Medvehagymázni indultam délután. Bosszantott, hogy idén még nem találtam, pedig két éve már január 1.-én sikerült szedni egy csokorral. Akkor az esős ősz után a Nagymélyvölgy tetején egész télen folyt egy időszakos forrás, az tartotta melegen a talajt. Kátai Laci barátom egy hete már lencsevégre kapta a Nyáras-völgyben az idei hagymákat is. Mifelénk a Tubes diktálja az iramot, az még a hósapkája alól csitítja a környéket: nyugalom, még ráérünk.

A Nagydeindol fölött próbálkoztam először, a Remeterétre vezető piros sáv mentén egészen lehúzódik a völgybe a hagymamező, az ott lakók nagy örömére. Most még egy szál sem bújt elő. A Lapis felé azért találtam kifordult hagymagumókat, meg egy kéklő foltot a domboldalon, amiről kiderült, hogy májvirág.

Feljebb már összefüggő hótakarón tapostam, aztán a ködös Tubes mögött elindultam a Rábai-fa irányába. Szorgos fakitermelők járták itt a környéket, a zöld+ jelzésen tanpályát készítettek egy túlélőtúrához. Félszemmel azért figyeltem a zöldülő csomókat, de csak a kontyvirág nyílhegy alakú levelei bújtak ki.

A Nagymélyvögybe érve meglepődve láttam, hogy beindult az időszakos forrás. De az igazi vízbőség csak a Kánya forráshoz közeledve mutatkozott meg, még a Kőfülke felől is beindult egy patak. Erre a látványra a medvehagymák is előbújtak, gyűjtöttem is egy kosárra valót. Lefelé haladva tovább gyönyörködtem a szebbnél szebb csobogókban, vízesésekben. A Sziklás forrásnál most három cső sem elég a víznek. Lejjebb beszűkül a patakmeder, csak gumicsizmában lehet száraz lábbal menni az úton. A zöld sáv jelzéshez érve visszafordultam a Melegmányi völgy felé. Innét is jön az áradat, az Ágnes vízesés sem spórol a zuhannyal. De a legszebb, a legnagyobb,

Szöveg, képek: Jónás István

.