Güdücre érkezésünk másnapján, sofőrünk pihenőnapján egy rövid túrát terveztem a szomszéd településre, Szárhegyre. Kényelmes sétával mentünk, közben az üdülőtelep szép faházaiban és a fotózásra ingerlő gombák sokaságában gyönyörködtünk. Útközben egy medve veszélyt jelző tábla „tömörítette” a társaságot! A két települést elválasztó dombon átjutva a Ferences rendi templomot néztük meg először. A Lázár kastélyt viszont zárva találtuk, mint kiderült privatizáció utáni örökösödési vita miatt... Mielőtt visszamásztunk volna a tetőre, egy kávéra, sörre, jégkrémre (kinek mi) elmentünk az egykori „Fenyő büfébe”. Itt szerencsére a tulajváltás csak névváltozást eredményezett, „Pálinkaház” lett a neve. Egy kis pihenő után elindultunk vissza a szállásra ahol már készült az aznapi vacsoránk, báránypörkölt képében! Ezt a napot már csak egy vacsora utáni zápor próbálta megzavarni, de nem sikerült, mert a házban folytattuk a beszélgetést.

Következő napokban újra számunkra keményebb túrák következtek. Először a Keleti-Kárpátok „Császárát” a Csalhó hegyet vettük célba. A Fantenele turistaházig együtt ment a csapat, itt ismét kettéváltunk. Akiknek soknak tűnt az 1100 méter feletti szintemelkedés azok a Dörgő vízesés felé vették az irányt, míg a többieknek irány a Toaca-csúcs. A csúcs túrától egy kicsit tartottam mivel a hegycsúcs még akkor is párában volt, amikor már 1700 méter felett jártunk, de a közben egyre erősödő szél kipucolta a felhő pamacsokat. A látvány lenyűgöző! Rálátni a közel 40km hosszú Békás-tóra, és a környező hegyek-völgyek sem akármilyen fotó témák. Lefelé haladva még egyszer megcsodálhattuk a havasi gyopárokat és egyéb más fényképezni való szépségeket.
Ezután másnap, az Egyes-kő megmászása már csak újgyakorlatnak tűnhet. A szikla azonban nem adja könnyen magát, egy hasadékon nem mindenki jutott át! Ők a többiekkel együtt nézték a turistaháztól a csúcs meghódítóit, amint az új kereszttől integettünk. A ház gondnokai közül csak a gazdasszony, Aranka és kisebbik fia volt a hegyen. Na meg Roky kutya, aki több év után is megismert bennünket! Gyors kiszolgálással megvoltak kávéink és söreink is. Gazduram a Csiki-medence ilyenkor szokásos elfoglaltságával a szénahordással volt elfoglalva. A hazaúton lehetőség volt Gyergyószentmiklóson egy nagyobb bevásárlásra, kinek mire volt szüksége az otthoniak megajándékozására. Leginkább a helyben készített csokik, sörök, likőrök kerültek a szatyrokba. Kora este sós fürdő igény szerint, majd még egy búcsúbeszélgetés a háziakkal és eltettük magunkat másnapra.
Vissza Torockóra! Az út során Korondi látogatás és a Szovátai só hegyek voltak a tervben. Ezeket sikerült is időben, bár nem rohanva megnézni. Korondon még mindig volt vásárolni való az otthoniaknak! Szovátai „fekete” emberek csak az először ide látogatónak voltak furcsák. Ahogy az egyik bekent iszapos ember mondta az iszap nem csak a reumatikus betegségeket gyógyítja, hanem a bőr karbantartására is jó hatással van! Mivel ezekkel a programokkal időben végeztünk még Torockón is jutott idő egy kis nézelődésre.
Másnapi levezető túránk az Ordas-kőre vezetett. Közben sokat nézelődtünk, pihentünk és fényképeztünk. A hegytetőről a Székelykő, Kő-köz, Vidaly is csodás arcát mutatta! A „haza” érkezést követően, akinek még nem volt oklevele a Székelykő megmászásáról az a „Forrás” büfében átvehette. Az okleveleket átadó Jó Balogh Uram nyugalmával és a túrázók tiszteletével maga is egy unikum a településen. Ezután már csak a vacsora és még egy kis beszélgetés maradt az estésre.
Reggel sajnos már haza kellett utazni... Útközben a Bánffyhunyadi templomot tekintettük meg a helyi kántor ismertetésével. A falon lévő szőttesek, a kazettás mennyezet is nagyon tetszett mindenkinek, de az épületre már ráférne egy tatarozás. Ahogy hallottuk csak állagmegóvásra futja... A 11 nap lezárásaként, amikor a kántor eljátszotta a magyar himnuszt a templomi orgonán, sokunknak könnybe lábadt a szeme!
Király-hágói megállásunkon a kürtőskalácsok és a miccsek vitték el a maradék lejek javát.
Magyarországi utunk sajna hosszabbra sikeredett, mint gondoltam, mivel dübörög az ország és mindenfelé a Békéscsaba – Szeged – Baja útvonalon az utakat építik! Akinek lehetősége van rá, kerülje ezeket az útszakaszokat a nyárra...
Egy kis összegzésként: a busszal kb. 2700km-t tettünk meg a tizenegy nap alatt! Hét túranapunkon közel 100km-t gyalogoltunk és ehhez majd 5700m volt a szintemelkedés, de sokak szerint ez a sok szint lefelé nehezebb volt! Legmagasabban 2000m-n voltunk a Balea-tónál, gyalogosan 1954m-n a Csukás hegyen.
A végére, mint más Erdélyi beszámolómnál, megint csak azt írhatom:
Szép volt, jó volt visszamenné(n)k!