7621 Pécs Tímár utca 21.
Kedd 16:30-18:00

240. szám 2016. június–augusztus Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Paks, Cseresznyési erdei iskola Szép létszámú csapat képviselte Baranya megyét a május 6-8-a között megrendezett paksi regionális természetbarát találkozón. A megyei szövetségünk, a POEÜ, a Hét-domb TE és a Dráva TSE – Tenkes TE vegyes is megtöltött egy-egy nyolcágyas szo-bát. Kiváló programokból sikerült a rendezőknek összerakni a három napot. Pénteken a szállás elfoglalása után megnéztük a Paksi Atomerőmű látogató központ-ját. A rendezők gondoltak azokra is, akik egy kis mozgásra vágytak. Ők Decsi Béla vezetésével, bringával jöttek-mentek a tábor és az erőmű között. Jakab Albi paksi túratársunk ismertetett meg bennünket az erőmű múltjával és mai működésével. Szakszerű és kellően érdekes volt vezetése a látogató központban. Ő jelenleg is az erőműben dolgozik mérnökként. Ezután Varga József volt a vezetőnk az erőmű múzeumában. Itt is sok érdekeset láttunk, hallottunk. Mindkét helyen a „megfogható” dolgok jelentették a legnagyobb érdeklődést a mindig kíváncsi turisták számára. A délutáni, esti programot az „Ürge mese” című előadás nyitotta. A könyv szerzője, Vincze Bálint egy szép fotókkal illusztrált előadást tartott. Nem véletlen a fotó szó használata, hiszen olyan profi képeket láthattunk elsősorban az ürgékről, hogy mindenki csak pislogott! Előadónk mesélt a képek keletkezéséről és a technikáról is. Ezek olyan profi holmik, amire mi halandó fényképezgetők még csak nem is álmodhatunk. A fotókon verekedő, nézelődő, játszó ürgék sokszor váltottak ki derültséget a nézőkből. A meghirdetett program utolsó előadója Weiszné Tóth Erika volt, aki az egészséges táplálkozásról tartott előadást. Az elkészített ételek, a paksi csárdából érkezett sült és töltött húsokkal nagyon jól fogytak. Ezután kisebb-nagyobb beszélgető csoportok alakultak, ahol régi ismerősökkel és itt megismert túratársakkal folytak a diskurzusok. Majd ahogy lenni szokott, tábortűz és nótázgatás zárta a napot. Jól fogytak az üdítők, alkoholos italok és az ásványvíz is. Na, ez utóbbi azért legtöbbször a borral került egy pohárba. Volt itt minden „pálinka szerelmem...” meg „csípőjének a ringása”, de azért a „tábortüzes” nóták voltak többségben. Második nap volt az igazi túrázós. A rendezők a „Demeter 30-15” teljesítménytúrákat ajánlották a délelőtti, kora délutáni programnak. A 30-s táv indulói már hét órakor elkezdték róni a kilométereket. Mi, a rövidebb távon indulók a fél kilenckor induló busszal jutottunk el a 6-os főközlekedési út 99 km szelvényéhez. A buszon a Dráva-Tenkes vegyesnek a „VIP részt” sikerült elfoglalnia, ami a jármű végén elhelyezkedő asztalt és a körülötte, körben elhelyezett üléseket jelentette. A főúttól indulva kellett teljesítenünk a 15 km-s távunkat, ezt a túra közben 20 km fölé tornáztunk. Ennek az oka Fodor Péter kaposvári túratársunk volt, mivel felkínálta a lehetőséget, hogy egy fokozottan védett növényt, a tátorjánt megnézzük. Menet közben mi, tudatlan turisták érdeklődtünk, hogy mi is ez a növény. A válaszok az „olyan kicsi lapos” és a „szép kerek nagy” közé tették a formáját! Ez még jobban felcsigázta az érdeklődőket... Utólag belegondolva, szerintem ez a kitérő volt a legszebb része a túrának! Na szóval, a tátorján bizony lehet kicsi lapos, meg szép kövér kerek is, mint egy jól lakott turista! Láttunk „ifjú” korban lévő és öregedő, virágba boruló, bogyót érlelő példányokat is. Ezen a kitérőn szerencsénk is volt, mivel találtunk gombát is. A köszönő sms-ekből kiderült, hogy ehető... Amit teljesítménytúra-rendezőként hiányoltunk, az az ivóvíz volt, úgy fél táv körül. A túra végére jutott az árvalányhajas terület, aminek a látványa feledtetett szomjúságot, fáradtságot. Az útvonal szalagozása kiválóan sikerült, gratula érte! Bakancsszaggató egy túra volt... A gyorsabb lábúak, és akik nem tettek kitérőt, a kétórás busszal már mentek a paksi gyógyfürdőbe egy kis strandolásra. A táborban sem állt meg az élet, mert tovább zajlottak a beszélgetések, ismerkedések. Vacsora előtt volt még egy programunk, a borkóstoló. A Kovács Misi által összeállított paksi borok sora kiváló alapot nyújtott a vacsorához. Megállapítottuk, hogy az itt termett szőlőkből is lehet jó bort csinálni. A hangsúly a szőlőn van! A vacsora után a rendezők születésnapi köszöntőn emlékeztek meg Jakab Albi nemrég volt jeles eseményéről. Természetesen mi is csatlakoztunk, fogyott a torta rendesen. A torták is stílszerűek voltak, mert az egyik egy tájékozódási bóját ábrázolt laptájolóval, míg a másiknak a tetején a Jakab-hegyi térképszelvény volt ábrázolva. Ezután a szellemi vetélkedő kérdései is kiosztásra kerültek. Török Erzsi volt a kérdéssor összeállítója. Majd kezdődött a turista bál, amit a bátrabbak megszakítottak egy mini éjszakai túraversennyel, amit Jakab Albi állított össze. Egy kicsit más volt ez a verseny, mint a hagyományos, mivel a megtalált bójáknál nem csak jelölni kellett, hanem a bóján lévő kérdésekre is válaszolni. A lappantyú bizony sokunkon kifogott... A verseny után újra tánc, zene, derű! Az utolsó reggel mindig a legrosszabb, mert az emberekben benne van a tudat, hogy valami jó véget ér! Meg az, hogy az esti italok is mély nyomot hagynak a testben és a lélekben... Reggeli előtt, után ki-ki kedvére kezdett összepakolni. Az utolsó napi prog-ram egy paksi városnézés volt Jakab Évi vezetésével. Először busszal tekeregtünk a lakótelep környékén, majd séta a belvárosban, a Duna-parton. Rövid pihenő és limo-nádé kóstolgatás a kézműves termékek boltjánál, majd ezután egy modern galériát néztünk meg, ahol megmozgathattuk az agytekervényeinket is. Az alkotó, Bak Imre „Aktuális időtlen” címet viselő kiállításán lehetett gondolkodni, hogy mit is ábrázol-nak a képek... Tárlatvezetőink hamar belátták, hogy lanyhul a figyelem. A „csinálj Te is egy alkotást” már azok is élvezték, akiknek ehhez kevés volt a kreativitása, kézügyessége. Itt meg is csúsztunk egy kicsit az időben, így mindjárt a méltán híres paksi halászcsárdába mentünk, hogy elfogyasszuk ebédünket. Remek volt a hallé és az elmondások szerint a túrós csusza is. Fodor Petinek a békacombok is ízlettek. Ezek után teli hassal irány Dunakömlőd, a Lussonium. Az egykori római helyőrség helyén, a löszfal tetején sétálgatva a tablókról tanulmányozhattuk a római tábor mindennapjait. Innen irány a tábor, mármint a mienk. A találkozó helyszínéül szolgáló Cseresznyési erdei iskola kiváló választás volt. Köszönjük a rendezést és a törődést a paksi túratársaknak, a Demeter egyesületnek és barátaiknak! atiKA Április 30-án a „TeSzedd” akció keretében a Dráva TSE csapata Éger-völgyből indul-va a Mohosi-kis-kút – Jakab-hegy (zöld körön) – Patacsi-mező – Éger-völgy útvonalat járta be. A 9 fő meglepően kevés, fél zsák szemetet tudott összeszedni. Egyesületünk másik két tagja a PTTE elnökének, Ignátkó Imrének a vezetésével a Tettye, Havi-hegyi templom – Dömörkapu – Remete-rét – Patacsi-mező útvonalon gyűjtötték a szemetet. Ők is fél zsákkal tudtak megszedni. Reméljük, ez az irány marad és a kirándulók egyre kevesebb szemetet hagynak a turistautak mentén! A „TeSzedd” akció folytatódik ősszel is. Reméljük, akkor még több egyesület, szak-osztály, munkahelyi csoport és baráti társaság tesz egy kicsit a turistautak tisztaságá-ért! Köszönjük minden résztvevőnek a munkáját! Jancsi Attila, Nagy Balázs baranyai koordinátorok HÍREK  Útjelzés-felújítások a Baranyai-dombságban: a közelgő Törökvári teljesítmény-túra miatt felújították a zöld sáv jelzésű turistaút jelzéseit a Törökvári-pihenőhely és Váralja között mintegy 2 km-en, a kék rom jelzést a Törökvári-pihenőhely – Kéméndi-tető (sárga háromszög elágazás) között 1,5 km-en, valamint a Vályús-forráshoz a leágazást a kék rom jelzésű úton egy új kék kör jelzés mutatja.  Napszentély-kilátó: a Magyarhertelend fölötti kilátó lépcsői megrongálódtak, a kilátó látogatása veszélyes!  Mecsek Híradó: a következő szám 2016. szeptember 1-jén jelenik meg. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • június 11, szombat: „Hattorony” túra (31, 25, 17, 13, 8 km). R.: Vásárosdombóért Egyesület. Rajt: Vásárosdombó, Szent Imre liget, 7.00-9.00. Cél: Vásárosdombó (31 km), Gerényes (25 km), Ág (17 km), Kisvaszar (13 km), Tékes (8 km). Nevezési díj valamennyi távon: 400 Ft/fő. Információ: Ács Imre János (30/212-3181). • június 11, szombat: „Mecseki Hegyikerék 50, 30” MTB kerékpáros teljesít-ménytúrák. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Tettye Vendéglő, 8.30-9.30. Cél: Pécs, Éger-völgy, Teca mama vendéglője. Nevezési díj: mindkét távon 1000 Ft/fő (MTSZ tagoknak és diákoknak 300 Ft kedvezmény). Információ: Poór Balázs ( 20/952-1143). • június 18, szombat: „Sasrét kincsei” – túra a sasréti Biedermann pincéhez. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra a Sasrét Vendégháztól a Csodaszarvas tanösvényen, a monumentális, és különleges építészeti és gépészeti „csemegéket” kínáló pincéhez vezet, majd vissza a vendégházhoz. Indulás 10.00-kor kisvonattal Almamellékről Sasrétre, visszautazás Almamellékre 16.00-kor. Ebéd és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és az ebéd árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) A programra előzetes bejelentkezés szüksé-ges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). • június 23, csütörtök: „Szent Iván éji vonatozás – szentjánosbogár rajzás túra” Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. Éjszakai túra, a csodálatos kis lámpások erdejébe. Június közepén kezdődik a nagy szentjánosbogár rajzása, amely felejthetetlen lát-ványt ígér a különleges esti erdőben. Indulás 17.30-kor Almamellékről kisvonattal Sasrétre, várható visszaindulás Almamellékre 23.00-kor. Vacsora és szállás lehető-ség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). • június 24-25, péntek-szombat: Kuglóffesztivál túrahétvége. Helyszín: Váralja. R.: Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület, Bonyhád. Valamennyi ren-dezvény rajt- és célhelye: Váraljai Parkerdő bejárata. Információ és nevezés: Butschli Péter ( 30/695-1271, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), Péter Anna ( 30/450-2439, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). Részletesen a programok: – június 24, péntek: „Váralja fényei” – vezetett nyílt túra a Váralját övező gerin-ceken (6 km). Nevezési díj nincs. Elemlámpáról mindenki maga gondoskodik. Rajt: 20.30-kor. – június 25, szombat: „Magyar királyok nyomában 50, Kuglófkereső 25, 10, Erzsi néni túrája 5” teljesítménytúrák. Rajt: 7.00-8.00 (50 km), 7.00-9.00 (25, 10 km), 9.00-14.00 (5 km). Nevezési díj: 1200, 1000, 800, ill. 500 Ft/fő. (A nevezési díjból MTSZ, TFSZ tagoknak és Mecseki Turista Kártyával 200 Ft; TTT, MSTSZ tagoknak és Magyar Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény. 10 éven aluliaknak a nevezés ingyenes.) • július 2, szombat: „Fekedi Keresztutak 35, 25, 10” teljesítménytúrák. R.: Szi-gethalmi Teljesítménytúrázók Egyesülete. Rajt: Fekedi turistaház (Feked, Fő u. 6.), 8.00-10.00 (35, 25 km), 9.30-12.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 900, ill. 800 Ft/fő. Információ: Kontha Gabriella ( 70/382-7873). • július 9, szombat: „Csillagos égbolt túra” Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra során lehetőség nyílik távcsővel a csillagos égbolt, az állatövi jegyek megfigyelésé-re, Európa egyik legkisebb fényszennyezettségű területén. Éjszakai szakvezetés csillagász kíséretével. Indulás 17.00 órakor Almamellékről kisvonattal Sasrétre, várható visszaindulás Almamellékre 23.30-kor. Vacsora és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 800 Ft/felnőtt, 600 Ft/gyermek (18 éves korig), ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). • július 20, szerda: „Holdtölte túra” – két hegy között Püspökszentlászlóra (Mecsek Zöldúttal közös túra). R.: Mecsekerdő Zrt. Útvonal: Hosszúhetény – Völgyi rétek – Püspökszentlászló – Püspöki kastély – vissza ugyanazon az úton Hosszúheténybe. Találkozó: 21.00 órakor Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal (Kultúrház buszmegálló). Táv: kb. 8 km, időtartam: kb. 3 óra. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: július 19. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház – Hosszúhetény ( 30/663-0923, 72/481-058, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). • július 30, szombat: „Vándortáborozók nyomában a Nyugat-Mecsekben 30, 15” teljesítménytúrák. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Zobákpuszta, Gyopár kulcsosház, 7.00-9.00 (30 km), 8.00-11.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 800, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal: 100 Ft kedvezmény). Információ: Tóth Klára ( 20/527-8913), Strasser Péter ( 20/522-2953). • július 31, vasárnap: „Kelet-Mecseki barangolások – Csanádi Imre emlékére” kreatív teljesítménytúra (6, 5, 3 ház). R.: Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztály. Távok: 30, 26, ill. 15 km. Rajt: Komló-Zobákpuszta, Gyopár kulcsosház, 6.00-9.00 (30 km), 6.00-10.00 (26, 15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő. Információ: Kazal Márton ( 20/979-7254). A Vándortáborozók nyo-mában és a Kelet-Mecseki barangolások együttes teljesítőinek meglepetés! • augusztus 6, szombat: „Tenkes éjszakai 20, 10” teljesítménytúrák. R.: Tenkes Természetbarát Egyesület; Dráva Természetbarát Sport Egyesület; Siklós-Máriagyűd Közösségi Ház. Rajt: Máriagyűd, Közösségi Ház, 19.00-21.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 800, ill. 600 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak, Magyar Turista Kártyával, ill. diák, nyugdíjas kedvezmény: 100 Ft, csak egy jogcímen vehető igénybe). Információ: Balog Árpád ( 30/316-1891), Andrasek Csaba ( 70/375-4872). • augusztus 6, szombat: „Éjszakai rovarok” – rovargyűjtés esti fénycsapdázással Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. Indulás 17.00 órakor kisvonattal Almamellékről Sasrét¬re, várható visszautazás Almamellékre 22.00 órakor. Vacsora és szállás lehetőség: Sasrét Vendégház (www.mecsekerdo.hu/sasret-vendeghaz-2). Részvételi díj: 500 Ft/fő, ami a kisvasúti jegy és a vacsora árát nem tartalmazza. (Kisvasúti jegy ára egy útra: 400 Ft/gyermek, 700 Ft/felnőtt.) Túravezető: Szőcs Levente, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézetének segédmunkatársa. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Információ, jelentkezés: Gerlecz Edit ( 70/296-7477, 30/459-9326; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). • augusztus 6-21: Dél-dunántúli Pirostúra Vándorlás. R.: Somogy Megyei Termé-szetbarát Szövetség. A részletes programot lásd a Dél-dunántúli Pirostúra honlap-ján (http://deldunantulipiros.hu). Információ: Tóth Klára ( 20/527-8913). • augusztus, 20, szombat: „Mecsek 600-as csúcsai” (54 km), „Mecsek 35”, Tubes 20” teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs, Cser-kúti Csárda autóbusz megállóhely, 5.00-8.00 (54 km, 20 km), Pécs, Dömörkapu, 7.00-12.00 (35 km). Cél: Dombay-tó (54 km, 35 km), Dömörkapu (20 km). Neve-zési díjak: 1000, 900, ill. 700 Ft/fő. Információ: Kirch Szilárd ( 30/302-4971), Gruber Mihály ( 31/781-8803). • augusztus 20, szombat: „Csillagos égbolt túra” Sasréten. R.: Mecsekerdő Zrt. A túra részleteit lásd a július 9-i programnál. • szeptember 3, szombat:”DÖKE – Jó szerencsét! 100, 75, 50, 25” kerékpáros teljesítménytúrák. R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), 8.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1000, 900, 800, ill. 700 Ft/fő (MTSZ, Magyar Turista Kártya, családi kedvezmény: 100 Ft). Információ: Balogh Zoltán ( 380-0777). • szeptember 3, szombat: „Az Üveghegyen túl” – túra a Kelet-Mecsekben. R.: Mecsekerdő Zrt. Útvonal: Kövestető Vendégház – Hegyköze – Pap rét – Csengő hegy – Pusztabánya – pihenő (ebéd) – Üvegesek útján vissza – Kis Tóti völgy – Völgyi rétek – Hosszúhetény (10 km, időtartam: kb. 5 óra). Hosszúhetényben az Üveges Múzeum megtekintése. Találkozó: 9.30 órakor a Kövestető Vendégház-ban. Részvételi díj: 1.000 Ft/fő, amely tartalmazza az ebéd és az Üveges Múzeum belépőjének díját. Rossz idő esetén a túra elmarad. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezési határidő: szeptember 1. Információ, jelentkezés: Kövestető Vendégház – Hosszúhetény ( 30/663-0923, 72/481-058, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.). • szeptember 6, kedd: Természetbarátok Klubja. „Meglepetés-előadás”. Előadó: Nagy Balázs (POEÜ). Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK • június 11, szombat: „Körtúra Komlóról Komlóra”. Útvonal: Komló, autóbusz-pályaudvar – Szilvás – Szöge-hegy – Leánykő – Kisbattyán – Szilvás – Komló, autóbusz-pályaudvar (21 km, szintemelkedés: 450 m). Indulás: 8.15-kor a komlói buszpályaudvarról (Pécsről 7.30-kor indul autóbusz Komlóra). Túravezető: Hor-váth Attila /Hétdomb TE/ ( 30/371-4545). • június 18, szombat: „Túra a 125 éves Mecsek Egyesület emlékhelyeihez” + a felújított állatkert meglátogatása. Útvonal: Gyükés – Szent Bertalan-kápolna – Flóra-pihenő – Hamedli-pihenő – Lenkei-pihenő – Ilonka-pihenő – Szaniszló-pihenő – Emil-pihenő – Roboz-pihenő – Állatkert (6 km, szintemelkedés: 260 m). A túra végén fakultatív programként meglátogatható az állatkert. Találkozás: 8.35-kor a pécsi főpályudvar előtt, a 39-es autóbusz megállójában (az autóbusz 8.45-kor indul). Túravezető: Szűcs Istvánné Olga /Mecsek Egyesület/ ( 20/278-5872) • június 19, vasárnap: „Pécsbányáról Pécsbányára”. Útvonal: Ezeréves – Tripammer-fa – Kőlyuk – Rábay-fa – Lámpásvölgy (13 km, szintemelkedés: 400 m). Találkozás: 8.40-kor a pécsi főpályaudvar előtt, a 40-es autóbusz megállójában (a busz 8.47-kor indul). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432). • június 24, péntek: „Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben”. Útvonal: Tettye – Dömörkapu – Misina tető – Rotary körsétány északi oldala – Bányász út – Mandulás – Hunyadi út – Széchenyi tér (12 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás: 19 órakor a Tettye Vendéglő előtt (a 33-as autóbusz 18.32-kor indul a főpályaudvarról). Túravezető: Ignátkó Imre /PTTE/ ( 30/270-2670) • június 25, szombat: „Átáról Siklósra”. Útvonal: Áta – Bisse – Máriagyűd – Sik-lós (15 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi vasútállomás vá-rótermében (a villányi vonat: 9.10- kor indul), vagy Átán 9.55-kor a buszforduló-ban. Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). • július 2, szombat: „A Kelet-Mecsek csúcsain”. Útvonal: Magyaregregy, Vár-völgy – Vörösfenyő kulcsosház – Dobogó – Cigány-hegy – Miske-tető – Püspökszentlászló – Zengő – Hosszúhetény (16 km, szintemelkedés több mint 1000 m, a túra nehéznek mondható). Találkozás: 9.45-kor a Várvölgy autóbusz megállóban (a pécsi távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9 órakor indul az autóbusz). Túravezető: Müller Nándor ( 20/957-5775). • július 9, szombat: „Közép-mecseki kilátós túra". Útvonal: Remete-rét – Sós-hegyi kilátó – János-kilátó – Kis-Tubes-kilátó – Misina tető – Dömörkapu – Flóra-pihenő – Ilonka-pihenő – Balázs-kilátó – Tettye (10 km, szintemelkedés: 220 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, a 22-es kocsiállásnál (orfűi buszjárat, a busz 8.30-kor indul). Túravezető: Siposné Mester Erzsébet ( 20/993-3457). • július 16, szombat: „Szépséges patakvölgyek”. Útvonal: Mecseknádasd – Óbá-nya – Kisújbánya – Hidasi-völgy – Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 350 m). Indulás Komlóról a 8.30-as pécsi buszjárattal, majd átszállás a Budai vámnál a 9.00-kor Pécsről Mecseknádasdra induló buszra (a Pécsről jövő turisták erre a buszra szálljanak fel a pécsi távolsági autóbusz-állomáson). Túravezető: Őri Zsu-zsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437, 70/260-7059). • július 23, szombat: „Kalandozás a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Szilvás – Barna-kő – Sín-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Máré-vár – Máré csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Szilvás – Komló, autóbusz-pályaudvar (26 km, szint-emelkedés: 550 m). A túrát a Máré csárdánál abba lehet hagyni (18 km, szintemel-kedés: 395 m). Indulás 8.00-kor Komló – Szilvás, Spar elől. A találkozási hely Pécsről a 7.00-kor induló komlói autóbusszal érhető el. Túravezető: Horváth Attila /Hétdomb TE/ ( 30/371-4545). • augusztus 6, szombat: „Uránbányász Emléktúra”. Útvonal: Cserkúti csárda – Cserkút – Kővágószőlős – Tótvár – Kővágótöttös – Bakonya (12 km, szintemel-kedés: 250 m). Találkozás: a pécsi 26-os autóbuszjárat Cserkúti csárda megállójá-ban 9.10-kor (a 26-os járat a Budai állomásról 8.33-kor indul, a Konzumhoz 8.47-kor, Uránvárosba 9.00-kor érkezik). Túravezető: Rónaky Gizella ( 30/266-4648). • augusztus 14, vasárnap: „Orfűről Pécsre”. Útvonal: Mecsekszakál – Bános – Lóri-völgy – Büdös-kút – Szentkút (14 km, szintemelkedés: 440 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson, a 22-es kocsiállásnál (orfűi buszjá-rat, a busz 8.30-kor indul). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432). • augusztus 20, szombat: „Szederérés idején”. Útvonal: Bükkösd – Szentdomjánpuszta – Boda – Bakonya (15 km, szintemelkedés: 300 m). Találko-zás a pécsi főpályaudvaron 8.30-kor (Bükkösdre 8.47-kor indul a vonat). Délután Bakonyáról Pécsre 15.30-kor indul a busz, érkezik 16.12-kor. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet /Hétdomb TE/ ( 20/260-1947). • augusztus 27, szombat: „Múltidéző túra a Magyarok kunyhójához”. Útvonal: Patacs – Avar-kút – Jakab-hegy – Magyarok kunyhója – Éger-völgy (14 km, szintemelkedés: 380 méter). Találkozás: Patacs autóbusz végállomáson 8.50-kor (a 25-ös busz 8.00-kor indul a Budai állomásról, 8.30-kor Uránvárosból). Túravezető: Baumann József ( 20/474-7151). • augusztus 28, vasárnap: "Szőlők mellett – pincék között a Villányi hegységben”. Útvonal: Palkonya – Szent Bertalan kápolna – Vylyan palackozó – Balassa-barlang – Bocor-tető – Palkonya vasútállomás (14 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás Palkonya vasútállomáson 7.30-kor (a vonat Pécsről 6.55-kor indul). Visszafelé 14.08-kor, 16.08-kor indul vonat. A túra végén a Takács pincénél borkóstoló és borvásárlási lehetőség lesz. Túravezető: Pál Krisztina /Mediterrán Gyaloglóklub/ ( 20/296-0601). • szeptember 3, szombat: „Szénbányász Emléktúra”. Útvonal: Somogy bányatelep – Vasas – Flórián telep – Petőfi-akna – Hosszúhetény (11,5 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 7.15-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 15-ös autóbusz megállójában. Túravezető: Rónaky Gizella ( 30/266-4648). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► június 12. vasárnap: Az újjáépített Szentkúti kápolnafülke szentelése Mária-kéménden + vendégfogadás. Útvonal: Máriakéménd – Emlék-kápolnafülke (Héhwald-kereszt, egykori Szent-kút) – Margaréta – Nagy-pincesor – Schleicher-kereszt – Katolebergi-képoszlop – Lankás-dűlő – Máriakéménd (8 km, szintemelkedés: 210 m). Találkozás: Máriakéménden a buszmegállóban 13.50-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz). Hazatérés: Máriakéméndről 18.52-kor indul vissza a busz és Pécsre 19.31-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► június 15, szerda: Falujáró túra Szaporcáról Kémesre. Látnivalók: kazettás református templomok, Szaporcán Ős-Dráva ökoturisztikai bemutatóközpont és a tájház. Táv: 2-6 km. Találkozás: Kémesen a buszmegállóban 10.00 órakor. (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásáról 8.30-kor indul a busz Harkányba, onnan Kémesre 9.40-kor). A hazatérésre több lehetőség van. Túravezető: Nyáry Attiláné. ► június 25, szombat: Iván napi körmenet a kisnyárádi Keresztelő Szent János-kápolnához + vendégfogadás. Útvonal: Liptód – Barics-rét – Mitár – Erdősmá-roki-halastavak – Keresztelő Szt. János-kápolna – Kisnyárád vagy Babarc. Táv: Babarcig 10 km, Kisnyárádig 6,5 km. Szintemelkedés: Kisnyárádig 110 m, Babarcig 145 m. Részvételi díj: 350 Ft/fő, melyet a kápolna karbantartására fordítunk. Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 8.30-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 2-es kocsiállásáról 7.30-kor indul a busz). Hazatérés: Babarcról 14.22-kor indul vissza a busz, mely Pécsre 15.15-kor érkezik. Kisnyárádról 12.45-kor indul vissza a busz, Lánycsókról 13.55-kor, Pécsre 14.45-kor érkezik. Túrave-zető: Gayer Éva. ► július 2, szombat: Zarándoktúra a máriakéméndi Sarlós Boldogasszony napi búcsúra. Útvonal: Véménd – Szebény – Szűr – Himesháza – Erdősmárok – Liptód – Máriakéménd (az egyes településeken is lehet csatlakozni a templomok-nál). Teljes táv: 28 km, Szebénytől 23 km, Szűrtől 19 km, Himesházától 16 km, Erdősmároktól 12 km, Liptódtól 10 km. Véméndről a templomtól 7 órakor, Sze-bényből a templomtól 8.30-kor, Szűrből a templomtól 10 órakor, Himesházáról a templomtól 11 órakor, Erdősmároktól a templomtól 12.30-kor, Liptódról a temp-lomtól 14.10-kor indul a zarándokmenet. Közlekedési lehetőségek: Szebénybe: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 7.00 órakor indul a busz Pécsvárad, kollégium megállóhoz. Itt átszállás 7.45-kor, Szebénybe a járat 8.27-kor érkezik; Himesházára: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 9.15-kor indul a busz Mohácsra, onnan Himesházára 10.30-kor és érkezik 10.59-kor; Liptódra: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz, a Babarci elágazásnál átszállás 13.57-kor, és Liptódra 14.10-kor érkezik; Máriakéméndre (gyalogos zarándoklat nélkül): Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 16.00-kor indul a busz Pécsvárad kollégium megállóhoz, itt átszállás a szemközti oldalon a 17.04-kor induló szederkényi járatra, mely a máriakéméndi kegytemplomhoz 17.33-kor érkezik. Hazatérés: a kegytemplomtól a csoport 19.15-kor indul a Szent Márton úton 6 km-es gyaloglással Szederkénybe, ahol felszállhatnak a 21.04-kor induló buszra, mely Pécsre 21.35-kor érkezik. A zarándoktúra vezetője: Baumgärtner Norbert. ► július 8, péntek: Éjszakai túra szalonnasütéssel egybekötve. Útvonal: Petőfi-akna – Hársas-tető – felhagyott fonolitbánya – Vasas-forrás – Köves-tetői tan-ösvény – Kövestető-kilátó – Zobákpuszta (6 km, szintemelkedés: 250 m). A sza-lonnasütéshez alapanyagot mindenki hozzon magával! Találkozás: Petőfi-aknán a buszfordulóban 17.30-kor (a 14-es helyi buszjárat a főpályaudvarról 16.50-kor indul). Hazatérés: Köves-tetőről 22.03-kor indul a busz, és Pécsre 22.35-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► július 16, szombat: Kisgyermekes családok túrája a Mecsekben (3-14 éves kor-osztálynak ajánlott szülőkkel, nagyszülőkkel). Útvonal: Misina-tető, TV torony – Északi Rotary körsétány – Tubes, János-kilátó – Tubicai-oldal – Bálics (6 km, szintemelkedés: 80 m). Találkozás: 9.30-kor a Misina tetőn a TV-toronynál a buszfordulóban (A 35Y jelzésű buszjárat 9.05-kor indul a főpályaudvarról). Hazatérés: Bálicsból 13.45-kor indul a 36-os busz. Túravezető: Biki Endre Gábor. ► augusztus 3, szerda: Falujáró túra Lakócsáról Drávafokra. Látnivalók: Lakó-csán az r.k. templom, horvát templom, Drávafokon a Bittó-kastély, a Fodor-kúria, ref. templom, r.k. templom, népi építészet emlékei, a plébánia, hősi emlékmű és egy védett parasztház. Találkozás: Lakócsán a buszmegállóban 10.15-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 4-es kocsiállásáról 8.15-kor indul a busz Szigetvárra, onnan Lakócsára 9.20-kor). Pécsre érkezés: 16.07 vagy 17.40-re. Túravezető: Gayer Éva. ► augusztus 6, szombat: „A Kelet-Mecsek erdői az ébredő napfelkelte idején”. Útvonal: Zobákpuszta – Takanyó-völgy – Takanyó-forrás – Pusztabánya (Be-tyár-tanya, Kiss Lajos emlékház) – Szürke-rét – Pásztor-forrás – Szószék – Lencse-kút – Lapát-vár – Vadvirág-forrás – Harács-mező – Óbánya (táv: 14 km, szintemelkedés: 470 m). Találkozás: Zobákpusztán a buszmegállóban 5.10-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 4.35-kor indul a busz). Hazatérés: Óbányáról 12.35-kor indul a busz Mecseknádasdra, onnan Pécsre 12.57-kor, mely Pécsre érkezik 13.30-kor. Túravezető: Kalangya Attila. ► augusztus 15, hétfő: Történelmi túra a máriakéméndi Nagyboldogasszony bú-csúra. Útvonal: Máriakéménd – Törökvári-pihenőhely – Vár-hegy, Török-vár romjai és a déli földvár, valamint a sáncok megtekintése – Lankás-dűlő – Nagyboldogasszony kegytemplom (búcsú és szentmise) – Nyomjai-kereszt – Szederkény (13 km, szintemelkedés: 160 m). A kegyhelyen 17.00 órától kirakodó-vásár lesz és 18.00 órakor kezdődik szentmise, ezt követően a csoport továbbindul Szederkénybe. Találkozás: Máriakéménden a buszmegállóban 13.50-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz). Hazatérés: Szederkényből 21.04-kor indul a busz, Pécsre 21.35-kor érkezik. (Aki a kegytemplomtól hazamenne, annak 17.33-kor és 18.10-kor indul járat szederkényi, illetve pécsváradi átszállással Pécsre.) Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet. ► augusztus 27, szombat: Pálinkakóstolós túra. Útvonal: Egerág – Egerági-erdő – Tölgyes – Herendi-erdő – Kisherendi-vadászház – Kisherend (helytörténeti gyűjtemény). Táv: 15 km, szintemelkedés: 240 m. Részvételi díj: 300 Ft/fő (gyer-mekeknek ingyenes). Találkozás: Egerágon a templom melletti buszfordulóban 7.20-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 6.40-kor indul a busz). Hazatérés: Kisherendről 14.55-kor indul a busz, mely Pécsre 15.27-kor érkezik. Túravezető: Biki Endre Gábor. A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► június 12, vasárnap: „2=1-ben: Juniális a Vörösfenyő kulcsosháznál + Tesz-vesz túra” Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-kút – Vörös-fenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Miklovits György ( 72/488-733). ► június 23, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Menta és citromfű, Herman Ottó-tó”. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► június 25, szombat: Kalandozás a Vágyom-völgyben. Útvonal: Magyaregregy – Leánykő – Vágyom-völgy – Magyaregregy (11 km, szintemelkedés: 200 m). In-dulás: a 7.40-es buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► július 3, vasárnap: Hegyről – hegyre. Útvonal: Pécs, 48-as tér – Havi-hegy – Dömörkapu – Mandulás – Tubes – Büdös-kút – Orfű, Malommúzeum – Mecsekrákos – Napszentély-kilátó – Magyarhertelend (26 km, szintemelkedés: 650 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► július 14, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Izsóp és orvosi zsálya, Vízfő-forrás”. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► július 16, szombat: Körtúra az Óbányai-völgyön át. Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Réka-völgy – Stein-malom – Óbánya – Kisújbánya – Hi-dasi-völgy – Zobákpuszta (27 km, szintemelkedés: 460 m). Indulás: 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► július 23, szombat: Nyársalás a Pásztor-forrásnál. Útvonal: Máré csárda – Pász-tor-forrás – Vár-völgyi tanösvény – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 160 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin ( 20/507-0776). ► július 30, szombat: Túra kedvenc gyöngyszemeim között. Útvonal: Sikonda – Vágotpuszta – Bános – Mecsekrákos – Malom múzeum – Vízfő-forrás – Or-fű, szabadstrand – Tekeres (16 km, szintemelkedés: 280 m). Indulás: a 8.00-ás sikondai buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 7, vasárnap: Tavak varázslatos világa. Útvonal: Magyarhertelend – (kitérő) Napszentély-kilátó – Horgász-forrás – Kovácsszénájai-tó – Herman Ottó-tó – Tekeres – Pécsi-tó (10 km, szintemelkedés: 250 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 7, vasárnap: Kalandtúra elszántaknak! Útvonal: Orfű – Sárkány-szakadék – Szuadó-völgy – Remete-rét – Büdös-kút – Zsidó-völgy – Kőlyuk – Sikonda (20 km, szintemelkedés: 510 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárat-tal. Túravezető: Horváth Attila ( 30/371-4545). ► augusztus 11, csütörtök: Túra az egészségünkért. „Mecsekfű és orbáncfű, De-nevér tanösvény”. Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 13, szombat: Kellemes úton. Útvonal: Pécs, Hősök tere – Rigó-kút – Andor-forrás – Tölgyes-út – Kantavári-forrás – Hideg-kút – Francia-emlékmű (rövidebb útvonal vége) – Pécs, Belváros (15/11 km, szintemelkedés: 200 m). In-dulás a 7.30-as pécsi járattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260-1947). ► augusztus 27, szombat: Nyár végi túra a Csurgónál. Útvonal: Zobákpuszta – Csurgó – Pusztabánya – Csengő-hegy – Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 340 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Németh Katalin ( 20/507-0776). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► június 8, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A foglalkozás során a kisiskolások megismerhetik, illetve átismételhetik az ABC betűit a Pintér-kerti fajok segítségé-vel. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum, időpont: 10.00 óra. A program időtar-tama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► június 15, szerda: ABC-séta a Pintér-kertben. A részleteket lásd a június 8-i programnál. ► június 18, szombat: „A nyári éjszaka titokzatos hangjai” – túra a Barcsi Boró-kásban „20 év, 20 túra” programsorozat. Hangulatos sétát tehetünk a telihold fé-nyénél az éjszakai erdőben. Megismerhetjük a Barcsi Borókásban élő, csak éjszaka látható-hallható állatokat. Kis szerencsével hallhatunk lappantyút, aranysakált, macskabaglyot, békákat. A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges ( 30/474-3591, 82/461-285). Találkozás: Barcsi Borókás parkolója (6-os sz. főút 253 km-szelvény), 18.30 órakor. A túra hossza: 2-3 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 24, péntek: Szent Iván-éj a Tettyei Mésztufa-barlangban. Helyszín: Pécs, Tettyei Mésztufa-barlang, időpont: 20.00 óra. Részvételi díj a belépőjegy ára. ► június 25, szombat: „Hódító hód kenutúra”. A túra során kenuinkkal bejárjuk a Vén-Dunát, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna főága volt. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges ( 30/377-3388, 30/326-9459). Helyszín: Baja – Vén-Duna, időpont: 9.30 óra. A túra hossza: 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. ► június 25, szombat: „Kolokán túra az Ős-Dráva Látogatóközpontban”. „20 év, 20 túra” programsorozat A túrán az ártéri növényvilág jeles képviselőit ismerhetik meg a résztvevők. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 4-5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► július 2, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mel-lékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/846-6020). Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 9.00 óra. A túra időtartama: 4 óra. Részvételi díj 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 4, hétfő: Óvodás nap a Pintér-kertben. Szimatoljunk! Tapogassunk! Ismer-jük meg a Pintér-kert élővilágát! A program keretében az óvodások megismerhetik a Pintér-kert illatösvényét, különleges tapintású növényeit és a tavakban élő aranyhalakat. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum, időpont: 9.00 óra. A program időtartama 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ► július 9, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a június 25-i programnál. ► július 9, szombat: „Hódító hód kenutúra”. A részleteket lásd a június 25-i prog-ramnál. ► július 10, vasárnap: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► július 11, hétfő: Óvodás nap a Pintér-kertben. A részleteket lásd a július 4-i prog-ramnál. ► július 16, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► július 16, szombat: „Az ormánsági rétek nappali lepkéi”. „20 év, 20 túra” prog-ramsorozat. Jelvénygyűjtő túra A résztvevők a Drávaiványi mellett elterülő legelőn ismerhetik meg e táj különleges lepkefaunáját. Helyszín: Drávaiványi legelő (falu-tól délre), időpont: 8.00 óra. A túra hossza: 1-2 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► július 23, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► július 23, szombat: „Hódító hód kenutúra”. A részleteket lásd a június 25-i prog-ramnál. ► július 23, szombat: Madármegfigyelés a pellérdi halastavaknál. „20 év, 20 túra” programsorozat. Helyszín: Pellérd, halastavak keleti kapuja, időpont: 5.30 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► július 24, vasárnap: „Hódító hód kenutúra”. A részleteket lásd a június 25-i prog-ramnál. ► július 30, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 6, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 6, szombat: Magyar Pásztorkutyák Terelőversenye az Ős-Dráva Látogatóközpontban. Az egész napos program során a pásztorkutyák terelőverse-nye változatos kiegészítő programokkal várja a közönséget. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. ► augusztus 8-12: Napközis Tábor a Tettye Oktatási Központban. Az általános iskolás gyermekek terepi és foglalkoztató terembe tervezett foglalkozásokon, tematikus napok keretében ismerhetik meg a gyógynövényeket, a vizek apró lakóit, a madarak életét, az erdők titokzatos világát. Játékos feladatok, izgalmas vetélkedők is várják a gyerekeket. Időpont: hétfőtől péntekig 8.00-16.00 óráig, helyszín: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Tettye Oktatási Központ, Pécs, Tettye tér 8. ► augusztus 13, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a június 25-i programnál. ► augusztus 13, szombat: „Dzsungeltúra” a Dráva-parton. „20 év, 20 túra” prog-ramsorozat. Jelvénygyűjtő túra. A Dráva mellékágai mellett úttalan utakon haladva olyan varázslatos ártéri helyeket ismerhetnek meg a résztvevők, ahol akár hónapokon át nem jár ember. A résztvevők megismerhetik az egyetlen, a Dráva töltésén belül elhelyezkedő települést, Révfalut is. Helyszín: Drávasztára, kikötő, időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 12 km, időtartama: 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► augusztus 13, szombat: Éjszakai túra a 40 éves Zselici Tájvédelmi Körzet hulló-csillagai alatt. „20 év, 20 túra” programsorozat. Napnyugta után, a zselici dombok között sétálva csillagok ezrei tűnnek elő felettünk. A kellemes séta után egy dombtetőn csillagász vezetésével, távcsővel figyelhetjük meg a távoli objektumokat, miközben akár a fűbe heveredve várhatjuk a csillagok hullását Európa egyik legszebb égboltja alatt. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! ( 30/405-4571). Helyszín: Bánya, Panoráma panzió parkolója, időpont: 19.30 óra (gyülekező: 19.00 óra). A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. ► augusztus 15, hétfő: Óvodás nap a Pintér-kertben. A részleteket lásd a július 4-i programnál. ► augusztus 17, szerda: Óvodás nap a Pintér-kertben. A részleteket lásd a július 4-i programnál. ► augusztus 20, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 26-27-28: Rendezvénysorozat a mohácsi csata 490. évfordulóján. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, Sátorhely határában elterülő em-lékhely több mint 1500 katona végső nyughelye. A programsorozaton a csatában elesett hősökre emlékezünk. Főrendezvény: Mohácsi Nemzeti Emlékhely, augusz-tus 27-én 10.00 órakor. ► augusztus 27, szombat: „Gólyák nyomában Béda-Karapancsán”. A részleteket lásd a július 2-i programnál. ► augusztus 27, szombat: Denevérest Abaligeten. Az esti program során a denevérek különleges és titkokkal körüllengett világát ismerhetik meg a látogatók szakavatott denevérkutató segítségével. Az Abaligeti-barlangnál hálóval befogott denevéreket lehet közelről megnézni, ismerkedve a fajok egyedi jellemzőivel. Helyszín: Abali-geti-barlang, időpont: 20.00 óra. A program ingyenes. ► szeptember 3, szombat: „Velünk élő hagyományok” – túra. „20 év, 20 túra” prog-ramsorozat. Jelvénygyűjtő túra. A túrán a 250 éves Kisújbánya történetével, ha-gyományaival, a régi és újra velünk élő hagyományokkal ismerkedhetnek a részt-vevők. Találkozás: Zobákpuszta-Kisújbánya, Cigány-hegyi feljáró, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► szeptember 6, kedd: DDNP Klub. Természeti értékek és látnivalók Szentmihály-hegytől a Lankóczi-erdőig, avagy a Duna-Dráva Nemzeti Park nyugati kapuja. Zöldvári Ákos diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, idő-pont: 17.00 óra. A program ingyenes.