
Ügyeleti szünet
A nyár folyamán június 23-tól augusztus 18-ig szövetségünk Tímár utcai irodájában a keddi napokon nem tartunk ügyeletet.
Augusztusban az első ügyeleti nap 25-én lesz. Fontos ügyben Schóber József elnök kereshető (tel: +36204378314 e-mail:
Azbeszt a turistautakon!
Ahogy az hónapokkal ezelőtt ismertté vált, Nyugat-Magyarország több településén vagy azok külterületén igazolták az azbeszttartalmú kőzúzalék jelenlétét. Az ausztriai kőbányákból származó, az egészségre rendkívül veszélyes építőanyagot jellemzően útépítésekhez használták fel: került belőle magánutakra, közterületekre, parkolókba, erdészeti utakra is, így felmerült a gyanú, hogy turistautakra is - olvasható a Magyar Természetjáró Szövetség honlapján.
Országos Kéktúra és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra egy-egy szakaszát is érintheti az azbeszt. (Baranya vármegyét a szenyezettség úgy néz ki, nem érinti. A szerk. megjegyzése)
A szabványosan jelzett turistaút-hálózatot országszerte menedzselő, arról kormányrendelet alapján nyilvántartást vezető Magyar Természetjáró Szövetség felelősséget érez a túrázók egészségéért, ezért megkezdték az azbesztszennyezésben potenciálisan érintett utak feltérképezését.
A térkép itt tekinthető meg. (ha nem rögtön jelennek meg a jelölt útszakaszok, érdemes várni egy keveset, amíg betöltődnek) A térképen narancssárgával kivastagítva jelölték az igazoltan, lilával pedig a feltételezhetően azbeszttel szennyezett szakaszokat.
(Forrás: kektura.hu)
Közösséget is épít a túravezetők képzése
Harmincnyolcan szereztek túravezetői minősítést!
A Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség szervezésében zajlott túravezetői tanfolyamok 2026. június 13-án, a bizonyítványok átadásával zárultak. A bronzjelvényes képzésen 28, az ezüstjelvényes továbbképzésen pedig 10 túravezető tett sikeres vizsgát.
A három megyei természetbarát szövetség korábban is közösen szervezett túravezetői képzéseket, STB néven, a 2025/2026-os tanévet azonban már eleve a regionális szövetség koordinálásával indították el, Satöbbi névvel. Az együttműködés sikerét mutatja, hogy a képzés megvalósításában nyolc szervezet működött közre önkéntesen: a Somogy, Tolna és Baranya megyei természetbarát szövetségek mellett a paksi Demeter Egyesület, a bonyhádi Dobogó Egyesület, a pécsi Dráva TSE, a pécsi Mecseki Barangolók Társasága Egyesület és a kaposvári Zöldpont Életmódklub tapasztalt bronz-, ezüst- és aranyjelvényes túravezetői, valamint meghívott előadók vettek részt az oktatásban.
A tanfolyamok résztvevői is sokszínű csoportot alkottak. A képzés elsődleges vonzáskörzetéből, Somogy, Tolna és Baranya megyéből érkezett természetjárók mellett Bajáról két, Vasvárról, Szegedről és Budapestről egy-egy hallgató kapcsolódott be a bronzjelvényes képzésbe, az ezüstjelvényes továbbképzésen pedig szintén voltak budapesti résztvevők. A legidősebb hallgató 69 éves volt, ugyanakkor a képzéshez egy kísérleti ifjúsági túravezető program keretében 8–17 éves fiatalok is csatlakoztak, a hat résztvevő bekapcsolódott az előadásokba és a gyakorlótúrákba. Hárman a felnőttek terepi vizsgáját is teljesítették, de a kisebbek – korukból adódóan – még csak ifjúsági túravezető minősítést kaphattak. A legfiatalabb, bizonyítványt szerző résztvevő 17 éves volt.
A vasárnapi elméleti napokon is személyes jelenléttel voltak az előadások, 2025. november közepe és 2026. május közepe között 14 alkalommal, és véletlenül éppen ugyanennyi gyakorlótúra lehetőségből lehetett választani. A résztvevők lelkesedését jól mutatja, hogy többen a kötelezően előírt terepi gyakorlatokon felül is rendszeresen részt vettek a vasárnapi túrákon. A bronzjelvényes képzés témái között szerepelt a tájékozódás, az élővilág ismerete, a földrajz, a meteorológia, a természetvédelem, az épített környezet, a néprajz, az elsősegélynyújtás, valamint a túrák és táborok szervezése. Az ezüstjelvényes továbbképzés pedig kuriózum az országban.
A Satöbbi-képzés egyik fontos célja nem csupán a szakmai ismeretek átadása, hanem a természetjáró közösségek erősítése is. A résztvevők visszajelzései alapján ez a törekvés a 2025/2026-os tanfolyamokon is megvalósult. A végzett túravezetők a jövőben túrák vezetésével, programok szervezésével és közösségépítő munkájukkal járulnak hozzá a dél-dunántúli természetjárás fejlődéséhez.
A tanfolyam részleteiről, nevekkel, történetekkel, hosszabban lehet majd olvasni az idei Mecsek Egyesület évkönyvében.
[jé]
Épül a Napszentély kilátó
2025. novemberében bontották el a Magyarhertelend feletti Napszentély kilátót ( Belevágott a villám , így életveszélyes lett.)
A bontás közben azonban kiderült, hogy maga a fa tartószerkezet is annyira korhadt volt, hogy amúgy is meg kellett volna semmisíteni a 23 méter magas kilátót, ahonnan a Mecsek lankáira nyílt panoráma.
Ma arra jártam és örömmel vettem észre, hogy épül az új kílátó! Remélem nemsokára körbenézhetünk róla.

A kép bal felső részén a kilátó látványterve!!
A Mecsek Híradó-ról
Befejeztük a Mecsek Híradók beillesztését az új honlapra. Minden fellelhető híradó bekerült a helyére. Nagyrészük formailag át lett szerkesztve! Ha esetleg valaki talál otthon olyan példányt ami nem szerepel a honlapon, szívesen digitalizáljuk és feltesszük!
Befejezésűl a hiradó szerkesztőjének jóvoltából egy pár sor a Mecsek Híradók történetéről:
A Mecsek Híradó története
A Mecsek Híradó a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa, mely – júliust és augusztust kivéve – minden hónapban megjelenik (a június–július–augusztus hónapokra júniusban összevont számmal).
A jelenlegi Mecsek Híradó sorozat első száma 1992. április hónapban jelent meg (1. szám). A kiadvány jelenleg a 340. számnál tart.

Ezt megelőzően is volt a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek információs hírlevele, előbb Körlevél, majd Mecseki Híradó, később Mecsek Híradó néven. 1990–1992 között az írásos tájékoztató nem került kiadásra (anyag- és postai költség takarékossági indokkal), a szakosztály- és egyesületvezetők keddenként a szövetségi ügyeleti napokon informálódhattak az aktuális hírekről, programokról. Ez az elgondolás nem vált be, az információáramlás elakadt. Ezért a szövetség elnöksége 1992-ben elhatározta a havonta rendszeresen megjelenő Mecsek Híradó kiadását, immár nem hírlevél, hanem ennél bővebb tartalommal, „újság” formában. A Mecsek Híradó szerkesztését én (Strasser Péter) vállaltam el. Ekkor megpróbáltam az előző években (évtizedekben) megjelent hírleveleket összegyűjteni.
Az első szám, amit sikerült még megszerezni, az 1968. évi 8. sz. KÖRLEVÉL. Ez azt jelenti, hogy már az 1960-as években (legalábbis 1968-tól) létezett a kiadvány. A Körlevél egy A/4-es méretű, stenciles sokszorosítással készült, általában 1-2 oldalas (néha 3-4 oldal) hírlevél volt, mely híreket, információkat tartalmazott a szakosztályok, egyesületek számára.
Az 1968–1980 közötti időszakról nincs fellelt példány, következésképp információ sem arról, hogy megjelent-e a híradó. Erre vonatkozóan nem sikerült adatot találnom.
1980-ban januárban megjelent egy hírlevél a szokásos formában, immár Mecseki Híradó néven (1. szám), majd 1980 márciusában – szintén stencilezett sokszorosítási eljárással – új kivitelben, külön rajzos címlappal jelent meg a MECSEKI HÍRADÓ 1. száma (1980. március). Ebben az áll: „A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tájékoztatója. Megjelenik negyedévenként”. Ebből öt számot sikerült begyűjteni, az 1981. májusi számig.
Ezután 1984-től 1990-ig vannak meg a példányok (néhány szám kivételével), de ezek már ismét sima stencilezett, néhány oldalas hírlevelek, immár Mecsek Híradó néven.
1992 áprilisában, az 1. számmal vette kezdetét a ma is megjelenő MECSEK HÍRADÓ kiadványsorozat. Az első nyolc szám még a hagyományos, stenciles sokszorosítással készült A/4-es formátumban. A 9. számtól – a Magyar Természetbarát Szövetség „Természetjáró Híradó” kiadványának mintájára – áttértünk az A/5-ös formátumra. Azóta is ebben a formában, kinyomtatva, fénymásolt sokszorosítással jelenik meg a kiadvány, amely ma már a szövetség honlapján is olvasható.
A Mecsek Híradó – elődjeitől eltérően – nem egy hírlevél, hanem inkább újság: az aktuális hírek, információk, programok közlése mellett túraleírások, élménybeszámolók, „múltidéző” turistatörténeti érdekességek (és sajnos néha nekrológok is) olvashatók benne. A terjedelme nem kötött, változó: a tartalomtól függően 8–28 oldal közötti. A szerkesztői alapelv: a Mecsek Híradó örökítse meg a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tevékenységéhez, a szervezett baranyai természetjáráshoz kapcsolódó összes eseményt, ezzel egyfajta „turista kortörténeti dokumentum” szerepét is betöltve. Az országban a maga nemében egyedülálló, tudomásunk szerint más természetjáró szervezeteknek havi rendszerességgel megjelenő ilyen jellegű kiadványa nincs.
Strasser Péter Mecsek Híradó szerkesztő
Baranya Megyei Természetbarát Szövetség

