Egyesület történetének. Április 29-én a pécsi köztemetőben – Thuróczy Lajos, az MTSZ örökös tiszteletbeli elnöke és Szőke Viktor, az MTSZ munkatársa jelenlétében – koszorút helyeztünk el a Mecsek Egyesület hajdani vezetősége, jeles alakjai sírhelyén: Vaszary Gyula, Rauch János, Reeh György, Nendtvich Andor, Kiss József, Entz Béla, Bánffay Simon és Dischka Győző sírjánál. Délután 15 órakor ünnepi közgyűlés kezdődött a Városházán. A Bakancsos Óvodások vidám műsora után Dienes Gábor (Széchenyi Gimnázium) Márai Sándor – az utakról szóló – magvas gondolatait tolmácsolta. Ezután Kiss Tibor, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Polgárdy Géza turista szak- író idézte fel az egyesület 80 aktív évének (1891–1948, 1993–2016) jeles eseményeit, nagyjait, épített értékeit. Ezután az egyesület vezetősége emléklapot adott át az egye- sületet az újjáalakulás óta támogató, ill. az egyesületben aktívan tevékenykedő szemé- lyeknek: Thuróczy Lajosnak, Somosi Lászlónak, Rudolf Péternek, Péterffy Attilának, Gasz Zoltánnak, Kovács Szabó Jánosnak, Vida Jánosnak, Keszi Lászlónak, Baumann Józsefnek, Földesiné Kövi Ildikónak, Biki Endre Gábornak és Tóth Klárának. A Bara- nya Megyei Természetbarát Szövetség emlékplakettjét – az elismerés és a köszöntés jegyében – Kiss Tibor, az egyesület elnöke vette át. A Magyar Természetjáró Szövet- ség nevében Thuróczy Lajos köszöntötte az ünnepi közgyűlést, felidézte pécsi emlé- keit, majd az MTSZ elismerő oklevelét adta át Kiss Tibor elnök úrnak. A közgyűlésen jelenlévők megkapták az újonnan elkészített egyesületi jelvényt, s belelapozhattak abba a kiadványba, amelyben Baronek Jenő összegyűjtötte a Mecsek Egyesület első 57 évének dokumentumait (közgyűlési jegyzőkönyvek, levelek, fotók az épített forrásokról, kilátókról stb.) A közgyűlést követően még jó ideig baráti be- szélgetés zajlott a városháza folyosóján. Április 30-án emléktúrával folytatódott az egyesület jubileumi rendezvénysorozata. A túrát az egyesület fiatal túravezetője, Gál Péter vezette Gyükésből indulva, a Kőlyukig gyalogolva. E napon délután 17-kor hálaadó szentmise kezdődött a Lyceum templom- ban. Az egyesület múltjához méltó programsorozat alkalmat adott arra, hogy elődeink értékteremtő munkáját felidézzük, tevékenységük előtt fejet hajtsunk, s erőt merítsünk mai feladatainkhoz. A feladatok teljesítéséhez ezúton is jó egészséget, erőt, lelkes tagságot kívánunk, s még legalább 125 eredményes évet! Tóth Klára elnök Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Megyei természetbarát vezetők tanácskozása A Magyar Természetjáró Szövetség április 1-jére és 2-ára Szendehely-Katalinpusztára hívta a megyei természetbarát szövetségek vezetőit. A Naszály-hegy lábánál lévő Kirándulóközpont és Erdei Iskola csodálatos környezetében a 19-ből 16 megye, vala- mint a Budapesti Természetbarát Sportszövetség képviseltette magát. Somogy és Tolna megyei elnök kollégáimmal, Balázs Lacival és Dománszky Zolival elég korán megérkeztünk, s első utunkon felsétáltunk a kopjafához, amely Rockenbauer Pál emlékét őrzi, aki 1987. november 26-án itt halt meg. Megrendítő volt a gyönyörű erdőben, a délutáni napsütésben, a nyíló tavaszi virágok között a korán elhunyt filmrendezőre, a csodálatos „Másfél millió lépés Magyarországon” és a „Még egy millió lépés” című (és sok más természetfilm) film rendezőjére, az általunk nagyon tisztelt természetjáróra emlékezni. Visszatérve a táborba, elfoglaltuk helyünket a tanácskozóban. Először Tassy Márk igazgató arra kérte a megyei szövetségek vezetőit, illetve az MTSZ jelenlévő munkatársait, hogy mutatkozzanak be és ismertessék a tevékenységüket. Az MTSZ részéről Márkon kívül jelen volt Thuróczy Lajos, Stramszky Judit, Szőke Viktor, Németh Csaba, Széles Csongor (azóta már nem dolgozik az MTSZ-nél), Kunos Gábor és Pálmai Vencel (aki bejelentette, hogy ez a találkozó talán az utolsó hivatalos ki- mozdulása, mert ápr. 22-én nyugdíjba megy). A megyék helyzetét illetően nagyon változatos, sokszínű a kép, de egyáltalán nem rózsás. Az általános, hogy a megyei sportszövetségek szövetsége nincs sehol virágzásban, több megyében meg is szűnt, s ezzel „otthontalanná váltak” a természetbarátok is. Változó, hogyan oldják meg a megyék ezt a problémát. Több megyében a szövetség egyesületté alakult, hogy a pá- lyázati lehetőségek terén ne kerüljön hátrányos helyzetbe (ugyanis a NEA pályázaton a 19 megyei szövetségből mindössze 4 nyert). Irodát bérelnek, saját lakásban tartanak fogadóórát, s egyéb szükségmegoldásokban próbálnak megfelelni vállalt feladataik- nak. Tanulságos beszélgetés volt, délután 4-től (egy kis vacsoraszünetet leszámítva) kb. éjfélig hallgattuk egymást, mégse értünk a végére a bemutatkozásnak, helyzetünk vázolásának. Másnap reggel folytattuk, majd a szóba került problémák súlyozása, csoportosítása következett. Ezekről az MTSZ vezetői feljegyzéseket készítettek, amelyek a jövőbeli közös munka alapjául szolgálhatnak. A legfontosabb témák a következők voltak: a szervezeti kultúra fejlesztése, a tagság létszámának növelése, fiatalítása, a természetjá- rás infrastrukturális feltételeinek javítása és fenntartása. A szombati nap szakmai programja – és Malárik Attila finom paprikás krumplijának elfogyasztása – után sétát tettünk a kirándulóközpont megismerésére. A Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola bemutatását Dobó István, az Ipolyerdő Zrt. Váci Erdészetének vezetője szervezte. Megismerkedhettünk Hangya Danival és Mézivel, a központ „házigazdái- val”, a Hangyavasúttal, az erdei játszótérrel, az erdei bolt kínálatával és a kiránduló- hely többi szolgáltatásával. A kirándulóközpont nemrég átadott szálláshelyeit egyesü- letek, csoportok is igénybe vehetik. A hely kiindulópontja lehet a Börzsöny, Cserhát, Naszály csodálatos helyszíneire tervezett túráknak, kirándulásoknak. A találkozó befejezéseképpen megfogalmaztuk a további közös munka alapjait, külde- tésünket, céljainkat és feladatainkat. Ezek között fontos elhatározás, hogy gyakrabban találkozzunk, legalább negyedévente egyszer. A találkozón történtekről emlékeztető is készült, amely az MTSZ honlapjára is felkerült. A legközelebbi találkozás júniusban lesz. Az előző évek információszegény időszakához képest fejlődést látok a tájékoztatás- ban, a közös munka terén és a tudatosabb, tervezhetőbb munkálkodásban. Tóth Klára „Mecsek 50” Április 23-án 347 fő túrázó és 36 fő rendező részvételével rendeztük meg a 33. Me- csek teljesítménytúrákat. Az 50 km-es távon 44-en, a 30 km-esen 90-en, a 15 km-esen 157-en, a 10 km-esen 56 fő indult. Az idei évben új útvonalakon vezettük a hosszú távokat, melyek érintették többek között a Mária kápolnát, a Zengőt, Zengővárkonyt, a Réka-kunyhót, a Réka-völgyet és a Réka-várat, Óbányát, az Óbányai-völgyet, a Pásztor-forrást, a Vörösfenyő kulcsosházat. A két rövidebb távú túra a néhány éve bejáratott útvonalon haladt, Pusz- tabánya, Réka-kunyhó és Püspökszentlászló érintésével. Öröm volt látni, hogy csalá- dok jöttek apró gyerekekkel is, akik háti-hordózóban élvezték a kirándulást. Képvisel- tették magukat a legkisebbek mellett a szép korúak is. Érkeztek turisták a helyiek mellett az ország minden részéből. Az időjárás, mint legfőbb támogatónk, lehetővé tette, hogy csodás napsütésben, nyári melegben tölthessük el a napot, nagymértékben hozzájárulva minden résztvevő jóked- véhez. Köszönetet mondunk a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy lehetővé teszi a túra megrendezését szakosztályunk számára, a komlói Hétdomb Ter- mészetbarát Egyesület tagjainak, akik a Vörösfenyő kulcsosháznál várják frissítőkkel minden évben a túrázókat, a Pécsi Vörös Meteor Sportkörnek a püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosház rendelkezésre bocsátásáért, a Mecsekerdő Zrt.-nek a zobákpusztai Vargánya tanya használatáért. Külön köszönet a Mecseki Kóborlóknak és barátaiknak, családtagjaiknak a rendezésben való közreműködéséért, a finom süte- mények, szörpök, lekvárok elkészítéséért, és a töretlen kitartásért, amivel évek óta a túra fenntartásán dolgoznak. Szabó-Dalecker Ibolya főrendező Mecseki Kóborlók Szakosztály Tavaszi hírek a Baranyai-dombságból Istvánkúti-pihenő: a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai Liptódon, a Jómadár Ifjúsági Szállóban töltöttek egy hétvégét. Szombati nap a Szabari-erdőben túráztak, vasárnap pedig munkatúrára indultak. A kis csapat Markesz István vezetésé- vel megtisztította a Liptódpusztai-völgyben az István-kút környezetét és újrafestették a forrásház deszkáit és az ott található asztalt és a két padot. Munkájukat ezúton is köszönjük. Sokkal szebb lett így ez a kis erdei pihenőhely, mely a Törökvár 30 telje- sítménytúrának is az egyik állomáspontja lesz. Lókúti-pihenőhely: újabb pihenőhely újult meg a Baranyai-dombságban. A Liptódtól északra a Baranyai Zöldtúra (zöld sáv jelzés) mentén található erdei pihenőhelyen elbontották a régi korhadt asztalokat és padokat. A Mecsekerdő Zrt.-nek köszönhetően új erdei bútorok kerültek ki, melynek munkálatait Markesz István koordinálta. A meg- újításban a Mecsek Egyesület és a Liptódi Önkormányzat is tevékenyen részt vett. A pihenőhely előnye, hogy fedett esőbeálló, tűzrakóhely és vezetékes víz is van, így akár egyszeri túrán is igénybe vehető, de kitűnő a hely táborozásra is. Az elmúlt években a pihenőhelyet már több cserkészcsapat is igénybe vette. Törökvári-kút: jó hír a túrázóknak, hogy újra van vízvételi lehetőség a Máriakéménd közelében található népszerű kirándulóhelyen, a Törökvári-pihenőhelyen. Valamikor a közeli Várhegyi-forrás látta el ivóvízzel az erre kirándulókat, de sajnos ez a téglából kiépített merítős forrás az 1980-as évek végére elapadt. Ezután fúrt kút létesült a pihe- nőhelyen, de eltört, így két éve nem volt itt vízvételi lehetőség. A Mecsek Egyesület most új kutat vásárolt és a régi helyén elkészült az új karos, kék színű norton kút. Az erdei pihenőhelyen így ismét rendelkezésre áll a víz a főzéshez, vagy akár egy szalon- nasütés utáni tűzoltáshoz. A kútépítés munkálatait Biber József, Kállai János, Krámos László és Markesz István végezte. Munkájukat megköszönjük a természetjárók nevé- ben. Vigyázzunk együtt a kútra, hogy sokáig kiszolgálhassa az erdőt járókat. Jelzésfestés: több turistaútvonalon is megújultak a jelzések a Baranyai-dombságban a tavasszal. A felújított útvonalak (sárga sáv, sárga háromszög, zöld sáv, kék irányított kör és a Szent Márton út egy szakasza) főképp a Törökvár 30, 20, 10 teljesítménytúra útvonalát érintik. Összesen 9,4 km hosszan kerültek felújításra a jelzések, melyeket Biki Endre Gábor festett fel. Szentkúti-kápolnafülke: a Mecsek Egyesület 160.000 Ft-ból (nagyobbrészt adomá- nyokból és egyházi támogatással, kisebb részben önerőből) újjáépítette az egykori Szentkúti-kápolnafülkét, a máriakéméndi Héhwald-keresztnél. Ezúton is köszönjük mindenkinek az adományát, aki hozzájárult ennek az ősi szent helynek a megújításá- hoz. Valamikor ez is egy kis kegyhely volt itt a gyógyító vizű forrásnál. Sajnos a for- rás mára már elapadt, de a környezet most is gyönyörű és szép kis emlékhely válhat belőle ismét, ahol a helyiek, zarándokok, turisták megpihenhetnek, elmélkedhetnek. A kápolnafülkét, melyben egy Mária szobor van elhelyezve, Vágó Bertold kőművesmes- ter építette fel. Facebook oldal: 2016 márciusában elindult a Baranyai-dombság facebook közössé- gének oldala (https://www.facebook.com/baranyaidombsag/). Egy hónap alatt több százan lettek tagjai a csoportnak és a létszám folyamatosan nő. Reméljük egy hasznos és minden igényt kielégítő oldalt sikerül létrehoznunk, mellyel hozzájárulhatunk a Baranyai-dombság népszerűsítéséhez és bemutatásához. Heti rovatokkal és különféle geológiai, növénytani, gasztronómiai és egyéb ismertetőkkel jelentkezünk majd, de ezek mellett a túraajánlókat, túrabeszámolókat is igyekszünk feltölteni. Megosztások- kal és „Like”-okkal segítségünkre lehet mindenki. Az oldalt Markesz Gergely szer- keszti. Biki Endre Gábor Mecsek Egyesület Természetjáró Osztály elnöke IN MEMORIAM Dr. Novotny Iván (1936 – 2016) Iván bá’ Nem halljuk többé hívó hangját, elment közülünk. Erősebb volt a betegség, mint a testi ereje. Dr. Novotny Iván – sokunknak Iván bá’ – befejezte földi pályafutását. A jó Isten megadta nekünk azt a kegyelmet, hogy eddig velünk lehetett. Karizmatikus egyéniségével a természetbarátok, túrázók százainak szerzett felejthetetlen élménye- ket, teremtett maradandó emberi kapcsolatokat. Megismertette velünk a szűkebb, valamint tágabb hazánk gyöngyszemeit. Tevékenysége során sokak számára átadta szemléletmódját. Jellemző volt, hogy túráiba mindig belecsempészte a kultúrát. Felké- szült volt, és magával ragadta a köréje sereglett embereket. Tevékenységének kiemelkedő eleme, hogy Hirth Istvánnal közösen megalapították a Pécsi Túrakerékpáros Klubot, melynek több, mint húsz évig elnöke és mozgatója volt. Az egyesületben kialakította azt a magot, mely örökségként az Ő munkáját hivatott tovább vinni. Egy rövid történelmi áttekintés: 1991 júniusában elindította az úgynevezett „Péntek esti teker(g)és”-t, mely rövid ke- rekezést, találkozót jelentett a város kerekeseinek. Az első kerékpártúrát 1991. au- gusztus 31-re hirdette meg, melyen már akkor 27 fő vett részt. Ezt a túrát számtalan további esemény követte. 1992. február 18-án formálisan megalakult a Pécsi Túrakerékpáros Klub, mint a Bara- nya Megyei Természetbarát Szövetség egyik szakosztálya. 1992. június 6-án rajtolt el Iván bá’ ötletére és szervezésében az első „2x100 km Baranyában” országúti kerékpá- ros teljesítménytúra, mely azóta is, minden évben megrendezésre került. Idén rendez- zük meg a 25. alkalommal. 1992 nyarán pécsi kerékpáros csoport látogatott Padovába, ugyanezen a nyáron Iván bá’ az észak-olaszországi Dolomitokba szervezett kéthetes kerékpártúrát. 1994 júliusában – mikor még „divatban” sem volt – megszervezte, és csapatával vé- gigkerékpározta a spanyolországi Szent Jakab zarándokutat, a Camino-t Saint-Jean- Pied-de-Port-tól Santiago de Compostela-ig. 1995 decemberében irányításával a Pécsi Túrakerékpáros Klub önálló egyesületté alakult. Évről évre tartalmas, egy- és többnapos, valamint nyári külföldi túrák követ- keztek. Iván bá’ ezekről színvonalas diavetítéses élménybeszámolókat tartott. Jelentős mértékben részt vett a kerékpározás érdekérvényesítő munkájában. Minden lehetséges fórumon képviselte a kerékpárosok érdekeit, kezdeményezője, fáradhatat- lan mozgatórugója volt több kerékpáros fejlesztésnek. Ezek közül a legfontosabbak: a pécsi Kertváros–Belváros kerékpárút, a mecseki erdei kerékpározásra kijelölt túraút- vonalak és talán a legfontosabb: a Mura–Dráva–Duna mentén húzódó, négy országot összekötő „Három Folyó” nemzetközi kerékpáros túraútvonal. Ezek a fejlesztések nélküle nem jöttek volna létre! Több nemzetközi kapcsolatot is ápolt: az osztrák ARGUS, az ADFC német országos kerékpáros szervezettel és a horvát partnerekkel is eredményes kapcsolat alakult ki az évek során. Az egyik legnagyobb hatású szervező munkája a 2005-ben Pécsváradon megrendezett XXXV. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó volt. Részt vett a magyarországi turisztikai kiadványok készítésében. Évről évre vezette és szervezte a Skóciai Szent Margit emléktúrát, a várban mindig élvezettel hallgattuk az árpádházi királylány (fejből!) elmondott élettörténetét. Emlék- követ avatott Margit szülőhelyén a Réka-várban. Betegségével küzdve még a legutób- bi emléktúrán is részt vett, köszöntötte Mecseknádasdon a templomban az egybegyűl- teket – ekkor már felkészülhettünk arra, ami most végérvényesen bekövetkezett. Hadd szúrjak be ide egy kedves, számomra utolsó emléket: mikor a legutóbbi Skóciai Szt. Margit túrán Iván bá’-t fia a kerekesszékben tolta, beszélgettünk kicsit. Megemlí- tettem neki, hogy társaimmal legutóbb merre jártunk. A következőt válaszolta: „Saj- nos MÉG nem jártam ott.” Aranyos volt. Mi viszont még nem jártunk ott, ahol most Ő jár. Iván bá’, most elköszönünk Tőled. Nekünk az a dolgunk, hogy az örökségedet tovább adjuk. Volt rá jó pár évünk, hogy tanuljunk tőled, most ezt nekünk kell hasznosíta- nunk mások javára. Köszönjük Teri néninek is az általa nyújtott áldozatos munkát. Köszönjük neked Iván bá’! Ég veled! Keményfi Balázs HÍREK Mecsek turistatérkép: megjelent a Mecsek turistatérkép új, 2016-os kiadása (Cartographia). A térkép Pécsett az alkotmány utcai térképboltban MTSZ kártyával 20% kedvezménnyel kapható. A bátaszéki molyhos tölgy lett az „Európai Év Fája”. A címért 15 ország egy- egy fája versengett egymással, mindannyian az emberek és a növényvilág kapcsola- tának jelképei. A bátaszéki öreg tölgy az internetes szavazáson 72 653 szavazatot kapott. A 300-400 éves tölgyet a Rákóczi-szabadságharc utáni szerb-horvát betele- pítések idejében ültették. Az „Európai Év Fája” díjat idén május 25-én, Orbán na- pon ünneplik meg Bátaszéken, amikor egy molyhostölgy-csemetét is ültetnek az öreg tölgy mellé, jelezve az utókornak, hogy van folytatása a hagyományoknak. „Az évszázadok óta őrködő tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja, hogy minden év- ben május 25-én, Orbán napján a környék lakosai szívesen elevenítik fel a hagyo- mányt, amely szerint a tölgy törzsét gazdagon meg kell locsolni borral, hogy a kö- vetkező évben is bőséges szőlő és bor teremjen a vidéken” – olvasható a verseny magyar nyelvű honlapján. A fa egy állapotfelmérést és kezelést kap, amely magá- ban foglalja környezetének rendbetételét is, amennyiben arra szükség van. (Máso- dik helyen végzett a csehországi ezeréves hárs 43 451 szavazattal, harmadik helye- zett pedig a szlovákiai Bosác körtefája lett 29 114 vokssal.) Köszönjük a bátaszéki öreg tölgyre adott baranyai szavazatokat is! Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • május 6-8: Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó. R.: Demeter Egyesület; Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Paks, Cseresznyési Erdei Iskola. Információ: Jakab Éva ( 20/314-4650). • május 6, péntek: „Darázscsípte katonai emlékmű” avató ünnepsége. R.: Mecsek Egyesület. Az újjáépített emlékmű avatása 17 órakor lesz. Helyszín: Pécs, Éger- völgy, Teca mama vendéglőjétől 300 m-re a kerékpárút mellett. • május 7, szombat: „DÖKE nyár csalogató 100-75-50-25” kerékpáros teljesít- ménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek háza (48-as tér 1.), 8.00- 9.00 (100, 75 km), 8.00-10.00 (50, 25 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 900, 800, 700 Ft/fő (MTSZ, Magyar Turista Kártya: 100 Ft kedvezmény). Informá- ció: Balogh Bettina ( 20/777-4006), Balogh Zoltán ( 20/380-0777). • május 14, szombat: Almamelléki Kisvasút Napja – 115 éves a „Zselici Csühögő”. R.: Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete. A matuzsálem korú kisvasút 9-től 18 óráig folyamatosan szállítja az utasokat Almamellék és Sasrét között. Egész napos családi programok: tanösvényi szakvezetések, solymász bemutató, íjá- szat, kézműves játszóház, bábszínház, tombolasorsolás várja a kisvasút szerelmese- it. Helyszín: Almamellék–Sasrét. Információ: 30/663-0997, 73/354-251, 73/514-102, 70/296-7477; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . • május 14, szombat: „Almamellék 25, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Zöldgömb Sport Klub. Rajt: Almamellék, kisvasút végállomás, 8.00-9.30. Cél ugyanott. Ne- vezési díj valamennyi távon: 200 Ft/fő, gyermekeknek ingyenes. A 10 km-es távon utazás Almamellékről Sasrétre kisvasúttal, menetjegy: 700 Ft/fő, gyermekeknek 400 Ft/fő. Információ: Fehérvári Máté, Mészáros Gabriella ( 30/284-2730, 70/380-6365). • május 21, szombat: „Baranya-Tolna Nosztalgia 60, 30, 15, 8” teljesítménytúrák. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya- tanya, 5.30-7.00 („Nosztalgia 60”, csak előzetes jelentkezéssel május 10-ig!), 7.00- 8.30 (30 km), 8.30-10.00 (15 km), 10.00-12.00 (8 km). Cél ugyanott. Nevezési dí- jak: 1000, 850, 700, 500 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT, Magyar Turista Kártya, cso- portos, diák, nyugdíjas, családi kedvezmény: 50 Ft/fő, Mecseki Turista Kártya: 100 Ft/fő. Csak 2 kedvezmény vonható össze!). Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376- 6437). • május 21, szombat: Holdtölte túra – a két hegy között Püspökszentlászlóra. R.: Mecsekerdő Zrt. (Mecsek Zöldúttal közös túra). Útvonal: Hosszúhetény – Völgyi rétek – Püspökszentlászló – Püspöki kastély – Hosszúhetény. Találkozó: 21 óra- kor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal /Kultúrház buszmegálló/. Táv: 8 km, idő- tartam: kb. 3 óra. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes beje- lentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: május 20. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház ( 30/663-0923, 72/481-058; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 28, szombat: Gaz- és gyomnövénytúra – ehető növények és virágok a réten, az erdőben. Útvonal: Hosszúhetény faluközpont – Püspökszentlászló – Völgyi rétek – Hosszúhetény faluközpont. Találkozó: 9.30 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal /Kultúrház buszmegálló/. Táv: 8 km, időtartam: kb. 3 óra. Gazgyűjtésre kis kosarat, metszőollót kell hozni. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: május 27. Ma- ximális létszám: 12 fő. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház ( 30/663- 0923, 72/481-058; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 30, hétfő: Gyermeknapi kisvasutazás. Séta Sasréten a tanösvényen, madár- fészek anyag kihelyezése. Szelíd vaddisznók, szarvasok és őzek megfigyelé- se. Indulás 10 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrétre, visszaindulás 16 órakor. Ebéd- és szálláslehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret- vendeghaz-2). A program ára: gyermekeknek ingyenes, felnőtteknek 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. Vasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt. A programra előzetes bejelentkezés szüksé- ges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 3-5: Ormánsági kerékpártúra. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szö- vetség. Indulás: június 3-án 14 órakor Pécsről, a Pécs Pláza északi bejáratától. Szál- lás: Mailáthpuszta, kulcsosház. Információ, jelentkezés: Nagy Balázs ( 20/976- 5582). • június 4, szombat: „2x100 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítmény- túra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Ferencesek u. – Szent István tér sarok, 7.00-8.00 (200 km), 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny Székely B. út 23. (autósbolt). Nevezési díj: 900 Ft/fő (diákoknak, MTSZ, MKTSZ, TTT tagoknak, MT kártyával a nevezési díjból 300 Ft/fõ kedvezmény). Információ: Keményfi Balázs ( 20/269-7134). • június 4, szombat: Gaz- és gyomnövénytúra – ehető növények és virágok a ré- ten, az erdőben. Útvonal: Hosszúhetény faluközpont – Püspökszentlászló – Völgyi rétek – Hosszúhetény faluközpont. Találkozó: 9.30 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal /Kultúrház buszmegálló/. Táv: 8 km, időtartam: kb. 3 óra, Gazgyűjtésre kis kosarat, metszőollót kell hozni. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: május 27. Ma- ximális létszám: 12 fő. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház ( 30/663- 0923, 72/481-058; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 5, vasárnap: „Törökvár 30, 20, 15” teljesítménytúrák. R.: Mecsek Egye- sület. Rajt: Kátoly, Polgármesteri Hivatal (Szabadság u. 26.), 7.00-9.00 (30 km), 7.00-9.30 (20, 15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 800, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak, Magyar Turista Kártyával, diákoknak, nyugdíjasoknak 100 Ft ked- vezmény. A kedvezmények nem vonhatók össze!). Információ: Biki Endre Gábor ( 30/452-4579). • június 7, kedd: Természetbarátok Klubja. Történelmi barangolások a Mecsek- ben – várak, romok, legendák nyomában. Lebedy János előadása. Helyszín: Ba- ranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. In- formáció: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► május 14, szombat: „Átáról Siklósra”. Útvonal: Áta – Bisse – Máriagyűd – Siklós (15 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi vasútállomás várótermében (a villányi vonat 9.10-kor indul). Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). ► május 21, szombat: „Szomszédolás Tolnában”. Útvonal: Tolnanémedi – Hideg-völgy – Kisszékely – Simontornya (20 km, szintemelkedés: 200 m). Találkozás 7.50-kor Dombóvá- ron, a vasútállomáson (Pécsről 6.46-kor indul a vonat). Innen utazás a 8.10-kor induló vonat- tal Tolnanémedibe. Túravezető: Müller Norbert /Delta Turista Egyesület, Dombóvár/ ( 30/395-7092). ► május 22, vasárnap: „Dél-Baranya turistája nyomában”. Útvonal: Baranyahidvég – Kisszentmárton – Mailáthpuszta – horgásztó – Szaporca – Kémes (20 km, szintemelke- dés: elhanyagolható). Találkozás: 9 órakor Baranyahidvégen, az autóbusz-megállóban (Pécs- ről a távolsági autóbusz-végállomásról a 15-ös kocsiállásról 7.30-kor indul autóbusz Har- kányba, majd onnan 8.30-kor Baranyahidvégre. Gépkocsival érkezők Kémesen parkoljanak le, és ott szálljanak fel a buszra 8.49-kor). Túravezető: Romvári Tibor /Dráva TSE/ ( 30/335-1702). ► május 28, szombat: „Irisz túra”. Útvonal: Túrony – Tenkes-hegy – Siklós (14 km, szint- emelkedés: 280 m). Találkozás: 9 órakor Túronyban, az autóbusz-megállóban (autóbusz Pécsről 8.15-kor, Siklósról 8.30-kor indul). Túravezető: Tollas Tibor ( 30/956-1695). ► június 4, szombat: „Ismeretlen tájakon, a délvidéken”. Túraútvonal: Drávaszabolcs – Dráva-part – Drávaszabolcs (16 km, szintemelkedés: elhanyagolható). Találkozás 6.45-kor a pécsi autóbusz-pályaudvaron. Átszállás Harkányban 7.48-kor a Drávaszabolcs felé induló buszra. Túravezető: Ujságh Zsolt /Tenkes TE/ ( 70/319-1090). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► május 7, szombat: Túra a Geresdi-dombságban. Útvonal: Grábóc, szerb ortodox kolos- tor – Grábóci-kilátó – Ladomány – Haramia-forrás – Kakasd (15 km, Szintemelkedés: 390 m). Részvételi díj: 500 Ft/fő, mely tartalmazza a belépést a kolostorba. Találkozás: Grá- bócon a buszmegállóban 10.45-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9.30-kor indul a busz Bonyhádra, onnan Grábócra 10.30-kor. Hazatérés: Kakasdról 17.18- kor indul vissza a busz, Pécsre érkezés 18.30-kor.) Túravezető: Baumgärtner Norbert. ► május 14, szombat: Bakancsos Óvodások túrája a Mecsekben. Útvonal: Bálics – Tubicai- oldal – Tubes, János-kilátó – Északi Rotary körsétány – Misina-tető, TV torony (5 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a pécsi főpályaudvarról 9.30-kor induló 36-os busszal. Ha- zatérés: a Misina-tetőről 13.34 vagy 14.34-kor indul a 35-ös busz. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► május 15, vasárnap: Pünkösdi túra. Útvonal: Liptód, r.k. templom – pincesor (borkósto- lás) – Lókúti-pihenő – Maráza – Mária-kápolna – Régi csárda – Szerb temető – képosz- lop – Kálvária domb – Liptód r.k. templom (11 km, szintemelkedés: 140 m). Visszaérke- zés után csatlakozni lehet a Liptódi Pünkösdi Fesztivál programjaihoz. Találkozás: Liptódon a templomnál a buszfordulóban 10.30-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul busz, mely 9.56-kor érkezik a Babarci elágazáshoz. Innen 10.12-kor indul a busz Liptódra. Hazatérés: Liptódról 18.09-kor indul a busz a Babarci el- ágazáshoz, onnan Pécsre 19.02-kor. Pécsre érkezés 19.45-kor.) Túravezető: Gál Péter. ► május 18, szerda: Falujáró túra Hetvehelyre. Látnivalók: árpád-kori templom, rk. temp- lom, emlékművek, halastó. Találkozás: Hetvehelyen a vasúti megállóban 9.20-kor (Pécsről 8.47-kor indul a vonat). Túravezető: Dr. Lakatosné Novotny Sarolta. ► június 4, szombat: Bakancsos Óvodások túrája a Nyugat-Mecsekben. Útvonal: volt Petőcz-akna – Halomsírok – Zsongor-kő – Pálos kolostor – volt Petőcz-akna (6 km, szintemelkedés: 180 m). Találkozás: 9.30-kor autókkal a Kővágószőlősi elágazásnál. Túra- vezető: Földesiné Kövi Ildikó. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► május 5, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Dió, fekete ribiszke, szeder, Püspökszent- lászló”. Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376- 6437). ► május 26, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Lándzsás útifű és szamóca, Napszentély kilátó”. Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► május 28, szombat: „Nyíló íriszek nyomában”. Útvonal: Túrony – Csodabogyó tanös- vény – Máriagyűd – Emlékkereszt – Akasztó-domb – Siklós (14 km, szintemelkedés: 350 m). Indulás: a 7.30-as siklósi járattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► május 29, vasárnap: Séta a Dombay-tóhoz. Útvonal: Hosszúhetény – Dombay-tó – Hosz- szúhetény (12 km, szintemelkedés: 120 m). Indulás: a 8 órai hosszúhe- tényi buszjárattal. Túravezető: Zana Szilvia ( 70/775-9857). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► május 7, szombat: „Csicsergő erdő” túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Jelvénygyűjtő túra. A túrán az erdőlakó madarak rejtett életébe pillanthatnak be a résztvevők. Helyszín: Magyaregregy, Máré-vár parkolója, időpont: 8.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 9, hétfő: Madarak és Fák Napja. A jeles nap alkalmából egy rendhagyó madárfelismerési és madárgyűrűzési programra várjuk az iskolásokat. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 10, kedd: Az élő természetvédelem – Rózsa Anita előadássorozata. A vizek világa – a Duna–Dráva és a Fertő–Hanság Nemzeti Park. Az előadássorozat hazánk legszebb és leginkább védelemre szoruló tájait, a nemzeti parkokat mutatja be. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. ► május 11, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megis- merhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kertben található növényfajok segít- ségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► május 14, szombat: „Cikta” túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Madárgyűrűzési bemu- tatóval egybekötött séta a nagydorogi Szenes-legelőn, amelynek végén a „gyepkezelő” álla- tokkal lehet megismerkedni. Helyszín: Nagydorog, Cikta major; időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 14, szombat: Nemzeti Emlékhelyek Napja. Az egész napos program keretében az emlékhely megismerésén kívül számos program – előadások, rendhagyó történelemóra, csa- ládi játszóház, kézműves foglalkozás – várja az érdeklődőket. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 5 óra. ► május 18, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megis- merhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kertben található növényfajok segít- ségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► május 21, szombat: „Királyharaszt” túra a Barcsi Borókásban („20 év, 20 túra” program- sorozat). Jelvénygyűjtő túra. A túrán megismerkedhetünk a Barcsi Borókás élővilágával, és a területen található láptóhoz is ellátogatunk. Megismerhetjük a fokozottan védett királyha- rasztot is, mely hazánkban kizárólag ezen a területen él. A programon való részvételhez elő- zetes bejelentkezés szükséges! ( 30/474-3591, 82/461-285). Találkozás: Barcsi Borókás parkolója (6-os út 253 km-szelvény); időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► május 28, szombat: Gemenc féltett titkai – „extrém” túra („20 év, 20 túra” programsoro- zat). A gumicsizmás, nehezebb terepen haladó túrán a résztvevők a gemenci ártér rejtett zu- gait és élővilágát ismerhetik meg. Találkozás: Baja-Dunafürdő, Bárka pihenőház: 14.00 óra. A túra hossza: 9 km, időtartama: 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 3, péntek: Környezetvédelmi Világnap. A környezetünk védelme a jövő legfonto- sabb kihívása, ezért ezen a napon az érdeklődő gyerekek és felnőttek gyakorlati példákon ke- resztül ismerkedhetnek meg a hulladék újrafelhasználási technikákkal. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 4, szombat: „Csele-forrás” túra („20 év, 20 túra” programsorozat). Jelvénygyűjtő túra. A változatos programon a mohácsi csata kapcsán ismert Csele-patak forrásán kívül a környék természeti értékeit és egy különleges, freskókkal díszített szobát is megismerhetnek az érdeklődők Kisgeresden. Találkozás: Kisgeresd, harangláb, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 8, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megis- merhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kertben található növényfajok segít- ségével. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: egy óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő.