A Remeteréttől indulok a Rózsa-hegy oldalában a Vörös-hegy felé, ahol a Cinke-tanya emlékhely található. A kék sávjelzésen haladok felfelé a fülledt párás levegőben. Jobbra letérek, hogy a hegy oldalában egy kedvenc ösvényemen jussak fel a tetőre. A környéken több helyütt az erdészet „lékeket" vágott az erdőbe, hogy ez által a felnövekvő új nemzedék megerősödjön. A rókavárnál mindig megcsodálom a kőszén kibúvást és a közelében a mészkősziklák szép formáit. A kék sávjelzés és az ebből elágazó kék romjelzésen folytatom utamat. Baloldalt a régi villanyvezeték nyomvonalán az erdészet kivágta a bokrokat, megtisztította a területet. A jobb oldali fák árnyékot adnak, és a szellő szárítja megizzadt arcomat. A szépen festett zöld háromszögjelzésen keresztben áthaladok, erre jönnek majd a 15 kilométeres távot választott túrázók. A széles erdészeti úton hamar elérem a Cinke-tanya emlékhelyet.

Megdöbbenve látom a tűzrakót az emlékhely közepén, a sok szétdobált vagy az állatok által széttúrt faparazsat, alufólia darabokat, italos palackokat. Ez a szomorú látvány nem csak engem keserít el, hanem az ide érkezőkben is rossz érzést váltana ki.
Hátizsákomat leteszem a tavaly kihelyezett, asztalra kihelyezem a pontot jelző tájfutó bóját az öreg bükkfa lenyúló ágára és az asztalon berendezem a kis irodámat. Iszok egy korty vörösbort és nekiállok a rendcsinálásnak. Először az idehordott régi pad és asztalmaradványokat hordom el távolabb az erdőbe, amit az illegális tűzrakóhoz cipeltek ide valakik, majd a szegélytéglákból összerakott tűzrakót bontom szét és az emlékkő mögé rakom. A zsákomban mindig van szemetes zsák, abba szedem össze a szemetet, italos palackokat. Készítek egy lombseprűt és faragok egy lapos ásófát, amivel a letapadt faparazsat fellazítom. Sürgök, forgok, jövök, megyek, és egyre jobban visszanyeri eredeti képét az emlékhely. Most már jöhetnek a versenyzők rend fogadja őket. Próbanyomatot készítek a bélyegzővel, hogy mi van rajta és hogyan ad szép lenyomatot. Mint kiderül, egy szép kis helikoptert fogok nyomni a menetkartonokra, ha elfáradnak, majd ez repíti őket a célba.
Távolabb a fák között mozgást látok és hamarosan megérkezik az első „vendég". Bejelölöm a táblázatomon a sorszámát, megkapja a helikoptert és már indulhat is tovább Orfű felé. Ezt követően jönnek, mennek a jókedvű kiizzadt túrázók, akiket szőlőcukorral kínálok frissítés képen.
Itt van térerő a telefonon, kapom az értesítést a rajtból a létszámról, elment az utolsó résztvevő és elhagyhatom az ellenőrzőpontot. Nekiállok a bontásnak és néhány perc múlva felpakolva a teli hátizsákkal pillantok vissza a „munkahelyemre", amit szép rendben hagyok hátra magam után.
Jelzetlen úton, a gerincen haladva gyalogolok, majd balra meredeken lejutok a Szúadó-völgybe. Kíváncsi vagyok, hogy a hatalmas felhőszakadás mekkora kárt okozott a természetben és a turista létesítményekben. A patakmedret elérve a legalsó barlangnál a völgyben éppen barlangászok kászálódnak ki a szűk lyukból. Folyik a víz a patakban, ami a gátolás óta nem volt jellemző. A hírekből tudom, hogy a fölső barlangnál a hatalmas víz átszakította a gátat, ezért van itt jelentős vízfolyás. A part szélén haladok felfelé és nézem milyen magasan elmosta a víz a termőréteget a sziklákról. Hatalmas köveket sodort magával és mindent, amit elért. A felújított megerősített barlang bejáratokat nem tette tönkre, de a hordalékokkal eltömítette. Az épített gátakat áttörte és elmosta. Most ideiglenesen kövekkel terelik a barlangba a patak vizét.
A Bagoly-forrásnál és a Szúadó-forrásnál minden rendben, de a Laci-forrás eldugult. Sár van az előtérben és a tisztítóablakot kilökte a hatalmas víznyomás.
A forrásvíz most a tisztítóablakon folyik kifelé az előtéren keresztül le a lépcsőn. El kell mennem, vágni egy két méter hosszú és hüvelykujj vastagságú faágat, amivel a csövön keresztül a víz útjába került kődarabokat megindítom. A második próbálkozásom sikerrel jár és megindul a sáros víz a kifolyócsövön. Visszahelyezem a tisztítóablakot és egy rönkfával körbeütögetem, hogy a helyére kerüljön. Az iszappal színültig telt csorgómedencéből kézzel kimerem az agyagot és körbemosom egy kicsit. Egyre tisztább a forrás vize, de inni még nem lehet belőle. Az előtérbe mosódott iszap eltávolításához szerszámot kell majd hozni. Az ide vezető ösvény turistajeleit újra kell majd festeni és a kis völgyekhez lépcsőket mélyíteni a biztonságos átjutáshoz.
A völgyben felfele haladva az új hídnál hatalmas fatorlaszt kellett eltávolítania az erdészet dolgozóinak, hogy a két völgy vize átjusson a híd alatt. A Mihályremete-forrás szépen folyik, még ez a hatalmas vízmennyiség sem tette tönkre, de próbálta. Eldugította az előtérbe hordott iszap az elfolyót és az előtér két szélénél meglazította a köveket. Először a forrás elfolyóját javítom meg, majd a meglazult köveket igazítom ideiglenesen és eltávolítom az útról a fa uszadékokat. A forrás előterében ásófával fellazítom a hordalékokat és kézzel a víz sodrására bízom a patakba dobálva. Lemostam a forrás előterét és így már egészen jól néz ki ismét.
A Tixi-forrásnál minden rendben, innen megyek fel a Blokk házhoz, majd jelzetlen úton le az Éger-völgybe a Farkas-forráshoz. A forrás bőségesen adja a vizet, mintha hóolvadás után lenne. A patak mentén haladva lefelé mindenütt a hatalmas vízmennyiség által épített torlaszokat látok. A hidak korlátjain folyt keresztül a víz és a kisebb híd oldalát betakarta uszadékkal. Megdöbbentő a látvány az Éger-völgyi tó iszapfogójánál, amit áttört a víznyomás és a sok fa uszadék a megtisztított tó felszínén úszkál a sok iszap és kő már a tó alján pihen.
Teca Mamánál átadom az ellenőrzőpont okmányait a rendezőknek és beszámolok tapasztalataimról. Eszem a finom zsíros kenyereket hagymával és iszom a hideg sört hozzá.
Egy kellemes és hasznos napot töltöttem el a Mecsek szép erdeiben.

Baumann József