Tíz órakor indulunk Nagy Balázzsal az Árpádtetői buszmegállóból. Kedves ismerősbe botlunk az első lépéseknél. Varga Jenő áll meg gépkocsival mellettünk majd üdvözöljük egymást. Röviden elmondjuk, merre megyünk a hó birodalmában itt fent az erdő közepén.

A rövid beszélgetés után indulunk tovább a kék sávjelzést követve. Az országúton átsietünk, és szó szerint bevetjük magunkat a hóval borított erdőbe.

Csizmaszárig ér a szikrázó fehér hideg csapadék. Követjük egy darabig az útjelzést, majd balra átvágunk egy erdőrészen, árkon, bokron, hófúváson keresztül és lemegyünk a Bokor-forráshoz. A forrás melletti padokon és asztalon pihen a vastag hótakaró és hallgatja a kifolyó forrásvíz csobogását. A körjelzésen kimegyünk a széles erdészeti útra és a Zsolnai-forrásnál állunk meg egy röpke pillanatra. A forrás bőségesen ontja a vizet és mossa tisztára a beton átereszét.

Felfele haladunk egy kicsit és a fenyőket elhagyva őzek szaladnak át előttünk riadtan a mély hóban. A műút szélére kotort havon combig süllyedünk, így mászunk fel a lekotort országútra. A sorompó piros fehér színe virít a sötét színű fák ölelésében. A Tripammer-fánál minden rendben, német turisták főzik ebédjüket bográcsban. Kint aludtak az éjjel a kis esőházban minden jel arra mutat. Sajnos a közös nyelvtudás hiánya miatt néhány kérdés megválaszolatlanul maradt számunkra.

Felváltva törjük a havat a zöld sávjelzésen, és nézegetjük az állatok nyomait a hóban. Az emberek bicskáikkal hagytak nyomokat az öreg bükkfák kérgén, szerencsére friss nyomok nincsenek köztük. A Dagonyázó - forrás meglepően kevés vizet csorgat, és a fölötte lévő vizes fülkéből sem folyik a víz. Vörösbegy száll a kis patak fölötti havas ágra, szinte világít vörös begye a hóban. A völgytalpat elérve a zöld sávjelzésen kidőlt fák állják utunkat a patakhoz közel. Már nyáron is itt hevertek és a meredek oldalban kellett kerülgetni őket.

Húsz éve minden erősebb szélvihar, ónos eső után az erdészet adott egy jóléti erdészt, Jerszi Lajos barátomat, akivel végigjártuk a turisták által jelzett útszakaszok nehezen járható szakaszait. Elfűrészeltük motoros fűrésszel a kidőlt fák útra eső részét és biztonságossá, járhatóvá tettük a turistautakat. Együtt szerveztük az erdő takarítását ők adták a gépkocsit a szemét elszállításához.

Most a patakban, vízben kerüljük az akadályt és felmászunk a meredek oldalra. Jutalmunk a sziklafal peremén a vastag hó alól kikandikáló kék „májvirágcsokor". Taposás tovább és kerülgetjük a kidőlt koros fákat a Páfrányoshoz közeledve. A Barátság-forrás előtti fahidat vastagon takarja a hó, és a kikorhadt deszkalapok között látni a csörgedező patakot. A falépcsők elkorhadtak a kis domboldalon, most vastag hó takarja el korhadó romjait. Csend van, ropog a hó lépteink alatt. A forrás az évszaknak megfelelően adja a finom forrásvizet.

Felidézzük a sok kis vízikereket, melyek forgásai, kopácsolásai jellegzetessé tették ennek a forrásnak a hangulatát. Kicsit pihenünk, némi édességgel pótoljuk a vesztett energiát és indulunk saját nyomainkban vissza egy darabon.
A Páfrányos mellett haladunk el, ahol most fehér hótakaró borít mindent. A patakon átkelve felsétálunk a Melegmányi-forráshoz. A mésztufa vízesés fehéren fodrozódva erős csobogással zúdul lefelé a mésztufa lépcsőkön. Készítünk fotókat, és a jelzett úton felmegyünk a vízesés tetejére, ahol megcsodáljuk a vastag vízlépcsőket és a víz által mélyített medencéket. Rigók és vörösbegyek keresik a betevő falatokat a patak szélénél szinte karnyújtásnyira. A kis üregekből, torlatokból ökörszemek rebbennek fel és eltűnnek egy újabb búvóhelyen.

Az Anyák-kútjánál, jön a víz bőven a forrásból, és a jobb oldali forrásmezőből is bőségesen. Nem sokkal feljebb a barlang bejáratát fehér gallérként veszi körbe a hó. Lezárt bejáratán a denevéreknek repnyílást vágtak, hogy a kis emlősök használhassák a földalatti menedéket.
Kezdődik egy meredekebb emelkedő, a „siratófal", ahol a kidőlt fákat ismét kerülgetni kell. Némelyikből színes jégcsapok lógnak ki színesítve a nagy fehérséget. Felváltva tapossuk a mély havat és elérjük a fiatal erdőrészt. Jobbra a bükkfán virít a piros kereszt jelzés, és töbrök lapulnak elszórtan.

Torony iránt vágunk át az erdőn a Fehér-kúthoz. Balázs leengedi a vizet a csőrendszerből, ne hogy a fagyás kárt tegyen a vízvezetékben. A háznál minden rendben Balázs feltölti a kéktúra dobozt „nyalókákkal" jómagam végre leülhetek, és nyugodtan kortyolhatok egy kis Szekszárdi vöröset.
Innen gyorsabb tempóban haladunk lefelé a mély hóban, hogy az Ezeréves gesztenyésben elérjük a legközelebbi autóbuszt.
Jó volt az időzítésünk, mert egy percvárakozás után jött a fűtött kényelmes helyi járat és bevisz minket a kellemes, de fárasztó túra után a belvárosba.

Baumann József

Képek itt.