
2023.03.04-én Komlón 6:50-kor indultunk a Váralja felé tartó busszal. 8-an voltunk, de még számítottunk 2 főre. Váralján csatlakozott hozzánk további 2 fő. Ők Bajáról jöttek. A váraljai tavaknál egyesült a csapat, ami immáron 10 fősre nőtt. Napsütés volt egész nap, csapadék nélkül. Sár azért volt itt-ott. Ezt meg is jegyezték, hogy szervezhettem volna jobban is.
Sajnos a piros szőnyeget otthon felejtettem, így nem állt módomban kényelmesebbé tenni a sáros részeket. Na de ezen is - mint a sáros részeken - túlléptünk. A Vörös-Cser vendégháznál tartottunk egy kis pihenőt. Néhány szendvics az evészeté lett. Majd folytatva utunkat szép lassan kiemelkedtünk a völgyből. El is értük a Cigány-hegyet. Ott egy kicsit hosszabb pihenő volt. Előkerült a zabkeksz, a gumicukor... A kilátóról Müller Jánossal megvitatták a mi merre lehet kérdéskört a többiek, mert sajnos igen párás volt a levegő és még a Misina sem látszott. Ámbár azt már látni lehetett, hogy a húsos som elég sok helyen kezd virágba borulni. Apropó, virágok. Hunyor, májvirág, tüdőfű, kankalin, amik képviselték magukat. A télizöld és az ibolya még várat magára úgy tűnik. De a hóvirág is elbújt, pedig ahol virít, ott más sincsen épp. Innen leereszkedtünk a Hidasi-völgybe.
„Mackó-túrák” – kezdőknek és nyugdíjasoknak
A Mediterrán Gyaloglóklub 2023. március közepétől indít heti rendszerességgel tartandó rövid távú, lassú tempójú túrákat kezdők és nyugdíjasok részére.
A könnyű gyaloglásokat olyanok számára ajánljuk, akik szeretnének heti egy hétköznapon kimozdulni a természetbe, de csak kevés távot és szintemelkedést tudnak jelenleg vállalni koruk vagy egészségi állapotuk miatt.
Várjuk még a teljesen kezdőket is, akik először jönnének ki az erdőbe hosszú évek mozgásszegény életmódja után.
Az első „Mackó-túra” távja 4 km lesz, és június közepéig elérjük a 10 km teljesítését egy fokozatosságra épülő edzésterv alapján. A mozgás mellett mindig lesz egy témakör is, amit megbeszélünk az adott túranapon, a természettel vagy az egészséges életmóddal kapcsolatosan.
Érdeklődés esetén egy levelet kell küldeni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, ahol a további részletekről felvilágosítással
szolgálunk.
Szeretettel várjuk a leendő „Mackó-túrázókat”, akiket rendszeres, kitartó munkájuk eredményeként jövőre talán már „Zergeként”
köszönthetünk a klubban.
„Ha nincs kivel jönni, nem baj, mi is egyedül kezdtük!”
Pál Krisztina klubvezető-edző 06-30/742-7188.
A hétvégén (szombat) kerül megrendezésre a Csomo60 tájékozódási játék. A "versenyről" a végleges információkat itt találod meg!
Kedves természetjáró appot használók!
Azért küldjük ezt a levelet, hogy egy fontos változásról tájékoztassunk. Az Outdooractive AG, amelytől kiadónk, a Magyar Természetjáró Szövetség a Természetjáró.hu honlap és a hozzá tartozó Természetjáró app informatikai hátterét biztosító térképes rendszert licenceli, 2023. február 28-tól a platformot a „Pro Alliance” nevű előfizetéses modellre állítja át. Aggodalomra semmi ok, hiszen a honlapon és az appban egyaránt ingyenesen elérhető marad a Természetjáró összes tartalma – köztük a több mint ezer túra, kétezer látnivaló, a csaknem hatszáz szálláshely –, valamint a népszerű Túratervező is.
Egyes szolgáltatások azonban a két, opcionálisan választható előfizetői csomag, a Pro illetve a Pro+ valamelyikébe kerülnek át, így február 28-tól kizárólag az előfizetők számára lesznek elérhetőek. Ide tartozik többek között:
Ugyanakkor a Természetjáró.hu és a Természetjáró app hasznos új funkciókkal bővül, mint például:
A Pro és Pro+ előfizetői csomagok áráról és a hozzájuk tartozó funkciókról részletesen itt tájékozódhatsz (kérjük, egyelőre ne fizess elő, hiszen nem szükséges). Vedd figyelembe, hogy az Outdooractive 12 hónapra ad előfizetési lehetőséget, rövidebb időszakra nem. A Pro alliance a honlapon automatikusan, az appban pedig a következő frissítéssel fog aktiválódni, és fizetési kötelezettséggel természetesen nem jár.
Most ingyen kipróbálhatod a Pro csomagot!
Ha csak néha túrázol, és nem szoktad használni az olyan funkciókat, mint a jelzett turistautak megjelenítése a térképen és a túrák offline mentése, vagy már most is Pro/Pro+ Outdooractive felhasználó vagy, nem fogsz észrevenni semmilyen változást: ugyanúgy ingyen használhatod tovább a Természetjárót, mint eddig. A regisztrációd is megmarad.
A Természetjáró hűséges regisztrált felhasználójaként azonban szeretnénk egy meglepetéssel kedveskedni neked: 3 hónapig ingyen elérheted a Pro funkciókat.* Ehhez majd nem kell mást tenned, mint az appban Az én oldalamon, illetve a honlapon a profiloldaladon elhelyezett bannerre kattintva beváltanod az erre jogosító kupont. A banner március 1-től egy hónapig, március 30-ig lesz elérhető. Ebben az időszakban bármikor megkezdheted az ingyenes, 3 hónapos időszakot, amelynek lejártával automatikusan visszatérsz a Pro/Pro+ funkciók nélküli alapcsomaghoz, számlázásra nem kerül sor.
Ha ezután úgy döntesz, hogy előfizetsz a Pro/Pro+ csomagra, azt a frissítést követően az appon belül, vagy a honlapon teheted meg.** Ezután nemcsak a Természetjáró.hu-n és a Természetjáró appban, hanem az Outdooractive.com-on és az Outdooractive appban, valamint az Outdooractive AG által gyártott többi appban is eléred a csomagodnak megfelelően kibővített szolgáltatásokat.
Mire fordítjuk az előfizetési díjat?
Szeretnénk felhívni rá a figyelmedet, hogy az előfizetési díjat a platform gyártója, az Outdooractive AG kéri és szedi be, a tartalom előállítója, a szerkesztőségünket fenntartó Magyar Természetjáró Szövetség csak csekély jutalékban részesül. Ezt azonban teljes egészében a túrák, látnivalók, szálláshelyek ismertetőjének fejlesztésére és aktualizálására fordítjuk, így ha előfizetsz, elkötelezett túrázóként te is hozzájárulhatsz a sokak által szeretett Természetjáró.hu és Természetjáró app hosszú távú működéséhez.
Ha kérdésed van, keress minket bátran a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen!
További jó túrázást kívánunk!
A Természetjáró csapata