Az elmúlt napokban az erdőt járva madarak csiripelték, hogy Koszonya környékén új esőbeállók épültek, és egy forrás is megújult. Kihasználva az esőmentes napot nekivágok, hogy nyomára leljek az új alkotásoknak. Az erdészeti utakon vendégmarasztaló sártenger fogad, és kerülgetni kell a nagy dagonyákat. A zöld sávjelzést elérve csúszkálok lefelé a hegyoldalban a szűrt napfényben. A tuskókon borostás taplógombák terülnek el, zöld mohával díszítve magukat. Az öreg bükkök fölött hollók recsegnek, gyenge szél zörgeti a fiatal tölgyeken fent maradt száraz leveleket. Zsenge, vékonyka, fiatal tölgycsemeték sorakoznak a kisebb tisztásokon fehérre „meszelve". Évtizedekkel ezelőtt itt állt a Hársas kulcsos ház.

Ma már csak romjai látszanak a bokrok és szederindák alatt. A megdőlt, vöröses barnára színeződött dobkályhán hangosan csámcsog a rozsda. Lent, a patak mentén egy szép új, zsindelyes esőbeálló hívja fel magára a figyelmet. Szép, tájba illő építmény. Körbejárom és szagolgatom a friss faforgácsok és favédő illatát. Belül körben padok és egy szép beépített asztal. Jó a padon megpihenni és rákönyökölni az asztalra. Néhány lépésre a pihenőtől a Hársas-forrás csörgedezik. Úgy tűnik, mintha elkezdték volna felújítani a meder falazatát, de még nincs készen, mert a víz nem tud rendesen elfolyni az előtérből. A mederbe illesztett nagy köveken átlépkedek, és elsétálok a kék sávjelzésig. Jól látszanak a zöld sávjelzések és kék sávjelzések egyaránt. A néhány éve beépített információs táblákat a következő évben favédővel át kellene kenni, mert kikezdte őket az idő. Jobbra elindulok felfelé, majd torony iránt a Hármas-bükk forrás felé indulok szintesen a vadcsapásokon. Három őzet ugratok meg, akik szaladnak egy darabig, majd kíváncsian néznek vissza az idegenre. A forráshoz érve a víz csobogását hallgatom, és gyönyörködök a szép zöld mohákban. Kezem megmosom, és ujjaim összefonva iszom ki belőle a friss forrásvizet. Innen felfelé indulok a Kincskereső-forráshoz.

Szép az erdő, messze ellátni benne. Követem a vízmosást távolról, mert ennek a vize vezet a forráshoz. A magasfeszültség alatt sűrű szederindák között, vadcsapásokon araszolok keresztül a szálerdőig. Innen néhány perc alatt elérem a forrást. Az év elején épített forrásnál elhelyezett padok egyikét választva leülök pihenni. Arcomról csepeg a verejték, pedig ma nincs nálam a nehéz hátizsákom a túlélő készlettel. A forrásból bőségesen folyik a víz, amiből kortyolok néhányat. Kitisztítom a forrás előteréből az avart, és Katika kis sziklakertjét is megigazítom. A hátam kezd fázni, ezért nem időzök tovább, és elindulok felfelé a jelzett kék körön.

Fent, a kék sávjelzést elérve egy szép esőbeálló fogad, szépen illik a szálfákhoz. Az építés nyomai még látszanak a környéken, rendezni kell a környezetét. Ha már eddig eljöttem, leugrok az Andorlaki-forráshoz is. Ismét sáros dagonyákon, keréknyomokban haladok, majd az Andorlaki-vadászháztól toronyiránt megyek a forrásig az erdőn keresztül. Egy szarvastehenet riasztok fel, amit először lónak nézek meglepetten, majd ahogy tovarohan, már felismerem igazi vonásait. A forrásnál minden rendben, kis tisztogatás a kifolyócsövön, majd a medret takarítom ki az avartól. Végezve a munkával, felfelé, a kék kör jelzésen indulok a kék négyzet jelzésig. Innen kerülgetve a sáros részeket, hol az erdőben, hol az úton haladok ki az erdőből. Egy kilométerre a Koszonyai turistaháztól érem el a szilárd útburkolatot. Innen pár kilométerre van az autóm, ahova már sárdagasztás nélkül hamar eljutok.

Baumann József forrásépítő