2013. április 208. szám
z- 208. szám 2013. április Új internetes honlap A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség honlapja hosszú évek óta szolgálta célkitűzéseinket, ellátta információval a természetszerető, azt megismerni akaró természetbarátokat, de a "csak" érdeklődő, alkalmi programokat keresőknek is iránymutató volt, sőt a "csak" ismeretekre vadászó olvasóknak is hiteles forrásanyagot kínált. Gazdag lexikális anyagával, a természetes és épített értékek bemutatásával, szövetségünk programajánlataival a téma igen gazdag tárháza volt. Indítása idején a kor egyik legfejlettebb megoldása volt, köszönet érte mindenkinek, aki akkor a létrehozását elősegítette. Továbblépésünk a fejlődés, a nyitás jegyében történik, előző honlapunk értékeink megőrzése mellett. Az új honlap - melynek címe változatlan: www.baranyatermeszetbarat.hu - lehetőséget kínál közvetlenül továbblépni a turisták számára más fontos felületekre, másrészt az interaktivitásra. A nyitóoldalon megjelenő információk (Friss hírek, Elkövetkező események) a dinamizmus jegyében egyből kínálják az aktuális, időszerű programokat, történéseket, felhívásokat. A fórum (csak regisztrált felhasználóknak! A szerk.megj.) lehetőséget kínál az azonnali reagálásokra, véleménynyilvánításokra, visszajelzésekre, s így akár a honlap fejlesztéséért - az olvasókkal való - közös munkálkodásra. Közhasznú civil szervezetünk minden munkatársa örömmel üdvözli az új lehetőségeket, abban a reményben, hogy olvasóink élnek az új lehetőségekkel, s ez a további lehetőségek forrása lehet. Az új honlap létrehozásán megyei szövetségünk képviseletében Nagy Balázs munkálkodott hónapok óta. Köszönet illeti őt, s rajta keresztül mindenkit, aki segítette munkáját. Tóth Klára elnök XXX. Csokonay Sándor Emléktúra Csokonay Sándor, "a mecseki források atyja", 1898. január 6-án született, és 1983. március 29-én hunyt el. Szövetségünk minden év tavaszán, március végén, halálának évfordulójához kapcsolódva a "Csokonay Sándor Emléktúra" megrendezésével emlékezik meg róla. Sanyi bácsi évtizedeken keresztül építette, tisztította a mecseki forrásokat, javította a kis erdei kunyhókat, később a turistaháza-kat.Nagyon szerette az erdő világát, szabadidejében ott pihent igazán. Hosszú évekig középiskolai testnevelő tanárként nevelte az ifjúságot a sport és a természet szeretetére. Madárvédőként is jeleskedett, több előadást tartott a madarakról időseknek és fiataloknak egyaránt. Számtalan madáretetőt, madárodút készített, helyezett el az erdőbe és az erdei kis faházak környezetébe. Fáradhatatlan ember volt, mindig fúrt, faragott, barátait saját készítésű turistabottal ajándékozta meg. Kedvelt helye volt a Cinke tanya, majd később az Ordas tanya, me -lyet Kiss Lajossal és barátaikkal tettek lakhatóvá. A ház ma is őrzi két keze munkáját, szerszámait, bejegyzéseit a régi naptárakban. A ház és környéke a "béke és csend szigeteként" őrzi Sanyi bácsi és barátai emlékét az utókor számára. Szorgalma, példamu -tatása, tennészetszeretete mindannyiunk számára példa lehet. Vigyázzunk munkáikra, a forrásokra, kis erdei házára, szerszámaira, írott emlékeikre és a még mindig meglévő madáretetőikre. Az első emléktúra Csokonay Sándor Emléktúra halála után 1984-ben került megrendezésre. 1998-ban Baumann József és segítői a Nyugat-Mecsekben, a Virágosvölgyben - emlékére - kiépítették a Csokonay-kutat. 2013. március 23-án, a XXX. Csokonay Sándor Emléktúra 13 km-es útvonalán 33-an gyalogoltak végig, Baumann József túravezető vezetésével. A túra érintette a Cinke tanya emlékkövet is. A résztvevőket a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség külön erre a túrára készített kitűzővel ajándékozta meg. Strasser Péter Köszönet az erdőtakarítóknak A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület Vámos Mihály Szakosztálya és a Mediterrán Gyaloglóklub 2013. március 9-én erdőtakarítási akciót szervezett a Mecsekben a BIOKOM Kft. szakmai és lebonyolítói szerepvállalása mellett. A természetbarátokból álló csapatok a Tettyéről indultak neki a 14-16 km hosszú túratávnak BIO-KOM-os zsákokkal, kesztyűkkel, valamint a közút mellett haladók még láthatósági mellényekkel is felfegyverkezve. Az erdőtakarító-túra fővédnökségét dr. Páva Zsolt polgármester, az operatív védnökséget pedig Nagy Csaba alpolgármester látta el, aki saját maga is lelkesen teljesítette a feladatot: végiggyalogolta a távot, közben folyamatosan gyűjtötte az eldobált hulladékot - a többiekkel együtt. Összesen 220 fő természetbarát vett részt a Mecseki Parkerdő takarításában, amely során 164 "teli" zsák (ez 2 nagyméretű konténernek felel meg) szemét került begyűj -tésre, és további 5 illegális hulladéklerakót derítettek fel a résztvevők, amelyek felszámolása folyamatban van a BIOKOM Kft. által. Köszönjük a részvételt Mindenkinek, minden, a természetet szerető és a környezetére igényes önkéntesnek, külön köszönet a BIOKOM Kft. lelkes, szakmailag felkészült munkatársainak, akik a gyűjtőpontokon várták a résztvevőket és azonnal begyűjtötték tőlük az összeszedett szemetet, valamint folyamatosan kapcsolatban álltak a túraveze -tőkkel és minden pillanatban segítőkészek voltak. Gratulálunk a rendkívül szervezett, színvonalas munkához, amely példaértékű és követendő minden közszolgáltató számára! A szervezők bíznak abban, hogy az akció eredménye nem csak az, hogy megtisztultak a túraútvonalak, hanem egyben felhívta a figyelmet arra is, hogy mindenkinek tennie kell a tisztaság megőrzéséért! A szervezők nevében: Marton József és Pál Krisztina túravezetők Somogy, Tolna, Baranya ifjú természetjárói a Mecsekben Gyerekzsivajtól volt hangos a Pécsbányatelepi Közösségi Ház környéke március 10 -én, vasárnap reggel. A Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség által meghirdetett kétfordulós természet-és városismereti vetélkedő második fordulójára, a 10 km-es, feladatokkal tűzdelt túrára gyülekeztek Somogy, Tolna, Baranya legjobbjai. Az üdvözlés után az indulási sorrend sorsolása, majd az indítás következett. 2-4 fős csapatok vették át a menetlevelet, a feladatokat tartalmazó leírást, valamint a szemétgyűjtéshez való kukászsákot és zacskót. Először az Ezeréves facsonk és a mellette lévő emlékkő adott feladatot, majd le kellett gyűrni a Gesztenyés és Tripammer-fa közötti szintemelkedést. Itt ellenőrző pont volt, ahol a természetvédelemmel, jelképekkel kapcsolatos feladatokat oldottak meg a gyerekek. (Természetvédelmi terület, pénzérméink madarai, növényei, a madárodú melletti emléktábla stb.) A zöld sáv jelzésű úton mentek tovább a versenyzők, s a Barátság-forráshoz is kitérőt tettek. A Melegmányi-völgyben, a vízesésnél volt a következő ellenőrző pont. Itt a mésztufa-képződéssel kapcsolatos kérdéseket válaszolták meg, s gyönyörködtek a mésztufa-lépcsőkön lezúduló víz látványában. Hosszú évek óta nem volt ennyire gazdag a vízesés. A következő szakaszon, a völgyből kijövet, a piros kereszttel jelzett úton a legfőbb feladat a csúszkálás okozta kibillenések ellensúlyozása és a nadrágfék használatának elkerülése volt. A Kereszt-kunyhónál újabb feladatokat kaptak: madár- és állatneveket tartalmazó szólások, közmondások párosítását, kiegészítését, jelentésük magyarázatát kellett megadniuk. Innét a Rábay-fáig sima volt az út, onnét a zöld kereszttel jelzett úton kellett visszatérniük a Fehérkúti kulcsos házhoz, ahol a célállomás volt. A Feketekő-forrásig minden rendben volt, de a további úton egy halvány, áthúzott régi zöld kör megtévesztett egy csapatot, s nem mentek tovább a 3-as-forrás elágazásáig. A célban növekedett a feszültség, amikor a 3. sz. csapat után az 5. számú érkezett be. Izgalmas percek (ne felejtsük el, hogy gyerekek indultak felnőtt kíséret nélkül az erdőbe, s voltak olyanok, akik ezt most először tették így), latolgatások, találgatások, majd a gondos nevelő felderítő túrája következett. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor együtt, mosolyogva megérkeztek. A gyerekek dicséretére legyen mondva, hogy nem estek pánikba, s becsülettel teljesítették a hátralévő szakaszt is. Még viszik valamire e témában! A célban összegyűjtöttük a feladatlapokat, a "kukászsákokat" (nem kevés szeméttel). Izgalmas volt a középiskolás kategória, mert az élen - egyenlő pontszámmal - egy kaposvári és egy pécsi csapat állt. Újabb feladat következett, amelyet a pécsiek nagyobb pontossággal oldottak meg, így övék lett az 1. hely. A különbség oly kicsi volt a két csapat teljesítménye között, hogy mindkét csapat számára felkínáltuk a kulcsosházi hétvégét, mindössze a jutalomválasztásnál vettük figyelembe a helyezést (a gyerekek az asztalra kitett tárgyak közül helyezésük sorrendjében választhattak). Az általános iskolás korosztály versenyét egy szekszárdi csapat nyerte, így a regionali-tás egyensúlya is megmaradt. Még az átélt élményeket taglalva ültek asztalhoz, s jól-esően, megérdemelten fogyasztották el a kulcsosház "sparheltjén" főtt finom paprikás krumplit. Az eredményhirdetés során a gyerekek értékes jutalmakat vehettek át. A vetélkedőt a NEA 2012-ben kiírt, szakmai programokat támogató sikeres pályázata segítségével, anyagi támogatásával tudtuk megszervezni. A győztesek eltölthetnek egy hétvégét egy-egy mecseki kulcsosházban (köszönet dr. Gundrum Károlynak és Ba-ronek Jenőnek a lehetőségért), de tárgyjutalmakat (tájoló, uzsonnás doboz, térképek stb.) és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által rendelkezésünkre bocsátott kiadványokat is vihettek haza emlékbe. Beszámolóik szerint azonban a közösen átélt élmények, a feladatvégzés során szerzett tapasztalatok, a kora tavaszi nedves, csúszós talaj okozta megpróbáltatások, valamint a Mecsek e változatos, látnivalókban gazdag részén eltöltött szép nap teszi igazán emlékezetessé számukra e találkozót. A győztesek: Középiskolás korosztály: 1. Kátai Norbert, György Domonkos, Kovács Fábián (Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécs); 2. Gorondi Balázs, Kántor Ádám, Bódis Máté, Mérei Attila (Kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium). Általános Iskolás korosztály: 1. Csötöny Bence, Tatai Mihály, Halász Bence, Mónus Ábel (Szekszárd, Babits Mihály Általános Iskola). A Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség fennállása óta minden évben igyekezett olyan találkozási pontokat keresni, amelyek a régióban az együtt gondolkodást, a kapcsolatok gazdagítását, a "természetbarátság" erősítését szolgálta. Találkozók, konferenciák, kirándulások zajlottak e cél érdekében. Most ez a rendezvény is beilleszthető e sorba, s értékei között az is számon tartható, hogy az ifjúsági korosztályt érintette. Kb. 100 gyerek vett részt a három megyében a vetélkedőn, vasárnap ebből 33-an élvezhették a szép tavaszi napot és egymás társaságát a Mecsek turistaútjain. Köszönet a régiós szövetség társelnökeinek, Dománszky Zoltánnak és Balázs Lászlónak, a felkészítő nevelőknek (Fodor Péter, Gergely Péter, Tarjányi József, Takácsné Hartmann Piroska), a házigazda rendezőgárdának (Rónaky Gizella, Szűcs Istvánné, Börcsök György, Kazal Márton, Gyenizse-Nagy Balázs, Szabó-Dalecker Ibolya, Arató Tünde), valamint a rendezvény számára a Fehér-kúti kulcsosházat rendelkezésünkre bocsátó POEÜ vezetőségének és Nagy Balázsnak a támogatásért, az önzetlen munkáért. Tóth Klára Forrástisztítás a Keleti-Mecsekben A dombóvári Delta Turista Egyesület február közepén ismét forrástisztító túrát szervezett. A helyszín ezúttal is a Keleti-Mecsek, ezen belül a Farkas-árok és környéke volt. Az utunk első állomása az István-forrás volt. Itt a forrás vízét elvezető medret tisztítottuk ki, ugyanis megtelt az ősz folyamán lehullott falevelekkel. Sőt, a mederben még egy kisebb gödör is volt, ami miatt a víz nem tudott akadálytalanul elfolyni. Továbbhaladva a Jágerok-kútjához érkeztünk, ahol ismét a falevelek állták a víz útját. Érdemes karbantartani ezt a forrást is, ugyanis elég szép a vízhozama. Ezután a Kalán Miska-kútja következett, ahol még a kifolyó nyílás is el volt dugulva. A legnagyobb feladat az Amália-forrásnál várt ránk. Itt a levelek teljesen betakarták nemcsak a forrást, de még a tábláját is. A forrástól a visszajutás a turistaútra elég kalandosra sikeredett, ugyanis a meredek partoldal rendkívül csúszós volt. Így csak nagy nehézség árán jutottunk ki a Lendület-forráshoz, mivel nem a patakot követve érkeztünk az utolsó állomáshoz. A tábla részben itt is takarásban volt, de a forrás előtt még egy kidőlt fa is fogadott min -ket. Csináltunk utat az elfolyó víznek, de a kidőlt fától nem tudtuk megszabadítani a forrás előterét az idő rövidsége miatt, hiszen a vonatunk már nemsokára indult Váraljá -ról Dombóvárra. Eredményes és szép téli napot töltöttünk a Mecsekben. Útközben sok szép csobogót és kisebb vízeséseket is láttunk. Müller Norbert Tenkes teljesítménytúra A tavasz beköszöntével újra itt a Tenkes túra! Sőt idén Mi hozzuk meg a tavaszt, ami egy-két változással is jár. A legfontosabb, hogy a túronyi rajthely leköltözik a túraállo -másra, aminek becsületes neve "Diósvölgyi ifjúsági tábor". Megközelíthető gépkocsival Pécs felől az 58-as útról a buszmegálló előtt balra kanyarodva a zöld sáv turistajelzéseket követve. Az autóbuszok viszont a régi helyen, a templom mellett parkolhatnak. A busszal érkezők lent a főútnál az autóbusz megállónál is kiszállhatnak! Maradnak a megszokott távok: a sétálós 10-es, nézelődős-borozgatós 15-20-as, azoknak, akik még bírják egy 30-as és egy igazi kihívás a maraton. Ezekhez a távokhoz idén (egyszeri rendezéssel) csatlakozik a retró maraton, amivel a régi Tenkesek hangulatát szeretnénk egy kicsit visszacsempészni, mivel itt a rajthely Villányban lesz. Az ellátás a már megszokott, jónak mondható marad. Ezek után már csak a szlogenjeink kívánkoznak ide: "Tudod már mit csinálsz 2013. április 6-án? Nem? Akkor kínálunk egy programot! Tenkes teljesítménytúra, hogy legyen egy jó napod, mert sok jó ember kis hegyen is elfér!" atiKA "MÚLTIDÉZŐ" TAKARÍTÁS A HÁRSAS KULCSOSHÁZBAN Adalék a 2013. január havi Mecsek híradóban megjelent, Biki Endre Gábor: "A hányattatott, szerencsétlen sorsú Hársas kulcsos ház története" c. írásához. Azt hiszem, valamennyi idősebb túratársamnak sok szép kedves élménye fűződik a Hársas kulcsosházhoz. Számomra különösen emlékezetes az 1997. szeptember 21-i utolsó nagytakarítás. Nagy lelkesedéssel láttunk munkához mi huszonhárman, én a cserép-eltakarító csapatba kaptam beosztást. Nem gondoltunk arra, hogy a nyáron átmelegedett cserepek alatt a befülledt párolgó talaj milyen ideális élő- és tenyészőhely a kígyók számára. Ahogy az első cserepeket fölemeltük, szabályosan megelevenedett a föld, sorra bújtak elő a megbolygatott állatok. A 20 centistől a csuklóvastagságú méteres példányokig, minden korosztály képviselve volt, több generáció élte ott háborítatlanul az életét. Támadt nagy riadalom mindkét oldalon, mi visítozva, öten tíz felé ugráltunk széjjel, a szerencsétlen állatok pedig egymást taposva, hanyatt - homlok menekültek a közeli bokrokba. Ezután már csak hosszú botokkal pöcköltük le a törmeléket, nem akartunk közelebbi kapcsolatba kerülni a csúszómászókkal. Mire aztán az összes cserepet elhordtuk, stószba raktuk, elgereblyéztük, elegyengettük a rézsűt, már egyetlen kígyó sem lábatlankodott körülöttünk. Utólag visszaidézve elég barbár akció volt, de szolgáljon mentségünkre, hogy nem bántottuk, csak a takarítás, tereprendezés érdekében másik élőhelyre "evakuáltuk" őket. Jó volna tudni, vajon a 15 év előtti népes kolóniából él-e még egy-két kései leszármazott a Hársas körüli erdőben? Lengyel Zoltánné SZÉNÉGETŐK, KOFÁK ÉS KNÉDLIVÉ VÁLTOZOTT SZTRAPACSKA - EGY BÜKKI KIRÁNDULÁS EMLÉKEI Jó húsz éve már - miután kis csapatunk keresztül-kasul bejárta a Mecseket és annak környékét - felmerült bennünk az igény más tájak, hegyek megismerésére is. Ehhez hozzájárult annak idején a Rockenbauer Pál és társai által készített "kéktúra" film vetítése is a tévében. Első Mecseken kívüli utunk a Bükkbe vezetett, ahol miskolci szállásunkról "csillagtúráztunk". Jól megszerveztük, hogy itthonról ki mit visz az egyszerű ételek elkészítéséhez, hogy csak kenyeret, tejet és krumplit kelljen vennünk. Akkortájt még nem volt ennyi étterem, nem volt menü, meg nappal amúgy is az erdőt jártuk. Szállásunkon nem volt főzési lehetőség, ezért itthonról vittünk magunkkal rezsót, lábast és evőeszközöket. Megérkezésünk délutánján felmentünk az Avasra, s onnan lejövet a temető kápolnáján kiírva láttuk, hogy este hangverseny lesz. Esti programként elhatároztuk, hogy elmegyünk a hangversenyre. Előtte azonban a rezsón elkezdtük főzni a másnapi ételünket. A hangversenyen jól hallható volt a tűzoltó autók szirénázása, s ekkor felmerült ben -nünk a gyanú, hogy vajon a rezsó vezetékét kihúztuk-e a konnektorból? Nem nálunk keletkezett-e a tűz? Bizonytalanságunk miatt hanyatt-homlok futottam vissza a szállásunkra. Persze a rezsó ki volt húzva, de azt a fél órát, amíg a szállásunkig futottam, és amit közben átéltem, senkinek nem kívánom. (A gyanúnk egyébként - legalábbis a tűzoltó autók száguldásának irányát tekintve - nem volt egészen rossz, mert a tűzoltók a közelben egy családi ház égő tetőszerkezetét oltották.) Miskolcról Garadnára kisvonattal mentünk, majd onnan Ómassán át a Csipkés-kút, Jávor-kút érintésével Bükkszentkeresztre. Május volt, és a Bükk-fennsíkon rengeteg virág nyílott, amikből a hajunkba tűztünk, és jó kedvvel, énekelve ereszkedtünk le egy tisztásra. Négy-öt boksa füstölgött a réten, és ugyanannyi férfi várt bennünket nagy nevetve, s megjegyezték, hogy az "operatagozatnak" még lenne egy kis csiszolni valója az éneklést illetően. Erdélyi férfiak voltak, akik kedvesen elmagyarázták a szénégetés menetét, és elkészült faszenet is mutattak. Bükkszentkereszten a templom megnézése után elmentünk az üvegmúzeumba. Itt egy tanár ember nagy szeretettel magyarázott nekünk, de különösen Julikánknak. A múzeumból kilépve észleltük, hogy igen csúnya felhők közelednek, és a hatalmas vihar ránk is csapott, így visszamenekültünk az üvegmúzeumba. Kiderült, hogy a tanár ismerte Pécset, és rendszeresen jár Harkányba is. Valamilyen itallal meg is kínált minket, amitől még jobban megoldódott a nyelvünk. Az is kiderült, hogy legközelebb ősszel jön Harkányba, és akkor meglátogatja majd Julikánkat is. Mentek az időpont egyeztetések, amikor tanárunk észbekapott és kijelentette, hogy reméli, el tud majd szabadulni az asszonytól. Ekkor vége lett a zivatarnak - és a remélt találkozónak is. A múzeumot elhagyva folytattuk utunkat egy büfé felé, amely épp akkor akart bezárni. Katink nagyon kérte őket, hogy adjanak neki valami ennivalót, mire azt válaszolták, hogy minden elfogyott, legfeljebb "üres krumplit" tudnak készíteni. Minden krumplijukat megsütötték nekünk, aminek finom ízét máig őrizzük emlékezetünkben. Miskolcról egy napra Kassára utaztunk. Időben elfoglaltuk a helyünket az autóbuszon, hogy a 70 km-es távon jó helyünk legyen. Igen ám, de "berobogott" a buszba tíz kofa, és követelte, hogy adjuk át a helyünket, mert szerdán és szombaton nekik foglalt helyük van a kassai buszon. A buszvezető közölte, hogy jobb lesz, ha átadjuk a helyünket, mert azt a csodát, amit Kassáig csinálnának, nem lehet kibírni. Azt is mondta a buszvezető, hogy nem szeretik a szerdai és a szombati kassai járatokat vinni, mert ők sem bírnak a "ténsasszonyokkal". Így aztán kénytelen-kelletlen a 70 km-t mi részben más helyen, részben egymás mellett szorongva tettük meg. Este mentünk vissza Miskolcra autóbusszal, csendben és jó helyen utazva. A kofák már korábban hazautazhattak. Kassán bementünk egy étterembe és sztrapacskát szerettünk volna fogyasztani. Jó idő eltelt, mire a pincér hatunknak kihozott nagy tányérokon knédlit, ehetetlenül kemény hússal. Hiába magyaráztuk, hogy nem ezt kértük, nem cserélte ki, mi pedig - a számlát kifizetve - éhesen távoztunk. Mindez életünk egy kis része volt, az idő múlása pedig a kellemetlen élményeket is megszépíti. dr. Koncz Eszter CINKECIPÓ Kedves Természetbarát! A pécsváradi Aranycipó Kft. új kenyérfajtát kezdett el gyártani és forgalmazni, "Cinkecipó" néven. Megvásárlásával a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja önkéntes munkáját támogathatod! A Cinkecipó búzalisztből, különféle magvak hozzáadásával (pl. napraforgó, lenmag, köles, kukorica, árpa, zab, hajdina, búzakorpa) készített cipó. Fogyasztásával nem csak a MME-t támogatod, hanem a saját egészségedet is. A fehér kenyérhez képest több rostanyagot tartalmaz, ezért az emésztésünkre jótékony hatással van. A hozzá adott magvak által különlegesebb ízvilággal rendelkezik, elfogyasztásával megismerkedhetünk a madaraink ízlésével. A Cinkecipót a hosszan tartó frissesség jellemzi, fogyasszuk akár egy hét elteltével, akkor is megtartja élvezeti értékét. Cinkecipó a jóízű adomány! Vegyen, hogy adhasson! Kapható az Aranycipó Szakboltokban 2013. március 18-tól. Both Ákos pék, MME Baranya Megyei csoportja HÍREK ■ Gubacsos kulcsosház: a Gubacsos kulcsosház kezelését a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub 2013. február 28-án átadta a tulajdonos Mecsekerdő Zrt-nek. A kulcsosház egyelőre nem üzemel. ■ Természetbarátok Klubja. Figyelem! A májusi klubfoglalkozás (május 7, kedd) nem a Tímár utcában, hanem a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Oktatóközpontjában (Pécs - Tettye, Pintér-kert) kerül megrendezésre! ■ "Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben". A március 16-án elmaradt teljesítménytúra tervezett új időpontja: 2013. augusztus 10. ■ Címváltozás: a Magyar Természetjáró Szövetség Országos központja 2013. április 2-án új helyen kezdi meg működését. A Központ új címe: 1075 Budapest, Károly körút 11. VII. emelet. A számlázási cím változatlan marad. A költözés miatti műszaki munkák hátráltatják a zavartalan ügyfélfogadást, így minden kedves természetjárótól elnézést kérünk előre is. MTSZ Országos Központ ■ Szálláshely a Dél-Zselicben, a Dél-dunántúli Piros Túra mentén: Ibafán 8 férőhelyes magánszálláshely kezdte meg működését. További információ a www.ibafa-piheno.com internetes honlapon található. Rendezvények ❖ március 8, péntek: Örökségünk" - délutáni diskurzus. R.: Hétdomb TE. Rákóczi emlékhelyek - Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ április 6, szombat: "Tenkes Retró Maraton, Tenkes Maraton, Tenkes 30, 20, 15, 10" teljesítménytúrák. R.: Dráva TSE, Tenkes TE. Rajt: Villány, Vasútállomás, 8.00, tömegrajt (Retró Maraton); Máriagyűd, túraállomás 7.00, tömegrajt (Maraton); Túrony, Diósvölgyi ifjúsági tábor 7.00-9.00 (30 km); 8.00-10.30 (20, 15 km); Máriagyűd, túraállomás 8.30-10.30 (10 km). Cél: Máriagyűd, túraállomás (Retró Maraton, Maraton, ill. 10 km); Túrony, Diósvölgyi ifjúsági tábor (30, 20, 15 km). A Tenkes Retró Maraton és a Tenkes Maraton csak előzetes jelentkezéssel teljesíthető! Nevezési határidő: március 20. Nevezési díjak: 900 Ft/fő (Retró Maraton, Maraton), 700 Ft/fő (30 km), 600 Ft/fő (20, 15 km), 500 Ft/fő (10 km). MTSZ, diák, nyugdíjas kedvezmény: 100 Ft/fő. Kedvezmény csak egy jogcímen vehető igénybe! Információ: Romvári Tibor (S 30/335-1702), Jancsi Attila (S 20/580-6078). ❖ április 6. szombat: "Gebhardt Antal" emléktúra. R.: Delta Turista Egyesület, Dombóvár; Mecsek Egyesület. Útvonal: Abaliget, vasútállomás - Abaliget (11 órától barlanglátogatás, a túra résztvevőinek ingyenes) - Orfű - Sárkányszakadék - Orfűi elágazás a.m. (rövid túra, 12 km, szintemelkedés 430 m) -Szuadó-völgy - Szuadó-nyereg - Éger-völgy (17 km, szintemelkedés: 580 m). Találkozás 9.39-kor az abaligeti vasútállomáson (Pécsről 8.58-kor indul személyvonat Abaligetre). Túravezetők: Dománszky Zoltán (S 20/365-9550); Müller Norbert (S 30/395-7092). ❖ április 7, vasárnap: "Le a Nagy-Mély-völgybe!". R.: Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE). Rajt tetszőleges helyről. Cél: Nagy-Mély-völgy, Kánya-forrás, 10.00-13.00. Nevezési díj: 800 Ft/fő. Információ: Matécz Péter (S 30/711-1012). ’ ❖ április 19, péntek: Örökségünk - délutáni diskurzus. R.: Hétdomb TE. Túratáborok 2012-ben - Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ április 20, szombat: "Fedezd fel a Mecseket” vetélkedő, záró túra. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Pécsbánya. Információ: Strasser Péter (S 20/522-2953). ❖ április 27, szombat: "Mecsek 50-30-15-10-0" teljesítménytúrák. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya tanya, 6.00-8.00 (50 km), 7.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00 (15, 10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 700 Ft (50, 30 km), 600 Ft (15, 10 km). MTSZ , TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény. A "Mecsek 0" túrát a 30 éves "Mecsek 50” tiszteletére rendezik meg. Útvonal, neve -zési díj a helyszínen ismertetve. Információ: Szabó-Dalecker Ibolya (S 30/846-0285). ❖ május 7, kedd: Természetbarátok Klubja. Helyszín: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Oktatóközpontja (Pécs - Tettye, Pintér-kert). Időpont: 17 óra. Az Év Madara, a gyurgyalag. Előadó: Wágner László - Duna-Dráva Nemzeti Park, tájegység vezető. A program nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► április 6, szombat "Fekete István nyomában". Útvonal: Bakóca - Alsókövesd -Felsőkövesd - Nagymáté - Bakóca (15 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozó: 8.30-kor Bakócán (autóbusz indul a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvarról Oroszlóra 6.30-kor. Átszállás Oroszlón: Oroszlóról Bakóca 7.53-kor indul az autóbusz.) Túravezető: Müller Nándor (S 20/957-5775). ► április 13, szombat: "Források a Keleti-Mecsekben". Útvonal: Máré csárda -Gergely-Éva forrás - Somosi-kút - Vörösfenyő kh. - Balincai-forrás - Máré-csárda (12 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás: Komlón az autóbusz-pályaudvaron 7.35-kor a 3-as kocsiállásnál, a mekényesi busz megállójában. (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvarról 7.00-kor indul busz. A mekényesi járat megvárja a 7-kor induló Pécs-Komló járatot). Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (S 20/2601947). ► április 21, vasárnap: "Dél-Baranya turistája nyomában". Útvonal: Diósviszló -Nagy-hegy - Tenkes - Máriagyűd - Siklós (Túrony). Táv: 18 (21) km, szintemelkedés: 500 (700) m. Találkozás 7.30-kor a pécsi autóbusz-pályaudvaron a 18-as kocsiállásnál. Túravezető: Jancsi Attila (S 20/580-6078). ► április 27, szombat: "Közép-mecseki séta". Útvonal: Dömörkapu - Kantavár -Anyák-kútja - Kőlyuk - Nagy-Mély-völgy - Fehér-kúti kulcsosház - Gesztenyés (14 km). Találkozás 8.50-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es autóbusz megállójában. Túravezető: Sipos Imréné (S 20/993-3457). ► május 4, szombat: "Gyöngyvirágot az édesanyának". Útvonal: Éger-völgy - Ja-kab-hegy - Éger-völgy (12km). Találkozás 9.00-kor Éger-völgyben, a Teca Mama kisvendéglőnél (a pécsi uránvárosi autóbusz végállomásról 8.40-kor indul a 22-es autóbusz). Túravezető: Marton József (S 20/297-7778). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► április 13, szombat: "Fel a várba!”. Útvonal: Magyaregregy, Máré csárda -Máré-vár - Vár-völgy, geológiai tanösvény - Máré csárda (7 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► április 20, szombat: "Mecseki mondák nyomába III." Útvonal: Hosszúhetény -Zengő - Mária-kápolna - Püspökszentlászló, arborétum - Diós-kút (bánáti bazsarózsák!) - Hárs-tető - Pap-rét - Cigány-forrás - Zobákpuszta (13 km). Indulás a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► április 21, vasárnap: Zobákpuszta - Püspökszentlászló - Hárs-tető - Miske-tető - Cigány-hegy - Dögkút-tető - Lendület-forrás - Vadvirág-forrás - Farkasárok - Váraljai vh. - Vöröscser - Büdös-kút - Gyertyános-forrás - Dobogó, kopjafa - Vörösfenyő kh. - Nyomákói-kút - Iharos-kút - Gergely-Éva-forrás-Máré-vár - Csurgó-forrás - Hidasi-völgy - Zobákpuszta (30,4 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi járattal. Túravezető: Horváth Attila (S 70/953-3050). ► április 27, szombat: "A Leánykő mondája a Vágyom-völgyben". Útvonal: Magyaregregy - Leánykő - Vágyom-völgy - Köszvényesi vh. -Magyaregregy (11 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin (S 20/507-0776). ► április 28, vasárnap: "Mecseki mondák nyomában II." Útvonal: Mánfa, Árpádkori templom - Erzsébet út - Páfrányos - Petnyákvölgy- Kőlyuk - Nagy-mély-völgy - Melegmányi-forrás, mésztufagát -Tripammer-fa (medvehagymás!) -Árpád-tető (az elmaradt márc. 30-i túra pótlása). Táv: 13 km. Indulás: a 7.30-as pécsi busszal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • április 6, szombat: "A kisvasút nyomában" - túra kisvasutazással. A túrára kis-vasúttal indulnak a résztvevők Mesztegnyőről, majd a búsvári állomásnál leszállva gyalogosan folytatják útjukat. A hajdani erdei vasút töltésén haladva megismerkedhetnek a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet erdeivel, halastavaival, valamint a múltbeli gazdálkodás nyomait is felfedezhetik. A résztvevők megcsodálhatják a természetes erdőtársulások tavaszi virágszőnyegét, és kis szerencsével rétisasokat is megpillanthatnak. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (S 30/405-4571)! Helyszín: Mesztegnyő, kisvasút állomás, időpont: 10 óra (gyülekező: 9.30). A túra hossza: 6 km, időtartama: 6 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő + a kisvasúti jegy ára. • április 10, szerda: Kis orchidea szakértő - pecsétgyűjtő program gyerekeknek. Minden, amit tudni érdemes Földünk egyik legnépesebb és legszínesebb növénycsaládjáról. Hazánk és a világ orchideacsodái. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. • április 11, csütörtök: Vad Magyarország - A vizek birodalma. Török Zoltán filmjének vetítése. A filmet Horváth Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, egyben a film szakértője mutatja be. Helyszín: Csurgói Közösségi Ház, 8840 Csurgó, Széchenyi tér 1., időpont: 15 óra. A program ingyenes. • április 13, szombat: Tavaszi virágszőnyeg túra a Mecsekben és a Máré-vár megtekintése - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. Hamisítatlan tavaszi sétára invitáljuk a természetkedvelőket a Kelet-Mecsek vadvirágos erdei útjai mentén. A lombfakadást megelőzve tarka virágszőnyeg borítja a szürke bükkösök alját. A túra során érdekes információkat kapunk a hagymás növények életmódjáról, emellett kevésbé ismert fajok is bemutatásra kerülnek. A Máré-várban vártörténeti kiállítás és szakvezetés segítségével bepillantást nyerhetünk a viharos időket megélt épület múltjába. Helyszín: Magyaregregy, Máré csárda, időpont: 10 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő + a vár belépőjegy ára. • április 15, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. Élet az erdő mélyén, az avarban. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. • április 20, szombat: A FÖLD NAPJA - szemléletformálás a mindennapokban. A szabadtéri rendezvény környezetünk természeti értékeire, azok megóvására kívánja felhívni a figyelmet. A látogatókat több szervezet képviselői várják hangulatos és interaktív programelemekkel. A résztvevők megismerhetik azokat a módszereket is, amelyekkel környezetünk védelme mindennapjaink részévé válhat. Helyszín: Pécs, Tettye tér, a program kezdete: 10.00 óra. • április 27, szombat: Bazsarózsa túra. Országos kitekintésben is jelentős botanikai értéket őriz a 100 hektáron elterülő Nagy-mező, Arany-hegy Természetvédelmi Terület. A egykori gyümölcsösök, legelők, ritkás erdőfoltok védett növények sokaságának jelentenek élőhelyet napjainkban. A világon már csak hazánkban találkozhatunk a fokozottan védett bánáti bazsarózsa életképes populációival. A túra során a különleges növény legjelentősebb állományaiban gyönyörködhetnek a túrázók. Helyszín: Hosszúhetény, Vásártér, időpont: 10 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • április 27, szombat: Ürge tanösvény avató túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság legújabb e-tanösvényét végigjárva egy kellemes séta során megismerkedhetünk a Paks környéki homokpuszta sajátos és változatos élővilágával. Helyszín: Paks, M6-os felüljárójának ürgemezei oldala, időpont: 10 óra. A túra hossza: 4 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. (Az erede -tileg március 16-ra meghirdetett, de a rendkívüli hóhelyzet miatt elmaradt túra pótlása.) • május: Orchideaszámlálás a Kelet-Dráva Tájegységben. Az élőlények egyed-száma a környezeti tényezők hatására évenként változik, ez a változás akár negatív, akár pozitív irányban állandósulhat is. A folyamatot csak a rendszeres egyedszámlá -lással tudjuk nyomon követni. Hazai orchideáinkra különösen jellemző a rapszodi-kus virágzás. Egyik legimpozánsabb orchideánk a vitéz kosbor. Miközben a területen élő egyéb növény- és állatfajokkal is megismerkedünk, a vitéz kosbor egyik legjelentősebb baranyai élőhelyén az Önök segítségével végezzük el a faj 2013-as mo-nitoringját. A PROGRAM PONTOS IDŐPONTJÁRÓL HONLAPUNKON ÉS HIRDETMÉNYEINKBEN TÁJÉKOZTATJUK A KÖZÖNSÉGET! • május 4, szombat: Odúnéző túra a Fekete harkály tanösvényen - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A túrán a résztvevők érdekes - akár kézzel fogható - információkat kaphatnak a zselici erdő életéről: változatos élőhely-típusokat, különféle fafajokat, csodás lágyszárú növényeket és rejtett életmódú állatokat ismerhetnek meg. A varázslatos hangulatú égerligetben kanyargó patak felett pallósorról nyílik lehetőség a vizes élőhely megfigyelésére. Sok érdekes információt lehet megtudni a madár-odú-telep jelentőségéről, valamint közelről megfigyelhetők lesznek az odúlakó fajok fiókái is. Helyszín: Kaposvár-Töröcske déli vége, időpont: 10 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • május 7, kedd: DDNP Klub. Az év madara, a gyurgyalag - Wágner László diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A prog -ram ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2013. december 214. szám
100 éve alakult meg a Magyar Turista Szövetség 1913. november 30-án alakult meg a Magyar Turista Szövetség, az első szervezet, mely összefogta a magyar- országi természetjáró, turista egyesületeket. A Magyar Turista Szövetségre mint a mai szervezetünk, a Magyar Természetjáró Szövetség jogelődjére emlékeztünk. Az évforduló kapcsán a budapesti országos ünnepséggel egy időben Pécsett is megemlékezésre került sor, melyet a Mecsek Egyesület – mint a Magyar Turista Szövetség alapító egyesületeinek egyike – rendezett. A Magyar Turista Szövetséget (MTSZ) annak idején 19 egyesület alakította meg, köztük a pécsi Mecsek Egyesület (ma ezekből az egyesületekből négy létezik). Az MTSZ első tisztikarában a Mecsek Egyesületet ketten is képviselték: Balogh Károly az MTSZ egyik társelnöke, Kiss József az MTSZ egyik alelnöke lett. Mindezek indokolták, hogy az évfordulóról Pécsett külön is megemlékez- zünk. Az ünnepi megemlékezésre november 30-án került sor Pécsett, a Széchenyi téren, az Időjelző (Időjárásjelző) Házikónál, melyet a Mecsek Egyesület állított közadakozásból 1908-ban. Az ünnepi hangulatot a most 100 éves Feketegyémánt Fesztivál Fúvószenekar térzenéje „vezette be”, majd dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere, a Mecsek Egyesület elnöke köszöntötte az ünnepség résztvevőit, rövid történeti emlékezésbe fogalmazva gondolatait az MTSZ-ről, a Mecsek Egyesületről és a Mecsekről. Ez után dr. Polgárdy Géza elevenítette fel előadásában a magyarországi turistaság kialakulásának történetét a 19. század közepére tehető kezdetektől egészen a Magyar Turista Szövetség megalakulásáig, majd a II. világháborúig. Az ünnepi megemlékezés 11 órakor a pécsi városháza dísztermében folytatódott, ahol konferenciára került sor. Ennek keretében előadásokat hallhattunk a baranyai turistaság és a Mecsek Egyesület történetéből: először Baronek Jenő diavetítéses előadása hangzott el „Villanások a Mecsek Egyesület életéből, történetéből” címmel , majd dr. Jelenszkyné dr. Fábián Ildikó mutatta be a baranyai természetjárás történetét „Szép Dunántúl kis remeke” című előadásában. A pécsi Széchenyi István Gimnázium tanulói „Nagy elődök nyomában” címmel az iskola egykori híres növendékeiről és tanárairól tartottak előadást, akik közül többen személy szerint is kötődtek a természetjáráshoz és a Mecsek Egyesülethez (pl. Horvát Adolf Olivér). Ez után a jövőre mutatva, a – reményeink szerint – leendő természetjárókról láthattunk egy rövid filmet a Földesiné Kövi Ildikó vezette „Bakancsos óvodások” túráiról. Befejezésül Müller Nándor gyönyörű fényképfelvételeit láthattuk szeretett Mecsekünkről. Ripszám István, a Mecsek Egyesület elnöke zárszavával ért véget az ünnepi megemlékezés. A konferenciát színesítette a 13 órakor létesített internetes kapcsolat a budapesti ünnep- ség résztvevőivel. Tisztelet az elődöknek, akiknek lelkes, önzetlen munkája alapján fejlődött a turistaság, turistautak, erdei pihenők, turistaházak létesültek, akik emberek százait, ezreit vezették be az erdők csodás világába, és szerettették meg velük a természetet és a természetjárást, és akik példát adtak arról, mit jelent az összefogás, a közösség ereje egy nemes cél érdekében. Hagyatékunk és kötelességünk ezt az örökséget megőrizni, ápolni, és munkánkban folytatni, tovább adni! „Dél-Baranya turistája” nyomában Strasser Péter A fenti címmel indult túrám november 17-én az Ormánság kapujából, Diósviszlóról. A túra elején pár szóval ismertettem a „Dél-Baranya turistája" túramozgalom keletkezését és mai helyzetét. Ezután megemlékeztünk az Magyar Turista Szövetség megalakulásának 100. évfordulójáról, aminek a pontos dátuma november 30-a. A nap erőlködött, hogy áttörje a ködöt, de ez a túra elején nem igazán sikerült neki. A „tejfölből" előbukkanó több száz éves hagyásfák néztek le az őket és girbe-gurba ágaikat csodáló és fényképező túrázókra. A bokrok terméseiket kínálták, piroslott a galagonya, kék színben pompázott a kökény. Az előző napok csapadékos időjárása meglátszott a talajon, volt egy kis csúszkálás. A Szödönyi-tónál sajnos kevesebb időt tudtunk eltölteni, mivel a köd miatt nem sokat láthattunk az ilyenkor itt előforduló madarak sokaságából. Drávacsehihez közeledve már a nap sugarait is élvezhettük, ami fokozta az egyébként is jó hangulatot. A településig a frissen festett kék sáv jelzések mentén haladtunk. Az MTSZ Útalapjából támogatva ezen a részen a Dráva TSE „ötös fogata" festette fel a jeleket. A Fekete-vízhez érve a gáton megláthattuk az elkészült kerékpárút egy szakaszát, majd az elbontott híd még álló pillérjeit. Lehet, hogy egyszer valakinek nem csak eszébe jut, hogy helyre lehetne állítani ezt az átkelőhelyet, de pénze is lesz hozzá? A Dráva parton a Fekete-víz befolyásánál, a napsütésben egy kicsit többet időztünk. Előkerültek az ott - honról hozott sütik, italok. Beszélgettünk a folyóról, túrákról meg sok minden másról, de ahogy elbújt a nap, mi is indultunk a túra végpontjára, Drávapalkonyára. A tónál kényszerből „megspórolt" időt a helyi vendéglátóegységben töltöttük a legtöbben, de voltak, akik még egy kicsit mozgásban maradtak és az előzőleg már látott Drávacsehi házait nézték meg egy kicsit más irányból. A túra részvevői az elmondások alapján jól érezték magukat! Köszönöm annak a 37 túrázónak, aki elkísért túrámra! Rockenbauer Pál Emléktúra atiKA Egy nagyon szép nap és egy igazán emlékezetes túra van mögöttünk. Az égiek is kegyesen csak a nap végére hozták meg az égi áldást, de még akkor is kíméletesen. November 23-án Rockenbauer Pál emlékének tisztelegve tettük meg a 14- km túránkat, amit Tóth Klára, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöke vezetett. Szép számmal gyűltünk össze: mindenki, aki csak tehette, itt volt, mert ez a túra minden természetszerető társunk számára sokat jelent, mert egy olyan ember emlékének tiszteleghetünk, aki nagyon sokat tett azért, hogy teljes szépségében ismerjük meg hazánk turista nevezetességeit, túraútvonalait. Külön örömként említem azt a túratársunkat, aki Gyálról ideutazva vett részt ezen az emlékezetes túrán. Pécsváradról indultunk Rockenbauer Pál sírjához, ahol nagyon szép és kedves, de cseppet sem szomorú megemlékezést tartottunk. Két nagyon kedves – és egyben legidősebb – túratársunk a csapat nevében koszorút helyezett el tiszteletünk jeléül. A rövid kis megemlékezés után a csapat felkapaszkodott a Zengőre, ahol egy közös kis pihenőt tartva meg is uzsonnáztunk, majd akinek kedve volt, az felmehetett a toronyba. Sajnos a párás, ködös idő miatt nem nagyon gyönyörködhettünk a panorámában. A szusszanásnyi pihenő után szép lassan elindultunk túránk folytatására, ami Hosszúhetényben ért véget. Mindent összegezve a csapat nagyon jól érezte magát és vidáman cseverészve fejeztük be a túrát azzal, hogy jövőre ugyanitt találkozunk. Major Péter Turistabál Mailáthpusztán Vissza-visszatérő gondolatunk volt évek óta, hogy fel kellene eleveníteni elődeink jó hagyományai közül a turistabált. Ez a gondolat csak erősödött bennem, amikor – meghívottként – részt vettem a Dráva TSE által szervezett, Mailathpusztán megrendezett bálon tavaly és tavalyelőtt. Nagyon jó élmény volt látni a vidám társaságot. A „drávások” és a siklósiak önmagukban is hangulatos estét töltöttek el egymással évek óta. Mégis csak idén érkezett el az idő, hogy megyei szintű rendezvényként hirdethettük a mailathpusztai bált, november 23-ra. Egy pályázat segítségével felkínálhattuk az ott- alvás lehetőségét a Dráva TSE kulcsosházában. Hát… alvásról nem nagyon volt szó. A rendezvény a szépen berendezett közösségi ház - ban volt. Este hat órakor a vacsorával (finom húsleves, a zöldségek, „cupákok” külön feltálalva, pörkölt nokedlivel, krumplival, finom savanyúsággal) kezdődött a program. Aztán a sokféle díszes és ízes sütemény került az asztalra, de aztán hamarosan a zene vette át az irányítást. Mozgásba lendült idős és fiatal, siklósi, pécsi, harkányi, máriagyűdi, még a sámodi polgármester és felesége is örömmel csatlakozott a táncolókhoz. Páros tánc, körtánc, lassú tánc, gyors tánc, magyar tánc, horvát tánc követte egymást – Kálmán zenéje nagyszerűen mozgásba lendítette a társaságot. Rövid időre, a tombolázás idejére állt csak le a zene, aztán újult erővel folytattuk. Azért persze (ha kicsit fül mögé tett kézzel is) volt lehetőség a beszélgetésre is, egymás mellé ülve. Fél szemmel a táncolókat figyelve tudtunk szót váltani egymással. A bált megelőzte két túra, amelyeken elődeinkre emlékeztünk abból az alkalomból, hogy a napokban ünnepeljük a Magyar Turista Szövetség megalakulásának 100. évfordulóját. Jancsi Attila túrája és a Rockenbauer Pál emléktúra során múltunk jeles képviselőire emlékeztünk, tetteikre, alkotásaikra. Itt most azt is megemlegettük, hogy turistaelődeink a kikapcsolódásnak ezt a kellemes formáját sem vetették meg. Olvashatók a krónikákban a hangulatos táncos rendezvényekről, majálisokról, juniálisokról, bálokról szóló élménybeszámolók. Az ilyenek közösségkovácsoló erejében ezen az estén sem kételkedett senki. Köszönet illeti a szervezőket, Gida Tibort és segítőtársait, a hagyományteremtőket, a hagyományápolókat. Minden úgy történt, hogy valamennyien jó érzéssel gondolunk vissza az együtt töltött órákra. Reggel még meglátogattuk a Drávát, s a szürkés, ködös tájban hazafelé autózva arról beszélgettünk, hogy nem volt semmi különös ebben az estében, mégis minden nagyszerű volt. Baráti, nyílt, őszinte. Ismétlésre érdemes. Tóth Klára „MÚLTIDÉZŐ” DÖGKÚT-TETŐI TÉVELYGÉSEINK Úgy tíz évvel ezelőtt részt vettünk a Mecsek nevezetességeinek megörökítésére kiírt szövetségi pályázaton. Úti célunk a Dobogón, Baranya és Tolna megye határán álló kopjafa, majd a Cigány-hegy lefényképezése volt. A magyaregregyi völgyön át vezető erdei műút sehogy sem akart véget érni, pedig Mar - gitkánk többször mondta, hogy ez már az utolsó kanyar a Pásztor-forrásig, de az még váratott magára. Út közben veszteség is ért bennünket, mert egyik túratársunk a nagy menetelésben elvesztette a kulcscsomóját, ami nem is lett meg. A forrásnál megpihenve meredek, jelzetlen úton kapaszkodtunk fel a Dögkút-tetőre. A tetőn észleltük, hogy Margitkánk nincs közöttünk, de sebaj, majd csak előkerül! Telt- múlt az idő, már fél óra is eltelt, de ő még sehol. Előbukkant viszont egy erdei terepjáró, rajta egy erdésszel, akit megkértünk, hogy ha útja során lát egy hölgyet, küldje hozzánk. Közben mi kiabáltunk, mobiloztunk, de semmi eredmény. Úgy fél óra múlva ismét megjelent a terepjáróval az erdész, aki közölte, hogy élőlénynek nyoma sincs a közelben. Jó egy óra múlva megjelent a távolban Margitkánk nagy nyugalommal, mondván, hogy ő ugyan nem tévedt el, mi jártunk rossz felé. Kiabálásunkat nem hallotta, a mobilja pedig otthon szólhatott, mert nem hozta magával. A kopjafa lefényképezése után a Cigány-hegyre tartottunk. Most már elől ment Margit- kánk, igen tempósan, nem is nagyon tudtuk követni. A Cigány-hegyen létszámellenőrzést tartottunk, amikor is észleltük, hogy ketten hiányoznak. Ketten a keresésükre indultunk, míg a többiek szigorúan a hegy lábánál vártak bennünket. Fél óra is eltelt, mire utolértük két keresett társunkat, akik a jelzésen nem északnak tartottak, hanem délnek. Nehezen értették meg, hogy a turistajelzések két irányba vezetnek. Ezután utunkat a Lakkeri-fenyves felé vettük, ahol többen is dolgoztak, köztük az az erdész is, aki Margitkánk keresésében részt vett. „Elveszett” társunk le is jelentkezett nála, mondván, előkerült. Az erdészek mondták nekünk, hogy nyugodtan kószáljunk az erdőben, csak adjunk nekik meghatalmazást a nyugdíjunk felvételére, mert itt az erdőben úgysem tudjuk elkölteni. Margitkánk javasolta, hogy ő tud egy rövidebb utat az egregyi útra, s így kárpótolhatjuk az általa okozott időveszteséget. Felkapaszkodtunk egy meredek szekérútra, de az elfogyott, s nem volt, csak két út előttünk: visszamegyünk a meredek úton, vagy egy ugyancsak meredek, de jóval rövidebb lejtőn hátsónkon leereszkedünk fűben, fában és földben kapaszkodva. Ez volt hát a javasolt „rövidebb út”. Végre ismét az erdei úton baktattunk tovább. Margitkánk a kudarc miatt elkezdett fogadkozni, hogy soha többet nem jön túrázni, az erdőt elkerüli, de még a Mecsek felé sem fog nézni. Mi kérdeztük tőle, hogy a Sárival vagy a Gizivel se menne gyalogolni? Mire ő azt válaszolta, hogy ha a Rockenbauer Pali feltámadna és hívná őt kéktúrázni, még neki is nemet mondana. Erre az Évával olyan nevetőgörcsöt kaptunk, ami kitartott a magyaregregyi strandig. Közben Margitkánk könnyei eleredtek, ami zokogásba torkollott. A kesergés szünetében ígérte, hogy a strandnál lévő holland kocsmában kárpótol bennü nket és annyit ihatunk, amennyi csak akarunk. Időközben kiderítette, hogy a pénztárcája a mobilja mellett hever otthon az asztalon. Sebaj, mondta, majd a kocsmában ledolgozza az általunk elfogyasztott italféleségek értékét, továbbá hasznosítani fogja ismereteit a Keleti-Mecsekben eltévedt turisták útbaigazítására. A kocsma zárva volt, csak két kutya, három kakas és sok-sok tyúk várt bennünket a ke- rítés mögött. Margitkánk viszont azóta sokszorosan kárpótolt bennünket a tévedéseiért. dr. Koncz Eszter Biztonságban a barlangok Befejeződött a „Barlangbejáratok biztosítása és lezárása, műszaki létesítményeinek koszerűsítése a Mecsek és a Villányi-hegység területén” című projekt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnál. A természetvédelmi célú beruházás az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében valósulhatott meg, teljes költségvetése 66.192.019 Ft volt. A munkálatok 2012-ben kezdődtek meg a Mecsek és a Villányi-hegység barlangjaiban. A projekt eredményeként 16 fokozottan illetve megkülönböztetetten védett barlang és képződményeik megóvása, valamint a védett és fokozottan védett denevérek élő- és telelőhelyeinek védelme, továbbá a barlangokban az élet- és balesetveszély elhárítása valósult meg. A turistautak mellett elhelyezkedő barlangok fokozottan ki vannak téve az illegális be- hatolásoknak, melyek során képződményeik károsodhatnak, valamint a hívatlan látogatók számára élet- és balesetveszélyesek. Ezért a beavatkozások elsődlegesen a barlangbejáratok biztonságos lezárását foglalták magukban. Továbbá kicseréltük a természetvédelmi kezeléshez és a barlangok kutatásához szükséges korábban beépített, de napjainkra korrodált, balesetveszélyessé vált műszaki létesítményeket, létrákat rozsdamentes acélból készült szerkezetekre. A barlangokban az új kiépítések a kutatók számára a biztonságos közlekedést segítik, a képződmények megóvását szolgálják. Számos olyan barlang – pl. Abaligeti-barlang, mánfai Kőlyuk-barlang – is található a területen, amely védett vagy fokozottan védett denevérek élőhelye. Mivel a denevérek fokozottan érzékenyek a zavarásra, valamint életterük az elmúlt időkben jelentősen csökkent, ezért szükséges élőhelyük lezárással biztosított védelme. A Villányi- hegységben található hévizes eredetű barlangok, mint amilyen a Beremendi- kristálybarlang és a Nagyharsányi-kristálybarlang, cseppkövekben, cseppkő- lefolyásokban, ásványkiválásokban különösen gazdagok. E barlangok emiatt fokozott védelmet élveznek. Képződményeik sokszor az omladékot borítják, a járóútvonalba esnek. Ezért adott szakaszokon, főképpen a Nagyharsányi-kristálybarlangban, a természetvédelmi és kutatási célú barlangbejárásokhoz a geológiai értékek védelme érdekében rozsdamentes acélból járóútvonalat építettünk ki. Az egyik legjelentősebb beruházás a projekt során az orfűi Vízfő-barlang rekonstrukciója volt, melynek keretében a valamikori vízmű általi hasznosításhoz kapcsolódó, napjainkban azonban már nem használt műtárgyakat és szerelvényeket bontottuk el és a bejárati szifont tisztítottuk ki. A bejárati tárót biztonságosan, denevérvédelmi szempontokat is figyelembe véve lezártuk és a barlangban a vízzel borított részeken a természetvédelmi kezelést, bejárást lehetővé tevő rozsdamentes acélból készült járófelületet alakítottunk ki a bejárati szifon környezetében és a Zuhatagos-terem taván keresztül. (Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) Megújult a Pintér-kert Arborétum A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hatvanmillió forint KEOP pályázati támogatás segítségével valósította meg a pécsi Pintér-kert rekonstrukcióját A mintegy száz éve létesített, és több mint 30 éve országos védelem alatt álló pécsi Pin - tér-kert teljes körű rehabilitációjára azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedekben a kertben előretörtek az agresszív növényfajok, miközben a védett vagy fokozottan védett növény- és állatfajok élőhelyeinek területe csökkent. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igaz- gatóság Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendsze - réhez benyújtott „A pécsi Pintér-kert rekonstrukciója az értékmegőrzés és a fenntartható kezelés biztosítása érdekében” elnevezésű KEOP pályázatán 60 596 469 Ft támogatást kapott. A pályázati támogatás segítségével megújult az arborétum kerítése, mely a kert alapításának időszakát, az 1920-as évek stílusát idézi. A kert bejárati részén létrehoztuk a főként vakok és gyengén látók részére kialakított illatösvényt. Meghatározott növényfajok és állományok ritkítását végeztük el, valamint új élőhelyeket létesítettünk. A kert növényei mellett új zománctáblákon tüntettük fel a növények magyar és tudományos nevét, valamint származási helyét. A gyűjteményes kert mellett egy rendezvényteret is kialakítottunk, mely a jövőben szabadtéri kamarakoncertek, művészeti performanszok helyszíne lehet. Több évtized után mostantól ismét látogatható a kert felső része, mely a jellegzetes me - cseki karsztbokorerdő látványát kínálja a vendégeknek. A parkerdő és természetszerű bokorerdő jelleg megőrzése mellett a gyűjteményes karaktert folyamatos telepítésekkel fokozatosan itt is kialakítjuk. A hegyoldalon több kilátópont is található, ahonnan a Tettye és a környező területek látványa tárul a látogatók elé. A meredek hegyoldalon a túrázók részére rozsdamentes acél korlátok adnak biztonságot. Pécs városa ezáltal új értékkel gazdagodott, a megszépült kert eredményesen szolgál- hatja a természeti és a történeti értékek megőrzését, a szemléletformálást, az oktatási feladatok színvonalasabb ellátását. Mindezeken túl felüdülést, kikapcsolódást nyújt a város polgárai és a városba látogatók számára (Forrás: Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság)
2013. február 206. szám
z- 206. szám 2013. február Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2012. évi működéséről Szövetségünk működése 2012-ben a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek az előző évivel azonos számú, 21 tagszervezete volt (melyek a tagszervezeti tagsági díj befizetésével érvényesítették tagságukat). Egyéni természetbarát tagsági igazolványt összesen 410-en érvényesítettek (vagy váltottak ki újat), ebből 23-an a Természetbarát Turistakártyát váltották ki. Az egyéni természetbarát tagsági érvényesítést más úton (más természetjáró szervezetnél, vagy közvetlenül a Magyar Természetbarát Szövetségnél) is ki lehetett váltani. Az egyéni tagságot érvényesítők száma - hosszú idő után - növekedést mutat, a növekedés mértéke a 2011. évihez képest mintegy 6%. A tagsági érvényesítésnek ez a formája 2012-ben létezett utoljára, az MTSZ 2012. decemberi rendkívüli választmányi ülésén hozott döntésnek megfelelően a szövetség tagszervezeti és tagnyilvántartási rendszere 2013-tól megváltozik. 2012. évi tagszervezeteink, és a szövetségünknél egyéni természetbarát tagságot érvényesítők: Egyesület, szakosztály neve Ifjúsági Aktív Nyugdíjas Össz. Dél-Zselic Természetbarát Klub 10 18 3 31 Démász-REZÉT SE Baja 2 8 2 12 Dráva TSE 3 11 1 15 Felhőtlenek 0 0 6 6 Hétdomb TE, Komló 3 15 28 46 Kenderföldi Természetjárók, Komló 21 3 0 24 Majtényi József Hagyományőrző Csapat 14 1 0 15 Mecsek Egyesület 0 0 5 5 Mecseki Erdészeti Zrt. Mókus Suli 11 16 1 28 Mecseki Kóborlók 2 6 7 15 Mindszentgodisai Ált. Iskola DSK 10 1 0 11 Nyugdíjas Szakosztály 0 0 72 72 Egyesület, szakosztály neve Ifjúsági Aktív Nyugdíjas Össz. Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület 0 1 0 1 Pécsi Ifjúsági Unió 0 0 0 0 Pécsi Túrakerékpáros és Körny.v. Klub 1 12 1 14 Pécsi Vörös Meteor 1 0 5 6 POEÜ 0 5 3 8 PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály 6 12 10 28 Szent Imre Iskolai SK, Siklós 6 4 0 10 Szúrós Csodabogyó Szakosztály 6 22 22 50 Tenkes TE, Siklós 1 11 1 13 Összesen 97 146 167 410 Ebből Természetbarát Turista Kártya 9 11 3 23 Szövetségünk 2012. február 11-én tartotta éves közgyűlését, amelyen a küldöttek elfogadták a 2011. évi beszámolót, pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést, valamint a 2012. évi programtervet. A közgyűlésen titkárválasztásra is sor került, az előző évi közgyűlésen titkárnak megválasztott Pál Krisztina lemondása miatt. A közgyűlés egyhangúlag Baumann Józsefnét választotta meg titkárnak. A közgyűlésen - a hagyományoknak megfelelően - elismerések átadására is sor került. Aranybakancs-díjat kapott Romvári Tibor, a Dráva TSE tagja, ezüstjelvényes túravezető, a Dráva menti turizmus fellendítésében végzett, valamint túravezetői, rendezvényszervezői munkájáért. Aranybakancs-díjat adományozott továbbá az elnökség Varga Györgynek, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársának az előző évi Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó megszervezésében nyújtott hathatós közreműködéséért. Kimagasló természetjáró, ill. közösségi munkájáért elismerésben részesült: Baumann József, Fehérné Kardos Ágnes, Gidáné Orsós Erzsébet, Jakab Ferencné, Kilin Sándor, Kulcsár Gábor, Nagy Balázs, Sipos Imréné, Szücs Istvánné, Varga Ferenc. Szövetségünk működésének feltételei 2012-ben biztosítva voltak: Pécsett, a Tímár u. 21. számú épületben, a megszokott helyen vártuk az érdeklődőket keddenként. Tátrai Bea (a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége titkára) az év folyamán is kész -ségesen intézte gazdasági ügyeinket, bár a munkavégzésének helyszínében beállt változás (csak heti két napot dolgozik a Tímár utcában, munkaidejének többi részét a sportcsarnok területén teljesíti) gondosabb egyeztető munkát igényelt. A Tímár utcai emeleti kis tanácskozóban tartottuk havonta a Túravezetők Klubját is. Anyagi helyzetünk az év nagy részében rendkívül rossz volt. A Baranya Megyei Önkormányzattól az idei évben egyetlen fillér támogatást sem kaptunk. A pályázati lehetőségek is beszűkültek. Pécs városa civil szervezetek számára kiírt idei pályázatai nem voltak alkalmazhatók megyei szövetségünk tevékenységére. A Nemzeti Együttműködési Alaptól a májusban beadott, működési célokra megfogalmazott nyertes pályázatunk pénze novemberben jelent meg a számlánkon. Az anyagi eszközök hiányát tisztségviselőink és tagjaink önzetlen, lelkes munkája ellensúlyozta némiképp. A 2012-es év személyi változást is hozott: februári közgyűlésünk az előzőleg lemondott Pál Krisztina helyére Baumann Józsefnét választotta titkárnak. Az új titkár követ -kezetes, gondos munkája nyomán stabilizálódott a helyzet az érvényesítések árusítása, a tagnyilvántartás vonatkozásában, valamint az érvényesítésekkel való negyedévenkénti elszámolás is rendre megtörtént a Magyar Természetjáró Szövetség felé. Egyéb feladatainkon is osztozhattunk vele. Elnökségünk stabil tagjai (Strasser Péter, Rónaky Gizella, Scheitler Adrienn) mellett "állandó" segítőinkre (Sipos Imréné, Nagy Balázs, Jancsi Attila) is bizton támaszkodhattunk. Kapcsolatainkat továbbra is fenntartottuk azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyek eddig is segítették munkánkat: Magyar Természetbarát (május 12-től Természetjáró) Szövetség (dr. Simkó Gabriella, Farkas György, Pálmai Vencel, Horváth Erzsébet), Baranya Megyei Önkormányzat, Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Tátrai Bea), Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igazgató, Kulcsár Péter tájegységvezető, Nagy Gábor osztályvezető), Mecsekerdő Zrt. (Keszi László vezérigazgató, Várady József vezérig.h., Ripszám István, Hohn Miklós, Sajgó Ferenc, Pintér Ottó erdészeti igazgatók és Szőnyi János), Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Abaliget Község Önkormányzata (Kisfali János polg.mester, Horváth Péter képv.), Orfű Község Önkormányzata (Füziné Kajdy Zita polgármester), Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Máriakéménd Önkormányzata (Fauszt József), Liptód Önkormányzata, Maráza Önkormányzata (Hoffmann János), Feked Önkormányzata (Tilmann Péter), Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóság (Hegyi Zsuzsanna igazgató), Dunántúli Napló (Horváth László, Kozma Ferenc), Pécs TV, Kossuth Rádió (Bak Anita, Farkas Erika) Rádió 1 (Bodács Etele), Régió Rádió (Zsoldos László), Pécsi Est (Rostás Gabriella), Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Pász-torAndrea, Dénes Andrea, Kisbenedek Tibor), Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (dr. Riskó Andrea természet- és tájvédelmi osztályvezető), Baranya Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Bognár Zoltán), és még mások. Kapcsolataink sokszínűsége, gazdagsága nélkül szövetségi szinten és egyesületi, szakosztályi szinten is jóval nehezebben tudnánk megvalósítani elképzeléseinket. Esetenként konkrét segítséget, szakmai együttműködést könyvelhettünk el. Kapcsolatainkban első helyen az MTSZ vezetőségét említjük, ahol a váltás ellenére nyitott, segítőkész munkatársakhoz fordulhattunk. A szomszéd megyék természetbarát szövetségeivel, azok vezetőivel való kapcsolataink főként a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség keretein belül élnek, bár tagságunk alkalmanként részt vesz egymás rendezvényein, túráin, ünnepségein is. Így örömmel tettünk eleget az új Somogy megyei elnök - Balázs László - meghívásának a Töröcskei-tó mellett tartott ünnepi összejövetelre, s természetesen részt vettünk az idei év regionális találkozóján is, amit Tolna megyei turistatársaink szerveztek Lengyelben. Együtt hallgattuk, majd vitattuk meg az MTSZ oktatási szabályzatának, oktatási rendszerének átdolgozását javasló anyagot Farkas György (MTSZ) közreműködésével Szekszárdon. Szövetségünk a Balokány-ligetért összefogás tagjaként, Baumann József és Tóth Klára az újonnan megalakult egyesület vezetőségi tagjaként is folytatta munkáját a város e zöld szigete megmentéséért, fejlesztéséért. Baumann József havonta rendszeresen megszervezi és irányítja a környezetszépítő munkát. Őrjáratokat tart és nagy része van a BIOKOM-mal való eredményes kapcsolattartásban is. A felhívások, a munka értékelése, dokumentálása is mintaszerű. Szövetségünk tevékenysége minden vonatkozásban kiemelkedő az összefogás tagjai közül. Kapcsolataink között számon tarthatjuk a Kisújbányai Baráti Kör Alapítványt (Derk-sen Gyöngyi). A nyáron Rónaky Gizella és Tóth Klára háromnapos rendezvényüket segítette, melynek során alkalmunk nyílt a szövetségünk céljait, tevékenységét, jelvényszerző mozgalmaink sajátosságait megismertetni a rendezvény több száz résztvevőjével. Együttműködésünk jegyében nagy segítséget adtunk az Üvegesek útja kialakításához is, Rónaky Gizella és Szücs Istvánné nagy részt vállalt a jelzésfestésben is. Szövetségünk képviseletében Tóth Klára elnök rendszeresen részt vett a turizmus, környezetvédelem területén tevékenykedő más szervek, pl. a Turizmus Zrt. Dél-dunántúli Marketing Igazgatóság által szervezett megbeszéléseken. Lehetőségünk volt azon a konferencián is felszólalni, amit dr. Gebhardt Antal születésének 125. évfordulója alkalmából szervezett a megyei múzeum. "Mit köszönhetnek a természetbarátok Gebhardt Antalnak?" címmel Tóth Klára volt a konferencia egyik előadója. Ugyancsak gazdagította a tanácskozást Dománszky Zoltán Tolna megyei elnök is, aki "Túrák, utak és ösvények, barlangi bejárók" című előadásával szerepelt. Az MTSZ idén három közgyűlést tartott. Mindhármon képviseltük megyénket. Februárban a változások előrevetítését, májusban az újjáalakulást, decemberben a szervezeti kérdéseket tárgyalta a közgyűlés. A Dunántúli Természetbarát Vezetők Találkozóján -Tatán - Tóth Klára és Lakatosné Novotny Sarolta vett részt szövetségünk képviseletében. Dobogókőn, a Természetjárók Napján pedig dr. Gundrum Károly (dr. Téry Ödön Emlékérem), Baumann József ("A Természetjárás Fejlesztéséért" Bronz Fokozat) és Szabó-Dalecker Ibolya ("A Természetjárás Fejlesztéséért" Bronz Fokozat) kitüntetéséhez gratulálhattunk. Szövetségünk kapcsolatrendszere igazán a tagszervezeteink kapcsolatainak felvázolásával lenne teljes. Tagszervezeteink legtöbbje rendelkezik e-mail címmel, így ez segítette a kapcsolattartást. Minden hónapban valamennyi tagszervezetünk e-mailben megkapta a Mecsek Híradót, valamint más információkat is így tudtunk folyamatosan eljuttatni a tagszervezeteinkhez. Internetes honlapunk (www.baranyatermeszetbarat.hu) sokszínű, sok rovattal rendelkező információs forrás, mely rendszeresen, naponta frissült. A "Hírek" és a "Túrabeszámolók" menüpontban folyamatosan olvashatók voltak azok az aktualitások, melyek a megyei természetjárással kapcsolatban átfogó információkhoz juttatták az érdeklődőket. E sokrétű, időigényes munkát Nagy Balázs végzi, aki a megújulás, megújítás igényével kezeli a honlapot. Továbbra is várjuk tagjainktól és a túrákon résztvevőktől a híreket, fényképes élménybeszámolókat. A Mecsek Híradóban, ill. honlapunkon rendszeresen megjelentettük a Tolna Megyei Természetbarát Szövetségnek a Mecsek területén szervezett rendezvényeinek kiírását is. Az év során öt alkalommal tartottunk elnökségi ülést. Ezeken értékeltük az előző időszak eseményeit, megterveztük, szerveztük a következő időszak feladatait, aktuális problémákat oldottunk meg. Az ülésekről készült emlékeztetőket a honlapon, ill. a Mecsek Híradóban is közzé tettük. Több összejövetelt tartottunk a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlás ránk eső feladatainak megbeszélése, megszervezése érdekében. A Mecsek Híradó rendszeresen minden hónap első keddjén megjelent, nyomtatott formában, ill. honlapunkon is. A Híradó tudósított programjainkról, közölt élménybeszámolókat és "múltidéző" írásokat, aktuális híreket. Köszönjük a Mecsek Híradóba küldött írásaikat a következőknek: Balog Árpád, Baumann József, Baumann Józsefné, Biki Endre Gábor, Biros Márta, Börcsök György, Bukovinszky Anna, Dománszky Zoltán, Feketéné Móró Erzsébet, Gida Tibor, Háber János, Hegyi József, Jancsi Attila, Jónás István, dr. Koncz Eszter, Lakatosné Novotny Sarolta, Maráth Klára, Marton József, Matyók Ilona, Müller Norbert, Nagy Balázs, dr. Novotny Iván, Pál Krisztina, Raub Bálintné, Rónaky Gizella, Scheitler Adrienn, Strasser Péter, Szabó Imre, Szabó -Dalecker Ibolya, Takácsné Hartmann Piroska, Tóth Klára, Varga Ferenc, Események, rendezvények Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlás A 2012-es év kiemelt rendezvénye volt az MTSZ által szervezett Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlás, amely 2012. július 4. - augusztus 4. között került lebonyolításra. A Baranya megyei szakaszon július 7-e és 12-e között haladtak át a túrázók. Az MTSZ a megyei szövetségek közreműködésével szervezte meg a "vándorlást", szövetségünk részéről Strasser Péter alelnök volt a koordinátor. Az előkészítő munkáknak már hónapokkal előbb nekiláttunk. Elsőként az útvonalat tekintettük át, a jelzéseket újítottuk fel azokon a szakaszokon, ahol szükséges volt, és tisztítottunk meg néhány útszakaszt. Megkerestük a szállás- és étkezési lehetőségeket. A szálláshelyek a következők voltak: mecseknádasdi Liszt Ferenc ÁMK, zobákpusztai Vargánya tanya, Fehér-kúti kulcsosház, ill. a volt Pécsbányatelepi Általános Iskola, Abaligeti Általános Iskola, Mindszentgodisai Általános Iskola. A szállást biztosítók mindenhol kedvezményesen, volt, ahol ingyenesen adtak szállást a résztvevőknek. Sok segítséget kaptunk a környékbeli boltosoktól, vendéglősöktől. Az egyes "vándorlási napokra" túravezetőket biztosítottunk; túravezetőink az adott útvonal értékeit, rejtett kincseit is bemutatva vezették turistautjainkon a DDK Vándorlás résztvevőit. Igyekeztünk a helyi erőket is megnyerni ügyünknek. Sok segítséget kaptunk a Mecsekerdő Zrt. igazgatóságától, a területi (pécsváradi, Árpád-tetői, sásdi) igazgatóságok munkatársaitól. Megszerveztük a megemlékezést Rockenbauer Pál zengővárkonyi sírjánál, ahol Gyenes Károly, Rockenbauer Pál egykori munkatársa hozta közénk, idézte meg Rockenbauer Pál alakját, szellemiségét, és a filmforgatás történetét. A vándorlás baranyai szakaszán túrát vezetett időrendi sorrendben: Rónaky Gizella (Zengővárkony - Mecseknádasd), Feketéné Móró Erzsébet (Mecseknádasd - Zobák-puszta), Tóth Klára (Zobákpuszta - Fehér-kúti kulcsosház), Baumann József és Nagy Balázs (Fehér-kúti kulcsosház - Abaliget), Schóber József (Abaliget - Bakóca), Stras-ser Péter (Bakóca - Simonfa). A túravezetők munkáját segítették: Baumann Józsefné, Börcsök György, Jancsi Attila, Őri Zsuzsanna. A tőle megszokott ízletes babgulyást készített a túrázóknak a zobákpusztai szálláshelyen Benczes Gábor. A csomagszállításban Gida Tibor volt a szövetség segítségére. Hat napig vezette a kisbuszt, Me-cseknádasdtól Simonfáig. Ajándékkal kedveskedtek a túrázóknak Zobákpusztán a Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai. Nagy Balázs a tudnivalók, beszámolók, képek internetes honlapokra (MTSZ, BMTSZ) tételében vállalt komoly munkát. A tolnai megyehatáron üdvözlő táblával, az első baranyai szálláson pogácsával, frissítővel köszöntöttük vendégeinket. Abaligeten a helyi önkormányzat köszöntötte és vendégelte meg a túrázókat. A baranyai szakaszokon naponta 50-60 ember túrázott, az ország minden részéből érkező természetbarátok, ismerősök, ismeretlenek járták "kék" utunkat. Reményeink szerint és a kapott visszajelzések alapján is állíthatjuk, hogy a túrázók szép emlékeket őriznek a nálunk töltött napokról. Köszönet illet mindenkit, aki megérezte e feladat fontosságát, és közreműködött a kéktúra vándorlás sikeres előkészítésében és lebonyolításában. Bronzjelvényes túravezető képző tanfolyam 2012 januárjában bronz jelvényes túravezető képző tanfolyamot indítottunk, melynek tematikája 2011-ben került kidolgozásra (majd az MTSZ Oktatási és Képzési Szabályzatának módosítása miatt átdolgozásra is került). Nagy örömünkre sokan jelentkeztek a képzésre: január 26-án 28 lelkes turistatársunk kezdte meg tanulmányait a tanfolyamon. A csapatban az egyetemisták, az aktív dolgozók és a nyugdíjas korúak egyaránt képviseltették magukat. Érdeklődéssel és mindig nagy létszámmal vettek részt az elméleti foglalkozásokon, melyek helyszíne a Mezőszél Utcai Általános Iskolában volt. Olyan emberektől tanulhatták meg a túravezetés csínját-bínját, akik maguk is már több évtizedes túravezető múlttal bírnak. Segítőkészségük, szakmai felkészültségük és emberségük méltó példa az új túravezetők számára. Tóth Klárától a kezdetekről, a szervezett természetjárás történetéről, Jancsi Attilától a minősítésekről és a túramozgalmakról, Gida Tibortól az egyesületek munkájáról, mindennapi örömeiről és nehézségeiről, Lakatosné Novotny Saroltától a túraszervezésről, Strasser Pétertől a turistautak kialakításáról és az útjelzések festéséről, Nagy Balázstól a számítógépes útvonaltervezésről hallhattak előadást a résztvevők. Az egészségügyi ismeretekkel és az elsősegélynyújtás fogásaival Past András mentőtiszt ismertette a tanfolyam hallgatóit. A térképészeti ismereteket mind a tanteremben, mind kint a terepen Benczes Gábor tanította. A természet- és környezetvédelmi témában Nagy Gábor, a Duna-Dráva Nemzeti Park területi osztályvezetője, a táborszervezési, geológiai, meteorológiai, ökológiai és hazánk turistaföldrajzának témáiban pedig Scheitler Adrienn tartott előadásokat. A tavasz beköszöntével a tantermi képzés helyét a terepi oktatás és tanulás vette át. A csoport első gyakorló túráit Rónaky Gizella, Baumann József és Benczes Gábor vezette. A képzés egy két napos, "ott alvós" táborral zárult május közepén a festői szépségű Sás-völgyben, ahol a terepi tájékozódás fortélyait Benczes Gábor és Jancsi Attila tanította meg a résztvevőknek. Az elméleti és gyakorlati képzést követően a résztvevők a május 20-i és 24-i vizsgákon bizonyították rátermettségüket és szakmai felkészültségüket. Végül is 25-en tettek sikeres vizsgát. 2012. június 10-én, vasárnap ünnepélyes keretek között adtuk át új túravezetőinknek vizsgaigazolványaikat és jelvényeiket a Kardos úti kulcsosházban (köszönet a helyért a PIFU-nak!). Új túravezető társaink lelkesedése, lelkiismeretes felkészülése és dinamizmusa magában hordozza annak ígéretét, hogy a több évtizedes turista és emberi értékek megmaradjanak és átadásra kerülhessenek a nyílt túrák alkalmával, beépüljenek a szakosztályok mindennapjaiba és gazdagítsák, színesítsék a szövetség életét. A képzések tekintetében továbbra is hagyományosan jó kapcsolatot ápolunk a Tolna Megyei Természetbarát Szövetséggel. Nyílt túrák 2012-ben 58 nyílt túrát szerveztünk, melyek keretében tartottuk meg emléktúráinkat is: "Baranyai Aurél", "Csokonay Sándor", "Skóciai Szent Margit", "Takács Gyula" és "Rockenbauer Pál" emléktúrák, valamint az "Uránbányász" és "Szénbányász" emléktúrák. Túravezetőink változatos útvonalakon, megyénk valamennyi tájegységén kínáltak túraprogramokat az érdeklődőknek. A legtöbb résztvevő továbbra is a "Skóciai Szent Margit" emléktúrán volt. A nyílt túrákon átlagosan 38 fő vett részt, ez az előző évekhez képest magasabb létszám. A növekvő részvétel igazolja, hogy a nyílt túrákra továbbra is nagy igény van. 2012-ben a nyílt túrák sorában meghirdettük a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlás Baranya megyei szakaszának a túráit is. A nyílt túrákat a következő túravezetők vezették, kiknek munkáját ezúton is megköszönjük: Adorján Rita, Andrasek Csaba, Balatonyi László, Balog Árpád, Baumann József, Becze László, Benczes Gábor, Biki Endre Gábor, Börcsök György, Breitenstein Ferenc, Feketéné Móró Erzsébet, Ilisics Nóra, Jancsi Attila, Kaszás Károlyné, Kazal György, Kazal Márton, Kis Olga, Markesz István, Marton József, Müller Nándor, Müller Norbert, Nagy Balázs, dr. Novotny Iván, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Raub Bálintné, Ritzné Gresák Gabriella, Romvári Tibor, Rónaky Gizella, Scheitler Adrienn, Schóber József, Sipos Imréné, Strasser Péter, Szecsődi Imre, Szirtes Béla, Szücs Ist-vánné, Szűcs Tamás, Tollas Tibor, Tóth Klára, Ujságh Zsolt. Tagszervezetink közül a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület hirdette meg túráit nyílt túraként, melyek kiírását a Mecsek Híradóban közzétettük. A Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi Intézet testnevelő-edző szakos hallgatóinak számára 2 alkalommal vezettünk túrát, 20-20 főnek. Túravezetőink igazolták a hallgatók részvételét, akik ezért megkapták a megfelelő kredit pontokat. Meg kell még említeni a PTTE Vámos Mihály Túraszakosztály által szervezett "Természetbarátok a Mecsekért" erdőtakarító túrát, amelyen kb. 200-an vettek részt. Teljesítménytúrák A teljesítménytúrák továbbra is a népszerű rendezvények közé tartoznak. A Baranya megyei "kínálat" 2012-ben is igen gazdag volt. A teljesítménytúrák mindegyikén több - hosszabb, rövidebb - résztáv közül választhattak a résztvevők. Teljesítménytúráinkon összességében több ezren vettek részt. Köszönjük a rendező tagszervezeteinknek a túrák megszervezését: Dráva TSE, Dél-Zselic TK, Hétdomb Természetbarát Egyesület, Mecseki Kóborlók, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor SK Természetjáró Szakosztály, Szent Imre Katolikus Iskola DSK, Tenkes TE. Tagszervezeteink túrái mellett a Mecsek Híradóban és a rendezvénynaptárban közzétettük más rendezők mecseki teljesítménytúráit is. Túravezetők Klubja A Túravezetők Klubja 2012-ben is havi rendszerességgel működött. Januárban Nagy Gábor természetfotós vezetésével egy "Csendes vadászat" részesei lehettünk, majd februárban Feketéné Móró Erzsébet vezetésével megismerkedtünk hazánk középkori templomaival. Márciusban, a vizek hónapjában Baumann József mesélt nekünk a mecseki források titkairól. Áprilisra megérkeztek a gólyák, nemcsak hazánkba, de klubfoglalkozásunkra is, ahol Nagy Gábor, a Kölkedi Gólyamúzeum egykori vezetője mesélt nekünk ezekről a szép és érdekes madarakról. Májusban szintén a madaraké volt a főszerep. Az Év Madaráról - az egerészölyvről - tartott előadást Wágner László, a Duna-Dráva Nemzeti Park tájegységvezetője. A június a közös munka és összetartozás élményének megosztását tartogatta. Gida Tibor egyesületük, a Dráva TSE megalakulásáról, működéséről, örömteli és néha nehézségekkel küzdő munkájukról mesélt nekünk. A nyári szünet után szeptemberben, Dr. Novonty Iván - Iván Bá’ - egy, a kondíciónkat nem megterhelő, de mégis nagyon izgalmas Dráva-menti kerékpáros túrára repített minket. Októberben, az Erdők Hetén Scheitler Adrienn tartott előadást az Erdők Hete mozgalomról, az Év Fájáról (a zselnicemeggyről), az Év Vadvirágáról (a tavaszi héricsről) és az Év Rovaráról (az imádkozó sáskáról). Novemberben Patacsi Zsolttal nagy útra kerekedtünk fel és megnéztük, hogy milyen is a világ a Föld túloldalán, Új-Zélandon. Decemberben a hagyománnyá váló évzáró túra került megrendezésre. Az eredeti terveket ugyan a hó átdolgozta, de ez Baumann József túravető társunkat és a lelkes érdeklődőket nem tántorította el egy jó hangulatú túrától és az ezt követő kellemes együttléttől Teca mama kisvendéglőjében. A Túravezetők Klubja programjait 2013-ban is folytatjuk. Szeretnénk, ha minél többen ellátogatnának ezekre a kedd délutáni közös együttlétekre, így 2013-tól a klub neve megváltozik és januártól TERMÉSZETBARÁTOK KLUBJA néven működik majd tovább. Köszönjük minden előadó közreműködését, és a résztvevők érdeklődését! "Fedezd fel a Mecseket” vetélkedő Több éves szünet után ismét vetélkedőt szerveztünk. 2012 őszén a fenti címmel hat fordulóból álló vetélkedőt indítottunk általános iskolások számára. Öt forduló "levele -zős" formában zajlik, melyek során a versenyző négy fős csapatoknak a Mecsekkel kapcsolatos feladatlapokat kell kitölteniük. A vetélkedő 2013 áprilisában a hatodik fordulóval, egy mecseki túrával zárul, amelyen elméleti és gyakorlati feladatokat (nö -vényfelismerés, tájékozódás stb.) kell megoldani a csapatoknak. A vetélkedőre 22 csapat nevezett a megye különböző településeiről. Jelvényszerző túramozgalmak 2012-ben is - mint ahogy hosszú évek óta - fontos feladataink közé tartozott a jelvényszerző túramozgalmak gondozása, a bélyegzőhelyek rendszeres ellenőrzése, a lenyomatok kihelyezése, a hiányosságok pótlása. Biztosítottuk az érdeklődők számára az igazoló füzeteket, kiadtuk a teljesítések után járó jelvényeket. A kialakított bélyegzőhelyek mindenütt rendben vannak. Dobozok, táblák pótlására ebben az évben nem volt szükség, csupán felújítási munkákat végeztünk. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán Felsőkövesden és Büdös-kúton festettük át a dobozokat, Kisújbányán átfestettük és áthelyeztük a dobozt a ház torná -cára, a bejárati oszlopra bélyegzőformát festettünk. A Patacsi-mezőn az erdészet kivágta azt a fát, amelyen a doboz és tábla volt, azokat áthelyezték egy másik közeli fára. A Dél-dunántúli Piros Túra útvonalán a Szentkúti erdészháznál lévő bélyegzőhelyet a P sáv jelzésű út és a kerékpárút kereszteződésébe helyeztük át. A Mecseki Barangolások Háztól-házig túramozgalom bélyegzőhelyei közül a Betyártanyánál festettük át a dobozt, és a kulcsosházhoz vezető út bejáratánál egy nagy fe -nyőfára bélyegzőformát festettünk, a bélyegzőhely könnyebb megtalálása érdekében. A Dombay-tónál a Zengő Ifjúsági Tábor kapuján található dobozt is átfestettük, és az odavezető út elején itt is bélyegzőformát és nyilat festettünk mindkét irányból. A Gu-bacsos-kulcsosháznál lévő doboz vár még felújításra, arra 2013 tavaszán kerül sor. A bélyegzőhelyeken lévő dobozokat folyamatosan töltöttük fel bélyegző lenyomatokkal. Ennek ellenére többször érkezett észrevétel, hogy nincs lenyomat. Ezek rendre azok a helyek, ahol a doboz szabad területen van. Sajnos gyakori jelenség, hogy a lenyomatokat nem a rendeltetésének megfelelően használják, vagy sokkal többet visznek el, mint amennyi indokolt lenne. A hiányzó lenyomatokat kérésre levélben postáztuk. A túramozgalmakat Rónaky Gizella gondozta. A bélyegzőhelyek gondozásában idén is segítségünkre voltak: az abaligeti barlangnál a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai, a Patacsi-mezőnél Futó László, a Dél-Zselicben a terecsenyi Zrínyi kulcsosháznál, az ibafai pipamúzeumnál, Sasréten, valamint Felsőkövesden Strasser Péter, a Máré-várnál Fórizs László, a vár gondnoka, az Állatkertnél a pénztáros, a Fehér-kúti kulcsosháznál Nagy Balázs, Petőcpusztán Baumann József, a Bazsarózsa kulcsosháznál a Pécsi Vörös Meteor SK tagjai, Orfűn és a Mecsek Házánál a barlangkutatók munkatársai, a Vörösfenyő kulcsosháznál a komlói Hétdomb Egyesület tagjai. Kazal Márton több helyen ellenőrizte a bélyegzőhelyeket, és vitte a lenyomatokat. A Dél-Baranya turistája túramozgalom bélyegzőhelyeit a Dráva TSE tagjai gondozták. Köszönjük mindannyiuk munkáját, ill. azon tagtársaink észrevételeit, akik jelezték, ha egy-egy bélyegzőhelyen járva hiányosságot észleltek. A túramozgalmakat az alábbiak szerint teljesítették: A mozgalom neve Teljesítők száma 1 Mecsek turistája 6 2 Baranyai várak 11 3 Kincses Baranya 5 4 Mecseki barangolások 5 5 Kerékpáros körtúra 4 6 Dél-Zselic turistája 4 7 Baranya legszebb templomai 3 8 Mecseki zöldtúra 5 9 Mecsek forrásai 15 10 Baranyai kilátók 9 11 Régi Dél-dunántúli Piros Túra 1 12 Dél-Baranya turistája 2 13 Baranyai-dombság turistája 1 Összesen 71 A túramozgalmakat teljesítők száma az előző évekhez képest kissé csökkent. Legkedveltebb volt a Mecsek forrásai, és a Baranyai Várak. A túramozgalmak igazolófüzeteit az alábbiak szerint igényeltek: Füzet neve db Országos Kék Túra 2 R.P. Dél-dunántúli Kéktúra 20 Dél-dunántúli Piros Túra 7 Túramozgalmak Baranya megyében (összesített) 7 Mecsek Turistája 5 Mecseki Barangolások háztól házig 1 Baranyai várak 4 Kincses Baranya 1 Dél-Zselic turistája 1 Baranya legszebb templomai 3 Mecseki Zöldtúra 2 Füzet neve db Mecsek forrásai 5 Baranya kilátói 6 Dél-Baranya turistája 10 Baranyai Dombság turistája 10 Összesen 84 Természetjáró minősítések A 2012-es évben is az előző évekhez hasonlóan kevés, összesen 12 minősítés érkezett szövetségünkhöz. Megoszlása teljesen egyforma képet mutat, hiszen 4-4 elbírálás történt a bronz, ezüst és arany minősítésekből is. Az arany fokozatot a következők érték el: Kühár Zsuzsanna, Sisák Tibor, Sisák Tiborné és Takácsné Jakabos Laura. Ők mind a négyen a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület tagjai. A szövetségünkhöz eljutott információk szerint tagjaink közül 1 fő, Mayer Krisztina, a "Szúrós csodabogyó" szakosztály tagja ért el érdemes fokozatot. Ezt az országos szövetség bírálta el. Ezúton kérjük a szakosztályok, egyesületek vezetőit, hogy amennyiben tagjaik közül valaki "érdemes", vagy "kiváló" természetjáró minősítést ér el, azt jelezzék szövetségünkben. Minősítést a 2012-es évben a következő egyesületek adtak le: BMTSZ "Szúrós csodabogyó" szakosztálya 1, Dráva Természetbarát Sport Egyesület 2, Hétdomb Természetbarát Egyesület 7 és a Kenderföldi Természetjárók 2. A leadások formátuma legtöbb esetben megfelelő volt. A kevés formai hiba abból adódott, hogy a szakosztályok, egyesületek elfelejtik a minősítések végére írni, hogy ellenőrizték és rendben találták a minősítést és javasolják ennek megadását a minősítő bizottságtól. Gratulálunk minden minősítést elért sporttársunknak! Természetjáró szervezet bronz ezüst arany Hétdomb TE, Komló - 3 4 Kenderföldi Természetjárók, Komló 2 - - BMTSZ "Szúrós csodabogyó" szakosztálya - 1 - Dráva TSE 2 - - Összesen: 4 4 4 Természetjáró minősítések megoszlása 2013-ban Munkák az erdőben Útjelzés felújítások: 2012-ben jelentős hosszon folytatódtak a turista útjelzések felújítási munkái. Kiemelt útvonal volt - a nyári Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Vándorlás előkészítéseként - a kéktúra Baranyán végigvezető szakasza, amelyen teljes jelzésfelújítást végeztünk a Kelet- és Közép-Mecsekben a 6-os főúttól Zobákpusztán át Árpád-tetőig (István-aknai elágazás), valamint a Dél-Zselicben Felsőkövesdtől a somogyi megyehatárig (Nagytótváros) vezető útvonal-szakaszokon. Ezen kívül a kéktúra útvonal többi részén is pótoltuk a hiányzó jelzéseket, és kitisztítottuk több helyen az utat. A Dél-Zselicben, Mozsgó környékén - a Szigetvári Erdészet felkérésére - új turistautak jelzéseit festettük fel. Ezek az utak a Mozsgó fölötti régi kilátó helyére, ill. az. I. világháború utáni szerb megszállás alatti egykori szerb őrtorony helyére vezetnek. Néhány rövidebb új turistaút kijelölésére is sor került a Baranyai-dombságban, ill. a Villányi-hegységben, Máriagyűd környékén. Szövetségünk részt vett az "ÜVEGESEK ÚTJA" elnevezésű tanösvény kialakításában, melyet a civil szervezetek hoztak létre Hosszúhetény és Óbánya önkormányzatának segítségével, a Kisújbányai Baráti Kör Alapítvány koordinálásával. A tanösvény 12 km hosszú, útvonala: Hosszúhetény - Pusztabánya - Kisújbánya - Óbánya. Az útvonalon magyar, német és angol nyelvű tájékoztató táblák mutatják be az üveg történetét, alapanyagait, az üvegkészítés eszközeit, a Kelet-Mecsek XVIII. századi hutáit. Az útvonal végigjárását fákon, tereptárgyakon elhelyezett "üveges" jelzés segíti, amely a turista útjelzés szabályainak megfelelően került kialakításra. A jelzéseket Rónaky Gizella és Szücs Istvánné festette fel. Megyénkben 2012-ben összesen 173 km-en újítottunk fel, ill. festettünk fel új útjel-zéseket. Kelet-Mecsek • Kék sáv: K négyzet elág. - 6-os sz. főút - Stein-malom - Óbánya - Zobákpuszta (17,9 km) • Sárga kereszt: Zobákpuszta - Takanyó - Kis-Kaszáló - Hidasi-völgy, K sáv. (3,5 km) • Piros kereszt: Réka-kunyhó - Stein-malom - Nagymányok (13,4 km) • Kék kereszt: Zengővárkony - Pécsvárad, autóbusz megálló (2,3 km) • Zöld áv: Mecseknádasd, aut. m. - Stein-malom - Réka-vár - Pusztabánya - Lak-keri-fenyves - magyaregregyi műút, Barna-kő (16,5 km) • Zöld kereszt: Kövestető - Pap-rét - Pusztabánya - Hidasi-vgy. (Betyár-f.) (5,2 km) • Kék négyzet: Zobákpuszta - Pap-rét - Püspökszentlászlói köves út (3,2 km) • Kék négyzet: Püspökszentlászló - Réka-kunyhó (3,2 km) • Sárga sáv: Püspökszentlászló - erdészeti aszfaltút, K négyzet elág. (fonódó szakasz) (0,8 km) • Piros sáv: Ófalu területén, a Z sávval fonódó szakasz (1,1 km) Nyugat- és Közép-Mecsek • Kék sáv: Zobákpuszta - volt Hársas kh. - István-akna műút elágazás (9,5 km) • Zöld sáv: Rigó-kút - Sugói-rét (5,4 km) • Zöld kör: Koszonyatető - Kőszegi-forrás (0,6 km) • Sárga négyzet: Vágoti út, S sáv elág - Lóri elágazás (Z sáv) (1,7 km) • Sárga sáv: Lapisi műút elágazás - Vágotpuszta (4,3 km) • Zöld kör: Vágotpusztai szakasz (S sáv elág. - Z sáv elág.) (0,4 km) • Kék háromszög: Cserkút, templom - Jakab-hegy, K sáv elág. (2,5 km) Baranyai- és Geresdi-dombság • Zöld sáv: Feked, buszforduló - Gyantás-völgy - Harsányi-kereszt - Hesz-kereszt (12 km) • Zöld sáv: Máriakéménd, Lankás-dűlő (kék irányított kör elágazás) - Halastó -Törökvári-pihenőhely (1,5 km) • Sárga sáv: Hidas-Bonyhád vasútállomás - 6-os sz. főút - Kishidas - János-lak -Berekaljapuszta - Berekalji erdő (a S sáv jelzésű út baranyai szakasza) (6,0 km) • Kék L jelzés: Vályús-forrás - Törökvári-pihenőhely (1,2 km) • Kék Cr: Feked, Fő út - Pest-kereszt - Kökény-árok - Mészkemencei erdei feltáró út - Harsányi-kereszt - Gyantás-völgy - Stiller-kereszt - Schmidt-kereszt - Feked, Fő út (10 km) • Kék Ct: Lankás-dűlő, Z sáv elág. - Nagy-pincesor, K „rom” elág. (0,9 km) • Zöld a: Feked, Fő út - Schmidt-kereszt - volt vasúti megálló - Jakabéczy-kereszt - Weber-kereszt - Jaschek-kereszt - Trefortpusztai műút - István-kunyhó, elágazás - Harang-tető - Stiller-kereszt - Feked, Fő út (12 km) • Sárga négyzet (új út): Baranya-Tolna megyehatár, sárga sáv elágazás - Holló-tető - István-kunyhó - Trefortpusztai műút, zöld elágazás (1,4 km) • Kék kör: Máriakéménd, kegytemplom - Templom-forrás (0,3 km) Villányi-hegység • Kék sáv: Vylyan-pincészet - szoborpark - Villány - templomhegyi tanösvény -Villány vasútállomás (8,8 km). Az útvonalon apróbb változások is történtek: a volt Vokányi vadászház után a jelzés nem tér le a szőlők-erdő határáról, és a villányi vasútállomás előtt betér a templom-hegyi tanösvényre is. • Piros (új út): Máriagyűd - kegytemplom - "Fájdalmas szűzanya" szobra - kálvária - Máriagyűd (0,9 km) • Piros háromszög (új út): Máriagyűd - kegytemplom - "Fájdalmas szűzanya" szobra - sárga + elágazás - kék sáv jelzés (1,0 km). • Sárga kereszt: Bisse, zöld sáv elágazás - Máriagyűd, autóbusz megállóig (3,5 km). Ennek az útvonalnak a máriagyűdi református templom - autóbusz megálló közötti szakasza új út. Dél-Zselic • Kék sáv: Felsőkövesd - Szabás - Somogy megyehatár, K kör elágazás (6,5 km) • Zöld háromszög: Ezüsthárs tanösvény - Aranyos, régi mozsgói kilátó (0,4 km) • Zöld kereszt: Ezüsthárs tanösvény - Szerb-hegy (Rászta), volt szerb őrház - S sáv - Ezüsthárs tanösvény (3,5 km) • Zöld háromszög: S sáv-Z+ elágazás - volt szerb őrtorony (0,2 km) • Sárga sáv: a Z+-tel fonódó rész (0,5 km) • Piros kereszt: Sasrét - Hársfás út - almamelléki műút (3,5 km) • "Ezüsthárs tanösvény": Mozsgó - László-forrás (7,7 km) A turistaút jelzések festésében, felújításában részt vettek: Andrasek Csaba, Andra-sekné Dávid Erika, Balog Árpád, Balás Lászlóné, Baumann József, Baumann Józsefné, Biki Endre Gábor, Biros Béláné, Feik Tamás, Feketéné Móró Erzsébet, Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Juhász László, Juhász Lászlóné, Kazal Márton, Kovács János, Lencse Katalin, Romvári Tibor, Rónaky Gizella, Schaffer Ferencné, Soós Zoltán, Strasser Péter, Szűcs Istvánné, Ujságh Zsolt, Valkai Zsolt, Valkai Júlia, Varga Róbert, valamint a Tolna megyei természetbarátok a Hidas környékén végzett jelzésfestésekkel. Köszönjük valamennyiük munkáját! Források karbantartása: az év során a forrástáblák újrafestése volt a fő feladat és a kisebb javítások elvégzése. A Balokány-ligetben terven felül felújítottuk a Ny-i oldalon a félszigetnél lévő rejtett forrást, ami eltömődött és feltörő vize a sétányon okozott gondokat. Az erdészet segítségével a Szent Imre-forrás kis tavát, az Eta-forrást és a Bikfa-forrást takarítottuk ki a sok iszaptól, törmeléktől. A "Források védnöksége" felhívással fordultunk az erdőt járó emberek felé. Magánszemélyek és természetjáró egyesületek csatlakoztak a felhíváshoz. Így közel száz mecseki forrásnak van gazdája, akik ápolják, tisztítják és jelzik a hibákat. Az erdészet padokat, asztalokat, lépcsőket újított fel, és épített több forráshoz, erdei pihenőhöz. A Baranyai-dombságban három forrás felújítására került sor. Új forrás épült a máriaké-méndi kegytemplom közelében, melyhez egy K^ jelzést is felfestettünk. A bővizű Templom-forrás vize a vizsgálat szerint iható. Felújítottuk még a Liptódpusztai-völgyben található István-kutat, melynél emlékoszlopot állítottunk a kihalt puszta emlékére. Továbbá megújult Babarcon a Flórián-forrás, melynek felújítását a helyi önkormányzat végezte el. A korábban csak időszakosan működő forrásnál így folyamatos a vízvételi lehetőség, mivel a forráskútra építve egy Norton kutat is elhelyeztek. A Baranyai-dombságban valamennyi működő és használt forrás állapota kielégítő, tisztításukról rendszeresen gondoskodunk. A Baranyai-dombság turistautakkal ellátott területére 34 db útjelző információs táblát helyeztünk el 17 oszlopon. Véméndről Liptódon át Máriakéméndig a fontosabb útel -ágazásokhoz kerültek ki a túrázók tájékozódását segítő útjelző oszlopok. Az oszlopokat és a táblákat a Mecsekerdő Zrt. készítette el a Kelet-Mecsek tábláival megegyező stílusban. Újabb 100 db falépcsőfok kiépítését végeztük el a 700 éves máriakéméndi Török-vár romjaihoz. Ezzel elkészült a teljes szakasz, mely 270 lépcsőfokot tesz ki. Tölgyfadeszkákból falépcsőt építettünk ki a Templom-forráshoz és a Lankás-forráshoz is. Munkatúráinkon gyakran részt vettek a pécsi, komlói és bólyi természetjárók, a cserkészek, de a helyi lakosok is több alkalommal segítettek. Emlékhelyek gondozása: a Nyugat-Mecsekben a Magyarok kunyhójánál lévő emlékoszlopnál minden év augusztusában megemlékezünk turista elődeinkről. Az erdé -szet új padokat és asztalokat helyezett ki a volt Cinke tanyánál, a Patacsi-mezőn lévő "Blokkháznál", a Mihály remete-forrásnál, a Tixi-forrásnál, a Mohosi-kis-kútnál, a Darázs-kútnál, Fehér-kútnál, a Horvát Adolf Olivér emlékkőnél és másutt is. Felújítottuk közös összefogással a Bazsarózsa kulcsosház kertjében a Csokonay Sándor forrásépítő és természetvédő emlékét őrző fakeresztet. A Mária kápolnánál felállított Mária képoszlopot újrafestettük. A bakócai Fekete István új emlékkereszt tervezésében és felújításában részt vettünk. A Gubacsos kulcsosház fölötti turistaút mentén útjelző táblát és emlékoszlopot helyeztünk el a "Vadásztacskó sírjánál". Az emlékhely kialakítását anyagokkal, szállítással, munkával a Mecsekerdő Zrt, a BMTSZ és a Mecsek Egyesület Munka Osztálya segítette. Munkáinkat segítették: Baumann József, Baumann Józsefné, Baranyai József, Biki Endre Gábor, Csiszár Gyula, Feketéné Czifra Éva, Gundrum Károly, Hastó Attila, Földesiné Kövi Ildikó, Horváth Ákos, Horváth Zoltán, Huszár Ferenc, Jónás István, Kriston Barnabás, Krisztián László, dr. Koncz Eszter, Kőnig Ferenc, Kocsi Ágnes, Kollár Tamás, Kovács Szabó János, Lázár Tamás, Máthé Péter, Müller Norbert, Nagy Balázs, Őri Zsuzsanna, Pintér Ottó, Ripszám István, Rónaky Gizella, Soóky Irén, Stalenberger Tibor, Strasser Péter, Szabó-Dalecker Ibolya, Tasnádi János, Tóth Klára, Tóth Péter, Tóth Mihály, Varga Jenő, Várnai József, Végh Károly, Wágner László, Zwick Zoltán, ill. a Tolna megyei természetbarátok. Köszönjük valamennyiük munkáját! Kerékpáros szakág A kerékpáros túrák iránt érdeklődőknek a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub rendezvényei biztosítottak lehetőséget a túrázásra. Az évente ismétlődő nagyrendezvények: ”2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra 100, és 200 km-es távon, „Mecseki Hegyikerék” elnevezésű MTB teljesítménytúra a Mecsek erdei útjain, Pünkösdi Regionális Kerékpáros Találkozó Pécsváradon, 2012-ben is sok résztvevőt vonzottak. A kerékpáros szezon előtt és után (a kora tavaszi és őszi-téli időszakban) gyalogtúrákra is invitálták a klubtagokat és az érdeklődőket. A két legsikeresebb ez évben is az óbányai „Tűzkerék”, illetve a „Skóciai Szent Margit Emléktúra” volt, ez utóbbi 25. alkalommal került megrendezésre. A kerékpáros programokat tették gazdagabbá a DÖKE (Komló) programjai is: "DÖKE 25-50-75" és "Baranya 25, 50, 100" országúti kerékpáros teljesítménytúrák. * * * Köszönjük mindazok közreműködését, segítségét, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy szövetségünk 2012-ben is változatos, sokszínű programot biztosíthasson a természetjárás iránt érdeklődők számára, valamint segítették a turista útjelzések és a mecseki források felújítását. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége Hogyan tovább? A Baranya Megyei Természetbarát Szövetséget és annak tagszervezeteit is érinti a Magyar Természetjáró Szövetség decemberi választmányi ülésén elfogadott új alap -szabály. E változások ismertetésére, a további teendők vázolására és a felmerülő kérdések megválaszolására elnökségünk megbeszélést hívott össze, amelyet 2013. január 17-én szövetségünk székhelyén tartottunk. A téma fontosságát jelzi, hogy tagszervezeteink képviselői szinte teljes számban megjelentek. A köszöntés után megerősítettük szóban is a kiküldött anyagban olvasható legfontosabb változást, miszerint - a civil törvénynek való megfelelés jegyében - szövetség tagja csak alapítvány, vagy egyesület (tehát bíróság által bejegyzett szervezet) lehet. Ez érvényes úgy a Magyar Természetjáró Szövetségre, mint a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségre. A Magyar Természetjáró Szövetséghez ezentúl az egyesületeknek közvetlenül lehet csatlakozni, a tagszervezeti tagdíj befizetésével. Ennek mértéke 100 fő alatti egyesület esetén 10.000 Ft/év, 100 fő feletti egyesület esetén 20.000 Ft/év. Az MTSZ-hez való csatlakozást a már kiküldött adategyeztető lap kitöltésével és visszaküldésével, ill. a tagszervezeti tagsági díj befizetésével lehet érvényesíteni. Az így csatlakozott egyesületek kapcsolata az MTSZ-szel közvetlen lesz, és nem a megyei szervezeteken keresztül valósul meg, mint eddig. (Természetesen a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a megyében megvalósuló természetbarát programok, tevékenységek koordinációját továbbra is ellátja). Fontos kiemelni, hogy az egyéni természetbarát szövetségi tagság 2013. január 31-től megszűnik (a tavalyi tagsági igazolványok, ill. betétlapok eddig az időpontig voltak érvényesek). Egyéni érvényesítésre tehát ettől az évtől már nincs lehetőség, de az MTSZ-hez bejelentkezett szervezetek tagjai kiválthatják az ún. "MTSZ kártyát", ami kifejezi a kártya tulajdonosának kötődését a Magyar Természetjáró Szövetséghez, illetve a különböző kedvezmények igénybe vételére jogosít (ezen kedvezmények körét az MTSZ elnöksége - a különböző szolgáltatókkal való egyeztetés után - folyamatosan bővíti, és közzéteszi). Az MTSZ kártya kiváltása ebben az évben nem kerül pénzbe, a későbbiekben a tervek szerint valamekkora ára lesz. A kártya kiváltásának módját a bejelentkezés után az MTSZ részletesen közli az egyesület képviselőjével. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetséghez továbbra is egyesületekként 1.000 Ft/év tagsági díj befizetésével lehet csatlakozni. Nehezebb a helyzet azok számára, akik nem jogi személyiséggel bíró csoportok (szakosztály, iskolai DSK csoport, baráti társaság stb.) tagjaiként tevékenykedtek eddig. Ők ugyanis - ilyen formában - nem csatlakozhatnak sem az MTSZ-hez, sem megyei szövetségünkhöz, ezt a civil törvény zárja ki (szövetség tagja csak alapítvány, vagy egyesület lehet). Számukra két lehetőséget vázoltunk fel az előzetes beszélgetések alapján: 1. Egyik lehetőség, hogy a megyében már működő, bejegyzett (tehát jogi személyiséggel rendelkező) természetbarát, természetjáró egyesülethez csatlakozhatnak szakosztályként, vagy annak tagjai lehetnek egyénileg. Már a megbeszélésen is megszólalt több egyesületvezető, hogy nyitottak az érdeklődők előtt, s meg is beszéltük, hogy a választást a "fogadó" egyesületek bemutatkozó anyagának közzétételével (honlap, Mecsek Híradó) segítjük. Ezt a döntést jól elő kell készíteni, hogy mindkét fél (az egyesület és a csatlakozni szándékozók) megelégedésére történjen. 2. Másik lehetőség, hogy a más egyesülethez csatlakozni nem szándékozó természetbarátok létrehoznak egy új egyesületet, amelyben az eddigi csoportok szakosztályként működhetnek. Ez az egyesület - a bíróságon történt bejegyzés után - már hivatalosan csatlakozhat úgy a Magyar Természetjáró Szövetséghez, mint a Baranya Megyei Természetbarát Szövetséghez. Az új egyesület létrehozásában szövetségünk szívesen "bábáskodik", de az lenne a szerencsés, ha vezetőségét a létrejövő egyesület tagsága állítaná. Bármelyik lehetőséget választva, az így csatlakozott szervezetek tagjai már jogosultak lesznek egyénileg az MTSZ kártya kiváltására is. Fontos még leszögezni, hogy a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség változatlanul működik tovább, munkáját az alapszabály, a hagyományok, és az MTSZ-szel való megállapodás alapján, a tagszervezetekkel együttműködve végzi. Mi, itt a megyében semmiképpen nem szeretnénk, hogy akár egyetlen ember is kedvét veszítse, kimaradjon a természetbarátok közül, elvesszen a természetbarát "ügy" számára - a jogi formák változása miatt. Ennek érdekében megállapodtunk, hogy nem sietjük el a döntést, mert az egész év a rendelkezésünkre áll a változások által kikényszerített döntések meghozatalára. Mindenki élje tovább a megszokott életét, tervezze, szervezze programjait a megszokott módon, és egy idő után - azokkal, akik még nem csatlakoztak egyesülethez - összeülünk kidolgozni a hivatalos csatlakozási formát. Az útkeresés jegyében a megbeszélésen szóba került a "pártoló tagság" is. Az MTSZ és a BMTSZ alapszabálya egyaránt lehetőséget ad e tagsági forma működtetésére: MTSZ alapszabálya:"Pártoló tag lehet az a személy, illetve szervezet, aki, vagy amely a Szövetséget vállalásával (adomány, munkavégzés) kívánja támogatni." BMTSZ alapszabálya: "A Szövetség pártoló tagja lehet minden természetes, nagykorú személy, aki vállalja a Szövetség erkölcsi és anyagi támogatását." Lehet, hogy a végső megoldás megtalálása előtt ezt a tagsági formát is igénybe vehetjük. A megbeszélésen megállapodtunk abban, hogy a közgyűlésen újra szóba hozzuk az átszervezéssel járó feladatokat, s elkezdjük számba venni - tételesen - tagszervezeteink helyzetét. Természetes, hogy e változás új helyzetet teremt, új kérdéseket vet fel. Az eligazodást segíti, ha az MTSZ honlapján (www.termeszetbarat.hu/KIEMELT HÍREINK/Tagsági jogviszony 2013) található ismertetőt elolvassuk, és sokat beszélgetünk egymással a lehetőségekről. Legközelebb - megyei szinten - erre a közgyűlésen lesz lehetőség. A közgyűlésre elnökségünk várja az eddigi és jövőbeli tagszervezeteink vezetőit, tagságát! Tóth Klára elnök 2012-ben történt (Tagszervezetink életéből) Pécsi Ifjúsági Unió Szervezetünk a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség tagjaként a 2012-es évben is első sorban a Kardos úti kulcsosház kezelésében, felújításában, működtetésében végzett munkát, és a Pécs Városi Természetbarát Szövetség tagjaként a kulcsosháztól induló túrák, teljesítménytúrák rendezésében segítettünk. Az épületet sok munkaórában vakoltuk, festettünk, javítottunk. Mindezen munkához saját erőnkből teremtettük meg az anyagi feltételeket. Kiépítettünk egy lefolyóvezetéket 25-30 méteren a sziklás talajban, hogy megvalósulhasson az épületben egy angol WC, tavasztól őszig tartó üzemeléssel. A külső környezetet is igyekeztünk rendben tartani, kivágtuk a sérült fákat, füvet nyírtunk, gallyaztunk, javítottuk az első kaput, felmértük a hátsó kapuhoz való anyagszükségletet. 2013. évi terveink: fő feladatunk a kulcsosház állagának megőrzése, lehetőség szerinti javítása. Keressük a lehetőséget a komfortosabbá tételre. A Pécs Városi Természetbarát Szövetséggel közösen 2013. évben is több túraprogram indulási pontjaként tervezzük bevonni a Kardos úti kulcsosházat és szervezetünket. Az általunk működtetett ifjúsági és gyermek klubok, szakcsoportok, szervezeti tagok részére rendszeresen szerveztünk programokat, túraprogramokat a Kardos úti kulcsosházhoz. Ez nem csak hangulatos szalonnasütéseket, gulyásfőzéseket jelentett, hanem a túrázáson, játékon, sporton keresztül a természet- és környezetvédelem, a közösségfejlesztés terén is sikerült elindítani a fiatalokban egy fajta szemléletváltozást. Nyertes pályázatunk segítségével 2012. év végétől 2013 márciusáig TÖK-projektünk segítségével vezetjük be látókörünkbe került fiatalokat a túrázás alapjaiba. 2012. évben átadtuk a Ledina parkot. Megvalósult 40x40 m-es, sövénnyel körbeültetett zárt kutyafuttató paddal, esőbeállóval. Fákat ültettünk, padokat helyeztünk ki. Sikerült egy pavilont is felállítatni. 2012-ben focipályát és futópályát hoztunk létre. Folyamatban van egy bocsa-pálya kialakítása. Szintén ez évben valósult meg a Felsővámház u. 73. számú épület lakóival a ház mögötti szabadidő park, fűszerkerttel, illetve a mellette lévő játszótér felújítása. A kezdetek óta részt veszünk a Balokány-ligetért összefogásában, számos alkalommal segítettünk a park takarításában, fűnyírásban, az Aranyeső-forrás megújításában, komposztáló elkészítésében, programok, szolgáltatások szervezésében. Háber János elnök "MÚLTIDÉZŐ" LEGENDA A KRUMPLIPAPRIKÁSRÓL Kedves, lelkes, hajdani túratársunkról, Sáfár Jóskáról szól a történet. Az ő nevéhez fűződik a népszerű „Kirándul a család" mozgalom, számtalan túrát vezetett a mozgalom keretében. Hátizsákjában mindig volt valami meglepetés, palacsinta, sütik, csokik a gyerekek nagy örömére. Kedvenc területe volt a Szekszárdi-dombság, magam is számos túrán jártam vele azon a tájon. Egy alkalommal feltűnően nehéznek tűnt a hátizsákja, hiába faggattuk, mi van benne, csak rejtélyesen mosolygott: "Majd meglátjátok!" Szekszárd - Óriás-hegy - Sötétvölgy, végre Haramia-forrás. Nyílik a hátizsák, egy jókora kukta kerül elő belőle. Izgatott várakozás után Jóska leveszi a tetőt, az átszellemült mosoly egy pillanat alatt lehervadt az arcáról, mintha nem hinne a szemének. A kuktából egy piros színű, sűrű konglomerátum került elő, amelyből finom krumplipaprikás illata áradt. Szegény Jóska szinte könnyek között ecsetelte, hogy a szép fehér krumplihasábok úgy úszkáltak a bíborpiros lében, mint valami vidám halacskák, és jaj Istenem, mi lett belőle! Nem bírta a hosszú úton a folyamatos "megrázkódtatást", sűrű pempő lett belőle! Mindenesetre az étvágyon nem sokat rontott a halmazállapot, miután az alapanyagok mind együtt voltak benne. Hiába bizonygatták a gyerekek, miután fényesre tunkolták az edény alját, oldalát: "Jóska bácsi, ez nagyon finom volt!" - ő vigasztalhatatlan maradt. Egészen Szálkáig szótlanul bandukolt, nem lehetett mosolyt varázsolni az arcára. Jó Sáfár Jóska már rég egy jelzetlen, égi turistaúton rója a kilométereket, még egyszer üzenem: Józsikám, Isten bizony, fölséges volt az a krumplipaprikás! Lengyel Zoltánné SZJA 1% Kedves Természetbarátok! Kérjük, támogassák adójuk 1%-ával szövetségünket, és ajánlják ismerőseik körében is adószámunkat! Adószámunk: 18312928-1-02 ■ Beszámolók a 2012. évről: a Mecsek Híradóban ismét megjelentetjük azon egyesületeknek, szakosztályoknak a beszámolóit az éves tevékenységükről, amelyek ezt kérik, illetve eljuttatják hozzánk. HÍREK ■ "Üvegesek útja": többen érdeklődtek szövetségünknél a Kelet-Mecsekben látható új turistajelzések felől. Ezek a jelzések a 2012 őszén avatott "Üvegesek útja" - Hosszúheténytől Óbányáig vezető -tanösvény jelzései. ■ Békamentés: a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságbékamentésiprogramját ez évben is megrendezi Sikondán, márciusban. A méltatlanul rossz hírben álló kétéltűek életét súlyosan veszélyeztetik a vonulási útjaikat keresztező autóutak. A prog -ram a védettséget élvező békafajok megmentését szolgálja, egyben közelről meg -ismerhetjük ezeket az apró és nagyon hasznos állatokat. Szakemberek adnak pontos információt az egyes békafajok életéről és szerepükről a természet rendjében. A program pontos időpontjáról a DDNP honlapján lehet tájékozódni (www.ddnp.hu). Rendezvények ❖ február 9, szombat: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közgyűlése. Helyszín: Szivárvány Gyermekház (Pécs, dr. Veress Endre u. 6). Időpont: 8.30 óra. Információ: Tóth Klára (S 20/5278913). ❖ február 15, péntek: Örökségünk" - délutáni diskurzus. "Szépségek és értékek világunkban”: Norvégia. Fehérné Kardos Ágnes előadása. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ február 16, szombat: "PITE 30, 20, 10" teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Abaliget, Hotel Barlang, 7.00-9.00 (30, 20 km), 70010.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (30 km), 700 Ft/fő (20 km), 600 Ft/fő (10 km). Diákoknak 100 Ft kedvezmény, 6 év alatti gyerekeknek ingyenes. Információ: Bota János (S 30/993-8595). ❖ február 16, szombat: "Dr. Pataki József" emléktúra. R.: Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Óbányai-völgy, Dr. Pataki József Turistaház. A turistaház előtti kopjafánál 13 órakor tartanak megemlékezést. A helyszín megközelítése tetszőleges útvonalon történhet. A résztvevőket 11 és 14 óra között meleg teával és forró lángossal vendégelik meg (a teához poharat mindenki vigyen magával!). Csoportok (5 fő felett) részvételét kérjük telefonon előre jelezni Kövesdi Má -riának (S 30/973-0809). ❖ február 17, vasárnap: "Tűzkerék túra". Részleteit lásd a "Nyílt túrák" rovatban. ❖ március 3, vasárnap: "Horvát Adolf Olivér" emléktúra. R.: Mecsek Egyesület. Útvonal: Pécs, Pálos templom - Mandulás - Lapis - Sós-hegyi kilátó - Remeterét - Vörös-hegy - Horvát Adolf Olivér emlékkő - Éger-völgy (12 km). Találkozás: 9 órakor Pécsett, a Pálos templom előtt. (A pécsi főpályaudvar elől 8.45-kor indul a 32-es autóbusz). Túravezető: Börcsök György (S 30/267-6716). ❖ március 5, kedd: Természetbarátok Klubja. Gyógyító természetünk - vadon termő gyógynövények, gyógygombák és a gyógynövények "leges-legje", a medvehagyma. Dénes Andrea botanikus (Természettudományi Múzeum) előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► február 10, vasárnap: "Busójárás Mohácson". Útvonal: Mohács - Duna part -Nagypartosi tanösvény - Kölked, Fehér Gólya Múzeum - Mohács. Táv: 14 km, vagy Kölkedig a rövid táv 7 km. (Innen busszal 12.49-kor vissza lehet térni Mohácsra.) Találkozás: Mohácson az autóbusz-pályaudvaron 8.15-kor. Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 9-es kocsiállásáról 7.25-kor indul autóbusz Mohácsra. Túravezető: Ficsor Endre (S 20/886-2648). ► február 17, vasárnap: "Tűzkerék túra". Útvonal: Pécsvárad - Réka-kunyhó -Kisújbánya - Óbánya - (Mecseknádasd). Táv: 10 (14) km. Találkozó: Pécsvára-don, a Kossuth téren, 11 órakor. Túravezető: Dr. Novotny Iván (S 20/ 336-2237). ► február 23, szombat: Mecseknádasd - Cigány-kút - Mészkemence - Héthárs pihenő - Hesz-kereszt - Jáger-csárda - Mecseknádasd (18 km). Találkozás 7 órakor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 8-as kocsiállásnál. Túravezető: Kazal Márton (S 20/979-7254). ► március 2, szombat: "Tavaszi Tenkes". Útvonal: Túrony - Máriagyűd - Csuk-ma-kereszt - Akasztófa domb - Siklós (14 km). Találkozás: 9 órakor Túronyban, a templom előtt. (Pécsről 8.15-kor és 8.30-kor indul autóbusz a távolsági autóbuszpályaudvarról). Túravezető: Ritzné Gresák Gabriella (S 20/493-9091). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► február 6, szerda: Túra az egészségünkért: "Tél a Kelet-Mecsekben". Útvonal: Zobákpuszta - Püspökszentlászló - Hosszúhetény (10 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► február 16, szombat: "Mecseki mondák nyomában". Útvonal: Komló, Szilvás, SPAR áruház - Cseresznyák - Szöge-hegy - Barna-kő - Hamvas-völgy - Jáno-sipuszta - Gadányi tavak - Komló, Szilvás (10 km). Indulás 9 órakor a szilvási SPAR áruház elől. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► február 17, vasárnap: "A Mecseki Láthatatlanok útján". Útvonal: Zobákpuszta - Püspökszentlászló - Cigány-hegy - Hidasi-hát - Csurgó-forrás - Hidasi-völgy - Zobákpuszta (15 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (S 30/391-8226). ► március 2, szombat: "Horzsa Sándor emléktúra". Útvonal: Máré csárda - Vörösfenyő kulcsosház - Máré csárda (11 km) - Pap-erdő - Kis-kút-orma - Szö-ge-hegy - Komló, Szilvás (14 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezetők: Őri Zsuzsanna (rövid táv, S 20/376-6437), Kühár Zsuzsa (hosszú táv, S 30/391-8226). ► március 3, vasárnap: "Bányász nosztalgia”. Útvonal: Zobákpuszta - Vasasforrás - Köves-tető - Hármas-forrás - Koszonya-tető - volt homokvasút nyomvonala - Kossuth I. - II. akna - Kossuth légakna - Templom tér (13 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Enyezdiné Tamássy Magdolna (S 20/573-5502). ► március 6, szerda: Zobákpuszta - Takanyó-völgy - Kis-kaszáló - Pusztabánya -Betyár-forrás - Wein György-forrás - Hidasi-forrás - Csurgó-forrás - Hidasivölgy - Zobákpuszta (9 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • február 9, szombat: Kikerics túra a Szársomlyón. Hazánk területén egyedül a Szársomlyón él a fokozottan védett magyar kikerics. Ezen a napon kivételes alkalom nyílik a szintén fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható Szársomlyó földtani, növénytani, állattani és kultúrtörténeti értékeinek megtekintésére. A túra résztvevőinek a száma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! (S 30/377-3388, 30/326-9459). A helyszínről és az időpontról a túra előtt néhány nappal kapnak értesítést a jelentkezők. A túra hossza kb. 5 km; időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 800 Ft/fő. • február 9, szombat: Csillagnéző túra a Zselicben. A Zselicben a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tárul a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg. Naplemente után derült égbolt esetén az ismert csillagképek mellett a halványabb csillagok sokaságát és a Tejutat is lehet látni. A résztvevők csillagász szakember segítségével ismerhetik meg az égbolt csodáit. Az érdeklődők távcsővel figyelhetik meg a szabad szemmel nem látható jelenségeket, és számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! (S 30/405-4571). Helyszín: Zselic, Bánya, Panoráma Panzió parkolója. Időpont: 17 óra. A túra hossza 5-6 km, időtartama 3-4 óra. Részvételi díj: felnőtt: 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő. • február 13, szerda: Kis bakteriológus - pecsétgyűjtő program gyereknek. A körülöttünk élő baktériumok rejtélyekkel teli élete. Barátaink vagy ellenségeink? Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ; időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. • február 16, szombat: Manótúra az Abaligeti-barlangban. A barlangok varázsát kínálja gyermekeknek a mesés elemekkel átszőtt program. A bábelőadáson Mo-szanka és Pipisztrella segítségével ismerhetik meg a résztvevők a barlangok keletkezését, a föld alatti rejtett élővilágot, megtudhatják, mi mindenre érdemes odafigyelni, amikor barlangokban járunk. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges! (S 72/498-766). Helyszín: Abaligeti-barlang; időpontok: 10.00 és 12.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. • február 18, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. A magas hegyek állatai. Helyszín: időpont: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra, részvételi díj: 300 Ft/fő. • február 21, csütörtök: Barlangász szakkör. Hazai barlangok, felszíni és felszín alatti formák. A szakmai előismeretekkel nem rendelkező, de a barlangok iránt érdeklődő fiatalokat várjuk a programra. Az előadás alkalmával bőséges bemutató -anyag (cseppkövek, kőzetminták, barlangász felszerelések) segíti a témában való elmélyülést. A programot a Tettyei Mésztufa-barlang megtekintése egészíti ki. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. • február 23, szombat: Manótúra az Abaligeti-barlangban. (A részleteket lásd a február 16-i programnál!) • február 23, szombat: Csatatéri séták - Drávaszabolcs. A túrasorozat a hadtörténe- lem nyomait követi végig terepen a török időktől az 1950-es évekig, hadtörténész kutató közreműködésével. A sorozat első programja Drávaszabolcsra, a német csapatok 1945. márciusi átkelésének színhelyére kalauzolja az érdeklődőket. Helyszín: Drávaszabolcs, híd; időpont: 10 óra. A program időtartama: 2-3 óra, részvételi díj: 500 Ft/fő. ’ • március 2, szombat. Lösz-szurdik tanösvény túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. Ezúttal egy rendhagyó túrára invitáljuk a résztvevőket a hűvös és vadregényes lösz-mélyutak - vagy ahogy a helybéliek hívják: „szurdikok" - világába. Nincs még egy olyan város Magyarországon, melynek belterületén ennyi löszbe vájt szurdik, fal vagy mélyút lenne megtalálható. A felfedezésre váró útvonal „mini Grand Canyonokon" át, a löszbe vájt egykori barlanglakások, hagyományos és modern művelésű szőlőterületek mellett vezet, ahol helyenként csodálatos panoráma fogadja az idelátogatót. Helyszín: Szekszárd, Béla király tér, Tourinform iroda, időpont: 10 óra. A túra hossza: 6 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • március 5, kedd: DDNP Klub. A krakkói vonat - magyar emlékek KisLengyelország fővárosában. Varga Zsolt diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2013. január 205. szám
z- 205. szám 2013. január Az MTSZ rendkívüli választmányi ülése A Magyar Természetjáró Szövetség december 16-án megtartott rendkívüli választmányi ülésén a küldöttek az alábbi változásokról döntöttek: • a civil törvény rendelkezéseivel összhangban a szövetség tagja egyesület vagy alapítvány lehet - az ülésen benyújtott módosító javaslat alapján a küldöttek megszavazták, hogy ez a felsorolás egészüljön ki a következővel: "valamint természetjáró, természetbarát egyesületeket, alapítványokat tagként szervező megyei szövetségek", • a Magyar Természetjáró Szövetség tagszervezetei közvetlenül érvényesítik tagviszonyukat az MTSZ felé, • a tagszervezetek fix összegű tagdíjat fizetnek, • a tagdíj mértéke 10.000 Ft a maximum 100 természetes személy taggal rendelkező tagszervezet esetén, míg a 100 fő feletti taglétszámnál 20.000 Ft, • minden tagszervezetet képviseleti jog illet meg, • a képviseleti jog egyesületenként 100 főig 1 mandátum, 101 főtől 2 mandátum, az MTSZ Országos Központjának Igazgatója alapszabályban rögzített képviseleti joggal rendelkezik. Az MTSZ honlapjáról KÖZGYŰLÉS A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2013. február 9-én, szombaton 8.30 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Szivárvány Gyermekházban (Pécs, dr. Veress Endre u. 6.). A közgyűlésre a tagszervezetek hivatalos képviselői mellett szeretettel várunk minden érdeklődőt! BMTSZ Elnöksége Évzáró túra hóviharban A Túravezetők Klubjának idei évzáró programjára húszán jelentünk meg az uránvárosi buszpályaudvaron. A nagy hóvihar miatt a volán vállalat nem garantálja, hogy buszai a délutáni órákban elindulnak a hegyek közé. A Gubacsos turistaházban terveztük a túrázók fogadását forró teával, forralt borral, zsíros kenyérrel. Gyorsan döntöttünk, hogy a túrát mindenképpen megtartjuk a lelkes, hóviharhoz öltözött túratársainknak. Éger-völgyből a Teca mamától vendéglőjétől indulunk, és ide térünk majd vissza a táv megtétele után. A tó melletti kis esőbeálló ház menedékében ismertetem a túraútvonal változását, és elmondom, hogy nem lesz könnyű túra, az időjárás okozta nehézségek miatt. Mindenki vállalja a túra nehézségeit és nekivágtunk felfele a patak mentén. Ropog a friss hó a lábaink alatt, és hunyorgunk a szemünkbe vágódó apró hópelyhek miatt. Mintha ködben haladnánk, olyan sűrűn esik az apró hó. Elkezdünk felfelé haladni a kék ke -reszt jelzésen és időnként megálltunk szusszanni egyet. Itt már az előző napokban esett hó is megmaradt és ezért mélyebbre süllyednek bakancsaink, csizmáink. Felérve a Szuadó-nyeregbe a széles erdészeti úton haladunk a mély keréknyomokban, melyek a hidegtől keményre fagytak. A blokkház előterébe tömörülünk be egy rövid ismertető idejére, és egy korty frissítő italra, forró teára. Szemben méterbe vágott fák magasod -nak szépen összerakva és várják, hogy elszállítsák őket. Indulni kell tovább és botladozunk a mély traktornyomokban, kerülgetve a veszélyes vékony jegű tócsákat. A Fenyves-forrást és a Jancsi-forrást belepte a hó, reméljük a hóolvadás jótékony hatással lesz rájuk, mert hosszú hónapok óta csont szárazak. Most hosszabb szakaszon egyenesen haladunk, erősen a lábunk elé nézve, nehogy egy ágdarabban megbotoljunk. Kétoldalt szálerdőben gyönyörködhetünk, amikor megállunk egy percre, hogy bevárjuk túratársainkat. Kis emelkedő következik, majd felérve jobbra már látjuk a Magyarok kunyhója emlékoszlopát. Elértük túránk fordulópontjához. Elmondom az emlékhely történetét, és közben a megéhezett téli vándoroknak van idejük egy kis energia pótlására. Az emlékoszlop hó sipkát kapott és faragott redőit is kitöltötte a hó az egyik oldalon. Elmondom, hogy minden év augusztusában, nyílt túra keretében itt emlékezünk meg turista elődeink munkásságáról. Az utolsó falatok is eltűnnek a kesztyűs kezekből és indulunk torony iránt át a zöld sáv jelzésre. Innen változik Scheitler Adrienn túravezetőnk eredeti elképzelése. Neki sajnos halaszthatatlan esemény miatt át kellett adnia a mai túra vezetését. Kitűzött útvonalát az előzőekben leírtak miatt változtatom meg. Közel negyven centiméteres hóban ara -szolunk libasorban és bujkálunk az úton keresztben fekvő fák között. Jelzetlen útra térve ereszkedünk le a Szuadó-völgybe a Mihály remete-forráshoz. A forrás falazatát betakarta a hó, csak a kifolyócső környékén látni a csillogó víztükröt. Az új pihenőpa -dokon, asztalokon vastagon áll a hó. Indulás felfelé az utolsó kapaszkodón a nyeregbe, ahol néhány órája már jártunk. Lábnyomainkat belepte a hó és a szél egyenletesre söpörte. Ereszkedünk lefelé a hatos légaknához a nagy gépek által összetúrt úton. A felső placcról most nem látni a Tubes vonulatát, vagy a másik irányban a Jakab-hegy magas tömbjét. Betérünk az erdőbe és ereszkedünk le a Gégen-forráshoz. A forrásból vastagon folyik a finom víz. Megvárjuk a csapat végén a "seprűt", és az utolsó szakasznak vágunk neki. A szép völgyben gyorsan haladunk, mert délre ígértem a visszaérkezést Teca mama vendéglőjébe. Az Égervölgyet elérve sok friss lábnyomot látok, melyek szintén a lakott terület felé mutatnak. A tó sárga zavaros vizét egyre jobban elborítja a vékony jégréteg és megtelepszik rajta a csillogó fehér hó. Tóth Klárával a vendéglő előtt találkozunk, aki tömött hátizsákkal jön felénk. Ruhánkat, cipőnket vastagon borítja a ráolvadt hó, ezeket rázogatjuk, söpörjük le a bejárat előtt. Belépve kellemes meleg és turisták fogadnak bennünket. Az oldalsó teremrészen pakolunk le és hívjuk közénk a másik túrán részt vett barátainkat. Előkerülnek a hátizsákokból a batyus túrára szánt sütemények, pogácsák és finom borok. Tóth Klári, a BMTSZ elnöke megköszöni a turistáknak, túravezetőknek az éves munkát, és kéri, hogy javaslataikat, véleményüket mondják el, hogy a továbbiakban még színvonalasabb, érdekesebb túrákat tudjunk tervezni. Elmondja, hogy a 2013. évi túratervet a Baranyai Aurél emléktúrán már osztani tudjuk. Körülnézve sok kipirult, kissé fáradt, de boldog arcot látni, akik visszaidézik az elmúlt év túráinak kedves történeteit. Köszönjük Teca mamának, hogy biztosította számunkra a lehetőséget a kellemes beszélgetéshez. Köszönjük BMTSZ vezetőségének, hogy színvonalas és minden igényt, kielégítő túrákat, programokat szerveztek számunkra! Baumann József túravezető 11. BARANYAI AURÉL EMLÉKTÚRA 2003. január 12-én szerveztük az első BARANYAI AURÉL EMLÉKTÚRÁT. Az alkalmat a neves pécsi gyógyszerész, gyógynövénykutató születésének - akkor - 100. évfordulója adta. A túra célpontja a valamikori Cinke-tanya helye volt. A megemlékezés során a XX. századi baranyai természetjárás másik három jeles alakjáról is szó esett, mert Csokonay Sándor, Millner Jenő és Millner Pál, valamint ez a hely elválaszthatatlanul összefonódott. Nem az idő szépíti meg a legendás barátságot. Valóban barátok voltak, egymásé és a természeté is. Örömmel tisztelegtünk a helyszínen, ahol éreztük a varázst, ami von -zotta, majd fogva tartotta őket e helyen. A régi időket Baranyai Pál segítette megidézni, aki maga is sokszor volt tanúja e férfiak itteni óráinak, s ő és családja azután később minden emléktúrán gazdagította programunkat. Már az első túrán megfogalmazódott az igény, jelöljük meg e helyet! A Mecsek Egyesület akkori vezetősége: Somosi László (akkor a Pannonpower Holding elnökvezérigazgatója) és Baronek Jenő "minden követ megmozgatott", hogy valóban emlékhely legyen a valamikori Cinke-tanya helyén. Egy szépen faragott kő, felirat, mely őrzi a négy barát emlékét, asztal, padok segítik az itt-tartózkodást. A Mecsekerdő Zrt. 2012-ben kicserélte az elhasználódott rönkasztalt, padokat. A 11. emléktúrára, mely szövetségünk első újévi programja volt, 54-en indultunk a szentkúti buszfordulóból. A zöld háromszöggel jelzett út első részén a túrán ránk váró szintemelkedés nagy részét legyűrtük. A tiszta égbolt, az éjszakai esőtől, hidegtől megtisztult légtér gyönyörű távlatokat engedélyezett szemünknek. Kelet, dél, nyugat felé élesen, tisztán látszottak szép hegyeink, csak észak felé voltak "rosszak a kilátásaink". Kis pihenőt tartottunk Horvát Adolf Olivér emléktáblájánál, majd folytattuk utunkat. A kék sáv jelzést keresztezve a "fiúk" által is járt ösvényen haladtunk, majd értünk a Cinke-tanyához. Itt újabb turistatársak vártak bennünket, ők a Remete-rét felől közelítették meg a helyet. A megemlékezés, múltidézés során elsőként a 11 évvel ezelőtti események kerültek szóba, aztán - a múlt év őszén eltávozott - Baranyai Pálné, Magdi emlékét, gondoskodó szeretetét idéztük fel, amellyel turista csapatunkat mindig körbevette. Baranyai Pál ismét elárult néhány fontos dolgot, amely a régi időkből felidézhető volt, különösen Baranyai Aurél PAC-ban (Pécsi Atlétikai Club) kifejtett tevékenységét, sportolói múltját illetően, de szó esett egykori táncpartnerekről is. Előkerült a Baranyai család ízes, finom mézes pálinkája is, de aztán indulnunk kellett. A megemlékezés után a csoport egy része rövidebb úton visszament a városba, 29-en pedig nekivágtunk a ránk váró - főleg sárdagasztással nehezített, de amúgy szép -útnak. A Patacsi-mezőn, a blokkháznál még egy kis "összetartás" volt, majd a kék sávval jelzett úton haladtunk. A Fenyves-forrás enyhén csordogált, a Jancsi-forrás ugyancsak. Az előző héten felolvadt hó, jég, valamint az éjszakai eső által megáztatott talaj kemény megpróbáltatást jelentett némely cipőnek, de ha a feleslegessé vált óva -toskodást félretettük, egész jó tempóban haladtunk. A piros sávval jelzett úton, válto -zatos felszíni formák között haladt a csapat. Lehetőség volt a Magyarok kunyhója helyén állított kopjafát is megtekinteni. Kiérve a betonútra, már a valamikori uránbánya területén haladtunk. Csodás rálátásaink voltak itt is a tájra. A gyönyörű kék égbolt szélén azonban kezdtek gyülekezni a sötétebb felhők. Petőcz-pusztára érve megemlékeztünk a puszta valamikori lakóiról, megemlítve Baumann Józsi e területen, s a haranglábon végzett óvó-védő tevékenységét is. Ebédszünetünket a hideg szél rövidítette, meg amúgy is kiszámítottan kellett haladnunk, mert "a vonat nem vár". A piros négyzet jelzésen ereszkedtünk le a Sás-völgybe. Itt is óvatosan haladtunk, mert lejtett is, csúszott is az út. Fegyelmezettek voltunk, mégis elriasztottunk egy nyu-lat és egy vaddisznót. Lent a széles erdei kocsiút sem vált biztonságosabb területté, mert vagy jégbordákon csúszkálhattunk, vagy a sárdagasztás jól ismert művelete várt ránk. Néhány kilométeren az út menti fű biztosított lehetőséget a cipőtisztításra. A csodálatos völgyben megálltunk rövid pihenőre a Mecsekerdő Zrt. 2010 -ben létrehozott erdei iskolájánál (Erdő Háza). Itt már kissé félelmetesen közeliek voltak a hajtó-vadászattal együtt járó hangok, de a kihelyezett őrszem jelezte, hogy biztonságban mehetünk tovább Hetvehely felé. Ezt megúsztuk, de az égi áldás nem maradt el. Kb. másfél kilométerre voltunk a falutól, amikor eleredt az eső. Nem zuhogott, nem járt vele vihar, de azért megáztunk rendesen. 10 perccel a vonat indulása előtt értünk a szomorú látványt nyújtó hetvehelyi vasúti megállóhoz. Befalazott ablak- és ajtónyílásai, megfirkált falai jelezték, visszaértünk a "civilizáció" (?!) területére. Azért itt is kaptunk kárpótlást a természettől. A lemenő nap fénye vörösre festette a gyorsan haladó, változatos formákat mutató felhőket. Inkább ezeket csodáltuk! A vonatban, kellemes melegben jóleső érzéssel zárhattuk a napot: egy újabb, szép, változatos élményekkel teli túrával gazdagodtunk. A nagyszerű társasághoz, a jó hangulathoz, a talajviszonyok miatt kikényszerített erőpróbához csodálatos helyszínt szolgáltatott a mi Mecsekünk, ez a varázslatos hegy, Baranyai Aurél szóhasználatát idézve az "áldott hegy". Az ő szavaival nyugtázom a napot, és köszönöm meg mindenkinek a részvételt, az érdeklődést, a helytállást, a gazdagító társaságot. "A Mecsek, sorsunk áldott hegye, a hideg szelek porkolábja, jelképes magaslat. Vonulata minden mérnöki tervnél célszerűbben úgy helyezkedik el, mint az örökké élő, izmos és fiatal Heraklész melegen ölelő és oltalmazó férfikarja, azóta, hogy kibújt a tenger alól, átvészelte a jégkorszakokat, meglátta lábánál az első embert. Hullámtörőgát, védőpáncél, pajzs, melynek menedékében bizton alkothat, pihenhet és örülhet a szárnyai alá bújt nép. Nem csak véd, táplál is. És gyógyít! " (Baranyai Aurél) Tóth Klára túravezető A műanyag dobozka titka, avagy a Négybarát-forrás története Részlet az Ordas tanya naplójából "2001. október 27. A forrás szintje alá bontottuk a köveket, ahol már a zöldes agyagos záró réteg található, ezért nem tud a forrás vize mélyebbre hatolni. Az eredeti csorgó medence mögé tervezem az ülepítő medencét leásni. Az iszapból egy hengeres műanyag doboz kerül elő, légmentesen lezárva, amit lemosva kiderül, hogy valaha orvos -ságot tarthattak benne. Most egy papírcsíkszerű valami van benne. Olyan helyen volt, ahova eldobott szemét nem kerülhetett, tehát valaki elrejthette. Ági kinyitja műanyag tetejét és a péppé vált papíron írásjeleket vél felfedezni, de olvashatatlan. Valamikor ide rejtették az utókor számára, de sajnos üzenetét lehetetlen megfejteni. Tovább ásva előkerül egy félbevágott eternit cső, ami a vizet vezette a kis merítő medencébe." (forrás: Baumann József Részlet a PTTE Nyugdíjas Csoport Emlékkönyvéből 1973-1983 ”A Négybarát-forrás kiépítése a Mecseken” Pécs 1984. május hó 3. délelőtt 9 óra: az újmecsekaljai autóbusz végállomáson lelkes kis csapat találkozik, valamennyien a Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület nyugdíjas szakosztályának tagjai, kik ezúttal hátizsákjaikban a szokásos turista felszerelésen kívül még egy márványtáblát, cementet, homokot, fűrészt és kőműves szerszámokat vittek azzal a szándékkal, hogy a Jakab-hegy északkeleti lábánál lévő Patacsi-mező partoldalában fakadó "Négybarát-forrást" kiépítsék. A magyarürögi megállóig autóbuszon utaztak, majd innen gyalog folytatták útjukat az Éger-völgy - Farkas-forráson át a már említett forrásig. Ennek medencéjét, valamint a márvány tábláját tartó kövét már több évvel ezelőtt Csokonay Sándor nyugdíjas testnevelő tanár - akit Pécsett a "mecseki források atyja-ként" ismernek - készítette el a helyszínen, de részben előrehaladott kora, majd később bekövetkezett halála miatt befejezni már nem tudott. Most rájuk vár a feladat, hogy ezek felhasználásával kiépítsék. A helyszínre érve néhány percre letelepedtek, kifújták magukat, majd munkához láttak, mely úgy erejüket, mind pedig ügyességüket erős próbára tette. A partoldalból előtörő víz útját az idők folyamán a vihartól kidöntött fák keresztezték, s az elvezető kis patak tele volt ágakkal, gallyakkal, levelekkel, kövekkel. Az első feladat tehát ezek eltávolítása volt, melynél ugyancsak akadt dolga a fűrésznek, na meg a "hó-rukk"-nak is. A szétdarabolt fatörzseket a patakon átfektetve mindjárt hídnak képezték ki, megkönnyítve így az odajutást. Ezután a patakban lévő kövek, levelek kiszedése következett, mire a víz szabadon elfolyhatott, nem képezve tócsákat. A legnagyobb szakértelmet igénylő munkát Patkó József végezte, ki a partoldalban elhelyezkedő vízkifolyás teknőjét oly mélyre ásta ki, hogy oda az egy kőből kifaragott medencét behelyezhette, a "forrás odúját" nyers kövekkel barlangszerűen kifalazta, elől a homlokzatra a márvány névtáblával ellátott tartókövet felerősítve, s végül a falazat kövei közé egy jól lezárható műanyaghengerben lévő "építő okmányt" is elrejtett. Ez utóbbi tartalmazza az építés keltét, a sportegyesület megnevezését, s mindazok névaláírását, akik e munkában részt vettek. Így: Döbrentei Gyuláné, Exner Miklós, Fodor Béláné, Hellényi Miksa, Patkó Jó-zsefné, Patkó József. Közben a sziklafalból kifolyó víz a medencén áthaladva azt lassan kimosta, úgyhogy a forrás nemsokára iható vizet adott, s a táblára vésett név most már ennek helyét is pontosan megadta. A márványtábla közepén a "Négybarát-forrás", négy sarkában pedig "BA-Cs-MJ-MP" betűk olvashatók, s jelentésük: Baranyai Aurél, Csokonay Sándor, Millner Jenő, Millner Pál, kik valamennyien a Mecsek szerelmesei voltak. Ezzel a munka véget is ért. A "forrásépítők" összepakoltak s elindultak a Farkasforrás felé, hol tisztálkodtak, hozott ennivalójukból erőt merítettek, s a jól végzett munka örömével hazafelé sétáltak. Pécs, 1984. május 5-én. Hellényi Miksa Közreadta: Baumann József A hányatatott, szerencsétlen sorsú Hársas kulcsosház története A ház Koszonya-tetőtől dél-keletre, a Vasasi-árok és a Dervendi-patak találkozásának közelében egy kis tisztáson a domb aljában állt. Régen vadászház volt, majd évekig üresen, elhagyottan állt. A ház mellett ciszterna és egy pince is volt, ezek a mai napig láthatók. A zöld sáv jelzés, amióta létezik, a ház előtt vezetett. A házzal szemben a Hársas-forrás alatt a patakon egy kis tavat létesítettek. A tó már nincs meg, de duzzasztógátja a mai napig látható. 1929. Az "angyalos" kiadású Mecsek turistatérképen már vadászkunyhóként szerepel. Ez a térkép "F" jelzéssel a közeli forrást is jelzi. 1940-es évek: a ház helyén egy sárkunyhó állt, amely a vasasi bányászok illegális szervezkedésének helyszíne volt. Később a vasasi bánya építette fel a házat, amelyet sokáig a dolgozók használtak pihenésre, szórakozásra. 1959. A Mecsek útikalauz romos vadászházként írja le a Hársas-forrás közelében. 1977. A bánya átadta a ház kezelését a turistáknak. Ettől az évtől kezdve lett kulcsosház. A PTTE természetbarát nyugdíjas szakosztályának kezelésében áll 1 szobával és 8 férőhellyel. 1985. Részlet a PTTE nyugdíjas csoport emlékkönyvéből: "Búcsú a Hársas kulcsosháztól: 1985. szeptember hónapban Karádi Károly eljött a Mozgalmi házi klubnapunkra és felajánlotta a Mecsekben lévő, eléggé romos állapotban lévő Kardos úti erdészházat. Mi nagyon boldogan, örömmel elfogadtuk, annál is inkább, mivel a Vasason lévő kulcsosházunkhoz vezető utunkat bányafúrás végett teljesen feltörték, iszapos, sáros lett. Bár nagyon sajnáltuk, mert szívünkhöz nőtt." 1985 őszén a nyugdíjasok kiköltöztek a Hársas-kulcsosházból és októberében beköltöztek a Kardos úti házba, melynek akkor megkezdődött a felújítása, átépítése. 1988. A Hársas kulcsosház kezelője a Vasasi Bányász Sportkör. A ház gondnoka ekkor Herr Zoltán. 1 szobával és 7 ággyal üzemel ekkor. 1989. november 11. Kiss Lajos az újonnan alakult Hargita szakosztálynak adta a kulcsosház kezelését. 1990-től 1992-ig a Hársas kulcsosház kezelője a "Hargita Túraegylet" volt. Ez a turista egyesület az Erdélyből áttelepült fiatalokból álló Erdélyi Fiatalok Klubja keretén belül működött. Elnöke Bandi András volt. A túraszakosztály vezetője és a ház gondnoka Arató Csongor volt. Részlet a Hársas kulcsosház eredeti naplójából, 1990-1992-ből: 1990. március 25-én kelt az első bejegyzés: munkatúra, födém helyreállítás. 1990 áprilisában meszelés. A turistaház felszerelésének egy részét a tagok adják össze. 1990.május-júniusban a Hársas-forrás foglalását építettük újra. 1990.szeptember 15-én történt az első betörés, elvitték az összes konyhafelszerelést. 1990.szeptember 17-én munkatúra, zárak szerelése. 1991 .január 26-án a baranyai turisták nyílt túrájának fogadása. 1991.március 26-án a második betörés, elvitték a ház felszerelését. 1991.június 7-én a harmadik betörés, kibontották az egész ablakkeretet. 1991június 8-án munkatúra, betonozás. 1991június 14-én baranyai turisták nyílt túrájának fogadása. 1991. szeptember 20-án a negyedik betörés, kibontották a ház sarkán a falat, mindent elvittek. 1991 októberében munkatúrák, a fal visszaépítése. 1992 januárjában pótoltuk a konyhafelszerelést. 1992január 25-én a baranyai turisták nyílt túrájának fogadása (31 fő). 1992. április 8-án az ötödik betörés után ismét üres a ház. 1992 májusában munkatúrák, a ház helyreállítása. 1992.szeptember 26. Az utolsó vendégbejegyzés a naplóban. 1992 októberében a hatodik betörés után behozzuk az összeégett naplót, a ház kulcsait leadjuk a BMTSZ-nél. Ezzel a kulcsosház kezelését az Erdélyi Fiatalok Klubja végleg abbahagyja. A ház egy ideig nem üzemelt, majd 1994 tavaszán a Vasasi Általános Iskola tanulói és szüleik segédkeztek a ház felújításán. Ezután az iskola természetjáróinak köszönhetően ismét működni kezdett a kulcsosház. Egy rövid időre átvette a BMTSZ Ifjúsági Szakosztálya (a mai PITE elődje). Át is rakták a tetőt, elkezdték felújítani a házat, de azt állandóan megrongálták, az anyagot, tetőcserepeket stb. ellopták, a házat feltörték, így aztán a kezelését feladták. Állítólag a ház rombolásáért és feltöréséért a Béta-aknára telepített kolónia volt a felelős. A rendőrség soha nem akadt a tettesek nyomára. 1994 szeptemberében a Mecsek Híradó azt írja, hogy a tavasszal felújított kulcsosházat a nyár folyamán ismeretlen személyek ismét teljesen tönkretették, így a ház rövid működés után továbbra sem üzemel. 1994 őszén a megyei természetjárók még tervezték a ház felújítását. Az 1994-es kiadású Mecsek térkép hátulján a kulcsosházak ismertetőjénél már nem szerepel. 1995. A háznak nincs kezelője, de a turistatérképen még kulcsosházként van feltün -tetve. 1997. Részlet a Mecsek Híradóból:"Munkatúra a Hársas kulcsosháznál: szeptember 21-én szövetségünk munkatúrát hirdetett a volt Hársas kulcsosház környékének rendbetételére. 23 fő vett részt a takarításban. Összeszedték a területen elszórt cserepeket, kitakarították a verandát és a szobát, a ház előtti tisztáson összeszedték a szemetet, lenyírták a füvet, kivágták a bozótot." 1997 után már nem találunk adatot a házról. Ettől az időtől kezdve a turistatérképeken már csak romként szerepel, az épület évről-évre egyre romosabbá vált. Biki Endre Gábor "MÚLTIDÉZŐ" "TESZEDD" MOZGALOM, ANNO... Történetem egy régi, kedves túratárshoz, Molnár Pista bácsihoz fűződik, valamikor a ’80-as évek elején. Szerettünk vele kirándulni, mert - nagy tudású erdőmérnök lévén -mindent tudott, amit az erdőről, fákról, forrásokról, madarakról egyáltalán tudni lehe -tett. Bölcs volt és szigorú, nagyon sokat tanultunk tőle. Az erdőjáró emberekkel ellentétben ő nem szerette a gombákat. Ha felszedtünk egyet -egyet, és megkérdeztük tőle, ez milyen gomba, erélyesen ránk szólt: "Dobd el, mérges! - De milyen gomba, ismered? - Nem ismerem, azért mérges!" Érdemes elgondolkodni rajta, hány értelmetlen gombamérgezést lehetne elkerülni, ha mindenki így gondolkodna! Nagyon haragudott az erdei szemetelőkre. Morgott, de nem volt hajlandó felszedni egyetlen papírdarabkát sem. Ha mi lehajoltunk érte, rögtön megjegyezte: "Te dobtad el? Vegye fel az, aki eldobta!" Drága Pista bácsi, az nem azért dobta el, hogy felvegye! Ebben a kérdésben soha nem tudtunk megegyezni vele. Régi szokásunk volt Mária túratársammal, hogy minden tavasszal, vadrózsanyílás idején fölmentünk a Cigány-hegyre. Páratlan látvány tárult elénk a kilátóról, mintha az egész hegyet rózsaszínű fátyollal borították volna be, és áradt mindenfelé az édes vadrózsa illat. Az évek hosszú során szemtanúi voltunk a kilátó fokozatos pusztulásának, végül már csak a bokrok közé dobált deszkák emlékeztettek arra, hogy itt valami felépítmény lehetett. Ilyenkor magunkkal vittünk takarító eszközöket, nagyméretű reklámszatyrokat. Szépen kisöpörtük a kilátót, letöröltük a padokat, összeszedtük a szemetet, az éghetőt elégettük, a flakonokat és a sok éghetetlen alufóliát a szatyrokba raktuk, végül kis gereblyé-vel rendbetettük a tűzrakót. Egy alkalommal, kezünkben a tömött szatyrokkal az erdei műútra érve megállt előttünk egy autó. Pista bácsi szállt ki belőle, erdészekkel mentek Kisújbányára. Nagy örömmel üdvözöltük egymást. - Hát ti mit kerestek itt, mit cipeltek? - Némi bűntudattal vallottuk be, hogy bizony a cigány-hegyi szemetet. - És hova viszitek? - A püspökszentlászlói konténerbe - feleltük. Nem szólt egy szót sem, csak nézett ránk szigorúan, majd fölrántotta a csomagtartót, és ránk mordult: - Dobjátok be! - Meg sem várta, hogy megköszönjük, beugrott a kocsiba, és gyorsan elhajtottak. Azzal, hogy elveit föladva elvitte a "más szemetét", tudtuk, hogy a lelke mélyén a maga módján megdicsért bennünket! (Megjegyzés: ha visszagondolok, régebben nem volt ilyen mérhetetlen mennyiségű szemét az erdőben, vagy lehet, hogy csak a megszépítő távolság csalja meg az emlékezetet?) Lengyel Zoltánné HÍREK ■ Időpont változás: a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó időpontja a rendezvénynaptárban közzétetthez képest megváltozott. Az új időpont: 2013. október 4-6. A találkozó rendezője a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség. ■ Túravezetők Klubja: a Túravezetők Klubja programjaira 2013-ban is sok szeretettel várunk minden érdeklődőt. Szeretnénk, ha minél többen lennénk ezeken a kedd délutáni közös együttléteken, így 2013-tól a klub neve megváltozik és januártól Természetbarátok Klubja néven működik majd tovább. ■ Új erdei asztalok, padok: az Árpádtetői Erdészet új asztalt és hozzá padokat helyezett el a Sugói-réten, a kis vadászház mellett, valamint a Meleg-mányi-völgyben, a Mecsek forrás mellett. Köszönjük a természetjárók nevében is! ■ Rongálás: a Tripammer-fánál vandál kezek megrongálták a tájékoztató táblát és a kerítést. ■ Megszűnt kulcsosház: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013. január 1-jei hatállyal felmondta a Vámos Mihály turistaházra (volt Vándorsport kulcsosház, az egykori Zsivánovics-villa épülete a Tettye fölött) vonatkozó kezelői szerződést a PTTE-vel - tájékoztatta szövetségünket Marton József, a házat kezelő PTTE Vámos Mihály Szakosztály vezetője. ■ Természetjárók elismerése: szövetségünk elnöksége a 2013. évi közgyűlésen (február 9-én) ismét szeretné megköszönni az aktív természetjárók munkáját. Kérjük az egyesületeket, szakosztályokat, hogy az elismerésekre a javaslataikat - rövid indoklással - 2013. január 22-ig juttassák el Tóth Klára elnöknek e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) vagy személyesen a szövetségben. ■ Egyéni túrapontverseny: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a 2012-es évre is meghirdeti a túrázók között az egyéni túrapontversenyt. Az életkorhoz kötött kategóriák: férfi és női, 50 év felett és alatt. A kategóriák első három helyezettjei oklevéldíjazásban részesülnek! Kérjük az egyesületek titkárait, szakosztályvezetőit, hogy az idei évben is küldjék el azon tagjaik névsorát, akik 2012-ben 1000 pont felett teljesítettek és mindenkinél tüntessék fel a kategóriát is! Az adatokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldjétek atiKÁ-nak (Jancsi Attilának), a beérkezési határidő 2013. január 22. ■ Beszámolók a 2012. évről: a Mecsek Híradóban ismét megjelentetjük azon egyesületeknek, szakosztályoknak a beszámolóit az éves tevékenységükről, amelyek ezt kérik, illetve eljuttatják hozzánk a februári lapzártáig. Rendezvények ❖ január 8, kedd: Természetbarátok Klubja. Képek és hangulatok a téli erdőből - Nagy Gábor vadgazdamérnök vetített képes előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, Pécs, Tímár u. 21. Időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). ❖ január 12, szombat: "Télies Mecsek 35, 16, Hó-PITE 10” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs - Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 6.30-8.00 (35 km), 8.00-10.00 (16 km), 8.00-11.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (35 km), 700 Ft/fő (16 km), 600 Ft/fő (10 km). A túrákon a 6 év alattiak ingyenesen vehetnek részt. Információ: Bota János (S 30/993-8595). ❖ január 18, péntek:"Örökségünk" - délutáni diskurzus. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ február 5, kedd: Természetbarátok Klubja. Az Ormánság túraútvonalai - Gida Tibor, a Dráva TSE elnökének előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► január 12, szombat: "Orfűi túra". Útvonal: Tekeres - Dánom szőlőhegy - Abali-get - Balázs-hegy - Sárkány-kút - Mecsekrákos (10 km). Találkozás 7.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, az orfűi járat megállójában. Túravezető: Baumann József (S 20/474-7151); ► január 13, vasárnap: "Mecsekből a Geresdi-dombságba". Útvonal: Mecsek-nádasd - Apátvarasd-telep - Hesz-kereszt - Héthárs-tető - Ófalu (10 km). Találkozás 9.10-kor Mecseknádasdon az autóbusz váróteremnél (Pécsről 8.25-kor órakor indul autóbusz a távolsági buszpályaudvar 8-as kocsiállásáról). Túravezető: Bre-itenstein Ferenc (S 30/235-0695); ► január 26, szombat:"Téli túra a Közép-Mecsekben". Útvonal: Remeterét - Bü-dös-kút - erdei kereszt - Zsidó-völgy - Kőlyuk - Nagy-Mély-völgy - Petnyák-völgy - Meleg-mányi-völgy - Tripammer-fa (vagy Fehér-kút) - Hősök tere (vagy Gesztenyés). Táv: 13,5 km. Találkozás 7.15-kor a pécsi távolsági autóbuszpályaudvaron, az orfűi járat megállójában. Túravezető: Benczes Gábor (S 30/472-3938); ► február 2, szombat: "Szénbányák földjén". Útvonal: Árpádtető - György-akna -István-akna - Rücker-akna - Somogy (12 km). Találkozás 9 órakor a pécsi főpályaudvar előtt a 31-es busz megállójában. Túravezető: Nagy Balázs (S 20/976-5582). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► január 13, vasárnap: "Jégcsap-túra". Útvonal: Zobákpuszta - Hidasi-völgy -Csurgó - Kis-kaszáló - Zobákpuszta (10 km). Indulás a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (S 20/260-1947); ► január 19, szombat: "Öreg fák nyomában". Útvonal: Komló, Petőfi tér -Cserma-alja - Sikonda - Laura-forrás - Körtvélyes - Mecsekfalu (11 km). Indulás 8.15-kor a Petőfi térről. Túravezető: Bora Tiborné (S 30/574-6392); ► január 26, szombat: "Barangolás a szendergő Püspökszentlászlón". Útvonal: Hosszúhetény - Püspökszentlászló - Zobákpuszta (9 km). Indulás a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit (S 30/508-4419). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • január 8, kedd: DDNP Klub. Bulgária, a kellemes meglepetések országa - Komlós Attila előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ; időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. • január 12, szombat: Téli madármegfigyelés a Dunán. Az év első túráján a Dunán éjszakázó és pihenő liba- és récefajok megfigyelésére nyílik lehetőség. A túrára érdemes távcsövet hozni a hatásosabb látvány érdekében. Helyszín: Kölked határában, a Nagypartosi tanösvény indító táblája a Duna-töltésen, időpont: 7 óra. A túra hosz-sza 2-4 km, időtartama 2-3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • január 15, kedd: Öko-szemlélet a mindennapokban 1. Buchert Eszter beszélgetéssorozata. A nyitott beszélgetés során a témában jártas meghívott vendégekkel keresünk választ arra, hogy egy kis odafigyeléssel, néhány változtatással hogyan élhetjük környezettudatosabban mindennapjainkat, hogyan tehetjük "zöldebbé" otthonunkat. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. • január 17, csütörtök: Barlangász szakkör. Barlangok kialakulása, fajtái. A barlangkutatás története. A szakmai előismeretekkel nem rendelkező, de a barlangok iránt érdeklődő fiatalokat várjuk a programra. Az előadás alkalmával bőséges bemutatóanyag (cseppkövek, kőzetminták, barlangász felszerelések) segíti a témában való elmélyülést. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 16.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • január 19, szombat: Télen a jégen - túra. A túrán a befagyott Aranyos-patakon, enyhébb idő esetén a patak mentén haladunk. A résztvevők megismerkedhetnek az Aranyos-patak rehabilitációjával, vadnyomokat figyelhetnek meg, valamint szalonnasütésre is lehetőség nyílik. Helyszín: Nagybajom-Sápapuszta, időpont: 10 óra. A túra hossza: 7 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • január 21, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. Téli madárvendégeink bemutatása, a madárgyűrűzés elméleti és gyakorlati ismertetése. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ; időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra; részvételi díj: 300 Ft/fő. • január 26, szombat: Kikerics túra a Szársomlyón. Hazánk területén egyedül a Szársomlyón él a fokozottan védett magyar kikerics. Ezen a napon kivételes alkalom nyílik a szintén fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható Szársomlyó földtani, növénytani, állattani és kultúrtörténeti értékeinek megtekintésére. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (S 30/377-3388, 30/326-9459)! A helyszínről és az időpontról a túra előtt néhány nappal kapnak értesítést a jelentkezők. A túra hossza kb. 5 km; időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 800 Ft/fő. • február 2, szombat: Kikerics túra a Szársomlyón. (A túra leírását lásd a január 26-i túránál.) • február 5, kedd: DDNP Klub. Egy kicsinyke Kalotaszeg - Élet a természettel Mákófalván. Nagy Gábor előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ; időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. • február 9, szombat: Kikerics túra a Szársomlyón. (A túra leírását lásd a január 26-i túránál.) • február 9, szombat: Csillagnéző túra a Zselicben. A Zselicben a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tárul a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg. Naplemente után derült égbolt esetén az ismert csillagképek mellett a halványabb csillagok sokaságát és a Tejutat is lehet látni. A résztvevők csillagász szakember segítségével ismerhetik meg az égbolt csodáit. Az érdeklődők távcsővel figyelhetik meg a szabad szemmel nem látható jelenségeket, és számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges!(S 30/405-4571) Helyszín: Zselic, Bánya, Panoráma Panzió parkolója, időpont: 17 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama 3-4 óra. Részvételi díj: felnőtt: 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2013. június-augusztus 210. szám
z- 210. szám 2013. június - augusztus Az MTSZ választmányi ülésén jártunk 2013. május 25-én tartotta a Magyar Természetjáró szövetség a 2012-es évet értékelő, záró összejövetelét, a Választmányi ülést. Az új évben folyamatosan jelentkeztek az egyesületek az MTSZ tagjainak sorába, most a 220 lehetséges mandátumból a jelen lévő 83 fő küldött 133 érvényes mandátumot képviselt, így határozatképesen ült össze a Választmány (az adatok forrása: www.termeszetbarat.hu). Köszöntőjében és szóbeli kiegészítőjében dr. Simkó Gabriella, az MTSZ igazgatója elmondta, hogy a mögöttünk lévő évre a "vegyes" jelző illik leginkább. Az átalakulásból, az érvényre lépő új törvényekből adódó adminisztratív terhek a kevésbé jó élmények, de a szövetség helyzetének stabilizálódása, valamint az összefogni tudást, a szövetségként való működést bizonyító rendezvények (pl. Rockenbauer Pál Déldunántúli Kéktúra vándorlás) a pozitív oldalon számolhatók el. Elmondta továbbá, hogy körvonalazódik egyfajta megállapodás lehetősége állami feladatvállalásokra, célfeladatokra, közösségteremtésre, turistautak karbantartására, létesítésére. Dr. Simkó Gabriella a kommunikáció kétpólusú tulajdonságát hangsúlyozó mondatai -val arra bíztatta a küldötteket, hogy javaslataikat, észrevételeiket most is, de folyamatosan is juttassák el a szövetség munkatársainak pl. a honlap működésével, a Turista Kártyával, a magazinnal kapcsolatban is. Beszélt a szakbizottsági munka megújításáról, elismerve, hogy még nem mindegyik csoport aktivizálta magát - nem könnyű irányítót, szervezőt találni minden területre. A beszámolót a szóbeli kiegészítésekkel, az Ellenőrző Bizottság jelentését, a 2013-as év költségtervét a küldöttek egyhangúlag elfogadták. Az alapszabály módosítását (a választmányi ülésre a meghívót az időpont előtt 8 nap -pal lehessen kiküldeni) az uniós pályázatok, fejlesztési ügynökségek rendkívül rövid határidőket megszabó feltételei indokolják. A küldöttek megszavazták ezt a módosítást is. Baranya megyéből szinte hiánytalanul képviseltük a bejegyzett tagszervezeteket, személy szerint: Gida Tibor (Dráva Természetbarát SE), Andrasek Csaba (Tenkes TE Siklós és Szent Imre Iskolai SK Siklós), Ripszám István (Mecsek Egyesület), Baronek Jenő (Mecsek Egyesület és POEÜ), Tóth Klára (Dél-Zselic Természetbarát Klub, Hétdomb TE Komló, Mindszentgodisai Ált. Isk. DSK, Pécsi Vörös Meteor, Pécsi Túrakerékpáros Klub) képviseltük mandátummal tagszervezeteinket. Én még három Somogy megyei egyesület képviseletét is elláttam, tekintettel arra, hogy Kaposváron ezen a napon egy fontos megyei rendezvény volt, ezért nem tudtak Somogy megyei turistatársaink személyesen részt venni a választmányi ülésen. A kérdések időszakában az alábbi témákra kérdeztünk rá, tettünk javaslatot: - a kitüntetési szabályzat módosítása (nem konkrét szöveggel), - a túravezetői státusz feltüntetése a regisztrációs rendszerben, - a Zarándokút Bizottság munkája, - a túravezetők egyesületi nyílt túrán való költségtérítésének finanszírozása, - a MÁV kerékpáros jegyének kiterjesztése, - az Oktatási Hivatallal való közös munka kapcsán a vándortáborok visszavezetése, - a rendezvényekkel kapcsolatos engedélyeztetési eljárások könnyítése. Összességében arról győződhettünk meg, hogy az újjáalakulásnál megfogalmazott célokat az MTSZ vezetősége nem tévesztette szem elől, megvalósításuk idő, energia, anyagi források és humán erőforrás függvénye. Mindehhez a vezetőség várja a tagság aktivitását, javaslatait, szövetségi munkáját. A választmányi ülésen - napirenden kívül - részletes tájékoztatást kaptunk a KÉKTÚRA útvonalának megújítását szolgáló pályázatok helyzetéről, az első konkrét feladatokról. Ennek legsarkalatosabb pontja a turistautak helyzetének jogi rendezése, hiteles adatainak rögzítése. E témát érinti majd az a megbeszélés is, amit június 1-jére hívtak össze a munkák egységesítése, tervezése érdekében A Választmányi ülésről és a KÉKTÚRA pályázattal kapcsolatos anyagokról az MTSZ honlapján (www.termeszetbarat.hu) olvasható bővebb tájékoztató. Tóth Klára Útjelző vezetők országos találkozója A Magyar Természetjáró Szövetség Turistaút Szakbizottsága 2013. június 1-jére országos tanácskozást szervezett a turista útjelzések festésével foglalkozó természetjáróknak. A találkozóra azok kaptak meghívót, akik a szakbizottság felhívására regisztrálták magukat az útjelzés festők (útjelző vezetők) körébe, és már eddig is foglalkoztak útjelzés festéssel, vagy ezután kívánnak ebben a munkában részt venni. A találkozón a baranyai természetjárók közül Balog Árpád (Tenkes TE), Jancsi Attila és Romvári Tibor (Dráva TSE), ill. Strasser Péter (Dél-zselic TK) vettek részt. A tanácskozás gazdag napirendjén szerepelt többek között az Országos Kék Kör megújításával kapcsolatos projekt bemutatása, az MTSZ-be újonnan tagszervezetként belépett, és a saját tematikus útvonalaikhoz kapcsolódó jelzéseket felfestő Mária Út Egyesület, Zöldutak Módszertani Egyesület, ill. a Via Margaritarum Zarándok Egyesület (Gyöngyök Útja) bemutatása, a Természetjárók Térinformatikai Rendszerének (TTR) kialakítását bemutató előadás, a Europ Mobility rendszer bemutatása, valamint egységes útjelző táblák kialakítása, ill. az útjelzések festésével kapcsolatos módszertani kérdések. A résztvevők kiscsoportos beszélgetések keretében vitatták meg a turistautak kialakításával és jelölésével kapcsolatos aktuális kérdéseket, melyek közül a legfontosabbak: a turistautak és az útjelzések festésének jogi szabályozása, a turistautak kialakításához szükséges különböző engedélyek beszerzése, az erdészetekkel és nemzeti park igazgatóságokkal való együttműködés, a munkák összehangolása, a turistautak és a tematikus útvonalak (pl. zarándokutak tanösvények) jelzéseinek szabványos egységesítése, az egy területen működő jelzésfestők együttműködése, a turistaútjelzés festésének oktatása (tanfolyamok), az útjelzések, jelzésfestések minősítése és ehhez kapcsolódóan az MTSZ "útalapjából" nyerhető támogatások elosztása - melyre regisztrált és minősített útjelzők pályázhatnak -, valamint különböző festéssel kapcsolatos módszertani kérdések. Reméljük, hogy a közeljövőben lehetőség nyílik az útjelzés festések anyagi támogatására, és a tervezett fejlesztések megvalósítására. Strasser Péter Nyílt túra a Dél-Zselicben A május 18-i nyílt túráról nehéz írni, mert aki ott volt, az úgyis tudja, hogy a természet, s a dél-zselici táj a legszebb arcát mutatta nekünk, aki meg nem volt ott, annak úgyis hiába mondunk akármit, nem elég elképzelni a gyönyörű tájat, a zöldek sokaságát, a tó csillogó víztükrét, a madarak énekét, a riadt őzike szökellését, a virágok sokféleségét, az illatok fuvallatait. Mert látni, érezni kell mindazt, ami annak a 10 lelkes embernek jutott, aki végigjárta velem a Dél-Zselic egyik legszebb útvonalát Bakócától Het-vehelyig. Az éjszakai eső által feláztatott talaj ugyan lassította haladásunkat, így a vége kicsit gyorsabb tempót követelt, de mindannyian együtt, épségben, a nehezebb részeken egymást segítve, éppen időben, a tervezettnek megfelelően értünk a vonathoz. A Godisáig vonattal, onnét busszal Bakócára érkező társaság először Oberling Antal bácsit hallgatva gondolta azt, hogy itt akár egész napot is el lehetne tölteni. Toncsi bácsi megmutatta a templom kincseit, a gyönyörű miseruhákat, majd a romos Mailáth -kastély udvarán mesélt a régi időkről. Benéztünk még a volt zárda udvarán található, a lourdes-i barlangot idéző kis építményhez, majd megtekintettük a Sáfrány Géza Fazekasmúzeumot. Itt is a múlt köszönt felénk, a kiállított gyönyörű fazekas edények formájában. A Fekete István Emlékösvényre az "Orvoslakás"-nál tértünk rá, ahol megbeszéltük, hogy az emlékösvényt mai túránk csak részben érinti, de azért a nagy író e tájhoz való kötődéséről, az orvos lányához, Piller Edithez fűződő barátságáról, majd szerelmükről, házasságukról nem lehet nem beszélni e helyen. Az agyagos földút helyett a vetés szélén kapaszkodtunk fel a Tatárugratóra. Onnét lefelé sem volt könnyebb, csúszkáltunk kicsit, de senkinek nem esett baja. A szágyi víztározót az Alsókövesd előtt északra forduló műúton közelítettük meg, hiszen az oda vezető kék kereszttel jelzett turista-úton nagyobb sár várt volna bennünket, ahogy ezt az Éger-kútig azért beszaladó Bala-tonyi Laci igazolta is, amikor utolért bennünket a víztározónál tartott pihenőnkön. Aranyhalakban, virító sárga nőszirmokban gyönyörködtünk, s örömmel fedeztük fel azt a táblát is, amit a Mecsekben sem ártana több helyre kitenni! (Vidd magaddal a szemetedet, energiát takarítasz meg.) Szívünk szerint itt is időztünk volna többet, de hosszú út várt még ránk, ezért elindul -tunk, s egy szép erdei kocsiúton legyűrtük a túra 400 m-es szintkülönbségének nagy részét. A nagymátéi arborétum hátsó kapuján léptünk be a szépen gondozott területre, s pihentünk meg a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra bélyegzőhelyénél kialakított szép filagóriában. A Fekete István Emlékösvény és az arborétum (füvészkert) alaposabb megismerését meghagytuk a június 8-ára tervezett, Müller Nándor által vezetett nyílt túrára, s továbbindultunk Kán felé. A Hollófészek, a Zselic legmagasabb pontja előtt csak némi távolságból tisztelegtünk, mert az idő és az útvonalon tapasztalható vízhiány Kán felé vonzott bennünket. Itt, a gyönyörűen felújított falusi házak között, a Káni Kocsma semmivel össze nem téveszthető, hangulatos udvarán pihentünk még egyszer a hátralévő kilométerek előtt. A málnaszörp, sör, bor, kávé és az Ács Lukácstól megszokott, hiteles tájékoztatás és szíves vendéglátás marasztalt volna még bennünket, de indulnunk kellett. A házigazda mutatott egy utat a kertjén át, amivel kikerülhettük a mindig vizenyős, a harangláb alatt a faluból keletre kivezető utat. Igaz, hogy errefelé előttünk csak a vadak taposták le a sűrű növényzetet, de legalább nem lettünk újra nyakig sárosak. Felkapaszkodtunk a Káni-tetőre, ahonnét gyönyörű panoráma tárult a szemünk elé. A Mecsek-hegységet mi - a Mecsek déli lejtőin lakók - ritkán látjuk ebből a szögből. A selymes fűben, nyíló vadvirágok mellett haladva, majd a gyönyörű panorámát kínáló tájat elhagyva értünk be az erdőbe. Itt megtaláltuk az érdekes formájú kis kápolnát, majd nemsokára lekanyarodtunk Hetvehelyre. Itt csak alulról üdvözöltük a Gábor Antalról, a Hetvehelyi Erdészet volt vezetőjéről elnevezett kilátót és az Árpád-kori templomot, megállapítva, hogy azért ma is maradt, amiért újra érdemes lesz eljönni erre a tájra. A megtett 18 km és a sárdagasztás kellemes fáradtságával lazítottunk a vonaton, miután a 150 Ft-os pótjegy kifizetésével visszatértünk mindennapjaink színterére. Köszönöm Jónás Istvánnak az útvonalra, látnivalókra vonatkozó javaslatait, a túra résztvevőinek a helytállást, egymás segítését, a jó hangulatot. Tóth Klára túravezető Stdülder fesztivál Fekeden 2013. május 25-én a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, a Mecsek Egyesület és Hétdomb TE túrát szervezett Fekedre, a Stifolder Fesztiválra. Erzsike (Feketéné Móró Erzsébet), a túra vezetője köszöntötte a túrázókat, majd ismertette az útvonalat. 37-en indultunk Erdősmecskéről a Baranyai Zöldtúra útvonalán a szőlők között. A pincesor végénél Erdősmecske történetéből kaphattunk ízelítőt, majd a zöld kör jelzés elágazásánál kettévált a csapat. Erzsike a túrázók 1/3-át tovább vezette a gerincen a Hesz-keresztig, mi pedig a Dér-völgybe ereszkedtünk le. Nagyon szép árnyas erdőben gombákat keresgélve értünk le a Dér-völgybe. Sajnos egyik túratársunk az agyagos csúszós úton elesett, és kéztörést szenvedett. A Dérvölgyi-forrás érintésével értünk fel a Hesz-kereszthez, ahol a csapat másik fele már várt minket. Kis pihenő után továbbindultunk. A volt Nyolchárs-pihenőnél szusszantunk kicsit, majd a Héthárs-pihenő mellett elhaladva értünk a Harsányi-kereszt pihenőjéhez. Itt 15 perc ebédszünet után folytattuk utunkat csodálatos szép völgyön lefelé, majd a Stiller-keresztnél tartottuk utolsó megállónkat. Fekedre érve a falu főutcáján összefutottunk a nyugdíjas szakosztály tagjaival, akik a Stifolder Fesztiválra látogattak ki. A program innen kötetlen volt, mindenki kedvére kóstolhatta a stifoldereket, gőzgombócokat, réteseket, és a finom fekedi borokat. A csapat egy kisebb része még a korábbi busszal visszament Pécsre, hogy a törést szenvedett túratársunk mielőbb orvoshoz mehessen. A 15.50-kor induló busszal Mohácsra mentünk, ahol pár percen belül indult is a békéscsabai gyorsjárat Pécsre. A 2-es buszon Uránváros felé összetalálkoztunk törött kezű túratársunkkal, aki már a kórházból jött begipszelt kézzel, de "vidáman" mesélte, hogy most már túl van a nehezén... Szerencsére jókedvét nem vesztette el, és már tervezgeti, hogy mikor is tud legközelebb túrázni menni. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki! Köszönjük szépen Feketéné Móró Erzsébetnek a túravezetést, és a felkészülést. Biki Endre Gábor "MÚLTIDÉZŐ" A PISZTRÁNGFŐZELÉK ÉS A CÁKI PINCESOR GOMBÁI A Kőszegi-hegységben régebben két alkalommal is túráztunk. Elsőként ősszel, a ciklámen virágzásakor és a gombák növésekor. Eléggé esős volt az idő, ezért első napunkat busszal tettük meg Velemig, majd onnan felmentünk a Szent Vid kápolnához és a piros jelzésen igyekeztünk Kőszegre visszamenni. Az esős, borús idő ellenére igen jó han -gulatban róttuk a kilométereket. Már láttuk a hegyről a kőszegi házakat, de nem akartak közelebb kerülni hozzánk, mert egy kidőlt fán lévő piros sáv jelzéshez öt alkalommal is visszajutottunk. Elhatároztuk, hogy a jelzéssel felhagyva az erdei műúton ereszkedünk le a városba. Útközben felém fordult Marikám, és figyelmeztetett, hogy azt ígértem, miszerint este 6 órára a szállásunkon leszünk. Ekkor nagyon mérges lettem, s közöltem, hogy sajnos Pécsről nem tudtam előtte Kőszegre utazni és bejárni a terepet. 8 órára hazaértünk, s elhatároztuk, hogy másnap pihentető túránk lesz. Elutaztunk Bükfürdőre abban reménykedve, hogy az előző napi fáradalmat kipihenjük. Alig mentünk be a medencébe, a hangos bemondó kiparancsolt bennünket a vízből, de még a takarítók, úszómesterek is sürgettek a fürdő elhagyására. Nem tudtuk mire vélni a medencék kiürítését, de azért később a pénztárnál megtudtuk, hogy emberi ürülék került a vízbe, s aznap már ki se nyitottak. Visszamentünk Kőszegre és elkezdtünk főzni. Húsleves volt grízgombóccal, amely elkészítésekor Julikánk állította, hogy zsírt is tegyek a grízhez, mert ő így tanulta egy Oscar-díjas séftől. Én nem engedtem az elkészítés módjából, s igazam is lett, mert remekül sikerült, nem úgy, mint Pálházán. A második fogás pisztráng lett volna, amelynek elkészítésére Julikánk itthon felhívta a figyelmünket, hogy tanulmányozzuk a szakácskönyvet a főzéshez. Mi felkészültek voltunk többen pisztrángból, de Julikánk maga főzte-főzte egy óra hosszáig is, mi pedig éhesen vártuk annak terítését. Többször oda-oda néztünk a tűzhelyre, hogy mi rotyog annyira, de szólni csak Margitunk mert úgy egy óra múlva, hogy: "Még most se kész a vacsora, nem főtt meg a pisztráng? " No, ekkor elénk tette a pépes "halfőzeléket", amit csak megkóstoltunk, de enni nem ettünk belőle. A halat Júliánk megette, ette egyedül napokig. Mi meg elővettük a korábban főzött és megmaradt gombapörköltet, amiből azért Julikánk se maradt ki, mert az ő részét lefagyasztotta és hazahozta Pécsre. Ezt a gombát következő év húsvétján megetette velünk, ami még így is jobb volt, mint a pisztrángja. Leghosszabb és legnehezebb túránk a Kőszeg - Írott-kő - Velem közötti rész volt. Óház-tető - Vöröskereszt érintésével jutottunk fel a 884 m magas Írott-kőre. Ekkor még a kilátót és a határt is mindkét oldalon határőrök védték. Az osztrákok semmiképp sem akartak felengedni a kilátóra, de mi összetett kézzel könyörögtünk nekik, hogy messziről jöttünk a kilátó kedvéért. Na, végre kettesével feljöttek velünk, de folyton sürgettek a terület elhagyására. A meredek piros sávon ereszkedtünk le Velembe, közben az Apostolok fájánál rengeteg őzlábgombát szedtük, amit később el is fogyasztottunk. Nemcsak ehető gombák voltak, hanem gyönyörű, a mohából kikandikáló mesegombák, légyölő galócák is. Kőszegről a sárga sáv jelzésen mentünk a cáki pincék megtekintésére. Elfáradtunk, mire odaértünk, de nem annyira, hogy a pincék környékén lévő ehető gombákat ne láttuk volna meg. A pincék egyikénél üldögéltek, és kértünk engedélyt a gomba szedésére. Mondták, nem ismerik a gombákat, de ha mi igen, bátran szedhetjük. Közben hozzánk jött a pincénél üldögélő hölgy és mondta, ha jó a gomba, akkor ott náluk is, együtt megfőzhetjük, és elfogyaszthatjuk. Úgy is lett: leszedtük, megpucoltuk, megfőztük és megettük. A háziaknak még rizsük is volt a gomba mellé, meg finom bor is. Igen jól éreztük magunkat a pincesori ismerőseinkkel, oly annyira, hogy alig értük el az utolsó buszt, ami Kőszegre ment. Ritka vendégszeretetben volt részünk, mintha réges-rég ismertük volna egymást, mert velünk egyko-rúak voltak, ami hozzásegített az ismerkedéshez. Cákra menet sok-sok csíkos kis állatot láttunk, s úgy véltük akkor még, hogy ezek kis gyíkok, de mire a pincesorra értünk, valamelyikünknek eszébe jutott, hogy bizony ezek a szalamandrák. Az országban történt túrázásaink során soha ennyi gombát nem szedtünk és ettünk, mint Kőszegen. Persze nem csak a gombák sokasága maradt meg emlékezetünkben, hanem a táj szépsége még mindig lelki szemeink előtt van. dr. Koncz Eszter HÍREK ■ XX. GYOT: a Gyalogtúrázók Országos Találkozóján - melyet ez évben 20. alkalommal, Tatán rendeztek meg május 17-20-a között - a Baranya megyei természetjárókat 13-an képviselték: 12 komlói és egy pécsi túratárs. ■ Új Mecsek turistatérkép: megjelent a Mecsek turistatérkép új kiadása, kiegészítve a Baranyai-dombság keleti részével (Geresdlak és környéke), hátoldalán a szintén felújított, a korábban csak a Mecsek-Villányi-hegység spirálos turistakalauzban közölt Villányi-hegység turistatérképével. ■ Térkép a Papukról: a Baranya megyei természetjárók között kedvelt célpont a horvátországi Papuk hegység, melyről - a Papuk térkép keleti egységét követően -megjelent a középső részről szóló térkép is Papuk néven. Ez a térkép, ill. a Papuk keleti részéről szóló térkép (Krndija) megrendelhető az Alkotmány utcai "Térképkirály" térkép szaküzletben. Várhatóan júliusban érkezik meg a következő szállítmány. A jelenlegi ár: 3600 Ft, ez az árfolyam változásával módosulhat. Ezen kívül Horvátország más részeiről is rendelhető turista térkép. Megrendelhető: Térképkirály Pécsi Térképbolt 7624. Pécs, Alkotmány u. 47. (S 72/315-987; 30/469-7358; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ■ Mecsek Híradó: a következő szám 2013. szeptember 3-án jelenik meg. Rendezvények • június 8, szombat:"Mecseki Hegyikerék" MTB kerékpáros teljesítménytúra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Távok: 50, ill. 30 km. Rajt: Pécs, Tettye vendéglő előtti parkoló, 8.30-9.30. Cél: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Vendéglője. Nevezési díj: 800 Ft/fő. Információ: Poór Balázs (S 20/952-1143); • június 8, szombat: "Mecsek Kapu 28, 14”, "Mecsek 1800 m” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Távok: 28, 14 km, ill. 1800 méter. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 6.30-7.30 (43 km), 6.30-8.00 (28, 14 km), 8.0012.00 (1800 m). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 900, 800 ill. 700 Ft/fő. Diákoknak 100 Ft kedvezmény, 6 éves kor alatt ingyenes. Információ: Bota János (S 30/993-8595); • június 22-23, péntek-szombat: Kuglóffesztivál túrahétvége, Váralja. R.: Völgység Turista Egyesület. Információ: Bischof Tamás (S 30/450-24-39; 74/452-088), Do-mánszky Zoltán (S 20/365-9550): > június 22, péntek: "Váralja fényei" túra (vezetett túra). Táv: 6 km. Rajt: Váraljai parkerdő bejárata, 20.30. Cél ugyanott. Nevezési díj nincs. Díjazás: kitűző. > június 23, szombat: "Kuglófkereső" teljesítménytúrák (10, 20 km). Rajt: Váraljai parkerdő bejárata,7.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800, ill. 900 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény, 10 éven aluliaknak ingyenes). > június 23, szombat: "Magyar királyok nyomában” teljesítménytúra (50 km). Rajt:Váraljai parkerdő bejárata,7.00-8.00. Cél: Kuglóffesztivál, Váraljai parkerdő. Nevezési díj: 1000 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény). > június 23, szombat: "Erzsi néni túrája"(5 km). Rajt: Váraljai parkerdő bejárata, 9.00- 14.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 500 Ft/fő (MTSZ, TTT tagoknak 100 Ft kedvezmény, 10 éven aluliaknak ingyenes). > június 23, szombat:"Kuglóf Kupa" tájékozódási túraverseny ("B", "Ifjúsági B" kategóriák). Részvétel: 2-4 fős csapatokkal.Rajt: Váraljai parkerdő bejárata, 8.00- 9.30.Nevezési díj: 800 Ft/fő (előnevezés esetén 700 Ft/fő). Előnevezés június 17-ig: Bischof Tamás (S 30/450-24-39; 74/452-088). • július 6, szombat: "Közeli helyeken 15" teljesítménytúra. R.: Erdők Népe TE. Rajt: Pécs, Malomvölgyi út, Kocogó Söröző, 8.15-10.15. Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő. Információ: Gruber Mihály (S 70/336-1540). • július 6, szombat: Dél-dunántúli Nordic Walking Találkozó, Dombóvár. R.: Tolna Megyei Természetbarát Szövetség. Információ: Dománszky Zoltán (S 20/365-9550). • augusztus 3, szombat: "Tenkes éjszakai 20, 10" teljesítménytúrák. R.: Tenkes TE, Dráva TSE. Rajt: Siklós-Máriagyűd, Közösségi Ház, 20.00-21.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 600, ill. 500 Ft/fő (MTSZ, diák, nyugdíjas: 100 Ft kedvezmény). Információ: Balog Árpád (S 30/316-1891). • augusztus 10, szombat: "Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben” teljesítménytúra (30, 15 km). R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség.Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 7.00-9.00 (30 km), 8.00-10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, ill. 500 Ft/fő. MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal, ill. diákoknak és nyugdíjasoknak 100 Ft kedvezmény. Információ: Tóth Klára (S 20/527-8913). • augusztus 17, szombat: "Mecsek 600-as csúcsai"(54 km), "Mecsek 35”, "Tubes 20” teljesítménytúrák. R.: Erdők Népe TE. Rajt: Cserkúti csárda autóbusz megállóhely (pécsi 26-os helyi járatú busz), 5.00-8.00 (54 és 20 km); Dömörkapu, 7.0012.00 (35 km). Cél: Dombay-tó (54 és 35 km); Dömörkapu (20 km). Nevezési díjak: 900, 800 ill. 700 Ft/fő. Információ: Gruber Mihály (S 70/336-1540); Kirch Szilárd (S 30/302-4971). • augusztus 25, vasárnap: "Kelet-Mecseki Barangolások" kreatív teljesítménytúra (Csanádi Imre emlékére). R.: Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztály. Rajt: Komló-Zobákpuszta, Vargánya-tanya, 6.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő. Információ: Kazal Márton (tel.: 20/979-7254); dr. Gundrum Károly (S 72/315-641). • augusztus 31, szombat: "DÖKE 100-75-50-25" kerékpáros teljesítménytúrák R.: DÖKE, Komló. Rajt: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1.; 8.00-9.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800, 700, 600, ill. 500 Ft (MTSZ tagsági igazolvánnyal, ill. Magyar Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény). Információ: Balogh Bettina (S 20/777-4006). • szeptember 3, kedd: Természetbarátok Klubja. Bánya Manók a Budai Városkapu Iskolában - Takácsné Hartmann Piroska előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.). Időpont: 17 óra. A program nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► június 8, szombat:"Fekete István nyomában”. Útvonal: Bakóca - Alsókövesd -Felsőkövesd - Nagymáté - Bakóca (15 km). Találkozás: 8.30-kor Bakócán a buszfordulóban (autóbusz indul Pécs autóbusz-pályaudvarról Oroszlóra 6.30-kor. Átszállás Oroszlón, Bakócára 7.53-kor indul a busz). Túravezető: Müller Nándor (S 20/957-5775). ► június 9, vasárnap: "Irány dél! ". Útvonal: Siklós - Old - Kásád - Beremend (22 km). Találkozás: 8 órakor Siklóson az autóbusz- pályaudvaron (Pécsről 7 órakor indul autóbusz). Túravezető: Ujságh Zsolt. (S 70/319-1090). ► június 15, szombat: "A Közép-Mecsek kilátói". Útvonal: Mandulás - Sós-hegy -Tubes - Misina - Flóra-pihenő - Tettye (14 km). Találkozás 8.50-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 34-es autóbusz megállójában. Túravezető: Sipos Imréné (S 20/993-3457). ► június 22, szombat: "Háttérben a tavak". Útvonal: Abaliget vasútállomás - Aba-liget - Vadásztacskó sírja - Gubacsos kulcsosház - Orfű, Malom Múzeum -Orfű, Kemencés Udvar (14 km). Találkozás a pécsi főpályaudvar csarnokában 6.25-kor. Túravezető: Bognár Richárd (S 20/951-7159). ► június 29, szombat: "Üvegesek útja". Útvonal: Óbánya - Kisújbánya - Pusztabánya - Püspökszentlászló - Hosszúhetény (14,5 km). Hosszúhetényben betekintés az Üveges Hétvége rendezvényeibe. Találkozás 6.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 8-as kocsiállásnál. Túravezető: Rónaky Gizella (S 30/266-4648). ► július 6, szombat: "Források, patakok mentén". Útvonal: Pécsbányatelep, Gesztenyés - Tripammer-fa - Páfrányos - Petnyák-völgy - Nagy-Mély-völgy - Kánya-forrás - Keresztkunyhó - Fehér-kúti kulcsosház - Gesztenyés (12 km). Találkozás 7.45-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 40-es autóbusz megállójában. Túravezető: Szűcs Istvánné (S 20/278-5872). ► július 20, szombat: "Jártál már a Cserma-alján?" Útvonal: Nagy-Deindol -Lapis - Vágotpuszta - Mánfa - Cserma-alja - Sikonda (17 km). Találkozás 7.10-kor a pécsi uránvárosi autóbusz-pályaudvaron, a 22-es autóbusz megállójában. Túravezető: Tóth Klára (S 20/527-8913). ► július 27, szombat: "Tenkes hegyi bolyongás". Útvonal: Máriagyűdi elágazás -Kopasz-hegy - Tenkes - Máriagyűdi elágazás (18 km). Találkozás 8.15-kor a pécsi autóbusz-pályaudvaron a 15-ös kocsiállásnál. Túravezető: Balog Árpád (S 30/316-1891). ► július 27, szombat: "Kékfestő fesztivál Nagynyárádon”. Útvonal: Bóly - Sajtidűlő - Nagy-erdő - Nagynyárád (10 km). Találkozás 7.45-kor Bólyban az autóbusz-állomáson (Pécsről 7 órakor indul autóbusz). Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 70/260-7059). ► augusztus 3, szombat: "Uránbányász emléktúra". Útvonal: Orfűi elágazás -Petőc-akna - Petőcpuszta - V-ös üzem - Il-es üzem (14,5 km). Találkozás 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, az 5-ös kocsiállásnál. Túravezető: Ró-naky Gizella (S 30/266-4648). ► augusztus 11, vasárnap: "Szüreti fesztivál Szederkényben". Útvonal: Hird -Romonya - Hásságy - Szederkény (19 km). Találkozás 7.50-kor Hirden, a Harangláb utcai buszfordulónál (Pécsről a Budai Állomás végállomásról 7.25-kor indul Hirdre a 13-as helyi járatú autóbusz). Túravezető: Biki Endre Gábor (S 30/452-4579). ► augusztus 24, szombat: "Múltat idéző túra a Magyarok kunyhójához". Útvonal: Orfűi elágazás - Kutyasír - Bodó-hegy - Magyarok kunyhója - Szuadó-völgy - Éger-völgy (12 km). Találkozás 7.15-kor a pécsi távolsági autóbuszpályaudvaron, az 5-ös kocsiállásnál. Túravezető: Baumann József (S 20/474-7151). ► augusztus 31, szombat: "Szénbányász emléktúra". Útvonal: István akna -Rücker akna - Somogy - Vasas, Petőfi akna (10 km). Találkozás 9.15-kor a pécsi Budai Állomás autóbusz-végállomáson, a 12-es busz megállójában. Túravezető: Rónaky Gizella (S 30/266-4648). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ található az egyesület honlapján: www.hetdomb.try.hu) ► június 5, szerda: "A tavak varázslatos világa". Útvonal: Magyarhertelend -Napszentély kilátó - Horgász-forrás - Kovácsszénájai-tó - Herman Ottó-tó -Tekeres - Pécsi-tó (10 km). Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► június 8, szombat: Dávidföld - Erzsébet királyné fája - Mecsekfalu - Körtvélyes - Laura-forrás - Bányász-forrás - Sikonda (7 km). Indulás a 8.25-ös dávidföldi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► június 9, vasárnap: "Nyárelő a Komló környéki erdőkben". Útvonal: Szilvás, SPAR - Zobák-akna - Fehér-part - Baglyas-kunyhó - Szederindás-kút - Kiskaszáló - Zobákpuszta (12 km). Indulás a szilvási SPAR áruház elől, 8 órakor. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (S 20/260-1947). ► június 16, vasárnap:"Források - kutak” rövid túra. Útvonal: Máza - Cserfa- forrás - Jágerok kútja - Kalán Miska kútja - Vadvirág-forrás - Óbánya - Me-cseknádasd (15 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. (Haza: Mecseknádasd 15.52, átszállás Pécsett a Budai vámnál: 16.38, Komlóra érkezés: 17.08). Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (S 20/260-1947). ► június 16, vasárnap: "Források - kutak” hosszú túra. Útvonal: Máza - Cserfaforrás - Büdös-kút - Lencse-kút - Amália-forrás - Jágerok-kútja - Óbánya - Kisújbánya - Cigány-hegy - Hidasi-völgy - Zobákpuszta - Komló (29 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (S 20/361-9970). ► június 22, szombat: "Mecseki mondák nyomában IV. Útvonal: Zobákpuszta -Hidasi-völgy - Pusztabánya - Lakkeri-fenyves - Rikájó - Iharos-kút - Máré-vár - Máré csárda a.m. (14 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► június 22, szombat:"Az éjszaka árnyai". Útvonal: Állatkert - Tubes - Meleg-mányi-völgy - Mánfa - Komló (17 km). Indulás a 19.30-as pécsi buszjárattal, majd tovább 20.35-kor a pécsi főpályaudvar elől induló 34-es helyi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (S 70/953-3050). ► június 29, szombat: "Lafferton Henrik emléktúra". Útvonal: Zobákpuszta -Püspökszentlászló - Hárs-tető - Miske-tető - Cigány-hegy - Dobogó - Vörösfenyő kulcsosház - Máré csárda a.m. (15 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► július 3, szerda: "Barangolás Orfű körül". Útvonal: Orfű - Büdös-kúti kulcsosház - Orfű (11 km). Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► július 7, vasárnap: "Kellemes séta a Dombay-tóhoz". Útvonal: Hosszúhetény -Dombay-tó - Hosszúhetény (12 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Zana Szilvia (S 70/775-9857). ► július 14, vasárnap: "Nyársalás a Pásztor-forrásnál". Útvonal: Máré csárda -Pásztor-forrás - Vár-völgy, geológiai tanösvény - Máré csárda (11 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin (S 20/507-0776). ► július 28, vasárnap:"A Nyugat-Mecsek kincsei között". Útvonal: Orfű-Abaliget műút elágazás - Lenke-forrás - volt Petőc-akna - Jakab-hegy - Remete-rét -Sós-hegy - Tubes - Misina - Mecsek-kapu - Pécs, Árkád (25 km). Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (S 70/953-3050). ► augusztus 3, szombat:"Mecseki mondák nyomában V."Útvonal: Orfű-Abaliget műút elágazás - Nagy-kaszáló - Cinke-tanya-emlékkő - Horvát Adolf Olivér-emlékkő - Remete-rét - Büdös-kút - Spirál-víznyelő - Sárkány-forrás - Malom múzeum - Mecsekrákos (14 km). Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Biki Endre Gábor (S 30/452-4579). ► augusztus 4, vasárnap: "Körtúra az Óbányai-völgyön át". Útvonal: Zobákpuszta - Püspökszentlászló - Réka-völgy - Stein-malom - Óbánya - Kisújbánya - Hidasi-völgy - Zobákpuszta (27 km). Indulás a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (S 20/361-9970). ► augusztus 7, szerda: "Abaliget kincsei”. Útvonal: Orfű - Abaliget műút elágazás - Gubacsos kulcsosház - Abaliget (cseppkőbarlang és Denevér Múzeum) - tanösvény (kis kör) - Kis-Paplika-forrás - Balázs-hegyi kilátó - Sárkány-kút - Orfű (11 km). Indulás a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► augusztus 10, szombat: "Nyári kirándulás a mánfai templomhoz”. Útvonal: Árpád-tető - Rigó-kút - Tripammer-fa - Páfrányos - mánfai templom -Sikonda (11 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin (S 20/507-0776). ► augusztus 17, szombat: Árpád-tető - Fehér-kúti kulcsosház - Büdös-kút - Remete-rét - Jakab-hegy - volt Petőc-akna - Abaliget (22 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (S 20/361-9970). ► augusztus 25, vasárnap: "Fekete István útján". Útvonal: Bakóca - Tatárugrató -Hollófészek - Nagymáté - Felsőkövesd - Alsókövesd - Tatárugrató - Bakóca (13 km). Indulásról információ: Zana Szilvia túravezető (S 70/775-9857). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • június 8, szombat: Gyógynövénytúra Majson. Az interaktív túrán számtalan érdekességet tudhatnak meg a résztvevők a gyógynövényekről, hatásukról, felhasználási módjukról és a tradicionális gyógyászatban betöltött szerepükről. Helyszín, időpont: Majs, futballpálya, 11.00 óra. A túra hossza: 3-4 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • június 8, szombat: "Az éjbe megy a vonatunk..." túra. A mesztegnyői állomástól kisvonattal indulunk a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetbe. A kakpusztai állomásnál leszállva a résztvevők kellemes sétát tesznek az erdőben, és számos érdekességet hallhatnak a terület természeti értékeiről. Napnyugta után az érdeklődők csillagász segítségével ismerkedhetnek meg az égbolt csodáival, és távcsővel vizsgálhatják a szabad szemmel nem látható jelenségeket. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (S 30/405-4571)! Helyszín, időpont: Mesztegnyő, kisvasút állomás, 19.00 óra (Találkozó: 18.30 óra). A túra hossza: 5 km, időtartama: 5-6 óra. Részvételi díj: felnőtt: 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő, + a kisvasút jegy ára. • június 10-16: Magyar Nemzeti Parkok Hete ► június 10, hétfő: Pro Silva tanösvény túra. A kismélyvölgyi Pro Silva tanösvényt végigjárva megismerkedhetünk a természetes erdőműködtető folyamatokkal és az ezt lemásoló erdőgazdálkodással. Helyszín, időpont: Remete-rét, 9.00 óra. A túra hossza: 3 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 11, kedd: Természetismereti nap a Tettye Oktatási Központban. Interaktív programokkal, színes előadásokkal, mikroszkópos vizsgálódással, erdei sétákkal várjuk iskolás csoportok jelentkezését. Az érdeklődők a következő foglalkozások közül választhatnak: Vizek világa, Madarak világa, Erdeink élővilága, Séta az Irma úton, Séta a Pintér-kert Arborétumban. Helyszín, időpont: Pécs, Tettye Oktatási Központ, 8.15-14.00 óra. A foglalkozások időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 200 Ft/fő/foglalkozás. ► június 12, szerda: Szársomlyó túra. Magyarország legdélibb hegyvidékének - a Villányi-hegységnek - legmagasabb tömbje a Szársomlyó. Erőteljes kiemelkedése sajátos és igen eltérő mikroklimatikus viszonyokat hoz létre a déli és északi oldalon, szubmediterrán klímaterületein botanikai ritkaságok élnek. A hegyen 75 védett növényfajt találtak, közülük 4 faj kizárólag itt fordul elő hazánkban. A túrán a különleges hegy természeti és kultúrtörténeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők, és a csúcsról letekintve pazar panorámában gyönyörködhetnek. Helyszín, időpont: Villányi (Nagyharsányi) szoborpark, 10.00 óra. A program ingyenes. ► június 13, csütörtök: Városi dzsungel - A természet és az épített környezet együttélése. Izgalmas szabadtéri programmal várjuk az érdeklődőket Pécsen, a Kertvárosban. Megismerkedünk közvetlen lakótársainkkal, a tipikus városi növény-és állatfajokkal. Nem is gondolnánk, hogy a városi betonrengetegben milyen elszántan képviselteti magát a természet. Beszélünk az együttélés problémáiról, a zöldítés lehetőségeiről, az ember és az élőlények kapcsolatáról. A programot elsősorban általános és középiskolás korú diákoknak ajánljuk, de szeretettel várjuk a téma iránt érdeklődő valamennyi korosztályt! Helyszín, időpont: Pécs, Siklósi út, a volt Bajcsy laktanya, 10.00, 12.00 és 14.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. ’ ► június 14, péntek: Halászati bemutató a Boki-Dunánál. A Béda-Karapancsán található Boki-Duna holtág az 1800-as években fűződött le a Dunáról. Hatalmas nádasaival és mély, tiszta vizével, tündérrózsa telepeivel gyönyörű látvány. Az ártéri élet fontos eleme volt a halászat évszázadokon keresztül, ennek hangulatával, tárgyi emlékeivel ismerkedhet meg a látogató a programon. Lehetőség van az eszközök kézbe vételére és kipróbálására is. Helyszín: Boki-Duna, Erdőfűn áthaladva 1,5 km-re, időpont: 10 óra. A program időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 900 Ft/fő. ► június 15, szombat: Hódító hód kenutúra. Szakvezető kalauzolásával kenutúrára indulunk a Vén-Dunára, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna főága volt. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges. A jelentkezőket a kenutúra előtt néhány nappal értesítjük az indulási időpontról! Helyszín: Baja - Vén-Duna. Túra hossza, időtartama: 8 km, 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. ► június 15, szombat: Révfalu és környéke túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA . A program során a résztvevők megismerhetik Révfalut, a Dráva töltésén belüli egyetlen részben lakott települést, mely a török időkben is lakott volt. A túrázók megfigyelhetik a révfalui Dráva-szakasz és a Dráva egyik holtágának természeti értékeit, számos védett növénnyel is találkozhatnak. Helyszín, időpont: Révfalu, Dráva töltés, Korcsina-csatorna zsilipje, 10.00 óra. A túra hossza: 4 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. ► június 16, vasárnap: "A Jakab-hegy új arca” túra. A túra során a geológiai és kultúrtörténeti értékeiről híres Jakab-hegyet ismerhetik meg a résztvevők. A hegyet vörös homokkő és kavics-konglomerátum építi fel, melyek legszebb kifejlődései a Babás-szerköveknél és a Zsongor-kő kilátónál tanulmányozhatók. Helyszín, időpont: Kővágószőlős, Lila akác vendéglő, 10.00 óra. A túra hossza: 7 km, időtartama: 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • június 22, szombat: Barlangok Napja. A jeles nap alkalmából érdekes programokkal várjuk az érdeklődőket, amelynek keretében lehetőség lesz jobban megismerni a barlangok világát, a barlangászat történetét, eszközeit. Helyszín, időpont: Abaligeti-barlang, 10.00 óra. • június 22, szombat: Múzeumok Éjszakája a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen. Helyszín, időpont: Mohácsi Történelmi Emlékhely, 20.00 óra. Részvételi díj: a belépőjegy ára. • június 23, vasárnap: Szent Iván-éj a Tettyei Mésztufa-barlangban. Helyszín, időpont: Pécs, Tettyei Mésztufa-barlang, 20.00 óra. Részvételi díj: a belépőjegy ára. • június 29, szombat: Hódító hód kenutúra. (A program részleteit lásd. június 15-én). • június 29, szombat: Múlt nyomában gurulva. A kerékpáros túra során megismerkedhetünk a Béda-Karapancsa Tájegység régészeti emlékei közül egy római erőd maradványaival, hallhatunk egy avar kori temetőről és a mohácsi csata helyszínéről, valamint ellátogatunk a honfoglaláskor egyik legnagyobb temetőjéhez Majson. A túrán 14 év felettiek vehetnek részt. Kérjük az érdeklődőket, hogy lehetőség szerint saját kerékpárral érkezzenek! (Kerékpárok csak korlátozott számban bérelhetőek a Fehér Gólya Múzeumban, előzetes bejelentkezés alapján (S 30/846-6020). Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 10.00 óra. A túra hossza: 15 km, időtartama 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő + kerékpár bérlése esetén bérleti díj: 600 Ft/db. • július 6, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. A program erre a különleges területre kalauzolja az érdeklődőket. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mellékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (S 30/846-6020)! Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. • július 6, szombat: Csillagnéző túra a Zselici Csillagoségbolt-parkban. A Zselic-ben a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tárul a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg. Naplemente után derült, felhőtlen égbolt esetén a csillagos égbolt megfigyelésére lesz lehetőség Európa egyik legkisebb fény szennyezésű területén, csillagász szakember segítségével. A résztvevők távcsővel figyelhetik meg a szabad szemmel nem látható jelenségeket, és számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (S 30/405-4571)! Helyszín, időpont: Zselic, Hotel Kardosfa, 20.00 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: felnőtt: 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő. • július 13, szombat: Hódító hód kenutúra. (A program részleteit lásd június 15-én.) • július 13, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • július 13, szombat: Túra a vad Dráva mentén - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA A program során az érdeklődők megismerkedhetnek a drávai ártér és a Dráva folyó különleges élővilágával. A túra egy fokozottan védett puhafaligetet érint, majd közvetlenül a folyóparton halad. Kis szerencsével látható fokozottan védett kis csér, rétisas, fekete gólya. A program a nemzeti park egyik legszebb panorámáját nyújtó helyén, a heresznyei magasparton végződik. Helyszín, időpont: Vízvár, templom, 9.00 óra. A túra hossza: 2 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • július 20, szombat: Drávatamási felső mellékág rehabilitáció bemutatás. A Drá-vatamási felső mellékág a Dráva balparti, mintegy 1800 méter hosszú mellékága. A valamikor még főágként funkcionáló mederszakasz felső végén folyószabályozási céllal egy elzáró kőművet építettek be. Ennek eredményeképp a mellékág vízellátása jelentős mértékben romlott, a kövezés mögött elkezdődött a mellékág feltöl-tődése, ami hosszú távon a jellemző folyami élőhely megszűnéséhez is vezethet. A 2010-ben a horvát-magyar IPA pályázati rendszerben megkezdett élőhelyrevi-talizáció célja az volt, hogy a mellékágban is az év nagyobb részében a Dráva át tudjon folyni. Az ilyen áramló vizű, kemény, kavicsos aljzatú mederszakaszok számos, a Drávára jellemző védett halfajnak nyújtanak élőhelyet, ilyen például a ma -gyar és német bucó, leánykoncér, selymes durbincs. A revitalizáció során a mellékágat elzáró kövezés szintjét csökkentették, illetve átereszeket építettek be a kőműbe a jobb vízellátás biztosítása érdekében. Helyszín, időpont: Barcs (Kis-Bók horgásztanyák), 10.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • július 20, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • július 27, szombat: Hódító hód kenutúra. (A program részleteit lásd június 15-én.) • július 27, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • augusztus 3, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • augusztus 10, szombat: Csatatéri séták - Nagyharsány, és szakvezetéses túra az Ammonitesz tanösvényen - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A korábban Mészhegy néven ismert terület kőbányája udvarán egyedülálló jura időszaki és pliocén-pleisztocén korú kőzettani értékek láthatók a sziklafalban. Az ammonitesz és gerinces maradványok több tízmillió év evolúciós történetét őrzik. A területen 1910-től folynak geológiai kutatások, melyek során 27 új állatfajt fedeztek fel. Az ősgerincesek között találtak itt Észak-Amerikából bevándorolt vadlovakat és farkasokat is. A résztvevők megismerhetik e különleges geológiai értékeket, valamint számos érdekességet hallhatnak a területen lefolyt nagyharsányi csatáról is. Helyszín, időpont: Ammonitesz tanösvény indító táblája (GPS: N45.875955 E18.447562), 10.00 óra. A túra hossza: 1 km, időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • augusztus 10, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • augusztus 10, szombat: Csillagnéző túra a Zselicben. (A program részleteit lásd július 6-án.) • ► augusztus 17, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • augusztus 24, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • augusztus 29, csütörtök: Megemlékezés a mohácsi csata évfordulóján. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, Sátorhely határában elterülő emlékhely több mint 1500 katona végső nyughelye. Az évforduló napján a csatában elesett hősökre emlékezünk. Helyszín, időpont: Mohácsi Történelmi Emlékhely, 17.00 óra. • augusztus 31, szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. (A program részleteit lásd július 6-án.) • augusztus 31, szombat: Denevérest Abaligeten. Az esti program során a denevérek különleges és titkokkal körüllengett világát ismerhetik meg a látogatók szakavatott denevérkutató segítségével. Az Abaligeti-barlangnál hálóval befogott denevéreket lehet közelről megnézni, ismerkedve a fajok egyedi jellemzőivel. Helyszín: Abali-geti-barlang, időpont: 20.00 óra. A program ingyenes. • szeptember 3, kedd: DDNP Klub. A Nílus völgyétől a Vörös-tengerig - Laczik Dénes diavetítéses előadása. Helyszín, időpont: Pécs, Tettye Oktatási Központ, 17.00 óra. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2013. május 209. szám
z- 209. szám 2013. május Tenkes teljesítménytúra — a rendező szemével Az időjárás nem volt kegyes az idei túrához, bár a napján, a helyszínen nem esett az eső. Az előző napi sok csapadék viszont sokakat, elsősorban a gyerekeket otthon tartotta. Aki ott volt, az viszont a sár ellenére is dicsérte az útvonalakat és a szervezést is! A turistajelzéseket itt-ott kiegészítettük szalagokkal, amivel az eltévelygők száma 0 lett. Az élesebb szemű fotósok megtalálták a leánykökörcsint, feketekökörcsint és a tavaszi héricseket is, de még kucsmagomba is került lencsevégre! Egy nagyobb gólya csapat is átszállt a fejünk felett. A túronyi új rajthely is jól vizsgázott, bár a parkolási lehetőség itt eléggé korlátozott. A résztvevők létszáma az idei évben is 300 fölött volt. A közel 40 rendező hiba nélkül megoldotta a feladatokat. Köszönjük áldozatos munkájukat! Köszönet még támogatóinknak és a két rajthelyet biztosító önkormányzatnak (Túrony, Siklós) is! Mivel több kérés is érkezett az utólagos bejárásra és ezzel a kitűzők megszerzésére, ezért úgy döntöttünk, hogy áprilisban még bejárható lesz a túra a 15-20-30-as távokon! Ennek a részleteiről érdeklődni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet. atiKA "Fedezd fel a Mecseket! " A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség hat fordulós természetismereti, természetjáró vetélkedőt rendezett általános iskolásoknak. A programot a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta, egy sikeres pályázat eredményeképpen. A 2012 októberében kezdődött vetélkedő során a részt vevő csapatoknak havonta egy -egy feladatlapot kellett megoldani, a következő témákban: Kelet-Mecsek, Közép-Mecsek, Nyugat-Mecsek, a Mecsek növényvilága, természetvédelmi területek, a Mecsek történelmi emlékei, a Mecsekhez kapcsolódó mondák, turistatörténelem, térképolvasás és tájékozódás. A sok elméleti feladat után 2013. április 20-án a 6. forduló egy túrával zárta le a fél évig tartó vetélkedést. A túra a Pécsbányatelepi Közösségi Háztól indult, és a Tripammer-fa - Páfrányos - Meleg-mányi-völgy - Fehér-kúti kulcsosház -Pécsbánya útvonalon vezetett. Mivel az útvonalon nyolc állomás volt feladatokkal, időmegtakarítás céljából a csapatokat egyszerre két irányba, egymással szembe indítottuk el. Az időjárás rendkívüli módon kedvezett a túrázóknak. Egyrészt az előző hetekben lehullott sok csapadék régen nem látott vízhozamot biztosított a forrásokban, patakokban, másrész a túra napján verőfényes napsütéses idő volt, ami igazi tavaszi hangulatot adott. A frissen zöldülő, virágokkal tarkított erdő, a madarak hangos éneke, a patakok csobogása és a Meleg-mányi vízesésen fátyolszerűen lezúduló víz nem mindennapi látványa sokáig megmaradó élményt adott gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A versenyzők négyfős csapatokban indultak. Az útvonalon öt helyen az első öt fordulóban feldolgozott témákat kérdeztük vissza feladatlapokon: kinek mennyire sikerült "felfedezni" a Mecseket? Természetesen itt már nem lehetett segédleteket, jegyzeteket használni. Egy helyen tavaszi virágokat, egy állomáson pedig különböző fafajokat kellett felismerni a gyerekeknek, a Meleg-mányi forrásnál pedig vízhozamot mértek. A legnehezebb feladatnak a Fehér-kúti kulcsosháznál kapott tájékozódási feladat bizonyult: itt a tájoló használatával kellett irányokat meghatározni a térképen, majd a valóságban, ill. távolságmérési feladatok voltak. Az utolsó induló csapat után lehetőség volt az arra vállalkozó felnőtteknek is végigjárni az útvonalat. A lehetőséggel többen is éltek, sőt egy négytagú csapat "Öreg motorosok" néven benevezett, és a feladatokat is megoldotta. Nekik természetesen nem okozott nagy gondot a feladatmegoldás, de azért néha törték a fejüket a helyes válaszokon. A CÉL-ban a gyerekeket "turista menüvel": hagymás zsíros kenyérrel és teával vendégeltük meg, de az úton csokit is kaptak energiapótlásként. Az útvonalon mindenki eltévedés nélkül végigment, öröm volt látni a célban a sok kipirult arcot. Természetesen mindenki az eredményhirdetést várta a legjobban, hiszen a gyerekeknek ez jelenti az igazi izgalmat. A Nemzeti Együttműködési Alap pályázatának köszönhetően több jutalmat is tudtunk adni, így az első öt helyezett csapat valamennyi tagja kapott valamilyen tárgyjutalmat is az oklevelek mellé. Az első három helyezettnek pedig serleg is járt. Ezen kívül valamennyi résztvevő névre szóló emléklapot kapott, valamint mindenki megkapta a "Fedezd fel a Mecseket! 2012-2013" feliratú, erre az alaklomra készített kitűzőt, mely a tubesi János-kilátót ábrázolta. A versenyen összesen 21 csapat indult. Pécsi iskolásokon kívül részt vettek Komlóról, Lánycsókról, Magyarmecskéről, Mindszentgodisáról és Szabadszentkirályról is. A legjobbak: 1. Méhecskék, Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Herpai Dorina, Zsigovics Bianka, Wágner Kristóf, Gaszler Bálint); 2. Cserebogarak, Belvárosi Általános Iskola, Pécs (Pukler Judit, Miller Júlia, Németh Lídia, Fuchs Hanna); 3. Szúrós csodabogyók, Budai Városkapu Általános Iskola, Pécs (Rónaki Nina, Petrovszki Réka, Glück Krisztina, Gergely Viktória), 4. Mecseki manók, Budai Városkapu Általános Iskola, Pécs (Farkas Gyöngyi, Csordás Franciska, Véber Melánia, Virág Tamás); 5. Zselici mákvirágok, Mindszentgodisai Általános Iskola (Baj-nai Vivien, Bognár István, Ignéczi Gergő, Nagy Balázs). Reméljük, hogy a vetélkedő kedvet adott a gyerekeknek és felkészítőiknek a további túrákhoz, hogy azok során most már a valóságban is minél inkább felfedezzék a Mecseket, annak rengeteg szépségét, melyet mi, "öreg motorosok" már évtizedek óta csodálunk, és amelyekkel betelni nem lehet. Köszönjük mindenki segítségét, aki bármilyen módon részt vett a vetélkedő sikeres lebonyolításában! Strasser Péter rendező 1984-ben a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség indította el a "Mecsek 50" teljesítménytúrát. Tagszervezeteink adták egymásnak a stafétabotot a rendezésben, 10 éve a Mecseki Kóborlók Szakosztály viszi tovább a hagyományt. Április 27-én szombaton 507 ember részvételével rendeztük meg a 30. "Mecsek 50" teljesítménytúrát. 50 km-en 91-en, 30 km-en 93-an, 15 km-en 204-en, 10 km-en 54-en indultak, a rendezők száma 65 fő volt. 149-en részt vettek a 30. rendezés tiszteletére megrendezett minitávon, a "Mecsek 0" túrán is. Idén új útvonallal készültünk, a Keleti-Mecsek legszebb részei közül a túrázók a következő helyeken jártak: Püspökszentlászló, Óbánya, Máza, Pusztabánya, Zengő, Má-ria-kápolna, Réka kunyhó, Vörösfenyő kulcsosház, Máré-vár. Köszönjük a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy ajándékokkal, édességgel támogatta a rendezvényt. Köszönet illeti a rendező gárdát, a Mecseki Kóborlók szakosztály tagjait, és barátaikat, akik az útvonal kitűzését, bejárását végezték, sütötték a túrán kínált süteményeket, kenték fáradhatatlanul a zsíros kenyereket, pontőrködtek. Köszönet a Vargánya tanyának, a Vörös Meteor SE Bazsarózsa kulcsosházának, a komló Hétdomb TE Vörösfenyő kulcsosházának a helyszín biztosításáért, valamint a segítő túratársaknak. Köszönjük a Mecsekerdő Zrt-nek a pusztabányai kis ház rendelkezésre bocsátását, a Mecsek Egyesületnek az ajándékokat. A lebonyolítás során előfordult hibákért, hiányosságokért elnézést kérünk, igyekszünk azokat a jövő évi túrára kijavítani. A túrázók véleményét, fotóit várjuk! A túrázók a teljesítésért emléklapot és az erdei gyöngykölest ábrázoló kitűzőt kapták emlékbe. A legifjabb résztvevő 0 évesként a "Mecsek 0" teljesítménytúrát teljesítette. A legifjabb és legtapasztaltabb túrázók ajándékot kaptak: pólót, naptárt, játékokat. A túra számomra legnagyobb élménye volt, amikor megismerkedni odajött hozzám Balog András, aki az első Mecsek 50 főrendezője volt. Köszönjük a Szövetségnek a lehetőséget és a támogatást, azt, hogy az immár 4. évtizedébe lépett túrát "felnevelte". Jövőre: 31. Mecsek 50! A túra megrendezését az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatta: MOB-HSZE-12 Helyi Szabadidősport Események megrendezésének támogatása. A túrán általunk készített összes fotó látható az interneten a következő helyeken: www.szdibolya.fotoalbum.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. A fotókat készítették: Balatonyi László, Baumann József, Bors Valéria, Rácz János. Természetbarát üdvözlettel: Szabó-Dalecker Ibolya főrendező, kóborló Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Idézetek a korabeli Mecsek Híradókból (akkoriban a Mecsek Híradó egy stencilezett eljárással sokszorosított, néhány oldalas hírlevél volt): "Mecsek 50” hosszútávú túra A B.M. Természetbarát Szövetség a Pécsi Zipemovszky Szakközépiskola ODK-jával közösen rendezi meg első ízben a "Mecsek 50" túrát. A túra kiírását ezt követő körlevelünkben csatoljuk. A szervezés és lebonyolítás, jelvények stb. miatt szükséges a várható létszám felmérése. Ezért kérjük, hogy február 25-ig a szakosztályok, tájfutók és a középiskolák egy várható, megközelítő létszámot jelezzenek a szövetségnél (írásban, vagy a 12-433-as telefonon) Karádi Károlynénak. (Mecsek Híradó, 1984. februári szám) "Mecsek 50" teljesítménytúra Nagy sikerrel zárult a Mecsekben először megrendezésre kerülő teljesítménytúra. A rajtnál 281 "elszánt" versenyző indult neki az 50 km-es, és 1000 m szintkülönbségű útvonalnak, amely az egész Mecseken keresztül vezetett. A távot a tájfutók győzték a legjobb idővel, erővel, így a két első személy - ugyanis egyszerre értek be a célba - Tóth János és Csurka Szabolcs volt, akik 3 óra 40 perces rekordidő alatt teljesítették a túrát. A versenyen zömmel pécsiek, közülük is elsősorban a pécsi középiskolások vettek részt, de érkeztek az Alföldről, Martfűről, Szolnokról is, de ott találtuk a rajtolók között a Kinizsi TE túrázóit, a "Kinizsi 100" rendezőit is. A túrán a holtpont Sikondánál jelentkezett, ahol többen is kijelentették, hogy egy lépést sem tesznek meg gyalog tovább, de aztán pár percnyi pihenő múlva mégis csak nekiindultak a visszalévő kilométereknek. A mezőny több mint kétharmad része kiállta a kemény erőpróbát. A legfiatalabb csapat a Nevelési Központ II. sz. iskolájából érkezett Kucsanda Ibolya és Strasser Péter tanárok vezetésével. Egy-két név a kisdiákok közül: Kovács Beatrix, Bányai Rita, Gerócs Ferenc, mind VII. osztályos tanulók, láthatóan fáradtan, de nagyon boldogan, a szintidőn belül érkeztek be a célba. Dicséret érte a tanároknak, akik így fel tudták készíteni őket! De dicséret mindenkinek, akik végigjárták a távot, örvendetesen sok nő volt köztük. Gratulálunk a középiskolák közül a nagy létszámú Szenlőrinci Mg., az Építőipari Szakközép, az 508-as Szakmunkásképző, a Nagy Lajos Gimnázium "radírpókjainak", az 506-os Szakunkásképző, a Széchenyi Gimnázium, a Gépipari, a Közgazdasági Szakközépiskola, az 502-es mohácsi Szakmunkásképző, a Leőwey Gimnázium, a Ker. és Vendéglátóipari Szakközépiskola ODK tagjainak, azoknak a Tanároknak, akik együtt mentek a "fiaikkal", Kiss József tanárnak, aki minden kanyarban üdítővel, frissí- tővel várta a diákjait, - de az egyéni indulók közül csak egy-két nevet említve Hack Józsefnek, Csala Ferencnének, Lakatosné Novotny Saroltának, Hódosi Ágnesnek, egyszóval mindenkinek, aki részt vett az első Mecsek 50 túrán. Külön köszönetet mondunk a Gépipari Szakközépiskola igazgatójának és tanárainak a hathatós segítségért, és nem utolsó sorban Balogh Andrásnak a szervezési munkálatokban végzett tevékenységéért. A túra jelvényei sajnos csak június hó közepére készülnek el, melyet ünnepélyes kere -tek között adunk majd át a megyei sporthivatalban, és amelyre mindenkinek meghívót küldünk. (Mecsek Híradó 1984. májusi szám) Strasser Péter Mi is ott voltunk a Balokány-ligetben! Április 30-án a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség volt az egyik rendezője a Balokány-ligetben a Civil-napnak. A rendezvényt a "méhek napja" alkalmából szerveztük. A délután 14-18 óra közötti időtartamban kézműves játszóházak, vetélkedők, ügyességi játékok, ismeretterjesztő előadások és programok, totó, virágmagültetés, termelői piac várta az érdeklődőket. Szövetségünk asztalánál a természettel kapcsolatos rejtvényes feladatok várták a gyerekeket, mellette rátekinthettek jelvényszerző mozgalmaink szép kitűzőire, a szövetségünk életét, legfontosabb adatait tartalmazó szórólapunkra is. A legizgalmasabb mégis a közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok (Leőwey Klára Gimnázium) által hozott mikroszkópok által kínált látnivalók voltak a gyerekek számára. A vizsgálat tárgyai között a hártyás szárnyú rovarok szárnyszerkezetétől, a rovarlábakon, a zöld moszatok szálain át az emberi hajszálig minden előfordult, amit a környezet kínált. De Baumann Józsi az utánpótlást is nevelte: a gyerekek vízhőmérsékletet állapítottak meg az Aranyeső-forrásnál (vízkifolyástól a tóbefolyásig), s izgalmas méréseket végeztek a vízhozammal kapcsolatban is. Szövetségünk képviseletében Baumann Józsin (és Ági lányán) kívül Rónaky Gizella és Szűcs Olgi láttak el feladatot, de hosszabb-rövidebb ideig jelen voltak Szabó-Dalecker Ibolya, Gida Tibor, Andrasek Csaba és Andrasekné Dávid Erika is. A hat fiatal a Leőwey Gimnáziumból, akik a mikroszkóppal varázsolták el a gyerekeket, szintén jó kedvvel, türelmesen foglalkozott a nagyszámú érdeklődő gyerekkel. Köszönet a munkáért, a helytállásért és az érdeklődésért is. Legközelebb az ősz folyamán leszünk fő szervezők a Balokány-liget civil napján. Ekkor (bízva abban, hogy az építkezés addigra befejeződik) parkversenyt is szervezünk a tájfutás szabályai szerint, s mellette olyan programokat, amelyek a fiatalokat, gyerekeket közelebb hozzák a Balokány-ligethez és a természetbarát mozgalomhoz is. Tóth Klára Turistaútjelzések felújítása Május 2-án szövetségünk elnöksége megbeszélést tartott a 2013. évre tervezett turista-útjelzés felújítások kérdésében. A megbeszélésre meghívtuk azokat a természetbarátokat, akik az előző évben tevékenyen részt vettek az útjelzés festésekben. Ez évben a fő hangsúly a Dél-dunántúli Piros Túra felújítására esik, szeretnénk, ha a megyén végigvezető teljes szakasz jelzései rendben lennének. E mellett folytatjuk a Mecseki Zöld Túra egyes szakaszainak a felújítását, valamint elsősorban a Kelet-Mecsek turistaútjelzéseinek a felújítását - itt akad a legtöbb munka. Természetesen a többi útvonalat is folyamatosan figyeljük, és szükség esetén elvégezzük a felújításokat. Május első hétvégéjére a Mecsek Egyesület és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség egy két napos jelzésfestő tanfolyamot szervezett Liptódra. A programon részt vett dr. Molnár András, az MTSZ Turistaút Szakbizottság vezetője, valamint Oláh Tamás, az MTSZ Turistaút Szakbizottság tagja is. A program keretében áttekintettük a turistaútjelzések kialakulásának történetét, a jelzések felfestésének mai szabályait, majd ezt követően a gyakorlatban is megmutattuk a résztvevőknek a jelzések festését, melyet aztán a Liptód - Maráza közötti kb. 3 km-es szakaszon ők végeztek el. A festést követően Molnár Andrással áttekintettük az MTSZ terveit a turistaútjelzé-sekkel kapcsolatban: a festések jogi szabályozásának a kérdését, a lehetséges anyagi források megteremtésének és elosztásának lehetőségeit, a jelzéseket festő "minősített" szakemberek kiválasztásának módját, az együttműködés lehetőségeit más, különböző útjelzéseket festő szervezetekkel (zarándokutak, tanösvények, helyi utak), valamint a jelzések egységes szabványosításának a lehetőségeit. Mindezek a kérdések a tervezés szintjén állnak, az MTSZ 2013. június 1-jén szervez e kérdésben tanácskozást. Bízunk abban, hogy a természetbarátok régi óhaja rövidesen teljesülhet, és az útjelzés-festések költségeire az MTSZ - természetesen a szakmai színvonalat ellenőrizve - anyagi fedezetet tud majd biztosítani. Továbbra is várjuk azok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a turistaút-jelzések felújításában, festésében. Strasser Péter Medvehagymák nyomában az Éger-völgyben Április eleje van. Az uránvárosi buszpályaudvar hangos a gépkocsik zúgásától. Mellette, a kis patakban csobogó víz látványa a Mecsek völgyeibe repíti képzeletemet. Kis idő elteltével az autóbusz a völgy közelébe visz minket a Teca mama vendéglőjéhez, ahol most a csend uralkodik. Az Éger-völgyet körbeölelő hegyvonulatról lezúduló folyóvíz, a medvehagyma üde zöld levelei, fotózásra csábítanak. A madarak hangja közül kiemelkedő az énekes rigó erőteljes, változatos éneke. Felhúzzuk a zsákunkban hozott gumicsizmát és elindulunk az erdőbe. Az Éger-patak mentén a kijelölt túraúton lassan nézelődve haladunk. Ámulattal nézzük a patak vízmosta szikláit, a kőóriásokon a tányér formájú lezúduló vízesés szépségét. Az oldalvölgyekből folyó vízerek is látványosak. Látunk egy szép medvehagymával borított helyet, ahol hazafele jövet szedünk majd egy keveset. Elsétálunk a Farkas-forrásig. A forrásnál is sok a vízhozam, mindenütt csorog a víz a környéken. A forrás csorgómedencéjének kitisztítása után gyorsabb a víz haladása a köves árokban. Gumicsizmával könnyű az átkelés a vizeken. Jelzetlen széles erdészeti úton, tölgyek között vezet tovább az út. A szembe sütő Nap az apró, vékony, levél nélküli ágakat ezüstszínűvé varázsolja. Az erdőben szúrós csodabogyó, boróka bokor hívja fel magára a figyelmet. A sok csapadéknak köszönhetően a védett oldalakon szépek a csillagmohák párnái. Illatos hunyor, májvirág küzd a természeti erőkkel. Az Éger-tetői kis tóban soha nem látott vízmennyiség, túlfolyik a tó medrén. Keressük a tóban az élet jeleit, de sajnos nem látunk sem békát, sem petecsomót. A kétéltűek számára kiváló élő- és szaporodó hely ez a kis erdei gyöngyszem. A tavat körbejárva, utunk a "Mesék erdeje" felé vezet. A fiatal kinézetű, ám annál öregebb bükkfa erdőt védve öleli körbe a tölgyek magas sora. A fehérlő vánkos moha üde zöldben pompázik a szürke bükkök között. Számomra leírhatatlan érzés itt lenni ebben a szép környezetben. Lassan járva, a kis ösvényen, tovább tart az érzés, minden percét át kell élni, érezni. Eltelve a természet szépségével, keresztezve a jelzett túraútvonalat, a völgy felé óvatos lépésekkel ereszkedünk. A mellettünk futó patak, fehér habokat kavarva, erőteljes csobogással siet útjára. Túrabottal kitapogatva a biztonságos átkelést, ismét jelzetlen úton haladunk. Kis idő elteltével leérünk az Éger-patak már ismerős medréhez. A kiválasztott helyeken megszedjük a szükséges medvehagymát. Előttünk mások is ezt tették, de a felázott talajból sajnos sokat hagymástól téptek ki. Igyekszünk a szárazabb területeket választani, hogy ne okozzunk nagy kárt a természet örök körforgásában. Közben érezhetően felmelegedett az idő, a napsütés erőteljessé vált. Szélcsendes szép időben, szép utat bejárva érünk a mai túra végére. Visszacseréljük a patak vizében lemosott gumicsizmánkat városi lábbelinkre, melyek eddig hátizsákjainkban lapultak. Az ürögi falu kis utcáin haladva, felfedezünk újabb csodákat a kiskertekben, és így érünk vissza az uránvárosi buszpályaudvarra. A buszra várva vissza-visszanézek a hegyvonulatra, völgyeikre, és a hegyet megvilágító Nap sugaraira. Maráth Klára Balatonfüredi turisták hétvégéje a Kelet-Mecsekben Néhány hónapja keresett meg egy barátom, hogy több napos szakosztályi túrát szerveznek április utolsó hétvégéjén a Kelet-Mecsekbe. Kért harmincöt fő részére szálláslehetőséget Pécsvárad környékén. Sikerült ezt megoldani az internet segítségével. Hosszúhetényben két közeli szállást találtak, mely minden kívánalomnak megfelelt. A szállás végül a szép és hosszan elnyúló vulkanikus eredetű Csóka-kő lábánál volt. További kérés érkezett, hogy a Kelet-Mecsek legszebb természeti értékeit bemutató túratervet készítsek számukra, mivel én itthon vagyok, jól ismerem a vidéket, és az érdekességeket. Továbbá két rövidebb túrát az érkezés napjára, valamint a hazautazás napjára is. Mindent átgondolva elkészítettem a túraterveket, több dolgot figyelembe véve. Az érkezési napra egy 12 km-es "bazsarózsa" túrát terveztem a Dombay-tó érintésével. Másnap egy 22 km-es túra volt a gyakorlottabbaknak Zengő - Püspökszentlászló -Réka-völgy - Óbánya - Kisújbánya - Pusztabánya - Hosszúhetény érintésével. A hazaindulás napjára a Máré-vár - Pásztor-forrás - Cigány-hegy - Máré-vár útvonal jutott. Az érkezés napján a kedves, szimpatikus tagokból álló szakosztállyal együtt túráztam és jelzetlen utakon bejártuk a tervezett érintési pontokat. Pihentünk a Dombay-tónál, ahol néhány helybéli már meg is mártózott a nyári melegben, a tó vizében. A lankás vidéken haladva, óvatosan figyelve minden lépésre sok-sok szép virágot mutattam meg új barátaimnak. Legtöbbjük nem látott még fekete kökörcsint, zergevirágot, bodzasza- gú kosbort, turbolyát, tavaszi héricset, orvosi tüdőfüvet, gyöngykölest, bánáti bazsarózsát, agárkosbort. Egy fehér színű kosborféle nekem is fejtörést okozott, sehol nem láttam még hasonlót. E sorok írásakor már tudom a terület természetvédelmi őrétől, Bodó Jánostól, hogy ez a majomkosbor! Érdekessége, hogy bimbós korában fehér színű, majd kinyílva rózsaszín és kis majmocskákra hasonlító virágai vannak, amit már jól ismerek. Megcsodáltuk a szép füves legelőről a Hármas-hegyet, mellette a Zengővel és az alattuk sorakozó présházakat a szőlőkkel, valamint a Csóka-kő éles hegyvonulatát. Egy kellemes délutáni kirándulás után tértünk vissza barátaim szálláshelyére. Térképen átbeszéltük a következő napok túráit, majd egy üveg balatoni rozéval megköszönték segítségemet és a mai túravezetést. Régebbi kedves barátaink elbeszéléséből tudom, hogy a három nap alatt sok kellemes élményben volt részük, sok természeti és épített értéket láttak, melyekhez jól jelzett turista utakon jutottak el. Ittak a bővizű források finom vizéből a tavaszi - kora nyárira emlékeztető - nagy melegben. Ilyen sok és bővizű forrás nincs feléjük. Örültek a tanösvény tábláknak, a különböző szikláknak, köveknek és geoláda rejtekhelyeknek. Meglepve látták, hogy milyen sokan járják felénk az erdőt. Ebben talán az is közrejátszott, hogy szombaton volt a Mecsek 50 teljesítménytúra több száz résztvevővel. A Balatonfüredi Természetbarát Egyesület járt már a Nyugat-Mecsekben, most megismerte a Kelet-Mecseket és hívtam őket, hogy jövőre a Közép-Mecsek szép tájait is keressék fel. Baumann József túravezető A természetjáró akkor iszik, amikor jól esik! Túra a Tanuk hegységben Az idei első Papuk hegységi túránkat április közepére terveztük. A túrát a Jakovica -vizesésnél kezdtük. Az elhúzódó csapadékos tél eredményeképpen a 37 méteres vízesés máskor csak 1 méteres zúdulata most mintegy 7 méter szélességgel dübörgött alá és egyesült a Kovacsica-patak megduzzadt, kristálytiszta tajtékjaival. Ritka jelenséget láthattunk, hisz a gondosan tervezett és megépített hídra is zuhogott a víz és hűsítő permetével borította be a völgy mélységét. Kis csapatunk álmélkodva nézte a vadvirág pompába öltözött útszegélyt, ahol gímpáf-rány, aranyos veselke, tüdőfüvek, galambbegy, ibolyák, egyéb páfrányféleségek, zuzmók karéja gyönyörködtetett bennünket. Az üveghutások temetőjénél új kerítést találtunk a sírkert körül és ugyanúgy sértetlen állapotban láttuk viszont az ősi üvegtömböt is. A tanösvény legmagasabb pontjánál fényképeztük a 600 éves bükköket és az utunkat szemlélő arasznyi fekete-sárga szalamandrákat. A Maximova spilja barlangban a fürtökben csüngő denevéreket (ottani nevükön sismisek) láttunk. Jankovics József gróf restaurált szarkofágja előtt fejet hajtava köszöntük meg előrelátását, e gyönyörű hely feltárásáért végzett munkáját. A Jankovica forrásbarlangba most veszélyes lett volna bemenni, mert az egyébként járható sziklák víz alatt voltak. A tavakban pisztrángok pózoltak a fényképezésekhez és sok ezernyi béka gondoskodott kitartó párzással az utódlásról. A turistaház előtti pavilonban elfogyasztott reggelink után ismét buszra szálltunk és a súlyos harcok hőseinek állított emlékműnél leszállva indultunk újabb szépségeket felkutatni. Szemet kápráztató kakasmandinkó, illír sáfrány, májvirág, szellőrózsa és medvehagymák között értünk fel a Nevoljas csúcs kilátójához (715 m). Északra nézve fedezték fel társaim a Szársomlyót, a Tenkest és a Mecsek vonulatait. Megjegyeztük, hogy hányszor álmodozhattunk a Mecsekről nézve az elérhetetlen Pa-pukról és Bilográdról; én először 1972-ben jutottam át az akkori Jugoszláviába. Következő csúcsunkon, a 685 méter magas Lapjákon megállapítottuk, hogy itt nem járnak vandálok. A tanösvény táblák rongálás és firkálás nélkül szolgálják a tanulni vágyó természetjárókat. A nyitott menedékházban évek óta hiánytalanul meg van minden felszerelési tárgy! Más nép, más kultúra. Európa uniós szemlélet. Utunk során szabadon legelésző lovak jöttek hozzánk simogatásért. A Velikai öregvár ismertetése után buszra szállva Kaptol 1200-as években épült erődítményét tekintettük meg, sajnos az ásatások és templom felújítás miatt csak kívülről járhattuk körbe. Betértünk az első nyitva tartó kocsmába, ahol a helyiek hölgytagjainknak elénekelték a "Magyarica" dalt! Hideg söreinket iszogattuk, közben egy erős zivatar áztatta bőrig a szabadban lévő embereket. Ekkor jutott eszünkbe az a találó mondás, hogy "akkor igyunk, amikor jól esik!". Mire söreink elfogytak, elállt az özönvízszerű égi áldás is, így ismét útra kelhettünk. Ruzsicagrág (Rózsavár) alatt a tó még mindig nincs feltöltve. A várhoz vezető tanösvény virágözöne után érkeztünk a kilátóhoz, ahonnan ismét a Baranyai tájakat néztük, majd a bozótosból állagmegóvásra kibontott Rózsavárat foglaltuk el és elemeztük a gótikus és reneszánsz építészet fellelt emlékeit. Az égiek kegyelméből 19 Co melegben folytattuk utunkat Alsómiholjácra (Donji Miholjác). Buszunk ablakából néztük meg a szent Márton kápolnát és kolostort. Donji Miholjác öreg parkjában a Majláth grófok neoromantikus kastélyában gyönyörködtünk és erőt gyűjtöttünk a hazautazáshoz. Mivel személyi igazolványaink rendben voltak, a határon és a Dráván átkelve néztünk vissza a Papuk hegységre. Többen megfogadták, hogy visszatérünk! Marton József "MÚLTIDÉZŐ" A "VILLANYSZÁMLÁS TURISTÁK" ESETE Egyszer régen - van annak már 30 éve is - Tarnóczay Mária túratársammal többször vettük célba a Hegyhát vidékét. Általában a kishajmási vasútállomásról indultunk visszafelé a szelíd dombokon. Egy alkalommal szép, ligetes erdőben, kicsi fenyvesen keresztül értünk fel a bodolyabéri tetőre, majd széles, nyílt mezőn, pirosló erdei szamócák között ereszkedtünk le Husztót határához. A szélső ház udvarán egy idősebb gazda állt. Meglátva a két középkorú napszemüveges, nadrágos, válltáskás idegent -talán túl hivatalosnak tűnt a megjelenésünk - rögtön elkiáltotta magát: Itt vannak a villany számlások! Fölfoghatatlan, hogy vezeték és kisbíró nélkül hogyan terjedt futótűzként a hír, de per -cek alatt minden házból kiszaladtak az udvarra; úgy látszott, nagyon örülnek nekünk. Győztünk kézzel-lábbal magyarázkodni, tiltakozni, mi csak egyszerű turisták vagyunk, de nem akarták elhinni. Egyszer csak kipattant egy budi ajtaja, rajta egy terebélyes asszonyság, aki kiabálni kezdett: - Ne menjenek el, mingyá’ készen vagyok, én is akarok fizetni! Ez volt az a lélektani pillanat, amikor komolyan menekülőre fogtuk a dolgot ("szégyen a futás, de hasznos"). Csak mikor az utolsó ház és az utolsó kutya is mögöttünk maradt, rogytunk le a kis öreg temető szélére, és tört ki belőlünk a fölszabadult nevetés. Aztán ahogy tovább gondoltuk a dolgot, ha egy kicsit dörzsöltebbek vagyunk, milyen szépen kasszírozhattunk volna röpke pár óra alatt! Majd hamarosan megjelent volna a fantomképünk a Dunántúli Naplóban: "Szélhámosok járják a falvakat, villanyszámlásnak álcázva magukat." De ez már egy egészen más történet lenne. Lengyel Zoltánné TÖRÖKVÁRI NAPOK - MÁRIAKÉMÉND 2013. június 1-2. PROGRAM ❖ JÚNIUS 1. SZOMBAT 10.30 Vetítéses előadás a Máriakéméndről és a Baranyai-dombság turistaútjairól. Helyszín: Máriakéménd, kultúrház (buszmegálló mellett) 12.00 Turistatörténeti kiállítás megnyitása az Iskolamúzeumban. Helyszín: Máriakéménd, Rákóczi Ferenc u. Megközelítés: Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 8-as kocsiállásáról 8.25-kor indul a busz Pécsváradra. Pécsváradról járat indul 9.30-kor Máriakéméndre, mely érkezik 10.05-kor. Hazatérés: Máriakéméndről 13.16-kor indul járat Pécsre, mely érkezik 13.59-kor. ❖ JÚNIUS 2. VASÁRNAP Teljesítménytúra indul Máriakéméndről. (Ingyenes szálláslehetőség Máriakéménden biztosított.) Rajt: Máriakéménd, Önkormányzat (autóbuszmegálló), nevezés: 7.00 - 9.00 óra között Cél: Törökvári-pihenőhely Távok: 10 és 20 km (+2,7 km a célból való visszatérés Máriakéméndre). Nevezési díj: 600 Ft (mindkét távra). Igazolt természetjáróknak, diákoknak, nyugdíjasoknak 550 Ft. Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 3-as kocsiállásáról 6.20-kor indul a busz. Hazatérés: Máriakéméndről 16.01-kor és 18.56-kor indul járat Pécsre, mely érkezik 16.55-kor és 19.39-kor. Amit a nevezési díj fejében nyújtunk: szervezett túrázási lehetőség a Máriakéméndi-erdőkben, kegytemplom, Nagy-pincesor megtekintése. Az egyes pontokon üdítő, borkóstolás, zsíros kenyér, csoki, a célba érés után kitűző és bográcsban főtt étel. A teljesítménytúrán a kijelölt és jelzéssel ellátott turistautakon végighaladva a menetlapon szereplő ellenőrzési pontokat kell felkeresni. A pontőr aláírásával igazolja a meg -jelenést. A rendezvényről érdeklődni Biki Endre Gábornál lehet a 30/452-4579-es telefonszámon. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők! HÍREK ■ Új táblát kapott a Cserkész-forrás: a Kőlyuk előtt lévő Cserkész-forrás tábláját vandálok néhány éve megrongálták. A Mecsek Egyesület Munka Osztálya most új, gránitból készült névtáblát helyezett el a forráson, melyet Kassai József kőfaragó, ill. Bóday Miklós készítették és adományozták ■ Új erdei bútorok készültek a Baranyai-dombságban: A Mecsek Egyesület lecserélte az elöregedett asztalokat és padokat Máriakéménd közelében a Törökvári-pihe-nőhelyen. A megújult erdei pihenőhelyen új tűzrakó is várja a kirándulókat. A Lip-tódpusztai-völgyben az István-kút mellett is felállításra került egy új asztal két pad-dal. A faanyagot a Mecsekerdő Zrt. Pécsváradi Erdészete biztosította, és a Mecsek Egyesület tagjai, valamint a máriakéméndiek szerelték össze és állították fel a helyszínen. Rendezvények ❖ május 11, szombat: "Baranya - Tolna 30, 15, 8” teljesítménytúrák. R.: Hétdomb TE. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya tanya, 7.00-8.30 (30 km), 7.30-9.00 (15 km), 9.00-10.00 (8 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (30 km), 600 Ft/fő (15 km), 400 Ft/fő (8 km). MTSZ, TTT, MSTSZ, családi, diák, nyugdíjas, csoportos kedvezmény: 50 Ft (csak két kedvezmény vonható össze). Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ május 11, szombat: "Almamellék 25, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Zöldgömb Sport Klub. Rajt: Almamellék, kisvasút végállomás, 8.00-9.30. Cél ugyanott. Nevezési díj: 200 Ft/fő. Információ: Fehérvári Máté és Mészáros Gabriella (S 30/ 2842730, 70/380-6365). A túra az Almamelléki Kisvasút Napja rendezvény része. ❖ május 11, szombat: Az Almamelléki Kisvasút Napja. R.: Mecsekerdő Zrt. Helyszín: Almamellék - Sasrét. A programokból: veterán autók felvonulása, kézműves játszóház, tanösvényi szakvezetések, természetismereti játékok, lovaglás, íjászat, kézműves kirakodóvásár, vadételek, stb. Részletek a Mecsekerdő Zrt. honlapján (www.mecsekerdo.hu) olvashatók. ❖ május 20, hétfő: Pécsváradi Pünkösdi Túrakerékpáros Találkozó. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Információ: dr. Novotny Iván (S 20/336-2237). ❖ "Örökségünk" - délutáni diskurzus. R.: Hétdomb TE. Autóval a Kaukázusban - vetítéses előadás. Előadók: Kulcsár Péter, Merk István, Varga Jenő. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ május 25, szombat: ”DÖKE 100-75-50-25” kerékpáros teljesítménytúrák R.: DÖKE, Komló. Rajt: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1.; 8.00-9.00 (100, 75 km), 8.00-10.00 (50, 25 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800, 700, 600, ill. 500 Ft (MTSZ tagsági igazolvánnyal, ill. Magyar Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény). Információ: Balogh Bettina (S 20/777-4006). ❖ június 1, szombat: ”2x100 km Baranyában” kerékpáros teljesítménytúra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Ferencesek utca - Szent István tér sarok, 7.00-8.00 (200 km), 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny. Nevezési díj: 800 Ft/fő (diákoknak, MTSZ, MKTSZ, TTT tagoknak, MT kártyával a ne -vezési díjból 200 Ft/fő kedvezmény). Információ: Keményfi Balázs (S 20/332-5000). ❖ június 1-2, szombat - vasárnap: "Törökvári Napok”. A program külön kírását lásd fentebb a Mecsek Híradóban. Információ: Biki Endre Gábor (S 30/452-4579). ❖ június 4, kedd: Természetbarátok Klubja: Nógrádi várak nyomában - dr. No-votny Iván előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.). Időpont: 17 óra. A program nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► május 12, vasárnap: "Dél-Baranya turistája nyomában”. Útvonal: Baranyahid-vég - Kisszentmárton - Attak - Mailáthpuszta - Horgásztó - Cun - Fekete-víz gát - Kémes (22 km). Találkozás 7.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron a 15-ös kocsiállásnál. Túravezető: Romvári Tibor (S 30/335-1702); ► május 20, hétfő: "Farkas az árokban”. Útvonal: Mecseknádasd - Váraljai erdészház - Farkas-árok - Cigány-hegy - Kisújbánya - Óbánya -Mecseknádasd (18 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás: Mecseknádasd temető 6.20-kor (Pécsről busz indul 5.45-kor). A túra vége ugyanitt lesz, buszok indulnak vissza Pécsre: 13.10, 13.35. Túravezető: Pál Krisztina (S 20/296-0601); ► május 25, szombat: ”Stifolder fesztivál Fekeden”. Útvonal: Erdősmecske - Hesz-kereszt - Harsányi-kereszt - Feked (11 km, szintemelkedés: 190 m). Találkozás 7 órakor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvar 8-as kocsiállásánál (7.15-kor indul a busz). Pécsváradon átszállás a 7.55-kor induló buszra. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (S 20/260-1947); ► május 26, vasárnap: ”A Közép-Mecsek legszebb völgyén keresztül”. Útvonal: Hősök tere - Tripammer-fa - Ágnes-vízesés - Kőlyuk - Bikfa-forrás - Vá-gotpuszta - Lapis - Állatkert (18 km, szintemelkedés: 380 m). Találkozás: 8 órakor Pécsett a Hősök terén, a 31-es busz megállójában (31-es busz indul a főpályaudvarról: 7.20.-kor). Túravezető: Vajtáné Boros Éva Klára (S 20/222-2874); ► június 1, szombat: ”Írisz túra”. Útvonal: Túrony - Tenkes - Siklós (14 km). Találkozás 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron, a 15-ös kocsiállásnál. Túravezető: Tollas Tibor (S 30/956-1695). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► május 18, szombat: Zobákpuszta - Hotel Köves-tető - Volt Hársas kulcsosház -Árpádtető - Tripammer-fa - Fehér-kúti kulcsosház - Árpád-tető (10 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (S 20/361-9970); ► május 26, vasárnap: "Ismét irány Liget! ”. Útvonal: Jánosipuszta - Vajda-hegy -Jó szerencsét vadászház - Liget (12 km). Indulás a 8 órai kisbattyáni busszal. Túravezető: Zana Szilvia (S 70/775-9857). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • május 11, szombat: Orchideaszámlálás a Kelet-Dráva Tájegységben. Az élőlények egyedszáma a környezeti tényezők hatására évenként változik, ez a változás akár negatív, akár pozitív irányban állandósulhat is. A folyamatot csak a rendszeres egyedszámlálással tudjuk nyomon követni. Hazai orchideáinkra különösen jellemző a rapszodikus virágzás. Egyik legimpozánsabb orchideánk a vitéz kosbor. Miközben a területen élő egyéb növény- és állatfajokkal is megismerkedünk, a vitéz kosbor egyik legjelentősebb baranyai élőhelyén az Önök segítségével végezzük el a faj 2013-as monitoringját. Helyszín: Felsőszentmárton, templom, időpont 10.00 óra. A részvétel ingyenes. • május 11, szombat: Kamilla és Koszta kalandjai a gólyák birodalmában. Gólyabábos foglalkozás gyerekeknek a Fehér Gólya Múzeumban. Kamilla, a gondoskodó gólyamama bevezeti fiókáját, a csintalan Kosztát a gólyák kalandos életébe. A program során a gyermekek bábok segítségével ismerkedhetnek meg a gólyák táplálkozásával, fészkelési szokásaival és vonulásukkal. A bábozás végén a résztvevők is kipróbálhatják, hogy milyen fészket építeni, gólyalábon járni és egy kis ügyességi játékon is megmérkőzhetnek a lelkesebbek. Emlékül mindenki elkészítheti a saját gólya-pálcabábját. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • május 11, szombat: Cikta tanösvény túra. A Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet Szenes-legelőjén kialakított tanösvény útvonalán haladva a homokpuszta természeti értékei csodálhatóak meg. A túrán az árvalányhajas puszta növény-, rovar- és madárvilágával találkozhatunk, megfigyelhetjük a játékos ürgéket, az itt költő gyurgyalagokat, búbos bankákat, parlagi pityereket és más madarakat. Az állattartó telepen őshonos háziállatok, mint pl. a tolnai cikta juh, vagy a mangalica tartásával is -merkedhetnek meg az érdeklődők. Helyszín: Dél-Mezőföld TK, Nagydorogi Szenes-legelő. Találkozás a Nagydorog-Györköny közötti műútról induló földútnál, 10 órakor. A túra hossza: 8 km, időtartama 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • május 11, szombat: Csillagnéző túra a Zselici Csillagoségbolt-parkban. A Zselic-ben a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tá -rul a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg. Naplemente után derült, felhőtlen égbolt esetén a csillagos égbolt megfigyelésére lesz lehetőség Európa egyik legkisebb fényszennyezésű területén, csillagász szakember segítségével. A résztvevők távcsővel figyelhetik meg a szabad szemmel nem látható jelenségeket, és számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (S 30/405-4571). Helyszín: Zselic, Hotel Kardosfa, időpont: 19.30 óra. A túra hossza: 5-6 km, időtartama 3 óra. Részvételi díj: felnőtt: 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő. • május 14, kedd: Öko-szemlélet a mindennapokban 3. Buchert Eszter beszélgetéssorozata. A nyitott beszélgetés során a témában jártas meghívott vendégekkel keresünk választ arra, hogy egy kis odafigyeléssel, néhány változtatással hogyan élhetjük környezettudatosabban mindennapjainkat, hogyan tehetjük "zöldebbé" otthonunkat. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. • május 15, szerda: Kis madárgyűrűző - pecsétgyűjtő program gyerekeknek. Érdekességek a madarak életéről: hogyan képesek repülni? Madárgyűrűzés ismertetése. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ; időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra, részvételi díj: 300 Ft/fő. • május 18, szombat: Szennyes ínfű túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. Hazánkban számtalan Mária-kegyhely található, melyek egyike a máriakéméndi Nagyboldogasszony templom. Túránk első részében megtekintjük a 18. században épült zarándokhelyet. A templom történetének megismerése után félórás sétával érjük el a Törökvári pihenőt. Innen, leküzdve a közel 80 méteres szintkülönbséget, a domboldalba vájt 220 lépcsőn jutunk fel a 13. században épült vár romjaihoz. Míg elérünk az utunk végén található Remete-lyukig, megismerkedhetünk a környék változatos élővilágával, többek között a löszpuszták ritka növényével, a szennyes ínfűvel. Helyszín: Máriakéménd, kegytemplom, időpont: 10 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • május 25, szombat: Csodálatos madárvilág - túra a Pacsmagi-tavaknál. Európai Nemzeti Parkok Napja. A Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Terület legjelentősebb értékét madárvilága jelenti. A résztvevők szakvezető kalauzolásával járhatják körül a tavakat, a kilátótornyokból pedig cigányrécék, üstökös récék, gémek és számos egyéb madárfaj megfigyelésére nyílik lehetőség. Helyszín: Majsapuszta (Kesző-hidegkút és Regöly között), időpont: 8 óra. A túra hossza: 8 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • május 25, szombat: Csatatéri séták - Fegyverek bűvöletében. Előadás a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen és a sírkert bejárása. Helyszín: Mohácsi Történelmi Emlékhely, időpont: 10 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: a belépőjegy ára. • május 27, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. Egy tölgyfa lakói. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. • június 1, szombat: Csatatéri séták - Kisbajom. A túrasorozat a hadtörténelem nyomait követi végig terepen a török időktől az 1950-es évekig, hadtörténész kutató közreműködésével. A program során az I. bolgár hadtest 1945. márciusi harcainak nyomait kereshetik fel az érdeklődők. Helyszín: Kisbajom, faluközpont, időpont: 10 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • június 1, szombat: Lappantyúk nyomában túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A túrán szakvezető mutatja be a Barcsi Borókásban élő, különleges éjszakai madarat, a lappantyút. A résztvevőknek lehetőségük nyílik a homoki élőhelyekhez kötődő nö -vény- és állatfajok megfigyelésére és az éjszakai erdő hangulatának megismerésére is. Helyszín: Barcsi Borókás parkolója (6-os főút 253 km-szelvény), időpont: 17 óra. A túra hossza: 2-3 km, időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2013. március 207. szám
& & 207. szám 2013. március Közgyűlés A szokásos jó hangulat jellemezte a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség köz -gyűlését. A beszámoló szerteágazó, sokrétű, mennyiségben is igen gazdag közhasznú tevékenységről szólt, de ezt erősítették a szóbeli kiegészítések, hozzászólások is. Az eredményességet igazolja a közel kétszáz kilométer felújított, vagy újonnan felfestett turistaút, a népszerű, sikeres túravezető-képző tanfolyam, a sokszínű programot kínáló Túravezetők Klubja, a havonta - gazdag tartalommal - megjelenő Mecsek Híradó, az évi 58 nyílt túra (folyamatosan emelkedő részvétellel), a többfordulós vetélkedő általános iskolásoknak. Nem kell szégyenkeznünk a miatt sem, hogy milyen mértékben, milyen minőségben támogattuk az év kiemelt programjának során a Rocken-bauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra baranyai szakaszának vándorlóit. S mindezt úgy, hogy anyagi szempontból az utóbbi évek legrosszabb éve volt a 2012-es. A közgyűlésen szó került megoldásra váró problémákról is. Így a kulcsosházak helyzetéről, arról, hogy a jelzésfestéshez nem elég a lelkesedés, a szabadidő, de kell buszjegy, vagy benzin is a cél eléréséhez és hazautazáshoz, de arról is, hogy az MTSZ átalakulá -sával együtt járó változások érintik a tagszervezetek életét is. Arról is szó esett, hogy azon természetbarátok, akik nem jogi személyiségű szervezetekben tevékenykedtek együtt, most komoly döntés előtt állnak. Jogi személyiségűvé válni, vagy beilleszkedni egy egyesülethez, vagy esetleg pártoló tagként támogatni a szövetséget, vagy egy egyesületet - néhány a lehetőségek közül. Az alapszabály módosítását ellenvetés nélkül elfogadta a közgyűlés. Igaz, a módosítások a törvényi változásokból és az MTSZ alapszabályának változásaiból következnek, így vitának nem sok helye volt. Az alapszabály módosítása során a civil törvény és a közhasznúság új feltételei is szóba kerültek. Hagyományosan gazdag része volt a közgyűlésnek, amikor az év során kiemelkedő munkát végzett sporttársak közgyűlés előtti elismerése történt. A tagság örömmel üdvözölte a közgyűlésen megjelent Matolcsi Györgyöt, aki a nyári nagy program, a "Rockenbauer Vándorlás" MTSZ által megbízott vezetője volt, s így ismerősként üdvözölhettük. Segítségével értékeltük, köszöntük meg a munkáját a nyári program sikerét nagymértékben segítő sporttársaknak: Baumann József, Baumann Józsefné, Benczes Gábor, Börcsök György, Feketéné Móró Erzsébet, Gida Tibor, Jancsi Attila, Nagy Balázs, Őri Zsuzsanna, Rónaky Gizella, Schóber József, Strasser Péter, Szücs Istvánné, Tóth Klára. Köszöntötte a közgyűlés a Dobogókőn kitüntetetteket: Baumann József, dr. Gundrum Károly, Szabó-Dalecker Ibolya. Ezután az egyesületek és az elnökség javaslata alapján elismerést vehetett át több éven át végzett önzetlen, gazdagító, elkötelezett munkájáért Andrasekné Dávid Erika, Jónás István, Magyarity Júlia, Németh Katalin, Szente Jánosné, Varga Kálmán. A Baranya Megye Természetbarát Szövetség legmagasabb kitüntetésével, az ARANY-BAKANCS-DÍJ-jal Keszi Lászlónak, a Mecsekerdő ZRT vezérigazgatójának és Gida Tibornak, a Dráva TSE elnökének köszönte meg az elnökség a támogató tevékenységet, ill. a szövetség céljainak megvalósítását segítő munkát. A BARANYA MEGYEI TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG TISZTELETBELI TAGJA címet adományozta az elnökség dr. Novotny Ivánnak, aki kiváló egyesületével a kerékpáros szakágat képviseli a megyei szövetségben. A közgyűlés - hagyományosan - jó hangulatú baráti beszélgetéssel zárult. Tóth Klára elnök A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2012. évi egyéni túrapontversenyének végeredménye NÉV EGYESÜLET TÚRAPONT 50 év alatti férfiak 1. Feik Tamás Dráva TSE 1780 1. Ujságh Zsolt Tenkes TE 1780 3. Soós Zoltán Dráva TSE 1625 4. Balog Árpád Tenkes TE 1598 50 év alatti nők 1. Kühár Zsuzsanna Hétdomb TE 2127 2. Stiksz Zsuzsanna PTTE Vámos Mihály Szakoszt. 1025 50 év feletti férfiak 1. Jancsi Attila Dráva TSE 2579 2. Jónás István POEÜ 2135 3. Sisák Tibor Hétdomb TE 1708 4. Nagy Balázs POEÜ 1114 5. Romvári Tibor Dráva TSE 1013 50 év feletti nők 1. Takácsné Jakabos Laura Hétdomb TE 1917 2. Sisák Tiborné Hétdomb TE 1811 3. Braun Andrea PTTE Vámos Mihály Szakoszt. 1668 4. Feketéné Móró Erzsébet Hétdomb TE 1634 NÉV EGYESÜLET TÚRAPONT 5. Őri Zsuzsanna Hétdomb TE 1355 6. Jancsi Ibolya Dráva TSE 1306 7. Csoknyay Istvánné Hétdomb TE 1015 Diákok 1. Zsula Ákos Hétdomb TE 614 2. Ujságh Rudolf Tenkes TE 555 A kategóriák első három helyezettjei a helyezésnek megfelelő oklevelet, a diákok di -csérő oklevelet kaptak. atiKA "Forrásvédnökök" Amint arról a 2012. évről szóló beszámolóban már írtunk, Baumann József felhívására több mint 100 mecseki forrás fölött vállaltak már védnökséget a természetbarátok. Az alábbiakban egy "forrásvédnök" leírást adunk közre. Megkezdtük az általunk elvállalt források idei első "tanulmányozását", állapotfelmérését. Feleségemmel február 9-én "követtük el" az első látogatást a védnökségünk alatt álló három forráshoz. A kissé hideg időt kellemes hóesés tarkította, amikor elhagytuk a meleg autóbuszt a túra megkezdésekor a Várvölgy kihalt megállóhelyénél. Le (azaz fel és le) sétáltunk a Bama-kőhöz, majd a túra "lényegét", a piros kör jelzést elérve elkezdtük a patakot keresztezni jó néhányszor a céljaink eléréséig. A Sín-gödörben - ahogy már említettük - a patakot folyamatosan átszelve érkeztünk el végre a túra első célpontjához, a Szederindás-kúthoz. Kellemes meglepetésünkre a forrás kielégítő, sőt igen jó állapotban volt. Az egyetlen észrevétel a fotóinkon is látható, sok mecseki forrást utolérő probléma volt: a víz (tudjuk, hogy régóta) új utat talált magának, a fáradságos munkával kiépített kifolyót és a jó állapotban lévő víz-felfogót kikerülve. Tovább mászva felfelé megtaláltuk a jobbról az út mentén folyó patakocska eredetét, a Gödör-forrást. Maga a forrás a leírásoknak és emlékeinknek megfelelően egy kövekkel körberakott elfolyás, a táblája néhány méterrel arrébb található. Ahhoz, hogy "használható" forrássá váljék, egy merítésre alkalmas mélyedés kialakítása lesz majd indokolt. A Csurgóhoz leereszkedve nem túl szép látvány fogadott bennünket. Azzal tisztában voltunk, hogy a 2-3 éve még megtalálható esőbeálló-nyomok sem lesznek már ott, de a viharok hathatós munkáját nem vettük figyelembe. Rengeteg kidőlt fa és az általuk okozott "tereprendezés" fogadott minket. A volt pihenő helye mellett az erdészet egy táblát helyezett el, miszerint a "fák közé menni életveszélyes". Kissé érdekes volt értelmezni, mivel egész utunk során fák között haladtunk, de valószínű, hogy az ott ripityára törött fák darabjai között történő esetleges balesetekre akartak célozni. Felkerestük magát a forrást is, melyet természetesen a térkép sem jelöl pontosan. A Csurgó felett elhelyezkedő, a Gödör-forráshoz hasonló kialakítású kifolyás érdemes a további "vizsgálatra". Túránkat befejezve Zobákpusztán élvezhettük a hóesést a buszmegállóból. Amint kiértünk az erdőből, láttunk egy, a pécsi irányba haladó buszt, de persze nem sejtettük, hogy ez számunkra egy másfél órás várakozást, és egy komlói látogatást is rejt majd magában. Már a túra közben megtárgyaltuk, hogy a védnökségünk alatt álló forrásokat a lehetőségeinkhez képest minden évszakban legalább egyszer meg fogjuk látogatni. Sok sikert kívánunk a többi forrás-kedvelő barátunknak a mecseki vízvételi lehetőségek megismeréséhez és karbantartásához! Valkai Zsolt Idén is legurult a kerék! Az évszakhoz képest kellemes, napos időben gyülekeztek a túrára indulók a pécsváradi Kossuth téren február 17-én, vasárnap, ebéd után. Az óbányaiak megbízottja még az indulás előtt kiosztotta a túra kerámia-plakettjeit. Sajnos nem mindenkinek jutott. 80 résztvevőre készültek, de a megjelentek 120-an voltak! Az erdőben nem volt nagy sár, nem volt nagyon hideg, és a szél sem fújt, helyenként még összefüggő hómezőn is át kellett kelni a vidám csapatnak. Az Óbányai-völgy patakmedrében néha kőről-kőre ugráltunk, s az ügyesebbek megúszták száraz lábbal. Óbányán szeretettel, zeneszóval, forró teával és zsíros kenyérrel fogadták a túrázókat. A késői indulásnak köszönhetően nem kellett túl sokat várni az évente csak egyszer és csak itt, Óbányán látható attrakcióra: a tüzes kerék szemkápráztató, szikrát szóró guru-lására. Szinte csak másodpercek, amíg a kerék leér a lejtő aljába, de a látványért (meg az egészségünkért) érdemes ezt a néhány órás túrát végiggyalogolni. Külön program volt idén, hogy a kerék-gurítás után nívós tűzijátékban gyönyörködhettünk. Jövőre is megyünk! Dr. Novotny Iván túravezető Bátraké a szerencse! avagy: rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista! Február 23-a, szombat. Reggel a buszállomáson a nem túl bíztató időben egy 5 fős, bátor és mindenre elszánt csapat gyűlt össze. Kiderült: csupán rajtam áll, hogy megyünk-e vagy sem, így már nem volt kérdéses a dolog. Mecseknádasdon jókedvű csapatunk tovább bővült két sporttárssal. Bemelegítésnek felkapaszkodtunk a gerincre, majd a távvezeték alatt megbizonyosodván Paks megfelelő felvillanyozottságáról, tovább baktattunk a még enyhén ködös időben. A háromhatári gerincen egy kis létragyakorlat után Cigány-kútnak vettük az irányt. Közben még egy fiatal szarvasbikát is láttunk. A Cigány-kútnál tett röpke pihenőnk után Mészkemence felé fordultunk. Erre csodáltuk meg utunk során az első illatos hunyorokat. Az Iskolaárok tetején keresztezvén a nap során az első jelezett utat (Mecseki Zöldtúra), leereszkedtünk Mész-kemencére. A helyi fogadóbizottság leplezetlen örömmel száguldott elibénk két tacskó személyében. Meg kell jegyeznem: a környék őrzői már egészen gyomrukig ható tapasztalattal bánnak a hátizsákos emberrel. Az egykori mészégető megtekintése után tovább battyogtunk a Tőkés-kúthoz, immáron a hét pár bakancs mellé kiegészülve 2x4 darab tappanccsal. Héthársnál Rockenbauer Pálék egykori táborozására emlékezve szusszantunk egy kicsit, majd tovább mentünk a Hesz-keresztig, közben természetesen tanakodva a Nyolchárs megfelelő létszámáról. Hesz Antal erdész sírjánál - a keresztet kicsit feljavítva - emlékeztünk. Jágercsárdára menet két őzet ugrasztottunk meg, majd pedig gyönyörködhettünk kecses mozgásukban. Jágercsárdánál letértünk az elhanyagolt Erdész-forráshoz. Ez a páratlan hangulatú forrás és pihenőhely megérdemelné a rendszeres tisztítást. Kéktúrázók számára kiváló pihenő, éjszakázó és nem utolsósorban víznyerő hely is. A megfelelő számú nyalóka készlet ellenőrzése után megindultunk túránk utolsó szakaszára. Még utoljára egy kicsit csúszkálva és gyönyörködve a Grand-kanyonhoz hasonlító vízmosásokban, leérkeztünk túránk kiinduló falujába, hogy tegyünk még egy kört, de erről majd „következő filmünk tudósít". Összességében hangulatilag, forralt borilag, időjárásilag és a visszajelzések alapján, látványilag is nagyon jól sikerült túra volt. A két, menet közben felidézett mottóval búcsúzom: "Bátraké a szerencse", és „Rossz idő nincs, csak rosszul öltözött turista!" Kazal Márton 2012-ben történt (Tagszervezeteink életéből) ► Nyugdíjas Szakosztály Létszámunk 72 fő. Pártoló tagjaink 16-an vannak. Egész évünk aktívan telt, 105 túránk volt az elmúlt esztendőben. Túravezetőink: Jankai István, Kaszás Károlyné, Mérő Andorné, dr. Németh Gézáné, Raub Bálintné, Szente Jánosné, Szűcs Jánosné. Egész évben változatos túraprogramokat készítettek, segítik a munkát. Hetente kétszer, csütörtökön és pénteken túrázunk. Guth Lászlóné "óriási" vagyonun-kat kezeli, és pontosan felügyeli a tagok utáni befizetéseket. Így úgy érzem, társaságunk hasznos tagja a turista társadalomnak. Nem pályázhattunk, ezért nem is profitálhattunk belőle. Turáztunk és egészségünk megőrzésére törekedtünk; már nem pontokért küzdünk, nem csak az elismerés a cél. Köszönöm a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek, hogy a 2012. februári közgyűlésen Jakab Ferencnét (Ducikát), és Szűcs Istvánnét elismerésben részesítették, és így javaslatunkra minden évben egy tagunkat kitüntetik, elismerve munkájukat, amit a szakosztály érdekében végeztek. Téli túráink legalább olyan szépek, mint más évszakokban, csak kicsit fehérebbek és tisztábbak, és néha nehezebbek, ha nagy a sár. Vártuk a tavaszt, ami berobbant az életünkbe és ezerféle virág köszöntött bennünket. Zöldellő erdő, madárdal és a melegebb időjárás tette szebbé túrázóink hangulatát. A Mecsek vadregényes tájait jártuk be, és több "bánáti bazsarózsa" túrát is szerveztünk. Nagyon szép volt, minden évben elvarázsol minket csodás színeivel. Jó, hogy van nekünk - a Kelet-Mecsekben, a Zengő közelében - egy ilyen gyönyörű virág. Májusban a Pécs Tv is eljött a túránkra, és több alkalommal közvetítette a felvett adást a szakosztályról, életéről, túrákról, és megmutatta, hogy így is lehet élni. Köszönjük. Nyílt túrákon is részt vettünk, nyílt túrt vezetett a szövetségnek: Kaszás Károlyné, Raub Bálintné, Szűcs Istvánné. Pünkösd után egy héttel, június 2-án Fekeden jártunk, szalámi fesztiválon. Csodálatos környezetben töltöttünk el egy napot. Szeretjük a vidék atmoszféráját, tisztaságát, látni, ahogy a falu fejlődik. Fekedről egész Ófaluig szerveztünk már túrákat a Mészkemencei vadászház érintésével. Havonta batyus klubnapokat tartottunk. Legnevezetesebb a farsang volt. A karácsony inkább családias hangulatban telt. Nem feledkezhetünk meg a havi névnapokról sem. Az ősz csodálatos színeivel ezer arcát mutatta, az őszi kikerics vígan hajladozott a könnyű szélben. Sajnos szeptember végén egyik túratársunktól, Turcsi Lajostól végleg elbúcsúztunk. Elkísértük utolsó útján. Novemberi túrákat úgy terveztünk, hogy a János kilátónál megemlékeztünk egykori szakosztályvezetőnkről, Hellényi Miksáról. Virágot vittünk és gyertyát gyújtottunk. Büdös-kúti túránk a panteonhoz vezetett, túravezetőnk és ismerőseink márványtáblája előtt fejet hajtottunk, mécsest gyújtottunk, és elhelyeztük a kegyelet virágát. Túratársaink a központi temetőbe is elmennek, emlékeznek a régi, elvesztett túratársakra. Egyre nehezebb, mert már sokan eltávoztak. Szente János-né túravezetőnktől decemberben köszöntünk el, nem vezet már túrát 2013-ban, saját döntése alapján. Köszönjük 10 éves munkáját. Többi túravezetőnket is szerény jutalomban részesítettük, megköszönve egész évben végzett munkájukat. December 31 -én szakosztályunk pezsgős túrával zárta az évet, így búcsúztunk a 2012-es évtől. Jó hangulatban jártuk be a Közép-Mecsek ismerős, de minden évszakban más-más arcát mutató tájait. Köszönöm túratársaim fáradhatatlan, lelkes részvételét a túrákon. Jó hangulatban és vidáman teltek a túrák. Ha a tempót és a teljesítményt nézném, nem nevezném magunkat Nyugdíjas Szakosztálynak. Továbbra is jó túrázást, jó egészséget kívánok a 2013-as évben is. Raub Bálintné szakosztályvezető Bemutatkozunk A Dráva Természetbarát Sport Egyesületről Egyesületünket 1996-ban hoztuk létre a PTTE Ifjúsági és Munkás Klub szakosztályának jogutódjaként. Céljaink közül elsődleges, hogy tagjaink részére szervezett körülmények között biztosítsunk lehetőséget az egészséges életmód, a természetjárás művelésére. Éves, előre kiadott program alapján túrázunk, melyben szerepelnek saját szervezésű túrák, teljesítménytúrák és tájékozódási túraversenyek is. Jó a kapcsolatunk más egyesületekkel, elsősorban a Tenkes TE-vel és a PTTE Vámos Mihály Szakosztályával, látogatjuk egymás túráit, rendezvényeit és a lehetőségeink szerint segítjük egymást feladataink megoldásában.Felvállaltuk két tájegység (Villányi-hegység - Ormánság) turistaútjainak fejlesztését és karbantartását is. Már 1976 óta működtetünk kulcsosházat, amivel a természetjáróknak, ifjúsági csoportoknak biztosítunk kedvezőáru szálláshelyet. A Kisszentmártonhoz tartozó Mailáthpusztán lévő turistaházunk saját tulajdonunk! Rendezvényünket, a Tenkes teljesítménytúrát 2000 óta szervezzük, ami most már a megye leglátogatottabb természetbarát eseményévé nőtte ki magát. Az egyesület fenntartása érdekében, mint minden egyesület, így mi is tagdíjat fizetünk. A 2013-as évre érvényes (éves) díjaink a következők: felnőtt: 2600 Ft, diák és nyugdíjas: 1300 Ft. Lehetőség van még pártolói tagdíjat is fizetni, mely megegyezik a diák-nyugdíjas díjjal. Egyesületünkbe várunk olyan túratársakat, akik magukévá tudják tenni elképzelésünket a természetjárásról és tevőlegesen is résztvevői kívánnak lenni ennek a tevékenységnek! Alapszabályunk lehetővé teszi különálló szakosztályok befogadását is. Egyéb információ Gida Tibor elnöktől kérhető a 20/989-1853 telefonszámon. Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör (POEÜ) Egyesületünk 1950 óta létezik (először Pécsi Lendület SE néven működött), 1958-tól a neve Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör. Az egyesület alapvető céljai: - egyrészt a város és megye sportolni akaró egészségügyi dolgozóinak összefogása, - másrészt az egészséges életmódot folytatni kívánó, szabadidejében sportolni, kirándulni vágyó lakosok részére mozgási lehetőséget biztosítani. Az egyesület e célját elsősorban két, 1970 óta párhuzamosan működő szakosztály keretében oldja meg: tájékozódási futó és természetjáró szakosztály. Mindkettő tagjai erdei környezetben, elsősorban a Mecsek erdeiben sportolnak, kirándulnak. - A tájékozódási futó szakosztály mind az országos, mind a megyei versenyeken részt vesz. - A természetjáró szakosztály havi rendszerességgel szervez nyílt túrát, emellett rendszeresen részt vesznek szinte minden hétvégén a megyében szervezett túrákon. A tagok részt vesznek a mecseki források, turistautak karbantartására szervezett túrákon is. - Alakulóban van egy geocaching-al foglalkozó csoport is. A sportkör 1982 óta fenntartja és üzemelteti tagjai és minden Baranya megyei természetjáró és tájfutó részére a Fehér-kúti kulcsosházat. Jelenleg a sportköri tagok évente 2400 Ft tagdíjat fizetnek. Egyesületünkbe várunk minden olyan kirándulni, sportolni vágyó embert (csoportot) aki elfogadja sportkörünk alapszabályát. Jelentkezni lehet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen. "MÚLTIDÉZŐ" KÍSÉRTETJÁRÁS MÁNFÁN Egy szép nyári kirándulás - Orfű, Vágotpuszta, Malomerdő, Szt. Imre-forrás - után az országúton értünk a mánfai buszmegállóhoz. Miközben a buszra várva beszélgettünk, kilépett a kocsmából egy napbarnított arcú fiatalember, tarka pólóban, strandpapucsban, hóna alatt egy kétliteres, teli flakonnal. Csatlakozott hozzánk, és élénk beszélgetésbe kezdett csupa fontos, lényeges dolgokról: erdőről, szemetelésről, tisztaságról; nagyjából mindenben azonos véleményen voltunk vele. Buszra szállva Csilla túratársunknak eszébe jutott, hogy a szép kis lila, fedeles műanyag poharát a forrásnál felejtette. Nagyon sajnálkoztunk a veszteségen, engem sem hagyott nyugodni. Másnap - több, jobb dolgom nem lévén - egy korai busszal kimentem Mánfára. A forráshoz közeledve messziről láttam "integetni" a poharat, nyilván utánunk már senki nem járt arra. Jobban megörültem neki, mintha az enyém lett volna! Visszasétáltam a buszmegállóba. Egyedül várakoztam, egyszer csak nyílik a kocsmaajtó - köztudomású, hogy "uccára nyílik a kocsmaajtó" -, kilép rajta tegnapi barátunk, ugyanabban a pólóban, ugyanazzal a flakonnal a hóna alatt - feltehetően újabb tartalommal. Ahogy meglát, lassan lépkedve, rémült képpel, mintha kísértetet látna, megáll előttem: - Jézus Mária, maga még mindig itt van? Nehezen, de megértette, hogy én nem még mindig, hanem már újra itt vagyok, mert fontos dolgom akadt reggel az erdőben. Ennek aztán úgy megörült, hogy már tuszkolt is a kocsma felé, "okvetlenül" igyak meg vele egy féldecit. Szerencsére beállt a busz a megállóba, így csak az ablakon keresztül, sűrű integetések és puszilkodások közepette vettünk búcsút egymástól. Régen volt, azóta már a kocsma is bezárt, mégis valahányszor arra járok, mindig végigkémlelem a kis utcákat, nem látom-e fölbukkanni kedves régi barátomat. Úgy megörülnék neki, hogy azt az elmaradt féldecit is meginnám vele valahol, de hiába várom. Lehet, hogy ő is csak kísértet volt? Lengyel Zoltánné Erdőtakarítás a nemzeti ünnep tiszteletére A Pécsi Testnevelési és Természetbarát Egyesület (PTTE) Vámos Mihály Túraszakosztálya, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, a Mecsek Egyesület és a Mediterrán Régió Egyesület a BIOKOM Kft. közreműködésével 2013. március 9-ére (szombatra) hagyományos tavaszi erdőtakarítási túrát szervez, amelyre szeretettel vár minden természetbarátot, természetjárót, Mecseket szerető polgárt, aki önként cselekszik városunk ékessége, a Mecsek erdeinek tisztaságáért! Számítunk azokra, akik úgy gondolják, hogy nem elég a tisztaságról csak beszélni, hanem tenni is kell a megvalósulásért. Várjuk a környezetvédelmet szem előtt tartó civil szervezeteket, aktivistákat, "zöld" egyesületeket, alapítványokat és családokat, akik hisznek a természet értékeiben és szeretetében, a környezetvédelem fontosságában. Egyszóval szeretettel látunk MINDENKIT, akinek nem mindegy, hogy hogyan, milyen környezetben él, és ezt meg is meri mutatni! Az akció a Tettyéről indul reggel 9 órakor, de később is be lehet csatlakozni a főbb helyszíneken. Útvonal: Tettye - Dömörkapu - Misina - Tubes - Lapis - Remete-rét -Éger-völgy. A Remete-rétről a vállalkozó kedvűek a Jakab-hegyen lévő pálos kolostor romjaihoz is felmehetnek, s egy nagyobb kitérőt tehetnek, mielőtt Éger-völgybe érnek. A szemétszedő túra hossza várhatóan 12 km lesz, aki a Jakab-hegyre is felmegy, annak pedig 16 km-re kell számítania. A hulladékgyűjtő zsákokat, kesztyűket, láthatósági mellényeket a BIOKOM Kft. erdészeti részlege biztosítja. Az önkéntesek segítő munkáját előre is köszönjük! Túravezetők: Marton József (hosszabb táv) S06-20/297-7788 Pál Krisztina (rövidebb táv) S 06-20/296-0601 MÁRCIUSI ZÖLD JELES NAPOK Március 21.: Az Erdők Nemzetközi Napja Új nemzetközi jeles nappal bővül idéntől "Zöldnaptárunk". Az ENSZ Közgyűlés 2013-tól az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította március 21 -ét, abból a célból, hogy ezen a napon világszerte megemlékezzünk az erdők és a fák jelentőségéről. A jeles nap alapgondolata nem új keletű, az elmúlt 60 évben többször is felmerült egy ilyen nap szükségességének gondolata. Az első konkrét javaslat 1971-ben született, de sajnos megállapodás hiányában konkrét intézkedés nem történt. 2011-ben az Erdők Nemzetközi Éve kapcsán a FAO (az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete) Erdészeti Bizottsága újra fókuszba állította ezt a gondolatot. Az erdők létfontosságú területek az emberiség és az élővilág számára: bolygónk felszínét 31%-ban erdőségek borítják, itt él a szárazföldi fajok 80%-a és közel 1,6 milliárd (a Föld lakosságának közel 23%-a) ember függ közvetlen ezektől a területektől. Mindeközben az erdők 30%-át valamilyen módon felhasználjuk és átalakítjuk, amivel évente 13 millió hektárt veszítünk el ezekből az értékesterületekből.Az ENSZ jelentés kihangsúlyozza a fenntartható erdőgazdálkodás és a további megőrzési stratégiák fejlesztésének szükségességét. Az erdők, fajgazdagságuk és a hozzá kapcsolódó kultúrák megőrzése érdekében az ENSZ a 2010-es (a Biodiverzitás Nemzetközi Éve) és a 2011-es évet (Erdők Nemzetközi Éve) követően az Erdők Nemzetközi Napjával is arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ezen területek milyen jelentős funkciót töltenek be az emberiség életében és hogy megőrzésük létfontosságú mindannyiunk számára. Az erdők legfontosabb hatásai: Az erdők a legnagyobb szén-dioxid fogyasztó és oxigéntermelő ökoszisztémák. A megszakítatlan tápláléklánc utolsó menedékei. A legnagyobb szervesanyag-termelő ökoszisztémák - az erdők fája nélkülözhetetlen nyersanyag és az egyetlen újratermelhető energiahordozó. A Föld vízháztartásának egyik legdöntőbb befolyásolói, a legnagyobb víztároló és párologtató ökoszisztémák. A környezet legeredményesebb védői -levegő "szűrők", víz- és talaj megkötők, zaj-, árvíz- és üvegházhatás csökkentők. Egészségvédő, regeneráló hatásuk egyedüli. Kulturális, jóléti, esztétikai hatásuk nélkülözhetetlen, a turizmus működésének színterei. Örvendetes módon hazánkban nem kell tartanunk az erdőterületek csökkenésétől, erről az erdészek jó gazda módjára gondoskodnak. Ma hazánk területének 20 %-át borítják erdők és további 10 % (900 000 hektár) olyan területtel rendelkezünk, amely telepítésre alkalmas. A magyar erdőkben évente 13 millió m3 faanyag növekmény (új faanyag) keletkezik, ezzel szemben a fafelhasználás nem haladja meg a 7 millió köbmétert. (Források: FAO; http://www.diverziti.hu/2517/2011-az-erdok-nemzetkozi-eve/; Erdészeti lapok CXLVIII. évfolyam, 1. szám (2013. január;) Molnár Sándor - Börcsök Zoltán: Barátaink a fák - 2011., Sopron-Napkor) Március 22.: A Víz Világnapja A Víz Világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték, melynek hatására az ENSZ március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. 2013 a Vízi Együttműködés Nemzetközi Éve, melynek keretében az ENSZ felhívta a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz éltető szerepére, valamint az immár elengedhetetlen fenntartható vízgazdálkodásra. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Bár a Föld felszínének mintegy 70 %-át víz borítja, tengerek és óceánok formájában, az összes vízkészletből csupán 2 %-ot tesznek ki az édesvizek. Ennek legnagyobb része (az összes édesvízkészlet 77 %-a) a sarki jégtakarók és gleccserek jegébe fagyva, illetve felszín alatti rétegvíz és mélységi víz (az összes édesvízkészlet 21 %-a) formájában van jelen. A folyóvizek, az édesvízi tavak, a talajvíz, illetve a légkörben található vízpára alkotja a fennmaradó részt. A vízhiányos országok lakossága - tanulmányok szerint - 2025-re az ezredfordulós közel fél milliárdról 3 milliárdra nőhet. (A probléma Afrikát és Dél-Ázsiát érinti mindenekelőtt). A vízhiány az emberi biztonság három alaptényezőjét fenyegeti: az élelmiszertermelést, a környezet egészségét, valamint a társadalmi és politikai stabilitást. Ahhoz, hogy a jövőben is mindenkinek jusson tiszta ivóvíz, hogy megmaradhassanak a folyók és tavak, erőfeszítéseket kell tennünk vizeink megóvásáért, állapotuk javításáért. Ezt célozza meg az Európai Unió Víz Keretirányelve, amely kimondja, hogy a tagállamokban 2015-ig jó állapotba kell hozni a felszíni és felszín alatti vizeket, és fenntarthatóvá kell tenni ezt a jó állapotot. A Mecsek Egyesület és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség is évtizedek óta foglalkozik forrásaink, forrásvizeink gondozásával. Elődeink a források építésével gondoskodtak a háborús időszakokban és a békeidőkben, hogy a város lakossága és a kirándulók egészséges tiszta ivóvízhez juthassanak. Napjainkban, amikor a víz egyre nagyobb érték, még jobban előtérbe kerül a forrásvizek és vízgyűjtőik tisztántartása. Baumann József forrásépítő 2012-évben elkezdte szervezni a Mecsek forrásainak rendszeres tisztítását, építményeinek felügyeletét. Az eltelt egy év alatt a Mecsek kiépített 250 forrása közül mára 104 forrásnak van védnöke, akik gondoskodnak a források tisztításáról és jelzik a meghibásodásokat a szervező felé. Természetjáró egyesületek, nyugdíjasok, családok, és magánszemélyek vállalták ezt a fontos feladatot. Munkájuk által minden évszakban tiszta egészséges ivóvízhez juthatnak az erdőkben kikapcsolódásra vágyó emberek. (Forrás: www.vizvilagnap.hu, http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a viz világnapja) Baumann József, Scheitler Adrienn SZJA 1% Kedves Természetbarátok! Kérjük, támogassák adójuk 1%-ával szövetségünket, és ajánlják ismerőseik körében adószámunkat! A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség kb. 1000 km hosszú turistautat tart karban. 2012-ben 170 km-t festettünk, illetve újítottunk fel. Ez csak tagjaink elkötelezett, áldozatot is hozó munkájának volt köszönhető. A turistajelzéseket minimum 5 évente kell felújítani, hogy jól látható, biztonságos eligazodást nyújtó legyen az erdőjárók számára. Évente kb. 200 km-t kellene festenünk ahhoz, hogy a karbantartott állapot megmaradjon. Kérjük, támogassák e tevékenységünket! Adószámunk: 18312928-1-02. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége HÍREK ■ Gubacsos kulcsosház: a Gubacsos kulcsosház kezelését a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub 2013. február 28-án átadta a tulajdonos Mecsekerdő Zrt-nek. A kulcsosház egyelőre nem üzemel. ■ Medvehagyma gyűjtés: nem szedhető mértéktelenül a gyógynövényként ismert, az utóbbi években igen felkapott medvehagyma az erdőkben. A törvényben meghatározott mennyiség felett engedélyhez kötött a gyűjtése. Néhány hét múlva ellepi az ország legnagyobb medvehagyma-gyűjtő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, a medvehagyma, amelyet előszeretettel szüretelnek az erdőben járók. A növény gyűjtésére vonatkozó szabályokkal azonban sokan nincsenek tisztában. A 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében állami erdőben - nem védett területen - mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt - így medvehagyma-levelet is - gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg a 2 kg/fő-t naponta. Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván szedni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. A Mecsekerdő Zrt. által kezelt területekre az engedélyt a Társaság erdészeteinél lehet megvásárolni. Külön törvényi előírás vonatkozik a védett természeti területen (pl. természetvédelmi terület, tájvédelmi körzet, nemzeti park) való gyűjtésre: ebben az esetben bármilyen kis mennyiség szedése csak a természetvédelmi hatóság (Dél-Dunántúlon a Dél-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség) engedélyével lehetséges. Az idei évtől a természetvédelmi engedély beszerzése a gyűjtő feladata. A Mecsekerdő Zrt. védett területre gyűjtési engedélyt csak abban az esetben adhat ki, ha a gyűjtő bemutatja a zöldhatóság által kiadott engedélyt. Azokkal szemben, akik engedély nélkül szedik a medvehagymát az állami erdőkben, a törvényes eszközökkel fellép a Mecsekerdő Zrt. (Forrás: Mecsekerdő Zrt.) ■ Alapfokú gombaismereti tanfolyam: a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya alapfokú gombaismereti tanfolyamot indít ehető, vadon élő növények alapismerettel kiegészítve, 2013. március 28-tól. A tanfolyam részvételi díja: 25.000 Ft. Jelentkezés, ill. információ: Dénes Andrea, e-mail: denes.andrea@ jpm.hu, (S 72/213-419). További információ a következő honlapon olvasható: http://termtudmuzeumpecs.blogspot.hu/2013/02/alapfoku-gombaismereti-tanfolyam-eheto.html Rendezvények ❖ március 8, péntek: Örökségünk” - délutáni diskurzus. R.: Hétdomb TE. Rákóczi emlékhelyek - Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ❖ március 9, szombat: Erdőtakarító túra: ''Erdőtakarítás a nemzeti ünnep tiszteletére”. A részletes kiírást lásd külön a Mecsek Híradóban! Információ: Marton József (S 20/297-7788), Pál Krisztina (S 20/296-0601). ❖ március 9, szombat: 'Nőnapi túra (20 km) / kirándulás (12 km) /séta” (6 km) túrák. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Kardos úti kulcsosház, 7.30-9.00 (20 km), 7.30-10.00 (12 km), 7.30-11.00 (6 km). Cél ugyanott. A cél 13.00-kor zár. Nevezési díjak: 700, 600 ill. 500 Ft/fő. Diákoknak 100 Ft kedvezmény, 6 év alatti gyerekeknek ingyenes. Információ: Bota János (S 30/993-8595). ❖ ► március 16, szombat: ''Vándortáborozók nyomában a Nyugati-Mecsekben” teljesítménytúra (30, 15 km). R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama kisvendéglője, 7.00-9.00 (30 km), 8.0010.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 ill. 500 Ft/fő. MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal, ill. diákoknak és nyugdíjasoknak 100 Ft kedvezmény. Információ: Tóth Klára (S 20/527-8913). ’ ❖ március 23, szombat: ''Szuadó 40, 30, 17” teljesítménytúrák. R.: Fekete Bárány TE. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglője, 6.00-7.30 (40 km), 7.008.30 (30 km), 7.30-9.00 (17 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (40, 30 km), 600 Ft/fő (17 km). Információ: dr. Szabó Péter (S 70/456-1379). ❖ március 30, szombat: ”Retró 25, 15, 10” túrák. R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécsbánya, Közösségi ház (Pécs, Gesztenyés u. 17.), 7.00-8.00 (25 km), 7.00-10.00 (15 km), 8.00-11.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 800 Ft/fő (25 km), 700 Ft/fő (15 km), 600 Ft/fő (10 km). Információ: Bota János (S 30/993-8595). ❖ április 2, kedd: Természetbarátok Klubja. Hogyan lesz a szemlélődő kis óvodásból lelkes kiránduló? Földesiné Kövi Ildikó óvodapedagógus előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. A program nyitott, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Információ: Scheitler Adrienn (S 20/340-4184). NYÍLT TÚRÁK ► mácius 10, vasárnap: Borkóstolás a kéméndi pincesoron. Útvonal: Kegytemplom - Templom-forrás - Lankás-dűlő - Nagy-pincesor - Kéméndi-csorgó - Mária-kéménd (6 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás a máriakéméndi kegytemplom előtt 14.00 órakor. (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 11-es kocsiállásáról 13.05-kor indul a busz.) Hazatérés: Máriakéméndről a 18.56-kor induló járattal, mely Pécsre érkezik 19.39-kor. Túravezető: Kállai Csilla (S 30/919-0024). ► március 23, szombat: XXX. Csokonay Sándor Emléktúra. Útvonal: Éger-völgy -Cinke-tanya - Bagoly-forrás - Bögrés-kút - Pipás-forrás - Négybarát-forrás -Éger-völgy (12 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás 8.30-kor az uránvárosi autóbusz-buszpályaudvaron a 22-es busz megállójában. Túravezető: Baumann József (S 20/474-7151). ► április 1, hétfő: Emmaus (Húsvét hétfői népszokás a bólyi pincesoron). Útvonal: Borjád - Herendi-erdő - Töttösi-erdő - Majsi-erdészház - Majsi-erdő -Majsi-halastavak - Töttös - Bóly (19 km, szintemelkedés: 160 m). Találkozás Szajkon az autóbusz-megállóban 8.10-kor. (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 9-es kocsiállásáról 7.25-kor indul a kecskeméti járat Szajkra. Szajkon átszállás a 8.22-kor induló harkányi járatra, mellyel Borjádig utazunk). Túravezető: Biki Endre Gábor (S 30/452-4579). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással ► március 9, szombat: "Medvehagyma bújócska". Útvonal: Árpádtető - Tripam-mer-fa - Fehér-kúti kulcsosház - Árpádtető (6 km, szintemelkedés: 180 m). Indulás a 9 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► március 9, szombat: "Tavasz a Mecsekben”. Útvonal: Dömörkapu - Hideg-kút -Kantavári-forrás - Kánya-forrás - Anyák kútja - Tripammer-fa - Árpádtető (9 km, szintemelkedés: 300 m). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet (S 20/260-1947). ► március 24, vasárnap: Zobákpuszta - Takanyó - Kis-kaszáló - Pusztabánya -Cigány-hegy - Dobogó - Németdöglés - Iharos-kút - Máré-vár - Csurgó - Hidasi-völgy - Zobákpuszta (17,5 km, szintemelkedés: 520 m). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Kühár Zsuzsa (S 20/361-9970). ► március 30, szombat: "Mecseki mondák nyomában II". Útvonal: Mánfa - Árpád-kori templom - Erzsébet-út - Páfrányos - Petnyák-völgy - Kőlyuk - Nagy-mély-völgy - Melegmányi-forrás - Tripammer-fa - Árpádtető (13 km, szintemelkedés: 450 m). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). ► április 3, szerda: "A tavasz csodái". Útvonal: Magyeregregy - Almás - Pap-erdő - Kis-kút-orma - Szöge-hegy - Komló, Szilvás (10 km, szintemelkedés: 260 m). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna (S 20/376-6437). DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518-221, 72/518-222, 30/377-3388, 30/326-9459 telefonszámokon, illetve a következő email címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • március 9, szombat: Túra a kétújfalui legelőn és a rovarmúzeum megtekintése. A program első részében lehetőség lesz megtekinteni a 2012-ben megnyílt kétújfalui rovargyűjteményt, ahol amazóniai és ormánsági rovarokkal ismerkedhetnek az érdeklődők. A résztvevők ezt követően sétát tehetnek Kétújfalu környékén, amelynek keretében a rovarok terepi megismerését szakavatott rovarkutató segíti. Helyszín: Kétújfalu, általános iskola; időpont: 10 óra. A túra hossza: 2 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő + a belépő ára. • március 13, szerda: Kis rovarász - pecsétgyűjtő program gyerekeknek. Ismerkedés az ízelt lábak birodalmával. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. • március 16, szombat: Ürge tanösvény avató túra - JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság legújabb e-tanösvényét végigjárva egy kellemes séta során megismerkedhetünk a Paks környéki homokpuszta sajátos és változatos élővilágával. Helyszín: Paks, M6-os felüljárójának ürgemezei oldala, időpont: 10 óra. A túra hossza: 4 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő. • március 16, szombat: Csatatéri séták - A mohácsi csata a török szemszögéből. Előadás a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, és a sírkert bejárása. Helyszín: Mohácsi Történelmi Emlékhely, időpont: 10 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: a belépőjegy ára. • március 18, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. A homokbuckák élővilága. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő. • március 23, szombat: Barlangász szakkör - Szakvezetéses túra az Abaligeti-barlang felszínén és a barlangban. A szakmai előismeretekkel nem rendelkező, de a barlangok iránt érdeklődő fiatalokat várjuk a programra. A program során bejárjuk az Abaligeti-barlang titkokat rejtő felszínét, és egy kibővített túra keretében magát a fokozottan védett barlangot is. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 11 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 2,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépőjegy ára. • március 23, szombat: Húsvétváró szöszmötölés a Fehér Gólya Múzeumban. Játékos kézműves foglalkozás gyerekeknek. Az ünnepváró programon a résztvevők szakavatott kézművesek segítségével készíthetnek kedves húsvéti ajándékokat, valamint az ünnephez kapcsolódó népszokásokról is számos érdekességet tudhatnak meg. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 10 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő • április 2, kedd: DDNP Klub. Mérges szépségek - egy veszélyeztetett hüllőfaj megmentése a Kiskunságban. Rózsa Anita diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (762l Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16-18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2013. november 213. szám
MECSEK HÍRADÓ 213. szám 2013. november Emlékkő avatás az Aligvár-forrásnál Az Aligvár-forrás a Dél-Zselicben, Terecseny határában található. Itt, a forrás mellett állított emlékkövet a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete és a Dél-Zselic Természetbarát Klub Balogh Istvánnak, a Dél-Zselic Természetbarát Klub egykori elnökének az emlékére. Balogh István az 1990-es évek első felében a Baranya Megyei Természet- barát Szövetségben technikai vezetőként dolgozott, majd 1995-től elnöke lett a Dél-Zselic Természetbarát Klubnak, és innentől kezdve nagy szerepe volt a Dél- Zselic turisztikai fejlesztésében. Az ő javaslatára vettük át a terecsenyi Zrínyi kulcsosház kezelését a szigetvári természet - barátoktól – akiknek az egyesülete akkorra már nem működött –, azért, hogy a ház továbbra is kulcsosházként üzemelhessen tovább. Hatalmas munkával újítottuk fel, és tettük újra „lakhatóvá” a kulcsosházat. Ezzel egyidejűleg az ő javaslatai alapján terveztük újra a dél-zselici turistautakat (melyek nagy részét az 1980-as években „letöröltek” a térképről, mivel kiemelt, akkoriban „elvtársi” vadászterületeken vezettek). Ebben a munkában partnerünk volt a Szigetvári Erdészet is, amely akkor alakította ki Sasréten az erdei iskolát. Az 1996-ban megjelent Zselic turistatérkép – melynek egyik lektora volt – már az új útjelzéseket ábrázolta. Ugyancsak Pista ötlete nyomán indítottuk újra a „Zselic 30” teljesítménytúrát, mely valamikor nagyon népszerű volt. Az új túra elnevezése – szintén az ő ötlete nyomán – „Papi pipa 30” teljesítménytúra lett, mivel a túra állandó állomása volt Ibafa. A túra jelvényei Pista tervei és rajzai alapján készültek évről évre. A túra ma is népszerű, minden évben megrendezzük. Végül – de nem utolsó sorban – az ő javaslatai alapján terveztük újra a „Dél-Zselic turistája” túramozgalmat, jártuk be és jelöltük ki az érintési pontokat, és készíttettük el a túramozgalom új jelvényét. Aztán az élet úgy hozta, hogy munkája miatt Miskolcra kellett költöznie, így az egyesület vezetését én vettem át, de természetesen tovább folytattuk – és folytatjuk ma is – a megkezdett munkákat: gondoztuk és fejlesztettük a kulcsosházat, festettük a turistajelzéseket, és rendeztük a „Papi pipa” teljesítménytúrákat. Mikor nyugdíjba vonult, a szíve visszahúzta Baranyába, és visszaköltözött. Gyódon, a szőlőhegyen vett egy kis házat, és ott élt. A Természetbarát Szövetségben már nem vállalt feladatot, de velünk tartotta a kapcsolatot, és sokat járt ki Terecsenybe. Nagy tudású ember volt, ismerte az erdőt: kedvencei a vadvirágok és a gombák voltak. Tudását megosztotta az éppen vele lévőkkel, de sohasem kérkedett vele, bár lett volna mivel. Nem szerette a nyilvánosságot, a háttérben dolgozva segítette a természetjáró mozgalmat. Két éve, 2011 nyár végén váratlanul ért véget élete, és távozott közülünk. Az emlékkő avatásra 2013. október 5-én került sor a Terecseny melletti Aligvár-forrás- nál, a Pista által oly nagyon szeretett zselici erdőkben. Erre az alkalomra a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nyílt túrát is hirdetett. A túra és az emlékkő avatás egyúttal az „Erdők Hete” program része is volt. Délelőtt fél 10-kor találkoztunk az Almamelléki Erdei Vasút almamelléki végállomásán, a kisvasúti múzeumnál, ahol Pappné Németh Tünde, a sasréti Kikerics Erdészeti Erdei Iskola vezetője tartott érdekes ismertetőt a múzeum létrejöttéről és a kiállítási anyagról. 10 órakor rákapcsolták a kis mozdonyt a két kocsiból álló szerelvényre. A kocsikban a vonat személyzete – tekintettel a „nagy hidegre” – indulás befűtött, nosztalgia élmény volt a kocsik közepén lévő vaskályhák duruzsolása. Aztán elindult a kisvonat, rettenetes sebességgel illegett-billegett a síneken, és a Sasrétig tartó 5,3 km-es távot mindössze 35 perc alatt legyőzte! A 21. századi „internet–okostelefon– GPS” világban, amikor majdnem ennyi idő alatt Budapestről Bécsbe elérhetünk repülővel, ez egy olyan élményt – és történeti értéket – jelent, amelyet kötelességünk megőrizni, és az utókornak fenntartani! Útközben gyönyörködhettünk a tájban: a halastavaknál szürke gémek, az erdő szélén őzek, rókák, Sasréthez közeledve a földet túró vaddisznók vonták magukra figyelmünket. Sasréten kiszálltunk a vonatból: a tájat megülte a csend, az igazi zselici csend. Csak egy-egy holló károgó hangja hallatszott a magasból. A gyönyörű környezet ámulatba ejtette a túra résztvevőit. Meglepődve olvastuk az Erdei Iskola épületének falán az emléktáblát, mely az egykor itt működött népiskola tanítóinak állít emléket: az utolsó tanító 1970 -ig (!) tanította itt az osztatlan iskola egy tantermében több osztály tanulóit. Ma már Sasréten csak egy erdész lakik a családjával, Lukafapusztán (ahonnan egykor ide jártak a gyerekek) pedig már senki. Az iskola egykor báró Biedermann Rezső birtokán működött, a birtokon dolgozók gyermekei tanulhattak itt. Az erdei iskola épületében, az „Erdők Hete” program keretében egy érdekes rovarkiállítást nézhettünk meg, Sár József entomológus mutatta be Dél-Amerikából, Afrikából 2 és Ausztráliából származó gyűjteményét. Gyönyörű és félelmetes rovarokat (lepkéket, bogarakat, pókokat, hangyákat, skorpiókat) láthattunk, és sok érdekességet tudhattunk meg életükről. Ezután a túra résztvevői rövid sétát tehettek az erdei iskola melletti tan - ösvényen, az ősbükkösben egészen az Almás-forrásig. 12 órakor indultunk tovább Terecsenybe, az Aligvár-forráshoz, az emlékkő avatásra, amelyen ötvenen vettünk részt. A forrás mellett felállított kövön elhelyezett tábla felirata: „Balogh István, a Zselic szerelmese emlékére”. Az emlékkövet Sajgó Ferenccel, a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete igazgatójával közösen avattuk fel. Ezután a résztvevőknek bemutattuk a Zrínyi kulcsosházat, majd visszaindultunk Sasrétre, ahonnan a kisvasúttal utaztunk vissza Almamellékre. Gyönyörű időben, gyönyörű környezetben, szép élményekkel gazdagodtunk ezen a kora őszi túrán. Strasser Péter Dél-Zselic TK elnöke Turistaút felújítások a Villányi-hegységben és az Ormánságban A 2013-as évben is festették a turistautak jelzéseit a Dráva TSE és a Tenkes TE túrázói. Már megszokott, hogy tavaszi rendezvényünkre, a Tenkes teljesítménytúrára megújul a turistautak jelzéseinek egy része. Az idei évben a Villányi-hegységben a piros és a zöld sáv jelzések voltak a főbb útvonalak, de volt rövidebb felújítás a kék sáv és a sárga ke - reszt jelű utakon is. Egy új jelzés is kialakításra került kék háromszög jellel, mely a Tenkestől keletre lévő útjelző táblától vezet a csúcsra vezető műúthoz, majd onnan le a kék és sárga sávok elágazójához. Ezek a festések kb. 10 km-es távon szolgálják a túrázók jobb tájékozódását. Az őszi időszakban is festettünk, most már javarészt az Ormánsághoz tartozó részeken. Ezekre az utakra a Magyar Természetjáró Szövetség útalapjából sikerült megszerezni az anyagiakat. A pályázat keretében a kék sáv jelzés került felújításra a Nagy-hegy nyugati lábától a Drávapalkonya határárban lévő régi Fekete-víz hídjáig, valamint a Mailáthi gátőrháztól a volt Háromfai határőrőrsig, ami Zaláta mellett található. A kék sávval együtt a fonódó jelzések is megújultak. Így Diósviszlón a kék kereszt jelzés, és Mailáthpuszta körül a zöld és sárga sáv, valamint a kék és sárga körútjelzések szakaszai. Ezek az útvonalak kb. 40 km-t tesznek ki. Az összesen 50 km-t meghaladó turista útjelzés festésében részt vettek: Jancsi Attila, Jancsi Ibolya, Kulcsár Gábor, Romvári Tibor és Soós Zoltán a Dráva TSE tagjai közül, míg a Tenkes TE-t Andrasek Csaba, Andrasekné Dávid Erika, Balog Árpád, Juhász László, Juhász Lászlóné és Ujságh Zsolt képviselte. Ők összesen közel hetven munkanapjukat fordították az útjelzések felújítására! 3 Reméljük, a turistautak jelzéseinek a felújítására a jövő évben is lesz anyagi fedezet az útalapból, és nem csak az egyesületek, illetve a megyei szövetség pénztárcáját terhelik majd ezek a munkák, ahogy ez az eddigi években történt! atiKA Munkálatok a Baranyai-dombságban A Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya tovább folytatta ebben az évben is a Baranyai-dombság erdei létesítményeinek fejlesztését. Összesen 24 km hosszan újultak meg a jelzések a Baranyai- és Geresdi-dombság területén, és már Tolna megye egyes részein is átvállaltuk a festéseket a Tolna Megyei Természetbarát Szövetségtől, mivel az elmúlt években a Geresdi-dombság területén elmaradtak a jelzések felújításai, karbantartásai. Így a Baranyai-dombságból a Geresdi-dombságba átlépők hasonlóan jó minőségű jelzésekkel találkozhatnak. A terület nagyságára való tekintettel, ez év tavaszán egy kétnapos jelzésfestő tréninget szerveztünk Liptódon, ahol 7 fő sajátította el a jelzésfestés „tudományát”. Azóta 2–3 fős csapatokban szorgalmasan festik a területünkön a turistautak jelzéseit. A turistautakon nemcsak a jelzéseket újítjuk fel, hanem évente több alkalommal fűkaszálást és bozótirtást is végzünk. Ebben segítségünkre van néhány önkormányzat és a helyi vadásztársaságok. Folyamatosan tisztítjuk a Baranyai-dombság kiépített forrásait. Tavasszal a Föld Napjára országos szemétgyűjtési akciót hirdetett a Közútkezelő Kht. Ennek keretében Máriakéménden a kegytemplom, a Templom-forrás és az egykori téglaégető kemence romjainál 32 zsák szemetet gyűjtöttünk össze. Saját kétkezi munkával és nagy összefogással új erdei bútorokat készítettünk, melyeket a Baranyai-dombság több pontjára helyeztünk ki. Teljesen lecseréltük az elöregedett asztalokat és a padokat a Törökvári-pihenőhelyen, ahol 6 új asztalt és 12 padot állítottunk fel. A Vályús-forráshoz az egykori vadászház beton alapjára két asztalt és négy padot he- lyeztünk el. A Liptódpusztai-völgyben az István-kútnál is felállításra került egy rönkasztal két paddal. A Héhwald-keresztnél is elhelyeztünk egy padot, hogy aki erre jár, az megpihenhessen itt. A faanyagot a Mecsekerdő Zrt. Pécsváradi Erdészetétől kaptuk. Máriakéménden az Új-hegy erdejében egy régi kőkereszt áll, mely ebben az évben 110 éves. A Máriakéméndi Önkormányzat anyagi támogatásával felújítottuk és újrafestettük a kőkeresztet. Valamikor itt a Héhwald -kereszt közelében volt a Szent- kút, melynek vize betegeket gyógyított. Később Alajos-forrásnak is nevezték, mert egy Alajos napi jégverés elpusztította a határrészt. A kereszt mellett kis oszlopon álló tablót helyeztünk el, melyen elolvasható a kereszt és az egykori forrás története. Valamikor még képoszlop is állt itt a forrásnál. A forrás évtizedekkel ezelőtt kiapadt, a kegyhely és a búcsújárás megszűnt, csak a kereszt maradt, mely némán őrzi múltunk csodás eseményeit. 4 Külön köszönetemet szeretném kifejezni a Kállai család valamennyi tagjának, akik minden rendezvényünkön, technikai munkáinkon ott vannak Máriakéménden, és mindenben segítenek, amiben csak tudnak. Sokat köszönhetünk nekik, mert nagyon sokat tesznek a természetjárás fejlesztéséért. A havonta szervezett nyílt túráink egyre népszerűbbek, és egyre több embert vonzanak ezek a kirándulások. Örvendetes, hogy a pécsi és komlói természetjárókon kívül egyre nagyobb számban jönnek el túráinkra a helyi lakosok is. Havonta kerülnek megrende - zésre a falujáró túrák is, melyek egy-egy kisebb település kulturális értékeit mutatják be. Idén a fesztiválokhoz, rendezvényekhez kötöttük túráinkat, jövőre a népi mesterségek hagyományait szeretnénk bemutatni. Biki Endre Gábor Mecsek Egyesület, Természetjáró Osztály elnöke Megújul a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonal baranyai szakasza Országos szinten mintegy 2000 km gyalogos, sí és kerékpáros túraútvonal kijelölése, karbantartása és teljes szolgáltatásrendszerekkel támogatott felújítása történik meg a következő időszakban a „Dél-dunántúli Operatív Program Turisztikai Attrakciók és Szolgáltatások Fejlesztése” című pályázati kiírás keretein belül, egy európai uniós támogatásnak köszönhetően. A Magyar Természetjáró Szövetség konzorciumi formában milliárdos nagyságrendű pályázati támogatást nyert el 7 regionális és egy kiemelt pályázati program keretében. A támogatás a turistautak felmérésére, felújítására, jelzésfestésére, kitáblázására ad lehetőséget, 2015 márciusára pedig szerte az országban színvonalas pihenőhelyek, források és kilátóhelyek épülnek. Létrejön egy, a természetjárók tájékozódását megkönnyítő, okostelefonról használható térinformatikai rendszer, amely segíti a túrák illetve a szabadidő eltöltésének tervezését. A Mecsekerdő Zrt. – amely az erdőgazdálkodás mellett kiemelt figyelmet fordít az erdők ápolására, az esőbeállók, padok, asztalok, szalonnasütő helyek, kiépített, foglalt források, erdei pihenők, útjelző és ismertető táblák, tanösvények karbantartására – a Mecsek Egyesülettel együtt konzorciumi tagként vesz részt a pályázat megvalósításában. A bakancsos turizmus igényeit szem előtt tartva tervezték meg a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya megyei szakaszának turisztikai fejlesztéseit. Így – a megyei természetjáró szervezetekkel egyeztetve, azok tapasztalataira építve – többek között fedett pihenő készül a Hársas-forrás, az Andorlaki vadászház közelében, Árpádtetőn, illetve a Kantavári-forrásnál. Kisújbányán a 2010-es évi esőzések elmosták a túraútvonal nyomvonalának egy 600 m-es szakaszát, amelyet szintén ennek a projektnek a keretében állítanak helyre. Komposztáló árnyékszék készül több népszerű pihenőhelyen, mint a Pásztor-forrás, Pusztabánya 5 vagy a Nyáras-forrás. A kivitelezési munkák 2014 nyarán zajlanak majd. A pályázat által létrejövő új létesítmények várhatóan megnövelik az erdőbe kiránduló családok, városban élő, de aktív szabadidős tevékenységet kereső fiatalok kedvét és számát. Forrás: Mecsekerdő Zrt. Túra Liptód környékén 2013. október 11. Ragyogó szivárvány búcsúztatta a buszra várakozó pécsieket, akik úgy döntöttek, hogy Liptódon töltik a pénteki napot – persze aktívan, a Liptód körüli szurdokvölgyek megismerésével. A 7.15-kor induló buszra várva gyönyörködhettünk a nyugati égbolton megjelenő, minden színében ragyogó teljes ívet mutató szivárványban, majd azt a ritka jelenséget is láthattuk, amikor még egy szivárvány megjelent párhuzamosan az első fölött. „Kóstolónak" a természet csodáiból igen jó volt. Liptódra érkezve Markesz István túravezető és Biki Endre Gábor szervező köszöntött bennünket. Túravezetőnk vázolta az útvonalat, s jelezte, hogy az előző napok esője miatt némi módosítással járjuk be a falu környékét. Az első kilométerek után ezt igen jó döntésnek tartottuk, bár így is hamarosan megnövekedett súlyú lábbelinkkel gyúrtuk az agyagos talajt. A temetőn át jutottunk fel a völgyből, amelyben a falu húzódik, s hamarosan – ugyan még a párás levegőn át sejtelmesen, de felismerhetően – látszott a Mecsek vonulata, ill. a másnapra tervezett túra útvonala, célpontja, Geresdlak is. Változatos útvonalon haladtunk. Elhagyott települések emlékeivel, jól művelt szántóföldekkel, majd a bozótban is gazdagon termő diófákkal találkoztunk. Közben az ég egyre kékebb, a távol egyre láthatóbb lett. Már látszott a Jakab-hegy is, kivehető volt a Zengő déli lejtőjén a pécsváradi templom, s ráláttunk Geresdlak templomának a napfényben fehérlő foltjára is. A liptódpusztai, egykor állattartásra használt völgyben István gyerekkori emlékeiről is mesélt. Fekete diófák alatt haladtunk egy szép kocsi- úton, rövid pihenőt tartottunk az István-kútnál, majd nekilódultunk a szurdokvölgynek. A máshol már tiszta légtér itt még mindig párás volt a vízmosásban csordogáló patak és a sűrű, olykor az őserdőre emlékeztető növényzet miatt. A talajviszonyok miatt a völgyön nem tudtunk egészen végigmenni, de így is nagy hatással volt ránk, igazán vadregényes, szemet gyönyörködtető, ugyanakkor lábakat próbára tevő volt. Visszafelé az út egy részén megint a Baranyai-dombság jelzett turistaútján haladtunk. Egy borz- vagy rókavár bejárata mellett felemlegettük ezen állatok furcsa szokásait is, majd – bezárva a kört – leereszkedtünk a faluba. Megtekintettük a helytörténeti gyűjteményt, az Alkotók csarnokában a sokszínű, témájában és technikájában is igen változatos, gazdag képzőművészeti kiállítást. A templomban megnéztük a sajátos, egyedi stációkat, amelyeket egy tiroli fafaragó készített és megcsodáltuk a Gebauer freskót is, miközben túravezetőnk a templomról, a falu régi és mai életéről beszélt. Mondanivalója nyomán egy biztosnak látszik: nem volt könnyű az élet itt régen, és ma sem az. A dolgoknak nem a könnyebbik végét fogja meg, aki e vidéken él. De a szülőföld szeretete, a ragaszkodás a régi értékekhez, 6 ugyanakkor az új utak keresése reményteljes távlatokat nyithat. Tiszteletre méltó, hogy vannak, akik a környék értékeinek megőrzésén, másokkal való megismertetésén fáradoznak. A faluban több vendégház, turistaszálló és szíves vendéglátás várja a látogatókat. Tudomásom szerint egyre többen jönnek el erre a szép tájra, s viszik jó hírét az itteni értékeknek, vendégszeretetnek. Magam is ez utóbbiak közé tartozom. Véméndi turistaút avató Tóth Klára Baumgärtner Margaréta vagyok, 12 éves. Részt vettem a Véménd melletti új sárga há - romszög jelzésű turistaút készítésében és az avatótúrán. 2013. október 27-én, vasárnap reggel 9 órakor gyülekeztünk a faluközpontban, a Tűzoltóság melletti parkolóban. Összesen kb. 50-en gyűltünk össze. Baumgärtner Norbert (ő az apukám), Biki Endre Gábor és Tóth Klára (BMTSZ elnöke) beszédet mondott. Át- vágták a turistaút kezdetét jelző nemzeti színű szalagot, amelyből mindenki kapott egy kis darabot. Utána süti és tea várt a résztvevőkre. 9.30-kor indultunk el, megnéztük az Ötvályút. Az első pihenő a dömörkapui erdei temetőben volt, itt Baumgärtner Norbert elmondta a kihalt falu, és a felújított temető történetét. Megnéztük a falu romjait és egy keresztet az erdőben, majd indultunk tovább. Kicsivel később a csoport kettévált: a vállalkozóbb szelleműekkel felmentünk Dömörkapu-pusztára. Ez egy másik falu volt, de itt sem maradt több emlék: egy gondo - san körbekerített kiszáradt kút, egy ciszterna, és egy kereszt. Leértünk a pusztáról és ismét mind együtt voltunk. Továbbindultunk, néhány kilométerrel később a Schleiher- sírnál ebédszünetet tartottunk, ahol Hockné Trabert Éva elmesélte a család történetét. Ezt követően már nem sokáig mentünk az új turistaúton, hamarosan a sárga sávon mentünk tovább, vissza Véméndre. Az út nagy részében erdőben mentünk, utunkat sok letört ág nehezítette. Szép volt az őszi táj, a vastag avar susogott a lábunk alatt. Csalán állta utunkat, de ezt az akadályt is legyőztük. Elmentünk a Libalegelő mellett, hamarosan már láttuk a falu első házait és a Szépasszonyok völgyébe érkeztünk. Visszamentünk a faluközpontba, elfogyasztottuk a maradék teát, a vidéki vendégek buszokkal mehettek haza. Szerintem jó, hogy vannak ilyen turistautak, mert sokszor feltárják előttünk az elveszettnek hitt helyek titkait és szépségeit. Baumgärtner Margaréta Takarítás a Kardos úti kulcsosháznál Október 11-én ismét segítettünk a Kardos úti kulcsosház és környékének takarításában. Kellemes időben álltunk neki a kulcsos házat körülvevő erdő takarításának Váratlan, 7 furcsa dolgok kerültek elő az erdő rejtekéből: kanalak, villák, kottatartó darabjai, vaskályha rostélya, rozsda rágta edények. Sajnos sok volt a szétdobált italos üveg, egészben és darabokban, a színes avarban. Pillepalackokból, műanyag zacskókból is számtalan előkerült a fák és bokrok alól. Egy óra alatt megtisztítottuk a házat körülvevő erdőt, száz méteres körzetben. A ház udvarának nyugati szélén lévő évtizedek óta ott heverő építési törmelékkupacot – melyet már benőttek a cserjék – elkezdtük letalicskázni az országút szélére. A nagy ku- pac felét lehordtuk (a még felhasználható téglákat, köveket kiválogattuk, és szépen összeraktuk). Ígéretet kaptunk, hogy hétfőn a mellé lehordott szemeteszsákokkal együtt elszállítják. Kellemes és hasznos néhány munkaórát töltöttünk el itt a Leőwey-s diákokkal és az Ifjú- sági Uniós barátainkkal, akik a házat kezelik. Baumann József Őszi forrásfelújítás, és forrástisztítások a Mecsekben Hosszú várakozás után megkaptuk az engedélyt a Szuadó-völgyben lévő Mihály remete-forrás felújítására. A forrás felújítására azért volt szükség, mert a mellette lévő kis patak medre feltöltődött és ezért a víz és hordaléka rendre elöntötte a forrás előterét. A forrás felújítását a Mecsek Egyesület Munka Osztálya és a Mecsekerdő Zrt. végezte. Új formát öltött a forrás. A kifolyási szintet jelentősen megemeltük és az erózió koptatta partoldalt terméskő fallal megtámasztottuk. Az előteret megemeltük és nagyméretű terméskövekkel kiraktuk. Reméljük, hogy jelenlegi formájában is kedvelt célpontja lesz a kirándulóknak. A tarka falevelekből egyre több kerül az erdei sétautakra és a források előterébe. Nagyon szép fotót lehet készíteni ilyenkor az erdőről, a csörgedező patakokról, forrásokról. A csodás képek elkészítése után szánjunk néhány percet a források medencéinek, kis vízelvezető ereinek tisztítására. Fontos, hogy a falevelek ne akadályozzák meg a víz eltávozását a forrás előteréből. Néhány forrást az őszi falevelek teljesen betakarnak a tél kezdetéig. Ilyen a Tixi-forrás, Kalán Miska-kútja, vagy az Amália-forrás és még sorolhatnám. Segítsetek a levelek eltakarításával, hogy a forrásokat a kevésbé tapasztalt természetjárók is megtalálják, és friss ivóvízhez juthassanak. 8 A két éve meghirdetett forrásvédnökök tábora ma már a 250 kiépített mecseki forrásból 129 forrást tart karban: rendszeresen felkeresik és tisztítják a forrásokat, jelzik a felmerülő hiányosságokat. A még szabadon maradt 121 forrást megosztva túráink során tisztítjuk forrásvédnök barátainkkal és az erdőt járó jó szándékú emberekkel. Ha az erdőt járod és megpihensz egy forrásnál, majd hűsítő vizét iszod, gondolj ránk, akik ezt lehetővé teszik számodra. Baumann József forrásépítő Gyertyát gyújtottunk a természetjárók panteonjánál 2013. október 31-én délután a Remeteréten gyülekeztünk, hogy a különböző helyekről érkező turistatársainkkal együtt induljunk Büdös-kútra. Az őszi erdőben járva, lábunk alatt az avart taposva már azokra gondoltunk, akik miatt ezen a napon útra keltünk. Turistatársainkra, akik már nem a Mecsek útjait járják, hanem az égi ösvényeket. Ki fiatalon ment el, ki hosszú, dolgos, munkás élete alkonyán költözött el. Valamikor segítőtársaink, a természetbarát ügyet szolgáló turisták voltak. Nevüket az emlékezetünkön kívül egy-egy gránittábla őrzi a természetjárók panteonjában. Emlékező perceink hosszúra nyúltak. Virágainkat elhelyeztük, mécseseket gyújtottunk. Hagytuk, hogy a csend beszéljen. Majd Strasser Péter felolvasta Wass Albert „Mese az erdőről” című írását: Wass Albert: Mese az erdőről Az erdő pedig élni kezdett. Úgy éppen, ahogy ma is él. A Szellő, akit az angyal a ruhájából kirázott, járta a fákat, és a fák suttogva beszélgettek egymással. Vén fák odvában, sziklák üregeiben, bozótok sűrűjében matattak a manók, s tanítgatták az állatokat arra, amit tudni jó és hasznos. Úgy, mint ma is, éppen úgy. Tisztásokon, rejtett nyiladékok napfoltjain virágok nyíltak, s minden virágban egy-egy tündér lakott, és gondoskodott arról, hogy minden madár megtanulja a maga dallamát, és senki az erdő népéből mérges bogyót és mérges gyökeret ne egyék. Énekeltek a madarak és mesélt a forrás, a visszhang meg ült a sziklán halványkék ruhájában, és lógatta a lábát. Háromféle ember él a világon: Rontó-ember, Gyűjtő-ember és Látó-ember. Ha majd az erdőre kimégy, figyelve járj és lábujjhegyen. Ahogy a fák alá belépsz, és felreppen előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Meghallhatod, ahogy a szellő a fák között oson, és a fák suttogva beszélnek. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündér les rád. A patakot is meghallhatod, mert neked mesél csodálatos meséket az erdőről. 9 Menj bátran, minél mélyebbre az erdők közé. A fák alatt itt-ott látod még a harmatot, ahogyan megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép előtt. És ahogy mégy, céltalanul, egyik tisztásról a másikra, valahol megleled az Angyalok Rétjét. Nem tudod, hogy ez az, mert az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit érzel, hogy csodálatos. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, és kincsekkel töltik meg a szívedet. A legnagyobb kincsekkel, amik csak vannak az emberek számára: a Jóság, a Szeretet és a Békesség. Utána sokáig nehéz volt bármit is mondani, de aztán mégiscsak többen megszólalt unk, felidézve emlékeinket azokról, kiknek nevét tábla őrzi e szép helyen. Jónás Rudi egy verset idézett Wass Alberttől, majd tovább beszélgettünk a régiekről, majd a legutóbb eltávozottakról, Medovarszky Laci bácsiról és Balogh Pistiről. Úgy gondoltuk, kár, hogy nincsenek már közöttünk, de örülünk, hogy ismerhettük őket. Hazafelé bandukolva, már ismét az avart taposva, a felidézett emlékek, az elhangzott gondolatok után mi is úgy éreztük, hogy „az angyalok észrevétlenül mellénk léptek és kinccsel töltötték meg szívünket.” Tóth Klára „MÚLTIDÉZŐ” BÖRZSÖNYI KALANDOK 2000 májusában jártunk először a Börzsönyben, majd ezt követően még kétszer. Kismaroson egy ifjúsági táborban szálltunk meg, ahol rajtunk kívül száz diák volt, de szerencsére csak egy napig tartott az együttlét, mert ezt követően csak mi nyolcan maradtunk a szállón. Első nap reggelén igen finom tojásrántotta volt a reggeli, amiből bőségesen ettünk, és később ez okozta vesztünk. Ugyanis ezen a napon hajóval Esztergomba utaztunk, és a korábban elfogyasztott reggeli megülte a gyomrunkat, ennek következtében szinte egymásnak adtuk át a hajó mellékhelyiségének a kilincsét. Azóta is csínján bánunk a reggeli tojásrántottával. Másnap korán reggel igen hűvös időben, jól felöltözve utaztunk kisvasúttal Királyrétig. Innen gyalog indultunk neki északra a meredek hegynek, amitől igen kiizzadtunk, vala - mint az időközben előbújt nap is ontotta ránk a sugarait. Útközben alsóneműre vetkőztünk, mert senki emberfia nem volt a láthatáron – legalábbis azt hittük. Egyszer csak hangos, segítségnyújtást kérő hangok hallatszottak. A turistaúttal párhuzamosan vezetett egy erdei földút, amire rátévedt egy személygépkocsi. Mi visszakiabáltunk, hogy halljuk őket, de úgy vagyunk „öltözve”, hogy nem tudunk hozzájuk menni. Ők 10 viszont könyörögtek, hogy segítsünk nekik, mert nem tudják, hol vannak, és a nagy sár miatt egyáltalán nem tudnak megmozdulni. Nem volt mit tennünk, lementünk az erdei kocsiútra, és a gépkocsit több méteren át toltuk, míg sikerült megfordulnia, és visszaindult Királyrétre. Megizzadtunk, mire a Magas-Taxra értünk, ahol négyen ott maradtak, mi pedig négyen felmentünk a Nagy-Hideg-hegyre. Máig is bánjuk, hogy nem mentünk fel a Csóványosra, de szorított az idő, hogy elérjük a Kismarosra tartó utolsó vonatot. Mire visszaértünk a Magas-Taxra a turistaházhoz, az ottmaradtak igen- csak jó kedvre derültek a turistaházban elfogyasztott sörtől, amiből azért nekünk is hagytak. Következő nap Verőcére utaztunk vonattal, majd onnan gyalogosan mentünk tovább Magyarkút és Szendehely érintésével Katalinpusztára, ahol a Rockenbauer Pál kopjafát szerettük volna megnézni. A településen sehol egy lelket nem láttunk, aki eligazított volna bennünket a kopjafához. A templom, a paplak és a községháza is zárva volt. Ekkor jutott eszünkbe, hogy a kocsmahivatalt kellene felkeresnünk, az talán nyitva van. A füstfelhőben alig láttuk a vendégeket, akik nemhogy felvilágosítást nem tudtak adni a kopjafáról, de még a nevét sem hallották a nagy turistának. Csalódottan gyalogoltunk tovább, amikor egy tisztásra értünk, ahol pár ház állt, és egy fiatalember egy kis teherautót szerelt. Beszédbe elegyedtünk vele, és ő felajánlotta, hogy a bejáratás alatt álló, rendszám nélküli lassú járművel elvisz bennünket úgy 4–5 km távolságon az erdei dűlőúton. Az autóban csak egy ülőhely volt: a vezetőülés, illetve betett még pótülésnek egy hokedlit. Ezen Margitkánk foglalt helyet, hogy neki csak orvosi gyógyításra és Trabant vezetésére van jogosítványa, lassú járműre nincs. A teherautó két oldalának nem volt szabad dőlni, mert félő volt, hogy kiesünk. Hátsó része nem volt a járműnek, mondván: kell a levegő az utasnak. Mi heten a jármű alján ültünk, egymásba kapaszkodva, de nem féltünk, mert a 4–5 km-es sebesség még tűrőképességünk határán volt. Emberünk örült, hogy a járműve kibírta a kilenc személyt, meg a hátizsákjainkat is. Mi is örültünk, mert a kalandos utunk erőt adott a további túránkhoz. Másnap Nagymarosra utaztunk vonattal, és onnan gyalogoltunk Zebegénybe. Útközben megnéztük Hegyes-tetőn a Julianus barát kilátót, valamint több barlangot is. Zebegénybe leereszkedve valahogy a Szőnyi István Múzeum kertjében találtuk magunkat. A gondnok szaladt elénk, mondva, hogy ő csak egy-két személyt akar a kerti munkára felvenni, nem pedig nyolc nőt, akiknél ráadásul botok vannak, nem pedig kapa, gereblye. Jókat derültünk a történeten, és hosszabb ideig elidőztünk a Szőnyi-házban, igaz, nem munkásként, hanem vendégként. E börzsönyi túránk nem csak a természet szépségeit mutatta meg, hanem tele volt kalandokkal is, melyekre ma is vidáman emlékezünk. dr. Koncz Eszter Természetbarátok Klubja Kedves természetbarát társaim! A Természetbarátok Klubjának idei évzáró programjára december 14-én (szombat) – a tavalyi évhez hasonlóan – egy kellemes túrára hívlak Benneteket, ezúttal a Kelet-Mecsekbe, a Vörösfenyő kulcsosházba, batyunkban hozott finomságok falatozásával egybekötött közös beszélgetésre A kulcsosházban a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület delegációs csapata vár majd minket. A közösen eltöltött idő jó lehetőség lesz arra, hogy meséljenek az egyesület munkájáról és bemutassák nekünk a kulcsosház és környéke szállás- és programlehetőségeit. Aki teheti, hozzon batyujába szendvicsei mellé pogácsát, sütit, esetleg egyéb nyalánk- ságot, butykosába „hegylevét”. Kérlek, hozzátok magatokkal e napra kedvenc bögréteket is. Bízom benne, hogy a közösen eltöltött idő jó beszélgetéseket és sok ötletet szül majd a jövő évi közös programok összeállításához és megvalósításához. Amennyiben nem az utolsó pillanatban derül ki, hogy velünk tartasz a túrán, kérlek jelezd felém (20/340–4184, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A túra útvonala: Várvölgy autóbusz-megálló – Vörösfenyő kulcsosház – Várvölgy autóbusz-megálló (7 km). Találkozás: 8.30–8.45 között a pécsi távolsági autóbusz buszpályaudvaron, a váróteremben (a busz 9 órakor indul). Várható hazaérkezés: 15.20-kor. Scheitler Adrienn
2013. október 212. szám
MECSEK HÍRADÓ 212. szám 2013. október KITÜNTETÉSEK 2013. szeptember 21-én Dobogókőn tartotta a Magyar Természetjáró Szövetség a Természetjárók Napja ünnepséget, melyen kitüntetéseket is átadnak azok számára, akik sokat tettek a hazai természetjárásért. Baranya megyéből eddig már sokan részesültek kitüntetésben. Ez évben öt baranyai természetjáró vehette át az elismerést Garancsi Istvántól, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökétől: Balog Árpád (Tenkes Természetbarát Egyesület) „Czárán Gyula Emlékérem” Feketéné Móró Erzsébet (Hétdomb Természetbarát Egyesület) „Dr. Téry Ödön Emlékérem” Jancsi Attila (Dráva Természetbarát Sportegyesület) „Természetjárás fejlesztéséért” bronz fokozat Krifka László (Dráva Természetbarát Sportegyesület „Czárán Gyula Emlékérem” Strasser Péter (Dél-Zselic természetbarát Klub) „Természetjárás fejlesztéséért” ezüst fokozat A kitüntetésekhez szívből gratulálunk, köszönjük munkájukat, mellyel az elismerést kiérdemelték, és amelyre a továbbiakban is számítunk. Mindehhez jó egészséget, kitartást és még több segítőtársat kívánunk! Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége 2 5. Természetjárók Napja, Dobogókő Szeptember 21-én, szombaton rendezte meg a Magyar Természetjáró Szövetség – hagyományosan – a Természetjárók Napja ünnepséget Dobogókőn, a báró Eötvös Loránd menedékház előtti téren. Ez az ünnepség egy kicsit eltért az évek óta megszokottól, ugyanis kettős jubileumhoz kapcsolódott. Egyrészt ez volt a 25. Természetjárók Napja rendezvény, másrészt 2013-ban van a Magyar Turista Szövetség megalakulásának 100. évfordulója. Ez utóbbi eseményt a Magyar Természetjáró Szövetség három rendezvényből álló ünnepségsorozattal ünnepli, melynek második eseménye volt a Természetjárók Napja. Délelőtt 10 órakor érkeztünk meg Dobogókőre, így volt idő körülnézni a rendezvény helyszínén. Dobogókőn hűvös, felhős idő fogadott, de ennek ellenére óriási nyüzsgés volt. Több rendezvényt is tartottak, túrák és futóversenyek több száz résztvevője indult útnak. A szabadban hatalmas bográcsokban (nyolcat számoltam) finom ételek: gulyás, különböző vadpörköltek stb. főttek, várva az éhes turistákat, hogy majd megegyék azokat. A báró Eötvös Loránd menedékházban (Magyarország első menedékháza, melyet a Magyar Turista Egyesület épített 1897-ben) berendezett turista múzeum kiállítási anyagát erre az alkalomra időszakos kiegészítő kiállítással bővítették. Üveg vitrinekben korabeli fényképek, nyomtatott kiadványok, turista felszerelési tárgyak és egyéb emlékek mutatták be az elmúlt több mint száz év természetjáró történetét. A kis épületben – méretével ellentétben – hosszas „időutazást” tehettünk. A menedékház előtti téren 12 óra előtt már több száz természetjáró gyülekezett az ünnepségre. Mindannyiunk figyelmét felkeltette néhány régi ruhába öltözött fiatal, akik a helyszínen sétálgattak. Mint utóbb kiderült, ők a Semmelweis Ignác Humán Szakképző iskola diákjai voltak, akik korabeli ruhákba öltözve színesítették a rendezvényt. Pontban déli 12 órakor megkongatták a harangot, és a Himnusz eléneklésével elkezdődött az ünnepség, melyet Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke nyitott meg. A megnyitó után Szabó Imre a Magyar Természetbarátok Turista Egyesületének képviseletében emlékezett meg a Magyar Turista Szövetség 1913-as megalakításában részt vevő Természetbarátok Turista Egyesületéről, majd Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke foglalta össze az eltelt 100 esztendő turista történetét, a Magyar Turista Szövetség megalakulásától napjainkig. Ezek után Győri Tamás, az MTSZ nemrégiben kinevezett új igazgatója mutatkozott be, majd az MTSZ 2013. évi kitüntetéseinek átadására került sor. A természetjáró kitüntetéseket Garancsi István, az MTSZ elnöke adta át. Összesen 21 fő kapott kitüntetést, és jóleső érzéssel töltött el, hogy ebből öt Baranya megyei volt. Az ünnepséget a Szózat közös eléneklésével zártuk. Egy szép délelőttöt töltöttünk Dobogókőn, igazi „bakancsos turista hangulatban”, több száz barátunkkal. Jó volt együtt látni ennyi természetjárót, érezni a közösség erejét, mely ösztönzést és reményt ad a következő évek munkájához, a természetbarát mozgalom erősítéséhez. Strasser Péter 2 Turistaútjelzések felújítása a Mecsekben és a baranyai turista utakon Baranya megyében több mint 1400 km a jelzett turistautak hossza, ebből a Mecsekben közel 850 km található. A turista útjelzések legnagyobb részét a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség gondozza. Évről évre nagyjából előre elkészített terv szerint végezzük az útjelzések felújítását. Új turistautak létesítését – tekintettel a már meglévő útvonalak igen nagy hosszára – általában nem szorgalmazzuk, de kivételesen, indokolt esetben – főleg a jelzett utakkal kevésbé ellátott területeken – új turistautak kijelölésére is sor kerülhet. (Így alakítottuk ki pl. ez év nyarán a Dél-Zselicben a Szentkatalin falut a kéktúra útvonallal összekötő kék négyzet jelzésű új utat.) Kiemelt fontosságú a Mecseken áthaladó országos, illetve regionális turistautak karbantartása (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, Dél-dunántúli Piros Túra). Említést érdemel, hogy 2002-ben az addigi útjelzések a Mecsekben mintegy 200 km hosszan megváltoztak. Ennek magyarázata, hogy szövetségünk támogatást kapott az útjelzések felújítására, ezzel egy időben az addig kialakult jelzésrendszert igazítanunk kellett a turistajelzések tartalmi jelentéséhez (pl. „kör” jelzés ténylegesen forrásokhoz, völgyekben vezessen stb.). További jelzésváltást indokolt, hogy a Dél-dunántúli Piros Túra három megyén végig vezető teljes hosszában – a szabványnak megfelelően – piros sáv jelzéssel volt ellátva, kivéve a Mecsekben egy 16 km-es szakaszt Dömörkaputól Petőcpusztáig, melynek jelzése – elődeink hagyományát megőrizve – piros négyzet volt. Ezt a szakaszt átfestettük piros sávra, hogy a túraútvonal jelzése egységes legyen. A jelzésváltások lehetőségével élve a Mecsekben addig három, külön-külön futó zöld sáv jelzésű útvonalat összekötöttük egyetlen útvonallá, és kialakítottuk a közel 100 km hosszú Mecseki Zöld Túrát. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra teljes baranyai szakaszát 2006-ban felújítottuk, kapcsolódva az Országos Kék Kör az évi felújításához. 2012-ben a Rockenbauer Pál Kéktúra Vándorlást előkészítve szintén felújítottuk a baranyai szakaszt, ez az útvonal kb. 70%-ában teljes felújítást, a többi részen javítást jelentett. Szövetségünk jó kapcsolatban áll a Mecsekerdő Zrt. erdészeteivel, kérésükre több tanösvény útjelzéseit is felfestettük, ill. felújítottuk. Nyitottak vagyunk más szervezetekkel (zarándokutak, Zöld Út Egyesület) a szakmai együttműködésre az útvonalak kialakításával, a jelzések felfestésével kapcsolatban. A Baranya megyei turistaút hálózat útjelzéseinek karbantartását több egyesület végzi, területi elosztással. A Mecsekben szövetségünk útfestői (több egyesületből), a Zselic baranyai részén (Dél-Zselic) a Dél-Zselic Természetbarát Klub, az Ormánságban a Dráva TSE, a Villányi-hegységben a Tenkes TE, a Baranyai- és a Geresdi-dombságban a Mecsek Egyesület gondozza a turistautakat, végzi az útjelzés-felújításokat. Tagjaink igen sokat dolgoznak, néhány évre visszatekintve: 2009-ben 91 km, 2010-ben 168 km, 2011- ben 207 km, 2012-ben 173 km hosszan történtek útjelzés-felújítások. Ez évben a tavaszi és a nyári időszakban mintegy 100 km útjelzés felújítása készült el, a munkák ősszel még folytatódnak. Az útjelzések festéséhez – hosszú várakozás után – végre a Magyar Természetjáró Szövetség is anyagi támogatást ad, az erre a célra létrehozott „Útalap”- ból. A támogatási összegre (mely egyesületenként ez évben 100 ezer Ft lehetett) 3 szövetségünkből négy egyesület adott be támogatási igényt: a Dél-Zselic TK, a Dráva TSE, Mecsek Egyesület és a Tenkes TE. A támogatás jelentős mértékben csökkenti az útjelzést végző egyesületek anyagi terheit. Reméljük, erre a lehetőségre a jövőben is számíthatunk, legalább ekkora vagy nagyobb mértékben. A Baranya megyei több mint 1400 km-es jelzett turistaút-hálózat jelzéseinek folyamatos karbantartása nagy feladat, melynek útjelzésfestőink igyekeznek eleget tenni. Ezt a munkát mindenki a szabad idejében végzi, hiszen hivatásos útjelzésfestő állás jelenleg nincs. Természetesen ekkora úthálózatnál nem tudunk „napra készek” lenni, de a jelzett hiányosságokat folyamatosan javítjuk. Reméljük – és ezt a visszajelzések általában meg is erősítik –, hogy a Mecsekben és megyénk más tájegységeiben túrázóknak többnyire megfelelő támpontot adnak a Baranya megyei turista útjelzések. Strasser Péter Újra felkerül a térképre az Andorlaki-forrás 2013. szeptember második felében a Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület Munka Osztálya romjaiból újjáépítette az Andorlaki-forrást. Az elmúlt évben egy új, kék négyzet jelzésű turistaút került kialakításra Pécs-Somogy közelében. Ez vetette fel a gondolatot, hogy újítsuk fel a már teljesen használhatatlan régi forrást. A forrás felújítása mellett szólt továbbá a víz folyamatos megjelenése, az aszályos években is. A forrást a közelében lévő vadászházról nevezték el. A forrás közelében található az Andorlaki vadászház, mely nevét Kolozsvári Andor erdészről kapta, aki a Székesegyházi uradalom erdésze volt. A régi ház fából készült, de tönkrement. Ennek helyére épült az új vadászház téglából. A forrás homlokfala komlói andezitből készült, az előteréhez a régi forrás két betonlapját használtuk fel. Táblája gránitból készült és rajta látható középen az erdészek szimbóluma, a tölgyfacsillag. Baumann József forrásépítő Lezárták a feljáratot a Zengőn lévő tornyon (is)! A Földmérési és Távérzékelési Intézet 2012 novemberében szerződést kötött a vasbeton mérőtornyok hiányzó bejárati ajtóinak pótlására. A munka 13 megye 45 db vasbeton mérőtornyát érintette. Ezek között van a Zengőn található, az általunk kilátóként használt torony is. (Megjegyzem, eddig is a tiltó felirat ellenére kapaszkodtunk fel a tetejére!) A feladat végrehajtása során acélszerkezetű ajtók kerültek felhelyezésre. Tíz esetben az ajtókeretek is hiányoztak, azokat a helyszínen kellett mérethez igazítottan legyártani és beépíteni – olvasható az intézet honlapján. Laikus szemmel nézve érthetetlen, hogy a 4 Zengőn miért nem mehetünk fel a toronyba, hisz biztonságos, ép a felvezető lépcső, s a korlát is rendben van a tetején. A tilalom hátterében nyilvánvalóan a felelősség vállalásának, ill. nem vállalásának kérdése van. Most el kell fogadnunk ezt a helyzetet, de – a terület gazdáival, kezelőjével, használóival összefogva – megkeressük a megoldást arra, hogy „kulcsot kapjunk” az ajtóhoz, s ne zárjuk el – legalább a szervezetten odalátogató turisták elől – azt a csodálatos körképet, amiben a kilátó tetejéről gyönyörködhetünk. Eredményes munkálkodásunk reményében kérjük minden természetjáró türelmét, megértését! Tóth Klára Új jelzések a Mecsekben és környékén A Mecsek turistaútjain járva új jelzésekkel találkozhatunk. A SZENT MÁRTON ÚT BARANYÁBAN elnevezésű út jelzései ezek, mely útvonal több helyen a jelzett turista utakkal fonódva halad. Az utat – amely a megyében található, Szent Mártonnak szentel templomokat és a róla elnevezett településeket köti össze – 2010 óta a Kisújbányai Baráti Kör Alapítvány és a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség közösen alakítja ki. Az útvonal nemcsak a Mecseken, hanem a Baranyai-dombságon, az Ormánságon, és a Zselicen is áthalad majd. A jelzések festése a mecseki területeken kezdődött és folyamatosan történik az érintett tájegységekben. Rónaky Gizella Papi Pipa 30 teljesítménytúra 2013. szeptember 21. Kikönnyezte magát az ég a hét elején, szombatra már igazi kirándulóidő ígérkezett. Régi „adósság” törlesztésére érkeztem a Papi Pipa teljesítménytúrára, eleget bóklásztam már a környéken, de így egyben most először jártam végig az utat. Nagyjából tudtam, hogy hol mi vár rám, de új élményekkel is gazdagodtam. Ezért érdemes a Zselicbe jönni, többnyire a sáros vagy poros arcát mutatja, aztán előrukkol valami csodálatos szépséggel. Strasser Péter dobogókői elfoglaltsága miatt idén a Baumann házaspár vezényelte le a rajtot. Józsi szokásos humorával köszöntött, mondván, hogy idén elmarad a nyugdíjasok három kilométeres távja. Való igaz, ilyenkor valamivel fiatalabb korosztály gyűlik össze, mint a nyílt túrákon, de öröm látni, hogy mintegy 100 ember rámozdul erre a rendezvényre. Dicséret illeti a rendezőket is, a reggeli indulásra minden a helyére került, az ellenőrző pontokon csoki, ital, testi-lelki felfrissülés várta a túrázókat. 5 Még el sem indultunk, máris az első ellenőrző ponthoz értünk. Néhány éve még csak a helyét néztük meg az Aligvár-forrásnak, most egy szépen kiépített, stabil vízhozamú forrást találunk az út mellett. Mindenképpen érdemes ide betérnie annak, aki erre jár. A folytatás kicsit szomorúbb, a folyamatos fakitermelés miatt lassan eltűnik az erdő a Terecseny fölötti dombról. Sasrét a következő állomás, a Mecsekerdő Zrt. gyönyörű vadászháza és a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola van itt. Most sem okozott csalódást a környék, tarkállik a rét az őszi kikericsektől. Valami fehéret látok a lila virágok között, közelebbről megnézve beigazolódik a sejtésem, ezek is kikericsek, ilyen színűekkel eddig még nem találkoztam. Nagytótváros felé közeledve elérjük a Dél-dunántúli Kéktúra nyomvonalát. Diófák jelzik, hogy nemrég még lakott területen járunk. Rockenbauer Pálék többet láthattak a faluból, most csak egy ledöntött kereszt és némi kerítésmaradvány emlékeztet a múltra. A következő faluban, Szabáson a házak is állnak, néhány vállalkozó szellemű telepes még dacol az idővel. Lassan az út feléhez érünk, a Nagymáté felől érkező Postás úton van a következő állomás. A frissítő citromlé és a ráadás rozé után Ibafa felé fordulunk. Az elnéptelenedett falvak között a közeli Gyűrűfű volt az első, ennek köszönheti ismertségét. Ibafa neve is örökre fennmarad, mivel Komjáthy Károly operett szerző az „Ibafai lakodalom” c. művében megénekelte a „Papipipát”. A pipamúzeumba most ingyenesen beléphetnek a túrázók, a leselejtezett, pécsi helyi járatú autóbuszból kialakított italboltban viszont nincs bumlizás (érdemes lenne őket is felkérni a túra támogatására). Kevesen tudnak a kocsma mögötti 200 éves platánfáról, mielőtt elhagytam a falut, megebédeltem a fa alatti padoknál. Ibafáról aszfaltos úton mehetünk Almamellékre a piros jelzésen. A halastóból nem sokat látni az útról, csak a nádas jelzi, hogy merre van a víz. Egy kis kitérőt kell tennünk a kisvasút végállomásához, ott van a következő ellenőrző pont. A Szigetvár-Kaposvár közötti (megszűnt) vasútvonalhoz csatlakozott a kisvasút, fát szállított a környező erdőkből. Ma már csak turistalátványosság, az elmúlt száz év történetét a régi állomásépületben berendezett múzeumban ismerhetjük meg. Itt történt egyszer, hogy vonatot stoppoltam. Terecsenyből jöttünk Almamellékre, és mivel aznap már nem ment vonat Sasrétre, elindultunk gyalogosan a talpfák mellett. Egyszer csak csattogást hallunk a hátunk mögött, éppen csak félre tudtunk ugrani. Integettünk a közeledő vonatnak, erre az megállt. Kiderült, hogy különjárat megy Sasrétre a kiránduló gyerekekért, mi az üres vonaton utazhattunk odáig. Most nem Sasrét felé mentünk, hanem Terecsenybe, a régi vasút nyomvonalán. Emlékeim szerint itt mindig van sár, most is kerülgetni kellett a tócsákat. Legalább nem unatkozik az ember, mert sok látványosság nincs az úton. Stoppolni se lehet, 1976. december 31-én ment el az utolsó vonat. Itt-ott kilátás nyílik a tavakra, egy fénykép erejéig belopakodok az elkerített területre, másra most nincs idő. Az utolsó vasútmegállót elhagyva visszaérünk Terecsenybe, a Zrínyi kulcsosházhoz. Délutánra benépesült a falu, vidám arcokat látni mindenfelé, igazi fesztiválhangulattal zárult a nap. Jónás István 6 IN MEMORIAM Tarnóczai Mária (1930 – 2013) Szomorú szívvel értesültünk, hogy 82 éves korában eltávozott közülünk régi, kedves túratársunk, Tarnóczai Mária. Már az 1960-as években bekapcsolódott a természetjáró mozgalomba, a Pécsi Urán SC Géber Sándor által vezette természetjáró szakosztálya tagjaként. Aktívan részt vett minden munkában: akár kulcsosház vagy erdőtakarításról volt szó, akár túraversenyeken kellett pontőrséget vállalni, vagy túravezetőként – rá mindig lehetett számítani. A szervezőmunkában főleg a szálláskeresésnél vette ki a részét. Alapító tagja, majd lelkes, szorgalmas munkatársa volt a Társadalmi Erdei Szolgálatnak. A túrázásban is élen járt, helyi és országos túraversenyeken ért el szép helyezéseket. Volt benne valami eredendő bölcsesség, nyugalom és tolerancia, nem emlékszem, hogy valaha is bárkivel összeszólalkozott volna. Erős volt, kitartó és segítőkész. Együtt jártuk a „kéktúrát”, ha látta, hogy fáradok, nehezen veszem a szinteket, fölkapta a hátizsákomat és kilométereken át cipelte tovább. Méltatlanul bánt vele a sors. Élete utolsó éveiben teljesen eltűnt a látókörünkből, már csak szomorú hírek érkeztek felőle, egészségi állapotáról. Most ellobbant a lángja, és ő csendben elindult utolsó túrájára. Isten veled, Mária! Amíg mi élünk, Te is velünk élsz tovább! Lengyel Zoltánné HÍREK Új turistaút a Napszentély-kilátóhoz: Magyarhertelend községből a Napszentély- kilátóhoz vezető új turistaút került kialakításra, jelzése: zöld háromszög. Új turistaút a Geresdi-dombságban: Véménd térségében, Bátaapátitól délre a kék sáv és a sárga sáv jelzést eddig egy sárga háromszög jelzés kötötte össze. Ez a sárga háromszög jelzés a sárga sáv elágazásától 8 km hosszúságban meg lett hosszabbítva a következő útvonalon: sárga sáv elágazás – Sarok-tábla – Vadkörte tábla – Schleiher- sír – Ellető-völgy – Dömörkapu (egykori település), erdei temető – Határ-földek – Véménd, körforgalom, sárga sáv jelzés. (A turistaút Dömörkaputól délre eső része Véménd irányába Baranya megyei terület, a Dömörkaputól északra vezető része pedig már Tolna megyei terület.) A sárga háromszög jelzésről az Ellető-völgyből egy sárga rom jelzés vezet fel (0,8 km) a volt Dömörkapu-pusztára (Felsőpuszta). Folyamatban van az új turistaútra útjelző oszlopok és táblák készítése, melyeket a Mecsekerdő Zrt. Pécsváradi Erdészete készít. A turistautat a Mecsek Egyesület készítette. Lezárták a Zengőn a kilátót: a Földmérési és Távérzékelési Intézet lezárta a Zengőn lévő kilátót. (Lásd még külön írásunkat.) 7 Felújított kereszt: megújult a Máriakéménd közelében található 110 éves Héhwald- kereszt, melyet 1903-ban állítottak. A kereszt az Új-hegyen a kék négyzetről leágazó kék kereszt jelzésű turistaúton található. A kereszt felújítását a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya végezte. Időpont változás: a 2013-as nyílt túra programban eredetileg október 5-re meghirdetett „Sás-völgyi csavargások” elnevezésű nyílt túra október 6-án, vasárnap kerül megrendezésre (lásd még: Nyílt túrák). Rendezvények október 4–6, péntek- vasárnap: Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó. Helyszín: Kaposvár. R.: Somogy Megyei Természetbarát Szövetség. Információ: 20/454–7443, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , internetes honlap: www.smtsz.gportal.hu; október 5, szombat: „Szent Imre 30, 20, 10” teljesítménytúrák. Rendező: Szent Imre Iskolai Sportkör, Siklós. Rajt: Máriagyűd, templom, 7.30–9.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, TTT tagsággal, Magyar Turista Kártyával, ill. diák, nyugdíjas 100 Ft kedvezmény). Információ: Pálinkás István ( 20/447– 2141); október 5, szombat: Emlékkő avatás az Aligvár-forrásnál – Balogh István emlékére. R.: Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete, Dél-Zselic Természetbarát Klub. Helyszín: Terecseny, Aligvár-forrás, időpont: 13.30. (Lásd még: Nyílt túrák.) Információ: Strasser Péter (20/522–2953). október 12, szombat: „DÖKE 30, 15” teljesítménytúrák. Rendező: DÖKE, Komló. Rajt: Mánfa, Teleház és Könyvtár (Fábián Béla u. 58.), 8.00–9.00 (30 km), 8.00– 10.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600 ill. 400 Ft (MTSZ, Magyar Turista Kártyával, diák, nyugdíjas: 100 Ft kedvezmény). Információ: Balogh Bettina ( 20/777–4006), Balogh Zoltán ( 20/380–0777); október 12, szombat: „A Zselic csücskében” – természetjáró túraverseny általános iskolásoknak. Rendező: Mindszentgodisai Általános Iskola DSK. Rajt: Kisbeszterce, Faluház, 9.00–10.30. Részvétel: 2–4 fős csapatokkal. Nevezési díj: 200 Ft/fő. Információ: Schóber József ( 20/437–8314); október 18, péntek: „Örökségünk” – délutáni diskurzus. Rendező: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Fehérné Kardos Ágnes: Tunézia szépségei – vetítéses előadás. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Időpont: 17 óra; október 19, szombat: „Mecseki Kikelet Maraton, Félmaraton, Minimaraton” teljesítménytúrák. Rendező: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Távok: 41, 23, ill. 5 km. Rajt: Pécs, Hotel Kikelet, 6.30–8.00 (41, 23 km), 8.00–11.00 (5 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 900 Ft/fő (41 km) 700 Ft/fő (23 km), 600 Ft/fő (5 km). Diákoknak 100 Ft kedvezmény. Információ: Bota János ( 30/993–8595); október 19, szombat: „…álmában csönget egy picit” – 100 éves a PÉCSI VILLAMOS emléktúra. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Táv: 12 km. Rajt: Pécs – Balokány liget, 19.00–20.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 600 Ft/fő (diákoknak 100 Ft kedvezmény, 6 év alatt ingyenes). A CÉL 24 órakor zár. Egyszeri rendezés! Információ: Bota János ( 30/993–8595); 8 október 23, szerda: „Éger-völgy 40, 20, 10” teljesítménytúrák. Rendező: Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete. Rajt: Pécs – Éger-völgy, Teca Mama kis- vendéglője, 6.00–8.00 (40 km), 8.00–10.00 (20 km), 8.00–12.00 (10 km). Cél ugyan- ott. Nevezési díjak: 1800 Ft/fő (40 km), 1300 Ft/fő (20, 10 km). Információ: Jávor Zoltán ( 30/241–8522); október 26–27 (szombat-vasárnap): „Mecseki Láthatatlanok nyomában 2x50” történelmi emlék- és teljesítménytúra. Rendező: Vargánya Tanya, Hétdomb TE. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya Tanya, szombaton: 10.00–11.00, vasárnap: 4.00–4.30. Cél ugyanott. Nevezés: csak előzetes nevezéssel, október 15-ig! Nevezési díj: 2000 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, Magyar Turista Kártya, diák, nyugdíjas 100 Ft kedvezmény). Előzetes nevezés, valamint információ a túrákról: Varga Jenő ( 30/475–5862), e- mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; október 26, szombat: „Mecseki Láthatatlanok nyomában” 56, 28, 14, 7” törté- nelmi emlék- és teljesítménytúra. Rendező: Vargánya Tanya, Hétdomb TE. Rajt: Zobákpuszta, Vargánya Tanya, 5.00–7.00 (56 km), 7.00–8.30 (28 km), 8.00–9.30 (14 km), 9.00–10.00 (7 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 900, 800, 700, ill. 500 Ft/fő (MTSZ, MSTSZ, Magyar Turista Kártya, diák, nyugdíjas 100 Ft kedvezmény). In- formáció: Varga Jenő ( 30/475–5862), e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; november 5, kedd: Természetbarátok Klubja. Déligyümölcsök – Kinan Mohamed előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21), időpont: 17 óra. NYÍLT TÚRÁK ► október 5, szombat: Emléktábla avatás a Dél-Zselicben, az Aligvár-forrásnál (a Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészete és a Dél-Zselic Természetbarát Klub közös ren- dezésében). Útvonal: Sasrét – Terecseny, Aligvár-forrás – Sasrét (7 km). Találko- zás: Almamelléken, az erdei kisvasút végállomásánál 9.15–9.30 között. Utazás előtt a túra résztvevői megtekinthetik az Almamelléki Kisvasúti és Erdészeti Múzeumot. Utazás Almamellékről Sasrétre, ill. vissza kisvasúttal. (A túra résztvevői a kisvasúton egy jegy áráért oda- és visszautazhatnak). Sasréten dél-amerikai rovarkiállítás, az erdei iskola és a tanösvény megtekintése, séta az Almás-forráshoz. A túra Sasréttől az Aligvár-forrásig vezet, ahol emléktáblát avatunk Balogh István, a Dél-Zselic Természetbarát Klub egykori elnöke emlékére, aki nagy szerepet játszott a Dél-Zselic turisztikai fejlesztésében. Visszautazás Sasrétről a 16 órakor induló kisvasúttal Almamellékre. Túravezető: Strasser Péter ( 20/522–2953); ► október 6, vasárnap: „Sás-völgyi csavargások”. Útvonal: Hetvehely – Nyáras- völgy – Nyáras-forrás – Szarvas-kút – Sás-völgy – Cigány-forrás – Hetvehely (13 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás 8.30-kor a pécsi főpályaudvar csarnokában (a vonat 8.50-kor indul). Visszautazás Pécsre a Hetvehelyről 16.30-kor induló vonattal. A túra résztvevői megtekinthetik a területen az erdészet által 2012/2013-ban létreho- zott közjóléti beruházásokat: az Erdő Háza ökoházzá történő átalakítását, az erdei tor- napályát és a mellette kialakított tanösvényt. Az Erdő Házában a résztvevőket az erdé- szet várja egy kis gyümölcslé kóstolóra (Naturalé, 100%-os gyümölcslé). A helyszí- nen lehetőség lesz 2 dl-es kiszerelésű alma, alma-szeder, illetve alma-bodza gyü- mölcslevek vásárlására is (200 Ft/db). A kóstolás szervezése miatt kérjük a részvételi 9 szándék előzetes jelzését a túravezetőnek! Túravezető: Scheitler Adrienn ( 20/340– 4184); ► október 11–13, péntek – vasárnap: Liptódi 3 napos túra ott alvással a Jómadár Ifjúsági Szállóban. Szállásdíj ára: 1000 Ft/fő/éjszaka (ágyneműhuzatot vagy hálózsákot hozni kell) Reggeli: 500 Ft, vacsora: 600 Ft. Borkóstolás: 300 Ft/fő. Teljes költség a 3 napra: 4500 Ft + az utazási költség (ami buszjegy ára). A napi programokon külön is részt lehet venni: – október 11, péntek: a Liptódpusztai-völgy szurdokvölgyeinek felfedezése. Útvonal: Liptód – Liptódpusztai-völgy – Liptód (Alkotók csarnoka, templom és helytörténeti gyűjtemény megtekintése, borkóstolás a pincesoron). Táv: 10 km, szintemelkedés: 300 m. Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 8.35-kor (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 2-es kocsiállásáról 7.15-kor indul a busz). Túravezető: Markesz István (20/772–0330); – október 12, szombat: Gőzgombócfesztivál Geresdlakon. Útvonal: Liptód – Lókúti-pihenő – Mária-kápolna, Mária-forrás – Maráza – Hidáki-völgy – Geresdlak – Kisgeresd – Geresdlak – (Liptód). Táv: Geresdlakig 14 km, a Liptódra visszaérkezőknek 19 km. Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 8.35- kor (Pécsről a távolsági autóbusz-pályaudvar 2-es kocsiállásáról 7.30-kor indul a busz). Túravezető: Biki Endre Gábor (30/452–4579); – október 13, vasárnap: Túra a 740 éves Török-várhoz. Útvonal: Liptód – Kéméndi-tető – Schlossberg – Török-vári pihenő – Török-vár romjai – Vályús-forrás – Nagy-pincesor – Új-hegy – Máriakéménd. Táv: 15 km, szintemelkedés: 300 m. Találkozás: Liptódon a buszfordulóban 10.30-kor (Pécsről 9.20-kor indul a bajai járat a Babarci elágazásig, onnan 10.12-kor indul járat Liptódra). Túravezető: Jónás István ( 30/680–7440); ► október 19, szombat: „A zarándokok nyomában”. Útvonal: Szalánta – Bisse – Tenkes-hegy – Siklós (18 km, szintemelkedés: 300 m). Találkozás: 9-kor Szalántán, a Marica vendéglő előtt (Pécsről 8.15-kor indul autóbusz a távolsági autóbusz- pályaudvarról, a 15-ös kocsiállásról; Siklósról 8.30-kor indul autóbusz). Túravezető: Andrasek Csaba ( 70/375–4872); ► október 23, szerda: „Takács Gyula Emléktúra”. Útvonal: Hősök tere – Tripammer-fa – Rábai-fa – Lapis – Remeterét – Éger-völgy (17 km). Találkozás: a pécsi főpályaudvar előtt, a 4-es busz megállójában 8.30-kor. Túravezető: Becze László ( 72/259–940); ► október 26, szombat: „ A Jakab-hegy rejtett kincsei". Útvonal: Pécs, Éger-völgy, „Teca Mama” vendéglő – Jakab-hegy – „Teca Mama” vendéglő (14 km). Talál- kozás: „Teca Mama” vendéglőjénél 9 órakor (22-es helyi autóbusz járat 8.40-kor indul az uránvárosi autóbusz végállomásról). Túravezető: Marton József ( 20/297– 7778). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással október 2, szerda: Sikonda – Vágotpuszta – Cifra-malom – Sikonda (11 km). Indu- lás a 8 órai sikondai buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376–6437). 10 október 6, vasárnap: „Őszi túra a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Komló-Szilvás – Barna-kő – Sín-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Máré-vár – Máré-csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Komló (25 km). Rövidebb táv a Máré-csárdáig (17 km), ahol autóbuszra lehet szállni. Indulás 8 órakor a szilvási SPAR áruház elől. Túravezető: Horváth Attila ( 70/953–3050); október 13, vasárnap: „Eperjesi Ernő” Emléktúra. Útvonal: Szászvár – Vörösfenyő kulcsosház – Babina – Magyaregregy – Almás – Pap-erdő – Kis-kút- orma – Szöge-hegy – Szilvás (18 km). Rövidebb táv: Szászvártól Magyaregregyig (10 km). Indulás a 7.35-ös mekényesi buszjárattal. Túravezető: Enyezdiné Tamássy Magdolna ( 20/573–5502); október 19, szombat: „Barangolás őszi fényben”. Útvonal: Körtvélyes – Mecsekpölöskei-tó – Mecsekfalu (6 km). Indulás a 8.25-ös körtvélyesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376–6437); október 20, vasárnap: „Forrásokat követve”. Útvonal: Pécs, Hősök tere – Zsolnay- kút – Dagonyászó-forrás – Barátság-forrás – Cirkó-forrás – Kőlyuk – Kőfejtő- kút – Cifra-malom – Sikonda (11 km). Indulás a 7.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet ( 20/260–1947); november 6, szerda: „Ősz a Közép-Mecsek fái között”. Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Letics – Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Hármas-forrás – Andor-forrás – Tripammer-fa – Árpád-tető (11 km). Indulás a 8 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376–6437). DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezvényeiről információ kérhető, és a programokra előzetes jelentkezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326– 9459 telefonszámokon, illetve a következő e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. További információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. ► október 5, szombat: „Színes lombok” túra – JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA. A kirándulás résztvevői hamisítatlan erdei túrán kaphatnak betekintést az erdei életközösségek bonyolult, ám mégis egyszerű törvényszerűségek alapján működő rendszerébe. A 2012-ben átadott Üveges-ösvényen haladva a régi üveges mesterség csínját-bínját és a hozzá kapcsolódó hagyományokat is megismerhetik az érdeklődők. A tanösvény a Kelet-Mecsek 18. századi üveghutáinak és az ott dolgozóknak állít emléket, valamint bemutatja az üveget, amely jelen van a hétköznapjainkban, mégis oly keveset tudunk róla. Az útvonalon, mely Hosszúhetényben az Üvegmúzeumtól indul, majd Pusztabányán és Kisújbányán át Óbányára vezet, 11 ismertető tábla segít ismereteink bővítésében, egyszersmind a kikapcsolódásban. A túra közben, kis pihenő keretében egy hangulatos büfénél étkezési lehetőség is nyílik. Helyszín: Hosszúhetény, Tavasz vendéglő; időpont: 10 óra. A túra hossza: 8 km, időtartama: 5 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő; ► október 5, szombat: Csillagnéző túra a Zselicben. A Zselicben a lakott területektől, városoktól távoli, világítás nélküli helyen olyan látvány tárul a túrázók elé, amilyen nemcsak Magyarország, hanem egész Európa területén is ritkán adatik meg. 11 Naplemente után derült égbolt esetén az ismert csillagképek mellett a halványabb csillagok sokaságát és a Tejutat is meg lehet figyelni csillagász szakember segítségével. A résztvevők távcsővel tanulmányozhatják a szabad szemmel nem látható jelenségeket, és számtalan érdekes információt tudhatnak meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrétől. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (telefon: 30/405– 4571)! Helyszín: Zselic, Bánya, Panoráma Panzió parkolója, időpont: 18.00 óra. A túra hossza: 5–6 km, időtartama: 3–4 óra. Részvételi díj: felnőtt: 800 Ft/fő; 18 éves korig: 600 Ft/fő; ► október 12, szombat: Geotóp Nap a Tettyén. A Geotóp Nap országszerte meghirdetett programjai hazánk földtudományi kincseire hívják fel a figyelmet. A nap pécsi eseményén a Tettye földtani értékeit geológus szakember mutatja be élményszerűen, közérthető módon mindenkinek. Helyszín: Pécs, Tettye tér, időpont: 10.00 óra. A program ingyenes; ► október 16, szerda: Kis nyomolvasó – pecsétgyűjtő program gyerekeknek. Állatnyomok az erdőben, a mezőkön és a vízparton. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra; részvételi díj: 300 Ft/fő; ► október 19, szombat: Csatatéri séták – Zrínyiújvár. A túrasorozat a hadtörténelem nyomait követi végig terepen a török időktől az 1950-es évekig, hadtörténész kutató közreműködésével. A program során az 1664-es ostrom helyszínét, valamint a Murakeresztúr környéki ’50-es évekbeli erődkörletet ismerhetik meg a résztvevők. Helyszín: Őrtilos, vasútállomás, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2–3 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő; ► október 21, hétfő: Kis Természetbúvárok Szakköre. A tenger titokzatos világa, élet a sós vízben. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: 300 Ft/fő; ► október 26, szombat: Eltűnt puszták nyomában túra kisvasutazással. A meszteg- nyői állomásról a résztvevők kisvasúttal indulnak a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetbe. A kakpusztai végállomástól gyalogosan sétálva ismerhetik meg a terület természeti értékeit. Kakpusztán áthaladva a még meglévő házakat, romokat, feszületeket lehet megtekinteni. A régi történetek segítségével megelevenednek az egykori falu, ma erdős terület mindennapjai. A falu bemutatását a falu egykori lakója is segíti. A programon a II. világháború emlékeit is felkutathatják a részvevők. A túra résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben előzetes jelentkezés szükséges (telefon: 30/405–4571)! Helyszín: Mesztegnyő, kisvasút állomás, időpont: 10.00 óra (gyülekező: 9.30 óra). A túra hossza: 9 km, időtartama 5–6 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő + kisvasúti jegy ára; ► november 2, szombat: Halottak napi megemlékezés a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen. Helyszín: Mohácsi Történelmi Emlékhely, időpont: 14.00 óra. A program ingyenes; ► november 5, kedd: DDNP Klub. A dávodi Földvári-tó madárvilága – Mórocz Attila diavetítéses előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szö- 12 vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522–2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu 13
2013. szeptember 211. szám
Tanácskoztunk Nyugat-Magyarországi Megyei Természetbarát Vezetők Találkozója Somogy megyében, Kaszópusztán rendezte augusztus 30. – szeptember 1. között a So- mogy Megyei Természetbarát Szövetség a hagyományos találkozót, amelyen a szövet- ségi munka aktuális helyzetéről, fontos feladatokról, tervekről tanácskoztunk. Zala me - gye kivételével minden megye képviseltette magát, s az MTSZ vezetőség részvételét is jelezte a meghívó. Mire megérkeztünk, már tudtuk, hogy dr. Simkó Gabriella 2013. augusztus 31-ével távo- zott a Magyar Természetjáró Szövetség Országos Központja igazgatói tisztségéből , s ezt a hírt a helyszínen meg is erősítették. A híren hamar túlléptünk, s ennek az volt az oka, hogy az MTSZ delegálta a találkozóra dr. Molnár Andrást, aki a Turistaút Szakbizottság vezetőjeként jól irányította a tanács- kozásra szánt időben kialakult beszélgetést. Jelen volt Malárik Attila is, aki a már koráb - ban távozott Farkas György feladatait fogja ellátni. Molnár András mindvégig felkészülten, céltudatosan irányította a beszélgetést, s terelte vissza a gyakran indulatoktól sem mentesen kifejtett gondolatokat az általa konstruktívan kijelölt irányba. A téma az útjelzés-festéshez kapcsolódó értékelő, ellenőrző tevékenység volt, a megyei vezetők azonban gyakran visszatértek örökzöld problémáinkhoz: a kom- munikációs hibákhoz, a pénzszűkéhez, a pályázati bonyodalmakhoz, az ifjúság bekap - csolásának nehézségeihez, vagyis a megyék életében jelenlévő napi problémákhoz. Vé- gül elfogadtuk, hogy az értékelő munkáról azért fontos beszélni, hogy a szövetség által támogatott útjelző munkák, valamint a fejlesztési, felújítási tevékenység egységes szem - pontú értékelése, ezek gyakorlati hasznosítása megtörténhessen mielőbb. A szakbizottság egy oktatási segédanyagot is összeállított, amit megkaptunk. Szombat délután (a jó hangulatú kisvasutazás és a Baláta-tó melletti séta után) a gyakorlatban is kipróbálhattuk a tervezetben vázolt szempontok érvényesülését egy tanösvé nyen. Esténként – szintén a szokásoknak megfelelően – már kötetlenebbül, de ekkor sem ér- zelmek és indulatok nélkül folytattuk a beszélgetést. Nem haszontalanok az ilyen, gyak - ran hajnali órákig tartó beszélgetések, mert bár ilyenkor sem váltjuk meg a világot, de sok hasznos gondolat, tapasztalat, módszer cserél gazdát. Vasárnap délelőttre egészen konkréttá vált a munka. Megyénként, régiónként térképen is szemléltetni tudtuk, hogy nagyjából az egész Dunántúlon van gazdája a turistautaknak. Ha az MTSZ akár saját forrásból, akár pályázatok segítségével támogatni tudja az út jel- zésfestést, a karbantartást, akkor az útjelzések festésének értékelésére összeállított anyag a megfelelő módon használva alkalmas lesz arra, hogy az értékelés egységes, a fejlődést szolgáló legyen, s segítségével kialakuljon a minősített festők kiváló munkát végző cso - portja. Első feladatuk a folyamatban lévő ROP pályázatokban vállalt munka, a kék utak festésének, karbantartásának határidőre történő elvégzése lesz. A közösen eltöltött idő, az együtt elvégzett munka bizonyította számunkra, hogy a meg - újuló MTSZ egyik, a megújulást komolyan gondoló, azért következetesen és tudatosan dolgozó, jó irányban elmozduló munkacsoportja az Turistaút Szakbizottság. A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Balázs László és segítőtársa, Fodor Péter nagyszerű körülményeket, kiváló ellátást biztosított a „Somogy megye zöld szívé”-nek is nevezett vadregényes erdő közepén lévő vadászházban. A találkozó végén a jövő évi soros rendező, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Dománszky Zoltán hívta meg a jelenlévőket a 2014-es tanácskozásra. A hallottakról, tennivalókról hamarosan nekünk is kell szót váltanunk tagszervezeteink vezetőivel, s jelzésfestőinkkel. NYÁRI ÉLMÉNYEK Tóth Klára • Nem is annyira jelzetlen utakon Június 2-án „Jelzetlen utakon” címmel indult túra, mely a Dráva TSE, a PTTE Vámos Mihály Szakosztály és a Tenkes TE eseménynaptárában is szerepelt. Túravezetőnknek, Várnainé Meng Hajnalkának ez volt az első hivatalos túrája. Mindig szerette a számára ismeretlen vidékek felfedezését. Így jutottunk el mi is Nagyárpádról egy két kanyarral Szőkéd hangulatos településére. Jól felkészült túravezetőnk érdekes és sok látnivalót tartalmazó túrát állított össze. Az induláskor beszélt a település múltjáról, majd az öreg temető érintésével jutottunk el az idei „év madarainak” fészkelő helyére. A színpompás gyurgyalagokat viszont csak a magasban láthattuk. A helyi pincesor szép kis házait elhagyva kellemes sétával értünk a Pécsudvardi-tóhoz, ahol első pihenőnket tartottuk. Tovább indulva a pécsudvardi dombtető előtt mentünk át az M 60-as autópálya alatt. A pogányi szőlők érintésével jutottunk el a pogányi tavakhoz. Itt láthattunk kis hattyúkat is. A szépen kialakított pihenőhelynél újra leültünk pár percre, majd egy há - romnegyed órás sétával értünk a túra végállomására, Szőkédre. Előzetes egyeztetéssel sikerült kinyittatni az „ivót”, ahol egyéb meglepetés is várt ben- nünket. Bunyevácz Mátyás polgármesterben megismerhettünk egy vendégszerető és a települését szívügyének tekintő embert. Egy kis településismertetőt és kiváló vendégváró körte pálinkát kaptunk, valamint terülj-terülj asztalkát mindenféle mangalica disznóság- gal. Ezután egy falusétán ismerhettük meg a települést. A várt nagy sár – szerencsére – csak egy-két helyen kísértett... A címben írt „nem is annyira jelzetlen utak” pedig azért voltak, mert a magyar zarándok- út jelzéseivel találkoztunk, egy-két kitérőnk kivételével. Ezen jelzések egyirányú festése sem igaz, mert egy helyen két irányba festve (párhuzamos utakon) is találtunk jelzéseket, hm... Mind a 16 résztvevő nevében köszönöm a kiváló túrát Hajnalkának és a vendéglátást Mátyás barátunknak! Jövőre is visszatérünk, természetesen egy másik útvonalat vá- lasztva! • A Közép-Mecsek kilátóinál jártunk atiKA Június 15-én, szombaton reggel kellemes nyári időben köszönti a nyílt túra résztvevőit Sipos Imréné a Mandulásban. Az üde zöld fűvel borított tisztáson több kisgyermekes család telepedett le, hogy itt töltsék el a napot. Túravezetőnk, Erzsike ismerteti a mai túra útvonalát, Hegyi Ferenc túratársunk pedig egy szép dallal adja meg az alaphangulatot a mai kiránduláshoz. A tornapályán követjük a piros sáv jelzést, és utat engedünk az éppen arra kocogó város- lakóknak. Sajnos a szép új információs táblák a szakszerűtlen felszerelés miatt már fer - dén lógnak, jó lenne mielőbb hosszabb csavarokkal megerősíteni őket! Kanyarogva érünk a lapisi országúthoz, ahol figyelmesen áthaladunk, és a piros háromszög jelzést követjük. Balra a kis tisztáson, a sok fehér orlay murok között tarka virágok hívják fel magukra figyelmünket. Tovább haladunk az enyhe emelkedőn és nemsokára egy bordó virágot pillantunk meg, ami nem más, mint a védett vitézvirág. Eszmei értéke 10 000 Ft. Odébb néhány lépésre a fehér kétlevelű sarkvirág nyújtózkodik a kis tisztáson. A Lapisig haladva további szép virágokat, üde zöld erdőt látunk fehéredő mészkövekkel. A lapisi volt vadászház közelében most több érdekes látnivaló és emlékhely található, melyekről pontos információkat tudunk meg a túravezetőtől. Egy kis kitérővel a Sós-hegyi kilátóhoz megyünk, melynek kilátó szintjéről látjuk a kö- vetkező úti célunkat, a tubesi János-kilátót, és a szép távoli erdőket, valamint a Jakab- hegyet. Alig telik el fél óra gyaloglás a szerpentines meredek úton, melyen nagy kiálló mészkövek nehezítik haladásunkat. Kicsit megizzadva, zihálva felérünk a hegy tetejére. A kilátónál Kovács Szabó János, a Tubes Kilátó Alapítvány volt titkára fogad bennünket nagy örömmel és a torony képével ellátott bélyegzőt nyom a túrajelentőnkre, térké pe- inkre. Ismerteti a kilátó építésének részletes történetét, melyet nagy érdeklődéssel figye - lünk. Tóth Klára, a BMTSZ elnöke szól a szövetség munkájáról és elmondja, hogy már hagyo- mánnyá vált az év végén a tubesi pezsgős évbúcsúztató, melyre ez úton is hív minden jelenlévőt. Az utolsó falatokat is lenyelik az éhesebbek, és indulhatunk immár lefelé az alacsonyab- ban lévő Kis-Tubesi-kilátóhoz. Kellemes a levegő és a szórt murvás úton a szép környe- zetben gyors a haladás. Sárga gyűszűvirágok bújnak meg a kis erdei tisztás szélén. A fehéren csillogó kilátónál virágszőnyeg, kék ég, és nagy habos felhők fogadnak bennün- ket. Nézzük a távoli tavakat, az alattunk elnyúló szőlőhegyeket és a belváros házait. Többen fotózzuk a csodálatos virágokat és a tájat. Indulásra szólít vezetőnk és elindul a Misina irányába. A bordó és kék színű imolák megállítanak egy fotó elkészíté sének ide- jére. A csapatot a „Kovács Szabó János lépcsősornál” érem be. Egy kis emelkedő, és már a tévétorony aljánál kiépített hűs árnyas pihenőnél telepedünk le. Meghallgatjuk az ismertetőt a régi és új kilátóról, és szó esik Kiss József volt Mecsek Egyesületi titkárról is, akiről a régi kilátót elnevezték elődeink. Feri barátunk ismét dalra fakad és megörven- dezteti kellemes hangjával a résztvevőket. Lefele haladva betérünk a sípályához, és megcsodáljuk a hatalmas zöld pázsitszőnyeget, mely most borítja a meredek oldalt. Sziklákba vájt úton gyalogolunk és nézegetjük az oldalban az aranyos fodorkák zöld csipkéit. A Dömörkapunál elhaladunk a gondozott sziklakert mellett, melyet a túrán jelen lévő Tamás gondoz évek óta. A közepén a maga készítette jelzőtáblák igazítják útba a kirándulókat. A romokban heverő volt vidámpark látványa mindenkit lehangol, és most gyorsabban szedjük lábainkat, hogy ne is lássuk a pusztulást. A Flóra-pihenőtől szép a kilátás a távolba, a völgyben lévő volt külszíni szénbányára és a közepén kéklő tóra. Csodálatos virágokkal borított tisztásokon haladunk keresztül, majd sűrű erdőben járunk, melyben egy szintén védett virágot pillantok meg a gérbicset. Eszmei értéke 5000 Ft. Kiérünk a jelzett turistaútra, és az Ilonka-pihenőhöz igyekszünk. Itt a környéken már kivágták a beteg fekete fenyőket és elszállították őket. A pihenő magas fehér oszlopaival a tölgyek és fenyők fölé magasodik. Csoportképet készítek, majd a sétaúton, és ösvényeken haladva a szépen kialakított Balázs pihenőhöz érünk. Innen is csodálatos a kilátás az egész Tettye környékére és a városra. Kicsit nézelődünk , majd elindulunk óvatosan lefelé a sok lépcsőn. Az autóbusz éppen most megy a fordulóba, ezért néhány társunk, akiknek sietős a dolga, elbúcsúzik tőlünk. Mi az egyik kis vendéglőbe térünk be, ahol a kellemes hűs fák lombjai alatt iszunk folyadékpótló finom sört. Kellemes a hangulat, ami a túra eddigi távjára is elmondható. Már csak a Kálvária dombon lévő kilátóhely van hátra a mai túrából. Jólesik a pihenés az egyre nagyobb melegben, ami hirtelen köszöntött ránk. Átvágunk a felújított Tettye parkon, majd elhaladunk az egy éves késéssel beindított szép üzemelő szökőkút mellett. A kőfalba épített járóosztályon haladva látjuk a fából készült kereket lassan forogni a rácsorgó forrásvíz hatására. Lent a belvárosban a várfal mellett haladva érünk az alagút fölötti Kálvária dombon lévő új kilátóponthoz. Szép innen is a kilátás a városra és egy kicsit távolabb ra is. Erősen süt a Nap, ezért lesétálunk a lépcsősoron, tovább le a Hunyadi úton és búcsúzásként fotót készítek a dzsámi előtti Szentháromság szobornál, a túrán résztvevők egy kis csoportjá- ról. Egy kellemes szép napot töltöttünk el a Mecsek déli oldalában felkeresve a k ilátóponto- kat. Köszönjük Erzsike! • Horvátország – Papuk Baumann József Ha az ember a 60. évén túl van, és nagyon melegnek érzi az életét, akkor vágyat érez arra, hogy jó lenne egy kis patak partján, vízesés permetében újjáéledni. Mi tart vissza? Június végén irány Drávaszabolcs, Našice, Orohovac, Drenovac, Jankovac, Kovačica és Jankovica! A szédítően kanyargó szerpentin aljában hófehéren tajtékozva zúgókon cso- bog alá a kristálytiszta víz, mélyfekete tavacskákban megpihenve, erőt gyűjtve újból és újból a mohos, zuzmós, smaragdzöld sziklák közé fröccsenve táplálja a partján élő gím- és pikkelyes páfrányokat, zergevirágokat, violákat és ezernyi más gyönyörű növényszép- séget. Őzsuta vette a bátorságot és kóstolt bele a patakba, majd szereplését megunva kényelmesen a meredek hegyoldalra bandukolt és meglapult a mogyoróerdő aljában. A délelőtti hőségben a Szöcske-vízesés gyémántszemcsés permetezése szivárványt rajzolt a völgy fölé, hűsítő cseppjeivel levettette velem ingemet, és az éveim múlását feledtető örömben részesített. Nehéz szívvel, de felfrissülve indultunk tovább egy újabb túraútvo - nalat bejárni, ezúttal a Papuk csúcsát célozva. A hágóról a járműforgalom elől tiltott úton haladva a déli hőségben értünk a csúcshoz, gondosan ügyelve az úttest közepén, mert jobbra és balra is aknamezőre figyelmeztetők jelzik, letérni veszélyes. A 954 méteres csúcs előtt kerítés, katonai terület, fényképezni, belépni tilos. Az ég alatt óriási hófehér golflabda, ez a lokátor. Visszafordultunk. Kö - römnyi, finom szamócákat falatozva feledtük csalódásunkat. Méter magasra megnőtt gyűszűvirágok, mimózák fehér pamacsai, nadragulyák sötét bordó harangjai, hölgymálok sárga nap-sugaracskái, gyíkpoharak arany csengői feledtetik a hőséget. Kis kitérőben vízkiemelő ház, vízerecske szivárgása tűnik el egy barlang sötétlő szájában – bögölyök, lepkék, rovarok milliói találnak némi nedvességet az élethez. A köves út közepéről pelyhes kis rigót segítek a lombozat közé bújni. Havasi kék cincér szállt a hajamba, a völgy fölött hollók recsegtek. A hágónál hagyott autónk előtt zágrábi turista kért útbaigazítást Jankovac slap felé. Irány Velika! Szombat van, néma csend a kőbányában. Jobbra a Mališća csúcsa emlékeztet egy régi március tizenötödikére. Méteres hóban járva dr. Montskó Péterrel és a komlói termé - szetjárók kedves csapatával jártam ott korábban. Balra a sokszor megmászott Velikai várra látok, ahol most ásatásokat és helyreállítási munkálatokat végeznek. A kőbányánál lévő tükrös forrásnál friss vízzel feltöltve palackjainkat s magunkat, autóztunk keresztül Velikán, ahol a hőség miatt csak a kávézó teraszán láttunk embereket; élők voltak, de nem mozogtak, és üvegeikben is alig volt innivaló. Kaptolba érve lakodalmas menet autói előtt lengették a horvát nemzeti zászlót, és hangos dudálással adták mindenki tudtára, hogy egy pár kelt egybe, és egy férfi most vesztette el függetlenségét. A főtér szinte izzott. A vártemplom tetőzetének helyreállításánál tartanak az építők. Gyönyörű látnivaló lesz nemsokára, mondja a helyi kocsmáros. A hideg sört horvátul kértem, jedno pivo, de a gyümölcslevet csak angolul tudtuk kiválasztani. A kocsmáros magyarul mondta: viszlát, egy hónap múlva! A Požegai-síkság vibrált a forróságban, és a déli hegyek is opálszürkén csodálkoztak az aratást végző emberekre és gépekre. Kutjevoban a ciszterci kolostor ősfáiból nem sok maradt, ezért tovább indultunk Orahovica felé. Útközben az őshegység alapgránitjából, kristályos paláiból gyarapítottam kőzetgyűjteményemet. A Petrov-kilátónál próbáltunk Magyarországra hazanézni, ezúttal nem sikerült, viszont az alattunk lévő Szent Miklós kolostor elbűvölő látványt nyújtott. A régi kőbányában méhész rakta ki szorgalmas dolgozóit, akik a tömény hársfaillat forrásaiból gyűjtötték egyhangú zümmögéssel a virágport, hogy mézzel hálálják meg gazdájuk gondoskodását. Az „SPP” turistaút jelző előtt a táblák felvilágosítottak a terület földtani értékeiről, így az ős-kőzetben található bíborszínű gránátszemcsékről, a fiatalabb korú mészkövekben található ős-állatkövületekről, fosszíliákról. Célom, hogy felkutassam a tervezett új túra útvonalát, Öreg-vár, Rózsa-vár, Duzluk felé, minden látnivalójával. A Mecsekben már régen elnyílott virágok, cserjék itt most nyíl- nak. Turbánliliom, bodza, zászpa, gyíkpohár, írisz, gyöngyvirág, medvehagyma, far kas- boroszlán, kövirózsák, varjúhájak csodáltatják magukat a délután enyhében, a 700 m tengerszint feletti tavaszi üdeségben. Gondos gazdaként kezelt erdőben, ápolt úton kön- nyedén jutunk a 792 m magas Kapavac csúcs alá, és jól kitáblázott, jelölt úton megyünk a várak felé. Jól kitaposott ösvény vezet egy csúcshoz, megmásszuk, de vár romot nem találunk. Újratervezés. Ismét csúcsra mászás, a természet alkotta sziklabástyák fölött valóban egy vár romjai bújnak meg, a természet mindent visszakövetelő zöldjében. Fel - adatom lesz minden ismeretet felkutatni a várról, koráról, életéről, gazdáiról, sorsáról. Kiszámolom: 35 perc kitérő a vár „elfoglalása”, fotózás, ismertetés és vissza a Rózsa- várra vezető útra. De mégsem. Egy sziklakiszögellés csúcsáról a nyugatra lévő pa no- ráma, a táj képe, mint a Mecsek Cigány-hegyi kilátójának látnivalói megsokszorozva, nem engednek csak úgy továbbmenni. Ahhoz erő kell. Amikor az ember azt mondja, hogy rabul ejtette a táj, hát valóban rabul ejtő. Így már érthető, miért épült a vár a csúcsra. Őseink is szerették a szépet. Én a békességet, a csendet, a végtelen, üde zöld erdőt, vidám madárcsicsergést, kettőnk magányát. Múlik a nap és fényei is. Haza kell indulni, bármennyire nehéz. Alsómihályon a régről ismert fagyizóból Majláth grófék parkján átsétálva tisztelegtünk Ferenc József bronzszobránál, amelyet látogatásának emlékére emelt a hálás utókor. Európa ezen vidékén ez az első Ferenc József szobor, amelyet életemben láttam. Ezzel újabb ismereteket adhatok túratársaimnak. Laza „uniós határátlépést” követően boldogan gondolok a következő, újított horvátorszá- gi csoportos túránkra. Marton József • A Kuglóf fesztiválon jártunk A hagyományokhoz híven június 22-én idén is ellátogattunk Váraljára, a „Kuglóf feszti- válra”. A fesztivál egyik rendezvénye már sok-sok éve a teljesítménytúra és a tájékozó- dási túraverseny is. Kis csapatunk mindkét túrázási formában érdekelt volt, hárman a 20 km-es távú teljesítménytúrát választották, és a nagy meleg ellenére sikeresen teljesítették is. A tájékozódási pontbegyűjtős versenyre a már megszokott „Dráva-Talpasok" néven indultunk. A nagy melegben jól be kellett osztani az erőnket és kiválasztani a megfelelő útvonalat a minél több pont szintidőn belüli teljesítéséhez. Bár volt egy két trükkös pont, ez olyan jól sikerült, hogy az eredményhirdetésnél kiderült: mi lettünk az első helyezet- tek! Csapatunk tagjai: Várnainé Meng Hajnalka (Dráva TSE), Balog Árpád és Ujságh Zsolt (Tenkes TE), valamint a csapatvezető Jancsi Attila (Dráva TSE). A verseny végén sok, régen látott barátunkkal is találkozhattunk, akik többek közt Bajáról, Dombóvárról és Budapestről érkeztek. Öröm volt újra beszélgetni a régmúlt és az aznapi történésekről. Egy kicsit szétnéztünk a fesztiválon is, ahol ki-ki válogathatott a kínált portékák közül vagy csak nézte a műsort a színpadnál. Az ismerősök véleményét tolmácsolhatom, hogy öröm eljönni erre a rendezvényre, kö - szönjük a rendezők munkáját és lehetőségeinkhez képest jövőre is itt leszünk! atiKA • Illocskáról Pélmonostorra Horvátország európai uniós csatlakozásának tiszteletére július 1-jén sokan indultunk el Illocskáról Pélmonostorra, a két település Szent Márton temploma közötti útvonalon. A baranyai természetbarátok népes táborán kívül a helyiek és a zarándokok képviselői is megtették az oda vissza 23 kilométeres utat. Illocskán a templomban a köszöntők után szíves vendéglátásban volt részünk. Innen indultunk a határra, ahol több mint hetven éve nem volt lehetőség átmenni Horvátországba. Felemelő érzés volt ennyi idő után itt átmenni, még ha egyelőre csak ideiglenesen nyílott is meg itt a határ. A népes csapatot Pélmonostor határában a vendéglátók fogadták, és innen együtt mentünk a pélmonostori Szent Márton templomba, ahol köszöntök és szentmise után átmentünk az ottani magyarok házába. Itt egy rövid köszöntő és kötetlen beszélgetés után indultunk vissza Magyarországra. Visszafelé más utat választottunk, így meg tudtuk nézni Lőcs (Luc) nagyon régi templo - mát (sajnos csak kívülről) is. Nagy Balázs • Erdélyi hegyek között – 2013. július 4–12. Évek óta bejárt, megismert, előkészített erdélyi túráim során minden alkalommal valami megmagyarázhatatlan izgalom, láz kerít hatalmába. Utolsó telefonos egyeztetések – megvagytok székely s magyar barátaim s ismerőseim? Mit vigyünk? Szükségét minek érzitek? Egészségtek? Pálinka? Utak állapota? Aztán itthon? Otthon? Melyik melyik? Hátizsák, térképek, gyógyszerek, elsősegély- csomag, esőkabát, geológus kalapács, terepi ásó, nagyító, termosz, csomagolóanyag, román lej, forint, ajándékok, útravaló szendvicsek, italok, a fontos látnivalók leírása, telefonszámok, a korábban gyűjtött ismeretek jegyzéke, bőrönd, cipő, bakancs, pólók, zoknik, ingek, gatyák, nadrágok, töltők, lámpák, valami mindig felesleges és valami mindig kimarad. Utolsó napi izgalom – a ház és a szőlők között minden rendben van? Mit halasszak el későbbre? Reggel – torna, délben már az utolsó igazítások, és rohan az idő. Megöntözöm féltett növényeinket, átnézem a házat, kertet, figyelmesebb vagyok a társamhoz és a kutyámhoz is. Mire fogok érkezni? Soha nem tudhatom. Társaim már este 8 körül keresnek: hol vagy? Páran az utolsó percekben érkeznek. Hála Isten, megvan a létszám. Körbejárnak az utazóflaskák, búcsú puszik, csókok, rákérdezés az úti okmányokra, minden rendben, Zoli, gázt neki. Ásotthalom előtt pihenő, tankolás, kávézás, hazatelefonálások, hogy mit felejtettünk el megmondani gyereknek, menyemnek, unokáknak, aztán elindulás. A határon magyar és román rendőrök kívánnak jó utat, drum bun! A Partiumot átalus- szuk. Ébredezik a csapat – de jó lenne megállni! Déva város bevásárlóközpontjánál van parkolóhely. Napkeltében ragyog a hegy – rajta az állványerdőbe csomagolt legendás vár. Régóta javítják. Mostanában nem divat asszonyok hamvait belekeverni a malterba. Valami hiányzik? Nem hiányzik – de nincs a vár fokán román nemzeti zászló. Ismerő- söm mondja: majd lészen. A Maros völgyében haladva a távoli hegyek kékje, s közeliek harsogó zöldje váltakozva tapasztja szemünket az ablakokhoz. Nagyenyed előtt Tövis–Remetei szoros. Ősi templom és kolostor, mint a mesében. Ba- rátságos, fekete ruhás hölgyek. Sajnos, nem nagy csoportra méretezték az illemhelyet. Függőhídon át irány a völgyi út. Hatalmas sziklafalak fehérjei nyúlnak az ég kékjébe. Mócok házaiból és kultúrájából látunk ízelítőt. Megnyugodtam – a patak vize nem ma- gas, könnyen bejutunk a legendás kőkapu mögé, és a kapaszkodó hágcsók, kötelek szárazon vannak a zúgó víz fölött. Egy barlangtorok miatt elbámultam és nagyot zuhantam az algás sziklára. Iszonyúan fáj a vállam, vérzik a tenyerem, de a szoros felső részét még meg kell mutatnom, és példát is: nem nyavalygunk apróságokon. Új társaim ámuldoznak a sziklatornyok méretein – mondom is nekik, ez csak a kezdet. Nagyenyed előtt és után útépítések, tájékoztatok a régi várról, a líceumról, Avram Jancu mócairól, az erődtemplom céhes bástyáiról. Kőkapu következik. Ámulat, ezernyi kérdés, rövid válaszok, irány Torockó, székely barátaimhoz. Ránézünk a torockószentgyörgyi várra, az Akasztóra s a mindenkit elbűvölő, fenséges Székelykőre, oldalában a Kőlyukkal, és a várhegy kőormára. Azt mondták útitársaim, hogy a sziklarengetegre soha nem jutunk fel – aztán mindenki feljutott, és a Kiskő erdőn át le is csúszkáltunk. Barátaink, vendéglátóink: Ági néni, Enikő, Árpi bácsi, Szabolcs, a Koccintó és a többiek örömteli ölelései után külön útra tértem. Szándékomban állt a Nagy Kőlyuk útjának feltárása. Már félúton járva megállapítottam, nincs arányban a látnivaló az út nehézségével, a ráfordított idővel, a barlang sem egy csoda, lehangoló volt. Újraterveztem – irány a gerinc. A kőfalon 70 méternyi emelkedés után a Sziklakert legelőnél vaksötét felhő, dörgés és égszakadás jött a nyakamra. Dörgött, villámlott, csapkodott az istennyila, sistergett a szikla. Csúszott a vizes csenkesz. Eltájoltam magam egy sziklaszirtre, 30 métert vissza kellett csúsznom. Aztán tüdőszaggató kőfalon jutottam följebb, de már a végrendeletemen gondolkodtam. Istenem, félek. Ez az utolsó túrám. Hegyen halni szép a halál. Máig sem tudom, hogyan, de felértem a gerincre. Otthon voltam már – két, magyar színre festett magassági ponton buta tudatlanságról árulkodó karcolásokat találtam, majd lecsorogtam a nyeregre. Iskolás csoport lemaradt lányai mezítláb dideregtek a szélben. Felfelé eldobálták a cipőiket mondván, hogy csúsznak. Kérdezték, hogy lehet lejutni. Rövid oktatás és bemutatás után elindultunk a nagy árokban lefelé. Söprűnek egy a förgetegből előkerült brassói fiatalembert kértem meg. Vele aztán Szabolcs barátomnál nagy adag konyakot ittunk. Tapasztalataimat összesítve: Józsi néha nagyon hülye. Továbbá a telefonok nem bírják a székelyföldi esőzéseket, aztán vinni kell mindig az esőkabátot. A távolságok fordítva látszanak: az ihol nagyon messze van, és megfázásra pár dózis szilvapálinka kötelező. Társaim már vártak, vacsora is jutott, csodálatosan finom, székelyes, marasztaló ételek- kel. Attilával, Zolival a jól bejárt útvonalon a Koccintóban, Búfelejtőben, Forrás borozó - ban Alexandrion, Ursus, Silva sörök, majd Affiniáta italok után a helyi barátokkal be - szélgetések, hírek cserélése után, a szesszel töltött fáradtság taszított álomba a szállásun - kon. Reggel, valamelyik idő szerint hatkor, kolompszó és a ködszoknya felett ragyogó napsü- tés és a kétszer felkelt nap varázsolta derűssé a nap kezdetét. Úgy éreztük, a regge li pá- linkázás már egészen székelyesre sikeredett. Nyolc óra után buszra szálltunk, és az Aranyos vidékre jellemző régi, rossz úton Torda irányában haladtunk. Parajd, Bucsin hágó 1277 m, a Kisküküllő völgye és a sok régi, szép emlékek – talán 500 vagy 600 embert is kalauzoltam már ezen a vidéken. A Magyar Királyi Honvédség által épített, és azóta kétszer javított úton értünk a hágótetőre. Itt található a Kisküküllő forrása és a Bujdosó Székelyek Vendéglője. Előkerültek a barátaink: Feri bácsi, Erzsi néni, enni és inni kellett. Gyalogtúránk iránya Bogdán tető, Bogdán sziklák, a hegyi legelőkön át. Az út széle áfonyákat kínált, amiknek nem lehetett ellenállni, aztán két dörrenés után már zuhogott is az eső, bőrig áztunk. A csapat kezdi megtanulni Erdélyt, hogy az első, esőre utaló jelre vagy megfordulni, vagy esőköpenyt húzni kötelező. Óriásfenyőkkel övezett szerpentin után ereszkedtünk a Gyergyói medencébe. Ámulatba ejtők Borzont luxustanyái, majd Gyergyóalfalu után látjuk a Pricske csúcsot, aztán Szárhegy következett, majd tenyérnyi kis táblán túl Güdücbe értünk. Bíró Dénes integetett a kapuból (hosszú életű lészen, mert már halálát adták hírül). Megjöttünk Incze Józsefékhez, az ő csodálatos Enikő-házukhoz. Alma- és szilvapálinká- val vártak bennünket, és mindenki kedvére helyezkedett el az erdei faházban. Mivel a templom a hegyen van, így a helyi boltban kötöttünk ki, barátainknál. Attila és Lucsi hideg pálinkája került elő, és a többiek: pásztorok, favágók, kőművesek szinte mind volt már „Magyarban”, így mondják, és sajnos majd’ mind csalódott. Régi ismerős Marika, a boltos, akinek lába meggyógyult. Férje Bukarestben van, kislánya a ház körül dolgozik, szépen cseperedik, okosodik. Nagyon örül a viszontlátásnak, de könnyezik, mikor mon- dom néki, sokára jövünk ismét – új tájra vágyik csapatunk. Nehéz kimondani, leírni, sokunk szívéből marad Erdély ezen részén egy darabka örökké elfeledhetetlenül. Attikával és a helyiekkel a várható esőről, kokozjáról, hiripről tájékozódva a Pricskére terveztük utunkat. Igazi Erdély, igazi Gyergyó a táj. Virágpompába öltözött havasi rétek, nyájak, csordák váltakozva gyönyörködtettek bennünket, na meg a pásztorok acsarkodó kutyái, amelyek a szép, szelíd szóra megnyugodtak és utunkra engedtek. A csúcs előtt, a forrás fölött terülj-terülj asztalka várt reánk, a rengeteg áfonya miatt a pár száz méteres távolságot nagyon lassan tudtuk leküzdeni. Az Emlékkeresztnél jó étvággyal fogyasztottuk el a magunkkal cipelt finom falatokat és italainkat. Aztán derült égből villámlás, dörgés, majd hatalmas zuhé áztatott el bennünket. Ennek ellenére két zivatar között két púpos punga hiripet gyűjtöttünk (punga=szatyor, hirip=vargánya). Természetesen házigazdáinknak és barátainknak ajándékoztuk a gombákat. Az erdei palotánk udvarában akkurátus tűzrakhelyen, bográcsban báránypörkölt illato- zott, és igazi, cérnával darabolt puliszkával csábultunk az asztal mellé. A borozgatás közben székely góbéságokkal és tréfákkal próbáltuk feledtetni, hogy bizony a faluban gyászeset történt, és ezért elmaradt a falunap. Következő napunkat Balánbányára, az Egyes-kőre és a Nagy-Hagymásra szántuk. A sokadik utam is ugyanolyan nehéz lett fölfelé, mint a legelső. Újabb és újabb élmény, és mindig óriási sikerként élem meg a feljutást. A cabana-nál (menedékház) Zoli és Aranka kávéval várt bennünket, sajnos a sör elfogyott, tanulság: hétfőn vigyünk föl sört ma- gunkkal. A bátrabbakkal a sziklacsúcsra másztunk föl. Az új sasokat Attika és én segítettük a sziklaszirtre, és akik oda feljutottak velünk, nem hitték előtte el, hogy az ember le tudja győzni saját félelmeit és a mélység iszonyatát. A Nagy-Hagymásra már „házibuli hangulatban” tettük meg oda-vissza az utat, sajnos havasi gyopárt nem tudtam mutatni a kis csapatnak, de az Attila keresztjénél így is többen megjegyezték, hogy a Jóisten kevés ilyen szép helyet teremtett a Földön. Hazafelé tartva Marosfőn, az ortodox kolostor virágpompájában freskóival és fafaragásos kincseivel ismerkedtünk. Újabb élmény ért bennünket. Eddig a havasi csókák, fenyőrigók után Löbl Zoli egy új típusú gólyát fedezett fel: a „havasi fenyőgólyát”. Ugyanis a megszokott, égig érő, Er - délyben található fenyők tetején 50–60 főből álló gólyacsapat fehérlett és feketéllett az ágakon. Ehhez foghatót a helyiek sem láttak korábban soha. Nagy élmény volt. Világjáró csapatunk következő túrája a Pongrácz-hágóról indult. A Likastető alól a Cohárd-patakot megjárva jutottunk le a Gyilkos-tóhoz, majd a Kis-Cohárdot megmászva érezhette magát csapatunk a Jóisten tenyerében, a tündérek ölében, hisz’ valóban itt ta - lálható a tündérek kertje is. Kupás-szoros felé véve az irányt átgyalogoltunk a méteresre megnőtt zergeboglár, margitvirág, kígyógyökerű keserűfű és még ezernyi már virág özönében. A Kupás-szoros felújított erdei útján értünk a Békás-szorosba. Az Oltár-kő lélegzetelállító szépsége mozdulni sem engedett bennünket. A csúcson kereszt, székely zászló és – barátomtól értesülve tudom, hogy – Erőss Zsolt emlékére is kereszt került. A pokol kapujában, tornácán és torkában láttatta meg velünk a természet az ember parányi - ságát. Azt is látni kell, hogy a természet mérhetetlen ereje ahogy a sziklát elmorzsolja, majd az ember ezt is leküzdi utakkal, hidakkal, alagutakkal. Kedves vendéglátóinktól tisztességgel búcsúztunk: Isten veletek. A Vámos Mihály Szakosztály új utakat tervez. Augusztusban Brassó, Kovászna vidéke vár reánk. Gyergyótól a Súgó-barlanggal váltunk el. Simon László barlangász ízes székely nyelven mesélt a Föld történelméről, a barlang keletkezéséről, felfedezéséről. A magasságok birodalma után a mélységek szépségét is megismerhettük. Búcsút véve Gyergyótól Sóvidékre értünk. Fehér lett a sófal Parajdon, így bátran utaz - hattunk tovább Korondra. Régi barátainkkal, Ravasz Mihállyal és hitvesével, Gabikával találkoztunk, akik székely köményessel, áfonyással és más italokkal vendégeltek meg. Ajándékok vásárlása után rövid látogatást tettünk az egyre szebb, tisztább és rendezet - tebb Parajdon, ahol a sóbánya főmérnök barátunktól szuvenírként kaptunk vagy ötven kiló kősót. Torockóig meg sem állva csodáltuk a vargányaárusokat – székely nevén hiripnek mond- ják a vargányát. A székelyek örök időkre kapott földje, Endre királyunk adománya Torockó, a vasércbányák régi települése. Megmásztuk a Székelykövet. Két budapesti társunk Alex barátunk vezetésével az Ordas-követ és a Vidajt járta be. Le a kalappal csoportunk előtt, mert az embert próbáló Székelykőre mindenki feljutott. Alig hagytuk el a csúcsot, ismét megdörrent az ég, és már szakadt is az eső apró szemű jéggel együtt. Bőrig áztunk, amire a legjobb gyógyszer az első italmérőben az 1 dl Alexandrion konyak és a korsó sör, megszorozva néggyel, ami után már könnyű volt a vizes pólós csoportot bevárni. Sokszor jártam Romániában, Erdélyben, Székelyföldön. Szeretem az ott élő embereket, s ők is engem. Magyarok, székelyek, szászok, románok, romák mindig tisztességgel, ba- rátként bántak velem és túratársaimmal. A körösfői templom előtt ezért is tisztelegtem Vasvári Pál emlékműve és idézete előtt (csak együtt tudunk boldogulni). Nagyon sok szépséget nyújtó, örök emlékeket hagyó túrát vezethettem, amiért köszönetet mondok minden útitársamnak, hogy elviseltek 8 napon keresztül. Marton József • Források, patakok mentén Július 6-án Gesztenyésből indultunk huszonhatan a mára meghirdetett nyílt túrára. Az idő kellemes, jó ütemben haladtunk felfelé. Kicsit kiizzadtunk, amikor felértünk a tetőre. Innen lefele ereszkedtünk az Andor-forráshoz. A Tripammer-fánál pihentünk meg egy kicsit, és reggeliztek, akinek erre otthon nem volt idejük. Sajnos az emlékoszlopot vandálok megrongálták. A Petnyák-völybe ereszkedtünk a sejtelmes párás erdőben. Hatalmas bükkök magasodtak fölénk. A völgyben nehéz volt a haladás a kidőlt fáktól, de szerencsésen elértünk az Ágnes vízeséshez, ahol nézegettük a szép vízesést és hallgattuk csobogását. A völgy elágazásnál a Nagy-Mély-völgy fele indultunk a sziklákkal tarkított patakmeder mentén. A Sziklás-forrásnál ismét lehet inni a kellemes forrásvízből. A Kánya-forrásig ismét átmásztunk néhány kidőlt fán, majd megpihentünk a tűzrakó melletti padokon. Sajnos sok a szemét a környéken, ami elvonja a figyelmet a szép és értékes környezetről. A „siratófal” következett, ahol egy kicsit letértünk a jelzett útról és az enyhébb emelkedésű erdészeti úton haladtunk felfelé. A Kereszt-kunyhónál pihentünk egy keveset, majd a Fehér-kúti ház mellett elhaladva ereszkedtünk Gesztenyésbe az Ezeréveshez, ahol éppen elértük a menetrend szerint közlekedő autóbuszt, ami a városba vitt bennünket. Szűcs Istvánné /Olga/ • IX. Uránbányász Emléktúra Július 6-án kellemes, kissé párás időben indultunk el huszonöten az emléktúrára a mai napra kitűzött útvonalon. Szokásunkhoz híven a „kályhától" indultunk, a volt I. kutatóakna emlékkövétől. Berta Zsolt főszervező ismertette a mai túrán bemutatásra kerülő objektumokat. Ma a MECSEK- ÖKO ZRT. vízkezelési objektumait keressük fel, ahol a földfelszíni és föld alatti bányaterületek vízvédelmi építményeit kialakították. A volt III. üzemi meddőhányó aljához gyalogoltunk, ahol föld alatti csőkígyókkal csap- dába ejtik a feltörő és felületi vizeket, majd csőrendszeren a volt I. üzemi víztisztító bá - zisra vezetik. Itt műgyantás és egyéb eljárással kicsapatják a káros anyagokat az össze - gyűjtött vizekből. A leválasztott uránt és egyéb ritka földfémeket értékesítik a nem zet- közi piacon. A megtisztított vizet a természetes felszíni vízelvezető árkokban, patakok - ban bocsátják hosszú vándorútra. Kis emelkedőn haladtunk Kővágószőlős felé a természetnek visszaadott rekultivált med - dőhányó oldalában. Az évekkel ezelőtt ültetett facsemeték egyre nagyobbra nőnek és foltokban már kisebb erdőnek látszanak. Az út mentén a tisztásokat tarka virágszőnyeg borítja, ahol szemügyre vehetjük a növényeket. Előkerült egy ez idáig itt nem látott virág, az olasz kígyószisz, ami magasságban felülmúlja a környező virágokat, köztük a kék színű rokonát, a terjőke kígyósziszt. Az északi táró bejáratánál kicsit megpihentünk, ahol Zsolt a számok tükrében elmondta a volt bányák termelésének adatait. Hatalmas számok a laikusnak, még a fémkilók adatai hallatán is rogyadoznak lábaink. Elmondta, hogy a mérések alapján ebben az évben megjelenik a III. üzem bányavágatainak és aknájának feltöltődése után a bányavíz. Ezt a vizet kiépített csőrendszeren keresztül a tisztító bázisra vezetik és megtisztítják. Egy rövid sétával Kővágószőlősön a Bányászati Múzeumhoz jutottunk, ahol megemlékeztünk, és főhajtással tisztelgtünk a bányászat során elhunyt társainknak. Végigjártuk a múzeum termeit és a kültéri kiállítás gépeit. Szépen gondozott kiállítás, de meglepett, hogy a soproni múzeumhoz csatolták fenntartását. Kanyargós úton hagytuk el a szőlőhegyet, és a szépen festett bányász kalapács jelzéseket követtük, majd a turistajelzések segítették a csoportot jó irányba haladni. A Jubileumi kereszt, Babás-szerkövek, Zsongor-kő következett. Itt gyönyörködhettünk a szép panorámában, a törpe kövirózsák körömnyi méreteiben. Ültünk a sok millió éves vörös homokkő párkányokon és tekintetünk szárnyalt a távoli települések fölött. A Jakab- hegyen a pálos kolostornál Rónaky Gizella röviden ismertette a történelmi előzményeket, majd körbejártuk a volt halastó területét, mely talán a gát magasításával újra láthatóvá válik. Mindenütt pedáns rend, sehol semmi szemét, gondozott tűzrakók. Köszönjük Jancsi Attila barátunknak, túratársunknak, a DDNPI alkalmazottjának, hogy gondozza a területet. Elhaladtunk a halomsírok mellett, és a kék sáv jelzést követve értünk a Pálos-kúthoz. A friss forrásvíz jólesett a megizzadt csapatnak. A sorok írója, Baumann József, a forrás tervezője ismertetőt tartott a mecseki források karbantartásáról, és a források védnökségéről. Vártunk még négy főt, akik még nem értek ide. Telefonon megcsörgettük őket és kiderült, hogy a pálos kolostornál, a tókerülésnél „elvitte” őket a széles út Remete-rét irányába. Telefonon útbaigazítást adtunk nekik, hogy forduljanak vissza és a kék sáv jelzést kövessék, és küldtünk értük terepjáró gépkocsit. A nagy kanyar alatt megnéztük a Rigó-forrást és a Bükkös-forrást, majd egy ritkán járt erdészeti úton nyakig érő fűben érkeztünk a volt IV. üzemhez, ahol már vártak bennün- ket. Hűtött üdítő italok és finom csokoládé a jutalom az eddig megtett kilométerekért. Itt a IV. üzemben dolgozók felelevenítették a régmúlt emlékeit, mutatták, hol volt az akna, az ebédlő és az irodaház a fürdővel. Közben megérkezett a terepjáró az eltévedt „bárányok - kal". A régi urános humor, és viccelődés sem maradt el, jókat derültünk a történteken. A szokásoknak megfelelően kis jutalomban részesültek a túrán résztvevő idősek és fia- talok, valamint a legtöbb túrán résztvevők. Jutalmat kaptak a bányászat múltjáról legtöb - bet tudó túrázók is. A túra következő öt kilométerét traktorhoz kapcsolt pótkocsin tettük meg, rögzített pa- dokon ülve. Sokak számára ez volt az első ilyen utazási megoldás. A volt II. üzem meddőhányó keleti oldalán szálltunk le, ahonnan ismét gyalog haladtunk tovább. A völgybe érve egy műtárgyhoz mentünk, ami most készül, és az lesz a feladata, hogy a mesterségesen kialakított „forrásból" feltörő vizet összegyűjtse. Ezt a vizet me- dencébe vezetik, melybe olyan anyagot helyeznek el, ami a szennyeződéseket kivonja. A völgyben haladtunk lefelé vadcsapáson, kidőlt fákon átmászva a már működő bako- nyai II. meddőhányó forrásáig. Itt láthattuk, hogy a felemelt aknatető alatt 40 liter víz folyik ki percenként a csővezetékbe. Ez a csővezeték hosszú kilométereken keresztül halad a völgyben, majd a végállomás a volt I. üzemnél a víztisztító. Haladtunk végig a völgyön, ismét a felfestett bányászjeleket követve. Bakonya falu kö- zelében régen vízimalmok működtek, melyeket a források bő vize működtetett. Mára csak a források, a malomárok és épületromok maradtak hátra. Tűző napon haladtunk kilométereken keresztül kukoricások, búzamezők mentén és megcsodáltuk a szarkalábat és a szintén kék búzavirágot. Kis kerülővel értünk a római villához és sírkamrához. Sajnos nagyon kevesen ismerik ezt a szép környezetben feltárt régészeti emléket. Nem vezet ide jelzett turistaút, és kellő reklámot sem kapott felújítása után, melyet az uránbánya fizetett. Érdemes lenne a hatos fő úton táblával jelezni. Pihentünk az épület hűs oldalán és megköszöntük a kellemes túrát a szervezőknek, segí - tőknek, majd elindultunk a parkolóban lévő gépkocsikhoz. Baumann József • Balatoni kerékpáros körtúra Júliusban a Dráva TSE és a Tenkes TE kis csapata 7 fővel vágott neki kerékpárjával a balatoni körtúrának. A nyaralásnak, pihenésnek szánt hat napon kényelmesen belefért még egy kiruccanás a Káli-medencébe, és a Tihanyi-félszigetet sem hagytuk ki. Az utazás napjára került a leghosszabb táv (Fonyód – Siófok, Sóstó), de a szinte szint nélküli kényelmes tekerés nem fárasztott ki bennünket. Utunk alatt, Szárszón megnéztük József Attila emlékművét, majd az estét egy kellemes kisvendéglőben töltöttük hangula - tos zeneszó mellett. Második napunkon a tihanyi szállásunkig hajtottuk járgányainkat. Közben a magas part kilátópontjairól csodálhattuk meg a Balaton keleti medencéjét és az itt elhelyezett szob - rokat. A tihanyi szabadstrandon egy kis fürdőzés vagy pihi, kinek-kinek vérmérséklete szerint. A napot a Miska csárdai vacsora után, esti séta követte az apátság körül. Következő reggelünket az apátság megtekintésével kezdtük, ahol egy kb. tíz perces film- ről ismerhettük meg a terület történelmét, majd körbejártuk a templomot, az altemplomot és a többi kiállítást. Innen folytatva bringás utunkat láthattunk templomokat és romokat, működő vízimalmot, és az 1770–1780-as években nyitott temetőt is. Az este fő programja a Kuti pincészetben tett látogatás és borkóstoló volt. A badacsonyi borvidék- hez tartozó balatonrendesi borászatban elfogyasztott kiváló borok jó hangulatot adtak a társaságunk tagjainak... Negyedik napunkon kitekintettünk a Balaton mellől, és a Káli-medencében hajtottuk drót szamarainkat. A medence szélén elterülő hangulatos kis települések fogadtak bennünket, megnéztük a kőtenger szikla képződményeit, és kóstoltuk a kékkúti ásványvizet. Kékkúton találkoztunk egy ismerőssel is, Sanyi barátunk épp ásványvíz szállítását végezte kamionjával. A nap lezárását a strandolás, a „mindentbele” bab és dinnyeevés jelentette. Következő és egyben utolsó szállásunk Keszthelyen volt. Az útvonalon megnéztük a badacsonytomaji templomot, a Szent Donát kápolnát, és a szigligeti várat. Este rövid séta a keszthelyi kastély kertjében, ahol valószínű spórolás miatt a szökőkutak pihentek már. Hatodik, utolsó napunkon Fonyódra kellett eljutni az esti fél hetes vonatra. Fenékpusztán megnéztük a romokat, de az egykori kastély állapota elég lehangoló lát vány nyújtott. Fonyódon még belefért egy kellemes fürdőzés és nézelődés is. Kellemes és tartalmas hetet töltöttünk a Balaton körül, köszönhetően Rongyi szervezé- sének. Eloszlattunk egy rémhírt is, keszthelyi szállásadónk ugyanis eddig csak olyan bringásokkal találkozott, akiknél a csomag és a bringa súlya több volt az embernél... Nem éppen könnyűsúlyú csapatunk nagyobb erőfeszítések nélkül teljesítette a balatoni körtúrát, így most már újabb „kihívást” kell találni magunknak a jövő évre... A MÁV is hozta a szokásosat, a vonat a hazaúton jó fél órával később indult, és bár ho- zott a késésből, már elmúlott este 10 óra, mire beértünk a pécsi állomásra... atiKA • A Tenkes-alján is jártunk, sőt a tetején is! Ez talán így még nem lenne igazán hír értékű, hisz minden tavaszon részt ve szünk a Dráva TSE és a Tenkes TE együttműködésén alapuló teljesítménytúrán. Most azért írtuk be jó előre naptárunkba az eseményt, mert erre napra, augusztus 3-ára éjszakai teljesítménytúrára hívott bennünket a Tenkes TE. A kánikulai hőség napjaiban igazán csábító volt a program, s nekivágtunk az ismert terep éjszakai bejárásának. A Megyei Kórház (ez csak a régi, leánykori neve, az újjal nem fárasztom az olvasót) Csipet-csapatával tízen indultunk útnak, s Jancsi Attila személyé- ben gondoskodó túravezetőt is kaptunk. Az ötlet nagyszerűségét az olykor-olykor fel- csillanó siklósi fények, az egyre több csillagképet, hulló csillagot is mutató éjszakai ég - bolt és a remek társaság, a jó hangulat igazolta. A célba érve a „szokásos” siklósi vendéglátás, a finom zsíros kenyér (különböző felté- tekkel) és a jó siklós–máriagyűdi borok, finom szódavíz, a beérkező turisták élmény- beszámolói is alátámasztották, hogy jól választott az, aki ezen a szombat estén az éjsza - kai Tenkes túrán töltötte szabadidejét. Annak ellenére, hogy ezen az estén komoly kon- kurenciát jelentett a világbajnokságon döntőbe jutott magyar vízilabda -válogatott arany- éremért vívott döntő mérkőzése (éppen a kilátónál voltunk, amikor a hírt kaptuk a győ - zelemről), kb. másfélszázan bolyongtunk a Tenkesen, 10 és 20 km-es távon. A túra hagyományteremtő szándékkal szerveződött, jövő évi naptárunkba is örömmel írjuk be a Tenkes TE támogatásra érdemes programját. Az is újra bizonyosságot nyert, hogy a Dél-Baranyában működő három egyesület: a Tenkes TE, a Dráva TSE és a Szent Imre Iskola Sportköre minden jó célért képes össze- fogni, egymás rendezvényein feladatot vállalni, a másikat támogatni. Példás együttmű - ködésük eredménye a sikeres éjszakai teljesítménytúra is. Köszönjük! Tóth Klára „MÚLTIDÉZŐ” A KŐKEMÉNY GRÍZGOMBÓC, AZ ELTÉVEDTEKKEL VALÓ TALÁLKOZÁS ÉS A KECSKEFEJŐ VERSENY TÖRTÉNETE Közel húsz éve annak, hogy egy májusi napon vonattal Pécsről a Zempléni-hegységbe utaztunk. Délután 15 órakor már Pálházán voltunk. Házigazdánk – aki egyébként rendőr volt Sátoraljaújhelyen – várt bennünket az állomá- son egy alacsony fekvésű női kerékpárral, amivel a csomagjaink elszállításában akart segíteni. Amikor meglátta a 7 nőt a 21 csomaggal, meglepődött, de sebaj, mondta és futkosott a bőröndökkel, amiből még nekünk is maradt cipekedni. Szállásunk szép, tiszta volt a hozzá tartozó nagy kerttel és a háziak állataival. Első túránk Bózsvától Hollóházáig tartott, követve az Országos Kék Túra útvonalát. A füzéri vár megtekintése után felkapaszkodtunk a Nagy-Milicre gyökerekbe, faágakba kapaszkodva és egymást húzva-tolva. Többen fogadkoztak, hogy soha többet hegyet nem másznak, erdőbe nem mennek. Persze ez csak pillanatnyi elkeseredés volt, mert az ember a fáradtságot elfelejti, a szépre emlékezik. Elsőként Magdink ért a tetőre és eltűnt a rengetegben, de egyszer csak férfihanggal keveredve hallatta hangját. Az éppen kúszó Julikánk megjegyezte: „hogy a fenében sikerült Magdinak itt a rengeteg közepette férfira szert tenni, amikor ő még a sík terepen sem talál magának?” A férfihang közeledtére, és a kíváncsiságtól vezérelve Julikánk szinte felpattant a tetőre. A férfi egy szlovák katona volt, aki úgy tett, mintha nem tudna magyarul. Azt viszont kifejezésre juttatta, hogy nagyon éhes, amire mi a Nagy-Milic tövében megfeleztük ebédünket vele. Pár méterre a katonát elhagyva utánunk kiabált magyarul: „Sziasztok lányok, köszi minden, még a csoki is!” László-tanya felé haladva gyönyörű bükkösben vezetett utunk. A megmaradt ebédünket a magyar-szlovák határkövön ülve fogyasztottuk el. Hollóházára 17 óra után értünk, ami a múzeum zárását is jelentette. Amíg tanakodtunk, hogy most mi legyen, jött velünk szembe két öregúr, akikben felfedezni véltük a múze - umőröket. Sejtésünk jó volt, ők mindent megmutattak nekünk olyannyira, hogy alig értük el az utolsó buszt, amely Pálházára ment. Másnap Telkibányáról ereszkedtünk le a sárga sáv jelzésen a patak mentén, és Rostallónál szerettünk volna kikötni. Jelzésünk elfogyott, mi pedig délre, a tűző nap irányába folytattuk barangolásunkat. Lassan kapaszkodtunk felfelé, amikor emberi hangokat hallottunk, s azok be is értek bennünket. 30 főből álló miskolci egyetemista volt két tanárral. Ők Sátoraljaújhelyre tartottak volna, de náluk se térkép, se tájoló, de még a turistajelzéseket sem ismerték. Mi mondtuk nekik, hogy „eltévedt állapotban” vagyunk, de nagyjából tudjuk az útirányt, s ha megfelel a mi tempónk, akkor remény van arra, hogy megtaláljuk az útjelzést. Nagy iramot diktáltak, de mindig megvártak bennünket. Egyszer csak nagy üdvrivalgás hallatszott: „Megvan a kék sáv, hurrá!” A Pengő-kőnél együtt megebédeltünk, s együtt mentünk a volt Eszkálai erdészházig, ahonnan ők Sátoraljaújhelyre, mi pedig a zöld sávon a kisvasútra, majd onnan Pálházára. Elválásunkkor mondtam nekik, hogy menjenek be Sátoraljaújhelyen a rendőrségre és hagyjanak üzenetet a házigazdánknak érkezésünkről. Attila – ő volt a házigazdánk – nagy ujjongva jött haza, hogy a fiúk célhoz értek, tele élménnyel, de igen fáradtan mentek szállásukra. Este húslevest főztünk, de a belefőzött grízgombóc olyan keményre sikeredett, hogy még a háziak állatai sem tudták elrágni. (Azóta már tökéletesítettem ebbéli tudásomat.) Leghosszabb túránk Pálházáról Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta érintésével Sátoraljaúj- helyre vezetett. Útközben átöleltük a hatalmasra nőtt Rákóczi fáját és leereszkedtünk, majd felkapaszkodtunk a kiszáradt, de mély patak völgyéből. Már lemenőben volt a Nap, amikor Sátoraljaújhely legelső büféjét elértük, ahol Julikánk még a raktáron levő Balatonszeleteket is felvásárolta és megetette velünk, igen éhesek voltunk. Fő attrakciónk Pálházán a kecskefejő verseny volt. Házigazdánk állataival jó barátságot alakítottunk ki, többek között Brünhildával, a kecskével is. Attilánk kitalálta, hogy egyik este süssünk szalonnát, de előtte rendezzünk fejőversenyt, mert Brünhilda már kívánja a fejést. Persze a győztes meg lesz jutalmazva – mondta. Jött az este, ropogott a tűz, mi pedig az előre kihúzott sorszámok szerint várakoztunk a műveletre. Máig sem tudom, hogy honnan szerezte Margitunk fejére a piros pettyes menyecske kendőt, Magdi pedig a csinos fejő kötényt. Brünhilda kötélen előállítva, ami nem nagyon tetszett neki, mert többször kísérletet tett a szökésre, de erősen fogva volt. Elkezdődött a fejés a sajtárba, ami mérőeszköz is volt. A legtöbb tejet a beöltözött két lány fejte és még mérhető men- nyiséget a Julika. Mi többiek, négyen semmit, mert állítólag igen finomak voltunk a kecske tőgyéhez. A verseny nagy kacagás, kurjongatás közepette zajlott, amit a szomszé- dok is meghallottak és átjöttek hozzánk és együtt nótáztunk. El ne feledkezzek a nyere- ményről, ami a kifejt kecsketej volt, kinek-kinek a fejéssel elért eredménnyel. A győzte- seknek is inkább a pezsgő és a bor ízlett jobban, mint a tej. Mi szerettük volna a versenyt megismételni, de sajnos nem lehetett, mert amikor Brünhilda meglátott bennünket, hanyatt-homlok menekült előlünk. Az idő múlása biztos megszépíti az emlékeket, a fáradtságot pedig tompítja, amit a Zempléni-hegység kalandozásai is bizonyítanak. dr. Koncz Eszter Dél-dunántúli Regionális Természetjáró Találkozó Kaposvár, 2013. október 4–6. Rendező: Somogy Megyei Természetbarát Szövetség 2013. október 4. péntek Programtervezet 16.00-tól Érkezés, regisztráció (Helyszín: Klebersberg Középiskolai Kollégium, Kaposvár Ond vezér u.) 18.30 – 20.00 Vacsora 20.00-tól Lénárt Ferenc (Léna) vetítéses bemutatója 2013. október 5. szombat 7.00 – 8.30 Reggeli 8.00 – 14.00 Gyalogtúra a Deseda körül 8.00 – 16.00 Tájékozódási túraverseny – Deseda, Arborétum 14.00 – 17.00 Városnézés Kaposvár belvárosában 18.00 – 20.00 Vacsora 20.00-tól Fórum 2013. október 6. vasárnap 7.00 – 8.30 Reggeli 8.00 – 15.00 Tájékozódási túraverseny – Deseda, Arborétum 10.00 – 13.00 Gyalogtúra a Rippl Rónai parkba 10.00 – 13.00 Gyalogtúra a Zaranyi erdőbe 13.30 – Ünnepélyes kopjafaavatás a Gyertyános völgyben – Rockenbauer Pálra emlékezve 15.00 – Találkozó zárása, hazautazás A találkozón a részvételi költség: 13.000 Ft/fő (a részvételi díj tartalmazza a szállást, a 2 db reggeli és vacsora költségét, valamint a programokon való részvétel, és kapcsolódó ellátás díját). A találkozóra a Jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni, melyet a Mecsek Híradóhoz mellékelünk, illetve a szövetségben kapható. További információ a 20/454– 7443-as telefonszámon kérhető, illetve a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség honlapján (www.smtsz.gportal.hu) olvasható. E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. HÍREK Nyomvonal változás: A Dél-dunántúli Piros Túra és a vele fonódó Mecseki Zöld Túra útvonala Sikondán, a kemping mellett megváltozott, mivel tarvágás miatt az eddigi nyomvonalon az út nehezen volt járható, és jelzéseket sem le- hetett felfesteni. Az új nyomvonal a sikondai Vadásztanya vendéglő felől ér- kezve az országúton elhalad a kemping előtt, majd azt keleti irányból megke- rülve tér vissza az erdőben a régi nyomvonalra. Új turistaút a Dél-Zselicben: augusztusban új, kék négyzet jelzésű turistaút készült, mely Szentkatalin falut köti össze a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalával. Így egy új kiindulópontról lehet jelzett úton elérni a kéktúra útvonalát. Az út hossza 2,7 km. Útjelzés változás: az Orfű-Tekeres, Herman Ottó-tó gátjától Kovácsszénájára vezető eddigi sárga kör jelzés sárga négyzetre változott. Az új útjelzések fel- festése megtörtént. Turista útjelzések felújítása a Mecsekben: 2013-ban – tavasszal és nyáron – ez ideig 82 km hosszú turista útvonalon készült útjelzés felújítás, rövidebb- hosszabb távokon. A fontosabb felújítások: Kelet-Mecsek: piros sáv (Mecsekjánosi – Mecseknádasd), sárga sáv (Pécsvárad – Zengő), sárga há- romszög (Hosszúhetény – Zengő), kék háromszög (Völgyi-rétek – Zengő), sárga kereszt (Csurgó – Vár-völgy), zöld kereszt (Hidasi-völgy – Szederindás- kút – Vár-völgy); Közép- és Nyugat-Mecsek: sárga sáv (Vágotpuszta – Bá- nos – Toplica), sárga kereszt (Lapis – Büdös-kút – Orfű – Herman Ottó-tó – Magyarhertelend), zöld kereszt (orfűi elágazás – volt IV-es üzem /Vásáros út/), zöld háromszög (Orfű – Vörös-hegy), sárga sáv (Gubacsos kulcsosház – kék sáv elágazás), zöld kereszt (Lapis – Remete-rét), zöld sáv (Tripammer-fa – Páfrányos), valamint a Sikonda környéki piros és zöld sáv jelzések. Az út- jelzések felújítása ősszel még folytatódik. „Pontozott turistaútjelzések”: az utóbbi időkben egyre gyakrabban talál- kozhatunk olyan turista útjelzésekkel, melyek jobb alsó sarkában egy – a jel- zéssel azonos színű – pont található. Mit jelent ez a pont? A jelzést külföldi min- tából vettük át, és most már az MTSZ Turistaút Szakbizottsága által összeállí- tott új útjelzés szabványban is szerepel. A pont (a jelzés jobb alsó sarkában) az adott turistaút végét jelöli. Leginkább a fő jelzésekről leágazó, egy adott célponthoz vezető jelzéseknél (kör, három- szög, négyzet stb.) alkalmazzuk.