2014. április. 05. szombat, reggel nyolc óra. Alig, hogy végzünk a máriagyűdi rajt-cél berendezésével, már jönnek is az első „fecskék", akik a 10 km-es túrát választották.

A sok éve követett adminisztrációhoz osztom a jelentkezési lapokat, hogy leülve az asztalokhoz a teljesítménytúrázók mielőbb kitölthessék. A rajt-cél „irodánál" „Böbi", „Rongyi" és Ági szorgoskodik. A szél időnként átlapozza az asztalokra kihelyezett információs anyagokat, és néhányat sikerül elfújni néhány méterre. Vidám, mosolygós ismerősök érkeznek, akiket már több éve ismerünk a Mecseken rendezett túraversenyekről, teljesítménytúrákról és természetesen a nyílt túrákról.

Vegyes az érkezők életkora, de nagy öröm számunkra, hogy sok a fiatal, és vannak, akik szüleik háti hordozójában teszik majd meg a távot. Szakosztályok, iskolai csoportok gyülekeznek az induláshoz, és fogyasztják a finom zsíros, vajas, lekváros, mézes kenyérszeleteket. Egy maratonos feszes, fekete futóruhában, - trappolva érkezik az első kör megtételében és átadja versenyző-kartonját, melyre pecsét kerül, és már fut is tovább a következő állomás felé. Egyre többen jönnek, és megtöltik a nagy esőbeállót és az előtte lévő zöldterületet. A büfé forgalma is megnő, fogynak a nagy kenyérszeletek, melyek gusztusosan hevernek a terített asztalokon a hozzávalókkal: hagyma szeletelve, piros arany, vaj, lekvár, méz, és még sok minden. A pótlásról szorgos,vidám női csapat gondoskodik. Fogynak az üdítők és az egyéb frissítők a pultnál, a hosszú útra a kútnál friss víz kerül a flakonokba. Tíz óra van, és az utolsó, 10 km-es távon induló is elhagyja a rajthelyet. Felveszem hátizsákom, előveszem viharvert kis fényképezőgépem és elindulok, hogy fotókat készítsek a teljesítménytúrázók útvonalán. Présházakat, kerteket elhagyva érek a Szent-kúthoz, ahol ellenőrző állomás van. Vidám társaság ünnepli, hogy már a második ellenőrző pontig eljutottak, mások ruházatukon igazítanak. A kertekben gyümölcsfák, és az egyenes sorokban cukorborsó virágzik, a májusi cseresznye zöld bogyói már lencse nagyságúra híztak az ágakon. Az Akasztó gyepes emelkedőjénél mindenkin megjelennek az izzadságfoltok. Felfele haladva kitágul a látóhatár, és egyre több szép, tarka virágot láthat, akinek nem csípi a szemeit a sós izzadságcsepp. Sok a védett virág ezen a részen, szerencsére csak néhány esik áldozatul a taposásnak a keskeny ösvényen. Agárkosborok bordó színnel tarkítják a rétet, a fekete kökörcsinek torzonborz fejükről lassan szélnek eresztik magjaikat. A farkas kutyatej sárga foltjai világítanak, amerre nézünk. Ellenőrző bóján hintázik a színes zsírkréta, amivel bejelölték vele az "x"-et. A Csukma-hegyig felfele megyünk.Itt ismét ellenőrző pont van, több kategóriában. Szőlőcukorral kínálnak mindenkit a kereszt mellett, és pihenési lehetőséggel, melyet sokan kihasználnak. Nyílik a ligetes erdőben a magyar zergevirág és a tavaszi hérics. Néhány szót váltok „Atikával", a pont őrével, és most viszonylag szintesen fogyasztom a kilométereket a gerincen. Mindenütt szakszerűen és szépen festett turistajelek hívják fel magukra a figyelmet. Sietősen haladnak el mellettem a túrázók, mert őket szorítja az idő. Én sétálva haladok, és nézegetem az ismert és fejtörést okozó virágos növényeket. Itt nyílik az erdei gyöngyköles, az erdei kutyatej, az ánizs illatát ontó turbolya, a pettyegetett tüdőfű, az orvosi salamonpecsét, és a tisztások szélén a napraforgó kutyatej a tavaszi héricsekkel. Az útelágazásnál két bója is van a különböző távok versenyzőinek, válogatják a túrások a nekik megfelelőt. Fürgén továbbhaladó és kissé elcsigázott versenyzőkkel találkozom. Ha kicsit sántikálva, megizzadva is, de mennek tovább a vállalt útszakaszon. A szép erdei esőbeállónál elindulok lefelé a kis erdei ösvényen a Felső-legelő irányába. Szemből ismerős arcok mosolyognak rám, akik régi teljesítménytúrázók. Medvehagymás pálinkával kínálnak, amit még nem ittam. Annyira népszerű lett ez a növény, hogy már majdnem mindenre felhasználják. A pálinkának is kellemes ízt varázsol. Kiérek a legelőre, és messze elkalandozik tekintetem. Nincs igazán tiszta idő, de így is szép a kilátás. Lentről, a sziklák közül jönnek felfelé a triatlonosok szuszogva, megizzadva. Megkérdezem őket, hogy a honlapunkra készíthetek-e néhány képet róluk. Nem tiltakoznak, örülnek, hogy levegőt kapnak, és hogy pihenhetnek egy keveset. Látják, hogy a növényeket is fotózom, ezért egyikük megemlíti, hogy lejjebb, kétszáz méterre látott egy szép, rózsaszín virágot az ösvény mellett. Lenézek a meredek sziklás ösvényre, és már lépkedek a rejtélyes virág irányába. Valóban,  az elmondás alapján, kétszáz méterre, a baloldalon meglelem a virágot. Az elmondás méretei alapján bíboros kosborra számítottam, de ez egy szép majomkosbor. Itt, a Villányi-hegységben hetekkel korábban virágzik, mint nálunk a Tubesen. Több fotót készítek, mert „egy kép az nem kép" az én kis gépemet ismerve. Visszaküzdöm magam a kilátópontra, majd a piros háromszög jelzést követve érek le a faluba. A célban ismét vidám arcokat látok, levetett szellőző bakancsokat, sportcipőket heverve a fűben, elfáradt tulajdonosaik mellett. Az érkezők az utolsó bélyegzőt kapják versenykartonjaikra, és a vele járó kitűzőt kezükbe, annak megfelelően hányadik Tenkes Teljesítménytúrán vettek részt. A szerencsések a véletlenszerűen kihúzott rajtlista alapján pólókat, borokat nyerhettek. Jó látni a sok résztvevőt, a kipirult arcokat és a boldogságot rajtuk, hogy teljesítették a feladatot, melyet kitűztek maguknak. Örülök, hogy ismét részese lehettem egy nagyon jól sikerült rendezvénynek.
Baumann József