Augusztus 14. este újra Erdélybe indult egy 18 fős túrázós csapat, melynek szervezője ismét Marton Józsi volt. A késő esti indulás lehetővé teszi, hogy már az érkezés napján is túrázhassunk, valamint azt is, hogy beleférjünk sofőrünk vezetési idejébe.

Első napi túránk a Székelykőre vezetett. Eltérve a szokásostól, most Torockószentgyörgyről indultunk, hogy a hegyet délről megkerülve a DK-i oldalon jussunk fel a csúcsra. Ez egy kicsit hosszabb, mint a másik utak, de ezzel együtt könnyebb is. Ketten egy rövidebb meredek szakaszra voksoltak. Több forrást is találtunk ezen a DK-i oldalon, amiket az állatok itatására használnak. A tető felé érve tűz nyomait fedeztük fel, ez pár napja felégette a száraz sziklagyepet. A másik változás már nem is lepett meg bennünket, az állandó „festő háború” eredményeként most a magassági pont kövei épp a román nemzeti színekben díszlettek… Jó lenne már kilépni ebből a festési mizériából! Én tudnék mutatni egy két helyet a környéken, ahol jó célra is lehetne használni az ecseteket meg a festéket! A fentről mindig szép Torockó és a környező hegyek megcsodálása után indultunk le a hegyről, hogy elfoglaljuk szállásunkat. Volt, aki a kőfolyást választotta, de az északi útvonalra is jutott túrázó. Vacsora után Hold feljövetelében gyönyörködtünk, amint előbújt a Székelykő mögül, de hamarosan el is tűnt egy felhő mögött. Még egy rövid sétát tettünk a szállás felé, útba ejtve a „Gondűző” nevű ital kimérést.

A következő napunkon új szállásunkra indultunk Csernátonba. Közben egy rövid túrát iktattunk be a Remete-sziklaszorosban. A túra a kolostortól (Valea Manastirii) indult, ahol mise volt, így nagyon nem lehetet körül nézni. A Tövistől nyugatra lévő szoros igazi természeti érdekesség a „Kőkapuval” és az egy más fölé hajló sziklákkal. Az út során sokan megdöbbentek, amikor megmutattuk nekik a 2004-es túra „hegymászói” hol jöttek le a sziklákról. Utazásunk a szállásra elég lassúra sikeredett a Szászsebes melletti autópálya építése miatt, de mint megtudtuk jövőre már újabb 100km használhatunk belőle.

Harmadik napunkon a Csukás-hegyet céloztuk meg. A túra a Bratocea-hágótól (1263m) indult és még szebb lett, mint ahogy gondoltam a bejárás képeit nézegetve. Két kicsit húzósabb, meredekebb szakasz kivételével nem is volt olyan nehéz. Az elején még volt egy kis erdős terület, de a tv relé fölötti sziklától már a kisebb fenyő csoportok, sziklagyep, boróka, áfonya és a havasi rododendron volt a meghatározó. A fekete áfonya már kellemes édes volt, de a piros még nem volt beérve. A kanyargó turistaútról látható sziklaalakzatok formagazdagsága csodálatos. A leglátványosabb számomra a „Góliát-sziklára” keresztelt volt, ami egy másik oldalról teljesen másra hasonlított... Az 1954 méteres csúcs megmászása közben felhőbe is kerültünk, de mire felértünk már az időjárás felelős is megkegyelmezett nekünk. Megcsodálhattuk a környező hegyeket és tervezhettünk másik útvonalakat is erre a szép hegyre. Lefelé jövet még rövid beszélgetést is folytattunk egy Kolozsvári turista házaspárral.

Másnapi ébredést követően a Nagy-kő havasban lévő hét létrás-szurdokot céloztuk meg. Széles köves, majd földes úton jutottunk el a létrák aljáig, de már menet közben értesültünk róla, hogy pont most cserélik az eléggé elhasználódott fém létrákat és járólapokat. Ahogy elnéztük már rá is fért. Én nem találtam az interneten semmit a felújjitásról, de az volt a legszebb, hogy Csaba barátunk is feljött a családjával Brassóból, bár elmondása szerint náluk a helyi médiából már értesült róla. Ahogy mondta: Akinek nincs a fejében… Gyors tanácskozás az új útvonalról és már indultunk is a Medve-szakadék sziklái alatt, hogy majd a családi úton jussunk vissza a Malomdombnál álló buszunkhoz. A sziklák tetejénél turista utak elágazója, itt táplálkozási szünet tartottunk. Hárman eldöntötték, hogy ők még felmennek a cabanáig és majd behozzák a lemaradásukat. Kicsit segítettünk is nekik, mivel a szendvicsek elfogyasztása után még pár percre kiültünk a sziklák szélére és megcsodáltuk a nem is oly távoli Keresztény-havas csúcsait és az alattunk tátongó mélységet. A szikláknál ülő kis román csapat udvariasan helyet adott, hogy elférjünk. A „családi útnak” mondott szerpentinen könnyen teljesítettük a mintegy 500 méteres szintesést. A hegy lábához érve össznépi piknikbe csöppentünk, ami nagyon dicséretes, csak az a sok szemét ne maradna utánuk… A malomdombi kis vendéglátóhelyen még bele fért egy Ursus is, amíg bevártuk a cabana hódítóit. Fent a sziklánál megismert háromfős kis csapat is megjött és kölcsönös üdvözlések után ittunk egymás egészségére. A rövidebb út választása sem volt véletlen, mert úgy gondoltuk így majd meg tudjuk nézni a Csernátoni múzeumot. De gondolatunkba egy kis hiba csúszott, mert az id. Haszmann Pál alapította gyűjtemény, amit később róla neveztek el olyan mennyiségű anyagot tartalmaz, ami legalább egy fél napot igényelne, hogy mindent részletesen megnézzünk. Nekünk a jó másfél óra alatt csak részleteit sikerült jól átnézni, igaz szerencsére mindenki másra fókuszált így mindenről lett legalább fotó. Az egykori Damokos kúria főépületében egy emléktábla tudatja, hogy itt szállt meg Jókai Mór. Az itt töltött időben összegyűjtött élményeire alapozta a Damokosok című regényét. A főépületben a Felső-Háromszék népművészetét mutatják be a festett bútoroktól a szőtteseken, ruházatokon át egyéb használati tárgyakig. Bár egy kis székely góbétól azt az infót kaptuk, hogy a pincében pityóka van, mi egy tekintélyes, míves vaskályha gyűjteményt találtunk. A múzeum körül szabadtéri kiállítás található ahol lakóházak, malmok, székely kapukat láthattuk, valamint egy jelentős gőzgép és aratási gép gyűjteményt. Az épületekben van rádió, falvédő és még felsorolni is nehéz lenne annyi féle kiállítás. Mivel a Hauszmann alapítvány Népfőiskolát is működtet, a bútorkészítést, festést, székely kapu faragást élőben is meg lehet tekinteni! Mindezért 10Lei-t kell fizetni a felnőtteknek, 5Lei-t a diákoknak és a nyugdíjasoknak (1Lei-t most 70 forintért váltottak). A múzeum megtekintését ajánlom mindenkinek, aki erre jár, de időt hagyni kell a megtekintésére!  

Az ötödik napon a Vargyas-sziklaszoros bejárását terveztük. Kicsit rövidebb volt az éjszaka, mivel lakodalom volt két szinttel lejjebb, de azért mindenki pihent egy kicsit! A Csernáton – Sepsiszentgyörgy – Barót – Vargyas útvonalon volt egy kis technikai problémánk, de végül minden megoldódott és már is indulhatott a túra. A hidakon való átkelések, a fejünk fölé tornyosuló sziklák, barlangok és a sziklák alól előtörő források felkeltették mindenki érdeklődését. A medvékre figyelmeztető tábla még összébb is hozta egymáshoz a túratársakat! Az Orbán Balázs barlangban egy kicsit többet időztünk, és bejártuk egy rövidebb szakaszát. Az estét nekünk Erdélyben már szokásosnak számító birkapaprikással zártuk, amit a panzió szakácsnője Magdika készített, és házigazdánk felesége Évike szolgált föl!

A reggeli ébredést és az étkezést követően bepakoltunk a buszba és indultunk vissza Torockóra. Az erre a napra tervezett nézelődést a Szászsebes melletti Vörös-szakadékban el kellett halasztanunk egy következő évi túrára, mivel az autópálya építése teljesen elzárta az oda vezető utat. Helyette megnéztük Fehéregyházán a Petőfi múzeumot és Segesvár ódon falait. Este Torockói séta és nézelődés kinek-kinek mi teszik…

Hetedik napunkon az Ordas kőre indult csoportunk nagyobb része, de voltak, akik az egykori vasbányák helyét keresték és meg is találták, de volt, aki ismét a Székelykövet célozta meg. Első megállónk a Remete-forrásnál volt, ami után kezdődik az igazi meredek. Az előttünk indult siklóernyősök már kipakoltak, sőt egyikük nagy kurjantások közepette már hasította is a levegőt. A Szilas szikláin pihenve vártuk a másik ernyős felszállását, de az csak késet. Közben rájöttünk miért, egy dörgés után ÉNy-ra kitekintve a fák takarásából láthattuk, hogy a Tordai-hasadék felé már leszakadt az ég. Ez megfontolásra késztetett bennünket és úgy döntöttünk, hogy nem kísértjük a sorsot és lemegyünk a hegyről. Az eső nem jött, de ha már nyertünk egy kis időt, akkor a Birgi-tető érintésével ellátogattunk a település temetőjébe és megkerestük egykori szállásadónk, Babi sírját. Szomorú volt annak a képét látni egy síremléken, aki egykoron (2003-2004) oly sok jóval kényeztetett bennünket. Babi, emléked megőrizzük! A kora délutáni szállásra érkezésünk után szabadprogram volt, ki-ki kedvére sétált a településen, vásárolt egy két ajándékot vagy még egy rövid túrát tett a hegyek lábánál, vagy a vízi malmoknál.

Hazautazásunk napjára csak egy rövid programot terveztünk, a Körösfői templom megtekintését. A szépen rendben tartott református templom kazettás mennyezete és szőttesei nagy hatással voltak legtöbbünkre.

Szállásaink akár Torockón az Ági panzióban, akár Csernátonban a Kovács panzióban jók voltak. Szállásadóink mindet megtettek azért, hogy jó érzésekkel jöjjünk haza. Az idei évben a Kárpát-kanyari és a Vargyas túrák voltak az újdonságok. Remélem jövőre is sikerül felfedezni egy két új tájat Erdély szép vidékéből!

atiKA

A képeket Braun Andrea, Máté Ágnes, Balog Árpád és Jancsi Attila készítette!