facebook_page_plugin

„A Mecsek Barlangjai” konferencia

abaligeti barlang

 

 

 

Abaligeten a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága színvonalas programot állított össze a résztvevők számára. Megemlékeztünk Vass Béla barlangászról, aki 60 éve fedezte fel társaival az Abaligeti barlang Nagy-termét.

Az előadók megismertették velünk a barlangok geológiáját, élővilágát, férgeit, rákjait, denevéreit, valamint a barlanglakó embert, aki lehetőségei szerint komfortossá tette a barlangokat. Bemutatásra kerültek háromdimenziós felvételek a szigorúan védett barlangokról, melyeknek a célja, hogy mindenki számára megismerhetőek legyenek ezek a földalatti csodák. Szó esett a zsombolyok kutatásáról, keletkezésükről és pusztulásukról. Az előadások szünetében lehetőség volt az előadóknak további kérdéseket feltenni kutatásaikkal kapcsolatban és fogyasztani a gusztusosan tálalt uzsonnából.
A Konferencia zárásaként az Abaligeti-barlangban emléktáblát avattunk Vass Béla munkásságának és társainak, akik 60 évvel ezelőtt fedezték fel ezt a csodálatos Nagy-termet. Az emléktáblát Závoczky Szabolcs a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatója és Rónaky László barlangász leplezte le.

Baumann József