Hosszúhetény-Nagymező, 2013-05-04

A vásártéri megállóból indultunk el a Nagymező-Aranyhegy TT felé, negyedórás sétával elértük el a védett terület határát. Egy hónapja még méteres hótorlaszt fújt az útra a szél, a Zengő csúcsa is fehérlett a hótól. A védettebb helyeken már virágzott a környékre jellemző bársonyos tüdőfű, de a hérics és a fekete kökörcsin még összehúzta magát a hidegtől. A bánáti bazsarózsa pirosló hajtásai éppen csak kibújtak a földből. Húsvét után ismét leesett a hó, a növények kivárták a hideglelős időszak végét, aztán a nyárias meleget hozó május elejére egyszerre minden virágozni kezdett.

Amint kiértünk a faluból, a poros kocsiútról feltárult előttünk a Hármashegy és a Zengő panorámája. Ahogy befordultunk a legelő felé, a mindenfele kéklő len látványára rögtön legyökerezett a lábunk. Feljebb néhány tő erdei szellőrózsa és az árnyékban virító gyöngyköles hívta fel magára a figyelmet. A következő tisztást a lila ökörfarkkóró töltötte meg, aztán a tetőre érve a bazsarózsákat is megpillantottuk. Egy héttel ezelőtt jóformán csak bimbókat láttam, most keresni kellet a szép példányokat. Annyi más szépségre kellett figyelni, hogy nehezen indultunk tovább. Kereszteztük a Monyoródi völgyön teljes szélességgel csordogáló vízfolyást, aztán az Aranyhegy felé folytattuk az utat. Erre is virágok kísértek bennünket, néhány újdonság kedvéért még megálltunk, aztán megpihentünk a Kisnádasdi forrásnál.

Ebéd után felfelé indultunk a Bazsarózsa tanösvényen. A melegben szaporáztuk a léptünket, hogy minél előbb beérjünk az erdőbe. Errefelé is elvirágzott a bazsarózsa, de hatalmasra nőtt bíboros kosborok kárpótoltak bennünket. Egy helyen megtaláltuk a szennyes ínfű néhány példányát is. Ahogy közeledtünk a hetényi szőlőhegy felé, feltárult előttünk a délelőtt bejárt út körvonala. A busz indulása előtt még megálltunk a pincesoron, és megkóstoltuk a túra nevét adó Pinot Noar rozé bort. A színe a bazsarózsára emlékeztet, és a virágzás idejére bizonyítottan tökéletes lett az íze.

Szöveg, képek: Jónás István túravezető