
A szombati munkanap ellenére is megtelt kirándulókkal az orfűi busz. Zsíros kenyérrel és forró teával vártak bennünket a helyi vállalkozók a Mecsek Házánál, innen indultunk 62 fővel.
A Vízfő-forrásnál álltunk meg először.Valamikor innen pumpálták át a vizet a szomszédos völgybe, hogy aztán a Komló és Mánfa vízellátását szolgáló vízmű területén bújjon elő a föld alól. A Malom-múzeum volt a következő állomás, Baumann József ismertette a nemrég megkezdett építkezés célját. Papírmalom épül a területen, impozáns fogadóépülettel várják majd a látogatókat. A tervek szerint pisztrángos tavat is létesítenek itt.Az egykor honos Mecseki pisztráng génállományát a Papuk- hegység kirándulóközpontjából, a Jankováci tavakból pótolják.
A Természetbarátok Klubja programjaira 2015-ben is sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. Szeretnénk, ha minél többen lennénk ezeken a kedd délutáni közös együttléteken. A klub első féléves programja már a honlapon és a Mecsek Híradóban is olvasható.
Sok szeretettel várlak Benneteket 2015. január 6-án kedden, délután 17-18 óra között a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség központjába (Pécs, Tímár u. 21.)
a „Vértelen vadászat" című előadásra.
Előadó: Vincze Gábor – vadgazdálkodó, természetfotós
A program nyitott, minden érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Természetbarát üdvözlettel:
Scheitler Adrienn (Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., 20/34-04-184)