Kellemes napsütésben indulunk a Vár-völgyben befelé Nagy Balázzsal, és a strand után a depónál elkészül az indulási fotó. A Textilles-forrás szépen adja a vizet, sajnos a patak vize az évtizedek alatt lassan „megette" a forrás előterét. Felfele kapaszkodunk és a Szegediek faháza mellett haladunk egyre feljebb. Az illatos hunyor és a foltos kontyvirág sokasága dugja ki üde zöld leveleit. Ez most a tapasztalatlanabb medvehagymára vágyókat megtévesztheti! Elérjük a szintes haladást és kerülgetjük a völgybevágásokat.

Balázs közben begyűjt néhány geoládás pontot, majd a láda is lencsevégre kerül a megtalálójával együtt. Szép kilátás nyílik a Máré-várra az ösvényről, közel egy magasságban vagyunk vele. Az útra hullott száraz ágakat félrerúgjuk, a vastagabbakat a völgy fele hajítjuk. Körbesétáljuk a várat, és a bejárata előtti fa előtérről a messzeséget fürkésszük tekintetünkkel.
A Gergely Éva forrásnál állunk meg, hogy megtisztítsuk a lehullott ágaktól, levelektől, kövektől. Tíz perc alatt széppé varázsoljuk a forrást és környezetét. Haladunk tovább a turistaútra dőlt derék vastagságú fákon átmászva, vagy éppen megkerülve őket. Átmegyünk óvatosan a fapadlóból ideiglenesen összeácsolt hídon és elhaladunk az útbevágás partoldalában lévő vulkanikus gömblávák mellett. Az Iharos-kút előtt ismét egy balesetveszélyes hídon való átkelést kell megoldanunk, a sebesen és tajtékozva tovasiető patak felett. A forrás kifolyó csövén az ilyenkor várható bő vízmennyiség áramlik a szabadba. Jó lenne, ha beosztaná a vizét és nyárra, is hagyna egy keveset belőle. A hátizsákokat száraz helyre téve nekiállunk a tisztításnak és néhány perc elteltével, egy szépen kitakarított forrásról készíthetünk képeket. Indulás tovább az erdészeti aszfaltúton.
A szép ívű kanyarban a meg újult korlát felett átnézve megcsodáljuk a szép mészkőszikla falat, és rajta a lelógó méregzöld gímharasztokat. Balra betérünk a Lobogós- kúthoz, megtisztítjuk a patak hordalékától, és kövekkel kirakva megerősítjük falazatát. Dől belőle a víz, baloldalt a meder szélénél van egy erős vízkiáramlás. Innen két perc alatt a Mária-forrásnál vagyunk. Most jól látszik a forrás fölötti bükkfán a Mária kép. A forrás fakadása fölött a kidőlt fa korhadó fekete gyökerei közé valaki a kis dobozból kivette a porcelán Mária szobrot, és ide helyezte. Mivel itt szebbnek és természetesebbnek találtuk, nem tettük vissza a fémdobozba. Itt nem volt tennivaló, ezért szedtük a lábainkat és koptattuk az öreg aszfalt utat.
A hajtűkanyarnál a mésztufa vízesés fele indultunk. Sajnos a híd egyik felére fa dőlt és megrongálta. Az erdészet dolgozói a kidőlt fától megszabadították a hidat, de korlátainak javítása még hátra van. A mésztufa lépcsőkön bukdácsolva fehér fodrot formálva csobog a víz lefelé. A Boszorkány –forrás és a Pásztor-forrás innen két perc, járásra található. A terméskőből falazott forrás résén, újnyi vastagon könnyít magán a forrás, mivel vastag kifolyócsöve eldugult. Erről tudtunk, ezért is terveztük errefelé forrástisztító túránkat. Rónaky Gizi jelezte két napja, hogy valami baj lehet a kifolyással. Szerencsére nem játékos gyerekek törtek bele egy vastag faágat, melyre gondoltam több éves tapasztalatom alapján. Hosszan beledugtam egy szilárd faágat a kifolyócsőbe, amikor az egy kemény dologba ütközött. Erősebben megnyomva, víz áramlott kifelé a bot mellett. Kivéve a segédeszközt a cső teljes keresztmetszetében áramlott a forrásvíz. Néhány másodperc után ismét eldugult. Ezt a folyamatot háromszor megismételve csökkent a belső tér víznyomása, megszűnt a falazat résén a víz kiáramlása. Most már a víznyomás nem tudta a belső ülepítő medence kifolyója elé görgetni a levált kődarabot. Szépen kitisztítottuk a vízelvezető árkot és a forrás előterét, majd nekiálltunk az ebédünk elfogyasztásának. Sikeres volt a munkánk, mert a víz egyenletesen folyt ki a csövön ezután. Felkerekedtünk, majd nekilendültünk, a szemközti domboldalnak, és meg sem álltunk a kék sávjelzésig. A bokrok alján néhol még hófoltok világítanak, de arcunkra verejték rajzol csíkokat. A Lakkeri depónál Rónaky Gizibe botlunk, aki éppen bakancsát tisztogatja a makacs sárgalacsinoktól. Reggel egy buszon indultunk, de nem sejtettük, hogy az erdő rengetegében összetalálkozunk. Elmondom, mi történt a Pásztor-forrásnál, hogy legközelebb ő is javítani tudja, ha arra jár. Elválnak útjaink, mi egy zúzottköves, de mégis sáros úton a Hidasi-háton haladunk a következő forráshoz.
A gerincútról jobbra letérünk, és egy kevésbé bolygatott erdészeti úton érünk a Szederindás- kúthoz. Valkai Zsolték jelezték, hogy a forrás vize elszökik a kőrakás mellett. A vízben bőséges időszakokban, a források kifolyócsöve nem tudja elvezetni a falazat mögött felgyülemlett vízmennyiséget. Ezért az építésnél rejtett túlfolyókat kell kialakítani, hogy a „fölösleges" vizet elvezessük. Sajnos szét kell bontanunk a forrás hátulját, ahol az ülepítő medence található. A forrásvíz a kis medence mellett tört utat magának, lejjebb a kifolyócső szintjénél, ezért nem folyik ott a víz. A forrás hibáit kijavítottuk, így remélhetőleg évekig a csövön keresztül áramlik kifelé a finomforrásvíz. Innen felfele mentünk néhány percig a Gödör-forráshoz. Sajnos az útra döntött fák miatt a mederben tudtunk felfele haladni egy szakaszon. A forráshoz újabb köveket hordtunk, ahol körbekerítettük a feltörő vizet. A kövek közé beillesztettük a forrás nevével ellátott kisebb mészkövet. A feltörésnél kissé kimélyítettük a körbekerített részt.
Ismét egy nagyobb kapaszkodó vár ránk egy nyiladékot követve. Mire felérünk a nyeregbe, ismét izzadságcseppek versenyeznek homlokunkon, hogy melyikük ér előbb a szemünkbe. Átvágunk toronyiránt egy oldalvölgybe, ahol éppen erdészeti munkát végeznek a túloldalon visító láncfűrészekkel. Leereszkedünk az aljáig, és a vízfolyást követve a hófehér mészkősziklákat csodálva érünk ki a Hidasi-völgybe.
Innen egy perc alatt a Hidasi-forráshoz érünk. Lepakoljuk az egyre nehezebbnek tűnő hátizsákjainkat a forrás melletti fa tövébe. A forrás szépen adja a vizet, de ha már itt vagyunk, és időnk is van még bőven, kibontjuk az ülepítő medence fölötti kőrakást. Sok kisebb, és még több nagyobbat kell félrepakolni. A medence környékét megtisztítjuk a hordaléktól, átfúvatjuk a csővezetéket. A medence fölé nagy lapos követ helyezünk és lefedjük műanyag fóliával, hogy felülről, ne kerüljön a vízbe szennyezőanyag, majd a többi követ is szépen elrendezve visszapakoljuk. Éppen végzünk a munkával, amikor azok az erdőmunkások jönnek, akiket a túloldalon láttunk erre jövet. Vizet szerettek volna hazavinni, de ezt most nem javasoljuk a bolygatás miatt. Vezetőjük felajánlja segítségüket, és a környékről néhány szép követ hoznak a partfal megerősítéséhez. Megköszönjük segítőkészségüket és ezzel a munkánkkal ez a forrás is „tisztába lett téve". A Csurgóhoz csak benéztünk, mert még mindig nagyon lehangoló és balesetveszélyes a környezete. Két turista teázik éppen a romok közelében. Figyelmeztetjük őket, hogy odébb biztonságosabb környezetben pihenjenek. Egyébként tábla is felhívja a figyelmet a balesetveszélyre. A legjobb az lenne, ha mielőbb eredeti szépségében lenne látogatható a Mecsek-hegység egyik leglátogatottabb mésztufa vízesése.
Átkelünk a patakon, és a túloldalról visszanézünk, a Hidasi-forrásra, melynek vize a sziklára fröccsenve szóródik széjjel. Felfele kapaszkodunk a Kis-kaszálóhoz a szűk ösvényen és kerülgetjük ismét az útra dőlt fákat. Az öreg tölgy tetejét még érik a sárguló napsugarak, amikor ereszkedünk le a Takanyó - völgybe. Strasser Péter itt is letette precíz kézjegyét a sárga keresztek felfestésével.
A Takanyó - forrás falazatából itt is spriccel a víz, de a cső keresztmetszete alig van kihasználva. Egy erős hüvelyk új vastagságú botot keresek, és óvatosan betolom ütközésig. Érzem, a hordalék lerakódását, ezért erőteljesebben taszigálva a botot fellazítom a lerakódást. Meg is lesz az eredménye, mert teljes keresztmetszetben áramolni kezd a forrás vize és egy perc, múlva a falazatnál meg is szűnik a spriccelés. Mire kiérünk a rétre a szóróhoz, a nap sárgára festi a mogyoróbokrok barkáit és az ágakat. Az ősszel a sok kikerics tarkítja a füves tisztást, most pedig a vakondtúrások sokasága. Az utolsó patakátkelésnél lemossuk csizmáinkat, és rendbe tesszük kissé sáros ruházatunkat, hogy a buszra való felszállásnál minden rendben legyen. Zobákpusztára érve a vörös napkorong búcsúzik tőlünk, aki figyelemmel kísérte egész napos szorgos tevékenységünket.

Szöveg: Baumann József

Képek: Nagy Balázs