A természetjáróknak úgy kerek a világ, ha télen esik a hó. Talán éppen amiatt, hogy nem gyakran van részünk benne, értékeljük nagyon, és indulunk azonnal az erdőbe, amikor hó takarja az utakat, s fehérbe burkolja a tájat. Hogy nem csak az én saját véleményem ez, azt bizonyítja az idei Baranyai Aurél Emléktúrán megjelentek szép száma is.

A szokott úton mentünk Szentkút-buszfordulótól a zöld háromszöggel jelzett úton, kis pihenőt tartva a Horvát Adolf Olivér Emlékkőnél. Most a hirtelen jött hótól át nem látható rövidítő út helyett a biztonságos, jelzett utat választva értünk az emlékkőhöz. Negyvenheten hallgattuk az emlékezést a hajdani Cinke-tanyáról, valamint Baranya Aurél írását a gyönyörűséges Rozsdás gyűszűvirágról (Digitalis ferruginea). Előbbit Tóth Klára, utóbbit Baranyai Pál olvasta fel. Előkerült- hagyományosan – a Baranyai-féle mézes pálinka, valamint a „palotabozsoki rettenetes”. Én ez utóbbit kóstoltam, nem volt rettenetes! Mesebeli volt a táj. A hulló hópihék és a kedves társaság miatt maradtunk volna még, de a tél az tél. Megállni csak rövid időre szabad.

Innét sokan továbbindultunk a kék sáv jelzésen. A Patacsi-mezőnél Baumann Józsi vezetésével néhányan visszakanyarodtak a város felé, de szép számmal indultunk tovább a Jakab-hegy hódítására. Az erdőirtás „huzatja”, no meg az északi irányba fordulás kemény, hideg szelet hozott a nyakunkba, de a földváron belülre kerülve újra békés lett a táj. Fantasztikusan szép volt a fennsík, a kolostor romok, a hósipkás kilátótorony. Itt újra döntést hoztunk a továbbiakról. A többség a zöld körrel jelzett úton indult vissza a város felé, de Jónás Pistivel néhány bátor ember a Zsongor-kőt útba ejtve , s a Sas-fészek felé leereszkedve, a piros háromszöggel jelzett úton ment hazafelé.

Mi a zöld körön szépen együtt haladva értünk le az Éger-völgybe, s néhányan betértünk a Teca Mama vendéglőjébe is. Jó volt még egy kicsit együtt maradni, beszélgetni. Kiváló csapat jött megint össze, valahogy ezen a napon nem volt semmi rossz, semmi nehézség. Örültünk, hogy együtt vagyunk, emlékezhettünk kiváló elődeinkre, akiktől a természet szeretetét tanulhattuk meg. Ég áldja a NÉGY BARÁT-ot, s azokat is, akik velünk együtt tisztelettel emlékeznek rájuk!

Tóth Klára