Ragyogó szivárvány búcsúztatta a buszra várakozó pécsieket, akik úgy döntöttek, hogy Liptódon töltik a pénteki napot-persze aktívan, a Liptód körüli szurdokvölgyek megismerésével. A 7.15-kor induló buszra várva gyönyörködhettünk a nyugati égbolton megjelenő, minden színében ragyogó teljes ívet mutató szivárványban, majd azt a ritka jelenséget is láthattuk, amikor még egy szivárvány megjelent párhuzamosan az első fölött. „Kóstolónak" a természet csodáiból igen jó volt.

Liptódra érkezve Markesz István túravezető és Biki Endre Gábor szervező köszöntött bennünket. Túravezetőnk vázolta az útvonalat, s jelezte, hogy az előző napok esője miatt némi módosítással járjuk be a falu környékét. Az első kilométerek után ezt igen jó döntésnek tartottuk, bár így is hamarosan megnövekedett súlyú lábbelinkkel gyúrtuk az agyagos talajt. A temetőn át jutottunk fel a völgyből, amelyben a falu húzódik, s hamarosan –ugyan még a párás levegőn át sejtelmesen, de felismerhetően- látszott a Mecsek vonulata, ill. a másnapra tervezett túra útvonala, célpontja, Geresdlak is.
Változatos útvonalon haladtunk. Elhagyott települések emlékeivel, jól művelt szántóföldekkel, majd a bozótban is gazdagon termő diófákkal találkoztunk. Közben az ég egyre kékebb, a távol egyre láthatóbb lett. Már látszott a Jakabhegy is, kivehető volt a Zengő déli lejtőjén a pécsváradi templom, s ráláttunk Geresdlak templomának a napfényben fehérlő foltjára is. A liptódpusztai, egykor állattartásra használt völgyben István gyerekkori emlékeiről is mesélt. Fekete diófák alatt haladtunk egy szép kocsiúton, rövid pihenőt tartottunk az István-kútnál, majd nekilódultunk a szurdokvölgynek. A máshol már tiszta légtér itt még mindig párás volt a vízmosásban csordogáló patak és a sűrű, olykor az őserdőre emlékeztető növényzet miatt. A talajviszonyok miatt a völgyön nem tudtunk egészen végigmenni, de így is nagy hatással volt ránk, igazán vadregényes, szemet gyönyörködtető, ugyanakkor lábakat próbára tevő volt. Visszafelé az út egy részén megint a Baranyai-dombság jelzett turistaútján haladtunk. Egy borz-vagy rókavár bejárata mellett felemlegettük ezen állatok furcsa szokásait is, majd –bezárva a kört – leereszkedtünk a faluba.
Megtekintettük a helytörténeti gyűjteményt, az Alkotók csarnokában a sokszínű, témájában és technikájában is igen változatos, gazdag képzőművészeti kiállítást. A templomban megnéztük a sajátos, egyedi stációkat, amelyeket egy tiroli fafaragó készített és a megcsodáltuk a Gebauer freskót is, miközben túravezetőnk Markesz István a templomról, a falu régi és mai életéről beszélt. Mondanivalója nyomán egy biztosnak látszik: nem volt könnyű az élet itt régen, és ma sem az. A dolgoknak nem a könnyebbik végét fogja meg, aki e vidéken él. De a szülőföld szeretete, a ragaszkodás a régi értékekhez, ugyanakkor az új utak keresése reményteljes távlatokat nyithat. Tiszteletre méltó, hogy vannak, akik a környék értékeinek megőrzésén, másokkal való megismertetésén fáradoznak. A faluban több vendégház, turistaszálló és szíves vendéglátás várja a látogatókat. Tudomásom szerint egyre többen jönnek el erre a szép tájra, s viszik jó hírét az itteni értékeknek, vendégszeretetnek. Maga is ez utóbbiak közé tartozom.
Tóth Klára