A Dráva Természetbarát Sport Egyesület túrázói és Barátaik ismét Erdélyben jártak. Az utazás napján már csak egy rövid séta volt a Székelykő lábához és „ismerkedés” Torockó központjával.

Az előző évek tapasztalata alapján, a legtöbb napon könnyebb és nehezebb túrák is voltak. Első túra napunkon egy kis nosztalgiával mentünk a Remete-sziklaszorosba. Több túrán voltunk már a kolostortól a kő-kapuig, de most a 2004-s túrán tapasztaltak ismétlésére készültünk egy kis csavarral. Akkor Kondi Gyula szervezésével fentről jártuk be a szikla szorost a vízben és a sziklákon külön csoportokban. A mostani túrán is kétfelé váltunk, de itt alulról együtt mentünk a kolostortól kőkapuig, majd az egyszerűbb túra itt is ment vissza és nézelődött a kolostorban és a környékén. A „nosztalgiások” és a kíváncsiak tovább mentek a kötelek és a sziklafalba erősített „lépcsők” segítségével. Ahol már ezek sem voltak ott a vízben gázoltunk. A szoros felső végétől vissza már a szikla párkányokon, legtöbbször száz méterrel a víz felett egyensúlyozva, láncok és kötelek segítségével jutottunk vissza a patakmederhez. A büfénél már ismét együtt volt a csoport és meséltük élményeinket. Este a Forrásban folytatódtak a beszámolók erről az extrémnek is mondható túráról!

 

 

Harmadik napunkon a „helyben járáson” az Ordaskőt céloztuk meg. Az első kilátópontnál azonban kiderült, hogy a magassági pontig már megint nem jutunk el. Észak-kelet felől jöttek a viharfelhők. Szedtük is lábainkat! Egy bátor vagy talán felelőtlen párral még beszélgettünk lefelé, félúton a Padisi élményeikről. Ők felfelé indultak és nagyon megáztak... Mi a település egyik vendéglátó helyéig jutottunk a vihar érkezéséig. Szerencsések voltunk, mert itt már nem esett, hanem szakadt az eső, ahogy a csövön kifért. A „Gondűző” tulaja is szerencsésnek mondhatta magát, mert a szomjas turistánál nincs jobb vendég! Főleg, hogy a vihar jó háromnegyed óráig tartott... Vass Tibi még feljutott a Székelykő oldalán lévő barlanghoz is.

Negyedik napunkon a Torockói Ági-panzióból átköltözködtünk másik szállásunkra a Padis lábánál lévő Bogatelepre. A Boga Gyöngye panzióban voltunk elszállásolva. Jó választásvolt, mert innen fél órás utazással elértük túráink kiinduló helyeit. Ezen a napon a csapat együtt tett egy rövidebb, négy órás, nézelődős túrát a Padis menedékháztól a Ponor-forrás, Ponor-rét érintésével a Glavoj-rétig.
Ötödik napon ismét kettévált csapatunk. A kevésbé megerőltető, rövidebb túra a „Csodavárt” a kilátók felé megkerülve átment a Ponor-rétre, majd innen, mivel a megbeszélt időnél jóval korábban voltak az „Elveszett világhoz” is eljutottak. A „nosztalgiások” a „Csodavár” szikla alakzatait alulról csodálhatták. Az egyes, kettes és hármas dolina között a barlangok világát is megismerhették! Itt csatlakozott hozzánk két Szegedi fiatal, akik utána nagyon köszöngették a lehetőséget, hogy velünk jöhettek és még lámpát is kaptak! Egymást segítve majdnem mindenki száraz lábbal jutott ki a barlangból az egy órás túra során... Ezután ez a csapat is visszajutott a menedékházhoz vezető útra. Időnk nekünk is volt, ezért mi is beterveztük az „Elveszett világot”. A menedékházat útba ejtve úgy gondoltuk, hogy megérdemeljük a kávét és a „medvés” korsóba mért italokat a „barlangászás” után. Majd egy kis ejtőzés és folytattuk utunkat a zsombolyok felé. Fekete-, Úttörő- és a Fedett-zsomboly érintésével jutottunk az Iker-zsombolyhoz.

Itt mindenki meglepetésére összefutott a két csoport, szervezni sem lehetett volna jobban! Együtt folytattuk utunkat a buszig. Este jó páran még elmentek az üdülőtelep szélén lévő vízesésig.

Hatodik napot ismét együtt indítottuk a Glavoj-rétről. Ezen a napon a túrák mindenkinek kemények, de látványosak voltak. Nem messze a réttől már el is vált a már összeszokott két csapat, az extrém részeket kihagyók a Galbina-szirt után az Eszkimó-jégbarlanghoz jutottak és itt döntötték el, hogy lejönnek a Galbina-sziklaszoros aljához, majd tovább a Köves Kőrös partjáig. A „nosztalgiás” csapat a „Csodavár” kilátóinak érintésével jutott fel a Porcika-zsombolyig. Tonyó és Zsuzsika innen a Galbina-szirt felé vette az irányt majd az Eszkimó-jégbarlangtól visszamentek a buszig. A többiek folytatták útjukat le a Galbina-kitörésig. Innen kezdődtek a sziklákon mászások, láncon és kötélen lógások, vízben tocsogások, majd szinte ugyan ez még egyszer... A sziklaszoros aljától ez a csapat is a Köves Kőrös partját vette célba. A csoportok a folyó partján pár perc különbséggel ismét összejöttek a busznál. Innen vásárolni mentünk Vasaskőfalvára. Ezután megérdemelt pihenő következett szinte mindenkinek. Azért voltak, akiknek még volt erejük egy sétára a településen... A szálláson össze ismerkedtük egy Miskolci családdal, akik a másnapi túrán már velünk tartottak.
Utolsó túra napunkon már csak egy kis levezetésre készültünk. Az Ordaskő oldalában megismert pár már mondta, hogy a „Szamos-bazárból” még csak az Aragyásza-barlang járható. Ezért erre a napra bekerült a Mócok temploma kilátópont megtekintése, ahonnan szép kilátás volt a Padis üdülőtelepre és a környék hegyeire a Kék-Magurára és a kopasz tetejű Horgas-havasra. Innen lehetett legjobban látni a pusztítást, amit a tél okozott. Még mindig vannak lezárt utak, amire figyelmeztető táblák hívják fel a figyelmet. Ami nagyon fontos, ezek és a más ismertető táblákon is van magyar nyelvű felirat! A barlang közeli nyeregnél jött egy kis zápor, amit a fenyők alatt simán átvészeltünk. A föld és a kövek nagyon csúszósak lettek, így már nem mindenki jött le a barlangba. A barlang túra oda vissza egy óránkba került. A délutánt a vízesés megtekintésével kívántuk zárni. Az oda úton viszont már lehetett látni a közelgő vihar előjeleit. A hegyeken gyorsan átbukó felhők és az egyre közelebbről hallható dörgés hatására visszavonulót fujtunk. Szerencsénkre a vihar megint megvárta, míg a vendéglátóhelyre érünk... Erdélyi túráinkon többször is megtapasztalhattuk, hogy tudni kell megálljt parancsolni és visszafordulni...

A hazaúton a kötelező pihenőkön kívül egy Lei költéses bevásárlás és a múzeum lett tervezve Nagyszalontán. Mivel csak a nemzeti ünnepünkre koncentráltam elfelejtettem, hogy hétfőn a múzeum zárva... A költekezés viszont jól sikerült. Volt, akinek a pénztár után egy Banija sem maradt!

Összegzés képen elmondhatom, a szállásaink és az ellátásunk is jó volt. Ajánlom őket másoknak is. A túrákon mindenki megcsinálta a saját maga választott távot és ott remekült helytállt! Ahol kellett segítettük egymást szóval, tanácsokkal vagy éppen fizikai erővel is! Az időjárás felelős is kedvezett nekünk, reggelente tizennyolc-húsz fok volt és délutánra is csak huszonöt-huszonhat fokig kúszott föl a hőmérő higanyszála. Az előzetes egyeztetés alapján az extrémebb túrákat atiKA, a viszonylag könnyebbeket Várnainé, Hajni vezette. Utazásunkat a Kárászi önkormányzat buszával csináltuk végig.

A csoport tagjai Ament Tamás, Bajzát Ilike, Bánfainé Nóri, Bayer Ferencné (Betti), Braun Andi, Csabáné Rigler Éva, Farkasné Piroska, Farkasné Tomecskó Zsuzsanna, Gáspárné Juhász Ibolya, Németh Kata, Nyújtó Terike, Kolin Edit, Simonics ALajos, Stiksz Zsuzsika, Varga Anikó, Vass Tibor és a két túravezető Hajni és atiKA voltak. A buszunk irányítója és szószólója Mennyes Zoli volt...

 

Maradjon a végére ismét az, hogy: „Szép volt, jó volt, visszamennénk!” De hozzá teszem, hogy az extrémebb túrák már nem biztos, hogy benne lesznek a következő évek terveiben...

 

atiKA