facebook_page_plugin

A Dráva Természetbarát SE.közgyűléséről

2014. február 15.

drava tse logo

 

Az év eleje, mint minden egyesület életében a közgyűlések időszaka. Nálunk is így történt ezen a szép, napos szombat délutánon.
A 2013-as év elnöki, gazdasági, szakosztályvezetői és számvizsgálói beszámolókból kiderült, hogy az egyre rosszabb gazdasági helyzet ellenére, egyesületünk becsületesen hozzá tette a maga munkáját a megye természetjárásának fejlődéséhez.


Szó esett az elvégzett munkákról, rendezvényekről. A kulcsosházunk szerény mértékű munkáin kívül jóval jelentősebb volt a turista utak útjelzéseinek festése. Az Ormánságban és a Villányi-hegységben az MTSz útalapjának anyagi segítségével 16km turistautat újítottunk meg, míg a Tenkes teljesítménytúra „környékén" további 18km-t, amit a Tenkes TE együttműködésével sikerült megvalósítanunk.
Legjelentősebb rendezvényünk a Tenkes teljesítménytúra a tavalyi évben, a megszokotthoz képest kisebb résztvevői létszámot hozott. A „rossz" idő, befolyásoló tényező! Ennek érdekessége az volt, hogy a távolabbról és a hosszabb távokra érkező túratársak szép számmal eljöttek, de a Pécsi és a megye természetjárást kedvelői közül csak azok voltak jelen, akik megnézték a radar képeket vagy valamelyik rendezővel beszéltek! Ugyanis a Tenkes körül nem esett! Másik rendezvényünk a megyei szövetség támogatásával került lebonyolításra. Ez a „Turista bál" volt. A résztvevők az itt készült képek és videók tanúsága szerint, jól érezték magukat!


A közgyűlés meghívott vendégei is felszólaltak. A Baranya Megyei természetbarát Szövetség elnöke, Tóth Klára és a Tenkes Természetbarát Egyesület elnöke, Andrasek Csaba is az elvégzett munkát, és leginkább az együtt dolgozni képes szervezetek jelentőségét emelte ki!
Bemutatkoztak új tagjaink, akik „rendes és pártoló" tagi minőségükben is kifejezték közösségünkhöz tartozásukat és felajánlották munkájukat az egyesület további fejlődése érdekében. Egy szomorú eseményről is megemlékeztünk, Barátunk és túratársunk, Kőhegyi László haláláról! Laci, emléked megőrizzük!
Jól eső érzéssel hallgattuk azok neveit, akik az egyesület hírnevét gyarapítva valamilyen megyei vagy országos kitüntetésben részesültek! Varga Kálmán „BMTSz elismerő plakettje" Gida Tibor „Arany bakancs" díja, Krifka László „Czárán Gyula" emlékérme és Jancsi Attila „Természetjárás fejlesztéséért bronz" fokozata, az egyének mellett az egyesület munkáját is dicséri!
Ezután még egy fontos feladatunk volt, az alapszabály átdolgozásának megvitatása. A munkát végzők igyekeztek az új jogi szabályozás szerint beterjeszteni a változásokat. Elfogadása mindenki egyetértésével megtörtént.


A végére hagytam egy jelentős változást egyesületünk életében. Mivel egy ciklus véget ért a tisztségviselők életében, tagjainknak most kellett szembesülniük a kényszerű változásokkal! Egyesületünkben egy előzetes információ kérés alapján megvolt a forgatókönyv.

Az egyesület új elnökének Jancsi Attilát (atiKA), gazdaságisának Feik Évát, míg szakosztályvezetőjének az állandóságot jelentő Romvári Tibort (Rongyí) választotta meg a közgyűlés.

A lemondottaknak megköszöntük az egyesület érdekében végzett tevékenységüket!
Külön kiemelném eddigi elnökünk Gida Tibor munkáját, aki a megalakulásunktól (1996) volt egyesületünk elnöke. Ő egyesületünk jogelődjének, az egykori Ifjúsági és Munkás Klubnak és az ebből alakult PTTE természetjáró szakosztályának is a vezetője volt. Itt a 70-es évek közepétől irányította, és szervezte túráinkat, turistaházi tevékenységünket. Ezek mellett, sokat tett a megye természetjárásáért, amiért nem mindig kapta meg azt az elismerést, amit érdemelt volna... Egyesületünk vezetősége egy most alapított „Tiszteletbeli Elnök" címmel próbálta elismerni eddigi munkáját. Nem titkoltan abban a reményben is tettük ezt, hogy tapasztalatságát és eddigi ismeretségét továbbra is, ha csak kisebb fordulatszámon, de az egyesület érdekében fogja kamatoztatni.
Az új vezetés nevében mondhatom, hogy megpróbáljuk átugrani azt a magasra tett lécet, amit elődeink elénk tettek munkájukkal, elismertségükkel!
És ahogy a közgyűlésen is mondtam, ha minden egyes tagunk csak egy kicsit is hozzá tesz az egyesület munkájához, akkor elérhetjük azt a kerek egészet, amikor akár már büszkék is lehetünk arra, amit addig tettünk!

atiKA