facebook_page_plugin

Természetbarátok Klubja – május

Kedves Természetbarát Társaim!

 

A mai kedd délutánon a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Oktató Központjában - a Tettyén – hallgathattunk meg egy érdekes előadást Wágner Lászlótól, a 2013-as év madaráról, a gyurgyalagról. Nem véletlen, hogy májusban került sorra ez az előadás, mivel több, mint 100 évvel ezelőtti kezdeményezés eredményeként* május 10-én ünnepeljük a Madarak és fák napját.


Az Év Madarát - 1979 óta – minden évben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület választja meg. Az egyesület célja, hogy ráirányítsa a figyelmet és megismertesse az emberekkel egy-egy védett vagy fokozottan védett madárfajunkat.


A gyurgyalag – e fokozottan védett madarunk - 1979 után másodszor is az Év Madara lett. Méhész madarunkról és a védelmét célzó programról bővebben a www.mme.hu honlapon olvashattok.

 

Scheitler Adrienn

 

*1906 márciusában az Országos Állatvédő Egyesület elnöke, Máday Izidor előterjesztést tett Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszternek, aki Herman Ottó írásbeli közbenjárására közreadta a rendeletet, mely meghonosította a magyarországi iskolákban a Madarak és fák napjának megünneplését. A körrendelet előírta, hogy évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse. (1906. évi I. törvénycikk)