Az augusztus 20-i hosszú hétvégén négynapos kirándulásra mentünk a Magas Tátrába. Szombat hajnalban indultunk a Budai Vámtól Szekszárd felé, aztán az M6-M0-M3 autópályákon gyorsan Hatvanig értünk. Itt északnak fordultunk, és Somoskőújfalunál léptünk át Szlovákiába. A magyar oldalon Salgó vára, a túloldalon a Füleki vár uralja a környéket, közöttük van Somoskő, Trianon után itt húzták meg a határt. Ezeket most nem néztük meg, csak Rozsnyón álltunk meg egy kis pihenőre. Körbejártuk a főteret, megcsodáltuk az egykori püspöki székhely gyönyörű templomait, Andrássy Franciska grófnő mellszobrát, és megálltunk Petőfi emléktáblájánál, a Három Rózsa étterem mellett. Még a déli zárás előtt felmentünk a török veszély idején épített tűztoronyba, ahonnét csodálatos kilátás nyílik a városra és környékére. A közelben van a betléri Andrássy kastély, régebben már jártunk itt, most igyekeztünk a Dobsina felé.

Szerencsés időben érkeztünk a Dobsinai jégbarlanghoz, éppen indult egy túra magyar nyelvű idegenvezetéssel. A belépő 7 euro (nyugdíjasoknak csak 6), külön kell fizetni a fényképezésért. Néhány fotót azért készítettünk a világörökség részét képező jégcsodákról. Poprád felé folytattuk az utat, csak az autóból csodáltuk meg a Magas Tátra vonulatát, siettünk a lengyel határhoz közeli szállásunkra. Zárban (Ždiar) foglaltunk szobákat, a gyönyörű Penzion u Pavla vendégházban. Negyven éve még az is megfelelt, ha a Zöldtavi ház folyosóján alhattunk, most már ragaszkodunk a megfelelő pihenést nyújtó kétágyas, zuhanyozós szobákhoz. Lefekvés előtt még sétáltunk egyet a faluban, megcsodáltuk a gorál építészet megmaradt faházait. Régebben sokat jártunk ide síelni, megkerestük hajdani szállásadónkat, a 84 éves Mariát, aki jófajta házi rummal kínált meg bennünket.

Ragyogó napsütésre ébredtünk vasárnap reggel. Kényelmesen készülődtünk, helyből indult a túránk. A szigorúan védett Bélai Tátrát egyetlen út keresztezi, a Monkova-völgyön át a Kopa hágóba vezető egyirányú tanösvény. Már elmúlt a tavasz, de bíztunk benne, hogy a mészkő alapú talajon még rengeteg virágot látunk. A sípálya felől, óriásira nőtt gyapjas aszatok mellett értünk le a völgybe. Az út elején hófehér sziklák magasodtak a fejünk fölé, ezeket magunk mögött hagyva néztünk vissza a falura. A Széles-nyeregből (1826 m.) már a Magas Tátra csúcsait is megpillantottuk. Innen a Felső-kopa hágón (1936 m.) át vezet az út a Kopa-hágóhoz (1750 m.). Javorinából a Hátsó Rézaknák völgyén keresztül érnek ide a túrázók. Még egy óra gyaloglás várt ránk a Zöldtavi házig, már fogytán volt az innivalónk, mire odaértünk. A csapat másik fele felfonóval ment a Kőpataki tóhoz (1751 m.), innen a Morgás-hágón keresztül (2023 m.), a Felső-turistaút nyomvonalán (Magisztrálé) jött a Zöld tóig. Hatalmas sziklafalak között, jófajta sörrel enyhítettük szomjunkat, aztán a Fehér víz hangulatos zubogói mellett leereszkedtünk a Biela Voda buszmegállóba. Összesen 21 kilométert tettünk meg, 1200 méter szintet küzdöttünk le, estére senkinek se kellett altató.

Hétfőre is megmaradt a jó idő, aznap a Csorba-tóhoz mentünk autóval. Néhányan a felvonóról élvezték a csodálatos panorámát, majd a Szoliszkó menedékháztól visszagyalogoltak a Csorba-tóhoz. Utána a Menguszfalvi völgy felé, a Poprádi tavi házhoz és a Szimbolikus temetőhöz mentek. Mi a Malompataki völgyben indultunk el a Fátyol-vízeséshez (1720 m.), innen már egyirányú az út a Lorenz hágóba. Gyorsan haladtunk, csak a láncos szakaszokon kellett kivárni a sort. Bár jóval magasabban jártunk, mint az előző nap (2314 m.), kevesebb szintet kellett leküzdeni, 17,5 kilométeren 980 méter volt az emelkedő. Lefelé azért jól jött a térdet kímélő túrabot. Az út vége a 2004-es szélvihar által letarolt területen vezet. A fenyők helyén hatalmasra nőtt deréce-erdőt itt-ott szemet gyönyörködtető fecsketárnics tarkítja. A Csorba-tónál találkoztunk a többiekkel, és kora estére hazaértünk. A maradék hazai vörösbor mellett megbeszéltük a túrákat.

Úgy terveztük, hogy hazafelé jövet megállunk Ótátrafüreden, siklóval felmegyünk a Tarajkára, és Tarpataki vízesések látványával búcsúzunk a Tátrától. Keddre már esőt ígértek, hajnalban felhőbe burkolódzott a Bélai Tátra. Az idő azért kellemes volt, nemsokára a nap is kisütött, így aztán teljesítettük az utolsó napi programot is. Ezen a részen látszik legjobban a kilenc évvel ezelőtti vihar pusztítása. A színek most fakóbbak, mint ahogy Csontváry látta 110 évvel ezelőtt. Ótátrafüredre visszatérve kerestünk egy kellemes vendéglőt, és ebéd után indultunk haza. Csak útközben, az Alacsony Tátrában kezdett esni az eső.

A beszámolót készítette Jónás István túravezető, képek: Jónás István, Péter Zsófia.