Ritkán jutunk el Belső-Somogyba, egy ebéd utáni sétához messze van, nyáron meg sietünk a Balatonra, nincs időnk itt megállni. Csak az erdők hűvös illatát érezzük az autóból, ha elhaladunk a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet határán. Most a 20 éves Duna-Dráva Nemzeti Park „20 év, 20 túra” programsorozatának nyitányára látogattunk Hosszúvízre.

Nyolcan indultunk, a két autóval gyorsan letudtuk a száz kilométeres utat, negyed 10-re Mesztegnyőre értünk. Megálltunk a volt ferences kolostornál, de zárva volt a templomkapu. Körbejártuk a faluházat, aztán továbbhajtottunk a gyülekezési pontra. Indulás előtt Nemcsok Tamás túravezető bemutatta a jubiláló Nemzeti Park logóját – a zöld kör jelképezi a bennünket körbevevő növényvilágot, a megtört kék vonalak utalnak az égboltra, a Dunára és a Drávára, alakjukkal szimbolizálják a repülő madarakat is. Közülük a réti sas és fekete gólya a legfontosabb védett faj ezen a környéken.

Homokos talajon indultunk a Boronkai patak kiegyenesített csatornája felé, aztán a vízfolyásokkal szabdalt Nagy-gyótai erdő nyiladékaiban haladtunk tovább. Nyílik a mocsári gólyahír, előbújt a medvehagyma, néhány tő virágzó farkasboroszlánt is találtunk. Az egyik elláposodott patakvölgyben ezerszámra nyíltak a tavaszi tőzikék. Bakancsban is járható volt az út, de csizmában lehetett közelebb menni a virágokhoz. A vízfolyás a Balaton felé igyekszik, de a közeli Gyótai halastavak, és a Marcali tározó visszatartja a vizet, védi a területet a kiszáradástól. Felriasztottunk egy rétisas-párt, megálltunk a fekete gólya elhagyott fészeknél. A jelzett utaktól messze, háborítatlan területen vezető túra végén visszaértünk a kiindulópontra, a világ zajától elzárt zsákfaluba, Hosszúvízre.

Hazafelé megálltunk Zselicben, meglesni a virágzó kakasmandikót. A növényzeten látszik, hogy jóval délebbre vagyunk.