facebook_page_plugin

A Hegyek Napja

Az ENSZ 2003-tól – a 2002-es Hegyek Nemzetközi Éve után – december 11-ét a Hegyek Nemzetközi Napjának nyilvánította azzal a céllal, hogy felhívja tagországainak figyelmét a hegyvidékek, magasföldek jelentőségére, és hangsúlyozza a megkerülhetetlenségét annak a feladatnak, hogy felmérjük országainkban a hegyvidékek adta lehetőségeket és korlátokat, és hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

 

hegyek napjaA Baranya Megyei Természetbarát Szövetség tavaly csatlakozott a Hegyek Napja programhoz. 2016. december 11-én, vasárnap a Jakab-hegyen vártuk azokat a természetjárókat, akik ez alkalomból megtisztelték a Mecsek egyik legszebb hegycsúcsát.

Ez évben december 10-én, vasárnap rendezzük meg a Hegyek Napja programot. A tavalyi évhez hasonlóan most is 11-13 óra között várjuk a túrázókat a Jakab-hegyen, a kolostorromok melletti esőháznál, ahová tetszőleges útvonalon lehet feljönni. A résztvevők ezúttal egy rejtvényt fejthetnek meg a Mecsekről; a legjobb megfejtőket szövetségünk februári közgyűlésén jutalmazzuk. Valamennyi túrázó, aki a Hegyek Napja alkalmából felkeresi a Jakab-hegyet, egy – az erre az alkalomra készítetett – kitűzőt kap ajándékba.

 

Szeretettel várunk minden természetbarátot a Jakab-hegyen december 10-én!

                                                                                                                                   

                                                                                                                                     Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége