facebook_page_plugin

Kerékpárral az Alföldi Kéken!

Az idén befejezett Dél-dunántúli Kék Túra után rögtön elhatároztuk, hogy a csapat folytatja a Kék Kör teljes bejárását. Kora tavasszal el is kezdtük Országos Kék bejárását, és terv született arról, hogy a nyáron elkezdjük az Alföldit is.
Az Alföldi Kék Túránál lehetőség van a kerékpárral való bejárásra, így a csapat 7 tagja el is indult kerékpárral Szekszárdról.


NAN km, 01:39:47

 

Az elképzelés szerint szállást előre nem foglaltunk , így mindenki hozta a "házát". Hat napot szántunk arra, hogy eljussunk Szekszárdról Mezőtúrig. Annak ellenére, hogy előre nem foglaltuk a szálláshelyeket, minden este találtunk megfelelő táborozási lehetőséget. Minden este sikerült meleg vízben lefürödni.
Hat nap alatt 405 km bicikliztünk, nagyrészt földúton,. Kipróbáltuk milyen homokon hajtani a járgányt ( a Tiszai átkelés előtti részen nem ajánlom). Sok szépet láttunk, jól éreztük magunkat !

 

 

(a videót Arató Csongor készítette!)


Az utolsó nap kivételével még az időjárás is kegyes volt hozzánk. ( csak az utolsó 25 km-n áztunk el, igaz ott teljesen!)
A kerékpárok Szekszárdra gépkocsival jutottak le, és a visszaút is (Szegedről) így történt. Mezőtúr és Szeged között a MÁV "szolgáltatását" vettük igénybe. ( nem egyszerű a feladat mert Mezőtúrról csak kettesével akarták elvinni a bicikliket !)

Képek:

1.nap 2.nap 3.nap 4.nap 5.nap 6.nap

 

Nagy Balázs