2024. április 318. szám
MECSEK HÍRADÓ 318. szám 2024. április 3. SaTöBbi Kupa Közel 200 résztvevővel zajlott március 23-án a 3. SaTöBbi Kupa tájékozódási túraverseny Abaligeten. A „Családi” kategóriában 17, a „Kiránduló C” kategóriában 21, az „Emelt C” kategóriában 13, a „B” kategóriában – amely egyben az Országos Középfokú Bajnokság fordulója is volt – 15 csapat indult el az Abaligeti-cseppkőbarlang felett elterülő erdőség felfedezésére turista-, illetve tájfutó térképpel, hogy megtalálja az elrejtett bójákat és elvégezze az előírt feladatokat. Csodás napsütésben, virágokkal teli tavaszi erdőben rótták az utat a vándorok, követték a denevéreket. Minden teljesítőt étellel-itallal, illetve a Fürtös Méz és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából kedvezményes belépőkkel várták a szervezők, a Mecseki Barangolók Társasága tagjai a célban. A verseny a lelkes résztvevőknek, az önkéntes segítőknek, a programot támogató cégeknek, intézményeknek – Pécsi Tudományegyetem, Abaliget Község Önkormányzata, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Fürtös Méz, Gravír Technika – és az időjárásnak köszönhetően igazán jól sikerült. „Dobogós” helyezések: A „Családi” kategóriában nem voltak helyezések, minden induló csapat „győztesként” végzett. „Kiránduló C” (KC) kategória 1. Batman – Denevér (Jancsi Attila – Balog Árpád – Balázs Vajk – Balázs Hunor – Polgár Piroska) 2. Krumplibogarak (Németh Pál – Németh Anna) 3. Zümmögők (Kumli Nándor – Csusznyi Ilona) „Emelt C” (EC) kategória 1. Vándormadár Bt. (Földi Krisztina – Madarászné Körmendi Ilona – Schóber József) 2. Cili és Tomi (Csuth Tamás – Pápayné Sár Cecilia) 3. Tavasztündérek (Dr. Tóth Orsolya – Dr. Bótor Tímea) „B” kategória 1. A ravasz és az agy (Horváth András – Dravecz Ferenc) 2. Maci (Varga F. Zoltán – Simon Ádám) 3. Szentes Olivér Jövőre márciusban új helyen vár minden versenyzőt a 4. SaTöBbi Kupa! Szuhán-Glass Beáta rendező IN MEMORIAM Baumann József (1951 – 2024) Váratlanul kaptuk a megdöbbentő hírt: Baumann József, szeretett természetjáró társunk, a Mecsek Egyesület és a Dráva TSE tagja március 26-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Józsi a baranyai természetjárás meghatározó alakja volt. 1983-tól volt szervezett természetjáró, fél életét a természetjárásnak és a természetbarát mozgalomnak szentelte. Sokoldalú munkásságát nehéz teljes körűen felsorolni. Leginkább a „mecseki források építőjeként” volt ismert: Csokonay Sándor forrásépítő és természetvédő munkáját követve különös figyelemmel és szakértelemmel gondozta a forrásokat elsősorban a Mecsekben, de Baranya más tájegységein is. Folyamatosan karbantartotta azokat, újjáépítette a régi foglalatokat. Nyugodtan kijelenthetjük: áldozatos munkája során számos forrás menekült meg az enyészettől. Létrehozta a „Mecseki forrásvédnökök” csoportot, melynek keretében sok éven át több százan kapcsolódtak be a források karbantartásába. E munkája során más területre is kilépett: egyik kiemelkedő munkája a 2009-ben Ukrajnában, a Keleti-Kárpátokban a Fekete-Tisza forrásának felújítása, melynek során – tervei alapján – a forrást teljesen lebontották és újraépítették, felhasználva és megőrizve a régi forrás megmaradt értékeit. A munkákat ő maga vezette. Ápolta és óvta a Nyugat-Mecsekben lévő Ordas tanyát, ami Csokonay Sanyi bácsinak és barátainak egyik kedvelt erdei házikója volt. A házban megőrizte az emlékeket az utókor számára, az ott végzett munkákról, látogatásokról naplót vezetett. Az „Ordas Naplót” turistatörténeti értéknek tekinthetjük. 1993-tól a Mecsek Egyesület tagja, a Munka Osztály elnöke volt. Barátaival, segítőivel a források mellett gondozta, javította, felújította az elődeink által épített létesítményeket: erdei kereszteket, kilátókat, emlékhelyeket. Kezdetektől fogva gondozója a büdös-kúti Természetjárók Panteonjának, az emlékhely tábláit mindig ő intézte a kőfaragóval, azután saját két kezével helyezte el, s rendszeresen ellenőrizte, vigyázta az ottani rendet. A Magyarok kunyhója emlékhely kialakítása is neki köszönhető. Részt vett a Balokány-liget megújulásáért összefogó pécsi civil szervezetek munkájában is: virágok ültetésével, madárodúk kihelyezésével, tereprendező munkákkal segítette Pécs e zöld szigetét újra közkinccsé tenni. Fotóival, írásaival (amelyek megjelentek a BMTSZ honlapján, a Mecsek Híradóban, a Mecsek Egyesület évkönyveiben, valamint az Ordas Naplóban) a Mecsek szépségeit, értékeit mutatta meg a természetet szerető embereknek. Aranyjelvényes túravezetőként részt vett a túrák szervezésében, vezetésében. Hosszú éveken át vezette a Csokonay Sándor Emléktúrát és az orfűi Desztinációs túrát, közreműködött a Tenkes és a Mecsek teljesítménytúrák rendezésében. Széles körű ismeretekkel rendelkezett a természetről, növényekről, állatokról, épített örökségünkről, történelmi emlékekről, emlékhelyekről, ezt a tudását örömmel és magas színvonalon osztotta meg az érdeklődőkkel az általa vezetett túrákon, illetve különböző előadásokon. Természetjáró munkásságát több kitüntetéssel is elismerték: Aranybakancs Díj (BMTSZ), Mecseki Erdőkért Díj (Mecseki Erdészeti Zrt.), Balokány-ligetért díj (Balokány-ligetért Egyesület), Czárán Gyula Emlékérem, Természetjárás Fejlesztéséért Bronz fokozat és Ezüst fokozat (MTSZ), a Mecsek Egyesület Örökös Tagja cím. Baumann József a baranyai természetjárás egyik ikonikus alakja volt. A természet és a természetjárás iránti szeretete, elkötelezettsége, a turistatársaihoz való baráti viszonya, segítőkészsége mindannyiunk számára példakép lehet! Halálával nagy veszteség érte a természetjárók közösségét és a természetbarát mozgalmat. Isten veled, Józsi! Örökségedet tovább visszük, emlékedet megőrizzük! BMTSZ elnöksége HÍREK ▪ Kardio tanösvény: elkészültek a Mecseki parkerdőben kialakított Kardio tanösvény jelzései. A Budapesti Szent Ferenc Kórház által létrehozott „Út az egészséghez” kardio tanösvény kiindulópontja a pécsi állatkert előtt van. Három különböző hosszúságú és nehézségű útvonalon lehet haladni, közben a kijelölt állomásokon pulzusszámlálást végezni. A pulzusadatokat egy túralapon lehet rögzíteni, majd a lapot kiértékelésre az induló (érkező) állomáson kihelyezett gyűjtőládába lehet bedobni. A három útvonalat különböző színű (piros, zöld, kék) jelzések mutatják. Az útjelzéseket a Mecsekerdő Zrt. megbízásából a Dráva TSE (Jancsi Attila, Romvári Tibor) és a Dél-Zselic TK (Strasser Péter) jelzésfestői készítették el. A programról részletes információ található: www.szentferenckorhaz.hu/mi-is-az-a-kardiotanosveny ▪ Réka-kunyhó: a Mecsekerdő Zrt. – az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. támogatásával – felújította a Kelet-Mecsekben található Réka-kunyhó kulcsosházat. A felújítás magasabb komfortfokozatot és korszerűséget hozott a Réka-kunyhóba. Az újjászületett kulcsosház új tető- és födémszerkezetet kapott, az épület előtti filagóriát új helyre helyezték át, valamint a ház homlokzata is teljesen megújult. Ezen felül, a fenntarthatóság jegyében, napelem-rendszert telepítettek, így biztosítva az áramellátást. A kulcsosház ünnepélyes avatására 2024. március 20-án került sor. Az ünnepségen szövetségünket Strasser Péter és Jancsi Attila képviselte. ▪ Elbontott bivakkunyhó: a Szuadó-völgyben, a Bagoly-forrásnál lévő – a természetjárók körében népszerű – bivakkunyhót, mely egyben esőház is volt, elbontották. Ha az újjáépítésről lesz információnk, közzétesszük. ▪ MTSZ kitüntetések: április 30-ig lehet elküldeni a Magyar Természetjáró Szövetség kitüntetéseire a javaslatokat (a kitüntetéseket szeptember 21-én Dobogókőn, a Természetjárók Napja ünnepségen adják át). A kitüntetési javaslatokat két MTSZ tagszervezetnek együttesen kell felterjeszteni, postán vagy elektronikus úton. A javaslatok benyújtásának részletei („kitüntetési szabályzat”) az MTSZ honlapján olvashatók (mtsz.org). Rendezvények ♦ április 6., szombat: „Tenkes” teljesítménytúrák (Maraton, 30, 20, 15, 10, 6 km). R.: Dráva Természetbarát Sport Egyesület. Rajt: Máriagyűd, túraállomás, 7.00 (Maraton), 8.00-11.00 (10, 6 km); Túrony, Diósvölgy, 7.00-8.00 (30 km), 8.00-11.00 (20, 15 km). Cél minden távon a rajttal megegyező. Nevezési díjak: 1600 Ft/fő (Maraton), 1400 Ft/fő (30 km), 1100 Ft/fő (20, 15 km), 800 Ft/fő (10 km), 600 Ft/fő (6 km). A Maraton és a 30 km-es távokon csak előzetes nevezéssel és előzetesen befizetett nevezési díjjal lehet részt venni (létszám limit)! Az előnevezés és a túrák részletei a Dráva TSE honlapján (https://www.dravatse.hu/index.php/ rendezvenyeink/teljesitmenyturak/2024/tenkes, illetve a TTT honlapján (https://tturak.hu/hikeOccasion/6370/details) olvashatók. Információ: Jancsi Attila ( 20/580-6078). ♦ április 9., kedd: Természetbarátok Klubja. Prepperkedés, avagy felkészülés a világban végbemenő változásokra (önellátás, öngondoskodás) – Balázs Róbert előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Fenyves Angelika ( 20/669-7162). ♦ április 13., szombat: „Kőről kőre a Mecsekben” teljesítménytúra (15, 25, 40 km). R.: Területi Honvéd Klub, Egyházaskesző. Rajt: Remete-rét, 7.00-8.00 (40 km), 7.00-9.00 (25 km), 8.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj valamennyi távon: 1500 Ft. A túrákon csak előnevezéssel lehet indulni! Nevezési határidő: április 10. Részletek és előnevezés: https://tturak.hu/hikeOccasion/5730/details. Információ: 70/942-4410, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ♦ április 19., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. Élmények, értékek vetítéssel. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ♦ április 20., szombat: „Négy Évszak Kerékpártúrák 2024” – 1. forduló (30, 70, 100 km). R.: DÖKE, Komló. Rajt: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.). Cél ugyanott. Rajt: 8.00-9.00 (100 km), 8.00-11.00 (70 km), 8.00-13.00 (30 km). Nevezési díjak: 1500, 2000 ill. 2500 Ft (előzetes nevezés esetén 500 Ft kedvezmény). Előnevezési lehetőség április 18-ig! Információ: 70/326-9170. Részletek és előnevezési tudnivalók: https://tturak.hu/hikeOccasion/6454/details ♦ április 21., vasárnap: „Lafferton Henrik Emléktúra”. R.: Hétdomb TE. A kiírást lásd a Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túráinál! ♦ április 24., szerda: Ötórai beszélgetések. Idén 50 éves a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – Wágner László előadása. R.: Mecsek Egyesület. Helyszín: Mecsekerdő Zrt., Pécs, Rét utca 8. Időpont: 17 óra. ♦ május 1., szerda: „Kiss György Emléktúra”. R.: Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület. Távok: 4, 10, 18, 36 km. Rajt: Szászvár, Bartók Béla utca 2., Vadrózsa étterem előtti füves terület, 7.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 600, 1200, 1500 ill. 1800 Ft/fő. Térképet és útvonal leírást a helyszínen itinerben kapják a túrázók. A 4 km-es táv családias faluséta lesz, Szászvár nevezetes helyszínein vezet körbe, kvíz játékkal fűszerezve. A célban virslit mustárral és egytálételt lehet vásárolni, melynek bevételével a szászvári civil szervezetek támogatására fordítjuk. Információ: Hang Csaba ( 30/650-5418). ♦ május 4., szombat: „Mecsek 50, 30, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE). Rajt: Zobákpuszta, Nomád Táborhely (erdészeti tábor), 6.00-7.00 (50 km), 6.00-8.00 (30 km), 9.00-11.00 (15 km), 8.00-14.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 3500, 3000, 2200, 1700 Ft/fő. További részletek a túrákról: https://tturak.hu/hikeOccasion/6219/details. Információ: Takács Ferenc ( 20/805-3405). NYÍLT TÚRÁK ♦ április 13., szombat: „Tavasz a Nyugat-Mecsek fái között”. Útvonal: Árpádtető – Tripammer-fa – Letics – Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Hármas-forrás – Tölgyes út – Andor-forrás – Tripammerfa – Árpádtető (11 km, szintemelkedés: 250 m). Indulás: Árpádtetőről 8.20-kor (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 8 órakor induló komlói buszjárattal, Komlóról a 8 órakor Mánfán át Pécsre közlekedő buszjárattal). Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) ♦ április 13., szombat: „Túra a Jenyei-patak vízeséséhez”. Útvonal: Lánycsók, 57-es út – Ilja-völgy – Molnár-hegy – Jenyei-patak vízesése – Vaskapu – Lánycsók 57-es út (18 km, szintemelkedés: 220 m). Találkozás: 7.00 órakor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 10-es kocsiállásnál, a Bajára induló autóbusznál (az autóbusz 7.15-kor indul, Lánycsók, bejárati út megállóba érkezik 8.03-kor). Túravezető: Markesz István /Vándormadár Baráti Kör/ ( 20/772-0330, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ április 14., vasárnap: „Bazsarózsa túra”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Pusztabánya – Püspökszentlászló – Diós-kút – Cigány-hegy – Dobogó – Vörösfenyő kulcsosház – Szászvár (21 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: 7.10-kor Szászváron az autóbusz-állomáson (az autóbusz Zobákpuszta felé 7.24-kor indul). A túrához a Hidasi-völgy bejáratánál is lehet csatlakozni 7.40-kor. Túravezetők: Berki László ( 30/678-6188), Hang Csaba ( 30/650-5418, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). /Szászvári Mocorgók SZE/ ♦ április 20., szombat: „Kővágószőlős körül”. Útvonal: Kővágószőlős I. üzem – Római villa – Bakonya – Kővágótöttös – Kővágószőlős (14 km, szintemelkedés 200 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 6-os kocsiállásnál (az autóbusz 8.30-kor indul). Túravezető: Sasvári László /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 20/478-0389, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ április 27., szombat: „Uránbányászati emlékek nyomában”. Útvonal: Pécs, Uránváros – Kővágószőlős – Kővágótöttös – Bakonya (12,7 km, szintemelkedés: 370 m). Találkozás: 8.30-kor Pécs, Uránváros autóbusz-buszpályaudvar déli oldala (6-os közlekedési út mellett), távolsági buszmegálló Szigetvár irányába. Visszautazás: Bakonyáról 15.30-kor. Túravezető: Fenyves Angelika /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 20/669-7162, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ április 28., vasárnap: „Tavaszi hangulatban”. Útvonal: Nagyárpád – Pogány – Szőkéd – Egerág (15 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás: 9 órakor Nagyárpádról (a túra indulási helye elérhető a pécsi főpályaudvarról 8.45-kor induló 43-as helyi buszjárattal). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ május 4., szombat: „Hosszúheténytől Vasasig”. Útvonal: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Pusztabánya – Zobákpuszta – Petőfi-akna (14 km, szintemelkedés: 306 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 11-es kocsiállásnál (az autóbusz 9.00-kor indul). Túravezető: Földes Béla /Pécs Városi TB Bizottság/ ( 30/232-5528, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ♦ május 5., vasárnap: „Háromfa körtúra” (a Mecsek Egyesülettel közös túra). Útvonal: Szentbalázs – Cserénfa – Csurgói-kút – Simonfa – Konkolyos – Gálosfa – Kaposgyarmat – Szentbalázs (25 km, szintemelkedés: 280 m, a túra nehézségi foka: nehéz). Találkozás: 8.20-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 14-es kocsiállásnál, a kaposvári autóbusznál (az autóbusz 8.30-kor indul, utazás Szentbalázs, Községház megállóig, érkezés 9.49-kor). Visszautazás – a túra hosszát figyelembe véve – Szentbalázsról legkorábban a 17.25 órakor Pécs felé közlekedő autóbusszal. Túravezető: Schóber József /Dráva TSE, Vándormadár BK/ ( 20/437-8314, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással(A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna 20/376-6437) ► április 7., vasárnap: „Viráglesen I.” (körtúra). Útvonal: Kövestető parkoló – Hármas-hegy – Kistóti-völgy – Pusztabánya – Z – Diós-kút – műút – Ferenc-kápolna – jelöletlen út – K■ – Z+ – Kövestető (14 km, szintemelkedés: 560 m). Időtartam: kb. 5-6 óra. A túra nehézsége: közepesen nehéz. Indulás: a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal (találkozás: a kövestetői parkolóban 8.20-kor). Túravezető: Korcz Miklós. ► április 14.,. vasárnap: „Tavasz a Zengőn”. Útvonal: Nagymányok – Pásztor-hegy – Óbánya – Kisújbánya – Miske-tető – Hárs-tető – Püspökszentlászló – Zengő – Hosszúhetény (23 km, szintemelkedés: 895 m). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Ábrahám András. ► április 20., szombat: „Viráglesen II.” – Fókuszban a bánáti bazsarózsa. Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Házaspárok útja – Ferenc-kápolna – Miske-tető – Kisújbánya – Cigány-hegyi-kilátó – Miske-tető – Diós-kút – Bazsarózsás –Püspökszentlászló – Zobákpuszta (17 km, szintemelkedés: 593 m). A túra időtartama: 5-7 óra, nehézségi foka: közepesen nehéz. Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Korcz Miklós. ► április 21., vasárnap: „Lafferton Henrik Emléktúra – Föld Napja és Civilek Találkozója a Vörösfenyő kulcsosháznál”. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Gáll László. ► április 23., kedd: Túra az egészségünkért… és a tisztaságért! Nagytakarítás a Vörösfenyő kulcsosházban és környékén. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-forrás – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit. ► április 27., szombat: „Szépségek a Kelet-Mecsekben” (a Mecsek Egyesülettel közös túra). Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Zengő-kő – Réka-kunyhó – Szamár-pihenő – Hárs-tető – Pusztabánya – Takanyó-hát – Zobákpuszta (16 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás Zobákpusztáról 7.50-kor (odajutás: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 12-es kocsiállásáról 7.15-kor Hosszúhetényen át Komlóra menő, Komlóról a 7.40-kor induló mekényesi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► április 28., vasárnap: „Túra Apróságokkal – Föld Napja a Máré-várnál”. Útvonal: Máré csárda – Vár-völgyi tanösvény – Máré-vár és vissza (6 km). Túravezető: Papp Luca Panna. Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. ► május 5., vasárnap: „Kő, gödör, hegy, forrás, vár… Anyák napján”. I. Útvonal: Komló, Szilvás – Barna-kő – Sín-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Máré-vár – Máré csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Szilvás (26 km, szintemelkedés: 550 m). Túravezető: Horváth Attila. II. Útvonal: Szilvás – Barna-kő – Sín-gödör – Balázs-orma – Máré vár – Máré csárda (12 km, szintemelkedés: 420 m). Túravezető: Papp László. III. Útvonal: Szilvás – Barna-kő és vissza (6 km, szintemelkedés: 160 m). Túravezetők: Papp-Szabó Erika és Papp Luca Panna. Indulás: mindhárom túrán 8.00-kor a szilvási Spar elől. ► május 7., kedd: Túra az egészségünkért! Az útvonal később kerül kijelölésre. Információ: Őri Zsuzsanna. DDNPI természetjáró rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu honlapon találhatók. • április 6., szombat: „Csillagnéző túra a Zselicben”. A program helyszíne a Zselici Csillagoségbolt-park. Elsőként egy kb. 2 km hosszú túrát teszünk a zselici erdőben, majd sötétedés után a csillagos égbolt titkaival ismerkedünk szakvezető segítségével. Helyszín: Bőszénfa, Lidi néni háza; időpont: 19.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2500 Ft/fő. A túra csapadékos, felhős időben elmarad! • április 10., szerda: Gyógynövények réten és legelőn. A környezetünkben is megtalálható gyakoribb gyógyhatású, házilag is felhasználható növényeket lehet megismerni az interaktív foglakozáson. A programot kiegészíti az Ős-Dráva Látogatóközpontban található gyógy- és fűszernövénykert bemutatása és gyógynövényes szappangolyó készítése. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca; időpont: 10.00. A program időtartama 1,5 óra, részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • április 11., csütörtök: Vers-séta a költészet napján. A pécsi Pintér-kertben ezen a napon az irodalom kap fontos szerepet: egy délutáni „vers-sétára" indulhatunk az arborétum kanyargós ösvényein. A séta állomáshelyein – többek között a kis tó, a pavilon és a várrom mellett – a Hetedhéthatár Magazin szerzői mondják el saját költeményeiket. A programon verset mondanak: Bálint Mária, Csák Gyöngyi, Hekl Krisztina, Smelka Sándor. Erre a napra az arborétum Pintér-Vers-Kertté alakul: a fákon, bokrokon, padokon és más helyeken versek fognak megjelenni. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs, Tettye tér 9.), időpont: 17.00 óra. Esőhelyszín: Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8). A program időtartama: 1 óra, a részvétel ingyenes. • április 13.,szombat: Készítsünk együtt otthont madarainknak! Segítsd a madarakat a fészkelésben egy általad fából elkészített madárodú kihelyezésével! Előadás után elkészítünk egy cinegék számára alkalmas kis otthont. Helyszín: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, időpont: 9.00 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: 2000 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges (30/846-6020)! • április 13, szombat: Újra a régi mederbe”. A túra során láthatjuk a Boronka-patak medrének rehabilitációja után újonnan létrejött, illetve a korábban is meglévő vizes élőhelyeket, illetve a tavaszi rét színes virágait és kis szerencsével a dombtetőkön a Boronka-Melléki Tájvédelmi Körzet egyik legnagyobb fekete kökörcsin állományát. Helyszín: Nagybajom, Ötöshárs Víztározó, parkoló; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 3-4 óra, részvételi díj: 1000 Ft/fő. • április 20., szombat: Bioszféra Rezervátum nap – családi forgatag a Föld Napján. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság idei rendezvényének középpontjában a Mura-Dráva-Duna UNESCO Bioszféra Rezervátum áll. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint pécsi és Pécs környéki intézmények, szolgáltatók, civil szervezetek izgalmas foglalkozásokkal, játékokkal várnak kicsiket-nagyokat. Helyszín: Pécs, Tettye tér, buszmegálló; időpont: 10.00. A program időtartama: 6 óra. A részvétel ingyenes. • április 24., szerda: Óvodás séták a Pintér-kert Arborétumban. Szimatolva, tapogatva ismerkedhetnek a gyerekek a Pintér-kert csodálatos növényeivel. A programon a gyerekek végigjárják a kert illatösvényét és láthatják a tavakban élő aranyhalakat is. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arborétum (Pécs, Tettye tér 9.); időpontok: 9.00 óra, 11.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 600 Ft/fő. A programra előzetes jelentkezés szükséges ( 70/377-3383)! • április 27., szombat: Agárkosborok Tótokföldjén. A programon a Duna-Dráva Nemzeti Park Drávai Tájegységében, Old községhatárában, a Tótokföldje közelében lévő kb. 100 ha kiterjedésű gyepen az adott időpontban jellemzően nagy számban virágzó agárkosborokat és a gyep tavaszi vegetációját ismerhetik meg a résztvevők, valamint megfigyelhetik a gyepterületen élő énekesmadarakat is. A túrán lehetőség nyílik az aktív természetvédelemben való részvételre – kosborszámlálásra is. Helyszín: Tótokföldje (GPS: 45.766359, 18.315650). Időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 4 km, időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • május 3., péntek: Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban. A program résztvevői szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába. A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Mecsek Kiállítás megtekintése is, amelyben a résztvevők egy audiovizuális installáció segítségével átfogó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a legfontosabb kirándulási célpontokról. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs, Tettye tér 9.); időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • május 4., vasárnap: A régi Duna nyomában. Gemenc északi részén az egykori Duna medre és az élő Duna mentén vezet a kirándulás. Láthatjuk, hogy a szabályozás következtében miként változott meg a táj képe és a Duna folyása. Érintünk mellékágakat, élő folyót, és holtágat egyaránt. A Forgó-tónál vízállástól függően vízimadár megfigyelésre nyílik lehetőség, de megtekintjük Gemenc egyik utolsó fás legelőjét, a Bezerédi-síkot is. A túra során megismerhetjük Gemenc növény- és állatvilágát, a jellegzetes ártéri tájat. Távcső, szúnyogriasztó javasolt! Árvíz esetén a túra elmarad! Kérjük, hogy a túra előtt tájékozódjanak a DDNPI honlapján! Helyszín: Szekszárd-Keselyűs, kisvasút parkolója. Időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 10,5 km, időtartama: 6 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • május 6., kedd: DDNP Klub. Komlós Attila: Művészet a természetben – a Nagyharsányi Szoborpark. Helyszín: Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8.), időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa. Szerkeszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anyagokat minden hónap 20-áig kérjük a szövetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. december 324. szám
MECSEK HÍRADÓ 324. szám 2024. december Köd előttem, napsütés utánam…, avagy Gödrétől Gödréig körtúra A szeptember közepén esedékes – az esős időjárás miatt elhalasztott – túrát pótoltuk 2024. november 9-én. Nyirkos, ködös időben találkoztunk a távolsági autóbusz-állo¬má-son, ahonnan 8 óra 30 perckor a Kaposvár felé közlekedő járattal indultunk. A túrave-zetővel együtt 16 fő vett részt a Gödréből induló és Gödrébe érkező, a „Vigadó-hegytől a Szalacskai erdőkig” meghirdetett gyalogtúrán. Az autóbusz az Árpád-tető kivételével végig hol ritkább, hol sűrűbb ködben haladt. A gödrei megállóban még egy fő csatlakozott a buszról leszálló, szerelvényét megigazító csapathoz. A köszöntés és a programismertető után Gödrekeresztúr (korábban Kiske-resz¬túr) felé vettük az útirányt, majd a dombtetőre érve továbbra is észak-északkelet irányban ha¬ladtunk a ködös Bagó-mezőn. Nagyjából 2,5 km gyaloglás után értük el a 2020-ban Bodó Balázs által felújított Getzó-keresztet. Innen északkelet irányban a mosdósi Vigadó-hegyet vettük célba. „Pesty Frigyes 1864-es Helységnévtárában Bárány Antal helyi jegyző a következőket jelen¬¬tette: A Kapos vízén túl igen szép szőlőhegy pompás magaslaton igen jó borokat terem, s ezen hegyen áll egy kápolna is a szőlő közepén, itten a nép egy úgy nevezett szőlőhegyi búcsút szokott tartani a lelkes és népszerű Koltay László plébános Úr közbe-jöttével és buzgó szertartása mellett.” „A Vigadó hegyi kápolna 1779-ben épült. Alapterülete 7x4 m. Titulusa Szent Miklós. A nép ajkán élő legenda szerint a mai kőkápolna helyén egy fakápolna állt, melyet a ha-jósok építették. A falu és a hegy közötti területet ugyanis víz borította, amely később mocsár lett. A monda szerint abban az időben a Kapos hajózható volt, és ezek a hajósok egy nagyobb áradásból megmenekülvén, hálájuk jeléül építették a fakápolnát.” Sajnos a szőlőhegyen nem találkoztunk szőlősgazdával, akinél megkóstolhattuk volna a jó vigadó-hegyi bort. A hegyen álló kis fakilátó felé vettük az irányt, ahol némi ételt és italt vettünk magunkhoz. A köd miatt a kilátóból sem a Kapos völgyét, sem gróf Palla-vicini Ede angol stílusban épült kastélyát (Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház tüdőszanatóriuma Mosdóson) nem láthattuk. Délkeleti irányba indultunk a szőlőhegyről a Sárkánytói-völgy felé. Csalódottan vettük észre, hogy a millecentenáriumi székely kapu és a faszobrok sincsenek a helyükön, s az Erdélyből hozott fenyők is kiszáradtak. A völgy felé haladva kaszálón mentünk át, s mire leértünk a földútra, csuromvizes lett a cipőnk, s sajnos sokunk zoknija is. Mielőtt áthaladtunk volna a „lapon”, gyönyörű, nagy szemű kökényeket kóstolhattunk és gyűjtöttünk zacskóba (ágyas pálinkának kitűnő). Még mindig nyirkos-ködös idő volt, s cipőnk is átázott: nem álldogálhattunk sokat. Irány a Szalacska. „A Szalacska-hegyen egy ősi földvár maradványai látszanak, ahonnan még az 1800-as évek vége körüli ásatások alkalmával előkerült kora vaskorból és a kelta időkből szár-mazó leletanyagból, Darnay Kálmán ásatásaiból a sümegi állami Darnay-múzeum több termét megtöltő régiség került elő, többek között az itt feltárt kelta pénzverő és öntőmű-hely is.” Ma az egykori földvár területén szőlőhegy található, gyümölcsösökkel, szőlőterületek-kel, présházakkal. Így kövezett úton haladtunk a hegyre. Több telekgazda is elhaladt mellettünk autóval. „Szalacska védőszentje páduai Szent Antal. Tiszteletére június közepén szentmisével egybekötve rendezik meg az Antal-napi hegyi búcsút, az 1773-ban barokk stílusban épült római katolikus műemlék kápolnánál, mely a hegy legmagasabb pontján áll.” Ahogy felértünk a kápolnához, három kóbornak tűnő kutya ugatott meg bennünket, aztán egy idősebb úr köszöntötte a csapatot (kezében talán présházkulccsal – suhant át a gondolat az agyunkon). Mint kiderült, az úr valóban több szőlőterület gazdája és „Szalacska patriótája”, s a kezében a Szent Antal kápolna kulcsát tartotta. Kinyitotta a kápolnát és elmondta, hogy a falakat fémrudakkal összefogatott, belülről frissen festett, szépen gondozott templomot a löszszakadék közelsége miatt óriási veszély fenyegeti. A kápolna napjai meg vannak számolva, ha nem sikerül pályázati pénzt, támogatást találni a „meginduló löszfal”, a terület statikai megerősítéséhez. A gazda azt is elmond-ta, hogy egyik présházát átalakítja vendégházzá, ahol a környéken a hűvösebb időben túrázókat meleggel és ebédelőhellyel várja. A következő túra előtt, ha jelezzük, szívesen látja vendégül a csapatot egy borkóstolóra is. Nem feledjük… Délnyugat-déli irányban hagytuk el a szőlőhegyet a piros+ jelzésen haladva. A hegy déli oldalán pihenő/esőbeálló és tájékoztatótábla áll. A tábla a szalacskai koraivaskori és kelta eredetű halomsíros temetkezésről tájékoztatja az érdeklődőket. A piros sáv, zöld sáv jelzésen folytattuk utunkat déli irányba, és örömmel pillantottuk meg a ködben fel-feltűnő napkorongot. Aztán kisütött nap és a ködtől kifakult tájat csodálatos őszi színekkel festette meg. Most már a zöld sáv jelzésen haladtunk délnyugat-nyugati irányban, Kiskeresztúr felé. Az erdő és mező határán vezetett az út. Jobbra az erdő fáit és balra a sarjadó vetéseket csodálatos fényekkel festették meg a nap sugarai. A kiskeresztúri temetőnél tartott rövid pihenőt követően a Gödre felett a dombon álló Siskovics-kápolna felé haladtunk tovább. Elolvastuk a régi temető német sírköveit és meg¬csodáltuk a gótikus/romantikus stílusjegyeket mutató kis templomot. A dombról lefelé indultunk a faluba, abban a reményben, hátha lesz nyitott, üzemelő kocsma. Sajnos csalódnunk kellett. Így a buszmegállóban elfogyasztottuk a maradék süteményt, aszalt gyümölcsöt, hideg sört…, majd felszálltunk a komló felé közlekedő autóbuszra. Mondhatjuk úgy is: a ködből indultunk, és napsütésbe érkeztünk. Schóber József túravezető Rockenbauer Pál emléktúra November 23-án Rockenbauer Pálra, a magyar televíziós természetfilmezés egyik meg-teremtőjére, és a nemrég elhunyt operatőrre, Szabados Tamásra emlékeztünk. 47 melegen öltözött túrázó indult el Hosszúhetényből, hogy a picit még havas tájon Zengővárkonyba érkezve, Pali sírjánál egykori stábtagokkal és családtagjaikkal is kie-gészülve tisztelegjenek és emlékezzenek a két nagyszerű emberre. A sírnál az emléktúrán résztvevők sárga gerberával és főhajtással rótták le tiszteletüket a televíziózás nagyjai előtt, majd finom zsíros kenyér fogyasztása és forraltborozás közben énekléssel, személyes történetekkel idézték fel Rockenbauer Pál és Szabados Tamás emlékét. A megemlékezést követően és a zengővárkonyi étteremben elfogyasztott gulyás után előkerült a projektor, és megelevenedett Szabados Tamás alakja, akit sajnos idén már nem a Pali sírja melletti padon ülve hallgathattunk, de így is öröm volt nézni Őt, ahogy mesélt kedvenc helyeiről, történeteiről, emlékeiről. A film címe: A szép csendje – Őszi séta Szabados Tamással. Köszönjük a Kiss Katalin által biztosított virágokat, mellyel hozzájárult az évforduló méltó megünnepléséhez! Polyák Lívia HOTE A Hegyek Napja December 11-e a Hegyek Nemzetközi Napja. Ezt a napot az ENSZ nyilvánította „jeles nappá” azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a hegyvidékek, magasföldek jelentősé-gére, és hangsúlyozza a megkerülhetetlenségét annak a feladatnak, hogy felmérjük országainkban a hegyvidékek adta lehetőségeket és korlátokat, és hogy ráirányítsa a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016-ban csatlakozott Hegyek Napja programhoz. 2024-ben december 15-én, vasárnap várjuk a természetjárókat – immár hagyományosan – 10 és 12 óra között a Jakab-hegyen. A Jakab-hegyre feljövő túrázók idén egy „Jakab-hegyi séta” című természetismereti és figyelemtesztelő játékban vehet-nek részt, nem verseny jelleggel, hanem mindenki mérheti saját tudását, ismereteit. Aki szeretné magát „megmérettetni”, hozzon íróeszközt! Valamennyi túrázó, aki a Hegyek Napja alkalmából felkeresi a Jakab-hegyet, egy – erre az alkalomra készítetett – kitű-zőt, mellé a játékban résztvevők csokit kapnak ajándékba. Akinek pedig kedve van hozzá, szalonnát is süthet. Ez évi mottónk: „A természet nem egy hely, amit meglátogatsz, hanem maga az otthon.” (Gary Snyder) Szeretettel várunk minden természetjárót és érdeklődőt a Jakab-hegyen december 15-én! BMTSZ elnöksége Egyesületi élet, avagy „véres események a kulcsosháznál” A november 23-24-i hétvégén ismét a szokásos, egyesületeket összetartó rendezvé-nyünkre került sor. A „Véres események a kulcsosháznál” névre keresztelt két nap egy közös disznóvágást takart a Dráva TSE és a Tenkes TE tagjainak. Ebben az évben 26-an voltak jelen ezen a két napon. A szokásos előkészületek már az előző héttől tartot-tak. Ki melyik nap, mivel jön Mailáthra, mit vásárol, és természetesen ki kíván a kul-csosházban aludni… 23-án a napi munka Máriagyűdön kezdődött legkorábban, ahol a „tenkeses” csapat a gazda segítségével elintézte a vágást, tisztítást és a „szétszerelést”. Mailáthon eközben nekiláttunk a pakolásnak és a töltött káposztába és a húslevesbe kerülő anyagok előké-szítésének. Amikor megérkezett az „áldozat”, a szokásos köszöntő italok után elkezdő-dött a további „szétszerelés”, feldolgozás, és a reggeli étek, a fokhagymás sült máj elké-szítése. Összeszokott csapatunk szépen haladt az étkezéssel és a munkával is. A coca különválasztott darabjai is mentek a helyükre, kolbásznak való a húsdarálóhoz, abalé-be a hurkához, kocsonyaanyag, sütni való húsok a tepsibe, a húsos csontok a leveshez és töltött káposztába. Mindenki megtalálta a munkáját, így jól haladtunk a feladatok-kal. A délutáni ebéd a kiváló húsleves és a sült húsok voltak. A húsok fűszerezése, keve-rése után összeállt a töltött káposzta (abalével) is, és felkerült a tűzhelyre. A vacsorát már a sült kolbászok, a hurkák, a sült húsok és a töltött káposzta illata jelezte, bár ez utóbbiból már nem került az asztalra, mivel az előzőek eltelítették a társaságot... Az estét jó kedélyű beszélgetés és (fél)nótázás zárta a szőlőből készült nedűk fogyasztásá-val és a sütemények óriási választékával. A reggelit többünknek a töltöttkáposzta-kóstoló jelentette, de szépen fogytak a mara-dék sült húsok, kolbászok és hurkák is. Tíz óra utánra állt össze a túrázós csapat, ami a nap fő eseménye volt. Többen már a Mailáthi-horgásztónál ledobták a horgonyt, de a többség elment a Dráva-partra a kikötőhöz. Rövid nézelődés után indultunk vissza egy kényelmes tempóval. Hárman tovább mentek a kövezéshez, majd mint kiderült, még tovább is a Duna-Dráva Nemzeti Park pihenőjéhez. A visszaérkezők megmelegítették az ebédet, ami csak a maradék volt, de elvoltunk vele. Ebéd utánra már „csak” a „ro-mok” eltakarítása, takarítás, pakolás és a kóstoló adagok kiosztása maradt. A koccint-gatások közben a következő megállapításra jutottunk: jövőre is megtartjuk ezt az ösz-szetartó rendezvényt! Jó érzéssel gondoltunk vissza erre a két napra. Te tudtad? A trianoni horvát-magyar határvonal módosításával két, mindig is Horvát-országhoz tartozó kis település Magyarországhoz került. Adelin Stan Majláth-puszta, illetve Badjevo Ilma-puszta néven. Ezt a két kis települést tehát Horvátországtól csatol-ták el. Mostanra már csak Mailáthpuszta a létező, élő település, de a térképeken még szerepel az Ilmapuszta név is! atiKA Neves családok, személyek emlékezete síremlékek, műalkotások tükré-ben, avagy felfedező séta a Pécsi Köztemetőben A novemberi Természetbarátok Klubja – a hónap utolsó napján – szeles, de napsütéses szombat délelőtti sétát kínált a Pécsi Köztemetőben „rejtőzködő” kincsek, műalkotások felfedezésére. A csípős november végi napon 19 résztvevő vett részt a felfedező sétán, amely során a túravezető többek között megemlékezett az idei évben 120 éves Pécsi Köztemetőről. A séta során mesélt a korábbi pécsi temetkezőhelyekről, a köznyelvben „Surányi”-nak nevezett intézmény név eredetéről, a síremlékek típusairól, a szobrok, domborművek, korpuszok elkészítése során használt anyagokról. „Pécs területén több kisebb-nagyobb temető is működött, az egyik legjelentősebb mégis a Pécs-budai temető volt, amelyet 1832-ben nyitottak meg a mai Tudásközpont és Ko-dály Központ területén, és ezzel megkezdődött érdekes története. A temetőnek kezdetben nem volt kápolnája, az csak 1848-ra épült meg, amiben Liszt Ferencnek is hatalmas szerepe volt. A zeneszerző 1846-ban adott koncertet a városban Scitovszky János pécsi püspök meghívására, ekkor tudta meg, hogy a nemrég nyílt temetőnek nincs kápolnája. Liszt Ferenc így szervezett egy második koncertet is, amelynek bevételét az építésre ajánlotta fel. A Feltámadó Krisztus templomát tehát 1848-ban adták át, és egészen 1981-ig állt, vagyis jó pár évtizeddel később bontották el, minthogy megszüntették a budai temetőt… A budai temetőből az új köztemetőbe 1904-től kezdték átszállítani a síremlékeket, ko-porsókat. Olyan híres pécsi családok és neves személyiségek sírjait költöztették át, mint például a Littke-család, Dischka Győző, Mátyás Flórián, Piatsek József vagy Lickl György. A budai temetőt 1934-ben végleg felszámolták” 16 síremlék felfedezése, megtekintése során szó került olyan híres szobrászokról, mint Bartalits Mihály, Kiss György, Horvay János, Kopits János. A túra a köztemető főkapu-jától indult, s az első állomáshoz, az 1904. november 3-án eltemetett Szemen Józsefné (Windischmann Anna) sírjához vezetett. A 23 éves – tüdőbajban elhunyt – fiatalasz-szonyt temették el legelőször a „siklósi úti temetőben”. Ezt követően a következő sír-emlékeket tekintettük meg: 1. M 95: Bartalits Mihály: Gyászoló nőalak, 1870, mészkő (Hajnal család sírem-léke) 2. H 96: Ismeretlen szobrász: Ecclesia, 19. sz.vége, öntöttvas (Horváth Antal ügy-véd, amatőr régész síremléke) 3. H 108: Horvay János: Jó pásztor, 1936 körül, fehér márvány (Pilch Andor épít-ész síremléke) 4. G 112: Kopits János: Pekár Mihály, 1942, bronz dombormű 5. G 110: Ismeretlen szobrász: Korpusz, 1930-as évek, bronz (Teleki-Lauber csa-lád síremléke) 6. G 111: Ismeretlen szobrász: Krisztus kereszttel, 1940-es évek, mészkő (Lehőcz család síremléke) 7. U parcella: Első Világháborús Emlék, K. Nagy Mihály, 1928, mészkő 8. T 116: Szabó Iván: Dombormű, 1967, bronz (Lemle Géza népművelő síremlé-ke) 9. I 101: Ismeretlen bécsi szobrász: Gyászoló nőalak, 1907, bronz (Türr család sír-emléke) 10. I 107: Mack Lajos: Madonna a gyermek Jézussal, 1914, bronz dombormű (Ta-izs Mihály nyomdatulajdonos síremléke) 11. P 104: Ismeretlen szobrász: Gyászoló nőalak, 1907 körül, bronz (Dienes család síremléke) 12. K 105: Kiss György: Madonna a gyermek Jézussal és olvasót imádkozó leány-nyal, 1909, fehér márvány (Scholz család síremléke) 13. K 99: Ismeretlen szobrász: Gyászoló nőalak, 1908 körül, fehér márvány (Szei-fricz család síremléke) 14. P 100: Ismeretlen szobrász: Gyászoló nőalak, 1906 körül, fehér márvány (Eizer család síremléke) 15. P 115: Palkovics Lajos: Krisztus, 1960 körül, mészkő (Bogáthy János síremlé-ke) 16. N 98: Donáth Gyula: Nőalak, 1906 körül, fehér márvány (Aidinger János pol-gármester) A séta során az „U” és „W” parcella I. világháborús sírjait, emlékműveit is meglátogat-tuk, megtekinthettük a Szent Mihály temetőkápolnában a falakat díszítő freskókat és az expresszionista stílusban készített üveg ablakokat. Tóth Klára javaslatára megáll-tunk Kiss József, a Mecsek Egyesület alapítója, első titkára sírjánál, ahol Klári szólt a Kiss József sírjába áthelyezett Mecsek Egyesület vezetőkről is. A túra végén a díszparcellában nyugvó híres művészek, tudósok, akadémikusok sírhe-lyeit látogattuk meg. Schóber József túravezető Egy élőlény nem lehet üzenőfal! Fatörzsbe vésett neveket és monogramokat valószínűleg már mindenki látott, mosta-nában viszont az is gyakrabban előfordul, hogy az élő fákba különböző ábrákat vés-nek. Biztosan sejted, hogy ez nem tesz jót a növénynek, most azt is kifejtjük, miért, és megpróbálunk utánajárni, mi készteti arra az embert, hogy nyomot hagyjon a termé-szetben. A magyarázat nagyon egyszerű: a kéreg a fa „bőre”, funkciója ugyanaz, mint az embe-reknél vagy az állatoknál. Megvédi a fát az időjárás szélsőségeitől, a kórokozóktól, a rovaroktól, illetve más betolakodóktól. Bár nekünk sem okoz gondot egy gyenge felületi horzsolás, a fák esetében is az a helyzet, hogy minél kiterjedtebb és mélyebb a karcolás, annál nagyobb lehet a probléma. Ha a seb a kéregnél mélyebb, drasztikusan megnő a gombafertőzés esélye, a fa legyengülhet és idő előtt elkorhadhat. Gyakran látni, hogy a fa igyekszik sebszövettel lezárni a sérüléseket. Ez arra utal, hogy a vésés már élő szövetet is érintett, hiszen a kéreg elhalt része önmagában nem mutat ilyen reakciót – tudjuk meg dr. Csóka Györgytől, az Erdészeti Tudományos Intézet tudományos osztályvezetőjétől. Egyértelmű, hogy élő fába karcolni nem egy támoga-tandó cselekedet, konkrét jogi szabályozás viszont jelenleg nem vonatkozik rá. „Ez egy kicsit olyan dolog, mint a graffitik. A „művész” kiéli alkotói vágyát, de nincs tekintettel arra, hogy kinek milyen károkat okoz. Úgy gondolom, az önkifejezésnek ennél szebb módjai is léteznek” – fejti ki a véleményét dr. Csóka György. Alapvető vágyunk, hogy nyomot hagyjunk Ugyan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az elkövetők bizonyára primitív, műve-letlen emberek, esetleg lázadó kamaszok, de az igazság az, hogy ez nem feltétlenül van így. Számos más motiváció is szerepet játszhat ilyenkor – állítja dr. Dúll Andrea kör-nyezetpszichológus. Az emberben alapesetben sokszor felébred a vágy, hogy belerondít-son a szépbe, kellemesbe. Elég csak arra gondolni, hogy ki ne kapargatta volna le már sörösüveg címkéjét vagy esetleg a tapéta szélét. Az is szervesen a természetünkhöz tartozik, hogy szeretünk nyomot hagyni. Mindezt figyelembe véve azért le kell szögez-nünk: az ember többek között azért is ember, mert ezeket a késztetéseket legyőzi. Visz-szatartó erő lehet, ha a hely, ahol járunk, tartozik valakihez, és ennek látható nyomai vannak a közelben, például egy ház, de ha a terület „senkié”, akkor könnyebben kísér-tésbe esünk. Amikor tüzet rakunk az erdőben, és nem oltjuk el megfelelően, vagy szemetet hagyunk ma¬gunk után, az nem írható egyértelműen a lustaság számlájára. Hogy ezekre nem figyelünk, abból is adódik, hogy az adott hely nem tartozik hozzánk. Amíg ott vagyunk, azt érez¬zük, az erdő mindenkié, így a miénk is, tehát arra az időre „kisajátítjuk”, tüzet gyújtunk, szalonnát sütünk, aztán már megint nem a miénk, amikor hazafelé vesszük az irányt. Általánosságban elmondható, hogy a természetet gyönyörködtetőnek találjuk, szívesen tartózkodunk benne, használjuk az előnyeit, élvezzük, szeretjük, de nem védjük igazán. Ezt a viselkedésformát, amit szaknyelven paradox természetattitűdnek neveznek, gyak-ran a nyugati emberrel társítják – avat be a szakember. A kutatók sokat foglalkoztak a kérdéssel, hogy ezen a téren a keleti és a nyugati kultúra között mi a különbség, illetve az mire vezethető vissza. Bár számos ellenpéldát lehet hozni, a keleti emberek világlátása és hozzáállása eredendően mégis más. Ők úgy tart-ják, az egyén a természet része, nem óhajtja uralni azt. Nem lehet teljesen kiküszöbölni a problémát A legjobb megoldás nyilván a károsítás, rombolás megelőzése lenne, aminek az egyik kulcsfontosságú eleme a nevelés. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy ha már eddig is unalomig ismételgettük a természet védelmére intő frázisokat, miért nem értünk el velük kézzelfogható eredményeket? Dr. Dúll Andrea szerencsésnek tartaná, ha az oktatást is jobban áthatná ez a fajta szemlélet, például beiktatnák a kötelező erkölcstanba, így hosszú távon lehetséges, hogy csökkenne a hasonló esetek előfordulásának gyakorisága. Ám a problémát teljesen kiküszöbölni valószínűleg lehetetlen – összegzi a környezetpszichológus. Mindig lesznek emberek, akik rombolni fognak, hiszen az emberi természet motívuma a nyomhagyás. Hidvégi Brigi (Forrás: Turista Magazin) HÍREK Átmeneti erdőlátogatási korlátozások a téli társas vadászatok idején: a társas vadá¬szatok napján – tekintettel a fokozott balesetveszélyre – a Mecsekerdő Zrt. az érintett vadászterület vonatkozásában átmeneti erdőlátogatási tilalmat rendel el a 2009. évi XXXVII. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény 94. § (1) bekezdés a) pontja és 94. § (2) bekezdés értelmében. Az érintett te-rületekre vezető főbb erdei és turista utak mentén a vadászatra jogosult figyelmezte-tő táblákat helyez ki. Az átmeneti korlátozások tervezett időpontjai az egyes vadász-területeken (várhatóan 7-18 óráig) 2025. január 31-ig az alábbiak: Kelet-Mecsek: 2024. december 12., 16., 17., 19., 2025. január 6-7-8., 13-14-15., 17., 20-21., 30. Nyugat-Mecsek: 2024. december 17. Sasrét: 2025. január 16., 27. Kisvaszar: 2024. december 5-6-7., 2025. január 16., 20-21-22-23-24-25. A korlátozással érintett vadászterületek a Mecsekerdő Zrt. honlapján megtekinthe-tők. Forrástúrák: a 2024-es év a környezettudatosság éve volt a HOTE-ban. Ennek kere-tein belül került megrendezésre az egyesület Forrástúra sorozatának 7+1 túrája. Eze-ken a túrákon 341-en vettek részt. A túrázók 148 km alatt 4180 m szintemelkedéssel 50 forrást látogattak meg. (Forrás: Hosszúhetényi Turista Egyesület) Megvásárolható a Mecsekerdő 2025-ös falinaptára: elkészült a Mecsekerdő Zrt. 2025. évi falinaptára, melynek képeit a „Négy évszak az erdőben” fotópályázat fényképeiből válogatták össze. Megvásárolható 2025. január 31-ig a Mecsekerdő Zrt. központjában (Pécs, Rét u. 8), valamint az erdészeteknél. Ára: 3500 Ft (csak bankkártyás fizetéssel). A naptár megtekinthető, ill. további információ a naptárról: https://mecsekerdo.hu/megvasarolhato-a-mecsekerdo-2025-os-falinaptara/ Ős-Dráva Látogatóközpont: felújítják Szaporcán az Ős-Dráva Látogatóközpont kiállítását, így az 2024. december 2-6. között zárva tart. A látogatóközpontba való belépés egységesen „major jeggyel” lehetséges. (DDNPI) Ügyeleti szünet: december 17-én, kedden szövetségünk Tímár utcai helyiségében nem tartunk ügyeletet. Rendezvények • december 8., vasárnap: „Mecseki Mikulás, Mecseki Krampusz” teljesítménytúrák (12, 7 km). R.: Pécs Városi Természetbarát Szövetség. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsos-ház, 8.00-10.00. Cél ugyanott. Nevezési díj: 2000 Ft/fő. Információ: Bota János ( 30/993-8595). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6865/details • december 15., vasárnap: A Hegyek Napja. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szö-vetség. Helyszín: Jakab-hegy, időpont: 10.00-12.00. A részletes kiírást lásd fentebb! Információ: Schóber József ( 20/437-8314). • december 21., szombat: Természetbarátok Klubja év végi túrája. Útvonal: Pécs, Szentkút autóbusz-forduló – Mecsek Gyöngye Apartmanház – Gubacsos kulcsos-ház (6,5 km, szintemelkedés: 340 m). Találkozás: 9.15-kor a szentkúti autóbusz-fordulóban (24-es járat, Fagyöngy utcából 8.24-kor indul, az Árkádnál 8.44-kor, az uránvárosi buszpályaudvaron 8.57-kor lehet felszállni rá). Gépkocsival érkezve is itt lehet parkolni. Aki teheti, hozzon a batyujában szendvicsei mellé pogácsát, sütit, eset-leg egyéb nyalánkságot, butykosába „hegylevét”, és persze egy bögrét! A Gubacsos kulcsosházban – ahol zsíros kenyérrel, forró teával és forralt borral látjuk vendégül a résztvevőket – kötetlen beszélgetéssel zárjuk a túrát. Várunk minden érdeklődő túra-társat! Hazajutás: a kirándulás végén a Gubacsos kulcsosháztól 300 m gyalog az Or-fűi elágazás buszmegálló, ahonnan 12.57-kor, 14.57-kor, vagy 17.32-kor indul autó-buszjárat Pécsre (a túrára gépkocsival érkezőknek a Kismélyvölgy dűlő autóbusz-megállónál leszállva 350 m-t kell visszagyalogolni a szentkúti buszfordulóig, ahol a gépkocsik parkolhatnak). A programot szervezi és a túrát vezeti: Fenyves Angelika ( 20/669-7162, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • december 21., szombat: „Dombay-tó” teljesítménytúrák (Maraton, 35, 30, 25, 15 km). R.: Közös Nevező Alapítvány, Mecseki Mátrix Csoport. Rajt: Dombay-tó, Zen-gő Ifjúsági Tábor (Patak utca), 6.00-8.00 (Maraton, 35, 30, 25 km), 8.00-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 2500 Ft (Maraton, 35, 30, 25 km), 1800 Ft (15 km). Az összes távon kötelező az előnevezés, határidő: 2022.december 20-án 12.00 óra! (A túrák és az előzetes nevezés részleteit lásd: https://tturak.hu/hikeOccasion/6115/details). További információ: Kövecs Ferenc (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 70/704-4057). • december 22., vasárnap: Évzáró túra a Dobogóra. R.: Dobogó Természetjáró és Hegymászó Egyesület. Útvonalak: rövid túra: Óbánya – Harács-mező – Dögkút-tető – Dobogó, kopjafa – Cigány-hegy – Kisújbánya – Óbánya (12,6 km, szintemelke-dés: 403 m). Túravezető: Morovik Attila. Találkozás 8.45-kor Óbányán, a Jéhn kocsma előtt. Részvétel esetén kérünk minden szervezetet, vagy egyéni túrázót, hogy 2024. december 15-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre írja meg a nevét (csoport esetén a vezető nevét és a létszámot), valamint elérhetőségét. Részletek és további információ: Butschli Péter ( 30/695-1271). NYÍLT TÚRÁK ► december 7., szombat: „Télen a Kőlyuk környékén” Útvonal: Kőlyuk – Görgeteg – Vágotpuszta – Lóri – Garajc – Bános – Vágotpuszta – Malomi-erdő – Szent Imre-forrás – Palánkai-tető – Kőlyuk (15 km, szintemelkedés: 460 m). Találkozás: 8.20-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 14-es kocsiállásnál, a Kaposvárra induló busznál (az autóbusz 8.30-kor indul), illetve 9 órakor a Kőlyuki Betérő előtt (gépko-csival érkezőknek parkolási lehetőség a mánfai Árpád-kori templomnál, onnan gya-log 1,3 km a P■ jelzésen). Túravezető: Schóber József /Dráva TSE, Vándormadár BK/ ( 20/437-8314, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) ► december 28., szombat: „Téli Tenkes”. Útvonal: Máriagyűd, Templom tér – Siklós (14 km, szintemelkedés: 213 m). Találkozás: 10.00 órakor Máriagyűdön a Templom téren (a találkozási helyre eljutás: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiál-lásáról 8.15-kor induló siklósi busszal a máriagyűdi elágazásig utazva, majd onnét 3,5 km-t gyalogolva, vagy Siklósról 2 km-t megtéve). Túravezető: Tollas Tibor ( 30/956-1695, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► december 31., kedd: „Koccintó túra”. Útvonal: Árpádtető – Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Tubes – Misina tető – Tettye (12,5 km, szintemelkedés: 296 m). Talál-kozás 9.20-kor az árpádtetői autóbusz-fordulóban (a találkozási hely elérhető az Uránvárosból 8.35-kor induló 4-es autóbusszal, amelyre a Főpályaudvaron 8.45-kor, az Árkádnál 8.50-kor lehet felszállni). Túravezető: Nagy Balázs /POEÜ/ ( 20/976-5582, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 1., szerda: „Pezsgőbontás a Jakab-hegyen”. Útvonal: Lajkó (Ürög felső autóbusz-megálló) – Teca Mama vendéglő – Patacsi-mező – Jakab-hegy – Éger-tető – Teca Mama Vendéglő – Lajkó (10,1 km, szintemelkedés: 370 m). Találkozás: 9.45-kor a Teca Mama vendéglő előtt (elérhető „Ürög felső” autóbusz megállóból; a 23Y jelzésű autóbusz a Fagyöngy utcából 8.54-kor indul, az Árkádnál 9.14-kor, Uránvárosban 9.27-kor lehet felszállni rá. „Ürög felső” megállóba érkezik 9.32-kor, onnan 500 m a vendéglő). Túravezető: Becze László /Fekete Bárány TE/ ( 30/172-2821, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) ► január 4., szombat: „XXII. Baranyai Aurél Emléktúra”. Útvonal: Szentkút – Cin-ke-tanya-emlékkő – Patacsi mező – Magyarok kunyhója – Vásáros út – Orfű (14 km, szintemelkedés: 352 m). Találkozás: 9.10-kor a szentkúti autóbusz-fordulóban (24-es járat, Fagyöngy utcából 8.24-kor indul, az Árkádnál 8.44-kor, az uránvárosi buszpályaudvaron 8.57-kor lehet felszállni rá.). Túravezető: Tóth Klára ( 20/527-8913, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 5., vasárnap: „Átnézünk a Hármas-hegyről a Zengőre”. Útvonal: Hosszúhe-tény – Hármas-hegy – Püspökszentlászló – Zengő – Pécsvárad (16,2 km, szint-emelkedés: 680 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásánál (az autóbusz 9.00 órakor indul). Túravezető: Becze László /Fekete Bá-rány TE/ ( 30/172-2821, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrája, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna 20/376-6437) ► december 8., vasárnap: Téli Mikulás-túra Apróknak és Nagyoknak a Hegyek Nap-ja után. Útvonal: Kárász – Vörösfenyő kulcsos¬ház – Kárász (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Papp László. DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. • december 6.,péntek: Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban. A résztvevők szak-vezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák vi-lágába. A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Mecsek Kiállítás megtekintése is, melyben a résztvevők egy audiovizuális installáció segítségével átfo-gó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a leg-fontosabb kirándulási célpontokról. Helyszín: Pintér-kert arborétum (Pécs, Tettye tér 9.), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra, részvételi díj: 1000 Ft/fő. • december 6.,péntek: Fotós túra az Abaligeti-barlangban. A program során fotós szakvezető segítségével lesz lehetőség a cseppkövekben gazdag barlang képződmé-nyeinek fényképezésére. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 15.00 óra. A program időtartama: 2 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A programra előzetes beje-lentkezés szükséges(e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )! • december 7., szombat: Tematikus barlangtúra az Abaligeti-barlangban – földrajz. A program résztvevői az általános barlangi túránál részletesebben ismerhetik meg a barlang kialakulásának földrajzi folyamatait, a karsztterületek működését. A temati-kus túra során nem csak szemügyre vehetjük a szebbnél szebb cseppköveket, a bar-lang oldásos és koptatásos formakincsét, hanem kialakulásukról, fejlődésükről is számos érdekességet hallhatunk. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 14.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A részvételhez elő-zetes jelentkezés szükséges ( 72/498-766)! A résztvevők maximális létszáma 20 fő. A programon való részvételt 12 éves kor felett ajánljuk. • december 7., szombat: Szalmadíszek karácsonyra. Az ártéri ember mindent felhasz-nált környezetéből. Vége az aratásnak, az ott maradt szalma pedig értékes ebben a világban, itt a tél és közeledik a karácsony. A kukorica mellett a búza is fontos takar-mánynövény volt régen is és most is. Erről tartunk egy rövid előadást, valamint a szalma egyik felhasználási formáját fogja nekünk megmutatni vendégünk. Segítség-ével csodás szalmadíszeket fogunk készíteni! Erre várjuk kicsik és nagyok jelentkezé-sét is. Helyszín: Fehér Gólya Múzeum (Kölked), időpont: 9.00 óra. A program időtar-tama: 3 óra. Részvételi díj: 1500 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/846-6020)! A DDNPI bemutatóhelyeinek téli nyitva tartása Pécs – Pintér-kert Arborétum: november 2 – március 15.: hétfő – csütörtök: 8.00-16.00, péntek: 8.00-13.30; december 14 – január 5.: zárva Pécs – Tettyei Mésztufa-barlang: november 2 – március 15.: zárva Szaporca – Ős-Dráva Látogatóközpont: november 1 – február 28.: kedd – vasárnap 10.00-16.00, december 21 – január 1.: zárva Mohácsi Nemzeti Emlékhely: október 24 – március 31.: naponta 9.00-16.00 óráig, december 23-26. között, valamint december 31-én és január 1-jén zárva Kölked – Fehér Gólya Múzeum: szeptember 1 – április 30.: kedd – szombat 10.00-16.00, ünnepnapokon zárva; december 22 – január 6. zárva Abaligeti-barlang és Denevérmúzeum: október 16 – március 14.: naponta 10.00-15.00, december 24 – 26. között, valamint december 31-én és január 1-jén zárva Nagyharsányi Szoborpark: október 1 – március 31.: naponta 10.00-16.00; december 23 – január 1.: zárva Drávaszentes – Dráva Kapu Bemutatóközpont: november 1 – április 30.: zárva A feltüntetett időszakokon kívül a főszezoni nyitvartartási rend érvényes. További in-formációk honlapunkon találhatók: https://ddnp.hu/okoturizmus/bemutatohelyek Békés, boldog karácsonyi ünnepeket és szép túrákban, élményekben gazdag új esztendőt kívánunk valamennyi természetbarát társunknak! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30 – 18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. február 316. szám
MECSEK HÍRADÓ 316. szám 2024. február Beszámoló a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2023. évi működéséről Szövetségünk működése 2023-ban szövetségünknek 20 tagszervezete volt: BMTSZ Nyugdíjas Túracsoport (Pécs), Dél-Zselic Természetbarát Klub (Pécs), Dráva Természetbarát Sport Egyesület (Pécs), Hétdomb Természetbarát Egyesület (Komló), Hosszúhetényi Turista Egyesület, Kenderföldi Természetjárók (Pécs), Mecsek Egyesület (Pécs), Mecseki Kóborlók (Pécs), Mecseki Vadonjárók Társasága (Szigetvár), Mediterrán Gyalogló Klub (Pécs), Pécsi Ifjúsági Unió, Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE), Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör, Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub, Pécsi Vörös Meteor Sportkör Természetbarát Szakosztály, Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület, Szent Imre Iskolai SK (Siklós), Tenkes Természetbarát Egyesület (Sik¬lós), Vándormadarak Természetjáró Baráti Kör (Pécs), Vándorok Természetjáró Baráti Társaság (Pécs). 2023. február 11-én tartottuk meg küldöttgyűlésünket, melynek helyszíne – az előző évekhez hasonlóan – Pécsett a Pepita Kultúrtér épülete volt. A küldöttgyűlés az előre magadott napirend szerint zajlott. A küldöttek egyhangúlag elfogadták a 2022. évről szóló beszámolót, a közhasznúsági jelentést, az ellenőrző bizottság beszámolóját, valamint a 2023. évi terveket. A hivatalos rész után – szokásosan – különböző elismerések átadása következett. Schóber József elnök elsőként a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesületet (PITE) köszöntötte abból az alkalomból, hogy 2022. szeptember 24-én Dobogókőn, a Termé-szetjárók Napján az egyesület fennállásának 25. évfordulóján Természetjáró Érdem-érem elismerésben részesült. Ezután Jancsi Attila ismertette a 2022. évi egyéni túra-pontverseny eredményeit, és adott át okleveleket és csokoládét a kategóriánként legjobb helyezetteknek. Ezek után Schóber József elnök – az egyesületek és a BMTSZ vezetőségének javaslatai alapján – oklevelet és tárgyjutalmat adott át a következő természetjáróknak: Bosnyák Gabriella (Tenkes Természetbarát Egyesület, Siklós), Hang Csaba (Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület), Horváth István (Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló), Kovács Dávid (Szent Imre Iskolai Sportkör Természetjáró Szakosztály, Siklós), Krifka Lászlóné (Dráva Természetbarát Sport Egyesület, Pécs), Kulcsár Gáborné (Dráva Természetbarát Sport Egyesület, Pécs), Schmidtné Samu Szilvia (BMTSZ), Takácsné Király Judit (Hosszúhetényi Turista Egyesület), Treitz Károly (Vándormadarak Természetjáró Baráti Kör, Pécs), Vida Gabi (Ifjúsági Unió, Pécs), Viola István Lászlóné (Hétdomb Természetbarát Egyesület, Komló). Végezetül Schóber József elnök átadta az Aranybakancs Díjakat. 2023-ban Aranyba-kancs Díj kitüntetésben részesült Szarkándi Lajos, Túrony polgármestere, aki 2000 óta segíti a Tenkes teljesítménytúra rendezését, szerepet játszik a térség turisztikai fejlesztésében a Diósvölgy körüli tematikus utak kialakításával, és javaslatára szervezett szövetségünk egy „zarándok modullal” kiegészített túravezető-képző tanfolyamot. Aranybakancs Díjat kapott Scheitler Adrienn, aki 12 éve szervezi a Természetbarátok Klubja programjait, melyeken havonta érdekes előadásokat, vetítéseket hallhatunk-láthatunk hazai és külföldi úti élményekről, a természettel kapcsolatos különböző témákról (növények, állatok, barlangok stb.), és minden évben kulcsosházi beszélgetéssel egybekötött évzáró túrát is szervez a Természetbarátok Klubja keretében. Ezenkívül a Mecsekerdő Zrt. munkatársaként az erdészettel kialakított és fenntartott jó kapcsolatunk ápolásához is hozzájárul. Anyagi helyzetünk A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2023. évi bevétele 3.014.073 Ft volt. Az összeg az alábbi bevételi forrásokból tevődött össze: 2022. évi maradvány, NEAG-KP-1-2022/4-000325 pályázati támogatás, MTSZ 2023 jelzésfestés és ellenőrzés együttműködési megállapodás alapján, felajánlott SZJA 1%, tagszervezeti tagdíjak befizetése, jelvényszerző mozgalmak jelvényeinek és kiadványainak értékesítése. 2023. évi kiadásaink között a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége éves tagdíja (használhattuk a sportszövetség helyiségeit ügyeleti időnkben, a Természetbarátok Klubja foglalkozásaira, megbeszélésekre stb.), az MTSZ tagdíj, MTSZ 2023 jelzésfestést végző tagszervezetek munkadíjazása, a tanácskozások, találkozók részvételi és útiköltség díjai, terembérleti díjak, programok, rendezvények támogatása, a megyei küldöttgyűlés és a zobákpusztai tagszervezeti találkozó költségei szerepeltek. A 2023. évi kiadások összege 2.512.905 Ft volt. A 2024. évi NEAG-KP-1-2024 „Társadalmi felelősségvállalás kollégium” pályázatára „Szervezett természetjárás Baranyában” címmel 400 000 Ft támogatási összegre nyújtottunk be igényt a 2024. április 1. – 2025. március 30. közötti időszak működési támogatására. Továbbá az „Élmény- és Szabadidősport Program 2024” pályázatára „Mecseki mondák, Jakab-hegyi legendák teljesítménytúra” megszervezésére, lebonyolítására 262 000 Ft összegre pályáztunk a Mecseki Barangolók Társaságával közösen. Az elnökség a szokásos módon végezte munkáját, 2023-ben több alkalommal ülésezett. Ezeken értékeltük az előző időszak eseményeit, megterveztük, szerveztük a következő időszak feladatait, aktuális problémákat oldottunk meg. Ezen kívül egy-egy rendezvény (SaTöBbi Kupa, jelzésfestő-vezető képzés, regionális találkozó), technikai munkák megszervezése, sikeres lebonyolítása érdekében több alkalommal tartottunk operatív megbeszéléseket az érintettekkel. Keddenként az ügyeletet 16.30-18 óra között tartottuk, amikor fogadtuk a természetjáró ügyekben (túramozgalmak igazolása, minősítés, kiadvány vásárlás stb.) betérőket, illetve megbeszéltük az aktuális teendőket. Az ügyeleti munkában részt vállalt Both Viktória, aki intézte a nyílt túrák kiírásainak média megjelenését is. Ezen kívül Scheitler Adrienn, Schmidtné Samu Szilvia, Szabó-Dalecker Ibolya, Jancsi Attila, Tóth Klára regionális elnök segítette folyamatosan az elnökséget, szövetségünk működését. Köszönjük valamennyiük munkáját! Az év során munkánkat több szervezet, intézmény is támogatta, illetve együttműködött velünk a programok népszerűsítésében, szervezésében. Kapcsolataink sokszínűsége, gazdagsága nélkül szövetségi szinten és egyesületi, szakosztályi szinten is jóval nehezebben tudnánk megvalósítani elképzeléseinket. Esetenként konkrét segítséget, anyagi támogatást, szakmai együttműködést könyvelhettünk el. Kapcsolatainkat továbbra is fenntartottuk azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyek eddig is segítették munkánkat: Magyar Természetjáró Szövetség, Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (Várhalmi Zsolt, Tátrai Bea), Biokom Kft., Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (Závoczky Szabolcs igazgató, Kulcsár Péter táj-egységvezető, Nagy Gábor, Wágner László), Mecsekerdő Zrt. (Ripszám István vezér-igazgató, Nagy Gábor ökoturisztikai és kommunikációs osztályvezető, Hohn Miklós, Lázár Tamás erdészeti igazgatók, valamint Horváth Péter Brúnó, Vassné Papp Viktó-ria), Orfű Község Önkormányzata (Füzyné Kajdi Zita polgármester), Ibafa Község Önkormányzata (Benes László polgármester), Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Baranya Megyei Csoportja (Bank László irodavezető), Dunántúli Napló (Szabó Dániel), Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága (Dénes Andrea, Pásztor Andrea, Burián István, Kisbenedek Tibor), Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség, Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztálya, Cartographia Kft. (Berki Zoltán, jeleztük a turistautakkal kapcsolatos változásokat), Varga Jenő (Vargánya Bt., jelzéseink alapján folyamatosan tisztította meg a bedőlt fáktól a mecseki turistautakat) és még mások. 2023 tavaszán és nyarán Tóth Klára elnök több alkalommal is tanácskozásra hívta a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség kibővített elnökségét. Fontos kér-dések voltak a napirenden: a három megye által közösen szervezett jelzésfestő-vezető képzés és az Ormánságban tervezett regionális természetbarát találkozó szervezése, lebonyolítása. Somogy vármegyét Balázs László, Böröczi Antalné, Fodor Péter, Tolna vármegyét Dománszky Zoltán, Jakab Éva, Jakab Albert, Baranyát Schóber József, Szabó-Dalecker Ibolya képviselte. A vármegyék képviselői kölcsönösen tájékoztatták egymást az aktuális ügyekről a baráti hangulatú megbeszéléseken. Médiamegjelenés A Dunántúli Napló rendszeresen közölte túrafelhívásainkat. A kapcsolatot az újság szerkesztőségével Both Viktória tartotta, köszönjük munkáját! Az év során nyílt túráink kiírásainak többsége megjelent az újságban. Honlapunkat (www.baranyatermeszetbarat.hu) továbbra is Nagy Balázs szerkesztette, folyamatosan tudósítottunk az aktuális eseményekről, és közöltünk beszámolókat a természetjáró programokról. Az Eseménynaptár rovatot Schmidtné Samu Szilvia gon-dozta, naprakész információkkal látva el az olvasókat. Köszönjük mindkettőjük munkáját! Eseménynaptárunkban saját rendezvényeink (BMTSZ nyílt túrák, teljesítménytúrák, tagszervezeteink nyílt túrái és egyéb programok) mellett megjelentettük a más szervezetek által Baranya vármegyében rendezett teljesítménytúrák kiírásait is. A honlap mellett szövetségünk facebook oldalt is működtetett. Honlapunk nézettsége az elmúlt évek átlagához hasonlóan havi 2500-3000 volt. Fej-lesztése sürgős lenne, ez elsősorban pénzügyi kérdés. A legtöbbet nézett része a honlapnak az Eseménynaptár és a Turistautak gyűjteménye (ez utóbbi frissítése hamarosan meg fog történni!). A Mecsek Híradó – Strasser Péter szerkesztésében – 2023-ban is minden hónap első keddjén megjelent (júliust és augusztust kivéve), olvasható volt honlapunkon, illetve nyomtatott formában átvehető volt a szövetség irodájában. A Mecsek Híradóban folyama¬tosan hírt adtunk az aktuális programokról, eseményekről és a nyílt túrákról, valamint túraleírásokat, élménybeszá¬mo¬lókat közöltünk. Több írást, híradást vettünk át az MTSZ, a Turista Magazin, a Mecsekerdő Zrt., a Duna-Dráva Nem¬zeti Park Igazgatóság honlapjairól, valamint más hírportáloktól, és ismertettük a Duna-Dráva Nem¬zeti Park Igazgatóság programjait is. Továbbra is arra törekszünk, hogy a kiadvány egyfajta történeti összefoglalását is adja a Baranya vármegyei természetjáró eseményeknek és természetjáró mozgalomnak, és így az utókor számára is használható forrás legyen. A Mecsek Híradó 2023. évi számaiban a következő szerzőktől adtunk közre írásokat: Anisity-Rokolya Krisztina, Banga Sándor László, Biki Endre Gábor, Both Viki, Gida Tibor, Jakab Éva, Jancsi Attila (atiKA), Kláricsné Kemler Viola, Komlós Attila, Kulcsár Péter, Kuttor Eszter, Őri Zsuzsanna, Romvári Tibor, Schóber József, Strasser Péter, Szuhán-Glass Beáta, Takács Ferenc, Tóth Klára, Szász Tamás, Ujfalusi Máté, Várnainé Meng Hajnalka, Völgyi Sándor, Welsch Róbert. Köszönjük írásaikat! Események, rendezvények Az év során több természetjáró tanácskozáson, eseményen vettünk részt. Március 8-án szövetségünk képviseletében Jancsi Attila és Strasser Péter vettek részt Almamelléken a felújított Almamelléki Kisvasút átadó ünnepségén. Március 22-én megnyitotta kapuit Árpádtetőn a Mecsek Discovery Center ökoturisztikai bemutatóhely, az átadási ünnepségen szövetségünket Jancsi Attila, Schóber József, Strasser Péter és Tóth Klára képviselték. Strasser Péter az ősz folyamán részt vett az MTSZ és a Mecsekerdő Zrt. által elkészített „Ökoturisztikai potenciál” tematikus térkép elkészítésében, melynek célja a térségben (Mecsek, Baranyai Hegyhát és Völgyég, Zselic) létrejövő ökoturisztikai fejlesztések döntés-előkészítésének segítése volt. December 5-én Szuhán-Glass Beáta vett részt az MTSZ Oktatási Bizottsága által szervezett képzésvezetői találkozón Budapesten. Részben az előző években a Dél-Dunántúlon szervezett tanfolyamok (túravezető, jelzésfestő vezető) résztvevőjeként a tapasztalataival segítette a munkát, másrészt az általuk (Mecseki Barangolók Társasága) tervezett tanfolyamokra való információszerzés szándékával – a BMTSZ-t is képviselve – utazott a tanácskozásra. December 6-án Budapesten, az MTSZ központban Jancsi Attila és Strasser Péter vett részt a „Turistaút karbantartás – partneri nap” elnevezésű megbeszélésen, melyen az útjelzésfestés és felújítás eddigi tapasztalatait, illetve a jövő évi tervezést vitatták meg. Szeptember 23-án, Dobogókőn – megalakulásának 25. évfordulója alkalmából – a komlói Hétdomb Természetbarát Egyesület „Természetjáró Érdemérem” kitüntetésben részesült. ● MTSz turista szakmai találkozó Július 1-2-án a Magyar Természetjáró Szövetség a Nyugat-Mecsekben, a sás-völgyi Erdő Házában rendezte meg kétnapos szakmai tanácskozását, melyen részt vettek többek között az oktatási bizottság, a minősítési bizottság és a turistaút bizottság tagjai. A találkozó megrendezését szövetségünk és a Mecsekerdő Zrt. támogatta: első nap Scheitler Adrienn, az erdei iskola igazgatója a „Kincset rejtő erdő” tanösvényen vezetett sok szakmai, erdőpedagógiai ismeretet nyújtó sétát, majd a második napon Jancsi Attila és Tóth Klára vezetésével tettek a résztvevők egy túrát a Jakab-hegyre, melyen szakmai beszélgetések is zajlottak pl. a jelzésfestésről, vagy Balázs Lászlóval gombaismeretekről. Köszönjük valamennyiük közreműködését! ● Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó 2023 kiemelt rendezvénye volt a szeptember végén, szeptember 29 - október 1. között az ormánsági Szaporcán megrendezett találkozó, melyre szövetségünk hívta meg a szomszéd vármegyék és Baranya turistáit. A találkozón színes, változatos programot kínáltunk a résztvevőknek: drávai sétahajózás, az Ős-Dráva Látogatóközpont bemutatása, „Bőköz” teljesítménytúra 30, 20 és 10 km-es távokkal, általános műveltségi és turisztikai vetélkedő, éjszakai tájékozódási verseny, az Ormánság néprajzi és irodalmi emlékeit, értékeit bemutató autóbuszos kirándulás, gyalogtúra Kémesre és Szaporcára, valamint – természetesen – tábortűz és turistabál. A programokat a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, a Dráva TSE és segítőik, valamint a Tenkes TE természetjárói szervezték, vezették, de a szomszéd vármegyék önkéntesei is besegítettek. Köszönjük Jancsi Attilának (atiKÁ-nak) a szálláshely szervezését és a teljesítménytúra rendezését, Both Vikinek a konyha „vezetését” és a kiváló étkezések biztosítását, Rónaky Gizellának az ormánsági autóbuszos kirándulás megszervezését és lebonyolítását, Szabó-Dalecker Ibolyának a találkozó költségvetésének, anyagi ügyeinek korrekt, mindenre kiterjedő intézését, a pénzügyi feladatok ellátását, Fodor Péternek a vetélkedőt, Jakab Albertnek és Jakab Évának pedig a játékos tájékozódási versenyt. A találkozót támogatta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Mecsekerdő Zrt., a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség, a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség, valamint számos túratárs, egyéni vállalkozók, cégek. Köszönjük valamennyi rendező, közreműködő munkáját, önzetlen támogatását, amivel hozzájárultak, hogy egy nagyon jól sikerült találkozó után adhassuk át a 2024-es rendezést a Somogy Megyei Természetbarát Szövetségnek! Külön és kiemelten köszönjük Gida Tibornak (Dráva TSE) a találkozó előkészítésében végzett munkáját és a táborvezetést! ● Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek Találkozója Augusztus 25-27. között a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség rendezte meg Csurgón a Dunántúli Természetbarát Vezetők Talál¬kozóját, amelyen szövetségünk képvi¬seletében Schóber József elnök vett részt. ● „Rockenbauer Pál 90” emlékév Az emlékév 2023 egyik legjelentősebb programja volt. Rockenbauer Pál születésének 90. évfordulójára a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE) nagyszabású programso-rozattal emlékezett. Elkészíttették a kéktúrás filmekben látható lépésszámláló kerék hiteles másolatát, amelyet aztán január 28-án Írott-kőről kezdtek el végig gurítani a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán az érintett vármegyék természetjáró egyesületeinek tagjai. A kereket a baranyai szakaszon a Dráva TSE és segítőik, a Dél-Zselic TK, a Hosszúhetényi Turista Egyesület, a Vándorok Természetjáró Baráti Társaság tagjai és segítőik, valamint a Mecsek Egyesület és a Tenkes TE egy-egy tagja gurították végig. A kerék szeptember 30-án érkezett meg Szekszárdra. Az emlékév kapcsán a HOTE – a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Mecsekerdő Zrt.-vel és a Zengővárkonyi Önkormányzattal közösen – felújította a zengővárkonyi szelídgesztenyésben Rockenbauer Pál sírját, és a sír mellett új padot és tájékoztató táblát, valamint egy egyedi kéktúrás bélyegzőt helyezett el. Ugyancsak az emlékév alkalmából elkészült egy 7,9 km hosszú „Rockenbauer Pál Emlékút”, melyen hat tábla mutatja be a híres természetjáró életét és munkásságát. Az útvonal kialakításához, a táblák előállításához anyagilag hozzájárult a HOTE mellett a Mecsekerdő Zrt., Hosszúhetény Község Önkormányzata, valamint szövetségünk. Végül egy öt túrából álló túrasorozat szerepelt még az emlékév programjában, melyek mindegyike a zengővárkonyi sírnál ért véget. Az ötödik – befejező – túra a BMTSZ hagyományos Rockenbauer Pál emléktúrájához csatlakozott, melynek végén a résztvevők találkoztak a legendás filmet készítő stáb tagjaival: Gyenes Károllyal, Szabados Tamással, Sáfrány Józseffel, Faludi Sándorral. Köszönjük az emlékév ötletét, a programok megszervezését a Hosszúhetényi Turista Egyesületnek, és kiemelten Takács Ferenc elnöknek! ● Útjelző-vezetői tanfolyam 2023-ban május 1-től szeptember végéig tartó turistaútjelző-vezetői képzést szervez-tünk három vármegye: Baranya, Somogy és Tolna természetbarát szövetségeinek együtt¬működésében, a Magyar Természetjáró Szövetség Turistaút Szakbizottsága szakmai közreműködésével. A bizottság tagjai vállalták az útjelzővezetői szakismeretek előadását. A további elméleti előadásokat, a jelzésfestés gyakorlatokat, a tájékozódás célú gyakorlótúrákat a következő szervezetek önkéntesei tartották, szervezték: a pécsi Dráva TSE, a Dél-Zselic TK, a Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör, a kaposvári Zöldpont Életmódklub, a paksi Demeter Egyesület. A felsorolt egyesületeken kívül a Mecsek Egyesület, a kaposvári Meteor TE és a Navigátor Debreceni Túra Klub Egyesület tagjai alkották a tanulói csapatot. A gyakorlati vizsga lebonyolításában egy új egyesület, a Mecseki Barangolók Társasága Egyesület önkéntesei is részt vettek. A tanfolyam az elméleti, írásbeli vizsgát követően október 8-án gyakorlati vizsgával zárult. Végül 12-en tettek eredményes vizsgát, gyakorlati munkájukra számítunk a jövőben! Köszönjük a képzésben részt vállaló valamennyi túratársunk munkáját! ● Rónaki László emlékkonferencia A Janus Pannonius Múzeum, a Magyar Biológiai Társaság és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 2023 májusában kétnapos emlékkonferenciát szervezett Rónaki László (1932 – 2019) hidrogeológus, barlangász tiszteletére, akit a természetbarátok is jól ismertek. A konferencián szövetségünk részéről felszólalt Tóth Klára, aki Rónaki Lászlónak a természetbarátokkal együttműködő tevékenységét, ill. a Mecsek Híradóban és a Mecsek Egyesület évkönyveiben megjelent írásait, és a róla megemlékező írásokat ismertette a megjelent szakemberekkel. A konferencia második napján az Abaligeti-barlang falára – Rónaki László emlékére – elhelyezett emléktábla avatásán is részt vettünk. ● 110 éves az MTSZ – emléktúrák A Magyar Természetjáró Szövetség által meghirdetett emléktúrákba szövetségünk tagszervezetei közül a Dráva TSE nevezett be a „Túratársaink emlékére” túrával. Az egyesület a május 14-én megtartott hagyományos, a Kelet-Mecsekben vezető emléktúráját illesztette be a rendezvénysorozatba. A túrára az MTSZ logózott csapatzászlót és emlékbélyegzőt küldött, valamint a résztvevők emléklapot kaptak. Köszönjük a Dráva TSE-nek a baranyai természetjárók képviseletét! ● Föld Napja rendezvény Április 22-én szövetségünk is kitelepült a Tettyére egy bódéval a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által szervezett „Föld Napja” rendezvényre azzal a céllal, hogy meg-ismertessük az érdeklődőket a szövetség tevékenységével, és népszerűsítsük a termé-szetjárást. Standunknál turisztikai kiállítást láthattak a jelenlévők, és a fiatalokat különböző játékokkal vártuk, illetve egy parkerdei túrát is szerveztünk. Köszönjük a rendezésben részt vevők: Balázs Róbert, Fenyves Angelika, Kuttor Eszter, Polgár Tamás, Szuhán-Glass Beáta és Szutor András munkáját! ● „TeSZedd! akció Április 22-én a TeSzedd! akció keretében a Dráva TSE és a Tenkes TE tagjai a Villá-nyi-hegységben a Máriagyűd környéki turistautakat tisztították meg a szeméttől. Kö-szönjük a két egyesület tagjainak az akcióban való részvételt! ● Tagszervezeti találkozó Szeptember 8-án Zobákpusztán, a Vargánya Tanya erdei táborozóhelyen szerveztük meg – a tavalyi kedvező tapasztalatokra építve, második alkalommal – a tagszervezeti találkozót. A találkozón Schóber József elnök tájékoztatta a résztvevőket az aktuális információkról, majd az ezt követő beszélgetésen több féle téma került napirendre: a HOTE által szervezett „Rockenbauer Pál 90 emlékév” rendezvénysorozat, az útjelzések felújítása (ami 2023-ban is többnyire az MTSZ pályázatának keretében történt), az útjelzésfestő „utánpótlás” kérdése, az októberben végződő útjelzés-vezető tanfolyam, a nyílt túrák szervezése, a szeptemberi mecseki három napos „kalandtúra” programja, a 2024. évi rendezvénynaptár összeállítása, az új Zselic turistatérkép, a Dél-Zselicben folyó turisztikai fejlesztések (a megújult Ibafai Pipamúzeum, illetve a Hollófészek magaslatán épülő új kilátó), a Mecsek Híradó, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra baranyai szakaszjelvényének tervezett bevezetése, az MTSZ-szel való kapcsolataink, és végül a szeptember végén megrendezendő Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó. A beszélgetést ismét finom vacsorával zártuk. A rendezvényen mintegy 30-an vettek részt. ● Megemlékezés a Baranyai Természetjárók Panteonjánál Immár több éves hagyomány, hogy október végén megemlékezést tartunk a Büdös-kúti kulcsosház közelében lévő panteonnál. 2023-ben október 24-én délután kerestük fel az emlékhelyet, ahol felidéztük elhunyt túratársaink emlékét. Ez évben új emléktábla nem került fel, így „csak” a régi túratársakra emlékeztünk, valamint egy mécses meggyújtásával Nagy Gáborra, a Mecsekerdő Zrt. Árpádtetői Erdei Iskolájának fiatalon, tragikusan elhunyt munkatársára. Köszönjük Baumann Józsefnek az emlékhely gondozását! ● „A Hegyek Napja” Szövetségünk 2016 óta szervez túrát a Jakab-hegyre, hogy megemlékezzünk a Hegyek Napjáról (december 11-ét 2003-ban nyilvánította a Hegyek Nemzetközi Napjának az ENSZ, felhívva a figyelmet a hegyvidékek jelentőségére és védelmük fontosságára). 2023-ban december 10-re terveztük a túrát, de a kedvezőtlen időjárás miatt – az előző évhez hasonlóan – egy héttel elhalasztottuk, így december 17-én, vasárnap vártuk a túrázókat a hegytetőn, akik egyéni útvonalakon érkeztek, ismét szép számmal: 60-an gyűltünk össze a Jakab-hegyen. Ez évben sem maradt el a „szellemi tréning”: ezúttal egy 25 kérdésből álló kvízt lehetett megoldani az arra vállalkozóknak, melynek címe „Mennyire ismered a Mecseket?” volt. A legjobb megoldás: 24 helyes válasz. Vala-mennyi résztvevő emlékül kapott egy kitűzőt, valamint „csúcs csokiként” egy SPORT szeletet. Örültünk, hogy a Hegyek Napján ismét sokan találkozhattunk egymással mi, természetjárók, és emlékezhettünk meg a hegyek és a természet védelméről. Köszönjük a rendezőknek a program megszervezését! ● Nyílt túrák A 2023-ra a szövetségünk által meghirdetett nyílt túrák közül 9 maradt el (7 a kedvezőtlen időjárás, 1 a túravezető betegsége, 1 pedig a Mecsek Rally autóverseny miatt), melyekből kettőt utólag megtartottak, így összesen 58 nyílt túra került megrendezésre. A túrákon összesen 1172 résztvevő volt, ami 20,5 fős átlagot jelent egy-egy túrára. A túrák kínálata széles skálán mozgott: voltak rövidebb és hosszabb távok, éjszakai túrák és három napos vándortúra, Baranya minden tájegységén. A nyílt túrák kiírásai megjelentek a Mecsek Híradóban és a honlapunkon az eseménynaptárban (itt az esetleges változásokat is nyomon lehetett követni), illetve általában a Dunántúli Naplóban is. Köszönjük a felkészülést és a színvonalas vezetést a következő túravezetőknek: Andrasek Csaba, Balázs Róbert, Balog Árpád, Baumann József, Becze László, Berki László, Biki Endre Gábor, Éger Zoltán, Fenyves Angelika, Földes Béla, Gida Tibor, Hang Csaba, Ignátkó Imre, Jakab Éva, Jancsi Attila, Kovács István, Kuttor Eszter, Markesz István, Müller János, Müller Norbert, Nagy Balázs, Őri Zsuzsanna, Pál Krisztina, Papp László, Romvári Tibor, Sasvári László, Schóber József, Szász Tamás, Szuhán-Glass Beáta, Tollas Tibor, Tóth Klára, Treitz Károly, Ujfalusi Máté, Ujságh Zsolt, Várnainé Meng Hajnalka. E mellett a Mecsek Híradóban és honlapunkon közreadtuk azon tagszervezeteink túrakiírásait is, melyek a programjaikat nyílt túraként hirdették meg (Hétdomb TE, HOTE, Mecsek Egyesület), illetve honlapunkon az eseménynaptárban más túrakiírásokat is. ● Teljesítménytúrák 2023-ben a teljesítménytúrákban a baranyai „kínálat” továbbra is igen bőséges volt. A teljesítménytúrákról az aktuális információkat megjelentettük szövetségünk honlapján az „Eseménynaptár” rovatban, illetve a Mecsek Híradóban is, továbbá a rendező egyesületek megjelentették a Teljesítménytúrázók Társasága honlapján, ahonnan az érdeklődők tájékozódni tudtak. A „Mecsek 50,30,15,10” teljesítménytúra rendezését ez évtől a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE), míg a „Mecseki láthatatlanok nyomában” túra szervezését a Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE) vette át. Újdonság volt a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó keretében, az Ormánságban – egyszeri alkalommal rendezett – „Bőköz” teljesítménytúra, a Dráva TSE és a Tenkes TE szervezésében. Tagszervezetink közül teljesítménytúrát rendeztek: Dél-Zselic TK (Papi pipa), Dráva TSE (Tenkes; Bőköz), Hosszúhetényi Turista Egyesület (Mecsek), Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (Télies Mecsek; Hó-PITE; PITE; Dechatlon-Mecsek Kapu; Mecseki Láthatatlanok nyomában;), Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub (2x100 km Baranyában), Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület (Kiss György; Aranyló Ősz), Szent Imre ISK (Szent Imre), Tenkes TE (Tenkes Éjszakai, Bőköz), illetve megrendezésre került a Baranyai-dombságban a Törökvár teljesítménytúra, Biki Endre Gábor szervezésében. Eseménynaptárunkban, illetve a Mecsek Híradóban közreadtuk az egyéb, más szervezetek (Fekete Bárány TE, Mecseki Mátrix Csoport, Pécs Városi Természetbarát Szövetség, Zöldgömb Sport Klub, Vásárosdombóért Egyesület) által a Mecsekben és a Dél-Zselicben rendezett teljesítménytúrákat is, melyek – hagyományosan – tovább színesítették a kínálatot. Köszönjük a rendezést minden szervezőnek! ● Emléktúrák 2023-ban is megtartottuk a hagyományos emléktúrákat. Sajnos a Molnár István és a Horvát Adolf Olivér emléktúrák, melyeket eddig a Mecsek Egyesület rendezett, ez évben elmaradtak. A megtartott emléktúrák: Baranyai Aurél emléktúra (BMTSZ), Csokonay Sándor emléktúra (BMTSZ, Mecsek Egyesület), Dombay János emléktúra (Hosszúhetényi Turista Egyesület), Eperjesi Ernő emléktúra (Hétdomb TE), Horzsa Sándor emléktúra (Hétdomb TE), Jegenyés János emléktúra (HOTE), Jó szerencsét! – Bányász emléktúra (Hétdomb TE), Király László emléktúra (Hétdomb TE), Kiss György emléktúra (Szászvári Mocorgók SZE), Lafferton Henrik emléktúra (Hétdomb TE), Májki emléktúra (Szászvári Mocorgók SZE), Rockenbauer Pál emléktúra (BMTSZ, ill. Hétdomb TE), Takács Gyula emléktúra (BMTSZ), Skóciai Szent Margit emléktúra (Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub), Szent Borbála emléktúra (Hétdomb TE). Köszönjük a rendezőknek a túrák megszervezését! ● Tájékozódási túraversenyek Egykor nagy hagyománya volt a Mecsekben a tájékozódási túraversenyeknek, melyek az évek során fokozatosan megszűntek, mivel nem voltak vállalkozók egyesületek, ill. személyek a versenyek – nem kis feladatot jelentő – megrendezésére. Hegységünkben egyedül a paksi Demeter Egyesület néha ide „kihelyezett” Bakancsos Atom Kupa elnevezésű versenye adott lehetőséget azok számára, akik kedvelik a természetjárásnak ezt a formáját. 2023 az áttörés éve lehet: az előző évben végzett baranyai túravezetők egy lelkes csapata – a Demeter Egyesület szakmai támogatásával – március 25-én Pécsbá¬nyán megrendezte a második SaTöBbi Kupát (az elsőt ilyen néven még 2022-ben a túravezető-képző tanfolyam keretében rendezték a tanfolyam résztvevőinek). A verseny jól sikerült: „B”, „C”, „emelt C”és „kiránduló C” kategóriákban összesen 53 csapat versenyzett. Köszönjük a rendezést, a lelkes munkát, és bízunk a sikeres folytatásban (2024-ben már az újonnan alakult Mecseki Barangolók Társasága Egyesület rendezésében)! Itt kell még megemlítenünk a három pécsi tájfutó egyesület által februárban, a Fehér-kúti kulcsosháznál közösen rendezett „CSOMÓ-60” elnevezésű tájékozódási játékot, melyen több kategóriában indulhattak az érdeklődők, hogy 60 perc alatt a kihelyezett 60 pontból minél többet begyűjtsenek. Reméljük, hogy a tájékozódási túraversenyek ismét visszakerülnek szövetségünk állandó programkínálatába! ● Jelvényszerző túramozgalmak 2023-tól a „Mecseki barangolások háztól házig” túramozgalom bélyegzőhelyinek gondozását Strasser Péter vette át Nagy Balázstól. Új bélyegződobozok kerültek kihelyezésre a Dombay-tónál és Orfűn a Mecsek Házánál. 2024-től szövetségünk – Winterwerber Péter baranyai túrázó alapötletére építve – új túramozgalmat indít „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya vármegyei szakasza” elnevezéssel, melyben két új bélyegzőhely is szerepel: a Dél-Zselicben Nagymátén, illetve a Közép-Mecsekben az egykori Hársas kulcsosháznál. Mindkét helyre december folyamán kihelyeztük a bélyegzőket. A bélyegzőbobozok és bélyegzők felszerelésében közreműködtek: Futó László, Jancsi Attila, Nagy Balázs, Strasser Péter. Köszönjük! A jelvényszerző túramozgalmaink teljesítőinek száma a 2022-höz képest (35 fő) vala-melyest növekedett (39 fő). Vármegyénk természetjárói mellett vannak lelkes, az ország távolabbi vidékeiről érkező turisták is, akik e mozgalmak segítségével, illetve túráikat azokra szervezve járják a Mecseket, Baranyát, ismerkednek forrásainkkal, kulcsosházainkkal, kilátóinkkal stb. Decemberben már kiadtunk 13 db RPDDK sza-kaszjelvényt is (ami januártól hivatalosan is meghirdetett túramozgalom, de az előzetes teljesítések bemutatását is elfogadtuk), így összesen 52 fő teljesített valamilyen jelvényszerző túramozgalmat. A baranyai jelvényszerző túramozgalmak teljesítőinek száma 2023-ban: Baranya kilátói: 3 Baranya legszebb templomai: 2 Baranyai várak: 2 Kincses Baranya: 0 Mecsek forrásai: 5 Mecsek turistája: 14 Mecseki barangolások háztól-házig: 8 Mecseki Zöldtúra: 5 Dél-Baranya Turistája: 0 Dél-Zselic Turistája: 0 RPDDK baranyai szakasz: 13 A megyei túramozgalmak igazoló füzeteit nagyrészt már honlapunkról töltik le a túrákra indulók, az országos túramozgalmak útvonalainak bejárásához szükséges füzeteket viszont továbbra is vásárolják szövetségünknél. ● Természetjáró minősítések A minősítések száma kritikusan alacsony lett ebben az évben: Bronz fokozat: 1 fő (Hétdomb TE) Ezüst fokozat: ---- Arany fokozat: 1 fő (Dráva TSE) Valószínűsíthető, hogy azok, akiket még érdekelt az első három, viszonylag könnyeb-ben megszerezhető fokozat (bronz-ezüst-arany), már elérték azokat, és ezután már nem tűzik ki célul, vagy nem tudják a felső kettő (érdemes-kiváló) fokozatot teljesíteni. Az egyesületek felelőssége is, hogy legalább a „bronz” fokozatot az új túratársaik teljesítsék, mert vélhetően túrázni jelentkeztek. Az első fokozat teljesítését ráadásul az egyesület is értékelheti és leadhatja, milyen szép meglepetés lehet egy közgyűlésen átadni! Látszana, hogy az egyesület odafigyel az új tagokra… Továbbra is kérjük a szakosztályok/egyesületek vezetőit, hogy amennyiben tagjaik közül valaki elér „érdemes” vagy „kiváló” minősítési fokozatot – melyeket az MTSZ bírál el –, azt jelezzék szövetségünk felé is! Gratulálunk valamennyi, minősítést elért természetjáró társunknak a teljesítéshez! Köszönjük Jancsi Attilának a minősítések elbírálását, adminisztrálását! ● Természetbarátok Klubja A Természetbarátok Klubja 2023-ben is Scheitler Adrienn vezetésével működött, álta-lában minden hónap első kedd délutánján (a nyári időszakot kivéve). Az érdeklődők az alábbi címekkel és témákban hallhattak-láthattak előadásokat és vetítéseket: Ahol a fák is az égig érnek... – útibeszámoló az USA-ból (Varga Jenő), Geocaching túrák (Nagy Balázs), A Mecsek föld alatti csodái (Zalán Béla), Hatvan forrás hatvan percben I-II. (Jovics Ibolya), A 2023-as Év madara – a barkós cinege (Wágner László), Zöld Sziget - Isten békéje, a PTE Botanikus kertje (Mánfai György), Erdők Hete alkal-mából látogatás a MecseXplorer kiállításon (Balogh Bettina, Scheitler Adrienn), Egy hetes túra Torockó körül és a Padisban (Jancsi Attila), Pont 10 éve…– újra a Francia Caminon (Ignátkó Imre). A szokásos évzáró túra és kulcsosházi beszélgetés ez évben a Mecseki Barangolók Társasága által szervezett nyílt túra keretében zajlott. A túra végén a Pécsbányai Közösségi Házban került sor kötetlen beszélgetésre, melyen a jövő évi tervekről is szó esett. Köszönjük az előadóknak a színes, érdekes előadásokat, valamint a programok résztvevőinek a megjelenést! Ezzel az évvel Scheitler Adrienn befejezte a Természetbarátok Klubja vezetését, ezúton is köszönjük a hosszú éveken át végzett kitartó munkáját! 2024-től a klub megújult formában folytatja a működését. Technikai munkák ● Kulcsosházak Baranya vármegyében 5 kulcsosház üzemel tagszervezeteink kezelésében: a Mecsekben a Fehér-kúti kulcsosház (kezeli: POEÜ), a Kardos úti kulcsosház (kezeli: Ifjúsági Unió), a Vörösfenyő kulcsosház (kezeli: Hétdomb TE), a Dél-Zselic területén a Zrínyi kulcsosház (kezeli: Dél-Zselic TK), illetve az Ormánságban a Mailáthpusztai kulcsosház (saját tulajdonú házát működteti a Dráva TSE). A püspökszentlászlói Bazsarózsa kulcsosház (kezelője a Pécsi Vörös Meteor SK Természetbarát Szakosztálya) 2023-ban sem fogadott vendégeket, működése – tulajdonjogi kérdések miatt – egyelőre szünetel. Köszönjük egyesületeink tagjainak önzetlen munkáját, amit a kulcsosházak fenntartása, működtetése érdekében végeztek. ● Turista útjelzések felújítása 2023-ban Baranya vármegye turistaútjain összesen 98,88 km hosszan festettünk, újítottunk fel útjelzéseket. Kisebb nyomvonal-módosítás történt a Dél-Zselicben Terecseny és Sasrét között a P jelzésen, Karácodfa és a K sáv közötti szakaszon a K jelzésen, illetve Baranyajenő és a Hármashatár között vezető P▲ jelzésen (ez utóbbinál a P sávval fonódva haladó jelzésszakasz megszűnt, és a P▲ jelzést P váltotta fel). A Villányi-hegységben Diósviszlónál a K+ jelzés egy K sávval fonódó szakasza megszűnt, a folytatása pedig az autóbusz-megállóig K -re változott. A Mecsekerdő Zrt. Szigetvári Erdészet kérésére a Dráva TSE és a Dél-Zselic TK jelzésfestői felújították a Mozsgó és Almáskeresztúr, volt homokbánya között vezető Ezüsthárs tanösvény jelzéseit, valamint megkezdődött – a Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub kivitelezésében – a Skóciai Szent Margit emlékút jelzéseinek a felújítása. Néhány, gyakorlatilag nem járt utat, illetve feleslegesen fonódó jelzést megszüntettünk. A változásokat jeleztük a Cartographia Kft.-nek, a megfelelő térképi változások átvezetésére. A felújítási munkákat a Dél-Zselic Természetbarát Klub, a Dráva Természetbarát Sport Egyesület, a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE), a Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör (POEÜ), a Tenkes Természetbarát Egyesület útjelzésfestői és segítőik, valamint a Baranyai-dombság területén Biki Endre Gábor végezték. Ezen kívül bekapcsolódtak – gyakorlati képzés keretében – az útjelző-vezetői tanfolyam hallgatói. A jelzésfestés nagyrészt a Magyar Természetjáró Szövetség támogatásával valósult meg. Az útjelzések felújításában részt vettek: Baranyai-dombság területén: Biki Endre Gábor Dél-Zselic TK: Fogaras Csaba, Németh Nikolett, Strasser Éva, Strasser Péter Dráva TSE: Gida Tibor, Jancsi Attila, Király Zsuzsanna, Krifka Lászlóné, Romvári Tibor, Stiksz Zsuzsika Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE): Banga Sándor, Fejes Eszter, Gálicz Marika, Katona Zsanett, Kláricsné Kemler Viola, Kovács Hajnalka, Polyák Lívia, Rostásiné Kürti Melinda, Takács Ferenc, Takács Judit, Takácsné Király Judit, Ungvári László Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub (PTKK): Rostás László, Simon Szilvia, Varga Péter, Vasas László Pécsi Orvos-Egészségügyi Sportkör (POEÜ): Angster Gábor, Balázs Katalin, Nagy Balázs, Ortmanné Ajkai Adrienn, Pfeiffer Zsuzsanna, Rácz Eszter, Rácz Róbert, Tóth Zsolt Tenkes TE: Andrasek Csaba, Andrasekné Dávid Erika, Balog Árpád, Dukai Tibor, Hargitai Hunor, Hargitai László, Hodics Mária, Pálinkás István, Ujságh Zsolt Útjelző-vezető képzés keretében: Bérdi Kata, Both Viktória, Hegedűs Zoltán, Kuttor Eszter, Máthé Tamás, Ortmannné Ajkai Adrienn, Polgár Tamás, Rácz Róbert, Rácz Eszter, Varga Ágnes Köszönjük valamennyiük munkáját! Útjelzés festések/felújítások 2023-ban Turista- jelzés Turistaút útvonala Útvonal hossza (km) Felújítást végző egyesület Nyugat- és Közép-Mecsek K sáv volt IV-es bányaüzem, P sáv elágazás – Aba-liget, Denevér tanösvény elágazás 5,79 Dráva TSE K „bé-lyegző” K sáv elágazás (Abaliget) – cseppkőbarlang 0,04 Dráva TSE K▲ volt IV-es bányaüzem, P sáv elágazás – K sáv elágazás (K sávval fonódó szakasz) 0,85 Dráva TSE S sáv K sáv elágazás – Abaliget, barlang (K sávval fonódó szakasz) 0,91 Dráva TSE K K sáv-S sáv elágazás – Abaliget, barlang (K-S sávval fonódó szakasz) 0,55 Dráva TSE K▲ Cserkút, autóbusz-forduló – Jakab-hegy, K sáv elágazás 2,73 Dráva TSE P Cserkút autóbusz-forduló – K▲ elágazás (K▲-gel fonódó szakasz) 0,54 Dráva TSE K+ Árpádtetőtől D-re, Bányász emlékút elágazás – Hősök tere autóbusz-forduló 1,10 Dráva TSE K▲ Kövestető, K sáv elágazás – Kövestető-kilátó 0,59 Dráva TSE P sáv Kantavári-forrás elágazás – Z sáv (Petnyák) elágazás 3,65 POEÜ P+ Kantavári-forrás elágazás – Rábay-fa (P sávval fonódó szakasz) 0,84 POEÜ K Kánya-forrás – P sáv elágazás (P sávval fonó-dó szakasz) 0,27 POEÜ P P sáv elágazás – Sziklás-forrás 0,01 POEÜ P sáv Kőlyuk – 66-os főút, Kőlyuki Betérő – Sikonda, Fürdő u.-Tölgyfa u. elágazó 4,82 POEÜ Z sáv P sáv elágazás, Sikondától D-re – Sikonda, Fürdő u.-Tölgyfa u. elágazó (P sávval fonódó szakasz) 1,72 POEÜ Z sáv Lapis, Z▲Z elágazás – Éger-völgy, parkoló 3,84 POEÜ K+ Ürög felső a.m. – Éger-völgy, parkoló (Z sávval fonódó szakasz) 0,54 POEÜ S+ Lapis – Melegmányi út (műút), Z sáv elágazás 0,42 POEÜ S▲ Pálosok – Mecsek kapu – Roboz-pihenő – Misinai műút (Szigriszt-kereszt alatt) 2,23 Dél-Zselic TK Z+ Pálosok – Mecsek kapu – S▲ elágazás (S▲-gel fonódó szakasz) 0,40 Dél-Zselic TK P▲ Mandulás – Misina, S sáv elágazás 1,32 Dél-Zselic TK Z Pécsbányatelep, autóbusz-forduló – Z+ elága-zás 1,36 Dél-Zselic TK Összesen: 34,52 Kelet-Mecsek K sáv Kövestető, parkoló – Kisújbánya – Óbánya – 6-os sz. főút 18,90 HOTE K „bélyeg-ző” K sáv elágazás – Vargánya-tanya erdei tábor-hely (Zobákpuszta) 0,06 HOTE S+ Zobákpuszta, műút elágazás – K sáv elágazás (K sávval fonódó szakasz) 0,43 HOTE S+ Csurgó – Hidasi-völgy, K sáv elágazás, (K sávval fonódó szakasz) 0,30 HOTE Z sáv Hidasi-völgy bejárat, K sáv elágazás – Szürke-rét, K sáv elágazás 0,25 HOTE K K sáv elágazás – Szürke-forrás 0,10 HOTE K+ Kisújbányai műút, K sávval fonódó szakasz 0,16 HOTE Z▲ Miske-tető – Kisújbánya (K sávval fonódó szakasz) 0,59 HOTE K■ Kisújbánya, központ – K sáv elágazás (K sávval fonódó szakasz) 0,82 HOTE Z+ Óbánya területén (K sávval fonódó szakasz) 0,79 HOTE Z „bé-lyegző” Dombay-tó, Z+ elágazás – Zengő Ifjúsági Tábor 0,09 Dráva TSE – Dél-Zselic TK Skóciai Szt. Margit emlékút szakasz: erdészeti műút leágazás Pécsváradtól É-ra – Ötös úti kunyhó 4,02 PTKK Összesen 26,51 Dél-Zselic K K+ elágazás – Aligvár-forrás 0,23 Dráva TSE – Dél-Zselic TK K■ Sasrét vadászkastély, P■P+ elágazás – K+ elágazás 2,02 Dráva TSE – Dél-Zselic TK P■ Terecseny, volt vasúti megálló, P sáv (DDP) elágazás – Sasrét, kisvasúti megálló, P+ el-ágazás 3,70 Dráva TSE – Dél-Zselic TK K+ Terecseny, autóbusz-forduló – P■K+ elágazás 0,68 Dráva TSE – Dél-Zselic TK K■ Szentkatalin – K sáv (RPDDK) elágazás 2,09 Dráva TSE – Dél-Zselic TK P▲ P■ Baranyajenő – Hármashatár P sáv elágazás (jelzésváltozás!) 2,73 Dráva TSE – Dél-Zselic TK Z Mozsgó, Szent-kút – László-forrás, volt ho-mokbánya („Ezüsthárs” tanösvény) 7,42 Dráva TSE – Dél-Zselic TK Z László-forrás, volt homokbánya – László-forrás 0,08 Dráva TSE – Dél-Zselic TK Összesen 18,95 Villányi-hegység S sáv Túrony autóbusz megálló – Csukma kereszt, P sáv elágazás 11,77 Tenkes TE K sáv Lokátoros út, S sáv elágazás – útjelző tábla (S sávval fonódó szakasz) 0,77 Tenkes TE K■ Diósviszló, Petőfi u. (K sáv elágazás) – Diós-viszló autóbusz-megálló (új jelzés a K+ helyett) 0,37 Tenkes TE Összesen 12,91 Ormánság Z sáv Tésenfa – Drávacsehi, buszforduló 4,20 Dráva TSE Összesen 4,20 Baranyai-dombság Z sáv Lankás-dűló (K elágazás) – Törökvári-pihenőhely (K L elágazás) 1,90 Biki Endre Gábor Összesen 1,90 BARANYA VÁRMEGYE ÖSSZESEN 98,88 Útjelzés megszüntetések Nyugat-Mecsek K■ Orfűi elágazás autóbusz-megálló – Gubacsos kulcsosház 0,50 km Kelet-Mecsek K K+ elágazás – Fodorgyöpi-kút 0,27 km Észak-Mecsek (Baranyai-hegyhát) Z + Alsómocsolád, autóbusz-forduló – alsómocsoládi országút – Rigac Jancsi emlék-oszlop – Erdészház – Somlyó-tető – Vaskapu, Z sáv elágazás 7,50 km Dél-Zselic P▲ P sáv elágazástól délre – Hármashatár (P sávhoz vezető, ill. azzal fonódó szakasz) 1,34 km Z■ Magyarlukafa, bejárati út am. – Szerenkei-erdő, Z sáv elágazás 5,30 km Villányi-hegység K+ Diósviszló, központ – K sáv-K■ elágazás 0,31 km Baranya vármegye összesen 15,22 km ● Források, emlékhelyek gondozása, egyéb munkák A Mecsekben a források karbantartását, felújítását, a turista emlékhelyek gondozását 2023-ban is első¬sor¬ban a Mecsek Egyesület Munka Osztálya végezte, Baumann József vezetésével. Az alábbiakban Baumann József összegzésében ismertetjük a munkákat. A Mecsek Egyesület 1993 évi újjáalakulása óta, 30 éve szervezzük és végezzük a mecseki források és emlékhelyek ápolását, újjáépítését, 2004 évig a Természetjáró Osztály, majd később a Munka Osztály elnevezéssel. Munkánkat természetjáró egyesületek, iskolák és magánszemélyek segítik. Az elmúlt harminc év alatt igyekeztünk, hogy lehetőségeink szerint minél jobb állapotban legyenek az erdei források, emlékhelyek. Munkánkat segítették a Mecsekerdő Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Biokom Kft. és a Mecseki forrásvédnökök. Köszönet mindazoknak, akik munkánkat az elmúlt évtizedekben kitartóan segítették! A téli madáretetések után a tavasz beköszöntével megkezdődtek a Mecseki forrásvéd-nökök munkái. A források ellenőrzését és tisztítását túráik során szükség szerint elvé-gezték egész évben. Munkájukról rövid beszámolót és fotót küldtek rendszeresen. 2023-ban a felsoroltak végeztek bejelentett munkát: Kámi Róbert, Hírth István, Ujfalusi Máté, Oroszné Kovács Krisztina és diákjai – Pécsi Jókai Mór Ált. Iskola, Balog Ágota és diákjai – Zsolnay Vilmos Technikum, Láng Ferenc, Balotai Gergely, Kusz Mária, Farkas Ádám, 47. (P.C.F) Szent László király cserkészcsapat VI. Cserkészkerület Benkő Csaba csp., Faludi Péter csph., Bende Judit csph. A Hosszúhetényi Turista Egyesület vezetőjének, Takács Ferencnek kérésére megmutattam a források tisztításának munkamenetét. Az Ordas tanya környékén a madárodúk tavaszi ellenőrzését, tisztítását, a téli időjárás beálltával a madarak rendszeres etetését végeztük. Emlékhelyek felújítása 2023-ban: Petőcpusztán a kápolnabelső és a történetét bemutató olvasóállvány teljes felújítása, és ötödik alkalommal a mise és búcsú megrendezése. Temmert Csaba, Temmert Csabáné, Baumann József, Baumann Józsefné szervezték, és rendezték. A Magyarok kunyhója emlékoszlop és pihenőpad felújítása, a Tripammer-fa emlékoszlop felújítása, a Madárodú emlékhelynél a bokrosodott részek tisztítása, emléktábla felújítása. Előadás a Mecsek Egyesület Ötórai beszélgetések programjában a mecseki forrásokról, építőiről és a forrásvédnökökről. Hasonló előadás megtartása az Ifjúsági Unió Pécs felkérésére, Baumann József előadásával. Köszönjük mindenki munkáját, aki hozzájárult a Mecsek hegység és környezetének megóvásához, szépítéséhez. Köszönjük a szorgos munkát azoknak a névtelen segítő-inknek is, akik kirándulásaik alkalmával kitisztították a források előterét, összeszedték a szemetet és óvták környezetünk tisztaságát! Végezetül megköszönjük valamennyi természetbarát társunknak és külső segítőinknek a munkáját, akik bármilyen módon – természetjáró programok, események szervezésével, a rendezvényeken való közreműködéssel, különböző munkák elvégzésével, illetve a tevékenységükről szóló írások, beszámolók közzétételével – hozzájárultak ahhoz, hogy szövetségünk a 2023-as évről is tartalmas, sokszínű beszámolót készíthetett, híven hagyományainkhoz és a baranyai természetjárás országosan is elismert hírnevéhez. Baranya Megyei Természetbarát Szövetség Elnöksége XIII. Desztinációs túra – a „meglepetések” túrája Január 13-án a Mecseket betakaró friss hóban várakozunk a XIII. Desztinációs túra résztvevőire a tekeresi buszvégállomás közelében az utolsó busz megérkezéséig. Min-denki megérkezett, kicsit beszélgettünk, üdvözöltük egymást. Amíg ismertettem a mai „meglepetéstúra” útvonalát, ez alatt egyik túratársunk illatokat és ízeket rejtő mini üvegcséket osztott szét az érdeklődőknek, amikben finom folyadék volt. Mivel az „első meglepetés” megtörtént, így 24-en elindultunk a falu főutcáján a Herman Ottó-tó felé. A védett, száz évnél is idősebb házak mellett elhaladva láthattuk a betelepült németek építészeti stílusát. Már láttuk a horgásztó csónakkikötőjét távolabb, amikor megálltunk a még megmaradt vén eperfák mellett, hogy elmondjam történetüket. A friss havat taposva haladtunk előre és a szépen tisztított, telepített erdőn át láttuk a befagyott, természetvédelem alatt álló horgásztavat. Elértük a „második” meglepetést, ami a néhány hete elkészült aszfaltozott kerékpárút volt. A szép új úton haladtunk és élveztük a szép tájat és a tó jegén szikrázó fénysugarakat. Az útszéli keresztnél – ami néhány méterre volt tőlünk – megálltunk. A régebbi időkben az utak mentén, szántóföldek szélénél kereszteket állítottak. Ezek mel¬lett elhaladva az arra járók rövid imát mondtak. Ezt a keresztet azért láthatjuk most nekünk háttal, mert a régi út a kereszttel szemben volt. A tó építésekor a régi földutat megszüntették a tó medrének kiásásakor. Az ívelten haladó kerékpárutat követve ismerkedtünk a szép szálerdő fáinak sokféleségével, majd jobbra letértünk az útról és a sárga kereszt jelzést követve lesétáltunk a tó gátjáig. A gát fémrácsos hídjára a jég ráfagyott, emiatt most nem javasoltam az átkelést. Néhány éve a fehér színű „szarmata mészkő” hegyoldal egy nagy része leszakadt és emiatt a turistaútvonal megközelítése veszélyessé vált. A fehér sziklaoldalban most feketén ásítanak a Füstös-lik barlangok bejáratai. Elmondtam röviden a Füstös-lik barlangok kutatásának történetét. Sajnos az omlás óta a turistaút ezen rövid szakasza sem veszélytelen. A Kovácsszénájai-tó hídja felé sem járható biztonságosan az ösvény és az ismertetőtábla is félig kidőlt. Visszatérve a bicikliútra hamar odaértünk a horgásztóhoz. Itt pihenőt tartottunk és mindenki fényképezhetett kedvére. Sajnos a közeli Ravasz-kútra rádőlt egy hatalmas fa koronája, ezért megközelíthetetlen. Jó lenne, ha a terület gondozója megszüntetné ezt az akadályt, hogy tiszta forrásvízhez juthassanak a kirándulók és horgászok. A nap melege simogatta arcunkat, amikor folytattuk utunkat Kovácsszénája falu felé. Füziné Kajdy Zita polgármester asszonyt kértem meg, hogy vezessen minket a falun végig. A faluban haladva többen is mutatták, melyik házban laktak nagyszüleik, szüleik. A régi házak gondozottak, eredeti stílusukat meghagyva, felújítva sorakoznak. „Harmadik meglepetés”: Kovácsszénája vendégházánál mosolygó arccal Novák Péter polgármester és segítői, Bányai Gáborné és Gábor Nikolett fogadtak bennünket. Terített asztalon meleg tea, illatozó forralt bor, és finom pogácsa. Mindenki örült a meglepetésnek és fogyasztottuk a finom enni- és innivalót. A kellemes melegben beszélgettünk a házigazdákkal és a túra résztvevőivel. Mint minden jónak, egyszer ennek is vége van, indulnunk kellett tovább. Elbúcsúztunk vendéglátóinktól és folytattuk a túrát felfelé a hegyre. A templomot elhagyva leküzdöttünk egy emelkedőt, és felértünk a temetőhöz. Végigsétáltunk a gondozott temetőn, ahol többen mutatták elhunyt rokonaik sírjait. Kiértünk a mezőgazdasági útra, ahol felfelé haladtunk tovább, és néztük a kitáguló látóhatárt. Egy tisztás szélénél megálltunk, ami alkalmas arra, hogy csoportképet készítsünk a túra résztvevőiről. Ketten fényképeztük a csapatot felváltva, hogy biztosan sikerüljön a megörökítés. Egy telepített erdő feszes sorban álló fái mellett elhaladva lassan felértünk a Kis-hegy tetejére. Innen csodás panoráma nyílik a Mecsek szép hegyvonulatára és a környék kisebb településeire. Óvatosan, lassan ereszkedtünk lefelé az aszfaltot borító havas úton Tekeresre, ahonnan indultunk. Itt néhányan megköszönték a túrát, és elindultak a gépkocsikhoz. A többség a Pécsi-tó partját követő sétautat választotta, ahol a tó tükörjég alatti vízi világát figyelhettük meg. A sétaúton sokan voltak és élvezték a téli napsütést. Megálltunk Palkó Sándor szobránál, aki sokat tett a közeli tórendszerek kialakításáért. A „negyedik meglepetés” Orfűn a Medvehagyma Házban volt, ahol – az orfűi önkormányzat megbízásából – a Sárkányfészek Alapítvány látott minket vendégül. A finom sárgarépa krémet Murányi Zoltán készítette. A kedves vendéglátást örömmel fogadtuk a kellemes téli túra után. Köszönjük minden segítőnknek és résztvevőnek ezt a szép túranapot! Baumann József túravezető „Jégcsap túra” a Csurgóhoz Január 15-én mi is végigjártuk a Hidasi-völgyet. Az időjárás-előrejelzés miatt a túrát sokan lemondták, azt hittem, egyedül leszek. Tévedtem! Nyolcan indultunk, heten tudtuk, hogy mire vállalkozunk, a „tudatlanunk” pedig megbízott bennem. Zobákpusztáról indultunk. A Hidasi-völgy elején volt pár nehéz patak-átkelésünk, de a „java” csak ez után következett: alig 20 cm széles, síkos „út”, egyik oldalán sziklák, másik oldalon meredek partoldal, és lent a patak. Aki itt lecsúszik, nem ússza meg fürdőzés nélkül, és az ilyen szakasz még egyszer megismétlődött (többen ezért mondták le a túrát). Nagyon megkönnyebbültem, amikor ezt a részt elhagytuk. Aztán eleredt az eső. Nem nagyon, csak annyira, hogy kellemetlen legyen. (Én itt vissza nem megyek, inkább bőrig ázok! Senki sem akart visszamenni.) A megfagyott Csurgó vízesés szép volt, mint mindig. Síkos, de az előbbieknél köny-nyebb úton mentünk tovább a K sávon. Az eső elállt. Egy kis kitérőt tettünk a Betyár-forráshoz. Itt is csodás, „kövérre hízott” jégcsapokat láttunk. Pusztabányára nem túl hosszú, de meredek út vezetett föl, az útba dőlt hatalmas fa még mindig ott van, nem egyszerű kikerülni. Eső helyett hódara hullt az égből. Végre felértünk, a fedett „étkező-ben” elfogyasztottuk az életmentő szendvicseinket. Mire elindultunk lefelé az Üvegesek útján, szakadt a hó, ami Hosszúhetényig, sőt a Budai vámig kisebb-nagyobb intenzitással kitartott. Nehéz, de nagyon szép 12 km-es út volt. Biros Béláné Havas januári túra, szikrázó napsütésben Az előző héten fokozódó aggodalommal figyeltem az időjárás-jelentést, és a hét köze-pén eleredő eső láttán „jó kis csúszós-mászós, dagonyázó” túra rémképe ötlött fel bennem. Az „égiek” azonban kegyeikbe fogadtak: gyönyörű „hószőnyeggel” fedték be a talajt és a növényzetet, a mínuszok is jót tettek a terepnek. A hangulatos „kalandtúra” minden feltétele adott volt: friss hótakaró, ragyogó napsütés, a tiszta, kék égbolt, jelzetlen, kevéssé járt útvonal. Január 20-án a túra Oroszlóról indult. Az autóbuszmegállóban Rott Béláné, Vali oroszlói patrióta (régi túratárs) várt bennünket. Kértem, mondjon Oroszló történetéről, nevezetességeiről néhány gondolatot. Elsősorban a templom és a temetőkápolna törté-netéről, felújításáról mesélt nekünk. „A temetőkápolna egyenes záródású szentélye egy XIII. századi templom maradványa. A temetőkápolna középkori eredetű, barokk, majd ro¬mantikus átalakítással. Az első írásos emlék a 14. századból való. Az ún. „pápai tizedjegyzékekből: 1335. Petrus de Capelle S. Mihaelis (vagyis a Szt. Mihály-kápolna Péter nevű papja). A Szt. Mihály-kápolna Egerszeg plébániatemploma volt. Ennek a szentélye a mai oroszlói temetőben lévő emlékkápolna.” Rott Vali elkísért bennünket a falu határában álló „szederfáig”. Innen indultunk tovább dél-délkeleti irányban, a Komló-Godisa vasútvonallal párhuzamosan, a szikrázó napsütésben Bodolyabér felé. Nyugatnak fordulva kereszteztük a vasúti pályát Bodolyabér (már régen) nem működő vasúti megállónál (tavalytól a vasúti közlekedést is megszüntették a komlói szárnyvonalon). Bodolyabér egyházbéri településrészéhez értünk. Megtekintettük a falu címerében is látható, 18. századi haranglábat, majd irány a „hegy”! „Bodolyabér két település; Kisbodolya és Egyházasbér egyesülésével jött létre 1950-ben. Kisbodolya és Egyházasbér nevét egyaránt 1332-ben említették először az okleve-lek. A települések lélekszáma a török idők után indult növekedésnek.” Kövesút vezetett a domb gerincén húzódó szőlős- és gyümölcsöskertekhez. A dombte-tőn álló kőkeresztnél kis pihenőt tartottunk. Némi táplálékot és folyadék utánpótlást vett magához a csapat zöme, majd jelzetlen földúton, délkelet-keleti irányban indultunk el. A lejtmenetekkel és emelkedőkkel tarkított gerincutat a fakitermelők szállító járművei rendesen tönkretették. Szerencsénk volt, hogy hó borított és részben fagyott volt az út. Később a Magyarhertendről induló sárga kereszt, majd sárga háromszög jelzésen haladtunk keleti irányban. Fél óra múlva a Napszentély kilátóhoz értünk. „A betontalapzaton álló, 23 méter magas kilátóból szép kilátás nyílik a Mecsek lankáira és Magyarhertelendre. Tiszta időben a Tubes és a pécsi tévétorony is látszik. 2007-ben adták a négyszintes, egyedi formájú, szép fakilátót. Nevét onnan kapta, hogy az eredeti tervek szerint napóraként is „működött” volna. Ez sajnos nem valósult meg, de név megmaradt. Jelenleg nem látogatható. 2016 nyarán villámcsapás érte, így nemcsak felmenni életveszélyes, hanem a szerkezeti sérülések miatt a közelében tartózkodni is.” FIGYELEM! A torony állapota leromlott, felmászni rá balesetveszélyes és tilos! Káprázatos látványban volt részünk: alattunk a domb lábánál a magyarhertelendi házak között kiemelkedett a templom épülete. Távolabb, az országúton túl a barátúri záportározó vízfelületén csillant meg a napsugár, Barátúr, Kishertelend és Magyarszék hófedte háztetői is kivehetők voltak. Délkeleti irányba tekintve további úti céljaink: az Aranyos-tetőn húzódó bokros erdősáv, távolabb a „Csúcstelep” feletti platón álló hatalmas, magányos fa is jól látszottak. A kilátótól meredek úton indultunk délkeleti irányban, majd a Magyarhertelend – Orfű műutat keresztezve az Aranyos-tetőre kapaszkodtunk fel, s a friss hóban törtünk utat magunknak. A dombot átszelő fasor mellett haladtunk (korábban a sárga kereszt jelzés) a dombtetőre, majd a másik oldalon le. Ezen a részen sok, kerítéssel – a tulaj¬donosok által – lezárt terület van, ezért fokozottan figyelnem kellett az útvonal ter¬ve¬zésénél. Kalandtúránkat folytatva a Mélák és Csúcstelep közti domboldalon kapaszkodtunk az egyre jobban felengedő földúton, hogy aztán végül a Csúcstelep feletti platóra érve, azon kisétáljunk a 2021-ben állított Zsófia kilátóhoz. Nyugat-északnyugatra Bános, a Sínai-hegyen a temető, északra kissé párában Sásd házai látszottak. Visszafordultunk a földnyelven keleti irányban, hogy kerítéssel szegélyezett földúton a Bak-hegy mellett kiérjünk a Szent Márton útra. Északkelet felé a Felső-kis liget mellett elhaladva, az Alsó-kis ligetet érintve jutottunk le a magyarszéki szőlőhegyre. Innen a „karmeliták mellett” a kövesúton értünk le a 66-os főútra. Az úton átkelve (mivel bőven volt még időnk az autóbusz indulásáig) a sikondai Tó Büfében frissítettük fel magunkat. 17 túratársammal együtt kellemesen elfáradva, de sok, szép élményekkel gazdagodva térhettünk haza. Schóber József túravezető A Hétdomb Természetbarát Egyesület 2023-as éve Ismét túrákban, táborokban, találkozókban, kulturális programokban tartalmas évet zártunk! A Komlón, környékén, és távolabb élőket továbbra is térítésmentesen vártuk – 97 tagunkon kívül – valamennyi programunkra, túráinkra. A városi rendezvényeknek ez évben is felkérés szerint aktív közreműködői és segítői voltunk. Csak egy rövid bepillantás: – 2023-ban kiemelt programunk volt június 2-án, pénteken: Emlékezés – ünneplés! “25 a 73-ban!”. 73 éves volt a komlói szervezett természetjárás és 25 éves a Hétdomb Természetbarát Egyesület. Sikeres volt az ünnepi megemlékezés, a diákoknak meghirdetett rajzpályázat és annak kiállításnyitója, eredményhirdetése, valamint szerény turistabálunk. – 2023-ban is – a rendszeres hétvégi túráinkon kívül – gondoltunk az idősebbekre és kezdő túrázókra. A már jól bevált és kedvelt keddenkénti „Túra az egészségünkért!” túráink, és a két éve jól debütált „Vízbenjárás” programjaink is kedveltek voltak. – 2023-ban is fontosak voltak az előző turistavezetőink – Horzsa Sándor, Lafferton Henrik, Eperjesi Ernő, Király László – tiszteletére szervezett, illetve november elején az „Emlékezés a már végtelenben túrázókra” emléktúráink, valamint november végén a Rockenbauer Pálra emlékező túránk Zengővárkonyba. – Ez évben minden évszakban szerveztünk gyerekeknek „Túra az Apróságoknak!” élménytúrát. Mivel a kezdeményezés bevált, folytatni és bővíteni kívánjuk. – Kiemelten kezeltük ez évben is a „Jó szerencsét!” Bányász Emléknapot, tagjainkkal és a hozzánk csatlakozó érdeklődőkkel – végigjárva a bányászathoz kötődő épü¬le-te¬ket, emlékhelyeket – tisztelegtünk munkásságuk előtt, emlékeztünk a bányabalese¬tek¬ben életüket vesztőkre és a később elhunytakra. A bányász élet felidézésével, baráti besz
2024. január 315. szám
MECSEK HÍRADÓ 315. szám 2024. január Adventi séta Pécsbányáról December 11-én került sor a Természetbarátok Klubjának évzáró túrájára a következő útvonalon: Pécsbánya – Tripammer-fa ¬– Fehér-kúti kulcsosház – Rábay-fa – Kantavári-forrás – Kantavár – Pécsbánya (11,5 km, szintemelkedés: 355 m). A túrát a BMTSZ felkérésére a Mecseki Barangolók Társasága rendezte meg. Összesen 27-en vettek részt rajta, köztük Schóber József, a BMTSZ elnöke is, akinek külön köszönjük, hogy eljött. Túravezetőnk, Szuhán-Glass Beáta előző este lebetegedett, így reggel Angi, Tomi és Eszter vette át a vezetést. A túra az Ezerévestől, illetve a Pécsbányai Közösségi Háztól indult, ami számunkra, a Mecseki Barangolók számára fontos hely, hiszen itt kaptuk meg a túravezetői képesíté-sünket is. Angi, Eszter és Tomi gyors egyeztetés után beállítottuk a rádiókat és megbe-széltük, hogy a lányok mennek elől, Tomi és Tibi hátul zárják a sort, a kapcsolatot a rádiókon tartjuk. Angi tartott egy kis előadást Pécsbányáról, a szénbányászat múltjáról, majd elindultunk a zöld kör jelzés kaptatóján. Az idő kegyes volt hozzánk, a szél nem fújt, eső és hó nem esett, viszont volt szép hótakaró és azért sár is. Indulás után és az első 2-3 km-nél sajnos az egyik túrázónak levált a cipősarka, amelyet rögtönözve és ideiglenesen sikerült „megoperálni”. Lassan, de biztosan, a szűz hóban utat törve haladtunk tovább a Tripammer-fáig, ahol megálltunk pár percre enni-inni. Útközben a havas táj gyönyörű volt és mesés, a levegőt szinte harapni lehetett. A fényképek nem tudják teljesen visszaadni az élményt, ezt látni kell, át kell élni! Jól eső érzés volt, minden lélegzettel tisztult a tüdő és feltöltődtünk energiával. A Tripammer-fa után a Fehér-kúti kulcsosháznál álltunk meg, ahol éppen Mikulás-futásra gyűltek a tájfutók – gyerekek és felnőttek egyaránt. Fehér-kút után érintettük a Rábay-fát, elhaladtunk a Kantavári-forrás és Kantavár romjai mellett. Utóbbit csak messziről néztük meg, nem mertük kockáztatni, hogy a várhoz felkaptatva valaki megcsússzon. Innen a volt bányász utat követve Lámpásvölgyön át épségben és biztonságban visszaérkeztünk Pécsbányára. Közben az utolsó emelkedőn felérve a ködbe burkolózott, majd előbújó TV-torony látványa fogadott minket. A közösségi házba érve mindenki kivette részét a munkából és hamar elkészültek a zsíros kenyerek, a tea, emellett sokan hoztak egyéb finom harapnivalót is. Körbe ültük az asztalokat, jóízűen falatoztunk és beszélgetünk, tervezgettük a jövő évet. Szász Tamás Mecseki Barangolók Társasága A Hegyek Napja December 11-e a „Hegyek Nemzetközi Napja”. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2016-ban csatlakozott e jeles nap megünnepléséhez. Idén az eredetileg december 10-re meghirdetett programot – a tavalyi évhez hasonlóan – megint el kellett halasztanunk egy héttel, mivel 10-én egész délelőtt szakadó eső volt. Ismét sikerrel jártunk: de¬cember 17-én, vasárnap napsütésben, szélmentes időben túrázhattunk fel a Jakab-hegyre, ahol a hőmérséklet és az előző hétről maradt, nyomokban még látszó hó a téli hangulatot is biztosította. Délelőtt 10 órától vártuk az érkezőket, a tűzrakóban addigra atiKA melengető – és a vizes fáknak köszönhetően meglehetősen füstös – tüzet csiholt, és lassan a bográcsban a forralt bor is elkészült (Balog Árpi adományaként, melyet ezúton is köszönünk!). És jöttek is a túrázók, egyre-másra, innen-onnan: többnyire Éger-völgyből, de volt, aki Patacsról, Szentkútról, és egy Kecskemétről érkező három fős csapat – akik ugyan nem célzottan erre az eseményre jöttek, csak erre túráztak – is „belecsöppent” az eseménybe. Egyben megegyeztünk: mindenkinek jó volt felérni a Hegyre, ahol a tűzrakó melletti fákra kihelyezve olvasható volt az ez évi mottó: „Valójában nem a hegy az, amit meghódítunk, hanem saját magunk.” (Sir Edmund Hillary). Ez mindenkinek ismét sikerült! Végül is hatvanan gyűltünk össze a Jakab-hegyen, megünnepelni a Hegyek Napját, és – kötetlen, baráti beszélgetések keretében – megvendégelni egymást finom pogácsákkal, sós és édes süteményekkel, gyümölcsökkel és különféle, melengető „tüzes vizekkel”. Ez évben sem maradt el a „szellemi tréning”: ezúttal egy 25 kérdésből álló kvízt lehetett megoldani az arra vállalkozóknak, melynek címe „Mennyire ismered a Mecseket?” volt. A legjobb megoldás: 24 helyes válasz. Az eredményeket összesítve megállapíthattuk, hogy a pécsi és baranyai természetjárók átlagos teljesítménye 70,1 % volt, ami nem rossz, de lehetne még javítani rajta, kedves túratársak! Valamennyi résztvevő emlékül kapott egy kitűzőt, valamint „csúcs csokiként” egy SPORT szeletet. Örültünk, hogy a Hegyek Napján ismét sokan találkozhattunk egymás-sal mi, természetjárók, és emlékezhettünk meg a hegyek és a természet védelméről. Strasser Péter „Nyuggerek” a hegyekben A „Nyugger túrák” túrasorozatot a Dél-Zselic TK tagjai, Strasser Péter, Fogaras Csaba és Futó László kezdték el 2022. október 6-án egy Péter által kezdeményezett, édesapját idéző családi hagyomány újraélesztésével. Még ennek az évnek a végén csatlakoztam én (atiKA), majd 2023 elején Rongyi barátunk, aki ugyan még csak „próba nyugger”, de a következő áprilistól már hivatalosan, a nyugdíjas kort elért emberkeként tarthat velünk. A buszos utazásaink során emlegettem is, hogy csak azért hozzuk magunkkal, hogy legyen, aki fizet is a járaton. De mi lesz jövőre? Kerítünk egy újabb „fiatalkorú” hatvan fölöttit? Még nincs határozat… A kezdeteknél az alapítók kitűzték a túranap időpontját: a csütörtök sérthetetlen. A sok évtizedes túrázásaink alatt annyiszor áztunk és tapostuk a sarat, hogy ez mostantól lehetőleg kerülendő. A Mecseken kívül jártunk az Ormánságban, Villányi-hegységben és a Dél-Zselicben is. A túrák átlagosan 10 km-esek. Az eddigi 53 túrán megtettünk 525,3 km-t és ehhez 12004 m szintemelkedést. Nem valami acélos, mondják most sokan, de mi ezt vállaltuk közös elhatározásból és ezt be is tartjuk! Az év során szívesen csatlakoztunk mások által szervezett programhoz és pár külsőssel kiegészülve toltuk a kereket Remete-réttől Árpádtetőig, a Rockenbauer Pál emlékév keretein belül. A túrákat igyekeztünk különböző „folyadékpótló helyeken” befejezni, melyek száma 30 volt. Ezek közül a „T” betűsök vezetnek és a legtöbbször a „Teca vendéglő” volt a záró helyszínünk. Akik ennek a miértjére keresik a magyarázatot, azoknak csak annyit: szép a környék és itt mindig szívesen fogadnak bennünket! Amit vállalunk, hogy 2024-ben is folytatjuk a „nyugger” túrák sorát és az új folyadékpótló helyek felderítését a vesekövek elleni harcban. Ezt új útvonalak kitalálásával színesítjük majd a Mecsekben és más tájegységekben. Ezekről a programokról szívesen adunk hírt a Dráva TSE honlapján, hátha valakinek megtetszik egy útvonalnak akár csak egy kis szakasza is. Örömmel vettük, hogy régi túrás ismerősünk az egyik közzétett képünk alá ezt írta: „Örök fiatalok”. Hajrá mindenki! Az erdő itt van a hátunk mögött és van egy mondás: „A láb mindig kéznél van”! Aki megteheti, túrázzon, vagy csak sétáljon az egészségéért! atiKA A Mecseki Barangolók meséje Hogy kezdődött? Hadd meséljem el… Egyszer volt, hol nem volt… pontosabban 2022. március 20-án volt és Bólyban. Azaz egészen pontosan egy nappal korábban és Pécsett. Akkor találkozott először Angi, Robi és Tomi (és még néhány túratárs) Eszterrel és Tamással egy teljesítménytúrán. A Laci-forrás meredek emelkedőjén elmélázva (pontosabban rácsodálkozva, hogy miért is kell egy túrának ilyen meredek hegyoldalban vezetnie...) beszélgetésbe bocsátkoztak, majd a teljesítménytúra végén a megérdemelt babgulyásukat kanalazva is viszontlátták egymást. Akkor még nem tudták, csak sejtették, hogy… Másnap, vasárnap az ország több pontjáról, többségében Somogyból, Tolnából és Baranyából, de még Pest környékéről is többen felkerekedtek egy közös céllal, hogy Bólyban elinduljanak a bronzjelvényes túravezetővé válás rögös, erdőkön-mezőkön, hegyeken-völgyeken áthaladó ösvényén, ahol a Demeter Egyesület és barátaik vezették őket. Megismerkedtek olyan varázslatokkal, mint a térképolvasás, tájolóhasználat, útkeresés, útvonaltervezés, „satöbbi” (ami egyébként varázs- és kulcsszó is lesz a történetben). (Az út eme részével reményeink szerint a kedves olvasót is megismertethetjük majd különböző képzések keretein belül.) A már említett öt barangolón kívül itt alakult az ismeretség Beával valamint Klárival, aki tapasztalataival a csapat egyik kedvenc oktatója volt. Szó szót, alkalom alkalmat követett, és a nagy csapat lassan összeállt. A túravezetővé válás egyik nagy kihívása volt többek között, hogy tájékozódási túraversenyen bizonyítsák rátermettségüket, megleljék az összes bóját, kiállják a kemény próbákat, mint lépésszámlálás, irányszögmérés, „satöbbi”. Merthogy ez lett a neve a versenynek: SaTöBbi Kupa. (Ugye mondtam, hogy ez varázs- és kulcsszó lesz a történetben.) Kiderült ugyanis, hogy ez a tájékozódási túraverseny egy régen elveszett hagyományos program volt Baranyában. A majdnem elfeledett versenyt a csapatot felkészítő Demeter Egyesület Évi és Albi vezetésével Abaligeten felélesztette, majd megszületett a nagy gondolat: nevezzük át ELSŐ (1.) SaTöBbi Kupának! Érezzük a döntés súlyát, ugye? Ha van első, kell második is. És a sikeres bronzjelvényes túravezetői vizsgát tett csapat baranyai tagjai: Bea, Angi, Robi, Kriszta, Tomi, Eszter, Tamás összefogtak, tanáraik: Évi, Albi, és Klári, valamint Pánó és András segítségével, akiken ekkor már az ezüst jelvény ragyogott, és szembenéztek egy újabb kihívással: megszervezték 2023. március 25-re a MÁSODIK SaTöBbi Kupát, aminek sikerén fel-buzdulva néhányukban - Angi, Bea, Eszter, Robi, Tamás, Tomi - megfogant, majd meg-erősödött a gondolat, hogy szeretett hobbijukat, a természetjárást, annak különböző formáit, mint a teljesítménytúrázás, tájékozódási túraverseny, nyílt túrák vezetése, satöbbi, szervezett formában, immár hivatalos egyesületként űzzék. Hogy teljes legyen a nagy csapat, meghívták a kiváló tapasztalatokkal bíró Klárit, és csatlakoztak az ifjak, Julianna és Noémi is, végül Viki, akit csak úgy elkapott a Barangolók forgószele. Tomi és Robi, valamint barátaik teljes erőbedobással újítanak fel és szépítenek turistapihenőket, Eszter és Tamás pedig már hivatalosan is segíthet a turistáknak eligazodni az erdőben a szép és informatív jelzések megfestésével. De, az akkor még leendő Barangolók időközben többször bizonyították rátermettségüket olyan hirtelen felmerült kihívásokban is, mint a BMTSz felkérésére elvállalt kitelepülés és programszervezés a Föld Napján, ahol bemutatták kabalájukat, totemállatukat: a Túramacit is. Eddig a történet kezdete. A folytatást pedig szeretnénk természetjárást már kedvelőkkel, vagy most megkedvelni kívánókkal közösen írni… Legyél Te is részese a kalandos mesének! Tanulmányozd át a küldetésünket, melyet hamarosan elérhetővé teszünk oldalunkon, és ha magadénak érzed, Te is lehetsz Mecseki Barangoló! Alapító tagjaink: Szuhán-Glass Beáta elnök, Fenyves Angelika titkár, Balázs Róbert vezetőségi tag, Kuttor Eszter vezetőségi tag, Szász Tamás vezetőségi tag, Both Viktória, Polgár Julianna, Polgár Tamás, Szász Noémi, Tóth Klára. Kuttor Eszter Mecseki Barangolók Társasága TURISTA FARSANGI BÁL A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Mecseki Barangolók Társasága szeretettel meghívja a régió természetbarát egyesületeit turista farsangi báljára, mely 2024. február 3-án, szombaton 18 órakor kezdődik a Pécsbányai Közösségi Házban (Pécs, Gesztenyés u. 17.). Dress code: jelmez, de legalább álarc. A bál programja: 18.00: megnyitó 19.00: vacsora 20.00: játékos farsangi vetélkedő 21.00: farsangi úri-muri, zene, tánc, móka, kacagás 23.00: tombolasorsolás és a jelmezverseny eredményhirdetése 23.30: folytatódik a farsangi úri-muri kifulladásig Részvételi díj: 3900 Ft/fő, mely tartalmazza a belépődíjat és a vacsora költségét. Az italok és az édes/sós sütemények batyus formában kerülnek a vacsoraasztalra. A bált megelőzően 15.00 órától játékos túrát indítunk a környéken, melyen 2-5 fős csapatok vehetnek részt. Az egész napra érkezőknek átöltözési lehetőséget biztosítunk a közösségi ház termeiben, valamint igény esetében szálláskeresésben is segítünk. Jelentkezési határidő: 2024. január 21., e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A jelentke-zés beérkezését követően visszaigazolást küldünk, amelyben jelöljük a részvételi díj befizetésének lehetőségeit is. A tombolasorsoláshoz szívesen fogadjuk a felajánlásokat. További információ: Szuhán-Glass Beáta ( 20/928-9928). Szeretettel várjuk Somogy, Tolna és Baranya vármegye természetjáróit, akik – velünk együtt – szívesen töltenek el egy jó hangulatú estét! „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya vármegyei szakasza” jelvényszerző túramozgalom kiírása A túramozgalom kiírója: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség A túramozgalom célja: a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, a „kéktúrázás” és általában a túrázás, a jelvényszerző túramozgalmak, valamint a vármegye turistaútjainak népszerűsítése. A túramozgalom útvonala a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya vármegyei szakaszán vezet végig. Ehhez hozzákapcsolódik még egy-egy rövid szakasz a Somogy és Tolna vármegyék felé eső első pecsételő helyig. Az útvonal 1995-től az „E7 Európai Hosszútávú Vándorút” része. A túramozgalom bármely irányban és bármilyen szakaszokra bontva teljesíthető. A túra összes távja 98,1 km. Szakaszolása a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség által kiadott igazolófüzetben található. Felhasználtuk a Magyar Természetjáró Szövetség honlapján szereplő adatokat. A túramozgalom pecsételő helyei: Gálosfa – Országos Kékkör információs tábla Felsőkövesd – hirdető tábla Nagymáté – arborétumban a filagória oszlopán Abaliget, vasútállomás – a vasútállomás épületének peron felöli oldalán Abaligeti-barlang – a barlang bejárat előtti esőbeálló fa szerkezetén Jakab-hegy – Országos Kékkör információs tábla a Zsongor-kő lejáratnál Büdös-kúti kulcsosház – a ház tornácának oszlopán Fehér-kúti kulcsosház – az épület nyugati falán Volt Hársas kulcsosház – a kék és zöld sáv jelzésű turistautak elágazója közelében lévő filagóriánál Zobákpuszta – a Vargánya-tanya K-i bejáratánál az épület falán Kisújbánya – a település központjában, a volt kulcsosház kerítés melletti falrészén Óbánya – a Jéhn-kocsma bejárata mellett Apátvarasd, vadászcsárda – a volt vadászcsárda kerítésének oszlopán Bátaapáti – általános iskola és óvoda Önkéntesen teljesíthető pont – Zengővárkony, Rockenbauer Pál sírja A túramozgalom igazolása történhet a Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra” füzetben, vagy a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség által kiadott „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya vármegyei szakasza” igazolófüzetben a megadott helyeken történő bélyegzéssel. (Annak, aki Magyar Természetjáró Szövetség által kiadott „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra” füzet felhasználásával kívánja igazolni a teljesítést, és a Baranya vármegyei szakasz végigjárását 2024. január 1. után kezdi meg, az igazolófüzetben Nagymátén és a volt Hársas kulcsosháznál is kell bélyegezni az útszakasznak megfelelő oldalon attól függetlenül, hogy erre a füzetben nincs külön kijelölt rubrika. Aki a baranyai szakaszt 2024. január 1. előtt már lejárta, és a megfelelő pecséteket elhelyezte a füzetben, utólagosan nem kell a Nagymáté és a volt Hársas kulcsosház bélyegzőket beszerezni, a teljesítést elfogadjuk ezek nélkül is.) Indokolt esetben elfogadjuk a sérült vagy hiányzó bélyegzőről készített fényképet is, ami tartalmazza a fényképezés dátumát és a hely koordinátáit. Egy önkéntesen teljesíthető pont is felkereshető Zengővárkonyban, Rockenbauer Pál sírjánál. Kérjük, hogy amennyiben sérült, eltűnt bélyegzőről tudomást szerez, azonnal jelezze a túramozgalom kiírójának az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. A „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya vármegyei szakasza” túra-mozgalom igazoló füzete beszerezhető a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség irodájában (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Az igazoló füzet ára 1000 Ft, mely tartalmazza a teljesítésért járó kitűző árát is. A túramozgalom teljesítésének elbírálása a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség irodájában történik (7621 Pécs, Tímár u. 21. I. emelet). Az igazoló füzetet le lehet adni személyesen vagy postai úton felbélyegzett, megcímzett válaszborítékkal. A szövetségi iroda nyitva tartása: keddenként 16.30 és 18.00 óra között, érdeklődni a +36204378314 telefonszámon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen Schóber Józsefnél. A leadott igazolófüzetet és a túramozgalom kitűzőjét az elbírálás után kézhez veheti a szövetség irodájában, vagy a hozzánk elküldött válaszborítékban juttatjuk el a teljesítőhöz. A postai feladás során történő sérülésért, elvesztésért a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség nem vállal felelősséget! A túramozgalom kitűzője: A túrákhoz használható papír alapú térképek: Zselic (1:60 000, 1:40 000), Mecsek (1:40 000), Szekszárdi-dombság (1:40 000), Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra atlasz (1:40 000). Jó túrázást kíván a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség! Megújul a Természetbarátok Klubja A Természetbarátok Klubja 2024. évben megújulva várja az érdeklődőket. A BMTSZ vezetősége a 2022. évben végzett túravezetők egy csoportját kérte fel a klub ez évi prog-ramjának összeállítására. Új témák, területek bemutatásával igyekszünk változatossá tenni az összejöveteleket az érdeklődők számára. A tervek szerint Baranya vármegye természeti értékei mellett az épített és a kulturális, történelmi örökségek is bemutatásra kerülnek, pl. meteorológia, gyógynövény- és gombaismeret, a méhek világa, Pécs török kori emlékei, a siklósi vár megújulása, Pécsbánya története, a szigetvári várkapitány, a Zsolnayak élete és Pécsett betöltött szerepe, Sopianae késő római ókeresztény temetője a világörökség helyszíne, Jakab-hegy vaskori földvárának titkai, stb. Az előadások, látogatások új időpontban (minden hónap 2. keddi napján), és az előző évektől eltérően nem minden esetben teremben kerülnek megrendezésre, hanem külső helyszíneken is. A pontos helyszínekről és időpontokról a Mecsek Híradóban, ill. a BMTSZ honlapján jelenik meg tájékoztatás. Fenyves Angelika Mecseki Barangolók Társasága MÚLTIDÉZŐ A hajdani mecseki szenzáció – a Pécsi Vidámpark története Az idősebb Pécs és környékbeli generáció bizonyára emlékszik a Mecseki Vidámparkra, mely a Mecseki Parkerdőben, a TV-torony közelében működött és a város szerves részét alkotta 50 éven keresztül. A Vidámpark azonban 12 évvel ezelőtt végleg bezárt, mára csupán a kapu maradványai és az egykori játékelemek hűlt helye maradt. A kezdetek és a fénykor A Pécsi Vidámpark 1961-ben nyitotta meg a kapuit. A körülbelül 50 játékelemből álló, 5 hektáron elterülő park az előző rendszerben élte aranykorát – többnyire az 1960-as, ’70-es években volt a legnépszerűbb. Május elsején, gyermeknapokon és a park kiemelt rendezvényein szinte mozdulni sem lehetett a tömegben. A parkot közel 600 helyi lakos önkéntes munkájával és segítségével építhette meg a város, ami az évek során folyamatos bővítéseknek nézett elébe: 1965-ben a 8-10 holdas park területén megépült az Elvarázsolt kastély, 1966-ban pedig egy szabadtéri színpadot is kapott, ahol később neves előadók léptek fel, mint például az Edda vagy a Beatrice. A Mecsek „gigantikus lakója” A ‘korábbi’ látogatók még emlékezhetnek a Vidámpark legnagyobb „lakójára”: a MA-LÉV Li-2-es, HA-LIS lajstromjelű gépére, ami az évek során a Mecsek szimbóluma lett. Ez a géptípus az amerikai DC-3 alapján gyártott szovjet változat volt. A pécsi gép 1952-től a Magyar Néphadsereg 301-es oldalszámú gépe volt, 1957-től a MALÉV-hez került, mint HA-LIS lajstromjelű utasszállítógép. Ezt a gépet a leselejtezése után, 1964 tavaszán szállították a pécsi vidámparkba, ami negyven éven keresztül nyújtott otthont a „vasmadárnak”. 2000-ben egy lelkes csapat elhatározta, hogy repülőképessé tesz egy ilyen gépet, a vá-lasztás pedig a pécsi parkban lévőre esett. Azonban mint kiderült, a repülő állapota az évtizedek során nagyon leromlott, ezért a Szolnoki Repülőmúzeumban kiállított, sokkal jobb állapotban lévő gépet választották. Persze a múzeum sem adta olcsón, egy ugyan-ilyen típusú repülőgépet kértek cserébe, méghozzá a pécsit. A gigantikus gépet csak a szárnyak leválasztásával tudták szállítani, viszont az elkészülte után újra összerakták. A sokak által kedvelt vidámparki gépet 2007-ben a Szolnoki Repülőmúzeum légierő szabadtéri kiállításán helyezték el, ahol újra az eredeti, zöld festésével és 301-es oldalszámával látható. A repülőgép elszállítása nem volt hiábavaló, hiszen jelenleg az egész világon az egyetlen működőképes Li-2-es gépe a miénk és ez a pécsi „testvérének” is köszönhető. A Pécsi Vidámpark hanyatlása A vidámpark pusztulásának kezdete a rendszerváltáshoz vezethető vissza. Többször próbálták megmenteni, később Retroparkká is átnevezték, de a fiatalokat már nem kötötte le ez a fajta szórakozásmód és elkezdtek más lehetőségeket keresni. Nagyjából ettől az időszaktól kezdődött el a park lassú halála. A kétezres évek közepére már szemmel láthatóan csökkent a park népszerűsége. Ekkor-tájt történtek meg az utolsó felújítások a parkban, sőt ekkor még új játékelemek is érkeztek, de hiába. Az évtized végére a kb. 50 játékelemből már csak alig fele volt használatban. Ekkor a park napról napra küzdött a túlélésért, rengeteg adósságot halmozott fel. 2011. szeptember 1-jén a Pécsi Vidámpark végleg bezárta kapuit. Fennmaradásához körülbelül évi 20–25 000 látogatóra lett volna szükség az 5000 helyett. Történtek nyitási próbálkozások a 2012-es évre is, de ennek anyagi terheit a város már nem tudta vállalni. A funkció és őrzés nélkül maradt vidámparkot hamar megtalálták a fosztogatók, vandálok, fémtolvajok és a hajléktalanok. Amit fizikailag lehetett, azt kinyerték a parkból, amit pedig nem, azt összetörték és lerombolták. Egy jóval korábbi látogatásom alkalmával, mikor a Vidámpark ugyan már bezárt, még javában állt az egykori elhagyatott kastély épülete és még régi belépőjegyeket is láttam a földön heverve, azonban néhány évvel ezelőtt, mikor ismét jártam a területen, csupán betontalapzatok és elvétve egy-két rom sejtette, hogy ott egykor vidámpark működött. Érdekesség, hogy a park kellékeinek egy részét a Die Hard ötödik epizódjában láthattuk volna viszont, a hírhedt ukrajnai szellemváros, Pripjaty díszleteként, azonban a soha nem használt vidámpark jelenete végül nem került be a moziba, ellentétben az Ideglelés Csernobilban című filmmel, amiben látható volt néhány vidámparki kellék. A forgatás után ezek már nem is kerültek vissza a városba. Ugyan a Mecseki Vidámpark már több mint egy évtizede nem üzemel, a vidámpark területe jelenleg is népszerű kirándulóhely, hiszen itt található a Mecseki kisvasút végál-lomása és a Pécsi Állatkert is. Hautzinger Anna (Forrás: mediaiuris.hu) HÍREK • Új egyesület alakult: Mecseki Barangolók Társasága néven új természetjáró egyesü-let alakult szövetségünkben. A megalakulásról szóló írást lásd fentebb (A Mecseki Barangolók meséje)! • Megújul a Természetbarátok Klubja: a klub programjait hosszú éveken át Scheitler Adrienn szervezte, akinek ezúton is köszönjük áldozatos munkáját. 2024 februárjától a klub megújult programokkal, és új időpontban (minden hónap második keddjén) várja az érdeklődőket (lásd fentebb!). A Mecsek Híradó továbbra is a hónapok első keddjén fog megjelenni nyomtatott formában, átvehető a szövetség irodájában. • Új jelvényszerző túramozgalom: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2024. január 1-től – Winterwerber Péter baranyai túrázó alapötletére épülő – új túramozgalmat hirdet meg „Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra Baranya vármegyei szakasza” címmel. A túramozgalom kiírását lásd fentebb! A túramozgalom indításával kapcsolatban két új bélyegzőhely is kialakításra került a kéktúra útvonalán, ill. annak közelében: a Dél-Zselicben Nagymátén (ahol eddig is volt bélyegződoboz „matricákkal” ellátva), illetve a Közép-Mecsekben, az egykori Hársas kulcsosház közelében, az esőháznál. Ezeken a helyeken a kéktúrához hasonlóan kell bélyegezni, tehát a túrázóknak bélyegzőpárnát vinni kell magukkal. • Nyílt túra változás: az eredetileg január 7-re tervezett „Nagyfa” (Pörböly – Nagyfa – Baja) nyílt túra a Duna áradása miatt január 27-én lesz megtartva (lásd: Nyílt túrák!). • Tönkrement a bakócai kilátó: a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala közelében, a Nagymáté elágazó és Alsókövesd közötti szakaszon található kilátó (a hozzá bevezető utat kék háromszög jelöli) teljes belső szerkezete leomlott, a kilátó megközelítése is életveszélyes! • Természetjárók elismerése: szövetségünk elnöksége a 2024. február 10-én tartandó küldöttgyűlésen ismét szeretné megköszönni az aktív természetjáróknak az egyesüle-tüket, vagy a szövetséget segítő munkáját. Kérjük tagszervezeteinket, hogy az elismerésekre a javaslataikat – rövid indoklással – 2024. január 23-ig juttassák el Schóber József elnöknek e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), vagy adják le személyesen a szövetségben. • Egyéni túrapontverseny: kérjük a tagszervezeteinket, hogy azon tagjaik névsorát, akik 2023-ben 1000 túrapont felett teljesítettek, és a túrapontversenybe szeretnének benevezni, 2024. január 23-ig juttassák el Jancsi Attilának e-mailben (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), a kategória (50 év fölötti, ill. alatti férfi, ill. női) megjelölésé-vel. A kategóriák első három helyezettjeit oklevelet kapnak, melyeket a februári kül-döttgyűlésen adunk át. • Beszámolók: kérjük azon tagszervezeteinket, amelyek szeretnék a 2023. évi tevé-kenységükről szóló beszámolót közzétenni, küldjék azt el e-mailben Strasser Péternek január 23-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, így azt a Mecsek Híradó februári számában megjelentetjük. Rendezvények • január 13., szombat: „Télies Mecsek 35, 16; Hó-PITE 10” teljesítménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs–Éger-völgy, Teca Mama kisven-déglő, 6.30-8.00 (35 km), 8.00-10.00 (16 km), 8.00-11.00 (10 km). Cél ugyanott. Ne-vezési díjak: 2200, 2000, ill. 1600 Ft/fő (diákoknak, ill. Mecseki Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény). Információ: Bota János ( 30/993-8595). • január 19., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), időpont: 17.00. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • február 3., szombat: Turista Farsangi Bál a régió turista egyesületei tagjainak. R.: BMTSZ, Mecseki Barangolók Társasága. Helyszín: Pécsbánya, Közösségi Ház. A részletes kiírást lásd fentebb! Nyílt túrák ► január 6., szombat: „Baranyai Aurél Emléktúra”. Útvonal: Szentkúti buszforduló – Cinke tanya-emlékkő – Róka út – Büdös-kút – Remete-rét – Szentkút – Éger-völgy (13 km, szintemelkedés: 325 m). Találkozás: 9.10-kor a szentkúti autóbusz-fordulóban (24-es járat, Fagyöngy utcából 8.24-kor indul, az Árkádnál 8.44-kor, az uránvárosi buszpályaudvaron 8.57-kor lehet felszállni rá.). Túravezető: Tóth Klára ( 20/527-8913, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 7., vasárnap: „Dobogóra fel! Májki Emléktúra”. Útvonal: Szászvár – Do-bogó – Szászvár (16 km, szintemelkedés: 535 m). Indulás: Szászvár autóbusz-állomásról 8 órakor. Túravezető: Berki László, Hang Csaba /Szászvári Mocorgók SZE/ ( 30/650-5418, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 13., szombat: „XIII. Desztinációs túra – Tavak mentén, hegytetőn át”. Útvonal: Tekeres – Kovácsszénája – Kis-hegy – Tekeres – Pécsi-tó – Medvehagy-ma ház (10 km, szintemelkedés: 260 méter). Találkozás: Tekeres autóbusz-fordulóban 9.15-kor (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 23-as kocsiállásáról 8.30-kor induló orfűi buszjárattal). Orfűről vissza Pécsre 14.51-kor, vagy 17.26-kor indul autóbusz. Túravezető: Baumann József /Mecsek Egyesület, Dráva TSE/ ( 20/474-7151, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 20., szombat: „Téli barangolás a Napszentély-kilátóhoz”. Útvonal: Oroszló – Bodolyabér (Egyházbér) – Napszentély-kilátó – Aranyos-tető – Csúcstelep – Bak-hegy – Alsó-Kis-liget – Sikondai elágazás am. (16 km, szintemelkedés: 423 m). Találkozás: 7.30-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 14-es kocsiállásánál, a veszprémi busznál (az autóbusz 7.40-kor indul, Oroszlóra érkezik 8.15-kor). Oroszlóról 8.25 órakor indul a túra. Túravezető: Schóber József /Dráva TSE, Vándormadár BK/ ( 20/437-8314, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 27., szombat: „Nagyfa”. Útvonal: Pörböly – Nagyfa – Baja (20 km, szint-emelkedés: elhanyagolható). Találkozás: 9.10-kor Pörböly, autóbusz-váróteremben (elérhető a pécsi távolsági autóbusz-állomás 10-es kocsiállásáról 7.15-kor induló bajai buszjárattal). Túravezető: Becze László /Fekete Bárány TE/ ( 30/172-2821, e-mail: e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► január 27., szombat: „Tettyétől Szentkútig”. Útvonal: Tettye – Irma út – Dömörkapu – Mandulás – Remete-rét – Szentkút (11 km, szintemelkedés: 349 m). Találkozás 9.30-kor Pécsett, a Főpályudvarnál a 33-as autóbusz megállójában (a busz 9.45-kor indul). Túravezető: Földes Béla /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 30/232-5528, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► február 3., szombat: „Balázs napi tekergés”. Útvonal és táv: meglepetés! Az indulás helyét és időpontját – a túrát megelőzően – szövetségünk honlapján fogjuk közzétenni (www.baranyatermeszetbarat.hu). Túravezető: Nagy Balázs /POEÜ/ ( 20/796-5582, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► február 4., vasárnap: „Zengőkerülő”. Útvonal: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Zengő-nyereg – Pécsvárad (11,7 km, szintemelkedés: 360 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásánál, a Szekszárdra induló autóbusznál (a busz 9.00-kor indul). Túravezető: Becze László /Fekete Bárány TE/ ( 30/172-2821, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna 20/376-6437) ► január 7., vasárnap: „Újév köszöntő pezsgős túra”. Útvonal: Kárász – Vörösfenyő kulcsosház – Kárász (11 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Sashalmi Lajosné, Ági. ► január 9., kedd: Túra az egészségünkért! – Cserma-aljai fák között. Indulás: a 8.00 órai sikondai buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► január 14., vasárnap: „Tél a Közép-Mecsek fái között”. Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Letics – Fehér-kúti kulcsosház – Tölgyes út – Andor-forrás – Tripammer-fa – Árpád-tető (10 km, szintemelkedés: 210 m). Indulás: a 7.30-as pé-csi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► január 21., vasárnap: „Jégcsap-túra”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Betyár-forrás – Csengő-hegy – Zobákpuszta (12 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► január 23., kedd: Túra az egészségünkért! – A „széki” malomtól Sikondáig. Indu-lás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► január 28., vasárnap: „Barangolás a szendergő Püspökszentlászlón”. Útvonal: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Zobákpuszta (9 km, szintemelkedés: 150 m). Indulás: a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit. DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► január 13., szombat: Tematikus barlangtúra az Abaligeti-barlangban – földrajz. A program résztvevői az általános barlangi túránál részletesebben ismerhetik meg a barlang kialakulásának földrajzi folyamatait, a karsztterületek működését. A tematikus túra során nem csak szemügyre vehetjük a szebbnél szebb cseppköveket, a barlang oldásos és koptatásos formakincsét, hanem kialakulásukról, fejlődésükről is számos érdekességet hallhatunk. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 14.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A résztvevők maximális létszáma 20 fő. A programon való részvételt 12 éves kor felett ajánljuk. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges! ( 72/496-766). ► január 20., szombat: Dzsungeltúra a Dráva árterében. A túrán a Dráva árterében lévő ligeterdőkön át vezet az út. Néhány helyen teljesen természetes úton létrejött er-dőkkel is találkozhatunk, összehasonlíthatjuk őket a szintén megfigyelhető kezelt er-dőkkel. A drávai zátonyokon és az ártérben fekvő holtágak mellett az ott élő állatok (hód, vidra, aranysakál, madarak) életnyomait kereshetjük és figyelhetjük meg. Ha szerencsénk van, rétisast, jégmadarat és hideg idő esetén a Dráván tartózkodó vízimadarakat is megfigyelhetjük. A Dráván lévő mesterséges kövezések környékén megfigyelhetjük azok mederalakító hatását és azt, hogy ez milyen hatást gyakorol a környező élővilágra. A túra résztvevőinek száma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )! Minimum létszám: 10 fő. Korhatár: minimum 10 év. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca; időpont: 8.00 óra. A túra hossza: 18-20 km, időtartama: 6-8 óra. Részvételi díj: 2000 Ft/fő. ► január 27., szombat: VAD-túra. A túra során az érdeklődők eldönthetik, hogy sok vagy kevés a nagyvad a hazai erdőkben, kell-e egyáltalán, hogy legyenek szarvasok, vaddisznók, őzek, milyen hatásuk van az erdei életközösségre, a természetes erdőmű-ködtető folyamatokra, a természeti értékekre. A kirándulás utolsó szakaszán pedig képet kaphatnak arról, hogy mi történik akkor, ha a nagyvadak kedvező életfeltételeket találnak a települési környezetben. Helyszín: Pécs, Dömörkapu; időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 7 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. ► február 2., péntek: Vizes élőhelyek világnapja. A világnap alkalmából a Duna és a Dráva jellegzetes élővilága mutatkozik be az érdeklődőknek. A programon fő szerep jut a természetvédelemnek, hiszen a tiszta víz kiemelkedően fontos az élőlények és az egész ökoszisztéma szempontjából, ezért kémiai vízminőség-vizsgálattal zárul a foglalkozás. A programra előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► február 2., péntek: Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban. A program résztve-vői szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába. A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Mecsek Kiállítás megtekintése is, amelyben a résztvevők egy audiovizuális installáció segítségével átfogó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a legfontosabb kirándulási célpontokról. Helyszín: Pintér-kert Arborétum, Pécs; időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. ► február 6., kedd: DDNP Klub. Bennszülött lepkénk a Szársomlyón: a villányi télibagoly – Laczik Dénes előadása. Helyszín: Tettye Oktatási Központ, Pécs; idő-pont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522–2953. E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. június-augusztus 320. szám
MECSEK HÍRADÓ 290. szám 2021. június–augusztus Újraindul a szervezett természetjárás Kedves Sporttársak, Természetjárók! Gondolom egyértelmű számotokra is, hogy a járványügyi helyzet javulása alapján meghozott legutóbbi kormányrendelet ismét lehetővé tette a csoportos programokat, rendezvényeket. „Szabad a sport a közterületeken, akár egyéni, akár csapatsportról van szó. Magán- és családi rendezvény legfeljebb 50 fő részvételével tartható, egyéb szabadtéri rendezvény legfeljebb 500 fő részvételével korlátozás nélkül tartható (gyű-lés is), 500 fő felett azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt a szabadtéri rendezvényen...” Egyszóval: jöhetnek a tervezett túraprogramok, összejövetelek, versenyek! Persze, most már tudjuk, hogy mit veszíthetünk, ha újra visszatér a járvány, ezért másként szervezzük életünket, nagyobb körültekintéssel, felelősséggel találkozunk másokkal, jobban vigyázunk magunkra és egyesületi társainkra. Megyei szövetségünk nyílt túrái is újraindulnak, s egyéb szolgáltatásaink (keddi ügye-leti rend, Mecsek Híradó, Természetbarátok Klubja) is segítik az intenzívebb kapcso-lattartást. Örömmel várunk benneteket keddenként is, segítünk, ha túramozgalmak-hoz való igazolófüzetre, vagy éppen térképre, Müller Nándi fotóalbumaira, könyvei-re, vagy csak egy kis beszélgetésre van szüksége valakinek. Jó egészséget, sok-sok szép, természet közeli élményt, vidám túratársakat, minden jót kívánunk! Természetbarát üdvözlettel: Tóth Klára elnök Jó időben – terepgyakorlat a Kelet-Mecsekben Örömteli szívvel olvastam Tóth Klári elektronikus levelét, melyben május elsejére, a BMTSZ e napra tervezett túrájára a túravezető képzés résztvevőit invitálta egy kis terepgyakorlatra. Nyílt túrát még nem lehetett rendezni a koronavírus miatt elrendelt korlátozások értelmében, de oktatási céllal gyakorlótúrát igen! Oly hosszú ideje nem volt alkalmunk tudásunk gyarapítása okán egybegyűlni, és a már elsajátított isme-retanyagot felfrissíteni! A gyakorlat azt mutatja, terepen sokkal élményszerűbb tudásunkat elmélyíteni. Sze-rencsére az időjárás is kegyeibe fogadott. A szinte kora nyárias meleg még pompáza-tosabbá varázsolta azt a sok nyíló virágot, melyeket alkalmunk volt megcsodálni. A Pécsről Bonyhád irányába közlekedő helyközi busszal indultunk útnak Tóth Klári vezetésével. Dombay-tó elágazásnál egészült ki teljes létszámra a csapat. A zöld kereszt jelzésen haladtunk a tó a nyugati oldalán. Megemlékeztünk Dombay János régész, pécsi múzeumigazgató munkásságáról, az ő tiszteletére állított emlékkőnél. Érintettük a Dombay-forrást, majd végighaladtunk a Patak utcán a Kisnádasdi-forrásig. Itt letértünk a jelzett útról az Arany-hegy irányába. A túra nem hiába kapta a „Titkos ösvényeken” elnevezést, hiszen országosan is jelentős botanikai értékeket őriz a 100 hektáron elterülő természetvédelmi terület, melyet megcéloztunk. Az egy-kori gyümölcsösök, legelők, ritkás erdőfoltok védett növények sokaságának jelente-nek élőhelyet napjainkban. Ebből kifolyólag fokozott óvatossággal közlekedtünk a területen. Rendkívül sok virágzó szépség (tavaszi hérics, bíboros kosbor, keleti zerge-virág, agárkosbor, sápadt kosbor, fekete kökörcsin stb.) mellett a hazánkban csak ezen a vidéken található, fokozottan védett bánáti bazsarózsa életképes populáció-jának látványával is találkozhattunk. Alkalmunk volt képi emlékeket is rögzíte-ni, hadd jusson vizuális élmény az otthon maradottak részére is. Nem kis szerencsénkre atiKA is velünk tartott, így lehetőségünk volt terepgyakorlati feladatok elvégzésére, mérésekre, és gyakorló kérdések megválaszolására útközben. Áthaladtunk a Monyoródi-völgyön, és egy kis pihenőre megálltunk a mandulásnál található gémes kútnál, ahol a túravezető-képzéssel kapcsolatos megbeszélést tartot-tunk. Majd folytattuk az utunkat a Nagy-mezőre, ahol további szépségekben gyö-nyörködhettünk. A területet Hosszúhetény irányába hagytuk el, ahol befejeződött az erre a napra tervezett túránk. Klári példaértékűen strukturált és levezetett túrája igazán értékes volt a számunkra, hiszen mindazonáltal, hogy a látottak mellett rendkívül sok több-letinformációhoz jutottunk, a jó túravezető ismérveit személyesen tapasztalhattuk meg általa. Köszönet a lehetőségért, a jó időért, a társaságért és a tanultak elmélyíté-sének lehetőségéért! Both Viki Elfoglalta helyét a három óriás a Mecsekben Három, fából készült óriás költözött nemrég a Kelet-Mecsekbe, de félni nem kell tőlük, ezek csak szobrok, amelyek a Mecseki Óriás Kaland kincskereső játék részei. A játék egy turisztikai együttműködésének köszönhetően nyolc kelet-mecseki telepü-lés – Szászvár, Kárász, Magyar¬egregy, Hosszúhetény, Mecseknádasd, Pécsvárad, Bikal, Alsómocsolád – összefogásával született meg, szimbóluma a három hatalmas alkotás: Vasgyúró Mecseknádasdon, Kőmorzsoló Hosszúhetényben és Fanyűvő Bikalon. A játék Pesti János Az ördögszántotta hegy mondáinak nyomán épül fel, amelyek szerint az óriások elcsatangolnak a helyükről, és meg kell őket keresni – most a kirándulókon a sor, hogy felfedezzék őket a települések határaiban, hogy segítségükkel játékos módon megismerhessék a Mecsek mondavilágát és történel-mét. Az óriások a helyükre kerültek, de a járványhelyzet miatt a játék egyelőre még nem indult el, annyit azonban már lehet tudni, hogy nagy kalandok várnak az érdeklő-dőkre. A már említett településeken úgynevezett Kincsesházak nyílnak, itt kaphatjuk majd meg a játéklapokat, amelyek tartalmazzák a játék útvonalát, illetve az érintett községek múltjával, jelenével, mondáival kapcsolatos kérdéseket, amelyre út közben kaphatunk választ. Kétfajta játék között választhatunk, az egyik rövidebb és a könnyebb terepen visz végig, a másik pedig az egész térségre kiterjed, és mintegy 20 kilométer hosszan csábít kincskeresésre. Persze nem véletlen a kincskeresés kifejezés, hiszen a sikeres teljesítők kézműves ajándékokat, mesekönyveket kapnak ajándékba. (A mecseki Óriásokról, és a kincskereső játékról az alábbiakban olvashatnak. A szerk.) (Forrás: bama.hu) „MECSEKI ÓRIÁS KALAND” Mecseki mondák kincsvadászata Kedves Kincskereső Vándor, Isten hozott! Tán messzi földről érkeztél, valahol hallottál a Mecsek kincseiről és most próbát ten-nél a felkutatásukkal. Ez azt jelenti, van elég bátorság s kitartás benned, hogy végig-járd azokat az utakat, amelyeket kis falvak, hegycsúcsok, völgyek, rétek, horgosok, patakok, bányagödrök, régi dicső várak regéi öveznek, s nem félsz találkozni azok-kal, akik nem biztos, hogy jó néven veszik, ha felkutatod rejtett birodalmukat. Olyan hős vitézekről, tündérnépekről, mágusokról, boszorkákról beszélek, akik utad folya-mán folyamatosan figyelemmel kísérnek majd, s nem tudhatod, mikor botlasz va-lamelyikükbe, hisz nagy rá az esély, hogy egyszer csak egy domboldali útkeresztező-désben vagy az erdő fái alatt ott áll majd a Vőgyibanya, az Időmester és a földalatti fajzadékok. Egy erde vagy egy tündő vágtat el melletted hófehér szarvasbika hátán. Az Üvegmágus és a Bölcs remete figyel rád. Esetleg Kalán Miska, a cigány favágó és Bargyag, a rablóvezér csatározásának leszel tanúja. Talán láthatod a hegyháti gara-bonciást, amint meglovagolja Mocsoládia gonosz sárkányát. Vagy épp Kósza, a Szélúrfi repül el a fejed felett Sasúr hátán, hogy szerelmével, Rékával, a patak leá-nyával találkozzék. Netán Hétkő, a 700 éves kobold és Csepplidérc kerül az utadba. A Szépasszonyokról – az erdő három boszorkányáról –, s a Bákászról nem is beszél-ve, amint ez az ördögfattya a varázsvesszejét pattingatja. Vagy éppenséggel a Me-csek három óriásainak egyike toppan eléd döngő léptekkel. Mit mondasz, Barátom? Hogy pont az óriások miatt jöttél? Hogy felkutasd Vasgyúrót, Kőmorzsolót és Fa-nyűvőt? A három kolosszust, akik már rég elhagyták eredeti lakhelyüket és most ismeretlen helyen tanyáznak, valahol itt, a Mecsek keleti fertályán, vagy kicsivel odébb, a Hegyhát szelíd lankáin? Tudod, mesebeli kincsek csak a mesékben létez-nek. Ezért most szélesre tárjuk a Mesék Birodalmának Kapuját, lépj be, s leld meg kincseid! Kedves Vándor, igenis bátor vagy! S aki bátor, jutalmat érdemel. Hidd el, utad végén Te is elnyered merészséged és kitartásod méltó jutalmát. Ígérem, óriási kalandozásban lesz részed, s olyan rejtett kincsekre lelsz, mint még soha. Ígérem én, a mesemíves, aki rengeteg időt töltött már e misztikus lények társaságában. Készülj hát, végy egy mély levegőt, s irány a Kelet-Mecsek rengetege! Kincskereső kalandjá-tékunk összes szervezője és a Kincsesházak vezetői nevében kívánok neked élmé-nyekkel teli kutatást! Mecseki óriások Vasgyúró óriás – Mecseknádasd A baranyai mondavilág szerint Vasgyúró olyan irdatlan erővel bírt, hogy puszta kéz-zel bányászta a Zengő-hegy érceit, a kitermelt vasat pedig úgy formázta, mintha kenyértészta lenne. A mecseknádasdi óriás egy nagyjából 3-4 méter magas, akácfá-ból készített alkotás, mely Dechandt Antal munkáját dicséri. Kőmorzsoló óriás – Hosszúhetény/Püspökszentlászló A Kőmorzsoló óriás Püspökszentlászló és Hosszúhetény között, egy békés erdőszélen talált rá új otthonára. A költözködésben Baráth Gábor képzőművész segítette, aki alapanyagot és energiát nem kímélve, sok köbméternyi akácfából alkotta meg a 3-4 méteres kolosszust. Nem csak környezetbarát, de biztonságos is, így a gyerekek nyu-godtan kipróbálhatják, milyen érzés egy óriás tenyerén csücsülni. Fanyűvő óriás – Bikal Az akácfából épített, 3-4 méter magas kolosszust Baráth Gábor szobrászművész alkotta meg, aki mindig is kiemelt figyelmet fordított a környezettudatosságra. A baranyai mondakör szerint a meselény eredetileg a Hármashegy tetején éldegélt, és olyan hatalmas erővel bírt, hogy szabad kézzel, tövestől tépte ki a fákat a talaj-ból. Új pihenőhelyén már visszafogottabb életet folytat, és megelégszik azzal, ha szórakoztathatja a Bikalra látogatókat. A jámbor óriást imádni fogják a gyerekek, hiszen a stabil szerkezet miatt kedvükre mászkálhatnak rajta. Mese a mecseki óriásokról Valamikor réges régen, még annál is régebben, amikorra gondolunk, óriások éltek itt, a Kelet-Mecsekben. Akikről most mesélek, Vashegyen (Zengő), a Hármashegyen és Kőhegyen (ma Kövestető Komló és Hosszúhetény között) meg a környező erdőkben éltek. Három törzsük volt: a Vasgyúrók, a Kőmorzsolók és a Fanyűvők. Vashegyen egy roppant nagy várban éltek a Vasgyúrók; egy közel akkora várban, Köves-hegyen a Kőmorzsolók; s az erdőkben, toronymagas faházaikban a Fanyűvők. A három tör-zset nemcsak lakhelyük különböztette meg, hanem az orruk formája is. A Vasgyú-róknak hegyes, a Kőmorzsolóknak horgas, a Fanyűvőknek tompa volt az orruk. Kinek-kinek címerében is a hegyes, a horgas, vagy tompa orrú óriásfej díszelgett. Mind a három törzsnek hétszer hetvenhét tagja volt, a kicsinyek, a felnőttek és az öregek együttvéve. A Vasgyúrók vasat bányásztak, és abból fegyvereket gyúrtak, a Kőmorzsolók követ fejtettek a várak megerősítéséhez, máskor meg követ morzsol-tak utak építéséhez. A Fanyűvők fákat téptek ki tövestől, mivel sok fa kellett a várak meg a toronymagas házak fűtéséhez. A három óriástörzs békességben élt egymás mellett. Ha időnként ellenséges óriások vagy emberfaló sárkányok törtek rájuk, rög-tön egymás segítségére siettek, és győztek is. (Forrás: mecsekioriaskaland.hu) Kőmorzsoló A pandémia növelte az erdők népszerűségét A pandémia következményeként a szokásosnál is népszerűbbek a pécsi turistautak – az idei tél komolyabb károkat az erdei utakban nem okozott, a helyreállítási munká-latokat már az év elején megkezdte a városüzemeltetés. Beköszöntött a tavasz, egyre többen töltik szabadidejüket az erdőben túrázással. A pécsi turistautakat kezelő Biokom Nkft. tapasztalatai szerint már a pandémia előtt is igen terheltek voltak a malomvölgyi, illetve a Mecsek déli oldalán található erdei utak, és ez az elmúlt évben csak fokozódott. A Mandulásban vagy az Állatkerttől, a Dömörkaputól induló kirándulások mindig is népszerűek voltak, de a mostani tavasz-tól ugyanez mondható el a Tubes, a Lapis és a Remeterét környékéről is – mindez annak tudható be, hogy most azok is a friss levegőre vágynak, akik eddig inkább más szabadidős tevékenységet helyeztek előtérbe. A tél által megtépázott turistautak rendbe tételét már az év elején megkezdte a vá-rosüzemeltetés – a Biokom tájékoztatása szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy szerencsére az elmúlt, viszonylag enyhe tél nem okozott jelentős károkat a pécsi erdei utakban, azaz nem mosta el azokat például a hóolvadás patakokban csurgó vize. A malomvölgyi területen már végeztek is a szükséges munkálatokkal. – A tavakat körbeölelő sétány 6 km hosszan erősen elhasználódott, felsározódott, továbbá több helyen a parti rész leerodált, ezáltal csökkentve a turistaút keresztmetszetét. Március közepén álltunk neki a nyomvonal szélesítésének, majd a zúzalékborítási munkák elvégzésének. A körsétány felújítása április közepére el is készült, beleértve a teljes nyomvonal gépi vibrációs hengerrel történő stabilizálását is – közölte a Biokom. A mecseki túraútvonalak felületével kevesebb probléma adódott, ott jellemzően karbantartási munkákra volt csak szükség. Az elmúlt évben benőtt hajtások vissza-metszése, az időközben elszáradt, vihartört ágak levágása volt az elvégzendő feladat. – A déli oldal 450 hektáros területén csak néhány helyen kellett veszélyesen dőlt, turistaútra húzó száradékot termelni, illetve az autós utakat is csak négy helyen érin-tette veszélyes fa eltávolítása, tehát összességében nyugodt időszaknak mondható útfenntartási szempontból az elmúlt téli időszak – foglalta össze a városüzemeltetési társaság. (Forrás: bama.hu) HÍREK Járványügyi korlátozások feloldása: a kormány 2021. május 23-tól feloldotta a szabadtéri sportesemények rendezésének tilalmát, így ismét szervezhetők egyesü-leti túrák, nyílt túrák, teljesítménytúrák, 500 főig minden korlátozás nélkül (500 főnél több résztvevő esetén a rendezvényen csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni). Zrínyi kulcsosház: a Dél-Zselic Természetbarát Klub kezelésében lévő terecsenyi kulcsosház foglalási címe megváltozott. Szállás rendelhető: Kálló Csaba ( 20/246-0881, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). Könyvajánló: megjelent Müller Nándor könyv- és fotóalbum-sorozatának két újabb kiadványa: Barangolás a Bakonyban (túraleírások: 16 séta, 37 kirándulás és 7 bakancsos túra ajánlata 675 km túraútvonalon), ill. Négy évszak a Bakony-ban (fotóalbum, a Bakony csodálatos tájai, védett növény- és állatvilága, épített öröksége, 168 oldalon, 300 csodálatos fotóval). A könyvek ára 2500, ill. 4000 Ft. Megrendelhetők a szerzőnél ( 20/9575-775, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). Megújult az állatkert melletti kőkereszt: az elmúlt évekre egyre rosszabb álla-potba került Pécsett a Mecseki Parkerdőben, az Állatkerttel szemközt, a buszmeg-álló mellett álló kőkereszt. Talapzata szétfagyott, veszélyessé vált, és a feszület is málladozóban volt. Dr. Kormon József nyugalmazott tiszteletbeli esperes megbí-zásából Petrovics Ottó és Biki Endre Gábor elvégezték a kereszt felújítását. Így ezen a frekventált helyen újra egy megújult Krisztus feszület fogadja az erre járó-kat. Mecsek Híradó: a következő szám 2021. szeptember 7-én, kedden jelenik meg. Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasá-ga internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • PITE 30, 20, 10 teljesítménytúrák. A rendezvény időpontja még nem végleges, kérjük, nézzék a TTT honlapját (www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu), vagy a PITE honlapját (www.pi-te.hu). R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE). Rajt: Abaliget, kemping, 7.00-8.30 (30 km), 7.00-9.30 (20 km), 8.00-10.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1600, 1400 ill. 1200 Ft. Információ: Bota Já-nos ( 30/993-8595). • június 11., péntek: Életmód Klub – Emlékezés: a komlóiak 71 éve szervezett túrái. Őri Zsuzsanna előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. • június 12., szombat: Tenkes teljesítménytúrák (Maraton, 30, 20, 15, 10, 6 km). R.: Dráva TSE, Tenkes TE. Rajt: Siklós-Máriagyűd, túraállomás, 7.00 (Maraton), 8.30-11.00 (10, 6 km); Túrony, Diósvölgyi ifjúsági tábor, 7.00-8.00 (30 km), 8.00-11.00 (20, 15 km). Cél minden távnál a rajttal megegyező. Nevezési díj: 1300 Ft (Maraton), 1100 Ft (30 km), 800 Ft (20, 15 km), 700 Ft (10 km), 500 Ft (6 km). In-formáció: Jancsi Attila ( 20/580-6078). • június 18., péntek: Életmód Klub – Kéktúra a Mecsekben. Őri Zsuzsanna előadá-sa. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. • július 2., péntek: Életmód Klub – Soha nem késő: sport idősebb korban is. Dr. Poronyi Gábor és Gosztolya József előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Időpont: 17 óra. • július 16., péntek: Életmód Klub – Keresztény emlékhelyek képekben. Feketéné Móró Erzsébet előadása. Helyszín: Közösségek Háza, Komló, 48-as tér 1. Idő-pont: 17 óra. • július 17., szombat: „Molnár István Emléktúra”. R.: Mecsek Egyesület. Részlete-ket lásd a Mecsek Egyesület nyílt túráinál! • július 24., szombat: Baranya teljesítménytúra (60, 30, 15, 8 km). E. Hétdomb TE. Rajt: Zobákpuszta, Nomád Táborhely, 5.30-7.00 (60 km), 7.00-8.00 (30 km), 8.00-9.00 (15 km), 8.30-10.00 (8 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1800, 1500, 1200 ill. 800 Ft. A 60 és a 30 km-es távra előnevezés szükséges július 17-ig! Infor-máció és előnevezés: Őri Zsuzsanna (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; 20/376-6437). • augusztus 7., szombat: „Jegenyés János Emléktúra”. R.: HOTE, Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Részleteket lásd a „Nyílt túrák” címszó alatt. • augusztus 8.,vasárnap: „Lafferton Emlék Emléktúra”. R.: Hétdomb TE. Részle-teket lásd a Hétdomb TE nyílt túráinál! • augusztus 14., szombat: „Tenkes éjszakai” teljesítménytúra (20, 10, 5 km). R.: Tenkes TE, Dráva TSE. Rajt: Máriagyűd, közösségi ház (buszfordulónál), 19.00-21.00 (20, 10 km), 19.00-22.00 (5 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1000, 800 ill. 600 Ft. Információ: Balog Árpád ( 30/316-1891). • szeptember 4., szombat: Dechatlon – Mecsek Kapu 28, 14, 7, ill. 1800 m teljesít-ménytúrák. R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület. Rajt: Pécs, Kardos úti kul-csosház, 6.30-8.00 (28, 14 km), 8.00-11.00 (7 km), 8.00-12.00 (1800 m). Cél ugyanott. Nevezési díj: 1700, 1400, 1300 ill. 800 Ft. Információ: Bota János ( 30/993-8595). • szeptember 7., kedd: Természetbarátok Klubja. Magyar Camino – Budapesttől Lébényig. Ignátkó Imre előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Scheitler Adrienn ( 20/340–4184). NYÍLT TÚRÁK ► június 5., szombat: „Reggelizz velünk a Zengőn!”. Útvonal: Hosszúhetény – Zengő – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 430 m). Találkozás Hosszúhe-tényben, a kultúrháznál 7.00 órakor (a találkozási hely Pécsről elérhető a távolsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 6.35-kor induló autóbusszal). Túravezető: Takács Ferenc /HOTE/ ( 20/805-3405). ► június 12., szombat: „Nyárelő”. Útvonal: Árpád-tető – Tripammer-fa – Melegmányi-völgy – Páfrányos – Erzsébet út – Mánfa, Árpád-kori templom, Mánfa - Budafa (12 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozás: 8.20-kor Árpádtetőn (a találkozási helyre 8.00 órakor in-dul autóbusz Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról, illetve szintén 8.00-kor Komlóról). Tú¬ra¬¬vezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437). ► június 18.,péntek: „Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben I.” Útvonal: Tettye tér – Dömörkapu – Misina tető – Kis-Tubes - Északi Rotary – Bányász út – Mandulás (10 km, szintemelkedés: 310 m). Találkozás: 19.00 órakor a Tettyén, a buszmegál-lóban. Túravezető: Ignátkó Imre ( 30/270-2670). ► június 25.,péntek: „Szentjánosbogarak nyomában az éjszakai parkerdőben I.” Útvonal: Tettye tér – Dömörkapu – Misina tető – Kis-Tubes – Északi Rotary – Bányász út – Mandulás (10 km, szintemelkedés: 310 m). Találkozás: 19.00 órakor a Tettyén, a buszmegál-lóban. Túravezető: Ignátkó Imre ( 30/270-2670). ► június 26.,szombat: „Szent Iván éjszakai túra”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Máré-vár – Vár-völgy – Cigány-hegy – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (18 km, szintemelkedés: 550 m). Találkozás: 18.45-kor Hosszúhetényben, a „Kultúrház” autóbusz-megállóban. Innen a csoport autóbusszal Zobákpusztáig utazik. A gyalogtúra 19.00 órakor Zo-bákpusztáról indul, és Hosszúhetényben végződik! Pécsről ajánlott telekocsit szervezni Hosz-szúheténybe, mert az éjszakai túra végén már nem járnak az autóbuszok. Túravezető: Takács Ferenc /HOTE/ ( 20/805-3405). ► július 3., szombat: „Túra kedvenc gyöngyszemeim között”. Útvonal: Sikonda – Vágot-puszta – Bános – Mecsekrákos – Malom Múzeum – Vízfő-forrás – Orfű (13 km, szint-emelkedés: 280 m). Indulás Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 14-es kocsiállásáról 8.30-kor induló kaposvári buszjárattal a Sikondai elazás megállóig, illetve Komlóról a 9.00 órás sikondai autóbusszal. Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437). ► július 17. szombat: „Megyéken át”. Útvonal: Óbánya – Farkas-árok – Váraljai erdészház – Meleg-oldal – Nagymányok (13 km, szintemelkedés: 290 m). Találkozás: 6.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 9-es kocsiállásnál (az autóbusz 6.25-kor indul). Túravezető: Földes Béla /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 30/232-5528). ► augusztus 7., szombat : „Jegenyés János Emléktúra”. Útvonal: Hosszúhetény – Puszta-bánya – Kisújbánya – Hosszúhetény (16 km, szintemelkedés: 284 m). Találkozás: 9.30-kor Hosszúhetényben, a polgármesteri hivatal előtt (Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 11-es ko-csiállásról a 9.00-kor Szászváron át Bonyhádra induló autóbusszal érhető el). Túravezető: Ta-kács Ferenc /HOTE/ ( 20/805-3405) ► augusztus 28., szombat: „Sás-völgyi csavargás nyáras-völgyi kitérővel”. Útvonal: Hetve-hely – Cserma-tető – Nyáras-völgy – Erdő Háza, lombkorona tanösvény – Sás-völgyi erdei tornapálya, „Kincset rejtő erdő” interaktív tanösvény – Hetvehely (10,5 km, szint-emelkedés: 300 m). Találkozó: 8.15-8.30 között a pécsi vasútállomás főbejáratánál (indulás: a 8:37-kor induló vonattal). Hazaindulás: Hetvehelyről a 14:38-kor, vagy 16:38-kor induló vo-nattal. Túravezető: Scheitler Adrienn ( 20/340-4184). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (a túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna 20/376-6437) ► június 1., kedd: Túra az egészségünkért – Andorlaki-tó. Indulás a 8.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► június 6., vasárnap: „Forrás-túra”. Útvonal: Máré csárda – Textiles-forrás – Márévár – Pásztor-forrás – Várvölgy – Máré csárda (12 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Katalin. ► június 15., kedd: Túra az egészségünkért – Kökényi-tó (túra a Kökényi-tó körül, nyársalás-sal). Indulás: a 7.00-ás pécsi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► június 19., szombat: Életmód Klub: „Az erdei keresztek útján”. Útvonal: Remete-rét – Erdei kereszt – Vágotpuszta – Görgeteg kereszt – Kőlyuki betérő (10 km, szintemelkedés: 300 m). Indulás: a 8.30-as pécsi járattal, tovább Pécsről 9.30-kor az abaligeti busszal. Túravezető: Feketéné Móró Erzsébet. ► június 27., vasárnap: „Kaland-túra elszántaknak”. Útvonal: Orfű – Sárkány-árok – Szuadó-völgy – Remete-rét – Büdös-kút – Zsidó-völgy – Kőlyuk – Sikonda (20 km, szintemelkedés: 510 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► július 6., kedd: Túra az egészségünkért – Tókerülő Orfűn (fürdési lehetőséggel). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► július 10., szombat: Oroszló Falunap „Hétdombosokkal”. A részletekről információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► július 13., kedd: Túra az egészségünkért – Élmény a Deseda tónál. A rész¬letekről in-formáció: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► július 17., szombat: Életmód Klub – Rockenbauer Pál Emléktúra (a novemberben elma-radt emléktúra pótlása). Útvonal: Hosszúhetény – Ruzsama – Pécsvárad – Zengővárkony – Hosszúhetény (12 km, szintemelkedés: 130 m). Indulás: a 8.00-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► július 18., vasárnap: Körtúra a Leány-kő érintésével. Útvonal: Komló, Szilvás – Szöge-hegy – Leány-kő – Kisbattyán – Szilvás – Komló, autóbusz-állomás (20 km, szin-temelkedés: 450 m). Indulás: 8.15-kor Szilvás, Spar elől. Túravezető: Horváth Attila. ► július 25. vasárnap: „Kő, gödör, hegy, forrás, vár...”. Útvonal, hosszú táv: Szilvás – Barna kő – Sin-gödör – Cigány-hegy – Pásztor-forrás – Márévár – Máré csárda – Pap-erdő – Szöge-hegy – Szilvás (26 km, szintemelkedés: 550 m); rövid táv: Szilvás – Barna kő – Sin-gödör – Balázs-orma – Márévár – Máré csárda (12 km, szintemelkedés: 420 m). Indulás: 8.00-kor a szilvási Spar elől. Túravezető: Horváth Attila (hosszú táv), Őri Zsuzsanna (rövid táv). ► július 31., szombat: Emlékezzünk! – „Másfélmillió lépés…”. Útvonal: Váralja – Óbánya – Kisújbánya – Zobákpuszta (17 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► augusztus 3., kedd: Túra az egészségünkért – A Pécsi-tó partján (fürdési lehetőséggel). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► augusztus 8., vasárnap: Életmód Klub: „Lafferton Henrik emléktúra” és Civil Találkozó a Vörösfenyő kulcsosháznál. Útvonal: Máré csárda – Textiles-forrás – Márévár – Les-oldal – Nyomákói-kút – Vörösfenyő kulcsosház – Nyárádi-tető – Máré csárda (14 km, szintemelkedés: 310 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Sashalmi La-jos. ► augusztus 14., szombat: Túra a Deseda tó körül (fürdési lehetőséggel). Útvonal: Deseda strand – Kerékpárút – Toponári szőlőhegy – Nagy híd – félsziget, P sáv turistaút – Kis-híd – P + turistaút – Gát – Strand (14 km, szintemelkedés: 104 m). A részletekről in-formáció: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). ► augusztus 15. vasárnap: Körtúra az Óbányai-völgyön át. Útvonal: Zobákpuszta – Püs-pökszentlászló – Réka-völgy – Stein–malom – Óbánya – Kisújbánya – Hidasi-völgy – Zobákpuszta (táv: 27 km, szintemelkedés: 460). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► augusztus 22., vasárnap: „Kelet-Mecsek szépségein át”. Útvonal: Vékény – Csepegő-árok – Vörösfenyő kulcsosház – Iharos-kút – Márévár – Barna-kő – Gadányi-tavak – Kom-ló (18 km, szintemelkedés: 550 m). Indulás: a 6.50-es bony¬¬hádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila. ► szeptember 1., szerda: Túra az egészségünkért – Pécs város napja. A részletekről in-formáció: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). A Mecsek Egyesület nyílt túrái ► június 5., szombat: „Várak, szekerek és legendák nyomában”. Útvonal: Máré-vári elága-zás – Máré-vár – Sín-gödör – Hászé-tető – Máré-vári elágazás (16 km, szintemelkedés: 350 m). Találkozás: 9.45 Magyaregregy, Várvölgy autóbusz-megállóban. Túravezető: Molnár Dénes. ► július 17., szombat: „Molnár István Emléktúra”. Útvonal: Remete-rét – Büdös-kúti-kulcsosház, Büdös-kút, Feri-forrás – Erdei kereszt – Stiglicfogdosó – Molnár István em-lékkő – Lapis – Remete-rét (8 km, szintemelkedés: 150 m). Találkozás: 9 órakor Remete-réten. Túravezető: Bóday Miklós. ► augusztus 21., szombat: „Zengő túra”. Útvonal: Hosszúhetény – Zengő – Hosszúhetény (10 km, szintemelkedés: 450 m). Találkozás: 8 órakor Hosszúhetényben a Hosszú Kávé előtt. Túravezető: Szily Attila. DDNPI rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► június 4., péntek: Környezetvédelmi Világnap. Helyszín, időpont: Tettye Oktatási Központ, 9.00 óra és 11.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Maximális létszám: 16 fő/időpont. Részvételi díj: 800 Ft/fő. ► június 12., szombat: „Lappantyúk nyomában” túra. Helyszín, időpont: Barcsi Borókás parkolója (6. sz. főút 253 km-szelvény), 19.00 óra. A túra hossza: 2-3 km, időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► június 13., vasárnap: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja – Vén-Duna, 15.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► június 16.,szerda: Óvodás séták a Pintér-kert arborétumban. Helyszín, időpont: Pintér-kert Arborétum, 9.00 óra, 11.00 óra, 13.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 400 Ft/fő. ► június 19., szombat: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja – Vén-Duna, 9.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► június 26., szombat: Gólyaszámlálás Kölkeden. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► június 26., szombat: Denevérek szemtől szemben. Helyszín, időpont: Baja, Türr István híd jobb parti pillér alatti kősarkantyú (Potyka Csárda mellett), 20.30 óra. A program időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► július 3., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 10., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 10., szombat: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja – Vén-Duna, 9.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► július 10., szombat: „Nőszőfüvek nyomában” – jelvénygyűjtő túra. Helyszín, időpont: Tésenfa, templom, 10.00 óra. A túra hossza 10 km, időtartama: 4-5 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► július 11., vasárnap: „Hódító hód” kenutúra. Helyszín, időpont: Baja – Vén-Duna, 9.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. ► július 15.,csütörtök: Óvodás séták a Pintér-kert arborétumban. Helyszín, időpont: Pintér-kert Arborétum, 9.00 óra, 11.00 óra, 13.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 400 Ft/fő. ► július 17., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 24., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► július 31., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 7., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 11., szerda: Óvodás séták a Pintér-kert arborétumban. Helyszín, időpont: Pintér-kert Arborétum, 9.00 óra, 11.00 óra, 13.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvé-teli díj: 400 Ft/fő. ► augusztus 13., péntek: „Gólyabúcsúztató”. Helyszín, időpont: Kölked, Fehér Gólya Múze-um, 9.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. ► augusztus 14., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Köl-ked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 14., szombat: Magyar pásztorkutyák terelőversenye. Helyszín: Ős-Dráva Láto-gatóközpont, Szaporca. ► augusztus 21., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Köl-ked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 28., szombat: Gólyák nyomában Béda-Karapancsán. Helyszín, időpont: Köl-ked, Fehér Gólya Múzeum, 9.00 óra. A program időtartama: 4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 1900 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2200 Ft/fő. ► augusztus 28., szombat: Denevérest Abaligeten. Helyszín, időpont: Abaligeti-barlang bejára-ta előtti tér, 20.00 óra. A program ingyenes. ► augusztus 29., vasárnap: Megemlékezés a mohácsi csata 495. évfordulóján. Az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata helyszínén, Sátorhely határában elterülő emlékhely több mint 1700 katona végső nyughelye. Az évforduló napján a csatában elesett hősökre emlékezünk. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely. ► szeptember 4., szombat: „Nyárvégi hangulat” – kenutúra. Helyszín, időpont: Baja-Dunafürdő, Bárka pihenőház, 16.00 óra. A túra hossza 8 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1800 Ft/fő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö-vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. május 319. szám
MECSEK HÍRADÓ 319. szám 2024. május Baumann Józsi emlékezetére: túrák az Ordas-tanyához Április 4-én, csütörtökön a „Nyuggerek” csapata három fővel Baumann Józsi nyomában járt. Egy rövid sétát tettünk a Döröm-cser pusztatemplom romjához, majd a Balog fájához. A nagy tölgy melletti padnál hosszabban időztünk és a beszélgetésbe mindig befűződött Józsi munkássága. Innen a Csokonay-kúthoz mentünk, és emlékeztünk: Csokonay Sándor forrásépítő munkáját folytatta nemrég elhunyt barátunk. Ezután egy kis kaptató megmászása után jutottunk el az Ordas-tanyához, amit Józsi és Ági gondozott. A ház körül virágözön fogadott bennünket. Az egyre szaporodó bánáti bazsarózsákból már pár bokor kinyílott, de együtt pompázott a kis tisztáson a magyar és a kaukázusi zergevirág is. Sokat beszélgettünk a padon ücsörögve a Józsi által végzett munkákról, a tanyáról és természetesen a „hogyan tovább”-ról. Sajnos csak a bizonytalan jövő jutott eszünkbe. Csak reménykedhetünk, hogy lesznek, akik átveszik munkáját, még ha csak részletekben is… Petőcz felé visszasétálva még megcsodáltuk az egyre szaporodó óriási hangyabolyo-kat, nagy volt rajtuk a nyüzsgés. Szép, bár szomorkás hangulatú délelőttünk volt. Április 20-án a Dráva TSE és a Tenkes TE túrázóival emléktúrát szerveztünk elhunyt túratársunk, Baumann Józsi tiszteletére. Húszan gondoltuk úgy, hogy részt kívánunk venni ezen az eseményen. Abaliget, barlang autóbusz-megállótól indulva az általunk festett, de ritkábban járt „Denevér” tanösvény Kis-körének ágán kezdtük túránkat, majd egy rövid jelzetlen szakasz után a kék négyzet jelzések mentén értünk le a Virágos-völgybe. Első megál-lónk a Csokonay-kútnál volt, ahol megemlékeztünk a névadóról és természetesen Józsi munkásságáról. Az előzetes egyeztetés alapján az Ordas-tanyánál találkoztunk Józsi lányával, Ágival és párjával, Zolival. Sajnos idősebb Ági egészségi állapota nem engedte, hogy most velünk legyen. Innen is jobbulást kívánunk neki! Ági könnyes szemmel emlékezett apujáról. Ezek a megható szavak a hallgatóság szeméből is előcsaltak pár csepp könnyet. Itt hosszabb pihenőt terveztünk, egy kis falatozással és Józsira emlékezve koccintottunk… Közben Ági kinyitotta a kis épületet, ami két ember „szentélye” volt a természetben. A bent lévő tárgyakról is emlékek törtek elő sokunkból. Voltak, akik nem is látták belülről! A régi kis naplót a család lezártnak tekinti, így egy új korszak, az emlékezés naplóját kezdhettük meg április 20-án. A beírást a fentebb említett egyesületek nevében Tóth Klári jegyezte és Szabó Dalecker Ibolya is írt pár sort a Mecseki Kóborlók nevében. Nekik Józsi és Ági nagy segítség volt a „Mecsek” teljesítménytúrákon és tagjai is voltak kis társaságuknak. De eljött az idő az indulásra, búcsúzásra Ágiéktól. Hagytuk őket, hogy ketten emlé-kezzenek… További utunkon megnéztük a közelben lévő szép számú nagy hangya-bolyt, majd a petőczi úthoz érve kettévált csapatunk, a rövidebb túrát teljesítők Kővágószőlősre tartottak, míg mi a Pálos-kúthoz. Itt is rövid megemlékezést tartottunk egy kis folyadék és kalória pótlással. Ezután következett a túra hosszabb, meredek szakasza a kék sáv jelzések mentén, a Zsongor-kőhöz tartottunk. Az elágazóban megnéztük a pecsétet, minden rendben. Amikor túrázók találkoznak az erdőben, köszöntik egymást, így történt ezen a kilátó-ponton is. Felkérésre készültek képek is a csoportokról, hogy aki lemerészkedett, rajta legyen. Még egy pihenő az új templomnál és indultunk le a hegyről, közben pár tő Mecsek teát is szedtem. Éger-tetőn még egy kis beszélgetés. Sajnos a kilátó nem látogatható és tudomásunk szerint nincs is terv a javításról, átépítésről… A túrát a „Teca” vendéglőben zártuk. A túrák adatai: 9,5 km és 328 m szintemelkedés, valamint 13,4 km és 462 m szintemel-kedés. atiKA BAZSARÓZSA TÚRA, SÁNDOR JÁNOS EMLÉKÉRE A Zengő szótlan ritkasága Április 14-én korai, szinte nyári kánikulában túráztunk a Mecsek csodálatos virágá-hoz, a bánáti bazsarózsához. Szászvári indulás, a buszt kellemesen megtöltöttük. Sok érdekes helyszín után végre megcsodálhattuk e gyönyörű és ritka növényt. Éppen az utolsó percben, mivel szirmait már szinte teljesen átadta a tápláló avarnak. A túrán 46 fő vett részt: Bátaszékről, Szekszárdról, Pécsről, Komlóról, Szászvárról, Mázáról érkeztek túrázók. 26 km-t mentünk kb. 8 óra menetidővel. Köszönjük a bizalmat, szeretetet, érdeklődést minden túratársunknak! Reméljük tartalmas és kellemes időtöltést nyújtottunk. Hang Csaba túravezető (Szászvári Mocorgók SZE) Az „Út az egészséghez” program pécsi útvonalairól Az „Út az egészséghez” kardiotanösvény-programot a Budapesti Szent Ferenc Kórház orvosai hozták létre. A program az egészségesek és szív- és érrendszeri vagy magasvérnyomás-betegséggel, cukorbetegséggel élők számára egyaránt ajánlott esetleges fel nem ismert betegség kiszűrése, valamint a rendszeres mozgás és önellenőrzés céljából. A különböző hosszúságú és nehézségi fokú útvonalak lehetővé teszik, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelőt… Bővebben az indító ponton ismerhetjük meg a program teljes leírását. Az alábbiakban a három pécsi útvonalat ismertetjük. Kék jelzésű útvonal: a legkönnyebb vonalvezetésű, 4,1 km hosszban és 75 m szint-emelkedéssel. Az Állatkert melletti indító állomástól a pénztár bejárat felé indul, majd a parkoló után lefelé tart, ahonnan egy szakaszon a piros sáv jelzésű turistaúttal azonos a nyomvonala. A „Bányász út” (piros háromszöggel jelzett út) elágazása után még 420 métert követhetjük a piros sávon, majd a jelzés élesen balra fordulva visszaindul a Mandulás felé először jelzetlen ösvényen, majd a tornapálya nyomvonalán. A játszótérnél visszatér a piros sáv jelzés nyomvonalára és így jut el a kiinduló pontra. Zöld jelzésű útvonal: a három közül ez a közepes nehézségű útvonal, ami 4 km hosz-szú, de itt már a szintemelkedés 160 méterhez közelít. Az indító állomásról együtt halad a kék „kardió” jellel. A piros sáv és a sárga háromszög turistautak elágazójánál jobbra fordulva tovább végig a piros „kardió” útvonalával fonódva halad, először a sárga háromszög jelzéssel együtt a Misina tetőre, a sárga sáv turistajelzésig. Itt a sárga sáv jelzéssel fonódva indul le a hegyről, és vezet egészen a zöld kereszt jelzésig. Itt balra, lefelé kanyarodik, és a jeleket a zöld kereszttel együtt láthatjuk a fákon egészen a piros sávval jelzett útig, ahonnan az útvonal jobbra fordulva a piros sávval együtt halad, és a Dömörkapu érintésével tér vissza a kiinduló pontra. A zöld kardió útvonal tehát a kék elágazótól végig fonódik a piros kardió ösvénnyel. Piros jelzésű útvonal: a legnehezebb útvonal a kardió útvonalak közül, ami 7,5 km-t és közel 260 méter szintemelkedést jelent. A kiinduló ponttól a piros sáv turistajelzé-sekkel együtt halad a Dömörkapu autóbusz-megállóig. Innen a parkolók felé jobbra letér, és a sárga sáv jelzéssel együtt halad a Lenkei-pihenőig. Itt a sárga sáv jelzésről jobbra tér, és a zöld négyzet jelzéssel együtt láthatók a „kardió” jelek a Kikelet szálló érintésével a Kardos úti kulcsosházig. A kulcsosháznál az útvonal jobbra fordul, és a sárga háromszög jelzéssel együtt a Roboz-pihenő után éri el a zöld kardiónál már jelzett piros sáv – sárga háromszög turistaút-elágazót. Innen a továbbiakban a piros ösvény már megegyezik a fentebb említett, a zöld útvonalnál leírtakkal… A jelzések sűrűsége ritkább, mint a turista jelzéseké és csak egy irányba (a leírt hala-dási irányokba) vannak felfestve. Az elágazók után az útvonal színének megfelelő „kardió” jelek teszik követhetővé az útvonalat. A kanyarodásoknál nyilas jelek, nyílhegyek vagy behívó jelek segítik a tájékozódást. A jelzéseket a Mecsekerdő Zrt. megbízásából a Jancsi Attila, Romvári Tibor és Strasser Péter jelzésfestők festették. atiKA A „Denevér” tanösvényt festettük… Valamikor jó tíz évvel ezelőtt festettem először az abaligeti „Denevér” tanösvényt, mely három különböző hosszúságú útvonalon (Kis-, Közepes- és Nagy-kör) vezet az Abaligeti-barlang feletti területen. Tavaly, amikor „nyugger” lettem, elhatároztam, hogy még egyszer meg¬csinálom. Szerencsére többen támogattak ebben az elgondolásomban. Volt munkatársaim a nemzeti parknál javasolták, hogy akkor már legyen kétirányú a jelzések felfestése (a „denevérek” eddig csak egy irányban vezettek). Nosza, a kék sáv jelzésfestésével együtt 2023-ban elkezdtük a tanösvény egy szakaszát is alapozni, de sok minden összejött az elmúlt évben, így csak alig több mint egy km-t alapoztunk és zománcoztunk le. A régi jelek megvoltak az egyik irányban, így lehetett követni a jelzéseket a vezető füzettel. Idén viszont a „kardió tanösvény” festése után ezzel folytattuk festéseinket. Egyesületi tagjaink közül voltak jelentkezők a munkára. Márciusban a „SaTöBbi” kupa előtt elkészült a Kis- és a Közepes-kör leágazója, mivel a versenyen ez a szakasz is benne volt az útvonalban. Később, már a húsvéti ünnepek után folytattuk a festést és április közepére be is fejeztük. Segítőim voltak Both Viki, Nyújtó Terike, Tóth Klári és Rongyí. Köszönöm nekik a segítséget és Szotyinak is, aki az első festésemnél segített tíz évvel ezelőtt! „Pár” szóban a tanösvényről a jelzésfestő szemével (forrás: DDNP vezető füzete és személyes tapasztalatok). A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a tanösvény kialakításával tanulni hívja a természetbe az iskolás gyerekeket, családokat és túrázókat is az Abaligeti-barlang környékére. Az útvonal a Nagy-körből, és az arról leágazó Kis- és Közepes-körből áll, tizenhárom állomással. A tanösvény jelzése: 10x12 cm-es fehér téglalap alapon egy fekete denevérforma. Az állomásokon a következő témákról van szó a vezető füzetben: az első állomáspont az Abaligeti-barlang bejáratától keletre, a hegy lábánál lévő indító táblánál van. A me¬re¬dek oldalt „mászva” jól esik egy kis szusszanás a második pontnál. Itt az erdő természetes felújulásával ismerkedhetünk. A harmadik állomáson az erózióról kapunk ismereteket, ami ezen a helyen az emberi tevékenység miatt jött létre. A régi szekérutat mossa és mélyíti az eső után lezúduló víz. A negyedik állomáson a környék legjellemzőbb természeti formája, a karsztosodás felszíni formája figyelhető meg. A kialakuló zsombolyok, víznyelők, dolinák egy nagy területű karrmezőt alkotnak. Tovább haladva már a fák fajtáit is megismerhetjük, először a KTT felirat a kocsánytalan tölgyet és közvetlen mögötte a CS betűk a csertölgyet jelentik. Az ötös pontnál – ami kicsit kiesik a Nagy-kör útvonalából – van a Kis-kör leágazója. Itt a talajról tudhatunk meg többet: a talaj kialakulásról és az ott lévő baktériumokról, gombákról és egysejtűekről, a humusz kialakulásában játszott szerepük fontosságáról szerezhetünk információt. Tovább menve egy kis emelkedő után kitérőt kell tennünk a hatos ponthoz, ami egy régi mészégető boksa helyénél van. Az oldalban lévő gödörben még látszik az egykori boksa falazata. A hetes állomás felé láthatjuk a B betűt, ami a bükkfát jelenti. A hetes állomáson a mögötte lévő hatalmas méretű dolinában kialakuló mikroklímára hívja fel a figyelmet a vezető füzet. Majd újabb betű tűnik fel: a GY, ami a gyertyánt jelenti. A figyelmes túrázó a kiszáradt vagy éppen nedves dagonyákban állatnyomokat is észrevehet. Legjellemzőbb az őzek, gímszarvasok, vaddisznók nyomai, de a borz, mezei nyúl és a róka is járhat erre a nyomok alapján. A következő elágazó már a Közepes-kör leágazója. Ezután a nyolcas állomás a tájidegen fafajokról szól, ami esetünkben az akác. Majdnem a ponttal szemben újabb fával ismerkedhetünk: az EF felirat az erdei fenyőt jelzi. A szekérúton tovább haladva egy völgyhajlatban találjuk a kilencedik állomást. A füves élőhelyek, gyepek a pont mondanivalója. A tízes állomás a tanösvény legszebb része számomra, neve: a táj. Ez a pont egy már „megrokkant” ringlófánál található. Érdemes nézelődni és közben megfigyelni a természetbe simuló emberi „alkotásokat”: Abaliget települést a dombok közti völgyben, vagy az emberi társadalomnak oly fontos, de számomra tájidegen átjátszó tornyot… Tovább haladva nemsokára denevér jelzéseink fonódnak a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra kék sáv jelzéseivel. Ez egészen a Denevér múzeumig tart majd! A tizenegyes állomáson megfigyelhetjük a természet folyamatos átalakulását, ami lehet emberi beavatkozás eredménye vagy természetes is. Neve a szukcesszió. A völgy felé haladva még mindig gyönyörködhetünk a tájban. Leérve élesen jobbra kell fordulni, ahol az egykoron leégett birkahodály helyén már működő gazdaság van. Majd a tizenkettes állomáshoz érve a vizes élőhelyekről tudhatunk meg érdekességeket. Nemsokára már az üdülők előtt járunk és az Abaligeti-tóhoz érve találjuk meg a tizenharmadik, egyben utolsó állomásunkat a sorompó tartóján. Neve: mesterséges tavak. A barlangból kifolyó patak táplálja őket és ezek a tavak sok élőlénynek adnak élőhelyet vagy ők kötődnek hozzá. Amennyiben a tanösvényt a parkolótól kezdtük, hamarosan végeztünk, de még ott van a barlang is, ha a túra előtt nem voltunk bent. A barlangtúrán kb. egyórás vezetésre a fázósabbak ké¬szüljenek meleg felsővel! A vezetések minden egész órakor indulnak, aminek a kezdete, vége az évszakhoz köthetően változik. A tanösvény bejárásával szép délelőttöt tölthetünk el Abaliget környékén. Bár pár szót ígértem, de talán sikerült ezzel a „vezetéssel” felkelteni az érdeklődést erre a szép és változatos környezetre. atiKA „Mura-Dráva-Duna UNESCO Bioszféra Rezervátum Nap” a Tettyén A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ebben az évben is megrendezte hagyomá-nyos „Föld Napja” rendezvényét a tettyei romoknál. A 2024. április 20-i eseményt az idén „Bioszféra Rezervátum Nap”-ként hirdették a szervezők. Felkérés alapján a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség is képviseltette magát, a Mecseki Barangolók Társasága lelkes csapatával közös pavilonban heten vártuk az érdeklődőket. A gyerekek és családok aktivitásának növelése céljából a DDNP által meghirdetett pontgyűjtő játékban is részt vettünk. Ezen a játékon a pecsétgyűjtő füzetbe összegyűjtött „lenyomatok” szép és értékes jutalmak ígéretével kecsegtették a játékban résztvevőket. A Mecseki Barangolók Társasága és a BMTSZ által összeállított rajzos, mozaik összerakó, „labirintus-útvonalkereső” feladatokat is megoldhattak az érdeklődők a természetjárással, természetvédelemmel kapcsolatosan. Védett növények, védett állatok, turistajelzések, termésfelismerés is szerepelt a játékos feladatok között. A „hasznos és haszontalan dolgok a hátizsákban” gyakorlat alapú feladat is népszerű volt. Az odakészített eszközökről, ételről italról kellett megállapítani: bepakolnám vagy nem egy egynapos túrára. Egy rövid túrát is felajánlottunk az érdeklődőknek: „PIHENŐHELYEK, KILÁTÓ-PONTOK, EMLÉKEK A VÁROS FELETT” címmel és témában. E séta keretében – Schóber József vezetésével – nevezetes pihenőhelyeket, kilátópontokat érintettünk a Tettye – Dömörkapu – Mandulás – Hotel Kikelet – Tettye útvonalon (6 km), megcso-dáltuk a virágokat, növényeket, élveztük a gyönyörű kilátást. A túrán 13 fő vett részt. Köszönet a Mecseki Barangolók Társasága tagjainak: Balázs Róbertnek, Fenyves Angelikának, Kuttor Eszternek, Szuhán-Glass Beának, Polgár Tamásnak és a Ván-dormadarak Baráti Társaságtól Madarászné Körmendi Ilonának. Schóber József A Föld Napja rendezvényen ismét jelen volt a Hosszúhetényi Turista Egyesület (HOTE) is. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Kicsiket, nagyokat egyaránt megmoz-gató, játékos feladatok várták az érdeklődőket a HOTE sátránál, ahol a sok csillogó szempár között szinte elrepült a nap. A Kláricsné Kemler Viola által kitalált játékos történet köré épülő feladatok amellett, hogy “tündérekké és manókká változtatta” a gyermekeket, értékes tudással gazdagított gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A HOTE programjának szervezésében öten vettünk részt: Fekete Balázs, Kláricsné Kemler Viola, Sásdi Gabriella, Takács Ferenc, Takácsné Király Judit. Sásdi Gabriella HÍREK Mecsek Egyesület múzeuma: a múzeum Pécsett a Király utcából Árpádtetőre költözött, a Mecsextrém Park pénztára fölötti tetőtér részbe. A kiállítás ingyenesen megtekinthető, de állandó nyitva tartás nincs, előzetes bejelentkezés szükséges: Baronek Jenő ( 30/959-0026); Vargáné Lovas Csilla ( 30/815-7657). Zselici Csühögő: az Almamellék és Sasrét között közlekedő kisvasút május 1-től ismét közlekedik menetrend szerint szombaton, vasárnap és ünnepnapokon. Denevér tanösvény: a Dráva TSE jelzésfestői felújították az Abaligeti-barlang környékén vezető, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság által kialakított Dene-vér tanösvény jelzéseit. A jelzések eddig egyirányúak voltak, most két irányban lettek felfestve. A felújítási munkában részt vettek: Both Viki, Jancsi Attila, Nyújtó Teréz, Romvári Tibor, Tóth Klára. (Lásd még az erről szóló írást fentebb!) Csurgó: régi hiányosság került pótlásra a Kelet-Mecsekben, a Hidasi-völgyben. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala a Csurgó vízesés közelében ve-zet, de a beágazást külön nem mutatta jelzés, így a tájékozatlan turisták tovább mehettek anélkül, hogy megnézték volna e természeti látványosságot. A hiányosság megszüntetése érdekében nyíllal kiegészített „Csurgó” felirat került felfestésre, mely jelzi a betérés irányát. A jelzést Jancsi Attila és Strasser Péter festették fel. Gombavizsgálat: indul a gombaszezon, a természetjárók közül is sokan szednek gombát a túráik során. Pécsett a lakossági gombavizsgálat ingyenes, a vásárcsar-nokban egész évben elérhető a szolgáltatás: hétfőtől szombatig 5.00 és 13.00 óra között, a gombszezonban – május 1. és november 30. között – pedig kiegészül a vasárnapi vizsgálattal is, 17.00-19.00 óra között. Rendezvények A teljesítménytúrákról részletes információk a Teljesítménytúrázók Társasága honlapján (www. teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) találhatók. • május 11., szombat: Az Almamelléki Kisvasút napja. R.: Mecsekerdő Zrt. Az eseményen a kisvasút mindkét végállomásán, Almamelléken és Sasréten is színes programokkal várják a látogatókat. Az almamelléki állomáson a “Biedermannok öröksége” című kiállítás, valamint az interaktív gazdaság- és vasúttörténeti tárlat nyújt betekintést a környék múltjába. Sasréten a család minden tagja megtalálhatja a számára érdekes programot: a Hangoló Zenés Gyermekszínház előadásától kezdve a solymászbemutatón át, egészen Sár József entomológus előadásáig. Az íjászat, arcfestés és a buborékfúvás mellett, a Mecsextrém Park játékai is garantálják a szórakozást. A kisvasút egész nap több alkalommal teszi meg az utat Almamellékről Sasrétre és vissza. Menetjegyek mindkét állomáson válthatók, a gyerekek és nyugdíjasok számára 1500 forint, míg a felnőttek 3500 forintért utazhatnak a matuzsálemi korú kisvasúton és vehetnek részt az egész napos programokon. A részletes program a Mecsekerdő Zrt. honlapján (mecsekerdo.hu), ill. Facebook oldalán, az esemény alatt található. • május 11., szombat: „Almamellék - Sasrét 25, 15, 10” teljesítménytúrák. R.: Zöldgömb Sport Klub. Rajt: Sasrét, Erdei Iskola, 8.00-9.00 (25 km), 8.00-10.30 (15, 10 km). Cél: ugyanott. Nevezési díj valamennyi távon: 500 Ft/fő (gyermekek-nek 14 év alatt, illetve fogyatékkal élőknek és kísérőiknek ingyenes). Előnevezés kötelező, határidő: május 10., péntek. Információ: Fehérvári Máté ( 30/284-2730). További részletek, előnevezés: https://tturak.hu/hikeOccasion/6049/details • május 14., kedd: Természetbarátok Klubja. Csavargás Peruban – hegymászó élményeim. Fodor Péter (Zöldpont Életmódklub, Somogy Megyei Természetbarát Szövetség) előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Fenyves Angelika ( 20/669-7162). • május 17., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. Élmények, értékek vetí-téssel. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Informá-ció: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • május 25., szombat: Trinitás túra – a Tenkes hegy szakrális terei nyomában. R.: Szent Imre Iskolai Sportkör, Siklós. Útvonal: Túrony – Tenkes – Siklós-Máriagyűd – Vokány (14 km, szintemelkedés: 480 m). Indulás: Túrony, Templom tér, 9.00 óra (a találkozási hely elérhető a pécsi távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásáról a 8.15-kor Siklósra induló autóbusszal, illetve a siklósi autóbusz-állomásról a 8.15-kor induló pécsi buszjárattal, a leszállóhely mindkét esetben: Túrony, Kossuth Lajos utca). A túra során a Tenkes hegyi szakrális emlékek (Túrony, Máriagyűd, Vokány) kerülnek felkeresésre és bemutatásra. A kirándulás végén lehetőség nyílik termelői sajtok kóstolására a vokányi Trinitás Sajtműhely és Miszli Lakásétteremben, ehhez regisztráció szükséges a túravezetőnél (e-mailben) május 17-ig! Túravezető: Kovács István ( 70/319-1393; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 1., szombat: „2x100 km Baranyában” országúti kerékpáros teljesítmény-túra. R.: Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub. Rajt: Pécs, Centrum áru-ház, árkádsor, 7.00-8.00 (200 km) 7.00-9.00 (100 km). Cél: Kozármisleny, Székely Bertalan u. 23. Nevezési díj mindkét távon: 2000 Ft/fő. Információ: 30/914-7508. További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6315/details • június 1., szombat: „Hat Torony Túra” – 31, 25, 17, 13, 8 km. R.: Vásárosdom-bóért Egyesület. Rajt: Vásárosdombó, Szabadság tér 17., 7.00-8.00. Cél: Vásáros-dombó (31 km), Gerényes (25 km), Ág (17 km), Kisvaszar (13 km), Tékes (8 km). Nevezési díj valamennyi távon: 600 Ft/fő. A távok nem kötöttek, bárki bármelyik távon kiszállhat, vagy hosszabb távra átnevezhet. A rövidebb távot gyaloglókat visszaszállítjuk Vásárosdombóra, ezt a nevezési díj tartalmazza. Információ: 30/212-3181, 30/355-1142. További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6328/details NYÍLT TÚRÁK • május 11., szombat: „Tavaszi sétatúra”. Útvonal: Csarnótai elágazás – Tenkes Csárda – Nagy-hegy – Sziget-oldal – Csarnóta – Túrony (7 km, szintemelkedés 105 m). Találkozás: 8.35-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásánál (az autóbusz 8.50-kor indul). Túravezető: Gida Tibor /Dráva TSE/ ( 20/989-1853, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 12., vasárnap: „Kumilla kútja I. ”. Útvonal: Szigetvár autóbusz-állomás – Zrínyi tér – Szigetvári vár – Csónakázó-tó – Hősi kereszt – Kumilla-kút (3 km, szintemelkedés: elhanyagolható). Indulás: 9.30-kor Szigetváron az autóbusz-állomásról (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 4-es kocsiállásáról 8.15-kor induló buszjárattal). Túravezető: Szász tamás /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 70/617-9725, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 24-26, péntek-vasárnap: „Mecseki barangolás” – három napos vándortú-ra. Útvonal: Hetvehely – Árpádtető (1. nap: 12,7 km, szintemelkedés: 324 m; 2. nap: 11,8 km, szintemelkedés: 483 m; 3. nap: 2,1 km, szintemelkedés: 24 m). Részletek és jelentkezés: a Mecseki Vadonjárók Társasága Fórum facebook oldali eseményben (https://www.facebook.com/groups/984219429097500/events). Túravezetők: Szász Tamás /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 70/617-9725, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ); Balázs Róbert /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 30/396-0643, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 25., szombat: Nyárelő a Nyugat-Mecsekben”. Útvonal: Árpádtető – Tripammer-fa – Meleg-mányi-völgy – Páfrányos – Erzsébet út – Mánfa, Ár-pád-kori templom – Mánfa – Budafa (12 km, szintemelkedés: 320 m). Indulás: 8.20-kor Árpádtetőről (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 8 órakor Komlóra; Komlóról a 8 órakor Mánfán át Pécsre induló buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • május 26., vasárnap „Déli bolyongás”. Útvonal: Túrony – Máriagyűd – Kopasz-hegy – Csarnóta – Túrony (18 km, szintemelkedés: 610 m). Találkozás: 9 órakor Túronyban, a református templomnál (elérhető Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásáról 8.15-kor induló siklósi autóbusszal). Túravezető: Ujfalusi Máté /Dél-Zselic TK/ ( 20/345-8201, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 1., szombat: „Írisz túra”. Útvonal: Túrony – Tenkes – Tollas pince – Siklós (14 km, szintemelkedés: 280 m). Indulás: Túrony, Templom tér, 9.00 óra (a találkozási hely elérhető a pécsi távolsági autóbusz-állomás 15-ös kocsiállásáról 8.15-kor Siklósra induló autóbusszal, Siklósról a 8.15-ös pécsi buszjárattal). Túra-vezető: Tollas Tibor /Tenkes TE/ ( 30/956-1695, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 1., szombat: „Hazagyaloglás Komlóról”. Útvonal: Komló – Mánfa – Jószerencsét-forrás – Melegmányi-barlang – Tripammer-fa – Tölgyes út – Kantavár – Dömörkapu – Tettye (23,5 km, szintemelkedés: 750 m). Találkozás: 7.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásánál (az autóbusz 7.30-kor indul Komlóra). A túra Komlóról az autóbusz beérkezése után indul. A túra a Hazagyaloglás-túrasorozat része. Ez a sorozat sportértékű, zsírégető kategória. A tavalyi Hásságyról hazagyaloglás túra tetszett, hozta a hozzá fűzött reményeket, jó útvonal volt, láttunk új helyszíneket. Az idei klasszikusabb útvonal, kicsivel több szintemelkedéssel, remek érkezési ponttal. Csatlakozzatok bátran! Túravezető: Jakab Éva /Mecsek Egyesület/ ( 20/314-4650, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • június 1., szombat: „Zobáki kör”. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Pusz-tabánya – Takanyó – Zobákpuszta (12 km, szintemelkedés: 182 m). Találkozás: 7.50-kor Zobákpusztán az autóbusz-megállóban (elérhető a pécsi távolsági autó-busz-állomás 12-es kocsiállásáról 7.15-kor induló komlói buszjárattal). Túravezető: Sasvári László /Pécs Városi TB Bizottság/ (20/478-0389, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437) ► május 11., szombat: Körtúra a Kelet-Mecsekben. Útvonal: Zobákpuszta – Hida-si-völgy – Csurgó – Cigány-hegyi kilátó – Miske-tető – Hárs-tető – Pusztabánya – Zobákpuszta (15 km, szintemelkedés: 390 m). Indulás: a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Szentpáliné Kovács Judit. ► május 12., vasárnap: Madarak-fák Napja az Arborétumban. Mozgás – Ismere-tek – Játékok. Találkozó: 9.00-kor a Városház téren. ► május 18., szombat: „Kisbattyáni körtúra”. Útvonal: Kisbattyán – Szakadás-hegytető – Köszvényesi vadászház – Cseresznyés-völgy – Kisbattyán (11 km, szintemelkedés: 200 m). Indulás: a 8.00 órai kisbattyáni buszjárattal. Túravezető: Sashalmi Lajos. ► május 26., vasárnap: „Tolnából Baranyába”. Útvonal: Váralja – Váraljai-tavak – Vörös-cser – Dobogó – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (17 km, szint-emelkedés: 470 m). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal. Túravezető: Horváth Attila (Magyaregregyen száll fel a buszra). ► május 28., kedd: Túra az egészségünkért! Az útvonal később kerül kijelölésre. Információ: Őri Zsuzsanna. ► június 1., szombat: „Nyár elejei forrástúra”. Útvonal: Nagy-mély-völgy – Petnyák és Melegmány forrásai (10 km, szintemelkedés: 365 m). Időtartam: kb. 5 óra. Nehézsége: technikás, túrabot használata ajánlott! Túravezető: Korcz Miklós. ► június 2., vasárnap: „Mecseki Zöld II.”. Útvonal: Éger-völgy – Sikonda (21 km, szintemelkedés: 740 m). Indulás: az 5.30-as pécsi buszjárattal. Túravezető: Papp László. ► június 4., kedd: Túra az egészségünkért! – Abaliget kincsei. Útvonal: Orfű-abaligeti útelágazás – Balázs-hegyi kilátó – Gubacsos kulcsosház – Abaliget, barlang és Denevérmúzeum – tavak körül – Orfű (13 km, szintemelkedés: 280 m). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. DDNPI természetjáró rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. • május 8., szerda: : Orchideák nyomában – séta a Pintér-kert Arborétumban. A szakvezetéses túra alkalmával a résztvevők testközelből figyelhetik meg a kertben nyíló hazai orchideafajokat. A Pintér-kert az év során ezen időszakban mutatja legszínesebb arcát, ezért a séta során olyan különleges dísz- és gyümölcstermő növényekkel is ismerkedünk, mint a tövises vadcitrom, a gránátalma, vagy a vérbükk. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs). Időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • május 9., csütörtök: Madarak és Fák Napja az Ős-Dráva Látogatóközpontban. A jeles nap alkalmából várjuk az iskolásokat egy rendhagyó madár¬felismerési és madárgyűrűzési programra. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca. Idő-pont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc, részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvé-telhez előzetes jelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • május 10., péntek: Hajnali éneklés a Pintér-kertben a Madarak és Fák Napján. A Földön szinte mindenütt megfigyelhető a madárvilág egyik legelképesztőbb hangkavalkádja, a hajnali éneklés. A jelenség a napkeltét megelőző időszakban kezdődik és világosodásig tart. A Madarak és Fák Napja alkalmából a Pintér-kert Arborétumban mindenki meghallgathatja a madarak hajnali kórusát, amikor rigók, cinegék és számos más madár hangos énekkel köszönti a napot, jelzi a többieknek a territóriumát. A program szakvezetés nélkül zajlik, a résztvevők csendben adhatják át magukat a hangélménynek. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs). Időpont: 04.00 óra. A program ingyenes. • május 10., péntek: Madarak és Fák Napja a Pintér-kertben. A jeles nap alkal-mából várjuk az iskolásokat egy különleges délelőttre, amikor megismerkedhetnek hazánk ritka madaraival és különleges fáival. Helyszín: Pécs, Pintér-kert Arboré-tum (Tettye tér), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 70/377-3383)! • május 11., szombat: Emlékhelyek Napja. A Mohácsi Nemzeti Emlékhely minden évben csatlakozik az Emlékhelyek Napja országos programhoz. A rendezvényen a látogatók 2024-ben is rendhagyó programok keretében ismerhetik meg az emlékhelyet, valamint a mohácsi csata történetét. A részletes program az eseményt megelőző hetekben honlapunkon és hirdetményeinkben lesz elérhető. Helyszín: Mohácsi Nemzeti Emlékhely. Időpont: 9.00 óra. • május 11., szombat: Madarak és Fák Napja a dávodi Földvári-tónál. A jeles nap alkalmából a résztvevők a madármegfigyelés és a madárgyűrűzés titkait ismerhetik meg a dávodi Földvári-tónál, amely réges-régen a Duna egyik kanyarulata volt, amely természetes úton fűződött le. A terület 2000 óta élvez védettséget. Az itt található madárvilág igen jelentős nemcsak a költési időszakban, de a vonulás során is. Ezt felismerve 2010 óta folyamatosan dolgoznak a szakemberek és rengeteg információt, adatot gyűjtöttek, számos érdekességet feljegyeztek. A bemutató gyűrűzéseken lehetőség van testközelből is megfigyelni a madarakat, melyekről sok-sok hasznos információ is elhangzik a foglalkozásokon. A Dávodi Madárgyűrűző Állomást a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Gébics Természetvédelmi Egyesület, valamint az MME Bács-Kiskun megyei Helyi Csoportja közösen működteti. Helyszín: Dávod, Földvári-tó, időpont: 7.00 óra. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/377-3423)! A program ingyenes. • május 18., szombat: Tavaszi kenutúra a Külső-Bédán. A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának ki-emelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. A program erre a különle-ges területre kalauzolja az érdeklődőket. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mellékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. Helyszín: Fehér Gólya Múzeum (Kölked), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 2500 Ft/fő, 14 éves kor felett: 3000 Ft/fő. Csak kenutúra (múzeumlátogatás nélkül): 2-14 éves korig: 2000Ft/fő, 14 éves kor felett: 2500 Ft/fő. A program résztvevőinek létszáma korlá-tozott, ezért előzetes jelentkezés szükséges ( 30/846-6020)! • május 25., szombat: Hódító hód kenutúra. A túrán kenuinkkal bejárjuk a Vén-Dunát, mely alig több mint száz évvel ezelőtt a Duna főága volt. Helyszín: Baja - Vén-Duna. időpont: 9.00 óra. a túra hossza: 8 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 2500 Ft/fő. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért előzetes bejelentkezés szükséges (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )! Minimum létszám: 15 fő. • május 25., szombat: Orchideák nyomában – séta a Pintér-kert Arborétumban. A szakvezetéses túra alkalmával a résztvevők testközelből figyelhetik meg a kertben nyíló hazai orchideafajokat. A Pintér-kert az év során ezen időszakban mutatja legszínesebb arcát, ezért a séta során olyan különleges dísz- és gyümölcstermő nö-vényekkel is ismerkedünk, mint a tövises vadcitrom, a gránátalma, vagy a vérbükk. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • május 25., szombat: Cikta túra. A program során sétát teszünk a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet nagydorogi Szenes-legelőjén virágzó homokgyepen, majd meg-ismerkedünk a „gyepkezelő” állatokkal. Helyszín: Cikta Major (Nagydorog), idő-pont: 10.00 óra. A túra hossza: 5 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • május 31., péntek: A kora nyári éjszaka hangjai. A különleges esti program során az alkony, illetve az esti órákban „megszólaló”, elsősorban madár és rovarfajok bemutatásán túl a fajok élőhely-igényeire, azok fenntartásának fontosságára is igyekszünk felhívni a figyelmet. A fejlámpa hasznos kiegészítő lehet. Helyszín: Hosszúhetény, vásártér. Időpont: 19.00 óra. a túra hossza: 5 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • június 1., szombat: Poszméhek nyomában a Paksi Tarkasáfrányos löszgyepein. A túrán megismerkedünk a Pannon löszgyep színes növényvilágával és az azokat beporzó poszméhek sokszínűségével. Helyszín: Szedres, 63-as főút mellett, a tájé-koztató táblánál (GPS: 46.460757 18.688253). Időpont: 9.00 óra. a túra hossza: 2 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • június 1-2., szombat-vasárnap: Gemenc két napja – kétnapos gyalogtúra a Duna árterében, ahol a Nap nyugszik és kel. A túránk során délutáni kezdéssel érintünk számos holtágat és mellékágat, cserkelünk a közel százéves gemenci tölgyfák tövében, beolvadunk az ártér életébe egy napra. Alszunk a fedett szarvasetető árnyékot adó fedele alatt, sült szalonna lesz a vacsoránk, és csodálattal nézzük a napfelkeltét a Duna partján. Találkozási és indulási pont: Bárka Pihenőház (Baja-Dunafürdő, Bárka utca 75.), 15.00 óra. Várható visszaérkezés a kiindulási ponthoz: másnap 16.00 óra. Táv: első nap: 15 km, második nap: 24 km. Részvételi díj: 10.000 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. )! Minimális létszám: 5 fő, maximális létszám: 15 fő. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. március 317. szám
MECSEK HÍRADÓ 317. szám 2024. március Küldöttgyűlés A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség 2024. február 10-én tartotta küldöttgyűlését, ezúttal is a megszokott helyen, a pécsi Balokány-ligetben lévő Pepita Kultúrtér épületében. Schóber József elnök köszöntötte a tagszervezetek megjelent képviselőit, valamint Tóth Klárát, a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Szövetség elnökét és Földes Bélát, a Pécs Városi Természetbarát Bizottság vezetőjét, majd felkérte Strasser Pétert a küldöttgyűlés levezetésére. Az előzetesen kiadott napirendi pontokhoz más javaslat nem érkezett, így az egyhangúlag elfogadott napirend szerint zajlott le a küldöttgyűlés. Először a 2023. évi beszámoló és a pénzügyi beszámoló került megvitatásra, melyeket előzetesen a tagszervezetek megkaptak. Ezekhez Schóber József elnök fűzött kiegészítéseket, majd – más hozzászólás nem lévén – a küldöttek a beszámolókat egyhangúlag elfogadták. A következő pontban Őri Zsuzsanna, az Ellenőrző Bizottság tagja ismertette az Ellenőrző Bizottság jelentését a 2023. év gazdálkodásáról, melyet szintén egyhangúlag elfogadtak a küldöttek. Végül a 2024. évi program- és pénzügyi tervezet került napirendre, melyekhez ismét Schóber József tett kiegészítéseket. A küldöttgyűlés a 2024. évi tervezeteket is egyhangúlag elfogadta. Ezután az „Egyebek” napirendi pont következett, melyben többen is felszólaltak: – Strasser Péter elmondta, hogy a szövetség honlapját tartalmilag folyamatosan frissítik, és kérte a tagszervezetek vezetőit, hogy az adatokban bekövetkező változásokat (egyesület székhelye, képviselője, a kulcsosházakról szóló információk stb.) küldjék el a honlapszerkesztőnek. – Gida Tibor és Tóth Klára köszönetet mondott a 2023. évi Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó megrendezésében közreműködőknek. Tóth Klára el-mondta, hogy a 2024. évi találkozót a tervezettek szerint Somogy vármegyében, Barcson fogja megrendezni a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség, a részle-tekről tájékoztatni fogják a természetjárókat. – Szuhán-Glass Beáta, az újonnan alakult Mecseki Barangolók Társasága Egyesület vezetője a márciusban rendezendő „SaTöBbi Kupa” tájékozódási túraverseny, valamint a szintén márciusban induló tájékozódási és térképolvasó tanfolyam részleteit ismertette a résztvevőkkel. – Fenyves Angelika, a Mecseki Barangolók Társasága Egyesület tagja ismertette a Természetbarátok Klubja tervezett programjait. – Őri Zsuzsanna, a Hétdomb TE elnöke javasolta, hogy az egyéni túrapontverseny kiírásának kategóriáiba vegyük fel a gyerekeknek szóló kategóriát is. – Pál Krisztina ismertette a Mediterrán Gyaloglóklub 2024. évi túratervét, és meghí-vott minden érdeklődőt a túráikra. A küldöttgyűlés zárásaként elismerések és az Aranybakancs Díj átadására került sor. Először Schóber József elnök köszöntötte a komlói Hétdomb Természetbarát Egye-sületet abból az alkalomból, hogy fennállásuk 25. évfordulóján tavaly szeptemberben Dobogókőn, a Természetjárók Napja rendezvényen Jubileumi Emlékplakett elismerésben részesültek. Ezután Jancsi Attila ismertette a 2023. évi egyéni túrapontverseny eredményeit, és adott át oklevelet és csokoládét a legjobb eredményt elérőknek. Schóber József elnök köszönetet mondott a 2023. év kiemelt rendezvényeit szervező egyesületeknek, és emlékplakettet adott át a Hosszúhetényi Turista Egyesületnek („Rockenbauer Pál 90 emlékév” programsorozat), illetve a Dráva Természetbarát Sport Egyesületnek és a Tenkes Természetbarát Egyesületnek (Dél-dunántúli Regionális Természetbarát találkozó), majd személyes köszönetekre került sor. Okle-velet és ajándékot kaptak: Scheitler Adrienn (a Természetbarátok Klubja sok éven át való vezetéséért), Takács Ferenc (a „Rockenbauer Pál 90 emlékév” programsorozat ötletéért, kidolgozásáért és lebonyolításáért), a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó lebonyolításában végzett munkájáért Gida Tibor (táborvezető), Tóth Klára (a találkozó programjainak koordinálása), Jancsi Attila (teljesítménytúra rendezése, szálláshelyek szervezése), Jakab Albert és Jakab Éva (játékos tájékozódási verseny szervezése), Fodor Péter (szellemi vetélkedő szervezése), Rónaky Gizella (ormánsági autóbuszos kirándulás szervezése), Szabó-Dalecker Ibolya (a találkozó pénzügyi lebonyolítása), Both Viktória (élelmezésvezető), Várnainé Meng Hajnalka és Hargitai László („főszakácsok”). Ezt követően Schóber József elnök – az egyesületek javaslatai alapján – oklevelet és tárgyjutalmat adott át azoknak a természetjáróknak, akik kiemelkedően segítették az egyesületek munkáját: Barta László, Stiksz Zsuzsanna (Dráva Természetbarát Sport Egyesület), Bakács Ferencné, Korcz Miklós (Hétdomb Természetbarát Egyesület), Torma Adrián (Ifjúsági Unió Pécs), Balassa Gyula (Tenkes Természetbarát Egyesület). Végezetül Schóber József elnök átadta az idei Aranybakancs Díjakat. 2024-ben Aranybakancs Díj kitüntetésben részesült Jakab Albert és Jakab Éva, a paksi DE-METER Egyesület tagjai, akik hosszú évek óta kiváló kapcsolatot ápolnak a Baranya Megyei Természetbarát Szövetséggel programok, tanfolyamok, tájékozódási túraversenyek szervezésében, közreműködnek azok megrendezésében. Szintén Aranybakancs Díjat kapott Balog Árpád, a Tenkes Természetbarát Egyesület tagja, aki teljesítménytúrák szervezőjeként, nyílt túrák vezetőjeként aktív tagja szövetségünknek, valamint az egyesületi és a BMTSZ rendezvényeknek rendszeres támogatója szőlősgazdaként, italok felajánlásával. Az elismerésekhez ezúton is gratulálunk, és mindenkinek köszönjük a természetjárás érdekében végzett önzetlen munkáját! A küldöttgyűlés lezárásaként Schóber József elmondta, hogy – immár három éves hagyományként – szeptemberben szervezünk egy tagszervezeti találkozót, amelyen egy közös bográcsozás keretében lehetőség nyílik majd egy szélesebb körű, kötetlen eszmecserére, és az aktualitások megbeszélésére. A küldöttgyűlés befejezését követő-en egy kis ideig még többen maradtunk, és – pogácsák és néhány pohár bor társaságában – folytattunk beszélgetéseket különböző témákban. Strasser Péter A 2023. évi egyéni túrapontverseny eredménye Név Pontszám Egyesület Hölgyek 50 év felett Várnainé Meng Hajnalka 3671 Dráva TSE Gáspárné Juhász Ibolya 2872 Dráva TSE Kühár Zsuzsanna 2830 Hétdomb TE Braun Andrea 2345 Dráva TSE Bajzáth Ilona 1820 Dráva TSE Sándorné Balogh Emese 1796 Dráva TSE Bánfainé Meng Nóra 1064 Dráva TSE Urak 50 év felett Vass Tibor 3510 Dráva TSE Jancsi Attila 3168 Dráva TSE Balog Árpád 1761 Tenkes TE Romvári Tibor 1317 Dráva TSE Urak 50 év alatt Papp László 1355 Hétdomb TE Az egyesületek által leadott adatok alapján összeállította: atiKA A Dráva Természetbarát Sport Egyesület beszámolója a 2023-as évről Egyesületi életünkről: a 2023-as évben is a honlapon szolgáltunk kellő információval egyesületi tagjaink és az érdeklődők számára. Schóber József, a BMTSZ elnöke kép-viselte egyesületünket a megyei szövetség vezetőségében. A szövetségben ügyeleti feladatokat és a minősítések elbírálását intézték tagjaink, de részt vettünk a jelzésfestés-vezető képzésben is oktatóként. Az egyesület működésével kapcsolatos munkák az elmúlt évek jó hagyománya szerint folytak. A különböző bevallások, statisztika stb. hibátlanul lettek beadva. A túranapló vezetése a 2023-as évben is a megszokott rendben történt. Itt továbbra is nagy segítség, hogy a túrák már szerkesztett formában kerülnek leadásra azoktól, akik sokat adnak le egy évben. Köszönjük a túranaplónál a túrák leadóinak is a segítséget! Egyre több a leadott túrajelentő. Vannak azonban, akik bár mennek, de nem adnak le túrajelentőket. Ezen lehetne változtatni. A honlapon továbbra is Nagy Balázs dolgozik. A honlap és a facebook asszisztensi feladatokat a tavalyihoz hasonlóan tagjaink oldották meg. Év közben a Törvényszékre kellett anyagot beadni, ezeket az elmaradt jegyzőkönyveket és egyéb iratokat időben beszolgáltattuk. A beadott pályázatunkat sajnos technikai problémák miatt nem tudtuk végig vinni, így erről ebben az évben lecsúsztunk. Közgyűlésünket megtartottuk, a beszámolókat egyöntetűen elfogadta tagságunk. Rendezvényeinkről: a Tenkes teljesítménytúrát a kiírt időpontban megrendeztük. A 40 fő fölötti rendező gárda most is időre összeállt, az időjárás azonban ezúttal sem fogadta kegyeibe őket, de a túrázókat sem. A szemerkélő, szeles időben nem döntöttünk csúcsot… Köszönet a rajthelyeket biztosító Túronyi Önkormányzatnak, a Tenkeshát Értékmegőrző Egyesületnek (náluk van a területhasználati jog, itt majd egy szerződést kell kötnünk velük, hogy ez az ingyenesség az egyesületünkkel továbbra is fennálljon), továbbá a Siklós-Máriagyűd Településrészi Önkormányzatnak. A nyár végén segítettünk a Tenkes éjszakai teljesítménytúra rendezésében. Az ősz folyamán egyesületünk fontos szerepet vállalt a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó rendezésében, a programok kidolgozásában. Gida Tibor volt a találkozó „táborvezetője” és az első, alapprogram kidolgozója. Egyesületünk és a Tenkes Természetbarát Egyesület tagjai együtt szervezték meg a „Bőköz” teljesítménytúrát, főztek a résztvevőknek. A három nap teljes étkeztetését mi oldottuk meg, a találkozó résztvevői nem győzték köszönni a munkánkat. Szép volt fiúk, lányok! Az összetartó disznóvágást ebben az évben is megtartottuk a Dráva TSE és a Tenkes TE tagjainak mailáthpusztai házunkban. Másnapra egy túrát is szerveztünk, amin közel húszan vettünk részt. A munkatúrák az egyesületi, adminisztratív munkák mellett két részre oszlottak: jelzésfestésekre és kulcsosházi munkákra. A jelzésfestésekben 2023-ban is – az előző évekhez hasonlóan – a Magyar Természetjáró Szövetség által kiírt pályázat adta a gerincet, de volt önerős festés is Tésenfánál. Az idei évben Strasser Péter is egyesüle-tünkkel festett, vele készítettük el a Mozsgóról induló „Ezüsthárs tanösvény” jelzéseit. Ez a „levelezős” munkát a Mecsekerdő Zrt. felkérésére végeztük el. A baranyai festések ellenőrzését is mi végeztük. A pályázati festésekbe a jelzésfestő tanulók is besegítettek (irányítással) a gyakorló festő napjaikon, valamint immár egy segítővel a „mestermunkájukkal”. Köszönjük nekik lelkiismeretesen elvégzett munkájukat! Ebben az évben összesen több mint 30 km-t festettünk. A kulcsosházról, és az ottani munkákról: megtörtént a tavaszi takarítás, ebben külsős segítségeink is voltak. A konyhai és előszobai részen folytatódott a glettelés, festés és mázolás. Egyesületünk tagjai 2023-ban is segítették más egyesületek rendezvényeit: térképeket készítettünk, pontőrködtünk és más munkákkal is segítettünk. A 2023-as évben is sokat túráztunk a munkák mellett. Egyesületünk eseménynaptára 95 programot kínált a szabadidő eltöltésére. A hosszú évek alatt túraterveinkbe beépült, ismétlődő hagyományt őrző túráink is sikeresek voltak, mint a Pezsgős, a Kikerics, a Csúrgós, a Borkóstolós, az Emléktúra, a Pincétől pincéig és az atiKA és barátai túrák. Sokan járnak kisebb csoportokban, akiknek különböző céljaik vannak ezekkel a teljesítményekkel. A legaktívabb a Hajni vezette csoport, akik legtöbbször kétszer mennek egy héten és Vass Tibi, aki különböző társakkal általában teljesítménytúrákon vesz részt. Ezekről és más túrákról is érkezik információ a honlapra. Köszönet érte és bízom benne, hogy még többen adnak le írásokat és képeket a túráikról. Több hosszabb, hetes túrát szerveztünk. Volt egy kilencnapos túra, amelyen Erdélyben a Tisza mente, majd a Szlovák Paradicsom volt a cél, és egy hétnapos Erdélyben. Utóbbin a Torockói-hegységben és a Padisban túráztunk. Túravezetőink vezettek több megyei szervezésű nyílt túrát, részt vettünk rendezvényeken, közte a jól sikerült „Hegyek napja” Jakab-hegyi összejövetelen. A HOTE által szervezett „Rockenbauer Pál 90 emlékév” rendezvényei közül toltuk a reprint kereket Felsőkövesdtől Abaliget vasútállomásig a „Vándortyúkokkal” kiegészülve, valamint Remete-réttől Árpádtetőig a „nyugge¬rekkel”. 2023-ban is szerepeltünk az országos tájékozódási túraverseny csapatversenyében Dráva-Talpasok néven. A 291 db leadott túrajelentővel igazolt összteljesítményünk: 9568 túrapont. Kapcsolataink 2023-ban is visszafogottabbak voltak. Leginkább csak a „túrázósok” éltek, ezek az országos, a régiós és a megyei szövetség, valamint a Tenkes TE, a Dél-Zselic TK és a Szent Imre Iskolai Sportkör. Gazdálkodásunkról: az egyesület anyagi helyzete továbbra is stabil maradt. Csak a terveknek megfelelően költöttünk. Kicsit több lett a maradványunk az előző évekhez képest, ami a jelzésfestéseknek és az ellenőrzéseknek, valamint a kevesebb kulcsosházi kiadásnak köszönhető. A Tenkes teljesítménytúrát – az időjárás miatt – most is kevés mínusszal zártuk. Elismerésekről, díjakról: az előző években végzett munkájukért a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség kitüntetésében részesült a 2023-as küldöttgyűlésen Krifka Lászlóné és Kulcsár Gáborné. Egyesületünk vezetése 2019 őszén díjak alapításáról határozott – az egyesületi élet és a honlap látogatottság pezsdítése céljából. 2023-ban a jók közül a legjobbak a következők voltak: „Menő Manó” díj, férfi kategóriában: Vass Tibor (3510 MTSZ pont); „Menő Manó” díj, női kategóriában: Várnainé Meng Hajnalka (3671 MTSZ pont); „Az év egyesületi túrája” díjat a 2023-as évben megosztva Várnainé Meng Hajnalka és atiKA kapta, az „Arany Toll” díjnál atiKA kapta a legtöbb szavazatot. Az „Év legjobb képsorozata” díj idén Vass Tiboré lett, túrái folyamatos képsorozataiért. Köszönjük mindenkinek a munkáját, aki akár csak egy órát is dolgozott az egyesület érdekében, legyen az egyesületi tagunk vagy külsős segítőnk! Eddig is az összefogás volt a legfőbb erényünk. Remélem, ez megmarad a jövőben is! atiKA Turisták farsangi bálja Mikor tudtuk meg egymásról, hogy a természetjáráson kívül nagyon szeretünk táncolni is? Tavaly, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség által rendezett Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó eseményeként zajlott turista bálon, szeptember utolsó napjának éjjelén, Szaporcán. Élő zene, felszabadult érzések, rend-kívül jó hangulat és tánc, sok tánc önfeledten pillanata inspiráltak bennünket. Körben, párban, szoknyában, nadrágban, papucsban, túrabakancsban roptuk. Még akkor hajnalban feltettük a kérdést: hol lesz alkalmunk ezt újra megélni? Hamar ki is kerekedett a válasz: legközelebb egy farsangi mulatság a legideálisabb alkalom, nem akármilyen, turistáknak való, előtte túrával ráhangolódva. Teltek-múltak a hetek, hónapok, és az ötletgazda, a város legújabb természetjáró egyesületének, a Mecseki Barangolók Társaságának lelkes csapata hamar meg is szervezte 2024. február 3-ra. Az nem volt kétséges, hogy kiterjed a dél-dunántúli régióra, hiszen meglehetősen jó baráti kapcsolatot ápolnak a vármegyék természetjárói. Hosszas tervezés, előkészítés, online és szórólapos meghívásoknak köszönhetően végül közel 60 fő vett részt a télűző rendezvényen. A helyválasztás sem volt véletlenszerű. A régióban legutóbb lebonyolításra került túravezető-képzés záróvizsgájának helyszíneként már kipróbáltuk a Pécsbányai Közösségi Házat. Ideális helyszín, hiszen távol a város zaja, közel hozzá az erdő és helytörténetileg is nagy jelentőséggel bír az egykori virágzó bányásztelepülés. Az épület elrendezése és berendezése ideális volt az esemény lebonyolítására. A rendezők korán reggel érkeztek és serényen díszítették, rendezték a termet, táncpróbát tartottak, közben csak úgy táncolgattak ráhangolódva az estére. Az első, már a túrára érkező vendégek fél három körül gyülekeztek. A túrán 15 és 16 óra között lehetett indulni. Rónaky Gizi segített összeállítani egy, a településrészt körbejáró, annak minden nevesebb épületét felkereső útvonalat. 6 csapatban 18 fő vett részt és teljesítette a távot. Egyedi kitűzőt kapott minden teljesítő. 18 órától a három vármegyéből érkező vendégek nagy örömmel köszöntötték egy-mást. Szinte kivétel nélkül minden jelenlévő felöltött magára valamiféle jelmezt. Aki netán mégsem készült, annak a Miklovich Csilla (PTKK) által hozott több bőröndnyi jelmezből volt lehetősége válogatni kedvére valót. A felöltött maskarák, no és a kö-szöntő italok hatására a megnyitóra már mindannyian szerepbe kerültünk. Különösen jól mutattak a csoportosan, egymáshoz öltözők. Már egyik-másik vendég felismerése is derűs perceket szerzett sokunknak. A bált Schóber Józsi (BMTSZ elnök) és Szuhán-Glass Bea (MBTE elnök, szervező) nyitották meg. Nem nyújtották hosszúra, hiszen az „éhes vándorok” már nagyon várták a vacsorát. A feltálalt pincepörköltnek nagy sikere volt, csakúgy, mint a forralt bornak és a sok-sok édes és sós süteményféleségnek, melyeket szorgos kezek készítettek. A táncra való feltáplálást követően csapatjátékra invitáltak a szervezők. A hat csapat résztvevőinek különféle játékos, érzékeket és ügyességet igénybe vevő vetélkedőben volt része. Mindenkiből előbújhatott a gyermeki énje ez időre, és ha vérre menő küzdelem nem is volt, de a hangulat a tetőfokára hágott. A Mecseki Barangolók Társaságának tagjai meglepetés nyitótánccal hívogatták a parkettra a bálozókat. Ezt követően sokunk örömére megkezdődött a mulatság táncos része. Ugyan a talpalávalót nem élő zene biztosította, de Dj-nk nagyon figyelt a hangulat fokozásra. Mindeközben tombola árusítás is folyt, hiszen rengeteg felajánlás érkezett. Zsűrizés helyett lehetőség adódott a tetszetős jelmezt viselő személyekre szavazást leadni. Így egy kisebb szünet ideje alatt a tombola sorsoláson, ha kis piros hangszórót nem is, de sok különféle, értékes nyereményt vehettek át a szerencsések. A közönség tetszését a jelmezverseny során pedig az Éjkirálynő és a Mecseki tünde nyerték el. Aztán folytatódott a zenés, táncos, télűző mulatság. Ropta a Kicsi, A nagy, az Artúr és az Indián, vidáman csörögtünk, lötyögtünk, roptuk a táncot, ráztuk is és bugiztunk is. A fiúk a lányokkal táncoltak „hajnalig”. Aztán egyszer csak kezdődött a vége, már nem volt több kívánságszám. Ám a zene elhalkultával sem tudtunk szétszéledni és csak úgy hazaindulni. Újra jött a kérdés: legközelebb mikor tudják a fiúk megtáncoltatni a lányokat? Talán van már ötlet is?! Hát így zajlott ez a mi turistabálunk. Köszönet a csodálatos rendező elvnek, amiért összehozott minket! Jöhet a tavasz, a további remek programmal, természetjárással! Both Viki (Dráva TSE, Mecseki Barangolók Társasága) Természetbarátok Klubja Tejben, vajban helyett mézben, csokiban „fürödhettek” február 13-án a Természetbarátok Klubja résztvevői. Hierholcz Nikolett, a Fürtös Méz tulajdonosa tartott érdekfeszítő előadást „Ismerd meg a méhek életét és a mézkészítés útját” címmel a Mecseki Barangolók Társasága szervezésében, a BMTSZ székhelyén. A program során megismerhettük a méhek és egyéb rovarok ökológiai fontosságát, a háziméhek családi életét, és azt is, hogy miért is szerethetőek ezek az apró rovarok. Megtudhattuk a különböző mézek gyógyító hatásait és azt, hogy miként lehet a hamisítvány mézeket felismerni. A kérdések feltevése mellett kóstolhattunk igazi mézkülönlegességeket, valamint mézes csokicsodákat. Leginkább azonban a Nikolett szavaiból áradó lelkesedés és a méhecskék iránti szeretet ragadta magával a hallgatóságot is. Nikolett Abaligeten, a Denevér Múzeum mellett egy Ökokuckót üzemeltet, ahol isme-retterjesztő előadásokat tart, ezeket szívből ajánljuk családi programnak. Nagyon várjuk a következő hónap második keddjét (március 12.), amikor a tervezet-tek szerint a gombákról hallhatunk majd sok-sok érdekes információt. Fenyves Angelika „Mecseki mondák nyomában” Február 24-én nem voltunk sokan a „Mecseki mondák nyomában” címmel meghirdetett nyílt túrán, hiszen több túrát is hirdettek pont erre a napra, de annál lelkesebb, vidámabb csapattal jártuk végig a 25 km-es távot. Voltunk a Babás-szerköveknél, a Zsongor-kőnél, Jakab-hegyen a Pálos kolostor rom-jainál, Lapison, a Sós-hegyi kilátónál és Remete-réten kétszer is! 23 km-esre terveztük a túrát, talán egy picivel hosszabb is lett a vége, de kis csoport-ban, összesen hat fővel, nem jelentett gondot az a néhány plusz kilométer, sem a Jakab-hegyen beiktatott medvehagyma szüret. Kellemes tempóban, mindenről is jókat beszélgetve haladtunk a lelkes csapattal hegyen, völgyön. Jó társaságban, gyönyörű tájon, remek időjárás mellett gyorsan telt az idő, hamar elrepült az a pár kilométer! Szuhán-Glass Beáta túravezető A Mediterrán Gyaloglóklub programajánlatai OGYIK Klubhálózat Monspart Sarolta tájfutó világbajnok szívügyének tekintette az idős korosztály aktív életmódját, az egészségmegőrzést jó társaságban és rendszeres mozgással. Ezért 2017-ben megalapította az Országos Gyalogló Idősek Klubhálózatát, célja 500 klub országos működése volt. Jelenleg a MOSA Alapítvány koordinálja e tevékenységet, és szeretettel várják új, vagy akár több éve létező gyaloglóklubok csatlakozását. Regisztrálni a mosa.hu nevű honlapon lehet, és a facebookon is megtalálható a hálózat, ogyik néven. Októberben várhatóan Pécsett lesz a regionális találkozó, addig is érdemes tájékozód-ni és csatlakozni, érdekes programokra számíthatunk. Baranyai Várak A Mediterrán Gyaloglóklub idén a tavaszi túraprogramjai közé felveszi a BMTSZ „Baranyai várak” túramozgalmának teljesítését. Összesen 10 túra lesz, amelyeken várromot vagy látogatható várat keresünk fel gyalogtúrával március és június között. E túrák távja és szintje eltérő, mert illeszkedik a fokozatosság elvét követő, újoncokat bevonó célzatú programjaink közé. A megtekinthető kiállításokra is lesz idő a várakban, kb. 1 óra. Akinek a mozgalom teljesítéséhez hiányzik néhány vár, vagy most szeretné elkezdeni e programot, szívesen látjuk túráinkon, akár tagjaink sorában is. Érdeklődés esetén írjanak e-mailt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre! Pál Krisztina klubvezető-edző HÍREK Pihenőhely a Vörösfenyő kulcsosháznál: a kulcsosház előtt erdei pihenőhely (asztalok, padok) megrongálódott, és tavaly elbontott teteje helyett elkészült az új tetőszerkezet, így ismét fedett pihenő várja az arra járókat, ill. a kulcsosház vendé-geit. Elmaradó túra: a nyílt túra programfüzetben március 23-ra meghirdetett „Dombay János Emléktúra” elmarad. Vendéglátóhely Zobákpusztán: jó hír a turistáknak, hogy hosszú évek szünetelése után (amióta bezárt az élelmiszerbolt és a mellette működő „Jenő bácsi kocsmája”) február 15-én megnyílt – a régi üzlet helyén – a Tuti Falatozó, ahol italok mellett hamburger, pizza és frissensültek is kaphatók. A nyitva tartás egyelőre naponta 12-19 óra között. Előre rendelni is lehet, tel.: 30/915-4667. Medvehagyma gyűjtés: elkezdődött a medvehagyma szezon. Az eddigi előírá-sokhoz képest jogszabályi változás nem történt, a Mecsekerdő Zrt. továbbra is a 2009. évi, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló XXXVII. törvény értelmében jár el, mely szerint állami erdőben – nem védett területen – csak az egyéni szükségleteinek megfelelő, azaz naponta 2 kg/fő mennyiségű gomba, gyógynövény – így medvehagyma-levél is – gyűjthető kü-lön engedély nélkül! Amennyiben valaki ennél nagyobb mennyiséget kíván gyűjteni, azt csak az erdőgazdálkodó engedélyével teheti. Az erdészet védett területre engedélyt nem ad ki. (Forrás: Mecsekerdő Zrt.) Rendezvények • március 9., szombat: „Nőnapi túrák” teljesítménytúrák. R.: Pécs Városi Termé-szetbarát Szövetség. Távok: 20, 12, 6 km. Rajt: Pécs, Kardos úti kulcsosház, 7.30-9.00 (20 km), 7.30-10.00 (12, 6 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1600 Ft/fő (20 km), 1400 Ft/fő (12 km) ill. 1200 Ft/fő (6 km). Diákoknak, ill. Mecseki Turista Kártyával 100 Ft kedvezmény. Információ: Bota János ( 30/993-8595, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). További információ: https://tturak.hu/hikeOccasion/6149/details • március 12., kedd: Természetbarátok Klubja. Indul a gombaszezon – Orbán Imre előadása. Helyszín: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (Pécs, Tímár u. 21.), időpont: 17 óra. Információ: Fenyves Angelika ( 20/669–7162). • március 16., szombat: „Horzsa Sándor Emléktúra”. A kiírást lásd a Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túráinál! • március 22., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. Élmények, értékek vetí-téssel. Helyszín: Közösségek Háza (Komló, 48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Infor-máció: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • március 23., szombat: „XXXIX Csokonay Sándor Emléktúra”. A kiírást lásd a nyílt túráknál! • március 23., szombat: 3. SaTöBbi Kupa tájékozódási túraverseny. R.: Mecseki Barangolók Társasága, Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Abaliget, Faluház (7678 Abaliget, Kossuth u. 71.). Az első rajt 8 órakor, az utolsó 10 óra 30 perckor lesz. Kategóriák: „B”, „emelt C” (tájfutó térképen), „kiránduló C”, „Családi” (turistatérképen). Nevezési díjak: 2024. március 21-ig történő előzetes (online) nevezés esetén 2000 Ft/fő (felnőtt), 1500 Ft/fő (diák, 14-18 év), 1000 Ft/fő (gyermek, 6-14 év); helyszíni nevezés esetén 3000, 2000 ill. 1500 Ft/fő. 6 éves kor alatt a versenyen való részvétel ingyenes. Kedvezményes előzetes nevezési lehetőség 2024. március 21-ig az alábbi weboldalon: https://satobbikupa.hu/nevezes/. A verseny részletes kiírása a satobbikupa.hu internetes oldalon olvasható. További információ a következő e-mail címen kérhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , ill. Szuhán-Glass Beáta főrendező, 20/928-9928. • március 27., szerda: Ötórai beszélgetések. A 2024-es év élőlényei – Scheitler Adrienn előadása. R.: Mecsek Egyesület. Helyszín: Mecsekerdő Zrt., Pécs, Rét utca 8. Időpont: 17 óra. • április 6., szombat: „Tenkes” teljesítménytúrák (Maraton, 30, 20, 15, 10, 6 km). R.: Dráva Természetbarát Sport Egyesület. Rajt: Máriagyűd, túraállomás, 7.00 (Maraton), 8.00-11.00 (10, 6 km); Túrony, Diósvölgy, 7.00-8.00 (30 km), 8.00-11.00 (20, 15 km). Cél minden távon a rajttal megegyező. Nevezési díjak: 1600 Ft/fő (Maraton), 1400 Ft/fő (30 km), 1100 Ft/fő (20, 15 km), 800 Ft/fő (10 km), 600 Ft/fő (6 km). A Maraton és a 30 km-es távokon csak előzetes nevezéssel és előzetesen befizetett nevezési díjjal lehet részt venni (létszám limit)! Az elő¬¬nevezés és a túrák részletei a Dráva TSE honlapján (https://www.dravatse.hu/index.php/rendezvenyeink/teljesitmenyturak/2024/tenkes), ill. a TTT honlapján (https://tturak.hu/hikeOccasion/6370/details) olvashatók. Információ: Jancsi Attila ( 20/580-6078). NYÍLT TÚRÁK • március 23., szombat: „XXXIX. Csokonay Sándor Emléktúra – Csörgedező források, patakok mentén”. (A Mecsek Egyesülettel közös túra). Útvonal: Remete-rét – Cinke-tanya emlékkő – Szuadó-völgy – Blokkház – Éger-völgy (12 km, szintemelkedés: 156 m). Találkozás 8.20-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 23-as kocsiállásnál (a busz 8.30-kor indul). Túravezető: Baumann József /Mecsek Egyesület, Dráva TSE/ ( 20/474-7151, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). • március 23., szombat: „Tetőről tetőre a Kelet-Mecsekben”. Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Hárs-tető – Miske-tető – Cigány-hegy – Dobogó, kopjafa – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (16 km, szintemelke-dés: 380 m). Indulás: Zobákpusztáról 9.40-kor (odajutás: Pécsről a 7.15-kor Hosz-szúhetényen át Komlóra menő, Komlóról a 7.40-es mekényesi busszal). Túraveze-tő: Őri Zsuzsanna /Hétdomb TE/ ( 20/376-6437, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) • március 24., vasárnap: „Medvehagyma leső túra”. Útvonal: Misina, TV-torony – Tubes, János-kilátó – Lapis – Sós-hegyi-kilátó – Büdös-kút – Orfű (13 km, szintemelkedés: 354 m). Találkozás: 8.10-kor a Misina tető autóbusz-fordulóban (a pécsi Főpályaudvarról 7.35-kor indul a 35-ös autóbusz). Várható visszautazás Pécsre Orfű, Szt. Márton-templom autóbusz-megállótól 12.54-kor. Túravezetők: Dr. Héjjas Péter ( 20/922-5984), Schóber József ( 20/437-8314, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) /Vándormadár Természetjáró Baráti Kör/ • március 30., szombat: „Húsvétvárás a zöldben”. Útvonal: Árpádtető – Tripammer-fa – Fehér-kúti kulcsosház – Keresztkunyhó – Meleg-mányi-völgy – Ágnes-vízesés – Kőlyuk – Kőlyuki betérő (10 km, szintemelkedés: 100 m). Ta-lálkozás: 9.15-kor Árpádtetőn, az autóbusz-fordulóban (elérhető Pécsről az uránvárosi autóbusz-állomásról 8.35-kor induló 4-es helyi járatú autóbusszal). Visszautazás Pécsre 14.45-kor. Túravezető: Pál Krisztina /Mediterrán Gyaloglóklub/ ( 30/742-7188, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna 20/376-6437) ► március 3., vasárnap: „Mecseki Zöld I. és Vasastól Zobákpusztáig”. I. útvonal: Vasas – Éger-völgy (28 km, szintemelkedés: 862 m). Túravezető: Papp László. II. útvonal: Vasas – Petőfi-akna – Kövestető – Zobákpuszta (10 km, szintemelke-dés: 260 m). Túravezető: Őri Zsuzsanna. Indulás mindkét túrára a 7.30-as pécsi buszjárattal, átszállás a Budai vámnál. Találkozás: 9.00-kor a Városház téren. ► március 5., kedd: Túra az egészségünkért! – Túra – sport – játék... Helyszín: Komló, Arborétum és Szabadidő Park. Találkozás: 9.00-kor a Városház téren. ► március 10., vasárnap: Túra a Nőnap jegyében. Útvonal: Árpádtető – Tripammer-fa – Anyák kútja – Mésztufa-lépcső – Ágnes-vízesés – Kőlyuki-barlang – Kőlyuki betérő – Sikonda – Körtvélyes (12 km, szintemelkedés: 230 m). Indulás: a 8 órai pécsi buszjárattal. Túravezető: Szentpáliné Kovács Judit. ► március 16., szombat: „Horzsa Sándor Emléktúra” (a Mecsek Egyesülettel közös túra). Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Hidasi-forrás – Szeder-indás-kút – Somosi-patak – Nyomákói-kút – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (15 km, szintemelkedés: 360 m). Indulás: 8 órakor Zobákpusztáról (odaju-tás: Pécsről a 7.15-kor Hosszúhetényen át Komlóra menő, Komlóról a 7.40-es mekényesi busszal). Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► március 17., vasárnap: Körtúra a Víz Világnapja jegyében. Útvonal: Sikonda – Vágotpuszta – Zsidó-hegy – Zsidó-völgy – Kőlyuki-barlang – Páfrányos – mánfai Árpád-kori templom (Sarlós Boldogasszony templom) – Cifra-malom – Sikonda (22 km, szintemelkedés: 702 m). Indulás: a 6.45-ös (17B jelzésű) sikondai busszal. Túravezető: Papp László. ► március 19., kedd: Túra az egészségünkért! – Útvonal: Hosszúhetény, Vásártér – Nagymező és vissza (táv kb. 7 km). Indulás a 8 órai hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► március 24., vasárnap: Túra Apróságokkal – tojások a medvehagymák között. Útvonal: Kőlyuki betérő – Kőfejtő-kút és vissza (kb. 6 km). Indulás: a 8.30-as pécsi busszal, mánfai átszállással. Túravezető: Papp Luca Panna. DDNPI természetjáró rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. Barlangok Hónapja: a 2024 márciusában megrendezésre kerülő Barlangok Hónapja kam-pány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap folyamán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Janus Pannonius Múzeum rendhagyó progra-mokkal várja a látogatókat Abaligeten és Pécsen egyaránt. A kampány részeként március 1-10. között az Abaligeti-barlang és a Denevérmúzeum 20% kedvezménnyel látogatható. A részletes programkiírások (március 1., 2., 8., 9., 10., 19., 23.) a DDNPI honlapján olvashatók: https://www.ddnp.hu/igazgatosag/hirek/marcius_a_barlangok_honapja • március 9., szombat: Tőzike túra Hosszúvízen. A túrán Hosszúvízről északra indulunk, a gyótai halastavakhoz. A Boronka-völgy üde gyertyános tölgyeseiben ilyenkor a védett lágy-szárúak mellett megcsodálhatjuk egy védett cserje, a farkasboroszlán virágait is. Visszafelé tavaszi tőzike szőnyeg borította égeresek mellett vezet utunk. Helyszín: Hosszúvíz, temető parkoló, időpont: 10.00 óra. A túra hossza: 7 km, időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • március 13., szerda: Beporzók napja. A programon megismerkedhetnek az érdeklődők a rovarok által végzett beporzási munka fontosságával, a méhek szerepével és a méhek által készített termékek egészségre gyakorolt hatásaival. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A prog-ramra előzetes bejelentkezés szükséges (30/377-3383)! • március 22., péntek: A víz világnapja. A jeles nap alkalmából megemlítésre kerülnek a Duna-Dráva Nemzeti Park kiemelt természetvédelmi jelentőségű vizes élőhelyei, megtudhatjuk, milyen nélkülözhetetlen szerepe van a víznek az életünkben, valamint egy vízminőség-vizsgálatra is sor kerül. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont, Szaporca, időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A programra előzetes bejelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • március 23., szombat: Kerékpártúra a kockásliliomokig. A Duna bal partján lévő Karapancsára, egy kerékpártúrára invitáljuk az aktív kikapcsolódás kedvelőit. A túra célál-lomása a kora tavasz egyik ritka virága, az erdő szélén nyíló kockásliliom. A védett kockásli-liom mellett a Béda-Karapancsa Tájegység árterén előforduló tavaszi virágok is megcsodál-hatók. Utazás: egyénileg, saját kerékpárral. Helyszín: Mohácsi-szigeti révátkelő parkolója – Újmohács, időpont: 10.00 óra (Mohács felől érkezőknek: 9:30 kompjárat). A program idő-tartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. Az ár nem tartalmazza a révátkelés díját! • április 2., kedd: DDNP Klub. Kováts László: Beporzók világa – a poszméhek. Helyszín: Tettye Oktatási Központ (Pécs). Időpont: 17.00 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ,; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. november 323. szám
MECSEK HÍRADÓ 323. szám 2024. november Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó Barcs, 2024. szeptember 27–29. A tavalyi, nagyon jól sikerült szaporcai találkozót követően az idei évben a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség Barcson és környékén rendezte meg a regionális természetbarát találkozót szeptember utolsó hétvégéjén. Az előzetesen meghirdetett program ígéretesnek tűnt: a gyalogtúra mellett vízi- és ke-rékpártúra választásának lehetősége, Barcs városismertető séta, esti turista csapat kvízjáték, csapatépítő játék, táncmulatság és látogatás a Dráva Kapu Bemutatóköz-pontban is szerepelt a repertoárban. Az előzetes jelentkezéshez képest valamelyest csökkent a résztvevők létszáma. A 68 résztvevőből 41 természetjáró Baranyát képviselte a találkozón. A legnépesebb csa-pattal a komlói Hétdomb TE vett részt (12 fő). Péntek délután érkeztünk meg a találkozó „főhadiszállására”, a Széchényi Ferenc Gimnázium Kollégiumába. Szálláshelyünk elfoglalását követően indultak a tervezett programok. Átfogó, sokszor az apró részleteket is megmutató képet kaptunk Barcs épített és szellemi örökségéről, valamint gazdasági életéről a városismertető sétánkon. A Csillag Étteremben finom, házias és nagy mennyiségű vacsora fogadott bennünket. Visszasétáltunk a kollégiumba, ahol rövid technikai szünetet követően Balázs László, a Somogy Megyei Természetbarát Szövetség elnöke megnyitotta a természetbarát találkozót. Őri Zsuzsanna javaslatára egy perces néma felállással adóztunk a pár nap-pal ezelőtt elhunyt operatőr, rendező, Szabados Tamás emlékének. A „turista kvízen” 5 – véletlenszerűen egybesorsolt – csapat vett részt. A Fodor Péter és Polgár Tamás vezényelte vetélkedőn szinte mindenki szerepelt. A két fordulóból álló játék nagyon jó hangulatban zajlott, de óriási csatározást hozott. Az is kiderült, hogy nem csak a rész-vétel volt a fontos, minden megszerzett pontot követően óriási örömkitörések voltak. Az eredményhirdetést követően finom italok és sütemények fogyasztása melletti be-szélgetés, hatalmas ping-pong és csocsópartik zajlottak a közösségi térben. Szombaton esős napra ébredtünk. A reggelit követően sem csitult az eső, ezért a részt-vevők egy része a termálfürdőben pihenéssel töltötte a napot, vagy a közösségi térben játszott. A kitartóbbak a gyalogtúra vagy a drávai kenuzás-kerékpározás mellett dön-töttek. A vezetett gyalogtúra Barcs – Bók – Kilences-tó – Barcs útvonalon, mintegy 16 km hosszú gyaloglást jelentett. Sajnos az út zöme az aszfaltos kerékpárúton vitt, így felüdülést jelentett, amikor végre avart, vagy homokos talajt éreztünk a lábunk alatt. A kenutúra a Dráván a Barcs–Szentborbás közötti (kb. 20 km) szakaszon történt. A „hajósok” Szentborbásról a múlni nem akaró eső miatt nem kerékpárral jöttek vissza. Így is rendesen átfagytak. A vacsora újra nagyon finom és bőséges volt. Az esti program a Mecseki Barangolók által szervezett csapatépítő játékkal kezdődődött. Ezután Béla túratársunk által pre-zentált táncos mulatság következett. Vasárnap újra szép időnk volt. Program szerint a drávaszentesi Dráva Kapu Bemuta-tóközpont megtekintése volt a zárónap eseménye. A programot a Duna-Dráva Nemze-ti Park Igazgatósága kedvezményes belépőjegyekkel támogatta. A vetítőteremben filmet néztünk meg a Dráváról. A folyó története, növény- és állatvilága, védett értékei is bemutatásra kerültek. Ezt követően a két részre osztott csapat a bemutatóközpont-ban tartott állatokat tekintette meg vezetéssel, majd a Dráva Kapu Bemutatóközpont kiállítását, szintén vezetéssel. A nemzeti park munkatársai nagyon érdekes dolgokat meséltek, mutattak meg nekünk a séták során. Az idei találkozó záró eseménye az ebéd volt. Ebéd előtt megköszöntük Balázs Laci-nak és stábjának a tartalmas hétvége programjait, a színvonalas rendezést. Schóber József Papi pipa teljesítménytúra Október 12-én 30. alkalommal rendezte meg a Dél-Zselic TK a „Papi pipa” teljesít-ménytúrát. Idén 50 km-es távon is indulhattak résztvevők, mivel – az eddigi hagyo-mánynak megfelelően – minden tízedik rendezéskor a „Papi pipa 50” túra is kiírásra ke¬rül, ezúttal tehát harmadszor. Az 50 km-es teljesítők – akik 18-an voltak – év-számmal ellátott, téglalap alakú kitűzőt kaptak, míg a 30 és 15 km-t teljesítők a szo-kásos kör alakú kitűzőkből választhattak. A túra indítása Ibafán volt, a Pipamúzeumból. Induláskor a résztvevők megtekinthet-ték a pipamúzeum tavaly megnyílt új, kibővített kiállítását, melyben az egyházi pipa-gyűjtemény is helyet kapott. A 15 km-es táv teljesítői Kisibafán át Nagymátéig gyalo-goltak, majd vissza. A 30 km-es és az 50 km-es útvonal első szakasza közös volt: Ibafa – Kisibafa – Gorica – Kán – Hollófészek – Nagymáté. Innen a 30 km Felsőkö-vesd, Szabás és Horváthertelend érintésével vezetett Ibafáig, míg az 50 km-es útvonal a Horváthertelend – Szabás – Nagytótváros – Sasrét – Jámborka-forrás útvonalon folytatódott, a cél itt is Ibafa volt. A résztvevők valamennyi ellenőrző ponton kaptak kalóriapótló ellátást: csokit, nápo-lyit, gyümölcsöt (alma, szilva), müzli szeletet, míg a célban a szokásos lilahagymás zsíros kenyérrel vártuk a túrázókat, amihez Pécsi Sört vagy több féle Márka üdítőt lehetett fogyasztani. A zsíros kenyereket idén is „pipa alakú” pirospaprika mintázat díszítette. A túra ez évben is jó időben és jó hangulatban zajlott le. A három távot összesen 108-an teljesítették. A dél-zselices pontőrök közül többeknek ezen a napon más elfoglalt-sága volt, így a rendezésbe négy ponton besegítettek a Dráva TSE tagjai, valamint Kisibafán a Mecseki Vadonjárók Társasága látta el a szolgálatot. A segítséget va-lamennyiüknek ezúton is köszönjük! Köszönjük az ibafai önkormányzatnak is a túra támogatását, a rajt és a cél helyszínének a biztosítását, valamint a pipamúzeum meg-tekintésének a lehetőségét. Strasser Péter főrendező Kéktúrázás napja Először kéktúráztak egyszerre több mint négyezren a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) által ötödször megrendezett Kéktúrázás Napján, amelyre a hagyományos időpontban, október második szombatján került sor. Október 12-én a 142 csoport együtt összesen 2575 kilométert tett meg a hazánk leg-szebb tájain vezető Országos Kéktúra, Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és Alföldi Kéktúra útjain. A résztvevők mozgását az ingyenes rendezvény honlapján élőben lehetett követni, ahogy a GPS-es jeladók révén virtuálisan kirajzolták a teljes Országos Kékkör útvonalát a nap végére. Egyetlen, 9 km-es gemenci szakasz kivételé-vel: a Bajai átkelés és Pörböly között ugyanis a nemrég levonult árvíz miatt még nem lehetett túrázni. A regisztrációk alapján 12 csoport a maximális engedélyezett létszámmal vágott neki a távnak, és a túrázok csaknem ötöde 18 éven aluli volt. Nemcsak gyermekes csalá-dok, hanem iskolai szervezésben sok diák is részt vett a jó hangulatú, szép őszi időben zajló eseményen. Az ingyenes túrarendezvényen 250 felkészült szakaszfelelős, köztük természetjáró egyesületek képzett, helyi túravezetői, nemzeti parkok és erdészetek munkatársai, ismert személyiségek, valamint az MTSZ munkatársai vezették a túrá-kat. (A baranyai természetjárók közül Kuttor Eszter, Polgár Tamás (Mecseki Barango-lók Társasága), Kláricsné Kemler Viola, Banga Sándor, Takács Ferenc (HOTE), Schó-ber József (Dráva TSE, Vándormadarak Természetjáró Baráti Kör) vezettek túrákat. A szerk.) Az útvonal mentén sok település ingyen belépőkkel, tájházlátogatással, múze-umi sétával, finomságokkal kedveskedett az együtt kéktúrázóknak. A kéktúrázást népszerűsítő Kéktúrázás Napja 2020-ban debütált hagyományteremtő céllal, és azóta is évről évre egyre nagyobb sikernek örvend: az idei létszám mintegy 10 százalékkal múlta felül a tavalyit. A Magyar Természetjáró Szövetség az állami erdő-gazdaságok, a nemzeti parkok és a természetjáró egyesületek szakmai segítségével így is szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára. Találkozzunk jövőre is a Kéktúrázás Napján, 2025. október 11-én! (Forrás: mtsz.org) „Mecseki mondák, Jakab-hegyi legendák” teljesítménytúra Október 19-én a Mecseki mondák, Jakab-hegyi legendák teljesítménytúra hihetetlenül szép időben, 3 távon (10, 15, 20 km), összesen 230 indulóval zajlott. A rajt/cél helyszín a Teca Mama kisvendéglő volt, ahonnan az indulók különböző útvonalakon jutottak el a Jakab-hegyre, illetve onnét vissza a célba. A fő szervező a Baranya Megyei Ter-mészetbarát Szövetség, akik az Aktív Magyarország támogatásával valósították meg a programot. A rendezvényen résztvevők találkozhattak a Mecseki Barangolók Társasága tagjaival is például a Teca Mama kisvendéglőben és az egyes pontokon, mivel az eddigi esemé-nyekhez hasonlóan a Barangolók segítették a szövetség munkáját. A Mecsek egyik legkedveltebb részén rendezett teljesítménytúra során két ponton (Jakab-hegy, Lapis) finomságokat is kaptak az érkezők, illetve a célban virslivel, zsíros kenyérrel pótolhatták az energiát. Néhány ponton ismeretterjesztő anyagokat olvas-hattak a résztvevők a helyszínekhez kapcsolódó mondákról, legendákról és egyéb érdekességekről, a célban pedig egy tesztet kitöltve adhattak számot a begyűjtött tu-dásanyagról. A szervezők a verseny végén ki is sorsolták minden táv 6 szerencsés nyer-tesét, akik túrázással kapcsolatos hasznos tárgyakat nyertek. Sajnos egy nem várt esemény ürömöt is hozott az örömbe. Egy túrázó bokatörést szenvedett a „Panoráma úton”. Szerencsére a Barangolók egyik egyesületi tagja men-tőápoló, így a Jakab-hegyről gyorsan a helyszínre sietett és alapellátásban részesítette a sérültet. Közben a mentősök is megérkezte, és a 3-4 km-es hegyi terepen lehozták a bajba jutott túrázót, akinek ez úton is gyors felépülést kívánunk! A Barangolók csa-pattagjának és a mentős kollégáinak pedig nagy elismerés a segítségért. Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a rendezvényen! Szuhán-Glass Beáta Őszi hangulatban Október 20-án, vasárnap 18-an indultunk a fenti elnevezésű nyílt túrára a Kelet-Mecsekben a Várvölgy autóbusz-megálló – Vörösfenyő kulcsosház – Bargyag – Vö-rös-cser – Óbánya 15 km-es útvonalon, melyhez 567 m szintemelkedés járult. A vár-völgyi elágazótól indultunk a sárga négyzet jelzésen vidáman felfelé. Sokaknál elő¬került útközben a papírtasak, szatyor, mivel sok tuskógombát találtunk. A Gerda-forrásra sajnos több kidőlt fa ráesett, így nem tudtuk megnézni. Lassan elkezdtünk vetkőzni, mert egyre melegebb lett. A Vörösfenyő kulcsosháznál volt az első pihenőnk, itt már előkerültek a finomságok. Mondtam, csak csínján velük, mert sok lesz még a szint. Aki megfogadta, jól is járt. A Kata-forrást elkerülve a Balincai vadászház felé meglett az első hatalmas vargánya. Na, ezután mindenki mintha vadászaton lenne, kereste a vargányát. Mivel bőven volt időnk, így nem volt probléma. Lett is még utána pár darab. Az utunk, mint a hullám-vasút, egyszer fent mentünk, aztán lent, de csodálatos volt főleg fentről lenézni a mélységekre. Lent viszont a mély árkokban haladni klassz volt. Második pihenőnket a farakásoknál ejtettük meg. Kis pihenő után a S+ kis mohás ösvényén indultunk el. Az utolsó szakaszunk a sárga kereszttel jelzett úton igazán vadregényes volt. Itt már út is alig volt. Apró kis cserjéken kellett áthaladni, de megcsi-náltuk. Volt, aki nehéznek találta, de a legtöbben élveztük a kihívást, főleg hogy kétol-dalt meredek szakadék volt. Majd a széles úton haladtunk le a Váraljai-árokba, ez már könnyebb volt. A Vörös-Cser Vendégház közelében pihentünk egyet ismét. Utolsó etapunk is megkezdődött. A kék négyzet jelzések mentén elindultunk Óbányára. A tetőn még kimentünk a vadászleshez. Itt megcsodáltuk a panorámát: az Óbányai-völgyet, a Templom-hegyet, a Réka várhoz vezető dombot, és egy kicsit ejtőztünk a napfényben. Óbányára leérve harmonikaszó fogadott minket jó kis sváb nótákkal. Kiderült, hogy „kakasverő nap” van. Végignéztünk pár kakasverőt: megtáncoltatták a jelentkezőt bekötött szemmel, majd egy póznát kapott a kezébe, amivel meg kellett találnia a fűbe ásott kakasfejet, de természetesen nem élő kakasfejet. Ha megtalálta, rá kellett vágnia a bottal, de csak egyszer volt szabad, mert a kakas fején egy ampulla volt, amit ha eltalál, egy piros folyadékkal önti el a fejet. Amíg ott voltunk, ez senkinek nem jött össze. Majd átmentünk a helyi vendéglátó egységbe, ahol ki-ki ehetett rétest, ihatott kávét vagy sört, üdítőt. Ezután buszra szálltunk, ami hazahozott bennünket Pécsre. Bízom benne hogy mindenkinek szép és tartalmas napja volt. Várnainé Hajni túravezető „Pálos” körút Az ősz folyamán elkészültek az Éger-völgyből Jakab-hegyre vezető új Pálos körút jelzései, melyeket a Dráva TSE útjelzésfestői festettek fel. A jelzések színe fekete, és egy irányba vannak felfestve, kivéve a Jakab-hegyi esőháztól („új templom”) a Zson-gor-kőhöz kitérő útvonal zöld színű jelzéseit, melyek kétirányúak. Az éger-völgyi parkolóból induló körút a kék kereszttel jelzett turistaúton halad a piros sáv jelzésig. Innen a piros sáv nyomvonalán – a Farkas-forrást érintve – jut fel a Szu-adó-tetőre, majd tovább a kék sáv jelzésű út nyomvonalán vezet a Jakab-hegyre, az „új templomig”. (Innen egy oldalág a kék sáv jelzés vonalán vezet ki a Zsongor-kőhöz.) A Jakab-hegyről a körút a zöld körrel jelzett úton vezet le Éger-tetőre, ahol a zöld sáv jelzések nyomán jut el a pihenőpadok felé. Kis kitérővel a moháson keresztül jut vissza a zöld sáv jelzésig, majd ennek vonalán éri el az Éger-völgyi-tavat. Itt a jel-zetlen oldalon ér vissza a parkolóba. A körút hossza 11 km. „A Magyar Pálos Rend Első Remete Szent Pál Rendje szakmai partnereivel elhivatott a környezettudatos, aktív, természetközpontú gondolkodás kialakításában, népszerű-sítésében, amelyet jelenleg is számos rendezvény, program, zarándoklat alkalmával képvisel. Ennek keretében célja a természetjárási kedv erősítése, a gyakran természeti környezetben fellelhető pálos kulturális emlékek megőrzése, bemutatása. Ezen gondo-latok alapján született meg azon elképzelés, hogy létrehozzunk pálos tematikus uta-kat, illetve az ezeket összefogó országos útvonalhálózatot, amely révén a környezeti nevelés mentén, de egyúttal a pálosokhoz kapcsolódó lelki és kulturális tartalmakat kínálva tudjuk gazdagítani a természetjárás örömét.” A jelenlegi pálos úthálózatról bővebben az alábbi weboldalon található informá-ció: www.palosut.hu atiKA Zsongor-kői munkák a korláttal… „Nyugat-Mecsek, 540 m: a Jakab-hegy déli oldalán, Kővágószőlős felé kiálló vörös homokkő sziklaalakzat, a Nyugat-Mecsek legszebb kilátópontja. Vaskorlátját 1892-ben helyezte el a Mecsek Egyesület, és a lépcsőit is ekkor alakították ki. Zsongor török nyelven sólymot jelent (Zsongor-kő = Sólyom-kő). Nevéhez a török időkhöz kapcsolódó monda fűződik. Közelében található az ún. „Remete-barlang”. A K sáv jelzésről egy K▲ jelzésű ösvény vezet a kilátóponthoz” – írja a BMTSZ honlapján a lexikon. Szerencsés helyzetben voltam, hogy meghívtak a Zsongor-kő korlátjának felújítási munkálatához. A korlát 132 éve szolgálta a túrázókat, kirándulókat, és biztonságot adott nekik a vörös homokkő sziklakiszögellésén. Megérett a javításra, mivel a hétből három lába már nem volt benne a kőben. Előzőleg hosszas szemrevételezés és a mun-kafolyamat átgondolása után álltunk neki a munkának. Mivel a terepen végeztük munkánkat, minden napunkat a Zsongor-kői leágazótól a szükséges szerszámok lepakolásával kezdtük, majd a munka végeztével ezek felhor-dásával fejeztük be. Ebben voltak kéziszerszámok, kisgépek, áramfejlesztő és komp-resszor is. Első nap (október 14-én) a korlát kiemelése és elszállítása volt az elsődleges cél. A kőben lévő négy láb megfúrása, a rögzítő vasékek kivétele az ólommal kiöntött lyuk-ból nem volt egyszerű feladat. Minél kisebb fúrást, vésést lehetett csak végezni, hogy az új lyukak fúrását problémamentesen lehessen elvégezni. A korlát kiemelése előtt bejelöltük a három szabadon lévő láb helyét, majd a kivétel után léckerettel rögzítet-tük a kovácsoltvas szerkezetet a szállításhoz. A súlyos korlát tömege becslések alap-ján legalább másfél mázsa körül lehetett, ezt kézi erővel vittük fel az elágazóhoz. Óva-tos munkát igényelt a felvitel és a szállítás, mivel az öntöttvas korlát részei szegecselés-sel voltak egymáshoz rögzítve. Az eltervezett utánfutós szállítás nem volt megoldható, mert a korlát jóval nagyobb terjedelmű volt, és az oldalai más-más méretűek voltak. Egy gyors telefonos egyeztetés után egy erdészeti platós teherautóval szállították el a lakatosműhelybe. Másnap a műhelyben elvégezték a korrodált lábak levágását, és egy speciális hegesz-tési technikával pótolták a levágott részeket, amik már hosszabbak lettek, hogy mé-lyebben, jobban tartsanak majd. A helyszínen addig kitisztítottuk a meglévő furatokat a bennük maradt ékektől és ólomtól. Ezután jöhetett a vizes fúrás a csőfúróval. A lyukak kifúrása szerencsére jobban ment, mint gondoltuk. A kész lyukakat közben kitisztítottuk a fúrómag maradékától, majd vízzel kimostuk, hogy a kötőanyag elvé-gezhesse majd fontos feladatát. A harmadik napon a szerkezetet megerősített kerettel ellátva hozták vissza, amit nyol-can vittünk le a helyének közelébe. Még egy utánmérés volt, ahol kiderült, hogy egy lábból pár centit le kellett vágnunk. Ezután beemeltük a korlátot a sziklakiszögellésre és eltávolítottuk róla a szállításhoz készült keretet, majd beemeltük a helyére a korlát-rendszert. Sikerült úgy végezni a feladatokat a három napban, hogy a korlát régi pati-nája nem sérült. Elődeinkhez hasonlóan mi is vasékekkel rögzítettük a lábakat és állí-tottuk őket függőbe. Egy szakember által javasolt speciális ragasztóval kerültek kiön-tésre a lyukak, majd még egyszer elkerítettük a kilátópontot, hogy teljesen megszilár-duljon az anyag. 132 év után biztonsági okok miatt kellett ezt a munkát elvégezni. Reméljük, az álta-lunk elvégzett munka is kibír ennyit! A korlátot a Mecsek Egyesület állíttatta. A mun-kákat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Mecsekerdő Zrt. munkatársai végezték el egy „nyugger túrázó” kis segítségével. A szakmai irányítást Borsi Lakatos László végezte. Szép volt fiúk! atiKA HÍREK „Pálos” körút: a Dráva TSE útjelzésfestői az ősz folyamán felfestették az Éger-völgyből Jakab-hegyre vezető új „Pálos körút” jelzéseit. (A körút kialakí-tásáról szóló írást lásd fentebb!) Zsongor-kő kilátó: október 14-18-a között felújították a Zsongor-kő sziklaalakza-ton lévő vaskorlátot. A korlátot 132 éve, 1892-ben helyezte el a Mecsek Egyesület. Napjainkra a korlát lábait befoglaló kőzet több helyen lerepedt, a lábak kimozdul-tak korábbi helyükről, és korrodáltak, hiányossá váltak, ezért szükségessé vált a felújítása. Az egész korlátot kiemelték, és elszállították. A javítását szakipari mű-helyben végzik el, majd a korlátot visszaszállították, és visszahelyezték a helyszí-nen készített új furatokba. A korlátot a Mecsek Egyesület állíttatta vissza, a mun-kákat a Mecsekerdő Zrt. és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai végezték. A kilátópont immár biztonságosan látogatható. (Lásd még fentebb az er-ről szóló írást!) Keresztrongálás: a Kelet-Mecsek lábánál, Erdősmecske és Ófalu között található Hesz-keresztet 2024. október 14-én ledöntötték. A kereszt egy 170 évvel korábban történt tragikus eseménynek állított emléket. A Mecsekerdő területén található ke-reszt erdész ősüknek állít emléket, amely fontos a szakmai és a helyi közösség szá-mára is. A kereszt különleges történelmi emlékmű, amely Hesz Antal erdész emlékét őrzi, akit rablók gyilkoltak meg 1853-ban. A kereszt felirata is erre a tragikus ese-ményre utal: „AMTET VON ANTON HESZ 1853″. A helyszínen korábban egy sze-rény, kővel körülölelt fakereszt is állt, amely egy sírhalmot jelölt. A helyi történetek szerint a Hesz-kereszt mellett egy másik tragikus esemény helyszíne is található: egy csendőr, Kriska Pál sírja, akit a második világháború során szovjet katonák fogtak el és végeztek ki. A csendőrt a helyi erdészek temették el, miután hozzátartozóit ér-tesítették. A Mecsekerdő Zrt. kiemelten fontosnak tartja az ilyen történelmi emlékek megóvá-sát és helyreállítását, és mélységesen elítéli az emlékhelyeket meggyalázó vanda-lizmust. Az emlékművet a Mecsekerdő visszaállítja, amelynek felújítását már meg-kezdte. A Hesz-kereszt várhatóan egy-két hónap múlva visszakerülhet helyére. Sze-rencsére a Mecsekerdő területén ritka az ehhez hasonló eset, de sajnálatos módon nem egyedülálló: korábban a Kis-réti tanösvény megújítása során történt hasonló esemény, amikor az átadó előtt több újonnan kihelyezett táblát megrongáltak. A Mecsekerdő kéri a lakosságot, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a kereszt ledöntésével kapcsolatban az elkövető(k)ről, jelentkezzen a hatóságoknál. A természeti és történelmi örökségünk megóvása közös érdek! (Forrás: Mecsekerdő) 2025. évi programok: kérjük az egyesületek vezetőit, a programok szervezőit, ill. akik nyílt túra vezetést terveznek vagy vállalnának, hogy a program- és túraterve-ket küldjék el november 19-ig e-mailben vagy telefonon az alábbi címek valame-lyikére: Both Viktória (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 30/938-2606), Schóber József (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 20/437-8314), Strasser Péter (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 20/522-2953). Az ütközések elkerülése, mér-séklése miatt a nyílt túrákhoz lehetőleg két időpontot is jelöljetek meg a beküldött tervezetekben! Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társa-sága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu • november 9., szombat: „A Mecseki láthatatlanok nyomában” teljesítménytúra (100, 56, 28, 18, 7 km). R.: Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület (PITE). Rajt: Pécs-Árpádtető, Mecsextrém Park. Rajt: 6.00-7.00 (100, 56 km), 7.00-8.00 (28 km), 8.00-9.00 (16 km), 8.00–10.00 (7 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 4800 Ft/fő (100 km), 3500 Ft/fő (56 km), 2800 Ft/fő (28 km), 1800 Ft/fő (16 km), 1200 Ft/fő (7 km). Figyelem! a 100 és az 56 km-es távokon előnevezés kötelező! Nevezési ha-táridő: október 31. A 100, 56 és 28 km-es távokon a résztvevők a célban meleg ételt kapnak. Információ és nevezés: Bota János (30/993-8595). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6786/details • november 10., vasárnap: „Aranyló ősz” teljesítménytúra (24, 15 km). R.: Szászvá-ri Mocorgók Szabadidő Egyesület. Rajt: Szászvár, Szent István Közösségi Ház (Szent István utca 33.), 7.30-9.30. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1300, ill. 1000 Ft/fő. Információ: Hang Csaba ( 30/650-5418). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6809/details • november 15., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. „Élmények, értékek vetí-téssel”. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.), időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • november 16., szombat: „Málics Ottó emléktúra” (13,8 km). R.: Közös Nevező* Mecseki Mátrix Csoport. Rajt: Pécs, Ifjúság útja, PTE TTK „A” épület, 8.00-9.00. Cél: Pécs-Pécsbánya, Gesztenyés utca. Nevezési díj: 1000 Ft/fő. Kötelező előneve-zés november 15-én 20.00 óráig! Információ: Kövecs Ferenc ( 70/704-4057). To-vábbi részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6117/details • november 16., szombat: „Skóciai Szent Margit emléktúra”. R.: Pécsi Túrakerékpá-ros és Környezetvédő Klub. Találkozás: Pécsvárad, Kossuth tér (a plébániatemplom mögött), 10.00 órakor. A túra útvonala: Pécsvárad – Büdös-kút – Antal-kép – Ré-ka-völgy – Langhöhe – Réka-vár (megemlékezés 13 órakor) – Stein-malom (Szt. Margit emlékkereszt) – Aranypatkó lovastanya (Szent Margit zománckép) – Me-cseknádasd plébániatemplom (itt megtekintjük Skóciai Szt. Margit ereklyéjét, az őt ábrázoló festményt és szobrot). Túratáv: 15 km, szintemelkedés: 400 m. A Réka-vár falai között 13 órakor csendes megemlékezést tartunk. A túra során nemcsak Skóciai Szent Margitra gondolunk, hanem fejet hajtunk a szent emlékének hű ápo-lója, dr. Novotny Iván (1936-2016) emléke előtt is. Mindenkit kérünk, hozzon ma-gával mécsest vagy egy szál virágot az emlékkőhöz! A túra résztvevői egyedi emlék-lapot kapnak. A találkozóhely megközelítése: Pécsről a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásáról 9.00-kor induló buszjárattal (Pécsvárad, Vár utcáig kell utazni). Hazautazás lehetőségek Pécsre Mecseknádasd temető autóbusz-megállótól: 15.27, 16.40, 17.27, 18.27 órakor. Túravezetők: Keményfi Balázs ( 20/33-25-000, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) és Gelencsér Gábor. További részletek: https://ptkkturak.blogspot.com/2011/10/20241116-skociai-szent-margit-emlektura.html • november 23., szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”. A kiírást lásd a nyílt túrák-nál! • november 30., szombat: Természetbarátok Klubja. „Pécs szobrai I.” Híres sírem-lékek, neves családok, személyek emlékezete Pécsett – felfedező séta a Pécsi Köz-temetőben. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Találkozás a Pécsi Köz-temető főbejáratánál 10.00 órakor. A programot vezeti: Schóber József ( 20/437-8314, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). NYÍLT TÚRÁK ► november 9., szombat: „Gödrétől Gödréig, avagy a Vigadó-hegytől a Szalacskai erdőkig” (a Mecsek Egyesülettel közös túra). Útvonal: Gödre – Gödrekeresztúr – Bagó-mező – Vigadó-hegy – Kaba-hegy – Szent Antal-kápolna – Szalacskai er-dők – Gödre (18 km, szintemelkedés: 320 m). Találkozás: 8.20-kor a pécsi távolsá-gi autóbusz-állomás 14-es kocsiállásánál, a kaposvári busznál (az autóbusz 8.30-kor indul), illetve gépkocsival utazóknak 9.35-kor Gödre, templom autóbusz-megállóban. Túravezető: Schóber József /Dráva TSE; Vándormadarak Természetjá-ró Baráti Kör/ ( 20/437-8314, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► november 10., vasárnap: „A mecseki sárkányok öröksége” (angol/német nyelven vezetett túra). Útvonal: Orfűi-tó – Sárkány-kút – Vízfő-forrás – Sárkány-forrás – Büdös-kút – Pécs, Tettye-barlang (13 km, szintemelkedés: 430 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 23-as kocsiállásnál (az autóbusz 8.30-kor indul). Túravezető: Kuttor Eszter /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 20/516-7363; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► november 16., szombat: „Óbányától Zobákig”. Útvonal: Óbánya – Kisújbánya – Cigány-hegy – Pusztabánya – Hidasi-völgy – Zobákpuszta (15 km, szintemelke-dés: 350 m). Találkozás: 6.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 9-es ko-csiállásnál (az autóbusz 6.25-kor indul). Túravezető: Sasvári László /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 20/478-0389; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► november 23., szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”. Útvonal: Hosszúhetény –– Zengővárkony – Hosszúhetény (jelzetlen úton oda-vissza, táv: 17 km, szintemel-kedés: 410 m). Indulás: Hosszúhetény, kultúrháztól 9.30-kor (elérhető Pécsről a tá-volsági autóbusz-állomás 11-es kocsiállásáról 9.00 órakor Szekszárdra induló autó-busszal). Túravezető: Takács Ferenc /HOTE/ ( 20/805-3405; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► november 30., szombat: „Zengő”. Útvonal: Hosszúhetény – Püspökszentlászló – Zengő – Dombay-tó (14 km, szintemelkedés: 513 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 11-es kocsiállásnál (az autóbusz Hosszúhetény felé 9.00-kor indul). Túravezető: Földes Béla /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 30/232-5528, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► december 1., vasárnap: „Tenkes kapitány sasfészkei”. Útvonal: Túrony – Csarnó-ta – Kopasz-hegy – Csukma-hegy – Akasztó-domb – Siklós (17,5 km, szintemel-kedés: 415 m). Találkozás: 8 órakor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 15-ös kocsiállásnál (az autóbusz 8.15-kor indul). Túravezető: Éger Zoltán /Vándormadarak Természetjáró Baráti Kör/ ( 30/537-6416; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna 20/376-6437) ► november 10., vasárnap: Emlékezés a már „végtelenben” túrázókra. Útvo-nal: Szászvár – Szászvár bányetelep – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (13 km, szintemelkedés: 260 m). Indulás: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. Túravezető: Németh Margit. ► november 17., vasárnap: „Skóciai Szent Margit emléktúra”. Útvonal: Mecsekná-dasd – Réka-vár – Vadászlak – Pusztabánya – Kis-kaszáló – Takanyó – Zobák-puszta (15 km, szintemelkedés: 450 m). Indulás: a 7.30-as pécsi buszjárattal, átszál-lás a pécsi autóbusz-pályaudvaron. Túravezető: Papp László. ► november 23., szombat: „Rockenbauer Pál emléktúra”. I. útvonal: Hosszúhetény – Zengő – Büdös-kút – Zengővárkony, szelídgesztenyés – Legénysír – Dóri út – An-tal-kép – Püspökszentlászló – Hosszúhetény (26 km, szintemelkedés: 710 m). Indu-lás: a 8.00 órai hosszúhetényi buszjárattal (a túravezető Hosszúhetényben várja a túrázókat). Túravezető: Horváth Attila. II. útvonal: Dombay-tó elágazás – Dombay-tó – Zengővárkony, szelídgesztenyés – Pécsvárad (11 km, szintemelkedés: 150 m). Indulás: a 8.30-as pécsi buszjárattal, átszállás a Budai vámnál. Túravezető: Őri Zsuzsanna. ► november 24., vasárnap: „Mecseki Zöld IV”. Útvonal: Kisbattyán – Mecsekná-dasd (19 km, szintemelkedés: 630 m). Indulás: a 7.40-es kisbattyáni buszjárattal. Túravezető: Papp László. ► november 26., kedd: Túra az egészségünkért! Információ: Őri Zsuzsanna. ► december 1., vasárnap: „Tél a kerékpárúton”. Útvonal: Magyarszék – Mecsekpö-löske – Mecsekjánosi – Komló (11 km, szintemelkedés: elhanyagolható). Indulás: a 8.45-ös sásdi buszjárattal. Túravezető: Őri Zsuzsanna. DDNPI rendezvények A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság programjairól részletes információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. • november 8., péntek: Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban. A résztvevők szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra vissza-tekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába. A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Me-csek Kiállítás megtekintése is, melyben a résztvevők egy audiovizuális installáció se-gítségével átfogó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a legfontosabb kirándulási célpontokról. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs, Tettye tér 9.), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • november 9., szombat: Tematikus barlangtúra az Abaligeti-barlangban – föld-rajz. A program résztvevői az általános barlangi túránál részletesebben ismerhetik meg a barlang kialakulásának földrajzi folyamatait, a karsztterületek működését. A te¬¬matikus túra során nem csak szemügyre vehetjük a szebbnél szebb cseppköveket, a barlang oldásos és koptatásos formakincsét, hanem kialakulásukról, fejlődésükről is számos érdekességet hallhatunk. Helyszín: Abaligeti-barlang, időpont: 14.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 72/498-766)! A résztvevők maximális létszáma 20 fő. A programon való részvételt 12 éves kor felett ajánljuk. • november 9., szombat: Várjuk hulladékmentesen a gólyákat! Gólyáink rendszere-sen hordanak fel szemetet a fészkeikbe, hogy ezt lecsökkentsük mindennapjainkban fontos odafigyelni a környezettudatos életmódra. A program során megtanulhatjuk, hogy hogyan éljünk és vásároljunk természetközpontú szemléletmóddal, úgy hogy a természetnek a legkevesebbet ártsunk. Helyszín: Fehér Gólya Múzeum (Kölked), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 2-3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. • november 13., szerda: Felkészülés a télre – Séta a Pintér-kert Arborétumban. A szakvezetéses túra alkalmával a résztvevők megismerkedhetnek a kert őshonos és dísznövényállományával. A látogatók többek között megtudhatják, hogy mi törté-nik télen a lágyszárú évelő növényekkel, vagy hogy milyen hideget képes elviselni a gránátalma. A programon szó lesz arról is, hogy az egyes, kertben is előforduló állat-fajok milyen módokon készülnek a téli időszakra és milyen technikákkal képesek átvészelni a keményebb mínuszokat. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs), idő-pont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 1.000 Ft/fő. A rész-vételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 70/374-0295)! • december 3., kedd: Madarak védelme a ház körül: téli madáretetés. A programon résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy a madáretetők téli vendégeinek életébe bepillantást nyerjenek. Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy milyen táplálékkel szabad etetni a télen itt maradt kismadarakat, és mivel tilos etetni őket. A foglalko-zás zárásaként minden résztvevő újrahasznosított anyagokból saját etetőt is készít-het. Helyszín: Tettye Oktatási Központ és Pintér-kert Arborétum (Pécs), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/377-3383). • december 3., kedd: DDNP Klub. Márkus András: Kerékpározz munkába! Ember hajtotta eszközök használata a természetvédelmi adatgyűjtésben. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ, időpont: 17 óra. A program ingyenes. • december 4., szerda: Madarak védelme a ház körül: téli madáretetés. A program lehetőséget biztosít arra, hogy a madáretetők téli vendégeinek életébe bepillantást nyerjünk. A résztvevők megtudhatják, milyen táplálékkel szabad etetni a télen itt maradt kismadarakat, valamint a résztvevők újrahasznosított anyagokból saját ete-tőt is készíthetnek. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/377-3383)! Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. október 322. szám
MECSEK HÍRADÓ 322. szám 2024. október Misinától Komlóra éjjel 2024. augusztus 24-én, szombaton tartottam a „Misinától Komlóra éjjel” nevezetű túrámat Müller Jánossal. Este 5-en voltunk a Misinánál. Megvártuk az indulás időpontját, hátha még jön valaki. Nem jött, így megszemléltük az újonnan épült kis-kilátót (nem tudom, mi a neve, de kilátó és kicsi) a TV-torony lábánál lévő épületnél. Aztán uzsgyi, indulás északnak. Kis-Tubesen megcsodáltuk Pécset. Onnan látszik a legjobban a város az aznap érintett kilátópontok közül. Aztán jött a Tubes a János-kilátójával. Innen már Komló is látszik! Főleg Szilvás. Itt kivártuk a naplementét, megérte a látványt. Gondolná az ember, hogy lement a nap, jó hűvös lesz végre. Nem jól gondolná. Ellenben a sok kiszáradt és lombját idejekorán lehullatott fák-bokrok mellett volt nagyon sok zöld levelű húsos sombokor is. Ennek örültünk is addig, amíg meg nem fogtunk egy ilyen zöld levelet. Optikai csalódás áldozatai lettünk... Zölden száradtak el a levelek rajtuk. Gyümölcsük nem érett be, ki tudja, jövőre kihajtanak-e még? Lapisnál már elég sötét volt, hogy a lámpákat kelljen használni a hét mecseki kőzet elolvasásához az emlékművön. Onnan egy kis aszfaltkerülés, és jöhetett a zöld sáv. Az elvitt minket egészen Kőlyukig. Addig volt még azonban kaland bőséggel. Kezdeném azzal, hogy kitértünk a Darázs-kúthoz, hogy megtöltsük kulacsainkat. Épp a kulacsom veszem elő, amikor egyik túratársunk kellemetlenségének adott hangot: feje tetejét megcsípte valami több ízben is, amire annak rendje és módja szerint felszisszent. Egy lódarazsat tisztelhettünk meg e neveletlen jószágban. Jöttek a fényre valamiért, pedig éjjel annyira nem jellemző, hogy összefussunk velük. A lámpákat – egy kivételével – gyorsan lekapcsoltuk, és elmentünk a vízforrástól. Azért meg kell hagyni, volt annyi tisztelet a darázsban a forrás névadói iránt, hogy eljött a Darázs-kút elé csipkedni. Távolodott a Darázs-kút-élmény, már ki is beszéltük magunkból a dolgot, amikor is... Hallok balról – igen közelről – valami furcsa zajt. Odavilágítok: lódarazsak! Na mondom: ejnye! (Valójában sokkal szofisztikáltabb szavakkal adtam hangot kedélyem változásának.) Érdekes, hogy rögtön mindenki sprintre tud váltani ilyen alkalmakkor – fáradtságtól függetlenül. Ezt követően darazsak már nem támadtak ránk, és a mókusok se kívánták meg egyikünket sem (ezt most nem részletezném...). A Zsidó-völgy kalandos volt, mint mindig. Rengeteg kidőlt fa, taplógombák, a végén pedig vascsövek álltak ki a földből – jelezve, hogy itt már voltak emberek régebben, valami után kutatva. Kőlyuknál barlanglesés, vízvételezés és a padoknál egy vacsora, vagy reggeli, kinek mi tetszik. A Kőlyuki Betérő étterem most is ki volt világítva, ezek szerint nem karácsonyi az a díszítés. Mikor felértünk az étteremmel szemben a dombra, akkor jöttünk rá, hogy milyen kellemes idő volt lent a völgyben. Ugyanis fent 30 fok fölött volt a hőmérséklet. Ez azért az éjszaka közepén több, mint arcátlanság. Még fentebb érve kiderült, hogy nem derült ki, ezért elvetettük a csillagtalan rétek bejárását és folytattuk utunkat inkább az eredeti erdei ösvényen (piros sáv). Sikondán azért megnéztük, hogy mikor jön a busz. Ha várunk még öt órát, akkor elérjük a következőt. Nem vártunk, célba vettük inkább Körtvélyest. A pihenőpark végében valami élőzenés ritmikus társasági rituálé került megrendezésre. Mielőtt megkezdődött volna az emelkedő, olyat láttunk, amire nem voltunk lelkileg felkészülve. Egy másik turistát az erdőben! Vagy horgászt, vagy éjszakai jelenést, ez már nem derül ki. Köszöntünk egymásnak azért. Mindig szürreális élményként élem meg, amikor a rét utáni erdősávban járva egyszer csak felbukkannak Körtvélyes termetes panelházai. Erdőből a nagyvárosi jellegbe, de azonnal. Onnantól már nem kellett lámpa, elég volt (majdnem mindenhol) a közvilágítás. Dávidföld, Kökönyös, Imre-telep, belváros és Szilvás (bár Körtvélyesben elhagytuk az egyik túratársunkat, de közös megegyezéssel tettük mindezt). Összességében örültünk annak, hogy nem nappal csináltuk a túrát, mert így is nagy volt a hőség. No meg más élményt ad az éjszakai erdő. Szokták tőlem kérdezni, hogy mégis mi lehet abban a jó, hogy éjszaka túrázik valaki? A legjobb válasz rá az, hogy ha nem tudja, próbálja ki. Jobb, mint elmesélni! Ujfalusi Máté túravezető Túrák a Retyezátban 2024. szeptember 3-8. Az erdélyi Kárpát Klub Utazási Iroda szervezésében a Déli-Kárpátokhoz tartozó Retyezát hegységben tölthettünk el 6 csodálatos napot szeptember elején, és kísérelhettük meg a 2000-es csúcsok meghódítását. A hegység a nevét a Retyezát-csúcs (2482m) érdekes formájáról kapta, amely egy nyesett tetejű piramisra hasonlít (a retezát románul azt jelenti: levágott, lemetszett). Jártunk monumentális sziklafalakkal övezett vizes szurdokokban, megcsodáltuk a vízesések lezúduló zuhatagát, fenyvesekkel ölelt erdei utakon, majd törpefenyők között, sziklák, kőtengerek mentén haladtunk. Feljutottunk a 2457 m magas Kusztura-csúcsra, megnéztük a Jorgován-kő (2014 m) jellegzetes sziklaalakzatát, valamint Maderspach Viktor nyomában megérkeztünk az Oslea 1946 m magas csúcsára, ahol a gerincen egy veszélyes sziklás ösvényen haladva eddigi utunk legszebb panorámájában volt részünk. 1. nap: Utazás Petrozsénybe és a Krivádiai-szurdok megtekintése. Reggel 6-kor 15 fővel indult Pécsről kisbuszunk, majd Szegeden további két túratárssal kibővülve folytattuk utunkat a Nagylak – Déva – Petrozsény útvonalon. A kora délutáni órákban érkeztünk a Petrozsénytől alig 20 km-re lévő Krivádiai-szurdokhoz. Vizes kalandra alkalmas cipőinkkel, ruháinkkal felvértezve ki-ki belátása szerint gázolt a bokáig, térdig, derékig érő friss vízben, és gyönyörködött a felettünk tornyosuló sziklafalban, a patakban, a járatlan ösvényekben. A mélyvizes úszást csak egy túratárs vállalta be. Az esti órákban értünk petrozsényi szálláshelyünkre, amely a Böjte Csaba irányítása alatt álló Szent Ferenc Alapítvány Vendégháza volt. Három éjszakát töltöttünk itt. Odaadó, szeretetteljes vendéglátásban volt részünk. Kissé betekintést nyertünk a gyermekek nevelésébe (ott jártunkkor 16-an voltak), az alapítványi élet és a fennmaradás nehéz, mindennapos küzdelmeibe. 2. nap: Petrozsény – Lázár-vízesés – Valea Marii-vízesés – Buta menedékház (1580 m magasan) Reggeli után 3 napra elégséges felszereléssel (jó nehéz volt) az Iscroni – Vulcan – Lupeni – Uricani útvonalon érkeztünk meg buszunkkal a Zsil folyó partjára, Kimpulunyágra (nem tévedés, románul Campu lui Neag). Innen indult gyalogos utunk. Először a mintegy 1100 m magasan lévő kétlépcsős Lázár-vízesés kristálytiszta vizében, s az úszkáló pisztrángokban, majd a Valea Marii-vízesés vízfüggönyében gyönyörködtünk. Túravezetőnk javaslatára erre a túrára csak a legszükségesebb dolgokkal mentünk, hátizsákjainkat az erdő szélén hagytuk szabadon, s 5-6 km után visszaérkezvén mindent ott és úgy találtunk, ahogy hagytunk. Eztán jött a túra nehezebb része, a jól megtömött hátizsákokkal való haladás egyre feljebb és feljebb. A piros kereszt és kék sáv együtt futó jelzésén haladtunk a sziklás erdei kövesúton nagyon szép erdőben egészen a menedékházig. A szerencse utunkba sodort egy terepjáró autót, s a vezetője minden ellenszolgáltatás nélkül felvitte csomagjainkat a Buta menedékházba. Közben üzlet is köttetett, az úriember felajánlotta, hogy a további túrák esetén vállalja a csomagok fel- és levitelét annak fejében, hogy a társaság az ő vendéglőjében közben valamit fogyasszon. Csomag nélkül is nagyon fáradtan érkeztünk meg a menedékházba, ahol Margit néni és a morózus Béla bácsi szárnyai alá kerültünk, akit végig Tibi bácsinak szólítottunk, s csak az utolsó előtti nap derült ki, hogy ő Béla bácsi. Ezen a napon 16,2 km-t és 1003 m szintemelkedést tettünk meg. Tiszta, egyszerű szobák voltak, villany csak az egyikben volt, ahol generátor biztosította az áramot. A meleg vizes fürdő, mosdó külön épületben volt. Második nap már az étkezőben feltölthettük telefonjainkat. A kinti asztaloknál, padoknál költöttük el előre megrendelt vacsoránkat: csorbaleves és zöldséges sertéspaprikás puliszkával volt a menü. Nagyon finomakat főztek. A büféből mindenki kedvére fogyaszthatott üdítőt, sört, vagy amihez épp kedve volt. Határ csak a pénztárca tartalma… Nyolc órakor már sötét volt, hamar álomra hajtottuk fejünket. A notórius nem alvók a fényszennyezés nélküli csillagos égboltot kémlelhették. Gyönyörű volt. 3. nap: Buta menedékház (1580 m) – Papusa-Custuri csúcs (2209 m) – Kusztura csúcs (2457m) – Papusa-Custuri – Buta menedékház. A szalonnás-kolbászos tojásrántottás reggeli elfogyasztása után a menedékháztól szintén a piros kereszt és kék sáv vonalán egy fenyves erdőn keresztül vezetett utunk. Az út mentén jobbról-balról pompáztak fehér pettyeikkel piros kalapjukon a „mesegombák”. Hamarosan egy tisztáshoz értünk, ahol a hegyimentők szállása volt. Bennünket látva, lehet, hogy azon tanakodtak: „vajon ma lesz-e bevetésünk”? Újból felfelé vettük az irányt, s egy nyitott hegyoldalon a törpefenyők társaságában érkeztünk meg az erdőhatár fölé egy nyeregre, a Saua Plaiul Mic-csúcshoz (1879 m) és a mögötte lévő kis tengerszemekhez. Gyönyörű panoráma nyílt előttünk. Szemközt sorakoztak a Retyezát 2500-as csúcsai, amit egész nap láthattunk: Bukura, Peleaga, Papusa. Rövid pihenés után keleti irányban a piros sávon folytattuk utunkat a Papusa-Custuri csúcsig (2209 m). Innen már elmaradoztak a törpefenyők, s sziklahegyeken, kőtengeren át jutottunk fel a Kusztura csúcsáig (2457 m). Leírhatatlan gyönyörűségben volt részünk. Láthattuk az alattunk fekvő két Kusztura-tavat, az észak felé tartó főgerincet, körpanorámánk volt a Godján tömbjére, a Zsil völgyére, a Vulcan hegységre. Hosszabban elidőztünk, ettünk, pihentünk, majd ugyanazon az útvonalon, amin jöttünk, visszamentünk szállásunkra, ahol szintén finom vacsorával vártak: csorbaleves, rántott hús, burgonya, saláta. Harmadik napunkon 11,7 km-t és 920 m szintemelkedést tettünk meg. Ismét korán kerültünk ágyba. 4. nap: Buta menedékház (1580 m) – Saua Plaiul Mic csúcs (1879 m) – Coporciner Albelo (1930 m) – Jorgován-kő (2014 m). Reggelire a meleg ételen kívül hideget is lehetett választani. Béla bácsi, aki ezen időre már úgymond kissé beszédesebb, barátságosabb lett, elvállalta csomagjaink hegyről való leszállítását – ő már komolyabb összegért, de így is megérte, mert ilyen nehéz csomagok cipelésével nem tudom, hogyan sikerült volna a napi tervet teljesíteni. Az utunk első szakasza már nem volt ismeretlen, az előző napi út alapján haladtunk fel a nyeregbe (Saua Plaiul Mic csúcs 1879 m). Rövid pihenő után továbbra is a piros sávon, de az előző napival ellentétes irányba, gerincen indultunk egy panoráma ösvényen, emelkedőkkel, ereszkedőkkel. Ez egy nagyon régi út, a pásztorok használták terelésre. Ahogy visszatekintettünk, gyönyörködtünk a Kusztura messze távolban kiemelkedő csúcsában, a Retyezát csúcsban és még sok általunk meg nem jegyzett csúcsban. Hamarosan elmaradoztak a törpefenyők, majd feltűnt a Jorgován jellegzetes sziklaalakzata. Hihetetlennek tűnt, hogy oda fel fogunk jutni. A körpanoráma szintén ámulatba ejtett mindenkit. Meredeken haladtunk lefelé, hogy majd ismét magasra jussunk. A következő pihenőnk a Coporciner Abelo gerincre volt (1930 m). Itt is szédületes kilátásban volt részünk. Erőt vettünk magunkon és nekirugaszkodtunk az utolsó etapnak, s feljutottunk a 2014 méter magas Jorgován-kőre. A panoráma ismét elképesztő volt. Láthattuk az Oslea csúcsot, gerincet is, ami a következő napi terv volt. Gyönyörködhettünk a Nagy-Retyezát gerincében, a Godján tömbjében, a Vulcan-hegységben. Miután kipihentük magunkat, a piros háromszögön lefelé ereszkedtünk közel 1000 m szintet. Először még törpefenyők között haladt a szerpentin köves, kavicsos, csúszós, meredek útja, majd hamarosan fenyőfák következtek, s amikor a lombhullatók is megjelentek, örültünk, mert tudtuk, hamarosan leérünk a hegyről. A Larului-völgy kempingjénél kötöttünk ki, ahol nagy örömünkre büfé is működött. Ezen a napon 13,2 km-t és 726 m szintemelkedést tettünk meg. Hamarosan megérkezett gépkocsivezetőnk is, és elindultunk petrozsényi szállásunkra. A vendéglátás ismét mindent felülmúlt. Vacsora után hamarosan nyugovóra tértünk, kellett az erőgyűjtés a következő napi nagy megmérettetésre. 5. nap: Petrozsény – Oszlea-csúcs és gerinc – Petrozsény. Reggeli után a már korábban is ismert úton haladt a Zsil völgyében kisbuszunk, de most Kimpulunyágtól kissé távolabb szálltunk ki. Ezen a napon egyik nemzeti hősünk, Maderspach Viktor menekülésének egyik útvonalán túráztunk. Maderspach Trianon után is hű maradt szülőföldjéhez, és kényszerűen román állampolgárrá válva próbált élni birtokán, de nem hagyták. Világháborús tevékenysége miatt üldözte őt a román titkosrendőrség, ezért menekülnie kellett, s elindult a csonka Ma¬gyarország felé. Útjának egyik szakasza ez a havasi út (amit az oláhok nem igazán kedveltek), s ami a korabeli ezeréves határnak is része volt. Ma megyehatárként működik. Mi is elindultunk, kb. 1000 m magasságból kapaszkodtunk felfelé. Eleinte enyhén emelkedett a kövesút, majd balra letérvén a piros sávon egyre meredekebb úton haladtunk. Egyszer csak előttünk állt a hegy. Feltekintettünk a Vulcan-hegységből meredeken kiemelkedő Oszleára. Tudtuk, eddig sem volt könnyű az utunk, de a java még hátra volt. A hegycsúcs aljához érve oldalazva haladtunk a kitaposott keskeny, földes lépcsőkön, meredek sziklákon át egyre feljebb és feljebb jutva, mígnem elérkeztünk az 1946 m magas csúcshoz. Itt hosszabban megpihentünk, s mivel időben felértünk, túravezetőnk úgy döntött, folytatjuk a túrát a gerincen keresztül. A panoráma leírhatatlan. Előttünk a mintegy 7 km hosszú gerinc, amelyen keskeny sziklaösvényeken halad le és fel az út. Tériszonyosoknak nem való. Nagyon oda kellett figyelnünk, egy rossz mozdulat, és gurulunk. Előttünk a gerinc, jobbról a Havasalföld nagy hegyei, völgyei, balról a Retyezát emelkedik. Amerre csak néztünk, körben-körben mindenütt csak hegyek, hegyvonulatok, s azok tobzódása. Nem tudtunk betelni ezzel a látvánnyal. Elmondhatom, hogy ez volt eddigi túráink legszebbike, leglátványosabbja. Ahogy haladtunk, a hegyoldalban legelésző birkanyájjal találkoztunk. A pásztorkutyák látványától kissé inunkba szállt a bátorságunk. A kutyák az utat foglalták el, a pásztor csak állt egy helyben és egykedvűen szemlélte az eseményeket. Minden kutyát ki kellett kerülnünk, némelyik, mint egy borjú, akkora volt. Ahogy elhaladtunk mellettük, megszagoltak, barátságosak voltak, nem morogtak, nem ugattak. Csak álltak az úton és megengedték, hogy elhaladjunk mellettük. Egy-két kicsi kutya egy darabig vígan ugrándozva jött velünk, de aztán visszafordultak. Ahogy a felmenetel, úgy a lemenetel sem volt egyszerű. A gerincről kb. 2,5 km megtétele után fordultunk lefelé egy nagyon szép ösvényen. Cikk-cakkban haladva próbáltuk egyszerűbbé tenni a lejutást. A vége húzós volt, mintegy 3 km-en keresztül sziklák között botladoztunk lefelé. De megérte, csodás nap volt. A túránkon 16.2 km és 802 m szintemelkedésünk volt. Túratársaink közül voltak, akik nem jöttek fel az Oszleára, ők Petrozsény mélységét tanulmányozták. Nagyon szép barlangtúrát tettek. 6. nap: Petrozsény – Véka szurdok – Pécs. Elérkezett a hazautazás napja. Elbúcsúztunk szállásadóinktól. Feledhetetlen napokat töltöttünk itt. Ki-ki a lehetőségeihez mérten adománnyal és saját készítésű termékek megvásárlásával járult hozzá az alapítvány működéséhez. Rövid vizes túrára indultunk a Véka-szurdokban. Mivel korán odaértünk és még elég hűvös volt, nem mindenki ereszkedett a vízbe. Voltak, akik csak addig mentek be a sziklafalon, amíg a kötél tartott. Gyönyörködhettünk a természet szépségében. Eseményekben, túrákban, élményekben gazdag hat nap volt. Arad – Nagylak – Szeged – Pécs útvonalon érkeztünk meg a kora délutáni órákban. Még hadd emeljem ki Zóka Magdi túratársunk önzetlen segítségét, aki szállással, vacsorával és reggelivel látta el az indulás előtti estén Pécsre érkező túravezetőnket, Janit és a buszunk sofőrjét, Alpárt. Bajzáth Ilike Tagszervezeti találkozó 2024. szeptember 13-án hűvös, esős időben tartottuk meg évközi tagszervezeti találkozónkat Zobákpusztán, a Nomád Táborhelyen. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöksége által immár negyedik alkalommal rendezett szeptemberi tagszervezeti találkozóra a kedvezőtlen időjárás ellenére nyolc tagszervezetből 23 résztvevő jött el. A résztvevők köszöntését követően egyperces néma felállással emlékeztünk az év során elhunyt turistatársakra. Ezt követően a 2024. augusztus 23-25. között a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség által Györkönyben rendezett Dunántúli Természetbarát Vezetők Találkozóján történtekről tájékoztattam a hallgatóságot. A továbbiakban az alábbi témák kerültek szóba: az útjelzésfestés-pályázat aktuális munkálatai, hátralévő feladatai, a forrásvédnökség megbeszélésen elhangzottak, a források védelmével kapcsolatos feladatok, a Dél-dunántúli Regionális Természetbarát Találkozó, a Természetbarátok Klubja Pécs török kori emlékeit bemutató, sétával egybekötött foglalkozása, a megyei szövetség által pályázott „Mecseki mondák, Jakab-hegyi legendák” teljesítménytúra ismertetése. A jövő évi tervekről is beszélgettünk, ezekhez kapcsolódva Takács Ferenc, a HOTE elnöke az egyesület 10 éves fennállásának 2025-ös „meglepetés eseményeit” említette. Ezt követően jókedvű, baráti beszélgetés közben elfogyasztottuk az ízletes pörköltet, amit Gida Tibor és Szabó-Dalecker Ibolya készített számunkra. A „vendégmarasztaló”, finom itókák és a résztvevők által hozott sütemények is hozzájárultak ahhoz, hogy ne siessen senki haza. Köszönjük a finom vacsorát, a finom italokat és sütiket. A baráti hangulatú találkozó végén a további eredményes munka reményében köszöntünk el egymástól. Schóber József „Török kori séta Pécsett” Szeptember 21-én a Természetbarátok Klubja a hagyományos keddi időpont és Tímár utcai foglalkozás helyett egy szombat délelőtti/kora délutáni sétát kínált az török kori Pécs emlékeinek felfedezésére. Túravezetőink: Polgár Tamás és Oláhné Urbán Orsolya – a kor történelmének és irodalmának jó ismerői – kalauzoltak bennünket ezen a gyönyörű szep¬temberi, hétvégi napon. A séta útvonala a Jakováli Hasszán dzsámitól a Memi pasa fürdője, majd a Sétatéren keresztül a Török-kút érintésével az Idrisz baba türbéjéig vezetett. A sétán 24 résztvevő kapott értékes „morzsákat” a török kori Pécs történelemi hátteréről, a kor irodalmi alkotásairól, vallási életéről, építészetéről, fürdőkultúrájáról. A túra a Jakováli Hasszán dzsámi megtekintésével indult. A múzeumban a NÖF (Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.) munkatársainak tárlatvezetése jó alapot adott vezetőinknek, Tamásnak és Orsolyának a téma alaposabb kibontására. Fenyves Angelika meglepetéssel is szolgált: a Ferencesek utcájában működő Balkán Bisztróban egy hagyományos török kávéra invitált bennünket. A kávé kortyolgatása közben ismertetőt hallgathattunk a kávé történelméről, elkészítésének módjáról is. A Memi pasa fürdője volt a következő helyszínünk. Részletes ismertetőt kaptunk a keleti fürdőkultúra eredetéről, jellemzőiről, irodalmi vonatkozásairól. A sétát megszakító „megállások” arra is jók vol¬tak, hogy újabb és újabb ismereteket kapjunk túravezetőinktől. Így jutottunk el a Rókus¬domb aljáig, a Török kúthoz. Innen indultunk Idrisz baba síremlékéhez. A türbében a NÖF munkatársa ismertetőjét követően Oláhné Urbán Orsolya és Polgár Tamás irodalmi és történeti vonatkozású kiegészítéseit hallgathattuk meg. Ezt követően megköszöntük túravezetőinknek a tartalmas, érdekes programot. Köszönjük a szervezőknek, a túravezetőknek, a múzeum munkatársainak, hogy ilyen szép hétvégi programot nyújtottak a résztvevőknek. A tervek szerint a Természetbarátok Klubja – a szokásos kedd délutáni Tímár utcai előadások mellett – a jövőben több hasonló programot is szervez Schóber József Makkóvoda: mecseki erdőjárás négy hektár reménységben Kiszáradt és naptól megperzselt fák, elapadt patakok. A madarak és a csörgedező víz hangja helyett a száraz levelek zaja visszhangzik, több mint száz éves bükkök adják fel a harcot hazánk legszebb erdeiben. A klímaváltozás túl gyors ahhoz, hogy a természet rövid időn belül alkalmazkodjon. A természet egyre csak pusztuló jelenében azonban akad némi remény is: a jövőnk talán egyetlen esélye Kelet-Mecsek erdeiben cseperedik. „Néhány éve ezekben a völgyekben még patak csörgedezett, az éltető víz hangja azonban mára eltűnt. A források elapadtak, szomjazik az erdő, és annak minden élőlénye” – mutat körbe Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. Az erdésszel a Kelet-Mecsek lábánál találkozom, alig múlt délelőtt tíz óra, de már csak a vízre tudok gondolni. Az erdőbe menet a lábunk alatt porzik a föld, a fákról szüntelenül hull a megperzselt levél. „Ez nem túl jó” – mondja, miközben az egyik bükkfa felé mutat. Sok fának a teteje mintha meg lenne skalpolva, kopasz, letörött, vagy teljesen elszáradt. Ez az úgynevezett fiziológiai szárazsági stressz, ami azt jelenti, hogy a fában nincs annyi víz, ami a fotoszintézishez, a párologtatáshoz és az anyagcseréhez szükséges lenne – teszi hozzá. Miközben végigfut tekintetével a fán, elmagyarázza, víz híján a növényben megszakadnak a vízoszlopok, a fa koronájában egyre apróbb levelek alakulnak ki, hogy csökkentse párologtató felületét a növény. Majd szép lassan el is száradnak a levelek a lombkorona csúcsán. A csaknem húszméteres fa látott már szebb napokat. A lombkorona inkább egy megtépett pamacsra emlékeztet, a felső négy métere teljesen elszáradt. „De vannak még ennél is rosszabb állapotban lévő fák. Ennek a bükkfának a sorsa is meg van pecsételve” – mutat egy másikra. Megtudom: több mint száz éve része az itteni élőflórának. Ez a bükk nemcsak árnyékot, de otthont is ad az állatvilágnak. Ennek a fának az első száz éve nyugalomban telt, de az elmúlt öt-tíz év, a klímaváltozás okozta aszály próbára tette és alulmaradt ebben a harcban – mondja, majd közelebb lép a fához, szorosan a törzzsel szemben. „Látja ezt?” – fordul felém. Bólintok. A bükkre jellemző szürke, sima kéregnek már nyoma sincs, a törzs pikkelyessé vált, sok helyen fekete. Ez valamilyen betegség? – kérdem. „Megégett” – érkezik a válasz. Akaratlanul is körbenézek: talán egy időben megfékezett erdőtűzben sérült meg a fa? Szó sincs róla. Mint kiderül, a napsugárzás tette. „Ideális esetben a fák nem egyedül álldogálnak az erdőben: ez a bükkfa a völgy tetején, az úgynevezett uralkodó szinten van, az alatta elhelyezkedő, második koronaszint fáinak kellene oltalmazni a magasabb fák törzseit a naptól. Itt azonban már nem maradt egyetlen fa sem körülötte, amelyik elviselte volna a megváltozott körülményeket. Védtelenné vált” – mondja az erdész, miközben gyengéden végigsimítja a durva felületet. Ripszám István húsz éve került a Mecsekerdőhöz, de már gyerekként is ezekben az erdőkben csatangolt. „Mindig is a természettel együtt éltem. Hatéves voltam, amikor eldöntöttem, ha indián nem, akkor majd erdész leszek” – mondja nevetve, majd elárulja, családjától tanulta meg tisztelni és szeretni az erdőt. Egyik nagyapja jó barátságban volt az erdésszel, a másik pedig vadász volt, így volt alkalma neki is meg- és kiismerni az élővilágot. „Nekem ez a természetes közegem, bevallom, fáj így látnom” – fűzi hozzá. „A természet olyan, mint a lakmuszpapír, a világban zajló változást mutatja nekünk. Ám hiába tart tükröt az emberiségnek, sokan még mindig szemellenzőt viselnek” – állítja az erdész, majd elmeséli, innen nem messze, több településen is nagy a baj. A tavalyi aszálykor lajtoskocsival hozták az ivóvizet. „A régi, hat méter mély kutakból is eltűnt a víz. Ezek a falvak hajdanán a természettel együtt éltek, a háztáji állatok a patakból ittak, a helyiek meg a kútból húzták fel a vizet. Mára viszont ezek a települések üdülőövezetekké alakultak át, vízzel megtöltött jacuzzival, medencével. Locsolják a füvet, hogy a vendégek elégedettek legyenek. Nem csoda hát, ha végül a vizespohár száraz marad. Tökéletes példa arra, ahogyan az ember túlhasznál még akkor is, amikor körülötte minden kiapad” – példázza az erdész. Szerinte a folyamatos erdőborítás a megváltozott klíma miatt fontosabb lenne, mint valaha, de az erdeink ilyen rövid idő alatt nem tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. A jégkorszakot követően a felmelegedés lassú ütemben, öt-hatezer év alatt zajlott, amihez az őshonos fáink, a bükköseink és a tölgyeseink szépen lassan alkalmazkodni tudtak. Ám a részben emberi tevékenységnek is betudható éghajlatváltozással már nem tudják tartani a lépést – fejti ki. Az erdei út mellett drótkerítéssel körbevett területhez érünk. Nem esik jól kilépni a fák árnyékából, a nap már magasan jár. A több mint négyhektárnyi terület elsőre egy vadregényes tisztásnak tűnik az erdő közepén, a burjánzó szederbokrok és vadvirágok között azonban szépen rendezett facsemetesorok rajzolódnak ki. Ezekben a parcellákban a jövőnk reményei láthatók. Olyan ez, mint egy erdei óvoda, van itt bolgár kocsánytalan tölgy és cser, de ültettünk hazai csemetéket is, mecseki molyhos tölgyet és ezüsthársat is – sorolja Ripszám István, majd gyorsan hozzáteszi, a bolgár csemetéket nem a szél fújta ide. „A klímaváltozás egyre markánsabb hatása miatt nem várhattunk tovább, ezért néhány erdészszakembert megbíztunk, hogy kerekedjenek fel és keressék meg olyan őshonos fafajok előfordulásait tőlünk délkeletre eső országokban, amelyek alkalmasak lehetnek Magyarországon is. Az expedíció sikeres volt, a kollégáknak Bulgáriában sikerült olyan, nálunk is őshonos fákat találni, amelyek az elmúlt évezredek során már alkalmazkodtak a melegebb éghajlathoz, és a rekkenő hőség, szárazság ellenére köszönik, jól vannak” – avat be a titkokba Ripszám István. Az expedíció során beszerzett kísérleti célú makkot 2019 tavaszán vetették el. „Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes makkból harmincméteres egyed lesz. Egy hektárra elvetett makkból akár százezer csemete is kikelhet, de ennek csak a töredéke, néhány száz fa marad meg végül idős korára. A szelekció mértéke tehát még akkor is hatalmas, ha mesterségesen segítjük a természetet” – fejti ki a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója. Ripszám István ugyanakkor megjegyzi, egész Magyarországot nem fogják tudni ellátni külföldi maggal, és ez nem is cél. Szerinte a fennálló problémára az egyik legjobb megoldás a helyi szaporítóanyag genetikai változatosságának fenntartása. „Ez azt jelenti, hogy a rosszabb termőhelyhez, rosszabb körülményekhez szokott erdőkből gyűjtött makkal egészítjük ki a ma még jobbnak tűnő termőhelyen álló, de már a változás jeleit mutató erdeinket. A bükk és a tölgyek mellett egyre nagyobb szerephez jutnak az elegyfafajok, ilyenek a juharok, a kőrisek, a vadgyümölcsök és a hársak is, de közülük is főként a déli elterjedésű fajok jöhetnek szóba – sorolja, majd leguggol egy térdig érő ezüsthárs mellé. Elégedetten bólogat, majd halkan néhány kedves szóval dicséri a növendéket, milyen szépen fejlődik. Pedig az alig néhány éves csemeték nincsenek elkényeztetve. Az erdésztől megtudom, szándékosan erre a területre ültettük el a magokat, ahol a növényeknek a legzordabb körülményeket kell kiállniuk. „Ez egy délnyugati kitettségű hely, vagyis napkeltétől napnyugtáig tűz a nap, ráadásul igencsak meredek, hiába esik egy kis eső, azonnal a völgy felé folyik” – mondja. A térdig, néhol derékig érő fácskák nagyon igyekeznek, azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. „Nem csak az a fontos, hogy ha elültetjük, életben marad-e, látnunk kell azt is, milyen ütemben tud fejlődni, hogyan reagál az őt körbevevő természetre az adott fafaj. Van olyan faj, amelyik a kezdeti stádiumban nagyon szépen fejlődik, de aztán valamiért megtorpan. És van olyan is, amelyik kivárja a számára megfelelő körülményt, majd megállíthatatlanul tör felfelé” – fejti ki Ripszám István, majd azzal összegez: „nem túlzás azt mondani, hogy amelyik fafaj képes megmaradni ebben a nehezített közegben, az a klímaváltozás miatt kialakult egyre borzalmasabb időjárásnak is jó eséllyel ellenáll majd, árnyékot adva a fejünk fölé, elősegítve erdeink fennmaradását”. Tar Hajnalka (Forrás: magyaremzet.hu) Komlós-völgyi vadászház A Keleti-Mecsek bűbájos házikója a Zengő lábánál áll, és erdészeti, gazdasági célokra emelték. Az erre járók kedvelt pihenőhelye a romantikus, mesebeli építmény előtti tér, ahol a padok, asztalok mellett tűzrakó hely is van. Az erdészeti házat hívják Törpapa kunyhójának és Mézeskalácsháznak is, attól függően, ki milyen meséken szocializálódott gyerekkorában, a hivatalos neve azonban Komlós-völgyi vadászház. Az bizton állítható, hogy a parányi, izgalmas arányú, szembe lógó „sapkájú" épület a Mecsek egyik kis ékszerdoboza, ezért megér egy kitérőt a környékbeli túraútvonalakról. A házat 1975-ben emelte az erdészet gazdasági célokra: a vadászni indulók itt válthatták meg jegyüket az erdőbe. A kunyhó terveit Scholtz Péter készítette, az építőmester a vajdasági Ilijin Petar volt – az ő ácsmunkája a közelben álló, jelenleg rossz állapota miatt lezárt Szép Ilonka-kilátó is. Az idők során jelentősen leromlott állapotú Komlós-völgyi vadászházat 2019-ben felújították, így remélhetően sokáig csal még mosolyt az erre járók arcára. Mivel a házikó a Zengő lábánál, központi helyen áll, sok túra érinti, akár Pécsváradról, Zengővárkonyról, Óbányáról, Kisújbányáról vagy Hosszúhetény felől érkezünk a Keleti-Mecsek erdőségének mélyére. A kunyhótól indul a barátságosabb útvonal a Zengő csúcsára (P+ jelzés), így a csúcstámadásnak is meg lehet ágyazni a hangulatos pihenőhelyen. A Zengő északi lejtőjén sűrű, árnyas erdőben kirándulhatunk, ami csak fokozza a kunyhót ölelő, mesebeli hangulatot. A vadászház előtt vezet el a Pécsvárad – Pusztabánya – Magyaregregy erdészeti út, ennek egyik „U” kanyarjában áll a házikó. A közelben több turistautat is találunk, de közvetlenül a P+ jelzésű kanyarodik a házikó felé. A völgyben jó 200 méterrel lejjebb forrást is lelünk: a Büdös-kutat. A forrás nem szolgált rá a nevére, kiváló vize van. (Figyelem: a Mecsekben három Büdös-kút is van, ez a „Pécsvárad feletti” utónévvel illetett forrás). Vörös Attila (Forrás: termeszetjaro.hu) HÍREK Baumann József-emléktábla: szeptember nyolcadikán Petőczpusztán a Kis¬boldog-asszony napi ünnepi rendezvényen – amelyen elsősorban az innen elszármazottak, utódaik, rokonaik vettek részt – emléktáblát avattak elhunyt túratársunk, Baumann Józsi emlékére, aki sokat tett ennek a kis közösségnek a javára; 2019-ben segített megszervezni az első találkozót. A harangtorony falán elhelyezett tábla felirata: Baumann József (1951-2024) aranyjelvényes túravezető, a Mecsek Egyesület Munka Osztály elnöke, a Mecsek Egyesület örökös tagja, forrásépítő és forrásvédnök. Állíttatta: Temmert Csaba és családja 2024. (atiKA) Turista útjelzések felújítása: a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség útjelzésfestői befejezték az ez évi jelzésfelújításokat. 2024-ben – az MTSZ pályázatának keretében – összesen több mint 90 km hosszon újítottak fel jelzéseket a Mecsekben, a Dél-Zselicben, az Ormánságban és a Villányi-hegységben. A munkákban a Dél-Zselic TK, a Dráva TSE, a HOTE, a Mecseki Barangolók Társasága, a POEÜ és a Tenkes TE jelzésfestői vettek részt. Dél-dunántúli regionális Természetbarát Találkozó: a szeptember 27-29. között Barcson megrendezett találkozón a baranyai természetjárók közül 41-en vettek részt. Részletes beszámolót a Mecsek Híradó novemberi számában közlünk. Munkanap áthelyezések 2025-ben: – 2025. május 2., péntek: heti pihenőnap, helyette május 17., szombat: munkanap – 2025. október 24., péntek: heti pihenőnap, helyette október 18., szombat: munkanap – 2025. december 24., szerda: heti pihenőnap, helyette december 13., szombat: munkanap 2025. évi programok: a következő évi természetjáró programok, nyílt túrák terveit novemberben állítjuk össze, de már most elkezdjük az adatgyűjtést. Kérjük az egyesületek vezetőit, a programok szervezőit, ill. akik nyílt túra vezetést terveznek vagy vállalnának, hogy ha már van konkrét tervük és időpontjuk, azt jelezzék e-mailben vagy telefonon egyeztetésre, illetve rögzítésre Both Viktóriának (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 30/938-2606), Schóber Józsefnek (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 20/437-8314) vagy Strasser Péternek (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , 20/522-2953). Rendezvények (A teljesítménytúra rendezvényekről részletes információk olvashatók a Teljesítménytúrázók Társasága internetes honlapján: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu) • október 5., szombat: „Szent Imre 40, 30, 20, 10” teljesítménytúra. R.: Szent Imre Is-ko¬lai Sportkör, Siklós. Rajt: Máriagyűd, Közösségi Ház (buszforduló), 7.00-8.00 (40 km), 7.30-9.00 (30, 20 km), 7.30-11.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 1500, 1300, 1000, 800 Ft/fő (TTT, TFSZ, MTSZ, MSTSZ tagoknak, Magyar Turista Kártyával, Mecsek Turista Kártyára, diákoknak, nyugdíjasoknak a nevezési díjból 100 Ft/fő kedvezmény. A kedvezmények nem összevonhatóak). Információ: Pálinkás István ( 20/447-2141). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6618/details • október 6., vasárnap: „Király László emléktúra”. A kiírást lásd a Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túráinál! • október 12., szombat: „Papi pipa 50, 30, 15” teljesítménytúra. R.: Dél-Zselic Természetbarát Klub. Rajt: Ibafa, Pipamúzeum, 6.30-7.00 (50 km), 6.30-8.00 (30 km), 7.30-9.00 (15 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: 2000, 1500, ill. 1100 Ft/fő. Az 50 km-es távon kötelező előnevezés, a 30 és 15 km-es távon előnevezési lehetőség október 4-ig! A 30 és 15 km-es távon előnevezés esetén 300 Ft kedvezmény a nevezési díjból. Az 50 km-es túra 10 évente (minden tízedik Papi pipa 30 alkalmával) kerül megrendezésre, díjazása: dátummal ellátott kitűző. Az 50 km-es táv minimum 20 fő nevezése estén lesz megrendezve! Információ: Strasser Péter ( 20/522-2953). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6650/details • október 12., szombat: Kéktúrázás napja. R.: Magyar Természetjáró Szövetség. (A program honlapja: https://kekturazasnapja.kektura.hu/). A kéktúra útvonalán szervezett túrákon előzetes regisztrációval lehet részt venni! • október 18., péntek: Örökségünk – délutáni diskurzus. R.: Hétdomb Természetbarát Egyesület. Helyszín: Komló, Közösségek Háza (48-as tér 1.); időpont: 17 óra. Információ: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437). • október 19., szombat: „Mecseki mondák, Jakab-hegyi legendák” teljesítménytúra (20, 15, 10 km). R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, Mecseki Barangolók Társasága. Rajt: Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglő, 7.00-9.00 (20 km), 8.00-10.00 (15 km), 8.30-10.30 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díjak: 2000, 1500 ill. 1000 Ft/fő. Információ: Szuhán-Glass Beáta ( 20/928-9928). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6753/details • október 23., szerda: „Éger-völgy 40, 20, 10” teljesítménytúra. R.: Közös Nevező* Mecseki Mátrix Csoport. Rajt: Pécs, Éger-völgy, Teca Mama Kisvendéglő, 6.00-8.00 (40 km), 8.00-10.00 (20 km), 8.00-12.00 (10 km). Cél ugyanott. Nevezési díj: valamennyi távon 500 Ft/fő. Figyelem! Előnevezés kötelező, határidő: október 22-én 20.00 óra! Előnevezés és a túra részletei: https://tturak.hu/hikeOccasion/6116/details Információ: 70/704-4057. • október 25., péntek: Emlékezés régi túratársainkra. R.: Baranya Megyei Természetbarát Szövetség. Helyszín: Büdös-kút (Közép-Mecsek), Baranyai Természetjárók Panteonja. Időpont: 14 óra. Találkozás Remete-réten 13.10-kor (elérhető a pécsi távolsági autóbusz-állomás 23-as kocsiállásáról 12.45-kor Abaligetre induló autóbusszal), Remete-rétről gyalog Büdös-kútra (1,8 km). Információ: Schóber József ( 20/437-8314). • október 26., szombat: „Mecsek 1800/1500/1000/700/400” teljesítménytúra. R.: Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE). Rajt: Tavasz Vendéglő, Hosszú¬hetény, Fő u. 154. Cél ugyanott. Nevezési díjak: 4000 Ft/fő (M1800, M1500), 2500 Ft/fő (M1000, M700), 2000 Ft/fő (M400). Kedvezményes előnevezési lehetőség október 24-ig! Online előnevezéssel (www.turarendezveny.hu) 500 Ft/fő kedvezmény, előre utalással (2024. október 24-ig) 1000 Ft/fő kedvezmény. Információ: Matécz Péter ( 30/711-1012). További részletek: https://tturak.hu/hikeOccasion/6546/details • október 27., vasárnap: Természetbarátok Klubja – Séta a Meseerdőben. Helyszín: Meseerdő (Pécs-Dömörkapu, az egykori Vidámpark helyén), időpont: 9.30 óra (autóbusszal elérhető a pécsi főpályudvarról 8.50-kor induló 35-ös misinai autóbusszal, ami a Misina után a Dömörkapuhoz közlekedik). Kedves előadónk Császár Levente, a híres meseíró, a projekt alkotója. A séta alkalmával kötetlen beszélgetés keretében lehetőségünk lesz a baranyai mondakörrel megismerkedni. A séta várható időtartama 2 óra. Császár Levente könyvei megvásárolhatóak a helyszínen. A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy a 20/669-7162 telefonszámon. Mivel az októberi időjárás kiszámíthatatlan, ezért esőnap október 29., kedd 17.00; amikor a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségben (Pécs, Tímár u. 21.) szintén Császár Levente mutatja be a munkásságát, és kötetlen beszélgetéssel ismerkedhetünk a mecseki mondákkal. Információ: Fenyves Angelika (20/669-7162). NYÍLT TÚRÁK ► október 5., szombat: „Szép” túra. Útvonal: Dömörkapu – Sípálya – Kis-rét – Kantavár – Kantavári-forrás – Lámpás-völgy – Középgyükés – Felsőgyükés – Lenkei-pihenő – Irma út – Tettye (7,5 km, szintemelkedés: 207 m). Találkozás: 8.40-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 35-ös busz megállójában (4-es kocsiállás, az autóbusz 8.50-kor indul), vagy 9.25-kor Dömörkapu autóbusz-fordulóban. Túravezető: Szuhán-Glass Beáta /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 20/928-9928, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 5., szombat: „Baranyai-hegyhát új utakon”. Útvonal: Kisbattyán – Vadász-kút – Huszár-árok – Angyal-kút – volt mészkőfejtő – Nyíresi-hát – Vágyom-völgy – Leány-kő – Nagy-erdő-hegy – Lipóca – Vasbánya-völgy – Hegy-tető – Cseresznyés – Kisbattyán (19 km, szintemelkedés: 600 m). Indulás: a komlói autóbusz-állomásról 7.40-kor induló kisbattyáni buszjárattal (Pécsről elérhető a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 7.00-kor induló komlói buszjárattal). Túravezető: Müller János ( 30/331-2486, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 5., szombat: „Bodáról Hetvehelyre a Nyáras-völgyön át”. Útvonal: Boda – Sás-völgy – Nyáras-völgy – Hetvehely (15 km, szintemelkedés: 285 m). Találkozás: 7.10-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomás 5-ös kocsiállásánál (a busz 7.25-kor indul). Túravezető: Sasvári László /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 20/478-0389, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 6., vasárnap: „Forráspontok a Nyugat-Mecsekben”. Útvonal: Orfű – Vízfő-forrás – Sárkány-forrás – Szuadó-völgy – Tixi-forrás – Egészség-forrás – Farkas-forrás – Éger-völgy (13 km, szintemelkedés: 305 m). Találkozás: 8.15-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 23-as kocsiállásnál (az autóbusz Orfű felé 8.30-kor indul). Túravezető: Polgár Tamás /Mecseki Barangolók Társasága/ ( 20/481-5181, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 13., vasárnap: „Értékek Komló – Magyaregregy körül”. Útvonal: Komló autóbusz-állomás – Arborétum – Szilvás – Gadányi-tavak – Jánosipuszta – Battyáni-hegy – Pap-erdő – Almás – Magyaregregy (12 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás: 8.40-kor a komlói autóbusz-állomáson (Pécsről elérhető a távolsági autóbusz-állomás 7-es kocsiállásáról 8.00 órakor induló autóbusszal). Túravezető: Őri Zsuzsanna ( 20/376-6437, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 19., szombat: „Mesevers túra északi kitérővel”. Útvonal: Liptód, templom – Lókúti-pihenő – Martini-kereszt – Váralja – Liptódpusztai-völgy – Koppenberger-kereszt – Nagy-tölgy – Liptód, templom (16 km, szintemelkedés: 210 m). Találkozás: 7.00-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 2-es kocsiállásnál, a mohácsi buszjáratnál (az autóbusz 7.15-kor indul). Túravezető: Markesz István /Vándormadarak Természetjáró Baráti Kör/ ( 20/772-0330, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 20., vasárnap: „Őszi hangulatban”. Útvonal: Magyaregregy, Várvölgy autóbusz-megálló – Vörösfenyő kulcsosház – Bargyag – Vörös-cser – Óbánya (14,5 km, szintemelkedés: 485 m). Találkozás: 8.45-kor a pécsi távolsági autóbusz-állomáson a 11-es kocsiállásnál (az autóbusz 9.00-kor indul). Túravezető: Várnainé Meng Hajnalka /Dráva TSE/ ( 30/322-0432, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ) ► október 23., szerda: „Takács Gyula emléktúra”. Útvonal: Hősök tere – Tripammer-fa – Rábay-fa – Büdös-kúti kulcsosház – Lajkó („Ürög felső” am.). Táv: 18,6 km, szintemelkedés: 430 m. Találkozás 9.15-kor a Hősök terén. A találkozási hely elérhető az Uránvárosból 8.35-kor induló 4-es autóbusszal (Árkádnál van 8.50-kor). Túravezető: Becze László /Fekete Bárány TE/ ( 30/172-2821, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 23., szerda: „Mecseki Láthatatlanok nyomában”. Útvonal: Pécsvárad – Réka-kunyhó – Kisújbánya – Cigány-hegy – Vár-völgy – Máré-vár – Magyaregregy (16 km, szintemelkedés: 580 m). Indulás: 8.00-kor Pécsvárad, Szentháromság térről (Pécsről elérhető a távolsági autóbusz-állomás 8-as kocsiállásról 7.00-kor induló bonyhádi buszjárattal, ami Pécsvárad kollégium megállóhelyre érkezik 7.30-kor, onnan 400 m gyalog). Túravezető: Takács Ferenc /HOTE/ ( 20/805-3405, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 26., szombat: „Túra a szőlőtáblák között”. Útvonal: Vokány – Villány (18 km, szintemelkedés: 250 m). Találkozás: 7.20-kor Vokány vasúti megállóban (Pécsről elérhető a 6.50-kor Magyarbóly felé induló vonattal). Túravezető: Andrasek Csaba /Tenkes Természetbarát Egyesület/ ( 70/375-4872, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► október 26., szombat: Csurogjunk le a malmokhoz!”. Útvonal: Misina tető – Kis-Tubes (kilátó) – északi Rotary – Pista bácsi pihenője – Büdös-kút – Spirál-nyelő – Sárkány-forrás – Vízfő tanösvény – Orfűi malmok – Orfűi-tó (13 km, szintemelkedés: 100 m). Találkozás: 7.30-kor a pécsi főpályaudvar előtt a 35-ös busz megállójában (4-es kocsiállás, az autóbusz 7.35-kor indul). Túravezető: Pál Krisztina /Mediterrán Gyaloglóklub/ ( 30/742-7188, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). ► november 2., szombat: „Tenkesen”. Útvonal: Kistótfalu – Tenkes hegy – Túrony (12 km, szintemelkedés: 365 m). Találkozás: 8.35-kor a pécsi főpályaudvaron, a csarnokban (a vonat Magyarbóly felé 8.50-kor indul). Túravezető: Sasvári László /Pécs Városi Természetbarát Bizottság/ ( 20/478-0389, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ). A Hétdomb Természetbarát Egyesület nyílt túrái, komlói kiindulással (A túrákról információ kérhető: Őri Zsuzsanna, 20/376-6437). ► október 6., vasárnap: „Király László emléktúra”. I. Útvonal: Máré csárda – Textiles-forrás – Máré-vár – Iharos-kút – Nyomákói-kút – Vörösfenyő kulcsosház – Cigány-hegyi kilátó – Pusztabánya – Csengő-hegy – Zobákpuszta (20 km, szintemelkedés: 570 m). Túravezető: Papp László. II. Útvonal: Máré csárda – Vörösfenyő kulcsosház – Balincai-kút – Vörösfenyő kulcsosház – Máré csárda (11 km, szintemelkedés: 210 m). Túravezető: Gáll László. Indulás mindkét túrára: a 7.40-es mekényesi buszjárattal. ► október 13., vasárnap: „Értékek Komló – Magyaregregy körül”. A kiírást lásd a BMTSZ nyílt túráknál! ► október 20., vasárnap: Túra a Fekete István emlékösvényen. Útvonal: Bakóca – Tatárugrató – Hollófészek – Nagymáté – Felsőkövesd – Alsókövesd – Tatárugrató – Bakóca (13 km, szintemelkedés: 250 m). Túravezető: Papp László. Az indulásról információ: Őri Zsuzsanna. ► október 22., kedd: Túra az egészségünkért! Információ: Őri Zsuzsanna. ► október 26., szombat: „Ősz a Kelet-Mecsek völgyeiben”. Útvonal: Zobákpuszta – Püspökszentlászló – Réka-völgy – Stein-malom – Óbánya – Kisújbánya – Hidasi-völgy – Zobákpuszta (27 km, szintemelkedés: 460 m). Indulás: a 6.50-es bonyhádi buszjárattal (a túravezető Zobákpusztán várja a túrázókat). Túravezető: Horváth Attila. ► október 27., vasárnap: Túra Apróságokkal – Őszi panoráma a kilátóról. Útvonal: Kövestető tanösvény (kb. 6 km). Indulás: a 9.20-as hosszúhetényi buszjárattal. Túravezető: Papp Luca Panna ► október 29., kedd: Túra az egészségünkért! Információ: Őri Zsuzsanna. DDNPI természetjáró, természetismereti rendezvények A Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendez¬vé¬nyei¬ről infor¬máció kérhető, és a prog¬ra¬¬mok¬¬ra előzetes jelent¬kezés a 72/518–221, 72/518–222, 30/377–3388, 30/326–9459 tele¬fon¬¬¬¬szᬬmokon, illetve a kö¬vetkező e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. . To¬vábbi információk a www.ddnp.hu hon¬lapon talál¬hatók. ► október 4., péntek: Állatok világnapja a majorban. A program során a résztvevők bepillantást nyerhetnek az őshonos háziállatok (shagya-arab lovak, szürkemarhák, parlagi kecskék, parlagi szamarak, racka-és a cikta juhok) életébe. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca). Időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 90 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/377-3383)! ► október 4., péntek: Idegenvezetés a Pintér-kert Arborétumban. A program résztvevői szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel száz éves múltra visszatekintő gyűjteményes kertben megtalálható különleges örökzöldek, gyümölcsfák, díszfák világába. A program részét képezi a kert középső részén elhelyezkedő Mecsek Kiállítás megtekintése is, amelyben a résztvevők egy audiovizuális installáció segítségével átfogó képet kaphatnak a Mecsek természeti és kultúrtörténeti értékeiről, valamint a legfontosabb kirándulási célpontokról. Helyszín: Pintér-kert Arborétum (Pécs, Tettye tér). időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 1 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. ► október 5., szombat: Európai Madármegfigyelő Nap. A jeles nap alkalmából a részt¬ve¬vők a madármegfigyelés és a madárgyűrűzés titkait ismerhetik meg a dávodi Földvári-tónál, amely réges-régen a Duna egyik kanyarulata volt, amely természetes úton fű¬ződött le. A terület 2000 óta élvez védettséget. Az itt található madárvilág igen jelentős nemcsak a költési időszakban, de a vonulás során is. Ezt felismerve 2010 óta fo¬lyamatosan dolgoznak a szakemberek és rengeteg információt, adatot gyűjtöttek, számos érdekességet feljegyeztek. A bemutató gyűrűzéseken lehetőség van testközelből is megfigyelni a madarakat, melyekről sok-sok hasznos információ is elhangzik a foglalkozások során. A Dávodi Madárgyűrűző Állomást a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, a Gébics Természetvédelmi Egyesület, valamint az MME Bács-Kiskun megyei Helyi Csoportja közösen működteti. Helyszín: Dávod, Földvári-tó, időpont: 7.30 óra. A program ingyenes. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/377-3423)! ► október 8., kedd: Állatok világnapja a Pintér-kert Arborétumban. A program során a gyerekek megismerhetik a felelős állattartás szabályait, valamint bepillantást nyerhetnek a vadon élő állatok életébe is. Helyszín: Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/374-0295)! ► október 11., péntek: Komposztálás napja. A komposztálás fontosságának hangsúlyozása mellett a programon a hazánkban található legismertebb gyógynövények megismerésére is lehetőség nyílik. Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont (Szaporca), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 60 perc. Részvételi díj: 700 Ft/fő. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/374-0295)! ► október 12., szombat: Őszi kenutúra Külső-Bédán. A Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő élőhelyeit foglalja magába. A program erre a különleges területre kalauzolja az érdeklődőket. A résztvevők először kenutúrát tehetnek a Duna hullámterén található varázslatos Külső-Béda mellékágon, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetés keretében ismerhetik meg e gyönyörű madarak életét. Helyszín: Fehér Gólya Múzeum (Kölked), időpont: 10.00 óra. A program időtartama: 3-4 óra. Részvételi díj: 2-14 éves korig: 2500 Ft/fő, 14 éves kor felett: 3000 Ft/fő. Csak kenutúra (múzeumlátogatás nélkül): 2-14 éves korig: 2000 Ft/fő, 14 éves kor felett: 2500 Ft/fő. A program résztvevőinek létszáma korlátozott, ezért minden esetben a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 30/846-6020)! ► október 18., péntek: Tematikus barlangtúra az Abaligeti-barlangban – földrajz. A program résztvevői az általános barlangi túránál részletesebben ismerhetik meg a barlang kialakulásának földrajzi folyamatait, a karsztterületek működését. A tematikus túra során nem csak szemügyre vehetjük a szebbnél szebb cseppköveket, a barlang oldásos és koptatásos formakincsét, hanem kialakulásukról, fejlődésükről is számos érdekességet hallhatunk. Helyszín: Abaligeti-barlang. Időpont: 14.00 óra. A program időtartama: 1,5 óra. Részvételi díj: a barlangi belépő ára. A programon való részvételt 12 éves kor felett ajánljuk. A résztvevők maximális létszáma 20 fő, a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges ( 72/498-766)! ► november 2., szombat: Terített asztal az iszapon – madarász séta a Csertői-tónál. Az őszi időszakban jellemző, hogy a halastavaknál elkezdődnek a lehalászási munkálatok. A tavakban nevelt halak befogásának könnyítésére a tómeder vízét lecsapolják, így szabaddá válik a tófenék, és az addig hullámzó vízzel borított terület egyszerre apró tócsákkal szabdalt iszapfelszínné változik. Míg a tómederben visszamaradó, sekély vízben rekedt apró halak a gémféléknek, rétisasoknak nyújtanak zsákmányt, addig a szabad iszappadokon megjelennek a parti madarak. A túra célja ennek az alkalmi madárseregletnek a megfigyelése. Helyszín: Csertői-halastó, halőrház. Időpont: 9.00 óra. A túra hossza: 4 km, időtartama: 3 óra. Részvételi díj: 1000 Ft/fő. ► november 5., kedd: DDNP Klub: 50 éves a Magyar Madártani Egyesület – Wágner László előadása. Helyszín: Pécs, Tettye Oktatási Központ (Pécs), időpont: 17 óra. A program ingyenes. Mecsek Híradó. A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség in¬formációs kiad¬ványa. Szer¬keszti: Strasser Péter. Megjelenik minden hónap első keddjén (július és augusztus kivételével). A közlésre szánt anya¬gokat minden hónap 20-áig kérjük a szö¬vetséghez eljuttatni (7621 Pécs, Tímár u. 21.). Ügyeleti idő: kedd 16.30–18 óra. Szerkesztői telefon: 20/522-2953; e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; internet: www.baranyatermeszetbarat.hu
2024. szeptember 321. szám
MECSEK HÍRADÓ 321. szám 2024. szeptember Nyáron történt… ● Baranyai várak Március elején 21 fővel vágtunk neki a Baranyai Várak túramozgalom teljesítésének. Célunk a megyénkben található 5 romvár és 5 látogatható, épen maradt vár felkeresése volt, egy-egy hozzá vezető túra bejárásával. A gyaloglások igazodtak a tavaszi szezon Mediterrános „felkészülő” túráihoz, azaz minden alkalommal hosszabb és szintesebb kihívások vártak ránk, közben készültek a váras hátterű csoportképek, a hosszabb túrák végén pedig cukrászdákban bandázhat-tunk a teljesítés örömére. 2024. március 2. és június 8. között összesen 130 km-t gyalogoltunk és 2600 m szint-emel¬¬kedést küzdöttünk le a várak meghódítása érdekében. A programsorozat végén a teljesítés elismeréseként 15 túratárs vehette át a Baranya Megyei Természetbarát Szö-vetség vártúrás jelvényét. Szívből gratulálok mindenkinek, akik hétről-hétre velünk barangoltak a Mecseken, csúszkáltak esőben-sárban, bolyongtak ködben, hunyorogtak vakító napfényben, fü-rödtek a patakátkelések közben, botladoztak kidőlt fák között, kapaszkodtak sziklára, gurultak le domboldalon, kipróbálták az erdő mélyi források hűsítő vizét, és kilátókból bámulták a messzi tájakat, amerre újabb felfedezendő várak és bejárandó túraútvona-lak várják… Mert aki egyszer ráérzett a természetjárás ízére, az nem tud lemondani róla soha többé! Legyen nevezve akár „vártúra mozgalomnak”, netán „tavaszi felkészülő túráknak”, vagy csupán kóborlásnak erdőn-mezőn-hegyen-völgyön át: a lényeg, hogy MAGA AZ ÚT A CÉL, melynek bejárásával az ember sokkal többet megtud a termé-szetről és saját magáról, mint az összes természetfilmből, útikönyvből és személyiségfej-lesztő tréningből. Kívánok az elkövetkező természetjáró gyalogtúráitokhoz erőt, kitartást, jó egészséget, vidámságot és azt, hogy bármilyen körülmény adódik is, soha ne adjátok fel, mert ez olyan „függőség”, amely fizikailag és lelkileg is épít. Pál Krisztina túravezető Mediterrán Gyaloglóklub ● Kóstoló az Országos Kéktúrából Öt nap a Zempléni-hegységben, 2024. június 17-21. Hétfő: túravezetőnk, Hajni (Várnainé Meng Hajnalka) átgondolt tervezését követően, hajnali indulás után dél körül Pálházán már a heti főzéshez a bevásárlással vagyunk elfoglalva. Délután Füzérradványon a Károlyi-kastély festői, ősfás parkját fedezzük fel. Az óriásra nőtt platán, vadgesztenye, piramistölgy, tulipánfa, páfrányfenyő háttér a fotókhoz. A franciakertben gyönyörködve pihenünk a padokon, sétálunk a díszudvar-ban, megkerülve a halastavat a tó élővilágát figyelhetjük. Kedd: korai reggelink után 9 fős csapatunk busszal érkezik Hollóházára. A portán gyors pecsételés, majd begyűjtve a „Hajrá!” feliratú poharakat az Országos Kéktúra keleti emlékművéhez sietünk. Kicsit elmélázunk azon, hány túratársunk nyomdokaiba lé-pünk. Közülünk is vannak, akik másodszor vágnak bele a kalandba! A hollóházi szekérút kezdeti kaptatóján kis zavar támad, az előőrs hosszas várakozásra kényszerül, majd megérkezik a hír: semmi gond, csak gombászásba csapott át a túra. A csodás méretű rókagombákat kár veszendőbe hagyni! Néhány órányi emelkedés után a Bodó-réten pecsételünk, erőt gyűjtünk az esőbeállónál. A rétet elhagyva Kassa városa is feltűnik a távolban. Árnyat adó fák alatt haladunk tovább, megállva néhány szemet gyönyörködtető növény – réti kardvirág, kétlevelű sarkvirág, farkasszőlő, turbánliliom, sárga gyűszűvirág – láttán. Véget nem érőnek tűnő kapaszkodást követően a határnyi-ladékban haladunk, mely kettévágja az Eperjes-Tokaji-hegyláncot, majd a Nagy-Milic 895 m csúcsán vagyunk. A romvulkánon ebéd, kis pihenő, és folytatjuk utunkat a Kis-Milic közeli csúcsára, ahol a 2016-ban épült Károlyi-kilátó áll. Lélegzetelállító kilátás nyílna a Hegyközre és Füzér várára, ha nem lenne lezárva. A csúcsról (892 m) sóhajok-kal kísért 600 m-es ereszkedés következik. Gyors haladást követően már Füzér várának 250 lépcsőjét koptatja kis csapatunk. A vár interaktív tárlatai, története, a hétköznapi élet bemutatása, a palotaszárny, a gótikus várkápolna felüdülés, és feledteti az egész napos fáradalmakat. Bózsván pecsételés, és már csak a vacsorára, pihenésre vágyunk! Szerda: Még korábbi indulás! Sok hűs országút után Nagyhután, Vágáshután pecséte-lünk. A csendes falvakban a kerítésen fenyőrigók üldögélnek. A népi építészet gyönyö-rűen helyrehozott remekei megállásra késztetnek, lassítják a haladást. A környék sok-nemzetiségű falvai irtásfalvak, az erdő a hegyoldalakba húzódott vissza az üveggyártás nagy nyersanyagigénye miatt. Az állattartás visszaszorult, már csak az őszi gombászás jelent bevételt az elnéptelenedő falvaknak, meg a turizmus – mint megtudjuk az egyik pihenőnk alkalmával. Utunk során fekete epret, málnát szemezgetünk, nézegetjük a most még jónak tűnő diótermést. (Ősszel visszajöjjünk?) A vargányák, galambgombák papírzacskóba kerülnek. Rudabányácska felé kanyarodunk, majd kitikkadva Szépha-lomra érkezünk, ahol kávé, fagyi, sör, fröccs a jutalom. Kazinczy Ferenc nyughelyét gyönyörű természeti környezetben, a Magyar Nyelv Múze-uma és az 1873-ban épült Emlékcsarnok mellett, a 4,4 hektáros parkban keressük fel. Megkopott emlékeinket felelevenítjük a nyelvújító életéről, munkásságáról. Pálházára érkezés után gombaszárítás, vacsora. Ez a nap is emlékezetes marad számunkra! Györgyi Erzsébet, Zsóka Csütörtök: Gönc – Pálos kolostorrom – Potácsház – Telkibánya – Rostalló – Kőkapu. A túra távja 22,3 km, szintemelkedése: 585 m. Ezen a napon nem a kéktúra útvonalát jártuk, hanem folytattuk a környék felfedezését. Szintén autóbusszal közleked-tünk. Göncre érkezvén először a Huszita házat vettük célba, de csak körbejárni tudtuk az épületeket, az udvart, mivel korán ott voltunk, és csak 10 órakor nyit a tájház. Az idő kegyes volt hozzánk, az előző naphoz képest mintegy 10 fokkal hűvösebb volt. A piros kereszt jelzésen haladtunk tovább, előbb gerincen – ahonnan nagyon szép kilá-tás volt a szlovák tájakra –, majd nagyon szép erdőben kanyargott az utunk egészen a pálos ko¬lostor romjáig. A kolostor, illetve ami megmaradt belőle, egyhajós, sokszög záródású szentéllyel rendelkezik. Egyetlen jelentősebb faragványos emléke egy gótikus ablakkeret, amelyet a gönci Huszita házban őriznek. Rövid pihenő után letértünk a piros keresztről, és a piros sávon folytattuk utunkat az erdőben egészen a Potácsházig, majd onnan Telkibányáig.. A korábbi időkben az üveghuták számára a Potácsházban állították elő bükkfahamuból a hamuzsírt. Most állítólag kulcsosház víz, villany, min-den nélkül, nagy rendetlenséggel. Telkibányán megpihentünk, majd megtekintettük a kopjafás temetőt. A sárga sáv jel-zésen folytattuk utunkat a faluban. Szintén takaros, rendben tartott házak fogadtak bennünket. A házak között található egy gejzírkút, amely 7-8 méter magas szikla tövé-ben áll, és langyos vízzel rendelkezik. Ottjártunkkor inkább hideg volt. A szikla anyaga kemény, kovásodott riolit. Pár házzal odébb egy kőzetképződmény, perlitfolyás ékes-kedik, ami utóvulkáni tevékenység következményeként jött létre. Korábban felmerült a bányászat lehetősége is, de a környező házak, valamint a környezetvédelem miatt nem jöhetett számításba. Jelenleg cölöpkerítés védi. A falut elhagyva a sárga sávon, az Ósva-patak mellett erdőben folytattuk utunkat. Balról perlit sziklák, úgynevezett perlit tornyok meredeztek. Magasságuk 3 métertől 15-20 méterig terjed. Hamarosan egy középkori, kőből épült vízduzzasztógát maradványa-ihoz értünk. Az eredeti mérete 50 méter hosszú, kb. 4-7 méter magas és 2 méter vastag. Az 1920-as évek elején az Ósva-völgy vízgyűjtő területén olyan nagy felhőszakadás volt, ami a gátat ledöntötte, a lezúduló víz Telkibánya házait is megrongálta, és a gát-szakasznak csupán a bal oldala maradt meg. Az utunk az erdőben szépen emelkedve folytatódott. Egy alkalmas helyen megebédel-tünk, majd tovább mentünk. A gombatermésre itt sem volt panasz. Még egy utolsót pihentünk a Dérföldi-forrásnál, majd hamarosan megérkeztünk utunk végéhez, Rostal-lóra. Rostalló és a szállásunk, Pálháza között kisvasút is jár, eredetileg innét vasutaz-tunk volna haza. Mivel jócskán volt még időnk az indulásig, ezért a síneken elgyalogol-tunk a következő megállóig, a Nagyhutához tartozó, attól mintegy 4,5 km-re lévő Kő-kapuig. Itt gyönyörű vadászkastély és hotel, valamint étterem és park is található. Eb-ben a kellemes környezetben vártuk kisvasutunk megérkezését. Önfeledten, mint a gyerekek, élveztük az utazást. Ismét szép nap volt mögöttünk. Péntek: Kovácsvágás – hazautazás. Ismét korán keltünk, buszra szálltunk, hogy hazau-tazás előtt még megtekintsük a szomszéd település, Kovácsvágás nevezetességét, a falu fölé emelkedő János vára hegyen lévő János-kilátót. A falu Fő utcáját jobbra elhagyva elindultunk az 1050 db lépcsőfokon felfelé a kilátótoronyba. Ezen a rövid, 470 méteres hosszú szakaszon a kilátóig 72 méter szintemelkedést tettünk meg. Fáradozásunk meg-érte, nagyon szép körpanorámában volt részünk. Rövid pihenő után gyalog folytattuk utunkat szállásunkra, Pálházára, ahol elköszöntünk szállásadóinktól, majd elindultunk haza. Szintén tömegközlekedést vettünk igénybe. Pálházáról autóbusszal Sátoraljaújhe-lyig, onnan személyvonattal Szerencsig, ott a Tokaj IC-re átszállva megérkeztünk a Keleti pályaudvarra, majd onnan a Mecsek IC-vel az esti órákban Pécsre. Nagyon szép, tartalmas, élményekkel teli 5 napot töltöttünk a zempléni hegyekben. Reméljük, hama-rosan folytatjuk. Bajzáth Ilike ● Szent Iván éjszakai túra Június 22. Útvonal: Zobákpuszta – Hidasi-völgy – Csurgó – Máré-vár – Vár-völgy – Cigány-hegy – Püspökszentlászló – Hosszúhetény. Az idei éjszakai túránkat 39 fő túratársunk részvételével teljesítettük. Az ösvényeket járva mosolygós, hangulatos, locsifecsis hangulat jellemezte a néha igen emelkedős vagy épp meredek lejtős útvonalunkat. Csurgóhoz érve megpihentünk, frissítettünk, majd folytattuk utunkat. Máré várát „bevéve” zsíros kenyeres, fröccsös vendéglátás-ban részesültünk. Köszönjük Varga Szabolcsnak a vár és környékéről szóló történelem-órát. Az időjárás kegyes volt hozzánk, pár csepp kivételével a felhőszakadás elkerült minket. Máré-vártól elindulva a Gergely-Éva-forrásnál lámpáinkat lekapcsoltuk, és gyönyör-ködtünk a szentjánosbogarak „lámpás felvonulásában”. Nem ez volt az egyetlen állat-látványosság. Láttunk előttünk átcsörtető vaddisznókat, kíváncsi, lámpafénybe bámu-ló őzeket. Az „aljnövényzet királyfia” is megmutatta báját erdei varangy képében. Közvetlen közelről borz uraság is ránk csodálkozott, majd kihívóan lassú tempóban becammogott a bozótosba. Túránk végéhez közeledve a telihold is előbújt a felhők közül. Ki így, ki úgy, de én bizto-san fáradtan érkeztem háromnegyed egy körül a végcélhoz, Hosszúheténybe. Banga Sándor HOTE ● „Telihold” túra Június 22-én, szombaton este öten indultunk neki az éjszakai túrának. Világosban fel-mentünk a Zengőre, és napnyugta után elindultunk a Komlós-völgy felé. Alig értünk a Viki-pihenőhöz, amikor eleredt az eső, a radarképen látszott, hogy kb. egy órán át vár-ható csapadék. Kihasználtuk a szünetet, és alaposan át tudtuk beszélni lehetőségeinket. Mivel mindenki komoly túratapasztalatokkal bírt, így csak az idő rövidsége miatt kellett más útvonalat választanunk, hogy napfelkeltekor ismét a kilátón tudjunk lenni. A túra jó hangulatban telt, köszönhetően annak is, hogy haladásunk során sok korábbi túra-élmény felelevenítésével vált az színesebbé. Egy számomra jelentős meglepetés történetet is megosztanék. Óbányán, a kéktúra pe-csételő helyéről könnyen beazonosítható étteremnél történt, hogy hajnali egykor, bőven a záróra után odaérve, a padok, asztalok csábításának engedve pár perces nem oda tervezett pihenőt tartottunk. Bármennyire is csendesek voltunk, az étterem bérlője feléb-redt a hátul lévő szállásán, és kijött hozzánk. Nem azzal kezdte, hogy mit keresünk ott, hanem amikor megtudta, hogy estétől hajnalig tartó túrán vagyunk, azt mondta, hogy szívesen süt vacsorát számunkra, ha kérünk. Köszöntük az ajánlást, most nem fér bele az időnkbe, de egy későbbi túrán, már nappali időszakban visszatérünk. Terveink sze-rint kulacsainkat a 200 méterrel arrébb lévő vízcsapnál töltöttük volna fel, amikor az egyik túratársunk rákérdezett a vízre. Elkérte üres kulacsainkat és feltöltötte. Nagyon szépen köszönjük még egyszer! Igazi vendéglátós viselkedést tapasztaltunk meg. Még pár percig beszélgettünk, majd indultunk Kisújbánya irányába... Az Óbányai-völgy is nagyon tetszett, rendkívüli volt éjszaka, főleg, mert rajtunk kívül nem járta a völgyet senki. A Szürke-rétnél egy órával korábban csatlakoztunk a terve-zett útvonalunkra. Időnyereség ellenére az elöl haladók nem váltottak sétáló módba, úgyhogy majdnem egy órával korábban értünk a kilátó aljába. Ott a szél elleni védeke-zésképpen az esőkabátok váltak be a legjobban. Sajnos napfelkelte idején tőlünk kelet-re esett az eső, így a felkelő nap sugarai sem voltak láthatóak, ez is a következő túrára vár. Hosszúhetény felé haladtunkban a nap már magasabban járt, és visszatekintve egy csodás biztató sugarat küldött felénk. Az indulási helyre érve baráti hangulatban búcsúztunk pécsi túratársainktól, kik megle-petésünkre egy saját készítésű pezsgővel ajándékoztak meg. Egészségükre fogok koc-cintani, az biztos, és alig várom, hogy a megbeszélt ismétlő túrára minél hamarább le-gyen jó idő, és persze szabad idejük is. Müller János ● PITÉSNEK lenni jó! Június 23-án tartalmas és emlékezetes kiránduláson voltunk túraegyesületünkkel, a PITE-vel. Minden program „betalált”, a csapat kiskorú tagjai is nagyon élvezték a ka-landokkal teli napot. Gyönyörű helyeken jártunk. Rövid múzeumlátogatás után megtet-tünk egy egész hosszú utat az almamelléki kisvasúton. Útközben megcsodálhattuk a nagy kócsagokat, a szürke gémeket, és még rétisast is láttunk. A táj szépsége is lenyűgö-ző volt, de azért az mindent vitt, amikor a Bőszénfai Szarvasfarmon testközelből talál-koztunk a szarvasokkal. Igen, meg is lehetett őket simogatni! Megszokták az emberek közelségét. Láttunk vaddisznókat, kecskéket, emukat és még sok más állatot. Erdei túra közben is az egyik legizgalmasabb élmény a vadak megfigyelése. Hát ez most – divato-san fogalmazva – fullos volt. A finom ebédet is itt, a vadaspark éttermében fogyasztottuk el. Innen Zselickisfaludra vitt az utunk, a Zselici Csillagparkba. A szupermodern létesítményben megtekinthettünk egy vetítést, melybe állítólag jó néhányan belealudtak. Én nem tudom, nem emlékszem ilyesmire. A vetítést követően a planetárium távcsövénél, majd a meteoritgyűjteményt bemutató térben egy fantasztikusan érdekes, interaktív (közbe lehetett kérdezni bármi-kor) csillagászati előadást hallgattunk meg. Levezetésképpen még felmentünk a kilátó-ba, ami a csillagparkkal együtt 2015-ben épült, közel 700 milliós támogatásból. Jó volt eltölteni a napot azokkal, akikkel a PITE teljesítménytúráinak szervezésében és lebonyolításában együtt dolgozunk. Munka közben kevésbé van idő és lehetőség tar-talmasan beszélgetni, jobban megismerni egymást. Orsival, a feleségemmel – többek között – ezért is vettünk részt örömmel a csapatépítő eseményen. Kellemesen elfárad-tunk, de megérte, mert nagyon nagy kaland volt. Évente két ilyen alkalom adódik az egyesületnél, már nagyon várjuk a következőt! Köszönjük a lehetőséget és a szervezést Bota János elnöknek! Pitésnek lenni jó! Palancsa Gábor PITE ● Forrástábla-avatás az Ól-völgyben Részlet a Szászvári Mocorgók nyári gyermek-túratáborának naplójából 2024. július 7., „FORRÁSNAP”. 8 órakor gyülekező a Rizni-park alsó bejáratánál. Berki László és Vidák Krisztina felkísérik a gyermekeket az Ól-völgyben lévő pihenőházhoz. A bányaépület és az ól-völgyi ház között bújik egy öreg forrás, mely nem ad vizet évek óta, és nagyon elhagyatott is. De évekkel ezelőtt forrásvédő barátunk, Baumann József megkeresett, hogy nézzek rá erre a forrásra, és tájékoztassam állapotáról. Megbeszéltük, hogy közösen kitisztítjuk a környezetét, és forrástáblát helyezünk el. Teltek az évek, és egyéb elfoglaltságaink miatt nem tudtuk összehangolni a munkát. Hat év telt el azóta. Sajnos, Józsi barátunk idén tavasszal hosszú útra indult az örök erdők felé. Nem tudjuk már együtt elvégezni a munkát. De a természetjárók nem feledik szorgalmas élete munkáját! Gyermektáboraink programja évről évre változik, és én mindig szerettem volna egy forrásnapot, amikor a srácokkal rendbe tesszük környezetünk elhanyagolt forrásait. Így is lett! Felbaktattunk a forráshoz, és nekiláttunk a munkának. Mindenkinek megvolt a feladata, és lelkesedést is láttam. Először a vastag falevél takarót gereblyéztük le, majd a ráomlott földet talicskáztuk és a csurgát kapáltuk ki, hogy a víznek legyen útja, ha újra cseppen. Megtaláltuk a kis szobrocskát, mely évek óta védi a forráskát. Végül jöhe-tett a névtábla. A gyerekekkel kifúrtuk a lyukakat, és rögzítettük. Letakartuk szép zöld lepedővel, és magyar színekkel díszítettük. Eközben megérkeztek kedves vendégeink. Úgy éreztük, hogy megérdemel ez a cseleke-det egy szép csendes ünnepséget, és Baumann József előtt is fejet szeretnénk hajtani. Körbeálltuk hát a kis forrást, és emlékeket idéztünk Józsi életéből, munkáiból. Strasser Péter mesélt a szép életútról, melyet érdeklődve, csodálkozva hallgattunk. Majd a gyer-mekek lerántották a leplet és egy borostyánkoszorú alatt fehérlett a tábla: Szt. BORBÁLA-FORRÁS Baumann József forrásvédnök tiszteletére 2024 A név Józsi ötlete volt a bányász múltra tekintettel. Megcsodáltuk, megkönnyeztük, és csendben elsétáltunk az ól-völgyi házhoz, ahol várt a finom ebéd. Jóízű fogyasztás és beszélgetés az asztalnál. Szívből örülök, hogy eljöttek hozzánk Baranya fő természet-őrei, Baumann József kedves, aranyos párja, Ági, Tóth Klára, Strasser Péter és Jancsi Attila (atiKA). Természetesen szemünk időnként a forráson, és ha szükséges, karban-tartjuk. Ha pedig újra cseppen, jót kortyolunk! Köszönjük, Baumann József! Hang Csaba Szászvári Mocorgók SzE ● „Bikádi-völgyi nagy kör” Július 13-án Ujfalusi Máté túrája lett volna... Sajnos Máté lesérült, így megkért, hogy vezessem én a túrát. Szombat reggel 9 óra előtt a megbeszélt helyen várakoztam, amikoris Máté is megérke-zett sántikálva. 9 órakor kettőnkön kívül nem volt más túrázó, így átbeszéltük az útvo-nalat, majd rajtfotó készítése után elindultam a Gadányi-tavak érintésével a Bikádi-völgy felé. Kánikula idején a túrázóknak fontos a vizet adó források ismerete, így, mivel nem nagy kitérő a Vadász-kút, azt is megnéztem. Sajnos az elhanyagolt környezet előre jelezte, hogy itt kulacsot nem töltök. A következő forráshoz, a Tibi-Gábor-kúthoz dél-ben érkeztem, ahol a forróság miatt megnövekedett vízfogyasztásomat pótoltam. Uta-mat a Lapos-mező felé a Gáj-kút érintésével folytattam. Sajnos évek óta nem láttam vizet a kifolyócsőben, így nem is terveztem vízvételezést. Lapos-mezőhöz már úgy érkeztem negyed kettőkor, hogy a nap teljes erejével perzselt. Szerencsémre több fél literes flakon víz volt jég formájában nálam, ami a szomjoltáson kívül többször is tar-kó- és arcmosásra elegendő volt az egész túra alatt. A Köszvényesi vadászház közelében egy pihenéssel egybekötött ebédszünetet tartot-tam. Korábban úgy terveztem, hogy a hídnál a patakmederben haladok „vízfolyással” szembe, de ezt el kellett vetnem a bedőlt fák és a kiszámíthatatlan sáros patakmeder miatt. Déli irányban haladtam erdészeti úton a Vágyom-völgy és a Leány-kő felé. A sokszor látott völgy nem engedett gyorsan haladni, újra és újra meg kellett állnom meg-csodálni szépségét. A Leány-kő után déli irányban egy enyhe emelkedésű erdészeti úton érkeztem Magyar-egregy felett a mezőgazdasági területre, ahol elérte a csúcsot a hőmérséklet. A majd 42 °C az eredetileg tervezett Szöge-hegynek vezető több kilométeres napsütötte mező-gazdasági úttól eltérített Kisbattyán irányába. Végül a Cseresznyés-völgyön keresztül közelítettem meg Komlót. Túrám alatt a szilvási városrész elhagyása után senkivel nem találkoztam, így igazi csendes természetben vendégeskedhettem. A rövidített túrát 7 óra 50 perc alatt tettem meg, amely 24 km hosszú és 600 méter szintemelkedésű volt. A túra alatt 1 óra 45 percet pihentem. Innen is kívánok Máténak mielőbbi gyógyulást és túrá-zást. Müller János ● Tenkes éjszakai teljesítménytúra A Tenkes éjszakai teljesítménytúra ebben az évben augusztus 3-án este került megren-dezésre. A rendező gárda szokásos módon délután öt óra előtt gyülekezett Máriagyűdön a Közösségi Házban, ahol először kötetlen beszélgetéssel hangoltak a feladatokra. Öt órakor kezdődött a „munkaebéd”, amit idén Hargitai Laci készített el a tavalyi mailáthi disznóvágás „maradékával”. A menü babos pörkölt volt egy kis csülökkel és füstölt sonkával. Szegény ember vízzel főz, csak egy sonka maradt a tavalyi összetartós hét-végéről… Ettünk és kortyolgattunk a Balog-pincéből származó és a hozott italokból, majd a pontőrök figyelmeztetés nélkül kezdtek szálingózni az állomáshelyükre. Hétkor kezdődött a rajtoltatás, ami rendben, nagyobb tömörülés nélkül lezajlott. A pontok időben nyitottak, eltévedés nem volt, köszönhetően az útvonalvázlat, szöveges leírás, turistajelzések és a fényvisszaverős szalagok összességének. A szalagok idén is a túra másnapján beszedésre kerültek. Idén 137 túrázó gondolta úgy, hogy megtiszteli kis hegyünket és a rendezőket jelenlétével. Megoszlásuk: 23 fő az 5+, 91 fő a 10, 23 fő a 20 km-es távon indult a kellemes túrázós időben. A környék szőlősgazdáinak és egyéb szervezeteinek köszönhetően most is sorsolás döntött az ajándékokról. A 40 fölötti ajándéktárgy alapján kijelenthető, hogy kevés túra van, ahol szinte minden harmadik ember nyert valamit! Köszönjük a húsz fő fölötti rendezőgárdának a munkáját! A Tenkes TE és a Dráva TSE tagjai, valamint barátaink jó munkát végeztek… atiKA Dráva TSE ● Erdélyben túráztunk… 17 fős csapatunk augusztus 11-e és 19-e között járta Erdély hegyeit, völgyeit. Fogadjá-tok szeretettel a beszámolókat, és ha tehetitek, egyszer ti is látogassatok el ezekre a csodás helyekre… Első nap Autók: Pécs, Domus parkoló – kertvárosi kis Tesco – Baja – M43 – Világosi vár – Solymos vára – Torockó. A két vár gyalogtúrája 3,2 km, 73 m szintemelkedéssel. Vasárnap indultunk újra Erdélybe. Ezúttal bérelt járművekkel vágtunk neki a kaland-nak, atiKA minden részletében rendkívül jól le-/megszervezte az eseményt. A már jól összeszokott társaságunk – menekülvén a hazai nagy melegtől, annak reményében, hogy magasabban kellemesebb idő lesz – vágott neki az útnak. Zökkenőmentesen ju-tottunk el a magyar-román határig. Ott kisebb torlódás volt, de hamar átjutottunk. Ro-mániában dicséretes az úthálózat fejlesztése, így haladásunk is gyors volt. Első megál-lónk Világos várának romjainál volt. Történelmi kötődés: a vár alatti területen tette le Görgei Artúr 1849. augusztus 13-án a fegyvert I. Miklós cár előtt. Könnyű megközelíthe-tőség és pazar kilátás várt ott ránk. Frissítőpont ugyan volt a vár mellett, de mi kerestük az első helyi „medvét”, sajnos itt még nem leltük. Utunkat folytatva jutottunk el Lippa közelében, a Maros jobb partján a középkor jelentős erődítményeként álló Solymos vára romjaihoz. A tikkasztó melegben másztunk fel, majd le, ahol a parkolóban rátalál-tuk végre az első kis „medvére”. A medvétől „megsörösödve” indultunk tovább Toroc-kóra, ahol már finom vacsorával várt minket Enikő a panziójában. Vacsora után elfog-laltuk szobáinkat, és hamar irányt vettünk rég nem látott Jó Balogh urunkhoz, üdvözöl-ni őt. Persze itt már nagy örömünkre egész „medvekollekciót” találtunk. Hosszú út, megnyugtató megérkezés (jó helyen vagyunk újra) után tértünk nyugovóra. Második nap Autók: Torockó – Tordai-hasadék, parkoló – Túri-hasadék D-i vége. Gyalogtúrán a hasadékok megtekintése (12,5 km/327 m). Az első túranapunkat hasadékok felkeresésére szántuk. A belátó-kilátó pontnál megáll-tunk ránézni a legszebb szorosra, a Tordai-hasadékra. Lélegzetelállító látvány volt vé-gighaladni a Hesdát-patak munkája nyomán kialakult területen. Felmászni a gerincre már nem volt olyan kellemes, de a látvány annál gyönyörködtetőbb volt. Kis pihenő után utunkat Tordatúr felé vettük, mert a település határában húzódik a Túri-hasadék. Ez sokkal, de sokkal technikásabb terepen való áthaladás volt az előzőnél, de megérte átküzdeni magunkat, mert nagy élményt nyújtott. Kellemesen elfáradtunk, és hamar indultunk vissza Torockóra megpihenni. Harmadik nap Autók: Torockó – Torda felé – A3 Marosvásárhely irányába – Parajd – Szováta, fürdő – Parajd – Bucsin-tető – Sugó-barlang – Gyergyószentmiklós – Güdüc. Harmadik napunk reggelén elbúcsúztunk Torockótól, de csak néhány napra. Átutaz-tunk Güdücre, sokunk számára már ismerős helyre. Korábban már több alkalommal szálltunk meg ezen a nyugalommal és táji szépséggel körülölelt helyen. Megérkezésünk előtt megálltunk Szovátán, a nagy tömeg sem riasztott el többünket attól a tervünktől, hogy örömünkre és egészségünk szolgálatában megmártózzunk a Medve-tóban. Kelle-mes élményt nyújtott. Akik nem tartottak velünk, tettek egy rövid túrát a tó körül. To-vább utazva Bucsin-tetőn megálltunk kávézni egyet. Még tovább haladva Güdüc irá-nyába a Gyergyói-medence legjelentősebb barlangját kerestük fel Tekerőpatak mellett, a Súgó-barlangot. Csodálatos élmény volt, rendkívül élvezhető vezetéssel. A szállásunk-ra való megérkezéskor nem a megszokott személyek vártak, viszont olyan fogadtatás-ban és vendéglátásban részesültünk székely testvéreink által, hogy elállt a szavunk is. A sok élményre aludtunk egy nagyot. Both Viki Negyedik nap Autók: Güdüc – Marosfő – Balánbánya. Gyalogtúra: „Mi a világ tetején…”. Balánbá-nya – Egyes-kő – Ecsém-tető –Egyes-kő – Balánbánya (13,2 km/881 m, ill. az Egyes-kő nélkül 9,5 km/704 m). A Güdücön töltött első éjszakát követően túránk kezdetén, Balánbányán, a Kovács-patak mentén kezdtük a ,,felemelkedést” a kék sáv jelzések mentén a Hagymás-hegység ikonikus csúcsához, az Egyes-kőhöz, atiKA vezetésével. A települést elhagyva meredek emelkedővel birkóztunk, majd a csapat kettévált az utat torlaszoló kidőlt, hatalmas fák láttán. A kerülőt választók jó negyedóra múltán csatlakoztak. Mint akit pehelybe forgattak, az erdei deréce termései úgy borították be ruháikat. Az elmúlt évek-ben (2021-ben) a szél által letarolt fákat gombás támadás érte, hatalmas területen pusztultak ki a lucfenyők. A Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park munkatársai újra telepítettek, a 30-40 cm-es csemeték ott sorakoznak az ember méretűre nőtt mál-natövek és derécék árnyékában. A tűző napon kaptattunk a megszelídülő emelkedőn, jobbra mellettünk a völgyben juhnyájat terelnek a kutyák. Rövid pihenő után az árnyékos erdei úton, a gyökerekkel átszőtt, meredek hegyoldal ellenére könnyebb a haladás. Az előbukkanó málna, vörös áfonya csipegetésre csábítanak. Gombák, fecsketárnics, virágzó és egyidejűleg termő szamóca. Gyönyörködünk… A forrásnál a sziklafal árnyékában van a következő pihe-nő. Szapora pulzusunk kicsit csillapodik. A keresztút stációival kísért utolsó szakasz az egykori sípálya meredek emelkedőjén vezet az Egyes-kő tisztására. Itt értem meg Sík Sándor: Az Egyeskő című versét (részlet) A Hagymás üzen az Öcsémnek, Az Öcsém felel a Hagymásnak. Mit üzenhetnek egymásnak? Közepettük a négyágú Kőkoronával ékes fő: Egyedül áll az Egyeskő. A csapat egy része a kőfolyosón átkelve, (most már) az acélsodronyokkal biztosított falon a sziklapillérre mászik. (Ki először, a tapasztaltak útmutatása alapján, lépteiket követve, ki megszámlálhatatlanul sokadszor.) A csúcsról (1608 m) lenyűgöző kilátás nyílik a Keleti-Kárpátok csaknem teljes vonulatára. Karnyújtásnyira az Öcsém-tető és az Ördögmalom, mely legendával is rendelkezik. E szerint egy itt élő pásztor azzal ijeszt-gette az ördögöt, hogy ha nem őrli le a kalibája mögötti követ, kifüstöli őt a pokolból! Szegény ördög azóta is csak őrli és őrli a sziklát, megállás nélkül, míg a pásztornak már se híre, se hamva… A Csíki-medence irányában a menedékház, az Irgalmasság kápol-nája és a fenyvesek látványa tárul elénk. Néhány fotó, majd helyet adunk másoknak is a kis kúpon. A tisztásra visszaérve kis pihenő, ebéd, a kápolna meglátogatása. A csapat újra útnak indul, ki az Ecsém-tető irányába Árpival a piros sávon, ki vissza Balánbányára. Az Ecsém-tetőhöz az Egyes-kő falai alatt, fenyőerdőben indulunk. A zsombékos tisztáson átkelve emelkedő kezdődik. Viszonylag rövid emelkedő után újabb tisztás következik, ahol 10-12 lovat látunk, felnyergelve legelnek. A lovasaik távolabb pihennek. Körtúrán vannak, a menedékházban fogják tölteni az éjszakát. Gyér, vegyes erdőben haladva medvenyomokkal találkozunk, majd az Ecsém platójára érkezünk. Az 1707 m-es csúcs elérése innen már séta, kicsi az emelkedés. A sétánkat, a tárnicsok fotózását juhászkutyák vad ugatása zavarja. A juhász a nyájjal van, a leg-vadabb ebet fogja, a többit csitítja, de ennek ellenére mindenki szaporázza a lépteit. A csúcson 2010-ben a gyergyói hegymászó, Tóth Károly állított 4 méteres keresztet a hegyimentők segítségével. Csodálatos panoráma tárul elénk: a Hargita tömbje, oldalt a Csíki-havasok, másik irányban a Nagy-Hagymás és a Fekete-hagymás csúcsai, hátunk mögött a Csalhó. Fotózás közben a nyáj elvonult, felszabadultan kezdjük a visszautat. A tisztáson búcsúpillantás a felejthetetlen, kőkoronával ékes Egyes-kőtől. A ,,világ tete-jéről” nehéz lejönni! Épségben érkezünk meg a parkolóba. Életre szóló élményekkel gazdagodva telt el ez a nap is! Ötödik nap ,,A Békás szoros felderítése”: Gyilkos-tó – Kis-Cohárd – Tündérkert – Gyilkos-tó parko-ló – Békás szoros, gyalogosan összesen 10,1 km/504 m. A Gyilkos-tó a Keleti-Kárpátok egyik legismertebb tájképe, igazi természeti ritkaság a rozsdás vörös víztükörből meredező fatörzsek csonkjaival és a tó mögötti Kis-Cohárd sziklatömbjével. A tó keletkezésére a legelfogadottabb magyarázat az, hogy 1837-ben a nagy esőzések következtében a Gyilkos-hegy egy része leszakadt, és belecsúszott a völgybe. Az agyagos törmelék eltorlaszolta a patak útját, és az így keletkezett természe-tes gát mögött felgyülemlő víz elárasztotta a völgyet és az erdőt, amiről napjainkban csak a tóból kiálló fatörzsek csonkjai tanúskodnak. A tó eredeti neve Vörös-tó, melyet a belefolyó patakok vöröses színű hordaléka miatt kapott. A Gyilkos-tó név pedig onnan jön, hogy a legenda szerint, mikor a hegy beleomlott a völgybe, az itt legeltető pásztoro-kat is maga alá temette, és az ő vérük festette vörösre a tó vizét. A tavat a piros kereszt jelzésen sétáltuk körbe, néztük a kiálló fatörzseket. Időnként a Kis-Cohárd (1345 m) sziklatömbjére is ráláttunk. Majd a sziklát vettük célba, a mészkőszirten egy köves és meredek erdei turistaút vezet fel a csúcsplatóhoz, ahol már feledjük az út fáradalmait, megpillantva a pompás kilátást. A szédítő magasságból jól megfigyelhető a Gyilkos-kő leszakadt sarka, mely kialakította a tavat. A tó fölé magasodó Hagymás-hegység gerin-ce pazar módon keretezi a tájat. Túránkat a Békás-szorosban folytattuk. A Békás-szoros Európa egyik természeti ritka-sága, és a hegymászók paradicsoma. Egy 5 kilométer hosszú szurdokvölgy, amely a Békás-patak és az Aranyos-Beszterce folyó találkozásánál található, Hargita megye nyugati részén. A Békás-szorost közrefogó hegycsúcsok: a Kis-Cohárd, az 1283 méter magas Csíki-bükk, az 1156 méter magas Oltár-kő, tetején a kereszttel és az 1125 méter magas Mária-kő. Az Oltár-kő a Békás-szoros legszembetűnőbb sziklatornya, amely jól elkülönül környezetétől, és az egész szurdokvölgy fölött uralkodik. Csaknem valameny-nyi szikla függőleges oldalával fordul a Békás-patak medre felé. A gyalogosra számta-lan felfedezés vár, hiszen az égre törő ormok alatt, a sziklák és fák rejtekén még jó né-hány patakot, szurdokot, vízesést és barlangot fedezhet fel. Bárki azt hihetné, hogy a szurdokot a patak vájta ki, ám a szakemberek inkább azt tartják elképzelhetőnek, hogy felgyűrődő kőzetrétegek között besüllyedéssel jött létre. Másik álláspont szerint egy korábbi barlangrendszer beszakadásának nyomait láthatjuk a sziklák között. A Békás-szorosnak három fő része van: a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. A szoros bejárta után visszatérünk a szállásunkra, vacsora, és már a Csalhón, a korai induláson jár az eszünk. Györgyi Erzsébet, Zsóka Hatodik nap Autók: Güdüc – Maroshévíz – Borszék – Durau. Gyalogtúrák: Durau – Fantenele – Dörgő-vízesés – Durau (13,7 km/758 m), vagy Durau – Fantenele – Csalhó – Fantenele – Durau (12,6 km/1063 m). Ezen a napon igen korán keltünk, hosszú út várt ránk. Güdücről a Durau üdülőtelepre vettük az irányt, ahonnan a Csalhó Nemzeti Park kisebb-nagyobb meghódítására ké-szültünk. Szállásadóink jóvoltából előre elkészített úti csomagokkal indultunk neki a több mint 2 órás útnak. Indulást követően próbáltuk még az éjszakai alvásunkat meghosszabbítani, a hegyek is még álomba szenderülten kacsintgattak ki ködfátyluk homályából. Mire megérkeztünk, javában sütött a nap. Tagjainkat átmozgatva, felfrissülve, a belépőjegy birtokában nekivágtunk felfelé a piros sáv jelzések mentén. Mindenki az aznapi erőnléte alapján döntötte el, melyik utat választja. 780 méter szint-ről indulva mintegy 440 méter szintet kb. 2 km-en keresztül küzdöttünk le az első hosz-szabb pihenőig, a Fantanele menedékházig. Nagyon meredeken, fák gyökerén, sziklák között, morzsalékos úton, sokszor meg-megállva, megpihenve jutottunk el a cabanáig. Nagyon sok fiatal csapattal találkoztunk, jó volt látni, hogy ennyi ember szereti a nagy kihívásokat. Idáig egyirányban haladt mindannyiunk útja, itt kellett választani, merre tovább. A menedékház felújításon esett át, szállással, modern étteremmel, teraszos kiülős pihe-nőhellyel, kulturált mosdókkal rendelkezik. A teraszról gyönyörű körpanorámában volt részünk, nagyon jól látszott a Csalhó csúcsa is, ahová több túratársunk tervezte úti célját… Pihenésképp kávéztunk, felfrissítettük magunkat. Az öt csúcstámadó hama-rabb elindult, ők továbbra is a piros sáv jelzéseket figyelve folytatták útjukat. Következik Hajni beszámolója a Csalhó meghódításáról: Fantanele menedékházat elérve eldöntöttük páran, hogy nem a vízeséshez, hanem a Csalhó csúcsára megyünk. Árpi és Tibi elöl, Andi és Hajni utánuk, ahogyan bírtuk. Ünnep lévén óriási tömeg ment fel a hegyre, sok fiatal és gyermek indult neki ennek a hatalmas erőpróbának. Köves, sziklás volt az út, nagyon a lábunk elé kellett nézni, és csak fel, felfelé menni. Egyszer végre a gerinc oldalán tudtunk haladni. Na, itt belehúz-tunk, ahogy csak bírtunk. Thank you, thank you – mondtam serényen, – csak adjanak utat, és ekkor egy pillanatra láttuk a fiúk hátát egy kanyarban, de nem értük utol őket. A Katona sapka-sziklánál sokan pihentek a köveken, hely nem igazán akadt, így egy-egy fényképet készítettünk, és mentünk is tovább. Egy kilátóponthoz értünk, ahonnan szépen lehetett látni a Békás-víztározót és a fentebb lévő sziklaormokat. Majd következett a törpefenyős rész, amire nem igazán lehetett mondani, hogy törpe. Annyira felnőtt, hogy még árnyékot is adott a nagy melegben, igaz, nagyon keskeny volt az ösvény. Szerencsére kevés ember jött szembe. Csend, nyugalom. Egyszer csak egy kis fehér kutyus rohant felénk, de olyan robajjal, hogy majd besz.rt.nk Andival. Gazdi se-hol, ő meg csak futott tovább, hagytuk hadd menjen, aztán elértük a Csalhóra vezető kiépített lépcsősort. Nem akartam hinni a szememnek, olyan hosszú {160 m}, olyan ma-gas {519 lépcsőfok}, és annyi ember… Aztán nekiindultunk: az utolsó 15-20 m teljesen derékszögben, és magasabb lépcsőfokkal. Ez nagyon brutál volt, de feljutottunk. Tibi már fent volt, és ő előzőleg már a menedékháznál is járt. Szusszantunk egy nagyot, ebé-deltünk, Tibi jéghideg királyleánykájával hűtöttük magunkat belsőleg, és csodáltuk a magasból a panorámát. Aztán indultunk visszafelé. Árpi lent várt bennünket a lépcső alján. Pár métert haladtunk, mikor Zsolti jött velünk szembe, ő is tervbe vette a Csalhó csúcsát. Lefelé kicsit gyorsabban tudtunk haladni, mivel már tudtuk, mire számíthatunk az út folyamán. Elkezdett messziről dörögni, majd pár csepp esőt is kaptunk, de nem jelentőset. A pihenőpadok most szabadok voltak, nem úgy, mint felfelé jövet, most itt pihentünk és Zsoltit is bevártuk, aki ügyesen és elég gyorsan megtette az utat csúcsra fel-le. Gratula neki! A Fantanele menedékháznál sörözés, utolsó pihenés, majd indulás le a közel 3 km-re lévő üdülőfaluba, Durauba, ahol már vártak ránk a csapattagok. Szép volt, nehéz volt, de megcsináltuk! Hurrá! Hurrá! Hurrá! Várnainé, Hajni Heten választottuk a Dörgő-vízesést, mi a sárga háromszög, majd a piros kereszt jelzé-sek segítségével jutottunk el túravezetőnk irányításával a Dörgő-vízeséshez. Nagyon szép erdei ösvényeken, sűrű fenyők, páfrányok, tárnicsok, különböző virágok, növé-nyek között vezetett utunk hol fel, hol le, hol könnyebb, hol nehezebb útszakaszon át. 4,5-5 km-t és közel 300 m szintet megtéve érkeztünk a vízeséshez. A vízesés mintegy 30 méter magasságból 2 lépcsőben, dörgő morajlás között zúdul le a sziklákon. Impozáns látvány. A morajlást egyre jobban hallottuk az égiek felől is, így hát a vízesés előterében elfogyasztottuk ebédünket – csodálva a lezúduló víztömeget –, majd a kék kereszt jelzések mentén igyekeztünk le Durau településre. Bevártuk a Csalhó csúcsáról érkezőket, majd újból hosszú utat megtéve buszoztunk szállásunkra. Ismét nagyon szép helyeken jártunk. Vacsorára vendéglátóink előételként megleptek bennünket szalonnás-túrós és ordás puliszkával, főételként bográcsos rakott krumplival. Pazar befejezése volt a napnak. Hetedik nap Güdüc – Parajd – Torockó. Elérkezett a búcsú reggele. Mint mindig, most is bőséges reggelivel láttak el bennünket. Csodálatos 4 napot töltöttünk a Keleti-Kárpátokban: idefelé jövet fürödtünk Szovátán a Medve-tóban, túráztunk a tó körül, ellátogattunk a Sugó-barlangba, felmásztunk a világ tetejére, az Egyes-kőre, letekintettünk az Ecsém-tető zord szikláiról, körbejártuk a Gyilkos-tavat, felmentünk a Kis-Cohárdra, lecsurogtunk a Békás-szorosba, megmász-tuk a Csalhót, megnéztük a Dörgő-vízesést. Gyönyörű, izgalmas élmények. Köszönet a vendéglátóknak, hogy ehhez a hátteret biztosították, továbbá köszönet sofőrjeinknek is, akik a vezetést és a túrázást is vállalták, továbbá köszönet a túrák szervezőjének és vezetőjének is, hogy ilyen színvonalas programban lehetett részünk. Elköszönve vendéglátóinktól folytattuk utunkat visszafelé Torockóra, Parajd közbeik-tatásával. Parajdon először a Sóhát rezervátumban a Sószoros tanösvényt tekintettük meg a leg-nagyobb rekkenő hőségben. Nem panaszkodhattunk, mondhattuk: „hétágra süt a nap”. A sószurdok a rezervátum délnyugati részén található, és a Korond-folyó ténykedésé-nek köszönhetően alakult ki. A folyó a sóhegyet az állandó mozgásával szelte, mélyítet-te és meredek sófalakat, fehér sósziklákat hozott létre. A sósziklák felső része időjárás-előrejelzésként is működik. Jó idő esetén a sósziklák hófehérek, eső előtt kb. fél órával elszürkülnek, mivel a levegő nedvességét magukba szívják. Amint a nap újból kisüt, a sziklákból a nedvesség elpárolog, és újból fehérré változnak. Ottjártunkkor hófehérek voltak. A tanösvényt végigjárva a tájékoztatótábláknál információt kapunk a sós források, sókarfiolok keletkezéséről, a víznyelők kialakulásáról, a sókristályok pocsolyában nö-vekedéséről, az illegális sókitermelésről. A sós-agyagos iszapfürdőnél jó, ha óvatos az ember, medve talplenyomatait is észlelhettük. A Sószorost elhagyván a következő látnivalónk a Parajdi Trópusi Lepkeház volt. Na-gyon lenyűgöző, ahogy a sok kék szárnyú pillangó szerte röpdösött szabadon a lepke-házban. Mozgásukban nehéz őket fotózni, mivel csak repüléskor lehet látni a kék színt. Amint megállnak kedvenc csemegéjüknél, a narancskarikáknál falatozni, összecsukódó szárnyuk már a barna szín minden árnyalata és mintázata. Nagyon szépek. Itt-ott, amott piciny madarak csiripeltek és egy parányi tavacskában halak is úszkáltak. Oly-kor-olykor a pillangók a látogatókra is rászállnak, mint ahogy az elkészült fotók is il-lusztrálják. A lepkebábokat trópusi származási helyükről importálják és keltetőházban keltik ki őket, amit mindenki szemügyre vehet. Jó helyük van, újból érdekes dolgokat láthattunk, jó volt itt egy kicsit megpihenni, szemlélődni. Akinek még kedve volt, az tehetett egy látogatást a Parajdi Sóbánya hűs, tiszta levegőjű klímájában. A mélyben nemcsak azok, akik a só gyógyító erejét akarják élvezni, ha-nem azok is, akik kikapcsolódni vágynak, megtalálják számításaikat. Világítással és szellőztető rendszerrel ellátott tárnákban játszótér, kalandpark, kápolna és étterem is működik. A légúti betegek számára szanatóriumi központ, valamint kórház is kialakí-tásra került. A só jótékony klímája nemcsak a betegeknek tesz jót, de segít a relaxálás-ban és jó hatással van a bőrre is. Akik nem kívántak lemenni a sóbányába, pihenhettek, vagy ismerkedhettek Parajd turisták által közkedvelt Fő utcájával, kóstolgathattak helyi készítésű ételeket, olthatták szomjukat, vásárolhattak hazára parajdi sót és ajándékokat, csecse-becsét. Miután mindenki összegyűlt, folytattuk utunkat Torockóra, az Ági panzióba. Most a teljes csa-pat a panzióban volt elszállásolva. A szokásos vacsora előtti aperitif és a finom 3 fogá-sos vacsora várt ránk. Nyolcadik nap Gyalogtúra: Torockó – Vidalykő – Torockó (15,8 km/744 m). Elérkezett az utolsó túranapunk. Mivel helyből indultunk, sofőreink mentesültek a veze-tés alól. Aki úgy érezte, hogy az utolsó túranapra még maradt energiája, az útra kelt. A piros sávon 550 méter szintről, a Tilalmas útján hagytuk el a falu szélét, majd egy legelésző tehéncsorda között a piros sáv jelzéstől jobbra kanyarodva egy földúton letér-tünk, s hamarosan a sárga kereszt jelzéshez értünk. Jobbról mellettünk a Székelykő, az alvó óriás magasodott méltóságteljesen, balra felettünk az Ordaskő gerince hívogatott. A nap sem restelkedett, szórta ránk sugarait. A túra elején már kimelegedtünk, persze ehhez a jó kis kaptatónk is hozzájárult. Hamarosan beértünk az erdőbe, itt legalább a nap égető sugaraitól megmenekültünk, de az emelkedőktől nem. Nagyon szép erdőben haladtunk a nyereg felé. Útközben egy kilátóponton gyönyörködtünk az előttünk lévő Aranyos völgyében. Nem gondoltuk, hogy medvére utaló nyomokat is találunk, ezért olykor-olykor botok csattanásával és sípszóval hangoskodtunk. Felértünk a nyeregbe, majd rövid pihenő után nagyon meredek szerpentinen kapaszkodtunk fel. A botok segítsége nagyon jól jött. A szerpentinről felérve kicsit kifújtuk magunkat, majd jött az utolsó csúcstámadás a borókabokrok között. Végre! Felértünk az 1285 m magasan fekvő Vidalykőre! Több mint 10 éve jártam itt, ahhoz képest megnőttek a borókabok-rok, a fenyők. Akkor a legeltetésnek köszönhetően nem volt derékig érő fű a nyeregnél. A sziklák között kövirózsák találtak otthonra, vittem is belőle haza (sicc…), de nem maradt meg az erkélyemen… Most sehol az a szikla, se kövirózsa. Az idő vasfoga. Mindezek ellenére most is körpanorámában volt részünk. Láthattuk az Ordaskőt és Torockószentgyörgyöt, az Erdélyi-érchegység vonulatait, a Gyalui-havasokat. Miután kigyönyörködtük magunkat, elfogyasztottuk szendvicseinket, s a borókabokrok termé-séből némi emléket vittünk magunkkal. Lefelé is ugyanazon az úton mentünk, így sem volt könnyebb, térdeink egy kissé méltatlankodtak. A faluba érve vacsora előtt a Gond-űzőben a padokon lepihentünk, leöblítettük az út porát. A vacsora a szokásos színvo-nalú volt, éhesen senki nem távozott. Ismét nagyon szép túránk, nagyon szép napunk volt. Holnap már hazamegyünk. Ezzel hajtottuk álomra fejünket. Kilencedik nap Torockó – Kőköz – Déva-vára – Baja – Pécs. A hazautazás napja. Nosztalgiával pakoltuk be csomagjainkat az autókba. Reggeli után elköszöntünk szállásadóinktól, s már érlelődött a gondolat, jövőre újból el kell jönni! Most hazafelé végre volt időnk a Kőközben megállni, nézelődni, fotókat készíte-ni. A A Kőköz egy több mint 2 km hosszú szoros a Torockó-Nagyenyed közötti ország-úton. Én szeretem úgy jellemezni, mint Torockó kapuja. Az út itt 250 m magasságú sziklafalak között vezet. Itt folyik keresztül az Enyezd-patak is. Következő megállónk Déván volt. Miután nagy nehezen sikerült a parkolás a modern technikai kütyükkel, lifttel indultunk bevenni Déva várát. Természetesen gyalog is me-hettünk volna, de az utolsó napon úgy gondoltuk, ennyi luxust megérdemlünk. A vár a város fölé emelkedő hegyen, egy 250 m magas sziklán áll. Már az ókorban is állt a he-gyen erődítmény, de a korabeli oklevelek 1264-től említik csak, a tatárjárást követő újjáépítéstől kezdődően. Évszázadokon keresztül sok gazdája volt a várnak, a legjelen-tősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor voltak. Kiemelkedő hadi szerepe csak a 17. században volt, napjainkra elég romos állapotba került. 2008-ban kezdődtek a külső falak nagyszabású helyreállítási munkái, s mintegy 8 év elteltével, 2016-ban fejezték be, ekkor csak ezt a részt nyitották meg a látogatók számára. Az idénre befejeződött a belső vár felújítása, a felvonókabint nagyobbra cserélték, a kötélpályát, megállókat felújították. Mi már ezt láthattuk. Nagyon szép a felújítás utáni állapot. A várból a Maros völgyére nyílik gyönyörű kilátás. A vár megtekintése után egy gyors bevásárlást eszközöltünk, majd a határ után csak Baján álltunk meg. Pécsre a kora esti órákban érkeztünk. Véget ért a 9 nap, hamar eltelt. Sok-sok élménnyel, programmal lettünk gazdagabbak. Köszönet még egyszer a sofőröknek, a túraszervezőnek, a túravezetőnek. Mottónk: jövőre újból! Bajzáth Ilike A szervező megjegyzése: Bár a leírásokban sehol sem említettük, voltak segítőink a buszok bérlésénél is. A túra előtt Szotyival és Rongyíval intéztük az adminisztrációs feladatokat. A túra után, 20-án este Vass Tibi vállalta, hogy elmegyünk Szekszárdra, és a sofőröket hazafuvarozzuk! Ahogy nekem, úgy a sofőröknek is 11 napos volt ez a kilenc nap… Köszönet mindenki-nek, aki segített ezekben a feladatokban. A kocsik elhozatalával együtt megtettünk közel 2500 km-t. Az út során a parkolási díjak 10 és 20 lej közözött mozogtak, de még voltak ingyenesek is. A vacsorák mindig egy kis ismertetővel zárultak az elkövetkező napról, várható kihívá-sokról, valamint a felmerült kérdések megválaszolásával. Egy félreértés miatt kétszer lett megtartva az Ilona nap. Nem csak ez okozott nagy meg-lepetést, hanem a „díszcsomagolás” is, mivel eredetileg csak kicsempészni szerettem volna a bonbont az utazáshoz, de a változás miatt spáros reklámújság lett a csomago-lás. atiKA ● Dunántúli Megyék Természetbarát Vezetőinek Találkozója (DMTVT) 2024.08.23-25., Györköny A 2024. évi Dunántúli Természetbarát Vezetők Találkozóját a Tolna Megyei Termé-szetbarát Szövetség rendezte meg a Dél-Mezőföldön, Györkönyben. Az augusztus 23-25. közötti találkozón szinte minden dunántúli megye és Budapest is képviseltette ma-gát. A Magyar Természetjáró Szövetség részéről Stramszky Judit, Makrai Kornél és Argelasz Péter vett részt az eseményen. Jakab Évi, Jakab Albi és segítőik igazán színes programot kínáltak a résztvevőknek. Többek között a Paksi Atomerőmű látogatóközpontja, a kalocsai érseki múzeum és könyvtár, az érseki főszékesegyház, a sárszentlőrinci Petőfi-emlékház és a Lázár Ervin-emlékház, a borjádi Petőfi-emlékméhes és a söréttorony, a felsőrácegresi iskolamúzeum is a program része volt. De részt vehettünk Vincze Bálint természetfotósnak a hódokról szóló képes előadásán, a györkönyi pincefalut bemutató és bórkóstolóval záruló sétán, láthattunk pusztulófélben lévő kastélyt Tengelicen. Nagyon népszerű volt a „Kémény nélküli falu” elnevezésű tájékozódási séta, amelyet reggel vagy a programokat követő-en, este is teljesíteni lehetett. A pincefalu területén 25 pontot kellett az egyénileg, vagy a csapatban indulóknak megtalálniuk, és a karton megfelelő négyzetében jelölni. Szinte mindenki részt vett a játékban. Az étkezések során ízelítőt kaphattunk a dél-mezőföldi konyha különleges étkeiből is. Az idei szakmai tanácskozás fő témája az országos szervezet, a megyék és az egyesüle-tek, csoportok szerepe, kapcsolata, valamint a természetjárás szervezésében betöltött ill. betöltendő szerepe volt. Pénteken Jakab Éviék egy „ráhangoló” tréninggel lepték meg a résztvevőket. Szombaton következett az érdemi munka. Csapatmunkával, tréning módszerekkel az MTSZ és a megyék jelenlegi feladatai, kapcsolata, a konfliktusok forrásai kerültek összegyűjtésre. Ezt követően hasonló módszerekkel a megoldási javas-latokat gyűjtötték össze a csoportok. A legfontosabb kérdéseket tartalmazó javaslatok-ból egy összefoglaló „Memorandum” készült. Ez a dokumentum továbbításra került az országos vezetés felé. Az idén nem került átadásra a következő rendező megyének a „vándorbot”, mert Vas megye nem képviseltette magát a találkozón. A Baranya Megyei Természetbarát Szö-vetséget Both Viktória és Schóber József, a regionális szövetséget Szabó-Dalecker Ibo-lya képviselte a találkozón. Schóber József elnök, BMTSZ ****** Tagszervezeti találkozó – meghívó Tisztelt Egyesület Vezetők, Szakosztály Vezetők! Kedves Túratársak! A BMTSZ elnöksége nevében tisztelettel meghívlak Benneteket a 2024. szeptember 13-én (péntek) a 17.00 órakor, a zobákpusztai táborhelyen vacsorával egybekötött tag-szervezeti találkozóra. A vezetőkön kívül természetesen szívesen vesszük a túraveze-tők, aktív tagok részvételét is. A kialakult hagyományt követve tájékoztatjuk egymást a már megvalósult programokról, rendezvényekről, az év hátralévő eseményeit is lajst-romba vesszük. Mindezek mellett az aktuális információk megosztása is megtörténik. Kérem, hogy mérjétek fel, hányan szeretnének részt venni és 2024. szeptember 8-ig jelezzétek részvételi szándékotokat e-mailben vagy telefonon (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ; 20/437-8314). Természetbarát üdvözlettel: Schóber József elnök MÚLTIDÉZŐ Az Ilonka-pihenő története Aki a nyári hőségben is túrázni indul, a Tettye környékén barangolva felfedezhet egy görög oszlopsort idéző emlékhelyet. Az Ilonka-pihenőt dr. Kenessey Aladár állíttatta szeretett felesége, Szántó Ilonka tiszteletére 1934-ben. Az Ilonka-pihenő megépítésének híre először 1935-ben jelent meg a sajtóban. A Dunán-túl folyóiratban, a Mecsek Egyesület beszámolójában még csak annyi olvasható, „egy magát megnevezni nem akaró tagtárs önzetlen áldozatkészségéből emelt díszes új pihe-nő” kapott helyet a Mecseken, amit a „hitves iránt érzett szeretet és megbecsülés” nyo-mán kereszteltek Ilonka-pihenőnek. 1969-ben a Dunántúli Naplóban Harcos Ottó dr. Kenessey Aladárral (1872-1971) foly-tatott beszélgetése alapján tette közzé az Ilonka-pihenő létrejöttének szomorú, mégis romantikus történetét. Az idős Kenessey visszaemlékezését az alábbi módon tolmácsolta a szerző: „Egyszer kettesben Versailles-ben jártak, s itt a trianoni palota mellett egy szép oszlop-sorral körülvett padon elmélkedtek az idők múlásán, a történelem fordulásain. Ekkor határozta el, hogy egy hasonló elmélkedő pihenőt építtet Pécsett is. Hazajövet kikereste a Mecseken a helyet, Nendtvich Andor elkészítette a tervrajzot. Az építményre aztán 1934-ben ezt vésték: „Ilonka pihenő”. Az enyhe karéjban elhelyezet korinthoszi oszlo-pok igen hangulatosan, szinte szervesen illeszkednek a mediterrán környezetbe, s a Tettye felé fordulva valami klasszikus patinát és lelket adnak a tájnak.” Dr. Kenessey Aladár feleségével, Szántó Ilonával (korabeli írásmód alapján Szánthó Ilona), Szántó Antal építész lányával 38 évig élt boldog házasságban, az asszony azon-ban néhány évvel az Ilonka pihenő megépítését követően, 1938-ban elhunyt hosszan tartó, súlyos betegségben – még hatvan esztendős sem volt. Haláláról a Pécsi Nap-ló 1938. december 15-én közölt gyászjelentést: „Meghalt dr. Kenessey Aladárné. Súlyos veszteség érte kenesei Kenessey Aladár dr. ny. közkórházi főorvost. Felesége, született Szánthó Ilonka áldásos életének 58., zavartala-nul boldog házassága 38. évében, megadással elviselt hosszú betegség után, a haldok-lók szentségével megerősítve, ma délelőtt 9 órakor nemes lelkét visszaadta Teremtőjé-nek. A rendkívül művelt és végtelenül jóságos lelkű úrasszony elhunyta elsősorban mé-lyen sújtott férjére és hozzátartozóira, dr. Siklósi Istvánné született Ptacsek Ettire, dr. Siklósi Istvánra és három keresztlányára hozott vigasztalan bánatot, de mélységes rész-vétet keltett a város úritársadalmában is, melynek őszintén szeretett és nagyon becsült tagja volt. Dr. Kenessey Aladár több évtizeddel túlélte szeretett feleségét, 1967-ben a Dunántúli Napló Pécs legidősebb orvosaként hivatkozott rá. Kenessey ekkor értékes személyi ok-mányait és műgyűjteményének több darabját ajándékozta a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának. A köztiszteletben álló pécsi orvos, az Ilonka-pihenő építtetője 1971-ben, 99 évesen hunyt el. (Forrás: bama.hu) IN MEMORIAM Jónás Rudolf (1955 – 2024) A természetszeretet ifjú korától meghatározó szerepet töltött be az életében. Huszonegynéhány éves korában lépett be a Pécsi Orvos Egészségügyi Sportkörbe. Táj-futó szenvedélyével egész családját megfertőzte, de egyben új utakat is nyitott számára a sport. Főként a magashegyi szakosztály szippantotta be, így a hegymászás iránti ér-deklődése megerősödött, mely szerelem élete végéig elkísérte. Kifogyhatatlan lelkesedés kötötte legfőképpen a Magas-Tátrához. Alig akad olyan csúcs, amelyet ne mászott volna, olyan hágó vagy hegygerinc, amit nem ismert úgy, mint a tenyerét, a Rabló Ház-tól a Tarajkán vagy a Vöröstorony-hágón át a Gerlachfalvi-csúcsig, vagy a Szimbolikus temetőig. Húszas évei végére hegymászó oktatói vizsgát tett. Rendszeresen oktatott nyári, és ma-gashegyi téli tanfolyamokon úgy a Magas-, vagy a Bélai-Tátrában, mint a Fogarasi-havasokban. Indított nyári sziklamászó tanfolyamot Pécsett is Bouquet Kálmmánnal, Jónás Istvánnal, és más mászótársaival együtt. Szervezett túrákat az Alpok szinte min-den tájegységébe, nyári és téli időszakokban is. Járt a Großvenedigeren, a Großglockne-ren, a Matterhorn csúcsán, a Monte Rosán, a Mont Blanc-on, a Dolomitok vagy a Juli-ai-Alpok bércein is, többször a Triglavon. Négy gyermekes családapaként később ugyan kevesebb időt tudott már szentelni e szenvedélyeinek, de minden évben legalább egy magashegyi túra tervét igyekezett meg-valósítani, addigra kialakult túratársi körével, közülük is legfőképpen Gál Györggyel. A tájfutást sem fejezte be soha. Senior korosztályban minden évben elindult egy-egy ver-senyen, ha ideje és energiája engedte. A sport mellett gondos figyelemmel kísérte a Mecsekben működő kulcsosházakat. Épí-tésükben, karbantartásukban is közreműködött. Közöttük elsősorban a POEÜ fenntar-tásában működő Fehér-kúti kulcsosház kiemelendő. Korábban a Betyár-tanya (eredeti és II. generációs változata), a Csengő-lak, a Cinke-tanya voltak a kedvencei, ameddig működtek. Jónás Gergő Hegyi József (1932 – 2024) Józsi bácsi családi körben már gyerekkorától túrázott, de igazából nyugdíjba vonulása után kezdett intenzívebb, rendszeres túrázásba legkisebb unokájával, Örssel. A pécsi újságban látták először a nyílt túra felhívásokat. Minden hétvégén mentek a Baranya Megyei Természetbarát Szövetséggel, így ismerték meg a baranyai kisebb településeket is. Az egyik kedvenc túravezetője Gőbölös István volt, aki minden faluról részletes in-formációt adott, illetve ritkán járt tájakra kalauzolta túratársait. Pál Kriszta szervezésé-ben voltak a Gemencben, Ópusztaszeren, Marton József szervezésében eljutottak két-szer Erdélybe is. Bejárták az országot, az összes megyeszékhelyen megfordultak, és ahol csak lehetett, ezt a túrázással kötötték össze. Beléptek a Maranya Megyei Természetbarát Szövetségbe, elkezdték a pontgyűjtést. Mindketten arany jelvényig jutottak, közben az Országos Kéktúrát is végigjárták. Az elején még sokat mentek teljesítménytúrára is, amikből sok jelvény összegyűlt. Minden hétvége fix programjává a túrázás vált, ami Józsi bácsinak közel húsz évig meg is ma-radt. Örs 2009-ben elkerült a városból, de Józsi bácsi – a Mecsek Egyesület tagjaként is – folytatta az immár megszokott tevékenységét, amihez nem sokkal később Szabolcs unokája csatlakozott. Többnyire ő lett rendszeres túratársa az elkövetkező években, időnként lánya is elkísérte. Eljutottak többször is a Papuk hegység szép tájaira, a Me-csek számtalan útvonalára, és a Villányi-hegység is rendszeresen látogatott volt. Lelke-sedését a szép lassan bekúszó öregkor se tudta visszavenni, hanem neki kellett az évek során egyre rövidíteni a vállalható távolságokat. Először a teljesítménytúrák estek ki, majd a 20 km feletti és nagy szintkülönbséges események. Végül főleg a „városiak” túráira ment csak el. Majd azok is elmaradoztak, és előnyben kezdte részesíteni a Me-csek-oldalra fel¬bu¬szo¬zást és lesétálást. Ez maradt élete végéig a napi megszokott prog-ram, amibe azért esetenként az időjárás beleszólt. Élete utolsó 4-5 évében ezeken a sétákon beszerzett könyvek olvasása lett másik napi fő programja, amivel sokáig pallérozva tudta tartani elméjét. Példaértékű turistává vált állhatatosságával és egy szép, kevés egészségügyi gonddal megélt öregkora lehetett. Sok száz túrán vett részt a pécsi, baranyai természetjárókkal. Nem túl beszédes, de meg-szokott színfoltja volt számos évig a közös kirándulásoknak. Hajdu Szabolcs, Hajdu Örs HÍREK Megszűnt útjelzések: a nyár folyamán megszüntettük a Dél-Zselicben a Rockenbau-er Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonaláról Nagymáté és Alsókövesd között leágazó, és az Éger-forrás – Szágyi halastavak – Szent István-forrás útvonalon Szabásra vezető kék + turistajelzést, mivel az út egy nagy részen járhatatlanná vált. A kék sávról le-ágazva az Éger-forráshoz, illetve Szabásról a Szent István-forráshoz a régi kék + nyomvonalán egy-egy kék kör jelzés vezet be. Ugyancsak megszüntettük a Kelet-Mecsekben a Vörösfenyő kulcsosháztól a Nyomákói-kúthoz vezető zöld kör jelzést, mivel az fonódva vezetett zöld + jelzéssel, így fölösleges volt a két jelzés. Zöld + útvonal Vékényből a Csepegő-árokba: a zöld + jelzésű turistaút Vékény felőli vége jelenlegi állapotán csak nagyon nehezen járható. A jelzésfestés befejezté-vel szembesültünk a következő problémákkal: mivel a kerítés tulajdonosa nem gon-dozza a kerítés patak felőli oldalát, a kétszeri tisztítás után is csak nehezen járható ez a szakasz. A patak lassan a kerítésig ér, mivel kimosott egy mintegy öt méteres sza-kaszt, itt le és fel kell lépni a sok növényzet között. A kerítés után a legelő tulajdono-sa bekerítette a kaszálót, de a villanypásztort a kerítés sarkánál nem tette átjárható-vá, így itt csak átbújni lehet. Kedves túratársak, javaslom, túráitokon kerüljétek ezt a szakaszt. A Csepegő-árokba javaslom Szászvár felől a zöld négyzet jelzésű utat, ami kb. háromnegyed órával megnöveli a túraidőt a vékényi induláshoz képest. (atiKA) Megszépült a Kis-tubesi kilátó: a