Ha az ember 60 évén túl van, és nagyon melegnek érzi az életét, akkor vágyat érez arra, hogy jó lenne egy kis patak partján vízesés permetében újjáéledni. Mi tart vissza?

Irány Drávaszabolcs, Našice, Orohovac, Drenovac, Jankovac, Kovačica és Jankovica!
A szédítően kanyargó szerpentin aljában hófehéren tajtékozva zúgókon csobog alá a kristály- tiszta víz, mélyfekete tavacskákban megpihenve, erőt gyűjtve újból és újból a mohos, zúzmós, smaragdzöld sziklák közé fröccsenve táplálja a partján élő gím- és pikkelyes páfrányokat, zergevirágokat, violákat és ezernyi más gyönyörű növényszépséget. Őzsuta vette a bátorságot és kóstolt bele a patakba, majd szereplését megunva kényelmesen a meredek hegyoldalra bandukolt és meglapult a mogyoróerdő aljában. A délelőtti hőségben a Szöcske-vízesés gyémántszemcsés permetezése szivárványt rajzolt a völgy fölé, hűsítő cseppjeivel levettette velem ingemet, és az éveim múlását feledtető örömben részesített. Nehéz szívvel, de fel-frissülve indultunk tovább egy újabb túraútvonalat bejárni, ezúttal a Papuk csúcsát célozva.

A hágóról a járműforgalom elől tiltott úton haladva a déli hőségben értünk a csúcshoz, gondosan ügyelve az úttest közepén, mert jobbra és balra is aknamezőre figyelmeztetők jelzik, letérni veszélyes. A 954 méteres csúcs előtt kerítés, katonai terület, fényképezni, belépni tilos. Az ég alatt óriási hófehér golflabda, ez a lokátor. Visszafordultunk. Körömnyi, finom szamócákat falatozva feledtük csalódásunkat. Méter magasra megnőtt gyűszűvirágok, mimózák fehér pamacsai, nadragulyák sötétbordó harangjai, hölgymálok sárga nap-sugaracskái, gyíkpoharak arany csengői feledtetik a hőséget. Kis kitérőben vízkiemelő ház, vízerecske szivárgása tűnik el egy barlang sötétlő szájában – bögölyök, lepkék, rovarok milliói találnak némi nedvességet az élethez. A köves út közepéről pelyhes kis rigót segítek a lombozat közé bújni. Havasi kék cincér szállt a hajamba, a völgy fölött hollók recsegtek.
A hágónál hagyott autónk előtt zágrábi turista kért útbaigazítást Jankovac slap felé. Irány Velika!
Szombat van, néma csend a kőbányában. Jobbra a Mališća csúcsa emlékeztet egy régi március tizenötödikére. Méteres hóban járva dr. Montskó Péterrel és a komlói természetjárók kedves csapatával jártam ott korábban. Balra a sokszor megmászott Velikai várra látok, ahol most ásatásokat és helyreállítási munkálatokat végeznek. A kőbányánál lévő tükrös forrásnál friss vízzel feltöltve palackjainkat s magunkat autóztunk keresztül Velikán, ahol a hőség miatt csak a kávézó teraszán láttunk embereket, élők voltak, de nem mozogtak, és üvegeikben is alig volt innivaló.
Kaptolba érve lakodalmas menet autói előtt lengették a horvát nemzeti zászlót, és hangos dudálással adták mindenki tudtára, hogy egy pár kelt egybe, és egy férfi most vesztette el függetlenségét. A főtér szinte izzott. A vártemplom tetőzetének helyreállításánál tartanak az építők. Gyönyörű látnivaló lesz nemsokára, mondja a helyi kocsmáros. A hideg sört horvátul kértem, jedno pivo, de a gyümölcslevet csak angolul tudtuk kiválasztani. A kocsmáros magyarul mondta: viszlát, egy hónap múlva!
A požegai síkság vibrált a forróságban, és a déli hegyek is opálszürkén csodálkoztak az aratást végző emberekre és gépekre.
Kutjevoban a ciszterci kolostor ősfáiból nem sok maradt, ezért tovább indultunk Orahovica felé. Útközben az őshegység alapgránitjából, kristályos paláiból gyarapítottam kőzet-gyűjteményemet.
A Petrov-kilátónál próbáltunk Magyarországra hazanézni, ezúttal nem sikerült, viszont az alattunk lévő Szent Miklós Kolostor elbűvölő látványt nyújtott. A régi kőbányában méhész rakta ki szorgalmas dolgozóit, akik a tömény hársfaillat forrásaiból gyűjtötték egyhangú zümmögéssel a virágport, hogy mézzel hálálják meg gazdájuk gondoskodását.
Az „SPP" turistaút jelző előtt a táblák felvilágosítottak a terület földtani értékeiről, így az ős-kőzetben található bíborszínű gránátszemcsékről, a fiatalabb korú mészkövekben található ős-állatkövületekről, fosszíliákról.
Célom, hogy felkutassam a tervezett új túra útvonalát, Öreg vár, Rózsa vár, Duzluk felé, minden látnivalójával. A Mecsekben már régen elnyílott virágok, cserjék itt most nyílnak. Turbánliliom, bodza, zászpa, gyíkpohár, írisz, gyöngyvirág, medvehagyma, farkasboroszlán, kövirózsák, varjúhájak csodáltatják magukat a délután enyhében, a 700 m tengerszint feletti tavaszi üdeségben. Gondos gazdaként kezelt erdőben, ápolt úton könnyedén jutunk a 792 m magas Kapavac csúcs alá, és jól kitáblázott, jelölt úton megyünk a várak felé. Jól kitaposott ösvény vezet egy csúcshoz, megmásszuk, de várromot nem találunk. Újratervezés. Ismét csúcsra mászás, a természet alkotta sziklabástyák fölött valóban egy vár romjai bújnak meg, a természet mindent visszakövetelő zöldjében. Feladatom lesz minden ismeretet felkutatni a várról, koráról, életéről, gazdáiról, sorsáról. Kiszámolom: 35 perc kitérő a vár elfoglalása, fotózás, ismertetés és vissza a Rózsa várra vezető útra. De mégsem. Egy sziklakiszögellés csúcsáról a nyugatra lévő panoráma, a táj képe, mint a Mecsek Cigány hegyi kilátójának látnivalói megsokszorozva, nem engednek csak úgy továbbmenni. Ahhoz erő kell. Amikor az ember azt mondja, hogy rabul ejtette a táj, hát valóban rabul ejtő. Így már érthető, miért épült a vár a csúcsra. Őseink is szerették a szépet. Én a békességet, a csendet, a végtelen, üde zöld erdőt, vidám madárcsicsergést, kettőnk magányát.

Múlik a nap és fényei is. Haza kell indulni, bármennyire nehéz.
Alsómihályon a régről ismert fagyizóból Majláth grófék parkján átsétálva tisztelegtünk Ferenc József bronzszobránál, amelyet látogatásának emlékére emelt a hálás utókor. Európa ezen vidékén ez az első Ferenc József szobor, amelyet életemben láttam. Ezzel újabb ismereteket adhatok túratársaimnak.
Laza uniós határátlépést követően boldogan gondolok a következő, újított horvátországi csoportos túránkra.

Pécs, 2013. június 22.

Marton József