2013. szeptember 211. szám

Tanácskoztunk Nyugat-Magyarországi Megyei Természetbarát Vezetők Találkozója Somogy megyében, Kaszópusztán rendezte augusztus 30. – szeptember 1. között a So- mogy Megyei Természetbarát Szövetség a hagyományos találkozót, amelyen a szövet- ségi munka aktuális helyzetéről, fontos feladatokról, tervekről tanácskoztunk. Zala me - gye kivételével minden megye képviseltette magát, s az MTSZ vezetőség részvételét is jelezte a meghívó. Mire megérkeztünk, már tudtuk, hogy dr. Simkó Gabriella 2013. augusztus 31-ével távo- zott a Magyar Természetjáró Szövetség Országos Központja igazgatói tisztségéből , s ezt a hírt a helyszínen meg is erősítették. A híren hamar túlléptünk, s ennek az volt az oka, hogy az MTSZ delegálta a találkozóra dr. Molnár Andrást, aki a Turistaút Szakbizottság vezetőjeként jól irányította a tanács- kozásra szánt időben kialakult beszélgetést. Jelen volt Malárik Attila is, aki a már koráb - ban távozott Farkas György feladatait fogja ellátni. Molnár András mindvégig felkészülten, céltudatosan irányította a beszélgetést, s terelte vissza a gyakran indulatoktól sem mentesen kifejtett gondolatokat az általa konstruktívan kijelölt irányba. A téma az útjelzés-festéshez kapcsolódó értékelő, ellenőrző tevékenység volt, a megyei vezetők azonban gyakran visszatértek örökzöld problémáinkhoz: a kom- munikációs hibákhoz, a pénzszűkéhez, a pályázati bonyodalmakhoz, az ifjúság bekap - csolásának nehézségeihez, vagyis a megyék életében jelenlévő napi problémákhoz. Vé- gül elfogadtuk, hogy az értékelő munkáról azért fontos beszélni, hogy a szövetség által támogatott útjelző munkák, valamint a fejlesztési, felújítási tevékenység egységes szem - pontú értékelése, ezek gyakorlati hasznosítása megtörténhessen mielőbb. A szakbizottság egy oktatási segédanyagot is összeállított, amit megkaptunk. Szombat délután (a jó hangulatú kisvasutazás és a Baláta-tó melletti séta után) a gyakorlatban is kipróbálhattuk a tervezetben vázolt szempontok érvényesülését egy tanösvé nyen. Esténként – szintén a szokásoknak megfelelően – már kötetlenebbül, de ekkor sem ér- zelmek és indulatok nélkül folytattuk a beszélgetést. Nem haszontalanok az ilyen, gyak - ran hajnali órákig tartó beszélgetések, mert bár ilyenkor sem váltjuk meg a világot, de sok hasznos gondolat, tapasztalat, módszer cserél gazdát. Vasárnap délelőttre egészen konkréttá vált a munka. Megyénként, régiónként térképen is szemléltetni tudtuk, hogy nagyjából az egész Dunántúlon van gazdája a turistautaknak. Ha az MTSZ akár saját forrásból, akár pályázatok segítségével támogatni tudja az út jel- zésfestést, a karbantartást, akkor az útjelzések festésének értékelésére összeállított anyag a megfelelő módon használva alkalmas lesz arra, hogy az értékelés egységes, a fejlődést szolgáló legyen, s segítségével kialakuljon a minősített festők kiváló munkát végző cso - portja. Első feladatuk a folyamatban lévő ROP pályázatokban vállalt munka, a kék utak festésének, karbantartásának határidőre történő elvégzése lesz. A közösen eltöltött idő, az együtt elvégzett munka bizonyította számunkra, hogy a meg - újuló MTSZ egyik, a megújulást komolyan gondoló, azért következetesen és tudatosan dolgozó, jó irányban elmozduló munkacsoportja az Turistaút Szakbizottság. A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Balázs László és segítőtársa, Fodor Péter nagyszerű körülményeket, kiváló ellátást biztosított a „Somogy megye zöld szívé”-nek is nevezett vadregényes erdő közepén lévő vadászházban. A találkozó végén a jövő évi soros rendező, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség elnöke, Dománszky Zoltán hívta meg a jelenlévőket a 2014-es tanácskozásra. A hallottakról, tennivalókról hamarosan nekünk is kell szót váltanunk tagszervezeteink vezetőivel, s jelzésfestőinkkel.  NYÁRI ÉLMÉNYEK Tóth Klára • Nem is annyira jelzetlen utakon Június 2-án „Jelzetlen utakon” címmel indult túra, mely a Dráva TSE, a PTTE Vámos Mihály Szakosztály és a Tenkes TE eseménynaptárában is szerepelt. Túravezetőnknek, Várnainé Meng Hajnalkának ez volt az első hivatalos túrája. Mindig szerette a számára ismeretlen vidékek felfedezését. Így jutottunk el mi is Nagyárpádról egy két kanyarral Szőkéd hangulatos településére. Jól felkészült túravezetőnk érdekes és sok látnivalót tartalmazó túrát állított össze. Az induláskor beszélt a település múltjáról, majd az öreg temető érintésével jutottunk el az idei „év madarainak” fészkelő helyére. A színpompás gyurgyalagokat viszont csak a magasban láthattuk. A helyi pincesor szép kis házait elhagyva kellemes sétával értünk a Pécsudvardi-tóhoz, ahol első pihenőnket tartottuk. Tovább indulva a pécsudvardi dombtető előtt mentünk át az M 60-as autópálya alatt. A pogányi szőlők érintésével jutottunk el a pogányi tavakhoz. Itt láthattunk kis hattyúkat is. A szépen kialakított pihenőhelynél újra leültünk pár percre, majd egy há - romnegyed órás sétával értünk a túra végállomására, Szőkédre. Előzetes egyeztetéssel sikerült kinyittatni az „ivót”, ahol egyéb meglepetés is várt ben- nünket. Bunyevácz Mátyás polgármesterben megismerhettünk egy vendégszerető és a települését szívügyének tekintő embert. Egy kis településismertetőt és kiváló vendégváró körte pálinkát kaptunk, valamint terülj-terülj asztalkát mindenféle mangalica disznóság- gal. Ezután egy falusétán ismerhettük meg a települést. A várt nagy sár – szerencsére – csak egy-két helyen kísértett... A címben írt „nem is annyira jelzetlen utak” pedig azért voltak, mert a magyar zarándok- út jelzéseivel találkoztunk, egy-két kitérőnk kivételével. Ezen jelzések egyirányú festése sem igaz, mert egy helyen két irányba festve (párhuzamos utakon) is találtunk jelzéseket, hm... Mind a 16 résztvevő nevében köszönöm a kiváló túrát Hajnalkának és a vendéglátást Mátyás barátunknak! Jövőre is visszatérünk, természetesen egy másik útvonalat vá- lasztva! • A Közép-Mecsek kilátóinál jártunk atiKA Június 15-én, szombaton reggel kellemes nyári időben köszönti a nyílt túra résztvevőit Sipos Imréné a Mandulásban. Az üde zöld fűvel borított tisztáson több kisgyermekes család telepedett le, hogy itt töltsék el a napot. Túravezetőnk, Erzsike ismerteti a mai túra útvonalát, Hegyi Ferenc túratársunk pedig egy szép dallal adja meg az alaphangulatot a mai kiránduláshoz. A tornapályán követjük a piros sáv jelzést, és utat engedünk az éppen arra kocogó város- lakóknak. Sajnos a szép új információs táblák a szakszerűtlen felszerelés miatt már fer - dén lógnak, jó lenne mielőbb hosszabb csavarokkal megerősíteni őket! Kanyarogva érünk a lapisi országúthoz, ahol figyelmesen áthaladunk, és a piros háromszög jelzést követjük. Balra a kis tisztáson, a sok fehér orlay murok között tarka virágok hívják fel magukra figyelmünket. Tovább haladunk az enyhe emelkedőn és nemsokára egy bordó virágot pillantunk meg, ami nem más, mint a védett vitézvirág. Eszmei értéke 10 000 Ft. Odébb néhány lépésre a fehér kétlevelű sarkvirág nyújtózkodik a kis tisztáson. A Lapisig haladva további szép virágokat, üde zöld erdőt látunk fehéredő mészkövekkel. A lapisi volt vadászház közelében most több érdekes látnivaló és emlékhely található, melyekről pontos információkat tudunk meg a túravezetőtől. Egy kis kitérővel a Sós-hegyi kilátóhoz megyünk, melynek kilátó szintjéről látjuk a kö- vetkező úti célunkat, a tubesi János-kilátót, és a szép távoli erdőket, valamint a Jakab- hegyet. Alig telik el fél óra gyaloglás a szerpentines meredek úton, melyen nagy kiálló mészkövek nehezítik haladásunkat. Kicsit megizzadva, zihálva felérünk a hegy tetejére. A kilátónál Kovács Szabó János, a Tubes Kilátó Alapítvány volt titkára fogad bennünket nagy örömmel és a torony képével ellátott bélyegzőt nyom a túrajelentőnkre, térké pe- inkre. Ismerteti a kilátó építésének részletes történetét, melyet nagy érdeklődéssel figye - lünk. Tóth Klára, a BMTSZ elnöke szól a szövetség munkájáról és elmondja, hogy már hagyo- mánnyá vált az év végén a tubesi pezsgős évbúcsúztató, melyre ez úton is hív minden jelenlévőt. Az utolsó falatokat is lenyelik az éhesebbek, és indulhatunk immár lefelé az alacsonyab- ban lévő Kis-Tubesi-kilátóhoz. Kellemes a levegő és a szórt murvás úton a szép környe- zetben gyors a haladás. Sárga gyűszűvirágok bújnak meg a kis erdei tisztás szélén. A fehéren csillogó kilátónál virágszőnyeg, kék ég, és nagy habos felhők fogadnak bennün- ket. Nézzük a távoli tavakat, az alattunk elnyúló szőlőhegyeket és a belváros házait. Többen fotózzuk a csodálatos virágokat és a tájat. Indulásra szólít vezetőnk és elindul a Misina irányába. A bordó és kék színű imolák megállítanak egy fotó elkészíté sének ide- jére. A csapatot a „Kovács Szabó János lépcsősornál” érem be. Egy kis emelkedő, és már a tévétorony aljánál kiépített hűs árnyas pihenőnél telepedünk le. Meghallgatjuk az ismertetőt a régi és új kilátóról, és szó esik Kiss József volt Mecsek Egyesületi titkárról is, akiről a régi kilátót elnevezték elődeink. Feri barátunk ismét dalra fakad és megörven- dezteti kellemes hangjával a résztvevőket. Lefele haladva betérünk a sípályához, és megcsodáljuk a hatalmas zöld pázsitszőnyeget, mely most borítja a meredek oldalt. Sziklákba vájt úton gyalogolunk és nézegetjük az oldalban az aranyos fodorkák zöld csipkéit. A Dömörkapunál elhaladunk a gondozott sziklakert mellett, melyet a túrán jelen lévő Tamás gondoz évek óta. A közepén a maga készítette jelzőtáblák igazítják útba a kirándulókat. A romokban heverő volt vidámpark látványa mindenkit lehangol, és most gyorsabban szedjük lábainkat, hogy ne is lássuk a pusztulást. A Flóra-pihenőtől szép a kilátás a távolba, a völgyben lévő volt külszíni szénbányára és a közepén kéklő tóra. Csodálatos virágokkal borított tisztásokon haladunk keresztül, majd sűrű erdőben járunk, melyben egy szintén védett virágot pillantok meg a gérbicset. Eszmei értéke 5000 Ft. Kiérünk a jelzett turistaútra, és az Ilonka-pihenőhöz igyekszünk. Itt a környéken már kivágták a beteg fekete fenyőket és elszállították őket. A pihenő magas fehér oszlopaival a tölgyek és fenyők fölé magasodik. Csoportképet készítek, majd a sétaúton, és ösvényeken haladva a szépen kialakított Balázs pihenőhöz érünk. Innen is csodálatos a kilátás az egész Tettye környékére és a városra. Kicsit nézelődünk , majd elindulunk óvatosan lefelé a sok lépcsőn. Az autóbusz éppen most megy a fordulóba, ezért néhány társunk, akiknek sietős a dolga, elbúcsúzik tőlünk. Mi az egyik kis vendéglőbe térünk be, ahol a kellemes hűs fák lombjai alatt iszunk folyadékpótló finom sört. Kellemes a hangulat, ami a túra eddigi távjára is elmondható. Már csak a Kálvária dombon lévő kilátóhely van hátra a mai túrából. Jólesik a pihenés az egyre nagyobb melegben, ami hirtelen köszöntött ránk. Átvágunk a felújított Tettye parkon, majd elhaladunk az egy éves késéssel beindított szép üzemelő szökőkút mellett. A kőfalba épített járóosztályon haladva látjuk a fából készült kereket lassan forogni a rácsorgó forrásvíz hatására. Lent a belvárosban a várfal mellett haladva érünk az alagút fölötti Kálvária dombon lévő új kilátóponthoz. Szép innen is a kilátás a városra és egy kicsit távolabb ra is. Erősen süt a Nap, ezért lesétálunk a lépcsősoron, tovább le a Hunyadi úton és búcsúzásként fotót készítek a dzsámi előtti Szentháromság szobornál, a túrán résztvevők egy kis csoportjá- ról. Egy kellemes szép napot töltöttünk el a Mecsek déli oldalában felkeresve a k ilátóponto- kat. Köszönjük Erzsike! • Horvátország – Papuk Baumann József Ha az ember a 60. évén túl van, és nagyon melegnek érzi az életét, akkor vágyat érez arra, hogy jó lenne egy kis patak partján, vízesés permetében újjáéledni. Mi tart vissza? Június végén irány Drávaszabolcs, Našice, Orohovac, Drenovac, Jankovac, Kovačica és Jankovica! A szédítően kanyargó szerpentin aljában hófehéren tajtékozva zúgókon cso- bog alá a kristálytiszta víz, mélyfekete tavacskákban megpihenve, erőt gyűjtve újból és újból a mohos, zuzmós, smaragdzöld sziklák közé fröccsenve táplálja a partján élő gím- és pikkelyes páfrányokat, zergevirágokat, violákat és ezernyi más gyönyörű növényszép- séget. Őzsuta vette a bátorságot és kóstolt bele a patakba, majd szereplését megunva kényelmesen a meredek hegyoldalra bandukolt és meglapult a mogyoróerdő aljában. A délelőtti hőségben a Szöcske-vízesés gyémántszemcsés permetezése szivárványt rajzolt a völgy fölé, hűsítő cseppjeivel levettette velem ingemet, és az éveim múlását feledtető örömben részesített. Nehéz szívvel, de felfrissülve indultunk tovább egy újabb túraútvo - nalat bejárni, ezúttal a Papuk csúcsát célozva. A hágóról a járműforgalom elől tiltott úton haladva a déli hőségben értünk a csúcshoz, gondosan ügyelve az úttest közepén, mert jobbra és balra is aknamezőre figyelmeztetők jelzik, letérni veszélyes. A 954 méteres csúcs előtt kerítés, katonai terület, fényképezni, belépni tilos. Az ég alatt óriási hófehér golflabda, ez a lokátor. Visszafordultunk. Kö - römnyi, finom szamócákat falatozva feledtük csalódásunkat. Méter magasra megnőtt gyűszűvirágok, mimózák fehér pamacsai, nadragulyák sötét bordó harangjai, hölgymálok sárga nap-sugaracskái, gyíkpoharak arany csengői feledtetik a hőséget. Kis kitérőben vízkiemelő ház, vízerecske szivárgása tűnik el egy barlang sötétlő szájában – bögölyök, lepkék, rovarok milliói találnak némi nedvességet az élethez. A köves út közepéről pelyhes kis rigót segítek a lombozat közé bújni. Havasi kék cincér szállt a hajamba, a völgy fölött hollók recsegtek. A hágónál hagyott autónk előtt zágrábi turista kért útbaigazítást Jankovac slap felé. Irány Velika! Szombat van, néma csend a kőbányában. Jobbra a Mališća csúcsa emlékeztet egy régi március tizenötödikére. Méteres hóban járva dr. Montskó Péterrel és a komlói termé - szetjárók kedves csapatával jártam ott korábban. Balra a sokszor megmászott Velikai várra látok, ahol most ásatásokat és helyreállítási munkálatokat végeznek. A kőbányánál lévő tükrös forrásnál friss vízzel feltöltve palackjainkat s magunkat, autóztunk keresztül Velikán, ahol a hőség miatt csak a kávézó teraszán láttunk embereket; élők voltak, de nem mozogtak, és üvegeikben is alig volt innivaló. Kaptolba érve lakodalmas menet autói előtt lengették a horvát nemzeti zászlót, és hangos dudálással adták mindenki tudtára, hogy egy pár kelt egybe, és egy férfi most vesztette el függetlenségét. A főtér szinte izzott. A vártemplom tetőzetének helyreállításánál tartanak az építők. Gyönyörű látnivaló lesz nemsokára, mondja a helyi kocsmáros. A hideg sört horvátul kértem, jedno pivo, de a gyümölcslevet csak angolul tudtuk kiválasztani. A kocsmáros magyarul mondta: viszlát, egy hónap múlva! A Požegai-síkság vibrált a forróságban, és a déli hegyek is opálszürkén csodálkoztak az aratást végző emberekre és gépekre. Kutjevoban a ciszterci kolostor ősfáiból nem sok maradt, ezért tovább indultunk Orahovica felé. Útközben az őshegység alapgránitjából, kristályos paláiból gyarapítottam kőzetgyűjteményemet. A Petrov-kilátónál próbáltunk Magyarországra hazanézni, ezúttal nem sikerült, viszont az alattunk lévő Szent Miklós kolostor elbűvölő látványt nyújtott. A régi kőbányában méhész rakta ki szorgalmas dolgozóit, akik a tömény hársfaillat forrásaiból gyűjtötték egyhangú zümmögéssel a virágport, hogy mézzel hálálják meg gazdájuk gondoskodását. Az „SPP” turistaút jelző előtt a táblák felvilágosítottak a terület földtani értékeiről, így az ős-kőzetben található bíborszínű gránátszemcsékről, a fiatalabb korú mészkövekben található ős-állatkövületekről, fosszíliákról. Célom, hogy felkutassam a tervezett új túra útvonalát, Öreg-vár, Rózsa-vár, Duzluk felé, minden látnivalójával. A Mecsekben már régen elnyílott virágok, cserjék itt most nyíl- nak. Turbánliliom, bodza, zászpa, gyíkpohár, írisz, gyöngyvirág, medvehagyma, far kas- boroszlán, kövirózsák, varjúhájak csodáltatják magukat a délután enyhében, a 700 m tengerszint feletti tavaszi üdeségben. Gondos gazdaként kezelt erdőben, ápolt úton kön- nyedén jutunk a 792 m magas Kapavac csúcs alá, és jól kitáblázott, jelölt úton megyünk a várak felé. Jól kitaposott ösvény vezet egy csúcshoz, megmásszuk, de vár romot nem találunk. Újratervezés. Ismét csúcsra mászás, a természet alkotta sziklabástyák fölött valóban egy vár romjai bújnak meg, a természet mindent visszakövetelő zöldjében. Fel - adatom lesz minden ismeretet felkutatni a várról, koráról, életéről, gazdáiról, sorsáról. Kiszámolom: 35 perc kitérő a vár „elfoglalása”, fotózás, ismertetés és vissza a Rózsa- várra vezető útra. De mégsem. Egy sziklakiszögellés csúcsáról a nyugatra lévő pa no- ráma, a táj képe, mint a Mecsek Cigány-hegyi kilátójának látnivalói megsokszorozva, nem engednek csak úgy továbbmenni. Ahhoz erő kell. Amikor az ember azt mondja, hogy rabul ejtette a táj, hát valóban rabul ejtő. Így már érthető, miért épült a vár a csúcsra. Őseink is szerették a szépet. Én a békességet, a csendet, a végtelen, üde zöld erdőt, vidám madárcsicsergést, kettőnk magányát. Múlik a nap és fényei is. Haza kell indulni, bármennyire nehéz. Alsómihályon a régről ismert fagyizóból Majláth grófék parkján átsétálva tisztelegtünk Ferenc József bronzszobránál, amelyet látogatásának emlékére emelt a hálás utókor. Európa ezen vidékén ez az első Ferenc József szobor, amelyet életemben láttam. Ezzel újabb ismereteket adhatok túratársaimnak. Laza „uniós határátlépést” követően boldogan gondolok a következő, újított horvátorszá- gi csoportos túránkra. Marton József • A Kuglóf fesztiválon jártunk A hagyományokhoz híven június 22-én idén is ellátogattunk Váraljára, a „Kuglóf feszti- válra”. A fesztivál egyik rendezvénye már sok-sok éve a teljesítménytúra és a tájékozó- dási túraverseny is. Kis csapatunk mindkét túrázási formában érdekelt volt, hárman a 20 km-es távú teljesítménytúrát választották, és a nagy meleg ellenére sikeresen teljesítették is. A tájékozódási pontbegyűjtős versenyre a már megszokott „Dráva-Talpasok" néven indultunk. A nagy melegben jól be kellett osztani az erőnket és kiválasztani a megfelelő útvonalat a minél több pont szintidőn belüli teljesítéséhez. Bár volt egy két trükkös pont, ez olyan jól sikerült, hogy az eredményhirdetésnél kiderült: mi lettünk az első helyezet- tek! Csapatunk tagjai: Várnainé Meng Hajnalka (Dráva TSE), Balog Árpád és Ujságh Zsolt (Tenkes TE), valamint a csapatvezető Jancsi Attila (Dráva TSE). A verseny végén sok, régen látott barátunkkal is találkozhattunk, akik többek közt Bajáról, Dombóvárról és Budapestről érkeztek. Öröm volt újra beszélgetni a régmúlt és az aznapi történésekről. Egy kicsit szétnéztünk a fesztiválon is, ahol ki-ki válogathatott a kínált portékák közül vagy csak nézte a műsort a színpadnál. Az ismerősök véleményét tolmácsolhatom, hogy öröm eljönni erre a rendezvényre, kö - szönjük a rendezők munkáját és lehetőségeinkhez képest jövőre is itt leszünk! atiKA • Illocskáról Pélmonostorra Horvátország európai uniós csatlakozásának tiszteletére július 1-jén sokan indultunk el Illocskáról Pélmonostorra, a két település Szent Márton temploma közötti útvonalon. A baranyai természetbarátok népes táborán kívül a helyiek és a zarándokok képviselői is megtették az oda vissza 23 kilométeres utat. Illocskán a templomban a köszöntők után szíves vendéglátásban volt részünk. Innen indultunk a határra, ahol több mint hetven éve nem volt lehetőség átmenni Horvátországba. Felemelő érzés volt ennyi idő után itt átmenni, még ha egyelőre csak ideiglenesen nyílott is meg itt a határ. A népes csapatot Pélmonostor határában a vendéglátók fogadták, és innen együtt mentünk a pélmonostori Szent Márton templomba, ahol köszöntök és szentmise után átmentünk az ottani magyarok házába. Itt egy rövid köszöntő és kötetlen beszélgetés után indultunk vissza Magyarországra. Visszafelé más utat választottunk, így meg tudtuk nézni Lőcs (Luc) nagyon régi templo - mát (sajnos csak kívülről) is. Nagy Balázs • Erdélyi hegyek között – 2013. július 4–12. Évek óta bejárt, megismert, előkészített erdélyi túráim során minden alkalommal valami megmagyarázhatatlan izgalom, láz kerít hatalmába. Utolsó telefonos egyeztetések – megvagytok székely s magyar barátaim s ismerőseim? Mit vigyünk? Szükségét minek érzitek? Egészségtek? Pálinka? Utak állapota? Aztán itthon? Otthon? Melyik melyik? Hátizsák, térképek, gyógyszerek, elsősegély- csomag, esőkabát, geológus kalapács, terepi ásó, nagyító, termosz, csomagolóanyag, román lej, forint, ajándékok, útravaló szendvicsek, italok, a fontos látnivalók leírása, telefonszámok, a korábban gyűjtött ismeretek jegyzéke, bőrönd, cipő, bakancs, pólók, zoknik, ingek, gatyák, nadrágok, töltők, lámpák, valami mindig felesleges és valami mindig kimarad. Utolsó napi izgalom – a ház és a szőlők között minden rendben van? Mit halasszak el későbbre? Reggel – torna, délben már az utolsó igazítások, és rohan az idő. Megöntözöm féltett növényeinket, átnézem a házat, kertet, figyelmesebb vagyok a társamhoz és a kutyámhoz is. Mire fogok érkezni? Soha nem tudhatom. Társaim már este 8 körül keresnek: hol vagy? Páran az utolsó percekben érkeznek. Hála Isten, megvan a létszám. Körbejárnak az utazóflaskák, búcsú puszik, csókok, rákérdezés az úti okmányokra, minden rendben, Zoli, gázt neki. Ásotthalom előtt pihenő, tankolás, kávézás, hazatelefonálások, hogy mit felejtettünk el megmondani gyereknek, menyemnek, unokáknak, aztán elindulás. A határon magyar és román rendőrök kívánnak jó utat, drum bun! A Partiumot átalus- szuk. Ébredezik a csapat – de jó lenne megállni! Déva város bevásárlóközpontjánál van parkolóhely. Napkeltében ragyog a hegy – rajta az állványerdőbe csomagolt legendás vár. Régóta javítják. Mostanában nem divat asszonyok hamvait belekeverni a malterba. Valami hiányzik? Nem hiányzik – de nincs a vár fokán román nemzeti zászló. Ismerő- söm mondja: majd lészen. A Maros völgyében haladva a távoli hegyek kékje, s közeliek harsogó zöldje váltakozva tapasztja szemünket az ablakokhoz. Nagyenyed előtt Tövis–Remetei szoros. Ősi templom és kolostor, mint a mesében. Ba- rátságos, fekete ruhás hölgyek. Sajnos, nem nagy csoportra méretezték az illemhelyet. Függőhídon át irány a völgyi út. Hatalmas sziklafalak fehérjei nyúlnak az ég kékjébe. Mócok házaiból és kultúrájából látunk ízelítőt. Megnyugodtam – a patak vize nem ma- gas, könnyen bejutunk a legendás kőkapu mögé, és a kapaszkodó hágcsók, kötelek szárazon vannak a zúgó víz fölött. Egy barlangtorok miatt elbámultam és nagyot zuhantam az algás sziklára. Iszonyúan fáj a vállam, vérzik a tenyerem, de a szoros felső részét még meg kell mutatnom, és példát is: nem nyavalygunk apróságokon. Új társaim ámuldoznak a sziklatornyok méretein – mondom is nekik, ez csak a kezdet. Nagyenyed előtt és után útépítések, tájékoztatok a régi várról, a líceumról, Avram Jancu mócairól, az erődtemplom céhes bástyáiról. Kőkapu következik. Ámulat, ezernyi kérdés, rövid válaszok, irány Torockó, székely barátaimhoz. Ránézünk a torockószentgyörgyi várra, az Akasztóra s a mindenkit elbűvölő, fenséges Székelykőre, oldalában a Kőlyukkal, és a várhegy kőormára. Azt mondták útitársaim, hogy a sziklarengetegre soha nem jutunk fel – aztán mindenki feljutott, és a Kiskő erdőn át le is csúszkáltunk. Barátaink, vendéglátóink: Ági néni, Enikő, Árpi bácsi, Szabolcs, a Koccintó és a többiek örömteli ölelései után külön útra tértem. Szándékomban állt a Nagy Kőlyuk útjának feltárása. Már félúton járva megállapítottam, nincs arányban a látnivaló az út nehézségével, a ráfordított idővel, a barlang sem egy csoda, lehangoló volt. Újraterveztem – irány a gerinc. A kőfalon 70 méternyi emelkedés után a Sziklakert legelőnél vaksötét felhő, dörgés és égszakadás jött a nyakamra. Dörgött, villámlott, csapkodott az istennyila, sistergett a szikla. Csúszott a vizes csenkesz. Eltájoltam magam egy sziklaszirtre, 30 métert vissza kellett csúsznom. Aztán tüdőszaggató kőfalon jutottam följebb, de már a végrendeletemen gondolkodtam. Istenem, félek. Ez az utolsó túrám. Hegyen halni szép a halál. Máig sem tudom, hogyan, de felértem a gerincre. Otthon voltam már – két, magyar színre festett magassági ponton buta tudatlanságról árulkodó karcolásokat találtam, majd lecsorogtam a nyeregre. Iskolás csoport lemaradt lányai mezítláb dideregtek a szélben. Felfelé eldobálták a cipőiket mondván, hogy csúsznak. Kérdezték, hogy lehet lejutni. Rövid oktatás és bemutatás után elindultunk a nagy árokban lefelé. Söprűnek egy a förgetegből előkerült brassói fiatalembert kértem meg. Vele aztán Szabolcs barátomnál nagy adag konyakot ittunk. Tapasztalataimat összesítve: Józsi néha nagyon hülye. Továbbá a telefonok nem bírják a székelyföldi esőzéseket, aztán vinni kell mindig az esőkabátot. A távolságok fordítva látszanak: az ihol nagyon messze van, és megfázásra pár dózis szilvapálinka kötelező. Társaim már vártak, vacsora is jutott, csodálatosan finom, székelyes, marasztaló ételek- kel. Attilával, Zolival a jól bejárt útvonalon a Koccintóban, Búfelejtőben, Forrás borozó - ban Alexandrion, Ursus, Silva sörök, majd Affiniáta italok után a helyi barátokkal be - szélgetések, hírek cserélése után, a szesszel töltött fáradtság taszított álomba a szállásun - kon. Reggel, valamelyik idő szerint hatkor, kolompszó és a ködszoknya felett ragyogó napsü- tés és a kétszer felkelt nap varázsolta derűssé a nap kezdetét. Úgy éreztük, a regge li pá- linkázás már egészen székelyesre sikeredett. Nyolc óra után buszra szálltunk, és az Aranyos vidékre jellemző régi, rossz úton Torda irányában haladtunk. Parajd, Bucsin hágó 1277 m, a Kisküküllő völgye és a sok régi, szép emlékek – talán 500 vagy 600 embert is kalauzoltam már ezen a vidéken. A Magyar Királyi Honvédség által épített, és azóta kétszer javított úton értünk a hágótetőre. Itt található a Kisküküllő forrása és a Bujdosó Székelyek Vendéglője. Előkerültek a barátaink: Feri bácsi, Erzsi néni, enni és inni kellett. Gyalogtúránk iránya Bogdán tető, Bogdán sziklák, a hegyi legelőkön át. Az út széle áfonyákat kínált, amiknek nem lehetett ellenállni, aztán két dörrenés után már zuhogott is az eső, bőrig áztunk. A csapat kezdi megtanulni Erdélyt, hogy az első, esőre utaló jelre vagy megfordulni, vagy esőköpenyt húzni kötelező. Óriásfenyőkkel övezett szerpentin után ereszkedtünk a Gyergyói medencébe. Ámulatba ejtők Borzont luxustanyái, majd Gyergyóalfalu után látjuk a Pricske csúcsot, aztán Szárhegy következett, majd tenyérnyi kis táblán túl Güdücbe értünk. Bíró Dénes integetett a kapuból (hosszú életű lészen, mert már halálát adták hírül). Megjöttünk Incze Józsefékhez, az ő csodálatos Enikő-házukhoz. Alma- és szilvapálinká- val vártak bennünket, és mindenki kedvére helyezkedett el az erdei faházban. Mivel a templom a hegyen van, így a helyi boltban kötöttünk ki, barátainknál. Attila és Lucsi hideg pálinkája került elő, és a többiek: pásztorok, favágók, kőművesek szinte mind volt már „Magyarban”, így mondják, és sajnos majd’ mind csalódott. Régi ismerős Marika, a boltos, akinek lába meggyógyult. Férje Bukarestben van, kislánya a ház körül dolgozik, szépen cseperedik, okosodik. Nagyon örül a viszontlátásnak, de könnyezik, mikor mon- dom néki, sokára jövünk ismét – új tájra vágyik csapatunk. Nehéz kimondani, leírni, sokunk szívéből marad Erdély ezen részén egy darabka örökké elfeledhetetlenül. Attikával és a helyiekkel a várható esőről, kokozjáról, hiripről tájékozódva a Pricskére terveztük utunkat. Igazi Erdély, igazi Gyergyó a táj. Virágpompába öltözött havasi rétek, nyájak, csordák váltakozva gyönyörködtettek bennünket, na meg a pásztorok acsarkodó kutyái, amelyek a szép, szelíd szóra megnyugodtak és utunkra engedtek. A csúcs előtt, a forrás fölött terülj-terülj asztalka várt reánk, a rengeteg áfonya miatt a pár száz méteres távolságot nagyon lassan tudtuk leküzdeni. Az Emlékkeresztnél jó étvággyal fogyasztottuk el a magunkkal cipelt finom falatokat és italainkat. Aztán derült égből villámlás, dörgés, majd hatalmas zuhé áztatott el bennünket. Ennek ellenére két zivatar között két púpos punga hiripet gyűjtöttünk (punga=szatyor, hirip=vargánya). Természetesen házigazdáinknak és barátainknak ajándékoztuk a gombákat. Az erdei palotánk udvarában akkurátus tűzrakhelyen, bográcsban báránypörkölt illato- zott, és igazi, cérnával darabolt puliszkával csábultunk az asztal mellé. A borozgatás közben székely góbéságokkal és tréfákkal próbáltuk feledtetni, hogy bizony a faluban gyászeset történt, és ezért elmaradt a falunap. Következő napunkat Balánbányára, az Egyes-kőre és a Nagy-Hagymásra szántuk. A sokadik utam is ugyanolyan nehéz lett fölfelé, mint a legelső. Újabb és újabb élmény, és mindig óriási sikerként élem meg a feljutást. A cabana-nál (menedékház) Zoli és Aranka kávéval várt bennünket, sajnos a sör elfogyott, tanulság: hétfőn vigyünk föl sört ma- gunkkal. A bátrabbakkal a sziklacsúcsra másztunk föl. Az új sasokat Attika és én segítettük a sziklaszirtre, és akik oda feljutottak velünk, nem hitték előtte el, hogy az ember le tudja győzni saját félelmeit és a mélység iszonyatát. A Nagy-Hagymásra már „házibuli hangulatban” tettük meg oda-vissza az utat, sajnos havasi gyopárt nem tudtam mutatni a kis csapatnak, de az Attila keresztjénél így is többen megjegyezték, hogy a Jóisten kevés ilyen szép helyet teremtett a Földön. Hazafelé tartva Marosfőn, az ortodox kolostor virágpompájában freskóival és fafaragásos kincseivel ismerkedtünk. Újabb élmény ért bennünket. Eddig a havasi csókák, fenyőrigók után Löbl Zoli egy új típusú gólyát fedezett fel: a „havasi fenyőgólyát”. Ugyanis a megszokott, égig érő, Er - délyben található fenyők tetején 50–60 főből álló gólyacsapat fehérlett és feketéllett az ágakon. Ehhez foghatót a helyiek sem láttak korábban soha. Nagy élmény volt. Világjáró csapatunk következő túrája a Pongrácz-hágóról indult. A Likastető alól a Cohárd-patakot megjárva jutottunk le a Gyilkos-tóhoz, majd a Kis-Cohárdot megmászva érezhette magát csapatunk a Jóisten tenyerében, a tündérek ölében, hisz’ valóban itt ta - lálható a tündérek kertje is. Kupás-szoros felé véve az irányt átgyalogoltunk a méteresre megnőtt zergeboglár, margitvirág, kígyógyökerű keserűfű és még ezernyi már virág özönében. A Kupás-szoros felújított erdei útján értünk a Békás-szorosba. Az Oltár-kő lélegzetelállító szépsége mozdulni sem engedett bennünket. A csúcson kereszt, székely zászló és – barátomtól értesülve tudom, hogy – Erőss Zsolt emlékére is kereszt került. A pokol kapujában, tornácán és torkában láttatta meg velünk a természet az ember parányi - ságát. Azt is látni kell, hogy a természet mérhetetlen ereje ahogy a sziklát elmorzsolja, majd az ember ezt is leküzdi utakkal, hidakkal, alagutakkal. Kedves vendéglátóinktól tisztességgel búcsúztunk: Isten veletek. A Vámos Mihály Szakosztály új utakat tervez. Augusztusban Brassó, Kovászna vidéke vár reánk. Gyergyótól a Súgó-barlanggal váltunk el. Simon László barlangász ízes székely nyelven mesélt a Föld történelméről, a barlang keletkezéséről, felfedezéséről. A magasságok birodalma után a mélységek szépségét is megismerhettük. Búcsút véve Gyergyótól Sóvidékre értünk. Fehér lett a sófal Parajdon, így bátran utaz - hattunk tovább Korondra. Régi barátainkkal, Ravasz Mihállyal és hitvesével, Gabikával találkoztunk, akik székely köményessel, áfonyással és más italokkal vendégeltek meg. Ajándékok vásárlása után rövid látogatást tettünk az egyre szebb, tisztább és rendezet - tebb Parajdon, ahol a sóbánya főmérnök barátunktól szuvenírként kaptunk vagy ötven kiló kősót. Torockóig meg sem állva csodáltuk a vargányaárusokat – székely nevén hiripnek mond- ják a vargányát. A székelyek örök időkre kapott földje, Endre királyunk adománya Torockó, a vasércbányák régi települése. Megmásztuk a Székelykövet. Két budapesti társunk Alex barátunk vezetésével az Ordas-követ és a Vidajt járta be. Le a kalappal csoportunk előtt, mert az embert próbáló Székelykőre mindenki feljutott. Alig hagytuk el a csúcsot, ismét megdörrent az ég, és már szakadt is az eső apró szemű jéggel együtt. Bőrig áztunk, amire a legjobb gyógyszer az első italmérőben az 1 dl Alexandrion konyak és a korsó sör, megszorozva néggyel, ami után már könnyű volt a vizes pólós csoportot bevárni. Sokszor jártam Romániában, Erdélyben, Székelyföldön. Szeretem az ott élő embereket, s ők is engem. Magyarok, székelyek, szászok, románok, romák mindig tisztességgel, ba- rátként bántak velem és túratársaimmal. A körösfői templom előtt ezért is tisztelegtem Vasvári Pál emlékműve és idézete előtt (csak együtt tudunk boldogulni). Nagyon sok szépséget nyújtó, örök emlékeket hagyó túrát vezethettem, amiért köszönetet mondok minden útitársamnak, hogy elviseltek 8 napon keresztül. Marton József • Források, patakok mentén Július 6-án Gesztenyésből indultunk huszonhatan a mára meghirdetett nyílt túrára. Az idő kellemes, jó ütemben haladtunk felfelé. Kicsit kiizzadtunk, amikor felértünk a tetőre. Innen lefele ereszkedtünk az Andor-forráshoz. A Tripammer-fánál pihentünk meg egy kicsit, és reggeliztek, akinek erre otthon nem volt idejük. Sajnos az emlékoszlopot vandálok megrongálták. A Petnyák-völybe ereszkedtünk a sejtelmes párás erdőben. Hatalmas bükkök magasodtak fölénk. A völgyben nehéz volt a haladás a kidőlt fáktól, de szerencsésen elértünk az Ágnes vízeséshez, ahol nézegettük a szép vízesést és hallgattuk csobogását. A völgy elágazásnál a Nagy-Mély-völgy fele indultunk a sziklákkal tarkított patakmeder mentén. A Sziklás-forrásnál ismét lehet inni a kellemes forrásvízből. A Kánya-forrásig ismét átmásztunk néhány kidőlt fán, majd megpihentünk a tűzrakó melletti padokon. Sajnos sok a szemét a környéken, ami elvonja a figyelmet a szép és értékes környezetről. A „siratófal” következett, ahol egy kicsit letértünk a jelzett útról és az enyhébb emelkedésű erdészeti úton haladtunk felfelé. A Kereszt-kunyhónál pihentünk egy keveset, majd a Fehér-kúti ház mellett elhaladva ereszkedtünk Gesztenyésbe az Ezeréveshez, ahol éppen elértük a menetrend szerint közlekedő autóbuszt, ami a városba vitt bennünket. Szűcs Istvánné /Olga/ • IX. Uránbányász Emléktúra Július 6-án kellemes, kissé párás időben indultunk el huszonöten az emléktúrára a mai napra kitűzött útvonalon. Szokásunkhoz híven a „kályhától" indultunk, a volt I. kutatóakna emlékkövétől. Berta Zsolt főszervező ismertette a mai túrán bemutatásra kerülő objektumokat. Ma a MECSEK- ÖKO ZRT. vízkezelési objektumait keressük fel, ahol a földfelszíni és föld alatti bányaterületek vízvédelmi építményeit kialakították. A volt III. üzemi meddőhányó aljához gyalogoltunk, ahol föld alatti csőkígyókkal csap- dába ejtik a feltörő és felületi vizeket, majd csőrendszeren a volt I. üzemi víztisztító bá - zisra vezetik. Itt műgyantás és egyéb eljárással kicsapatják a káros anyagokat az össze - gyűjtött vizekből. A leválasztott uránt és egyéb ritka földfémeket értékesítik a nem zet- közi piacon. A megtisztított vizet a természetes felszíni vízelvezető árkokban, patakok - ban bocsátják hosszú vándorútra. Kis emelkedőn haladtunk Kővágószőlős felé a természetnek visszaadott rekultivált med - dőhányó oldalában. Az évekkel ezelőtt ültetett facsemeték egyre nagyobbra nőnek és foltokban már kisebb erdőnek látszanak. Az út mentén a tisztásokat tarka virágszőnyeg borítja, ahol szemügyre vehetjük a növényeket. Előkerült egy ez idáig itt nem látott virág, az olasz kígyószisz, ami magasságban felülmúlja a környező virágokat, köztük a kék színű rokonát, a terjőke kígyósziszt. Az északi táró bejáratánál kicsit megpihentünk, ahol Zsolt a számok tükrében elmondta a volt bányák termelésének adatait. Hatalmas számok a laikusnak, még a fémkilók adatai hallatán is rogyadoznak lábaink. Elmondta, hogy a mérések alapján ebben az évben megjelenik a III. üzem bányavágatainak és aknájának feltöltődése után a bányavíz. Ezt a vizet kiépített csőrendszeren keresztül a tisztító bázisra vezetik és megtisztítják. Egy rövid sétával Kővágószőlősön a Bányászati Múzeumhoz jutottunk, ahol megemlékeztünk, és főhajtással tisztelgtünk a bányászat során elhunyt társainknak. Végigjártuk a múzeum termeit és a kültéri kiállítás gépeit. Szépen gondozott kiállítás, de meglepett, hogy a soproni múzeumhoz csatolták fenntartását. Kanyargós úton hagytuk el a szőlőhegyet, és a szépen festett bányász kalapács jelzéseket követtük, majd a turistajelzések segítették a csoportot jó irányba haladni. A Jubileumi kereszt, Babás-szerkövek, Zsongor-kő következett. Itt gyönyörködhettünk a szép panorámában, a törpe kövirózsák körömnyi méreteiben. Ültünk a sok millió éves vörös homokkő párkányokon és tekintetünk szárnyalt a távoli települések fölött. A Jakab- hegyen a pálos kolostornál Rónaky Gizella röviden ismertette a történelmi előzményeket, majd körbejártuk a volt halastó területét, mely talán a gát magasításával újra láthatóvá válik. Mindenütt pedáns rend, sehol semmi szemét, gondozott tűzrakók. Köszönjük Jancsi Attila barátunknak, túratársunknak, a DDNPI alkalmazottjának, hogy gondozza a területet. Elhaladtunk a halomsírok mellett, és a kék sáv jelzést követve értünk a Pálos-kúthoz. A friss forrásvíz jólesett a megizzadt csapatnak. A sorok írója, Baumann József, a forrás tervezője ismertetőt tartott a mecseki források karbantartásáról, és a források védnökségéről. Vártunk még négy főt, akik még nem értek ide. Telefonon megcsörgettük őket és kiderült, hogy a pálos kolostornál, a tókerülésnél „elvitte” őket a széles út Remete-rét irányába. Telefonon útbaigazítást adtunk nekik, hogy forduljanak vissza és a kék sáv jelzést kövessék, és küldtünk értük terepjáró gépkocsit. A nagy kanyar alatt megnéztük a Rigó-forrást és a Bükkös-forrást, majd egy ritkán járt erdészeti úton nyakig érő fűben érkeztünk a volt IV. üzemhez, ahol már vártak bennün- ket. Hűtött üdítő italok és finom csokoládé a jutalom az eddig megtett kilométerekért. Itt a IV. üzemben dolgozók felelevenítették a régmúlt emlékeit, mutatták, hol volt az akna, az ebédlő és az irodaház a fürdővel. Közben megérkezett a terepjáró az eltévedt „bárányok - kal". A régi urános humor, és viccelődés sem maradt el, jókat derültünk a történteken. A szokásoknak megfelelően kis jutalomban részesültek a túrán résztvevő idősek és fia- talok, valamint a legtöbb túrán résztvevők. Jutalmat kaptak a bányászat múltjáról legtöb - bet tudó túrázók is. A túra következő öt kilométerét traktorhoz kapcsolt pótkocsin tettük meg, rögzített pa- dokon ülve. Sokak számára ez volt az első ilyen utazási megoldás. A volt II. üzem meddőhányó keleti oldalán szálltunk le, ahonnan ismét gyalog haladtunk tovább. A völgybe érve egy műtárgyhoz mentünk, ami most készül, és az lesz a feladata, hogy a mesterségesen kialakított „forrásból" feltörő vizet összegyűjtse. Ezt a vizet me- dencébe vezetik, melybe olyan anyagot helyeznek el, ami a szennyeződéseket kivonja. A völgyben haladtunk lefelé vadcsapáson, kidőlt fákon átmászva a már működő bako- nyai II. meddőhányó forrásáig. Itt láthattuk, hogy a felemelt aknatető alatt 40 liter víz folyik ki percenként a csővezetékbe. Ez a csővezeték hosszú kilométereken keresztül halad a völgyben, majd a végállomás a volt I. üzemnél a víztisztító. Haladtunk végig a völgyön, ismét a felfestett bányászjeleket követve. Bakonya falu kö- zelében régen vízimalmok működtek, melyeket a források bő vize működtetett. Mára csak a források, a malomárok és épületromok maradtak hátra. Tűző napon haladtunk kilométereken keresztül kukoricások, búzamezők mentén és megcsodáltuk a szarkalábat és a szintén kék búzavirágot. Kis kerülővel értünk a római villához és sírkamrához. Sajnos nagyon kevesen ismerik ezt a szép környezetben feltárt régészeti emléket. Nem vezet ide jelzett turistaút, és kellő reklámot sem kapott felújítása után, melyet az uránbánya fizetett. Érdemes lenne a hatos fő úton táblával jelezni. Pihentünk az épület hűs oldalán és megköszöntük a kellemes túrát a szervezőknek, segí - tőknek, majd elindultunk a parkolóban lévő gépkocsikhoz. Baumann József • Balatoni kerékpáros körtúra Júliusban a Dráva TSE és a Tenkes TE kis csapata 7 fővel vágott neki kerékpárjával a balatoni körtúrának. A nyaralásnak, pihenésnek szánt hat napon kényelmesen belefért még egy kiruccanás a Káli-medencébe, és a Tihanyi-félszigetet sem hagytuk ki. Az utazás napjára került a leghosszabb táv (Fonyód – Siófok, Sóstó), de a szinte szint nélküli kényelmes tekerés nem fárasztott ki bennünket. Utunk alatt, Szárszón megnéztük József Attila emlékművét, majd az estét egy kellemes kisvendéglőben töltöttük hangula - tos zeneszó mellett. Második napunkon a tihanyi szállásunkig hajtottuk járgányainkat. Közben a magas part kilátópontjairól csodálhattuk meg a Balaton keleti medencéjét és az itt elhelyezett szob - rokat. A tihanyi szabadstrandon egy kis fürdőzés vagy pihi, kinek-kinek vérmérséklete szerint. A napot a Miska csárdai vacsora után, esti séta követte az apátság körül. Következő reggelünket az apátság megtekintésével kezdtük, ahol egy kb. tíz perces film- ről ismerhettük meg a terület történelmét, majd körbejártuk a templomot, az altemplomot és a többi kiállítást. Innen folytatva bringás utunkat láthattunk templomokat és romokat, működő vízimalmot, és az 1770–1780-as években nyitott temetőt is. Az este fő programja a Kuti pincészetben tett látogatás és borkóstoló volt. A badacsonyi borvidék- hez tartozó balatonrendesi borászatban elfogyasztott kiváló borok jó hangulatot adtak a társaságunk tagjainak... Negyedik napunkon kitekintettünk a Balaton mellől, és a Káli-medencében hajtottuk drót szamarainkat. A medence szélén elterülő hangulatos kis települések fogadtak bennünket, megnéztük a kőtenger szikla képződményeit, és kóstoltuk a kékkúti ásványvizet. Kékkúton találkoztunk egy ismerőssel is, Sanyi barátunk épp ásványvíz szállítását végezte kamionjával. A nap lezárását a strandolás, a „mindentbele” bab és dinnyeevés jelentette. Következő és egyben utolsó szállásunk Keszthelyen volt. Az útvonalon megnéztük a badacsonytomaji templomot, a Szent Donát kápolnát, és a szigligeti várat. Este rövid séta a keszthelyi kastély kertjében, ahol valószínű spórolás miatt a szökőkutak pihentek már. Hatodik, utolsó napunkon Fonyódra kellett eljutni az esti fél hetes vonatra. Fenékpusztán megnéztük a romokat, de az egykori kastély állapota elég lehangoló lát vány nyújtott. Fonyódon még belefért egy kellemes fürdőzés és nézelődés is. Kellemes és tartalmas hetet töltöttünk a Balaton körül, köszönhetően Rongyi szervezé- sének. Eloszlattunk egy rémhírt is, keszthelyi szállásadónk ugyanis eddig csak olyan bringásokkal találkozott, akiknél a csomag és a bringa súlya több volt az embernél... Nem éppen könnyűsúlyú csapatunk nagyobb erőfeszítések nélkül teljesítette a balatoni körtúrát, így most már újabb „kihívást” kell találni magunknak a jövő évre... A MÁV is hozta a szokásosat, a vonat a hazaúton jó fél órával később indult, és bár ho- zott a késésből, már elmúlott este 10 óra, mire beértünk a pécsi állomásra... atiKA • A Tenkes-alján is jártunk, sőt a tetején is! Ez talán így még nem lenne igazán hír értékű, hisz minden tavaszon részt ve szünk a Dráva TSE és a Tenkes TE együttműködésén alapuló teljesítménytúrán. Most azért írtuk be jó előre naptárunkba az eseményt, mert erre napra, augusztus 3-ára éjszakai teljesítménytúrára hívott bennünket a Tenkes TE. A kánikulai hőség napjaiban igazán csábító volt a program, s nekivágtunk az ismert terep éjszakai bejárásának. A Megyei Kórház (ez csak a régi, leánykori neve, az újjal nem fárasztom az olvasót) Csipet-csapatával tízen indultunk útnak, s Jancsi Attila személyé- ben gondoskodó túravezetőt is kaptunk. Az ötlet nagyszerűségét az olykor-olykor fel- csillanó siklósi fények, az egyre több csillagképet, hulló csillagot is mutató éjszakai ég - bolt és a remek társaság, a jó hangulat igazolta. A célba érve a „szokásos” siklósi vendéglátás, a finom zsíros kenyér (különböző felté- tekkel) és a jó siklós–máriagyűdi borok, finom szódavíz, a beérkező turisták élmény- beszámolói is alátámasztották, hogy jól választott az, aki ezen a szombat estén az éjsza - kai Tenkes túrán töltötte szabadidejét. Annak ellenére, hogy ezen az estén komoly kon- kurenciát jelentett a világbajnokságon döntőbe jutott magyar vízilabda -válogatott arany- éremért vívott döntő mérkőzése (éppen a kilátónál voltunk, amikor a hírt kaptuk a győ - zelemről), kb. másfélszázan bolyongtunk a Tenkesen, 10 és 20 km-es távon. A túra hagyományteremtő szándékkal szerveződött, jövő évi naptárunkba is örömmel írjuk be a Tenkes TE támogatásra érdemes programját. Az is újra bizonyosságot nyert, hogy a Dél-Baranyában működő három egyesület: a Tenkes TE, a Dráva TSE és a Szent Imre Iskola Sportköre minden jó célért képes össze- fogni, egymás rendezvényein feladatot vállalni, a másikat támogatni. Példás együttmű - ködésük eredménye a sikeres éjszakai teljesítménytúra is. Köszönjük! Tóth Klára „MÚLTIDÉZŐ” A KŐKEMÉNY GRÍZGOMBÓC, AZ ELTÉVEDTEKKEL VALÓ TALÁLKOZÁS ÉS A KECSKEFEJŐ VERSENY TÖRTÉNETE Közel húsz éve annak, hogy egy májusi napon vonattal Pécsről a Zempléni-hegységbe utaztunk. Délután 15 órakor már Pálházán voltunk. Házigazdánk – aki egyébként rendőr volt Sátoraljaújhelyen – várt bennünket az állomá- son egy alacsony fekvésű női kerékpárral, amivel a csomagjaink elszállításában akart segíteni. Amikor meglátta a 7 nőt a 21 csomaggal, meglepődött, de sebaj, mondta és futkosott a bőröndökkel, amiből még nekünk is maradt cipekedni. Szállásunk szép, tiszta volt a hozzá tartozó nagy kerttel és a háziak állataival. Első túránk Bózsvától Hollóházáig tartott, követve az Országos Kék Túra útvonalát. A füzéri vár megtekintése után felkapaszkodtunk a Nagy-Milicre gyökerekbe, faágakba kapaszkodva és egymást húzva-tolva. Többen fogadkoztak, hogy soha többet hegyet nem másznak, erdőbe nem mennek. Persze ez csak pillanatnyi elkeseredés volt, mert az ember a fáradtságot elfelejti, a szépre emlékezik. Elsőként Magdink ért a tetőre és eltűnt a rengetegben, de egyszer csak férfihanggal keveredve hallatta hangját. Az éppen kúszó Julikánk megjegyezte: „hogy a fenében sikerült Magdinak itt a rengeteg közepette férfira szert tenni, amikor ő még a sík terepen sem talál magának?” A férfihang közeledtére, és a kíváncsiságtól vezérelve Julikánk szinte felpattant a tetőre. A férfi egy szlovák katona volt, aki úgy tett, mintha nem tudna magyarul. Azt viszont kifejezésre juttatta, hogy nagyon éhes, amire mi a Nagy-Milic tövében megfeleztük ebédünket vele. Pár méterre a katonát elhagyva utánunk kiabált magyarul: „Sziasztok lányok, köszi minden, még a csoki is!” László-tanya felé haladva gyönyörű bükkösben vezetett utunk. A megmaradt ebédünket a magyar-szlovák határkövön ülve fogyasztottuk el. Hollóházára 17 óra után értünk, ami a múzeum zárását is jelentette. Amíg tanakodtunk, hogy most mi legyen, jött velünk szembe két öregúr, akikben felfedezni véltük a múze - umőröket. Sejtésünk jó volt, ők mindent megmutattak nekünk olyannyira, hogy alig értük el az utolsó buszt, amely Pálházára ment. Másnap Telkibányáról ereszkedtünk le a sárga sáv jelzésen a patak mentén, és Rostallónál szerettünk volna kikötni. Jelzésünk elfogyott, mi pedig délre, a tűző nap irányába folytattuk barangolásunkat. Lassan kapaszkodtunk felfelé, amikor emberi hangokat hallottunk, s azok be is értek bennünket. 30 főből álló miskolci egyetemista volt két tanárral. Ők Sátoraljaújhelyre tartottak volna, de náluk se térkép, se tájoló, de még a turistajelzéseket sem ismerték. Mi mondtuk nekik, hogy „eltévedt állapotban” vagyunk, de nagyjából tudjuk az útirányt, s ha megfelel a mi tempónk, akkor remény van arra, hogy megtaláljuk az útjelzést. Nagy iramot diktáltak, de mindig megvártak bennünket. Egyszer csak nagy üdvrivalgás hallatszott: „Megvan a kék sáv, hurrá!” A Pengő-kőnél együtt megebédeltünk, s együtt mentünk a volt Eszkálai erdészházig, ahonnan ők Sátoraljaújhelyre, mi pedig a zöld sávon a kisvasútra, majd onnan Pálházára. Elválásunkkor mondtam nekik, hogy menjenek be Sátoraljaújhelyen a rendőrségre és hagyjanak üzenetet a házigazdánknak érkezésünkről. Attila – ő volt a házigazdánk – nagy ujjongva jött haza, hogy a fiúk célhoz értek, tele élménnyel, de igen fáradtan mentek szállásukra. Este húslevest főztünk, de a belefőzött grízgombóc olyan keményre sikeredett, hogy még a háziak állatai sem tudták elrágni. (Azóta már tökéletesítettem ebbéli tudásomat.) Leghosszabb túránk Pálházáról Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta érintésével Sátoraljaúj- helyre vezetett. Útközben átöleltük a hatalmasra nőtt Rákóczi fáját és leereszkedtünk, majd felkapaszkodtunk a kiszáradt, de mély patak völgyéből. Már lemenőben volt a Nap, amikor Sátoraljaújhely legelső büféjét elértük, ahol Julikánk még a raktáron levő Balatonszeleteket is felvásárolta és megetette velünk, igen éhesek voltunk. Fő attrakciónk Pálházán a kecskefejő verseny volt. Házigazdánk állataival jó barátságot alakítottunk ki, többek között Brünhildával, a kecskével is. Attilánk kitalálta, hogy egyik este süssünk szalonnát, de előtte rendezzünk fejőversenyt, mert Brünhilda már kívánja a fejést. Persze a győztes meg lesz jutalmazva – mondta. Jött az este, ropogott a tűz, mi pedig az előre kihúzott sorszámok szerint várakoztunk a műveletre. Máig sem tudom, hogy honnan szerezte Margitunk fejére a piros pettyes menyecske kendőt, Magdi pedig a csinos fejő kötényt. Brünhilda kötélen előállítva, ami nem nagyon tetszett neki, mert többször kísérletet tett a szökésre, de erősen fogva volt. Elkezdődött a fejés a sajtárba, ami mérőeszköz is volt. A legtöbb tejet a beöltözött két lány fejte és még mérhető men- nyiséget a Julika. Mi többiek, négyen semmit, mert állítólag igen finomak voltunk a kecske tőgyéhez. A verseny nagy kacagás, kurjongatás közepette zajlott, amit a szomszé- dok is meghallottak és átjöttek hozzánk és együtt nótáztunk. El ne feledkezzek a nyere- ményről, ami a kifejt kecsketej volt, kinek-kinek a fejéssel elért eredménnyel. A győzte- seknek is inkább a pezsgő és a bor ízlett jobban, mint a tej. Mi szerettük volna a versenyt megismételni, de sajnos nem lehetett, mert amikor Brünhilda meglátott bennünket, hanyatt-homlok menekült előlünk. Az idő múlása biztos megszépíti az emlékeket, a fáradtságot pedig tompítja, amit a Zempléni-hegység kalandozásai is bizonyítanak. dr. Koncz Eszter Dél-dunántúli Regionális Természetjáró Találkozó Kaposvár, 2013. október 4–6. Rendező: Somogy Megyei Természetbarát Szövetség 2013. október 4. péntek Programtervezet 16.00-tól Érkezés, regisztráció (Helyszín: Klebersberg Középiskolai Kollégium, Kaposvár Ond vezér u.) 18.30 – 20.00 Vacsora 20.00-tól Lénárt Ferenc (Léna) vetítéses bemutatója 2013. október 5. szombat 7.00 – 8.30 Reggeli 8.00 – 14.00 Gyalogtúra a Deseda körül 8.00 – 16.00 Tájékozódási túraverseny – Deseda, Arborétum 14.00 – 17.00 Városnézés Kaposvár belvárosában 18.00 – 20.00 Vacsora 20.00-tól Fórum 2013. október 6. vasárnap 7.00 – 8.30 Reggeli 8.00 – 15.00 Tájékozódási túraverseny – Deseda, Arborétum 10.00 – 13.00 Gyalogtúra a Rippl Rónai parkba 10.00 – 13.00 Gyalogtúra a Zaranyi erdőbe 13.30 – Ünnepélyes kopjafaavatás a Gyertyános völgyben – Rockenbauer Pálra emlékezve 15.00 – Találkozó zárása, hazautazás A találkozón a részvételi költség: 13.000 Ft/fő (a részvételi díj tartalmazza a szállást, a 2 db reggeli és vacsora költségét, valamint a programokon való részvétel, és kapcsolódó ellátás díját). A találkozóra a Jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni, melyet a Mecsek Híradóhoz mellékelünk, illetve a szövetségben kapható. További információ a 20/454– 7443-as telefonszámon kérhető, illetve a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség honlapján (www.smtsz.gportal.hu) olvasható. E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. HÍREK  Nyomvonal változás: A Dél-dunántúli Piros Túra és a vele fonódó Mecseki Zöld Túra útvonala Sikondán, a kemping mellett megváltozott, mivel tarvágás miatt az eddigi nyomvonalon az út nehezen volt járható, és jelzéseket sem le- hetett felfesteni. Az új nyomvonal a sikondai Vadásztanya vendéglő felől ér- kezve az országúton elhalad a kemping előtt, majd azt keleti irányból megke- rülve tér vissza az erdőben a régi nyomvonalra.  Új turistaút a Dél-Zselicben: augusztusban új, kék négyzet jelzésű turistaút készült, mely Szentkatalin falut köti össze a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalával. Így egy új kiindulópontról lehet jelzett úton elérni a kéktúra útvonalát. Az út hossza 2,7 km.  Útjelzés változás: az Orfű-Tekeres, Herman Ottó-tó gátjától Kovácsszénájára vezető eddigi sárga kör jelzés sárga négyzetre változott. Az új útjelzések fel- festése megtörtént.  Turista útjelzések felújítása a Mecsekben: 2013-ban – tavasszal és nyáron – ez ideig 82 km hosszú turista útvonalon készült útjelzés felújítás, rövidebb- hosszabb távokon. A fontosabb felújítások: Kelet-Mecsek: piros sáv (Mecsekjánosi – Mecseknádasd), sárga sáv (Pécsvárad – Zengő), sárga há- romszög (Hosszúhetény – Zengő), kék háromszög (Völgyi-rétek – Zengő), sárga kereszt (Csurgó – Vár-völgy), zöld kereszt (Hidasi-völgy – Szederindás- kút – Vár-völgy); Közép- és Nyugat-Mecsek: sárga sáv (Vágotpuszta – Bá- nos – Toplica), sárga kereszt (Lapis – Büdös-kút – Orfű – Herman Ottó-tó – Magyarhertelend), zöld kereszt (orfűi elágazás – volt IV-es üzem /Vásáros út/), zöld háromszög (Orfű – Vörös-hegy), sárga sáv (Gubacsos kulcsosház – kék sáv elágazás), zöld kereszt (Lapis – Remete-rét), zöld sáv (Tripammer-fa – Páfrányos), valamint a Sikonda környéki piros és zöld sáv jelzések. Az út- jelzések felújítása ősszel még folytatódik.  „Pontozott turistaútjelzések”: az utóbbi időkben egyre gyakrabban talál- kozhatunk olyan turista útjelzésekkel, melyek jobb alsó sarkában egy – a jel- zéssel azonos színű – pont található. Mit jelent ez a pont? A jelzést külföldi min- tából vettük át, és most már az MTSZ Turistaút Szakbizottsága által összeállí- tott új útjelzés szabványban is szerepel. A pont (a jelzés jobb alsó sarkában) az adott turistaút végét jelöli. Leginkább a fő jelzésekről leágazó, egy adott célponthoz vezető jelzéseknél (kör, három- szög, négyzet stb.) alkalmazzuk.