facebook_page_plugin

Esemény

Cím:
A Hegyek Napja
Dátum:
2024.12.15.
Helyszin:
Url:
Szerkesztő:
Schmidtné Samu Szilvia
Részvevők száma:
Korlátlan
Résztvevők:
Másolás:

Leírás

A Hegyek Napja

December 11-e a Hegyek Nemzetközi Napja. Ezt a napot az ENSZ nyilvánította „jeles nappá” azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a hegyvidékek, magasföldek jelentőségére, és hangsúlyozza a megkerülhetetlenségét annak a feladatnak, hogy felmérjük országainkban a hegyvidékek adta lehetőségeket és korlátokat, és hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016-ban csatlakozott Hegyek Napja programhoz. 2024-ben december 15-én, vasárnap várjuk a természetjárókat – immár hagyományosan – 10 és 12 óra között a Jakab-hegyen. A Jakab-hegyre feljövő túrázók idén egy „Jakab-hegyi séta” című természetismereti és figyelemtesztelő játékban vehetnek részt, nem verseny jelleggel, hanem mindenki mérheti saját tudását, ismereteit. Aki szeretné magát „megmérettetni”, hozzon íróeszközt! Valamennyi túrázó, aki a Hegyek Napja alkalmából felkeresi a Jakab-hegyet, egy – erre az alkalomra készítetett – kitűzőt, mellé a játékban résztvevők csokit kapnak ajándékba. Akinek pedig kedve van hozzá, szalonnát is süthet.

Ez évi mottónk: „A természet nem egy hely, amit meglátogatsz, hanem maga az otthon.” (Gary Snyder)

Szeretettel várunk minden természetjárót és érdeklődőt a Jakab-hegyen december 15-én!
BMTSZ elnöksége

Helyszín: Jakab-hegy
Rendező: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
Információ: Schóber József, tel.: (20) 437-8314; e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hozzászólások