2014.06.06. – 2014.06.09.

A Mecseki Zöldtúra gondolata először tavaly ősszel fogalmazódott meg bennem . Pécstől 30 km-re nőttem fel, most Pécsett élek. Mindig is  érdekelt a természetjárás, de valójában csak 2 éve túrázom rendszeresen, többnyire társaságban, de olykor egyedül is. A Mecsek túraútvonalait többnyire már ismertem. Aztán az interneten láttam egy interjút az Országos Kéktúráról, gondoltam a Mecsekben is van ilyen útvonal. És volt... a Mecseki Zöldtúra. Azonnal elkezdtem időpontot keresni, majd átgondolni, hogy milyen felszerelésre van szükségem hozzá. Tavaszra megvolt minden. Már csak egy társ kellett, aki elkísér, és akit nyugodtan magammal vihettem. Végül öcsém, Balázs úgy döntött, csatlakozik. Ennek különösképp örültem, mert gyerekkorunk óta majdnem mindig csak veszekedtünk. A természetben végre megtaláltuk a közös hangot. Visszagondolva, ez volt a legjobb közös program az öcsémmel, és számomra ez a túra nem csak természetjárásról, a kilométerekről és a Mecsek szépségeiről, hanem a mélyen gyökerező testvéri szeretetről is szólt. A túra indulási időpontját 2014.06.06-ára tűztük ki, Pünkösd hétvégéjére. Így 4 napunk volt teljesíteni a 101 km-es útvonalat. Ez természetesen kiegészült pár eltévedéssel, amit a jelek hiánya/eltűnése okozott.

2014.06.06 – Első nap
Első nap reggelén busszal érkeztünk Mecseknádasdra, az Árpádkori Szent István kápolnához, kiindulópontunkhoz és egyben első ellenőrzőpontunkhoz. Egy rövid reggeli után gyors váll-és derékpánt beállítás után 08:00-kor hagytuk el első zöld sávjelzésünket Óbánya felé. Táskáink nagyon nehéznek tűntek. Magamra vállaltam a sátor súlyát, ami további 3,5 kg-mal növelte a terhet, ezért a táskám súlya így 15 kg lett. A jel először felvitt minket Réka-várba, majd onnan leereszkedve második ellenőrző pontunknál, a Pusztabánya mellett lévő Betyár-tanya teraszára kihelyezett kanapén pihentünk meg először hosszabban. Innen Máré vára alatt elhaladva, majd északnak fordulva, késő délután értünk első napi szálláshelyünkre, Kisbattyán településre. Indulásunk óta itt jutottunk először ivóvízhez. Az útvonal ezen szakaszán kevés a forrás, így vizünket gondosan be kellett osztanunk. A faluban érdeklődve találkoztunk Jani bácsival, aki felajánlotta udvarát a sátrunknak. Különös érzés volt beszélgetni vele, minden szava mögött hosszú évek bölcsessége rejlett. Emlékezetes este volt. Idős vendéglátóink csillogó szemében láttuk, bizony egykor ők is sokat járták a természetet.

2014.06.07 – Második nap
Másnap reggel csomagolás, közös fotó és kézszorítás, meg persze néhány jó tanács az élethez és már indultunk is tovább észak felé. Ezen a tájon a jelek sokkal bizonytalanabbak, az ösvények beszűkültek, elővigyázatosan kellett haladnunk. A délelőtt folyamán elérkeztünk Kisvaszar csendes, barátságos emberekkel teli falujába és egyben túránk harmadik ellenőrző pontjához, amely a helyi vendéglátóegységben, a Hubertusz kocsmában volt megoldva. A helyi ráérő polgárok kíváncsian kérdezősködtek utunkról, eddigi tapasztalatainkról, tanáccsal próbáltak ellátni minket, hogy merre rövidebb, hol tudjuk levágni az utat, de sajnos mindhiába, „mindig a jelen haladunk, kivéve ha eltévedünk" –mondtuk. Kisvaszarról már délfelé vitt utunk, elhaladtunk Komló és Mecsekfalu mellett egészen Sikondáig, ahol a második napi szállásunk a pihenőparkban volt. Negyedik pecsétünket a fürdő feletti Természetbarátok Házánál vehettük fel, az ott kihelyezett dobozkából. Egy félreeső részen vertünk sátrat, hogy kölcsönösen ne zavarjuk egymást. A rengeteg szúnyog és légy sok bosszúságot okozott nekünk. Az este nyugodtan telt, a 2 napi meneteléstől sajgott a vállunk, csípőnk és bokánk. Hamar elaludtunk...

2014.06.08 – Harmadik nap
Reggel 7 körül ébredtünk. Nem húzhattuk az időt. Amint a reggel első napsugarai megszárították a sátrat, gyors reggelink elfogyasztása után indultunk is Orfű felé. Arra felé a terep egyenletes, kis szintkülönbségekkel, viszonylag könnyen járható volt. Itt esett útba a Lóri-erdészház, amely az ötödik ellenőrző pont volt. Itt is megpihentünk. Körülöttünk piknikező, gombát szedő emberek, gyerekek zöme élvezte a hétvégi szabadságot. Dél körül értünk a Mecsek Házához. Újabb pecsét és indulás tovább, mert már nagyon vártuk, hogy megpillantsuk az Orfűi-, majd a Pécsi-tó üdítően csillogó víztükrét. A fürdő felbecsülhetetlen jó érzést nyújtott. Sokáig nem élvezhettük a vizet és a fűzfák árnyékát, mert még aznap át kellett érnünk Jakab-hegyre. A nap kíméletlenül sütött, a hőmérséklet 33 fok körül mozgott. A tótól az erdőig,a  falun át sétálni a tűző napon embert próbáló feladat,a  harmadik nap legkeményebb szakasza volt. Egy óra elteltével beértünk az árnyas erdőbe. Onnan egyenesen délnek, a Szuadó-völggyel párhuzamosan haladtunk, egészen a Jakab-hegyi földvárig. Most már újra forrásokkal teli völgyben voltunk, ez jelentett némi biztonságot számunkra. Délután értük el a földvárat, majd egy rövidke pihenő után egyből Éger-tető felé vettük az irányt. Úgy döntöttünk, hogy az éjszakát Éger-tetőn töltjük, tüzet rakunk, és meleg ételt készítünk. Testet-lelket melengető érzés ilyenkor egy meleg leves. Időben vertünk sátrat és aludtunk el, azzal a tudattal, hogy másnap két órás lemaradást kell behoznunk Lapisig...

2014.06.09 – Negyedik nap
Másnap hajnali 5-kor keltünk. Csomagolás, indulás. A Mohosi kis-kútnál tölthettük fel ismét vízkészleteinket. 6:00-kor a Teca Mama Kisvendéglőnél lévő ellenőrzőpontnál gyors fénykép, aztán indulás tovább Szentkút és Lapis irányába. Itt már éreztem, hogy azon a napon nagyon el fogok fáradni. A Lapisig tartó folyamatos emelkedő rettenetesen próbára tette fáradt izmainkat. 8:00-kor, időben értük el az emlékművet. Onnan egy viszonylag kényelmes műút vitt fel egy darabig, majd  a Kőlyuknál fényképpel igazoltuk ott jártunkat. Ez egy nehezen járható útszakasz volt, itt a keskeny völgy tele van vízmosásokkal és a völgybe dőlt fákkal, melyek szinte eltorlaszolják az utat, komoly akadálypályává változtatva az ösvényt. Izgalmas volt a nagy táskákkal a fatörzsek között bujkálni. Onnan hamar eljutottunk a Trippamer-fáig. A pihenőhelynél pihentünk és ittunk, hogy erőt pótoljunk. Nagyon meleg volt. Árpádtető alatt keltünk át a Komlói úton. Onnan erdei műúton, ismételten tűző napon vitt utunk a Nagy-forrás- völgyig, onnan pedig Rákos-völgyig. Koszonya-tetőn a volt kulcsos háznál megszereztük utolsó előtti pecsétünket. Onnan délre tartottunk. Ezen a ponton, egy sűrű, fiatal cserjésben és irtásban sikerült teljesen elvesztenünk a jelet. Ezzel vesztettünk egy jó fél órát. Azon a vidéken a jelek sajnos ritkán vannak karbantartva, az ösvények benőttek, elvesztek. A vizünk is kezdett elfogyni. Aztán öcsinek sikerült újra megtalálnia a zöld sávot. És hurrá! Egyenes az út hazáig. Kitérő nélkül haladtunk délnek, minden nehézség nélkül. Éreztük a cél közelségét és ez újra erővel töltött el mindkettőnket. Majd egyszer csak a fák között előbukkant Pécs-Vasas első faluszéli háza. Egymásra néztünk: „Itt vagyunk!" Biztos léptekkel és sajgó lábbal haladtunk a faluban. Jani bácsitól kapott túrabotunk hangosan kopogott a betonon. Aztán elérkeztünk utunk utolsó ellenőrző pontjához, a vasasi, volt Frézia Presszó épületéhez és a Művelődési Házhoz. Egy utolsó fénykép az utolsó zöld jelzéssel. Megcsináltuk!!! A házunk csupán a szomszéd utcában volt. Már vártak minket. Furcsa érzés volt. Nem akartam azonnal leülni, vagy lefeküdni, friss volt az élmény, mesélni akartam...

Hát ez volt a mi családi Mecseki Zöldtúránk 2014-ben. Örülök, hogy elindultunk és örülök, hogy úton voltunk. Láttuk a Mecsek legszebb helyeit, teljes egészében, legmagasabb csúcsait minden égtájból. Amint hazaértünk, azonnal kijelentettem, hogy jövőre újra végig járom. Lehet, hogy mással, lehet, hogy egyedül. Felejthetetlen élmény volt...

2014.11.10.

Szöveg, képek: Bíró Gábor és Bíró Balázs