facebook_page_plugin

Túrával egybekötött forrástisztítás.

A hétvégén, gyönyörű napsütéses időben pár túramozgalomhoz szükséges forrást, kilátót és turistaházat akartunk felkeresni. Nagyon tartalmas útvonalat sikerült kiválasztania Lovas Áginak (köszönöm neki), mert sok mindent felkereshettünk. A túra célja Máza és Dombay-tó közötti útvonalon két turistaház (Váralja kh., Dombay-tó tábor). Útközben felkerestünk egy kilátót Kisújbánya felett (Cigány-hegyi kilátó) és rengeteg forrást. Ezeket a forrásokat öröm megtalálni és nagyon jó érzés ott lenni. Biztos vagyok benne, hogy valami misztikusság is van a dologban, mert nem tudom megunni a látványukat, szépségüket.

 

Az első forrás az utunk során a Cserfa-forrás. Megközelítése kalandos a vízfolyás miatt. Környezete szép és rendezett. A forrást kicsit megtisztítottuk, de sok dolgunk nem akadt, mert csak a lehullott leveleket kellett eltávolítani a kiépített részről és az elfolyásból.

Jägerok-kútját kerestük fel a sorban, mely még nehezebben megközelíthető. A bátrabbak egy kidőlt vastag fán tudnak átsétálni a patak felett, akik vakmerőek azok köveken lépkedve ügyeskedhetnek és az óvatosak kis kerülővel egy keskenyebb patakrésznél át tudnak lépni. Forrástisztítási feladatunk itt is a levelek eltávolítása volt, melyet botokkal, szabadkézzel elvégeztünk. Egy-egy ilyen kotrás után hallható-látható, ahogy a víz szabad utat kapva csobogóvá válik és rohan a patakjába.

Kalán Miska-kútja volt a következő állomásunk. Nem sokat tudtam erről a forrásról, ezért nekem egy betyár jutott az eszembe a névről. Persze már utána néztem az eredetének és nem betyár volt a névadó, hanem pásztor vagy favágó. A forrás nekem kicsit misztikus, ahogy a fa tövéből tör elő, itt valami varázslat van a föld alatt. Már több dolgunk volt, mert a levelek nagyon megültek a forrásnál és az elfolyónál, iszaposodott kicsit a elfolyás. A takarítás után szinte felszabadultan csordogált el a forrásvíz. Mindenkit bíztatok a forrástakarításra, mert nagyon hamar látványos eredményt lehet elérni és jó dolog, mikor meghallja az ember a víz csörgedezését, ami a forráshoz érkezéskor még nem tapasztalható.

A Vadvirág-forráshoz is ügyeskedve lehet eljutni, de érdemes, mert nagyon szép környezetben található. A víz útját kellett itt is megszabadítanunk a levelektől, hogy a közeli patakba hamarabb elérjen a forrásvíz. Ha már van sebessége a víznek, akkor tisztítja az útját kissé maga is, de szükséges a segítség, mert minden évben a levélmennyiség olyan mértékű, hogy képes a víz útját állni és elkezd iszaposodni a környezete.

Az Amália-forrást nagyon mostoha körülmények között találtuk. Megtalálni is igen nehéz és a lehullott levelektől nem is látszott. Itt sok feladatunk volt, amíg forrásféle lett Amáliából. A felirata sem olvasható már. Ráférne egy gazda, forrásvédő. Sajnos nagyon nehezen közelíthető meg, talán ezért nem vállalja senki a rendszeres gondozását. Remélem, sokan szeretnék a Mecsek forrásai túramozgalmat megcsinálni és akkor mindig lesz valaki, aki kicsit kitakarítja.

Lendület-forrást kerestük fel következőnek. Azt hittem, hogy az Amália-forrásnál nincs láthatatlanabb forrás, pedig volt. A Lendület-forrás nem látszott (pedig két táblája is van). Aztán előkerült egy felirat, de tapasztalt túratársunk Nagy Balázs azt mondta, hogy nem a jót találtunk meg, keressük tovább. Persze szükségünk volt az útmutatására, mert olyan nagy mennyiségű levél fedte, hogy talán meg sem találjuk az igazi forrást a segítsége nélkül. Itt két tábla mutatja a forrást, de csak az egyik helyen van kifolyás, vízhozam. A nagy levélhányás során egyszer csak meglett a forrás. Itt volt a legtöbb feladat, de hárman, négyen ezzel is 10 perc alatt végeztünk és nagyon látványos volt az eredmény. Talán lesz már akkora ereje a víznek, hogy nem kell elterülnie a forrás közelében, és folyhat a patakjába jövő őszig, lombullásig. Sajnos a forrás már kezd szétesni, kifolyója nincs és egy műanyag zacskó lóg ki belőle. Megérdemelne egy felújítást!

Lencse-kút volt az utolsó vizes állomásunk. Persze itt is a levelek torlasza, meg pár ág adta a feladatot. Pár perces munkával csobogó vízfolyást varázsoltunk ehhez a forráshoz is.

Jó kis útvonal volt túrázáshoz és eredményes a túramozgalmamhoz. Köszönöm túratársaimnak Lovas Áginak, Nagy Balázsnak, Vasas Lászlónak és Szabolcsi Ibolyának.

 

szöveg: Miklovics Csilla