Sziasztok!
Hoztam nektek egy kis olvasnivalót egy háromnapos kint alvós vándortúráról, ami elég kalandosra sikerült. Hosszú szervezés, tervezés után Június 3.-án reggel az Égervölgyi parkolóból indult el kis csaptunk a Szuadó völgybe és az első éjszakát ott terveztük tölteni. Hatan vágtunk neki, mert a többiek csak szombaton délután csatlakoztak hozzánk.
A nyár folyamán július 4-től augusztus 15-ig szövetségünk Tímár utcai irodájában a keddi napokon nem tartunk ügyeletet.
Augusztusban az első ügyeleti nap 22-én lesz. Fontos esetben Schóber József elnök telefonon hívható (20/437-8314).
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy többévnyi előkészítés és fejlesztés után teljesen megújult a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) hivatalos weboldala.
A felhasználók továbbra is az mtsz.org címen érhetik el az MTSZ tartalmait, de már egy korszerű, letisztult és reszponzív, azaz minden eszközön kényelmesen használható felület fogadja őket, amely kialakításával illeszkedik az MTSZ honlapcsaládjába (kektura.hu, gerecse50.hu, turistamagazin.hu)
Idén a tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozatot.
Május 29-től június 4-ig mind a tíz hazai nemzeti park igazgatóság gazdag kínálattal, izgalmas túrákkal, előadásokkal és kedvezményekkel várja a természetbarátokat. Az eseményhez természetesen a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozik, mutatjuk, ők mivel készülnek!
A programokról bővebben itt!