facebook_page_plugin

In memoriam

kazal gyuri

Kazal György
( 1937 - 2020 )

Ismét gyászolnak a Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztályának tagjai és a baranyai természetjárók: szeretett turistatársunk, Kazal György 83 éves korában elhunyt.

Gyuri a 70-es évek elején lépett be szakosztályunkba, ahol hamar megtalálta helyét közösségünkben. Bekapcsolódott hétvégi túráinkba és az akkortájt megkapott püspökszentlászlói kulcsosházunk felújításából is kivette részét. A munkák során hol betont kevert, hol a háztetőn rakta át a cserepeket.

Sok túrát tettünk meg vele együtt a Mecsekben, hazánk különböző tájain, de magashegyi túrákon is jártunk vele a Tátrában és a Pirin hegységben. Az ország különböző tájain megrendezett túra- és városismertető versenyeken is aktívan vett részt, jó eredményeket elérve. A szakosztályi túrákon kívül szívesen vezetett nyílt túrákat is, sokaknak megmutatva a Mecsek szépségeit.

De nemcsak a Természetbarát Szövetség keretein belül tevékenykedett, hanem a Tájak - Korok - Múzeumok mozgalomban is részt vett, annak megyei vezetésében is aktívan dolgozott, rendszeresen évről-évre mecseki sétákat, túrákat vezetett a közösség tagjainak.
Elhunytával kedves, segítőkész természetbarátot, túravezetőt, igazi jó barátot vesztettünk el. Eltávozásoddal szegényebbek lettünk.


Isten veled, Gyuri, nyugodj békében.


dr. Gundrum Károly