Koponya-kút II.
Vágotpusztától északra, a Bak-hegy keleti oldalában található a ZO jelzésen. A forrás a felső katlan szurdokvölgyének kezdetén fakad. A víz egy kis beton csorgón léphet a felszínre. A kifolyás jobb oldalán egy nagy homokkő tömbbe süllyesztve márványtáblán látható a felirata. Hozamai 4-15 liter/perces értékeket mutatnak. Környezetében további vízjelentkezések is előfordulnak. Vizét, az agyagos, márgás rétegekből, valamint a sárga homokkőből nyeri. A forrástól néhány méterre szép kis legyezőszerű mésztufakiválás látható. A forrást először 1961-ben foglalták. A forrás felfedezése után a Komlói Bányász természetjárói egy fatáblára írták ki a nevét. Csokonay Sándor állítólag készített a forrásnak márványtáblát is, de annak sorsáról nem tudunk. A forrás elnevezésének egyik története az, hogy a forrástól lejjebb a völgyben található egy üreges mésztufavízesés, ami koponya formájú. A másik változat szerint Balázs József árpádtetői erdész adta nevét a forrásnak, ugyanis a víz kifolyásánál találtak egy elhullott szarvast és annak koponyáját.

Korsoma-forrás
Püspökszentlászlótól keletre, a S és K jelzésű turistautak mellett, a KO jelzésen érhető el a forrás. Egy forráscsoport vize a völgy kezdetén több helyen is előbukkan. Szárazon rakott kövekből megépített kifolyócsöves forrás, mely jelenleg rossz állapotban van. A víz nagy része a beépített kifolyócső alatt érkezik. Változó vízhozamú forrás, melynek értéke 0,5-10 liter/perc értékek között váltakozik. A forráscsoport összes vízhozma gyakran eléri az 50 liter/perces vízhozamot is. Valójában a negyedidőszaki üledékanyagban összegyűlt vizek leürülése történik az erózióval megnyitott löszfalon, amelynek intenzívebben szivárgó két pontjába egy-egy csövet nyomtak. Többször is készítettek már táblát a forrásnak, de azok eltűntek.

Kósa-völgyi-forrás
Pécs-Somogyon a Kósa-völgyben egy szőlőterület közelében található a téglából kiépített forrás. A forrás vize egy beépített vascsövön folyik. A forrás felett régen egy Norton kút is működött, vizét ma is az itt létesített aknából nyeri. Vízhozama 0-8 liter/perces értéket mutat. Csak hosszú száraz időszakokat követően apadhat el.

Kőszegi-forrás
Koszonya-tető közelében jelentkező forrás, mely Budafa felé tartó Rákos-völgy déli oldalában lép a felszínre. Megközelíthető a Z jelzésről leágazó ZO jelzésen. A miocén kárpáti emeletében kifejlődött konglomerátum pados, kavicsos homokkőből jelentkezik a víz, amely viszonylag nagy hozamokkal mutatkozik. Foglalását a helyi kavicsok és görgetegek felhasználásával Csokonay Sándor végezte. Felirata az építmény homokkövébe vésve olvasható. A foglalástól kb. 5 m-re némi forrásmészkő lerakódás található a patakmederben, amely két kisebb méretű mésztufagátat jelent. Vízhozama egész éven át stabil, 12-20 liter/perc értékek között változhat.

Krajcáros-kút
Megtalálható a Ternicsa-dülőben, a Lókai Erdészház felé vezető úton. Tervezte Tóth László erdőmérnök, erdészeti igazgató ill. Csordás Nándor kerületvezető erdész. Rendeltetés: Turista cél és a helyben dolgozók friss vízzel való ellátása. A forrás boltíves teteje kővel van körberakva.
Krémertanyai-forrás
A forrás a kisújbányai völgyben Krémertanyánál található a gyalogút mentén a K jelzésen. Foglalt, merítős és kifolyócsöves forrás, melynek vízhozama 0,5-20 liter/perces értékeket mutat. Régebben faajtóval látták el, de az ajtó jelenleg hiányik. Szárazabb időszakokban vize csak a kifolyócső alatt jelentkezik. A forrás éptménye felújításra szorul, a kifolyócső megfelelő vízoszlop magasságának beállítása szükséges.

Kumilla-forrás
Szigetvár északi határában, a Zrínyi-vártól kb. 1 km-re, egy bokros vizenyős területen fakad a forrás. Megközelíthető a szigetvári vasútállomástól induló SO jelzésen. Téglából épített boltíves kútházzal ellátott merítős forrás. A homlokfalon látható a vörös gránit névtábla a forrás feliratával. Mellette padok és tűzrakóhely lett kialakítva. A forrás vízhozama 2-6 liter/perces értékek között mozog. Basa-forrásnak és Török-kútnak is nevezik, mivel már a 17. században ismert forrás volt. A forrás mellett tűzrakó, erdei asztal és pad van. A forrást 2011-ben Szabó Péter és barátai újították fel a Jobbik Magyarországért mozgalom, az Aqua Híd Kft. és Szomor Ferenc vállalkozó anyagi támogatásával. A forrástáblát 2010-ben a Mecsek Egyesület készítette el Biki Endre Gábor tevei alapján.
Kút-völgyi forrás
Bakonya déli felén, (a templomtól dél-keletre) található régi forráskút. Betonból készült, aknás jellegű foglalt forrás vasajtóval ellátva. Bővizű forrás, a környezetében több vízkifolyás is található. A hozamok 15-40 liter/perces értékkel jelntkeznek. Vize a környék beépítettsége miatt nem iható. Valamikor itt a faluban török fürdő is működött. A forrástól keletre található a Szent Antal-kápolna.
Kútfő-forrás
Püspökszentlászlón a kastély melletti arborétum területen kifolyó forrás, mely az előtte lévő tavat táplálja. Építménye egy köralakú kőből falazott építmény, melynek belsejében kútgyűrűt helyeztek el. A víz egy nagyméretű műanyagcsövön folyik ki. Az itt kifolyó víz a Hettyey-forrás medencéjéből csővezetéken át jut el ide, a ténylges eredés a hegyoldalában van a Hettyey-forrás építményétől 100 m-re. Állandó kifolyású, általában bő vízhozammal rendelkező forrás. Vízhozama 8-100 liter/perc érték körül mozog. Vize a jura időszaki márgás rétetegsorozat repedéseiben összegyűlt vízből utánpótlódva jelenik meg. A forrást 2011-ben felújították.

3. oldal / 3