Már régóta motoszkált bennem a gondolat, hogy egyszer el kéne látogatni a Tátra magasabb régiójába. A tavalyi évben egyesületünk tagjainak és a hozzánk közel állóknak a fejében is megfogalmazódott ez a lehetőség, és ami a lényeg, ki is mondták. Több se kellett: elkezdtem érdeklődni a túrák, szállások felől. Egy biztos pont már ekkor is volt: az utazás busszal fog történni, még pedig Zoli barátunkkal Kárászról. Se szállás, se túrák, de a busz lefoglalva. A létszám még így is hamar betelt!

Augusztus 14-20-a között szerveztük a túrát. A szállást a Miramonti Panzió és Apart-man Hotelben sikerült foglalni egy kis „angolos” segítséggel. A szálló Felsőtátrafüreden van (Horny Smokovec). Mint kiderült, jó választás volt, kényelem és tisztaság volt a kisebb-nagyobb apartmanokban. Étkezésünk is helyben volt. A fél nyolcas svédasztalos „mindent bele” büfé reggeli, a vacsoránál pedig az aznapi leveshez adott két féle második fogásból lehetett választani és volt desszert és gyümölcs is. A büfében, mint a túrák során kiderült, a tátrai árakhoz képest olcsóbban jutott hozzá mindenki a megkívánt sör és Tátra tea adagjához.

A túrákról szólva már többen pedzegették, hogy ez elég kemény lesz... Igazuk lett! A köveken lépegetős, lépcsőzős túrázás nem a mi legjobb szórakozásunk. Azok a túrák, amiken eddig „edződtünk”, erre vajmi kevés felkészülést nyújtottak. Még az erdélyiek sem! Az első napi túrán – ami a Szoliszko csúcsra vezetett – kiderült, hogy a következő napokban sok féle variációt kell felvetni, hogy mindenki jó szájízzel utazhasson majd haza! Ez a vacsora utáni megbeszéléseken mindig meg is történt, és ki-ki eldönthette, hogy másnap melyik szintű csoporthoz szeretne tartozni. Ehhez mindenkinek megadtuk a kellő információt: útvonal, útirányok szlovákul is, színjelzések. Menet közben pedig telefonos kapcsolat, ki merre jár.

Programunk a következő volt: első napon utazás közben megnéztük a Szlovák Paradicsom egyik gyöngyszemét, a Tamás kilátót (sziklát). Második napon a Szoliszko csúcs volt a célpont. A túra útvonala a Csorba-tótól indult, majd Furkota-völgy – Szoliszko menedékház – Szoliszko csúcs – Szoliszko menedékház – Csorba-tó útvonalat járta be a csapat nagy része. Voltak, akik a menedékházat a felvonóval közelítették meg és onnan csinálták a csúcstámadást. Harmadik napunkon volt a túraterv legnehezebb túrája, a Tengerszem-csúcs (Rysy). A Poprádi-tó vasúti megállótól indult mindenki és a Majláth menedékháznál még együtt kávéztunk. Akik előző nap lanovkáztak, azok most itt a tó körüli séta után a Szimbolikus temetőt nézték meg, majd hogy egy kis szint is legyen, a zöld, majd piros jelzésen mentek át a Csorba-tóhoz egy kis nézelődésre. A többiekkel irány a Hunfalvy menedékház. Az út középső szakaszán jött a tűző nap, ez a láncos mászás után sokunkat a menedékháznál marasztalt. A csúcsra ketten jutottak fel, azaz csak jutottak volna, mert az irdatlan embertömegben esélyük sem volt 20 méteren belülre kerülni a csúcson lévő határkőhöz (szlovák-lengyel határ)... Ezt mindenhol megtapasztaltuk: ember ember hátán. Aki nyugodtan szeret túrázni, az ne kívánkozzon a Magas-Tátra közelébe. Egy rövidebb, 5-6 kilométeres szakaszon több ezer ember naponta!

Ezen a napon Baumann Józsi felfedező útra indult, és a Lorenz-hágó érintésével megkerülte a Szoliszko csúcsot. Kemény dió volt, gratula! Negyedik napon a tervhez képest változtattunk, a Lengyel-nyereg elérését célozva. Reggel átsétáltunk Ótátrafüredre, ahonnan a vonattal jutottunk fel Tarajkára (Hrebienok). Itt is három csoport alakult. Mindegyik a „Tatranska magistrála” utat célozta elsőre. A legrövidebb túrát teljesítők a kilátópont után visszafordultak és még megnézték a Tar-pataki-vízeséseket. Legtöbben a Sziléziai házhoz értek és itt váltak szét két csoportra. A középtúrások nézelődtek a Felkai-tónál és a vízesésnél, majd a sárga jelzésen jutottak le Ótátrafüredre és onnan gyalogosan a szállásra. A hosszabb túrát választóknak a Lengyel-nyereg volt a cél, ami 2200 méter magasan van. Itt is van egy láncos szakasz, ami úgy látszik, meg-rostálja az ide látogatókat. Itt voltak a legkevesebben, főleg fiatalok, akik még felmentek a hágó melletti csúcsra.

Nekünk is javasolták, de a kb. 350 méteren leküzdendő 250 m szintemelkedés nem volt csábító számunkra. Nézelődés és kalóriapótlás után sokat fényképezve jutottunk vissza a Sziléziai házhoz. Itt gondolkodtunk egy korsó sörön, és jól döntöttünk: megittuk! Ezzel a fél órával lekéstük az ótátrafüredi késő délutáni jelentős záport...

Ötödik napra egy völgyi túra lett betervezve, és a legtöbbeknek elvégezve. Útvonal: Csorba-tó – Felső Fátyol-vízesés – Szentiványi-tó és innen vissza. Ezen a napon alulról csodálhattuk a mellettünk magasodó, és az előző napokban már járt hegyeket. Azért a tótól a látványért így is fel kellett jutni 1700-1900 méterig. Ketten megirigyelték Józsi előzőekben tett túráját és ők is megkerülték a Szoliszkót a Lorenz-hágón keresztül. Velem együtt többen csak a vízesést céloztuk meg, hogy a tóhoz visszajutva még lanovkázhassunk egyet a Szoliszko menedék-házhoz. Így itt fent 1840 méteren még egy-két helyi gőzgombóc elfogyasztására is volt lehetőség. Ezen a napon Baumann Józsi megnézte, milyen lesz a következő napi túránk. Nagyon jól tette, mert este mindjárt beszámolt róla, hogyaz eredeti tervet vessük el. Az ő útvonala: Tátraerdőfalva – Tarpataki-vízesések – Rainer ház – Zamkovsky ház – Kőpataki-tó – Tátralomnic volt.

Eljött az utolsó túrázós napunk a Magas-Tátrában. Az előző esti megbeszélés szerint együtt indultunk Tátralomnicra, ahonnan a Kőpataki-tóig mentünk egy átszállással a kabinos felvonókkal. Innen szinte végig lefelé vezetett az utunk a túrák végéig. A már előzőleg is kialakult csoportok mentek együtt. A legkönnyebb a Zamkovsky ház érintésével a Tarajkára, a többiek innen a Zamkovsky háztól a Tarpataki-vízeséseket vették célba a háztól. Közben láthattuk, hogy a Rainer háznál a vállalkozó kedvűek kipróbálhatták erejüket sherpaként: nem lehetett könnyű 30 kg körüli vizesüveg csomagokkal a hátukon, és még az időt is mérték nekik. A vízesések látványa nézegetésre és fotózásra serkentett mindenkit. A táv innen már nem volt jelentős. A végére egy felhő széléből kaptunk pár csepp esőt. Én elővettem az esőkabátot, hogy legalább egy ilyen fotó is készüljön az itt töltött idő alatt. Ide kívánkozik, hogy a szervezéskor megkérdezettek egyöntetűen azt mondták, hogy a Tátrában délután automatikusan jön az eső. Vagy a szervezés volt nagyon jó, vagy az égieknek tetszett magas hegyekhez nem szokott csapatunk, de esőt nem kaptunk! Azaz a szállásra érve elkezdett esni és másnap estig jósolták az égi áldást, de reggeli pakolásunknál még biztosan esett.

A hazautazás napjára már csak egy barlanglátogatást terveztünk a Gombaszögi-barlangba. Ezen a rövid, mindössze 40 perces barlangtúrán sok szép cseppkövet láthattunk. A barlang nevezetessége a szalma cseppkövek sokasága, van köztük 2 méteres hosszúságú is! A továbbiakban már csak technikai megállókat iktattunk be, na meg az M3-as főút „zabálós” büféjénél egy megállást. Szerencsésen hazaértünk és jókedvűen búcsúztunk el egy jól töltött héttel és sok szép látvánnyal a tarsolyunkban!
Összegzésül arra biztatok mindenkit, járja meg ezeket a szép hegyeket legalább egyszer! De azt vegye számításba a tervezésnél, hogy itt a lefelé 350 méteres szintesés nem egy ballagás a Jakab-hegyről! Ajánlom a „Tátra kártya” kiváltását is, mert ezzel a 3 eurós kártyával a Tátravasúton négy napig ingyen lehet utazni! A vasútra vannak más kedvezmények is (családos stb.). A felvonókon, barlangokban „nyugdíjas” jegyet 60 éves kortól lehet váltani, és ezzel pár eurót spórolni. Jók a szlovák és a cseh sörök, na meg a Tátratea sem utolsó...
Erdélyi túráink után a végére mindig azt írtam: Szép volt jó volt visszamennék!

Most meg legyen ez: Szép volt jó volt, a többit majd meglátjuk!

atiKA