Az Aligvár-forrás a Dél-Zselicben, Terecseny határában található. Itt, a forrás mellett állított emlékkövet a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete és a Dél-Zselic Természetbarát Klub Balogh Istvánnak, a Dél-Zselic Természetbarát Klub egykori elnökének az emlékére.

Balogh István az 1990-es évek első felében a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségben technikai vezetőként dolgozott, majd 1995-től elnöke lett a Dél-Zselic Természetbarát Klubnak, és innentől kezdve nagy szerepe volt a Dél-Zselic turisztikai fejlesztésében. Az ő javaslatára vettük át a terecsenyi Zrínyi kulcsosház kezelését a szigetvári természetbarátoktól – akiknek az egyesülete akkorra már nem működött –, azért, hogy a ház továbbra is kulcsosházként üzemelhessen tovább. Hatalmas munkával újítottuk fel, és tettük újra „lakhatóvá" a kulcsosházat. Ezzel egyidejűleg az ő javaslatai alapján terveztük újra a dél-zselici turistautakat (melyek nagy részét az 1980-as években „letöröltek" a térképről, mivel kiemelt, akkoriban „elvtársi" vadászterületeken vezettek). Ebben a munkában partnerünk volt a Szigetvári Erdészet is, amely akkor alakította ki Sasréten az erdei iskolát. Az 1996-ban megjelent Zselic turistatérkép már az új útjelzéseket ábrázolva. Ennek a térképnek egyik lektora volt.
Ugyancsak Pista ötlete nyomán indítottuk újra a „Zselic 30" teljesítménytúrát, mely valamikor nagyon népszerű volt. Az új túra elnevezése – szintén Pista ötlete nyomán – „Papi pipa 30" teljesítménytúra lett, mivel a túra állandó állomása volt Ibafa. A túra jelvényei Pista tervei és rajzai alapján készültek évről évre. A túra ma is népszerű, évről évre megrendezzük.
Végül – de nem utolsó sorban – az ő javaslatai alapján terveztük újra a „Dél-Zselic turistája" túramozgalmat, jártuk be és jelöltük ki az érintési pontokat, és készíttettük el a túramozgalom új jelvényét.
Aztán az élet úgy hozta, hogy munkája miatt Miskolcra kellett költöznie, így az egyesület vezetését én vettem át, de természetesen tovább folytattuk a megkezdett munkákat: gondoztuk és fejlesztettük a kulcsosházat, festettük a turistajelzéseket, és rendeztük a „Papi pipa" teljesítménytúrákat.
Mikor nyugdíjba vonult, a szíve visszahúzta Baranyába, és visszaköltözött. Gyódon, a szőlőhegyen vett egy kis házat, és ott élt. A Természetbarát Szövetségben már nem vállalt feladatot, de velünk tartotta a kapcsolatot, és sokat járt ki Terecsenybe.
Nagy tudású ember volt, ismerte az erdőt: kedvencei a vadvirágok és a gombák voltak. Tudását megosztotta az éppen vele lévőkkel, de sohasem kérkedett vele, bár lett volna mivel. Nem szerette a nyilvánosságot, a háttérben dolgozva segítette a természetjáró mozgalmat.
Két éve, 2011 nyár végén váratlanul ért véget élete, és távozott közülünk.
Az emlékkő avatásra 2013. október 5-én került sor a Terecseny melletti Aligvár-forrrásnál, a Pista által oly nagyon szeretett zselici erdőkben. Erre az alkalomra a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túrát is hirdetett. A túra és az emlékkő avatás egyúttal az „Erdők Hete" program része is volt.
Délelőtt fél 10-kor találkoztunk az Almamelléki Erdei Vasút almamelléki végállomásán, a kisvasúti múzeumnál, ahol Pappné Németh Tünde, a sasréti Kikerics Erdészeti Erdei Iskola vezetője tartott érdekes ismertetőt a múzeum létrejöttéről és a kiállítási anyagról. 10 órakor rákapcsolták a kis mozdonyt a két kocsiból álló szerelvényre. A kocsikban a vonat személyzete – tekintettel a „nagy hidegre" – indulás befűtött, nosztalgia élmény volt a kocsik közepén lévő vaskályhák duruzsolása. Aztán elindult a kisvonat, rettenetes sebességgel illegett-billegett a síneken, és a Sasrétig tartó 5,3 km-es távot mindössze 35 perc alatt legyőzte! A 21. századi „internet–okostelefon–GPS" világban, amikor majdnem ennyi idő alatt Budapestről Bécsbe elérhetünk repülővel, ez egy olyan élményt – és történeti értéket – jelent, amelyet kötelességünk megőrizni, és az utókornak fenntartani!
Útközben gyönyörködhettünk a tájban: a halastavaknál szürke gémek, az erdő szélén őzek, róka, Sasréthez közeledve a földet túró vaddisznók vonták magukra figyelmünket. Sasréten kiszálltunk a vonatból: a tájat megülte a csend, az igazi zselici csend. Csak egy-egy holló károgó hangja hallatszott a magasból. A gyönyörű környezet ámulatba ejtette a túra résztvevőit.
Meglepődve olvastuk az Erdei Iskola épületének falán az emléktáblát, mely az egykor itt működött népiskola tanítóinak állít emléket: az utolsó tanító 1970-ig (!) tanította itt az osztatlan iskola egy tantermében több osztály tanulóit. Ma már Sasréten csak egy erdész lakik a családjával, Lukafapusztán (ahonnan ide jártak a gyerekek) pedig már senki. Az iskola egykor báró Biedermann Rezső birtokán működött, a birtokon dolgozók gyermekei tanulhattak itt.
Az erdei iskola épületében, az „Erdők Hete" program keretében egy érdekes rovarkiállítást nézhettünk meg, Sár József entomológus mutatta be Dél-Amerikából, Afrikából és Ausztráliából származó gyűjteményét. Gyönyörű és félelmetes rovarokat (lepkéket, bogarakat, pókokat, hangyákat, skorpiókat) láthattunk, és sok érdekességet tudhattunk meg életükről. Ezután a túra résztvevői rövid sétát tehettek az erdei iskola melletti tanösvényen, az ősbükkösben egészen az Almás-forrásig.
12 órakor indultunk tovább Terecsenybe, az Aligvár-forráshoz, az emlékkő avatásra, amelyen ötvenen vettünk részt. A forrás mellett felállított kövön elhelyezet tábla felirata: „Balogh István, a Zselic szerelmese emlékére". Az emlékkövet Sajgó Ferenccel, a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete igazgatójával közösen avattuk fel. Ez után a résztvevőknek bemutattuk a Zrínyi kulcsosházat, majd visszaindultunk Sasrétre, ahonnan a kisvasúttal utaztunk vissza Almamellékre.
Gyönyörű időben, gyönyörű környezetben, szép élményekkel gazdagodtunk ezen a kora őszi túrán.

Strasser Péter
Dél-Zselic Természetbarát Klub
elnöke

Fényképek: Baumann József