Strömpl Gábor rengeteg barlangot derített föl, bejárta az egész országot, és nélküle egészen máshogy tájékozódnánk az erdőben: ő alakította ki a turistajelek ma is használt rendszerét.

Amikor valaki ma az erdőben jár, és egy turistajelzés mentén halad, magától értetődőnek tűnik, hogy kék, piros, sárga vagy zöld jelzést követ. A szimbólumokon sem szoktunk elgondolkodni – részben persze azért, mert telefonos applikációkat használunk a tájékozódáshoz –, sokszor azonban még azok sem tudják, hogy hogyan és mikor alakultak ki, akik ismerik a jelentésüket. Strömpl Gábor barlangkutató, geográfus volt az, aki kialakította a jeleknek azt a jól követhető rendszerét, amelyek akár térkép nélküli túrázást is lehetővé tesznek Magyarországon.

Rengeteg barlangot derített föl
Strömpl Gábor szegény családba született 1885. december 12-én, Nagymihályon (ma Kelet-Szlovákiában található: Mihalovce). A Budapesti Tudomány Egyetemen a híres geográfus, id. Lóczy Lajos volt a tanára, ami valószínűleg nagy szerepet játszhatott abban, hogy Strömpl földrajzzal kezdett el foglalkozni. A geográfiában sokrétű tapasztalatokat szerzett: előbb a Pozsonyi Egyetem földrajz tanszékének tanársegédje volt, majd Bécsben hadigeológiát tanult. Sokat tanított: a Budapesti Tudományegyetem Földrajz Tanszékén földfelszínalaktant és térképészetet, a Honvéd Térképészeti Intézetben pedig tereptant és térképolvasást. 1927-től katonai szolgálatba lépett.

Mindeközben bejárta az egész országot, különös gondot fordítva a barlangok felkutatására és leírására. Az 1910-es években a többi között felderítette Zemplén megye, az Abaúj-gömöri karsztvidék, a Vargyas-szurdok, valamint Bajmóc környékének barlangjait. Rendkívül termékeny szerző volt: egyre másra publikálták írásait a geográfiával, természetjárással, turistasággal kapcsolatosan, például a Turisták Lapjában és a Turistaság és Alpinizmus című kiadványban. 1927-ben saját könyve is megjelent Térképolvasás címmel, amely rövidesen a Testnevelési Főiskola tankönyve lett.

Hatalmas volt a káosz a turistajelek körül
A magyar természetjárás virágzott ebben az időben: az 1890-es évek elejétől sorra alakultak a turista-egyesületek, gombamód szaporodtak nemcsak a gyalogutak, de a menedékházak, kiépített források és kilátók is. A mozgalom fellendülését nagyban segítette, hogy 1913-ban megalakult a Magyar Turista Szövetség. Az első világháború és az azt követő területvesztés természetesen valamelyest visszavetette a természetjárást mint tevékenységet és mint mozgalmat is.

Strömpl Gábor a háború után az Állami Térképészeti Intézet megbízásából heteken keresztül járta kollégáival az országot, adatokat gyűjtve. A legtöbbet a Börzsönyben, a Bükkben, a Pilisben és a Kőszegi-hegységben időztek, és ekkor szembesültek azzal, hogy milyen kaotikusak és kibogozhatatlanok a turistajelzések. Ekkoriban ugyanis még nem létezett a ma ismert, jól követhető rendszer A gyalogutakat szinte tetszőlegesen megválasztott formák és számok jelölték, sokszor egymástól nehezen megkülönböztethető színekkel, színváltozatokkal.

Ekkor vert gyökeret Strömpl fejében a gondolat, hogy egységes jelölésekre van szükség. Hazatérve kidolgozta a ma is ismert rendszert, amelyben az egységesen használt színeknek és jeleknek pontosan meghatározott hierarchiája van. Így a túrázó mindig tudhatja, hogy az adott út hova, vagy legalábbis milyen típusú helyre vezet.

(forrás: divany.hu)