Kikönnyezte magát az ég a hét elején, szombatra már igazi kirándulóidő ígérkezett. Régi „adósság" törlesztésére érkeztem a Papi Pipa teljesítménytúrára, eleget bóklásztam már a környéken, de így egyben most először jártam végig az utat. Nagyjából tudtam, hogy hol mi vár rám, de új élményekkel is gazdagodtam. Ezért érdemes a Zselicbe jönni, többnyire a sáros vagy poros arcát mutatja, aztán előrukkol valami csodálatos szépséggel.

Strasser Péter budapesti elfoglaltsága miatt idén a Baumann házaspár vezényelte le a rajtot. Józsi szokásos humorával köszöntött, mondván, hogy idén elmarad a nyugdíjasok három kilométeres távja. Való igaz, ilyenkor valamivel fiatalabb korosztály gyűlik össze, mint a nyílt túrákon, de öröm látni, hogy mintegy 100 ember rámozdul erre a rendezvényre. Dicséret illeti a rendezőket is, a reggeli indulásra minden a helyére került, az ellenőrző pontokon csoki, ital, testi-lelki felfrissülés várta a túrázókat.

Még el sem indulunk, máris az első ellenőrző ponthoz érünk. Néhány éve még csak a helyét néztük meg az Aligvár forrásnak, most egy szépen kiépített, stabil vízhozamú forrást találunk az út mellett. Mindenképpen érdemes ide betérnie annak, aki erre jár. A folytatás kicsit szomorúbb, a folyamatos fakitermelés miatt lassan eltűnik az erdő a Terecseny fölötti dombról. Sasrét a következő állomás, a Mecsekerdő Zrt. gyönyörű vadászháza és a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola van itt. Most sem okozott csalódást a környék, tarkállik a rét az őszi kikericsektől. Valami fehéret látok a lila virágok között, közelebbről megnézve beigazolódik a sejtésem, ezek is kikericsek, ilyen színűekkel eddig még nem találkoztam.

Nagytótváros felé közeledve eléjük a Dél-Dunántúli kéktúra nyomvonalát. Diófák jelzik, hogy (nemrég még) lakott területen járunk. Rockenbauer Pálék többet láthattak a faluból, most csak egy ledöntött kereszt és némi kerítésmaradvány emlékeztet a múltra. A következő faluban, Szabáson a házak is állnak, néhány vállalkozó szellemű telepes még dacol az idővel. Lassan az út feléhez érünk, a Nagymáté felől érkező Postás úton van a következő állomás. A frissítő citromlé és a ráadás rozé után Ibafa felé fordulunk.

Az elnéptelenedett falvak között a közeli Gyűrűfű volt az első, ennek köszönheti ismertségét. Ibafa neve is örökre fennmarad, mivel Komjáthy Károly operettszerző az „Ibafai lakodalom" c. művében megénekelte a „Papipipát". A pipamúzeumba most ingyenesen beléphetnek a túrázók, a helyi járatból kialakított italboltban viszont nincs bumlizás (érdemes lenne őket is felkérni a túra támogatására). Kevesen tudnak a kocsma mögötti 200 éves platánfáról, mielőtt elhagytam a falut, megebédeltem a fa alatti padoknál.

Ibafáról aszfaltos úton mehetünk Almamellékre a piros jelzésen. A halastóból nem sokat látni az útról, csak a nádas jelzi, hogy merre van a víz. Egy kis kitérőt kell tennünk a kisvasút végállomásához, ott van a következő ellenőrző pont. A Szigetvár-Kaposvár közötti (megszűnt) vasútvonalhoz csatlakozott a kisvasút, fát szállított a környező erdőkből. Ma már csak turistalátványosság, az elmúlt 100 év történetét a régi állomásépületben berendezett múzeumban ismerhetjük meg. Itt történt egyszer, hogy vonatot stoppoltam. Terecsenyből jöttünk Almamellékre, és mivel aznap már nem ment vonat Sasrétre, elindultunk gyalogosan a talpfák mellett. Egyszer csak csattogást hallunk a hátunk mögött, éppen csak félre tudtunk ugrani. Integettünk a közeledő vonatnak, erre az megállt. Kiderült, hogy különjárat megy Sasrétre a kiránduló gyerekekért, mi az üres vonaton utazhattunk odáig.

Most nem Sasrét felé mentünk, hanem Terecsenybe, a régi vasút nyomvonalán. Emlékeim szerint itt mindig van sár, most is kerülgetni kellett a tócsákat. Legalább nem unatkozik az ember, mert sok látványosság nincs az úton. Stoppolni se lehet, 1976. december 31-én ment el az utolsó vonat. Néha kilátás nyílik a tóra, egy fénykép erejéig belopakodok az elkerített területre, másra most nincs idő. Az utolsó vasútmegállót elhagyva visszaérünk Terecsenybe, a Zrínyi kulcsosházhoz. Délutánra benépesült a falu, vidám arcokat látni mindenfelé, igazi fesztiválhangulattal zárult a nap.

Szöveg,képek:Jónás István, Baumann József