facebook_page_plugin

A Dráva Természetbarát Sport Egyesületről

drava emblemakicsi

 

Egyesületünket 1996-ban hoztuk létre a PTTE Ifjúsági és Munkás klub szakosztályának jogutódjaként. Céljaink közül elsődleges, hogy tagjaink részére szervezett körülmények között biztosítsunk lehetőséget az egészséges életmód, a természetjárás művelésére. Éves, előre kiadott program alapján túrázunk, melyben szerepelnek saját szervezésű túrák, teljesítménytúrák és tájékozódási túraversenyek is.

Jó a kapcsolatunk más egyesületekkel, elsősorban a Tenkes TE és a PTTE Vámos Mihály szakosztályával, látogatjuk egymás túráit, rendezvényeit és a lehetőségeink szerint segítjük egymást feladataink megoldásában.

Felvállaltuk még két tájegység (Villányi-hg. – Ormánság) turista útjainak fejlesztését és karbantartását.

Már 1976 óta működtetünk kulcsosházat, amivel a természetjáróknak, ifjúsági csoportoknak biztosítunk kedvezőáru szálláshelyet. A Kisszentmártonhoz tartozó Mailáthpusztán lévő turistaházunk saját tulajdonunk!

Rendezvényünket, a Tenkes teljesítménytúrát 2000 óta szervezzük, ami most már a megye leglátogatottabb természetbarát eseményévé nőtte ki magát.

Az egyesület fenntartása érdekében, mint minden egyesület, így Mi is tagdíjat fizetünk. A 2013-as évre érvényes (éves) díjaink a következők:

felnőtt:                        2600Ft,

diák és nyugdíjas:   1300Ft.

Lehetőség van még pártolói tagdíjat is fizetni, mely megegyezik a diák-nyugdíjas díjjal.

Egyesületünkbe várunk olyan túratársakat, akik magukévá tudják tenni elképzelésünket a természetjárásról és tevőlegesen is résztvevői kívánnak lenni ennek a tevékenységnek! Alapszabályunk lehetővé teszi különálló szakosztályok befogadását is.  

Egyéb információ Gida Tibor elnöktől kérhető a +36209891853 telefonszámon.