facebook_page_plugin

Vendégeink voltak...

...a dunántúli megyék természetbarát vezetői. A 2018. augusztus 24-26 között megrendezett találkozó helyszíne Mohács és térsége volt, - horvátországi kirándulással.


mohacsi talalkozo

A találkozón minden dunántúli megye képviseltette magát, és Budapest (BTSSZ) képviselői is jelen voltak. Az MTSZ vezetősége részéről Szőke Viktor (és családja) a találkozó minden programján velünk volt.
A péntek délutáni beérkezés után a szállásról mindjárt Nagy Kálmán helyi lokálpatrióta,lelkes, önkéntes idegenvezetőnk kíséretében indultunk a központba, ahol először a mohácsi csata emlékére épült Fogadalmi templom nevezetességeit ismertük, és tekintettük meg. A városházán Kovácsné Bodor Erika alpolgármester köszöntötte a találkozó résztvevőit, majd rövid áttekintést adott a város turisztikai helyzetéről, az év során rendezett hagyományőrző programokról (busójárás,babfőző fesztivál, tamburafesztivál, jánoskázás,aratóünnep, szüreti és borfesztivál stb.). Rövid sétát tettünk a belvárosban és a Duna-parton. A busó udvar megtekintése után autóbuszra szálltunk, hogy a környék egyik fő nevezetességét, a Szent Miklós vízimalmot is megismerjük. Bugarszki Norbert, a vízimalom „életre keltője” nagy lelkesedéssel mesélte a felújítás történetét, majd a bátrabbak kipróbálhatták az újonnan épült taposómalmot is. Közben az agyagfazekakban rotyogott a sokác babnak nevezett finomság, ami az érkezésünkkor elfogyasztott kemencés lepény falatkák után éppen jókor került a malomban megterített asztalokra. A házigazda a vacsora alatt is szóval tartott bennünket. Színes előadásában megismerhettük azt a hatalmas munkát, amelyet ő és családja, valamint barátai, támogatói végeztek, hogy a romhalmazból felújítsák a Csele patak egyetlen, működésre kész vízimalmát. Szívesen hallgattuk volna még tovább is ízes beszédét, de a másnapi hosszú program miatt 9 óra után a szállásunkra indultunk.


A szombat reggel a kölkedi Fehérgólya Múzeum udvarán talált bennünket. A Duna-Dráva Nemzeti Park által fenntartott bemutatóhely nagyon változatos módon mutatja be a gólyák életét, vándorútjait, sajátosságait. Az udvaron lépegető, földközeli fészkében közelről is megcsodálható gólya pedig igazi élményt nyújtott. Születési rendellenessége miatt még sosem repült el melegebb vidékre, így – a falusiak gondoskodása mellett - télen-nyáron megörvendeztetheti a múzeum látogatóit.
A határátkelés (Udvar) után Eszéknek vettük az irányt. Az autóbuszon és egész nap Varga György volt segítségünkre, aki a terepen otthonosan mozgott, régi jó kapcsolatai révén megkönnyítette a szervezők gondját. Eszéken sétáltunk a vár vaskos épületei között, a szépen kiépített Dráva-parton, a fő utcán, megtekintettük az eszéki „katedrálist”, a Szent Péter Pál plébániatemplomot is. Rövid időre elvegyültünk a piac forgatagában is. A tökösi kastély parkjában sétálva az évszázados fák alatt emlegettük, hogy ki mindenki volt a kastély tulajdonosa, vendége- Habsburg Frigyestől Josip Broz Tito-ig. A parkban lévő Pápai Áldás Kápolnában megtekinthettük azt a fából készült könyvet, amelybe a szentatya életrajzának egy részét vésték bele, s amely könyvet eszéki látogatásakor 2003-ban II. János Pál pápa meg is szentelte.
Ebédre a hajókázás előtt pljeskavicát fogyasztottunk, amely a délvidékiek kedvence a húspogácsával, ízletes paprikakrémmel, vöröshagymával. A hajó 13 órakor indult velünk a csatornán amely a Duna és a Dráva alkotta háromszögben a Dráva irányába vitt bennünket. Lelkes, magyar fiatalember tájékoztatott a Kopácsi-rét sajátosságairól, mutatta be annak gazdag madárvilágát. A felröppenő madarak, a méltóságteljesen repülő gémek, a vízre olykor lecsapó, vadászó sasok , a kopasz fák koronáján szárítkozó kárókatonák látványa sokáig megmarad bennünk, meg a gyakran kattanó fényképezőgépek, telefonok kockáin is.
Rövid buszozás után látogatást tettünk Hercegszőlősön, a borkombinátban is. Meg is kóstoltuk a Báni-hegy borát, s kedves magyar vezetőnktől hallgattuk a hatalmas hordók között sétálva az újjászülető borgazdaság történetét, sikereit.
Vörösmarton megnéztük a pályázati forrásból kialakított Ökoházat, ahol láthattuk a főleg gyerekek foglalkoztatására kialakított termeket, interaktív játékokat.
Vacsoránkat a Piros Csizma nevű étteremben költöttük el. Halászlét és rétest fogyasztottunk. A gépkocsivezető munkaidejének behatároltsága miatt kellett az idővel okosan gazdálkodnunk, pedig több helyen is szívesen maradtunk volna tovább. A beszélgetést Mohácson,a hotel udvarán, ill. a város különböző pontjain folytattuk.
A vasárnap délelőttöt a Sátorhely közelében lévő Történelmi Emlékhelyen töltöttük. Megérkezésünk után Varga György vezetésével, értő ismertetése kíséretében sétáltuk körbe a mohácsi csata feltételezett színhelyét, a gondosan kialakított emlékhelyet, s helyeztük el csoportunk tisztelgő koszorúját a hősi halottak sírján.
Ezután 9.30-12.30-ig szokásos szakmai tanácskozásunkat tartottuk a fogadóépületben. A beszélgetést Szőke Viktor és Tóth Klára vezette a résztvevők előzetesen beadott javaslatai alapján.
Szó esett az MTSZ nemrég újjáalakult Oktatási Bizottságról, a megkezdett munkáról, a jelzésfestési pályázatokról , a Természetjáró Fesztiválról,valamint arról, hogy hogy elképzelhető, hogy lenne pályázati lehetőség szálláshelyek felújítására
A 3 napos találkozónk utolsó, hivatalos programja a vándorbot átadása volt. Örömmel vettük, hogy a tanácskozásainkon évek óta lelkesen résztvevő Budapesti Természetbarát Sportszövetség jelen lévő elnöke, Matolcsi György bejelentette, hogy 2019-ben szívesen fogadja Budapest (BTSSZ)a dunántúli megyék természetbarát vezetőit a hagyományos augusztusi találkozóra. Így Tóth Klára, a rendező Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke Matolcsi Györgynek adta át a vándorbotot. A találkozó utolsó közös étkezése a mohácsi Bajor Sörözőben volt. Ezután a résztvevők hazaindultak.
A programok résztvevői érdeklődőek voltak, nyitottak és barátságosak, tapasztalataim és visszajelzéseik alapján jól érezték magukat. Többen tervezik, hogy visszatérnek csoportjaikkal e környékre. Szívesen segítem őket tapasztalataimmal, címlistámmal. A találkozót támogatta Mohács város önkormányzata, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága,valamint a Magyar Természetjáró Szövetség. Segítőtársaim a tervezésben, szervezésben, megvalósításban Varga György és Szabó-Dalecker Ibolya voltak, akiknek ezúton is köszönöm értékes munkájukat.

Tóth Klára