Télből a tavaszba túráztam!

Részlet az Ordas tanya naplójából

2012. február. 19. kedd. A Remete-réthez közeledve az autóbuszon ülők izgatottan figyelik a havas tájat. A városban nyoma sincs a télnek, de leszállva az autóbuszról tizenöt centiméteres fagyott kásás hó fogad. Az esőbeálló barna színével uralja a szép tisztást. Az információs táblák lassan mind a tűz martalékává válnak, és a távolabbi szép térképen jókora lyuk tátong a vandálok munkája nyomán. Mivel a városban nem is sejtik, hogy itt igazi tél van a szánkók és sítalpak nyomai, sehol sem látszanak. Nyugat fele haladva az országút előtt új információs tábla és egy szép madáretető hívja fel a figyelmét az erre járóknak, melyeket a BIOKOM helyezett ki az erdőbe.

Madarak repkednek a közeli bokrokon, fákon, és fogyasztják a finom eleséget. Haladok a kék sávjelzésen, és a felhők közül kikandikáló napsugarak megcsillannak a hókristályokon. Követem egy darabig a turistajelzést, majd toronyiránt átvágok Büdös-kút irányába. Kerülgetem a töbröket, recseg a hó a csizmám alatt, és bámulom a szép magasra nőtt bükkfákat. A fák alatt a kemény havat áttörve egy szépen kinyílt illatos hunyor pompázik sárgás-zöld színekben, szinte kéri, hogy készítsek róla néhány felvételt. Engedelmeskedek hangtalan kérésének, és lehajolva elkészítem a képeket.
Feltűnik a Természetjárók panteonja, és közeledve hozzá, fotókat készítek róla. A Feri-forrásnál ereszkedek le a patak mellé és elsétálok a panteonhoz. Csend van mindenütt, és semmi sem zavar abban, hogy gondolataimba mélyedjek. Végigolvasom elhunyt ismerőseim, barátaim neveit és felidézem közös túráink emlékét. Egy tábla még hiányzik hónapok óta, melynek már ott lenne a helye a homokkő tömbbe illesztve fekete gránitból. Gondolataimból egy vastag ág reccsenése, majd földre hullása térít vissza a jelenbe. Kis patak csörgedezik mellettem és igyekszik a többi forrás vizével egyesülve a messzeségbe.
A Büdös-kút és a környék minden forrása az évszaknak megfelelően adja a finom hűs forrásvizet. Besétálok az esőbeállóba, és a gerendák közül nézegetem a fehérre meszelt erdei házat és környékét. Jobbra lent a kis domb tövében a Mecsek Egyesület volt Madártani Osztályának nagy kovácsoltvas keretű kék zománctáblája hívja fel a figyelmet a madarak védelmére. Felsétálva a fölötte lévő két madáretetőhöz ismét tapasztalom, hogy ebben az évben sem etették a ház kezelői a környék madarait. Megyek felfele a csúszós emelkedőn keresve a stabil pontokat ahova léphetek. Felérve ismét kitágul a látótér és haladok a szép szálerdőben.
Az erdei keresztnél felmérem pontosan a felújításhoz szükséges anyagokat, és megyek balra a Büdös-víz felé. A forrás felett a kemény havat átdöfve néhány hóvirág mutatja meg hegyes lándzsáit. A közelben lévő fedett vadlest elvitték a vadászok más vadászmezőkre. Ismét felfele mászok a gerinc felé, ahol lábam elé nézve, túrabakancs, vaddisznó őz, és borz nyomait fedezem fel. A tetőn hosszan elnyúló farakások várják az elszállítást. Egyre mélyül a talaj és kerülgetem a hatalmas gépek vájta nyomokat.
Kiérek a zöld sávjelzésre, és balra a kerekek, szántotta úton, csúszkálok a Darázs-kút irányába. A forráshoz vezető útszakaszt az erdészet kitisztította, itt szűz havon mélyítem lábnyomaimat a kásás hóba. A forrás mindkét csöve három liter vizet ad most, de a legnagyobb szárazságban is lehetett vízhez jutni az alsó falnál lévő kifolyónál. Átvágok az erdőn fel a tetőn lévő volt fúrótorony helyéhez, ahol szép mészkősziklákat lehet látni. A puhább kérgű fákat szarvasok sértették fel fogaikkal élelmet remélve. Kicsit ereszkedek a völgy irányába, majd egy erdészeti úton jobbra fordulok, mely szép töbrök közt vezet enyhén felfele a piros sávjelzéshez az országút mellé. Innen a Rábay-fáig csúszkálok az egyre kisebb és sárral keveredő hóban. A fán ismét tábla jelzi az egykori erdőmérnök emlékét. A Fekete-kő forrás közel van, néhány perc alatt odaérek. Eredeti vascsövét leszűkítette valaki a nyáron. Ennek most jelentkeznek káros hatásai. A forrás mögött a föld alatt hatalmas víztömeg tárolódott fel, nagy nyomással. Ez látszik a falazat résén spriccelő vízből. Tőrömmel levágom a szűkítést, és kitépve helyéből megindul a hatalmas víztömeg kifelé teljes csőkeresztmetszettel és nagy nyomással. Öt percen keresztül ömlik a felduzzasztott víz a földalatti rések közül. Kitisztítom a kis medret, hogy a víz szabadon áramoljon keresztül az erdészeti úton. Átvágva az erdőn a Kantavári-forrásokat ellenőrzöm. A kő építmény korona része sajnos megrongálódott az egy évvel ezelőtt rádőlt fától. Fugái a fagytól fellazultak és kihullottak. A melegebb idő beköszöntével mielőbb javítani szükséges. Itt már csak foltokban látni a havat, de a hízott, lógó fejű hóvirágokat annál többet.
A Kanta-várra lentről csak pillantást vetek és az erdészeti munkáktól feltúrt kerékvágásokban, egyensúlyozva haladok tovább. A hosszú emelkedőt kétoldalt fiatal erdő szegélyezi, lábam alatt kis erekben víz folydogál. Megpillantom a TV torony karcsú testét, majd leereszkedek a Kis-rétre. A fiatal szelídgesztenye fákról levették a műanyag védőburkolatot, talán elkerülik őket a vadak. Az esőbeálló szépen mutat a volt síugrósánc alatt. Sajnos a szemetes edényekben sok a hulladék és az italos palack. A Hideg-kúthoz vezető turistajelzések leperegtek több fáról, mert a régi jelre festették az újakat. A forrásnál szép rend van, és a forrás gazdagon adja a föld levét. A sípálya felvonó alsó vasszerkezetű fordító oszlopát elkezdték kidönteni, de egy fa megakadályozta a földre zuhanását, így bármikor balesetet okozhat. Átmegyek a sípálya alján, és felfele néhány perc alatt elérem a tanösvényt, melyen kisétálok a Dömörkapuhoz. A busz már elment ezért a Mandulás fele igyekszem, hogy az Emil pihenőről fotót készítsek az új honlapra. Itt találkozok Dudok Ilikével és túratársával, akik feljöttek a hegyre egy kicsit sétálni. Toronyiránt indulok lefelé a városba a volt kemping mellett, melynek romjai össze-vissza hevernek, várva az elszállításukat. Az út másik oldalán a beteg fenyők letermelt rönkjei vannak felhalmozva. Pár perc és a volt kőbányánál vagyok a kanyarban. Itt már igazi tavasz van, melegen süt a Nap. A park mellett egy nagyon meredek úton ereszkedek le az első buszmegállóig. A buszra várni kell, de megérkezésekor örülök, hogy leülhetek egy kicsit pihenni a szép túra után.

Baumann József

/