facebook_page_plugin

„Az igaznak emlékezete áldott”

Ennek a - Példabeszédek könyvéből származó - gondolatnak a jegyében álltuk körül Rockenbauer Pál sírját november 24-én, szombaton a zengővárkonyi gesztenyésben. Hagyományos emléktúránk – a ködös, nyirkos idő ellenére – idén is szép számú természetjárót mozdított meg, hogy megemlékezzünk Rockenbauer Pálról, a természetjáróról, a világutazóról, televíziós szerkesztőről, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtőjéről.

 

(képek: Feketéné Móró Erzsébet)


A vadászat miatt módosított útvonalon ( apátvarasdi elágazás ,Fodorgyöp, Zengővárkony), a kék kereszttel jelzett úton, a Hétdomb Természetbarát Egyesülettel együtt, közel ötvenen ballagtunk a ködös, nyirkos időben célunk felé.

Útközben megcsodáltuk a 2017-ben Az év fája címet kiérdemlő gesztenyefát is. Utunk nagy részén sűrű ködben, sejtelmes homályban haladtunk, az erdő így is varázslatos volt. A fákról csepegő nedvesség, a szitáló köd nyirkossá tette ruhánkat, de jó hangulatban tettük meg az utat a zengővárkonyi sírig. Megemlékezésünket hosszú évek óta gazdagítja az egykori forgatócsoport tagjainak jelenléte, a velük való találkozás is. Most is itt voltak, s örömmel üdvözöltük egymást Szabados Tamással, Gyenes Károllyal és a többiekkel.

Élmény velük találkozni, s idézni az emlékeket, Rockenbauer Pál munkásságát, személyiségét. A sírnál Őri Zsuzsanna (Hétdomb TE) és Tóth Klára (BMTSZ) szép gondolatokkal emlékezett, majd együtt énekeltük Rockenbaeuer Pál kedvenc népdalait. Később Gyenes Károly irányításával a filmsorozatban elhangzott dalok is megszólaltak. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tisztelgő, emlékező koszorúját idén egy kedves, fiatal pár helyezte el a sírra. A túrázók közül ők érkeztek a legmesszebbről – Sárszentmihályról.


Rockenbauer Pál idén januárban lett volna 85 éves, s 31 éve nincs már közöttünk. Hagyományos emléktúránkkal ezt a szomorú tényt akarjuk mindig ellensúlyozni. A túrán résztvevők, a megemlékezésen megjelenők, s a sírját felkeresők nem fogyatkozó száma is ezt bizonyítja. „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl;” – írta Arany János Széchenyiről. Nem érzem túlzásnak ezt a gondolatot Rockenbauer Pálról is megfogalmazni.    

 

Tóth Klára