Napok óta kémlelem az eget az ablakból és nézem, miként döntögeti a vastag fákat az erős szélvihar. A szürke fellegekből sűrű sávokban szakad az eső, alig tudják elnyelni a vasráccsal védett csatornák. A természetjárásról szóló hírekben most olvasom, hogy egyre többen mondják vissza a hétvégére tervezett túrákat, túraversenyeket, mely döntésekkel egyetértek. Hasonló helyzetben voltunk két hete, amikor a Mecsek 50 teljesítménytúrát rendeztük. Igaz, akkor nem jósoltak ciklont az előrejelzések, csak sok-sok esőt. Úgy döntöttünk, hogy a rossz időjárási hírek ellenére nem mondjuk le a teljesítménytúrát. Előző nap pénteken a szalagozást végzők kaptak egy kiadós záport a nyakukba, de szerencsére nem tartott sokáig. Töprengtünk, vajon mennyien vállalják a bizonytalan időjárás miatt a túrákat. Mennyi kenyeret vegyünk, hány jelvényt, menetkartont készítsünk stb.

Szombat reggel ránk mosolyogtak a felkelő nap sugarai, és meglepetésünkre hat órakor már sor állt az 50 km-es indítóknál. Kicsit dideregve, de egyre vidámabb lett az indítóállomás személyzete. Érkeztek a távolabbi pontőrök, és bepakolták a kocsikba az állomásukon kiosztásra kerülő üdítőket, süteményeket, csokoládékat, cukorkákat, szemeteszsákokat. A mi háromfős pontőr csapatunk a Réka-kunyhónál rendezte be irodáját. Kellemesen sütött a Nap, betekintve a szűk völgybe. Hamarosan érkeztek az első ötvenesek futva, és a másik irányból sietve megjelent az első harmincas túrázó. Innen kezdve folyamatosan dolgoztunk, hogy mindenkinek pecsét kerüljön az igazolófüzetébe, és ikszeltük a lapunkon, hogy nálunk áthaladtak. Színes, több ízű cukorkával kínáltuk őket, és további jó utat kívántunk. Így ment ez órákon keresztül, csak jómagam mentem el néhány fotót készíteni távolabb az érkezőkről. Jó érzés volt, hogy ilyen sokan jöttek minden kategóriában. Az előző napok csapadékmennyisége nem csak a megduzzadt patak vizén látszott, hanem a túrázók lábbelijén és ruházatán is.

Elment az utolsó tizenöt kilométeres csoport is, és csendbe burkolózott a kis erdei tisztás. Összepakoltuk dolgainkat, fogtuk a negyedig telt szemeteszsákot és elindultunk vissza Zobákpusztára, az indítóállomásra. Útközben megálltunk Pusztabányán az egyik ellenőrzési pontnál, majd később a Csengő-laknál, melyet már csak a becsület tart állva a szép környezetben, felidézve a múlt emlékeit.

A célba érve nagy volt a nyüzsgés, sokan itták a meleg teát, ették a finom, megkent kenyereket, zsírosat, lekvárosat, nutellásat, stb. Az asztalnál örömmel vették át a túrázók a táv bejárásáért járó szép, bazsarózsás jelvényt, emléklapot.
Közben elkészült a finom csülkös babgulyás a rendezőknek, amit örömmel fogyasztottunk el. Falatozás közben hirtelen elsötétült, egy vastag, fekete felhő úszott a Nap elé és eltakarva azt, egyre terebélyesedett, majd néhány perc múlva szakadni kezdett az eső. Mindannyian azokra gondoltunk, akiknek még sok-sok kilométert kell megtenni idáig. Álltunk a féltető alatt, és néztük az érkező túrázókat, akik az esőkabátok ellenére is bőrig áztak. Bakancsukon, lábszárukon vastagon állt a sár, csorgott rá az eső. Gyűrött, ázott papírok kerültek elő a zsebekből, és rákerült az utolsó aláírás, bélyegző is. Gratuláció, kézfogás, jelvény, emléklap, és irány a meleg tea és a gyors átöltözés.
Hát ilyen volt a rendezvényünk, ami szerencsésnek mondható, mert nem történt baleset, és az időjárás sem szegte kedvét a megjelent több mint háromszáz túrázónak.

/2014. május. 03./

Szöveg, képek: Baumann József túravezető

Ifj. Kövecs Ferenc képei itt.