December 4.-én, 9 órakor Mánfához közeli Kőlyuki étterem parkolójában meghirdetett nyílt túrára gyülekeztünk 18-an. A csoport egy része busszal érkezett, de voltunk páran, akik autóval...
Az útvonal átbeszélése közben megjelent az étterem tulajdonosa és közölte, hogy a parkoló az étterem vendégei számára van fenntartva. Ne parkoljunk ott, mert a "sok" autó láttán teltházasnak hiszik az éttermet és tovább mennek az utazók...
Ajánlotta, hogy menjünk át az 1km-re lévő Árpád-kori templom parkolójába. Így is tettünk, 5 autóval parkolót váltottunk.

Tehát a
Mikulás előtti barangolás Kőlyuk környékén Schóber József vezetésével az autóvezetőknek a templomtól kezdődött. Onnan indultunk a kerítés mellett a malom, illetve az étterem felé. Rögtön teszteltük a járhatóságot is, hogy az éjszakai fagy a korábbi esős napoknak köszönhetően felázott utakon -az áthaladást mennyire fogja megkönnyíteni.
A vékony jéggel fedett pocsolyák és a néhol süppedékes, "oldalazós" csúszásveszélyes részek miatt gyakran földre szegezett tekintetettel, de jó tempóban haladtunk.

A csoport résztvevői a területet nagyon jól ismerték, ezért a hideg időben való várakozás helyett elindultak a tervezett úton.
A Görgetegen felfelé haladva felzárkóztunk, miközben meg-megálltunk rácsodálkozni a romos picemaradványokra. Vágotpuszta kútja, illetve a körülötte lévő asztalok és padok megállásra, pihenésre hívtak.

A zöld sáv turistaút jelzését követve indultunk el Lóri erdészház felé. Itt az irányjelző oszlopon található QR kódról beszélgettünk. Megállapítottuk, hogy a papíralapú, füzetes, pecséttel igazoló teljesítést egyre inkább felváltja elektronikus utódja.. A jelvényszerző turistamozgalmak közül, nálunk ez az első fecske. A  GeoGo alkalmazás segítségével személyreszabottan, szabadabban tudunk túrázni, teljesítményünket visszakeresni.

A Lóri völgyben a sárga négyzeten ÉNy-i irányba indultunk. A völgyben az éjszakai fagy jótékony hatásának köszönhetően jól lehetett haladni, annak ellenére, hogy gyakran a meder volt járhatóbb, mint az oldal.

Garajc után a Nagy-kő-oldalnál É-ra kimentünk a mezőre és pár perc napsütéses séta után elérkeztünk Bánosra,  túránk forduló pontjához.
A sokat fényképezett kút és a régmúltat idéző tűzoltószekér környezete ragyogó pihenőhely a település központjában.
Pihentünk, ettünk-ittunk és szemetelés nélkül, csendben továbbálltunk. A sárga sáv túristajelzést K felé követve indultunk Vágotpusztára, de még Bános külterületén É felé a szomszédos gerincet fürkészve egy későbbi felderítő túráról beszélgettünk. Jóval Bános után az erdészeti úton haladva, azaz sokszor csúszkálva el kellett fogadni, hogy a napnak ereje legyőzte az éjszakai fagyot.
A különböző „sárkerülő technikák” kissé széthúzták csoportot, de Vágotpusztán ismét felzárkóztunk egymáshoz. Ezután észak-északkeleti irányban elindultunk a zöld sávon. A temető után az erdészeti úton csúszkáltunk, de az avarral fedett részeken és a földút szélén az aljnövényzet közt jól lehetett haladni. A Malomi-erdő után a nyereg csodás kilátással ajándékozott meg bennünket. A Szent Imre-erdőben az erdészeti út lejtős részén „eséshatáros csúszások” árán, de leküzdöttük magunkat a aljra.

A 66-os országút előtt megálltunk és átbeszéltük a hátralévő útszakaszt, mivel az autóval érkezők nem a Kőlyuki buszmegállót célozzák meg.
Az autóbusszal távozók is azt választották, hogy többletet bevállalva inkább Mánfán szállnak buszra.

Az országút másik oldalán a Csík-gödörben haladtunk tovább a zöld sáv jelzésű úton, azaz haladtunk volna...
A régen megalkotott túristaút egy szakasza olyan területen halad, mely már elkerített magánterület. A szekérút hívogatja a vándort birtokháborításra csábítva. A kerítés sarka mellett volna a csapás, de ez az út gyakran kerül a sűrű aljnövényzet miatt „láthatatlanná”.
Most könnyen átverekedtük magunkat, de az akadálypálya azért hosszabb. Az erdőhatáron haladva elértük a vadketrecet, Itt már nyoma sincs a jelzéseknek, de egy alig látható csapáson sikerült a visszatérés. Ezen az útszakaszon a nyári vándortáboros fiatalság is jár.
Telekhatáron túl az erdőszélre régen kihordott trágya és nem messze tőle a szemét (üvegek és egyéb a háztartásból származó dolog) a völgy szépségét nagyban csökkenti.
El kellene kerülni ezt a területet a túrista útnak, mivel van is jól járható erdészeti út, mely a Palántáki-tető irányába csatlakozik a piros sáv túristajelzésre...
Szóval haladunk a zöld sávon, felérünk egy meredekebb szakasz után egy útra, ahol a piros sáv jelzéssel fonódva mutatja Sikonda felé az utat. Terv szerint pár méteren Kőlyuk irányába a piros sávon, majd jelzetlen úton D-i irányba, Palántáki-tető felé tartunk.keleti irányban, a Cserma felé folytatjuk utunkat, ahol búcsuzkodás után a buszosok és autósok külön utakon ereszkednek le a völgybe.

A túra 17,3km hosszú volt és 6 óra alatt jártuk meg, ebből pihenésre másfél órát szántunk.

A túra útvonala itt, a túrán készült fényképek itt nézhetők meg!

Nekem nagyon tetszett sajnáltam volna kihagyni. Egészségünkre váljék.

Szöveg, képek: Müller János (POE)