facebook_page_plugin

Túrabeszámoló

A Dél-dunántúli Piros túra 3. szakaszát szeptember 15-ödikén 18 fővel jártuk be.

Dr Héjjas Péter képei:

piros tura 3


A Vár-völgytől Mecseknádasdig kiválóan jelzett úton, kellemes időben nagyon szép túránk volt.
A térségben a rengeteg bükkfa termése mostanában érik be, hallani lehet, ahogy potyog le az avarra, és érezni is ahogy a fejünkre esik. Többen most kóstolták először a mogyoróhoz hasonló termést.


Néhány forrást, kiépített kutat (Textiles-forrás, Gergely Éva-forrás, Iharos-kút, Pásztor-forrás) érintettünk, így az őszelő nyári melegben volt bőven vízvételi lehetőségünk.
A Mária-kútnál megcsodáltuk a kovácsoltvas keretben lévő Mária-képet.


Mindezeken a helyeken pihenőket tartottunk.
A Máré várat is érinti ez az útvonal, itt volt az ebéd-, és beszélgetős időnk.
Volt aki előre ment, volt aki vissza, mert elveszítette a szemüvegét, de megtalálta és a faluba is szerencsésen leért.
Óbánya fölött Mecseknádasdra érve egy tavacska fogadott bennünket, nyíló tavirózsákkal, -megérdemeltük az üdítő, frissítő, szép látványt.
A Schlossberg Vendéglőbe mint annyiszor, -most is szívesen tértünk be egy italra, erre 25 percünk volt, -elértük a tervezett buszt.


Köszönöm a túrázók részvételét, jó csapat voltunk!

 

Szöveg: Gayer Éva túravezető