Hajnalban esett az eső, mert csorog a víz az árkokban és hízott vízcseppek hullnak a fejemre a Takanyó-völgy bejáratánál lévő fákról. Kerülgetem a tócsákat, próbálom elkerülni, hogy elmerüljek a laza iszapban. Jobbra az út mellett a rét szélénél üveggyöngyként csillognak a harmatcseppek a keresztes pók hálóján, amit a száraz ágak közé feszített. A méteresre nőtt vizes csalánokon keresztülgázolok, hogy egy fotóval megörökítsem a szép látványt. A hosszú rétet szerencsére kaszálják, így a füves erdészeti úton csak bakancs magasságig itatom fel a vizet a fűszálakról. Kétoldalt a hegy felé nyújtózkodó hegyoldalak vigyázzák a hosszú tisztást, patak vize csörgedezik a jobboldalon. Mielőtt belépek a szálerdőbe, balra megcsodálom egyik kedvenc tisztásomat, melynek szélében szóróhoz járnak a vadak. Az erdő fái viszonylag ritkák, messze ellátni benne, szépek a sárga kereszt turista útjelzések a fák oldalán. A lombkoronákon keresztül fénysugarak pásztázzák az erdő talaját, amit megint lefotózok. Nehezíti a haladásom a sok útra hullott száraz ág, kidőlt fa. A völgy két oldala egyre meredekebben emelkedik a patak két oldalán, most a ball oldalon jelzett ösvényen kell haladni. Vadcsapásra emlékeztető ösvény, keskeny és nagyon meredek. Igyekszem az érdesebb nagyobb kövekre lépni, ahol megtehetem, másutt a kevésbé vizes részeket részesítem előnyben.

Elérem a Takanyó-forrást, ami jobbra alattam ontja magából a finom forrásvizet. Nagyon óvatosan ereszkedek le a meredek oldalban lehajolva egy kidőlt fába kapaszkodva. Mire leérek a forráshoz pólómnak már java része izzadságtól nedves. A forrásnál minden rendben a forrásvédnök egy hete tisztította ki és szüntette meg a dugulást az ülepítő medencében és a forrástáblát is újrafestette. Készítek a völgyben lévő sziklákról és a forrás mésztufa képződményéről fotókat. Felveszem hátizsákomat és felkapaszkodok a turistaútra. Enyhén haladok felfele és a völgyet követem, magasra emelve lábaimat a lehullott ágak sokaságán átlépkedve. A jobb oldalon látni a forrásmezőt a távoli fák között, ahonnan a kis patak vize elindul. Ballra fent sziklák bújnak ki a letörésnél, ahol a víz lemosta a termőréteget róluk. Elhagyom a szép szürke kérgű bükköst és már fent is vagyok a gerincen a Takanyó-háton a Kis-kaszálónál lévő útkereszteződésben. Jobbra egy hatalmas tölgy és cseresznyefa áll egymás mellett évtizedek óta. A cseresznyefán látom a kék háromszög jelzést. Egyenesen átmegyek az úton és már látom is a sárga keresztet, melyet követnem kell a Hidasi-völgyig. Szép erdészeti úton haladok lefele és figyelem az erdő talaján kikandikáló fiatal gombákat és az idősebb csiga rágta társaikat. Egy kis oldalvölgyet keresztezek, melynek oldalában a jelzés egy szép bükkfa gyökerei fölé van festve. Balra egy meredek völgyet követek, melynek végében forrásmező fakad, ami vízzel látja el a völgy felső szakaszát. Átmegyek lejjebb ezen a völgyön és patakon, nézegetem a víz görgette vulkanikus fekete és az üledékes fehér színű köveket. Felkapaszkodok a völgy bal oldalára és itt folytatom utamat. A völgy mindkét oldalán láthatóak forrásmezők melyek nem túl jelentősek. A völgyben lévő patak a tereplépcsőkhöz érve intenzíven csobog és fehéren csillog. Néhány méter után látom a hatalmas százéves bükköt, ami már a Hidasi-völgy ékességeihez tartozik. Leereszkedek a sziklás patakmederhez és úgy látom, hogy a Hidasi-forrással szemben lévő vastagpados mészkő kiálló tarajain át tudok menni a túlsó oldalra. Egyensúlyozva, lépéshelyeket keresve a köveken átjutok a forráshoz és megúszom a dolgot baj nélkül. A forrás szépen adja a vizet, de ide még visszajövök. A Csurgó a közelben van, oda sétálok előbb. Egy kidőlt öreg bükk darabjain átmászva láthatóvá válik a nagy mésztufa lépcső. Csobogva folyik le rajta a távolabbi mésztartalomban gazdag forrás vize, melyből itt a mész a hőmérsékletkülönbség hatására kiválik mindenen, amit érint. Egy tájba illő, kulturált fából készült sétány feltétlen kellene, hogy a taposási kár minél kevesebb legyen a nagy látogatottság miatt. Kattintok néhányat a fényképezőgépemmel a szivárványt rajzoló vízpermetről és indulok vissza a Hidasi-forráshoz. Két éve tisztítottam a forrás ülepítő medencéjét és most egy külső beavatkozással a vízbázis bontása nélkül végzem el ezt a munkát. Acélszalagot dugok a forrás kifolyócsövébe mindaddig, amíg a három méterre lévő ülepítő medence falán nem koppan. Most a szalagot ütköztetve a műanyag medence falához a laza iszap és kődarabok leválnak a medence szűrőréseiről. Sárga iszapos víz jelenik meg a kifolyócsövön, ami jelzi munkám sikerét. Kihúzom az acélszalagot és most műanyagcsövet tolok fel helyette egy darabig, majd eltömítem a forrás csöve és a tömlő közti rést műanyagtasakkal. Hagyom, hogy teljen fel vízzel és akkor több erős befújást végzek, melyekkel hasonló eredményt érhetek el, mint az acélszalaggal. Kihúzom a műanyagcsövet a forrás csövéből és ekkor a feltorlódott víz teljes keresztmetszettel ömlik ki a forrásból. Néhány másodperc az egész majd beáll a forrás természetes vízhozamra. Amíg összepakolom eszközeimet hátizsákomba addig a forrás vize kitisztul, és már iszok is belőle turista poharamat megtöltve. A völgyben felfele indulok tovább, figyelve a patakmederben lévő érdekes sziklaalakzatokat. Az elmúlt hetek viharaiban egy hatalmas bükkfa dőlt az útra. úgy hogy azt teljesen elzárta. A fa koronája a patakba esett és ott az elmúlt időben hatalmas torlasz keletkezett uszadékokból. Szerencsémre az út szélességében a vastag bükköt az erdészek kifűrészelték, így biztonsággal és taposási kár nélkül lehet továbbhaladni. Balra fent egy érdekes bükkfa áll, melynek alul egy támasztó kinövése van, ami közt egy ember simán átgyalogolhat. Többször készítettem már róla fotót, de most sem tudok úgy elmenni mellette, hogy ne örökítsem meg rajta az idő múlását. Átkelek néhány vízmosáson, melyek a baloldali völgyekből vezetik le a csapadékvizet a patak irányába. Kitágul a látóhatár, mert elérem a régi volt Hidai-völgyi vadászház helyét. Körben a régmúltnak megfelelő nagy rét terül el, melyet néhány éve tisztítottak meg a fáktól. Jobbra bemegyek a patakhoz és egy gázlón átsétálok a Lajos-forráshoz. Szerencsére az elmúlt évek nagy csapadékai a patak medrét lemélyítették, így a forrás kis vízelvezető árka nem töltődik fel hordalékkal. Nincs dolog a forrással, ezért visszamegyek az útra és feljebb harminc méterre bemegyek a Pius-forráshoz. Itt nem rég jártam, amikor a sziklafalba vésett betűket és számokat újrafestettem. Kis kapámmal a sziklafal melletti földréteget eltávolítom és a forrásmező tetejére húzom. A forrás kifolyócsöve alá szép fehér mészköveket teszek, hogy szebb legyen az előtere. Fotók készítése után visszamegyek a tisztásra és visszagyalogolok a piros kőr jelzésig, mely mentén a Gödör-forráshoz kívánok eljutni. Elérve a jelzést felfele haladok jobbra követve a meredek völgyet, melyben csobog a víz. Balra erdészeti munkák folytak, az erdészeti út jól járható, csak egy kicsit csúszik a hajnali esőtől. Felfele kétszer vadkerítésen kellett volna átmásznom, ha valaki előttem nem vágta volna el a drótkerítést. Szerencsés lenne ilyenkor létrás átjárókat építeni a keresztező turistautakhoz. Kiérve a kerítésen egy határozott erdészeti út vezet a völgy és a hegy között, de turistajelzésnek a tetőig nyoma sincs. Felérek a gerincre a Hidasi-hátra a kék kereszt jelzésre. Itt látok piros kőrjelzéseket megkopottan abban az irányban, ahonnan jöttem. Pihenek egy nagy farönkön és iszom a finom forrásvizet. A pólómon már körömnyi száraz folt sem látszik a párás levegőtől és az erőkifejtéstől. Balra indulok el, majd hamar jobbra lefelé, tudom, hogy van egy lénia, ahol a piros kőrjelzés vezet a Síngödör-völgybe. Hamar rájövök, hogy rossz úton vagyok, de nem megyek vissza, haladok lefelé a lénián. A lénia keresztez egy régen járt erdészeti utat, erre megyek tovább. Sűrű fiatal erdőben vaddisznókat zavarok fel, akik viszonylag nyugodtan kocognak tovább a békesség kedvéért. Közel érek egy völgyhöz a jobb oldalon, melyben hallom a víz csobogását. Ezt követve hamar elérem a sárga kereszt jelzést, mely Máré-vár irányába vezet. Jobbra kell haladnom a már ismert úton felfele a Singödör-völgyben, hogy a közeli két forráshoz érjek. Tíz percet gyalogolok és elérem jobbra a Szederindás-kutat, majd feljebb néhány percre a Gödör-forrást. A gödör-forrásnál nincs teendőm néhány hete volt itt forrásvédnök és kitakarította összerakta köveit. Megnézem a közelében lévő forrásmezőket, majd lefele indulok a Szederindás-kúthoz. Leteszem egyre nehezülő hátizsákomat és a forrás vízelvezető medrét elkezdem kis kapámmal kitisztítani, hogy a forrás csorgó medencéje alá kerüljön a vízszint. Tíz perc telik el a munkával, és már töltöm is megüresedett vizes flakonomat a finom hűs forrásvízzel. Kattintok néhányat a fényképezőgépemmel és indulok lefelé a Singödör-völgyben. Itt az elágazásnál jók a jelzések, de lejjebb haladva egyre ritkábbak, nincsenek. A fiatal fák felnőttek a völgyben három méter magasak és a hajnali esőtől még vízcseppek lógnak a leveleken. Egy hársfából túrabotot készítek magamnak, hogy a rám váró sok patakátkelésnél segítségemre legyen. Vastag kidőlt fákat kerülgetek, melyek az átázott talajból kifordultak és eltorlaszolják a szűk ösvényt. Egy vastag tölgyet csak felfele mászva a partoldalba tudom kikerülni. Hársfa botom segítségével biztonságosan kelek át a patakon a kiálló kövekre lépkedve. Jobbra régi vadkerítés mellett haladok melynek tartógerendáit a korhadás szinte megette és a rozsdás vasháló tartja még állva, veszélyeztetve a vadak épségét. Ismét átkelés a széles mederben, ahova a víz ereje nagyméretű köveket görgetett, odébb nagy területen homokpadot épített. Sűrűn törölgetem arcomat, csípi szememet a homlokomról lecsorgó verejték. A következő kanyarban több vastag fa dőlt a patakon keresztül torlaszt képezve, köztük az alsó bükkön világít a piros kőrjelzés. Oldalra megyek egészen és átmászok a vastag fatörzsek között. Nem messze fölöttem a meredek partoldalban szép mohás sziklakibúvások látszanak. Mellettem a vastag kidőlt korhadt fán korallgomba telepet fedezek fel, melyet lencsevégre kapok pihenés képen. Elérem a szűkülő szakaszát a völgynek, melynek mind két oldalát fiatal erdő borítja. Egy fehér színű nyíl jelzi a haladás irányát a piros kőrjelzés alatt fel a partoldalba. A fiatal fákba kapaszkodva jutok egyre előrébb sajnos a jelzések nagyon ritkák, így találomra követem a völgyet. Alattam sziklába vájt mederben csobog a sárgás víz, és habzik a kövekhez dörgölőzve. Egy meredek és mély oldalvölgy keresztezi a jelzést, melyet az elmúlt években vágott még mélyebbre a sok csapadék. Fákba kapaszkodva, minden lépést megfontolva jutok egyre előrébb és szerencsésen átérek a túlsó oldalra. Itt leereszkedek a patakmederbe és a köveken lépkedve haladok kifele a völgyből. Ellaposodik a völgytalp és jobbra kimászva meglátom a piros kőrjelzést. Kissé bozótos az ösvény, de járható és biztonságos. Néhány perc alatt kiérek az országútra, ahol szemben a Barna-kő sziklafal búvik meg a fák lombjai között.
Baumann József